 |  |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| Hamarosan a TV-ben |
| Nathalie második élete - Filmbox Family, 05:00 |
| A csaló - Filmbox Extra HD, 05:00 |
| A bejárónő - HBO, 06:00 |
| A North Pole-i háziasszonyok - HBO2, 06:00 |
| Mama pici fia - TLC, 06:00 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Rowan Atkinson (70) |
| Norman Reedus (56) |
| Jérémie Renier (44) |
| Eddie Redmayne (43) |
| A. R. Rahman (58) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Furioza - Vélemények |
| London bandái (sorozat) - Vélemények |
| Winnetou 2. - Az utolsó renegátok - Vélemények |
| Filmkereső |
| Clancy Brown - Vélemények |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
Joker   |
| Rowan Atkinson |
Jason13 hozzászólásai
Gringo - Vélemények
| 2018-03-29 20:07.22 |
| Remek színészgárda, érdekes alapsztori és egy biztató előzetes. Ezek a tényezők keltették fel a figyelmem a Gringo kapcsán, mégpedig annyira, hogy a meglehetősen gyenge kritikai és nézői visszajelzésekre se adtam sokat, inkább gyorsan ellátogattam a legközelebbi moziba, hogy szemrevételezzem a végeredményt.
Így utólag be kell látnom, ez a döntés nem bizonyult valami sikeresnek, hiszen Nash Edgerton mozija fájdalmasan középszerű lett. A sztori hiába lenne érdekes és rejti magában egy pazar fekete komédia lehetőségét, a készítőknek nagyon keveset sikerült kihozniuk belőle. Egyrészt nagyon lassan indul be a cselekmény és amikor elkezdődik a sok kavarás, akkor se lesz valami izgalmas a film. Nagyon komótos a tempó, emiatt a látottak közel sem olyan szórakoztatóak, mint azt az előzetes sugallta. Sőt, műfajilag is egy nagy katyvasz a Gringo. Bizonyos karakterek esetében próbál drámai irányba elindulni, hogy aztán a későbbiekben a fekete komédiák felé forduljon, de helyenként az átverős/félreértésekre épülő vígjátékok is megidéződnek. A befejezéshez közeledve pedig már akciójeleneteket is kapunk. Egy tehetséges alkotó kezében talán egységes összképpé állt volna össze ez a sok szál és műfaji irány, de Nash Edgerton csak egy csapongó katyvaszt tudott kihozni ebből. A lassabb, drámainak szánt jelenetek egyszerűen érdektelenek és unalmasak, a poénoknak csak egy töredéke működik, akciókból pedig alig van. Rossznak mégsem nevezném azonban ezt a több sebből vérző mozit, ugyanis a színészek sokat dobnak rajta. Charlize Theron és Joel Edgerton például kifejezetten szórakoztató alakítást prezentálnak, mint marakodó üzletfelek, de David Oyelowo is hiteles, mint jószívű, de mindenki által lenézett irodai melós. Aztán Sharlto Copley is beugrott egy kis mellékszerep erejéig, róla is csak pozitívan tudnék nyilatkozni. Amanda Seyfried volt az, aki nem nagyon találta a helyét, bár erre az is magyarázat lehet, hogy a hozzá tartozó mellékszálat teljes mértékben kilehetett volna vágni a végeredményből, ugyanis a fő cselekményből semmit nem vett volna el. Technikailag sincs baj a filmmel, az operatőri munka helyenként kifejezetten jó és az a kevés akció, ami van, korrekt kivitelezést kapott. Mindent összevetve, nézhető, sőt a maga módján szórakoztató darab a Gringo, de egyszerűen túl sokat markol és keveset fog. A megtekintés után nem lesz nehéz elfeledni, de amíg tart, addig el lehet lötyögni rajta. |
Jellemző mondat, esetleg rövid párbeszéd - melyik filmben hangzott el?
| 2018-03-29 19:45.39 |
| Fehér pokol |
Expedíció (2018) - Vélemények
| 2018-03-22 01:03.28 |
| Alex Garland forgatókönyvíró 2014-ben jelentkezett első rendezésével (már ha nem vesszük figyelembe a két évvel korábban készült Dredd című akciófilmet, amiről manapság derült ki, hogy nagy részét Garland dirigálta), az Ex-Machinával, ami egy nagyszerű sci-fi volt, a filozofikusabb, elgondolkodtatóbb fajtából.
