Már 20 év telt el készítése óta, de továbbra is minden idők egyik legeredetibb, legnagyobb scifi-kalandfilmjének számít. A rendkívül érdekes és izgalmas történet, valamint az ötletes technikai megoldásokat és zseniálisan megálmodott maszkokat felvonultató egyedi látványvilág mit sem vesztett erejéből. Itt igazi tömegjelenetek vannak, a csillagkapun való átutazás megjelenítése pedig felejthetetlen képsor, mely azonnal a retinába ég. David Arnold régi kaland-filmzenék előtt is tisztelgő, Ra jeleneteinél már majdhogynem operai magasságokban szárnyaló grandiózus muzsikája pedig igazi mestermunka (–a nyitány, valamint a vége főcímmel felcsendülő tétel valami eszméletlen!) A tökéletes szórakozás iskolapéldája; Emmerich és Russell egyik legjobb, legmaradandóbb értékű filmje.

Bara Margit - Vélemények

2014-09-12 22:06.41

Nagyon szép nő volt.

Volt egyszer egy vadnyugat - Vélemények

2014-08-14 00:39.21

Egy vadnyugati poros vasútállomáson három marcona képű alak várakozik. Az idő lassan telik, az állomás háborítatlan csöndjét csak egy szélkerék nyikorgása töri meg. Az egyik férfi egy léggyel játszik – vagy fordítva, míg a másik puskáját tölti meg, majd a kalapjára csöpögő víz hangját hallgatja. Aztán fülsiketítő füttyszóval megérkezik a vonat, és a három felélénkülő fickó, - akikről közben azért nyilvánvalóvá válik, hogy gyilkosok, és áldozatukra válnak – árgus szemekkel vizslatja, leszáll-e valaki a szerelvényről. Úgy tűnik, nem jött, akire vártak, s már hátat fordítva épp távozni készülnének, mikor a levegőt egyedi és baljóslatú harmonikaszó hasítja végig…
Ezzel a felejthetetlen nyitánnyal, a filmtörténet leghosszabb főcímével veszi kezdetét a „Westernek Királya”-címre nagyon nagy eséllyel pályázó filmcsoda, az 1968-ban mozikba kerülő Volt egyszer egy Vadnyugat.
Rendezője nem más, mint a legendás Sergio Leone, aki Dollár-trilógiájával megújította a western műfaját. Ezek záró darabja, az 1966-os A jó, a rossz és a csúf után az olasz rendező már nem akart több westernt forgatni, ekkor már másik kedvenc témája, az 1920-30-as évek amerikai bandaháborúival szeretett volna foglalkozni. Ám a közönség és a producerek még nem voltak kíváncsiak a Volt egyszer egy Amerikára, s a sikert sikerre halmozó direktortól természetesen egy újabb nagy volumenű spagetti-westernt akartak, így végül Leone beadta a derekát.
A forgatást megelőzően a rendező nagyon alapos kutatómunkát végzett, saját stílusa mellett igyekezett a műfaj minden jellegzetességét megjeleníteni filmjében. Az Egy maréknyi dollárért-ot még ötvenezer dollárból forgatta, A jó, a rossz és a csúfot kb. ötször annyiból, míg a Vadnyugatnál már kb. három millából gazdálkodhatott. Maga Flagstone ragyogóan és hihetően kiépített városa, és a többi díszlet gazdagsága, a statiszták sokasága jól érzékelteti ezt. Ám, így is volt számos érdekes ötlete, mely nem feltétlen a pénzhiány miatt, de nem valósult meg: pl. a nyitányt először A jó, a rossz és a csúf három főhősével akarta felvenni – ők lettek volna a három killer. (Hm…nagy lett volna, bár én inkább Eastwood és Tuco helyett Gian Maria Volontét, meg még egy korábbi, valóban negatív figurát tettem volna be Angel Eyes mellé)
A film sztoriját Leone végül Bernardo Bertoluccival és Dario Argentoval közösen írta meg, ám ezt a szkriptet később, már a forgatás alatt rövidebbre kellett szabatnia régi munkatársával; Sergio Donatival, mivel e nélkül a mű játékideje 4-5 órás lett volna. Ennek az „átszabásnak” azonban már felvett részek is áldozatul estek: pl. volt egy jelenet, amikor Harmonikát megverik a seriff emberei – később ezért látható rajta sebhely, mielőtt Jill-t kiküldi a kúthoz.
A történet hasonlít Leone korábbi filmjeihez. Az ő vadnyugata kiábrándítóan mítoszromboló: egy földhözragadt, cinikus és erőszakos világ, ahol a jó és rossz közötti határ elmosódik, a karaktereket főleg a pénzéhség és a bosszúszomj mozgatja. Utóbbi a Vadnyugatban központi szerepet kapott.
A sztori ugyanis a nyitányban megjelenő harmonikás figurája köré épül, aki egy bizonyos Franket keres, s csak fokozatosan derül ki a film folyamán, hogy régről elszámolni valója van vele; meg akarja ölni. Roppant gyorskezű, viszont nagyon megfontolt, nyugodt, hallgatag férfi, akinek még a nevét sem tudjuk meg. Ha az elején nem kapná be azt a golyót, akár azt is hihetnénk, valamiféle szellem, aki egyfajta nemezisként jött el Frankért. Azért a gonosztevő fickóért, aki most is pénzért gyilkol, vagy gyilkoltat meg tucatnyi emberével olyanokat, akiknek földjei az épülő vasútvonal tulajának útjában vannak, és nem lehet őket „megvenni”.
Nagy újdonság a korábbiakhoz képest a női főszereplő, mivel eddig Leone női karakterei nagyrészt csak statisztáló kurvák vagy csacska háttérfigurák voltak. Ám az itt színre lépő Jill McBain abszolút központi alak, aki egykori prostituáltból igazi Madonnává alakul át, és egy olyan színésznő a megszemélyesítője, aki tökéletesebbnél is tökéletesebb választás volt erre a szerepre. A csodálatos Claudia Cardináléról van szó, akihez hasonló gyönyörű nőt férfiszem nem sokat láthatott a filmvásznon. Fantasztikus testalkat; kecses derék, formás mellek, nagy, de nem buta és üres, hanem értelmet sugárzó gyönyörű szemek, érzéki ajkak, szépséges hajkorona – szóval az igazi nagybetűs NŐ eszméletlen kisugárzással. De végtelenbe szökő dicshimnuszom helyett inkább idézem Cheyenne-t és Harmonikát: „Maga nem is tudja Jill, milyen boldogsággal tölt el egy férfit egy ilyen gyönyörű nő. Csak a látványa” „Cheyenne-nek igaza van, maga valóban rendkívüli nő”
A színészek kiválasztását illetően azonban nem csak Claudia miatt kell méltatni az alkotókat. A rendezőre már ezek előtt is jellemző volt a roppant ügyes casting, olyan arcok kiválasztása, melyek már önmagukban, első pillantásra megjelenítik az adott karaktert.
Harmonika szerepében azt a Charles Bronsont láthatjuk, aki ezzel a szereppel lépett végleg a sztárok sorába. Leone már korábban együtt akart dolgozni vele, nagyon tetszett neki a barázdált arcából áradó higgadtság és sejtelmes, szúrós pillantása. Máig ezzel a szerepével azonosítják a legtöbben, s egyszersmind ezt tartják legjobb alakításának is.
Frank, a kíméletlen bérgyilkos eljátszása egy olyan színész nevéhez fűződik, aki addig csakis pozitív karakterek bőrébe bújt, és arcát a jóság és erény fogalmaival kapcsolta össze a publikum. A legendás Henry Fondáról van szó, akiben Leone remekül meglátta azt a ridegséget, melyet Frank rosszfiú-alakjához keresett. Már a Pár dollárral többértben szerepet szánt neki a rendező – a fejvadász Mortimer ezredest – de Fonda visszautasította a felkérést, és először a Vadnyugat kapcsán is ez történt. Aztán látva Leone filmjeinek maratoni hosszúságú vetítési idejét – vagyis a vitathatatlan sikert, és meghallgatva barátja, Eli Wallach bíztató szavait, továbbá érezve magában a vonzódást a kihívást iránt, hogy végre egy nem akármilyen elvetemült gazfickót játszhat el, végül is elvállalta a szerepet. A filmet elnézve nagyon jó döntést hozott, neki is ez az egyik leghíresebb és legjobb alakítása – a kissrác lelövése előtti blazírt köpést és arckifejezést azt hiszem, aki látta, sosem feledi. De hasonló a helyzet a rohadék vigyorral, mikor a flashback-ben a fiatal Harmonika szájába nyomja a hangszert, vagy mikor pisztolyát gonosz mosollyal inkább elteszi, és hagyja a pocsolyában mászó Mortont kiszenvedni. Magyar hangja pedig az a Sinkovics Imre volt, aki itt is egy hibátlan, nagyon átélt szinkront hagyott az utókorra.
A mozi negyedik fontos figurája a bűnöző Cheyenne karaktere, a brit színpadi színész, Jason Robards alakításában. Ő képviseli a kevéske humort az egyébként eléggé komoly történetben, és szemmel láthatóan lubickol szerepében. Egy jólelkű zsiványt formál meg, kiben lakozik becsületesség is. Vonzódik Jillhez, de mindvégig tisztelettel bánik ezzel a csodálatos nővel.

2014-08-14 00:38.32

S van még egy szintén nagyon fontos „szereplő”, méghozzá Ennio Morricone zseniális filmzenéje. Mert itt bizony a zene a képpel és szöveggel egyenértékű, sőt…Leone olyasmit is mondott; egy jó film 40%-a zene. A főbb tételeket a szerző még a forgatás megkezdése előtt megírta, s a rendező később ezeket a felvételek közben le is játszatta – Jillnek a kiirtott McBain családhoz való megérkezésekor állítólag többen sírva fakadtak a zene hallatán…
Morricone mester ehhez a mozihoz nem írt olyan sokrétű és pattogó muzsikákat, mint a Dollár-filmekhez. Itt nincs füttyszavas főcímzene, a rekordhosszúságú nyitójelenetben csak különböző fura hangok, zajok szolgáltatják a „zenét” – pl a szélkerék nyikorgása vagy a légy zümmögése. A négy főszereplő valamint a vasúttulaj Morton külön témát kapott, a többi dallam nagyjából ezeknek variációi. Jill zenéje alapjában véve egy elég szomorú tétel, de legalább olyan szép, mint maga a nő. A film második legismertebb dallama, Cheyenne-ével kb egyformán, mely füttyszavas, csibészes hangzásával kiválóan passzol ehhez a szimpatikus lókötő figurához.
S hát akkor melyik a legismertebb zene a Volt egyszer egy Vadnyugatból? Hát persze, hogy Bronson témája, a ’Man with Harmonica’! Először csak a harmonika-szólót halljuk, majd a McBain család lemészárlásánál bontakozik ki teljes terjedelmében. A harmonika dallama nagyon nyugtalanító, érezni benne a halált, ezt fokozza a kíméletlen bosszút sugalló basszusgitár belépése, majd a vonósokkal és kórussal az egész átvált egy fatalisztikus hősies zenébe – igen, ez a zene majdhogynem magában elmondja Harmonika érzelmeit, hosszú éveken át érlelt bosszúját, a végső leszámolás jogosságát, Frank lassan beteljesülő végzetét. A filmzene-történet egyik leghatásosabb, és a legendás zeneszerző egyik legnagyobb műve ez a tétel. Hatalmas kedvencem.
Tonino Delli Colli operatőri ténykedését szintén csak szuperlatívuszokban lehet leírni; remek beállításai vannak, az arcokat közelről veszi, minden apró rezdülés jól látható. A helyszíneket tekintve a spanyol Almería mellett itt már a híres utah-i Monument Valley-ben is vettek fel jeleneteket, amivel a rendező a régi John Ford-mozik előtt akart tisztelegni. Ilyen utalások a régi klasszikusokra egyébként számos helyen találhatók a műben, pl. a nyitójelenetben látható „legyes” és „vízcseppes” rosszfiú régi westernfilm-alakok.
Maga Leone haláltáncként jellemezte filmjét, „melyben Claudiát kivéve mindenki biztos benne, hogy nem ér célba élve”. Azonban, bizonyos szempontból az egész film egy haláltánc. Méghozzá egy műfaj haláltánca. Ugyanis az egészet átjárja egy szomorkás, elégikus hangulat: egy világ elmúlásának lehetünk tanúi. A vasút benyomulása a régi vadnyugatra önmagában jelképezi ezt, de érdemes figyelni Flagstone városát is: több épület már téglából van. Eleve a film eredeti olasz címe – C’era una volta il West – pontos fordítsa inkább a ’Valaha rég, volt egyszer egy Vadnyugat’. A végső leszámolás előtti párbeszéd során lényegében erről beszél Harmonika és Frank is: az ő „fajtájuk” kihalóban van, jön az „új ember”, jönnek az újabb „mortonok” és kiirtják.
S ha már a végső leszámolásnál tartunk:
Egyértelműen a film csúcspontja, bár némileg furcsa, Frank mért nem lövi le rögtön a fegyvertelen Harmonikát, hanem inkább szabályos párbajt vív vele. Eddig nem ismertük erről a lovagias oldaláról – vagy valahol mégis tiszteli ellenfelét, aki oly sokat tud róla, s emellett szintén az „ősi fajhoz” sorolja magát? Felállnak egymással szemben, a Jó fehérben, a Rossz feketében, közben szól Morricone zsigerig hatoló legendás zenéje…és csak itt derül fény arra, pontosan miért akarja Harmonika megölni Franket. S azt is csak az utolsó pillanatban tudatja vele, hogy kivel állt mindvégig szemben, szavak nélkül, mindössze egyetlen olyan mozdulattal, amit Frank nem érthet félre – úgy vélem, ez az egész jelenet lazán a filmtörténet legemlékezetesebbjei közé sorolható.
Aztán Harmonika otthagyja Jillt. Aki szemmel láthatóan nem közömbös iránta. Egyik felem mindig méltatlankodik ennél a jelenetnél – „Ugyan hogy lehet otthagyni egy ilyen nagyszerű nőt??” – ám aztán ha jobban belegondolok, abszolút meg is lehet érteni. Cheyenne szavaiban nagyon nagy igazság van; ezt a férfit hosszú időn át csak a bosszúvágy éltette, ki tudja mennyit gyakorolt, hogy felülmúlja Franket gyorsaságban, hogy bosszút állhasson az őt ért kegyetlen sérelemért, bátyja haláláért. Nehéz lehet ezek után átállni, új, igazi életet kezdeni…bár egy ilyen nő mellett…na hagyjuk:) Cheyenne is vele tart, de csak később derül ki, miért: nem akarta, hogy Jill végignézze halálát – ezt a részt egyébként az amerikai kópiából kivágták. A végső képen a távozó Harmonikát az „ősi fajt” látjuk barátja tetemével, míg a háttérben az épülő új világot a vasúttal és az erős Nővel.
Sergio Leone lenyűgöző végzetdrámája Európában azonnal óriási siker lett, divatot teremtett, s rögtön helyet vívott ki magának a műfaj klasszikusai között. A tengerentúlon kezdetben nem volt siker; sokan támadták szomorúbb hangvétele és lassúsága miatt. Kb. egy évtized kellett hozzá, hogy igazán felismerjék értékeit és elfogadják – ma már náluk is a legnagyobb westernek közé tartozik, amiket valaha készítettek.
Lassan elbeszélt cselekmény? Ez igaz, de mégsincs üresjárat, sőt, a két és félórás játékidő egy pillára elszalad. Szomorkás? Ebben is van igazság – főleg ha a nagy rivális A jó, a rossz és a csúffal vetjük össze – bár én azt inkább western-vígjátéknak tekintem. Ám ez az elégikus hangvétel szerintem erénye a filmnek, patinássá teszi. Valójában a készítése óta eltelt idő tesz a legjobban igazságot: az elmúlt évtizedekben nem kevesen másolták megoldásait vagy idézték fel tiszteletből egyes képeit, mindenki elismerően nyilatkozik róla, sokan – nézők és kritikusok tömkelege – a legjobb westernnek tartják.
Olyan halhatatlan klasszikussá nemesedett, melyen nem fog az idő. A műfaj nagy ívű összegzése, gyászbeszéde s egyben pazar dicsőítése, végső tökéletes remekműve, melyet mindig jóleső érzés elővenni és csodálni. Hogy egy kritikust idézzek: „A Volt egyszer egy Vadnyugat a filmkészítés ’kegyelmi állapotában’ fogant, szinte minden ízében tökéletes alkotás, mely a szó legnemesebb értelmében gyönyörködtet”

Kémek a sasfészekben - Vélemények

2014-08-14 00:24.35

’Where Eagles Dare’
Ebben a műfajban kamaszkorom egyik legnagyobb filmes élménye volt ez a ’68-as mozi. Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám, nagyon tetszett. S azóta is, akárhányszor megnézem, újra és újra le kell vonnom a nyilvánvaló következtetést: Brian G. Hutton rendező – aki két évvel később a jóval lightosabb, de szintén überkirály Kelly hőseit is összehozta nekünk – a világháborús filmek egyik legjobbját alkotta meg a Kémek a Sasfészekben-nel.
Alistair MacLean, kinek nevéhez e témakörben számos bestseller fűződik (pl Navarone ágyúi) kiváló regényéből saját maga írta meg a forgatókönyvet – amely egy nagyon átgondolt, csavaros és izgalmas kémtörténetet rejt.
Főszerepben két igazi legenda; az ez idő tájt már szupersztárnak számító Richard Burton, és az amerikai karrierjét ezekben az években beindító Clint Eastwood. Teljesítményüket tekintve abszolút nem túlzó kijelenteni, hogy csúcsformában küzdik végig a mozit. Sokan inkább Eastwood neve mellett jegyzik ezt az alkotást, s bár el kell ismerni, valóban fiatal kori legjobbjai közé tartozik, de mégis, itt az igazi ász a rendkívül agyafúrt szuperkémként minden részletre figyelő, s csapatát minden nehézségen átvezető Dick Burton Smith őrnagya. Hűvös profizmusa nagyon meggyőző. Ő az agy – érdemes megfigyelni; szinte senkit se lő le – míg Schaffer hadnagy (Clint) a kéz, mely viszont szinte minden fritzet nagyobb erőfeszítés nélkül likvidál, amelyik az útjába kerül.
A film első fele elég feszült, ugyanis a furcsa halálesetek miatt egy darabig a csapaton belül mindenki gyanúsnak tűnik. Aztán az erődben történő nagy találkozáskor duplán, majdhogynem triplán csavarodik a történet, amikor is egy nem akármilyen kiselőadás keretében megismerhetjük a britek mesteri tervét, mely valójában egészen különbözik attól, amit a mozi elején hallottunk. S még ezek után sem lehetünk biztosak abban, ki kicsoda, s kivel van…
Ami pedig ezután jön, arra minden néző csakis elismerően csettinthet: mivel a Schloss Adlerből történő kijutásról és az azt követő üldözésről nyugodt szívvel elmondhatjuk, a háborús filmek történetének egyik legizgalmasabb háromnegyed óráját nézhetjük végig. Hőseink menekülését heves géppuskaropogás és látványos robbanások tömkelege kíséri; a németek hullanak, mint a legyek, de jó szokásukhoz híven most sem adják fel, s csak a reptéren tudják őket levakarni, hogy aztán az utolsó, repülőgépes jelenet is tartogasson egy végső meglepetést…
A készítők még a mai kor mércéjével mérve is elképesztő és hiteles látványvilágot teremtettek, s a tökéletesnél is tökéletesebb akciójeleneteket forgattak: a hajmeresztő magasságban zajló felvonós közelharc képei és a lenyűgözően megkomponált buszos üldözés ilyen téren megkérdőjelezhetetlen etalonok.
Szóval, nincs igazán semmi, amiért el lehetne marasztalni a Kémek a Sasfészekbent – itt még Clint hihetetlen számokat produkáló náci-irtása is működik, mondjuk azért talán a hitelesség kedvéért egy karlövést bekaphatott volna…:)
Feszültség, látvány, izgalom, akció, izgalom, akció…és így tovább, nincs olyan, hogy ’üresjárat’ – nagy volumenű klasszikus ez a fentebb sorolt erények mellett még két gyönyörű kémnővel és Ron Goodwin óriási, nagyszerű hangulatot teremtő filmzenéjével.
Hibátlan, bármikor nézhető alap-kategóriás háborús film.

Darwin-díj - Halni tudni kell - Vélemények

2014-07-19 23:36.55

Nézhető kis film, egész érdekes témával, amiből talán többet is ki lehetett volna hozni, de összességében nem volt rossz. Winona drága pedig nagyon tetszett ezzel a frizurával (is) - igazából miatta adom a negyedik csillagot.

Hamlet (1990) - Vélemények

2014-07-15 01:00.24

Nem sok feldolgozását láttam eddig az örökbecsű, legendás darabnak, de ez a film nagyon tetszik. Zeffirelli abszolút hozzáértőn, jó érzékkel nyúl a történethez. A környezet megteremtése roppant hatásos, a szereplők játéka meggyőző - Gibson itt bizonyította végleg, hogy sokkal több mint egy szimpla akcióhős: szerintem remekel Hamlet szerepében. Nagyszerű feldolgozás.

Nincs bocsánat (1992) - Vélemények

2014-07-15 00:49.35

Á, én inkább csak alaposnak mondanám, mivel nincs nagyon írói vénám, stílusom, csak kiírom a gondolataimat, főleg a kedvenceimről. De van itt vagy féltucatnyi ember, aki valóban tud gyönyörű dolgokat írni.
De azért köszi, régi kedvencem ez a mozi:)

2014-07-14 23:43.05

A legendás színész-rendező végső búcsúja az őt híressé tevő western műfajától. Ám ebben a darabban hiába keressük a régi filmek hősies felütését face to face pisztolypárbajokkal pattogós zenére gitárral és trombitaszóval. Nem, itt nincs egyértelmű határ jó és rossz között, nincsenek igazi hősök vagy antihősök, Eastwood teljesen deheroizálja ezt a világot. Persze ez a szemlélet már jelen volt Leone örökbecsű spagetti-westernjeiben is, de az egykori Szőke még ennél is tovább megy, tulajdonképp egy korábbi munkája, a Fakó lovas kesernyés hangulatát, realizmusát viszi tovább.
A film elején disznószarban csúszó-mászó, kétgyerekes, megözvegyült és kiöregedett William Munny-ról nem éppen egy vadnyugati pisztolyhős és bandita jut az ember eszébe. Mint kiderül, nem igazán megy neki a gazdálkodás, szűkös a megélhetés, de a láthatáron felbukkanó és hozzá érkező „Scoefield kölyök” munkát ajánl neki. Olyan munkát, melyhez régi, 11 éve hátrahagyott énjére lenne szüksége. Ugyanis egykori feleségének hála rég letette a fegyvert és a piát, felhagyott a bűnözéssel.
Csakhogy a szükség nagyúr, s bár „hősünknek” a célzással már komoly gondjai vannak, és szintén kiöregedett lovára is eléggé nehezen tud felmászni, de végül csak beszáll a „balhéba”. Kettejükhöz még bevonja harmadiknak egy régi, szintén megállapodott életet élő társát, akit a mindig meggyőző Morgan Freeman alakít. Így indulnak el teljesíteni az ezer dolláros megbízást, ami nem más, mint bosszút állni egy késsel összeszabdalt arcú kurváért.
Nem túl nemes, ugye? A helyi seriff (Gene Hackman briliáns, Oscar-Díjas alakítása) nem igazán tesz semmit, mindössze néhány lovas „pénzbírságra” ítéli az elkövető cowboy-t és a társát. A prostituált „munkatársai” kevesellve a büntetetés mértékét, pénzt gyűjtenek bérgyilkosokra…itt jönnek ugye a képbe Munnyék.
A helyzetből következik azonnal a kérdés: ha egy ember életét tönkre teszik, az megéri másik két élet elvételét? Főleg úgy, hogy a második cowboy nem ártott semmit a nőnek, még igyekezett is lefogni vagdalkozó társát, valamint úgy, hogy ezt a bosszúhadjáratot a sértett nem is igazán akarta…
Jogos-e, jogos lehet-e bármikor az önbíráskodás, ha a törvény őre és képviselője elégtelen büntetést szab ki, minden bírósági eljárás nélkül? S megéri ebbe az ügybe másokat is belerángatni és veszélybe sodorni a kecsegtető vérdíj által? De lehet-e egyáltalán az ilyeneket sajnálni, mint a Richard Harris által játszott Angol Bob bérgyilkos figurája, aki, mint kiderül róla, élvezettel gyilkolászik, s pénzért lődöz kínai munkásokat?
Válaszolhatnánk mindre, hogy nem, vagy megtehetnénk főbűnösnek Little Bill seriffet, aki nem csukta le azonnal és nem küldte bíróság elé a bűnöst. De akkor itt illik megjegyezni azt, hogy abban az időben még annyiba se vették a prostikat, mint manapság, nem volt szakszervezetük, a köz szemében alantas, megvetett páriák voltak, s vehetjük úgy, hogy a seriff valahol csak a közvélekedés jegyében járt el. De ez sosem ilyen egyszerű: a kezeletlen sérelem haragot teremt, bosszú bosszút követ, vér vért fakaszt…és az események végül odáig fajulnak, hogy William Munny is visszavedlik régi önmagává, s főleg személyes bosszúja jegyében a poklot hozza a városkára.
Nem mondhatni, hogy sosem látott, eredeti panelekből építkező western-sztorival állunk szemben, ám a rendkívül realista és deheroizáló bemutatás, a remekül felépített és eljátszott karakterek, a lassú, keserű hangulatú, de mégis érdekes rendezés, valamint a komoly erkölcsi kérdések, miket a mű felvet…nos igencsak nagyszerű filmmé avatják az Unforgivent.
Egyébként amit szösszenetem elején írtam, ti. hogy itt nincsenek hősök és antihősök, az nem teljesen igaz. Mert az események alakulásával és a szereplők ezekből következő reakcióival fokozatosan kialakulnak a vékonyka „határvonalak” jó és rossz, vagyis inkább jobb és rosszabb között.
Bill Munny múltjából például mindvégig csupa rosszat, a végjátékban pedig kimondottan rettenetes súlyú bűntetteket tudhatunk meg, mégis érdekes módon alakja egyre pozitívabbá válik. Mivel egy jó útra tért embernek ismertük meg, aki megbánta bűneit, szégyelli korábbi önmagát. Ezt a képet a végső kocsmai leszámolásnál kifejezetten félelmet keltő aurája, metsző tekintete, – Eastwood nagyszerű volt! – a korábbi szánalmas viselkedésével homlokegyenest ellentétes kőkemény fellépése és kíméletlen, de úgy vélem minden néző által jogosnak ítélt bosszúja kegyetlenül meggyilkolt barátjáért sem halványítja el bennünk.
Ezzel szemben Little Bill figurája a túlkapásai és kegyetlenkedései miatt egyre sötétebb lesz, nem hiszem hogy sokan sajnálták, mikor Munny szétlőtte arcát. Bár egy végső fricskát még odaszúr: „Nem érdemeltem ezt!” – tovább árnyalva a mozi erkölcsi dilemmáit.
Megemlíteném még a szép fotózást, és Lennie Niehaus kellemesen simogató egyszerű zenéjét, mely jól hangsúlyozza azt a fájdalmat és nosztalgikus érzést az elmúlt régi szép időkről, ami az egész filmet átjárja – erre legjobb példa az a rész, mikor a két öreg lovagol a tájban, hogy utolérjék a kölyköt.
Kiváló alkotás ez, mely lényegében egy legendás figura szomorkás búcsúja, végső tisztelgése egy sokak által teljesen elavultnak ítélt műfajtól – nem véletlen ajánlja művét a stáblistán Don Siegel és Sergio Leone emlékének.
A mű erényeit az Akadémia is elismerte; Eastwood és alkotógárdája 4 Oscarral távozhatott a gáláról, és a film még számos más egyéb díjban is részesült. Sokan a Farkasokkal táncolóval együtt a Nincs bocsánatot tartják az utolsó igazi nagy westernfilmnek. Ezt én sem tudom vitatni, a film elkészülte, vagyis 1992 óta nem készült ilyen magas színvonalú western.

A midwayi csata - Vélemények

2014-07-14 23:04.02

Kellemes háborús film, bár klasszikusnak nem nevezném, de nincs nagyon messze ettől. Mindenképp meg kell dícsérni a valósághűségre törekvés, és az egykori ellenség démonizálásának teljes kerülése miatt - sőt, a japán admirálisok mint tiszteletre méltó, nagy szaktudású stratégákként jelennek meg, ahogy A híres tengeri összecsapás pedig valóban ilyen kevésen múlt, az amerikaiak nem kis szerencsével annyi idő alatt, míg egy tojás lefő, megfordították a csendes-óceáni háború menetét.

X-akták - Hinni akarok - Vélemények

2014-07-14 22:45.32

Ennyi? Tényleg mindössze ennyi tellett az alkotóktól?? Semmi összeesküvés a háttérben, se ufók, semmi ütős fordulat? Ez a vontatott és unalmas folytatás nyomába se ér az első filmnek, de a sorozat is sokkal különb epizódokat termelt ki. Ritka nagy csalódás.

A holnap határa - Vélemények

2014-06-27 23:38.35

Nem volt rossz. Élvezetes és izgalmas scifi, melyben Tom igazán kitesz magáért. Blunt kisasszony eddig nem játszott ilyen kemény csajt - hm, nem áll rosszul neki...:)

Halálos nyugalom - Vélemények

2014-06-13 00:09.50

Remek, hangulatos thriller, sokszor láttam már. Phillip Noyce /Férfias játékok, Az angyal, Salt ügynök/ jó érzékkel teremt feszültséget, és nagyszerű színészek dolgoznak a keze alá - itt bizony Billy Zane-re sem lehet panasz. Greame Revell pedig ide is kiváló thriller-zenét komponált. Ütős szórakozás még napjainkban is.

Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva (sorozat) - Vélemények

2014-06-12 23:53.13

Nekem nagyon tetszett. A kamera csodálatos vidékeket, különleges hangulatú helyeket barangolt be, amit tanulságos, elgondolkodtató, sokszor költői szöveg kísért. Igényes alkotás.

Másfélmillió lépés Magyarországon (sorozat) - Vélemények

2014-06-12 23:46.07

Örök érték, gyönyörű tájakkal, egy már akkor is eltűnőben lévő falusi, népi világ remek, emberközeli bemutatásával. Mindig szívesen nézek bele, ha vetítik. Illene mindenkinek ismerni.

Forma 1

2014-06-12 22:50.08

Épphogycsak.
2008-ban adta ki igazán a foga fehérjét ez a dolog. Igaz, abban az évben megint nagyon peches volt - egy 4-es nulla sorozata is volt - de látszott emellett, hogy enervált, kedvetlen, demotivált...
Nem igazán passzolnak össze ezzel a csapattal, a McLarennél és a Lotusnál is sokkal jobban ki tudta hozni magából a maximumot.
S ráadásul Alonso mellé érkezett, a Ferrari pedig, úgy vélem, az ő csapata.

Már azt pletykálják a paddockban, hogy ez év végén megválnak Kimitől...nagyon remélem, hogy mihamarabb visszarázódik a régi kerékvágásba, és odavág kritikusainak, és Alonsonak...

2014-06-11 00:36.20

Pocsék egy idény, legalábbis Kimis szempontból mindenképp. Tudtam, hogy nem kellett volna oda mennie, sosem illettek össze a Ferrarival...

Jerry Goldsmith - Vélemények

2014-06-11 00:24.00

A Ragadozók (The Ghost and The Darkness) című filmhez szintén lenyűgöző kalandzenét szerzett. Ehhez a műfajhoz hihetetlen érzéke volt a Mesternek.

A bukás - Hitler utolsó napjai - Vélemények

2014-06-11 00:09.56

Adolf Hitler: 1933-1945 között Németország náci diktátora, aki a hatalomra kerülése utáni években tagadhatatlanul talpra állította a németeket az I. világháborús vereség negatív következményei és a nagy gazdasági világválság megrázkódtatásai után, a valóban elhibázott versailles-i békerendszert ostorozó, már-már hipnotikus erejű szónoklataival pedig lelket öntött beléjük, s mindezt egy új eszmerendszerrel megerősítve újra tartást adott nekik.
Ha 1939 előtt meghal, talán minden idők egyik legsikeresebb német államférfijaként emlékeznének rá – abban az időben pl némi hezitálás után még Churchill is beválasztotta nagy kortársairól szóló könyvébe. Ám, mint tudjuk, tovább élt, s így lett a II. világháború kirobbantója, a zsidóság mészárosa, "a világtörténelem legnagyobb gyilkosa" – vagyis a legtöbb ember számára joggal a megtestesült gonosz, és…talán a legismertebb német név a világon. Bizony.
Ez már önmagában jelzi mekkora súllyal nehezedik alakjának sötét árnya ma is népére. E szégyenteljes múlt máig kísérti a németeket, s noha megmásítani már sohasem tudják, de igyekeznek minden módon szembenézni vele, feltárni, értékelni, és levonni a tanulságot, hogy a szörnyűségek soha többé ne ismétlődhessenek meg. Ez a mindenképp dicséretre méltó szemléletmód az utóbbi évtizedben a filmgyártásuk terén is nagy lendületet kapott, és olyan kiváló alkotásokat eredményezett, mint az egykori NDK besúgó-lehallgatórendszerét, emberi sorsait bemutató 'A mások élete', és talán a leghíresebb és legsikeresebb ilyen filmet; A bukást.
A film Hitler bunkerének utolsó napjait dolgozza fel, főleg a titkárnő; Traudl Junge szemszögéből. A filmterv egyeseknél kicsapta a biztosítékot, - mondván; minek ez egyáltalán, minek a szörnyetegből mártírt csinálni?! Természetesen ezek alaptalan félelmek voltak, a neves producer és a rendező Oliver Hirschbiegel célja egyáltalán nem ez volt. Sőt, e vádnak - már hogy Hitlert pozitív(abb)nak állít(hat)ja be a film - inkább csak akkor lehetett volna némi alapja, ha az egész életét feldolgozzák, vagy beleveszik a nagy győzelmek korszakát is (1939-'41), pl flashback-ek közbeiktatásával.
De itt szigorúan csak az utolsó napokra koncentráltak, és igyekezetek a Führer személyiségét a maga valójában elénk hozni. A kutyája iránti rajongás és a nőkkel való udvarias viselkedés mind jellemző volt Hitlerre, nem dohányzott, nem ivott, vegetáriánus volt...de ezek bemutatásával a készítők nem jobb embernek akarták láttatni, csak megpróbáltak minél hitelesebbek lenni, igyekeztek a valóságnak megfelelően ábrázolni a köztudatban végletekig démonizált alakját.
Ami igazán naggyá teszi ezt a filmet, az a bukás közeli bunker szürreális atmoszférájának, Hitler közvetlen környezetének hihetetlen aprólékos és élethű bemutatása. Mindent beleng az agónia, a kilátástalanság, az egyre közelgő vég nyomasztó hangulata. Elképesztő, hogy ez a szemmel láthatóan fizikailag és idegileg is legyengült ember még a szakadék szélén, az utolsó pillanatban is teljes körű hűségre számíthatott, minden őrült és irreális parancsát igyekeztek végrehajtani - már ugye Speer kivételével. Döbbenetes az az álomvilág és a teljesen lehetetlen reménykedések, amikben ezen emberek többsége ringatta magát...szinte teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal.
Közben a józanabb patkányok hagyják el a süllyedő hajót (Göring, Himmler, Speer), a reménytelen helyzetben a tisztek vedelnek, Hitler pedig nemlétező fantomhadseregekkel akarja megállítani a tízszeres túlerejű Vörös Hadsereget, gyerekeket tüntet ki – és küld a halálba, de továbbra is ő a Führer, senki nem mer nyíltan ellent mondani neki – elképesztő, hogy még ekkor is micsoda tekintély és tisztlelet övezte lerobbant lényét.
A számtalan öngyilkosságba menekülés jelzi mennyien voltak képtelenek szembenézni a vereséggel. Mondván, ők nem kapitulálnak, nem élhetnek nemzetiszocializmus nélkül...megdöbbentő, ijesztő és érthetetlen ez a fanatizált viselkedés így mai szemmel - főleg a Göbbels-gyerekek megölése saját szüleik által...borzalom.
Mindeközben azért a lerombolt város utcáin dúló elkeseredett harcokról, a lakosság szenvedéséről szintén rendkívül hiteles és drámai képet kapunk. (egyébként a szentpétervári forgatás ellen szovjet veteránok is felemelték a szavukat, s noha ez részükről teljesen megérthető, a filmet semmiképp sem lehet oroszellenességgel gyanúsítani)
A nyomasztó légkört oldandó azért jól elhelyezett humor is található a moziban; pl: a Göbbels-gyerekek érkezése „Hitler bácsihoz”, a srác felkiáltása a pisztolylövés hangjára, vagy ahogy a tisztek rögvest rágyújtanak a nemdohányzó Führer halálhírére…:)
A tökéletesen megírt és filmre vitt történet mellett a mű legnagyobb aduja egyértelműen Bruno Ganz zseniális, tökéletes átéléssel megformált Hitler-figurája. Bámulatosan jeleníti meg a náci vezér durva hangulatingadozásait – az egyik pillanatban még végtelenül udvarias a hölgyekkel és lelkesen tervezget, aztán a valós helyzet közlésekor dührohamot kap és őrjöng, majd elkeseredetten magába zuhan, s végül görnyedt, kézrángásos alakja megtörten elvonul…felejthetetlen pillanatok.
Egyébként nyilvánvaló idegi szétesése ellenére olykor vannak abszolút tiszta pillanatai is, pl Speerrel való beszélgetése a Germania-makett mellett, vagy a „Micsoda lehetőségeink voltak: egy karnyújtásnyira kerültünk a világuralomtól”-mondat, amivel egyáltalán nem túlzott. Aztán ahogy Nagy Frigyes képét bámulja elmélyülten egy gyertya fényénél…vagy mikor idegjében a ceruzát töri el némán Speer vallomásakor…áh, egyszerűen minden jelenete óriási!
Persze a többi színészt szintúgy csakis dicsérettel lehet illetni, és nem lehet szó nélkül elmenni Stephan Zacharias zenéje mellett sem, mely a maga egyszerűségében is megérint – nagyon eltalált, szép munka.
Hm, dehát van egyáltalán olyan momentuma ennek a filmnek, amibe érdemben bele tudnék kötni, s ne tetszett volna? Nincs, véleményem szerint az alkotók egy minden részletében pompás mozit készítettek, amely a náci diktátor utolsó napjainak kiváló filmes ábrázolása. Nem véletlen az a 8.3-as átlag sem az imdb-n…a valaha készített egyik legjobb német film; mely lehangoló témája ellenére sem hiányozhat kedvenceim sorából.

2014-06-11 00:09.11

Schindler listája - Vélemények

2014-06-10 23:56.40

„Aki egyetlen lelket megment, az a világot menti meg”

Steven Spielberg díjakkal elhalmozott alkotása számomra is kedves darab mind a mai napig. Egy az emberiség történelmének leggyalázatosabb gaztettéről, vagyis a holokausztról szóló mozi elkészítése régóta foglalkoztatta a világhírű rendezőt. Thomas Keneally igaz történetet feldolgozó könyvében kiváló alapanyagra talált, de még sokáig nem érezte magát késznek a megfilmesítésre. Végül 1993-ban vágott bele a munkába…és elkészítette minden idők legnagyszerűbb filmjét a témában.
Az említett könyv az emberségről és jóságról szól a legsötétebb, legembertelenebb időkben, egy olyan főhőssel a középpontban, aki képes változni, felismerni, mi a helyes, és végül szinte mindenét feláldozva emberéleteket menteni a nácizmus karmaiból. Ez az ember a német Oscar Schindler gyártulajdonos volt, és több mint 1100 zsidó köszönhette neki életét.
A film igyekszik hiteles képet festeni személyéről, nem kendőzve el kezdeti érdektelenségét munkásai szenvedései iránt, valamint gátlástalan pénz-, és nőhajhászását. Ám ezekkel együtt is ez az életet nagy kanállal habzsoló, közvetlen, másokat ügyesen kezelő, ugyanakkor rendkívül határozott és erős egyéniségű férfi már itt szimpátiát vált ki belőlünk. Említett hibái s büszkén viselt horogkeresztes pártjelvénye ellenére egyértelműen észrevehető: nem egy elvakult fajgyűlölő nácival állunk szemben. Érzékelhető az üzleti köreihez tartozó, a zsidók szörnyű sorsához a legjobb esetben is cinikusan viszonyuló egyenruhás rohadékokhoz képest kimagasló embersége és jóindulata. E jellemvonásai a film előrehaladtával pedig egyre jobban kiteljesednek – midőn a krakkói gettó brutális felszámolásakor szembesül a rettenetes valósággal, arcáról már nem a haszonleső érdektelenség tükröződik; hanem aggódás, együttérzés és őszinte sajnálat.
Liam Neeson jó kiállású, nyílt tekintetű alakja tökéletes porhüvely ehhez a karakterhez, nem mellékesen amúgy is kiváló színész, aki ebben a filmben egyszerűen remekel; játéka valóban Oscar-jelölést érdemelt: hibátlanul visszaadja az imént leírtakat.
Kedvenc jeleneteim tőle: mikor meghallgatja Helen panaszait, majd próbálja Göth-öt a „megbocsátás” felé terelgetni. Szintén nagyszerű a lista összeállítása is, ahol közbevágva láthatjuk, amint egy másik gyártulajdonost győzköd arról, tegye amit ő, így ketten együtt „akár 4000 embert menthetnének meg”, ám az nem mer lépni. Ez jelzi egyrészt a Schindler által vállalt hatalmas kockázatot, másrészt azt, hányan tehettek volna úgy, mint ő, de mégse cselekedtek.
S persze nem lehet Neesont dicséret nélkül hagyni a végső, gyűrűs jelenetért sem. Ez a rész a film egyik legerősebb, s egyben talán leggyengébb pillanata is. Azt hiszem, a megmentett zsidók részéről egy ilyen gesztus abszolút elfogadható, ahogy a főhős felismerése is a sok-sok elherdált pénz és további életek megmentése közti párhuzamról. Mindez kiváló játékkal előadva mind Neeson, mind Ben Kingsley részéről…csak érzésem szerint túlzásba vitték: „ez az autó-4 ember, ez a pártjelvény-2 ember”…ez már kissé erőltetettnek érződik, de még így is a film egyik legszebb, legmeghatóbb jelenetéről van szó.
Schindler után – vagy akár mellett – a legfontosabb, legemlékezetesebb szereplő a plaszów-i munkatábor parancsnoka, Amon Göth. Ez nagyban köszönhető Ralph Fiennes szó szerint zseniális alakításának. Megkaphatta volna az Oscart, annyira jól hozza ezt a kegyetlen, sokszor élvezettel gyilkoló, félig-meddig már őrült figurát. Különös tekintete miatt némileg passzolnak is hozzá az ilyen karakterek – lásd pl a Vörös sárkány c. Lecter-filmben szintén remekel. Itt talán a film legemlékezetesebb szereplőjét hozza: sosem felejtem el, ahogy a tükörbe mélyen belenézve mondja: „Megbocsátok!” – de nem tetszik neki amit lát és visszatér régi gyilkos énje, ami az imént elengedett srácnak az azonnali halált jelenti.
Aztán ott van különös vonzalma a cselédlányhoz, akitől zsidó mivolta miatt egyrészt undorodik, másrészt viszont mint nő, nagyon tetszik neki. Az a jelenet kettejük között a pincében…-innen dicsérném meg külön a lányt játszó Embeth Davitz-ot; nagyszerűen hozta a törékenynek látszó, belül mégis roppant erős Helen Hirschet. (Ahogy felnéz a számára akkor már szokatlanul kedves, érdeklődő Schindlerre…aki figyelmesen végighallgatja, megnyugtatja, s végül egy vigasztaló atyai csókkal lelket önt belé…nagyon szép, emberi pillanat)
Göth-tel kapcsolatban egyébként lehetne még sorolni a nehezen felejthető jeleneteket, mint pl a helyesen érvelő építésvezető nő kíméletlen agyonlövetése, mondván „ezekkel vitatkozunk”, a reggeli lődözéseket az erkélyéről, vagy akár közbenjárását Schindlerért, mikor azt letartóztatják, vagy a már említett vonzalmát Helen iránt – lám, volt neki is emberi oldala, igaz, már nem sok maradt meg a fajgyűlölő ideológiával átitatott gyilkos szörnyetegen belül.
A további szereplőkön végigtekintve mindenképp illik még név szerint megemlíteni az Itzhak Sternt játszó Ben Kingsley-t. Nagyon jó volt ő is. Imádom azt a részt, mikor elképedve, ámulattal vegyes csodálattal néz Schindlerre a lista befejezésekor: „Mondja, mégis mit szólt mindehhez Göth? Maga csak megmondta, hány emberre van szüksége és…Csak nem fizet értük?? Fizet minden egyes emberért?” – zseniális az az arckifejezés.
Amúgy fontos szál az övé is a történetben: Kezdetben szemmel látható büszke távolságtartása Schindlerrel szemben – ezt jelképezi, hogy sokáig nem hajlandó vele inni. Aztán ahogy fokozatosan megismeri, s látja kibontakozni segítőkészségét és jóságát, szkepticizmusa kezdetben szimpátiává, végül egyenesen odaadássá és csodálattá alakul át.
Végül pedig ejtenem kell néhány szót a film azon eleméről, mely valósággal megkoronázza az alkotást: ez John Williams csodálatos, Oscarral jutalmazott filmzenéje. Talán a legjobb szerzeménye. Tudom, számos közismertté vált, dúdolható klasszikus fűződik nevéhez, de szépségben és mélységességben a Schindler listája-zene mindet felülmúlja. A jellegzetes főtéma egybeforrt a filmmel, bármikor azonnal felismerhető. Zongorán, vonósokkal, hegedűvel is felcsendül, s mindannyiszor zsigerig hatol. Elképesztő tökéllyel érzékelteti a történet lényegét: szomorkás, ám emellett érezni benne a humánumot, a reményt, jóságot – csodálatos zene, mely megérinti az embert.
De vannak még nagyon eltalált tételek: az auschwitz-i jelenetnél az a szomorú hegedűszóló rendkívül jól fejezi ki a leghírhedtebb haláltáborban mindent átjáró rettenetes atmoszférát, valamint a vonatállomáson, mikor bemutatják a bevagonírozott, halálba induló zsidók csomagjainak kifosztását, ahogy elveszik mindenüket…s mikor a fényképekhez ér a kamera, egy rendkívül kifejező, síró fuvola(?)dallam hangzik fel…sosem felejtem el azt a jelenetet.
Spielberg azon döntése, hogy fekete-fehérben forgatta le a filmet, egyfajta dokumentumfilmes-hatást keltve, csak még hitelesebbé és hatásosabbá tette a művet, amit áthat a rendezőre oly jellemző pátosz és humánum, de úgy vélem, ezek itt egyáltalán nem zavaróak. Sőt, én ezért is nagyon szeretem ezt a mára klasszikussá vált, 7 Oscarral jutalmazott filmalkotást. Első pillantásra egy nagyon szomorú, fájó témának tűnik, ám valójában egy nagyszerű emberi cselekedetről, egy igazi hőstettről szól, egy rettenetes korban, olyan emberekkel, akiket származásuk miatt kitaszítottak a társadalomból és halálra ítéltek, de egy jellemében nagyot fejlődő férfinak köszönhetően megmenekültek.
Sokszor lehangoló, megrázó, néhol elborzasztó (–meg kell hagyni, vérfagyasztóan hatásosak azok a fejbelövések), ám mégis egy csodálatos és felemelő mozi ez, melyet nagyfokú odafigyeléssel, tisztelettel és humánummal készítettek el. Úgy vélem, témája és örökérvényű üzenete miatt nem csak hogy illik, de kötelező ismerni, s tanulni belőle.

La Mancha lovagja - Vélemények

2014-06-10 23:38.23

Nem vagyok egy nagy musicelrajongó, de ezt igencsak nézhetőnek találtam. Persze Arthur Hiller alkotása olyan örökbecsű világirodalmi klasszikust dolgoz fel, melyet mindig is kedveltem. Peter O'Toole zseniálisan alakít, Sophia Loren pedig gyönyörű és szexi. Jó dalszövegek, fülbemászó dallamok...szóval tényleg igényes munka.

Knight Rider (sorozat) - Vélemények

2014-06-10 22:32.09

Nekem is valahogy így rémlett, de lusta voltam pontosan utána nézni.
Az viszont tuti, hogy én még 92-ben nem néztem. Aztán viszont...hajaj:)

Ragadozók (1996) - Vélemények

2014-06-02 23:09.29

„Az emberek úgy hívták őket; a Szellem és a Sötétség. Ketten voltak, amire még nem volt példa. Mert az emberevők egyedül járnak. Övék volt az éjszaka, de nappal is támadtak. Együtt vagy külön, félsz és ok nélkül. Némelyek szerint halott kuruzslók lelkei voltak ők, kik rontást hozni tértek vissza. Mások szerint a Sátán küldte őket, hogy a fehér ember ne hódíthassa meg a világot. Én is ebben hittem, hogy ők voltak a Gonosz. És hova jöjjön a Gonosz, ha nem Tsavo-ba. Mert a Tsavo-szó azt jelenti, mészárszék”

Stephen Hopkins rendező /Ragadozó 2, Időzített bomba, Lost In Space/ kevéssé ismert, nálunk dvd-n természetesen beszerezhetetlen 1996-os kalandmozija egy igazi gyöngyszem a maga műfajában.
Az elképesztő, de valóban megtörtént eseményeket feldolgozó darab két emberevő oroszlán története, akik a 19. század végén addig és azóta is példátlan módon, párban támadva vittek végbe hatalmas pusztítást a kenyai Tsavo-ban vasúti hidat építő munkások között. Áldozataik összlétszámát száznál többre becsülték – ez ugye a filmben is elhangzik.
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az eladhatóság mentén mozogva ezt az ’igaz történetet’ is hollywood-i szokás szerint kissé „feljavították”. Pl. a vadász Charles Remington figurája nem létezett, nyilvánvalóan az amerikai közönség (és talán a producer Michael Douglas) kedvéért került a filmbe. Ám jelenléte erényére válik a történetnek, személyében a főszereplő egy hozzáértő társra, majd igaz barátra lel.
A szürke és elcsépelt magyar címmel ellentétben az eredeti (’The Ghost and The Darkness’ – ’A Szellem és a Sötétség’) jól érzékelteti, milyen mértékben rettegték a két „emberevőt” s mekkora legenda szövődött köréjük. Végig érezni a filmben ezt a babonás, kissé misztikus atmoszférát, ami már önmagában feszültséget teremt. Emellett a ragadozók külső megjelenése, véres sörényük és fenyegető, emberhúsra éhező pillantásuk hatásosan fokozza a félelmet az emberben.
Egyébként meglepő lehet, de én nem tudtam gyűlölni őket – ez van, végtelen állatbarát vagyok, s véres ténykedésüket én inkább a természet bosszújának tudtam be a mindent uralni akaró emberiséggel szemben. Oké, nagyrészt ártatlan munkásokat faltak fel, és hiába adják Remington szájába a barlangban, hogy „ezek élvezetből gyilkolnak”, de mégsem tudom úgy elítélni őket, mintha két ember cselekedett volna hasonlót.
A színészfelhozatalt tekintve panaszra semmi okunk se lehet. Val Kilmer ekkor még sztár volt, a Mindörökké Batman után vállalta el a hidat építő mérnök, John Patterson ezredes szerepét, és nem is alakít rosszat – én nem jelölném Arany Málnára – ahogy a Remingtont játszó Mr. Douglas-szal sincs gond. A vadászat folyamán (persze itt néha kérdéses, ki a vadász, s ki a préda, mert igencsak dörzsölt nagymacskákról van ám szó) a két férfi kapcsolata igaz barátsággá érik. A szintén remek mellékszereplők közül pedig mindenképp ki kell emelni Tom Wilkinsont a kiállhatatlan Beaumont szerepében.
S van még két nagy név, melyek megjelenése minden film stáblistáján komoly értéket és minőséget jelez: Az ilyen nívós kalandfilmnek mindig kijáró csodálatos, egyes képeknél kifejezetten szemet gyönyörködtető fényképezésért Zsigmond Vilmos felelt, a lenyűgöző, igazi Afrika-hangulatot árasztó zenét pedig Jerry Goldsmith szerezte.
A mozi végjátékában remekül hág tetőfokára a mindvégig magas hatásfokkal dolgozó izgalom-faktor, a fenevadak látványos és szoros küzdelemben múlnak ki, nem mellőzve drámai pillanatokat sem. A két oroszlán ma egy chicago-i múzeumban látható, legendájuk pedig máig él – tudatják velünk a nagyon látványos, izgalmas és hangulatos film végső mondatai.
Én nagy-nagy rajongója vagyok ennek a műfajnak, és azt hiszem a Ragadozók valóban hoz mindent, ami egy ilyen darabtól elvárható, sőt: ez egy nagyszerű, a sok mai cgi-kacat között gyémántként ragyogó vérbeli kalandfilm.

Knight Rider (sorozat) - Vélemények

2014-06-02 23:01.03

1993-94, a Magyar Televízió 1-es csatornája, szombat délután: egy poros sivatagi tájon a figyelmet rögtön magára vonó, majd cefet fülbemászóvá épülő főcímzenére éjfekete Pontiac sportkocsi közeledik, elején vörösen villogó sáv…majd kiíródik a cím, amit Bozai József hanggá változtat nekünk: Knight Rider.
Azt hiszem, ezek a képek máig élnek rengeteg mai huszonéves srácban, de talán idősebbekben is. A jelenleg a tv2-n ismét műsorra tűzött kultikus sorozatba a minap belebotlottam, s jelen sorok íródásának oka mi más is lehetne, mint a nosztalgia szelének régi emlékeket, érzéseket előhívó jóleső érintése…
Mert annak idején én is egy voltam a rengeteg kissrác közül, akik rendszeres nézői voltak és rajongtak ezért a legendás sorozatért. Emlékszem, minden korombéli fiú nézte. Már az oviban beszédtémánk volt, még midőn először leadta az m1, aztán mikor 97-98-ban az rtl-en ment, a suliban is népes volt a rajongótábor (mennyit beszéltünk a csuklónkhoz...:) Szóval, a mai napig kedves emlékeim vannak erről az időszakról, erről a sorozatról, de azért igyekszem most objektíven megítélni.
Elsőre megállapítható, hogy egy tipikusan a 80-as évek divatját, feelingjét árasztó szériáról van szó: a Szupercsapat-hoz, Magnum-hoz vagy akár a Miami Vice-hoz, MacGyver-hez hasonlóan a Knight Rider sem tagadhatja le készítésének évtizedét, de ez egyáltalán nem hátrány. Sőt, számos mai agyonrealizált utódjukat nézve ezekben a sorozatokban olyan remek karakterek, hangulat, ízvilág volt, melyek miatt – az azért szembetűnő dramaturgiai-, technikai-, vagy pl séró-elavultság ellenére is – a mai napig nézhetőek és szerethetők maradtak (oké, némelyik csak egy darabig…)
Michael Knight és beszélő csodaautója, K.I.T.T. kalandjait 1982-86 között forgatták, és hatalmas sikernek bizonyult mindenütt, ahol csak vetítették. Nálunk az elmúlt húsz évben a köztévé után a kereskedelmi adók szintén leadták, nem is egyszer, s még ma is emlegetik olykor: előforduló poén még mindig az órához beszélés. Címe közismert fogalommá vált, s ez önmagáért beszél.
Persze mint minden tv-sorozatnál úgy itt is hullámzó volt a színvonal, voltak jobb-rosszabb részek: én mindenképp kiemelném a Góliátos, a K.A.R.R.-os epizódokat, valamint mikor a savas medencébe esik. Furcsa, de még mindig emlékeszem rá, hogy anno hogy megrázott az a rész…
A főszerepet alakító David Hasselhoff egy csapásra világsztárrá vált, aki ugyan színészileg sosem volt egy Robert De Niro és egy-két b-filmet leszámítva (Lavina) nem is sikerült sosem betörnie Hollywood-ba, de ezzel a szereppel, majd a 90-es évek elején a Baywatch-al mégis örökre beírta nevét a filmtörténetbe. Igaz, a divatból azóta kegyetlen mértékben kiment sérója és szerkója azért külön kritikát érdemelne, vagy a kínos vizen szaladás Mitch Buchanan-ként a szintén kultikus vizimentős sorozata főcímében…vagy hogy hősünk azóta hova süllyedt (drog)…de ájcsi! – nem lenne elegáns nevét pont itt sárral dobálni, mert Michael-ként valóban kedvelhető volt, Forgács Péter hangja pedig olyan szinten összeforrt vele, mint Dörner Györgyé Bruce Willisszel, vagy Kránitz Lajosé a Dallas Jockey-jával.
Kocsijának, s egyben társának, barátjának K.I.T.T.-nek remek karaktert teremtettek az alkotók. Jó szövegei voltak, emberivé tették számunkra jellemét. Ugyan számos képessége, mutatványa lehetetlenség, és sokszor talán túlságosan emberi, de az előbb említettek miatt lehetett szeretni, izgulni érte. Mellesleg gyönyörű egy járgány, az én szememben mindmáig az egyik legszebb dizájnú, kinézetű autó, amit valaha láttam.
Amit még mindenképp ki kell emelni (már a csinos szerelő csajok, April és Bonnie mellett), az a zene. Mert egy jó filmhez hasonlóan egy jó sorozat sem működhet igényes zenei aláfestés nélkül, értve ezt legfőképpen a főcímzenére. Ez megvan a fentebb említett sorozatoknál, és nem hiányzik a Knight Ridernél sem. Don Peake művét minden ízében tökéletesnek érzem. Az évtizedben divatos szintetizátor-hangzásvilág jellemzi; nagyon hangulatos, fülbemászó, akár dúdolható – egyedisége révén nagyon sokan felismerik és azonosítják a sorozattal, s ennél semmi sem jelezheti jobban egy filmzene minőségét. Én mindig nagyon kedveltem, egyik kedvenc sorozat-zeném.
Meg kell jegyezni azért, hogy az idő vasfoga műszaki téren a Knight Rider-t is jócskán kikezdte már; mai szemmel néhol kifejezetten megmosolyogtatóak a 80-as évek nagyon modernnek tűnni akaró technikai megoldásai, és nagyjából ugyanez a helyzet a korszak frizura és ruhadivatjával is. Mégis, a Michael és K.I.T.T. között fennálló, a tv-n átsugárzó baráti kötelék, valamint a fekete autócsoda még mindig látványos trükkjei és megoldásai továbbra is szórakoztatóvá és kedvelhetővé teszik a mára már kultikusnak számító sorozatot, mely abszolút méltó a mai fiatal srácok figyelmére. Egyszerűen van feelingje, lelke, egyedisége...egyfajta bája – de lehet csupán a magamfajta régi rajongó érzi ezt így, ám valahol csak ilyesmi okokból lett kult-klasszikus. Sőt, legenda...

Motel (2005) - Vélemények

2014-01-08 20:07.41

Élvezetes, néhol egész izgalmas kis trancsír-mozi, jó cickókkal az elején. Agyatlan kikapcsolódásnak számomra abszolút megfelelt.

Démonok között - Vélemények

2014-01-08 20:03.19

Nem mondhatnám, hogy egy "parázós" típus vagyok, de James Wan legújabb filmje bizony meglepett. Egyedül néztem, éjszaka, talán ez volt az egyik ok, nomeg ez az "igaz történetes" felvezetés - bármi is legyen az igazság - érdekes azért. Tetszett nagyon, régen tudott horror így megrémíteni. Pl a nő gyufával a sötét pincében, vagy mikor a szekrény tetején vicsorog... szóval ütős volt, s nálam jár neki az 5ös.

John F. Kennedy - A nyitott dosszié - Vélemények

2014-01-08 19:53.29

Zseniális film. Persze azért nem veszem készpénznek mindazt, amit Stone felvázol benne a lehetséges összeesküvésről, de elképesztően alapos, logikus, hiteles és meggyőző a verziója (és némileg rémisztő is...) A profi kivitelezés - a fényképezés, vágás, zene, a nagynevű színészgárda - már csak hab a tortán. Nagyon igényes, elgondolkodtató mozi.

Anyegin - Vélemények

2013-12-06 18:53.08

Az első mondatom mehet a kukába: ez egy nagyszerű romantikus film!

Kelly hősei - Vélemények

2013-12-06 18:28.10

A megunhatatlan háborús kalandfilmek táborába tartozó műben minden megvan, ami a tökéletes szórakozáshoz szükségeltetik; érdekes, könnyed sztori, hatalmas karakterek, jó humor, nagy dumák egy király szinkronnal, és Lalo Schifrin remek, fülbemászó zenéje. A T-34-esből átalakított kamu- Tigriseket leszámítva a háttérrel sincs különösebb gond. Bármikor nézhető, felüdítő klasszikus.

elejére ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk