Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
Hamarosan a TV-ben |
Creed 3. - HBO2, 06:00 |
Karácsony a farmon - HBO3, 06:00 |
Mama pici fia - TLC, 06:00 |
Gumball csodálatos világa - Cartoon Network, 06:30 |
Élet vagy halál - Film+, 06:40 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Franco Nero (83) |
Vincent Cassel (58) |
Maxwell Caulfield (65) |
Pokorny Lia (53) |
Oded Fehr (54) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
Szólánc igékkel |
Három betű - egy mondat |
2022-es választás |
R.I.P. |
Creed 2. - Vélemények |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
Elátkozottak faluja |
Fred Williamson |
2024-11-21 20:29.17 |
Eszméletlenül jól kezdődik, az első 40-45 perc szinte a képernyő elé szegezett. Ilyen erős horrorfilm nyitást már nagyon rég láttam. Aztán az egész 45 perc után káoszba fordul, mintha egy rossz értelmet nélkülöző rémálmot néznénk. A film egyik legnagyobb hibája a követhetetlen történetvezetés. Szinte minden jelenetben történik valami váratlan és magyarázat nélkül hagyott fordulat: a szereplők irracionális döntéseket hoznak, és mintha mindannyian egy külön horrorfilmből érkeztek volna. Azért el kell ismerni, hogy a film hangulata valóban nyomasztó. A gore jelenetek sem hagynak kívánnivalót maguk után: brutálisak, naturálisak, ha valami miatt emlékezni fogok a filmre, az ezeknek a sokkoló képeknek köszönhető. Az effektekért fellelős stáb és a maszkmester nyugodt szível mehetett a pénztárhoz, ők aztán tényleg mindent megtettek a sikerért. Bár a látványvilág és a hangulat dicsérhető, a követhetetlen cselekmény és a logikát nélkülöző fordulatok miatt a film inkább egy zavaros rémálomra hasonlít, mint egy jól átgondolt horrorfilmre. Végeredményben egy értelmetlen, kaotikus és helyenként felháborítóan rossz alkotást kaptunk, ami egyszerre rabolja el a néző idejét és energiáját. A film története olyan, mintha a készítők a forgatás alatt találták volna ki az események sorrendjét, egy végtelenül kusza és zavaros katyvaszt kapunk a végére, a cselekmény értelmetlen lett, és az egész élmény inkább fárasztó lett a végére mint izgalmas horrorfilm. Pedig úgy gondolom, hogy Demián Rugna rendező tudna kiváló horrorfilmet is rendezni, látszik, hogy képes különleges és nyomasztó atmoszférát teremteni, és ez egyértelműen megjelenik a látványvilágban, valamint a rendezés apró részleteiben. Az operatőri munka és a sötét tónusú beállítások sokkal ígéretesebbek, mint amit maga a zavaros forgatókönyv kínál, amit amúgy ő maga készített. Egy jól megírt történettel Rugna képes lenne erősebb és valóban emlékezetes filmet készíteni. És vigye magával, ha lesz ilyen lehetősége ugyanezt az effekt csapatot és a maszkmestert is. Nekem ez most nagy csalódás volt, az Imdb-s 6.9 átlagát pedig igencsak túlzónak találom. |
2024-11-20 15:59.37 |
Vacak egy film az már biztos. A film koncepciója ígéretesnek tűnt, de a kivitelezés siralmasra sikerült. Az „ijeszgetések” kiszámíthatók, a karakterek döntései logikátlanok, a történet csúcspontja összecsapott és súlytalan, miközben nyilvánvaló folytatás-előkészítéssel zárul, amelyre valljuk be őszintén így ebben a formában senki sem vágyik. A sztori nem hoz semmi újat, és a cselekmény tele van logikátlan döntésekkel. Nehéz együtt érezni a szereplőkkel is, mert a motivációik kidolgozatlanok, vicces, hogy a szabályokat már az első alkalommal sikerül a filmben mindenkinek áthágnia. A Baghead egy olyan horror, amely sajnos nem tud megfelelni sem a modern közönség elvárásainak, sem a műfaj saját alapvető igényeinek sem. A film lassú tempója, logikátlan története és az ötlettelen ijesztgetések miatt az unalom és a frusztráció között ingadozik. Ez a film sajnos csak egy felejthető, rosszul összerakott kísérlet. Hogy pozitív dolgot is mondjak van pár jól elkapott jelenet amikor lényt mutatják, itt csakis a sminkmester és az effektekért felelős csapat az aki nyugodt szível vehette fel a gázsit, de a jó technikai megoldások nem képesek ellensúlyozni a forgatókönyv és a karakterek gyengeségeit. A szereplőkről annyit, hogy vannak, több szót nem is érdemel egyik sem. Ha valaki horrorfilmre vágyik ne ezt jusson eszébe megnézni. |
2024-11-19 18:23.20 |
Épphogy megüti a közepes szintet. A film alaptörténete izgalmasnak tűnik, a vásznon azonban keveset tud nyújtani ahhoz, hogy igazán feszült vagy emlékezetes legyen. A cselekmény kiszámítható és sablonos. A forgatókönyv nem igazán nyújt új perspektívát a megszállottság és manipuláció témájában, sok helyen klisékkel operál. A film lassú építkezéssel próbálja fokozni a feszültséget, de a középső szakaszon nagyon leül, és hiányzik az igazán ütős fordulat, amelyek fenntartanák az érdeklődést. A végén ugyan egy könnyed csavar felüti a fejét a filmben, de ez sem olyan nagy durranás, hogy az ember elismerően csettinthetne a film végén. Egy egyszer nézhető, felejthető thriller, amelyből hiányzik az a plusz, ami igazán emlékezetessé tette volna. Azoknak ajánlható, akik egy könnyed, nem túl megterhelő esti szórakozást keresnek, de a műfaj kedvelői valószínűleg jobban járnak, ha mást választanak. Elalvás előtt pont jó volt, másnapra elfelejted. |
2024-11-19 18:12.52 |
Közepes munka, sajnos nem több. A történetben rejlő potenciál kihasználatlan marad, a feszültség pedig inkább csak szórványosan van jelen. A film egy túlélődráma, amely valós eseményeken alapul: négy ember tengeri kalandja során egy csónakban reked, miközben próbálnak életben maradni az óceán közepén. Bár az alaptörténet izgalmas és ígéretes, a film sajnos csak közepes élményt nyújt. Az alapanyag kínálta lehetőségek ellenére a film történetvezetése kissé monotonná válik. Az események viszonylag sablonosan követik egymást, nagyobb meglepetések vagy fordulatok nélkül. A feszültség ugyan olykor érezhető, de nem elég intenzív ahhoz, hogy valóban beszippantson. A néző nem érzi át teljes mértékben a kétségbeesésüket vagy reményvesztettségüket, ami egy ilyen típusú túlélődrámában kulcsfontosságú lenne, a keresésük is olyan tessék-lássék módon történik, ebben sincs nagy potenciál. A film nézése közben amúgy az jutott eszembe, hogy a négy hajós egy percig sem volt veszélyben, vagy ha igen, akkor nem igazán sikerült ezt a rendezőnek bemutatni. A vizuális elemek tekintetében a film hozza az elvárhatót, de nem nyújt kiemelkedőt. Az óceán lenyűgöző képeitől elvárható lenne, hogy erősítsék a film klausztrofób atmoszféráját, de ez csak részben sikerül. A rendezés kissé rutinmegoldásokra épít, és nem mer igazán újszerű vagy meghökkentő eszközökhöz nyúlni. Az Abandoned nem rossz film, de nem is igazán jó. Egy tipikus egyszer nézős alkotás, amely nem hagy mély nyomot a nézőben. Ha az ember szeretné látni, milyen lehet a túlélés az óceán közepén, akkor némi betekintést ad, de sem a karakterek, sem a történet nem emeli igazán magasra a lécet. Egy átlagos, kissé felejthető túlélődráma, amelyet a téma iránt érdeklődőknek lehet érdemes egyszer megnézni, de nem feltétlenül hagy majd maradandó élményt benned. |
2024-11-16 18:58.29 |
