Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Deadpool & Rozsomák *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Gumball csodálatos világa - Cartoon Network, 05:40 |
Csábító ízek - Film4, 06:00 |
Tolvaj - Mozi Klub, 06:20 |
Gumball csodálatos világa - Cartoon Network, 06:30 |
Vissza hozzád - Film Mánia, 06:35 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Danny DeVito (80) |
Martin Scorsese (82) |
Stephen Root (73) |
William R. Moses (65) |
Sophie Marceau (58) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
Szellemlovas - A bosszú ereje - Vélemények |
A bérgyilkos (1991) - Vélemények |
Kasszafúrók (1989) - Vélemények |
A hullahó-akció - Vélemények |
Indián blues - Vélemények |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
Magyarok a Barcáért |
Bruce Willis |
2021-03-01 14:53.20 |
Filmünk nyitányában az esszenciális Szórakozott Professzornak egyetlen teendője akad már csak, mielőtt összekötné élete fonalát a Nagykönyvben lefestett Fridzsideri Kékharisnyával. Aláereszkedvén dinoszauruszcsont-kollekciója csigolya-összeillesztő állványzatáról egymillió dollár adományt kísérel meg kibrusztolni prehisztorikus korokba repítő múzeumuk támogatására. Először azt képzeli, Mr. Peabody-t kell körbeudvarolnia, ezért golfütőt ragad. A sorsa pedig a felvágott nyelvű Susan Vance-éhoz egy elkóborolt guttaperchalabdának, egy félreismert autónak, egy olajbogyó röppályájának, a bolyongó ikertáskáknak, valamint a szakadni kész estélyiknek köszönhetően.
A kettejük közötti, pergő dialógusok pezsgőzuhataga huzat a gallyak közt – üdítő évődés a hölgy, kínos, feszengő egymás mellett elbeszélés az úr értelmezésében –, a nézők élénk derültségét hivatottak szolgálni. Ha nem tudnánk, hogy David egy torony felső ugródeszkájáról rugaszkodik épp el, hogy belevesse magát a nász kétszemélyes medencéjébe, azt mondanánk, az Isten is egymásnak teremtette őket. Így viszont… mondani se kell! (Annyira nyilvánvaló.) Bár másnap mintha a botrányszéria végérvényesen külön utakra terelné gondfeledt, ám önterhelt boldogságbarlangászainkat. Nem sejthetjük ekkor még azt sem, hogy a Cary Grant megformálta Huxley prof önironikusan, fánkokkal felfűzött ujjú fürdőköntösben fog coming-outolni. Ám a szituáció meredeksége miatt senki sem veszi őt komolyan. Kulcsfontosságú lesz viszont, midőn egy hőn áhított dinópuzzle-darabkával hóna alatt csönget a küldönc, s ha egy komédiában pótolhatatlan csont kerül a fókuszunkba, várható egy kotnyeles eb érkezése is. Addig pedig, míg a feltűnésére várakozunk, színre lép a címszereplő, újraindítva a sziporkázón mulatságos kalandok sorozatát, melyek habkönnyűnek látszanak ugyan – amíg Rilke foltosa békésen korzózik fel-alá magán- és közterületen egyaránt –, a történet egy pontján mégis minden főbb szereplőnk (más és más érzelmi töltettel szívében és arcán) könyököl zárkája komor rácsain, a legveszedelmesebbet leszámítva. Persze felesleges aggódnunk, amíg paleontológusunk talizmánja, a szauruszváz sértetlenül áll restaurált lábain. Bár Macbeth sem rágta tövig a körmeit anno a meginduló birnami erdő, ahogy később Haggard király sem a lőrét vedelő koponya miatt… A vibráló humorú, az egyszerű panelekből is sajátos: hatásos kompozíciójú alkotást a méltán elismert rendezőóriás egyik legsikerültebb munkájának tartom. |
2021-03-01 14:40.04 |
Egy magát megnevezni nem kívánó (bár meglehetősen IRA-kirakatú) szervezetnek egy belfasti sejtje megsejt egy kisajtolási lehetőséget – felfegyverkezve (de csak érvelésük alátámasztására) vizitálnak a központi posta egy kevésbé frekventált irodájába némi pénzmagért. A négyfős különítmény oszlopos tagja Johnny (a magyar szinkronban nápolyi tájszólásban ejtett Gianni – ennyi erővel lehetne akár Simeon is) McQueen. Az élő legenda Robin Hood-hacukában. Az utcakölykök felnéznek rá, az akarhatalom szitokszóként köpködi a nevét.
Ahogy mondani szokták: „A műtét pompásan sikerült, csak a beteg nem élte túl.” Valahogy ekképp vonhatták meg Pat, Dennis és Nolan (majd kisvártatva a többiek is) az akció mérlegét. A zsákmány begyűjtetett hibátlanul, de egy túlbuzgó tisztviselő – érdemei elismerése mellett – ásító csövet szegezett a távozás hímes mezején tapodó alakulat agytrösztje mellének. A cím ezen a ponton gátlástalanul spoilerez. Johnny/Gianni kálváriája e lemaradásból fakad, teremtődik meg. Egy ólomkapszulával elhízottabban kénytelen újratervezni a biztonságos(nak hitt) bázis felé a lépteit. Magárahagyatottan és krétafehérre gyötörten. Kialhatta volna ugyan magát az út porába burkolózva, ám a szirénák gálaműsora makacsul akadályozta a pihenésben. Mialatt Nolan és Pat egy(-két) itallal gurigázva kísérlik meg visszaszerezni lelki egyensúlyuk a telefonálásfüggő Theresánál, Dennis pedig önfeláldozó pankrátorrá avanzsál egy szardíniáskonzervvé átalakított villamoson, míg Kathleen hajós kapitányokkal és kérlelhetetlen őrmesterekkel tárgyal, hogy mentse, aki menthető (remélhetőleg a szerelme); McQueen az időt arra használja fel, hogy saját bőrén tapasztalja meg a ringlispíl-konstruktőr Fortuna szeszélyességét. A legfontosabb azonban az, hogy halad! Töretlenül. A célja felé. Hiába nyomja el a vérveszteségtől gyengülők híg álma egy talicskában. Hiába hasonlítja virágnyelven kalitkába zárt díszmadárhoz a pénzjutalomért ácsingózó Shell. (Akitől senki sem veheti rossz néven, hogy – kagyló lévén – gyöngyszemekre áhítozik. Nemde?) Hiába lohol a nyomában rendőrök hada. Megállíthatatlanul kocsikázik vagy vánszorog, és nem is sejdíti, szervezetük mekkora veszélyben forog. A nagyinak le is kell ülnie, el ne szédüljön. A korabeli moziplakátokon „a legizgalmasabb mozgókép, amit valaha készítettek” eposzi címkéjű alkotás cselekményének fordulatszáma ha az eltelt 3/4 évszázad során meghaladott tempójúvá degradálódott is, a mozi a mai napig hat: ereje a remek rendezésben és a lenyűgöző fényképezésben érhető legkönnyebben tetten. Figyelemre méltó előfutára Reed szemcsiklandó Graham Greene-adaptációinak. |
2021-03-01 14:30.03 |
Pavel Juráček neve a legtohonyább bombaműszerészével együtt pingálja immár hat évtizede ragyogóra az eget. A jószerivel teljes ismeretlenségre kárhoztatott alkotó íróként még csak-csak elkönyvelt részleges sikereket (pl. Chytilová ’Százszorszépek’-jének sztoriját is ő jegyzi), ám rendezőként opus magnumját, az e helyütt tárgyalandó, Swift nagysága előtti tisztelgését követően szögre akasztotta dirigensi szócsövét, és a remetelét ösvényén tűnt balra el a manézsról. A fent említett tisztelgés bevallottan sírban forgató provokáció is egyben. Véres kardként vonja magára a figyelmet a film, és arra a tényre, hogy egy negyed évezred alatt sem lettek felhasználóbarátibbak az emberi közösségek lényeges mozgatórugói.
A bernáthegyi csahosok feltűnésmentes kihalásán morfondírozó, jelenkori Gulliver alászánkázik önálló életre vágyó tragacsával egy kies domboldalon. Bár nem hallgathatjuk el, egy kertésznadrágos tapsifüles a ludas a félrekapásban. Hősünk őszinte örömére kerékpárt fedez fel, a bringák látványától – mint mindig – varázsütésre szublimálódnak a létbizonytalanság-gyökerű aggálykórói. Marketát is lát azonban, dacára annak, hogy a kislány réges-régen vízbe fulladt – ahogy megfogalmazódik később: szerencséjére! –, az ilyen élményt viszont nem ajánlják sem az orvosok, sem a gyógyszerészek szorongáscsillapítónak. Azzal vigasztalja ezért magát: álomvilágba cseppent, mint a lurkó, aki székekből és lepedőkből felállított kuckójába húzódik vissza szerepet játszani. (Az éppen tagadhatatlan, hogy a fizika megszokott törvényei önkényes szabadságra gyalogoltak Balnibarbiból.) Kapkodja a fejét Lemuelünk emberesen, mert az érthetetlen, illogikus szabályok, rítusok és szokások behálózta társadalmi rendbe képtelen beilleszkedni, az minduntalan kiköpi magából. Tudja, hogy nem az ő készülékében van a hiba; mégis rendkívül elbizonytalanító tud lenni, amikor mindenki más azt zengi és suttogja: dehogynem! Ennél is elkeserítőbb azonban, hogy akik működtetik ezt az elkásásodott rendszert, ismerik (legalábbis ismerniük kellene) a miérteket és a hogyanokat, alkalmatlanok a vezetői posztokra. Frivol gonoszságból, bigottsággal vegyes ostobaságuknak köszönhetően megfosztják értéküktől az egykor fontos tartalmakat, s elpusztítják, aki, ami átmozdul a paranoiájuk összefércelte sorvezető vonalán túlra. Gulliver légüres térben mozog, magyarázatok híján nem tud nem tévedni; VIP-tyúkszemekre lépeget zsombékról zsombékra ugrálva. És amikor már a legkevésbé számítunk rá, váratlanul színre lép a címszereplő… |
2021-03-01 14:17.30 |
Nem csak egy akrobatikus képességekkel megáldott macskának lehet kettős élete. (Nekem legalábbis a Felicoli—Gagnol-féle animációt juttatta eszembe a film képi és mozgásvilága.) A XVII. század két legízesebb brandjának (a vesztfáliai Peter Paulnak és a Leidenből jött van Rijnnek) leszármazottja a hahotafakasztástól a nemes aggódásig terjedő skálán élénk érzelemnyilvánításra sarkalló performanszaival például lázálmait rejtegeti, páfránylevelekkel sem tehetné hatékonyabban.
