Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Alien - Romulus *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (DVD) |
Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Mesés szerelem karácsonykor - Izaura TV, 06:45 |
Az erdő harcosa - Moziverzum, 06:55 |
Újra boldog karácsony - TV4, 07:00 |
Mariah Carey - All I Want For Christmas Is You - HBO3, 07:20 |
A majmok bolygója: Háború - Mozi+, 07:45 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Jess Harnell (61) |
Piros Ildikó (77) |
Nick Moran (55) |
Peter Medak (87) |
Joan Severance (66) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
Romper Stomper - Vélemények |
A platform (2019) - Vélemények |
Lányok Dubajban - Vélemények |
Az őslakó - Vélemények |
Városbújócska - Vélemények |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
Romper Stomper |
Jason Statham |
2020-09-12 20:38.12 |
Mi lehetne kompetensebb fokmérője a bátorságunknak, mint az, tengerbe merünk-e rugaszkodni a kikötő tornyából? Csobbannak is a galeri vagányai, egymás után sorjáznak alá, Ivan azonban agyafúrtabb náluk, most is talál egy harmadik megoldást. Igaz, jobban belegondolva, leginkább egy lecsós popcorn majszolását idézi a választottja. (Neki is megfekszi a gyomrát.)
E rövid, de annál tartalmasabb felvezető után a főhős-testvérek életébe kérdés nélkül belefekszik (Mantegna halott Krisztus-alakja után szabadon) a mindössze egyetlen fotóról ismert nemzőjük, és elviszi őket két napra vízesést horgászni. A gyerekeire derült égből fejszecsapásként záporozó apa minden előzmény nélküli kiképzőtiszti szereptévesztése hamar havat hord a megdöbbent srácok arcába, jéggé fagyasztja köröttük a levegőt. Az egy cipőben evezés ellenére különböző érzelmeket vált ki belőlük a fateri visszacsatolódás. A 14 körüli Andrej feltétlen tisztelettel fordul a felnőtt felé, meg is hunyászkodik annak sajátos „nevelési módszerei” előtt. A 12 nyarat látott Ivanban azonban a düh munkál meghatározóan; az elszúrt időt kérné számon apjától, a tucatnyi évet, amit a családjától távol töltött. Még azt is kinézi az idegenből, hogy el akarja vágni a torkukat. A „Carpe diem!” most-jója (találóbban a: bensőségesnek-akarom-éreznije) ütközik, csatázik az okelemző elme érzékenységével. Hányattatásaikat, élettapasztalatokban bővelkedő kalandjaikat közösen vezetett naplójukban rögzítik. Ezen feljegyzések tudósítják a nézőt arról: Vajon életképes marad-e ez a kreatívan újrafogalmazott Karamazov-családmodell? Marad-e szerettei körében a tékozló apa, vagy ha mégsem, többet hozott-e magával, mint amennyit elvisz? |
2020-09-12 04:07.40 |
A cím egy vérdermesztően flottul összepakolt thrillert takar. Szüzséje párolt dióhéjban zanzásítva: két fiatalember élet-halálra menő koccanását élvezhetjük végig (vagy ameddig bírjuk). Egyikük – a gyászoló báty – meggyőződése a sógoraként pár röpke óráig pózoló Anker bűnösségében gyökerezik. Értve ez alatt némi sorozatgyilkolásra késztető hajlamot. Másikuk – a letaglózott özvegy – értetlenül áll Jacob (az ilyen minőségben együtt töltött idő rövidsége miatt igazából csak sóg) indulatosságával, vádaskodásával szemben. Pazar alapszituáció, amit megfejelnek az alkotók azzal, hogy talán nem akad néző, aki a történések elején ne az általam a legtöbbre becsült kortárs színész karakterét biztosítaná szimpátiájáról; ennek ellenére lassan, de biztosan bizonytalanítanak el abbéli hitünkben, hogy minden úgy történt volna, ahogyan azt a mind kiépítettebben paranoid hajlamú ex-zsurnaliszta interpretálja gyertyafényes képernyőnkre.
Az első kiserkenő vérig meghirdetett, mégis megfékezhetetlen egymásnak feszülésük legszenzációsabb fogása a mørke-i hotelben zajlik szerintem – már a felvezetése is irigylésre méltón precíz, a lezárása pedig valódi csemege az ínyenceknek. Születhetnek, persze, nem várt következményei is a filmélmény begyűjtésének. Ezek elsősorban a moccacino fogyasztása terén érhetőek tetten, valamint a „Köszönök mindent!” szófordulat hallatán önkéntelenül lendülő reakcióinkban. Ennyi kockázatot azonban, úgy gondolom, bárki bevállalhat a ’Kegyelet’ műélvezete érdekében. |
2020-09-12 00:23.36 |
Browningnak vesszőparipája volt az emberi torzulások kendőzetlen bemutatása: a külsőleg látványos, és a bensőkben takargatott másságok párhuzamba állítása, illetve ellenpontozása. A ’Freaks’-ben is ez utóbbi zajlik.