Kincs ez a film. A versenyző egy kiváló dráma, amely a profi kerékpározás világába vezet, különös hangsúlyt helyezve az emberi kapcsolatokra, a sportolók fizikai és érzelmi kihívásaira, valamint a doppingkultúra sötét oldalára. A film három ország együttműködésében készült: Írország, Belgium és Luxemburg közösen finanszírozta a filmet és kb. 800 ezer euróból készült, ami aprópénznek számít a mai filmgyártásban. A rendező pedig angol, szóval igazi nemzetközi produkció. Nagyon érdekes volt, hogy egy olyan rejtett kerékpáros életébe nyújt betekintést akit a nagyközönség nem fog sokszor hallani és megismerni, ez pedig az un. domestique”, egy olyan segítő versenyző, aki csapatának vezetőjét támogatja. Feladata, hogy támogassa a sztárkerékpárosokat, ám maga soha nem kap esélyt a győzelemre. Sosem nyerhet, és csak annyi a munkája, hogy a sztár versenyzőt a győzelemhez segítse. Ehhez persze ugyanolyan fizikumban kell lennie, mint a szár, de mégsem nyer soha, hiába edz a legprofibb módon. Ezen segítő a film főszereplője is Louis Talpe belga színész aki lenyűgöző alakítást nyújt. Valóban kerékpárosra gyúrta magát, olyan fizikumot mutat, hogy az ember csak bámul. A versenyző nem csupán a kerékpársport rajongóinak szól; ez egy univerzális történet álmokról, áldozatokról. Bár a sportdráma műfajában mozog, a film sikeresen elkerüli a kliséket, mélyebb kérdéseket feszegetve a sportszakmai etikáról és az emberi lélekről. A film hitelesen mutatja be a profi sportolókat sújtó nyomást, valamint a doppingkultúra fizikai és erkölcsi következményeit. Ezt a filmet sem kerülte el a Covid 19 járvány és az emiatt fellépő bemutató elhalasztás, lehet, hogy emiatt is került egy kicsit háttérbe és feledésbe, de a magam részéről az egyik utóbbi időben látott sportfilm amit mostanában láttam. Érdemes megnézni akkor is ha ez nem a fociról és a kosárlabdáról, rögbiről, amerikai fociról szól, mert ezektől a filmektől nekem már a t@köm kivan. Szóval igazi filmcsemege, jár az öt csillag rá. |
2024-11-14 08:13.13 |
100 Bloody Acres
[link] |
2024-11-13 15:34.17 |
Több éves késéssel a megjelenés után sikerült megnéznem a filmet, és nekem tetszett. A film egyedi módon ötvözi a skandináv krimik komor, borongós stílusát a közép-európai kulturális és történelmi háttérrel, ami egyedi hangulatot kölcsönöz neki. Gyönyörűen fényképezett havas tájképeket és a nyomasztó hangulatot teremetett a rendező ami az egész történetet átszövi. A Valan nem egy klasszikus krimi, hanem egy érzelmileg megrendítő, lassú tempójú thriller, ami a sejtetésre és a feszültség építésére helyezi a hangsúlyt. A szűk falusi közösség, a személyes és társadalmi múltbéli titkok szép lassan bontakoznak ki, ami jól szolgálja a rejtély megoldását. A film egyik legnagyobb erőssége a képi világ és a helyszínválasztás. Erdély hóval borított hegyvidékei rideg és melankolikus atmoszférát adnak, ami kiválóan illik a sötét, misztikus történethez. A kameramunka és a fényképezés kimagasló, és jól támogatja a film borzongató atmoszféráját. Az erdélyi táj és a lélekromboló román városi helyszín képének segítségével próbál egyedi hangulatot teremteni. Bár nem hibátlan, és bizonyos kliséktől, valamint a lassabb tempótól nem mentes, a film sok szempontból újdonságot hoz a magyar filmes világba, különösen a képi világ és a helyszínválasztás terén. Aki szereti a lélektani drámákat és a mélyebb társadalmi kérdéseket feszegető történeteket, valószínűleg értékelni fogja ezt a filmet. A színészi alakításokkal semmi problémát nem találtam, szerintem a mellékszereplők is jól játszottak, de nem lehet szó nélkül elmenni a kritikán aluli hangmérnöki munka mellett. A színészek sokszor egy természetesebb, visszafogott stílusban beszéltek, ami jól illeszkedik a film sötét, realisztikus hangulatához, de ennek ára az érthetőség rovására ment. Az ilyen stílusú beszéd néha halkabb, összemosódó hangokat eredményez, ami nehézséget okozott a megértésben.
A hangproblémák miatt nem akarok pontot levonni. Rontott ugyan a film értékéből, de mindenképpen olyan technikai kihívásra mutatnak rá, amely a magyar filmgyártásban rendszeresen előfordul, és megoldása sokat javíthatna a nézői élményen. Ettől függetlenül én rácsapom a négy csillagot, megérdemli, több ilyen magyar filmet szeretnék látni. Persze érthető magyar nyelven, hogy ne kellejen a saját magyar nyelvű filmeket is feliratosan néznünk. |
2024-11-12 16:01.44 |
Tudom, hogy azok akik megnézik ezt filmet többet várnak egy olyan motoros filmtől aminek maga a címe is az, hogy Motorosok. Tényleg nem egy Sons of Anarhy, ez egy teljesen más vonal. A film egy motoros klub világába kalauzolja a nézőket, és részben Danny Lyon azonos című fotókönyve ihlette aki maga is csatlakozott a motorosokhoz, hogy közvetlen betekintést nyerhessen a közösségbe.
A film maga egy időutazás az amerikai motorosok világába. A film rendezője Jeff Nichols nagy figyelmet fordított arra, hogy hűen ábrázolja az 1960-as évek hangulatát és a motoros közösség belső működését. Én magam kiemelném a nagyszerű történetmesélését és a korabeli hangulat megteremtését, valamint a színészi játékot, különösen Jodie Comer alakítását ami a film legnagyobb erőssége. A történet akkor kap érzelmi mélységet, amikor Jodie Comer szemszögéből látjuk a klub működését, aki próbálja megérteni férje és a motoros világ közötti szoros kapcsolatot. A rendező és a díszlettervezők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a korabeli stílusjegyek, ruházat, és a motoros kultúra sajátos elemei megjelenjenek a filmben. És amiért úgy gondolom, hogy pár ember rossz szájízzel kelt fel a fotelből a film nézése után az az lehet, hogy a cselekmény nem mindig hozta ki a történetben rejlő feszültséget, teljes mértékben kihasználni a motoros szubkultúrában rejlő lehetőségeket, talán elvárná az ember egy motoros filmtől, hogy több akciórész legyen benne, de ez a film inkább drámai vonalon közelíti meg egy motoros klub megalakulását, terjeszkedését és belső életét. A film megpróbál realista módon, de lassú tempóban és belső nézőpontból bemutatni egy motoros klub életét, amelyre jellemző a szabad életvitel és a közösségi szellem, de ugyanakkor magában hordozza a belső konfliktusokat és a lojalitás kérdéseit is. A film témáján keresztül nem csak egy motoros klub életét mutatja be, hanem a társadalom szélére sodródott emberek küzdelmeit is, akik az összetartozás, a szabadság, és a hűség eszméit keresik. Akik kemény akciófilmet várnak sok motoros balhéval és verekedésekkel az rossz helyen jár, ez inkább egy dráma, pár olyan jelenettel, amit egy motoros bandáról az ember elképzel és megtörténhet,de viszont drámának nagyon jó, így kell megközelíteni a filmet. A film izgalmas alapanyagokkal dolgozik, de a történet nem mutat be valódi konfliktust vagy fejlődést a motoros klub sorsában. A film inkább egy karakterdráma, mintsem egy tipikus „akciódús” motorosfilm, és ez néhány néző számára csalódás lehet. És még azt sosem értettem, hogy amúgy ezek a motoros legények miből éltek mert dolgozni a vezetőn kívül (azt talán meg is említik a filmben) egyik sem dolgozik soha, de mindig van sörre és bulira pénzük? Na mindegy ez nem tartozik a filmhez, ez csak az én gondolatom és csak megemlítem, ha valaki tudja a választ kíváncsian várom. |
2024-11-10 18:50.09 |
Sokáig agyaltam, hogy három vagy négy csillagot adjak rá, négy lett belőle. Nem Guy Ritchie legjobb filmje el kell mondani, de végül nem volt szívem három csillagot adni rá mert mostanában annyi sz@r filmre adtam közepes osztályzatot, hogy azért ez mégiscsak többet ér.
