Fórum - Kísérleti könyv (2. oldal)

1 2 3 4 5 6 7 8 9

218. Langelus (2011-10-03 22:32.44)

Micsoda szövegmasszák....

217. Z79 (2011-10-03 22:15.00)

Arbar érezte barátja néma segélykiálltását..tudata mélyén csendültek fel Agous szavai.. -Segíts..

216. Törölt felhasználó (2011-10-03 00:36.29)

Amily úgy érezte, mintha fojtogatnák. Egész testében remegett, a szíve vadul kalapált. Rémülettől tágra nyílt szemmel meredt a boszorkányra: -Mit akarsz tőlem Istery? - a hangja fakó volt és erőtlen.-Ő küldött ide, hogy kínozz? Istery halk, megvető kis horkantást hallatott: -Ugyan ki az az ő? Csak nem a Nagyúrra célzol? Kit érdekel az a szánalmas mocsokhalom? Talán a te kis szegény életed minden perce róla szól, holott már rég kiharcolhattál volna magadnak annyi hatalmat, hogy elmenekülhess innen! Az égiek szerelmére, Amily, szörnyen szerencsétlen vagy! Ha nem tudnám, hogy igaz, el sem hinném, hogy a féltestvérem vagy! -Hogy mi vagyok? - Amilyt az ájulás környékezte. - A húgom, kedvesem. Tristradilnak, a nekromanta hercegnek vagy a lánya, az anyád pedig a sziget királyának és elf származású feleségének a gyermeke. Ily módon három faj vére is keveredik az ereidben, ami, mi tagadás, egészen különlegessé tesz...- Istery felkacagott, de ez mentes volt mindenféle vidámságtól. - De igazából nem te számítasz! Evelyn az, akire Warricknak szüksége van!De csak a holttestemen át juthat hozzá a lányhoz! Túl drága nekem ahhoz, hogy egy pokolfajzat áldozatává váljon! És nem csak ő, hanem az én lányom, Arienwehl is veszélyben van! Össze kell fognunk, Amily, a lányainkért! Amily tanácstalanul és zavarodottan nézett a boszorkány szemébe: -Én semmit sem értek. Mi közöd van neked Evelynhez? És hol van a lányod? Istery szorosan összezárta az ajkait, és egy pillanatra lehunyta a szemét, mielőtt válaszolt: -Azt én is szeretném tudni. És hogy mi közöm van Evelynhez? Nos, majd ezt is elmondom, a többivel együtt. De előbb kérdeznem kell valamit. Mit tudsz a Fehér Úrnőről? Amily néhány pillanatig összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé, aztán halkan így szólt: -Az csak egy legenda... -Miféle legenda?- Istery hangja sürgetően csattant. -A Fehér Úrnő elfek leszármazottja, az emberek és az elfek közötti kapocs jelképe, aki mágikus gyógyító erővel bír. Azt beszélik, ha halálát erőszak idézi elő, főként, ha gonosz erő öli meg, akkor a fény ott örökre leáldoz, a sötétség birodalma átveszi a hatalmat a fény felett, az emberek, az elfek és minden jó nemzetség a gonosz szolgájává lesz. A Fehér Úrnő minden ereje pedig átszáll arra, aki a halálát okozta. -És hogyan válhat valakiből Fehér Úrnő? -Sehogy. Fehér Úrnőnek születni kell. Az, hogy ki születik annak, nem származás kérdése. A döntés a Valák kezében van. Ők döntik el, ki lesz az, aki érdemessé válik a cím és ezzel együtt a kiváltságok viselésére. -És honnan tudod, hogy a Fehér Úrnő megszületett? -Onnan, hogy abban a pillanatban, ahogy világra jön, a régi Fehér Űrnő meghal. De mire ez a sok kérdés? Hiszen a Fehér Úrnő még mindig él... Az én bűnöm, hogy... - Amily hirtelen zokogásban tört ki. -Tudom, hogy mi a bűnöd, de hidd el, annak már nincs jelentősége. Amily meglepetten kapta fel könnytől ázott arcát: -Mit akarsz ezzel mondani? -Mit? A szeretőd felesége, a régi Fehér Úrnő meghalt. -Mikor? - Amily döbbenten meredt a boszorkányra. -Egészen pontosan azon a napon, amikor Evelyn megszületett... Amily számára hirtelen megszűnt a világ. Úgy tűnt, mintha megőrült volna, miközben magában próbálta helyrerakni a kirakós darabjait. De nem sok ideje volt töprengeni, mert Istery karon ragadta és talpra állította. - Erre most nincs időnk! Minden perc, amit itt töltünk, csak közelebb viszi Warrickot Evelynhez. Cselekednünk kell! -Mit akarsz tenni? - Amily hangja ijedt volt és kétségbeesett. - Hogy mit? Először is visszamegyünk Athirisba! -Athirisba? De hát én nem hagyhatom el a Poklot... - És jelen pillanatban ezt pontosan ki is tiltja meg neked? - Istery hangja kemény volt, akár a kő. - Szedd már össze magad végre és kezdj a származásodhoz méltón viselkedni! Azt mondtam visszamegyünk Athirisba, ahonnan el kell hoznunk valamit. És talán még arra is mód nyílik, hogy találkozhass a férjeddel... Amily arcán szomorú mosoly futott át: -Gjorik... Vajon él-e még? -Azt csak Athirisban tudjuk meg! Úgyhogy útra fel, húgocskám! -És onnan? Hová akarsz menni Athirisból? -Látom, gyorsan tanulsz, Amily...A következő utunk a Kiátkozottakhoz vezet. Amily szemében rémület bujkált. -A kiátkozottak?... Istery szemében pajkos vidámság bujkált: -Úgy bizony! Ugye te is szeretnél már találkozni az apáddal? Amily döbbent arckifejezését látva Istery hangosan felnevetett, aztán átkarolta az asszony vállát és megindult vele a rejtekajtó felé: -Na gyere, te kis gyáva! És hogy ne félj túlságosan, útközben mesélni fogok neked, ahogy megígértem!

215. Z79 (2011-10-02 13:10.15)

-Mindenkitől, mindenkitől azt hallom, milyen fontos vagyok..-kezdte a lány. - De lassan, már nem tudom ki vagyok Agous... Agous tekintete meleg és barátságos volt, szeme színe lassan barnás árnyalatot öltött. -Előbb ti, aztán az utazás,most akirályt emlegetik...nem Agous,én csak egy egyszerű lány szerertnék lenni,,senki több. -Képességeid.. -Képességeim! -csattant fel a lány.Ajkába harapott. -Képességeim...él bennem a mágia, példátlanul erősen érzem a démonok közelségét..Bereldien szerint gyógyítani is képes lesezk idővel..akár egy jó druida.. -Nem Evelyn, többről van szó...a Fehér Úrnő egy szimbólum..valóban, varázserőd egy idő után továb fejlődve akár az enyémmel is vetekedhet..valóban olyan erős lesz benned a gyógyítás képessége, ami bennem-lévén nincs elf vér az ereimben-megközelítőleg sem fog így működni.De a Fehér úrnő más szempontból is fontos...megtestesíti az elfek és az emberek-a két ősi felszíni faj egységét-az egységet, ami csorbát szenvedett atörténelem során..már számtalanszor.Az emberek szemében reményt jelenítesz meg..miként akülönféle hősök, harcosok..te azonban nem pusztítasz..te gyógyítasz, mágiáddal segíted az embereket..az elfek szemében pedig bizonyíték lehetsz,hogy az emberi faj tagjai bizony értékesek,nagyon értékesek lehetnek...minden máa.állat..manó..pedig tisztel, tisztel a belőled sugárzó hatalom miatt. -A Gonosz pedig... -A Gonosz pedig ellenfelet lát benned.. -Nem pusztán...-folytatta alány..nem... a testvérem.mesélt erről... -A tekercsek....-Agous nagyot nyelt..nézd !62 éves vagyok....életkorom elfekével vetekszik..bejártam a szigetet..a Poklot..az Inevy kontinens 7 országát,és egyszer eljutottam-ha csak néhány napra is -az elfek ősi földjére..egy biztos. Egyeteln emberrel- sem élővel, sem holtal- nem találkoztam, aki Levander Doen tekercseit látta volna.. Evelyn metszően nézett Agousra -Nézd,ha láttam volna őket, nem titkolnám...de az is igaz, ez nem zárja ki létezésüket. -Tehát egyszerre vagyok fegyver a Gonosz ellen és fegyver a Gonosz kezében.. -Ha a legendák igazak...így van..- -És most, hogy akirály is tudomást szerez rólam? Agous szeme határoztt mélykék árnyalatot öltött. -A király csak afenyegetésrő értesül egyenlőre. Minél kevesebben tudnak rólad, annál jobb..legalábbbis most. Az ifjú Ulrik nem rossz ember, de fiatal, észérvek mentén halad, ahogy apja is..kevéssé fogélkony a mágiára.. -Agous,még valami...ha mégis tud majd rólam, nem fog bennem ellenfelet látni? Egy embert aki hatalommal bír... -Evelyn a történelem során erre is akadt péda, nem tudhatjuk előre..-hangzott Agous válasza. A lány és Agous elindult a szürke templom felé.. A hideg őszi szél elől mindketten könnyű, prémes kabátok alá rejtőztek. Evelyn mégegyszer átgondolt mindent...Ő az ok...Ő a jó és Ő a roszz eszköze,,,kétélű fegyver..hatalmas feleősséggel... Agousra nézett. -Mi van..ha nem akarom hordozni felelősségem Agous? mi van, ha a világ..jobb lenne nélkülem..mint amikor nem tudtak rólam? A mágust nem érte váratlanul a kérdés.A piac felé fordultak. Szekerek gördültek a városkapu felé vezető útra,az árusok épen összepakolták megmaradt készleteiket.Egy sikátorba fordultak be, hogy lerövidítsék útjukat. Agouson lassan úrrá lettek érzelmei..a mágia fénye kihúnyt szemébe..eszébe juott, amikor ő szembesült saját különlegességének terhével. Kiértek a sikátorból.Az utca amin sétáltak egyre emelkedett..balról egyfajta mellvédként fal emelkedett. alant a tengerből leágató mesterséges csatorna szállította a vizet a város szélén álló vizimalmok felé,hogy aztán a városfalakon túl, asziget belseje felé haladjon a folyam. -Gyönyörű, ugye?-kérdezte Evelyn. Agous bólintott. A lány ránézett..szép és szomorú volt..szemében hirtelen a mágia fénye villant.. -Agous,szeretlek titeket..bocsáss meg... A mágus fejében összeállt a kép.. Tehetetlen volt...a lány által ráhelyezett mágia, ha csak néhány szekundumra is, de megbénította.. -Nem kockáztathattok miattam...nem-mondta alány, szavak nélkül.. Átlendült a mellvéden... Ahogy tevezte..pontosa arra haladt a prémszállító hajó..át a csatornán, ki a városból... egérút.. A hirtelen támadt széllel viszont nem számolt...könnyű ruhájába kapott a szél...a hajó oldalának csapódott.Bal karja rögvest eltört, amásik kezével megkapaszkodott, de a gyorsuló hajó melltti sodrás valósággal letépte a vizijármű oldaláról..feje a partmenti sziklának csapódott..torkát lassan elöntötte a víz és a vér.. -Nem baj futott át az agyán..így talán mindenkinek jobb lesz... Nehéz test csapódott a vízbe...erős karok ragadták meg a lányt... Pár perc múlva prémszállító fedélzetén feküdt...Őméltósága néma szolgája pedig jobbján térdelt...