A cirkusz, melynek manézs mögötti világába nyerhetünk bepillantást, nem szűkölködik a gyomor-összerándítóan eldeformálódott porhüvelyű „látványosságokban”. Főhősünk is egy közülük, törpe. Aki képtelen beletörődni abba, hogy nem épp amorózó alkat. A korlátait figyelembe véve snájdig úriember, aki megkérte ugyan a szintén törpe Frieda kezét, de közben az ünnepelt trapézista Cleopatra után epekedik. A gáláns srác pumpolása sem tesz azonban zablát a szépséges artistanőre, rendszeresen nevetségessé teszi a többiek előtt a „makimajmot” – a fölötte gyakorolt korlátlan hatalma tudatában. Hans eközben a szerelemre hivatkozik a szemorvosnál. Frieda, sajnálatos, de kikotyogja (ez a megoldás a legproblémásabb eleme szerintem a sztorinak), hogy közös udvarlójuk kincset érő vagyont örökölt. Egy villámcsapásszerű lé-összeszűrés a Cleóhoz hasonlóan megátalkodott erőművésszel, és már ki is pattant az isteni szikra, melynek köszönhetően Hans nem kényszerül megtapasztalni az élemedett korúság gyötrelmeit. Hátborzongató jelenetek peregnek a nézők előtt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Browning trükkök helyett valóban kezetlen-lábatlan, összenőtt stb. szereplőkkel forgatta a filmet. Akik megszokott környezetüktől eltávolodva – pl. körtánc egy elhagyatott tisztáson – éppúgy kiverték a biztosítékot az arra tévedőknél, ahogy a legenda szerint a gyengébb idegzetű mozinézők sem kímélték hangszálaikat hazaindulatba jőve azok testtérképe láttán. Az esküvői vacsora kétarcú tombolása, már eleve a meghívottak listája is azt mutatja, hogy a Taigetosz utcából érkezők sem fenékig angyalok. A koronát azonban az a zombifilmeket ihlető jelenet teszi fel az i-re (sic!), melyben a záporfelhők zokogása közben mind külsejükben, mind bensejükben egyre megkülönböztethetetlenebbé válnak egymástól a sarat dagasztók. Masszásítás felsőfokon. A szerecsenmosdatás a mozi zárlataként – nyilván a nézők megnyugtatására, illetve mert a picture alapvető üzenetét is hívebben interpretálja – benne maradt a filmben, amit stihlszerűen alaposan megcsonkítottak. Közel 30 perccel. |
2020-09-12 00:01.17 |
A ’Nyomkereső’ alkotói mindjárt a felvezetésben fontosnak tartották tisztázni, hogy egy ezeréves lapp legendát tárnak a nézők elé, nehogy bárki is például a ’Volt egyszer egy vadnyugat’-ot tekintse az opus mintaadójául.
Csúdok garázdálkodnak a vidéken. Meg nem fertőződve a polkorretség mételyével, hangsúlyosan feketébe – az ártatlanság hószínétől bántóan elütő hacukába – bugyolálják habtestüket. (Az elnevezés: ’csúd’ nem egy konkrét törzset takar. Az oroszok előszeretettel aggatták e jelzőt – mely megközelítőleg ’idegen’-ként fordítható le – általában véve a finnugor népekre. Később aztán, a XIX. század végén és a XX. században 1926-ig a vepszék privilégiuma volt csúdnak lenni. Ugyanakkor a finnek és nyelvrokonaik a föld alatti vájataikban, szélszaggatta sátrakban, elhagyott szaunákban, tavak mélyén rejtőzködő démonok seregét értették e megnevezés alatt.) A kegyetlenkedést és a mívesen kifundált üldözést követően egy „békés” medvevadászat rituáléjának etikettjébe nyerhetünk betekintést. Aprólékosan kidolgozott és szigorú menete volt a szertartásnak, hiszen a lappok, csakúgy, mint az északi népek többsége, az égből alászálló Medveistentől származtatják magukat, mélyen tisztelt, szent állatok szemükben a mackók, ugyanakkor a legdúsabb élelemforrásuk is. (*Részletesebb élménybeszámoló az érdeklődőknek alant. S hogy itt Darrott, aki a filmben Darffot? Hja, minden nyelvjárásnak megvan a maga keresztje…) Közben már meg is ismerkedtünk a Bölcs Nyomkeresővel, a Magányos Hőssel (sokak számára: Rambo), akitől a probléma megoldását várjuk – már akibe legalább sejtés szintjén ezt generálja a címválasztás. A mind fizikálisan, mind mentálisan, mind pszichikailag kőszikla Raste óva inti Aigint, be ne kebelezze a bosszú tudathomályosítóan setét fellege. Rendben, de egy, a teljes családját lemészárolva látó tinédzsert azzal vigasztalni, hogy minden mindennel összefügg, s egy nagy egészet alkot – meglehetősen sajátos taktika. A mai világlátásunknak mindenesetre nehezen megemészthető. Persze, vakon botladozni a pihe-puha önpusztítás felé főleg a korunk emberének vágyálom kategória, de ez, ugye, egy időközben már 1033 évessé öregedett rege. A természettel közvetlen és szoros kapcsolatot fenntartó közösségek egyszerűsége, naivitása azért önmagán túl is szolgál némi meglepetéssel az érdeklődőknek. Az ekkor és itt még gyermekcipőben totyogó rafinéria olyan lelőhelyen kap ugyanis lábra, ahol a legkevésbé számítottunk volna rá. Mindannyian, kivéve – természetesen – Dimenzióváltó Fehér Rén Atyácskát. |
2020-09-10 23:46.58 |
Shakespeare tollára kívánkozó, XIV. századi buddhista mese a felkelő nap országából. A lidércfénnyel megvilágított, folyó menti nádas egybeolvad az embermagas füvek borította pusztasággal. A hegyek sáncáról aláhömpölygő szél sosem fárad bele baljós susogtatásukba: akár ember vagy, akár démon – ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
Míg a Kusunokik az erődökben és a városokban vívják ádáz harcukat az Ashikagákkal, melyikük uralkodjon – no, még véletlenül se magán, sokkal inkább a többieken –, addig két kiéhezett, végsőkig elkeseredett nőstényszabású a rejtekadó rengetegben tizedeli az ide tévedt kóborokat. Hogy a ravasz rókának titulált uzsorástól visszatérve – kinek anyakönyvezett neve is beszédes: Tehén, vagyis bőségesen tejel annak, aki megfizeti az árát – rizstől puffadt pofával szenderedjenek el egy boldog szerzéssel töltött nap éjszakáján. „Idilli” rutinjuk levesébe azonban hegyeset köp Hachi, ki az idősebb hölgy fiával, egyben a fiatalabb férjével sodródott a fent említett háborúskodásba. Együtt léceltek le, mégis egyedül tért haza; társa halálhírét vigyorogva újságolja, amivel kilátástalanabbá Velázquez sem festhette volna a női duó jövőjét. Terve nyilvánvaló: az ínyére való özvegyet marná el, amilyen gyorsan csak lehetséges. A filmet alaposan megfűszerezték szimbólumokkal. A szülőcsatornára hajazó, de azzal homlokegyenest ellenkező funkciójú verem. A maszk, amit először a Lackfiként érkező szamuráj visel (csak ő Kyotót pécézte ki magának Buda helyett), mely önmagafélévé torzítja viselőjét. A mozi a girlpower előtti tisztelgés egyik előfutáraként is tekinthető a szexualitásukkal szisztematikusan operáló karakterek révén – az erotikukucskától az egymás mellett alvók lemeztelenített, a nádassal szinkronban hullámzó mellein keresztül a férfiak minden téren való irányításáig (annak lehetetlensége esetén a megsemmisítésüktől sem riadva vissza). Miután minden egyes szereplő kizárólag önös érdekeit tartja szem előtt (aminek még a legkifinomultabb szemléltetése a vendégbarátság megnyilvánulási formáinak egy történelmileg meglehetősen alulreprezentált változata), a tragikus végkifejlet kikerülhetetlen. Csak az a kérdés: Mindenki számára az? Vagy lesz, aki a sztori végén még mindig nem onibabapiskóta? |
2020-09-10 23:22.28 |
Amennyi valaki tudományos igénnyel tervez esszét írni a világhírű spanyol festőről, feltétlenül tanulmányozza Danielsson moziját! Hátha letesz róla. Olyan eredeti, senkit nem kímélő humorú (a vitrioltól homorú), alternatív életrajz ez, melynek érkezését a bolygók „legoptimálisabb” együttállása esetén is legfeljebb angolszász nyelvterületről várja az ember – a sínekre keresztbe forgatott vasúti szerelvényeken –, de semmi esetre sem a svédektől.
Láthatjuk az Akadémia elvégzése után éhkoppot nyelni Párizsban (még egy szimpla lángostúrán sem volt esélye részt venni); a kubizmus születését egy almaevés sebességével; vagy ahogyan Henri Rousseau-val és Apollinaire-rel ápolta titkoskerti barátságát. Bepillantást nyerhetünk a magánéletébe is: egy zseni, előfordulhat, hogy csak relatíve magányosabb embertársainál. A mecenatúrát működtető, művészetpártoló milliomosnők viszont mind egy gitárban eveztek, egy csónak (helyett tengerjáró) alakúban, midőn be óhajtották cserkészni a szabad szellemű művészt. Még a szörnykorszak elindítóját is együtt kívánhatjuk a pokol legmélyebb, szénfekete bugyraiba, Alfredsonék olyan messziről indulnak ugyanis e folyamat láttatásának, mintha csak Paavo Nurmi ellen edzenének. Picasso édesanyját korán elveszítette, kalamajkái során azonban szinte végigkíséri a gátlást, féket nem ismerő apafigura. Az életet két orcára habzsoló Don José az ügyeskedés, a jég hátán is dudorászva megélés szakavatott bajnoka. Ugyanakkor kevésbé megbízható forrásokra is támaszkodtak a szerzők. Korabeli híradókra, melyek arról tájékoztatnak, hogy a szépség a népek ópiuma, a rivális művészmaffiák könyörtelen módszereinek leírásától viszont megkímélem olvasóimat. Némi kétellyel szemlélhetjük Pablo P. villamosszék általi átadását is az enyészetnek. A pénz ezúttal is bebizonyosodik, hogy nem minden. Egy nagyüzem tulajdonosa is eljuthat arra a labilis pontra, ahonnan például a ’Banánhéjkeringő’ irodistanője számára sem szervezett senki visszautat. Az igazán szép kort, 91 és fél évet megért festőművész életének meghatározó állomásain végighaladva egyben egy vázlat közepén is találjuk magunkat a tudósok által rövidnek titulált – csak a történészek leleménye, a matematikusok élénken tiltakoztak ellene – XX. századról; melynek színei részben reálisak, több helyen szándékoltan túlkarikírozottak, de akárhogy is, a mienk, nézőké, akik hajlamosak vagyunk szívünkbe zárni ezeket a szeretetreméltó karaktereket. |
2020-09-10 22:54.53 |
Végy egy ifjú és tanulékony méregkeverőt, aki nyitott minden újdonságra! Legyen az antimonnal való bűvészkedés, talliumadagolási tanácsadás, vagy a ’Barátaim a boncasztalon’ tanulmányozása. Keverd el egy szekérderéknyi negatív kisugárzású ember között – akik lekezelik, kigúnyolják, főállású bűnbaknak használják önnön frusztrációik levezetésére –, hogy ama bizonyos pohár-betelte után lelki fulladás nélkül csillapítsa szemcseppel, teával vagy édességgel hosszú bosszúszomját. Boldoggá tehetnéd szegényt Tapička forgalmista (ezúttal) csuklóra mért innovációjával, amíg le nem lepleződsz, hogy leendő sógora szerszámán is ugyanolyan festék díszeleg, még frissebb is.
Graham érdeklődése a kémia iránt példaértékű, már-már a megszállottságig túlpörgetett. Igazán sajnálatos, hogy csak egy paraszthajszál választja el a zsenitől; amit Hugh O’Conor olyan átszellemülten, hitelesen interpretál, hogy a mozi óta nem tudom elválasztani a színészt a karaktertől (vö. Amélie Poulin és Audrey Tautou párosával). Hősünk minden egyes kísérletét lejegyzi kézikönyvébe – az a fajta grafomán, aki egy motivációs levelet is minimum öt oldalon tud csak megfogalmazni –, kevés híján rá is pacsál, mint Louis Ascoyne D’Ascoyne. De csak kevés híján – sikerül még mostohaanyját Sopor Aeternusszá átlényegítenie. Egy jelenetet emelnék csak ki a fekete humorral pipettából telecsepegtetettek közül, a születésnapi party záró mérföldkövét. Tánc zsötemre, tortát zabálva, avagy borospalack-partnert átölelve a „Szeretném hallani két összekoccanó tégla hangját!”-közönség előtt, melynek i-jére a dekoltázsdekorálás teszi fel a pontot. Igyekeztem sejtelmes köntösbe öltöztetni mondanivalómat, pedig már a cím is árulkodó. Egy, a külvilágból csak megalázást, fájdalomélményt begyűjtő, morbid kattogású elmének az embertársait a vacsoraasztalra kísérleti nyúlként tálaló működését vehetik az érdeklődők szemügyre a műben. Saját bevallásuk szerint megtörtént eseményeket dolgoztak fel egyébként a szerzők. Nem lep meg. |
2020-09-10 07:09.29 |
Még szerencse, hogy a birodalmi-indusztriális Chris visszavág!
Amúgy igazad van! Vagy ahogy a lengyel mondja: http://www.youtube.com/watch?v=Y0wXUS9Epqc (Kult: Twoje słowo jest prawdą) |
2020-09-10 00:33.49 |
Klasszul indul a párterápia.
A kiüresedett kapcsolat tartalommal való újratöltésére lehetőséget kínál a terapeuta egy paradicsomi nyaralóban, az Isten háta mögött – relaxidőt kettesben. Hőseink nem gyűlölik egymást, mégis döcögősek a sorok rendezését célzó kísérleteik. Megérkezvén ennek ellenére is kezdenek lazulni – egyértelmű, hogy egyiküknek sem nyűg a másik társasága, „csak” a tüskegyűjteményüktől szabadulnak nehezen. Aztán – delejes erővel – színre lép a kertvégi vendégház. Kozmikus rendellenességek varázslatos helyszíne. Vagy egy bűvészkomnata trükkökkel telehintve? Melynek kardinális funkciója 2 in 1: egy boldogságstimulátorral egybekötött harmóniaszimulátor? Embereink tisztában vannak vele, ami a tapasztalt mélységben, önkénnyel és kontrollálhatatlansággal mászik bele érzelmeik fészkébe, abban valami démoni kell, hogy munkálkodjon. Mégis – kígyó nélkül is – öles léptekkel haladnak az almafa felé. Lefektetik a szabályokat, hogyan tovább e lajhárlassan múló hétvége speciális körülményei között; majd egymás feltuningolt, emocionális extrákkal kikupált variánsát is, aki mindig olyanokat mond, amiket hallani akarnak – ám nem mechanikusan, bólogatójánosként, hanem előremutatóan, lényük rejtvényét újra és ismét megfejtve. A bizalmatlanság a zenitjére hág, a csapda bezárulni látszik… már csak az a cseppet sem elhanyagolható kérdés, hogy: kik körül? |
2020-09-10 00:05.28 |
Rendezőnknek ez az egyik, a macsói bánságtól legtávolabb játszódó sztorija. Az erőszak, a bosszú, a férfi–nő-kapcsolat témái eme irigylésre méltóan melléfordított című munkájában sem szorulnak ugyan háttérbe; de a szemlélődő, „elaltatós” jeleneteket követően „magányos hősünk” világszemlélete a derült égből teljes vérátömlesztésen esik át.
A társait Mekk Elek-i érzékkel kiszemelő Cable Hogue négynapos, porral oltott szomjazással a háta mögött – a mentális émelygéstől kábán – nem válogatja már meg a Magasságoshoz intézett szavait. Hétpróbás szerencséjének és acélossá edzett bosszúvágyának köszönhetően egy kéthektáros édenkertet telepít a sivatag közepén. Terített asztallal, friss forrásvízzel, árnyas lugassal, mellékhelyiségekkel áll a delizsánszok törődött utasainak és hajtóinak a rendelkezésére. Épp csak egy tornyot nem emelt, ahonnan gyakorló ejtőernyős ugrásokat lehet végrehajtani! … És a rózsák türelmével vár a vendetta napjára, amikor csorbára köszörülheti azokat, akiknek mindent köszönhet. Peckinpah egy olyan kor hajnalán mozgatja a figuráit, amikor az idő és az ő legyőzése VIP-bérlethez jut; a tanult ál-papnak szembesülnie kell a hit rugalmasabbá válásával, mely nem publikus mozgástere csökkenését is eredményezi; s a széplélek kurtizán előtt is nyílhat Julien Sorel-i panoráma, ha kellőképp céltudatos. Láthatjuk továbbá egy értelmezését annak, mi választja el az inakba szállt cselekvésképtelenséget a teljes körű megbocsájtástól; s megtudhatjuk, hogy nem efZámbó István szorgalmazta első ízben Teremtőjéhez fordulva: „Mindennapi próbatemetésünket add meg nekünk ma!” |
2020-09-09 22:43.49 |
Jó'jszakát!
http://www.youtube.com/watch?v=qiRPysA1muE (Kultur Shock: Umoran sam od života) |
2020-09-09 22:35.04 |
Ismét egy, a könyökünk mélyéig ismert, hamisítatlan Ken Loach-i miliőbe csöppenünk, ha vállaljuk a fenti címhez társuló nézői létformát. Egy csetlő-botló, univerzálisan kiszolgáltatott apa erőtlen próbálkozásait sasolhatjuk. Csórikám még csak nem is egy rendszernek van kiszolgáltatva, vagy egy(-két) hatalmaskodó rosszakarónak, kapzsi maharadzsának, panelneppernek. A kiszolgáltatottság a vérében delel. Alapvető jellemvonása. Ki van szolgáltatva. Pont. Önnön szerencsétlenségének, hogy bármily jó szándékkal halad is a… a jó szándékúaknak jó szándékkal kikövezett úton, akkor sem sikerül 1-ről a 2-re evickélnie. Pedig milyen szivárványos reményekkel vágott neki a sárga kövesnek annak idején – saját fejlesztésű vitorlásával… S mind a mai napig annyit tud csak felmutatni, hogy a ripityára tört, kilóra eladott tőkesúlyból fizet (egyelőre) egy albérletnek csúfolt kuckót.
A ’Kőzápor’-hoz vagy a ’Nevem Joe’-hoz képest az zavart némiképp, hogy a fókuszba került família háromnegyedének mintha megszaladt volna a keze a fejfásító szemcsepp használatakor. Míg korábbi filmjeiben Loach szinte mindig koherensen fenntartotta a polipkarú problémaegyüttes alattomos jelenlétét, a ’Sajnáljuk, nem találtuk otthon’ rendezésekor egy-két ötletért mintha a rétestészta-tévésorozatok irányába kacsintgatott volna át, hogy ne üljön le a cselekmény. Ennek ellenére is figyelemre érdemes kórkép, ami a filmkockákon zajlik; az anti-epilógus pedig egyenesen zseniális. Tarr Béla szerintem messze vágtat torinói lován, amint szembesül vele, hogy így is lehet. Például. |
2020-09-09 22:16.11 |
Ráadásul nem is marad http://www.youtube.com/watch?v=VlbC-hk25Aw (Kylesa: Unspoken)
A zenéje viszont klassz. Szerintem. |
2020-09-08 23:16.41 |
Mekkora kedvencem ez is...
http://www.youtube.com/watch?v=3lOQDkHwtW4 (Laboratory Noise: Lost in Battles) |
2020-09-08 23:13.23 |
A napjaikat Marokkóban morzsolgató frankofón család kék egén elbagatellizálhatatlan viharfelhő terjeszkedik buján. A mániás depresszió mind gyakoribb és mind otthonosabban mozgó vendég a két fiú apjának szellemlelkében. Tetten érhető ez játékosan már abban is, hogy a szemből érkező autósok mindegyikét boldogtalannak látja, de a későbbiek során betegsége egyre eszeveszettebb tettekre sarkallja. Saját bőrén tapasztalja meg a mind súlyosabb következményekkel járó hangulatingadozásait szíve legkedvesebbje is, a tizenkét esztendős Louis. Akivel egyrészt olyan bensőséges a viszonya, amiből már csak egy kettejük számára kiötlött nyelv – wader deltedör – hiányzik. Másrészt akkora lelki tekegolyót pakol a Szorongás angyala versezetét magoló suhancra, ami kapásból sarló alakúra görbíti fia iránti különleges szeretetének kinyilvánítása végén a felkiáltójelet. (Hogy Vidámság angyalának hívják? Egy maszkabálban… ott lehet.)
Louis rohamszerűen dadogni kezd, a citromfán gubbasztva lesi naphosszat a spalettát, vagy lélekszakadva rohan, amikor felsejlik benne: jelen kell lennie a tragédia elkerüléséhez. Édesanyja érzékeli – még szép! – a fiában fortyogó változásokat, még ha közben a saját válsága romjain való építkezésbe bele-belefeledkezik is. Szeretné kimenekíteni a legkisebbet ebből az önsorsrontó kapcsolatból. Épp csak azt nem sejti, hogy Louis a ballasztnak gondolt érzelmeivel már szervesen összenőtt, az életösztönt is letompította benne a rajongással átitatott, 0–24 órás „ügyeletre” kényszerítő pánik. |
2020-09-08 22:54.47 |
Akár Agatha Christie tolláról is csepeghetett volna alá az a különböző emberi fluidumokkal kevert tinta, mellyel a közép-franciaországi kisváros, Saint-Robin botrányos története íródott.
A praxisát az események helyszínén nem régóta folytatja a fiatal és ambiciózus Germain doki, aki lábujjhegyen szökell – ha akaratlanul is – egyik női szívről a másikra. Egy amúgy sem túl derűs napon ákombákomokkal telefirkált levelet kézbesítenek neki, melyben a „Holló” álnév mögé húzódó feladó figyelmezteti, panorámaképben van Germain csalárd üzelmeit illetően. Hamarosan kiderül, nem a tehetséges orvos feküdte meg egyedül a begyét a kilétét felszínes ornitológiai jártasságával palástoló illetőnek. Gőzerővel indul be a szennyszellőztetés – a következő két hónapban futószalagon gyártja a vitriolba mártogatott tollal felvitt üzeneteit Saint-Robin lakói számára a Holló, szám szerint 850-et. Mindenki lázasan töri a koponyáját a fenemód tájékozott grafomán kilétén, aki előtt – hogy, hogy nem – nem maradhatnak rejtve sem hálószoba-, sem műhely-, sem gazdasági titkok. A köztisztasági vállalat eme lelkiismeretesen lelkiismeretlen szakemberének köszönhetően – Ki kell takarítani a mocskot Saint-Robinből! – felbolydult méhkassá változik a színtér. Kísérlet szintjén megrekedt és sikeresen abszolvált öngyilkosságoktól a bizalmatlan egymásra mutogatásokon, csapdaállításokon és tömegverekedéssé fajuló gyászszertartáson át a lincselésig kitűnő képzeletgazdagsággal teszik pokollá egymás életét a kisvárosbeliek. (A bűnbakká előléptetett Corbin menekülését milyen remekül fényképezték már! Lelki szemeim mégis elégedetlenek. Bokáig érő hóban, le-lecsúszó nadrággal, kezéből szerteguruló tárgyakkal gondolnak szívesen szegénynek az utcáról utcára kanyargására.) Zola „J’accuse!”-ének 45 éves évfordulóját is beleszövik a film textúrájába a szerzők. Természetesen ők is jól tudják, vádolhatnak nyíltan, akit csak akarnak, az ostobaság, a rosszindulat és az antitalentum olyan elhanyagolt, szikes talaj, mely legfeljebb süket füleket és értetlenkedést terem. A zárlat csavarja meg… hmm… mindig fordul egyet. |
2020-09-08 22:29.15 |
Üres mosdótálak több irányból vissza-visszatérő, lidérces álomszériája… Ionescói, Mrożek tolláról lecseppent karakterek egymást kóstolgatása – hol mint étekfogó, hol a vendégek egyikének szerepében, hol valamely feltálalt fogásként egy szürreális lakomán.
Az épp csak megözvegyült Alphonse neje gyilkosát vigasztalja, aki nem átallja kérdőre vonni a (szerinte a feleségét sújtó) mulasztásai miatt. A mentőautóba tökéletes tervszerűtlenséggel bekeveredő Morvandieu rendőrfelügyelő megjelenését sürgős esethez szorgalmazzák a CB-rádión. A címre kiérkezve (majd hívnak igazi mentősöket, ha tényleg szükség lenne rájuk) kiderül, ő maga a beteg, és kamarazenével tervezik „kigyógyítani”. Őt, akinek már oly mértékben herótja van a vonósoktól, hogy az állandóan gyakorló, világhírű hites társának 220-at vezetett a hegedűjébe. (A kádba csak utána tette be.) Találomra kiragadott jelenetek az Alphonse Tram, Morvandieu felügyelő és a meg nem nevezett sorozatgyilkos csak a rontáshoz értő, ámokfutó triójának életéből. Az elhangzott dialógusokban nincs öt, a másikra vagy a világra egyhuzamban reflektáló mondat, cselekedeteikben öt, egymást követő mozdulatsor, amely egy világos gondolatmenetet követne végig. Addigra már rég tótágast áll vagy zárójelbe helyeződik az előbb hallott szöveg, illetve a bonyodalom a kiindulóponthoz képest. Merthogy nem létezik olyan, hogy kiindulópont. Csak megkérdőjelezendő fontosságú rutin. Szifonnal ébresztendő, megcsontosodott szokások és Excalibur után kiáltó, gúzs mivoltuk ellenére is mechanikusan elfogadott sémák. A zavarosban halként ficánkoló hőseink végül shakespeare-i mélységekbe buknak alá, magukra hagyva a kérdőjel-fenyvesben nézőiket keserű mosollyal, s örömkönnyekkel az arcukon. |
2020-09-08 20:38.12 |
42. Hazudós Jakab /1999/ |
2020-09-08 20:29.14 |
34. Ha ölni kell /1996/ |
2020-09-07 20:44.07 |
Nem túl gyakran, de azért előfordul, hogy egy film története a Gutenberg-galaxisban játszódik. Ennél is ritkább, hogy a sztori idolja alapvetően nem is az Olvasó, avagy az Író; hanem egy bizonyos Műalkotás körül pörög-forog a felhajtás, jószerivel az egész világ. Ez alkalommal is egy előre beharangozott trilógiazáró kiadvány a főhős, melyről mindenki csak a nemzetközi elismerés fátyolos hangján képes beszélni. No, meg szuperlatívuszokban.
Kilenc, önként jelentkező – különböző nyelvre – fordítót zárnak el a külvilágtól két hónapra, hogy a halálos tavasznak aposztrofált időszakban egyszerre jelenhessen meg a szóban forgó nyelvek országaiban a harmadik, ominózus Dedalus-kötet; melynek szuperbanalitástól penetráns címét szégyellem leírni. Egyébként. Érdekesség – és ökölpacsi érte –, hogy a kilenc műfordítót játszó színész mindegyike (amennyiben nagyvonalúan átsiklunk a vietnamiak és a kínaiak közötti differenciáltságon) valóban ama nemzet lánya-fia, amelyikét megjeleníti. (Szegény Törvényhozó Szulejmán, ha látja, hogy a török nincs a kilenc között, propellerként forog a sírjában egykori kultúrmissziója dugába dőlésén búsongva.) A szalondisztópiába hajló cselekmény azonban hirtelen egy egzotikus villám-shakerbe kerül. Valaki kiteszi a világhálóra a látatlanul is minden figyelmet magának követelő regény első tíz oldalát, s kilátásba helyezi, ha a projekt vezetője nem tejel vajjal, további oldalakat is közkinccsé tesz ingyen. A szénsötét gyanú, bár érthetetlen, hogyan követhette el bármelyikük is – mind a kicsempészést, mind az üzenet küldését illetően –, a kilencekre telepszik betonsúlyos szárnyaival. A cselekményvezetés nem konzekvensen lineáris, így aztán némi csalódásnak lehet melegágya, amikor a műsoridő fele körül lehull a lepel a zsarolóról. Ráadásul a vagyonosodását előmozdító módszere is elég kimódoltnak tűnik, túl sok koincidenciára hagyatkozónak, átgondolatlannak. A szerzők azonban úgy keverik (nem rázzák) a képernyőre kivetített sakkjátszma pakliját, hogy nyugodtak lehetünk: lényegi kérdés nem marad megválaszolatlan. A klisémentességet megcélzó íjászoknak azért még véletlen sem titulálható alkotók a könyvek illatába, tapintásába, gondolat-átviteli pályájába, mondhatni: mikrokozmoszába előszeretettel belefeledkezőknek készítették drámalátta thrillerjüket. Meg mindenki másnak. |
2020-09-07 20:41.43 |
Szia, Mütyürke! Nem jártam erre mostanában, de örülök, hogy Laswell-t te is népszerűsíted. Kellemes, egyedi muzsikái vannak többnyire (szerintem).
Ez meg something completely different: https://www.youtube.com/watch?v=nANwSH1qTyc (Pokey LaFarge: Fuck Me Up) |
2020-09-07 20:15.02 |
Ez is, de a másik küldötted is nagyon ott van a szeren. Deltáért Lamdát cserébe (de nem a cserépbe!)
https://www.youtube.com/watch?v=JjkBz4thmUo (Lamda: Οργή) |
2020-09-07 20:13.08 |
Akár csillagként fénylenek, akár nem, táncolnak. Valcert. http://www.youtube.com/watch?v=Y5NfOd1OPZ4 (Stavros Lantsias: Vals of The Eyes) |
2020-09-07 20:09.23 |
A dal marad, míg a napok szaladnak: http://www.youtube.com/watch?v=CAptNj_yWig (Greg Laswell: Days Go On) |
2020-09-07 20:02.02 |
Nekem az se jött be igazán. Sikerült egy totál zombit meginterjúvolnia Hackmannek, aki akkor is csak állt és nézett bután, amikor méterekre ellökte magától a másik. Inkább vadászott hatásra a gárda, minthogy értelmet próbáltak volna belecsepegtetni a műbe. Szerintem. |
2020-09-07 19:40.16 |
Köszi, amit küldtél, az is megér pár újrahallgatást.
Egész estés programnak? Csak majdnem: http://www.youtube.com/watch?v=ZQgYn23Xvck (Led Zeppelin: Dazed And Confused) |
2020-09-07 19:37.44 |
20. Lángoló Mississippi /1988/
Black Legion-lektűr fíling. Nem tudom, de ennél még musical ('Abszolút kezdők') is tudott mélyebbre meríteni. |
2020-09-07 19:19.57 |
Költő vagy költött apa? Orosz versek kígyóznak elő a füléből, olykor egészen New Yorkig elérők. Minden, de minden olyan titokzatos Rynn körül. A pincehideg befőttesüveg-gyűrűket például anyatigrisként védelmezi, de meg is érdemli az a kis kíváncsi, hogy a csontjaiban érezze információéhsége hátulütőit, akinek önmagától nem dereng, mily hitványság felsőbbrendűségünket fényezni, hatalmunkat fitogtatni egy kiskamasz előtt.
A szokatlanul talpraesett leányzó alig akar valamit a rendszertől. Hogy normálisan kezeljék, korát elfeledve, s hogy hagyják úgy élni az életét, ahogyan az neki tetszik, ahogyan értelmet tud bele csepegtetni. Van, aki e célból a Márvány presszóba jár le a napi betevő free jazzéért, másnak meg a pedofília a hobbija, de mert befolyásos, rosszalló fejcsóvák és árgus tekintetek kereszttüzében polkázni minden penitenciája. Rynn mentsvára: Mario ezúttal ’és’ nélkül, maga a varázsló. Roppant konok kripli, a lány mindhiába inti: – Mario! Most már jó! Ne áss az esőben! Esendőbbnek tűnsz csak tőle! Ennek ellenére a legsúlyosabb következményekkel járó bűvészkedésbe hajszolják bele egymást s magukat a fiatalok. Rynn szerencséje, hogy Mario mentsvár ugyan, de nem az egyetlen. |
2020-09-07 18:26.23 |
Nem még. Most viszont!
8) |
2020-09-07 18:24.20 |
Pedig, ugyebár, ha előbb nem, Beatlesék óta tudjuk, hogy Jolly Roger. Ja, az másik kávéház. Jolly Joker, ez az.
36. Amistad /1997/ – emmeg, hát a szívem csücske, az édes, nyúlós, szájbarágós kis maszat, de inkább felejtős förmedvénynek is szoktuk becézni. SS számomra továbbra is a rendezők zacca. |