Ha vannak hibái is, de azért Guy Ritchie filmje a The Ministry of Ungentlemanly Warfare egy stílusos és szórakoztató feldolgozása a második világháború egyik titkos brit akciójáról szól, amelyben egy különleges egység tagjai a nácik elleni szabotázsmisszióra indulnak. A film elején megtudjuk, hogy ez egy valós események alapján készült fim, bár kétségtelen és én magam is csodálkoznék rajta, ha ez így történt volna, szóval Ritchie sok szabadságot engedett meg magának a cselekmény és a karakterek tekintetében. A rendező korábbi munkáját ismerőknek – gyors vágások, sötét humor és brit stílusú párbeszédek – jól felismerhetők, ahogyan a film könnyedebb, ironikus megközelítést alkalmaz a háborús műfajban. Ezzel a film valahol Becstelen Brigantyk hangulatára emlékeztet, de könnyedebb hangvétellel. A rendező a történelmi hitelességet áldozza fel a szórakoztatás kedvéért, mindenki tudja, hogy ez az egész így nem történhetett meg, de azért könnyed szórakoztatásra buzdít és végignézeti magát, így a rendező jellegzetes humoros megközelítése miatt különleges helyet foglal el a második világháborús filmek között. A film nagyjából 60 millió dollárból készült, ami nem számít kiemelkedő költségvetésnek a műfajon belül ennek ellenére, ha nem is látványos a film akciójelenetek terén, de azért akkora hibája sincs, hogy ezzel foglalkozni kellene. Ritchie rendezésében a film megőrzi a brit humort és a szarkazmust, ami a karakterek szavaiban és tetteiben is tükröződik, a rendező ezt a filmet szerintem nem a történelmi pontosság kedvéért, hanem a szórakoztatás és az akció kedvéért készítette. Szerintem sose lássunk rosszabb filmet, de ezért az is igaz, hogy Guy Ritchitől azért többet vártam volna. |
2024-11-09 19:39.46 |
Kb. 20 perc után tudtam, hogy ez nem az én filmem lesz. Nekem már az 19996-os film sem tetszett igazán, de legalább azért az egy közepes szintet még megütötte nálam, ez már inkább csak szenvedés volt nekem. Tudom, hogy a filmnek semmi köze az 1996-os filmhez, de mégis muszáj összehasonlítani a két mozit. Az első Twister sikerének egyik titka az volt, hogy újszerűen közelítette meg a tornádók világát, és valóban adrenalinnal teli élményt nyújtott a nézőknek. Ezzel szemben a Twisters - Végzetes vihar épp a feszültséget és az újdonság erejét nem hozta vissza – túl gyakran esik bele a klisékbe, és nem nyújtott olyan izgalmakat, mint amit az első rész elért. Az eredeti Twister karakterei könnyen megkedvelhetők voltak, és Helen Hunt, illetve Bill Paxton párosa azért valljuk be jól működött, az új film azonban nem tudott olyan szereplőket felvonultatni, akik igazán érdekeltek volna, vagy akikért aggódtam volna. A film férfi főszereplője Glen Power) kifejezetten ripacs volt, és bár a hölgy viszonylag jól játszik és szimpatikus is egy percig nem tudtam érte, vagy értük izgulni. A speciális effektek viszont rendben voltak, látványosak a tornádós jelenetek, látszik az elköltött 200 millió dollár mire ment el. Nekem ez a film nem jött be, az egész történet olyan volt mintha már egyszer megnéztem volna 1996-ban, nagyjából ugyanazt a történetet meséli el, és tartalmát tekintve nem igazán nyújt többet az eredeti filmnél. Szóval untam már az egész filmet a kezdés után rövid idővel, és az egy filmnél azért nagyon nagy baj. |
2024-11-09 11:11.46 |
Így a második évad végére és 20 rész megnézése után nekem egyenlőre ez egy kettes. Amúgy kegyetlen jól indult, és az első évad tulajdonképpen nagyon jó volt. A sorozat egyedi hangulata és misztikuma rengeteg izgalmas lehetőséget kínált, és engem vonzott az a feszültség, amit az elhagyatott város, a hátborzongató lények és a szereplők közti drámai dinamika hoz létre. Nem érdekelt, hogy már az első évad végére sem tudtunk meg semmit, mert beszippantott a sorozat, de ez az egész milliő a második évad végére elfogyott. Két évad után azonban jogos elvárás lenne, hogy legalább néhány kulcsfontosságú rejtélyre fény derüljön. Ehelyett viszont úgy tűnik, mintha a sorozat egyre inkább csak újabb titkokat hozna a felszínre, és a kérdések száma folyamatosan növekedne. A várossal, a lényekkel, sőt a karakterek múltjával kapcsolatos rejtélyek mind olyan elemek, amik nem igazán tisztultak, sőt, sok esetben csak bonyolódtak. Ez a "rejtély a rejtély kedvéért" hozzáállás engem elbizonytalaníthatott és elveszthetem az érdeklődésemet a sorozattal kapcsolatban, mert a sok kérdés válaszok nélkül egy idő után frusztráló lett. A harmadik évad remélem lehetőséget kínál arra, hogy lezárják a főbb szálakat, vagy legalább megvilágítsák a történet eddigi kérdéseit mert ha igy marad nálam ez nem több egy gyenge sorozatnál, de ha kapok pár értelmes magyarázatot akkor simán elnézegetem tovább is. Majd kiderül, a harmadik évad megnézése után megindulnak-e az értékelő csillagok száma felfelé, egyenlőre egy gyenge, kettő csillag. |
2024-11-09 10:52.49 |
A The Highwaymen körülbelül 49 millió dolláros költségvetéssel készült, ami egy Netflix-film esetében viszonylag magas költségnek számít. Ennek az összes centje látszik is az alkotáson. Bár a film nem került mozikba, a streaming platformnak sikerült jelentős érdeklődést generálni iránta a sztárok és a történet által. A költségvetés nagyrészt a látványos korhű díszletekre és a két vezető színész, Costner és Harrelson fizetésére ment el. Iszonyatosan erős korhű az egész film, a kocsik, a ruha, a díszlet,szóval megvan az összes dollár itt amit a filmre szántak. A film Bonnie és Clyde, a hírhedt bűnözőpáros történetének egy kevésbé ismert aspektusát dolgozza fel: azokat az egykori texasi rangereket, akik a páros elfogására indultak. A The Highwaymen fő erőssége abban rejlik, hogy egy ismert történetet más nézőpontból mutat meg: ezúttal nem Bonnie és Clyde, hanem az őket üldöző két veterán, Frank Hamer (Kevin Costner) és Maney Gault (Woody Harrelson) kerül a középpontba. Érdekes, hogy a film szándékosan kerüli Bonnie és Clyde idealizálását. A rendező, John Lee Hancock tudatosan háttérbe szorította őket, hogy ne keltsen együttérzést irántuk, hanem sokkal inkább a brutalitásukat hangsúlyozza. A hírhedt Bonnie és Clyde alakjai szándékosan nincsenek reflektorfényben, sőt szinte láthatatlanok maradnak a néző számára. Bár Kevin Costner és Woody Harrelson is erős alakítást nyújtanak, a forgatókönyv sajnos kevés mélységet ad karaktereiknek. A párbeszédek gyakran didaktikusak, és a film tempója lassú, ami egy idő után monotonná válik. Costner és Harrelson alakításai élvezhetővé teszik a filmet, és a látványvilág is megnyerő, de mindez nem elég ahhoz, hogy kiemelkedjen a történet. Nekem ez egy egyszer megnézhető, de emlékezetes pillanatokban szegény alkotás. A film elkészítésének ötlete eredetileg az 1990-es években merült fel, és Paul Newman-t, valamint Robert Redfordot szerették volna a két nyomozó szerepére. Azonban a projekt különböző okok miatt többször elakadt, és végül csak 2019-ben készült el Costner és Harrelson főszereplésével. Szerintem a forgatókönyv és a monoton lassússág miatt ezen két színészóriás által elkészített film sem lett volna semmivel jobb mint Costner és Harrelsonnal mert itt nem a színészi játékkal volt a gondom inkább a lassú és eseménytelen történetvezetéssel. Egyszer azért mindenképpen nézhető, a magam részéről nem gondolnám, hogy valamikor újra belefogok és megnézem. |