Ezek után én tárt karokkal vártam a következő munkáját, mely az Annihilation címet kapta és Jeff VanderMeer Déli végek regénysorozatának első kötetén alapul. Az írott verziót ugyan nem ismerem, de egész jókat halottam róla. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az adaptációhoz olyan színészek írtak alá, mint Natalie Potman, Oscar Isaac és Jennifer Jason Leigh. Ezen felül az előzetesek is kellően meggyőzőre sikerültek, így én már alig vártam, hogy megnézzem a végeredményt moziban. Az utolsó pillanatban viszont a film két producere csúnyán összekülönbözött, így a magyar keresztségben Expedíció címre keresztelt produkció csak néhány országban kapott bemutatót, nemzetközileg viszont a Netflixen debütált. Ez kissé lelombozott, de nem szegte kedvem, így gyorsan le is ültem az alkotás elé. A történet középpontjában egy különös zóna áll, ahol mindenféle mutációk mennek végbe az ott honos élőlényeken. Már több expedíciót is küldtek erre a helyre, viszont eddig még senki se tért vissza onnan. Ezúttal egy öt fős csoport indul útnak, hogy elérjenek a zóna legtávolabbi pontjára és információt szerezzenek arról, mi a fene folyik is ott. A sztori hallatán nem véletlenül juthat eszünkbe Tarkovszkij Sztalkere, hiszen nagyon hasonló a két alkotás alapja. De úton-útfélen olyan művek idéződnek meg, mint a Solaris, A dolog vagy éppen az Alien. Ezek a párhuzamok valószínűleg az első kötetben is megjelennek, viszont a filmben egyszerűen lehetetlen nem észrevenni őket. De ezzel nincs baj, mivel a már ismerős ötleteket Garland mesterien rántja össze, így végül egy olyan elegyet kapunk, ami önállóan is remekül megállja a helyét. Az Annihilation elsősorban egy gondolati síkon mozgó sci-fi, viszont látvány tekintetében sem lehet rá panasz. A zóna egyszerre gyönyörű és félelmetes, lélegzetelállító növényvilága ugyanis nem evilági teremtényeknek ad otthont, melyek nem minden esetben barátságosak. A költségvetés pedig hiába nem verte a plafont, a CGI a legtöbb esetben pazar. A megbabonázó külsőségekre bőven rátesz még egy lapáttal a kiváló operatőri munka és a megbabonázó zene, melyek összhatása azt eredményezi, hogy a szereplők mellett mi, nézők is minél jobban elvesszünk ebben a világban. A cselekményvezetés a műfaj hasonló alkotásaihoz képest kellően kimért és lassú, viszont egy percre se válik unalmassá, sőt! A képsorok alatt végig érezhető a feszültség, helyenként pedig egyenesen vérfagyasztó jelenetekkel is találkozhatunk. Amit negatívumként lehet említeni, az a karakterek drámája. A film ilyen téren is próbál mély filozófiai kérdéseket boncolgatni, viszont a szereplők háttere nincs kellő mértékben kidolgozva és a közöttük zajló párbeszédek is csak addig jutnak el, hogy a felszínt kapargassák. Igaz, így is elhangzik néhány kellően gondolatébresztő mondat, de ezekből nincs elég ahhoz, hogy a majd 20 perces elborult finálé igazán átütőnek hasson. Félreértés ne essék, az utolsó képsorok elérik a mindfuck hatást és hosszasan lehetne írni arról, kinél milyen módon csapódnak le az itt látottak, de ez sokkal jobban működött volna akkor, ha az emberi szereplők emlékezetesebbre sikerednek. A színészek játékával igazság szerint nincs baj, Natalie Portman például kifejezetten erős alakítást nyújt, de igazán kidolgozott karakter híján nem rájuk fogunk emlékezni elsősorban a megtekintés után. Mindent összevetve, az Expedíció egy nagyon erős sci-fi, ami helyenként kifejezetten brutális és hátborzongató. A befejezése pedig jó alap lehet ahhoz, hogy a nézők leüljenek és elgondolkozzanak a látottakon. Viszont Garland előző rendezésétől elmarad picit, ott ugyanis sokkal erőteljesebbek a szereplők, ennek köszönhetően a filozófiai vonal is mélyebb. Azonban így se lehet okunk nagy panaszra, épp ellenkezőleg! Az ilyen és ehhez hasonló sci-fiket nagyon meg kell becsülni, mert manapság nincs belőlük azért olyan sok. |
Jumanji - Vár a dzsungel - Vélemények
| 2018-03-18 16:00.56 |
| Annyira engem se vett meg az előzetes, már ott kitűnt számomra, hogy ezek a poénok nem nekem szólnak, plusz az SW tényleg kihagyhatatlan mozis esemény nálam is, így nem volt kérdés, melyik alkotás felé billen majd a mérleg nyelve. A többi epizódra és spin-off-ra is kiperkálom majd a jegyárat. Igaz, a TLJ után közel se akkora lelkesedéssel, de az már az én bajom :)
Rock-ra és brigádjára visszatérve, azért ez közel se volt olyan húzós projekt, mint a Baywatch, ami azért R-kategóriában indult és szinte mindegyik marketing anyaga az ízléstelen poénokat hangsúlyozta ki. Itt alapvetően egy vicces kalandnak állították be a mozit, ami azért csalogató lehetett a családosok számára. De úgy is jön majd a második rész előbb-utóbb, ott majd kiderül, ez egyszeri durranás volt e :) |
| 2018-03-18 15:46.28 |
| The Rock neve szerintem elég sokat nyomott a latba, nem véletlenül napjaink egyik legsikeresebb "színésze" a fickó. Aztán ugye ott volt Kevin Hart is, akit a többség szintén kedvel, ehhez hasonló kalandfilmekről meg aztán nincs is sok manapság. Na, meg hiába termelt tisztességesen az új SW, sokan csalódtak benne és egy jó alternatívának tűnhetett mellette az új Jumanji, ami szimplán egy szórakoztató marhaságot ígért.
Én ezekkel a dolgokkal tudnám magyarázni ezt a nagy sikert. Sőt, majdnem én is beültem rá, pont azért, mert óriásit csalódtam a The Last Jedi-ban és szerettem volna egy kevésbé fájdalmas moziélménnyel zárni a tavalyi évet. De végül máshova ment a mozijegy ára és így, hogy a napokban láttam a filmet, ezt nem is igazán bánom:) |
Tomb Raider - Vélemények
| 2018-03-18 09:44.36 |
| Számomra pozitív csalódás volt ez az új Tomb Raider mozi.
Igaz, az utóbbi évek félresikerült játékadaptációi után nem is voltak magasak az elvárásaim, szimplán egy szórakoztató kalandfilmet vártam, ami képes megállni a saját lábán. Ezt pedig meg is kaptam. Maga a történet végtelenül egyszerű, viszont pont ezért működőképes. A készítők egyáltalán nem vállalták túl magukat (mint például a Warcraft vagy az Assassin's Creed alkotói), inkább egy letisztult sztorival rukkoltak elő, melyben nincsenek hatalmas logikai bukfencek és önellentmondások. A cselekmény is jó ütemben halad előre, üresjáratokkal nem igazán találkozhatunk a játékidő alatt. Alicia Vikander alakításába se tudnék belekötni, teljesen rendben volt, mint Lara Croft. Meglátszik rajta, hogy fizikailag sokat készült a filmre, még a húzósabb akciójelenetekben sem lóg ki jelenlétével. Ami pedig színészi vénáját illeti, azt is tudta kamatoztatni és sikerült kellő mélységet és drámaiságot adnia a hősnőnek. Míg az Angelina Jolie-féle változat szimplán egy elképesztően dögös kalandor csajszit tár elénk, addig az idei verzió egy szimpatikus, sebezhető és kellően emberi karaktert szállít le, akivel sokkal könnyebben lehet azonosulni. Walt Goggins-ot érdemes még kiemelni, ugyan egy két dimenziós rossz arcot testesít meg, de ezt legalább egész szórakoztatóan teszi. A látvánnyal se volt különösebben gond, az akciók kellően izgalmasak és pörgősek, nem mellékesen pedig egész földhözragadtak (már persze a korábbi filmekhez képest). A CGI- lóláb mondjuk helyenként kilógott, de azért nem annyira vészes módon, ennyi még pont belefért, hogy ne zökkenjek ki a látottakból. Sajnos a zenei aláfestés elég sótlan lett, pedig egy ehhez hasonló kalandmozi megérdemelne jó pár fülbemászó dallamot. Tom Holkenborg (alias Junkie XL) munkája azonban nagyon középszerű, hiába idézi meg néha a 2013-as játék hangzásvilágát. És ha már negatívumok, én több misztikumot vártam a filmtől, ilyen téren rendesen visszafogták magukat a készítők. Mondjuk ezt a húzásukat meg is tudom érteni, hiszen a két korábbi film azért rendesen túltolta a túlvilági erőket és ugyan ezek megjelentek a 2013-as játékban is, ide nem biztos, hogy teljes mértékben passzoltak volna. Mindent összevetve, egy teljesen korrekt adaptáció lett az új Tomb Raider. Vikander kellően meggyőző, mint Lara Croft, az akciók is rendben vannak és a cselekmény is igencsak pörgős. Persze, nem fog hivatkozási alap válni a filmből, mint legjobb játék-adaptáció, hiszen közel sem hibátlan, de az utóbbi idők próbálkozásait simán zsebre teszi és önálló kalandmoziként is megállja a helyét. Én örülnék még pár hasonló minőségű folytatásnak. |
Phoenix Forgotten - Vélemények
| 2018-03-17 11:50.00 |
| Mindig is vonzottak azok a filmek, melyek középpontjában harmadik típusú találkozások és UFO észlelések állnak. Mióta az eszemet tudom, érdekel a téma, így az igaz történeten alapuló, talált-kamerás Phoenix Forgotten című darabra is hamar kivetettem a hálóm. Az meg már csak jobban felcsigázta a várakozásom, hogy a projektnél a produceri feladatokat Ridley Scott látta el, aki manapság ugyan sűrűn nyúl félre, de mégiscsak egy elismert rendezőről van szó, akinek szeretem a munkásságát.