214. Törölt felhasználó (2011-09-29 21:11.49)

Istery hátát a súlyos ajtónak vetve, szinte lélegzetvisszafojtva számolta a perceket. Aztán hirtelen mozdulattal ellökte magát az ajtótól és türelmetlen járkálásba kezdett. Idegei pattanásig feszültek, észre sem vette, hogy léptei ütemére halk dúdolásba kezdett... Mikor feleszmélt, hogy milyen dallamot is dúdol éppen, a meglepetéstől földbe gyökerezett a lába, tágra nyílt szemekkel meredt maga elé, ajkát apró, hitetlen sikoly hagyta el. Az altatódal! Az az altatódal, amit a nagyanyja énekelt mindig Arienwehlnek! -A kislányom... A kislányom...Jaj, nem... Megszédült a hirtelen felismeréstől, meg kellett támaszkodnia, hogy össze ne essen... Emlékképek cikáztak a szemei előtt. Egy férfi, akit szeretett, de az arcát most még nem látja... Háttal áll neki..."Kérlek, fordulj meg!" - suttogja szinte hangtalanul. Még látja a mozdulatot, de a kép hirtelen eltűnik. Istery zokogva rogy le a földre. Csak az égiek tudják, mennyi idő telhetett el a felismerés óta. Istery tudja, hogy nem lenne értelme tovább erőltetni az emlékezetét. Az emlékképek nem jönnek elő maguktól. A boszorkány hirtelen mozdulattal feláll, köpenye ujjával letörli a könnyeket az arcáról, aztán magára erőltetett nyugalommal tovább vár. Egyszer csak halk szárnysurrogás hallatszik, majd egy apró, bogárszerű lény repül át a Bereldien hálókamrájából nyíló ajtó kulcslyukán keresztül, és megül Istery kinyújtott kézfején. -Na végre, ideje volt már... Azt hittem sosem térsz vissza. Mit hallottál? Az apró bogár a boszorkány füléhez emelkedik és elsuttogja titkait... Istery feszülten figyeli minden szavát, gondosan ügyel arra, hogy visszafogottan lélegezzék, a világért sem szakítaná félbe a bogár meséjét. Csak az időnként tágra nyíló szemeiből lehet kiolvasni, hogy olyan hírek birtokába jutott, amikről nem is álmodott. Mikor a bogár befejezi a történetét, Istery szeretettel néz a kis lényre: -Köszönöm Twaia! Most is jó szolgálatot tettél! Nem fogok megfeledkezni rólad. A bogárka elrepül, Istery pedig egyedül marad a gondolataival. Érzi a zúgó vér száguldását az ereiben...A dolgok megváltoztak... Többé nem fontos semmi más, csak a lányai élete...és azé az idegen asszonyé, akivel közös az apjuk. "Amily...milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy az életünk így egybefonódik. Azt hiszem jogod van neked is harcolni, a lányainkért." Istery most már nem tétovázik. Sűrű az éjszaka, csak a láp felől felszálló párát kell elkerülnie. Az az élőholtak gonosz lelkének megnyugvás után sóvárgó sóhaja. Istery álmából kelve is tudná az utat. Az ösvény, amely avatatlan szemek előtt rejtve marad, a boszorkánynak megnyílik. Csak néhány lépés az egész, aztán Istery hirtelen megáll. Különös dallam hagyja el az ajkát, mire véget ér, egy ocsmány démon lebeg a boszorkány szeme előtt. -Miért hívtál? -El kell vinned a Nagyúr palotájához! A démonnak láthatólag nem tetszik a parancs, de tudja, mivel tartozik a boszorkánynak, ezért csak kelletlenül bólint, aztán felnyalábolja a karcsú testet és úgy ahogy jött, eltűnik. Istery szeme lassan szokik a félhomályhoz. A teremben, ahol áll, egy nőalak sziluettjét veszi ki, aki egy kényelmes karszékben ülve, fejét hátrahajtva békésen alszik. A boszorkány odamegy a nőhöz és megáll felette. Sokáig nézi a nyugodt, szépséges arcot, miközben agyán gondolatok sokasága cikázik át. Az asszony talán megérzi, hogy nézik, egyszer csak felpillant, szemében egy pillanatra félelem csillan. Istery halvány mosolyra húzza száját: -Üdvözöllek Amily, kedves húgocskám...

213. Z79 (2011-09-29 20:07.09)

Evelyn a terem szélére húzódott, Agous, Orhion állt mellette. -Értesíteni, akirályt..-rebegte a lány. -Igen, egyértelmű bizonyosságot nyert, hogy ősi ellenségünk, Warrick damlord ismét hatalomra tör.-mondta Orhion.-Lányom,a te jelentőséged pedig...rendkívüli. -Bereldien már mesélt erről..a fajok közötti összekötő-mondta Evelyn. -Így van,ne feledd a népnek mindig szüksége van királyokra, hercegekre, főpapokra...akik felsőbb hatalmaktól eredeztetett tekintéllyel bírnak. És különösen most, amikor hamarosan harcba szállunk agonosz ellen. ... -Harcba..-mondta Evelyn -Igen, a küzdelem elkerülhetetlenül közeleg, tétje pedig mindannyiunk jövője. Tudom, úgy hangzik, mint egy rossz színdarabban, de evelyn, ez az igazság.A Fehér Úrnő felbukkanása mindig akkor történik,ha a fajokat valami szörnyű veszedelem fenyegeti..a történelem során alig tucatnyian viselték e címet,a szigeten előtted senki.. -De anyám ereiben..azt mondtátok, az ő ereiben is elf vér folyik.. -Igen-válaszolt Agous-Igen, de ő nem rendelkeztt kivételes mágikus képességekkel..ezt ne feledd, és azt sem, hogy nem tudjuk pontosan, mely őse származott az elfek közül..benned viszont amágia is erős.. .. Evelyn lehajtotta fejét..arrra gondolt, amit testvérétől tudott meg..nemcsak a nép, a sziget számára fontos..a gonosz számára is jelentősséggel bír..

212. Z79 (2011-09-25 19:09.20)

Ulrik arcán mosoly futott át. Ismét nyert...Behúzta vitorlát,majd könnyed mozdulattal átlépett az apró rámpára, mely a kikötő felől nyúlt a tenger felé.Testőrei és titkára rögtön eléfutottak, pokrócot terítettek rá. Ulrik továbbra is mosolygott, bár alapvetően idegesítette ez túlzott szolgálatkésség. Pedig volt ideje hozzászokni.... Versenytársa lépett elé, meghajolt: -Uram, engedd meg,hogy gratuláljak megérdemelt diadalodhoz.. -Vinc-szólalt meg az ifjú.-Te legalább küzdöttél,és ez elismerésre méltó. Nem rettentél meg attól hogy a királlyal versenyzel, ez teteszik. Gyere Vinc, mutatok valamit. A kikötői őrtorony mellet elegáns ,faragványokkal díszített kilátó állt.A kilátó etetjéről nem csak harverdon, afőváros környéke volt belátható, de a tenger is. Az ifjú király egy párnázott székbe huppant. Vinc előírás szerint akirály baljára állt. -Engedélyezem, hogy leülj-mondta az ifjú uralkodó unott hangon. Hamarosan szolgák jelentek meg, ónkupákban sert és apró, sósó süteményeket kínáltak. -Vinc..nézz körül..nem pusztán a fővárost és atengert láthatod, de a dúsan termő földeket is..és ez a sziget tele van..tele van dúsan termő földekkel..melyek szöllőt, alivát, búzát teremnek..és sziget belseje felé.ahol kevés atermőföld..ott az olaj..amivel világítunk, fűthetjük a palotákat..amiből sűrű visszánt nyerhetünk, ami mindennél jobban ragaszt.Barátom..ez a sziget.egy igazi kincsesbánya.. Vinc bólintott -Vagy pénzverde..az adók..ilyen gazdag évünk régen volt..a termés kitűnő, keleten az időjárásnak köszönhetően két szüret is volt..és..nézz atenger felé... Vinc követte akirály tekintetét.A kikötőtől északra, ahorizont peremén két óriási hajó himbálózott a csendes vizen,közel a parthoz. Gyomruk lassan megnyílt..kő és hordalék zúdult a vízbe.. A hajók-terhüktől szabadulva-meglepően könyeden siklottak tova.Hamarosan a víz örvényleni kezdett. -Apály...-szólalt meg Vinc..De hiszen a vitorlásverseny idején is volt.. -Mágia, barátom, mágia..-nevetett fel az ifjú király. A víztükör valósággal kettévált, a hordalék és kő így könnyen leülepedett. -Még atél előtt elkészül az Új kikötő.tavasszal így mégtöbb kereskedőhajót fogadhatunk,és még több arany és ezüst csorog be a kasszába. Ulrik felnevetett. Szétnézett, miközben Vinc vállára csapott. 84 ezer lélek..a tavalyi számlálás szerint ennyi alattvaló élt a szigeten.Ha ehhez hozzávesszük az apró, déli, gyarmatosított szigeteket, akár 90 ezren is lehetnek..Ulrik kényelmesen hátradőlt.Király volt, és ezt élvezte...élvezte gazdagságát, hogy hódolhatott a vitorlázásnak és a kutyaversenyeknek..élvezte, hogy afőváros népe láthatóan kedvelte..hisz adójuk alacsony volt..sokasodtak, sok volt abevándorló is..így Ulrik elfogadta atnácsokat..sokan, keveset adóznak..ez sok pénzt jelent..kevesek sokat adóznak..ez kvevsebb pénzt és zavargásokat jelentene.. És élvezett még valamit..két éve ült a trónon és ez idő altt nem kellett háborúznia, nem kellett kellemtelen döntéseket hoznia....nem tapadt vér a kezéhez..eltekintve annak a három gyilkosnak a vérétől akiknek tavaly nem adott kegyelmet. Élvezte tehát akirályság előnyeit..és hallani sem akart annak hátrányairól.. A tengert kémlelte..a még mindig meleg, nyugdt tengert..és az építkezést. Ekkor az egyik távoli csúcson vörös fény villant..majd egy közelebbin is..és a jelzőfény lassan a kikötő közelében is lángra lobbant.. Ulrik felállt..elejtette akezében lévő süteményt.. Jelzőfény..emlékszik kisgyermek korából. A szigetet ellenség fenyegeti.. Sörörskupáját a kilátó mellvédjére tette..homlokán apró ráncok jelentek meg...sóhajtott. Ulrik den Thorwadillnak, a sziget 21 éves uralkodójának gondtalan napjai egyszer és mindenkorra véget értek..

211. Z79 (2011-09-25 09:58.32)

Az ősz immáron vitathatatlanul átvette a hatalmat az Élet Fájának Szigete felett.A szent város ligeteinek lombhullatóinak levelei színes halmokat képeztek a fák tövében.Időnként a hűs ,játékos,tenger felől fújó szél kapott a vállára néhány száraz levelet, hogy aztán ki tudja meddig repítse azokat.A nap egyre erőtlenebül sütött, a távolban,a sziget belsejéből az ég felé törő csúcsokon pedig megjelent az első hóréteg.Az ősz rövid és hűvös, a tél-az északi edellisi vidéket leszámítva-szintén rövid, de nem ritka a csontig hatoló fagy. A Palástosok tanácsát azonban most nem a beköszöntő roszz idő, vagy atéli élelemiszerkészletek kérdése foglalakoztatta..nem. Olyan eseményekről szereztek tudomást, amik sokkal, de sokkal súlyosabb következményekkel járhatnak,mint amiket a zord idő vonhat maga után. Az órákon át tartó tárgyalás végén Ogden megköszörülte a torkát: -Egybegyültek, rendtársak! Haladéktalanul értesítenünk kell a királyi udvart!

210. Z79 (2011-09-16 21:08.24)

Evelyn belépett a tanácsterembe. Félkör alakú asztalnál ült a palástosok tanácsa.Az asztallal szemben álló Evelyn számára egy széket hoztak be,Agousnak azonban állva kellett maradnia. Ogden emelkedett szóra.Rövid imát mondott, amihez minden tanácsnokés Evelyn is csatlakozott, Agous-aki más vallás híve volt- a tisztelet jeléül pedig lehajtotta fejét. -Evelyn Wortis..Gjorik Wortis és amily Wortis lánya vagy..18 esztendeje születtél.. A lány bólintott.. -Uw Ethanar híve vagy... A lány ismét bólintott -Tudd meg Evelyn Wortis..kérédseink célja nem ellenséges ..tisztánlátás vezérel minket..ez célunk az ügyben. -Agous Ghradwill..te nem Uw Ethanart szolgálod.. Agous bólintott.. -De igyekszem tiszteletben tartani..ahogy mások hitét is.. -Ajánlom is máshitű-csattant fel egy Palástos.Különben korbács lesz jutalmad.. -Elég Argd!-szólalt meg ismét Ogden.-N e feledjétek a boldogult VI. Thorwadill vallásbékét hirdetett a démonháború után...Agous pedig -ahogy már említettem-egyike az Athirisi Győzőknek..ahogy a nép ajkain él, a Hősöknek.. -Köszönöm, Méltóságodnak-hajolt meg Agous. -Leányom...időnk kevés..a dolgok közepébe kell vágnunk..Iwer rendtárstól úgy értesültünk, hogy jelentőséged különösen nagy lehet enehéznek igérkező időkben. A Gonosz szolgái, a nekromaták szövetsége,szigetünk évszázados rákfenéje ismét erőre kapott..Warrick Damlord boszorkánymester, a Pokol ura,kit sokuk vezérüknek tekint behatolt aszent városba..és világunk romlását óhajtja.. beszéljetek hát..hallgatunk titeket.. Agous és Evelyn belekezdett a hosszú történetbe..

209. Z79 (2011-09-15 21:43.19)

Evelyn és Agous jóval kijelölt időpont előtt érkeztek a tanácsterem ajtajához.A várószoba falát szépen megmunkált szobrok, festmények és régi térképek díszítették.Evelyn érdeklődését leginkább egy üveglap által óvott,hatalmas, színes térkép keltette fel. -425 éves...-mondta halkan Agous Evelyn a mágus felé fordult. -Athirisnek ezen még nyomát sem láthatod..egy tucat nagyobb falu , és a Főváros ...-mosolyodott el. -És a te szülőfölded, Edellis? -Edellis....-Agous elhallgatott.-Ma már mindenki számára természetes, hogy szigetünk egyik nagyvárosa...de akkoriban még..nem is volt a sziget része. Evelyn szeme elkerekedett. -Bizony..Edellis egyike volt azoknak a szigeteknek, melyhez hasonlókat a mai napig láthatunk szigetünk északi partjairól.Azonban jóval termékenyebb volt azoknál.És jóval közelebb feküdt a Fősziget partjához. Viszonyleg sekély tengerszakasz választotta el tőle,de a szeszélyes víz és az ott élők erős hite isteneikbe sokáig megóvták a szigetet a bajtól.Thorwadill még nem sokat foglalkozott velünk..fia annál inkább.Erőszakkal elfogalata a szigetet,dús legelőinket,termékeny dombjainkat...-a mágus szemének színe barnává, tekintete melankolikussá vált. Evelyn mintha egy kósza könnycseppet is látni vélt volna. -De hagyjuk...ezt..öccse, aki a trónon követte sokkal békésebb ember volt.Szövetséget kötött hát az Edellisiekkel.Ígéretet tett,hogy megvédi asziget lakóit a kósza nekromatáktól, démonoktól,cserébe Edellis tartományként csatlakozott az Élet Fájának Szigetéhez..és hogy ne legyen senki sem a tenger kénye-kedvének kiszolgáltatva,Nagy Ving-ahogy a királyt hívták-17 éven át tartó építkezésbe kezdett. Az Inevy kontinenesről hozott mérnökökkel,és elf tanácsadóinak mágiája segítségével hatalmas töltést hozott létre ,mely szárazföldi összeköttetést biztosított a két part között.Évtizedekig regéltek a hatalmas munkáról,de mára valamennyire feledésbe merült. Egyrészt ma mindenkinek természetes, hogy Edellis a sziget része, másrészt azóta voltak még ennél is nagyobb építkezések. Elég csak a városokat és a nagyfalvakat ősszekötő központi út 33 évig tartó építésére gondolni, vagy a Pyarralloni palota és az öböl építésére gondolni, amely több mint 25 évig folyt.. -És te mindezeknek tanúja lehettél..-mondta csodálattal Evelyn.. -Ezeknek is..meg olyan dolgoknak is..amikről jobb nem beszélni..Gyere...nyílik a tanácsterem ajtaja...

208. Törölt felhasználó (2011-09-14 21:14.59)

Bereldien érezte a Lut-por hatásának egyre sürgető múlását. Tudta, hogy azonnal indulnia kell, de még meg akart tudni valamit: -Heelwell, mondd, mi lett a krónkikással? -Meghalt. -Csak így, egyszerűen? -Nos, nem volt ilyen egyszerű a halála. Titokban akarta elhagyni a szigetet. Egy csónak várta, amely kivitte volna őt az öböl egyik eldugott zugában várakozó kereskedőhajóra. De soha nem ért el oda. A csónakban ugyanis Tristradil emberei várták. Néhány nap múlva előkerült a kis lélekvesztő is, tele húscafatokkal és csontdarabokkal. A kiátkozottak egyszerűen darabokra tépték Semprioldint. Bereldien hirtelen szédülést érzett, de ennek nem sok köze volt ahhoz a rosszulléthez, amit Heelwell szavai váltottak ki belőle. Teste újra örvénybe került, aztán egy hangos csobbanással visszaesett önnön tudatába. Csak egy pillanatra ébredt fel, de csak azért, hogy utána még mélyebb, álomtalan álomba zuhanjon.

207. Törölt felhasználó (2011-09-14 18:04.40)

A csendet csak a fáklyák lángjának sercegése törte meg. Bereldien türelmetlenül várta a folytatást: -Igen, a történetnek ezt a részét már ismerem. Thorwadill, ahogyan elhatározta, megszerezte a szigetet, de hogyan győzte meg Tristradil a nekromantákat és a démonokat? Heelwell keserűen felnevetett. -Nem volt itt szó meggyőzésről... Tristradil csupán pillanatnyi szeszélyének engedve tett ígéretet egy olyan megállapodás létrehozására, aminek ráeső részét esze ágában sem volt megtartani. Amikor elmondta az apjának, hogy emberek készülnek benépesíteni a szigetet, Traandaril majd' gutaütést kapott. Fenyegetőzött, mindennek elhordta a fiát, de az csak flegmán így válaszolt: -Nézd a jó oldalát, apám! Bármikor friss alapanyaghoz juthatsz, ha fel akarod tölteni az élőhalott készleteidet... -És Damlord?- Traandaril tajtékzott dühében. -Apám, túlkombinálod a dolgokat. Wootan nem más, mint egy kellemetlen kelés a népünk fenekén, amit épp ideje lenne eltávolítani. Ha az emberek ellepik a szigetet, a te sereged mindennél hatalmasabb lehet! Nem vágysz-e a teljes uralomra, nem ez az áldatlan állapot mérgezi már régóta az álmaid? Gondolkozz, és rájössz, nekem van igazam! Traandaril megfogadta a fia tanácsát, mindent átgondolt. Aztán fogta magát és látogatást tett Wootan Damlordnál. Az enyhe kifejezés, hogy a Pokol nagyura nem volt elragadtatva az újabb betelepülők gondolatától. De a nekromanta végül meggyőzte. Leigázandókat láttak az emberekben, egy fajt, amely fölött majd mindketten uralkodhatnak. De a két vezér fejében merőben más gondolatok forogtak... Heelwell megállt, bólintott egyet, mintha nyugtázni akarná az eddig elmondottakat, aztán folytatta a történetet. -Már tudod, hogyan települtek be Thorwadill emberei a szigetre, amint azzal is tisztában vagy, hogy mi következett ezután. Volt azonban valami, amiről mélyen hallgatnak a krónikák... Thorwadill felesége egy fehér elf lány volt, népének büszkesége, királyi vérből származó teremtés, Ethenirelle. Senki sem értette milyen titokzatos szál köti össze a durva kalózt a szépséges varázslónővel. Nem értették, hogyan szerethet egy ilyen tiszta teremtés egy Thorwadilhoz hasonló szörnyeteget. De a szerelmet nem is kell megérteni. Kettejük számára elég volt az, hogy rajongásik szerették egymást, és Thorwadil boldogságát csupán egy valami árnyékolta be: csak egy lányuk született, akit Gudwinellnek neveztek el. Thorwadil bármire képes volt a családjáért, élt-halt értük, a lányát pedig egyenesen bálványozta. Érthető hát, hogy micsoda fájdalmon és kínokon ment keresztül, amikor a szigetre költözés után néhány évvel, a házukban mindig szívesen látott Tristradil egy éjjel behatolt Gudwinell szobájába és megbecstelenítette a lányt. Sötét idők ezek a sziget történetében,de Tristradil életében is. A feldúlt Thorwadil magából kikelve rohant Traandarilhoz, hogy adja ki neki a fiát, de az megtagadta a kérést, erre nekirontott a nekromanta vezérnek. Az sem javított a helyzeten, hogy Traandaril nyíltan megfenyegette, hogy kiírtja az embereket a szigetről egy szálig. Ocsmány dolgokat vágtak egymás fejéhez, végül Thorwadil úgy távozott a nekromanta vezértől, hogy megesküdött: addig nem nyugszik, míg Tristradil el nem nyeri méltó büntetését. A törékeny béke odalett. De voltaképpen Tristradil járt a legrosszabbul. A családja megtagadta, Thorwadil vadászott rá, a papok, akiket Thorwadil hozott a szigetre kiátkozták, a pokol démonai pedig, hogy már nem állt mögötte a családja, szabad prédának tekintették. De a legnagyobb csapást az jelentette számára, amikor Bethwanel, Istery anyja megátkozta. "Soha ne találj nyugalmat, egy percnyi boldogság se adassék meg számodra! Gyűlölj mindenkit és mindenki gyűlöljön téged is! Sose lelj otthonra és ha már úgy érzed, nem bírod tovább és végeznél saját magaddal, hosszabbodjanak meg a kínjaid! Minden tőrdöféssel, amit magadon ejtesz,minden korty méreggel amit megiszol, nőjön meg az erőd és azzal együtt az évek száma is, amit céltalanul, kitagadva töltesz el! És ilyen sorsban részesüljön mindenki, aki követődnek áll! De hogy lásd, lakozik bennem még szeretet irántad, elmondom, hogyan szabadulhatsz meg a végzetedtől: meg kell mentened egy emberi vérből valót, bármi is legyen az ára. És még valami: hogy ilyen módon fizettél a szerelmemért a családodat is sújtsa átkom. Magja ne hulljon termékeny talajra egyik bátyádnak sem, amiért nem végeztek veled átkozott tetted után!" Bereldien lélegzete elakadt: -Milyen kegyetlen átok! Hogyan menthetne meg bárkit is, ha örök gyűlöletre van kárhoztatva? Heelwell fáradtan elmosolyodott: -Látod, egy asszony szerelme bármi forró és éltető, a dühe hideg és pusztító... Hát ez a kiátkozottak története. Ezt akartad tudni. Bereldien még habozott, végül elszánta magát és feltette a kérdést: -És Istery, vele mi lett? -Istery anyja az átok után elhagyta a szigetet, többé senki sem hallott felőle. A lányt a legidősebb fiútestvér, Taardaril nevelte fel, a feleségével. Az átok rajtuk is fogott. Nem lehetett gyermekük, ahogyan Faarzadil sem nemzett soha utódot. Istery úgy nőtt fel, hogy mindvégig Taardarilt ismerte el apjának, ki tudja, vajon tisztában van-e a származásával? -És Thorwadil lánya? -Hm.- Heelwellből fájdalmas sóhaj szakadt fel.- Azon éjszakán megfogant. Ethenirelle a széltől is óvta, próbálta tartani a lelket az egyre mélabúsabb lányban, aki időre egy gyönyörű kislányt hozott a világra, de belehalt a szülésbe. Ethenirelle képtelen volt a szigeten maradni. Fogta a gyermeket és áthajózott az övéihez, aztán rövidesen ő is követte Gudwinellt a halálba...Thorwadill megkeseredett ember lett, aki már csak a szigetnek élt. Hamarosan családot alapított, fiai születtek, akik továbbvitték az álmait, de soha többé nem volt boldog.Kereste egy darabig az unokáját,de hiába. Azt beszélik, hogy Ethenirelle a gyermeket egy tanult elfre, egy Gyógyítóra bízta. Bereldien elsápadt. -Mi volt a gyermek neve? -Amily. - De ez már a te történeted. -Igen, én neveltem fel Amilyt, majd amikor beleszeretett a fehér elfek királynőjének férjébe, és szerelme viszonzásra talált, én voltam az, aki a viselős Amilyt áthoztam a szigetre, hogy megmentsem őt attól, ami rá várt volna. De semmit sem tudtam a származásáról! Csak azt tudtam, hogy biztonságba kell helyeznem őt. Gjorik, a jóravaló fogadós teljesen belehabarodott, és bár tudta, hogy Amily más gyermekét hordja a szíve alatt, feleségül vette.... -Az élet sosem olyan egyszerű, amilyennek néha tűnik. Mégis vannak pillanatok, amiért érdemes élni. De most menj, barátom, az időd vészesen fogy! Mindent tudsz, amit tudnod kell. Az istenek legyenek veled!

206. Törölt felhasználó (2011-09-14 15:59.50)

-Nem fárasztalak azzal, hogy elmondom az elkövetkező hetek történetét. Hosszú időn át tartott, amíg mindent megértettem Semprioldin elbeszéléséből. Volt olyan rész, amit magamnak kellett újra és újra felmondanom, hogy értelmet kapjanak a szavai. Nehéz és hosszadalmas feladat elé állított, de megérte. Kincsre bukkantam a történelem sodrában. Heelwell egy darabig az egyik fáklya lángjaira meredt, mintha onnan várná a történet előbukkanását, végül Bereldien halk torokköszörülésére elkapta a tekintetét és mesélni kezdett. -Az egész történet még jóval Thorwadill érkezése előtt történt. A szigetet teljes egészében a démonok uralták, a vezetőjük egy roppant erős akaratú és végtelenül gonosz lény volt: Wootan Damlord. Nem tűrtek senkit önmagukon kívül a szigeten, és ez mindaddig így is maradt, míg nekromanták egy csoportja le nem telepedett az akkor még kopár területekkel váltakozó elvadult erdőkkel és bűzlő lápokkal körülvett tájon. A nekromanták hozták élőhalott szolgáikat is, és hamarosan kezdték otthonosan érezni magukat Damlord földjén, amit ez utóbbi nem vett túl jó néven. Először ijesztgetéssel, majd nyílt harccal próbálta elűzni a nekromantákat, de azok olyan erősek voltak, hogy nem bírt velük. Egy napon a nekromanták vezetője megelégelte a dolgot, és felkereste Wootant pokolbéli palotájában. Egyezséget ajánlott neki. A nekromanták vezetőjét Traandaril Doedskaellignek hívták, az asszonya egy igazi, hamisítatlan boszorkány volt: Warellian. Négy gyermekük született, három fiú- Taardaril, Faarzadil, Tristradil -és egy lány, akit Taarwelliannak hívtak. Traandaril felajánlotta Damlordnak, hogy a szigetet megosztva uralják: a nekromanták a felszínen, a démonok pedig a föld alatt élhetnék mindennapjaikat. A béke zálogaként felajánlotta a lányát Wootannak, amit az hosszas gondolkozási idő után el is fogadott. Noha Damlordnak a dühön és a gyűlöleten kívül nem voltak érzelmei, Taarwellian mégis képes volt megpendíteni férje sötét lelkének gyengédebb húrjait, különösképpen akkor, amikor életet adott közös gyermeküknek: Warrick Damlordnak. De ahogy a tolvajból soha nem lesz kolduló szerzetes, úgy a pokol nagyurából sem vált mindent megbocsájtó szívbéli rokon... Forrt benne a düh és folyvást azon járt az esze, hogy hogyan semmisíthetné meg a nekromantákkal kötött szégyenteljes szerződését. Eközben azonban a sziget arculata is kezdett megváltozni. A nekromanták élőhalott szolgáikat használva felfedezték, hogy a sziget milyen remek termő- és vadászhely. Traandaril nem vesztegette az idejét, valóban uralta a föld felszínét. A fiai pedig nem múlták alul az apjukat. Legalábbis a két idősebbik semmiképp. Ami Tristradilt illeti, ő volt a legveszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb a fivérek közül. Szép vonásait az anyjától, hatalmas termetét pedig az apjától örökölte, de bensejében szülei összes gonoszsága, ravaszsága, bujasága és zsarnoki természete testet öltött. Nyughatatlan volt és kiállhatatlan, ha a dolgok nem a kedve szerint folytak akár a gyilkosságtól sem riadt vissza... Több szeretője volt, mint az összes férfi rokonának, és csupán egyetlenegy boszorkány volt képes arra, hogy egy darabig magához láncolja. Egy Bethwanel nevű, igézően szép boszorkány, aki gyermeket is szült Tristradilnak. Egy lányt, aki az Istery nevet kapta. Heelwel kis szünetet tartott, mert látta a Bereldien szemében gyúló felismerés lángját, de mivel az elf nem szakította félbe kérdésekkel, hát tovább haladt a történettel. -Hosszú, hosszú időn keresztül látszólagos béke honolt a szigeten, semmi rendkívüli nem zavarta meg a megszokott rendet. Aztán egy éjjel különös hajósok kötöttek ki a szigeten. Fogadásból érkeztek és nem akartak mást, csak túlélni az éjszakát a félelmetes hírű földön. Ittak, hogy bátorságot merítsenek, trágár nótákat énekeltek és a parton rakott tűz mellett járták duhaj táncukat. Vesztükre, vagy talán szerencséjükre Tristradilt sodorta feléjük a végzet, aki meglátta a lehetőséget az új préda megszerzésére és leült az ismeretlen férfiak közé. Együtt ittak tovább és Tristradil egyre többet tudott meg a behatolókról. A férfiak vezetőjét Thorwadillnak hívták, akit a híre miatt messze elkerült minden egyszerű és becsületes halandó, de hiába kerülték, ő mindig megtalálta az áldozatát, akibe beleköthetett. Tristradilnak tetszett az önfejű, vadságában is valami megmagyarázhatatlan vonzerővel rendelkező ember és felajánlotta neki, hogy maradjon az embereivel a szigeten, és ő elintézi, hogy a nekromanták békén hagyják őket. Thorwadillt persze nem ejtették a fejére és rögtön az árról faggatta Tristradilt, aki fellengzősen csak annyit mondott neki, hogy mint tudja, a nekromantáknak mindig újabb szolgákra van szükségük. Ez talán nem nagy ár egy sziget felesben történő birtoklásáért. Thorwadill felháborodva tudakolta, hogy ugyan bizony rájuk gondolt-e, de a nekromanta gúnyos kacagásban tört ki és közölte a tengerésszel, hogy azokra célzott, akiket majd később magával hoz a szigetre, betelepítés céljából. Thorwadill túl részeg volt ahhoz, hogy egyértelműen rábólintson az ajánlatra, ezért azt ajánlotta Tristradilnak, hogy másnap térjenek vissza az üzletre, amit a nekromanta meg is ígért, továbbá biztosította a férfit arról, hogy elrendezi a családjával az alku részleteit. Thorwadill persze megpróbálta társaival együtt elhagyni a szigetet, de végül az ital és a fáradtság legyőzte őket: maradniuk kellett. Másnapra kelve látta csak, hogy milyen is a sziget, amiről addig csak hallomásból tudott. Most mohón mért fel mindent, fejében csak úgy cikáztak a számítások: egész városokat épített fel és gondolatban felvirágoztatta a szigetet. Mikor Tristradil visszatért hozzájuk, már eldöntötte: elfogadja az ajánlatot, bármi is legyen az ára.

205. Törölt felhasználó (2011-09-14 00:29.45)

-Hová megyünk? - az elf hangja egyszerre bizonytalan és hitetlenkedő. -Talán félsz?- Heelwell szája széles mosolyra húzódik, szemének sarkában barátságos ráncot vet a jókedv. -Nem mondhatnám, hogy bizalommal tölt el a helyzet...Itt állsz sértetlenül, miközben a valóságban haláltusádat vívod. Bárki lehetsz... Heelwell ellentmondást nem tűrően vág a másik szavába: -BÁRKI lehetnék, de nem vagyok. Őszintén nem értelek, Bereldien. Varázshasználó vagy te magad is, most mégis úgy viselkedsz, mint egy zöldfülü, első kalandjára induló harcosocska... Meg tudom válaszolni a kérdésedet, de csak ha bízol bennem. Másképp jobban teszed, ha visszatérsz a saját világodba, ahol én- a szavaiddal élve- éppen haldoklom. Talán nagyobb hasznomat vehetnéd hasznavehetetlen állapotomban, mint így. Igazán nagy bölcsességre vallana... -Jól van, ne haragudj- Bereldien hangja most békülékeny és higgadt. - Csak még nem volt ilyesmiben részem. -Hát, ha éppen tudni akarod, még engem sem kértek fel lélekutazás vezetőnek... De igyekeznünk kell, mert a por hatása nem végtelen. Ezzel Heelwell elbillent egy vaskos könyvet az egyik díszes faragású könyvespolcon, mire az halkan nyikordulva megnyílik, felfedve egy keskeny lejáratot. Bereldien elképedten néz barátjára: -Egy újabb titok? Mit tartogatsz még, Heelwell? -Válaszokat a kérdéseidre. - Heelwell sokatmondó pillantást vet az elfre, aztán levesz egy fáklyát a falról, visszalép vele a szobába, majd a kandallótűznél meggyújtja: - Erre szükségünk lesz. De most már tényleg gyere! A szádat pedig csukd be, hideg lent a levegő, még megtalálsz hűlni! Aztán elindul az elf előtt. Nevetése még sokáig visszhangzik a nyirkos falak között. -Hát itt vagyunk. Várj, meggyújtom a többi fáklyát is!- Heelwell szorgosan jár körbe a teremben. Bereldien a kigyúló fáklyák fényét követve lassan körbefordul. Egy nem túl nagy, de annál impozánsabb terem falai bontakoznak ki a megtörő félhomályból. A terem kör alakú, a falak mentén pergamenekkel, díszes gerincű könyvekkel, értékes kegytárgyakkal és szobrokkal roskadásig rakott polcok állnak. A padlót szürkével erezett fehér márvány borítja, rajta két, sötét mahalitrikon fából faragott asztal és nyolc,ugyanolyan stílusú szék vonzza magára a figyelmet. -Miféle hely ez? -Ez, Bereldien barátom, a titkos athirisi levéltár. A létezéséről csupán a mindenkori főtanácsnok és néhány kiválasztott tud. Súlyos titkokat rejtenek ezek a falak, olyasmit, amiről nem szeretnénk, ha tudomást szereznének a sziget bármely más részében is... De lássuk, hol van az, amit te keresel. Heelwell odamegy az egyik polchoz, aztán rövid keresgélés után leemel néhány erősen megsárgult pergamentekercset és az egyik asztalhoz megy vele. Bereldien kíváncsian hajol a számára ismeretlen írásjelekkel telerótt tekercsre: -Ez lenne az, amit keresek? -Ez bizony. Itt van a válasz a kérdéseidre. -De ezek a jelek... Nem értem... -Nem is kell, hogy megértsd. Mindjárt elmondom, hogy miért. Heelwell mély levegőt vesz, mint aki hosszú vallomás megtételére készül és mesélni kezd: - A démonháború idején kezdődött az egész... Fiatal gyógyító-tanonc voltam még, a mesterem egy jóságos félelf tudós volt: Arthachionnak hívták. Úgy értett a gyógynövényekhez és a gyógyításhoz, mint kevesen. Rengeteg sebesültet láttunk el abban az időben. Csupa jajveszékelés és fájdalom. Vér, levágott végtagok, megcsonkított holttestek... Még ma is a rémálmaim része ez az egész borzalom. A mesteremmel folyton a démonok dúlta falvakat és a csatamezőket jártuk, túlélők és magukra hagyott gyerekek után kutatva. Mentettük a menthetőt. Egy nap különös alak akadt az utunkba. Csontsovány volt és hajlott hátú, jártányi ereje sem volt, mikor ráleltünk. Amikor lehúztuk a fejéről a csuklyát, akkor láttuk, hogy borzalmasan eltorzultak a vonásai. Arra gondoltunk, hogy talán valami furcsa betegség támadta meg, így óvatosan kezeltük. Mikor azonban bevittük az ispotályba, döbbenten láttuk, hogy miféle szerzetet mentettünk meg. Ahogy levetkőztettem, hogy megtisztíthassam a sebeit, egy medált találtam a nyakában... - ezzel szétnyitotta a tenyerét és egy fekete obszidiánból kifaragott, gonoszul vicsorgó halálfejet tárt Bereldien izgalomtól tágra nyílt szemei elé. -Egy nekromanta...-az elf suttogása lassan elhalt a terem csöndjében. -Igen. Az volt. Könyörögtem a mesteremnek, hogy szabaduljunk meg tőle, de Artachionnak esze ágában sem volt ilyesmit tenni. Számára magától értetődő volt, hogy a beteget el kell látni, mindegy kiféle, miféle is legyen. Így hát a nekromanta maradt. Megpróbáltuk leplezni a kilétét, fertőző kórságra hivatkozva teljesen elkülönítettük a többi sebesülttől. Artachion gyógyszereinek és a gondos ápolásnak köszönhetően az ismeretlenünk lassan magához tért. Hosszú lábadozása alatt nem sokat beszélt, de látszott rajta, hogy nyugtalan, és mindenképpen menekülne, ha tudna. De nemcsak ő volt nyugtalan, hanem az athirisiak is azok voltak. Már megindult a szóbeszéd, lábra kapott az ismeretlen kórtól való félelem. Tennünk kellett valamit. Végül azt találtuk ki Artachionnal, hogy nálam rejtjük el a nekromantát, a városiaknak pedig azt mondjuk, hogy meghalt. A tervünk nem volt kockázatmentes, de legalább könnyű volt kivitelezni. Az éj leple alatt becsempésztük egy démon holttestét a városba, amelyet aztán másnap hajnalban újból kicipeltünk a városból, és egy máglyán elégettünk, mintha csak "ismeretlen betegünktől és annak nyavajájától akartunk volna megszabadulni. A terv bevált, a kedélyek lecsillapodtak, a nekromanta pedig biztonságban tudhatta magát az én szerény, a város falain kívül eső, kicsiny erdővel körülvett tisztáson álló kis hajlékomban. Az öreg nekromanta lassan gyógyult, sokáig úgy tűnt, hogy nem ismeri a közös nyelvet sem, mert soha, egy szót sem szólt. Aztán egy este, ahogy az ispotályból hazaérve nekiláttam szétválogatni és szárításra előkészíteni a gyógynövényeimet, megtörtént a csoda. Az öreg figyelte egy darabig a ténykedésemet, aztán mosolyogva rámutatott az egyik növényre: -Ruthionorifum... Mikor csodálkozva rákérdeztem, honnan ismeri, csak ennyit felelt: -Jó növény. Gyógyítja nagy hátfájást. Aznap segített nekem szétválogatni a növényeket és aztán minden este így tett. Bármit csináltam, odaült mellém, és minden mozdulatomat leste. Aztán pergament és írószerszámot kért. Azt hittem, le akarja jegyezni a gyógynövényeket, de tévedtem. Ismeretlen jelekkel rótta tele a pergameneket. Egyiket a másik után. Sokat és sokáig dolgozott. Néha már úgy elgémberedtek az ujjai, hogy nekem kellett kivennem a madártollat a kezéből. Egy nap megkérdeztem tőle, hogy mi az, amit ír. Legnagyobb meglepetésemre így válaszolt: -Ez történet. A nekromantákról. - A nekromanták történetét írod meg? A fáradtságtól reszkető kezét a homlokához téve azt mondta: -Sok történet van idebenn. Sok pergamen írva van. De az maradt az enyéimnél. Van történet, amit nem szabad tudni mindenkinek. De kell tudni róla legalább néhány embernek. -Néhány embernek? Nekromantáknak? Ezért írsz ezekkel a furcsa jelekkel? -Furcsa jelek? Ezt úgy hívják: ó-brahmalin. Ősi nekromanta nyelv. Nem tudok jól a közös nyelven. Ezért írom a saját írásommal. De elmondom neked. Mindent, amit leírok. -Mi vagy te, talán valamiféle írnok? -Nem írnok. Semprioldin vagyok, a krónikás.

204. Törölt felhasználó (2011-09-13 22:49.59)

Zuhanás...Egymásba vágó képek, jelenetek, testek, arcok...Hideg, majd forró levegő...Sárkány süvítése, harci mének fájdalmas nyihogása, egymásnak csapódó acélpengék fémes csattanása...Zihálás és jajkiáltások...Démonok horgas karmainak karcolása, nekromanták gonosz vigyora, élőholtak kifejezéstelenül bámuló tekintete. Suhannak a képek, ködfoszlányként oszlanak szét az álommá vált valóság képei. Aztán hirtelen csönd és vakító fehérség: -Hahó...valaki...keresek valakit- Bereldien hangja éles pengeként hasít a levegőbe. Nem érkezik válasz. Csak egy bizonytalan szellő kezd el fújdogálni, és egyre erősebbé válik. Hideg a levegő, a szellőből viharos szél lesz, gonosz susogása jeges leheletet hoz, arra kényszerítve az elfet, hogy összébb húzza magán a köpönyegét. Bereldien fehér haja megvadult sörényként kereng a levegőben, a fejét mélyen lehajtja, szemét lehunyja, mert a por, amit a szél felkavart, már szinte elvakítja...A Gyógyító reménytelenül áll a viharral szemben, nem érzi az utat a lába előtt, így elindulni sem mer. -A kiátkozottakat keresem... Hallasz engem? - az elf hangját többszörösen visszhangozva veri vissza a légüres tér... Aztán váratlanul, mintegy varázsütésre megszűnik a szél, Bereldient barátságos csend és meleg veszi körül, fülét megüti a pattogó fahasábok hangja, orrával frissen forrázott, válogatott teafű illata incselkedik, hát végre kinyitja a szemét. A Gyógyító egy kandalló előtt áll, vele szemben, a térképekkel és tekercsekkel roskadásig rakott asztalnál ismerős alak emeli arcát a vendégre: -Hozott Isten szerény hajlékomban, barátom! -Heelwell....te...Ha tudnád mennyire örülök, hogy újra épen és egészségesen látlak! Heelwell elnézően mosolyog az elfre: -Bereldien, barátom, ne tégy úgy, mintha nem tudnád, mi történik veled. Választ keresel valamire és a Lut-por hozzám irányított. -Lut-por? - az elf hitetlenül néz a másikra. - Azt hittem, az csak valamiféle legenda... -Ó nem, biztosíthatlak róla, hogy a legteljesebb mértékben nem az. A lélekutazás porának titkát csak a legképzettebb, és legerősebb boszorkányok és boszorkánymesterek ismerik. Ritka holmi, ezért nagyon nehéz hozzájutni. De látom, neked sikerült. Mondd, milyen árat fizettél érte? -Bár tudnám, Heelwell, bár tudnám... Heelwell lemondóan legyint, majd átható tekintettel, merőn néz Bereldien fáradt arcába: -Miért jöttél? -Szükségem van válaszokra! Mindent tudni akarok a kiátkozottakról! Nem tudom, miért éppen hozzád vezetett el a por, de a történelem iránti szenvedélyed okán talán joggal remélhetem, hogy segíteni tudsz nekem... - A por sohasem téved, Bereldien. A férfi hirtelen feláll és int az elfnek: - Gyere, mutatok valamit...

203. Törölt felhasználó (2011-09-12 19:30.07)

Istery mintha mély álomból ocsúdna, felnézett Bereldienre. -Kérlek, kövess. - ezzel elindult az ajtón át egy halványan megvilágított folyosó felé véve az irányt. Az elf rövid tétovázás után engedelmeskedett a felszólításnak. Istery ismerősen suhant a hideget árasztó falak között, néha hátranézett, mintha ellenőrizné, hogy az elf továbbra is a nyomában van-e, végül, miután Bereldien már úgy hitte, hogy kivezeti őt a szabadba, Istery hirtelen elkanyarodott egy másik folyosóra és váratlanul megállt egy nehéz, vaspántokkal megerősített tölgyfa ajtó előtt. Habozás nélkül benyitott az ajtón, majd félreállt és megvárta, míg a Gyógyító belép a szobába, aztán ő is bement és gyorsan becsukta maga után az ajtót. -Íme a szobád. Faarzadil vendégszeretetét élvezed, a további utasításokig. -Istery....- Bereldien hangja halk, kérelmező volt. A boszorkány ráemelte a tekintetét a férfire és ugyanolyan halk, de határozott hangon így szólt hozzá: -Értsd meg, ketten sem vagyunk elegek ahhoz, hogy bármit is tehessünk Faarzadil és a szolgái ellen. Tudom, hogy azt hiszi, a hatalmában tart, és én meghagyom őt ebben a hitében. Játszanom kell a szerepem, mindaddig, amíg magam mellett nem tudom a számomra két legfontosabb teremtést... A lányaimat. Bereldien a döbbenettől megszólalni sem tudott, csak nézte a csillogó könnycseppeket a boszorkány elkínzottan is szépséges arcán és sokáig, nagyon sokáig megszólalni sem tudott. Végül megértően bólintott és kezei közé vette Istery kezét. -Segíteni akarok neked. Akárcsak a többiek. Ezt te is tudod. De ehhez újra együtt kell lennünk! Kérlek, segíts nekem! Le kell győznünk Warrickot, ha biztonságban akarjuk tudni a világunkat, a lányaidat... Istery fájdalmasan ingatta a fejét: -A Pokol birtoklásáért folytatott harc már nem az én ügyem. Többé már nem érdekel, mit történik az enyéim és a pokolfajzatok között. Az egyetlen dolog ami életben tart, az az, hogy végre visszakaphassam a lányaimat! -És ezt el is érhetjük, ha sikerül kiszabadítanunk Sassint és újra egyesülhetünk a többiekkel! De ehhez tudnom kell, hogyan szabadíthatom ki őt a kiátkozottak karmaiból. Szükségem van a tudásodra Istery! A boszorkány kihúzta a kezét a Gyógyító kezéből és elindult az ajtó felé. Mielőtt kilépett azonban még hátranézett a válla fölött: -Nem ismerem a válaszokat a kérdéseidre. De beszélték, hogy élt egy krónikás, aki hűen lejegyzett mindent, ami valaha a nekromantákkal történt. Nem tudom mi lett vele, ahogyan azt sem tudom, mi lett a tekercsei sorsa...Csak azt tudom, hogy pihenned kell, ha vissza akarod nyerni az erődet. Az ágyad mellett van egy kis frissítő, ha szép álmokat akarsz, idd ki! Ezzel kiment a szobából. Bereldien egy darabig tanácstalanul nézett a becsukódó ajtóra, aztán lassú léptekkel, elmélázva az ágyhoz ment. Kinyújtóztatta megfáradt tagjait, hagyta, hogy a segítségül hívott gyógyító energiák átjárják minden testrészét, majd, miután végzett a rituálénak ható gyakorlatsorral, leült az ágyra és eltöprengve nézett farkasszemet az Istery által felkínált kehellyel. -Szóval, ha szép álmokra vágyom... Vívódott még egy darabig, hogy merjen-e bízni ebben a számára szinte ismeretlen boszorkányban, de aztán győzött a kétségbeesés és a kíváncsiság. Bereldien a kehely után nyúlt és szinte egy hajtásra kiitta annak hűs, édeskés ízű tartalmát...

202. Z79 (2011-09-11 14:47.31)

Agous a gőzölgő teát szürcsölte.Evelyn sokkal nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbank tűnt.A város gyönyörű látnivalói, impozáns templomai..ha csak pár dolgot is láthatott, legalább kis időre elterelték gondolatait. Orhion Palástos szolgálója lépett hozzájuk. Meghajolt. -A Palástosok tanácsa meghallgatást tart..Evelyn kisasszonyt is várják,egy óra múlva a Templom nagytermében. Evelyn bólintott. -Agous, Iwer is velünk jön? -Nem őt már meghallgatták..jelenleg is a Nagyúr után nyomoz..kevés az időnk -Rám viszont számíthasz kicsi lány..nem mozdulok mellőled-a sántikáló Arbar az Evelyn melletti székre rogyott, majd felkapta az asztalról a legnagyob szelet fügés pitét és elmajszolta. Evelyn arcán mosoly futott át... A nagyúr megtette a következő lépéseket is. Könnyen szerzett főpapi engedélyt...egyszerűen manipullta Terpherodiont,annak tudtán kívül.A kocsit így senki nem fogja átvizsgálni.. Mégegyszer végiggondolt mindent....ereje egyre nőtt..igen, képes lesz megbírkózni a lánnyal.Ha már elfogta, kizsarolhatja Agoustól a gömb megnyitásának titkát..ehhez csak az kell, hogy rövidesen el tudja hagyni avárost a lánnyal... Szent Föld...egyre kevésbé..-gondolta. intrikus hivatalnokok, sok korrupt pap.mégis..mégis érezni valamit Uw Ethanar erejéből..itt nem kockáztatja meg az újraegyesítést..Közel hajolt agömbhöz..a fény mely a gömbböl áradt, hűséges kutyaként kezdte nyalogatni kezét..erősen koncentrált.hátha..hátha egyedül is képes sötét erejét visszaszerezni. Nem sikerült..a fény kihúnyt.A nagyúr nem vesztette el türelmét.

201. Z79 (2011-09-11 11:17.18)

A Szürke templom egyik toronyszobájának ablakának rácsai között beszűrődött az őszi napfény.Evelyn Agous kíséretében lépett ki a vadszölő által benőtt, buja kertre emlkztető apró teraszra. A főpapi palota erkélyén kívül talán innen nyílott a legszebb kilátás a Szent Városra.A kikötő zsúfolt volt, mint mindig,bár a főpapi palotához közel eső része a robbanás miatt gyakorlatilag kiürült.A várost érhálózatként átszövő utcákon kisebb nagyobb katonai csapatok masíroztak, a főpapi palota udvarán pedig sátrakat állítottak fel,akár egy harcmezőn. -Gyönyörű...de most már nem békét és a hit nagyszerűségét sugározza város..olyan mint Athiris..katonák, fegyveresek, készülődés..ez van mindenhol, ahol felbukkkanok..-Evelyn hangja furcsán csengett. -Ne gondold, hogy a te hibád..egy percig se.Nélküled is megtörténne....csak így jobbak az esélyink.-válaszolt Agous -Jobbak..Warrrick esélyei is...-mondta a lány. Agous elhallgatott.Miután a hajóúton alány pihent egy kicsit, megbeszélték az elmúlt napok történéseit.Agous örömmel tapasztalta, hogy a lány elvállásuk óta rengetegt fejlődött. Ez részben Bereldiennek,másrészt a lányban rendkívül erősen élő mágiának..és bármilyen furcsa, de elrablásának is köszönhették.Hisz így alkalma volt egyik ellenségét közvetlen közelről megismerni,újabb információkhoz juthatott... Ez a fejlődés azonban mást is hozott magával. A lány számára egyértelművé vált..a háborút nem csak megnyerhetik vele...el is veszíthetik miatta. -Evelyn...mi veled vagyunk..újra..egyre erősebb vagy..itt pedig..szövetgesekre is leltünk. -Nem mindenki van velem....a pámon továbbra sem tudtak segíteni..talán már nincs is....Bereldien, Sassin..és ha jól tudom.. nem bukkantatok afőúr nyomára... -Valóban.nem..mindenestre ha sikerült testet cserélnie..elvileg nem kell még tőle tartanunk...egy csere után napokba telhet, míg alkalmazkodik egy máshoz arégi és az új tudat..míg elnyomja, megöli a test régi gazdáját.. és addig van esélyünk megtalálni..ez az egyik..a másik pedig..ez egy szent város..itt nem teljesedhet ki a főúr ereje. ha valamit akar teni agömbbel, amiről beszéltem..annak csak avárostól távolabb van értelme. Legyen akár erős..az Istenek földjén nem képes egyesíteni az erejét.. De hagyjuk egy kicsit ezt Evelyn..gyere, tegyünk egy rövid sétát avárosban, közben még beszélhetünk.. Egyszerű szürke zarándok köpenyükben nem keltettek feltűnést az utca forgatagában. A hogy az őket követő testőrök sem.A város nem csak a balkonról szemlélve, de közvetlen közelről is lenyűgöző volt. Szépen megmunkált útburkolat, gyönyörű szobrok, számtalan templom, nyüzsgő piac..Evelyn npár héttel ezelőtt még gondolni sem mert arra,hogy egy távoli nagyváros utcáit rójja...de sokminden mást sem gondolt.. Agous úgy érezte sikerült megnyugatatnia alányt..Valóban..amit evelynnek mondott, mind.mind helytálló volt..egy dologal azonban nem számolt. Nem számolt azzal,hogy a főúr már most is meglehetősen veszélyes..

200. Z79 (2011-09-08 20:16.26)

Mindösssze két órával később mindannyian Őméltósága kincstárának nyitott ajtaja előtt álltak..vagy egy tucat katona, druidák és két varázslópap társaságában..a hat életben maradt testőrt egyesével kísérték a rejtélyes gömbhöz.. A kikötő felől kürt harsant..Athiris megsegítésére induló hajót búcsúztatott..a fedélzeten száz bátor katona számos pap, gyógyítók, élelem...futárok indultak mindefelé a városból..figyelmeztetést vittek asziget minden településére..a Gonosz újbóli eljöveteléről.. A főváros közeli,tengerparti helyőrségekbe más üzenetet is küldtek,látókő segítségével..katonákat, erősítést kértek..Athiris védelmére.. Agous megvizsgálta agömböt..sértetlen volt.. -Nem próbálták felnyitni? .kérdezte iwer -Nem...már amennyire meg tudtam álapítani..de tudd meg holtfáradt vagyok..cimbora..-arcán feltűnt jellegzetes, fanyar mosolya A csapatból egyedül Evelyn hiányzott. őt a Szürke templomban Orhion és leghűbb emeberei őrizték..Agous nem engedte a Gonosz közelébe..túl könnyű préda lehetnél..-mondta a lánynak.. Minden testőr megérintette a gömböt..hiába.sejtelmes,sötét fénye nem mutatkozott....Agous tanácstalanul nézett barátaira.. A Nagyúr hátradőlt. Keze a gömbön nyugodott...Tökélete illúziót alkotott....kár,hogy csak pár óra és semmivé lesz. Még jó,hogy pontos tudomást szerzett a testőrök vizsgálatának időpontjáról...szegény Awar..mit is tehtett volna.elmondta..miután megölte szüleit..húgát..kutyáját..elmondta.Cserébe gyorsan, kíméletesen végzett vele..eltörte a nyakát. Puszta gondolatával...hisz ilyen erős..a gömb közelében.. A lépések..először az újraegyesítés..aztán a lány.. vagy előbb alány? Igen..így még egy fontos elem lesz a kezében.Előbb a lány. -Hé te kuka- A Nagyúr hátrafordult.. -Te,te néma...Őméltósága kéret.. Megrázta fejét...felállt. -öhhőő .Huzzá már te-akatona meglehtősen udvariatlan volt. -Ezért számolunk-gondolta a Nagyúr A gömböt zsákjába rejtette.bezárta szállsa ajtaját Ránézett a katonára,továbbment. A katona felhajtotta apoharában lévő sert..de nem csak a sert nyelte..vérét is..amibe szép lassan belefulladt. -Igen.már majdnem a régi vagyok-gondolta a Nagyúr. A Nagyúr aki épp Őméltósága néma bizalmasának testét vette kölcsön..akire senki nem számít... hisz egy rejtett ajtó mögül figyelte az eseményket..az íróasztal közeléből.ő mindent látott..de őt csak a Nagyúr...épp be akart avatkozni...amikor..amikor minden megváltozott..

199. Z79 (2011-09-08 19:51.16)

Orhion, Ogden és a másik öt palástos a Szürke templom tanácstermében ültek. Iwer próbált egyszerre tisztelettudó,határozott, alapos, de mégis gyors lenni..Kérdések tucatjaira kellett válaszolnia, miközben .lehet, hogy a Nagyúr már újabb szörnyűségre készül...A palástosok egy részének már az sem tetszett,hogy Iwer Orhion társaságában megvizsgálta az elhunyt vallatót és Őméltóságát.Ez anemtetszés azonban elsősorban nem rosszindulatból, sokkal inkább félelemből és bürokratikus gondolkodásmódból fakadt. -Miért szeretné, ha felnyitnánk Őméltósága kincseskamráját?-kérdezte egy vékony ,magas palástos -Miért kellne megvizsgálnunk a támadásban részt veveő katonákat?- folytatta egy másik Iwer próbált türelmesen válaszolni..de érezte, csak az idejét vesztegeti.Olyan emeberekkel állt szemben, akik-bár jószándékúak-félelmeik és szokásaik által leszűkített térben képesek mozogni.és legfőképp:talán sosem szemebsültek közvetlenül a Gonosz hatalmával......Orhion arcára némi csalódottság ült ki. -Tisztelt palástosok....magam is ilyen kérdésekre keresném a választ.Önök alegjobbat akarják.a városnak, az egyháznak.. A legidősebb Palástos, Ogden felé fordult -Köszönöm kérdéseid..felelősséged óriási..munkád évszázadok múlva is például áll majd.. Ogden zavartan bólintott.. Iwer folytatta És miközben szent meggyőződéssel teszitek dolgotok,csak egy pillanatra gondoljatok bele. nem lehet,hogy ezzel időt veszítünk? Orhion átvette aszót. -Barátaim, látta e már valamelyikőtök saját szemével agonosz pusztítását? Néma csend szállt a teremre A legfiatlabb 35 év körüli palástos felállt.. majd 15 éve kezdő papaként egy Athiris közeli faluban..igen.láttam..hangja elcsuklot -Láttam, ahogy embereket és állatokat áldoznak..ahogy nemegyszer elevenen tépték szét őket..-elsápadt Orhion folytatta -Illiartes. mindannyiunk öreg barátja is látott ilyen dolgokat.... Illiartes nevének említésére mindenki fejet hajott.. -És Ő megbízott Iwer Brack druidában! Tegyük ezt mi is... Néma csend, majd a fiatal palástos kezével ütemesen dobolni kezdett az asztalon..egyre többen követték..köztük Ogden is..végül csak két Palástos nem mozdult, de ők is fejet biccentettek Iwer felé... Ogden felállt: -Iwer Brack! Druida, Uw Ethanar szolgálója..A Palástosok elfogadják kérésedet.Ethanar örök! Iwer lopva Orhionra pillantott.. Pár perccel később már készült a lista katonákről, a város legjobb lakatosaipedig már felfeszítették akincstár első ajtaját...mivel Őméltósága nagy ijedtségében még a kódot is elfelejtette.. -Fél óra ,és meghetünk-mondta Orhion Iwer azonban máshol járt.elméjét megérintették..egy barát egy mester..Felpattant.. Milyen messze van a kikötő? -Úgy tíz perc.. Iwer már egy ló nyergébe pattant.. A kikötői őrség riasztó-máglyát gyújtott.. Apró,gyors hajó közeledett a parthoz..valósággal nekicsapódott akikötő közeli apró zátonynak.. A zátonyon ugrásra kész katonai különítmény vrt..minden eshetőségre felkészülve.. Iwer lovát hátrahagyva ,ordítva rohanta testőrparancsnok felé.. -Ne..barátok..a legfontosab barátok.. A hajó fedélzetéről három ember mászott le..támolyogva, egymást segítve..egy nagydarab, szakállas fickó,jobb lábára sántítva..egy hófehér hajú magas figura..nyakában egy apró fiolával és egy euzita-ereklyével..és egy lány világosbarna hajú.egyszerű, mégis szép teremtés.. -Agous,Evelyn..Arbar...Uw ethanarra.újra együtt! Szorosan átölelték egymást..bár útjaik csak alig több mint egy hete váltak szét, a történések súlya és mennyisége miatt mindez éveknek tűnt.. -És Bereldien... -Nekromaták rabolták el..-mondta Agous -Sassin? Őt is.. -Nem..rosszabb-folytatta Agous.Kiátkozottak.nem tudom él e még..a fiola..néha világít.néha nem.. -Megkeressük-hörögte Arbar Iwer Evelynre nézett..a lány már nem az az egyszerű,de csinos teremtés volt, aki kikérte, ha Úrnőnek szólítják..szemében érett fény ragyogott, határozot volt tekintete.. -Fehér Úrnő..-mondta Iwer Mindenki fejet hajtott..még Orhion is....aki időközben szintén odaért kísérőjével.. -Iwer..mi hír ellenségünkről, Átkozott Warrickról? Hangja határozott, érett és méltóságteljes volt..olyan emberé, aki feleőséget visel akát egy egész országért...olyan emberé aki akár aGonosszal is szembeszáll...

198. Z79 (2011-09-04 13:39.00)

-Orhion palástos-emgedje meg, hogy bemutassam önnek Iwer Brack druidát.. -Az athirsi győzőt.. Iwer elmosolyodott, majd egy évtizede nem halotta ezt a nevet.. -Bizony azok, akik valaha nagy dolgokat vittek véghez..bizony azok gyakran méltalanul homályba kerülnek..Tudja meg..nyugodtan beszélhet, Illiartes jó barátom volt.. Iwer felsóhajtott..Illiartes, anem rég elhunyt idős pap, az egyetlen, aki rajta és Agouson kívül pontosan tudott arejtélyes gönb tartalmáról, Warrick lelekének szétválasztásáról.. -A legfontosabb uram-kezdte Iwer..hogy mielőbb alaposan megvizsgálják amerénylőt, Őméltóságát és az elhunyt Leviatharn Valltót..nem titkolom tovább..Leviatharn testében az egykoron legyőzött Warrick Damlord szelleme lakozott.. A palástos, Awar és Matti is felhördült.. -Fiam..mivel tudja ezt bizonyítani.. -A teljes történet elmesélésére most nincs idő..alegfontosabb, hogy Warrick elekének egy részér egy bizonyos tárgyba zártuk..ez atárgy megérzi, ha Warrick aközelébe kerül..és pár órája ez történt... A történet további részeltei.. -Bizonyos elemeiről Awar már tájékoztatott.. Ezúttal Iwer vágott meglepet arcot.. -Nézze Terpherodion Őméltósága néhány éve már egyházunk élén áll...az egyház erősödik, gazdagodik..de...számos olyan törekvést látunk, amely már 2-300 évvel ezelőtt is visszatetszést keltett volna. Terpherodion egyértelműen saját hatalmát erősíti..és ez sokunknak nem tetszik...ne értsen félre..nem a hatalmára fáj fogunk..az egyházat féltjük..attól, hogy az emberek majd olyan erőszakosnak látják, amilyen 2-300 éve volt..nem engedhetjük.Megkértem hát régi tanítványomat Awart, ha valami érdekeset hall Őméltóságától... -Ez is csak politka..-csattant fel Iwer.Kémkednek,de bármit is látnak, őméltósága nem mozdítható el.. -Ebben téved..a merénylet kivizsgálása kapcsán felmerülhet olyan pont ami lemondásra kényszerítheti..Például...miért is akarta önt kihallgattatni?? Miért húzta segítségnyújtás lehetőségét? Amikor egy várost az egyház első számú ellenségei szorongatnak? És mi van ha amerénylő..ha amerénylőt nem a nekromaták küldték? Iwer elmosolyodott..úgy érezte, az idős papaban váratlan szövetségesre lelt.. -Ne feledje.maga egy hős...a mágia folytán sokkal tovább élhet mint legtöbbünk..de..az egyházpolitikában mi vagyunk járatosabbak... -Segítsen-mondta Iwer..és én is segítek.. -Mi legyen az első lépés?-kérdezte Orhion -Már említettem..a viszgálat..és amint lehet küldjön egy katonákat Athirisbe.kérem.. Leviatharn tetemét úgy fél óra alatt meg tudták vizsgálni. Iwer erősen érzte asötét mágiát, de az is egyértelmű volt, hogya nagyúr már nem lakozik a testben. Őméltósága vizsgálata sem vett igénybe sokkal több időt.Orhion palástos kíséretében Iwer könnyen bejutott a főpaphoz.A kövér reszkető méltóságból csak félelem áradt, semmi egyéb..Iwer arra gondolt, Warrick sokkal bölcsebbb annál, hogy egy ilyen gyáva alakot válasszon... Iwer amerénylővel való találkozás előtt evett pár falatot,és megkérte Awawr-t állítson össze egy listát azokról aszemélyekről akik arajtaütés idején úgy 50-60lábnyi távolságra lehettek a Vallató tetemétől -nem kizárt,hogy meglepetés fog érni minket mondta Mattinak Iwer..elvégre apokol urával van dolgunk... Warrick nagyúr fölöttébb elégedet volt új testével...ebben aporhüvelyben bátran járhatott, kelhetett..halott valamiféle listáról...ami azokról készült akik a vallató közelében lehettek...de hát mi van..mi van akkor, ha valaki a Vallató közelében volt..csak erről senki nem tud??Elmosolyodott saját zsenialitásán....így már nagyon egyszerű lesz agömb közelébe férkőzni..nagyon....

197. Z79 (2011-09-04 12:27.28)   - (válasz Z79 196. hozzászólására)

Természetesen az idős pap...:)

196. Z79 (2011-09-04 12:26.32)

Iwer Awarhoz fordult.Nem érezte a mágia legkisebbjelét sem a fiatal titkár elméje felé közelítve.Ettől függetelenül teljes egészében nem bízhatott meg benne. Még nem.. -Nézze, a Vallató biztonságba helyzése jelenleg ugyanolyan fontos, mint őméltósága élete...higgyen nekem.. Awar egy pillantra felhúzta szemöldökét -Itt most nem mondhatom el, miért, de bízzon bennem.. Awar egy ideig habozott, majd megszólalat -Nyílván feltűnt önnek, hogy nem kételkedtem szavaiban eddig sem..hisz tudom, tudom mit tett Athirisért..éltek ott rokonaim..-a titkár hangja egy pillanatra elfulladt.Ha nem ön sodródott volna az eseményekbe, biztos, hogy nem hozom ide..Iwer druida. A titkár meghajolt. -Megtudakolom, mi a helyzet Leviatharnnal.. Két testőr kíséretében a palota felé indult. Iwer örlődött..a szürke templom pajával meg ekllene osztania titkát..mielőbb..de nem..mi van, ha benn sem bízhat?? -magával tartok, a Vallató az első...-mondta Griffid testőr parancsnok kanyarodott Iwerék felé. -Titkár Úr! Leviatharn Valessti,Őméltósága elsőszámú Vallatója elhunyt.Vérbe fagyva találtunk rá, Őméltósága dolgozószobájának egyik sarkában. Számos sebet kapott,de anyaki erek sérülése miatt vérzett el. -Druidák is vizsgálták?-kérdezte Iwer A parancsnok, mesemmísítő pillantást vetett Iwerre -Nyugodtan válaszoljon, Parancsnok-mondta Awar Griffid végigmérte Iwert, majd Awar felé fordulva folytattta: -Ketten is Uram, de életnek semmmiféle jelét nem találták.a mágia még érződik, de csak nagyon gyengén.. Ez a tény nem lepte meg a társaság tagjait. Az olyan személyek, akik testükben mágiával születnek, sokszor haláluk után napokig is képesek annak egy szeletét árasztani.. Iwer elharapta arra vonatkozó kérdését, hogy láthatja -e a holttestet. -Titkár úr természetesen megtekintheti a holttestet,de nem holmi idegenek kíséretében..-a parancsnok meghajolt. -Őméltósága, és a merénylő?? -Őméltósága állapota bíztató, bár még ájult..a merénylő..ájult szintén..őt az Üres szobába szállították, ahogy magához tér kihallgatják, aztán,- ha ön és aPalástosok engedélyezik-nyílvánosan halálra kínozzuk. Awar arcán undor futott át.Intett a parancsnoknak , aki távozott. -Úgy tudtam, a Szent városban már évtizedek óta nincs halálra-kínzás.. -Valóban..Terpherodion hivatalba lépése előtt évtizedeken át csak egy szerű nyílvános kivégzések voltak..és csak abban az esetben, ha kegyetlen köztörényesekről, vagy embert áldozó nekromatákról volt szó.. Őméltósága azonban úgy véli, egy akasztásnál vagy lefejezésnél, intőbb példa..a. felnégyelés, vagy az élve csonkolás..de hát Vallatókat is ritkán használtak az Ő trónralépéséig..mostanában évente 40-50 vallatás is folyt..és pesrze ahalálbüntetés nem csk gyilkosság,vagy fajtalanság esetén járhat városunkban..hamarosan az egyház ellenségei is halálraítélhetőek lesznek..és itt nem csak a már említett nekromatákra gondolok.. Iwer elképedt.Mindig is azok közé tartozott akik Uw Ethenerban nem csak erős, de megbocsájtó istent is láttak. Sok példa volt az egyházban arra, hogy ezt máshogy értelmezték.Azonban évtizedek-és különösen a démonháború óta-egyfajta enyhülés, atöbbi vallással való megbékélés volt jellemző. Nem, nem agyilkosok, vagy az embereket feláldozó nekromaták halála bosszantotta..nem.Az, ahogyan végeznek velük.Ugyanolyan kegyetlenül, mint ahogy ők teszik áldozataikkal.Nem egy egszerű, gyors kötél, vagy pallos..nem. Sötét, kegyetlen tortúra..és vajon kik az egyház ellenségei? Netán őméltósága ellenségei? Nem ..Uw Ethanar egyháza nem erről szól.. Gondolataiból erőteljes hang ébresztette.. -Leveler azlis..Legyetek üdvözölve a vészterhes órákban. Idős férfi jelent meg a templom irányábóL.Vállát halványkék palást borította.Valamivel fiatalabb, hajlott hátú szerzetes kísérte. -Orhion palástos -Awar meghajolt Iwer, majd megkésve Matti is követte példáját. Az idős papa elindult atemplom felé, követték. -Iwer..későn hajótam meg.. -Nyugalom fiatalember, Orhion vak-hangzott Awar válasza..

195. Z79 (2011-08-28 15:08.48)

Mégeygszer végiggondolt mindent. Higgadt maradt, bár testéből áradatként zúdult ki a vér.Elmosolyodott..hidegvére nem hagyta cserben. Kilépett a testből.A vér már teljesen kiáramlott Leviatharnból..ő azonban nem ekkor halt meg. Nem..akkor, amikor anagyúr elhagyta a porhüvelyt.a Ciránium gáz megtette hatását..a merénylő összegörnyedt..eszméletét még mindig nem vesztette el, erős mágia védte. ellenállni azonban nem sok ereje maradt. Az oldlajtón behatoló testőrök két csapatra oszlottak. Az egyik egység körülvette a Főpapot, gyorsan elkezdték anyílás felé húzni. A csapat másik része a merénylőre támadt. Amint biztonságba helyezték őméltóságát aromos szoba előtti folyósón , újabb egység hatolt a szobába, a teraszon kersztül.Hárman aVallató testét vették körül, a terszra húzták ketten pedig amerénylőre támadtak. A fekete ruhás férfi már kiejtette kezéből fegyvereit, puszta kézzel rontott az egyik testőrnek, de az kitért előle. A férfi megtántorodott, a falnak zuhant. A testőr hosszú, de nem mély vágást ejtett egyik lábán..a merénylő képtelen volt talpra állni.A ciránium gáz lassan elolotta pislákoló tudatának fényét... Őméltósága ernyedt testét egy hordágyra tették. Ezt minden irányból szorosan vette körbe egy osztag.szinte futva hagyták el vele a főpapi palotát.A teraszon álló csapat már csak aVallató halálát tudta megállapítani..az eszméletlen merénylőt hatan vették körbe, ájult teste feltt páncélba öltözött druida kántált..végatgajait szorosan összebilincselték..ruháitól teljesen megszabadították.testét letakarták... Tíz percel a rajtaütés után a szoba kiürült..a lezárt folyósókat tucatnyi testőr árasztotta el..alapos átviszgálásba fogtak. Egy másik csapat testőr a halottakat és sebesülteket-köztük őméltósága ájultan heverő néma szolgáját-szállították el egy közeli templomba.a palota hamarosan egy laktanyára kezdett hasonlítani..200 testőr szállta meg, vizsgálta át. Az olajtárló oltása még mindig tartott..a füst aváros jó részét beborította.. -Uram! Az eső mérleg..tíz halott, féltucat sebesült..ketten pedig eltűntek amikor az olajtároló felrobbant..-jelentett atestőr Avarnak.. A titkár bólintott. -A rajtatütés? -A főparancsnok és Ogden palástos elrendelték... -Uw ethanar legyen velünk... Ahogy Awar kimondta a szavakat kürt harsant apalota irányából az akció megkezdődött. Iwer és Matti is megtorpant és a titkárral együtt megfordultak..néhány percel később atemplom udvaráról kipillantva rohanó testőröket láttak, akik hordágyat cipeltek.. -Őméltósága él..kiáltotta egy tiszt.. -A Vallató..mi van vele ..-lépett előre ingerülten Iwer -Róla még nem tudunk semmmit..-hangzott aválasz Iwer homloka verítékben fürdött..

194. Z79 (2011-08-21 10:05.30)

Újra és újra végigpörgette a lehetőséget..testet kell cserélnie...de kivel? A főpappal, akinek hamarosan levágják a fejét?A merénylővel,akit valószínűleg kardélre hánynak a testőrök? egyik sem tűnt túl bíztató megoldásnak..A Vallató testében azonban toöbb okból sem maradhtott. Nyílvánvalóan leleplezte magát Iwer előtt..ki tudja , hányan tudnak már róla..és améreg..időnként légzésbénulást okoz..ha nem elég gyors, nincs az amágia, ami segíthet. A testben marad, örökre.....Döntött.. Ebben a pillanatban öklömnyi üveggömbök csapódtak aszoba kerámia padlójának. A színes üvegbúrák mélyéről fehér gőz kúszott elő.Ciránium-gáz..néhány pillanat alatt eszméletlen állapotot idéz elő bárkinél, mágia ide vagy oda...az oldlajtó irányából egy csapat testőr hatolt aszobába, arcukat nedves kendő takarta.Újabb üvegtégelyk csapódtak be..egy vastag szilánk a Vallató nyakába fúródott..ütőere szétrobbant..a vér hatalmas sebeséggel kezdte elhgyni eaz egyre gyöngülő testet...nem volt több ideje..ki kellet lépnie a porhüvelyből..

193. Z79 (2011-08-20 16:35.11)

A Nagyúr hozzákezdett a varázsalthoz..tudta,hogy ideje kevés,mégsem kapkodhatott. Pár perc csak..ennyit kell nyernie..

192. Törölt felhasználó (2011-08-08 00:42.40)

Istery fátyolos, értetlen tekintettel meredt az elfre. -Nem érted amit mondok, Istery?- az elf fürkész tekintettel nézte a nőt, aztán erejét megfeszítve felállt, és kezét a boszorkány arca elé tartva különös, mágikus szavakat mormolt. Mikor végzett, ismét rászólt az asszonyra: - Istery, hallod a hangom? De a megszólított továbbra is egykedvű némasággal meredt maga elé. -Nem értem. Miféle mágia ez, amely így megbabonázott, gyermekem? Elgondolkodva meredt a boszorkány arcára, majd nekilátott, hogy újabb varázslattal próbálkozzon. De ebben a pillanatban hangos csattanással kivágódott az ajtó, és a feldúlt Faarzadil sietett be rajta. Bereldien rögtön leeresztette a kezét, de már késő volt. A nekromanta már észlelte a mozdulatot. -Kár a fáradtságért, Gyógyító! Olyan varázslattal van dolgod, ami meghaladja a tudásodat. Istery elméje az én kezemben van, kizárólag nekem engedelmeskedik. De hagyjuk most őt! Faarzadil diadalittas arccal nézett az elfre, szemében már szinte az őrület lángja lobogott: -Légy üdvözölve hajlékomban, Bereldien, az elf gyógyító! Látom, meg sem lepődsz...-a nekromanta mintha csalódott volna egy kicsit, de aztán megvonta a vállát és ugyanolyan lelkesedéssel folytatta a mondandóját, ahogyan elkezdte: -Nagy dolgok vannak készülőben, Gyógyító! Olyasmi történik most, amely alapjaiban rengeti meg az egész sziget jövőjét! Szorul a hurok a Nagyúr nyaka körül és fényes jövő vár az én népemre! Nem nagy az ár, amit fizetni kell érte, még akkor sem, ha a barátaidról van szó...-a nekromanta gonoszul felkacagott. Bereldien érezte, hogy újból kiszárad a szája, remegő hangon, akadozva törtek elő belőle a szavak: -Mi....mi történt....velük? Életben....? -Hogy életben vannak-e? - Faarzadil arcán megvető mosoly suhant át. - Gondolod, engem ez érdekel? Beszéljünk inkább arról, ami most a legfontosabb! Bereldien értetlen tekintetét látva a nekromanta közelebb lépett a Gyógyítóhoz, arca már szinte súrolta a másik arcát: - Mit mond neked az a név, hogy Leviatharn, vagy más néven a Vallató? Bereldien lélegzete szinte elakadt. Faarzadil hirtelen lépett el a férfi elől, szemében diadalittas fény gyúlt. -Miért is ne ismernéd? Elvégre volt némi kis afférod vele, nem igaz? Az elf továbbra sem szólt egy szót sem, de a nekromanta nem is várt válaszra. -Nos, mindketten pontosan tudjuk, ki ő. Most éppen a főpap rezidenciájában van és a megfelelő pillanatra vár, hogy kiiktathassa pozíciójából a hőn szeretett Therpherodiont. Habár ezzel nem lesz könnyű dolga, mert a városba ért egy bérgyilkos is, akinek meg valakik fizettek azért, hogy annak a hájtömlőnek a fejét leszedje... De egy ilyen elfuserált alak nem jelenthet kihívást egy ilyen nagyságnak, nem igaz? Azt hiszem, ördögi tervet eszelt ki a Vallató... Uw'Ethanar főpapjának képében leigázni a szigetet, engedelmességet követelve az emberektől... Igen, ez rávallana. -Csakhogy nem ez a célja.- az elf hangja elhaló suttogásnak hatott a nagyteremben hirtelen beállt csendben. -Mi másért....?- Faarzadil hirtelen harapta el a kérdést. Hidegen nézett a gyógyítóra, akinek ettől a pillantástól megfagyott a vér az ereiben, de fegyelmezte magát és kihívóan meredt a nekromantára: -Miért mondanék többet, amikor te sem válaszoltál a kérdésemre? Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Faarzadil nekitámad az elfnek, de aztán higgadt, szinte metsző hangon így szólt: -Rendben. Ha most mindent elmondasz, amit tudsz, én is elmondom mi lett a barátaiddal. De ne feledd, ha hazudsz, véged! Mint meggyőződhettél róla, a kémeim mindenhol jelen vannak és értik a dolgukat. Könnyű lesz ellenőriznem, amit mondasz. Bereldien lassan bólintott, az arcára kiülő mosolyban nem öröm bujkált, hanem némi félelemmel vegyes megvetés. - Úgy látszik, a kémeid mégsem értik annyira a dolgukat... Majd belekezdett, hogy elmondja az eddig történteteket, kezdve barátja levelétől egészen a Pyarralonba tartó útig. Néhány részletet megtartott magának, de az igazsághoz többé-kevésbé hű maradt. Mikor a története végére ért, Faarzadil érdeklődve, ámde bosszúsan nézett rá. -Ez mind roppant érdekes, és alátámasztja mindazt, amit már tudok, de mi lenne a célja a Vallatónak? Erre még nem válaszoltál. -Erre is sort kerítünk, közvetlen azután, hogy elmondtad nekem azt, amire kíváncsi vagyok. -Megátalkodott egy vén disznó vagy te, Gyógyító, de mivel eddig nem hazudtál, hát én is állom a szavam. Csúnya csete-paté volt a lápnál, de a barátaid megúszták élve. Legalábbis egy kivételével. Azt az Evelyn nevű lányt is sikerült magukkal vinniük, de az a sudár, fekete szépség, az a Sassin nevezetű már nem volt ilyen szerencsés. Őt elragadták a Kiátkozottak. És most halljam a mondandódat! -Mi lett a másik lánnyal? Azzal, aki együtt volt Evelynnel? -Miért érdekel?- Faarzadil hangja ingerülten csattant. - Ez már amúgy is egy másik kérdés. Nem így szólt a megállapodás! Berendiel ellenségesen nézett a nekromantára, de aztán mégiscsak belekezdett: -Ezt a történetet nem sokan ismerik, talán azokon az embereken kívül senki, akik akkor ott voltak a Nagyúr elfogásánál... Faarzadil arca egyszerre tükrözött megütközést és hitetlenkedést, miközben Bereldien történetét hallgatta a különös golyóbisról. Mikor megértette a lényeget, a dühtől elfehéredő ujjakkal szorította a széke karfáját, amelyre időközben leült. -Tehát ezért van a városban... Nem leigázni akarja az embereket, hanem az erejét akarja visszaszerezni... Nagyon hosszú időn át meredt maga elé, majd hirtelen felnézett és váratlan megjegyzést tett: -Az imént kérdeztél arról a lányról, aki együtt volt Evelynnel... Nos, ő biztonságban van, a legnagyobb biztonságban amiben csak lehet. Nem esett bántódása. És most át kell gondolnom a dolgokat. Istery majd gondoskodik rólad, amíg kitalálom, mi legyen veled. Ezzel felállt a székből, magához intve a boszorkányt, akit néhány szóval eligazított, majd döngő léptekkel távozott a teremből. Nem vette észre az Istery arcán átsuhanó megkönnyebbült, boldog mosolyt.

191. Törölt felhasználó (2011-08-04 02:08.14)

Bereldien minden erejét összeszedve védőpajzsot vont teste köré, majd mikor érezte, hogy a varázslat hatni kezd, hagyta, hogy végtagjai elernyedjenek. A kezek erre erősebben szorították. Érezte a támadóiból áradó gonoszságot, az ujjak szorításán át a halál hideg lehelete egészen a csontjáig hatolt. Fájt minden érintésük, de Bereldien most nem törődött vele. Elméje felszabadult volt, így kétszerezett erővel koncentrálhatott az elrablóira. Próbálta megérteni néma üzeneteiket, megsejteni szándékaikat. De nem értette a nyelvüket. Csupán egy nevet sikerült kivenni az üzenetből: -Faarzadil... Tehát a nekromanták kezébe került... Tudta, hogy minden menekülésre tett kísérlete kudarcot vallana, el kell érnie, hogy egyedül maradhasson. Méghozzá minél előbb. A gonosz érintés minden perccel többet vett el a varázserejéből. Érezte, már nem bírja sokáig. Az összpontosítás felőrölte az erejét, tudata lassan süllyedt a jótékony homály mocsarába, akárcsak a teste, amelyet a nekromanták cipeltek most magukkal úticéljuk végéhez... -Hát magadhoz tértél, végre! - Bereldien sajgó végtagokkal és kábult fejjel próbálta ülő helyzetbe tornázni magát, szemével keresve a hang forrását. Szája kiszáradt, a feje hasogatott, nehezen szedte a levegőt, de végül hátát egy kőszéknek vetve, viszonylag stabil ülőhelyzetbe helyezkedett. -Nem vall valami udvarias jellemre, hogy a vendég ájultan fetreng vendéglátója hajlékában. Többet is adhatnál a jómodorra, kedves elf barátom!- a csuklyás alak hangja bár a fülnek kellemes volt, barátságtalan élt adott neki a szavaiból áradó gúny. -Khm...- Bereldien megköszörülte a torkát, de nem túl sok sikerrel. Hangja rekedt és fátyolos volt. -Az udvariasság nem az én hiányosságom, hanem a te embereidé. Vagy ez szokás nálatok? Hogy a vendégeiteket letaglózzátok, aztán eszméletlenül elvonszoljátok őket "hajlékotokba"? A csuklyás rövid, ugatásszerű nevetést hallatott. -Milyen éles a nyelved, elf. Ajánlom tartsd a szádban, vagy megszabadítalak tőle! De nem azért hoztak ide az embereim, hogy bájcsevegjünk. Nagy dolgok vannak készülőben, és akár van közöd hozzá, akár nincs, belekerültél a gépezetbe. Bár a kilétedet még nem sikerült teljes mértékben tisztázni, meggyőződésem, hogy te is rendelkezhetsz olyan információkkal, amik engem érdekelnek. És biztosíthatlak róla, hogy el is fogod mondani nekem. -Tudod, egy korty vízért még azt is bevallanám neked, hogy én vagyok te... -Nagyon vicces vagy, mondhatom, de az én türelmemnek is van határa! Istery, menj és hozz inni ennek a félnótásnak! A név hallatára Bereldien felkapta a fejét. Elkerekedett szemmel nézett a termet éppen elhagyni készülő karcsú alak felé. -Nocsak... Ismerősen cseng a neve? Szóval mégiscsak te vagy az én emberem... Ezzel Faarzadil elégedetten hátradőlt a székében és kíváncsi tekintettel méregette a gyógyítót. Bereldien egykedvűen bámult maga elé, de elméjében sebesen száguldottak a gondolatok. Nem nézett fel a férfire, aki szemben vele ült a székben. Tudta, ha felnézne, megadná az esélyt a másiknak arra, hogy a gondolataiba láthasson. Érezte a férfiból áradó erőt, az elméjének tapogatózását a fejében, és tudta, hogy csak idő kérdése, amíg a nekromanta sikerrel jár és beleláthat a homloka mögé... Hosszúra nyúltak a percek, vagy legalábbis Bereldien úgy hitte, és megváltásnak érezte, amikor a karcsú alak visszatért a terembe, kezében az éltető vízzel. -Faarzadil, az embered kint vár. Azt üzeni, fontos hírei vannak számodra. A Faarzadilnak szólított férfi csak egy pillanatig habozott, majd fölállt és a nyitott ajtó felé indult. -Rendben van Istery. Légy jó és vigyázz addig a vendégünkre. Kérlek, udvariasan bánj vele, és ne akard őt beszédre bírni. Majd én társalgok vele, ha visszatértem.- ezzel kiment, de az ajtót gondosan becsukta maga után. Istery egyedül maradt a Gyógyítóval. Odanyújtotta neki a korsót, amit az elf hálás mosollyal el is fogadott. Hosszan, mohón kortyolt a vízből, majd keze fejével gondosan megtörölte a száját. -A titokzatos Istery... Szóval te vagy az, aki Evelynt óvva óvta és szerette azokban a vészterhes időkben... Mondd, segítenél-e a lányon, ha tudnád, hogy veszély fenyegeti?

190. Z79 (2011-08-02 20:16.23)

A Nagytemplom udvara szabályos kört írt le a magas toronyépület körül.A bejáratot testőrség tagjai őrizték,a környező utcákon barikádokat emeltek, hermetikusan körbezárva a palotát.Iwerben olyan érzés támadt,hogy ezt a szervezttséget, mérnöki precizitást akár Ulf is megirigyelhetné.. Gondolatai egy pillanatra elkalandoztak...barátaira gondolt, atávoli Athirise és..és Evelynre..tekintete a nyakában lógó apró ereklyére siklott.Agous ajándélozta nekik,Warrick legyőzése után..benne ősi északi szokás szerint az ellenség egy csepp vére.."hogy soha ne felejtsétek el..az ellenség bármikor felbukkanhat.."-hangzott amágus intelme.és milyen igaza volt,gondolta Iwer keserűen. Az őrök fala szétvált,egy hosszú lépcsősort követően a Nagytemplom előcsarnokába léptek...

189. Z79 (2011-07-17 12:21.15)

-Parancsnok-szólalt meg Awar, a titkár.-kérem helyezzék ezeket a személyeket biztonságba.Fontos eseméyekről van tudomásuk. Az eddig fenyegtően álló katona kardját hüvelyébe helyezte,majd felsegítette a druidát és fiút. Két további katona csatlakozott hozzá,majd a titkárral együttt sietve elhagyták az épületet. -Parancsnok, mielőbbi tájékoztatást várok!-kiáltott vissza a titkár. A főpapi palota néhány órája még rendezett kertje leginkább egy háborús övezethez hasonlított.A főépület körül szabályos körben félszáz katona helyezkedett el támadásra készen,a behatoló egység parancsnokának jelzésére várva.Az udvar más pontjain térdre borult druidák és szerzetesek kántáltak halkan, imáikkal védve őméltóságát.Néhány harcos-druida aktonák sorai között járva-kelve védővarázst osztott,vagy épp rúnákat festett a a katonák pajzsira. A kikötőhöz legközelebb eső részt füst borította, a távolból felderengtek a tároló lángjai. A kis csapat a kapuhoz ért.A titkár intésére megnyílt a katonák gyűrűje.A kapu előtt álló kocsihoz siettek, a Awar betessékelte őket. -A palota nem biztonságos-mondta Iwer bólintott. -Fontos lenne, hogy valamely magasrangú egyházi személlyel tudjunk beszélni, minnél előbb.-mondta a druida. -Adminisztratív ügyekben én vagyok Őméltsága helyettese...hatalmi és egyházi kérdésekben a Palástosok tanácsa..az egyik tanácstag a közeli Nagytemplom papja...oda tartunk. Matti még mindig remegett. -Iwer..a merénlő, ő volt.... -Tudom barátom -válaszolt a druida -Ki lehet? -Erre egyenlőre magam sem tudom aválaszt..Ha megosztjuk egymással tudásunkat, valószínűleg mindenre fény derül. Awar udvariasan bólintott. A kocsi lassított.Az egyik közeli téren álltak meg, melynek oldalában hatalmas, robosztus épület foglalt helyet.Kilógott a város kecses, többségében világos épületei közül..Szürkés falai az idő múlásának nyomait viselték magukon, méretei pedig nem sokkal mardhattak el a Székesegyházétól. -Megérkeztünk- mondta Awar Még mindig tehetetlenül feküdt.Hallotta, ahogy a merénylő kiordít a katonáknak.Ahogy elmondja, foglyai vannak, és ha nem kap szabad elvonulásra lehetőséget, megöli őket.látta, hogy eszközöket készít elő..melyek alkalmasak egy testrész levállasztására...gondolatai kavarogtak..lassan összeállt egy ötlet.

1 2 3 4 5 6 7 8 9