2024-11-08 21:00.55 |
Igen, jogos az észrevételed. Hülyén írtam, de azért gondolom így is érthető mit akartam írni. |
2024-11-05 16:54.20 |
A film adatlapjának elolvasása azt tükrözi, hogy egy remek Új-Zélandi utcai bandás filmet láthatunk. Ellenben a film megnézése után hatalmas űr keletkezik, hogy mit is láttunk? Mert nem láttunk semmi, ami megfogott volna. Olyan sötét és kíméletlen világot lehetet volna bemutatni, amely a legtöbbünk számára ismeretlen, mert hát valljuk be nem sok ember ismeri vagy ismerheti a Föld legtávolabbi pontján lévő ország életét és retteget bandáit. A valódi új-zélandi bandák inspirációjára épülő film alapvetően érdekes lehetett volna, de sajnos nem igazán sikerült hatást gyakorolnia rám. Bár a történet alapvetően kemény életutakat ígér, a kivitelezés számomra kissé vontatott, érzelmileg sivár. A film Danny, vagyis „Damage” életének három meghatározó korszakát követi végig, és próbálja megmutatni, hogyan válik egy ártatlan gyerekből egy banda keménykötésű, erőszakos tagja. A szándék, hogy betekintést nyújtson a bandatagok emberi oldalába, és megmutassa a keménység mögött rejlő fájdalmat, elismerendő, de sajnos nem sikerült elérnie, hogy valóban együtt érezzek a karakterekkel. Új-Zéland szokatlanul rideg tájai és a városi utcák olyan atmoszférát teremtenek, ami illik a bandaélet brutalitásához, de sajnos a film képi világa sem tudott igazán mély hatást gyakorolni rám. Hiányzott az egész filmből az a fajta dinamika, ami a filmet igazán élvezetessé vagy izgalmassá tehette volna. A film legtöbb karaktere könnyen felejthető, és végül úgy éreztem, hogy a Savage inkább egy közhelyes bandaéletről szóló történetet mutat be, semmint egy eredeti vagy mélyreható drámát. Bár a film alapvetően jó témát választott, de az egész sekélyes és kiszámítható maradt és hiányzott belőle az a különleges momentum, ami igazán lekötött volna. Az pedig egy dolog, hogy fogalmam sincs milyen Új Zélandon egy bandatagnak lenni és ezek a bandatagok mivel foglalkoztak,miből éltek mert amúgy erre az egész film alatt nem jöttem rá, azon kívül, hogy fizetnek valami tagdíjat, de tulajdonképpen csak úgy voltak. Nincs is se kábítószer, se prostitúció, se semmi bűnös dolog, egyszerűen csak voltak egymással és kész. Néha verekedtek másik bandával, de ennyi az egész. Ettől a filmtől én sokat többet vártam. És még motorjuk sem volt, hát milyen banda ez kérem? |
2024-11-05 16:20.13 |
Szendmen01 fórumozó társam hozzászólásához csak annyit szólnék hozzá, hogy a film adatlapja rosszul van elkészítve és ez a rendező és szereplő aki ezt a filmet készítette és szereplője nem egyező azzal a szinkron színésszel akit itt jelölnek. Jim Cummings (72 éves) szinkronszinész több mint 400 Disney és DreamWorks filmhez adta már a hangját ellentétben az ezt a filmet rendező Jim Cummings aki színész és rendező. Nem ugyanaz a kettő, talán majd egyszer kijavítja a vezetőség.
Na de a filmről is irjak már, ha már itt vagyok. Én a magam részéről kifejezetten rühelem a vér farkasos filmeket, úgy is ültem neki, de ez most meglepett. A befejezés okozott meglepetést számomra, hogy így elment a film egy másik irányba. Sokan, akik nem rajonganak a vérfarkasos vagy természetfeletti horrorokért, azoknak fog tetszeni a film mert végül elkerüli ezeket a szokásos kliséket. Az, hogy a "szörnyeteg" végül embernek bizonyul, tényleg ad egy különleges csavart a sztorinak azzal, hogy kilép a megszokott vérfarkasos horror klisékből. Én nagyon értékeltem Jim Cummings megközelítését, mivel a film stílusa és a lezárás finom egyensúlyban tartja a horror és a fekete humor elemeit. De azt is tudom, hogy míg én ezt frissítőnek találtam, másokat inkább zavarhat, mivel nem kapták meg a hagyományos horrorélményt, amit egy "vérfarkasos" filmtől vártak. A film negatív része a kifejezetten gyenge színészi alakítások és a borzalmas szinkron. Néhol a „zs” kategória szintjén van az egész film, néhol pedig felkúszik egy közepes szintre a film filingje, de a befejezés meglepetése miatt adok rá egy szánalmas három csillagot. |
2024-11-01 16:39.37 |
A háborús bűnösök számonkérése és vagy ép menekülése szeretett filmtéma. A nürnbergi perektől kezdve a különböző bűnösök vadászata vagy akár a szembesülés azzal, ki mit tett a háború alatt – rengeteg ilyen film létezik. A Titkok fogságában című film nem fog a legjobbak közé kerülni, de a korrektek között ott a helye. Annyival másabb a történet mint a korábbiak hasonló témájúak, hogy a főszerepelő nem zsidó, hanem cigány lány. Noomi Rapace, aki már számos drámai és akciódús szerepben bizonyította tehetségét, itt is remekül hozza a zaklatott, bizonytalan, mégis elszánt nő karakterét. Joel Kinnaman alakítása is kiemelkedő. A rendező, Yuval Adler finoman, de hatásosan dolgozik a történet dinamikájával. A film hangsúlyosan foglalkozik az igazság, bűnhődés és megbocsátás kérdéseivel, és folyamatosan arra készteti a nézőt, hogy elgondolkodjon: vajon ki mond igazat, és milyen módon lehet megbirkózni egy fájdalmas múlttal. Bár nem egy akciódús thriller, a történet pszichológiai feszültsége folyamatosan fenntartja a néző érdeklődését. A Titkok fogságában nem hagyományos akciódús thriller, hanem egy gondolatébresztő dráma, amely a háborús múlt árnyékában élő emberek dilemmáit tárja a néző elé. |
2024-11-01 16:26.31 |
A norvégok azért tudnak jó filmeket készíteni, de a Tunnelen (Az alagút) nem épp a legjobb próbálkozásuk. A film egy alagútban rekedt emberek küzdelmét mutatja be, akiknek életét egy baleset és az azt követő tűzvész veszélyezteti. A történet egy klasszikus katasztrófaelemekkel teletűzdelt forgatókönyvet követ, ám sajnos a kivitelezés és a dramaturgia számos ponton hagy kívánnivalót maga után. A katasztrófafilm műfaja az elmúlt évtizedek során rengeteget fejlődött, de valóban kihívás elé állítja a rendezőket, hogy friss élményt nyújtsanak a nézőknek. Ma már nehéz olyan eredeti történetet kitalálni, ami meglepetést okoz, hiszen a közönség számtalan különböző katasztrófával találkozott már a vásznon - földrengések, vulkánkitörések, vírusjárványok, meteorit becsapódások, és még sorolhatnánk. A Tunnelen nem épít olyan monumentális látványelemekre, mint az amerikai katasztrófafilmeken megszokott CGI-jelenetek, hanem inkább drámai vonalat követ. A karakterek meglehetősen sablonosak és egyoldalúak, kevés valódi mélységgel rendelkeznek, így a néző számára nem válik fontossá a sorsuk. A film megpróbálja felépíteni a drámát egy családi háttérrel is – főhősünk lányával való kapcsolata köré szőve –, de ez sem tud igazán érzelmi töltetet adni a történetnek, mert a kapcsolati dráma túl sekélyes marad.
Az alagútban történt tűzvész és az akcióelemek vizuális megvalósítása is csak középszintű lett, olyan tessék-lássék módon folyik a mentés is, hogy az ember a film közepénél elunja az életét. A film sajnos semmivel nem tud kiemelkedni a műfaji klisék közül, és a karakterek mélységét, a cselekmény feszültségét vagy a társadalmi kritikát tekintve sem nyújt kiemelkedőt. A film egyik legnagyobb gyengesége a történet lassú kibontakozása, amely különösen egy katasztrófafilm esetében lehet zavaró. Az alagútban kitört tűz és a füst terjedése komoly veszélyforrás, de a film nem tudja átadni a néző számára ennek a veszélynek a sürgető mivoltát. Egy katasztrófafilm esetében elvárható lenne, hogy a néző szinte együtt lélegezzen a karakterekkel, átérezve a szorongást és a félelmet, de ezt a feszültséget The Tunnel sajnos nem tudja fenntartani. Az akciójelenetek és a speciális effektek megvalósítása néhol erőtlen, ami különösen egy ilyen típusú filmnél lehet zavaró. Bár az alagút füsttel telített belső részei atmoszférikusak és sejtelmesek, a látvány gyakran nem éri el azt a szintet, amit egy 2019-es produkciótól várnánk. Az egyszerű történetvezetés, az érzelmi töltet hiánya és a középszerű látványvilág miatt ez a film nem hozza el azt a drámai hatást, amelyet egy ilyen témájú alkotás kínálhatna. Bár a norvég alagutak biztonsági problémáinak ábrázolása ígéretes alapot szolgáltathatna, végül csak egy egyszerű, kiszámítható katasztrófatörténetet kapunk. Én nagyon untam ezt az egészet. |
2024-10-31 16:49.13 |
Alan Scott Neal elsőfilmes rendező filmje a Záróra nem jó film. Ezt most nem egy Netflix szutyok volt, de körülbelül ott találunk ilyen horrorfilmeket mint ez. A Last Straw olyan élmény volt, amit egy horrorfilm rajongó nem igazán akar még egyszer látni A film egyszerre próbált meg „csavaros” lenni és „félelmetes”, de mindezt kevés sikerrel. A szereplők közül talán csak a főszereplő hölgyben volt némi tűz, hogy ez az egész film elkészüljön, a többiek csak jelen voltak a forgatáson. A Last Straw pontosan az a film, amit az ember elfelejt még azelőtt, hogy kilépne a moziból, és nem azon agyalt, hogy miért nem egy pizzára költötte inkább a jegy árát. Pedig a helyszín még adott is lenne egy jófajta horror-thriller filmhez, de valahogy ebből az egészből hiányzott az, hogy legalább a közepes szintet is elérje.
A filmvégi csavar az étkezdében az amúgy mindent visz spoileres rész!!!! (amikor megszúrják és feléled mert kiderül, hogy nyers húsból rögtönzött páncélt készített magának!!!! Istenem itt a sírás kerülgetett) és még erre is rátudtak tenni azzal a filmvégi monológgal aminél sz@rabb befejezést ritkán látni. A párbeszéd olyan szintű érzelmi klisékből épül fel, hogy az ember úgy érzi, mintha egy középiskolás naplójából olvasna részleteket. Az egész jelenet inkább volt fárasztó, mint megható, és érezhető volt, hogy a színész maga is elunta, mire végzett a szövegével. És legyen pár pozitív gondolat is a filmről. Például amikor a főszereplő hölgy GRLwood "I'm Yer Dad" című dalára táncol az étteremben az nagyon jó kis rész, komolyabb filmben később még emlegetnénk is mint legjobb jelenet, nekem az nagyon tetszett. A rendező időben történő ugrálása és a történet másik szemszögből történő bemutatása is rendben lenne, bár ez nem új rendezői megvalósítás, de ez jó volt. Ezért a jelenetekért nem adok rá egy csillagot, de kettőnél többet semmiképp nem ér. Ja és a vége föcim dal is nagyon jó. Ki is merültek a pozitív dolgok, ha nem látnád a filmet ne ess kétségbe, sokat nem vesztesz. |
2024-10-26 19:27.57 |
Az Alien: Romulus az egyik legújabb próbálkozás a klasszikus Alien-franchise feltámasztására. Az előzetesek és a marketingkampány izgalmas és félelmetes élményt ígért, azonban a végeredmény sok szempontból nekem csalódást keltett. Már az sem tetszett igazán, hogy a film amolyan tini űr horror lett. A vizuális effektek szintén vegyes benyomást keltenek. Az Alien-filmek világának atmoszférája mindig is sötét, nyomasztó és organikus volt, de az Alien: Romulus CGI-megoldásai gyakran túlságosan mesterségesnek tűntek pl. a félbevágott roboton látszik nagyon az olcsósság hatása. Az idegen lények CGI ábrázolása technikailag rendben van, de hiányzik belőlük az a félelmetes, természetfeletti aura, amit például az 1979-es eredeti filmben sugároztak. Talán a film legmegosztóbb eleme az újonnan bevezetett „emberalien”, amely a film végén jelenik meg. Az alkotók láthatóan próbáltak egy újabb réteget adni az Alien-mítosznak, de ez a félig ember félig szörny sokak számára valószínűleg inkább nevetséges, mint félelmetes. Az eredeti Alien-lények horrorja épp abból fakadt, hogy egy teljesen idegen, érthetetlen és szinte tökéletes ragadozóval szemben álltak az emberek. Az emberalien azonban túlzottan „emberi”, és nem rendelkezik azokkal a jegyekkel, amelyek az idegeneket igazán ijesztővé tették. Ráadásul ez a szörny megjelenése és viselkedése inkább groteszk és furcsa, mintsem rémisztő, így a karakter sokkal inkább elidegeníti a nézőt, mintsem megrémíti. Ez az újítás remélem kísérletező jellegű és többet nem látjuk Alien filmben, de ez nem találja meg a helyét a film világában, és inkább zavaró hatást kelt. Az emberalien nemcsak a franchise klasszikus szörnyének félelmetességét rontja le, hanem a film fináléját is elrontja, ami végül egy felemás, inkább csalódást keltő befejezést eredményez. Remélem ez a vonal a következő filmekből teljesen kimarad, mert ez így teljesen rossz volt. Az igazi feszültség és horror, amely az eredeti Alien-filmeket oly emlékezetessé tette, sajnos hiányzik ebből az alkotásból. Fáj nagyon,de én három csillagnál többet nem tudok most adni erre a filmre. |
2024-10-26 19:09.41 |
Azért Chris Weitz ennél jobb rendező. Ezen filmje kifejezetten a bűn rossz kategória. Adott egy szinte mozdulatlan főszereplő, homályos történet, a sztori, ha egyáltalán így hívhatjuk, azzal próbál elbűvölni, hogy semmit sem tudunk meg belőle. A horror elemek? Nos, néhány pislákoló lámpa és a zene időnként megijeszt, de a hatás kb. annyira vérfagyasztó, mint egy elrontott gyertyafújás egy szülinapi bulin. A karakterek mélysége pedig… mintha a forgatókönyvírók félúton feladták volna az egészet mert rájöttek, hogy ez bűnrossz így.Az AfrAId című film megpróbál horror lenni, de minden eleme kiforratlan és összecsapott. Az elvárt izgalom helyett a nézőre inkább tompa unalom nehezedik. A történet eleve zavaros, tele logikátlan fordulatokkal és hiányzó motivációkkal, mintha a forgatókönyv végső változata sosem készült volna el. A főhős karaktere teljesen egysíkú, a történet haladása során nem fejlődik, és nem mutat semmi érdekeset. A karakterek döntései gyakran értelmetlenek, és az alaptörténet éppolyan halvány, mint a film vizuális világa.Az egyébként rövid játékidő is végtelennek tűnik, és egy idő után már azt kívánja az ember, hogy csak legyen vége. A finálé sem hoz feloldást vagy váratlan fordulatot, egyszerűen csak véget ér, mintha nem is lenne több mondanivalója. Egy horrorfilm esetében a legnagyobb bűn talán, ha egyáltalán nem kelt félelmet – és az AfrAId pontosan ilyen.Nem is szidom tovább ez a film nézhetetlen. |
2024-10-23 18:43.57 |
Őszintén bevallom ezt a filmet én azért néztem meg mert az Imdb értékelés alapján nem akartam elhinni, hogy a rendező kezei közül egy ilyen gyenge film került ki. Adrian Grünberg rendező amúgy nem kezdő a szakmában. Dolgozott ő már Mel Gibsonnal is aki még 2011-ben jó nevű színész volt, és Ő rendezte a Rambó: Utolsó vér című filmet is ami egy nagyon durva akció mozi lett. Nekem kifejezetten tetszett mindkét film, de ez a cápás film meg kell mondani őszintén bűn rossz lett. Nemcsak a cápafilmek műfajának mélypontjaként írható le, de egy olyan alkotásként is, amely a technikai megvalósítás, a történetvezetés, valamint a színészi játék tekintetében is csalódást kelt. Már amúgy nekem ez a misztikus, természetfeletti mexikói mitológiai szörnyes szál a cápás horrorral keverve alapból nem jött be. A rendező képtelen volt egyensúlyban tartani a film horrorisztikus és mitológiai elemeit, így a végeredmény inkább egy összecsapott, kiaknázatlan potenciállal rendelkező katyvasz lett. Amúgy horrorfilm révén a cápával összesen, ha találkozunk egy percet, szóval ez is kiábrándító. A színészi játék szintén semmitmondó, jó egy horrorfilmtől azért nem várok Oscar díjas alakítást,de ez még a Barátok közt szinészvállogatójába is kevés lett volna. A szereplők közti kémia egyáltalán nem működik, és gyakran érezzük azt, hogy a színészek is unják a dialógusokat, amelyek semmitmondóak és lélektelenek. A forgatókönyv szörnyen lapos, és a karakterek döntései sokszor logikátlanok. Egy cápafilmnél elvárható lenne, hogy a központi fenyegetés, azaz a szörny látványos és ijesztő legyen ennek ellenére ahogy fentebb már írtam alig találkozunk vele és, ha találkozunk akkor is egy gagyi sz@rt kapunk. Egy jó horrorfilm feszültséget épít, a nézőt fokozatosan vonja be a történésekbe, és eléri, hogy aggódjunk a szereplők sorsa miatt, na, itt egyedül a kutyáért érdemes aggódni semmi másért.A film nem is képes valódi izgalmat kelteni, így a néző inkább csak várja, hogy vége legyen már ennek az egésznek. Összességében a The Black Demon egy rendkívül gyenge alkotás, amely sem vizuális, sem narratív szempontból nem tud újat mutatni a cápafilmek műfajában. A színészi játék gyenge, a forgatókönyv tele van sablonokkal, és a CGI nevetségesen gyenge szintű. A film inkább egy gyorsan felejthető, fájdalmasan rossz produkció lett, mintsem egy szórakoztató horrorfilm. |
2024-10-23 12:04.07 |
A trilógia leggyengébb része ez. Míg a 2022-ben bemutatott X című film egy vidéki pornófilm forgatásból csapott át jófajta kis slasher horrorrá, ami így 2024-ben nem hangzik nagy dolognak, de azért a rendező korrektül megrendezet mozit hozott össze. Az X sikerének egyik kulcsa az volt, hogy jól ötvözte a klasszikus 70-es évekbeli slasher műfajt a modern horrorképi megoldásokkal. A film egy egyszerű, mégis hatásos alaphelyzetre épült: egy pornófilm forgatása a texasi vidék elhagyatott farmján, ahol a karakterek egyre jobban belecsúsznak a rettegésbe. Nekem még a második rész is nagyon bejött, de ez kérem, nem tudom hová tenni. Mindkettő rendelkezett egyértelmű iránnyal, karaktervezérelt történetmeséléssel, valamint olyan stílusjegyekkel, amelyek valódi feszültséget és horrorélményt biztosítottak. Ezekkel szemben a MaXXXine teljesen elvesztette a kapcsolatot az előző részek karakterorientált történetmesélésével. Míg az X és a Pearl magukban hordozták a horror klasszikus elemeit, és erős érzelmi, pszichológiai rétegekkel dolgoztak, addig a MaXXXine egy sekélyes, üres stílusgyakorlat maradt. A trilógia korábbi filmjei igazi, kézzelfogható feszültséget építettek fel, míg a MaXXXine-ből ezekből semmi nincs meg. Az X és a Pearl bátran használták a horrorfilmes elemeket bár azért olyan új elemeket nem tartalmaztak, amitől megváltoztatták volna a műfajt, de legalább volt benne valami félelmetes is, de a trilógia záródarabja csak halvány film lett. Nyomokban tartalmaz olyan részt amiért izgulni tudtam volna. A film cselekménye egyszerűen unalmas és kiszámítható. Nemcsak hogy hiányzik belőle a feszültség, de a karakterek is teljesen laposak és érdektelenek. Maxine karaktere, aki az előző részekben legalább némi potenciállal rendelkezett, itt egy végtelenül klisés, motiváció nélküli figurává silányul, akinek minden döntése értelmetlen és hiteltelen. A forgatókönyv abszolút semmilyen érzelmi mélységet vagy drámai ívet nem biztosít, így a néző nem tud kapcsolódni a karakterekhez, ami egy horrorfilm esetében különösen súlyos hiba. Ti West mintha itt teljesen megfeledkezett volna róla, hogy amúgy Ő egy horrorfilmet forgat. A horrorelemek – az a kevés ami van- amúgy se nem rémisztőek, se nem izgalmasak – csak végtelenül unalmasak, ezeknek a részeknek valójában a film gerincét kellene alkotniuk, gyengék és hatástalanok. Nincs valódi félelem, nincs feszültség, csak olcsó effektek és klisés fordulatok. Ez a rész véleményem szerint méltatlanul alulmúlta elődei színvonalát. Nem tudok rá két csillagnál többet adni pedig szerettem volna látni egy jó folytatást vagy akár befejezést,mert amúgy nem gondolom, hogy a rendező itt befejezte volna a történetmesélést. |
2024-10-21 15:45.47 |
A film nézése közben az jutott eszembe, hogy mekkora balfácán katonai vezetés működteti a világ legnagyobb és legerősebb haderejét. Már alapból minek raknak egy ilyen helyre katonai támaszpontot amikor tudják, hogy egy nehezen védhető helyen van, ez az egyik a másik, hogy mégis erőltetik a működtetését és nem vonják ki onnan a katonákat még időben. A másik amikor parancsot adnak egy ócska katonai jármű másik támaszpontra történő szállítására amikor azt is tudják, hogy ez mekkora kockázattal jár. Hát pont az a katonai jármű hiányzott bárhonnan is. Hülyék gyülekezete. Na de a filmről is írjak már.
A film egy valós eseményt, a 2009-es kamdeshi csatát mutatja be, amikor egy amerikai katonai bázis amely Afganisztán egyik legveszélyesebb területén feküdt, és heves támadást szenvedett el a tálibok támadása részéről. A film rendkívüli realizmusával próbálja érzékeltetni a katonák kilátástalan helyzetét és hősiességét a túlerővel szemben. A film első fele (kb. egy óra) kissé lassúnak tűnt, és a karakterek kidolgozása nem elég mély ahhoz, hogy teljesen átéljük a sorsukat. A dialógusok néha klisészerűek, a szereplők sablonosak, és a forgatókönyv sem túl izgalmas ezen a ponton. Van itt is pár puffogtatás,de itt a film inkább egy dokumentarista jellegű akciófilm, mintsem egy mélyebb drámai alkotás. Az utolsó egy órára marad a lényegi rész. A csata. A film egyik kiemelkedő harci jelenete a kamdeshi csata, amely szinte egyetlen, hosszú, feszült akciósorozatként bontakozik ki. A csaták nem látványosak ugyan, de ugyanakkor nyersek, a kamerakezelés pedig gyakran kézi kamerás, ami növeli az intenzitást. A rendező, Rod Lurie kifejezetten arra törekedett, hogy a csatákat a lehető legvalóságosabban és legintenzívebben ábrázolja, ami sikerült is. A kézi kamerás technika dinamikus hatást kelt, szinte a katonák mellé helyezi a nézőt, ezzel az akciójelenetek még inkább feszültek és kaotikusak lesznek, ahogy azt a valóságban is megtapasztalhatták a harcolók. A lövöldözések, robbanások és a terep kietlen, zord környezete mind segítenek abban, hogy a csaták nyers és zavaró realitását átadja a nézőnek. The Outpost hitelesen mutatja be, milyen zavaros és kontrollálhatatlan lehet egy valós harci helyzet. A film jól érzékelteti, hogy egy csatában nem mindig van világos határvonal a jó és a rossz döntések között, néha csak az életösztön és a szerencse dönti el a túlélést. Rod Lurie kiváló rendező, sok jó filmet tett már le az asztalra. A Helyőrség sem rossz film, talán nem a legjobb filmje, de aki szereti a háborús akciófilmeket (és mindezt valós események alapján) annak bizony tetszeni fog ez is. |
2024-10-20 18:17.56 |
Vegyes érzéseim vannak mert Jeff Zimbalist dokufilmje mint egy szerelmi történetet elmesélő alkotás nekem nem tetszett, de amilyen lélegzetelállító felvételeket itt láttuk az viszont kihagyhatatlan élmény. Az Angela Nikolau szereplésével készült Netflix-dokumentumfilm lenyűgöző betekintést nyújt az általam korábban sosem halott kifejezésű, a modern világ egyik legveszélyesebb és legvitatottabb művészeti formájába: a rooftoppingba. A hölgy amúgy világhírű épületmászó, aki fantasztikus fotókat készít oltári magas épületek tetejéről amit természetesen mindenféle biztosítás nélkül mászik meg. Amúgy az igencsak széparcú hölgy társával mászik fel mindenféle épületre, ezáltal szerezve magának rendkívüli népszerűséget lélegzetelállító fotói és videói révén, amelyek a világ legmagasabb épületeiről és struktúráiról készültek. Az extrém helyszínekről készült felvételek magukért beszélnek – egyszerre lélegzetelállítóak és félelmetesek – nekem aki még egy kisszéken is szédül dupla hatással ért. Én magam úgy láttam, hogy a hölgy nemcsak egy hobbi vagy szenvedély, hanem már a megélhetés formája miatt csinálja már ezt az elképesztő dolgot mert tulajdonképpen Ő és társa ebből élnek. Jó volt amúgy látni ahogy ez a hölgy lába is megremeg már egy adott magasságban és ponton és társa unszolására megy tovább. A film technikailag is kiemelkedő, különösen a lenyűgöző légi felvételek, amelyeket drónokkal és különleges kamerabeállításokkal készítettek. A dokumentumfilm vizuális világa nagyszerűen közvetíti azokat a hihetetlen magasságokat és veszélyes helyzeteket, amelyekbe Nikolau belekerül. A néző gyakran érezheti úgy, mintha maga is részt venne ezekben az extrém kalandokban, ami növeli az élményt. Összességében azonban az Angela Nikolau szereplésével készült Netflix-dokumentumfilm egy izgalmas és provokatív alkotás lenne, de a film egyik legnagyobb gyengesége a szerelmi szál kidolgozása. Bár a cím arra utal, hogy az érzelmi kapcsolatok nagy hangsúlyt kapnak, ezek a romantikus elemek gyakran felületesek és klisékre építenek. A karakterek közötti érzelmi mélység hiánya miatt a szerelmi szál inkább kényszeredettnek és mesterkéltnek tűnik, mintsem hitelesnek. A rendező egy másik húzása –egy kis internetes kutatás után kiderült számomra, -hogy a hölgy a nagy mászás előtt nem sérült meg a karján, ez is a drámai hatás kedvéért került a filmbe.
Nem rossz dokufilm ez, de azért annyira nem dobtam el az agyam tőle, bátran ajánlom azért és várom, hogy más mit gondol a filmről. |
2024-10-19 16:11.10 |
Rezo Gigineishvili grúz filmrendező inkább könnyed hangvételű vígjátékokat szokott rendezni.
A Túszok című filmjével szakít a hagyományokkal és egy valós eseményeken alapuló filmet tár elénk. A történet egy még a szocializmus fénykorábban, azaz 1983- ban megtörtént grúz gépeltérítési kísérletet dolgozza fel, amely komoly kudarca fulladt. Néhány fiatal, jómódú grúz megpróbált eltéríteni egy repülőgépet a Szovjetunióból való menekülésűk céljából. A film ennek a csúfos, mondhatom igazán balfék gépeltérítésnek az eseményeire koncentrál. A film legnagyobb hibája, hogy a csapat tagjainak motivációit, pszichológiáját nem ismerjük meg. Jó lett volna látni, hogy vajon ezek a viszonylag tűrhető és elég gazdag élethelyzetben lévő fiatalok miként jutnak el arra a pontra, hogy ilyen vakmerő és veszélyes útját választják a szabadság iránti vágyuknak. Ez sajnos nagyon kimaradt a filmből, pedig nagyon hiányzik, hogy ez a rész, hogy pontos képet kapjunk az egészről. A Túszok első felét a gépeltérítés előtti napok-hetek feszült felkészülése tölti ki, és ezen belül leginkább a kora ’80-as évekbeli Szovjetunió életképe rajzolódik ki. Ezek a jelenetek a film legzseniálisabb részei. Nagyon aprólékosan van ábrázolva ezen korszak. Keményen uralkodik a szocialista rendszer kőkemény vasszigora, a húszas éveiket taposó fiatalok csempészett amerikai cigit szívnak, Beatlest hallgatnak, megnövesztik a hajukat, de legbelül mégsem érzik magukat szabadnak. Remekül adja vissza a film a Gorbacsov korszak ezen részét, és a szovjet rendszer fojtogató légkörét is bemutatja. A film legerősebb része a gépeltérítéses rész, ahol látni a fiatalok kidolgozatlan és vakmerő terve hogyan fullad kudarcba, majd a film végén ahogy kőkeményen lecsap a szovjet rendszer vasszigora a főszereplőkre. Maradt bennem hiány a film végére, mégpedig amit fentebb írtam, hogy az igazi motiváció bemutatása kimaradt a filmből, de ettől függetlenül szerintem egy nagyon jó kis grúz film ez. A szereplőkre, a rendezésre, a fényképezésre hibát nem lehet találni. Merem ajánlani, ha valaki valahol belefutna. |
2024-10-17 16:57.55 |
A film első felét egy kicsit untam, de aztán amikor lelepleződik a „nagy dolog” akkor kezd érdekessé válni a film. A nagy baja az az lett, hogy egy kicsit sok volt már a csavar a filmben. Már sokat akart a rendező és ez a film hátrányára is vált. Maga a film egy rendkívül eredeti és ígéretes alaphelyzettel indít: kilenc fordítót zárnak be egy földalatti bunkerbe, hogy lefordítsanak egy világpremierre váró bestsellert, és közben megakadályozzák, hogy a kézirat kiszivárogjon. Azonban amikor az első fejezet megjelenik az interneten, a helyzet feszültté válik, és megkezdődik a hajsza az áruló felkutatására. A film felépítése és a kezdő jelenetek jól működnek, és kezdetben sikerül is fenntartani a feszültséget egy ideig, aztán mint ahogy írtam egy kicsit unalmassá vált a dolog, a cselekmény előrehaladtával a történet egyre inkább elveszti kezdeti varázsát. A fordítók szereplőgárdája között kevés igazán emlékezetes karakter található, bár szinésileg azért nem rossz itt senki. A történetvezetés során nem mindig sikerül tartania a tempót és a feszültséget. Bár vannak benne izgalmas pillanatok és jó ötletek, a végeredmény számomra egy közepesen élvezhető film lett, amely néhány túlzottan bonyolult csavarja miatt a film végére már veszít az erejéből.
Ettől függetlenül egy szerethető film ez, csak számomra ez a csavar csavarja már sok volt. Aki valahol belefút azért mindenképpen nézze meg mert azért nem rossz film ez. |
2024-10-17 16:40.12 |
A Netflixen a sok filmszemét mellett azért belefuthat az ember egy-egy igazán jó filmbe is.
Aki elolvassa a film adatlapját annak valószínűleg mindenki számára egyértelmű lesz, hogy ez a sztori egy tökéletes , jófajta családi mozis” alapanyag . Julio Quintana filmrendező mozi ja egyszerre varázsol el a gyönyörű mexikói tájjal és nyűgöz le az emberi kitartás és összefogás bemutatásával. A film igaz történeten alapul, ami még erősebbé teszi az érzelmi hatását és bár a film eredeti történetei Mexikóban játszódtak a filmet valójában Puerto Ricóban forgatták, ott kell keresni ezt a gyönyörű helyet, aminek csakis a költséghatékonyság volt az oka, de a film értékéből semmit nem von el. A film középpontjában a Casa Hogar árvaház és annak lakói állnak, akik egy horgászversenyen próbálnak meg pénzt nyerni, hogy megmentsék otthonukat a bezárástól. Jimmy Gonzales lenyűgöző alakítása az árvaházat vezető Omar szerepében rendkívül hiteles és szerethető karakterré teszi őt, de nagyon jó a film másik nagyágyúja is Dennis Quaid is. A Casa Hogar megmentése nemcsak egy kalandos és izgalmas horgásztörténet, hanem egy mélyen emberi dráma, amely a közösség erejét mutatja be. A film látványvilága is megkapó; a tenger és a festői táj szépsége tökéletes hátteret biztosít a történethez, és bár a horgászverseny jelenetei miatt senki nem fogja a körmét lerágni, jól elvoltam azzal is. Aki egy inspiráló, családbarát történetre vágyik annak tökéletes választás ez a film. Nálam ez most egy erős négy csillagot mindenképpen megérdemel. |
2024-10-13 17:45.02 |
Amúgy meg még az jutott eszembe, hogy a francia rendező ezt megelőző filmje a szintén a Netflixen futó "Fűrészpor és vér" ennek pedig a tökéletes ellentétje, mert az meg egy kiváló akciómozi lett. Aki teheti inkább azt nézze és ne ezt. |
2024-10-13 17:40.49 |
Nemsokat vár az ember egy olyan stílusú akciófilmtől, amihez hasonlóból kb. minden héten kettő gördül le a filmipar futószalagjáról, de ez még azt a minimális szintet sem hozza amit az ember elvárna tőle.
A film számos aspektusa – a történettől kezdve a karakterfejlődésen át az akciókig – nem tud megfelelni az elvárásoknak, és bár lehetne egy izgalmas, érzelmekkel teli bosszúdráma, valójában egy unalmas és klisés akciófilmként marad meg az emlékezetben. A film egyik legnagyobb problémája a sablonos és felületes történet A dialógusok laposak és erőltetettek, gyakran a klisékre építenek, amelyek egy tipikus, alacsony költségvetésű akciófilm hangulatát idézik. Nincs valódi feszültség a jelenetek között, és a cselekményvezetés túlságosan kiszámítható. A történet egyszerűen nem képes fenntartani a néző figyelmét, és nincs benne semmi, ami kiemelkedne a hasonló tematikájú filmek közül Egy akciófilmben az egyik legfontosabb elem a látványos és izgalmas harci jelenetek sorozata lenne. A „Sentinelle” e téren is alulteljesít, de nagyon. Van pár jó jelenete, de összeségében az egész filmből hiányzik a kreativitás és a feszültség. De hogy jót is írjak a filmről az az, hogy legalább szép helyszíneken játszódik, különösen a nizzai környezet adhat valami pluszt a látványvilághoz, és a film végén valószínű, hogy az arabok is beszálltak egy pár millióval a költségvetésbe,hogy cserébe pár felvétel erejéig Dubai látképe is szerepeljen a filmben. Összességében a végeredmény sokkal inkább csalódást keltő, mint szórakoztató, vizuálisan unalmas az egész, nincsenek emlékezetes képek vagy kreatív rendezői megoldások. A film teljes mértékben nélkülözi azokat az eszközöket, amelyek egy valódi thriller hangulatát megteremthetnék. A film kihagyott ziccer is lehetne, mert ugyan már a századik bosszú mozit láthatunk ebben a témában, de úgy gondolom másfél órára ez a sztori mindig eladható lehet, De sajos ez a film nem olyan. Egy érdekes témát – a traumákkal küzdő katona történetét – dolgozza fel, de ahelyett, hogy mélységet adna neki, egy sekélyes, klisés bosszúfilm lesz belőle, amely sem történetvezetésben, sem akcióban nem nyújt maradandót. Ha valaki egy feszült, jól megkomponált akcióthrillert keres, ennél a filmnél sokkal jobb alternatívákat találhat. |
2024-10-11 16:41.55 |
Wander egy sötét és nyomasztó thriller, mely az összeesküvés-elméletek és az emberi psziché legsötétebb bugyraiba vezeti a nézőt.
A Wander központi eleme a zavaros, paranoid világ, amelyben a film főszereplője Arthur, aki egy paranoid, összeesküvés-hívő magánnyomozó, és aki egy különös haláleset ügyében kezd el nyomozni a Wander nevű kisvárosban. Felesége és lánya halála után mély depresszióba esik, és súlyos pszichés problémákkal küzd, amelyek összemosódnak a valósággal. A film hamar felveti a kérdést: vajon Arthur paranoiája megalapozott, vagy csak elméje bomlik le lassan? Ez a bizonytalanság uralja a narratívát, és a nézőt végig kétségek között tartja. A Wander nem ad egyértelmű válaszokat, ami sok nézőt frusztrálhat, de mások számára éppen ez lehet az, ami izgalmassá teszi. A film egy sötét, nyomasztó és zavarba ejtő film, amely sok embernek nem fog tetszeni, és az értékelésekből látva nem is tetszik. Azok számára, akik szeretik a pszichológiai thrillereket és a mentális instabilitás mélyére merülő történeteket, a film izgalmas és gondolatébresztő lehet. A színészi játékot a magam részéről nem tartom valami erőteljes alakításnak sem, hiába a két színész óriás játéka nem tesz a filmhez valami sokat, és a rendező April Mullen atmoszférikus rendezése sem kiemelkedő. A cselekmény néhol zavaros lesz, a végén pedig nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy akár némi igazság is lehet Arthur teóriái mögött. Tehát a válasz nagyban függ a néző hozzáállásától, megítélésétől: lehet, hogy minden csak Arthur képzeletében történt, de az is elképzelhető, hogy az összeesküvés valóban megtörtént. A film titokzatos hangvétele és befejezése szerintem szándékosan nem ad biztos választ a végén. Mindenki agyaljon rajta neki mi tetszene a befejezésben. Közepest azért bőven megér, ne ijesszen el senkit a gyengébb értékelés. Kell azért a megnézéshez némi egyedi hozzáállás és filmvégi értelmezés. |