-Mit beszélsz, prédikátor? -Ulf őrmester idegesen dörrent a minden ízében remegő Preadwellre. Hogyan merészeled hírbe hozni a Hősöket?
-Hinned kell nekem, Ulf! Szörnyű démonok jelentek meg ma a belvárosban, azzal a céllal, hogy elpusztítsanak minden élőt, vérengzésük után pedig a Hősök segédkezet fognak nekik nyújtani ahhoz, hogy bejuthassanak a templomba! - a csuhás hangja szinte elfulladt az izgalomtól. -Hát nem érted? Ha bejutnak a templomba a kezükben lesz az átjáró kulcsa, amely...-Preadwell olyan hirtelen hallgatott el, mint akinek leforrázták a nyelvét.
-Miféle kulcsról meg átjáróról hadoválsz itt te szerencsétlen? Elment neked a józan eszed, ha azt hiszed, bármit is elhiszek abból, amit itt most elmondtál. Megyek, utánanézek a dolgoknak, te pedig maradj itt, valaki beszélni akar veled!
Ezzel Ulf sietősen elhagyta a szobát. Praedwell sunyi arcára kiült az értetlenség. Már épp indulni akart Ulf után, amikor újból kinyílt az ajtó. Hórihorgas, sovány alak lépett be rajta, fekete köpenyén Uw'Ethanar jele: kettős folyam találkozásánál egy terebélyes fa, melynek törzsén mohó szemű kígyó tekereg, szájában tartva a kereskedők és szerencsevadászok örök kettősségének mérlegét - egyik serpenyőjében a szerencsét szimbolizáló forduló kerékkel, a másikban pedig a gazdagságot jelképező aranytallérral.
-Uram könyörülj, Leviatharn a Vallató!- hideg verejték ütközött ki Preadwell homlokán, miközben maga elé motyogta a férfi nevét.
-Látom, emlékszel még rám, prédikátor!- a fekete köpenyes lárvaszerű arca, melynek színe a fakó pergamenére emlékeztetett, hideg szenvtelenségről árulkodott.
-Mostanában furcsa hírek keringenek rólad és a viselt dolgaidról, Preadwell atya - Leviatharn az atya szót olyan megvető gyűlölettel köpte oda, mintha valami undorító dolog lett volna a szájában, amitől minél előbb meg akart szabadulni.
-Én ezt nem értem. Ha a démonokról beszélsz, ahhoz nekem semmi közöm, és biztosíthatlak róla, hogy mind velem, mind pedig a gyülekezetemmel minden a legnagyobb rendben van. Fel nem foghatom, hogy miért küldtek egy Vallatót a nyakamra?!
-Igazán? Hát majd én felvilágosítalak, "barátom". Az elöljárónk, Terpherodion látni szeretné, hogy mire költötted el a nyájadtól beszedett adományokat.
-Az, az, az...az mind a templom építésére ment el! -Praedwell sarokba szorított patkányként hebegett.
Bizony nem volt biztató dolog, ha valakit az elöljáró által küldött Vallató vont kérdőre.
Terpherodion híresen erőskezű földi helytartója volt Uw'Ethanarnak, és különösen kényesen ügyelt az egyház pénzügyeire. Szigorúan elszámoltatta a rend papjait, és ha valahol visszaélésre bukkant, azt kegyetlenül megtorolta. Ebben óriási segítségére voltak a gondosan kiválogatott, szenvtelen, számítóan okos és kegyetlen Vallatók. -Hm, - a sovány férfi ajkai gúnyos mosolyra húzódtak. Furcsa fogalmaid vannak neked az építkezésről... De nem vitázom veled Praedwell atya. Vezess a templomhoz! Látni akarom az adományos könyvedet. Ugye nem keserítesz el azzal, hogy nem vezetsz ilyet? Na induljunk. Kevés az időm. Holnap estére Pyarrallonban kell lennem. Útközben aztán mesélhetsz nekem a démonjaidról!... Ezzel előzékenyen kitárta az ajtót a falfehérre vált Praedwell előtt.

35. Z79 (2010-12-01 21:05.41)

Agous lehunyta szemeit. Nem kellett az ablakokon kinézni, hogy lássa mi történik a templom körül.
-MOST indulunk...-mondta-A tér tele katonákkal és önkéntesekkel, már a faltörőket is idehozták.
A hátsó ajtó felé indult, megelőzve Sassint.
A csapat teljes egyetértésben követte.
Gyorsan értek a templomkert végébe,az utcákról a katonák készülődésének zaja szűrödött be,az oszló sötétből időnként démonok akartak lecsapni-de a szent hely hatalma és a védő mágia láthatalan kézként tartotta távol őket.
A kis kápolnához érve megtorpantak...
-Démonok-mondta Arbar
A kápolna mellett két, szürke testű lény állt, izzó szemükkel pásztázták a kertet.
-Nagyszerű- mondta Iwer.-Az áruló pap itt nyitott kaput nekik a temetőböl, gondolom feloldotta a szentséget...
Mondatát félbeszakította Arbar pallosának csendülése, a másik démon ugyan felugrott, Arbar őt a levegőben vágta ketté.
-A ti fegyveretek a mágia, az enyém az acél- mondta vigyorogva
A járat...őrdémonok vannak benne mondta Iwer.
Körbepillantott, Agousra nézett
-Talán négy-öt, de van két agyag is...
-Nincs időnk, gyorsan kell megtisztítanunk-mondta Agous-kell Istery és Evelyn ereje is..
-De Evelyn még képzetlen, Istery pedig...
Agous egy pillantással elcsendesítette Iwert.
-Áljunk körbe,Arbar, Sassin őrködtök, Evelyn középre-Agous hangja parancsoló volt.
Istery , Agous és Iwer egymás kezét fogva kört alkottak.Iwer Isteryre nézett.
- Ne finnyáskodj fiatalúr, az életünk múlhat ezen-mondta Istery nevetve.Agous kántálni kezdett, pont mikor a kápolna mélyéről démonok törtek elő.
Evelyn szeme lecsukódott...
Érezte, hogy elméjét démonok érintik meg..
-Testvér, jer velünk...sziszegték
-Hallasd hangod-csendült Agous hangja fülében
-Gyertek hozzám, itt biztonságra leletek-mondta Evelyn, mély iszonytató hangon...
A kört képező három ember letérdelt Evelyn állva maradt,ordított miközben lebegő démonok őrülten pörögtek körülöttük...
Becsurizok...-mondta Arbar verejtékben úszva, Sassin pedig egyszerűen elvágódott. A következő pillanatban a három bűbájosból fénysávok léptek ki-különböző színűek-majd egyesülve, hatalmas robajjal elsöpörték a gonosz lényeket, millió darabra tépve őket.
Néma csend következett.
Húzzunk innen-kiáltoot Sassin, a legjobbkor.
Kint a téren ugyanis Ulf örmester és a lovasgárda hadnagya ekkor döntötték el , hogy...
-Rohaaam....

34. BearGryls (2010-12-01 20:14.54)

Arbar még mindig vigyorgott.
Iwer mormogva mondta:
- Én nem várnám azt hogy értünk jöjjenek.....
-Én is azt mondom ki találunk mi innen!-Mondta a druida és körbe nézett társai körében.
-Kezdődjék a kaland!!!!-Mondta Sassin és elindult az ajtó irányába.
Arbar rá nézett és ezt mondta:
-Te hova sietsz?Inkább várjuk míg pirkadat lesz.

33. Törölt felhasználó (2010-12-01 19:13.51)

-Te vagy a gyermek, aki megmentheti a világunkat.
Ezt ne feledd! Szükségünk van rád ahhoz, hogy végigvihessük ezt az egész őrületet. Segítened kell nekünk! - Iwer hangja úgy hangzott a sötét, hideg templomban, akár egy nyugtató mantra.
-Hogyan segíthetnék pont én nektek?- Evelyn könnyáztatta szemét ráemelte a druidára.- Mit tudhatnék én, amit ti, Hősök nem tudtok? Nincs fegyverem, nem ismerek varázslatokat, harcolni sem tudok és...
- De van valami, amit csak te tudhatsz. Megjártad a poklot, démonlélekben éltél egykor. - vágott a lány szavába Agous, aki immár ott állt Iwer és Evelyn közvetlen közelében.
-De én nem emlékszem semmire!-Evelyn kétségbeesett kiáltása visszhangként dördült a rideg négy fal között.
-Ezt ne most beszéljétek meg! Ha akár a katonák, akár a démonok betörnek ide, sem belőlünk, sem Evelynből nem marad annyi, hogy lábtörlők legyünk Warrick előcsarnokában! -Sassin, aki időközben odahagyta Isteryt és Arbart, türelmetlenül kiáltott a kis társaságra. Iwer hitetlenkedve meredt a szép harcosnőre.
-Neked meg mi bajod? Te is tudod, hogy Evelynnek szüksége van a barátaira, mert...
-Oh igen, ilyen baráti támogatásra igazán szüksége lehet! - Sassin szemei szinte villámokat szórva fúródtak a druida döbbenettől tágra nyílt tekintetébe.
A kínos pillanatnak Istery hisztérikus nevetése vetett véget.
-Lám, az öreg zöldszemű előbújt rejtekéből! Vajon elég erős a szövetségetek ahhoz, hogy kibírjon egy ilyen kis közjátékot?
-Hallgass, te gonoszságból fogant átokozott lélek! Ha nem lenne rád is szükségünk már kitekertem volna a nyakad-Sassin kezdte elveszíteni az önuralmát.
-Bár tetszik nekem az úrihölgyek vitája, mégis illendő szót ejtenem arról, hogy odakint már virrad... - Arbar széles vigyorral az arcán felrángatta a padlóra roskadt Isteryt.
-Nos barátaim, megvárjuk míg bejönnek értünk, vagy kitalálunk egyedül is innen?

32. Randal (2010-12-01 02:56.34)

Evelyn egy szó nélkül, szemében könnyekkel hallgatta végig a rettenetes történetet. Mikor Iwer elhallgatott, minden lelki ereje elhagyta, és sírógörcs tört elő törékeny testéből. Fejét a térdeire hajtva zokogott, keserves hangja visszhangot vert a templom zord falai között.
-Szörnyeteg vagyok! – üvöltötte hisztérikusan – Hiszen még a testem sem emberi, csak valami torz kreálmány, amihez semmi közöm sincsen! – kiabálta hörgő hangon. Szemei vöröslöttek a sírástól, kezével a padot öklözte, majd a földre vetette magát, és ismét magába zuhanva, tehetetlenül sírt.
-Ne mondj ilyet Evelyn, ez nincs így – ült le mellé Iwer, két kezébe fogva a lány kezeit.
-Hogyne lenne, te magad mondtad! – hüppögött a lány, haja az arcába hullott.
-Nem tudom úgy elmagyarázni Istery varázslatát, hogy megértsd, de azt tudnod kell, hogy mostani tested egylényegű azzal a csecsemővel, ami születésedkor voltál. – Evelyn nem válaszolt, csak csendben sírdogált a druida karjaiban. Iwer ekkor a lány szívére tette a tenyerét. – Ez a szív a te szíved, mindig is a tiéd volt, és soha nem is lesz másé. Te Lora Evelyn vagy, Amily és Gjorik leánya, ember a legkisebb porcikádig. Minden borzalom, ami veled történt, már régen a múlté, csak az a fontos, hogy most ki vagy.
-Nem tudom, ki vagyok… - súgta a lány.
-Én tudom – válaszolta Iwer, és lágy csókot lehelt Evelyn ajkaira.

31. Randal (2010-12-01 02:56.27)

A Hősök körülállták a földön fekvő rabot, aki könyökére emelkedve, fájdalmas arccal masszírozta hófehér arcát. Kortalan asszony volt, szeme körül az idő múlása apró szarkalábakat hagyott maga után, de szemében fiatalos fény csillogott, ahogy a fölé tornyosuló Hősökre pillantott. Fekete ajkai önkéntelenül összerándultak, amikor tekintete Sassinéval találkozott, mire a lány csak fanyar mosollyal válaszolt.
A hölgy, akit Arbar Isterynek nevezett, lassan, méltóságteljesen felállt a hideg márványpadlóról, és leporolta hosszú, fekete ruháját, ami arcán és nyakán kívül csak márványfehér karjait engedte látni. A Hősök és az asszony között sajátos feszültség vibrált, amit Evelyn - aki egy oszlop takarásából lesett csak a rúnák lilás derengésében felegyenesedő alakra - nem tudott értelmezni. Iwer, Sassin, Arbar és Argous körbefogták Isteryt, testtartásuk leplezni próbált, gyanakvó feszültségről árulkodott, arcukon ugyanakkor őszinte nyugalom, és talán egy kevés szomorúság volt kiolvasható.
-Nem kellett volna visszatérned ide Istery, soha. - a lassan kínosra húzódó, tömjénszagú csendet, mely eddig csak a templom falain kívül rekedt ködszellemek alig hallható suttogásától és kaparászásától volt súlyos, egyszerre Agous szigorú hangja törte meg. Szeme halvány levendula színben derengett. Az asszony fenyegetően rávillantotta fekete szemeit, de nem válaszolt.
-Tudsz Warrick szándékáról. Honnan? - faggatta most határozottan Iwer, akinek hangjában már nyoma sem volt a korábbi fáradtságnak. Ismét ugyanaz a fiatal és energikus vezető volt, mint korábban. Istery egy ideig még nem vette le szemét Agous haragos ábrázatáról, de aztán lágy mozdulattal Iwer felé fordította arcát. Mikor megszólalt, hangja acélkék jégcsapként siklott a sötétségbe. Egyetlen szó hagyta csak el ajkait.
-Evelyn. - A lány teste neve hallatán összerándult az oszlop mögött, a tüdejéből kiszökő levegő pedig halk sóhajként lebbent elő a társaság felé. Istery abban a pillanatban odakapta tekintetét, szemein gyöngéd árnyék futott át, ajkai résnyire kinyíltak, lélegzete elakadt. Karjait erőtlenül az Evelynt rejtő oszlop felé emelte, és már lépett is volna a sóhaj hangjának irányába, de ekkor torkán megérezte Arbar kardjának pengéjét. Riadtan nézett a barbárra, aki fejével határozottan nemet intett. Szeméből tőle szokatlan komolyság áradt.
-Evelyn az, ugye? Tudom, hogy ő, érzem! – tört elő az asszonyból.
-Nyisszantsd csak le a fejét Arbar, mi tart vissza? - harsogta indulatosan Sassin, arcán vicsorszerű mosollyal.
-Ugyanaz picinyem, ami miatt te sem végeztél vele a sikátorban - válaszolta a barbár, szemét folyamatosan Isteryn tartva.
-Elég ebből. Arbar, tedd le a kardod. - kérte tiszteletet parancsoló, de nem fenyegető hangsúllyal Iwer. A barbár egy pillanatnyi gondolkodás után engedelmeskedett, de jelentőségteljes mozdulattal Istery, és az alig öt méterrel hátrébb rejtőző Evelyn közé lépett.
-Látnom kell Evelynt. – jelentette ki határozottan Istery, és remegő mozdulattal a karját melle előtt összefonó, rendíthetetlen óriás felé lépett.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – ingatta a fejét a druida. A hátuk mögül ekkora Evelyn gyenge, remegő hangja hallatszott.
-Ki ez az asszony? – kérdezte, és előlépett az oszlop sötétjéből. Istery lába megremegett, szemeiből eltűnt a kétségbeesettség, helyét az elérzékenyülés könnyfátyla vette át. Agous hátravetette fejét, becsukott szemmel az ég felé sóhajtott.
-Sok lesz ez így mára, Evelyn. – a lány csendben állt tovább, karjait esetlenül maga mellett lógatta, ajkai remegtek. A arcáról félénk, de egyre határozottabb kíváncsiság rajzolódott ki, ahogy a titokzatos asszony szemébe nézett.
-Ismerem őt… de mégsem… nem, nem állnak össze az emlékeim… - hebegte, tekintetét lesütve idegesen nézett jobbra-balra. Iwer közelebb lépett Agoushoz, kezét a vállára tette, kérdőn keresve a mágus pillantását, aki végül lemondóan biccentett.
-Evelyn – szólalt meg ekkora a druida – Most, hogy ő itt van, azt hiszem, muszáj lesz megismerned még valamit a múltadból. – Egy ideig senki sem szólt vagy mozdult. A feszültséget Sassin fanyar hangja törte szét.
-Csak fogjátok rövidre a mesedélutánt. Ha felkel a Nap, túlvilági „barátaink” helyett egy osztagnyi katona fog dörömbölni azon az ajtón, és ellenük Agous pingálása nem sokat ér. – a társaság megértette Sassin szavainak jelentőségét.
-TE… most velem jössz! – ragadta meg a tiltakozó Istery vállát Arbar, majd az asszonyt maga előtt lökdösve a templom egy távoli sarka felé indult. Sassin sietős léptekkel követte őket, míg Iwer és Agous Evelyn felé fordult. A druida mély levegőt vett, majd száján keresztül hosszan kifújta.
-Üljünk le.

-Mikor édesanyád felkereste Warrickot, és megkérte, hozza vissza a lelked a Pokolból, a nekromata teljesítette a kérését. Ezt a paktumot már ismered. Azt viszont nem tudhatod, hogy egy ilyen varázslat mennyire nehezen kivitelezhető. Egy sötét varázsló képes alacsony rangú, lelketlen démonokat megidézni, akik szinte maguktól választanak maguknak porhüvelyt, sárból, ködből, iszapból… de egy emberi lélek visszahozása nem ilyen egyszerű. Warrick napokon keresztül készítette elő a szertartást, egész kódexnyi igét kellett memorizálnia, úgy, hogy a legkisebb tévesztés is katasztrofális következményekkel járt volna. Bármilyen nagyhatalmú varázsló volt is, a test előkészítésére már nem volt energiája, ezt a feladatot egy bizalmasára bízta – Isteryre. Amíg a nekromata a túlvilági lélekkel törődött, Istery feladata volt, hogy alkalmas testet kreáljon a megidézett lélek számára, ami nem veti ki magából, nem semmisül meg a nyomás alatt. Emberi szövetből kellett felépíteni a vázat, ennek a részleteit… jobb ha nem ismered. Istery tökéletes munkát végzett, tehetséges mágus volt – de nem teljesen hűséges Warrickhoz. Pontosan senki sem tudja miért, talán maga Istery sem, de furcsa kötődést érzett a megalkotott test iránt, mintha csak a lányát látta volna maga előtt.
Amikor elérkezett a szertartás, Warrick kikötözte édesanyádat egy sötét oltárra, Istery pedig előkészítette az egyelőre élettelen testet. Istentelen ceremónia volt… a tetőpontján a nekromata egy áldozókéssel felnyitotta áldozata mellkasát, és lemetszette szívének egy darabkáját. Gyermeki lelked ekkora szédítő sebességgel megindult a pokolról a mi létsíkunk felé, egyenesen az új tested irányába. Istery ekkor cselhez folyamodott: egy hazugsággal elvette Warricktól a szívdarabkát, és beleolvasztotta az általa kreált testbe. A nekromatának azt mondta, ez elengedhetetlen, máskülönben a test szétrobbanna az új lélektől – de ez hazugság volt, amit Warrick akkor nem ismert fel. A varázslat enélkül is sikeres lett volna, a beolvasztott szív útján viszont Istery magához kötötte a lelket. A pokolban eltöltött idő alatt démonná vált éned anyjaként szerette Isteryt, mint ahogy Istery is lányaként szerette a démont. Warrick számára a szertartás csak azért volt fontos, hogy így rávegyen egy ártatlant, hogy önként vállalja a felelősséget elkövetkezendő gaztetteiért, ezzel ugyanis lényegesen leegyszerűsítette terve megvalósítását. Egyebekben nem törődött sem édesanyáddal, sem veled, egyszerűen utadra engedett, és minden figyelmét a pusztításra fordította. Ekkor jelentünk meg mi, és szembe szálltunk a nekromata démonseregével. Nem volt könnyű harc, de végül győzedelmeskedtünk, és legyőztük a nekromatát is, a testét megsemmisítettük, a lelkét pedig egy gömbön keresztül a pokolba száműztük. Mikor Istery látta, hogy Warrick elbukik, tudta, hogy vele sem leszünk kíméletesek. Megkeresett téged, és menekülőre fogta a dolgot, de egy kőbánya gödrében csapdába ejtettünk titeket. Négyünk ellen már akkor sem volt esélye, pedig akkor még sokkal erősebb volt, mint most. Végül legyőzötten hevert előttünk a porban, de mielőtt végezhettünk volna vele, a démonod ránk támadt. A benned élő bestia anyjaként szerette Isteryt. Mi akkor még nem tudtuk, hogy nem közönséges szörnyeteg vagy, mint amilyeneknek százait vágtuk le a harc során, ezért amikor ránk vetetted magad, mi védekeztünk. Agous irtózatos energiabombát küldött feléd, de Isteryben még volt annyi élet, hogy megakadályozza a támadást. A semmiből vérszínű unikornis jelent meg, és Agous varázslata elé vetette magát. Te megmenekültél, az Istery által megidézett lény viszont nem volt ilyen szerencsés. Mint nemsokára kiderült, a mágikus unikornisban Istery energiájának magja öltött testet, így mikor Agous támadása nyomán az állat a földre rogyott, Istery testéből szinte minden mágia elpárolgott. Feláldozta magát érted, Evelyn, majd ájultan esett össze. A démonod megfeledkeztél rólunk, hozzá rohant, fejét az ölébe véve üvöltött, hosszan. Azt hitte, Istery meghalt… Az eset minket is meglepett, ledöbbenten és értetlenül álltunk démoni éned mellett, ilyesmivel korábban még soha nem találkoztunk. A gödröt övező dombon ekkora jelent meg valódi édesanyád és édesapád, sírva könyörögtek, kíméljük meg a lidérc életét. Teljesítettük a kérésüket, csapdába ejtettünk téged, majd miután végighallgattuk Amily történetét, beleegyeztünk, hogy segítünk rajtatok.
Agousszal minden erőnkre és tudásunkra szükség volt, de sikerült szétválasztanunk benned a jót és a Pokolban született gonoszt, amit vissza is űztünk a Pokolba. Nem akarok dicsekedni, de ez volt a történelem első ilyen szertartása. Kockázatos volt, de tökéletesen sikerült. A démoni éned teljes egészében eltűnt, és te bűbájos, ártatlan kislányként éltél ezután tovább.

30. Z79 (2010-11-30 20:00.31)

Evelyn döbbenten nézett a fekete ruhás nőre, emlékek kezdte kavarogni a fejében.
-Ismerem-mondta a lány
-Ha felébred lesz miről beszélnetek-mondta Sassin, miközben fekete szemében huncut fények gyúltak.
Agous közelebb léptt a lányhoz
-Most, hogy szent helyen vagyunk, rúnák védelme alatt, erőt kell gyűjtenünk, különösen Iwernek.-
Az Evelyn mögötti templomablakon egy démon szeme világított be, feje az üvegnek csattant, de áttörni nem tudta a szent ablakot.
-Evelyn beszéltünk már a démonokról- mondta a csuklyás
A lány bólintott
-Démontan...mosolyodott el Arbar
-Akik, amik ma ránk támadtak, köd vagy füstdémonok.Norton gazdát agyag vagy sárdémonok ölték meg.A démonok rendjében alacsonyabb fokon állnak, legtöbbször ők végzik a piszkos munkát..
Könnyen megidézhetők,átküldhetők,pótolhatók..
-Átküldhetők-kérdezt a lány
-Mint tud a démonok, rossz szellemek többsége a pokolban él...már ha ez jó szó..Ha valamely gonosz mester megidézi, átküldi őket világunkba, testet kell ölteniük.Ez a démonfaj túl egyszerű, hogy csak úgy elfoglaljon egy testet.Az alapelemek, mint tűz vagy víz mindig is az istenek védelmében álltak világunkban,ezért használják megtestesülésükhöz a képlékenyebb anyagokat..
-Mint köd vagy sár-fejezte be Evelyn
-Igen-mondta Agous- most azonban holtakat hívtak segítségül az ő maradványaikba költöztek, ezzel a megszokottnál erősebbé váltak.Norton egyfajta földi segítségnek kellett,így könnyebben találnak utat az elhunytakhoz
-Ez borzasztó-mondta Evelyn
Agous bólintott
Ekkor kürt harsant, a városháza mellől tödd színes lángcsóva csapott fel.
-Vészjelzés-mondta Arbar
Agous a kis csapat közepére állt.
-Értékeljük a helyzetet. Fél órán belül itt a csendőrség, vagy 30 ember.Jönnek a falusi önkéntesek, legalább ennyien. A tűzjelzés az országúti helyőrségnek szólt, egy óra múlva megérkezik 3 lovasosztag, mindegyik legalább egy altiszt-mágussal
- Egy lovascsapat a temetőt zárja majd körbe , egy a falut fésüli át, egy meg sajnos minket zár körbe a falusiakkal, meg a csendőrökkel...
-mondta Sassin
-Tehát vagy most törünk ki..vagy Preadwell mesterkedései által megtévesztett ártatlanokkal harcolunk..-mondta fáradtan Iwer
És ott vannak a démonok is.. mondta Arbar
-Van még egy lehetőség- csillant fel Evelyn szeme
A templomkert, a végében van egy alagút..
Micsoda?- kérdezte Sassin
Az öreg templomszolga mesélte, régen borpince volt,20 éve nem használják,igaz a temetőhöz közel nyílik.
-De mivel a temetőt lezárja a lovasosztag, démon se ki-se be..-mondta Sassin
-Egykis védővarázslattal pedig csendesen elosonhatunk a keresztút felé-mondta Agous
-Tehát még van egy kis időnk pihenni- mosolyodott el Iwer
Agous Evelynre nézett...a lány képességei lassan kibontakoznak, először gondolatok, majd megérzések...
-A... mi a démonok farpofája történt..
A feketeruhás hölgy lassan ébredezni kezdett...

29. Z79 (2010-11-30 07:39.31)

Preadwell még mindig az oltár előtt ült,lassan felocsúdott gondolataiból
-Ideje cselekedni-mondta halkan.
Halkan suttogot néhány szót, kezét arca elé tartotta. Hamarosan néhány vérző sebhely szántotta sima ábrázatát.
Miközben a templomtéren ádáz küzdelem folyt,a tanácsháza melletti őrházban Ulf örmester egyre türelmetlenebbül várta Polk előljárót, és a gyanusítottakat.
-Meg kellett volna érkezniük...gondolta-nincs egy óra járásra a fogadó.
Ulf nyugtalan volt, felzaklatta Roderick halála is,szegény fiút dulakodás közben ölték meg, olyan késsel, amit legtöbbször druidák használnak növényáldozathoz.Fél órája kikiüldött egy járőrt a sikátorokhoz, ő sem jelzett még vissza...
Gondolataiból kiabálás és ajtócsapódás billentette ki.
A szoba közepén Preadwell tiszteletes állt egy fiatal katonával, aki próbálta megnyugtatni.
Ruhája koszlott, arca véres volt, szemében félelem ült.
-Őrmester, démonok támadtak a belvárosra...segítőik pedig elfoglalták a templomot...segítőik.. a Hősök..

28. Randal (2010-11-30 01:26.15)

Agous azonnal cselekedett. Hirtelen mozdulattal az ég felé vetette mindkét kezét, teste megfeszült, majd egy szívdobbanásnyi idő múlva határozottan a féltérdre vetette magát, karjaival pedig a hideg talajra öklözött - ebben a pillanatban a társaság körül vérvörös energiagömb villant fel, a nedves, kénszagú köd szellemeinek ördögi szempárjai pedig pár lépéssel visszahúzódva folytatták vészjósló örvénylésüket.
-Ekkora pajzsot nem tudok sokáig fenntartani - szólt Agous, miközben energikusan felállt a földről. Szeme vörös fényben izzott.
-Be kell jutnunk a templomba - bólintott Iwer, majd Arbarra emelte tekintetét. - Rád bízhatom Evelynt?
-Nem lesz probléma - válaszolta komoly mosollyal a kétméteres óriás, és közelebb húzta magához a reszkető Evelynt. -Nyugalom kislány, tényleg nem lesz baj! - mondta neki, magabiztosan rákacsintott, és lecsatolta hátáról irdatlan kétkezes pallosát.
-Mi a terv, Iwer? - kérdezte Agous. Hangja zihált, a burok életben tartása szemmel láthatóan megviselte az öreg mágust. Iwer megnyalta a szája szélét, és az őket fenyegető démonokra pillantott.
-Ködszellemek, úgy két tucatnyian. - gondolkodott hangosan. - Elárasztom fénnyel a teret, Agous, te robbantsd a pajzsot. Utána futás a templomba. Bent gondoskodj a biztonságról. Arbar, te és Evelyn mentek elől, mögöttetek Argous, én leghátul. Mehet? - A Hősöktől határozott, Evelyntől alig látható, ideges bólintás volt a válasz.
-Mit... mit jelent hogy "robbantsd a pajzsot"? - hallatszott Polk elcsukló hangja, de választ nem kapott.
Iwer a csillagok irányába emelte arcát, szemeit lehunyta. Orrán keresztül mély lélegzetet vett, lassan mellkasához emelte karjait, és két tenyerét lágyan egymáshoz érintette. Haja, mintha csak tengervíz mosná, lassú hullámokkal úszni kezdett a levegőben, a tér csenevész juharfái pedig alig látható, halvány fényű derengést kezdtek árasztani a démoni éjszakába. Iwer teste pár centit a levegőbe emelkedett.
-MOST, AGOUS! - tört elő torkából a határozott parancs. Polk kezéből ijedtében hangos csörömpöléssel a macskaköves földre hullott az izzadt markolatú vaskard, és szinte ugyanebben a pillanatban események egész sora zajlódott le.
A szellemfényes derengésben lengedező fák törzséből, leveleiből és ágaiból vakító fényáradat tört elő, hószín sárkányként szaggatva szét az éjszakai sötétséget. Az ezeddig gonosz ködbe burkolózó, vörös szemeiket villogtató ködszellemek szürke teste egy pillanatra láthatóvá vált. Aszott, hamuszürke kezeikkel próbálták védeni érzékeny szemeiket, többen a földre borultak, mások megroggyant térddel küzdöttek az égető világosság ellen. A templomtér túlvilági visításuk fülsiketítő hangjától volt hangos.
Szinte a fényáradattal egy pillanatban Agous halk mordulás kíséretében szétvetette karjait, tenyere bíbor szikrákat vetett, a gömb falai pedig szemmel követhetetlen sebességgel a messzibe iramodtak, ledöntve lábukról a vakító fénytől hirtelen meggyengült ködszellemeket.
Arbar erős mozdulattal vállára kapta a döbbenettől mozdulatlanságba dermedt Evelynt, és öles léptekkel a pártucat lépésre lévő templom felé vette az irányt, széles kardcsapásokkal szelve ketté az elé kerülő lidérceket. Agous alig lemaradva követte őket, hol a tenyeréből, hol csak az ujjai hegyéből küldve kékesfehér energiahullámokat a kínok között fetrengő ködszellemek felé. Iwer, továbbra is lehunyt szemekkel, a föld fölött lebegve követte társait, energiáit teljes mértékben a fényár fenntartása kötötte le.
Nem telt bele tíz szívdobbanás, és elérték a templom bejáratát. Arbar egyetlen rúgással betörte a föléjük tornyosuló tölgyfaajtót, hanyag mozdulattal bedobta rajta Evelynt, majd pallosát két kézre fogva visszafordult a tér felé. Az öreg mágus épp ekkor érkezett meg, őt is betessékelte a templomba, tekintetével pedig Iwert kereste. A druida lassú lebegéssel közeledett hozzájuk, arcán a kínlódás elfojtott jelei rajzolódtak ki, orrából vér csörgedezett - félő volt, elfogy az ereje, mielőtt biztonságba érhetne. Arbar felmordult és Iwer felé vetette magát. Futása közben megfordult tengelye körül, pallosa a feje fölött körívet írt le, majd lecsapott egy sivító ködszellemre. A tomboló barbár izmai tengerként hullámoztak hatalmas testén, erei kitágultak. Egy pillanatra sem állt meg, tízkilós pallosa eleven halálként táncolt értő kezei között. Épp akkor ért Iwerhez, mikor a druidának teljesen elfogyott az ereje - Iwer a földre hanyatlott volna, ha Arbar el nem kapja az elernyedt testet. A druida elvesztette eszméletét, a fák pedig hirtelen elfakultak. A lassan kihunyó fényben Arbar még éppen látta, ahogy Polk szoborrá merevedve, könnyes szemmel áll ugyanott, ahol a pusztítás legelején is.
-ROHANJ MÁR, KÖLYÖK! - bődült rá kíméletlenül, de Polk csak állt tovább, dermedten, mozdulatlan halálfélelemmel a tekintetében.
A fények kihunytával a ködlidércek amilyen hirtelen lebénultak, most ugyanolyan gyorsan visszaszerezték erejüket. A sivítás abbamaradt, helyét hűvös suttogás vette át, az éjszaka sötétjét pedig vörös szempárok tüzei pöttyözték újra tele.
Arbar combjába éles fájdalom hasított. Hangosan felordított és arca torz grimaszba fordult, de kezében a kard azonnal lecsapott támadója koponyájára. Egyik karjával a druida hóna alá nyúlt, és az ernyedt testet maga után vonszolva bicegett vissza a templom felé. A sötétben nem láthatta, hogyan érte el a vég Polkot, a város jegyzőjét, akinek feltörő halálsikolya csak hosszú másodpercek után csendesedett véres hörgésbe.
-Siess Arbar! - hallatszott a templomból Evelyn riadt hangja. A barbár összeszorított fogakkal küzködte végig a maradék pár métert, majd felvonszolta magát és Iwert a lépcsőkön, és hangos puffanással bezuhant a templomba. Evelyn abban a pillanatban becsapta a nehéz ajtószárnyakat, hátra ugrott tőle, és Agousra pillantott. A mágus jobb tenyerét az ajtó felé fordította, amin bonyolult rúnák izzottak fel, lilás színű derengéssel. A kapukon karmok tucatjai kapartak elszánt hévvel, de a varázslat kitartott.
-Védőrúnák? Egy perc alatt megcsináltad? Szép! - mondta elismerően a földről feltápászkodó barbár, és hátba veregette a mágust. -Iwer? Nincs jó bőrben.
-Pár perc és rendbe jön, ne aggódj.
-Azért Iwer sem a régi már...
-Ne viccelj Arbar, egymaga földre terített vagy harminc ködszellemet, elvárnád hogy itt nevetgéljen velünk? Emlékszel Tregierre meg arra a tenkelláriai bandára? Öt ilyen lidérc úgy kapta szét őket, hogy mozdulni sem volt idejük.
-Höhöhö, azok meg is érdemelték. - harsogta a barbár, miközben egy ronggyal az utolsó fekete vércseppet is letisztogatta pallosának pengéjéről.
-A lábad? - kérdezte a mágus, észrevéve a társa combjából előbuggyanó vérpatakot.
-Eggyel nő a sebhelygyűjteményem, oda se neki.
Miközben a hősök csevegtek, Evelyn egy padon ült, karját mellei előtt szorosan összefonva, előre-hátra dülöngélve. Szemeiben könny táncolt, lélegzetvételének szuszogó hangja visszhangot vetett a rúnák lila fényében derengő, sötét falakon. A Hősökkel ellentétben az ő edzetlen lelkét a végsőkig megterhelték az alig pár percig tartó küzdelem képei, lelki szemei előtt csak a ködszellemek démoni ábrázatát látta, fülében túlvilági sikolyuk hangja égett.
-És most mi lesz, Agous? - hallatszott Arbar hangja. -Itt várjuk meg, hogy felkeljen a Nap, vagy csinálunk valamit?
-A rúnák kitartanak, túlvilági lény ide biztos nem tud betörni.
-Biztos?
-Mint a halál - húzta magabiztos mosolyra ajkait a mágus, majd tekintete Evelynre esett. Egy pillanatra mind elhallgattak.
A csendet üvegcsörömpölés éktelen ricsaja törte meg. A templom kupolájából milliónyi üvegszilánk hullott alá, és csilingelve a fekete-fehér márványpadlózatra zuhant. Az ájult Iweren kívül mindenki a felkapta a fejét, Arbar maga mögé rántotta Evelynt, majd mellkasa elé emelte fegyverét. Agous szeme ismét vörös lángot vetett, kezében mágikus tűz lobbant fel. A magasból egyszerre magatehetetlen test zuhant alá, majd élettelenül elterült a padlón. Őt kecses mozdulattal egy fekete bőrruhát viselő lány követte, aki feszes szaltó után a talpára érkezve ért nesztelenül földet, majd felegyenesedett, és a társaság felé nézett.
-Más utat nem találtam.
-Sassin az Isten áldjon meg, a frászt hoztad ránk! - kiáltott felé jó kedélyűen Arbar, és visszatette fegyverét a hátán lévő bőrtokba .
-Sajnálom. Sőt, sajnálatom jeléül had adjak nektek egy kis ajándékot. Nézzétek, kit találtam a sikátorban... - Arbar és a mágus közelebb léptek, és a besütő Hold fényénél szemügyre vették a márványon eszméletét vesztetten heverő, fekete ruhás asszonyt. Arbar arcára a már jól ismert, őszinte mosoly ült ki.
-Nicsak, Istery. Hol hagytad az egyszarvúdat?

27. Z79 (2010-11-29 22:41.21)

Gjorik magányosan állt a fogadó előtt.Látta távolodni lányát, halotta mi történt Roderickal.
Lehet, hogy minden előröl kezdődik?
Nem , nem...-hessegette el komor gondolatait.
Mindent tisztáznak majd a Hősök, akik megmentették a lányát, a falut, talán az egész világot...
A csendes sötét kocsma felé nézett, majd felsétált az istálló mellett álló apró dombra, ahonnan tiszta időben a völgyig is ellátott. Beleszippantott a levegőbe, szúrós, rothadó levegő öntötte el a testét..
A trágya-gondolta- Roderick már sosem fogja kihordani...
Hirtelen ara gondolt, a főúton követi lányát, hisz bizonyosan jólesne neki az apai jelenlét.Utoljára a völgyre pillantott, alant köd gomolygott,
-Nem ritka ősszel -gondolta, ez a köd valahogy mégis más volt.Minth apró fények villantak volna benne időnként. Rabul ejtette Gjorik tekintetét,és egyszer csak úgy érezte egy ködfölt kiválik a páratengerből, és egy szúrós szagú pamacs egészen közel úszik hozzá.A kavargó páracsomó néhány méterre állt meg tőle. A gomolygó fátyolból egy emberi arc rajzolódott ki, egy könnyes női arc aki a feleségére emlékeztette. Gjorik hátrahőkölt, a káprázat szertefoszlott...
Az öreg sarkon fordult, visszarohant a fogadóba, páni félelem, öröm és szomorúság hullámai öntötték el lelkét, de a félelem volt a legerősebb...Úgy döntött egyedül nem mer ma este elindulni, még a lány a után sem.

26. Z79 (2010-11-29 21:13.53)

Uw Ethanar temploma mögött hatalmas, viszonylag keskeny udvar húzódott. Ápoltsága ,gondozottsága ugyan megkopott,mégis szemetgyönyörködtetőek voltak örökzöld fái. Kanyargós ösvényei egészen a Régi falig futottak.A Falon túl csak egy őrház,és egy postakocsi megálló volt.A faluból ezen az oldalon kilépő út a temetőhöz vezetett.
A sötét nem engedte látni a templomkert szépségeit, de jótékonyan elfedte az apró tisztáson álló régi nyári kápolna felé igyekvő
kövér, lihegő alakot.
-Bekövetkezett- zihálta Preadweell, miközben a kápolna padlóját képező, hatalmas, felnyitott kőlapra nézett. Arcán elégedett mosoly jelent meg.Miközben a kápolna alá vezető első fokra lépett kezében mágikus fény gyúlt.Orrát szúrós szag csapta meg, látását ködfátyol zavarta, ő azonban mosolyogva haladt előre...Ő, EZetron Preadwell...Hamarosan, egy tágas,terembe ért, melynek túloldalából számos járat futott tovább.
Balra fordult. a mágikus fénnyel meggyújtott pár gyertyát, mellyel egz bizarr és kissé ilyesztő, mégis díszes oltárt világított meg.
Preadwell gondolataiba merült... Ő, Uw Ethanar papja, akit ebbe a porfészekbe küldtek szolgálni,miután az öreg Rolf tisZteletes elesett a démonokkal vívott harcba,Ő aki alérsek lehetett volna, ha nem kapott volna kedvet egy vidéki tiszteletes feleségéhez... ő aki akkor még erős és jóképű volt..itt kellett leélni elmúlt 11 évét, elásva. Nem, nem Ő többre képes.. ha Uw Ethanar nem segít, segít más.Megtalálta ezt a régi pincét, amit egykor jámbor bortermelő amaritánusok laktak, és a temetőig húzódik, ami régen szép szöllős volt...
Aztán egy nap felvette a kapcsolatot Warrick szellemével, de ő az Úrnőt küldte maga helyett, aki csodás..
Martaliai törpékkel ásatta a járatokat a temetőig, 7 évig, de sosem fizetett nekik..hiszen nagy ez a pince.. sokminden-mindenki elfér itt. A templom meg csak pusztul, az adományok a pince kiépítésére mentek el.De nem baj, hamarosan nem lesz rá szükség...
Ő pedig gazdag és hatalmas lesz, megkaphat minden nőt, az Úrnőt is aki oly szép mint a lány a kocsmából...
Felnevetett...

25. Z79 (2010-11-29 20:08.30)

Evelyn Agousra nézett,a férfi visszatekintett rá,szemében egy pillanatra sárgás,símogató ,biztonságot ársztó fények gyúltak.
-A szemed ...-mondta döbbenten a lány már korábban is...
-Még nem értheted-válaszolt Agous-A mágiát használó lények szem, bőr, de akár hajszíne is változhat, az általuk használt bűbáj, vagy éppen az érzéseik függvényében.Elmosolyodott
Polk szakította meg a beszélgetést:
-Miért is a templom felé megyünk a tanácsháza helyett?-kérdezte, miután tudatosult benne, hogy a tulajdonképpeni foglyok átvették az irányítást.
-Nyílt ,világos téren haladunk át, ezt nem kedvelik a pokolfajzatok.Aznokívül a templom szent hely...legalábbis remélem -válaszolta Arbar.Még nem tudta, hogy ennek a mondatnak hamarosan jelentősége lesz...
Minden a másodperc tört része alatt történt.Az első áldozat egy fiatal, oldalt haladó katona volt.A semmiből vetette rá magát egy sötét alaktalan teremtmény, Polknak még volt ideje kardját előrántani, használni már nem tudta.
-Védjétek a lányt-kiáltotta Agous
A három Hős villámgyorsan védelmii kört képzett a lány körül. A két másik katona egy szempillantás alatt holtan esett össze.
Preadweel hisztérikusan ordítva egy sikátorba vetette magát
-Barom... mondta halkan Arbar
A következő pillanatban Agous kinyújtotta jobb kezét- Evelynben felrémlett amikor a Hős elűzte támadóját-a nyakában függő erekje és mindkét szeme bíborfényben tündökölt.
a kis csoport elé tornzosuló fekete massya millió darabra szakadt.
Fussunk a templom felé-javasolta Iwer.
A lányt közrefogva a templom közeli kis, jól megvilágított térre értek.A sátáni yajok elcsendesedtek, a templom előtt ayonban furcsa köd gomolygott
-Nem bírom-zihálta Evelyn
-Csak pátszáy mter a templom... kérlelte Iwer
-Valami nagzon nincs rendben-mondta Aogus. Megálljt vezényelt.
Fejében kavarogtak a gondolatok:gyenge kis csapat jött értünk, pedig ellenálásra is számíthattak. Sassin elvált tőlük, a csapat megoszlott... Preadwell lelépett,pedig nem bántották a támadók...a kivilágított tér.. képzett harcosként nyílván ezt választják...
CSAPDA villant át a tudatán,kimondani azonban nem volt ideje. A ködből-mint megannyi gonosz mécses- tucatnyi vörös szempár tekintett rájuk...

24. Randal (2010-11-29 16:08.58)

http://www.filmkatalogus.hu/forum-33394

23. Randal (2010-11-28 15:09.28)

A csapat összerezzent, és mozdulatlanságba dermedve fülelte a csillagtalan éjszaka alatt egyszerre fenyegetővé váló várost. Szemükben mozdulni látszottak az árnyékok, hirtelen minden apró neszt démonok hörgésének hallottak. Preadwell teste láthatóan remegett, kezével csuhája szélét markolászta.
-Ez mi volt? - nyögte suttogva. Válaszul Arbar odanyúlt, és pisszegő hangot hallatva befogta a pap száját, szemét végig a velük szemközt futó sötét sikátor bejáratán tartva. Sassin Iwer tekintetét kereste, aki a néma kérdésre néma bólintással felelt. A lány ekkor pár lépéssel a szűk utcácska felé lépett. Karcsú testére feszülő bőrruhája nyaktájékon varázsütésre megnyúlt, és szűk csuhaként a fejére borult, eltakarva egész arcát. Két kezében fekete füstoszlop kezdett kirajzolódni, majd lassan két rövidkard alakját vette fel. Egy pillanat sem telt bele, és a kavargó füst ébenfekete pengéjű fegyvereként simult Sassin kezébe. A lány még egyszer hátrapillantott, majd hagyta, hogy a ruha, minthacsak eleven élőlény lenne, eltakarja hóllószín szemét is. Fegyvereit maga elé emelte, és ruganyos, nesztelen léptekkel eltűnt a sikátor sötétjében.
-Mennünk kell tovább - sürgette a társaságot Agous.
-Nem... nem kéne segítenünk a lánynak? - kérdezte erőtlenül Polk, a falu jegyzője. Arbar száját öblös hangú, visszafogott kuncogás hagyta el.
-Sassin miatt ne aggódj, - válaszolta Iwer - Agousnak pedig igaza van, nem maradhatunk az utcán.
-Érzem a sötétség szagát - fintorodott el Agous, majd átkarolta Evelyn hátát, és a templom felé vette az irányt. A társaság további kérdések nélkül követte őket.

22. Z79 (2010-11-28 14:19.49)

A fogadó állandó vendégeinek feltűnt,hogy néhány napja Evelyn kevesebbet sürög, forog a vendégek között. Mintha apjával is szívélyesebb lenne, és gyakran eltűnt a hátsó szobába, mindig egyedül.A változások azonban egészen Preadwell legutóbbi,a Hősöket megvádoló beszédéig nem vezettek pletykálkodásig. Miután a beszéd elhangzott, a részeges Don Orik meglátta, hogy Evelyn hosszasan Iwerrel beszélget. Pár nap múlva elterjedt, hogy Evelynt apja nem Rodericknek, hanem a druidának szánja. Iwer csak mosolygott, a hír hallatán, viszont óvatosságra intete a lányt.
-Ez csak pletyka, de ha olyanoknak is szemet szúr, hogy sokszor találkozol velünk, akik fogékonyak Preadwell hazugságira abból gondjaink lehetnek. Óvatosabbnak kell lenünk.

A falu melletti völgyben állt az öreg kápolna, mellette a temető.Egy Norton Vrok gazdára emlékeztető lény lépdelt a Vrok család sírboltja felé. Három emberialakot formáló lény követte. Lassan elgördült a kripta bejáratát záró malomkeréknyi kő.A négy lény leereszkedett a kripta sötétjébe...
-Ma utoljára találkozunk itt, a fogadó, mitöbb a falu nem biztonságos-mondta Arbar
-De akkor hogyan tovább?- kérdezte Evelyn
-Egyedülálló képességek szunyadank benned, ezeket még mi sem ismerjük teljesen, de sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy ezeket feltárjuk- mondta Iwer-El kell hagynunk a falut
A beszélgetést erősödő zaj szakította meg. Kopogás hallatszott
Az ajtóba Polk, a falu egyik előljárója Preadwell és néhány katona állt.
-Sajnálom-kezdte Polk-velem kell jönnötök, néhány kérdést tisztáznunk kell. Preadwellre nézett, mintha nem akaródzott volna azt tennie amit tesz.
-Miféle kérdéseket?-kérdezte Arbar fenyegtő pilantás kíséretében
Preadwell válaszolt
-A démonkkal, Norton eltűnésével és -sajnálom lányom-Roderick Kart meggyilkolásával kapcsolatban...
Evelyn szívébe fájdalom hasított Nem, nem lehet, most hogy apja végre elfogadta megint el kell veszítenie valakit.Iwer átölelte. A két Hős és a lány a katonák gyűrűjében elindut a tanácsháza felé.Mintha Preadwellen kívül mindenki szörnyen érezte volna magát a helyzettől.Éppen a város gazdagabb része felé kanyarodtak egy sikátort elhagyva amikor szörnyű sikoly hasított az éjbe...

21. Z79 (2010-11-28 13:36.35)

A templomon egy pillanatra néma csend lett úrrá,a hívek döbbent arcal néztek egymásra vagy szegény Dannra.Preadwell arcán mintha egyetlen másodpercre elégedett mosoly futott volna át.A döbbent csendet moraj követte, van aki felzokogott, mások kérdések özönét zúdították Dannra.Preadwell csendben állt, figyelte a tömeget, amelyen lassan úrrá lett a pánik.
-Emberek, híveim,szent helyen vagyto, őrizzétek meg méltóságotokat... nyugalom, a templomba nem léphet be a gonosz...Dann ,fiam gyere ide, mond el mi történt.A fiú nagyot nyelt,preadwell a templom közepére kísérte.
-A földből nőttek ki, nem is a földből, egy..
-Kavargó masszából az út mentén-a mondatot a templomajtóban álló Agous fejezte be.
-Agyagdémonokról van szó,általában ők az előfutárok...
-Látjátok,megmondtam,honnan is tudhatná mi történt,ha nem lenne a démonok pártfogója-kiáltott Preadwell.-Hogy mersz ide belépni,démonok cimborája...
-Azért,mert nem a te Istenednek szolgálok még nem vagyok démonok barátja... ha jól tudom a nekromaták elűzése óta ebben tartományban is béke van a különböző hitűek között.Mindenki rájött, hogy ellenük csak együtt győzhetünk.Amúgy, ha jól tudom pont te tartasz időnként beszédeket más hitűek ellen...
-Honnan tudhatod, sosem jársz a templomba
-Nekem nem kell OTT lennem ,hogy haljam, lássam mi történik, de ezzel szerintem az emberek többsége tisztában van.
Preadwell elhalgatott
-Emberek, veszély fenyegeti a falutokat, valaki, vagy valakik-ekkor Preadwellre nézett- valóban szövetkeztek a gonosszal, de azok nem mi vagyunk.
Többet még nem mondhatok,de arra kérek mindenkit, legyetek óvatosak különösen sötétedés után.Az én Istenem és a tiétek is vigyázza falut, ezért fogok imádkozni.-Agous ezek után megfordult és kilépett a templomból. Az idős-Preadwellel ellentétben -barátságos, emberséges templomszolga lépett utána.
-Biztos, hogy Norton... az egyetlen unokaöcsém
Agous ráemelte tekintetét
-Remélem, hogy meghalt öreg, és nem rosszabb történt vele. Sajnálom.

20. Randal (2010-11-28 11:46.15)

A hívek álmos lassúsággal szállingóztak a város templomába, tisztára suvickolt cipőik kopogása monoton ritmust adott az orgonaillatú délelőttnek. Aki csak Gjorik kocsmájának külvárosi utcáit látta, könnyen másik városnak mondhatta volna a templom környékét. Az eső mosta földút helyett a népek itt szépen metszett macskaköveken lépkedhettek, melyet ütött-kopott viskók helyett díszes kőházak kereteztek. A gazdagságot látva hihetetlennek tetszene, hogy alig pár perc sétára innen lepusztult falusi környezet fogadja az arra tévedőket.
A templom kapujában a kövér Preadwell atya köszöntötte a belépő híveket. Koszos csuháját ünnepi talárra cserélte, ritkuló, őszes haja most rendezetten keretezte kerekded arcát. Húsos ajkait széles mosolyra húzva biccentett az őt üdvözlők felé, de szemében számító és gonosz csillogás szikrázott, mint akinek lelkéből sötét titok készül előpattanni.
A templomot díszes épületnek tervezték a mesterek, de az idő múlása és a karbantartás hiánya lassan kezdte az enyészet apró jeleivel pöttyözni a magas, fehér falakat. A freskók és a világos üvegdarabokból megalkotott mozaikablakok mind Uw'Ethanar igazságosságát hirdették, az oltár körül fehérarannyal ékesített szent szobrok mitológiai személyek hőstetteit üzenték a közösségnek. A fekete és fehér kockás márványpadlót a nyáj léptei fényesre koptatták, szinte látni lehetett benne a templom kupolájának tükörképét.
Miután a hívek helyet foglaltak az éjfekete padokon, Preadwell tiszteletes jelentőségteljes, kapkodó léptekkel, duzzadt orrát magasba emelve végighaladt közöttük. Fellépett az oltárhoz, teátrális mozdulatokkal és rutinos szavakkal tiszteletet fogadott istenének, majd sunyi mosollyal az arcán a nyája felé fordult.
-Híveim! - csendült ájtatos hangja az összerezzenő tömeg felé. - Bár a helyemben lennétek, és tudnátok, milyen nehéz most nekem előttetek állni! - Szavaiban itt pár pillanatnyi hatásszünetet tartott, majd patetikus hangon folytatta. - Híveim... szívem tiszta szeretete megakadályoz abban, hogy eltitkoljam előletek a szörnyű igazságot, ami ma hajnalban, alig pár órával ezelőtt jutott el hozzám. Lelkem remeg, szemembe könny szökik, mert megmentőink, kiket az isteni Uw'Ethanar nagylelkű ajándékaként üdvözöltünk városunkban a vésznek sötét óráiban... BIZONY ÁDÁZ MÓDON MOST AZ ÉLETÜNKRE TÖRNEK! - a visszhangzó termet egy csapásra zavarodott hívek hol hitetlenkedő, hol felháborodottságtól ingerült moraja töltötte be. Preadwell pár másodpercig hagyta, hogy hívein úrrá legyenek érzelmeik, majd emelt hangon folytatta beszédét. - Ahogy mondom, úgy igaz! A Hősök megirigyelték Uw'Ethanar szent egyházának hatalmát, és szövetséget kötöttek Warrick gonosz lelkével! Hatalomvágyuk nem ismer határokat! Még ősi ellenségükkel, a gonosz Warrick-kal is hajlandóak lepaktálni! - a hívek értetlen moraja szélvész szerű tombolássá erősödött, arcukon a rettegés és a gyűlölet vetett árnyékot. Sokan felkeltek székükről, és a pap felé emelve remegő kezüket kérdéseket próbáltak feltenni, de a hangzavar elnyelte szavaikat.
A káosz kavargását a templomajtó kicsapódásának mély dörrenése szakította félbe. A tömeg, mintha parancsra tenné, egy pillanat alatt elhallgatott, és hátrafordult a vasalt tölgyfaajtó felé, amin Dann, a parasztlegény támolygott be. Erősen zihált, homlokát verejték áztatta, szemében kétségbeesett rémület remegett.
-Norton gazda... Norton gazda... - habogta.
-Mondd, fiam, mi rémített így meg? - kérdezte színpadiasan Preawell tiszteletes. Dann nyelt egyet, fejét lehajtotta, vastag szálú, fekete haja egy pillanatra eltakarta arcát. Mikor újra felemelte fejét, egyenesen Preaqwell szemébe nézett.
-Norton gazda... démonok támadtak Norton gazdára, és... és megölték szerencsétlent!

19. Z79 (2010-11-28 10:28.27)

Őszi napsugár szűrődött be a fogadó konyhájának ablakán.Gjorik és Evelyn egy pohár meleg alvia tea mellett az asztalnál ültek, mindkettejük szemében könnyek csillogtak.
-Apa, hát ezért, ezért ...
-Igen,ezért voltam sokszor durva veled,ezért neveztelek koloncnak, semmirekellőnek. Pedig az istenekre mondom, annyira vártunk rád, hogy megérkezz a világra, annyira...
Gjorik zokogni kezdett,Evelyn a vállára borult.
Apa és lánya -életükben először-tiszta szívből ölelte egymást.
Agous az ablakon át figyelte őket
-Elkezdődött-mondta Iwer
Agous lehunyta szemét és az őszi napfény felé fordította arcát.Halkan eyg imát mormolt magában..

A kocsi lassított a keresztútnál
-Dann, pattanj le, nézd meg mi az ott az út szélén.Dann...
Norton gazda részeges napszámosát próbálta noszogatni, de hiába.
-Ördög vigyen Dann, ha nem szolgálnál már 2o éve, kipenderítenélek.
Hiába,Dann tovább szunyókált a kocsi hátuljában.
A vásári forgatag és a mézser megtette hatását.
Az öreg Norton fejcsóválva lemászott a bakról.
félszemét az út mentén látható gyanús fekete halmon tartotta
-Dann- megkerülte a kocsit, felhajtotta a ponyvát,rácsapott a szunyókáló Dannra.
Nem látta, nem láthatta, hogy az útmenti ,kiömlött trágyára emlékeztető halom lassam mozdulni kezdett. Szétterült, formálódott néma csendben kavargott,az örvénylő masszából lassan 3 emberszerű alak vált ki. A lovak felprüszköltek, a kocsi megindult.
-Dann, a fenébe...
Norton hanyatvágódott,a kocsi hátul a felriadt Dann-nal a falu felé robogott.
Norton pródált talpra állni, de nem sikerült,újra és újr a elcsúszott.A földön fek,ve kezdte úgy érezni, hogy figyelik. Felült, körbe nézett.
-Sehol senki, hogy a démonok vinnék el Dannt...
Háta mögött érces hang csendült
-Szólítottál?
Norton megpróbált megfordulni, de nem maradt rá ideje...
A kocsi Norton nélkül ért a városkapuhoz, pont akkor, amikor a kersztút felől szörnyű kiáltás hallattszott.

18. Z79 (2010-11-28 09:53.35)

A druida folytatta:
-Te vagy az egyetlen olyan még élő ember,akinek lelke visszatért a pokol tornácáról. A megerősödő, hamarosan újra támadó Warrickal szemben csak veled együtt tehetünk valamit.
Agous Iwer vállára tette kezét
-Azt hiszem talán ennyi most elég, hagyjuk Evelynt pihenni.

17. Randal (2010-11-27 23:57.33)

Az öröm néhány perce után Evelyn úgy érezte, képtelen tovább a szobában maradni. A Hősök, apja és Roderick kitámogatták a szobából, majd ki a kocsmából. Hűvös hajnal fogadta őket, az eget már rózsaszínre festette a felkelő Nap, de még minden nyirkosan csillogott a harmattól. A levegő metsző, hideg frissességgel ölelte körül a társaságot, ahogy végigsétáltak a szekérnyomos főúton. A város határához érve találtak néhány padot, kör alakban elrendezve, melyekre letelepedve Evelyn Iwer szemébe nézve feltette a kérdést:
-Mi ez az egész?
Iwer Agous-ra pillantott, aki tekintetét a földre szegezve szótlanul ült a padon, barna csuháját fázósan maga köré húzva.
-Mit jelent az, hogy... halott voltam? - kérdezte újra Evelyn, ezúttal határozottabb hangon. A druida az ég felé pillantott, behunyta a szemét.
-Reméltem, hogy soha nem kell majd hallanod ezt a történetet - sóhajtotta, majd végre mégis Evelynre emelte tekintetét. - De muszáj. Szükségünk van rád, de úgy nem tudsz segíteni, ha nem mondom el.
Evelyn kérdések nélkül, tekintetét a vele szemben lévő pad sarkára szegezve hallgatta végig Iwer szavait.

Tizenhét évvel korábban édesanyja belehalt a szülésbe. Gjorik, aki az életénél is jobban szerette az asszonyt, szinte beleőrült a fájdalomba, és elhatározta, bármit megtesz, hogy visszaszerezze őt. Az újszülött csecsemővel a karjaiban felkereste Warrick-ot, a nekromatát, aki mágiájának erejét a halottakból nyerte, és felajánlotta neki a csecsemőt, ha visszahozza az élők közé elhunyt feleségét. Warrick, koponyaszerű arcán kéjes mosollyal, beleegyezett a paktumba. A szertartás kegyetlensége elborzasztotta Gjorikot, akinek végig kellett néznie pár napos lányának feláldozását.
De a varázslat sikeresnek bizonyult. Ahogy a csecsemő lelke a Pokolba száműzetett, édesanyja, Amily feltámadt.
Gjorik azt hazudta neki, hogy a gyermek halva született, és arra kérte Amilyt, ne faggassa a történtekről - de Amily anyai szíve érezte, hogy tragédia történt. Évekig könyörgött könnyekkel lángoló szemekkel Gjoriknak, hogy árulja el mi történt, míg végül megtört. Gjorik hosszan beszélt, Amily pedig egy szó nélkül hallgatta. Nincsenek szavak, amik leírhatnák egy anya fájdalmát, aki gyermekének lelkét a Pokolban tudja... szótlan gyűlölettel meredt hát férjére, majd könnyek nélkül zokogva elrohant a házból - egyenesen Warrick-hoz.
A nekromata furcsa módon mintha már várt volna rá. Végighallgatta Amilyt, aki azt kérte tőle, tegye meg nem történtté a varázslatot. Saját lelkét ajánlotta a Pokolnak a gyermekért cserébe, de Warrick gonosz mosollyal elutasította. "Kérésed teljesíthető, asszony, de a lelkednél többre van szükségem a szolgálataimért cserébe" Megkapsz tőlem bármit, amit csak szeretnél". Warrick torkából sátáni kacaj dörrent elő. "Azt akarom, hogy vállald: helyettem TE leszel a felelős a világod pusztulásáért, a Pokolban pedig engem fogsz szolgálni!" Amily néma bólintással... elfogadta a feltételeket.
Warrick újabb gonosz szertartást hajtott végre. Amily lüktető szívének egy darabkáját magához vette, a gyermeket pedig kiszabadította a Pokol fogságából. "Térj haza, ivadékod otthon vár rád".
Ezután a városban elszabadult a pokol. Démonok, szörnyek, a legkülönfélébb rettenetek szabadultak a világra Warrick hatalmából, akik szabadon mészárolták az embereket - a felelősség pedig a paktum szerint Warrick helyett Amilyt terhelte.
De sose bízz egy nekromata szavában. Evelyn valóban visszatért a Pokolból, de az ott eltöltött évek nem múltak el nyomtalanul. Evelyn, az ötéves kislány megtestesült démonként pusztított Warrick többi szörnyével együtt.
Ekkor érkezett a városba a Hősök csoportja, akik embertelen küzdelem árán visszaszorították a sátáni teremtményeket, és utolsó erejükkel magát Warricket is száműzték az emberek világáról.
Gjorik és Amily felkeresték a győzedelmes Hősöket, és könyörögtek nekik, mentsék meg a lányukat az őt uraló démontól. Agous és Iwer közös ereje elegendőnek bizonyult Evelyn démonának bebörtönzésére - a lány lelkének fenevad része így visszakerült a Pokolra, Evelyn pedig - emlékek nélkül - emberi kislányként élte tovább az életét.

-Ami a te emlékeidben avar égetés egy őszi délutánon, az valójában a szertartás, amit Agous-szal folytattunk le, hogy száműzzük belőled a démont - ért a történet végére Iwer. - Akkor születtél meg másodszor emberként, azon az őszi délutánon. Édesanyád tudta, a varázslat kétesélyes, a siker nem volt garantált. De Uw'Ethanar velünk volt.
Evelyn továbbra is a padsarkot bámulta, arcára nem ültek ki érzelmek, senki sem tudta, mit rejt a hűvös külső.
-Eddig hallgattál minderről. Miért nem tartottad tovább magadban? - szólalt meg végül, rekedt hangon, immár könnybe lábadt szemét Iwer-re vetve. A druida zavart, segítségkérő pillantást vetett a többi Hősre, de azok némaságba burkolóztak. Erőt vett hát magán, és folytatta.
-Warrick nem halt meg, a lelke a Pokol létsíkján tovább él, és a visszatérését tervezi.
-És nincs egyedül... - mormogta szinte magának Agous, arcát a tenyerébe rejtve.
-Valóban. - folytatta Iwer - Evelyn... Nem tudom hogy kéne... elmondanom... kövek szívemen a szavak... - tekintete ismét a Hősökre vetült, tőlük várva segítséget, majd mély levegőt vett, és határozott hangon folytatta. - Evelyn, Warrick sötét lelke a Pokolban szövetségre lépett a démonoddal, és édesanyád elkárhozott lelke is csak őt erősíti. A paktum nyomán ezrek halála szárad a lelkén, így halála után elkárhozott és a Pokolra került, ahol most Warrickot szolgálja.

16. Randal (2010-11-27 23:02.14)

Evelyn kővé dermedt. A druida szavai lelke legmélyéig hatoltak - hiába tűnt őrültségnek, valahogy tudta, hogy amit hallott, az igazság. Szívét sziklának érezte, ereiben mintha megfagyott volna a vér. Mozdulni próbált, de teste nem engedelmeskedett a bágyadt parancsnak, csak feküdt mozdulatlanul, a világra süket fülekkel, gondolkodásra képtelenül - aztán egy álmos hullám mosta végig a külvilágot, majd eltűnt minden, mint homokba olvadt lábnyom a tenger csókja nyomán.
Egy perc, vagy egy örökkévalóság? Evelyn saját tudatának sötét csapdájában lebegett, ezüstfényből kovácsolt hideg bilincsek között. Körülnézett, de csak az ébenszín végtelent látta maga körül. "Meghaltam hát?"
Mintha csak gondolata hívta volna életre, a távolban ekkor apró, vörösen izzó pont jelent meg, Evelyn körül pedig émelyítő sebességgel kezdett forogni a Semmi. A vörös izzás ekkor ellenállhatatlanul megindult felé... Az űrt félkegyelműek rettegésének üvöltése töltötte be, Evelyn szíve a torkában dobgott, béklyói közt teste megfeszült, torkából kétségbeesett sikoly robbant elő, szemeit irdatlan erő szaggatta szét. Ahogy a vörös izzás közeledett, a kín és a rettegés démonai egyre elviselhetetlenebbül kínozták. A karmazsinvörös folt pedig megállíthatatlanul száguldott felé, mígnem végül teljesen kitöltötte Evelyn látókörét. A lány feje remegett, szeme előtt a kép összemosódott, de mintha még látta volna, hogy a vörös izzás középen szétnyílni látszott, a nyíláson pedig a Pokol tüzének forrósága ömlött felé.
Majd minden egy szemvillanás alatt véget ért, Evelyn pedig, mintha víz alól bukkanna hosszú percek után a felszínre, tüdőt szaggató zihálással felült az ágyában, hogy ugyanazzal a lendülettel vissza is hulljon izzadtságtól nedves párnái közé. Szemét lecsukva tartva kapkodta a levegőt, keze a mellkasát szorongatta, amiről mintha mázsás kőszikla gördült volna le, kínos lassúsággal.
Amikor kicsit megnyugodott, kinyitotta a szemét. Ugyanabban a kis szobában volt, amit most tömjén és kénszag súlyos illata, és mécstüzek fényeinek tucatjai lengtek be. Agous és Iwer állt mellette, csapzott hajjal, beesett szemekkel - arcukon megkönnyebbült mosoly, tekintetükben együttérzés.
-Sikerült... - sóhajtotta a világba Agous. A kis szoba ajtaja ekkora kicsapódott, rajta apja és Roderick rontott be, majd kicsit később belépett Sassin és Arbar is.
-Sikerül! - szakadt ki Roderickből, aki odaszaladt Evelynhez, és szorosan átölelte.

15. Z79 (2010-11-27 21:38.45)

-Nem kell tartanod tőlünk Evelyn.Azért vagyunk itt ma este mert fontos vagy számunkra.
Evelyn lassan felült az ágyon, a melegséget és bizalmat árasztó Iwer felé fordult és kérdőn nézett rá:
-Nem csak számunkra, de az egész falué az egész ország számára.-folytatta Iwer
Gjorikot lassan talpra segítették,Rodericket pedig Arbar-határozottan,de nem durván-. a sarokban lévő székre ültette.
-Jobb ha leülsz ,fiú-mondta és szemében huncut fény csillant.Amit hallani fogsz attól úgyis fenékre huppannál.
Gjorik szeme könnybe lábadt,felkiáltott
-Tudtam, hogy ennek rossz vége lesz...
Agous ismét Gjorikra nézett, most azonban tekintette szomorú és együttérző volt. A z idős férfi vállára tette kezét.
-Evelyn, fontos, hogy emlékezz...Ugye s ok gondod van az emlékeiddel az emlékezéssel?-kérdezte Iwer
Evelyn némán bólintott
-Szinte semmire nem emlékszem gyermekkoromból...egy képet látok néha... 5 éves lehetek, anyu zokog, hogy előtte mi történt, arra nem emlékszem. Az ezután történt dolgokra igen, egészen anyu haláláig...zokogni kezdett.
Gjork felkiáltott- Hagyják..
Iwer a lány szemébe nézett, tekitete békét ny ugalmat és megértést árasztott
-Kék ruhában voltál, kora ősz volt..
-Igen, de nem emlékszem mi tört.ént előtte..
Iwer mélyen a szemébe nézett-Evelyn, nem emlékszel...a fiatal druida Agous-ra nézett,az némán bólintott
-Nem emlékszel,hogy mi történt, mert...előtte,előtte Evelyn HALOTT VOLTÁL...

14. Randal (2010-11-27 19:35.20)

Roderick egy tétova lépéssel átlépte a küszöböt, szája félig nyitva, lélegzete elakadt, arcát élettelen maszkká változtatta a döbbenet és az értetlenség. Kedvese fátyolos tekintettel feküdt az ágyon, leendő apósa földön fekvő testét görcs rángatta, a falu egyik Hőse, Agous pedig fenyegető pillantással állt a kialakult káosz közepén.
-Én hallottam, hogy... - kezdte volna dadogva, de a háta mögött ekkor megjelenő három másik Hős félbeszakította.
-Nem ezt beszéltük meg, Agous - csendült fel határozott hangon Sassin, a fekete szemű és fekete hajú lány, kinek testére szűk, szintén hollószín bőrruha feszült - Úgy volt, hogy együtt kérdezzük ki őket.
-Ne oktass ki engem te lány! - válaszolta állát megemelve a mágus, de Sassin nem hagyta, hogy befejezze mondandóját.
-Iwer látomása szerint ezek az emberek a szövetségeseink, NEM az ellenségeink, és te mégis rájuk támadsz, a beleegyezésünk nélkül?!
-Nem támadtam rájuk, ostoba nőszemély, de ha rajtatok múlik, tízszer is eltűnik a Hold, mire tettre határozzuk magunkat! - ingerült beszélgetésüket Iwer szakította félbe, aki egy hang nélkül, kecsesen odalépett Evelyn ágyához, a homlokára helyezte a kezét, majd hátra tekintett negyedik társukra . Arbar, az izomkolosszus, kezét a kardján nyugtatva állt az ajtóban, és egy bólintással jelezte, biztonságuk miatt nem kell aggódniuk - a szobába senki oda nem illő személy nem fog belépni. Iwer, a fiatal druida, ekkor szólította csak meg Evelyn-t.

13. Z79 (2010-11-27 18:42.34)

A csuklyás rezzenéstelen arcal állta Gjork pillantását,kék szemében azonban különös fény gyúlt.Foglyul ejtette az öreg fogadós tekintetét.Gjork megpróbált elfprdítani arcát de nem tudta.Úgy érezte erős karok fogják le és kárhotatják mozdulatlanságra.Minnél jobban erőlködött, rabláncait annál szorosabbnak érezte.Hirtelen egy hang csendült fülébe: emlékezz,emlékezz arra az időre amikor még boldogan éltetek leányoddal és feleségeddel,emlékezz az egyszarvúra és a feketeruhás asszonyra Wartonból...
Homlokába fájdalom hasított,úgy érezte elméje lassan szétnyílik, mint egy félbe vágott cipó a fogadó konyháján.Hányinger kerülgette,de ekkor az érzés enyhülni kezdett,láncai lehullottak, Gjork térdre rogyott. Felpillantott.A csukályás arcát a bejárat felé fordította, ahogy szinte mindenki a helységben.Az ajtóban Roderick, az egyik istállófiú állt, arcán leírhatatlan döbbenet ült...

12. Randal (2010-11-27 17:01.43)

Gondolatai szédítően kavarogni kezdtek. Képek villantak fel, csak rögtön utána el is tűnjenek. Ismerős és ismeretlen arcok villantak a tudatába, hangok és érzések örvénye kavargott a lelkében, majd egy ostorcsapás szerű pillanatban minden megdermedt, és elméjében csak a csuhás kék szempárját látta. "Emlékezz!"
Lelki szemei előtt hirtelen felsejlettek gyerekkorának képei. Újra ötéves volt, világoskék ruhában, mezítláb sétált a házuk tornácán. Ősz volt, a Nap vérvörös falevelek között sütött kis faházra. Csend honolt a világon, már-már természetellenes csend - csak a talpacskái alatt megnyikorgó öreg falécek hangja hallatszott, és egy máglya távoli ropogása. Édesapja párszáz méternyire tőle avart égetett, a levegő kékes füsttől és tölgyillattól volt terhes. A tűz mellett édesanyját pillantotta meg, aki a földön térdelt, arcát a kezeibe temetve sírt.
A vízió itt hirtelen félbeszakadt, mielőtt a lány megérthette volna a jelentését. Ismét a kocsmában találta magát a Hősök asztala mellett. Lábából elszállt minden erő, mintha láthatatlan kezek rántották volna ki testéből az izmokat, majd alig hallható, rövid sikoly hagyta el ajkait, szemeit szorosan összeszorította, és a földre zuhant.
Mikor magához tért, a kocsma hátsó szobájában találta magát, dohszagú ágyon fekve. Először édesapja arcát vette észre, homályosan, ahogy fölé hajol.
-Apa?
-Na, csakhogy.
-Nem lesz semmi baja a lánynak, nyugodj meg, Gjork - válaszolta a lány helyett a csuklyás Hős, aki most lépett elő a szoba sötét sarkából.
-Elnézést kell kérnem - válaszolta bűnbánó, de határozott hangon - sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas arra, amit tettem. De jó okom volt rá.
Evelyn még nem tért teljesen magához, így apja reagált helyette. Felkelt lánya mellől, és ingerült pillantást vetett a Hős felé.

11. Z79 (2010-11-27 16:28.51)

Nem tudta felidézni azt a kedves arcot,bármennyire is próbálta. És nem tudta felidézni annak a szörnyű estének az eseményeit sem, amikor elvesztette édesanyját.Egyet tudott biztosan: apja , az öreg Gjork őt hibáztatja a történtekért.

10. Z79 (2010-11-27 16:17.01)

Nem,valóban nem tudta milyen fontos lehet.Honnan is tudhatta volna, néha úgy érezte még arra sem emlékszik, hogy milyen volt édesanyja arca.Annak az embernek az arca,aki védte, oltalmazta akkor is ha apja részegen tántorgott haza, vagy éppen semmirekellőnek, koloncnak nevezte őt.

9. Randal (2010-11-27 15:26.15)

A prédikátor valóban kövér, visszataszító ember benyomását keltette. Görnyedt háttal ült a sarokban egy penészes sámlin, apró, háromlábú asztalka mellett, a Hősöktől alig pár lépésre. Foltos, savanyú szagú csuhát viselt, amit vastag lenkötéllel szorított össze kövér pocakján. Szeme fehérjét sárgásra festette a hosszú évek alatt elfogyasztott olcsó sör, ezalatt a hályog alatt forgatta sunyi tekintetét hol a lányt megmentő csuklyásra, hol a galérián magukat kellető örömlányokra.
-Itt a vacsorája, Preadwell atya. - A prédikátor észre sem vette a lányt, míg az meg nem szólította.
-Tedd azt le az asztalra lányom - mondta, arcán kéjes vigyorral, részegségtől el-elcsukló, reszelős hangon - és csatlakozz hozzám, együnk együtt Uw'Ethanar örömére!
-Sok a vendég, sok a dolgom - válaszolta a lány kurtán, miközben letette az ételt az asztalkára. A prédikátor határozott, de kótyagos mozdulattal a keze felé nyúlt, de a kocsmáros lánya gyorsan elhúzta, majd egy pillanat zavarodottság után sarkon fordult, és sietős léptekkel a pult felé indult.
Ahogy elhaladt a Hősök asztala mellett, tekintete akaratlanul találkozott a rejtélyes csuháséval. Úgy érezte, ez az acélkék szempár egészen a lelke legmélyéig hatol, ismeri minden titkát és titkolt vágyát. A pillanat perceknek tetszett, a lány megszédült, elméjén pedig kékes hullámokat vetettek a csuhás zárt ajkakkal mondott szavai: "Még te sem tudod, mennyire fontos vagy."

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk