Fórum - Versek! (39. oldal)

elejére ... 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 ... végére

17090. Kimikem (2013-09-30 16:56.55)

JÓZSEF ATTILA: EGY KISGYEREK SÍR A sötét szoba sarkában zokog egy tehetetlen, guggoló gyerek. Sír, mint a cipő alatt a homok. Vergődik, mint a nehéz tengerek. Könnyes, miként északra nyíló völgy. Könnyes, mint könnyes a szem ürege. Könnyes, miként a kő alatt a föld. Könnyes, miként az ablak üvege. Sír, mint ahogy a vízben sír a mész. Sír, mint a víz sír a fedő alatt. Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt. Sír, mint csarnokban a futószalag. Melybe az ember, állat és növény belehelt minden élő meleget s jegesen porlik sziklák peremén - sír, mint a szél az Érchegység felett. Sikolt, mint ölben újév malaca. Sikolt, mint kés-él, ha köszörülik. Sikolt, mint rozs, ha szeli a kasza. A tepsiben a hús nyöszörög így. ... Mint könyvelő, ki csendben hazatér, ruháját rendben székére teszi, ágy szélén mereng, morog, útrakél - puffannak apró, gyors lépései - - egy síkra, havat kóstolva üget a zöld holdfényben, merev éjszakán, kotor, vakog, nyalná a sós eget, - így vonít ő; a pusztán a magány... Vinnyog, mint hántott kukoricacső. Vinnyog, mint szalma az alvó alatt. Vinnyog, mint hülye, kit nyom az idő. Vinnyog, mint eb, mely ostorba harap. A sötét szoba sarkában zokog egy tehetetlen, guggoló gyerek. Szaporáz, mint a könnyű mótorok, ellustul, mint a nehéz tengerek.

17089. Kimikem (2013-09-30 16:53.01)

REMÉNYTELENÜL Lassan, tünődve Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén. A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok. Vas-színű égboltban... Vas-színű égboltban forog a lakkos, hűvös dinamó. Óh, zajtalan csillagzatok! Szikrát vet fogam közt a szó - - Bennem a mult hull, mint a kő az űrön által hangtalan. Elleng a néma, kék idő. Kard éle csillan: a hajam - - Bajszom mint telt hernyó terül elillant ízű számra szét. Fáj a szívem, a szó kihül. Dehát kinek is szólanék - - (József Attila)

17088. Kimikem (2013-09-30 16:48.48)

JÓZSEF ATTILA - HAZÁM 1 Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok, nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amiből eszméltem, nyelvem származik s táplálkozni fog, a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor. 2 Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő dolgozó nép gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk. Az erőszak bűvöletében mint bánja sor törvényhozó, hogy mint pusztul el szép fajunk! 3 A földesúr, akinek sérvig emeltek tönköt, gabonát, csákányosokkal puszta tért nyit, szétveret falut és tanyát. S a gondra bátor, okos férfit, ki védte menthetlen honát, mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát. Cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ, hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ. 4 Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatűnt, emlékezően és okádva, mint aki borba fojt be bűnt. Volt, aki úgy vélte, kolomp szól s társa, ki tudta, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család. Multunk mind össze van torlódva s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ. 5 A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre s fröccsre, hogy csináljon ricsajt. Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart. Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről. S ha szombaton kezébe nyomják a pénzt s a büntetést levonják: kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. 6 Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény. Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény. Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségből a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia. 7 S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad - édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad! Totyogjon, aki buksi medve láncon - nekem ezt nem szabad! Költő vagyok - szólj ügyészedre, ki ne tépje a tollamat! Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat. Hadd írjak szépet, jót - nekem add meg boldogabb énekem!

17087. Kimikem (2013-09-30 16:46.06)

JÓZSEF ATTILA (ANYÁM MEGHALT...) Anyám meghalt, most nem tudom, hogy viselkedjem vele szemben, Megfoltozná kabátomat, megnézné milyen szép vagyok meztelenül, Még soha senkise látott meztelenül! A parasztok learattak, kis padokon várják a halált - Poloska marja álmainkat, tányérunk csak falakra való, Csak egy csöpp vajat adjatok kenyeremre. De jobb ebédet akarunk, hogy jobbak legyünk, Több pár cipőt az ágyunk mellé, hogy többek legyünk: A híd lassan kijön a ködből, a túlparton szuronyok állnak - Itt az olló, ott pedig a szövendő szövet - Mire várunk?

17086. Kimikem (2013-09-30 16:45.08)   - (válasz Limpi Sisak 17082. hozzászólására)

:))))))) ELÉGIA Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt szikárló tűzfalak magányán a nyomor egykedvű csendje fenyegetően és esengve föloldja lassan a tömény bánatot a tűnődők szivén s elkeveri milliókéval. Az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom. Ernyőt nyit a kemény kutyatej az elhagyott gyárudvaron. Töredezett, apró ablakok fakó lépcsein szállnak a napok alá, a nyirkos homályba. Felelj - innen vagy? Innen-e, hogy el soha nem hagy a komor vágyakozás, hogy olyan légy, mint a többi nyomorult, kikbe e nagy kor beleszorult s arcukon eltorzul minden vonás? Itt pihensz, itt, hol e falánk erkölcsi rendet a sánta palánk rikácsolva őrzi, óvja. Magadra ismersz? Itt a lelkek egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt oly üresen várnak, mint ahogy a telkek köröskörül mélán és komorlón álmodoznak gyors zsibongást szövő magas házakról. Kínlódó gyepüket sárba száradt üvegcserepek nézik fénytelen, merev szemmel. A buckákról néha gyüszünyi homok pereg alá... s olykor átcikkan, donog, egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy, melyet az emberi hulladék, meg a rongy, rakottabb tájakról idevont. A maga módján itt is megterít a kamatra gyötört, áldott anyaföld. Egy vaslábasban sárga fű virít. Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz, hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide? Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám.

17085. Kimikem (2013-09-30 16:06.51)

Reményik Sándor: Ne ítélj Istenem, add, hogy ne ítéljek - Mit tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. Istenem, add, hogy ne ítéljek. Istenem, add, hogy ne bíráljak: Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangnak lássak - A dolgok olyan bonyolultak És végül mégis mindenek Elhalkulnak és kisimulnak És lábaidhoz együtt hullnak. Mi olyan együgyűn ítélünk S a dolgok olyan bonyolultak. Istenem, add, hogy mind halkabb legyek - Versben, s mindennapi beszédben Csak a szükségeset beszéljem. De akkor szómban súly legyen s erő S mégis egyre inkább símogatás: Ezer kardos szónál többet tevő. S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem, De egyre inkább csak igen. Mindenre ámen és igen. Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül. Ámen. Igen. És a gonosztól van Minden azonfelül. 1939

17084. Zsóka65 (2013-09-25 14:28.27)

Jó válsztás.. Gyönyörű..:)

17083. Limpi Sisak (2013-09-25 12:08.19)

Vörösmarty Mihály - A merengőhöz Laurának http://www.youtube.com/watch?v=rZcI1g7eRpc Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd? Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté. Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: Egész világ nem a mi birtokunk; Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán; Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felréműl a szívmagány. Ha van mihez bizhatnod a jelenben, Ha van mit érezz, gondolj és szeress, Maradj az élvvel kínáló közelben, S tán szebb, de csalfább távolt ne keress, A birhatót ne add el álompénzen, Melyet kezedbe hasztalan szorítsz: Várt üdvöd kincse bánat ára lészen, Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz. Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát; Úgy térjen az meg, mint elszállt madár, Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát, Egész erdő viránya csalja bár. Maradj közöttünk ifju szemeiddel, Barátod arcán hozd fel a derűt: Ha napja lettél, szép delét ne vedd el, Ne adj helyette bánatot, könyűt. 1843. február vége – március eleje

17082. Limpi Sisak (2013-09-25 11:33.14)

József Attila versek - Jordán Tamás drámai előadásában Tanítások; Balga költő; Erősödik; Kertész leszek; Hét napja; Tiszta szívvel; Anyám meghalt; Proletárdal; Levegőt; Elégia; Születésnapomra; Ars poetica; Csak az olvassa; Hazám; A bűn; Le vagyok győzve; Karóval jöttél; Talán eltünök hirtelen...; Ime hát, valamint részletek Schubert: Téli utazás című dalciklusából http://www.youtube.com/watch?v=KSA9wncaJAA

17081. Frodo Skywalker (2013-09-24 13:08.12)

Néma a ház, ha egyedül ébredek Nem érzem testemen ölelő kezedet; Nem emeli rám senki a szemét Nem súgja halkan "Most légy az enyém!" Egyetlen mosolyod feledteti bánatom S ha ujjad időzik az államon; Mikor elsimítasz egy kósza tincset Akkor lesz a lábam közt igazán nedves. A pillanat, mi megragad a szemembe nézve Kéjtől remegő lábbal és a gyomromban érzem; Elhiteted velem, hogy fontos vagyok neked Pedig mindketten jól tudjuk, ez lehetetlen. Szenvedélyünk lángja részedről néhány órás csupán Senki nem tudja mi lesz majd ezután; A gyönyör, s a pillanat nem tarthat örökké Elválnak útjaink, s nem látsz majd többé. Csendben elhagyja ajkamat egy suttogás Senki füle nem hallja mit rejt e kívánság; Nem tudom elhinni teljesül-e valaha Mert az élet az, mi a kívánság maga. Megosztani mással a lopott órákat, perceket Ennyi csak, mit reszketve kívánni merhetek; Hogy az órákból lehetnének évek? Ez több annál, mit remélni is félek. Hiába hittem, hogy az életem rendben van Végül hirtelen haraggal apró darabokra robbant; Felállni nem könnyű ezer sebből vérezve Kevésbé fájna, ha kezedből segítség érkezne. Nem olyan állapot ez, mit bárki is megérthet Csak olyan szív tudja, kit még sohasem szerettek; Szeretni reménytelenül, tűrni némán a csendet Ettől érzem magam olyan végtelenül elveszettnek. Ami másnak természetes, velem megtörténhet még? Kiálthatom-e a világnak: "Igen, boldog vagyok én!" Tudom, hogy egy reggel már nem leszek egyedül De az idő, mit addig ki kell bírnom, nem repül. A magány dübörgő csendje most ezt sugallja nekem Ám egyszer eljön a perc, mi megváltoztatja életem; Valaki, kinek egyes-egyedül én leszek elég S csak annyit mond halkan: "Te vagy az én párom, és én a tiéd!"

17080. Emylio (2013-09-19 10:50.27)

Sataj Pityog, pityog, aztán dudál, elhalkul, majd visít ismét. A Picsorka csak durrant egyet, majd bélbűz-bánat illan innét. A jobb oldalon morcog Kántor, véle szemben bal, a Lajka. Vaskarika imhol fából, szenved Győzi sajgó tarja.

17079. Iryonin (2013-09-18 19:46.34)   - (válasz Emylio 17070. hozzászólására)

Anyám :D

17078. Emylio (2013-09-18 10:21.07)

Szosziszú - Hová rohansz Turbó Rudi? - kérdezte a rendőr. - Sietek a sehová. - nyögte Rudi egyből. - Ülj le mellém, úgy szaladjál! - kérlelte a zsaru. - Rudi vagyok, nem miegymás, pofádra meg satu! A Picsorkák csak lestek csendben, napraforgót köpve, a napraforgók búsan szálltak, nyáltól nyöszörögve. Borzadmányos eltorzulvány Rudi túros botja, ki az aki szipi-szopi, ne adj' Isten, hogyha...

17077. Mütyürke (2013-09-15 11:12.46)

NAGY LAJOS KÉPTELEN TERMÉSZETRAJZ ÉS MÁS KARCOLATOK ŐSZI MÉLABÚ Ősszel, amikor a fák levelei hullnak, az ég ólmosszürkévé válik, a higany pedig a hőmérőben elhatározza, hogy ezentúl nem fog duhajkodni, s összébb húzza magát - az embert valami sajátságos borongós, bánatos hangulat fogja el. Ennek a hangulatnak a neve: őszi mélabú. Az oka pedig a levelek hullásától, ég szürkeségétől, higanyoszlop megrövidülésétől, madarak elköltözésétől függetlenül az, hogy az embernek nincs pénze. Mert hát szép dolog a természet, a virág és zöld falomb, szép az ég kékje, kellemes a langyos szellő s a madárcsicsergés - amit némelyek tévesen éneknek neveznek, holott ének az, amit Tita Ruffo vagy Saljapin szokott csicseregni -, de hát mélabú dolgában - ha társadalomszemléletben nem is - még a grófok is a történelmi materializmus alapján állanak, legföljebb annyiban komplikálódik ez az egész ügy, hogy: ha tavasszal nincs pénz - ez a tavaszi láz; ha nyáron nincs pénz - ez a hőguta; ha pedig ősszel nincs pénz - ez a mélabú. Pénz nincs, lakás nincs, élettárs nincs - férfinak nő, nőnek férfi -; munka nincs, szabadság nincs, hát persze hogy elborítja az embert az őszi mélabú, még akkor is, ha hullanak a levelek, fúj a hideg szél, zörög a kóró, permetez az eső és a többi. Őszi mélabú ellen az ember türelemmel vár. De nem azt várja az ember, hogy majd egyszer kisüt a nap, mert akkor, mondom, a hőguta következik, és nem azt várja az ember, hogy a fák kirügyezzenek, mert mondom, akkor meg a tavaszi láz vacogtatja az ember fogait, azt sem várja az ember, hogy a sok eső után hólé csurogjon a nyakába - hanem azt várja meg szép türelmesen az ember, hogy egyszer már ne csak a madarak költözzenek el, hanem például a Bethlen, a Vass, a Klebelsberg, az egységes párt - ne csak mindig a gólya meg a fecske meg a daru meg a gém meg a bíbic. Inkább ezek maradjanak egyszer már itt egyfolytában addig a kétezer évig, ameddig amazok szeretnének itt maradni. 1927 Nem vers ,de muszáj vót:)

17076. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2013-09-15 10:21.08)

Ősz Hulló levelek üzenik a messzi tájnak. vége a nyárnak. (Pergel Antal)

17075. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2013-09-08 14:49.02)   - (válasz Lennon16 17074. hozzászólására)

Nagyon szépen szomorú, csillagos ötös.

17074. Lennon16 (2013-09-08 14:41.20)

Eltűnt minden Eltűnt már a szerelem, S csak gyűlölet maradt, Nyomait még keresem A nyögő nap alatt. Eltűnt minden érzelem, Nem nézünk egymásra, S minden nap kérdezem, Miért is jöttem a világra. Eltűnt az, amit szerettem, S könnyem gyönggyé válik A te szent, hűs tenyeredben, Mert szeret, s terád vágyik.

17073. Borostyánfény (2013-09-02 18:38.21)

Ady Endre Álom álom helyett Álom álom helyett Egy óriás jön messziről felém, Gyilokkal, egyedül. Kacagok: látlak, pilláimon Éber manó-sereg ül. Párnámba, érzem, kanócot lopott Egy gonosz. Csitt: szelek Rázzák a régi harangokat, Sír valaki, remegek. Ismét csönd. Jön már? Várom zsibbatag, Nyögve, sírva hívom. Most dalba fog a manó-sereg S táncol pilláimon. Várok megint, egy nagy, sötét golyó Gyulladt ki valahol. Egy nagy szív lóg fényes üstökén És zakatol, zakatol. S valakit, aki talán sohse élt, Látok most hirtelen. Fekszik, mint én s az ágya felé Csúszik a veszedelem. Sikoltok: fény, megjött a kék Hajnal, Szobámba bekacag S szórja szomorú kacagással Reám a kék sugarat.

17072. Limpi Sisak (2013-09-01 13:28.31)

Birtalan Balázs - Emlékkoszorú Emlékkoszorú 1. Ereimben itt kering az arcod, tekinteted mossa át a testem, hangod betölt: bús falusi csendben megkonduló büszke bronzharangok. Fölsejlenek réges-régi hangok, röpkén, mint a lepkeszárny, ha rebben, ám az árkuk mély. Mint útkereszten átgördülő s tovadörgő tankok. Öregember téli éjszakákon – kerülgeti, áltatja az álom – ötpercenként elalszik, megébred. Így csapódom faltól falig én is, felejtésre várok, s tudom mégis: múlhatatlan lett rajtam pecséted. 2. Múlhatatlan lett rajtam pecséted. Égeti és megalázza bőröm. Menekülnék, de lényed a börtön, s minden szavad kapuőrző véreb. Néha mégis kiutat remélek, poharam ha bambán újratöltöm. Képzeletben futok hegyen-völgyön: szabadságra bűvöl tán egy ének. Zengve, súgva, üvöltve vagy halkan: mindig hittem: erő van a dalban, s minden szóban ott lapul az Élet. Reményemet fölveti a dudva: csillagszemed zátonyára futva léket kaptak a cifra beszédek. 3. Léket kaptak a cifra beszédek. Halhatatlan nem lehet ma költő. Lepattogzik néhány emberöltő, s felzabálja nevét az enyészet. Egy-egy verssort, útjába, ha téved, féltőn ringat tolla, mint a bölcső, nevelgetné, de a világ pörgő áramában elfekszik a lélek. Megértettem. Egyszerű a képlet: nem kell holmi könyörtelen végzet, előbb-utóbb elbukik a bajnok. S bár tudhatom, nem lesz másképp nálam, Sziszüphosszal összevetve vállam életfogytig vívnom kell e harcot. 4. Életfogytig vívnom kell e harcot, s nem tudhatom, mért kaptam keresztem. Viszem némán, nem szabad pihennem. Megyek, mint az igavonó barmok, s nem fogy az út. Lépkedek csak, bal-jobb... Honnan indultam, már elfeledtem, télen-nyáron harminc fok melegben cél nélküli célom felé tartok. Emlékszel még? Velem voltál egyszer, elrejtőztünk hármasban a csenddel, hűsítetted összevérzett markom. Simon voltál. Átvetted a terhet. Felkacagnak most a régi percek. Kósza álom: kint ülünk a parton... 5. Kósza álom: kint ülünk a parton, körülöttünk a sziget felolvad, nem vicsorog ránk a szörnyű holnap, kezed mindörökre fogva tartom, szellő suhan át az esti parkon, szemérmesen a fák elhajolnak, kivillanni engedik a Holdat: ő látja csak: arcodhoz ér arcom, könnyeidbe omlik nevetésem, átkaroljuk egymást ott az éjben, előtörnek bensőnkből a fények, késleltetvén előírt halálom... Emlékszel rá?... Itt bolyong az álom, üstökösként vágnak be a képek. 6. Üstökösként vágnak be a képek, fölgyulladnak, fényt szórnak az útra, majd a mélybe vesznek megfakulva, elporladnak, mint letört fakérgek. Körülvettek – gazdát vén cselédek –, nyalogatták még a vérző múltat, aztán rendre sírgödörbe hulltak – eddig tőlük, most magamtól félek. Ég, föld inog, megváltozik minden. Keresem, hogy hová tűnt az Isten, irgalomért térdelve, ha vétek. Ám ha magányomra ül az este, hullócsillagoknak fényét esdve lopva ismét kézfejedhez érek. 7. Lopva ismét kézfejedhez érek, újra érzed vágyam lüktetését, tagjaimban megmoccan az éhség – s ennél többet nem enged az élet. Koldulok, mint aprópénzt a részeg, s jussom csak a jegyre osztott Szépség. Megfellebbezhetetlen a mérték: szavaid, mint egzakt logarlécek. S ropják ugyan szüntelen a táncot ajkaimon kerge asszonáncok, ingemen már átvérzik egy kardnyom. Amikor már minden mondat béna, s halódnak a rímek, mit sem ér, ha leomlik ránk félszegen az alkony. 8. Leomlik ránk félszegen az alkony, hozna nekünk néhány óra békét. De ott feszül százmilliárd fényév köztünk, és csak engem talál talpon. Világ végén, messze tőlem, alszol. Nem töri meg emlék álmod kékjét. Engem a múlt, e gyönyörű rémség ébren tart és új jelenbe hajszol. Tűnik a nyár, és a képek kopnak. Jól fizetett Télapók csoszognak – párkányomon árva virgács kókad. Látja a tél, ablakon belesve: újat megint nem hozott az este. Ajándék már minden emlék rólad. 9. Ajándék már minden emlék rólad. Titkos folyónk felejti a csöndet, arcodon is száradnak a könnyek, eltűnnek, mint elszabadult csónak. S mint egy derék mutatványos lónak fejére is új bokrétát kötnek esténként – úgy új emberek jönnek, titkainkra új titkokat szórnak. Idézgetjük ugyan mind a ketten, hogy „Még mindig sír a gyermek bennem” – látszatra a sebek összeforrtak. S rábólintunk: hadd győzzön e látszat! Égő szemmel nézzük, amint fáradt csöndje illan a cinkos folyónak. 10. Csöndje illan a cinkos folyónak. Ezt a csöndet keresem már régen, ahogy csóró kölykök lenn a téren kutatják az elveszett golyókat. Ha a nappal éjszakába roskad, s mutatóba van csak fény az égen, lezárt pillám biztos rejtekében álmaimban olykor visszaloplak, s vágyam kéklő mélységébe hullva karjaimba zárlak ekkor újra: nem eresztlek el már semmi áron!... Aztán persze orrba vág a reggel, s rég elhasznált, ócska, durva geggel int felém még – és cserbenhagy álmom. 11. Int felém még – és cserbenhagy álmom. Elém toppan kihívón az új nap, megtiltván, hogy arcom mögé bújjak, holnapjaim kéri tőlem számon. Mintha fenn ülnék a kis szamáron, (gesztusait másolván az Úrnak), toporgok csak, kezdetén az útnak. Vár a fix hely saját Golgotámon. Csábító a harmadnap reménye. Felhők mögül véletlen lenézve fölemel tán Az, ki megteremtett. Ám visszatart múltam édes átka – bujdosnom kell. Nem maradt más hátra: nekivághatok a rengetegnek. 12. Nekivághatok a rengetegnek, az ösvényt csak néha sejti lábam, evickélek, bokáig a sárban, hol nemrég még disznók hemperegtek. Elvétve sem botlok emberekbe (emléked, ki olykor még a társam). A szép előtt szívem összezártam. Nevemet a világ eltemette. Őrült utam járom lankadatlan. Fuldoklom a kisgyermekes dacban. A fák, hogyha látnak, megremegnek. Megyek, megyek, nem pillantva hátra, jajgatok csak: ó, én szegény pára, akit az istenek nem szeretnek!... 13. Akit az istenek nem szeretnek, sötétben van, akármerre járhat. Fényes nappal nekimegy a fáknak, s ajkáról csak szidalmak peregnek. Körülötte mindenki eretnek, s unja bár, de ahol lehet, támad. Ám legjobban maga ellen lázad: erős ő – csak tükörképe reszket... Időnként, ha elege lesz ebből, gyomra görcsöl már a gyűlölettől, sóvár szemmel végignéz a tájon, fürkészi: egy kiút, hogyha volna!... S retteg, hátha eldőlt tény a sorsa: kereshet, de nem szabad találjon. 14. Kereshet, de nem szabad találjon foltot rajtam, ha eljő az óra. Vessem magam kristályvizű tóba, vagy tisztuljak kegyetlen parázson, bűneimtől meg kell sorra válnom, újra rá kell bukkanjak a Jóra – ismerem az Írást. Húsvét óta nincs más út, mi túlér a halálon. Értem vérzett Jézus a kereszten – szabadulnom mégis lehetetlen, fizetem a vége-nincsen sarcot, s összefoghat értem minden ember, egy tény így is kárhozatra rendel: ereimben itt kering az arcod! Mesterszonett E reimben itt kering az arcod. M úlhatatlan lett rajtam pecséted. L éket kaptak a cifra beszédek. É letfogytig vívnom kell e harcot. K ósza álom: kint ülünk a parton. Ü stökösként vágnak be a képek: L opva ismét kézfejedhez érek... L eomlik ránk félszegen az alkony. A jándék már minden emlék rólad. C söndje illan a cinkos folyónak. I nt felém még – és cserbenhagy álmom. N ekivághatok a rengetegnek: A kit az istenek nem szeretnek, K ereshet, de nem szabad találjon. (1992. augusztus 10–14.)

17071. Emylio (2013-08-24 19:22.03)

Kell-e man? Tritikálé, tengeri és burgonya. Tudományos nevek ezek nagyon. A Picsorkáknak szókincse nem ostoba, nevezhetném úgyis, hogy egy vagyon. Páter noszter, oszt' paraszt a fáter, a life egy nagy popsi, hát néhanap ráver. Kőmíves Kelemen máig asszondja, ha nő van a házban, alig van gondja.

17070. Emylio (2013-08-24 19:06.15)

Messzy Gubbasztva bújik elő, a másnak sara, az angol Sarah, a magyar szara. Kihasonlik a rejtett here, fogja a leány, boldog vele. - Hejj, anyámuram! - mondá a betyár. - Sálik a nejem, s más hágja. Be kár!!! A Picsorka fájik, likaslik foga. Üzenet Luke-nak: Pusszantás! Yoda

17069. Emylio (2013-08-24 18:41.50)

Besnon Bugyogva merev, a forrongó kávé, robogva ácsing a leülő futkár. A Picsorkák hite, a miénk, nem másé, vezetnél ufót, ha te is az volnál? Reppenve pottyan a rottyanó pontyfing, csendesen üvölt a nyuszka télen. John Lennon-t lelőni igenis wild thing, Besenyő szólá: Noooormális, kérem?!

17068. Lennon16 (2013-08-22 00:37.09)

Egy régebbi... Egy régi szerelem emlékére Valaha szerettelek, De elteltek az évek, Bár nem feledtelek, Gyűlöllek téged. Angyalom voltál, De ribanc lettél, Szíveket tiportál, Könnyen ejtettél. Vért könnyeztek Az erek karomon, Sírva kerestelek Ködlepte hajnalon. Szerettem egy lotyót, De te már feledted, A szívembe golyót Én lőttem helyetted.

17067. Emylio (2013-08-21 05:32.55)

Proliget Virágzik a sosemnőki, elhervad a bibeszál, a Picsorka száz könnyét törli, s egy nótába kezd Kolompár. Sejj, de hínnye! - szól a dallam, messze száll az éneke, egy öreg jobbágy zokog halkan, oszt' vele rí a vén eke. S a Picsorkák is, láss hát csodát, egy kórusként zengenek, felgyújtják az öreg Skodát, mi csehül ég, de egyre megy. Hatalmas a vigadalom, sosem ér tán véget, bokrok között szüzi játék, nem fontos a méret. Aztán ismét rend lesz, s a csönd is kussol. Virágzik sok buja herpesz, itt az ősz, hát megjött újból.

17066. Lennon16 (2013-08-19 18:14.37)

Nincs remény Nincs már remény, Nem is volt soha, Az élet kemény, S csattan az ostora. Hiába már minden, Nincs miben hinnem. Sötét éjszakában Elsuttogott imák, A hasztalan imák, Eltékozolt percek, Örömet, szerelmet Sosem szereztek. Gondolsz-e rám, Fülledt éjszakán? Gondolsz-e rám, Mikor utánad sírok, Csendben zokogva, Utánad vágyódva? Szeretlek, s úgy fáj, Hogy messze vagy, Nem hallom, ahogy Lassan lélegzel, Csak a szívemet, Ahogy érted ver.

17065. Emylio (2013-08-17 05:25.21)

Igyekszik bemutatni a puszta-urbánum nyers, ám igen meghitt világát, maszturbujkálás közben, egy ló szemével.

17064. Oliwaw (2013-08-16 20:44.32)   - (válasz Emylio 17063. hozzászólására)

Ez a vers mintha kicsit elkülönülne az életművtől. Ugyanis az egyik rím mintha kilógna a többi közül. Vajon mit akar üzenni a költő általa ?

17063. Emylio (2013-08-16 19:15.01)

Rúzsazsa Mándorlás vak rittyákon át, délibáblik ződes préri, a Picsorka mind csalfag némbör, Rúzsa botja elsült kétször. Gatyájában marka farag, betyártoljás combon koppan, lova közben zabra rázza, babramunkát nem hágy másra.

17062. Zsóka65 (2013-08-11 08:23.14)

Heltai Jenő : Szabadság Tudd meg szabad csak az, akit Szo nem butit, fény nem vakit, Se rang, se kincs nem veszteget meg: Az aki nyiltan gyülölhet, szerethet, Alázatot lenézi, meg nem óvja Nincs letagadni, titkolni valója. Tudd meg: szabad csak az, aki Ha neve nincs is, mégis valaki Vagy forró, vagy hideg , de sose langyos Tüzet fölöslegesen nem harangoz Van mindene, ha nincs is semmije Mert nem szorul rá, soha senkire Nem áll szemébe huzott vaskalappal Mindig kevélyen szembenéz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal És győzi szivvel, győzi vállal. Helyét megállja mindig mindenütt Többször cirogat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle Szabad akar maradni mindörökre. Szabadság! Ezt a megszentelt nevet Könnyelmüen, ingyen ajkadra ne vedd. Tudd meg szabad csak az, aki Oly áhitattal mondja ki Mint istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az kit nem rettent a holnap Inség veszély, kit meg nem tántorit. És lelki béklyó többé nem szorit. Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sosem rab, ki lélkeben szabad. Az akkor is ha koldus, nincstelen Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs , nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak, s élni mernek érte. De nem azért dult érte harc, Hogy azt csináld amit akarsz S mindazt, miért más robotolt Magad javára letarold. Mert szabadabb szeretnél lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milliok kincse az Mint a reménység, napsugár, tavasz, Mint a virág, mely dus kelykét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra. Hogy abból jótestvéri jusson. Minden szegénynek ugyanannyi jusson Mig több jut egynek, másnak kevesebb Nincs még szabadság, éget még a seb Amig te is csak másnál szabadabb vagy Te sem vagy még szabad, te is csak... Gyáva rab vagy.

17061. Okokopi (2013-08-04 02:51.16)   - (válasz Tömö 17060. hozzászólására)

Az összes versemet "tömönek" ajánlom ezentúl. :D

elejére ... 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 ... végére