Amikor egy lurkó zsigerből menekülne a rajzfilmnézés elől, de nemzője erőlteti e tevékenységet, több irányból is rákérdezhet a néző a szereptévesztés miértjére. Eme stratégiával célszerű áthidalni a távolságot, ha túl magas a művészet? Véleményes… Egy csendes nyárestén lába kél Cleopatra Musée d’Orsay-ben kiállított legyezőjének. Mit ad Isten, az ügyeletes gáncs nélküli grállovag épp ott parkíroz – mintha csak UV-lámpával kivehető kenyérmorzsákat követve került volna a Szajna partjára –, hol a mestertolvaj gépjárműve vesztegel türelmesen, gazdájára várva. Lélegzet-elállító autós és parkour üldözésbe torkollik váratlan találkozásuk. Hogyan futnak össze a szálak? (Nem úgy, mint a tej.) Miként lép a kleptomán kalandornő és stréber üldözője a rémálmait képtárakban csúcsra futtató performanszié-pszichiáter (és gyakorlatilag a civilizált világ felének az) életébe? Ellentmondást nem tűrő határozottsággal, és megszámlálhatatlan alkotó remekére kikacsintva közben Szinyeiétől Munch-én és Rodinén át Velázquezéig. Megsüvegelendőnek vélem az ötletet, hogy egy kalandos és misztikus (ez a szál, mondjuk, nem túl erőteljes) történetbe ágyaztak a szerzők szerintem száznál is több geget festményekről, szobrokról – képzőművészeti tojásvadászatra invitálva ezzel a nagyérdeműt. A szereplők fizimiskája – fölös lenne tagadni – eléggé elüt az animációs fősodorban yachtozgatókétól. Többségük ábrázatát szemlélve vagy a legelemibb anatómiai ismeretek hiányát tételezhetjük fel a rajzolókról, vagy fékezhetetlen kreativitást. (Magam ez utóbbi irányába hajlok.) Ellentétben azonban René Laloux hasonlóan groteszk figuráival, az itt felsorakoztatott alakok – legyenek bármilyen torzak is – cseppet sem ijesztőek, lágyan simulnak bele a movie elvarázsolt képi kultúrájába, mely zamatos, egyedi aromájú ízkombinációjával – engem legalábbis – megvett kilóra. |
2021-03-01 14:02.00 |
Mindjárt a mű elején kiderül, hogy aki az őstörténettel viccel, az kizárólag rossz ember lehet. Vélhetőleg tömegesen hagyták a fenti igazságot figyelmen kívül, mivel széleskörű disztópia kezd felfejlődni a korlátolt elménk felfogta világban. Egy félretárcsázás elegendő, hogy az áramkimaradás által Szundivá lényegített főszereplő, Harry alól kicsússzon, ami csak kicsúsztatható. A hidegháborús törekvések betetőzésének első kézből, egy rakétasilóból érkezett híre forróvá teszi a talpa alatt a… opp, elnézést! Hiszen az már kicsúszott.
Szerelme, Julie egy másik Grimm-sztoriba menekül – csalódottságában Csipkerózsikává képzi át magát. Harry azonban így is meg akarja menteni a 70 percen belül hivatalos armageddon karmaiból. Még szép! A lány letargiájának a forrását tisztelheti sajátmagában. A bisztróban, ahova éppen érkezik a hajnal, az úri közönség nem táncol ugyan, de szerencsére akad, aki – szerencsétlenségükre – kapcsolati tőkéjét kamatoztatva megerősíti: a bombatámadás nem kacsa. Én azonban – nézőként – a romkomos felütésnek, avagy az információk mesébe illő áramoltatásának köszönhetően nem éreztem magam meggyőzve arról, hogy a világvége kopogtatása nem csak egy lázálom. Harry, ébredj már fel! A csalamádés hot-dog miatt szökdelsz autóból autóba, ahogy pákász halad otthona zsombékjain célja felé? Félő, megátkoztak a boszorkányok órájában, azért látsz fáklyává vált rendőröket, markolsz villanykörtébe, okozol végeláthatatlan káoszt magad körül. Avagy mégis komolyan veendő a fenyegetettség, és az Aerosmith kurrens slágerét (’Love in an Elevator’) is megélve hagyják-e kiteljesedni hőseink annak a Keserűségét, hogy anakronizmussá fajult a naptárlapok perforációmenti eltávolításának rituáléja? Netán dacolva a sarkaiból kifordult világgal, égbolttal és óceánnal, belenyugszanak az elkerülhetetlenbe: együtt válnak gyémántokká? Olvadnak egyetlen gyémántkölteménnyé… Egy meglehetősen egyedi tervezésű, műfaji címkéjű skatulyába csupán üggyel-bajjal sulykolható opust ismerhetünk meg a ’Ne várd a csodát!’-ban. Egyrészt rendező-meteorológusunknak a légköri jelenségek közül mindössze a zivatar előtti fülledtség mozgatja meg a fantáziáját a propellerek generálta légörvények mellett. Másrészt olyan unikális ízvilágú koktélként kínálja szerzői filmjét, mely játékosan is sötét hangulata ellenére felcsillantja a reményt: lepattanva a Miracle Mile nosztalgiajáratáról, s előretekintve egy pillanatig se legyen kétséges, amit Harry-éknek már nem kell magyarázni. Hogy igenis érdemes! |
2021-03-01 13:36.46 |
Börtönviselt kóficunk, Tony kénytelen volt már megtapasztalni, hogy a szerencse nem csupán a kártyaasztal hatósugarában forgandó, hiába törekszik arra, hogy a lóvé inkább legyen elfogadandó, mint elfogyandó.
Megsüvegelendő elképzelés a hétköznapi élet ábrándtéglákból szőtt szimfóniája, de csontig szívott Symphoniaként ködlik bűzös semmivé az egész, mikor szerelméről, Madóról kiderül, ha Sz-t írna monogramjaként, omenebb lenne a nomene. Mondjuk, e témakörben Tony-nak sem kell sem a szomszédba, sem a sóhivatalba elkutyagolnia módszertani tanácsokért. Micsoda meglepetés! A megváltozott körülményeket figyelembe véve felebarátunk is rááll a korábban elutasított, ékszerbolti meló mérlegére. Az általa kidolgozott konspiráció azonban elüt némiképp a kispályás haverjai által felvázoltaktól. Kockázatmentesebb, és a jackpot is elérhetőbb közelségből tüsszenti rájuk szerencséjét, ha ügyesek. Míg összelapátolja magát a szakértői gárda kvartettje, Viviane a mulató lépcsőjén vonaglik kéjesen (egy asztalt igazán behozhattak volna neki a színpadra); egy árnyjáték pedig hosszan ecseteli, mekkora királyság már bagózni – nem is enged mást gondolni egy mesterséges zárvány megannyi füstöloid rákszaporító elméjében. Maga a rablás rendkívül aprólékosan kidolgozott – a picture usque egynegyedét vállalja magára. A gengszterek előbb kényelmes fotőjjel és puha párnával kínozzák a kenderre allergiás, pech, hogy ott lakókat; majd a habbal oltó rejtett, zaj-elnyelő képességét veszik igénybe. Az esernyőtrükk sem sok kiművelt emberfőben kristályosodott volna ki… de míg az egyiknek a feje, addig a másiknak az atlaszi háta szükségeltetik a sikerhez. Már amennyiben sikerként könyvelhető el 240 millió frank értékű ékszer birtokba vétele. Az azték fantáziát árasztó, fényesen megmunkált kavicsok táncra perdítő hatással bírnak bűnözőinkre. Persze, ha se hajszál, se banánhéj – egy, a bringás rendőrök szemét szúró rendszámtáblán, a Pont-Neufről aláhulló bőröndökön vagy egy partizánakción is el lehet csúszni. Pláne, hogy a Grutter brothers is ringbe száll, bár a kutya se hívta őket. Gyerekrablás szemtanúi leszünk a punk utcában, majd figyelemmel kísérhetjük, mennyire bágyasztó lobogva távozó testnedvek szorításában autót vezetni. Sebtében shakespeare-ien vériszamós lesz az „Ordas farkasnak embere!” mondás veleje, melynek tocsogásától alig hallik ki a kérdés: Lesz-e egyáltalán, aki nem harap a mű végére muharba? |
2021-03-01 13:25.15 |
Amikor egy velejéig érzékeny hölgy felismeri magában (lett légyen a fékomadta parvenü, ápolónő vagy épp parfékészítő), hogy klasszabb, ragyogóbb szerető, mint amennyire az anyai erényeit képes megcsillogtatni, akkor már a nagybetűs Szerelem előszobájában érezheti magát? Mindenesetre ez a dilemma emészti Coralt, de csak amíg a feketeláb törzshöz tartozó plüssnyuszi barázdákat nem szánt az árvaházig a meghökkentő felismerést követően. És bár egy lyukas garast sem tettünk volna az elején a romantika rózsaszín csatárláncba fejlődésére a bánatosboci-fizimiskájú, dór oszlopokon közlekedő egészségügyis és a vendéghajrögzítő tubusát kincsként őrző, félhivatalos donzsüan között; hamarosan a Napnál is világosabb lesz előttük, hogy egymás számára lettek teremtve. Hiszen bárkit önfeláldoznak a ködös, közös jövőjükért. Folyamatosan egymás gondolataiban olvasnának, ha lenne mit; jobb híján pedig humoreszkeket fel – élettársuk felvidítására, de csak terhelő erejű dokumentumok hevernek a ládafiában, azok felemlegetésétől pedig mindketten eltekintenek óhajuk szerint.
Szenvedélyük útjába csak átmenetileg hordhat torlaszt az, hogy az esetlen asszony lehelete mocsarakat idéző. Ezt ellenpontozza ugyanis, hogy a teste templom, és a cigányúton előbicskázott-előbucskázott diagnózisokból ki tudja hámozni Nicolás ex-nejének, Angela angyallá inzulininjekciózásának igaz történetét. Ráadásul zsarolni se rest a beste, ha kénytelen, s a végleges érvényű öngyilkot is belebegteti alternatívaként. A szükségszerűen rugalmas házasságszédelgő ettől a ponttól kezdve a „nővérével” együtt szédeleg házasságot. A legerőtlenebb ódzkodás nélkül tocsognak a társra szomjúhozó nőszemélyek fájdalmában, kiszolgáltatottságában, naivitásában. Útjukat – melyen nem is túratempóban haladnak, hanem mágikus patkányméreg-tangót lejtenek összekapaszkodva – a bősz féltékenység kórói szegélyezik, a szűklátókörűségtől terméketlen talajból fakadóak. Hevenyészve összeeszkábált fedősztorijaikat (missziós küldetésben vesznek részt Latin-Amerikában) még egy Krisztus-szobor sem bírja ki zakatoló fejfájás nélkül. A füllentéseik szakadéknyi lyukait észrevételezőknek pedig csitt! az osztályrészük. A sárgás barna alaptónussal fényképezett mozi hősei megállíthatatlanul züllenek lefelé az erőszak fáradtolajos hordókkal és beáztatott plédekkel feltuningolt csúszdáján. S egy pillanatra sem feledik, mennyire szeretik a késeket, a fejéket és egymást. Pont amennyire kihozza őket a sodrukból a sápítozó lamentálás, a bütykölés és az, ha ellentmondanak nekik. Ripstein le sem tagadhatja, hogy születésekor a Tűz elem uralkodott. Bár a sivatagos környezetben az éltető erejét inkább még hangsúlyosabbá szokták színezni, ő a víz jelenlétéhez rendre valamilyen baljós tartalmat kapcsol. Kerüljön a szemünk elé eső, kádvíz, avagy pocsolya formájában. |
2021-03-01 13:07.04 |
A baj nem jár egyedül. Rendszerint dobhártyagyilkos síppal hívja két (vagy több) bátyját is, hogy miután letaglózták kiszemeltjeiket, kevesebb fáradsággal járjon őket a földbe döngölni. Eme alapigazságba kóstolhat bele Auguste Bard is, a Monte Carlo-i kaszinójáratok egyik emblematikus sofőrje. A hordótermetű, lángosképű buszidomárt egy rosszullét bizonytalanítja el az orvoshoz, aki nem biztatja feleslegesen. Hősünk megfáradt szíve ugyanis ki-kihagy, nem húzza már sokáig e siralomvölgyben bárki idegszálait maga után. Ezért zéró toleranciás szervezetkíméletet ró ki rá penitenciaként a doktor. Se bagó, se itóka, se meló! És sportolni se most kezdjen el!
A kétségbeesett páciens ha a klasszikus módon reagálna, vagyis 6XL-es remetecsuhába bújna, hogy hínáron és egyéb vízi adományokon tengődjön a Ligur-tenger fövenyén; ’Monsieur Bard különös sóhaja’ címmel futna a mozi. Őt azonban nem ilyen fából faragták. És a dongái illesztéseinél kiszivárgó béketűrés következtében a vérét szipolyozó rokonainak válaszul rácserdíti a szívbetegsége és az idő előtti nyugdíjazása miatt megérdemelt kártérítés összegét a rulettezők ima-gyepére. Vesszen a férgese! Csak hát ha az ördög annak ismeretében irányítja a golyóját, hogy valaki őszintén elkótyavetyélné papírfecnijeit; ember legyen a talpán, aki képes tőlük megszabadulni. Ezek után a Walestől mintegy 1700 km-re délre éldegélő Bard életmaradéka újratervezésére kényszerül. Hogy mennyire különös óhajjal szembesíti önnönmagát, érdekes kérdésfelvetés. Egyrészt ugyanis a világ legtermészetesebb „kívánságával” áll elő. Ugyanakkor lényegesen problematikusabb az embertársak iránt vállalt felelősségnek csupán az anyagi vetületét felfogni. A jólelkű óriásbébi naivitása, beleérző képessége komoly mennyiségű, bura alatt eltöltött időt feltételez. Mint az egyszeri firma, aki a kerék feltalálásának elsődleges hasznát abban látja, hogy így már könnyebben gurultak a szekerek. Keljfeljancsi-sarkú Auguste-ünk küzdékeny jellem, ami hasznos a javaiért acsargókkal szemben, célkitűzései azonban semmilyen népmesei attribútum birtokában sem tűnnek kevésbé megkérdőjelezendőeknek. Ennek ellenére a ’Monsieur Bard’ egy emberléptékű, megható film az elmúlásról, annak egy nem mindenki számára megadatott feldolgozási variánsáról. |
2021-03-01 12:48.40 |
Poszáta csiripelte, megtörtént meskete. 1822-es fejlécet viseltek a kolostori kalendáriumok, amikor néhány kombachi földtúró egy életre megelégelte a nincstelenséget. S miután egy fogadatlan csavargó tippje bogarat ültetett a fülükbe, elkezdték csorgatni a hesseni nagyherceg vámszedőjének bricskája után a nyáluk. A Gießen felől érkező járat ugyanis mielőtt Biedenkopfot érintette, végigvágott egy erdő mélyén kígyózó völgyvájaton; s hogy ne legyen kinder meglepetés, mikor teszi ezt (havonta két ízben volt esedékes a kalandtúra), téglájukká csábították az egyik katonai kísérőt. A szervezkedő Geiz családnak (az apának és két felnőtt fiának) még két megbízható lázadóra volt szüksége ahhoz, hogy tervük minden kigyűjtött elemét albumukba ragaszthassák.
Suta burleszkké fodrozódik a történet, mikor e fészekalja tagbaszakadt férfi elgyakorolja, imitálja a vasalt pánttal lezárt szekér lerohanását – bárminemű tárgyiasult megtámadandó híján a levegőben kalimpálva, ám orrvérzésig odakoncentráltan. Első alkalommal a hó tornyoz akadályt ideájuk megvalósítása elé, hogy belegémberedik a veséjük. Máskor mindenki a megbeszélt jelre vár mulyán. Üres ládával is felbukkan egyszer a vámszedő, máskor meg a besorozandó regruták kísérik. Ötödszörre harapható tejfölköd hiúsítja meg az attakot. A lelohasztó kétségbeesés vagy a rózsatermés győzedelmeskedik végül? Morális kérdéseket is karcolgatnak – ha csak felületesen is – a film fegyverrel rendelkezői: Képződik-e vajon versengés a 300 gulden értékű, kidobolt–kiplakátolt nyomra vezetői díj birtoklásáért? Milyen elfogadható indokkal rukkolhat elő egy napszámos arra nézvést, miként került hozzá temérdek pénz? Miért szándékozzák még meg is törni, egymásnak ugrasztani a szerencsétleneket? S van-e egyáltalán súlya a bűnbánatnak, ha a bűn mibenlétéről is homlokegyenest más elképzelések terjengenek a fejekben? Az alkotás semmiképp nem jöhetett volna létre a darmstadti fellebbviteli bíróság szponzorálása nélkül. |
2021-03-01 12:39.14 |
A bűn mindhalálig összeköt, a bűn végérvényesen szétválaszt.
Egy túlságosan is hatékony macsmentési akció során (tárcsa se kellett hozzá, elég volt egy pálca) a félkört formázó lépcsőzet lesmirglizi egy nemtelen némber nemesebb szerveit. Boldogabb vidék lett ezáltal Iverstown. Aztán ahogy telnek az évek (17–18 is lepereg a homlokredőző homokórán), s hőseink feliperedtek, jellembeli hiányosságaik is vaskosabb, a csípős csersavtól túlburjánzó szárba szökkennek. Egyik oldalon a gyengeséggel elegy hitványság vedel vederrel, a másik parton a kegyelmet nem ismerő, torkokon törtetéssé materializálódik az önáltatás. Minő párját ritkító páros! (Csoda-e, hogy káros, ha övék a város? – Tudom, ezt nem kellett volna.) Látjuk, ha nem lógatja lábát sehol a színen pozitív hős, ide kéne poroszkálnia valahonnan. A görög drámák sorsszerűségét idézi egy felbukkanó kalandor vérében a nosztalgiafaktor és a látens lokálpatriotizmus-ezrelék hirtelen megugrása. (A cseh tájtól elaléló Skruzny doki előtt szabadon.) Matróz gyalogolhat, szöszinek nem kell ásítoznia a lépcsőn – épp csak megjelent Sam, s hat az emberekre akarva-akaratlan. Természetesen hadoszlopba rendeződik a bonyodalom is. A hangulatos noirban a bizalmatlanság érdemelte ki a birodalmi marsallbotot, s tett róla, hogy démonaival mindenüvé beférkőzzék. Hol lendülő fáklya alakjában, hol hepciáskodó férj képében tetszeleg – minduntalan szem előtt tartva a szívekbe szivárgás permanens fontosságát. A debütáló fehérorosz sziklaarc egy évre e munkája után Tourneur mérföldkő-mozijában már a valamivel árnyaltabb jellemű és nagyobb dumás Whit szerepében brillírozott. Az ünnepelt sztár Heflinnek elég volt a karizmáját magával hoznia, s a femme fatale-tól, valamint a farkasok szirtjén kiszolgáltatott naiva-báránytól sem követelt túl sokat a forgatókönyv. Ennek ellenére – úgy gondolom – egy könnyen szerethető darab formálódott filmgömbbé Milestone kezei között. |
2021-03-01 12:28.24 |
Pazar felütés – egy selyemcápa (türelmesen kivárva, hogy elkongassák a vacsoraszót) beúszik egy titkosügynökkel feltöltött telefonfülkébe. A lucullusinak bizonyuló Rodríguez halála aztán beindítja a Bob Saint-Clar-gépezetet, de úgy: egész Albánia beleremeg.
S vele együtt érkezik egy talicskányi fricska a regénylapokra (majd celluloidra) álmodott polihisztorok, vagyis a leghidegebb háború jégzajlásából apollói arcéllel elősederedő, időszerűvé renovált fausti hőstípus orrára. Bár igazából már faustinak sem nevezhető a fékomadta, hiszen a tudásvágy óhatatlanul elhamvadt szervezetéből Bobunknak, felismerrvén: a befogadható ismeretek legsuniverzálisabb mágneseként tekinthet magára. Túl azon, hogy kaméleonként változtathat úgy bőre összetevőin, hogy azok harmonizáljanak Bach muzsikájával – még ha Händelnek hívják is a komponistát –, nem csupán citromfüvet termeszt a Holdon (nem egy, hanem „a” Holdon), és nem csak a Hölgyek Örömeként páváskodik és teszi örömtelivé a szebbik nem mindennapjait; de fegyver- és politikai szakértő is egyben – nyelvcsettintésre kész döntéseit képtelen nem tévedhetetlenül meghozni. Mindemellett emberségből is példamutató: gondoljunk csak arra, miként kegyelmez meg a csak parancsot teljesítő parkolóőr könyörgésére szuperhősünk. Behálózni is kizárólag azért bírja az ellen, mert így a főhadiszállásukon csírájában fojthatja el a kasut ropogtató főkolompost, Karpof ezredest. S mikor már belenyugodtunk, hogy mindössze egy szertelen paródiával nézünk farkasszemet, a békaemberek inváziója közepette feltűnik az élére vasalt tengerparton egy porszívózó háziasszony, és minden addig tapasztalt motívumot és hangsúlyt – ha nem is egyenesen a kukába, de – más megvilágításba helyez. Broca flottul összeérlelt vígjátéka szemet, szívet, és kacajra kiéhezett szájat gyönyörködtetően prezentálja a nyomorgó, kiszolgáltatott firkász lehetőségeit – bosszúállásra, megdicsőülésre, szerelemre, álmok permetezésére és visszatartására –, s hogy hova vezethet a fikció és a valóság eleinte tervszerű, majd mind automatikusabb egybemosása. Hangsúlyozom: csak azt, hova vezetHET, kinyilatkoztatásmentesen. Végül mekkora rafinériáról tesz tanúbizonyságot Merlin (nomen est klatúra!) a zárlatban azzal, hogy látszólag a szélnek ereszti kalitka-mappájából megélhetése leglangyosabb előfeltételét, amire a látássérültek táborában újoncként üdvözölt Charron csak legyint. Fél szemmel is konstatálta ugyanis, hogy vagy elillant a pödröződő lapokról minden, mi betű volt valaha, avagy nem is a kéziratának engedett szabad utat hölgyölelő hősünk. |
2021-03-01 12:15.21 |
Együtt, egymást szeretve is lehetünk magányosak. Kíváncsiak életünk párján kívül másokra is. Osztatlan figyelmük páncélunkra szegezését óhajtani utóvégre nem ördögtől származó gerjedelem. Hőseink – hamar kiderül – sem szokványos, sem meglepő technikák alkalmazásával nem fukarkodnak, hogy feloldják és elkeverjék életük vizében az egyedüllét keserű piruláját.
Mindehhez csatlakozik a tény, hogy 250 négyzetmétert belakni három ember számára nem éppen vásári kéjhömpöly. Perpetuum mobile varázsszőnyegként szipkázza el a bevételeket egy ilyen épület, és ólomkristály gyanánt csillogóra takarítani is csak a mesebeli legkisebb királylánynak sikerülne. Néha. A harsány Ole remek választásnak bizonyul – a frissen lakótárssá előléptetett fószer fel képes dobni a mindennapok szürkéjét, amit aztán el is kap palacsintasütőjével. Aztán… ha egy üzlet beindul… Egymás markába csúsztatják a kilincset a delikvensek, s pompásan felduzzad a lakók száma. Olyannyira, hogy az eredeti célkitűzés anyagi árnyalata már az elejétől fogva ködbe vész. És olyannyira, hogy a tulajdonjog is egy tökéletesen felesleges gesztussal osztódik darabokra. Ennek ellenére továbbra is az Anna–Erik–Freja háromszög privát szférájára koncentrálnak a szerzők. Azt kapargatják, miként bővült kusza kapcsolati hálójuk pentagrammává. A kommuna tagjai demokratikus minták alapján megálmodott lakógyűlések keretében szervezik gördülékennyé mindennapjaikat. A kilógó lólábról akkor kezd lepattogzani a művi pat(in)a, midőn a közös képbe besasszézó vamp abbéli óhaját önti szavakba, miszerint otthonkába és papucsba bújtatná habtestét. A helyre kis látlelet inkább csak jelenségszinten tájékoztat a szereplők életének alakulásáról, nem szánt mélyen. Nem okol és nem magyaráz. Emellett cseppet faramucinak, hajánál fogva előrángatottnak tűnik a tragikus szál beágyazása a sztori szövetébe, de több is veszett Koppenhágánál! |
2021-03-01 11:59.19 |
A 11 esztendős Elsie Beckmann késik otthonról. Aggasztó. Hiszen ide s tova nyolc hónapja garázdálkodik Berlin makadámmal kirakott utcáin egy titokzatos gyerekgyilkos. A kölykök, persze, nívósan szórakoznak – míg egy gumilabda élénk figyelmet igénylően pattog a 10 000 márka jutalomnak egy hirdetőoszlopon, kiszámolóikban fekete, zsákos mumust keltenek életre, aki eljő értük, mint O’Neill jegese.
A gyilkosnak azonban nem a kiléte az érdekes – előrebocsátom, de, remélem, ennek fényében is elkerülöm a kas-kalodát: nem krimi a tárgyalt film, hanem dráma –; az általa generált, össznépi gyomor-összerántó reakcióra fókuszálnak a szerzők. Bűnözők, a törvény készséges szolgái, házat tartó anyák – mind csatasorba állnak az elvetemült-elbetegült ellen. Asztaltársaságok prominensei ugranak egymás torkának, joviális öregurak, kiktől kósza kislányok a pontos idő után érdeklődnek, kénköves lincshangulat örvényében találják magukat, s azokat, kik közvetlenül csépelik őket. Mickey egér mit sem sejtve vigyorog az édességes pultban, a lufiárus meg emlékezni vél Grieg füttyszóra írt ’I Dovregubbens hall’-jára. Felmerül azonban a kérdés: Egy metropoliszban egyvalaki rajonghat csak Peer Gyntért? Razziákkal keseríti a karhatalom a „szervezett vagányok” kávéját. (Egyedül az Englund csóka szupertitkos sztriptízbárjának vendégeit nem zaklatják – ők fél lábbal már úgyis egymás szájában vannak.) Nem csoda tehát, ha a harag ködpáraként ivódik fel az elmékben – legszívesebben már mindenki kenulapáttal és/vagy kenulapáttá aprítaná a csimotákra egy végtelen széria elemeiként tekintő antihőst. Így aztán amikor megjelenik egy krétafehér M egy szanatóriumszökevény bal vállán, dromedárdühhel indul meg a bicskanyitogató hajsza egy irodaház számos emeletén. S míg az azon frissiben megszervezett spiclihálózat a vizsgaértékelésre várakozik, Lohmann felügyelő aláhúzással emeli ki gyilkosunk nyílt levelének velejét, s korrigálja a grammatikai hibákat. Később a szipkáját is kiköpi döbbenetében, s csak az a kérdés marad nyitva: odaér-e egy statáriális kihallgatás -i-jének pontja előtt? |
2021-03-01 11:45.23 |
Egy precízen megszerkesztett körnek – ellentétben az elmesélt történetekkel – beazonosíthatatlan a kiinduló és a végpontja.
Főhősünket – aki olyan filozófiai kérdéseken töri a buksiját, hogy „Milyen jogot formál a fejem arra, hogy egyenlőnek tartsa magát velem?”, vagy „Miért nem törődik mindenki a maga dolgával?” – alaposan fejbecsűrték az istenek egy egyiptomi korsónyi kiterjedésű időgéppel. A traumától eldeformálódó énképe és környezettudata kaotikus makákótáncot lejt elméjében, és vattapamacsba csomagolt metszőfogként fészkel a falban. Egy félénk, ám határozott fellépésű fiatalember jelentkezik a mizantróp matrónaként elhíresült házmesternél. Fülébe jutott ugyanis, hogy megüresedett egy lakás az épületben, mióta Schull kisasszony saját bőrén tapasztalta meg a különbséget egy trampolin és egy üvegtetejű esővédő kinetikus energiája között; így aztán többre van szüksége immunrendszere megerősítéséhez egy csésze kakukkfűteánál. Trelkovsky a kórházban még csak vizesnyolcasnak érezhette magát a sebészeti osztályon kiterített Simone élénk reakciója után, amit kettejük, az ő és a semmiből ott termett barátnő, Stella jelenléte generált. A halotti miséről viszont előbb angolosan, majd hanyatt-homlok igyekszik már tovatűnni, oly mértékben kiborítja a pap naturalisztikus és megszállottságot sugalmazó, fröcsögő gyászbeszéde. Ifjú hősünk frusztrációi viharléptekkel sokasodnak. Dolgok válnak köddé körülötte – elpotyogtatott hulladék a lépcsőkről. Egyik lárma ér a másikba – a lakók fennhéjázó megbotránkozását kivívva. Hol Trelkovskynál kell kopogtatni emiatt, hogy legorombíthassák, hol petíciót lobogtatnak az orra előtt, hogy elpaterálhassanak egy másik sorstársukat. És még az sem elég, hogy a körfolyosó átellenben lévő végén leledz az egyetlen, hieroglifákkal kitapétázott toilet; e parányi fülkéből újra meg újra szoborpózba merevedett alakok vizslatják az új bérlőt. Igaz, ez a problémája nem kis mértékben veszít kardinális jellegéből, mikor a hamarjában felállított guillotine mellől az ablaka magasságáig szökken egy kosárlabdaként pattogtatott női kobak. De ne szaladjunk ennyire előre! Bármennyire hétköznapi köntösbe öltöztetik is, szokatlan, amilyen lehengerlően tukmálják jámbor hivatalnokunkra a lakását előtte bérlő kisasszony szokásait. A manipulátorok nem csak márkát váltatnak vele: a sátán melyik végbélkúpját szívogassa, de a reggeli italáról is átnyergeltetik. És amikor előkerülnek a szekrényből a lány ruhái, fiókjából a sminkkészlete, lakónkban kicsírázik a felismerés: az életére törnek. Nem is akárhogyan. |
2021-03-01 11:35.25 |
Hogy az éppen pergő mű hősei egy holttestet (avagy egy halottnak hitt személyt) kényszerülnek folyamatosan mozgásban tartani – a konfliktusok elkerülése érdekében, de valójában mind mélyebbre süllyedve annak futóhomokra épített folklórjában –, tradicionális gegforrás. Az 1966. III. 9-én, délután ¾ 3-kor elhantolt Francisco Jota Perez (a barátainak per Paco), proletár, feltaláló és hazafi első ránézésre mentesül a fenti kálvária alól. Hiszen a filmidőbe toppanásunkkor már magába fogadta az anyaföld; a kubai szabadság szárnyaló példaképének mellszobrait futószalagon előállító gépezet tervezőjének és megépítőjének síremléke felett még egy árnyszóró lámpaernyő is díszeleg.
Ééés… ami a legnagyobb megtiszteltetés egy élmunkás számára, a mámor csimborasszója: vele temették el a munkakönyvét is. Hogy együtt lehessenek (mint két jó barát) az örökkévalóságig. (Plusz 2 nap.) Ám amire senki sem számított, az anonimitását féltékenyen őrző ötletgazda pöpecül packázó lavinát generált ezzel. Hiszen ahhoz, hogy a szegények Michelangelójának özvegye hozzájuthasson kiválóan megérdemelt nyugdíjához, az ominózus munkavállalói kiskönyvet is csatolni kell az elhunyt aktapaksamétájába. Nagyon úgy fest, hogy a problémára az exhumáláson kívül nincsen más megoldás. Ám a két évnél frissebben eltemetettek sírjának feltárásához bírósági végzés, illetve minisztériumi engedély szükségeltetik. (S beláthatatlan a sora annak, a dokumentum érvényesítése milyen további engedélyek, aláírások és pecsét-lenyomatok beszerzésével lehetséges csupán.) A nagynéni ködös ügyének nemes elboronálását kellő tapasztalatlansággal magára vállaló unokaöccsel a hivatalnokok – akik pókerarccal bújtatnák lábukat cipóba is, ha a formanyomtatványon, az intézmény körlevelén elírták a lábbelire vonatkozó szót –, pingponglabdaként bánnak reggelire, de nem sportemberekhez méltó módon. Kénytelen hát – az eredményesség fontosságát szem előtt tartva – kétes alakokkal szövetkezni. Eközben Drakula, a pincér tormás kávét szolgál fel. Egyre feljebb. S narancs helyett pomeráncot. Az éj leple alatt baglyok, s eltévedt lámák lesik, merre gurul a koporsó. (Hah, szóval mégis beindul az „Itt a hulla, hol a hulla” projekt?) Az izzadságszagával elidegenítően életszerű cselekmény fűszerezéséhez Alea olyan ragyogó rögtönzéseket varázsol elő idealádájából, mint a Terry Gilliamet megelőző montázstechnika, a lüktetően zsongó álom-Dalí-jelenetek, vagy az autózúzó, aktaszaggató, koszorúkat hajigáló tömegbörleszk. Hogyan került banánhéj az ablakok feletti díszpárkányra? Valóban erőszakosabbak, akik paranoid módon azonosulnak édesapjukkal? Megnyugtató pontot lehet tenni Perez úr utolsó, nem kívánt turnéjának végére? Míg a kérdésekre tálcán hozzák a hitelesített válaszokat, bízzunk bátran a főhős sikerkoronájának stabilitásában! Addig is ráérünk elrejtőzni egy áriázó liftkezelő hangvetületében, partvisálcát ölthetünk magunkra, vagy szimplán belefeledkezhetünk a halottas kocsi szélvédője előtt pillangózó csontváz látványába… |
2021-03-01 11:23.28 |
Vannak emberek, kiknek az agyában szokatlanul aktív a zökkenőmentesen végrehajtandó gyilkosságsorozatért felelős terület. Már megint azok az önző, felelőtlen gének! Avagy az isteni terv kifürkészhetetlen részletei? Egyesek – a fenti, vissza-visszatérő inger hatására – katalógust állítanak össze az általuk preferált személyiségjegyekkel megvert lemészárlandók adataiból. Nem így hősünk, az év embere. Számára a zsákmány kiválasztása az őszinte, áldozatkész szerelembe pottyanással ekvivalens.
Mr. Brooksot kiegyensúlyozottnak, sziklaszilárd jelleműnek érzékeli környezete, ami annak köszönhető, hogy skizoid hajlamait elegánsan kordában bírja tartani – legalábbis egyelőre. Tudatától külön vált, démoni személyisége a legbensőségesebb barátja is egyben. Kedélyesen néznek szembe minden megpróbáltatással. Amikor meg pont nincs min aggódniuk, sebtében orkánerejű problémák lyuggatta építménnyé kanyarintják életüket. Az ellenállhatatlannak tódított vágy és a kiszolgáltatottság randevúinak első fordulójából nem kérdés, ki kerül ki győztesen. Az viszont már többesélyes, kinek hány menetet sikerül végigvéreztetni. Akad, aki után a (feltételezhetően) első alkalommal is takarítani kell, és olyan is előfordul, aki aprólékosan lesakkozza előre a variációs lehetőségeket. Segítő jobbját nyújtja, de miután belekapaszkodtál, átejt a balba. Vagy ahova megfelelőnek ítél elhelyezni. Ásóval szeletel éppen lenyelt kuglófot, ingyen vállal költöztetést, megtanítja kislányának, hogyan bánjon az ollóval. Bár sose volt úttörő, ahol tud, segít. És buzgón imádkozik. Sokat és átszellemülten. Costner visszafogott, megfontolt erőt sugárzó figurája és Hurt cinikus, mefisztofeleszi játéka bivalyizmú riksákként szállítják a mozi hangulatát. A többiekéről inkább feledkezzünk meg mihamarabb! |
2021-03-01 11:14.38 |
Lengyelhon, 1934. Az immár hat éve börtönt viselő kasszafúróról messziről szaglik, hogy Szimpátia márkájú pacsulit pofozott magára. A hedonista bankárral találkozva ezzel szemben életre kel Csipkerózsika-álmából a bicska varosodó sebünkben. Minő morbid a humorérzéke a sorsnak, hogy jó barátokként kente őket egymás mellé! Csak míg Kramer lecsózott, Kwinto szépen lecsorgott… Neje a zárat lecserélte, Tadeusz cimborája meg lecsatolta repülés előtt a szárnyait. A szabadság térfogatnövelőben gazdag, kovászt nem látott kenyere csoda, ha nem ízlik Kwintónak?
Rezignáltan üldögél egy szállodai lócán, és azon töri, hogyan csillapíthatná legkielégítőbben hosszú bosszúszomját. Dizzy batezni fogja invitálni Kramert, ez a Napnál is egyértelműbb, hogy aztán az Akhilleszét vegye célba adogatógépével. Aktatáskájától a trezorjáig mindent, ami ki van tömve złoty-val. Nyilván. Célja érdekében ki is fundál mindent sorban: nyakláncot, szennyest, agarat sétáltató afro-európait, patyolattiszta „Széfem, tárulj!”-ra kontrázó, lángvágóval kieszközölt páncélszekrény-hámozást. Csak hát… ha balhé gömbölyödik, a fakabátok szemében még mindig ő a Numero Uno begyűjtendő; Krempitsch – bérgyilokkal a zsebében – enyvként tapad rá; és hát a riasztóberendezés is tényleg svájci! Egy réges-régi vágású bankrablásról, s annak kiszámíthatatlan következményeiről mesélnek a mai ingerküszöbön talán kissé lassacskán, megfontoltan áthaladó képsorok, valamint az erkölcs sokszínű értelmezési tartományáról. Örömömre (s még sokakéra) nem didaktikusan, de egyedi ötletekkel fűszerezve a szüzsét. |
2021-03-01 11:05.48 |
A tárgyalt mű szereplői a valóságot megkapták ugyan, mint üveggolyót, de – mintha nem tudnák, mit kezdjenek vele – megfeküdte a gyomrukat. Nyugodt lélekkel, sőt, kitörő örömmel gurították át önként és dalolva elfogadott irányítóiknak, hogy kutyulják össze a fekete dobozukban tartott, alternatív, a felismerhetetlenségig virtuális golyóbisaikkal, még csak eistandot sem kellett mondaniuk.
No, de kik is azok, akik koordinálják eme öld-ahol-éred játékvalóságot? S mi a valódi végcél? A játékmesterek tervének, de egyáltalán magának a pontok ádáz gyűjtögetésének is. Van-e plafon, legfelső szint? Amennyiben épült limit, teljesíthető-e, s ha az, mi következik az abszolválása után? – efféle hétköznapi gondolatok foglalkoztatják a hírhedt harcosnő, Ash elméjét. A hölgy a legendáriumok verhetetlen Wizardjának volt a tagja egykor. Osztaguk szúnyoggyérítésben érdekelt, hatékony és haspók agámák csapataként semmisítette meg ellenfeleit, könyörtelenül fröccsentették egymástól elváló lapokra, szilánkokra azok fiktív testhálóját. Míg egy rozsdabarna napon egyikük be nem gyulladt akció közben. Tűzoltásként resetelt hát, hagyva a sorsukra társait. Az osztag ekkor – telehintődve szervezetük a bizalmatlanság nanomagvacskáival – feloszlott. Ezzel azonban az égvilágon semmi baj nincs. Ash megvajazott késként halad a játékban szintről szintre, feljebb, egyre feljebb. Elveszetté kicsinyíthetik a felülről irányítók a karakánabb harcosokat, akik túl közel kerültek a végjátékhoz (klinikai esetekké lényegtelenülve csorgathatják immár velőjüket fültől fülig a „túl sok valóságtól”); a többieket meg a rettegés futószárán apportíroztathatják, hiszen ők is bármikor az előbb említett módon járhatnak. Tehetik ezt bárkivel, de Ash-sel nem! Ő – ha a fene fenét eszik is – túl fog lépni a szimpla gémerléten. Csak lámányi szerencséje legyen a Püspökkel, s kijut a labyrinthus perpetuumból, mint Boba Fett az őt szipolyozó Sarlaccból. Ki az illegalitás álkapcsolatokra építő állkapcsából, hol a köd nem arzénikumot szitál Avalon almáira, hanem szőlőcukrot… ízlés szerinti mennyiségben. |
2020-09-18 23:54.41 |
Esőre áll az idő, mint Milko Mancsevszkij filmjében, és újfent egy megátalkodott garabonciás, egy bebódult vagy egy figyelemhiányos gobelinszövőre hagyták, aki aztán derekasan összekutyulta az idő szövetét.
Minden galiba egy tapasztalatlan Renan Luce-imitátornak köszönhető, aki képtelen volt kivárni, hogy az amúgy pompázatosan megépített időgépet – annak rendje s módja szerint: megfelelő asszisztencia mellett – kipróbálják. (Tényvalóság, vagy félévvel későbbi időpontra irányozták elő a műveletet.) Belekóstol a tiltott gyümölcsbe – először önszántából, aztán már csak kénytelen. Idill-erdei lak a Süveg(cukor)hegyen. Az antihérosz – IPA-pocakos és manófülű – Héctor, miután Tarzan hazatelefonált, furcsa mozgásra figyel fel az átellenben lévő domboldalon távcsövével. Egy vetkező nimfára fókuszál az objektívvel, ez felettébb izgalomba hozza, s kapóra jön, hogy neje épp indul autójával a városba. Nekilódul hát Héctorunk ama szemköztinek. Kerítés sem állhatja útját. Például. Pedig nem is sejti, hogy a csinoska – aki cseréptörést is vállal – időközben megszabadult minden göncétől. Később a puszta tény, hogy bringázni látja a nőci-pőcit, még hatékonyabban sokkolja az ibér ogrét. (Hát még ha akkor találkozott volna vele, amikor három matracot erősített a hátára, úgy pedálozott.) Arra sincs felkészülve önjelölt nyomozónk – ám az vesse rá az első követ, akit nem érne váratlanul –, hogy egy rózsaszín gézbe bugyolált, ballonkabátos kófic ollótokként hasznosítaná a jobb könyökét. Előzetesen elég magas oddsszal bírt az is, hogy egy fehér folyadékkal feltöltött tartályt szemelnek ki neki búvóhelyül. Annak a feldolgozására meg végképp hiába trenírozott volna, hogy semmi sem az, aminek látszik. Még ő maga sem kivétel ez alól. A két kedvenc epizódom: fanyar humortöltetek. Az egyikben a gézbe tekert figura újra és ismételten próbálkozik (emlékeiben kutatva), mikor és hol állva hatásos váratlanul megpördülnie a tengelye körül, karomszerűen begörbített ujjaival egy gukkert imitálva szemgödrei elé. A másikban pedig a kutyaösztönét vizsgáztatja az Éva-kosztümös leányzónak a tanulmányi kiránduláson résztvevő férj. A mű üzenete mindezek tükrében nem is lehetne egyértelműbb. Az időgépeket egyáltalán ne, vagy amennyiben mégis muszáj, felelősségteljesen és soha ne önös céljaink eléréséhez használjuk, emberek! |
2020-09-18 22:51.52 |
Hitchnek ’A titokzatos lakó’ óta legdédelgetettebb témája: egy (vélhetően) ártatlanul meggyanúsított fiatalember kálváriája, kétségbeesett rúgkapálása, hogy tisztaságát hitelt érdemlően bizonyítsa, mielőtt átcsapna a feje fölött az iszamós láp, a ’30-as évek második felében dolgozta fel leggyakrabban.
A két (fokozatosan gyatrább) remake-kel is szégyenkező ’Londoni randevú’-ban a Mester csavart pár fordulatot a megszokott koncepció présén. Ezúttal egy, a pártájától épp megválni készülő, ifjú hölgy kerül bajba; és nem egy paragrafusok alapján megtorolható bűnnel vádolják – elmebeli képességei kérdőjeleződnek meg (jószerivel) az egész utazóközönség, majd végül saját maga előtt is. Fifikás építmény a tárgyalt mű. A prológusban csak kapkodjuk a figyelmünk, kire kellene fókuszálnunk, mint a mű főszereplőjére. A környezet is inkább komédiabeli, akkor is, ha a hóból kiásandó szerelvény – mint motívum – a mozilátogatókat élénken emlékeztethette Agatha Christie hasonló konfliktusforrású, gőzölgően friss regényére, gomolyfelhőket gereblyézve a kedélyes hangulatpanoráma fölé. Olyannyira komédiabeli, hogy szinte súlytalan marad az évődések és bosszankodások közepette az utcai énekes torkán elhelyezett fojtás is. Gomolyfelhők sűrűsödését a felső vezetés irányából érzékelni azért: „Ne a politikájuk alapján ítéljék meg a nemzeteket! Elvégre mi is egész rendes emberek vagyunk!” Egy fiktív kelet-európai operettországban ragadt az utazóknak egy kis csapata. A szálloda fullon, és bár a kontinensen erősebb a focitábor, két angol gentlemant csupán a krikett érdekli. Klarinétosunkat a néptánc és egyéb, helyi folklórelemek gyűjtése élteti, a joviális asszonyság nevelői munkáját fejezte be itt hat év után, a násza előtt rezignálttá lényegült hölgyemény a barátnőivel érkezett, s fel-felbukkan egy, két házasságot is egyazon lendülettel törő párocska. Mielőtt elindulna a vonat, virágláda zuhan le egy emeleti ablakból, de vajon kit hogyan talál meg? Nem az illető volt a cél, később mégis kapóra jövő magyarázattal szolgál Iris fantáziálására. Ami nem is abban csúcsosodik ki, amiket lát: egy értetlen, de agresszív bűvészt a faramuci kelléktárával, egy apácát tűsarkúban, vagy a láthatatlan emberré maszkírozott nagybeteget; hanem abban, amit nem lát: Miss Froyt. Se a hűlt helyét, se az ujjlenyomatát vagy a mexikói kamillateáját a vonat ablakán. Rendben, hogy a sebész-professzortól a Sztálin-bajuszú pincéren át a kockacukrokkal a meccseket visszajátszó utasokig mindenki hazudik; de miért teszik? Miért? Miért? Néhány galamb már ekkor ott „legyeskedett” a poggyászkocsiban verekedők hátán-vállán, pedig hol volt ekkor még a ’Madarak’? (Szerencsére messze. Nagyon messze.) Hitchcock fenomenális beleérző erővel adagolja a feszültséget, és az angliai éveire jellemző játékosság, humor és romantika is a zenitjén delel a ’Londoni randevú’-ban. *** Nem tartozik szorosan a filmhez, de nagyon tetszik, hogy két évvel később Carol Reed megrendezte Lockwood kisasszony visszaútját Londonból az ’Éjszakai vonat Münchenbe’ című opusban. Ráadásul Charters és Caldicott (a krikettfan urak) is ugyanazon a járaton érvényesítették a retúrjegyüket. |
2020-09-18 22:15.19 |
A spanyol mozi fenegyereke, de la Iglesia második, sziporkázón vérbő nagyjátékfilmjével a hithű katolikusok érzékenységét, tűréshatárát tesztelgette.
Valami mintha nem lenne teljesen rendben azzal a pappal, aki elszedi a hajléktalan apróját, lelöki a pantomimest a metróaluljáróba, nincsenek a bőröndszerzéssel kapcsolatban különösebb skrupulusai, és a haldoklót is kizsebeli, mielőtt a pokolba küldené rohasztó kúrára. Mintha. A zajszint azonban vélhetően akkor emelkedik minden walkmanen túlivá, amikor egy kulccsal a kezében sasszézik végig egy garázson. Az abszurd szituációra korán magyarázatot lelünk, rosszat kell cselekednie az atyának, így tud csak kapcsolatba lépni a Sátánnal. Ám ebbéli meggyőződése ellenére is tanácstalan a hogyanokat illetően. Szemmel látható, hogy nem lehet egykönnyen lépre csalni ősántaságát. Pedig rendkívül kevés idő maradt az Antikrisztus megszületéséig, illetve annak a hőn óhajtott megakadályozásáig. Az éves fluktuációt sem tudják addig kiértékelni a nagyvállalatok. Az elénk vetített, alapvetően sarlózásra megérett társadalomban – Tiszta Madridot!-mozgalom (Vajon ők miért nem a hasonló célkitűzésű asztaltársaságok által preferált „fehér” jelzőt használják?); abriktolás a piszoárral; „Hogy az anyám kipurcant, annyi baj legyen!” stb. – alig élhetjük bele magunkat olyan megható szcénába, mint Ósusana Szeretlek megmentése vére lecsapolásától (a festői Mina Lisa kárára). A legtöbb karakternek ezen felül még azt is el kellene magyarázni, mi fán terem a sarló. Akikre Curo atya támaszkodni próbál e számára tökéletesen idegen világban küldetése sikerre viteléhez: egy kívül-belül toplák lemezbolti eladó (Segura majd José María figurájából merít a Torrentévé történő átlényegüléséhez) és egy reklámmosolyú, bordó bársonyszőnyegen csillogó tévéguru. Triójuk kezdettől fogva működésképtelen – a legbővizűbb humorforrás éppen abból fakad, hogy ugyanazok a szavak mást és mást jelentenek a különböző szociális háttérrel rendelkezőknek, a verbális információáramlást ráadásul tovább nehezíti, hogy a metakommunikációs képességeiket sem ugyanabban a kávéházban sajátították el. („A blődségalapú, gúnyos megjegyzések szó szerinti olvasata. Tanfolyam kezdőknek.”) Az alkotók a forgatás közben még nem sejthették, hogy Ekszeszájzbúk Ferike felkészítőit is megihletik a jövőben; arra viszont ügyeltek, hogy az amerikai piac hőzöngő nemtetszését – Mennyire hiteltelen már, hogy a Sátán és az Antikrisztus is Madridban, s nem egy USA-metropoliszban fokozza a feszültséget?! – lecsendesítsék azzal, hogy a kulcsjelenetek zöme Buzz Aldrin távolból vigyázó szemei előtt zajlanak. |
2020-09-18 21:40.46 |
Ma már elmondhatjuk, eónok óta hemzsegnek az olyan művek az emberi koponyákban, melyekben a valóság kívülről érkező ingerek hatására elválaszthatatlanul összekeveredik az álmok, lidércnyomások és víziók világával.
A Civic TV-t irányító Maxet is kimondottan izgatja a túlstimuláltság, a szex, de kiemelten az erőszaktevés: a kínzás, a csonkítás, a lemészárlás. Élvezi, bár ezt igyekszik kendőzni – őt csupán a profit érdekli, hajtogatja, s ez (az említettek show-ba rendezése) kifizetődő. Legmegkapóbb a felhozatalból a Videodrome Show egy, a felismerhetetlenségig lecsupaszított szobából, a malajziai Pittsburghből. Max bele is feledkezik e videofelvételekbe, csakhamar a megszállottjukká válik. Ekkor még nem is sejti, hogy a szenvedés látványa receptorokat nyit meg az agyában és a gerince velejében. Miként azt sem, hogy a húsz év óta állhatatosan monologizáló – a tévénézés = gyógymód – O’Blivion professzor rég csak árnyéka önmagának. A műsorról aztán kiderül, hogy spéci tumornövesztő hatással bír, és Max ágyasát is, a mazo Nickit, akin fájdalommentes füllyukasztást is végrehajtott hősünk, miközben a Faxni ide vonatkozó dalát dúdolgatta, magába szippantotta. A tévés utána veti hát magát. Egyre mélyebbre rugaszkodik hallucinációi tengerén, így már azt is eredményként könyvelheti el, hogy jobbját kihúzván a gyomrából, mind az öt nyúlványa ép maradt. A züllésmegállítás önkéntes alapon felkent papjai kacsintgatva dörzsölik a markuk, ahogy kiszemeltjeik beprogramozott lejátszókká avanzsálnak, kikbe az adathordozókat ők választják ki. A 83-as, hangszórónak tervezett csatorna bekebelezése szentesít számukra minden eszközt. Lesz, akiből szökőkútként spriccel majd éltető testnedve; lesz, aki élő kézigránátként végzi, és magával robbantja az épület monogramos tégláit; és lesz, akit cafatokra tép a húsából előpattogó popcorn. De vajon meddig csökkenthető az erkölcsi erjedés ezzel a berzerker üzemmóddal? Ameddig egy lepedőnyi éden sem marad a kert végében? |
2020-09-18 21:27.47 |
http://www.youtube.com/watch?v=8GUmVQrGdA8 (Koniec Świata: Wystarczy, że serce mi bije) |
2020-09-17 23:53.41 |
Egy peresztrojka alakzatát felvéve végigcsörtettek a látens szabadság és a vadkapitalizmus örvös medvéi Szovjet-Oroszországon, káoszt hagyva maguk után, kiábrándultságot… kevés reményt. A Csernobilban történteket amúgy is hétszilvafás titokként kezelték, óvták a gyémántkemény kristályok elkenésének szakértői; a zavarosban halászás zenitjén pedig már nyilván még rutinosabban lefertőtlenítik magukat egy forró eltussolással illetékesék. Merthogy egy szépnek még cinikusan sem nevezhető napon egy orosz atomerőműnek a plutónium 239-es izotópját robbanófejekbe szerelhetővé alakító részlegében hirtelen 100 rem erősségű sugárzást kezd el kiszivárogtatni a berendezés. Az intézmény bűnbakológiát is végzett vezetője kedélyeskedve kiakolbólintja a megfertőződött Tyimofej Berezint, miután a látszat (és a saját kényelme) kedvéért szabotázzsal vádolta meg.
Mindeközben kisstílű piaci gengszterek triója robbant fel egy védelmi pénzzel adós tulajt a boltjában. Pöpec is lenne akciójuk – ha a 7-est és az 1-est egymástól élesebben elhatárolódottaknak találták volna ki eleink. Így viszont sikerül olyanba tenyerelniük, amit senki sem hordana be szívesen az otthonába. Megindul tehát – annak ellenére, hogy meglehetősen jámbor dimenzió – a harc az idővel. A családi filmek szerelmesei betéve tudják: kutyát, gyereket csempéssz egy filmbe – s már nyert ügyed van! A ’Plutónium’-ban bukkannak fel szép számmal mindkét puszedli-húzóágazat tagjai. Alagútban, utcán – elüttetve, csokitól alakot változtatva, illetve kipellengérezett, lúzerekké silányított apukák minden gondolataiként. Aki nem trécsel filmnézés közben, az alkotás végére olyan kvízkérdésekre is CSI-pőből fog majd válaszolni, mint: Mi a közös a teniszezésben és a szexben? Mely testrészünkre erősítsünk hengerben ellopott plutóniumot, amennyiben semmiképp nem tudunk megálljt parancsolni ilyen irányú késztetéseinknek? Mi a perec különbözteti meg a hétperces rósejbnit az egy perccel fiatalabb társaitól? S hogy: Mivel lehet sakkban tartani valakit, akinek az a fixa ideája, hogy ő egy gombafelhő? Emellett afgán agarakat érintő gasztronómiai tanácsok birtokosai is lehetünk, valamint saját szemünkkel láthatjuk, milyen durván pusztító a kokaingondolkodás. A dráma végéről sajnos lemaradtam, mert magába szipkázott egy utcai tüntetés, melynek attraktív résztvevői dekoratív molinókkal s transzparensekkel hirdették: „Oscar-díjat Jean-Claude van Damme-nak!” Kisfiam azért természetesen haza küldtem azzal az üzenettel: – Mondd meg anyádnak, dolgozzon még a fonákján! |
2020-09-17 23:11.40 |
Vargas, a kábítószer osztály mexikói főnöke és „Suzie, Suzie, drágám” önfeledten ünnepelnek, mintha csak egymásra találásuk 100. napfordulóján kezdődne a sztori. Lazításuk oka: megoldódni látszik a rendőrtiszt egyik kiemelt fontosságú ügye. Ilyenkor azért várható, hogy beüt a krach. Így is történik, közvetlen mellettük dinamittól gondolja kandallónak magát egy iparmágnás presztízsautója.
A derült égből villámcsípés megteszi a maga pillangóhatását. Szerelmeseinket külön utakra kényszeríti. Míg Suzie végigkóstolja a magára hagyatottság és a teljes kiszolgáltatottság nyalánkságkínálatát a senkiföldjén, majd a Ritzben, hogy végül egy erkélyen pogózva legyen kénytelen elszenvedni a mindössze egy tógányi textilt magára hirtelenkedő hölgy, hogy kétségbeesett segélyigényléseinek arcátlanul kedélyes üdvözlése miként meríti ki a cserbenhagyás fogalmát. Közmondásosan egyedi úton lebarnult férje ezalatt behatóan ismerkedik meg a bűnözőkkel szövetségre lépni, s gólemként bármely emberbábut letarolni kész Quinlannel. Vele és véleményes módszereivel. Bár Vargas lenne az ún. jófiú, kvalitásai alapján csak kisinasa lehetne a Welles alakította, disznószemű pörölycápának, aki az események alakulására kesztyűt húzva reagál, miután egy tucat esztendő absztinenciáját öblítette le szép nagy adag bourbonökkel. A kamera is érte rajong egyértelműen, a legfifikásabb, legmagávalragadóbb operatőri megoldásokat többnyire Quinlan jeleneteihez hozzárendelve élvezhetjük. A középtájt valamelyest langyosodó nyomozás pontja alá aztán egy matrózlebujban levezényelt, mulatságos ökölharccal, majd a hűségét az elhagyatott hídon aprópénzre váltó, mozgó mikrofon akciójával kerül az „i”. Csúcsjelenet a feszültségteremtően megkomponált dialógus: Mit viselsz? Glóriát vagy poloskát? A távolba révedve a pénzt fialó olajpumpát vagy a téged kémlelő ellenfeled látod? Az echótól meglóduló fantázia az önteltségre nem ken balzsamot, a roncstelepre juttatja viszont a kiérdemesült humándarabokat. A film végére Pete-ben is összeáll a kép, s immár én is csak azon morfondírozok, mire gondolhatott a költő, mikor a „több mint elég” kifejezést préselte kedvenc karaktere szájába… |
2020-09-17 22:20.10 |
Gyomossy államtitkárnak szívességekkel tartozik a Tormássy Művek vezérigazgatója. A törlesztési lehetőség egy ajánlólevéllel rendelkező ifjú hölgy személyében érkezik a főgóré irodájába. A dolognak azonban van egy apró szépséghibája. A szimpatikus fruska nem azonos a borítékban megnevezettel. Róla ugyanis már óvó kezek gondoskodnak a Lipótmezőn.
Takács Klári – eléggé el nem ítélhető módon – elhappolta a másik számára szükségtelenné vált iratot, miután úgy döntött a rendes pozíció után hiába ácsingózó gyors- és gépírólány, aki egyébként nincs tisztában az indigó jelentőségével, hogy ha eleddig nem sikerült az ajtókon bejutva célt érnie, ezúttal az ablakon mászik be. Csakhogy – és ezt nem tudhatta szegény – az illusztris „rokon” feltüntette a Tormássynak átadott levélben, amit a filmcím is előrebocsájt. Vissza viszont ezzel együtt sem utasítható a leányzó állásba juttatása iránti kérelem. Tormássy Sándornak – hogy, hogy nem – éldegél azonban egy tékozló fia is, Péter, pillanatnyilag a Természet lágy, varjúszárnyaktól suhogó, csirkeszagú ölén, Tamásbürgözdön. Visszavonultsága önkéntes, a fejébe vette ugyanis, hogy tanulmányt ír a baromfietetésről, hiszen a leghalványabb fogalma sincs eme, százezrek számára evidens témáról. Az ifjú hölgyekből emellett tökéletesen kiábrándult, tapasztalván, hogy kizárólag a papa pénzéért „szeretik”. Így aztán normális külsejű nőt nem tűr meg maga mellett, amíg nem szembesül a ténnyel, gépírónőre márpedig szüksége van. Lelki szemeinkkel már látjuk is, hogy ásó, kapa, nagyharangig együtt capoeirázzák át az életüket a fiatalok. Némiképp megnehezíti a köztük bimbózó szimpátia kialakulását, hogy meglehetősen raklisok mindketten. A pisztollyal célba lődözés a kedvenc hobbijuk, s annyira megy nekik, kilövik az almából a kukacot, a fecskefészekből a ’sze’ és a ’fecs’ hangokat. A lány sajnálja a jobb sorsra érdemes bolondot, visszacsábítaná Pestre, s missziójának érzi, hogy kibékítse a két Tormássyt – az apát és a fiát. Ezért aztán felgyorsítja a baromfifarm csődbe juttatását, zátonyra futtatását. Pulykatojások helyett struccokét veszi és feltekercselt függőágyat. Ám még az éhezés sem téríti jobb belátásra Péterünket. Az öreg Tormássy közben megbíz egy agykurkászt, készítsen elmeszakértői véleményt főhőseinkről, miközben a farm után érdeklődő vevőnek maszkírozza magát. Elég hamar hanyatt-homlokához kapkod menekülés közben az emberünk, mintha boholy akadt volna a torkán. A ’30-as évek megszokott panelei természetesen ’A hölgy egy kissé bogaras’-ból sem hiányozhatnak. A biztonság érzését nyújtó, rózsaszín lépcsőfokokat igényelték már a korabeli mozilátogatók (is). Azonban még ezt szem előtt tartva is az egyik legüdítőbb, legsikerültebb magyar vígjátéknak tartom Ráthonyi Ákos rendezését, amit a két főszereplő élvezetes színészi játéka is igencsak megtámogat. |
2020-09-17 21:50.26 |
Az egykori magyar tornászból kiégett kanadai artista dokufilmre gondolt, ha fordulatokban és monotonitásban egyaránt gazdag élettörténetét álmodta épp vászonra. Miután rendező bátyjával összedugták kobakjukat a dobbantó felett, oldhatatlan egésszé szervesült a mézből, akaraterőből és magnézium-peroxidból dagasztott ’Fehér tenyér’. Zsákmányul ejtettek benne, tagadhatatlan, számos, az Életből ellesett mozzanatot, hangulatot is, a konglomerátum mégis rendkívül illékony – nem egy fajsúlyosnak érzett/megszokott pillanat maradt lezárás nélkül, kvázi kibontatlanul, amit az idősíkok közötti, megkoreografált szaltók elegánsan simítanak ránctalanná, hogy még véletlenül se támadjon hiányérzetünk. Na, mondjuk, a szájbarágással így aztán köszönő viszonyban sincs a movie.
Amikor először szemeztem ezzel a drámaira hangolt sportfilmmel, a ’80-asok eleji, honi tornászképzésről pergő képsorok enyhén túlzónak tűntek, de egy jó barátom „megnyugtatott”, hogy a moziban mintha csak a saját edzéseiket nézte volna vissza. (Ez, persze, előfordulhat, hogy csak a D-betűs városokban zajlott így…) |
2020-09-16 23:40.50 |
Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a címben foglalt metafora az érzelmekkel történik.
Önmaguk számára is váratlanul egymásba gabalyodnak a 45 éves, buborékban kelletlen-könnyedén boldoguló, bölcs hóbagoly és a 29 esztendős, szeleburdi, gyomorfekély megtaposta, de így is túlzottan kedves kis veréb. Más-más kávéházban szocializálódtak, múltjuk és jelenük különböző lehetőségekkel és buktatókkal teletűzdelt szlalompálya, életfelfogásuk frontálisan ütközik a másikéval. A táncoslány a bébifókák kiszolgáltatottságát ültette át a hétköznapjaiba, naiv és akár tökéletesen idegenekkel is együttérző. Született áldozat. Az ügyész hat államon utazott át azért, hogy új életet kezdjen, kiléphessen a leendő ex-apósa mecenatúrájának árnyékából, hol még a kutyaól is plüssel van kibélelve. Ő csupán ad, de el nem fogad – azt az érzést gerjesztve ezzel szíve választottjában, hogy nem elég jó a számára. A kezdetektől fogva civódnak, ritkán jutnak közös nevezőre. Egyikük kimért, másikuk impulzív alkat. A férfi kioktató, atyáskodó attitűdjével épp oly nehezen barátkozik meg a művészek bohém életét élő leányzó, mint az excelben makrózás automatizálható fortélyaival egy, csak színkódokat használó laikus. Libikókázásuk közben bármelyikük kerül is a magasba, illetve huppan a talajra, a távolság kettejük között permanens szakadék. Vonzalmuk azonban számos akadályt elhárít boldogságuk útjából; első ízben sikerül őszintén megnyílniuk egy másik ember előtt – eladdig nem tapasztalt lelki kalandba cseppenve ezáltal. Titkolózás és poloskák, sült krumpli és különbözeti vizsga, alamizsna és a másik kihasználása, távolsági hívások és levegőtlenség – mind-mind meghatározó momentumai közös életüknek, miközben repül velük a libikóka: de ki tudja, hogy áll meg? (– Kit hogyan talál meg? – érdeklődik Michael Knight, furcsállva e melankolikus miliőt, melybe egy titkos dimenziókapun át került.) |
2020-09-16 23:12.40 |
A genetikailag lúzer Jerome tehetséges rajzoló. A Strathmore meg egy jó nevű művészképezde. Osztálytermei rogyásig sikeréhes piktorpalántákkal, rendezőnövendékekkel. Egy értékvesztett társadalom azonban nem csupán a művészetet en bloc sepri félre marginális pozícióba, de az azon belül megindult erjedés is folyamatos, szitakötő-életű – na, bumm, olykor valamivel tartósabb – önmeghatározásra kényszeríti az alkotókat. A blöff, a bazári rendre eredményesebb versenytársa a tartalomorientált munkáknak, persze, nem kizárólagosan. Hiszen akkor mégis csak kimutatható lenne a csordogáló folyamatokban egy bizonyos vonalvezető- vagy iránytű-szerep. Jerome-nak is szembesülnie kell a parttalan hömpölygő sznobizmussal, a zseniális ötletek és a csak a megúszást célzó ügyeskedések szisztematikus összeturmixolásával.
„– Te miért nem csináltad meg a feladatot? – Az én művészetem nem a forma, a fény és a színek; hanem az esztétikai élmény természetének megkérdőjelezése. – Hm… Így érthető.” Azért tanulni (bármit is), hogy legyen mit elfelejteni? Hősünk számára nem túl vonzó koncepció. Ennyi erővel hajlékonyra is ihatná magát, vagy üldögélhetne a vízparton, várva, hogy egy réce kitotyogjon a lábához. (Mondjuk, akik profitálnak belőle, más megközelítésből formálnak véleményt a kérdésről.) Ebben az évben ráadásul nyugtalanító hírek szállingóznak az intézmény körül: március óta három gyilkosságot követtek el közvetlen a campus környezetében. S míg növendékeink eltérő lelkesedéssel készülnek műveik szemesztervégi megmérettetésére, a szerelmet is a szájuk íze szerint definiálják és hajszolják, az ismeretlen tettes ismét lecsap. Jerome-nak tehát nem csupán a naiv festők hagyománytalanságát folytató csoporttársával kell megküzdenie az áhított elsőségért, de egy hitvány bagó csikkje létfilozófiai dilemma elé is állítja. |
2020-09-16 22:48.58 |
Keaton, az ágrólszakadt kófic, álmai hölgyén legelteti ábrándjait. Elhalmozná örömest, csak a pénzmag… hja, az a szép zöld pénzmag! Mindig az fog hiányozni! Gegek sorjáznak és járókelők egy, a szemétkupacban talált bankóért – még szerencse, hogy a becsületes elveszítő hozzávetőlegesen le tudja írni, milyen is egy dollár.
No, de ugorjunk, váratlan fordulattal megvan az ajándék, ám az apósjelölt órájának éppen ekkor hűl ki a helye! S bár Buster barátunk gyorstalpalón végzi épp a detektívóvodát; vetélytársa fondorlatos, s egy remek retorikai fogással ellene fordítja a közhangulatot. A következő haditerv gyümölcse is fanyar a szimpatikus ifjú szájában, ideje hát utánanézni, miből is él meg. Egy mozigépész élete, bár nem fenékig tejfel, de legalább nem ordítják: „Kelj fel!”, ha elbóbiskol, míg peregnek a képkockák. Hősünk testét elhagyó szellemlelke dimenzióváltásra adja fejét – talpassal érkezik a vásznon futó romantikus sztoriba. Egy „szarpoén” kedvéért eladják lelküket a készítők: Buster egy olyan sajátos miliőben találja magát, melyben ő a konstans egyedül, környezete szélsebesen változik, s tör ezzel az életére. Trükkhökkentő és abszolút koherenciamentes képsorokat követően kiderül, hogy amorózónk szellemlelke a botcsinálta detektívből a nyomozógéniuszéba, Sherlock Junioréba plántálódott át. A mester fogadására pedig rafinált csapdákkal készülnek a fókuszba került kastély gazfickói. A poolos jelenetet kifejezetten élvezetesnek tartom, ahogy a trükkök és élcek többségét, egy évszázad távlatából sem hatnak elcsépeltnek. Az ablakon tigrisbukfenc a nagykendős álruhába a precíz előretervezés csimborasszója; míg a robbanó elefántcsont golyóbis vagy a kétéltűvé fékezhető autó az MI6 világát előlegezi meg, nem is akárhogyan. A csúcspontja a mozinak a kormányon ülve történő, irányítatlan Harley-Davidsonozás, ehhez kétség nem fér. Hetven–nyolcvan évvel későbbi filmkészítők is irigykedve sóhajtozhattak az ebben látottakkal szemezve. A szememben ez a picture lazán veri a lényegesen erősebb reflektorfényt kapott ’A Generális’-t, de ez már egy másik történet. |