A kezdésnél azonban rá kellett jönnöm, hogy a film valóságalapja kimerül abban, hogy 1997-ben tényleg észleltek furcsa fényjelenségeket az amerikai Phoenix felett. Erre épül ugyan a sztori, de ezen felül egy teljes mértékben fikciós eseményszál bontakozik ki előttünk. Három középiskolás fiatal fantáziáját is megmozgatják az események, így kutatásba kezdenek, hogy utánajárjanak a megmagyarázhatatlan jelenségeknek. Útjuk a közeli sivatagba vezet, ahol nyom nélkül eltűnnek. Évekkel később az egyik áldozat húga folytatja a nyomozást és rátalál azokra a felvételekre, melyeket a korábban eltűnt fiatalok rögzítettek. Ha ez a produkció az Ideglelés tájékán lát napvilágot és ahhoz hasonló marketing kampányt kap a háta mögé, tuti lett volna a siker, de lássuk be, ez ma már kevés. Miután tudatosul bennünk, hogy a történetnek csak egy kis szelete valós, nem kapunk mást, csak egy tipikus kézi kamerás horrort, ami magán viseli a műfaj összes hibáját. Ugyan a cselekmény két szálon fut, a jelen időben zajló események semmi izgalmasat nem nyújtanak, szimplán csak az időt húzzák. Az utolsó negyven perc pedig a szokásos recept alapján dolgozik. Megy a kamerarángatás ezerrel, a szereplők ordítoznak, majd jól pórul járnak. Most viszont nem valami természetfeletti szörny, esetleg egy baltás gyilkos a ludas, hanem a földönkívüliek, ami számomra valamelyest érdekessé tette ezt a szösszenetet. Oké, láttunk már sok hasonlót korábban, de itt egész ügyes ötletek is kerültek a végeredménybe. Például az idegeneket egyáltalán nem mutatják, leginkább csak fényjelenségeket láthatunk, melyek kivitelezés tekintetében meglehetősen hatásosra sikerültek. Így a játékidő második felében látható szaladgálós-kiabálós káosz, még valamelyest izgalmasnak is nevezhető. Helyenként a feszültségkeltés is működik, a fiatalok eltévedése, majd egyre nagyobb pácba kerülése egész kellemes perceket tartogat, bár a befejezés sok újdonságot nem nyújt. A készítők itt is inkább megmaradtak a „nagy könyvben” leírtaknál, ami valljuk be, így sokadszorra már közel sem olyan ütős. A színészi játék nagyjából közepes szintre lőhető be. Szerencsére senki se viszi túlzásba a ripacskodást, de azért minőségi alakításokat nem itt kell keresni. Maguk a karakterek sem valami érdekesek, ismét a legtipikusabb sablon figurákkal állunk szemben. Technikailag nincs különösebb baj, akadnak egész látványos effektek és a parásnak szánt hanghatások is működnek. Persze, akik nem szeretik a found-footage stílust, kerüljék messzire, hiszen intenzív kameramozgásokból nincs hiány. Mindent összevetve, egyszer nézhető darab a Phoenix Forgotten, ami semmi újat nem mutat. Viszont van benne néhány értékelhető momentum és akiket megmozgat ez a téma, valamilyen szinten érdekesnek is találhatják. Igaz, ettől még a jó kategóriától igencsak messze helyezkedik el. |
A holtak napja: Vérvonalak - Vélemények
| 2018-03-02 21:42.48 |
| George A. Romero-nak rengeteget köszönhet a horror műfaj. A tavaly elhunyt rendezőgéniusz fektette le az alapot a modern zombi filmeknek, miközben úton-útfélen erőteljes társadalomkritikákat is elrejtett műveiben. Nevéhez köthető a „Dead”- trilógia is, melynek tagjai a ’68-as Az élőhalottak éjszakája, a ’78-as Holtak hajnala és az 1985-ben készült Holtak napja. Később aztán bővítette még a sorozatát, de legutóbbi alkotásait már a legnagyobb rajongói sem szívlelték igazán.
Sebaj, igencsak jelentős életművet hagyott hátra a Mester, nem is véletlen, hogy bizonyos időközönként a filmesek újra előveszik klasszikusait. 2017-ben néhány lelkes alkotó a Holtak napját szemelte ki, az eredeti cím mögé gyorsan hozzá is csapták a Bloodline megnevezést és indulhatott is a móka. A történet nagyjából megegyezik az eredeti verzió sztorijával, persze azért vannak eltérések szép számmal. Itt még mielőtt az élőhalottaktól hemzsegő pokoli világba csöppennénk, betekintést nyerünk a főhősnő hétköznapjaiba. Az ő szemén keresztül láthatjuk, hogyan is tört ki az apokalipszis. Ezt követően ugrunk az időben és egy katonai bázison találjuk magunkat, ahol a már ismert női hősünk orvosként tevékenykedik. Egy fertőzés kitörését próbálja megakadályozni. Emiatt néhány katona segítségével a közeli városkába igyekszik ellátmányért, azonban a kis kiruccanás végzetes következményekkel jár. Véleményem szerint Romero műveit azért nem érdemes újból és újból feldolgozni, mert egyrészt a Mester kis költségvetésből is hitelesen tudta megteremteni a világvége hangulatot. Nem mellékesen pedig a társadalomkritikát is mindig nagyon ügyesen ültette a képek mögé. Ezen felül olyan vérengzéseket álmodott a vászonra, melyek hatását ma már a CGI- korszakában nehéz újrateremteni. Ennek ellenére a Bloodline készítői mégis szerencsét próbáltak, de végül (mily meglepő) szépen pofára is estek. De még mielőtt nagyon belemélyednék a dolgokba, gyorsan letudnám a pozitívumokat. A maszkmesteri munka egész jó és vérbő jelenetekből sem szenvedünk hiányt. Igaz, ezek nem említhetők egy lapon Romero mészárszékeivel, de elvonatkoztatva azért nincs velük nagy baj. A tempó is egészen gyors, csak egy-két helyen ül le a cselekmény, de hosszabb ideig nem lehet unatkozni a látottak alatt. Ezek után jöhet a feketeleves. A történet gerince ugyanaz, mint az eredetié, viszont a végletekig le lett csupaszítva. Itt nincs feszültség és társadalomkritika, helyettük akad klisés dráma és rendkívül unalmas szerelmi szál. A karakterek is igazi két dimenziós figurák, akik néha rendkívül idegesítőek is. Én leginkább a hősnőn húztam fel magam, mert nagyon rosszul lett megírva. A sztori próbál belőle egy kisebb szentet csinálni és alapvetően mindig jól próbál cselekedni. Viszont általában akciózásainak mindig az lesz a vége, hogy egy csomó embertársa harap fűbe. Ezen még elsőre sikerült túllépnem, de mikor már kb. a századik alkalommal is ez a forgatókönyv lép életbe, én már sírva röhögtem. Aztán logikátlanságokból sem szenvedünk hiányt. A kedvencem az volt, mikor a fentebb már taglalt női karakter egy vidéki egyetem campusáról egy pillantás alatt a belvárosba teleportál. És ez még csak egy apró hiba mondjuk a zajos élőhalottakhoz képest, akiket a szemfüles túlélők néha két centiről sem vesznek észre. A finálé miatt is nagyon dühös vagyok, mivel az eredetinek pont az a csúcspontja, ott szabadul el végleg a pokol. Itt meg van némi súlytalan akció és már jön is a stáblista. Hiába dicsértem fentebb a vérengzéseket, azért nagyon hiányoltam az igazán durva elhalálozásokat. Ez mégiscsak egy Romero- feldolgozás, ami legalább ilyen szinten felvehetné a versenyt az eredetivel. De ez a súlytalanság az egész filmre jellemző. Sehol egy emlékezetes képsor, egy jó karakter vagy érdekes szituáció. Minden a jól bejáratott klisék szerint zajlik. Hiába vannak bizonyos elemek átemelve az eredetiből, azokat se sikerült épkézláb módon kidolgozni (jó példa erre az intelligens zombi). Mindent összevetve, a Bloodline egy teljesen felesleges feldolgozás, ami nem említhető egy lapon Romero klasszikusával. Elvonatkoztatva is csak egy gyenge akciózás. Annyit a javára lehet írni, hogy technikailag egyáltalán nem csapnivaló, így egyszer, maradandó károsodások nélkül kibírható. |
Dolgok, amik nagyon idegesítenek
| 2018-02-25 12:04.50 |
| Szokásos vasárnap: fejem mindjárt lerobban, este meg utazhatok 200 kilométert. De legalább kellemes hideg van :) |
Jellemző mondat, esetleg rövid párbeszéd - melyik filmben hangzott el?
| 2018-02-20 16:49.55 |
| Fekete Párduc |
- Filmes Sámánok Rendje -
| 2018-02-18 15:21.13 |
| Pár napja néztem a Fekete Párducot, hónap elején meg a Három óriásplakátot, legközelebb majd március környékén merészkedek moziba.
Ami akkor mindenképp nézős lesz, az Willis Bosszúvágya, a Hívatlanok második részén még gondolkozok, de a Tomb Raider tuti kötelező számomra. De lesz ott még egy Gringo és Spielberg Ready Player One-ja. Ezek közül nem tudom még mi lesz Debrecenben nézve, úgyhogy ha téged valamelyik érdekel, megbeszélhetjük a közös mozit. |
Fekete Párduc (2018) - Vélemények
| 2018-02-17 22:28.02 |
| A MARVEL ismét hozta a kötelezőt.
Már évek óta nyugodtan ülök be a stúdió filmjeire, hiszen már egy ideje nem kellett csalódnom munkáikban. A Fekete Párduc esetében is elégedetten távoztam a vetítőteremből, hiszen egy rendkívül szórakoztató szuperhős-kaland lett a végeredmény. Persze, a sztori meglehetősen egyszerű és több aspektusában is rokonságot mutat a Thor első epizódjának a történetével. Viszont az afrikai közeg, az ezáltal gerjesztett hangulat és a többségében jól működő karakterek elősegítik azt, hogy túltegyük magunkat a közel sem eredeti cselekményen. Maga a látványvilág szemkápráztató, úgy tűnik, a Thor: Ragnarök színkavalkádja nem egyszeri húzás volt a stúdiótól. Itt is rengeteg színpompás helyszín és kosztüm tűnik fel, melyek nagyszerűen mutatnak. Az akciójelenetek is kellően pörgősek és átláthatóak, egy-kettőben pedig a kreativitást is észre lehet venni. Egyedül a fináléra fogy ki kissé a szufla, de az ott látható zúzásokra se lehet panasz technikai szempontból. A színészek hozzák a kötelezőt, Chadwick Boseman remek választás volt a címszereplő figurának, de Michael B. Jordan ellenlábasa többször is ellopja előle a showt. A tipikus MARVEL-gonoszok közül is sikerül kitűnnie, mivel kellő motivációval rendelkezik és háttere is épkézláb módon lett felvázolva. Egyedül azt sajnáltam, hogy nem kapott elég játékidőt, szerintem simán elbírt volna több jelenetet is a vásznon. Akit még kiemelnék, az Andy Serkis, aki elképesztően szórakoztató alakítást prezentált, kár, hogy őt nemigazán használták ki a készítők. Zeneileg is jól teljesít a film, tetszett, ahogy az epikus dallamok keveredtek az afrikai hangzásvilággal. Negatívumként a humort tudnám felhozni, ami alapvetően működni szokott a stúdió alkotásaiban. A Fekete Párduc azonban egy egész komoly darab lett, ami nem is olyan sűrűn adagolja a poénokat, mint elődjei, de ezek nem igazán működnek. Sőt, az egyik fontos mellékszereplő is ennek lesz az áldozata, hiszen hiába lenne érdekes a figurája, mikor feltűnik, számíthatunk arra, hogy elejt majd pár erőltetett beszólást. Mindent összevetve, Ryan Coogler, a Creed rendezője nem vallott szégyent. Egy kellően látványos, pörgős és a stúdió eddigi munkáihoz képest egész komoly mozit pakolt le az asztalra. Vannak benne itt-ott azért szépséghibák és nagy valószínűséggel nem fogom kedvenc szuperhősfilmjeim közé sorolni, de bőven a "jó" kategóriába tartozik. |
- Filmes Sámánok Rendje -
| 2018-02-10 19:27.04 |
| Elhunyt Jóhann Jóhannsson, olyan filmek zeneszerzője, mint a Fogságban, Sicario, Érkezés vagy a Mindenség elmélete. 48 éves volt.
Nyugodjék Békében! |
A látogatók (2017) - Vélemények
| 2018-02-01 19:06.37 |
| Wesley Snipes sokáig az egyik kedvenc akciószínészem volt, aki ha akart, igencsak komoly alakításokat is kitudott préselni magából. Fénykorát a ’90-es években élte, akkor szinte sorban jöttek ki a főszereplésével készült alkotások. Ezek közül egy-kettő még ma is nagy becsben van tartva. Kétség kívül az egyik leghíresebb szerepe a Fénybenjáró. Azaz Penge, a félig ember-félig vámpír, aki arra tette fel életét, hogy vérszívókra vadásszon.
Igen ám, de a fickó néhány rossz döntésnek hála, szép lassan ledolgozta magát a B és a Zs-kategóriába. Ennek az lett az eredménye, hogy manapság egyre nehezebb olyan filmet találni tőle, mely megütné a nézhető színvonalat. Legutóbbi szösszenete a 2017-ben bemutatott A látogatók, amit elnézve Snipes nagy visszatérése még várat magára. A történet meglehetősen sok sablonból áll össze. Adva van egy rakás fiatal, akik egy kis buli reményében leruccannak vidékre. Ám az események durva fordulatot vesznek, mikor az égen megmagyarázhatatlan fényjelenségek bukkannak fel. És ha ez még nem lenne elég, egy begőzölt ex-asztronautát is magukra haragítanak, aki mostanság hobbiként a vadászatot űzi. Az alkotókat elkerülhette a kreativitás szele, mikor a forgatókönyvön dolgoztak, hiszen a horror műfajára oly jellemző klisék percenként tiszteletüket teszik ebben a félresikerült darabban. Arról már nem is beszélve, hogy A látogatók a sci-fi zsánerébe is szeretne belekóstolni, nem véletlenül kaptak fontos szerepet a filmben a földönkívüliek. Ez viszont azt eredményezi, hogy a sztori végül egy hatalmas, kidolgozatlan masszává alakul, amiben nagyítóval se lehet sok logikát találni. Igaz, ilyen gyenge alapokra sokat nem lehet építeni, de azért ebből az egészből simán ki lehetett volna hozni egy szórakoztató, alsó kategóriás horror/sci-fi hibridet. Ehhez nem kellett volna más, csak jó sok vér és egy letisztultabb szkript. De amit itt kapunk, abban nincs köszönet. Egyrészt a főszereplő társaság egytől-egyig irritáló figurákból áll, akikért egy pillanatig nem lehet izgulni. Erre rátesz még egy lapáttal a pocsék színészi munka, nem is tudom, mikor láttam egy rakáson ennyi inkompetens szerencsétlent. Egyedül Snipes az, aki jól láthatóan nagy élvezettel bújt a hóbortos vadász bőrébe, de ő se ezt a produktumot fogja kitenni az ablakba, hogy tehetségét reklámozza. A látványra nem érdemes sok karaktert pazarolni, aki megnézi az előzetest, esetleg gyorsan rákeres pár jelenetfotóra, gyorsan rádöbbenhet, ez egy igencsak fapados alkotás. Egyedül azért nem szidom meg nagyon, mert még így is mérföldekkel jobban teljesít CGI és maszkok terén, mint egy Asylum produkció. Ami sokkal zavaróbb, az a tempó. Egy ilyen alacsony költségvetésű bugyutaságot nagyon szórakoztatóvá varázsolhat az, ha a cselekmény végig pörög és nem hagy időt a nézőnek az unatkozásra. Itt viszont nagyon lassan folyik előre a sztori, ami le is van terhelve teljesen felesleges és idegesítő drámai szálakkal. Mégis, a kedvencem az volt, hogy az egész „jönnek az idegenek” vonalat globálissá tették, tehát nem csak a szereplőket fenyegeti a veszély, de az egész világot is. Még külön jeleneteket is kapunk, ahol azt láthatjuk, ahogy a nagy fejesek összegyűlnek tanakodni. Ezeket a részeket jobb lett volna le se forgatni, mivel elképesztően megakasztják a cselekményt, másrészt a pénzhiány is erősen megmutatkozik rajtuk. Mindent összevetve, ez egy közel nézhetetlen szemét. Snipes jelenléte valamelyest dob rajta, de még így is messze helyezkedik el a bűnös szórakozást nyújtó alkotásoktól. Megéri elkerülni. |
Három óriásplakát Ebbing határában - Vélemények
| 2018-01-31 20:09.14 |
| Martin McDonagh-ban eddig még nem csalódtam!
Az In Bruges című 2008-as alkotása hatalmas kedvencem, ismerőseimmel mind a mai napig rendszeresen idézgetünk belőle. A 4 évvel később bemutatott Hét pszichopata elődjéhez képest már közel sem kapott olyan sok elismerést, számomra azonban ez is egy simán többször nézős darab. Emiatt a két film miatt én már akkor elkezdtem várni a Három óriásplakátot, mikor még csak a színészek névsorát és a rendező személyét lehetett tudni, később pedig egyedül az első kedvcsinálót néztem meg, hiszen nem akartam idő előtt sokat megtudni a műről. És így, hogy láttam a végeredményt, örülök, hogy nem néztem meg minden előzetest, mert így McDonagh legújabb dobása nem csak lenyűgözött, de több meglepetést is okozott. Maga a történet a direktor előző munkáihoz képest jóval sötétebb és földhözragadtabb. Itt nincsen szövevényes cselekmény, esetleg turistáskodó gengszterek, ezek helyett kapunk egy rakás érdekes karaktert, akik egy kisvárosban tengetik az életüket és sorsukat az ott lezajló események befolyásolják. Azonban hiába a sztori letisztultsága és a viszonylag lassú tempó, egyáltalán nem tudnám rásütni az összképre, hogy unalmas. Egyrészt a fentebb már említett karakterek és az őket megformáló színészek esélyt sem adnak arra, hogy a néző figyelme lankadjon, másrészt a történet egyáltalán nem olyan mederbe halad, mint amire számítani lehet. Engem már viszonylag hamar sikerült meglepnie McDonagh-nak, de aztán a későbbiekben is meglépett olyan dolgokat, melyekre egyáltalán nem számítottam. Ilyen például a befejezés is, mely első blikkre nem igazán tetszett, de ahogy átgondoltam, rájöttem, hogy a film stílusához ez a finálé passzolt igazán. A színészek játékára sem lehet panasz, Frances McDormand élete egyik legerősebb alakítását prezentálta, de a mellékszerepekben feltűnő figurákra sem lehet panasz. Woody Harrelson például egy tőle annyira nem megszokott szerepben bukkan fel, de ezt is parádésan megoldotta. Akitől viszont kb. eldobtam az agyam, az Sam Rockwell. Eddig is nagy kedvencem volt a fickó, de amit itt leművelt, azt nehéz szavakba önteni. Egyszerűen minden megmozdulása aranyat ér és képes arra, hogy az egyik pillanatban még némi mosolyt csaljon a néző arcára, hogy aztán utálatot érezzünk iránta, majd ez az egész sajnálatba csapjon át. Kétségtelen, ez a figura már papíron nagyon erős lehetett, de Rockwell-nek köszönhetően teljesedhetett ki. Carter Burwell zenéje is csodálatos, ügyesen idomul a film visszafogott, ám olykor elképesztően megkapó hangulatához. Az operatőri munka is kiváló, Ben Davis képei lenyűgözőek. Amiről még nem esett szó, az a humor. McDonagh eddig is nagyon ügyesen ötvözte a drámát a poénkodással, jelen esetben pedig újabb szintre lépett. A film nagyon komoly alapokra épít és itt a viccek és beszólások közel se olyan harsányak, mint például az In Bruges-ben, de pont emiatt működnek fantasztikusan. A földhözragadt hangulatot csak erősebbé teszik azok a pillanatok, ahol felüti a fejét az éjsötét humor, mely még esendőbbé teszi a figurákat. Valószínűleg ez a darab nem fog olyan sok egysorost és mókás pillanatot ajándékozni a filmtörténelemnek, mint a rendező előző munkája, de itt valószínűleg nem is ez volt a cél. A Három óriásplakát ugyanis egy nagyon drámai és elgondolkodtató mű, amely olyan témákat érint, mint a gyász, a bűn és az erőszak. Ehhez jön még pluszba a bivalyerős színészi jelenlét, a jól működő, de visszafogott humor és a profi forgatókönyv. Martin McDonagh, csak így tovább! |
Jellemző mondat, esetleg rövid párbeszéd - melyik filmben hangzott el?
| 2018-01-31 17:07.53 |
| Watchmen |
| 2018-01-23 17:05.39 |
| Silent Hill? |
- Filmes Sámánok Rendje -
| 2018-01-13 12:18.48 |
| 265-t, hogy pontosak legyünk:) |
Insidious - Az utolsó kulcs - Vélemények
| 2018-01-07 19:13.31 |
| SPOILER!
Kb. ott van vége, ahol az első kezdődik, ez ugyanis előzmény. De simán megvan a lehetőség a folytatásra, hiszen a készítők hagytak kiskapukat. |
| 2018-01-06 19:14.32 |
| James Wan napjaink egyik legnagyobb horror-guruja, aki a rendezői feladatok ellátása mellett gyakran produceri munkákat is végez. Nevéhez három sikeres széria is köthető, a Fűrész, a Démonok között-univerzum és az Insidious.
2018 az utóbbi negyedik epizódjával indult, ami Az utolsó kulcs alcímet kapta. A direktori székbe Adam Robitel ült (előző alkotása az egész kellemesre sikerült, ez volt a Deborah Logan története) , míg a forgatókönyvet az a Leigh Whannell körmölte, aki a korábbi epizódokat is jegyezte. Nagyjából minden összeállt egy szórakoztató horrorhoz, a végeredmény azonban csalódást keltő. A történet nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol a 3. felvonás véget ért, azaz Elise és a két félnótás segítője megalapították a saját „szelleműző” cégüket és próbálnak segíteni a bajbajutottaknak. Egy nap telefonál nekik egy férfi, akit elmondása szerint túlvilági erők zaklatnak és mint kiderül, abban a házban lakik, ahol Elise 16 éves koráig élt. A trió némi habozás után útnak indul és kezdetét veszi egy újabb paranormális kaland, melynek során Elise múltja is a felszínre kerül. Alapvetően nem lenne gond a sztorival, viszont nagyon egyenetlenül került kibontásra. Kezdjük azzal, hogy megismerhetjük a főszereplőnk múltját, amely egyaránt tartalmaz drámai és horrorisztikus képsorokat is. Miközben a 2010-ben játszódó idősíkon is megy az ijesztgetés, de itt sem maradnak el az érzelmesebb képsorok. Eközben még fordulatokat is kapunk, melyeket elég erőtlenül tálal a film. Ez a sok különböző szál végül nem igazán akar összeállni egy koherens egésszé. Az igazat megvallva, ez szerintem a rendező hibája, hiszen előző munkája egy sokkal egyszerűbb, kézi-kamerás darab volt. Ezen felül a korábbi epizódok is hasonló játékidővel rendelkeztek, és azok is több témát érintettek sztori szinten, végül mégis kiadtak egy egységes képet. De a legnagyobb baj mégis az, hogy az ijesztő jelenetek közel sem olyan erőteljesek, mint az elődökben. Még a játékidő első felében akadnak egész minőségi jump-scare-ek, de aztán rendkívül ellaposodnak, hogy aztán a finálé idejére fáradjanak meg igazán. Ez elég nagy hiba, hiszen a széria mindig is arról volt híres, hogy ügyesen hozta a frászt a nézőkre, itt azonban már észrevehetőek a kifulladás jelei. Arról már nem is beszélve, hogy az eddigi epizódok mindegyikében volt egy egész kreatív megjelenéssel bíró szellem vagy démon. Az utolsó kulcs viszont csak egy ötlettelen kreatúrát képes felmutatni, melynek megjelenései rendkívül súlytalanra sikeredtek. Sőt, a háttere sincs különösebben kidolgozva, pedig az előzmények ilyen téren is nyújtottak információkat. Zenei téren se olyan erős a film, mint azt megszokhattuk. Hiába maradt a helyén Joseph Bishara (az előző részek komponistája). Elég egyhangúra sikeredett az aláfestés, sehol egy olyan dallam, amire felkaphatnánk a fejünket. A színészi játék viszont nem rossz. Lin Shaye hozza a formáját Elise-ként. Míg a két segítőjét alakító Angus Sampson és Leigh Whannell (igen, színészként is aktív emberünk) is megmaradtak azok a hóbortos figurák, akik eddig is voltak. Nekik sikerül kissé szórakoztatóbbá tenniük a végeredményt, bár Sampson és Whannell itt-ott talán már túlzásba esnek humorizálás terén. Mindent összevetve, csalódás lett Az utolsó kulcs. Igaz, ez már egy 4. epizód, de azt gondolom, lett volna potenciál a sztoriban, hogy a végeredmény egy működőképes egészet alkosson. Ebben a formában viszont kaptunk egy csapongó, leginkább hatástalan ijesztgetésekkel operáló, néhol rendkívül giccses jelenetekbe fulladó horrort. Kétségtelen, ez a széria leggyengébb darabja. Bízzunk benne, ha készül folytatás, ennél csak jobbra sikerül. |
- Filmes Sámánok Rendje -
| 2018-01-06 14:01.24 |
| Ha a napokban készül hozzá felirat, meg is nézem.
Az első rész is nézhető volt a maga módján, hátha ez is elmegy majd egy agyatlan, de szórakoztató zúzásnak. |
| 2018-01-04 21:08.50 |
| Nekem max. 2-3 nap szokott kiesni, esetleg ha sorozatozok, akkor egy hét. És ez így megy már elég régóta:) |
| 2018-01-04 21:04.26 |
| A legszarabbak maradnak itthonra:D
De ez a 45 film olyan, ami érdekel, mert mondjuk megfog a témája, esetleg folytatás vagy feldolgozás. Akadnak olyanok is, melyek csak a rendező és a színészek miatt foglalkoztatnak, de a lényeg, amire beülök, az az esetek 90 százalékában érdekel. |
| 2018-01-04 21:00.13 |
| Egy évben általában rengeteg filmet nézek itthon is, tavaly 265-t sikerült:)
Ebben benne vannak a mozizások is persze:D |
| 2018-01-04 20:57.50 |
| Ez a 45 moziban van tervezve:) |
| 2018-01-04 20:27.49 |
| Év vége környékén lehet megcsinálhatod, mert az idei listámon 45 film szerepel:D |
| 2018-01-04 20:18.38 |
| Azt azért hozzá kell tenni, hogy néhány esetet kivéve végig kedvezményesen moziztam, tehát 800 forintért. Az pedig annyira nem veszedelmes összeg:)
Sőt, az egyetemi vetítések még olcsóbbak voltak. |
| 2018-01-04 20:16.34 |
| Általában én is, de tavaly 4 filmre is beültem ilyen-olyan okok miatt:) |
| 2018-01-04 20:09.23 |
| Én a '17-es felhozatalból csak moziban 32-t néztem meg:)
Így utólag belegondolva, azért ez lehet kissé túlzás volt:D |
| 2018-01-04 19:56.54 |
| Logan az nálam csak egy hármasra volt elég, emlékszem, már az előzetese se tetszett igazán, csak a pozitív fogadtatás miatt ültem be rá. Azonban nagy csalódást okozott, a játékidő második felét szabályosan untam és a sztorival se voltam kibékülve.
Az It 4 csillagot ért, ott a helye a jobban sikerült King adaptációk között, de nálam ez se ütött akkorát (leszámítva a kezdést, mert az felért egy kisebb gyomrossal, még annak tekintetében is, hogy olvastam a regényt.) |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu