Egy film(trilógia) mind fölött!
„A fantasy nem más, mint az elménk megcsalása. Mikor elhisszük azt is, amiről bizton tudjuk, hogy nem igaz.”
J.R.R. Tolkien fantasy trilógiája méltán vált világhírűvé, és méltán emlegetik a 20. század (egyik) legkiemelkedőbb irodalmi műveként. Tolkien hatása már nem csak a fantasy irodalomban, hanem kis túlzással az egész nyugati popkultúrában érvényesült, munkássága kikerülhetetlenné vált, művei a legolvasottabb regények közé kerültek. A Gyűrűk Ura nem csupán egy átlagos fantasy elemekkel bíró történet, írója egy egészen új világot hozott létre, a tündék (és más lények) esetében egy teljesen új nyelvet alkotott meg. Könyvét olvasva az ember sokszor úgy érzi, mintha nem is egy kitalált történetet, hanem egy történelmi könyvet olvasna. Úgy vélem pont ez az egyik legfőbb oka a sikerességének, a képzeletet úgy megfogja, hogy szerintem nincs olyam ember kit nem ragad magával egy életre, ha akárcsak egyetlen sort is beleolvas.
Mikor Peter Jackson megvalósítási terve nyilvánosságra került nem kevesen jósoltak neki komoly bukást, a projektbe 300 millát beleficcentő New Line-nak meg teljes csődöt. Szerencsére az új-zélandinak lett igaza. Titka, ahogy hozzányúlt az alapműhöz, számára nem az volt a lényeg, hogy a könyvek minden sorát vászonra rakja (az igen komplex és szerteágazó cselekménye okán ez amúgy is lehetetlen lett volna), hanem hogy képekbe öntse Tolkien szellemiségét, hogy vizuális eposz szintjére emelje mitikus történetét. A történet megengedné, hogy a ló elszaladjon a rendezővel, de Jackson tökéletes arányérzéke végig kitart, így képes szilárd egységet kialakítani a sztoriban. A karakterek manapság ritka módon az események pörgése közepette is kibontakoznak, mindegyikük személyiségére jut műsoridő, plusz remek aktoroknak sikerült felajánlani a szerepeket. Olyannyira, hogy nem is a színészeket láttam, hanem Frodót, Samut, Gandalfot, Aragornt és a többieket - ennél komolyabb dicséret pedig nemigen érhet egy installáció szereplőgárdáját.
Egy fantasynál mindig kulcskérdés a látvány is, ebben pedig A Gyűrű Szövetsége nemhogy példásan teljesít, de annak magasiskoláját prezentálja. Új-Zéland maga a megtestesült Középfölde, az érintetlen vadon, melyre mintha ember korábban sosem tette volna a lábát. Vadregényes, festői tájai láttán magam előtt látom Tolkien világát, ma már el sem tudnék képzelni tökéletesebb helyszínt a forgatáshoz és az egyik legfőbb álmommá vált, hogy egyszer eljuthassak oda. De a film díszletmunkáit sem igen érheti rossz szó, sőt kis túlzással majdhogynem új látványfejezetet nyitnak az álomgyárban. Hobbitfalva az a hely ahová azt hiszem mindnyájan szívesen megtérnénk életünk alkonya felé, a tünde városok pedig mintha a megtestesült, Földre költözött mennyország volnának, a lórieni éjszakánál nem sok megrendítőbb szépséget láttam filmvásznon. Képi hatásainak dicsőítésére pedig úgy vélem annyi is bőven elég, hogy 11 év elteltével is simán megállják a helyüket, mint valami múlni nem kívánó technológia csoda.
Amikor annak idején kiderült, hogy az adaptáció zenéjének megalkotására Jackson Howard Shore-t kérte fel nem sokan rejtették véka alá véleményüket, a legtöbben fanyalogtak, és értetlenül álltak a direktori döntés előtt. És úgy is tűnt joggal teszik, hiszen Shore korábban leginkább Cronenberg és Fincher nem éppen legközönségbarátabb művein dolgozott. Azonban Jackson megérzése csalhatatlannak bizonyult, a komponista pedig minden idők egyik legerősebb filmzenéjével hálálta meg a bizalmat.
A film zenéje bőven túlmutat a szokványos aláfestések garmadáján, míg legtöbbször csupán a képsorok alá közvetlen születnek az egyszerű taktusok itt minden egyes darab egy összefüggő, ám önállóan is helytálló zenei költemény. Shore azáltal, hogy a különböző témákat nem rendeli alá egymásnak (legfeljebb lazán összefűzi őket) szinte a zeneszerzés alapjait rengeti meg, vagy legalábbis mond ellent egy igen fontos alapkoncepciónak. Végighallgatva melódiáinak elképesztő gazdagságát mintha minden egyes témánál új kapuhoz érnénk, ami egy új élményekkel teli világot nyitna meg. Az összes dallamban ott bújuk meg maga Középfölde, olyan mintha a hangjegyeket tartalmazó jegyzeteket Minas Tirith egyik eldugott könyvtárában találták volna meg. Egyszerűen nincs megfelelőbb szó erre a zenére, mint a TÖKÉLETES, olyan grandiózus mint maga a film, burjánzik benne az ötletesség, a frissesség, minden egyes hangjegy hibátlanul a helyén, hangszerelése pedig szimplán a zeneszerzés magasiskolája. Olyan alkotás, hogy ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy a zene egészíti ki a filmet, vagy a film a zenét?
Összességében vannak rossz filmek, átlagosak, jók, szenzációsak, kultfilmek és nálam vannak a Gyűrűk Ura filmek, melyek külön kategóriát érdemelnek. Utolérhetetlenek, megközelíthetetlenek...... igazi gyöngyszemek a filmvilág mély óceánjában.
|
