Fórum - Kísérleti könyv (6. oldal)

1 2 3 4 5 6 7 8 9

98. Z79 (2010-12-19 16:36.34)

Az Úrnő a hatalmas tükör előtt állva gyönyörködött szinte hibátlan külsejébe...nem hiába, se eleven, se holt, semmilyen lény nem képes ellenállni neki.. A tükörből középmagas, vékony alkatú, tökéletes domborulatokkal megáldott lány tekintett rá. Arca egyszerű, csinos, de nem kirívóan szép. Ami mégis ellenállhatatlanná tette az smaragdzöld szeme, tejfehér bőre és valószínűtlenül fekete, dús haja.. Sosem értette ezt a szépséget..de örült neki és kihasználta. Talán testvérétől kapta a vonásokat..haj és szemszínüktől eltekintve szinte minden eggyezett.Miután kiűzetett a kislány testéből pokolra jutott.Itt azonban zsenge kora ellenére hamar tisztelni kezdték.Először csak a primitív lények..aztán egyre többen.Emberi külseje mellet az is furcsaságnak számított,hogy rendellenesen gyorsan fejlődött...mind tudata, mind teste. Aztán egyszer csak külső fejlődése megállt..naygjából 18-20 évesnek tűnhet. Tudata és hatalma azonban egyre erősebb.Miután emberfajú híveivel kiásatta Warrick testét-annak a marhának a testét-...lehozatta ide.Hagyta, hogy visszanyerje erejét.Szükség volt erre, hisz bár szép és erős volt, tanulnia kelett valakitől... Warrick pedig szépen a jobbkezévé tette. Sajnos Preadwellt nem rá bízta...pedig eljátszadozott volna vele-mindig vonzódott a kellemetlen külsejű lényekhez-,de ő ezt is megoldotta..Felvette a szerencsétlen Amily alakját..úgyis hasonlítottak..elcsalta az atyát a sötét gömbhöz.

97. Törölt felhasználó (2010-12-18 20:35.42)

-Beavatlak néhány dologba, de csak ha megígéred, hogy hűen szolgálsz továbbra is! - Warrick izzó, vörösben játszó szemei eleven lángként fúródtak Amily tekintetébe, miközben karmos kezeivel az asszony csuklóját szorította. Amily nyelt egy nagyot, de szólni nem mert. -Esküdj!A lányod életére!- Warrick hangja metsző volt és hideg. Mivel a nő továbbra is csak bénultan meredt rá, a nagyúr ráförmedt: -Mi lesz Amily? Nem akarsz találkozni Evelynnel? Lányának neve hallatán az asszony szívében remény ébredt. Esdve nézett a gonosz szempárba. -Ó, igen, ezt már szeretem.- A mosoly Warrick arcán olyan volt, mint egy penge hasítása. -Nos? Warrick szorítása engedett. Amily továbbra is hallgatott. Kezét kihúzta Warrick kezéből, majd egy szó nélkül nyújtotta vissza a nagyúr felé. A férfi kéjesen elvigyorodott. Hosszú, éles, fekete karmaival keresztet vésett Amily csuklójára. A seb vágatában vér serkent, aztán vörösen izzani kezdett, végül, néhány szempillantásnyi idő alatt elmúlt az izzás, helyén nem maradt más, csak egy vékony kis heg. -Helyes, Amily. Látom tanulsz. És most jöjjön az én ígéretem. Tudom, hogy láttad a lányodat. Megpróbálsz vele érintkezésbe lépni, minden lehető módon... Nem hibáztatlak, az anyja vagy. Amilyben benn szakadt a lélegzet. -Ilyen ostobának néztél?- Warrick szinte gyengéden tekintett az asszonyra. - Mit láttál Amily, mondd? Az asszony csak némán, fájdalmasan ingatta a fejét. -Nem akarsz válaszolni, ugye? Hát megmondom én neked az igazat Amily. A lányod a Pokolba készül a barátaival. Ma éjjel kaput nyitnak a mi kis otthonunkba. De ne aggódj, a démonok készenlétben állnak. És te fogod irányítani őket. Ha elég ügyes leszel, talán még találkozhatsz a lányoddal is... Amily a döbbenettől üres tekintettel meredt maga elé. Nem akarta elhinni, amit az imént hallott. Amikor feleszmélt, Warrick gonoszan gúnyos tekintetével találkozott. -Készülj, Amily, ez a te estéd lesz. De figyelmeztetlek: ha megszeged az esküd, drágán megfizetsz! Ezzel Warrick kivonult az asszony szobájából. Egyenesen a trónterméből nyíló hálójába ment. Az ágyon egy test körvonalai látszódtak. A nagyúr odalépett az ágyhoz, és szinte sajnálkozva tekintett le Leviatharn Vallató porhüvelyére. -Milyen bizarr, de mindenképpen szükségszerű. Sajnálom barátom, de amíg idelent vagyok, titokban kell, hogy tartsalak. De ne félj, a Vallató újra életre kel, amint itt rendbe tettem a dolgokat. Ezzel ellépett az ágytól és a gondolataiba merült. Igen, szüksége van az emlékeire! Lám, mennyi mindent megtudott múltkoriban is! Preadwell elméjének segítségével sok titokra fény derült. És aztán a lányt is majdnem megkaparintotta. De az az ostoba rabló, meg a még ostobább Agous meggátolták terve végrehajtásában. Aztán a lány eltűnt az apja kocsmájában. A düh majd szétvetette akkor Warrickot. Elindult, hogy megkeresse Preadwellt, de csak a kocsma istállójáig jutott. Ott keserves lónyerítés csapta meg a fülét. Az aznap vett lovakat bélyegezték éppen Gjorik istállós legényei. Kihallatszott trágár hangoskodásuk: -Hé, Roderick, ha elveszed Evelynt, tán őt is így bélyegzed majd meg? Warrick felkapta a fejét. A hír tehát igaz! Evelynt férjhez akarják adni! A nagyúr beosont az istálló nyitott ajtaján. A legények meg a lovak olyan hangosak voltak, hogy nem vették észre a leskelődőt. Warrick retinájába égett a Rodericknek nevezett fiú képe. Végezni fog vele, az első, adandó alakalommal. Fejében körvonalazódni kezdett a terv, miközben olyan halkan ahogy jött, kiosont az istállóból. Gondolatai szélsebesen száguldottak. Tudta, hogy ahol Agous megjelenik, ott van a "banda" többi tagja is. Iwer, a druida- Warrick pengevékony ajkai torz mosolyra húzódtak. Egy druida tőr, amely aláássa a Hősök dicsőségét... Igen, ez jó ötlet! Rodericket egy druida áldozókéssel kell megölni! Így két probléma is megoldásra kerül: a fiú eltűnik az útból, Iwer pedig, a többiekkel együtt rossz hírbe keveredik. Warrick nem teketóriázott. Ismert még egy druidát a városban. Elindult az ispotály felé... Warrickot jajgatás, éktelen csörömpölés és nyihogás zökkentette ki gondolataiból. -Elkezdődött...- arcán a vigyor ismét démoni volt. - Megnézem, betartja-e Amily az esküjét... Tudta, hol kell keresnie az átjárót. De mire odaért már mindennek vége lett. A kaput bezárták. Amily magába roskadva, halkan zokogott, körülötte dühtől tajtékzó démonok álltak, vagy lebegtek. -Láttad a lányodat, Amily? - Warrick szinte nevetett, ahogy nézte a nő néma kínlódását. -Nem baj, kedvesem. A kaput ugyan bezárták, de néhány démonunk még odakint van. Majd legközelebb ügyesebb leszel. Úgyis akad még itt elintézni való. A lányod két másik barátja is idelent időzik. Lehet, hogy kapsz még egy lehetőséget... Ezzel, Amily gyűlölködő tekintetétől kísérve visszatért a tróntermébe, ahol ismét gondolataiba mélyedt.

96. Mosolybogyó (2010-12-18 15:20.52)

Igyekezett összeszedni a gondolatait, hiszen érezte, hogy minden perc drága. Érezte, hogy Warrick készül valamire, és mindenképpen meg akarta akadályozni abban, hogy a családjában, de legfőképpen Evelynben kárt tegyen… A szobájában ült, és a hatalmas fali tükörre tévedt a tekintete. Először csak futó pillantást vetett rá, majd hosszan rámeredt…. Nem akart hinni a szemének… -Te jó ég! Milyen buta vagyok!- odaszaladt a tükörhöz…A lányát látta benne, amint éppen a tó mellett ült, és lábait a vízben lógatta. A lenyugvó nap vöröses fényében olyan volt, mint egy mesebeli lény, akár egy tündér… Elakadt a lélegzete, amint meglátta. Milyen szép lány lett belőle! Öröm töltötte el a szívét, legszívesebben felkiáltott volna. Ekkor, mintha egy pillanatra összetalálkozott volna a tekintetük… Szeretett volna valami kedveset mondani, de érzékeit hangos csattogás, mérges kiabálás zavarta meg. -Amily! Amily! Merre vagy, amikor hívlak?- Warrick üvöltött, csak úgy zengett a folyosó. Gyorsan az ajtóhoz ment hát, és kinyitotta, testével takarva a szobáját, legfőképpen a tükröt. - Mit csinálsz asszony?- Warrick oly durván ragadta meg a karját, hogy felsikoltott fájdalmában. Durván félrelökte őt, és a szobába lépett. Amily reszkető szívvel fordult hátra, de a tükör már sötét volt, nem látszott benne semmi… - Itt vagyok, a rendelkezésedre állok… - Mit titkolsz? Érzem a szagodról, hogy mesterkedsz valamiben!- nézte őt merőn Warrick. Mintha a lelke legmélyéig akarna látni, szinte érezte a tapogató karokat a szívében, érezte a kíváncsi tekintetet az agyában, emlékeiben… Ájulás környékezte. - Látogatóink vannak, fel kell készülnünk egy esetleges támadásra. Nincs idő a gyengeségre, szedd már össze magad! - Mit kívánsz? Mit tegyek? - Jól figyelj…

95. Z79 (2010-12-18 13:29.14)

Matti érezte, hogy nem bírja soká.A z arcán csüngött az apró lény, a szemgödre körül kapirgált,lassan kezdett húsába fúrni. -Ne...-nyögte a fiú-Ez a féreg a szememt akarja.. Hirtelen abbamaradt a mocorgás . Az apró démon ernyedten csúszott le a duci fiúról. Evelyn állt Matti fölött. Egyszerre volt gyönyörű és félelmetes.A lány a küzdőtér felé haladt. Megpróbálta magához vonzani a démonokat....Az egyszerűbbek köré gyűltek.Evelyn széttárta karjait, körbefordult...Hamarosan vagy féltucat lény esett össze....nem pusztulásukat kívánta..barátait akarta menteni. A harc egyre intenzívebben folyt.Arbar, Ulf és a katonák sebesülten is tovább küzdöttek..a pajta lángot fogott, az oltárra dőlt.Iwer az utolsó pillanatban szaladt ki. Köpenye sáros volt, tőrével végighasította egy dámon arcát... Evelyn koncentrált..megpróbált minden démont megérinteni elméjével...de nem sikerült..még képzetlen..Újra próbálta...akarta.. Hirtelen csend lett..valaki megérintette a laehunyt szemű lányt..Iwer volt -Vége, győztünk-mondta. -Egyet elfogtunk uram -mondta a harci mágus-Arbar a sziklához kötötte.. Ulf, Evelyn és Iwer követték. A présház körül vagy 40 halott démon hevert...és majd egy tucat elhunyt katona ... A tó melletti kis sziklánál Arbar állt..vigyorogv Matti vállát veregette -Öcsém , Matthew...gatyát kéne váltanod...meg nekem is... A fiú egyszerre sírt és nevetett A sziklához egy sérült, haldokló lényt láncoltak. Ulf , Iwer és Evelyn körbe állták. -Megdöglötök..mind egy szálig...te meg..te cafka... Evelyn közel lépett hozzá. Örvénylő sötét szemébe nézett.A lény azonnal elhalgatott -Nem akarják kihallgatni?..kérdezte a harci mágus Bár érezte, kérdése felesleges volt.. Ulf előre lépett -Halott bajtársainkért, a meggyilkolt emberekért...a lóért Evelyn folytatta -Szüleimért..és azért amit egykor velem tettetek.. Iwer zárta a sort -Agousért, Sassinért..ki tudja élnek e még Ulf halott nyomkeresője kését szorongatta..14 évet szolgáltak együtt. -Figyelj-mondta a lénynek-Mostantól MI vagyunk számotokra a démonok...ez ITT mostantól a Ti POklotok... Bal kezével tövig dőfte a kést a lény fejébe. Iwer és Evelyn Ulfal együtt a pajta füstölgő romjainál álltak. - Több száz démon lehet szabadon, tévedtünk a létszámukat illetően.A várostól egyenlőre el vagyunk zárva..a tanyákat már megtámadták-mondta a parancsnok. Evelyn Iwerhez fordult -A képességek..a jelentőségem ? Arbar és a szomorú elf is megérkezett. Hátrébb Matti és pár katona a halottakat fektette egymás mellé. -Hogyan tovább, barátaim ?-kérdezte Arbar A felkelő őszi nap első sugarai feltűntek a horizonton.

94. Z79 (2010-12-18 10:55.07)

Harc tombolt..Iwer áldozó törét forgatva rohant a pajta felé..Matti egy petrencerúddal ütött agyon néhány denevérszerű démont. Ulf több sebből vérezve, megpörkölt hajjal, páncél nélkül harcolt..katonái hűen követték..Arbar egyszerűen nem elpusztította ellenfeleit..nem széthasította őket bárdjával,mintha létezésüket is el akarta volna törölni..Istery hisztérikusan ordított -Nem, nem ezt akartam.. Az elf haldokló lovát símogatta..arcán fájdalom Evelyn szemébe könnyek szöktek..őt nem bántják..biztos élve kell..ez már tervszerű támadás lehet. Elnézte a kint harcolókat..még Matti is..emberek akiket szeret, de legalábbis ismer..az elf aki megmentette..a paripa.ami mindjárt elpusztul.. Szeretet, fájdalom és düh öntötte el..felrémlett édesanyja..és Gjorik A képességei, amiről Iwer beszélt..megláthat, érezhet gondolatokat..de még fejlesztenie kell. Érezte barátai fájdalmát. Iwer a pajtába rontott mágustüzet hajítot az oltárra, fennhangon kántált Ulf a harc közepén állt, körülötte két halott katonája..Véres és kormos volt mindkét kezében kard...rosszabbul festett mint egy démon..szemében gyűlölet égett. Matti zokogott.. harapdálták Az elf ránézett. Evelyn érezte, hogy hihetetlen erő tör rá..nem hegyja meghalni a barátait.. -Igen ..élve kell halott a tudatában démonok hangjait.. Szemében fények gyúltak, haja vörös színt öltött, testét emberi érzések, tudatát démonok gondolatai járták át...pusztítani fog megmenti a barátait.. Kilépett a présházból..

93. Z79 (2010-12-18 10:37.02)

Az sötétség lényei időnként tanúbizonyságát adták jelenlétüknek.Árnyak suhantak a présház és a pajta körül.A kis tó felszínén ködfátyol lebegett, a szikláról alázúduló mindg lenyűgöző vízesés ezúttal komornak és félelmetsnek tűnt. Iwer és Berendiel néhány tekercset tanulmányozott a gyertyafénynél,a közeli sarokban Evelyn ült fáradtan -Ha megfelelően alkalmazzuk a technikát együtt be tudjuk zárni a kaput-mondta a druida. -Igen-válaszolta az elf-Gyorsan kell cselekedni.Bár apró oltárral van dolgunk ami hanyagul van megépítve így is vagy száz démon hatolhatott át.A köré rajzolt rúnák egyenlőre gátolják a hatását, de ez nem sokáig tart. -Nem értem..-állt fel a lány-Miért nem támadnak meg minket? -Két lehetőség van.. várnak valamiféle utasításra..vagy csak egyszerűen élvezik, hogy idegesítenek , félelemben tartanak minket.-válaszolt Iwer -Valószínűleg mindkét dolog igaz lehet-mondta az elf Evelyn felé fordulva. A gyógyítás tudományát tanulmányozva meg kellett ismerkednem a rontáslevétel, átokoldás mesterségével, a démontámadás áldozatainka ellátásával. Sok mindent tudok ezekről a férgekről...-szép arcán egy pillanatra , undor és düh futott át.._Ismerem a fajtáikat. Ezek, akik támadtak..alacsonyrendűek Az Istery nevű boszorka,kárhozott asszony-szemében némi szánalom bukkant fel-elmondásotok szerint elkeseredett volt..meggondolatlanul nyitott kaput, ráadásul igen gyenge a mágiája. A démonok egyszerűen kihasználták a lehetőséget és egyenlőre csak kedvükre pusztítanak. Amíg nem kapnak valakitől konkrét utasítást....ez valószínűleg még nem történt meg. Erre utal a támadások véletlenszerűsége... Őrmester..... -Igen, gyógyító -Szinte biztos, hogy Garettet megölték...agyaglények támadták meg..éreztem..sajnálom -Szolgát csinálnak belőle, mint anno Norton gazdából..-csattant fel Ulf Iwer folytatta -Amíg rendezetlen a démonhorda, több az esély az menekülésre...Most még egyszerűen csak kedvükre tombolnak...11 év óta először. -Megtámadják a várost-hördült fel Ulf Iwer bólintott. -Valószínű...kegyetlenül hangzik, de addig is másfelé öszpontosítanak....ráadásul nem tudunk viszajutni az országúton..hajnalig biztosan nem. Iszonyatos hang hasított az éjszakába... -Pegazo..- kiáltott fel az elf Kinézett az ablakon...a szárnyas ló testést vér borította, vergődött..nyakán undorító lény csüngött..ködszerű, alaktalan, bűzös. Pofáján vigyorral harapott az állat testébe Arbar agyát elöntötte a düh..saját gyerekkori lovacskája Pejkó emléke jutott eszébe...széttépték Kirúgta az ajtót..Ulf utána ugrott. A barbár megpróbálta letépni a lényt, de annak hol szilárdá, hol ködszerűvé váló testével nem boldogult.Az elf földre rogyott..arcán fájdalom. Számtalan démon támadt Arbarra..Ulf ordítva rontott feléjük..jobb karjában kard, baljában egy lángoló husáng a máglyáról...megforgatta, minden teketória nélkül beledöfte egy Arbar felé tartó agyaglénybe..a másikat kardjával szakította ketté. A harmadik lényt puszta kézzel tépte le ARbar hátáról.. -Pokolra jutsz..-ordította-maga előtt tartva egyszerűen belerohant vele a máglyába. Bár kissé maga is megpörkölődött, nem érdekelte...Halott katonái emléke hajtotta. A ló még mindig küzdött...lények borították testét, fel-el emelkedtt. Arbar végre kitörte ellenfele éppen szilárd nyakát..

92. Z79 (2010-12-18 02:29.51)

A lány tekintete a ház közepén álló, magas, szőke lénzre tévedt. -Ő Berendiel gyógyító-mondta Iwer-Megmentett.. Evelyn felegyenesedtt, lassan közelített a mgas lényhez. -Köszönöm-rebegte Az elf alig észrevehetően meghajolt. -Csak azt tettem, amit tennem kellett-válaszolta -És a ló..? -kérdezte Evelyn-Csak álmodtam.. -Nem, Pegazo itt áll a ház mellett... A lány óvatosan a lóhoz lépett. Az állat némi bizalmatlanság után megszimatolta a kezét.Evelyn elmosolyodott. A nyomkövető kiáltása zavarta meg a rövid idillt. -Uram...a hátvéd tagjai mind halottak. Ulf keze ökölbe szorult. - A környék hemzseg a démonoktól...nem tudunk kijutni az országútra-folytatta a tizedes. -Garett?-kérdeyte Ulf -Parancsa szerint elindult a városba, egy áldott ménen..az istenek vigyázzák.. -Fontos, hogy a város időben hírt kapjon, talán erősítést is küldenek...-mondta az őrmester Klawer hadnagy a Régi falon állt. Az éjszakát kémlelte. Csend és nyugalom uralta a várost, a pár nappal korábbi felfordulásnak nem sok nyoma volt. -Minden jót fiúk-fordult az őrök felé -Jó éjt, uram-hangzott a válasz Klawer a lovához sietett. Nyeregbe pattant és a laktanya felé fordult. Ekkor látta meg a vágtató lovast. A dombok felől száguldott, a régi fal felé. -Állj-hangzott a kiáltás, hasztalanul. A ló szinte a falnak csapódott.Klawer felvágtatott a falra vezető emelkedőn. A mélyben a fal tövében, a sérült ló nyergében Garett tizedes ült...szemében túlvilági fény...

91. Z79 (2010-12-18 01:56.20)

Az udvar porába hatalmas rúnákat rajzoltak, a máglyák fényénél féltucat katona és egy harci-mágus állt. A présház előtt méltóságteljes lény, egy hófehér szárnyas paripa pihent Iwer megitatta a lányt.Evelzn felnézett.. -Megint..mint az alagútban -Igen, hívtak a démonok-válaszolta Iwer -Testvérnek szólítottak-mondta a lánz -Maguk közül valónak hisznek, ahogy már mondtam..

90. Z79 (2010-12-18 01:45.30)

A présház padlóján ültek.Kinnt az udvaron két máglya lángolt, bevilágítva az éjszakát...

89. Z79 (2010-12-18 01:05.17)

Detrius tanácstalan arcal bámult ki a szoba rácsos ablakán. Preadwell tiszteletes hol őrület, hol gonosz mágia jeleit mutatta.Ő pedig tehetetlen. Hiába a gyógyító tudománya. És mesterei sincsenek mellette. Sikertelen...pedig többre hivatott. Meg kellene nyitnia Preadwell elméjét. Ez lenne a megoldás. De nem teheti. Hisz tiszteli mestereit .Felsóhajtott és kiment a szobából. Az őrök becsukták a szoba nehéz ajtaját. mögötte. Preadwell úgy hevert az ágyon, mintha már halott lett volna.Nem uralta testét és gondolatait, mások birtokolták lényét.Kihasználták... Az Úrnő, aki elvitte a szent városba..egy átjárót létrehozva tudatában.Ezt azonban nem Warrick parancsára tette.Saját tervei voltak Warrick pedig nem csak csatlósnak szánta a kövér csuhást.Bár undorodott tőle elültetett benne egy újfajta mágiát..ha egz eleven, nem pokolbéli lény Preadwell tudatában kívánt volna vájkálni ez a rejtett mágia egyszerűen átvette volna felette az irányítást..akár egy vírus a testben, fertőzést okozott volna.Így Warrick mester mégtöbb csatlóst tudhatott volna magáénak, Preadwell segítségével. Bár ez újfajta mágiának számított, lehet, hogy csak ideig-óráig hat..vagy megöli áldozatát.. Detrius nem tudhatta, hogy élete legjobb döntését hozta aznap...

88. Mosolybogyó (2010-12-17 22:27.35)

Preadwellel valóban nem volt nehéz dolga. Mindjárt az első alkalommal világossá vált számára, hogy tetszik a papnak, nem is kellett túljátszania a szerepét. Bár nem tudta, mit is kellene pontosan tennie, ezért hűvösen viselkedett és hagyta, hogy Preadwell beszéljen, aki beszámolt mindazokról a dolgokról, amik a faluban történtek, és láthatóan felszabadította, hogy nem Warrickkal kell beszélnie. Így apró részletességgel beszélt a Hősök tevékenységeiről és saját titkolt vágyairól… Amilyt gyakran kapta el az undor, de ennek semmilyen jelét nem adta. Felsejlett előtte, hogy akár saját céljaira is felhasználhatná Preadwellt. Hagyta, hogy kedvére csacsogjon, és abban a hitben ringassa magát, hogy tetszik az asszonynak… Ekkoriban történt, hogy miközben a lánya sorsán gondolkodott, elérzékenyült és kicsordultak a könnyei, hirtelen Gjorik arcát is meglátta. A kocsma közelében, az istálló mögötti kis dombon állt… Jól emlékezett erre a helyre, gyakran jártak ide sétálni hármasban. Napsütésben a völgyig is el lehetett látni… Gjorik most is a völgy felé nézett, és ekkor meghallotta a gondolatait: „Szegény Evelyn! Most, hogy Roderick halott, nagyon magányosnak érezheti magát. Hogy engedhettem ennyire eltávolodni magamtól? Drága Amily, bárcsak itt lehetnél…”- a kép itt megszakadt, pedig egyre-egyre közelebb került hozzá… Kitágult szemmel, hevesen dobogó szívvel gondolt az elmúlt percek eseményeire, és azon gondolkodott, hogyan volt képes erre, mi a titok kulcsa… Hisz Warrick csak annyi hatalommal ruházta fel, hogy Preadwellel tudjon „társalogni”… Biztos saját magában is van valami, ami miatt ez a dolog másokkal kapcsolatban is működik. Erre kell rájönnie, ez lesz a lehetősége arra, hogy megmentse Evelynt…

87. Törölt felhasználó (2010-12-17 22:10.04)

Már-már megszállottan kutatta a lehetőségét annak, hogy a lány közelébe kerülhessen. Gondolatok kergették egymást a fejében, de egyiket a másik után vetette el. Felpattant a trónszékéről, idegesen járkálni kezdett. Ha annak idején az Úrnő nem találja meg a módját annak, hogy kiszabadítsa a lelkét akkor most ugyanolyan halott lenne, mint bármi más ezen a helyen.- A szajha! Visszaadta az élet lehetőségét, de mi végre? Az ereje még mindig nem a régi. Valami hiányzik még... Az igazi gonoszság... Warrick tekintete megakadt a falon lógó fémlemezen, egykori ellensége páncélja volt ez, amit relikviaként őrzött. Az arc, ami visszanézett rá, a démoninál is borzasztóbb volt. De hiányzott belőle valami, valami tűz, valami velejéig gonosz. -Ez nem én vagyok! Gyűlöllek titeket! A véreteket akarom, Agous, Iwer, mocskos férgek! És téged is gyűlöllek Úrnő, mert nem tisztelsz engem! Hirtelen roskadt össze, akár egy marionettbáb, amit a játékosa a sarokba hajított. Térdét maga alá húzta, fejét két keze közé szorítva az ölébe hajtotta és megvárta, amíg a harag a tetőfokára hág a bensejében. Emlékezni akart... Emlékezni mindenre, ami 17 éve történt. Látta a saját testét, amint az öreg kápolna repedezett oltárán fekszik kiterítve. A druida és a mágus hajolnak fölé. Valamit kántálnak. Aztán megnyílik a sötétség kapuja és ő zuhan, zuhan a semmibe... De nem! Nem, nem! Előtte még történnie kellett valaminek! -Emlékezz Warrick, emlékezz! Ködfátyolként gomolyog a múlt... Most viszik be a kápolnába... Az oltár... A két alak... Nem, van ott még valaki! És a lelke, ahogy elveszik tőle... A hangok: -Iwer, meg kell tennünk! -Szakítsuk ketté a lelkét? -Mindenkinek jobb, ha megteszitek...-ezt a hangot nem ismeri. -Talán igazad van, Periartredes! Jobb, ha megtesszük. Igen! Egy név! Még valaki, aki tudhat arról, hogy mi történt akkor ott a kápolnában. És az utolsó mondatok: -Mi legyen a testével? -Elássuk itt, a kápolna temetőjében. Megszentelt helyen hamar elrohad. Senkinek nem lesz mersze megbolygatni... Warrick keserűen felnevetett. Méghogy senkinek! Az Úrnő kiásatta és lehozatta a testét ide. A lelkét pedig egyszerűen visszaadta. De ez még mindig nem az igazi. Sok mindennek kell utána járnia. Kérdések, amelyek válaszokra várnak. A első és legfontosabb: fényt kell derítenie Periartredes személyére.Még ma éjjel felmegy az egyik kapun keresztül. Nem késlekedhet. Miután megszerezte a válaszokat Preadwelltől, már tudta mit kell tennie. Mindent megtudott a sziget egyházának felépítéséről, a főpapokról, Pyarralonról. Periartredes tehát annak a nevetséges és szánalmas Uw'Ethanarnak volt a főpapja. De meghalt. A mostani helytartó pedig szűklátókörű és telhetetlen. Erre kellett építenie. A terve brilliáns volt és lenyűgöző. Elfoglalta Praedwell elméjét, és amíg az a féleszű csuhás transzban volt, levelet írattatott vele Pyarallonba, amelyben az őrült pap, tudta nélkül ugyan, de saját magát jelentette föl. Warrick jól számított. Néhány napon belül útnak indítottak egy Vallatót. Addigra a gonosz nagyúr már készen állt. Akkor csapott le, amikor a Vallató a templom körül szaglászott... Warrick rongyokba burkolózva közelítette meg a magas, szikár férfit. -Atyám, segítsen egy szegény, elesett embernek! -Mit nem merészelsz, te fattyú! Templomba jársz koldulni? A patkányok között a helyed! Takarodj! A férfiból áradó rideg gyűlölet és fensőbbség örömmel töltötte el Warrick minden porcikáját. -Nem alamizsnára vágyom én... -Akkor mit akarsz, féreg? -Csak a testét venném kölcsön egy kis időre, atyám... Nem fogja elfelejteni a Vallató félelemtől eltorzult arcvonásait, a kikerekedő szempárt és az ordításra nyíló szájat. Hogy is feledhetné, hiszen ez most már mind hozzátartozik... Az egész nem tartott tovább egy félóránál. Mámor járta át minden tagját és gondolatait. Két legyet ütött egy csapásra. A Vallató által szabad bejárása lehet mindenhová. Még Pyarralonba is. De előbb jöjjön a lány. Őt kell megtalálnia. Elindult, hogy megkeresse Praedwellt. Ekkor kondult meg az óváros templomtornyának órája. Warrick hirtelen merevedett meg. Egy árnyék suhant át a templom tövében. Egy árnyék, amelyben a nagyúr felismerte lelkének egyik elrablóját. A dühtől és haragtól eltorzult arccal, komoran suttogta maga elé a nevet: -Agous....

86. Mosolybogyó (2010-12-17 20:20.55)

Amily megint a gondolataiba mélyedt… Warrick -nem sokkal azután, hogy Amily a szobájában meglátta, hogyan tart kapcsolatot Preadwell atyával, - a szobájába hívta. - Biztosan kíváncsi vagy, mi dolgom a lányoddal- nézett rá fürkészőn. - Igen, így van…- válaszolt félénken, mert jól ismerte már Warrickot, nem hitt mézes-mázos hangjának. - Nos…, nem avathatlak be minden részletbe, de nagy terveim vannak, és ebben a lányodnak szánom az egyik főszerepet. Nem szabad elfelejtened, hogy nekem tettél hűségesküt, így bármit kérek tőled, maradéktalanul végre kell hajtanod, minden ellenvetés nélkül. Az .. én… szolgám… vagy!- az utolsó szavakat lassan és tagoltan ejtette ki, közben fükészőn az asszonyt nézte. - Tudom, Nagyuram. Eddig is téged szolgáltalak… - Nem kell a beszéd, hallgass!- förmedt rá a nőre. Amily összerezzent, pedig már régen hozzászokhatott volna a hangulatváltozásokhoz, a durvaságokhoz. Kérdően nézett Warrickra. - Mit vársz tőlem? Mit tegyek? - Az ujjad köré kell csavarnod Preadwell atyát. A módszereket rád bízom. Mindenképpen tudnom kell…-hirtelen abbahagyta a mondatot- Ez most nem fontos. Tégy, amit mondtam. - Mégis, hogyan lépjek kapcsolatba vele?- kérdezte Amily kétségbeesetten. - Nos, ez a tökfilkó rendszeresen felveszi a kapcsolatot velem. Engem azonban most fontosabb feladatok szólítanak el innen, te fogsz helyettesíteni- majd megváltozott arckifejezéssel folytatta- Preadwell mindig is szerette a gyönyörű nőket- sátáni vigyorra húzta száját, miközben végigsimogatta Amily arcát- Nem lesz nehéz dolgod. Csak te ronthatod el… Nagyon ajánlom, ne tedd! - … hogyan?...-reszkette Amily. - Lehetővé teszem neked, hogy kinyisd az elméd az ő gondolataira. Így ha kapcsolatfelvételre készül, te is rá tudsz majd hangolódni. Csak egyvalami kell hozzá: egy felszín, amelyen megtörhet a fény: tükör, ablak, víz… Ezen keresztül láthatjátok egymást, hallhatjátok egymást. Megértettél? - Igen… És Lora? - Nem akarom őt bántani, de Lora nem mehet hozzá ahhoz a fiúhoz- komorodott el Warrick, és eltávolodott Amilytől- Elég ennyit tudnod… egyenlőre. Most menj, hagyj magamra! Hosszú útra készülök, koncentrálnom kell… Amily kilépett a szobából, kavarogtak a gondolatai. Tele volt kételyekkel és… félelemmel. Tudta, hogy valami rossz dolog van készülőben, és nem tudta, mi szerepe van ebben a lányának. Mindenképpen segíteni akart neki, járjon ez bármilyen rá vonatkozó következménnyel… Warrick pedig a szobájában a csukott ajtót nézte, melyet Amily csukott be maga után. Gondolkodott: - Vajon elhitte? Nem fogott gyanút? Egyenlőre bíznia kell benne. Aztán, ha Lora már a kezei között lesz, nem lesz rá többé szüksége…., ahogy Preadwellre sem. Összerezzent. A rá váró feladatokra gondolt, ezekre fordította minden figyelmét.

85. Randal (2010-12-17 14:02.07)

http://www.filmkatalogus.hu/forum-33394

84. Sötétszív (2010-12-17 13:30.27)

Ez egyre jobb, és fordulatosabb lesz. De mi a tervetek vele?

83. Z79 (2010-12-16 22:40.41)

Iwer rontott be először a pajtába.Döbbenetes látvány fogadta. Az alkalmi oltár közepén leírhatatlan sötétség kavargott, közepén fénylő pontokkal.Istery az oltártól pár méterre feküdt, zokogva. Iwer megrázta a karját -Mit csináltál..?-kérdezte szinte ordítva a druida -Csak el akartam menni, mert nem,nem akar látni..nem akartam tovább...-elájult A sötétségből néhány fénypont vált ki és röppent szerte. Ulf és pár embere gyalogosan közelítették meg a présházat.A biztonság kedvéért kivont kardal, de az őrmester baljában fehér zászlót, a béke jelét szorította.Nem látták a felettük elsuhanó fehér lényt... Iwer agya zakatolt. -Egy kapu bezárása Arbar, nekem is sok-nézett a barbárra. A fénypontok után ködszerű fátyol kúszott át a kapun. Arbar kivonszolta Isteryt, Iwer minden erejével koncentrált, rúnákat rajzolt a porba. -Evelyn kisasszonka..-kiáltott Matti Evelyn sápadtan, üveges tekintettel állt az udvaron, lassan az oltár felé indult.Fülében egy hang csengett -Testvérem... szólt a lágy női hang. Arbar Evelyn elé ugrott,de a lány félrelökte a férfit... A feléje rohanó Iwert egy mozdulattal küldte padlóra.Egyre közelebb ért a pajtához. Ulf megálljt vezényelt -Mi az elmúlás legnemesebb farkincája van itt? Evelyn egyszerre volt csodás és ijesztő. Pár méterre volt csak a pajtától. A hang egyre erősödött fejében...de ekkor Ulf földre vetette magát. -Démonok..mindenütt-kiáltotta-Erősítést, gondolati üzenet a hátvédnek-fordult egy altiszt-mágus felé -Nem megy uram..-jött hamarosan a válasz-Halottak.. Egy pillanat alatt történt minden.Hatalmas, fehér lény csapott le a pajta elé.Talán egy ló..-Jajj..jajaj bepösentettem-kiáltott Matti A nyergében ülő lény megragadta Evelynt. A lány pokolian visított, de hiába.A lénnyel együtt a pajta fölé emelkedett. Iwer és Arbar talpra ugrott, még időben.Néhány ködlény rontott feléjük, de Arbar gyorsabb volt, bárdjával lesújtott. Matti futásnak eredt.Megkerülte a tavacskát.de.. Az agyagos tóparton eyg lény bukkant elő a semmiből, mintha a földből nőtt volna ki, pont a fiú előtt. Borzasztó teste mint az agyagszobor, szemében az éjszakánál is feketébb sötétség örvénylett. A fiú megbabonázva állt. -Jó kövér vagy kiszfiú..-sziszegte a lény Matti csak egy suhanást hallott. A lény fejét egy rúd fúrta át, melynek végén fehér vászon lengett. -Hasra fiam, démonkaja akarsz lenni?.... Iwer.. a présházhoz..-kiáltotta Arbar Mindketten a ház falához lapultak, feszülten vizslatták az éjszakát.A pajta elcsendesedett.. Iwer szuszogást hallott.. a ház oldala felől. Lassan elindult, lelekében gyilkos mágiát készített elő, kezében egy áldozókésszerű tőrt szorított. Arbar lassan követte. A szuszogás erősödött.Iwer előrelendült... -Őrmester..-kiáltott fel. A ház oldalánál kivont kardal Ulf állt, mellete a fújtató Matti és pár katona. A ház előtti kis térre lassan leereszkedett egy csodás, fehér lény...Istery még mindig a porban hevert.. A távolban a tó mögött a mocsaras, sáros földből vagy féltucat lény öltött alakot..a köd pedig...lassan a város irányába kúszott...

82. Z79 (2010-12-16 08:13.49)

Preadwell magatehetetlenül feküdt az ispotály őrzött szobájában. Teste mozdulatlan volt, elméjében azonban gondolatok jártak táncot. Felrémlett előtte a múlt.Amikor az Úrnő segítségével átkelt az oltár kapun...eljutott Pyarallonba..ahol évek óta nem járt...láthatta a szent várost...néhány óra alatt ott volt..hisz a poklon át rövidebb..Még a főpapi palot rejtett szobájáb is bejutott az Úrnő segítségével.Aki elcsábította az őrt...aztán-bár vele tette volna.. Csak néhány órát kellett töltenie a szobában, a gömb közelében..az Úrnő csak annyit mondott,tekintse úgy, mintha egy titkot hordozna a lelkében.Valójában az Idők kezdete óta ő lett az első eleven, emberi Kapu...akinek tudatán át valaki feljuthat a pokolból...és más testbe költözhet.. De megérte..az Úrnő ígérete..a hatalom és a szerelme...az Úrnőé aki szakasztott Evelyn, csak ébenfekete hajjal és sápadt bőrrel... A gyógyítók berontottak a szobába..Preadwell rángatózott és hisztérikusam kacagott...

81. Randal (2010-12-16 02:10.26)

Sassin a barlang szájánál ült, tekintete a Pokol kietlen táját kutatta. Az ég úgy gomolygott a kopár, szürkésbarna hegyek fölött, mint ahogy szurokszín füstfelhő örvénylik a kovácsok forró kohói mélyén. A harcoslány szeme olykor mintha démoni alakokat látott volna formát ölteni a fekete felhőkben, amikre a most vakítóan fehér napkoszorú vetett éles fénypengéket, de ezek az alakok hamar eltűntek a szüntelen kavargásban. Hogy az ordító szél merített hullámokat az ég sötét tengerén, vagy valami más, ismeretlen erő volt az, ami nem hagyta nyugodni a Pokol sötét fellegét, Sassin nem tudta kitalálni. Ujjaival elfésült egy szemébe lebbenő hajtincset, és a hegyvidék felé fordította figyelmét, de a sziklaóriások sötét ormai között szürkésvörös port kavart a szél, eltakarva Sassin elől a messzeséget, és száraz kőszagot lopva a lány orrába. A hegyek élettelen monstrumokként állták a tomboló szél haragos süvítését, mint hajdan nemes titánok, amik most legyőzötten töltötték örök fogságukat a Pokol rabjaiként. Sassin szíve hirtelen összeszorult, arcát a gonosz tájtól inkább Agous felé fordította. A varázsló elmélyülten dolgozott a kis barlangnyílás sötétjében. A kemény, langyos kövön térdelt, kezében megállás nélkül forgott mágikus amulettje, amivel bonyolult rúnák óceánját rajzolta a porba. Ősz haja izzadtan tapadt pergamenszerű, ráncoktól barázdált és mégis fiatalosságot sugárzó arcára, rövid, gyér szakálla rendezetlenül keretezte határozott vonásait. Karvalyszerű orra tövében mélyen ülő szemeit most nem festette mágia, természetes szürkeséggel csillogott benne az évszázados tapasztalat. Fekete csuhája fakónak tetszett a rátapad portól, helyenként kirojtosodott, máshol apró szakadások jelentek meg rajta. A rúnatenger közepén magatehetetlenül pihegett a rabul ejtett démoni alak. Jó két és fél méteres, szikár testét szürke, pikkelyszerű bőr borította. Két hosszú karján inas izomkötegek húzódtak, könyökénél az izület nem engedte teljesen kinyújtani a végtagot. Kézfeje hosszú, csontos ujjakban végződött, végükön méregzöld körmökkel. A testet két cölöpszerű láb mozgatta, combján a hús látványa elemi erőt sugárzott. Felsőteste meglepően aprónak tűnt a megnyúlt végtagokhoz képest, deréktájékon csupa csont és bőr, domborodó mellkasán tisztán kivehetőek voltak a bordák. A szíve fölött tenyérnyi méretű, lehunyt szem pihent, szemhéjai oldalra nyíltak. Vaskos nyakán emberéhez hasonló méretű, csontos fej pihent. Szeme, orra és ajkai helyén csak egyenletes, szürke bőrfelület látszott, szájnyílásán alsó állkapcsából kinövő, apró, tű éles fogak fehérlettek elő. Koponyája kerekded volt, csak hátrafelé nyúlt meg erősen. Agous több tucat démon közül választotta ki ezt a példányt, ami humanoid testalkata és viszonylag magas intelligenciája miatt alkalmasnak tűnt a feladatra. Sassinnak egyáltalán nem tetszett. -Kész. – nyögte a mágus, majd felkelt a porból, és csípőre tett kézzel szemlélte művét. – Egész pofás lett, nem? – mosolygott Sassinra, miközben csuhája ujjába törölte izzadt homlokát. A lány oldalra billentette bájos fejét, és enyhe grimasszal válaszolt a mágus kérdésére, de ajkait nem nyitotta szóra. – Felkészültél? – tette fel az újabb kérdést Agous, ezúttal komolyabban. -Gondolom igen. – válaszolta a lány, és közelebb lépett a varázslóhoz. Agous bólintott. Tekintetét egy apróbb, a rúnatengertől különálló szimbólumkörre irányította, szemében fehér villanás lobbant. Ezzel szinte egy időben az egész barlangot vakító fényesség árasztotta el a pillanat töredékéig, majd a fényár elült, és nem maradt más, csak enyhe derengés, ami mintha a sziklafalakból áramlott volna elő. -Leárnyékoltam a helyet, ha ezt az apró villanást nem vették észre azok a bestiák, innentől biztonságban leszünk. Bárcsak pontosan tudnám, mennyi ideig, de itt nem egészen úgy működnek a dolgok, mint otthon. -Igen, ezt már mondtad. De mágiával leárnyékolni a mágiát… nekem még mindig nem világos, ezt miért nem érzékelik azok a dögök. – húzta el a száját Sassin. -Ne üsd az orrod olyasmibe, amihez nem értesz! – dörrent rá Agous. – Inkább ülj le oda a fal mellé, és maradj csendben! – Sassin megvonta a vállát, és engedelmeskedett a mágus kérésének, aki a következő szavait ismét szokásos, egykedvűen derűs hangján ejtette ki. -Próbálj ellazulni, úgy nem lesz olyan kellemetlen. – mondta a kényelembe helyezkedő lánynak, aki cinikus somolygással válaszolt. -Azért olyan kellemes sem. -Nem, tényleg nem. – mosolygott vissza rá a mágus. Ismét kezébe vette mágikus medálját, és még egyszer kérdő pillantást vetett Sassinra. A lány hosszan kifújta a levegőt, rápillantott a mellette heverő démonra, majd ismét Agousra. Bólintott, és lehunyta a szemét. Kicsit szaporán emelkedett és süllyedt a mellkasa a szűk bőrruha alatt, és arca mintha sápadtabb lett volna, amúgy nyugodtnak tűnt. Agous maga elé emelte a medált, és miközben halk, mormogó torokhangon ismeretlen nyelvű igéket kezdett ismételgetni, a szimbólumot gondosan végigvezette a porba rajzolt varázsjelek felett. Ahogy a kereszt elhaladt fölöttük, a rúnák egymás után tompa, zöld izzásra lobbantak. A pár perces szertartás végére a barlang egész padlója zöldes ragyogást árasztott magából, a rúnák pedig, mintha folyóvíz mozgatná őket, lassan örvénylettek a mágus lába alatt. Ahogy a varázslat a vége felé közeledett, Agous szíve egyre gyorsabban vert, vérének lüktetését a fülében olyan hangosnak hallotta, mintha bennszülött törzsek dobjainak ritmusa rázta volna a tudatát. Mozdulatai egyre darabosabbak, rángatottabbak lettek, majd egy ponton elvesztette uralmát a teste fölött, görcs rázta minden tagját, transzban üvöltötte a szavakat, egyre gyorsabban és hevesebben, körülötte szédítően forogtak a zöld fényben úszó sziklafalak, torka égett, mellkasa lüktetett, szeme fennakadt, haja égnek meredt, izmai tűzben égtek. Majd vége. A barlang elcsendesült, teste lenyugodott, lelke megpihent. Ernyedt fáradtsággal próbálta összeszedni magát, halk puffanással leült a földre, hátát a langyos kőfalnak vetette. Pár másodpercig pihent, mire képes volt kinyitni a szemét. Körülötte a barlang élénkzölden tündöklött a rúnák fényében. Mikor Sassin magához tért, első érzése egy keserű íz volt a szájában. Egész testében émelygett, feje zsongott, képtelen volt kinyitni a szemeit. Gondolatai úgy kavarogtak a fejében, mint szürke por a Pokol szelében. Köhögni próbált, de száján furcsa, hörgő hangfoszlányok bukkantak csak elő. Úgy érezte, nincs uralma a teste fölött, a kezét próbálta mozdítani de a lába rúgott. Többszöri próbálkozásra sikerült csak ülő helyzetbe tornáznia magát, de szemeit hiába próbálta kinyitni, egyszerűen nem sikerült neki. -Menni fog az kislány, csak nyugalom! – hallotta Agous hangját. Társa mintha több ezer lépés távolságból szólt volna hozzá, tompán, életlenül érzékelte csak, de így is sikerült erőt meríteni a mágusból. Mikor sikerült kinyitnia a szemét, Agoust látta maga előtt, ahogy nyugtató mosollyal fölé hajol. Nem messze tőle, valamivel a mágus mögött pedig… saját testét látta a porban pihegni!

80. Mosolybogyó (2010-12-16 00:05.43)

Amily megint a múltba révedt. Azon gondolkodott, melyik volt az első alkalom, amikor sikerült kapcsolatba lépnie a földi világgal. Emlékezett rá, hogy ez nem az ő kezdeményezésére történt, mert neki addig eszébe sem jutott, hogy ez lehetséges…. Nehezen, de felidézett egy halvány emlékképet… Warrick szobájában voltak, aki elmélyülten keresett valamit, szinte annyira elmerült ezirányú tevékenységében, hogy Amilyről meg is feledkezett. -Meg kell találnom! Nélküle nem ér az egész semmit! Ez a kulcs a terveim bevégzéséhez! Ha megszerzem, enyém lesz az egész földi lét, minden ember az én kegyeimet keresi majd..-sóvárgott, vigyorgott, kacagott majd dühöngött újra és újra. Hirtelen megváltozott a szoba atmoszférája… Kitágultak a falak, a hőmérséklet is mintha megváltozott volna. Amily dideregve kulcsolta össze karját maga körül. Warrick megmerevedett. -Ez az átkozott tökfilkó!- morogta. És akkor Amily meghallotta Preadwell tiszteletes hangját: -Uram, uram! Bocsásson meg, hogy zavarom, de híreim vannak!- mondta akadozva, félelemtől remegő hangon. -Tiszteletes!-kiáltott Warrick- Remélem, jó okkal háborgatsz, mert ha nem… -Evelynről van szó…. -Evelyn?- kapta fel a fejét Warrick- Beszélj, te tökfilkó! -Evelynnek vőlegénye van, Roderick, az istállófiú. Úgy tűnik, Gjork is beleegyezik, hogy ők ketten összeházasodjanak, ez pedig azt jelenti… -Tudom, mit jelent, te …! Kitűzték már az esküvő időpontját? - Még nincs bejelentve, de gondoltam, időben szólok, hogy… -Ezt okosan tetted! Most azonban tűnj el! Ebben a pillanatban a szoba ismét a régi volt, és Amily vacogása is egycsapásra elmúlt. -Mi… mi volt ez?-kérdezte. Warrick összerezzent:- Te mióta vagy itt?- szembogara teljesen kitágult, csak feketének látszott, dühös villámokat szórt az asszonyra. -Te hívtál…, azt mondtad, segítenem kell…-felete reszkető hangon Amily. Warrick látszólag lecsillapodott, de görcsös testtartása feszült idegállapotáról árulkodott. -Igen, emlékszem. De most nincs szükségem rád! Hagyj magamra!- utasította őt a férfi. Amily reszketve hagyta el a szobát. Reszketett, mert a lánya nevét hallotta abban a szobában (férjhez menni készül- mosolyodott el egy pillanatra) és tudta, valamiért ez a terv megvalósulatlan marad… Közben Warrick dühösen morgott magában: -Ha nem lenne szükségem a szolgálataira, már rég itt sütné a zsíros fenekét a pokolban az a mocskos tiszteletes…- bármilyen mérges volt is, erre a képre sátáni hahotára fakadt.

79. Z79 (2010-12-15 21:49.43)

Ulf és emberei a présházhoz vezető ösvényre kanyarodtak.A tájat lassan a szürkület fátyla takarta be. -Negyed óra-mondta Awar tizedes, a nyomkövető -Figyelnek?-kérdezte Ulf -Biztos, hogy a cserjésből nemrég lopódzott ki valaki.. Ulf bólintott Valóban, a bokrok között egy percel korábban még Arbar lapult. Amíg az őrmester és csapata lassan Evelynék rejteke felé tartott az ösvény fölé magasodó domboldal örökzöldjei közül egy magas, méltóságteljes lény figyelte mozgásukat. -Közel vagyunk már a Hősökhöz...választ kapunk a kérdéseinkre-mosolyodott el Bereldien Fehér lovánk füléhez hajolt, majd megsimította a paripa nyakát.A fenséges állat leszegte fejét -Indulj Pegazo-suttogta az elf A paripa hirtelen kiterjesztette az avatatlan szem számára eddig szinte láthatatlan ,hatalmas szárnyait. -Most mi legyen?-kérdezte Arbar -Evelyn, Matti, indulunk-kiáltott Iwer-Boszorka, gyerünk...boszorka..? Körbenéztek, de Isteryt sehol sem látták. -Hova a koboldok pi...- -Koboldok piros sapkáját akartál mondani?-kérdezte Iwer, egy pillanatra elmosolyodva Arbartól. -Ja-hangzott a válasz -Urak, kisasszonka...-Matti döbbent arcal mutatott a pajta felé.A zárt ajtó mögül furcsa morajlás és Istery egyre hangosabb kántálása hallatszott...

78. Z79 (2010-12-15 20:19.37)

Bár nem így tervezte, csak este felé indultak a prészházhoz.Reggel, a várost elhagyva arra vették az irányt,de néhány jel a terv megváltoztatására késztette az őrmestert.Először gyanús mozgolódást észleltek a temetőnél.Ulf néhány emberét hátrahagyta itt, erősítésül az ott posztoló csendőröknek.Tovább haladva az országúti elágazásnál néhány jel arra engedtt következtetni, hogy a Hősök észak felé tartanak...egy kisebb csapat erre indult tovább.Az őrmester nem akarta tovább aprózni csapatát,egy másik útvonalon a présházhoz vezető úthoz indultak, de ekkor több ló is megbokrosodott... -Mágia..gondolta Ulf-Védő varázslat... A lovakkal azonban nem boldogultak...Vissza kellett térniük a városkapuhoz. Owak harci mágus tíz áldott mént hozott az őrmester és csapata részére, melyekre nem hat a varázslat.Végül időt veszítve, kissé fáradtan, de mégis elindulhattak céljuk felé..

77. Z79 (2010-12-15 18:10.02)   - (válasz Miss bambi 76. hozzászólására)

http://www.filmkatalogus.hu/forum-33394 (ötletek, vélemények :D )

76. Miss bambi (2010-12-15 10:24.32)   - (válasz Randal 75. hozzászólására)

Tyűűű Randal Te ilyeneket tudsz írni kútfőből? Én csak ülök itt és ámulok meg bámulok,szuuuper!:) még..még...még....

75. Randal (2010-12-15 01:43.39)

Evelyn egy lapos, kerekded kövön üldögélt. Állát felhúzott térdén nyugtatta, egyik lábával a tó hűvösen tiszta vízébe rajzolt tünékeny formákat, melyek lassú hullámai nyugodt táncra hívták a víztükör halványkék egének képeit. A Nap éppen lebukott a későnyári égbolton, bársonyos sugaraival az erdő fáin keresztül súgott lágy búcsút a tájnak. Nyugaton narancsvörös színben gomolyogtak a felhők, keleten már felezüslöttek a legfényesebb csillagok. A patak csobogó hangja mintha megállította volna az időt, minden mozdulatlan volt, csendes, nyugodt. Evelyn mély sóhajjal az ég felé pillantott, tekintetét végigjáratta a naplementében sötéten álló tölgyfákon, majd a tó tükrében megjelenő csillagokat figyelte, és a múltján merengett. Szemhéjai megrebbentek, ajkán pedig játékos mosoly játszott, ahogy alig pár nappal ezelőtti önmagára gondolt, akinek a legnagyobb szívfájdalmat az éjszakai kocsmatakarítás okozta, vagy hogy eldöntse végre, mit érez Roderick iránt. Az alig látható mosoly eltűnt, mikor eszébe jutott a szörnyű vízió, amikor a Pokol kapuját látta megnyílni abban a végtelen, hideg sötétségben. Fejét oldalra fordította, és lehunyt szemekkel engedte, hogy tudata végigpergesse előtte azokat a képeket, amiknek áradatát nem tudta, talán nem is akarta többé visszatartani. Roderick meghalt, édesapja ki tudja, megéli-e a másnap reggelt. Fülében felcsengtek Iwer visszafogott szavai, ahogy démoni énjének retteneteit mesélte, hogyan bolyongott évekig a Pokolban, és hogyan tombolt Warrick démonseregében. Kinyitotta szemeit, arcán csillogó könnycsepp gördült végig. Csuklójával letörölte, és hirtelen úgy érezte, soha nem hiányzott még neki annyira édesanyja, mint most. A tó tükrébe révedve idézte maga elé Amily arcát, hosszú, szőke haját, aminek mindig tavaszillata volt, sötétkék szemét, amiben szomorúság és gyöngédség játszott. Evelyn most újra elmosolyodott, és kicsit nagyobbat húzott vízbe lógó lábával. A víztükör hullámokat vetett, egy pillanatig eltűntek róla a csillagok, majd mikor elültek a fodrok, a lány mintha édesanyja képét vette volna észre a tükörben. Evelyn becsukott szemmel lazán megrázta a fejét, és mikor újra a vízre pillantott, édesanyja képét már sehol sem látta. „Biztos csak képzelődtem” gondolta magában, és felkelt a hűvös kőről. Egy pillanatig még a tavon tartotta tekintetét, majd megfordult, hogy a pajta felé vegye az irányt. Ahogy indult volna, egyszerre Isteryvel találta szemközt magát. Evelyn elkapta a tekintetét, és határozott mozdulattal megpróbálta kikerülni a sötét ruhás asszonyt, de Istery elállta az útját. -Beszélnünk kell, Evelyn. – súgta elhaló hangon, tekintete remegett. -Hagyjon békén, mondtam már. – válaszolta halkan, de erélyesen Evelyn. Kilépett Istery elől, és sietős léptekkel folytatta útját a pajta felé. Az asszony utána fordult, kezeit erőtlenül a lány felé lendítette. -Ne sétálj csak így el, kérlek! – Evelyn megállt, de nem fordult az asszony felé. Mikor megszólalt, csendes hangjában zavarodottság csengett. -Nem szeretnék beszélni önnel, sem most, sem máskor, kérem… ne zaklasson. -Evelyn, én… -Hagyjon… - vágott a szavába csendesen Evelyn, és újra elindult. Istery utána lépett, kezét a vállára téve állította meg ismét. -Evelyn, én nem tudom… nem fogom fel, hogy… volt idő Evelyn, amikor kötődtél hozzám, nem emlékszel? Az életemet is odaadtam volna érted, és te is énértem! Hogy tűnhetett el minden? Hogy lehetsz most ilyen… rideg? Evelyn, én… - a lány továbbra sem fordult Istery felé, csak lerázta válláról a könnyes arcú asszony kezét, és egy szót sem szólva újra a pajta felé vette az útját, ahol Iwer dolgozott az oltáron. -Várj Evelyn! Leányom, várj! – Istery hangjában sírás remegett. Evelyn megtorpant, hirtelen mozdulattal visszafordult Istery felé, és fenyegetően felé dobbantott. Hevesen zihált, szemeiben láng lobogott. -Maga… nem… az anyám, megértette? – arcáról eltűnt a zavarodott szomorúság, helyét a tiszta harag ráncai barázdálták. – Az én anyámat Amily Lora Loavelynnak hívták, és négy éve halott! Magához semmi közöm nincsen! -Volt, hogy anyádként szerettél, Evelyn! – Istery felemelte a hangját, szavai úgy remegtek, mint lehulló falevelek az esti szélben. -Az valami ocsmány démon volt, amire nem is emlékszem! Nem én voltam! -De én most is lányomként szeretlek… -Nekem ahhoz semmi közöm, hogy maga hogy érez, de én undorodok magától! A maga keze is benne van abban a szörnyűségben, ami édesanyámmal és velem történt, látni sem bírom! -Evelyn, én… -Tűnjön innen! Tűnjön, vagy megbánja, hallja? HALLJA? – A pajta kapuszárnyai ekkor kitárultak, fáklyák fénye ömlött az egyre sötétedő éjszakába. -Minden rendben? – kérdezte aggódva a pajtából kilépő Iwer Evelyntől, szemét fenyegetően az összetört, térdre esett Isteryre szegezve, akinek fekete haja a poros földet söpörte. -Iwer! – kiáltotta Evelyn zokogó hangon, majd odarohant a fiatal druidához, és görcsösen átölelte. Iwer tekintetét értetlenül vetette hol a karjaiban síró Evelynre, hol a porban fekvő Isteryre. Pár szívdobbanásnyi ideig néma feszültség rebegett a levegőben, csak Evelyn szipogása, és Istery nyögései kavarogtak a könnyű, nyáresti szélben. Iwer szívében ezernyi kérdés kavargott, de nem látta alkalmasnak az időt, hogy fel is tegye őket. Kezével Evelyn haját simogatta, miközben vigasztaló szavakat suttogott, amiket a lány nem értett, de nem is kellett értenie. Evelyn lassan megnyugodott, csak néha tört elő belőle egy-egy erőtlen hüppögés. Istery eltűnt, felkelhetett a porból, Iwer fürkésző szeme a tó partján talált rá ismét. Az asszony háttal állt nekik, karjait derekmagasságban összefogta, válla meggörnyedt. Az erdőre boruló csendet Arbar döngő lépteinek hangja szakított meg. Az óriás a fák között futó kis úton jelent meg, néhány szökkenéssel Iwer és Evelyn mellett termett. Szemöldökét felhúzva, zavartan nézett a lányra, majd megvonta a vállát, és zihálva beszélni kezdett. -Azt nem tudom, hogy itt mi van, de az biztos, hogy tíz perc múlva egy csapat lovas fog megérkezni, a város felől. Kapjuk össze magunkat!

74. Z79 (2010-12-14 22:43.02)

Erőt kell gyűjtenem a feladathoz-mondta miközben Sassinra nézett-Néhány órája én őriztem álmod,kérlek tedd most te. Sassin bólintott.Az apró barlangban rajtuk kívül csak a démon ernyedt teste hevert az egyik sarokban.A barlang száján túli borzasztó világból félelmetes zajok szűrődtek be. -A mágia szaga felrázta az alvó hordát- mosolyodott el a csuklyás-Sassin,nincs félnivalód,amíg nem használunk mágiát,csak annyi esélye van, hogy a barlangban ránktaláljanak, mintha a mi világunkban lennénk hasonló helyzetben. Sassin ismét bólintot -Nem szoktam FÉLNI..ismerhetnél-mondta,tekintete azonban másról árulkodot. Agous arcán mosoly futott végig -Sose szégyeld..-mondta A lány mosolyogva a vállára csapott,a mágus felébiccentett, majd elfordult és lezárta a mágis fényétől elhagyott szemeit. Álmodott, hosszú idő óta először...de nem sokáig,ismét múltjának emlékei rohanták meg Hosszú és zivataros múltjának emlékei... Agous nem kevesebb mint 482 éves volt.Már akkor a szigeten élt, amikor Thorwadil még falovacskán üldözte az ellent.Fiatalon csatlakozott a sziget északi részén élő szerzetesekhez, az euzitákhoz, gyermekkora óta erre készült,bár a szerzetesek fenntartással fogadták...lényében ugyanis születése óta ott pislákolt a mágia...a mágia, amit az euziták nem gyakoroltak, többségükben nem is élt ez a képesség.Ő azonban semmit nem szeretett volna jobban, mint az egy Istent szolgálni, jót tenni az emberekkel,gyógyítani...úgy tűnt 21 éves koráig, hogy ez így is lesz...ekkor azonban a vásárban megpillantotta...a lányt.Majd az istentisztelet után újra...A lány azonban nem csak szerelmét akarta, hanem a benne élő mágiát...Egy nap kiszökött a kolostorból,a régi bástyához, együtt voltak..de a lány családja rájuk tört..nekromaták. Fel akarták áldozni, a lány nem engedte,ezért mindkettejüket a Pokolba küldték.Éveket töltött odalenn,így hitte.Aztán Oren Főpásztor kiszabadította...de a lány ..ő ott maradt. Az évek csak hetek voltak Agous haja azonban megőszült. A rendből kitgadták, a Főpásztor azonban megengedte...hogy viselje nyakában az ereklyét..Ennek már több mint négyszáz esztendeje.Azóta ő a tékozló szerzetes.A lány pedig...sosem gondolta, hogy még látja...Amikor először meglátta nem volt biztos a dolgában...rádöbbent, hogy a lány nem tudja, vagy nem akarja felismerni...nem volt idejük beszélgetni...erről még Iwer sem tud..csak a pokolról...Ő azonban sosem feledi a lány nevét... Felriadt, halkan, szinte akaratlanul suttogta -Istery...

73. Z79 (2010-12-14 21:58.10)

Persze nem tudta...nem tudhatta,hogy hiába is küldené legjobb Vallatóját Illiarteshez.A jó öregnek már nem kellett szembenéznie a halállal...ezen már túlesett...Akárcsak a valódi Leviatharn...

72. Törölt felhasználó (2010-12-13 22:20.46)

Terpherodion, Uw'Ethanar e fenséges földi helytartója éppen az imént fejezte be a kivégzendők, illetve megkínozandók listájának diktálását, és most fensőbbségesen gőgös mosollyal az arcán bocsátotta el az írnokát, majd az ablakhoz lépett. Fejét hátrahajtva mélyet lélegzett a hűvösen is fűszeres illatú tengeri levegőből, aztán nagyságos tekintetét végre a tájra emelte. Pyarralon, ez a puritánságában is csodálatos város szívmelengető látványt nyújtott ezen az alkonyba hajló délutánon is. Egyszerű házak, szorgos emberek, hitük iránt elkötelezett papok és a sziget szerte irigyelt, válogatott paplovagokból álló testőrség és katonaság, mindez, bár nem tűnt rendkívülinek, mégis az volt. Méghozzá a helyzeténél fogva. Hiszen, kimondatlanul ugyan, de Pyarralon állam volt az államban, Uw'Ethanar földi helytartóinak örökös székhelye, immár évszázadok óta... Ugyanis közvetlenül a sziget birtokba vétele után adott volt, hogy a legszebb és legnagyobb templomot a fővárosban építsék fel, amint természetszerű és elvárható volt az is, hogy a főpapság innen irányítsa a hitéletet. Történt azonban egyszer, még III. Thorwadill idején, hogy Aletriodion, az akkori főpap csúnyán összeszólalkozott a királlyal, mert az igen nagy beleszólást követelt az egyház minden ügyébe, különös tekintettel a pénzügyekre. Aletriodion nem az a fajta ember volt, akit dróton lehetett rángatni, így rövid úton a király ellen fordította a főváros lakosságát, akik nyílt lázadásba kezdtek, olyan módszereket alkalmazva, hogy félő volt, a királyság hamarosan összeomlik. Thorwadill pedig nem volt az a fajta kemény fejű uralkodó, aki ne fogta volna fel a dolog jelentőségét, így hát rövid úton megszabadult a kellemetlenkedő Aletriodiontól és "csuhás bandájától", ahogyan ő nevezte Uw'Ethanar papjait. Egyháza "hőn szeretett" papjainak adományozta hát Pyarralon városát, és felajánlotta, hogy a hatalmas Istenség kiengesztelésére templomot emeltet a városban, méghozzá olyat, amilyet Aletriodion méltónak tart Uw'Ethanarhoz. A főpap persze élt a lehetőséggel, és megépíttette ezt a csodálatos katedrálist, a hozzá tartozó főpapi palotával együtt, amelyhez foghatót az egész szigeten nem találni. És most, ennyi évszázad után itt áll ő, Terpherodion, aki ura és parancsolója a városnak, és arra vár, hogy végre jelentést kapjon a Vallatótól, akit már jónéhány napja elküldött abba a porfészekbe. A főpap érezte, mint kúszik az ingerültség egyre feljebb és feljebb a torkába, végül a dühtől elvakultan elfordult az ablaktól és öles léptekkel sietett be a dolgozószobája melletti titkos kis helyiségbe. Bár inkább teremnek illet be ez a szoba. Sötétvörös márványpadlóján komoran csillant meg a lenyugvó nap fénye, körben a falak mentén értékesebbnél értékesebb tekercsekkel és könyvekkel megrakott polcok nyújtóztak a mennyezet felé, amely a csillagos eget szimbolizálta. De volt itt ezernyi más kincs is, olyan helyekre elrejtve, amelyhez az egyszerű halandó képzelete fel sem ért, de mind közül a legkülönösebb az egyik sarokban megbúvó ébenfekete márványgömb volt. Terpherodion a mai napig nem tudott napirendre térni afelett, hogy az előző főpap Periartredes nem volt hajlandó elárulni neki a gömb titkát. Pedig tudta, érezte, hogy valami nincs rendjén a gömbbel. Világ életében gyűlölte Periartredest, aki leplezetlen gúnnyal és fölénnyel nézte a ténykedését, és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy elmondja véleményét, mit tart arról, ha valaki ilyen szigorú rendszer szerint akarja elszámoltatni mind a papjait, mind pedig a híveit. Az elődje ugyanis azt vallotta, hogy senki sem tökéletes, de ha megkapja a lehetőséget arra, hogy kijavítsa a hibáját, még visszatérhet az értékes emberek közé. Többek között erről sem egyezett meg a nézetük, de ez csak egy volt a végeérhetetlen vitáik egyikének. Periartredes nem titkolt szándéka az volt, hogy utódjául a nagytudású, ámde szerény és jólelkű Illiartrest válasszák majd meg a rendtársak, de hiába volt minden előkészület és fondorlat, Terpherodion elérte a célját, ő lett a főpap Pyarralonban. Illiartres az előző főpap halála után nemsokkal visszaköltözött a fővárosba, őt pedig már 15 éve eszi a titok utáni vágy, hogy végre megtudhassa a gömbről az igazat. -Milyen ostoba is voltam! Hogy nem láttam át mi folyik a szemem előtt! Illiartresnek ismernie kell a gömb titkát, hiába is tagadta előttem! Én nem tudtam rávenni, hogy elmondja az igazat, de ismerek valakit, akinek még a kőszikla is dalra fakad! Ó, igen, Leviatharn érti a dolgát! Még csak néhány hónapja lépett a szolgálatomba, de máris több eredményt mutatott fel, mint az összes Vallatóm együttvéve! Vissza kell térnie mielőbb! Aztán meglátjuk, milyen mélyen őrzi meg kis titkait a mi derék Illiartres barátunk, ha szemtől szembe találja magát a HALÁLLAL...! Terpherodion hisztérikus kacaja még percek múltán is visszhangzott a titkos terem falai között.

71. Törölt felhasználó (2010-12-13 14:44.21)

Ahogy a Vallató árnya elhagyta a szobát, Bereldien elméjén a gonoszságnak olyan sötét iszonyata suhant át, hogy az elf szép arcvonásait egy pillanatra görcsbe rándította a páni félelem. Klawell hadnagy figyelmét nem kerülte el az önkéntelen mozzanat: -Mi történt, Bereldien? Az imént az arca olyan furcsa változáson ment át... Megrémített... -Khm...-Bereldien a torkát köszörülte-azt hiszem össze kell szednem a gondolataimat. Túl hirtelen történnek itt a dolgok... -De mi lesz a kápolna és a Vallató szállásának átvizsgálásával? Hiszen... -Klawell hadnagy, én bízom az Ön rátermettségében! Kérem, intézkedjen a megfelelő személyek kiválasztásáról és kezdjék meg nélkülem a kutatást. Az ispotályban leszek, ha szüksége lenne rám. Ezzel Bereldien magára hagyta az elképedt hadnagyot és sietve távozott a helységből. Úgy érezte, ha egy perccel tovább marad megfullad a tehetetlenségtől és az iménti kíntól. Az ispotályban megvizsgálta a gyengélkedőket,-Praedwell sebei szépen gyógyultak, Gjorik testéről is lassan visszahúzódott a feketeség, bár még egyikük sem volt eszméleténél. Legjobban barátja, Heelwell állapota aggasztotta, rajta sokkal nehezebben tudott segíteni, mint a fogadóson. Hosszan elnézte az idős druida vonásait: -Vajon mit tudhatsz, barátom, amiért ilyen árat kellett fizetned?-suttogta a magatehetetlen arcba. Aztán felegyenesedett, tekintetét körbejáratta a termen, ahol a betegek feküdtek, végül meglátta akit keresett. Fiatal, szelíd tekintetű fiú látta el egy sérült tengerész sebeit, akit az éjszakai kocsmai verekedés után szállítottak az ispotályba. -Detrius, fiam, én most visszavonulok egy kis időre. Ha Klawell hadnagy keresne, Heelwell szobájában leszek. A fiú ránézett az elf gyógyítóra, némán bólintott, aztán visszafordult a hangosan jajgató matrózhoz. Nem volt határozott szándéka azzal, hogy a druida szobájába menjen. Mindössze egy kis csöndre és pihenésre vágyott. De ha már ott volt, gondolta átnézi öreg barátja gyógynövény kutatásainak eredményét. Tudta, hogy Heelwell megszállottan keresi, kutatja, kísérletezi azokat a növényeket, amelyeket az előtte járó tudós druidák még nem fedeztek fel. Berendiel átnézte a gyógynövényes szekrénykét, aztán az íróasztal fiókjait, de úgy látszott, barátja már szinte minden kísérletéről hűen beszámolt neki, mert semmi újat nem talált. Az íróasztal levélpapír tartására szolgáló kis szekrénykéjét zárta volna vissza, amikor a papírhalom alatt valami magára vonta a figyelmét. Berendiel kiemelte a tárgyat és látta, hogy egy szép, bőrkötéses naplóval van dolga. A napló lapjairól Heelwell szépen rajzolt, kissé szálkás betűi köszöntek rá. Nagy gonddal belelapozott hát a könyvbe. Csupa kísérlet, új növények leírása, a városiak panaszai, a gyógymódok alkalmazása - ha erre számított, nem kellett csalódnia. Bár, volt néhány érdekes magán jellegű bejegyzés is. Ilyen volt az a nap, amikor a druida áldozókése eltűnt. "Hiába, öregszem. Ez nem csak a látásomon érződik, hanem a fejemben sincs minden rendben. Aggaszt, hogy mostanában elfelejtek dolgokat. Pedig tisztán emlékszem, hogy a növényáldozathoz használt tőrömet az ispotályban hagytam... Most pedig nem lelem sehol. El ne feledjek írni erről Bereldien barátomnak.." Az utolsó sorokon a varázsló elmosolyodott, aztán néhány pillanattal később elkomorult: "Ma holtan találták Rodericket. Egy druida áldozókése által lelte halálát a szegény fiú. Ulf természetesen engem hivatott a holttesthez. Legnagyobb megdöbbenésemre a saját tőrömet véltem felfedezni a gyilkos fegyverben. Ezt el is mondtam Ulfnak, mert tudtam, hogy az első gondolata az volt, hogy a Hősöknek valamilyen formában köze van a fiú halálához. Uw'Ethanarra mondom: gonosz dolgok vannak készülőben..." Bereldien mohón tovább lapozott, hátha talál még bővebb bejegyzést, de semmi, semmi... Már éppen csukta volna össze a könyvet, amikor érezte, hogy a hátlap belseje mintha jobban kidudorodna. Nem tévedett. Egy éles pengéjű, hegyes tőrrel elkezdte megbontani a leragasztott széleket, és egy sárgult pergamenlap hullott elé az asztalra. "Szívem felett a kulcs nem az én lelkem titkát óvja, hallgatásomat nekem, hát senki fel ne rója! De ahol a Tudomány Tengerén a hajó orra délnek fordul, ott a titok ajtajának vaspántja halkan nyikordul..." Mi lehet ez? Kulcs, Tudomány Tengere, titok... Kulcs, kulcs.... Egy pillanat! Amikor Heelwellt behozták az ispotályba és levetkőztették, a nyakában vékony bőrpánton ott lógott egy kulcs! Hová is tettem... Berendiel átkutatta a zsebeit, végül ráakadt a kulcsra. -Most már csak azt kell kitaláljam, hogy mit nyit. Gondolatai szélvészként száguldottak, miközben körbefordult a szobában. Szeme hirtelen megakadt Heelwell könyvespolcán. - Igen! A Tudomány Tengere! Nem tartott sok ideig, amíg megtalálta a kis hajót is. Elf kézművesmesterek remeke volt, valamiféle csontból és fából faragva, de olyan gondossággal, hogy szinte életszerűnek tűnt. Berendiel dél felé fordította a hajócska orrát, és megkönnyebbült mosollyal nyugtázta, ahogy egy kis rejtekajtó tárul fel a polc síkjából, rajta egy parányi kulcslyuk. A varázsló beleillesztette a zárba Hellwell kulcsát, mire az ajtó felpattant. Nem volt mögötte más, csak egy 17 éve keltezett levél: "Drága Barátom, Berendiel! Ha most a kezedben tartod ezt a levelet, az azt jelenti, hogy én nagyon komoly bajban,- vagy legrosszabb esetben az élők sorában sem -vagyok. Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy ilyen hosszú időn át titokban tartottam Előtted azt, amit itt most leírok.De megfogadtam, és meg is tartottam: senki nem tudhat a dologról azon a négy személyen kívül, akik ma jelen voltak Warrick Damlord lelkének megsemmisítésénél. Az egész világ úgy tudja majd, hogy egyetlen kristálygömbbe zárták a gonosz teremtmény lelkét, és azon át száműzték a pokolba. De ez nem teljesen igaz. Mert ma éjjel Agous a mágus, és Iwer a druida elhatározták, hogy egy másik varázslatot is végrehajtanak. Warrick sötét lelkének leggonoszabb részét kiszakították és egy másik, közönséges fekete márvány gömbbe zárták azt. Tudták, hogy Warrick olyan hatalmas, hogy csak idő kérdése, de egyszer kiszabadul. De a lelke leggonoszabb része nélkül korántsem lesz olyan erős, mint azelőtt volt. Hosszadalmas, ijesztő és borzasztó varázslat volt, nem kellett volna látnom. Tudnom sem kellett volna róla. De a balsorsom meg a bugyuta tenni akarásom megint bajba sodort. A gyógynövényeimmel vesződtem épp, a templom mellett régi kápolna kertjében, amikor a furcsa hangokat hallottam és a fényeket láttam. Nem kellett volna bemennem, de én, vén bolond, nem hallgattam a belső hangra, ami egyre azt ordította: egy lépést se, Heelwell, ha jót akarsz magadnak! Bementem hát a kápolnába, és a döbbenettől szólni sem tudtam. Csak álltam a falhoz lapulva, tátogva, mint egy partra vetett hal... Iwer borzasztó dühös lett, amikor meglátott, de Agous gáláns volt, lecsillapította a druidát, és megeskettek, hogy erről soha, senkinek egy szót sem szólok. Hát nem tettem. De hogy ki volt a negyedik személy, akit említettem? Sosem találnád ki. Uw'Ethanar földi helytartója, Periartredes, aki magával vitte a fekete márványt. De nem a fővárosba, hanem a saját székhelyére, Pyarralonba. Ki tudja, ennyi idő múltán ki él még ezek közül a személyek közül, és van-e értelme annak, hogy Te most megtaláltad ezt a levelet? Ezt csak a múló idő döntheti el. Még egyszer kérlek: bocsáss meg öreg barátodnak, amiért ennyi idő múltán ilyen hatalmas titkot rak a vállaidra. De hiszem, ha van valaki, aki gátat tud vetni egy esetleges borzalomnak, az Te vagy. Őrizd meg barátságunkat olyan hű szeretettel a gondolataidban és a szívedben, ahogyan én teszem. Bárhol is legyek most. Heelwell"

70. Mosolybogyó (2010-12-13 14:09.40)

Amily lázasan gondolkodott… Érezte, teljes bizonyossággal tudta, hogy Warrick tervez valamit, és ebben nagy szerepe lesz az ő lányának, Evelynnek is. Nem hagyhatta, hogy így történjen. Túl sokat kockáztatott, túl sok áldozatot hozott már érte, de ezek után sem lesz rest megvédeni a családját. Tudta azonban azt is, hogy nagyon óvatosnak kell lennie, mert félt Warrick haragjától. Amellett, hogy Warrick szándékait próbálta kifürkészni, kapcsolatot akart teremteni a lányával is, hogy valamiképp figyelmeztesse, megvédje őt. Eddigi kísérletei ezidáig csak odáig jutottak, hogy látta őt, de nem tudott szólni hozzá, befolyással lenni rá… Meglepte, hogy mennyire más a helyzet Preadwell atyával, őt teljesen be tudta hálózni- de nem jött rá a különbségre, legalábbis egyenlőre…

69. Z79 (2010-12-12 22:44.06)

Az árny-mást akit gondolataival vezérelhet, aki légnemű, de a sóhajtást, vagy a léptek koppanását is imitálhatja, ideig-óráig... Bereldien a hadnagyra nézett -Ulf... -Ellenőrző körúton..titkos Tehát ő is a Hősöket keresi gondolta a gyógyító...

1 2 3 4 5 6 7 8 9