Ha jól értelmeztem az olvasottakat (az angoltudásom korántsem hibátlan és megfelelő szintű), Paul Thomas Anderson 17 éves korában írta meg a Boogie nights eredeti változatát, csak akkor még "A Dirk Diggler sztori" címet viselte a szkript és mindössze fél órára rúgott az időtartama.
(És itt kérnék némi segítséget szakavatott filmművészet ismerőktől, ugyanis Anderson az interjú során megemlítette, hogy ez egy "Busby Berkeley film", -és nekem csak annyit sikerült kiderítenem, hogy az úriember, annak ellenére, hogy soha nem tanult táncolni, híres koreográfus-rendező volt, aki főként a furcsa geometriai alakzatokban megálmodott ( vagy éppen kaleidoszkóp szerű )elrendezéseivel vált ismertté, de mindez nem elég információ ahhoz, hogy össze tudjam rendezni egésszé a kirakós darabjait, ugyanis egyetlen B. B. filmet sem láttam. Kérdésem az, hogy milyen összefüggésben használhatta P.T.A. Berkley nevét? Mindamellett, hogy hülye kérdés nincs, legfeljebb csak fölösleges, előre is köszönöm a választ.:))

Egyébként még azt is olvastam, hogy Dirk szerepére mind Wahlberget, mind DiCapriot "kinézte" magának Anderson, csak aztán Leo a Titanic-nál maradt, Wahlberggel viszont közölte a rendező, hogy sem a rapzenei életből sem az alsógatya reklámokból ismert fickóra nem kíváncsi, de úgy néz ki, Marky-Mark megbirkózott a feladattal. Kellően pökhendi, nagyképű és mégis beszari kis patkányt alakított, hiába a nagy farok, ha annyival rövidebb az ész...Wahlberg tehát felnőtt Dirk, a kis-nagypöcs (vagy fordítva) szerepéhez.
(A végén az a jelenet, óriási volt, minden szempontból, és fel is nyihogtam, te jó ég, ennek az Andersonnak aztán tényleg van humora.:))

A VHS térhódítása előtti időkben még igazán sztárnak érezhették magukat a pornóipar "óriásai" (és törpéi) egyaránt, a nagyvászonnak köszönhetően meg még az is érthető, hogy egynémelyek valódi, vérbeli színésznek képzelték magukat, csak mert egy összefüggő sztoriban domborítottak, mint rettenthetetlen hősök, lőfegyverrel a kezükben és a gatyájukban, amiből utóbbi egész nagy szerephez jutott az izgalmas "filmremekek" során.

Ennek az "iparágnak" a tipikus alakjait sorakoztatta fel Anderson egy szórakoztató mozi erejéig, a nagyon is átlátszó fátylat félrelebbentve pedig beleleshetünk ezeknek az embereknek az életébe: láthatjuk mindennapi gondjaikat, sebezhetőségüket, kiszolgáltatottságukat és azt, hogy ennek ellenére mégis meddig hajlandóak elmenni az "ágazat" gazdasági oldaláról származó kényelem és pompa kedvéért.

Nem állítottam valótlant, amikor azt írtam, hogy P.T.A. a legjobb színészekkel dolgozott. Így utólag visszagondolva Julianne Moore kegyetlenül jó alakítása maradt meg bennem a leginkább. A drogfüggő anyatípus, aki annak ellenére sem tud elszakadni a pornózástól meg a "szertől", hogy ezen a saját, vér szerinti fiával fenntartott törékeny kapcsolata múlik. Inkább keres magának pótlékot, másokra szórja anyai ösztönéből származó szeretetsugarait és közben végtelenül szenved, mert nem lehet egyszerre két helyen, de önmagát talán mégis jobban szereti, mint a saját gyerekét, mert a szabadságát azt nem adja a láthatásokért cserébe...

De éppen ilyen jók a többiek is, csak talán kevésbé ragyognak. Őrült jó jelenet például a nyolcvanas évek bevezetése W. H. Macy "előadásában". (ezt a jelenetet kétféle verzióban forgatták, és amikor a második, vagyis a filmben látható változattal vetítették, a közönség síri csendje nem hagyott kétséget Andersonban - ennek a verziónak kell maradnia) A valami lezárult és valami új kezdődik, de lehet, hogy nem mindenkinek, nemcsak a pornóiparra húzható rá....

És akkor még nem is ejtettem szót az Alfred Molinával készült jelenetre, amit nézve az ember igazából azt se tudta, hogy a köntös és alsógatya kollekcióban táncikáló, erősen beszívott Rahadtól, a petárdákat hajigáló nyikhaj kínaitól, a dübörgő zenétől, vagy a beszarás közeli három amigótól agyf@szt kapjon-e vagy röhögjön a kínosra sikeredett látogatáson, de esküszöm, az a néhány perc büntetően jóra sikeredett.

Most sűrű elnézéseket kéne kérnem, hogy voltaképpen leírom az egész filmet, de ezt egyszerűen nem lehet másképp.

Valamint igaz, hogy ebben a filmben Anderson még nem talált rá arra a stílusjegyére, miszerint megénekelteti a szereplőit és itt még azért a hangvétel is egy kicsit személyesebb, vagyis a szereplők képesek érzelmeket ébreszteni, de itt legalább nem éreztem azt, hogy "komámasszony, hol az olló, amivel kurtítani lehetne?" .De hát végül is húszas éveiben még elég másként látja az ember a világot, talán mert még bízik abban, hogy a teli toleranciatartály meg az a gyertya, amit a kezébe adtak a születésekor még sokáig és nagy területeket fog barátságos fénnyel bevilágítani, csak aztán rájön, hogy ehhez túl sok és nagy sötétség felett kéne győznie, a láng viszont egyre kisebb, a tartály meg lassan, de biztosan ürül kifelé...

Óhohó, majdnem elfeledkeztem arról, hogy megemlékezzek P.S. Hoffmanról, ami vétek lenne a javából. Rövidke jeleneteiben megint olyat játszott, amilyet csak a nagyok tudnak, nem is beszélve arról, hogy első felbukkanásakor a filmben, a szőke hajacskájával, meg a csíkos trikójával olyan cuki volt, mint egy jól táplált, extra-potrohos méhecske. Imádtam!:)
És hála Burt Reynoldsért is, de nem fejtem ki, ezt nézze meg mindenki saját maga.

A címválasztáson eltűnődtem, mert ugye a boogie nemcsak egy zenei irányzat, állítólag az angol szlengben didkót is jelent...
Mindenesetre találtam egy nagyon jópofa kijelentést a boogie-ról, amit így nagyhirtelenjében és az eldugulás jegyében meg is osztok az olvasókkal:

"Amikor valaki hallgatja a muzsikámat, maga előtt kell, hogy lássa, amint a táncparketten a hátsójukat riszáló pipik izgatják a férfiakat. Különben nem értettek meg semmit a zenéből."

Pusszantás mindenkinek.:)

Rock zene

2014-10-03 18:10.13

Köszi, köszi, hallgatás alatt az anyag.:)

2014-10-03 18:09.15

LECTORnak nagysok szeretettel és utólag is (bocsáttassék meg a memóriazavaros bolondoknak az ő fogyatékosságuk...:))
http://www.youtube.com/watch?v=NmnkqqiPwAE

A remény rabjai - Vélemények

2014-10-03 18:07.24

Aztán mire ez a bosszankodás? (megérteném, ha a csalódott ügynök lennél :)) Igen, valószínűleg bármelyik úriember megfelelő lett volna a feladatra, de Freeman, mint fehér-írből lett afro-amerikai nekem teljesen bejött, és jó, hogy így történt.:)

Bezony-bezony. PTA most menő nálam, de még mennyire.:)

Vicces képek

2014-09-29 17:34.20

Nem is értelek, miért...:D:D:D

2014-09-29 17:31.14

[link]

Malkovich és az ő arcai :):):)

2014-09-29 17:29.20

Biztos csak az irigység beszél belőled...:):):)

De fel a fejjel, neked is hoztam valamit:
[link]

A remény rabjai - Vélemények

2014-09-29 17:25.13

A huszadik szülinapját ünneplő filmről tuti összeállítással emlékezett meg ez a blog:
[link]

Köszönet a szerzőnek!:)

The Master - Vélemények

2014-09-29 17:03.55

Szeretem azokat a filmeket, ahol én dönthetem el, hogy vajon akarok-e szimpátiát érezni a szereplői iránt vagy sem, nem pedig a forgatókönyvírók szándéka teszi elém a jó vagy rossz készre csinált karakterét.
Nem is kérdéses, hogy a "Mesterben" ez megtörtént, mégpedig úgy, hogy közben végig azt éreztem, hogy Anderson azt láttatja velem, amit én szeretnék belegondolni a filmbe. Olyan ez, mint amikor Mantegna Piétáját
[link]
szemléli a néző. Az én perspektívám, az én megtapasztalásaim, az én értékrendem, ezért aztán rám bizatott, hogy pl. éppen egyetértek a Mesterrel, vagy hogy az összes teóriáját humbugnak tartom.

A választ elódázva először is hadd kezdjem azzal, hogy mind Phoenix, mind Seymour-Hoffman egyszerűen káprázatosat alakítottak a filmben. J. P. 173 centije néha a nevetségességig kicsinykének tűnt, (gondolok itt a "Dorisszal a padon" jelenetre) amit a görnyedt tartás csak még inkább aláhúzott. Aztán ott volt még az az agyvérzés-gyanúsan összezáródó szájszél, szóval a manus inkább emlékeztetett egy sunyi hiénára, semmint egy olyan valakire, akinél a gerinc nemcsak "tartóoszlopként" funkcionál.
Zilált múltja ellenére sem tudtam megszeretni, bár azt határozottan tiszteltem benne, hogy minden ragaszkodása mellett is megmaradt önállónak és függetlennek.

Seymour-Hoffman karaktere (L. Dodd) nagyobb ellentéte már nem is lehetne Phoenixének (Quell), bár néhány ponton nagyon is metszik egymást a jellemvonásaik. Látszólag ugyan összetettebb egyéniség, mint Quell, de ez maximum csak a műveltsége számlájára írható, mert amúgy ő sem az a tökös szellemóriás (aki kétségkívül nagyon meggyőzően tud beszélni), hiszen az ő életében is ott van a NŐ, aki megmondja mit, miért és hogyan. De mert Peggy voltaképpen egyenrangú társa a Mesternek (Amy Adams nagyon jó a szerepben) ez legfeljebb csak a nézőben kelthet kis kellemetlen érzést: lám, minden sikeresnek mondott férfi mögött ott áll a néha nagyon is ördögi nő, aki saját nagyravágyásának fogságában vergődve, ki tudja, mire ösztökéli a férfit...

Anderson anélkül gondolkodtat el, hogy irányt mutatna, merrefelé tartsunk. Ugyanakkor bátor annyira, hogy hősök nélkül meri hagyni a nézőit. Valahogy mintha szeretné lerombolni a "hibátlan" emberről alkotott illúziónkat, sokkal inkább arra sarkall, hogy nézzünk körül: az akiről ő mesél, talán a szomszédunk is lehetne, vagy miért is ne éppen mi magunk? Közben meg nem ítél. Sem el sem meg. Egyszerűen csak szemünkbe mondja, amit erről a világról gondol. Arról meg igazán nem ő tehet, hogy nem tetszenek a látottak. A változtatás jogát mindenki fenntartathatja magának és nyugodtan élhet is vele, addig meg ne akarjuk elhitetni magunkkal, hogy minden hű de milyen rendben van bennünk és körülöttünk, ebben a szerencsétlen világban. (akikben és akik körül béke és harmónia honol, azoktól, természeten, én kérek elnézést)

Halhatatlan szeretők - Vélemények

2014-09-29 16:55.38

Azt hittem, jóval egyszerűbb lesz írásba foglalni a gondolataimat ezzel a filmmel kapcsolatban, ám jó nagyot tévedtem... Túl sok benne az utalás, a célzás, a kritika és a tisztelgés (egy letűnt kor nagyjai és remekei felé) ahhoz, hogy mindent egyszeri nézésre sikerüljön befogadni. Jómagam is kétszer láttam a filmet, és állítom, hogy harmadszorra, sőt többedszerre is találnék még benne olyasmit, ami fel sem tűnt még az újrázás során sem...

Olvastam egy riportot Jarmusch-sal, aki elmondta, hogy nyolc évébe telt tető alá hozni a filmet és természetesen mi más is lett volna az akadály, mint a pénz... Ugyanis eredetileg egy akciódús sztorinak indult, mindenféle háborúskodással, de minél több ilyen jelenetet akartak a potenciális finanszírozók, annál makacsabb lett a rendező - és dafke kihagyott minden ilyesmit a történetből. Így meg már persze, hogy senki sem vállalta a kockázatot.
Mondjuk megértem, mert nem egy átlagos ízlést kiszolgáló tucatfilm készült, hanem egy rafináltan finom és mégis egyszerű szerelmi történettel kínálják a véres akciójelenetekben, a humornak aligha nevezhető, bugyuta idiótaságokban, vagy éppen a túlromantikázott vámpírnyálban hentergő filmekbe belefáradt nézőt.

Adva van ez a két, valóban szofisztikált és valami finom "felsőbbrendűséggel" felruházott "alak" - Ádám és Éva - és nekem óhatatlanul eszembe jutott az, hogy a halhatatlan jelző mellé feltétlenül odadobnám az érinthetetlent is, annyira nagyon nem evilágiak. Nemcsak mibenlétüknél, hanem természetüknél fogva sem. Jelenlétük a túlélésért folytatott harc a huszonegyedik század minden rosszal szennyezett világában, így olybá tűnhet, mintha ez a két démoni lény lenne a tiszta pont ebben az elkorcsosult világban.
Ezért is ennyire irritáló Éva testvérének, Eve-nek a felbukkanása. Ő az örökké hisztis, harsány, akarnok, megjátszottan édi-bédi, ám mégis önértékelési zavarokkal küzdő tinilány prototípusa, aki meggondolatlanságával egy pillanat alatt képes romba dönteni bármit, ami az útjába kerül.

Azt mondtam már, hogy Jarmusch zseniális helyszínekre tette a szereplőit? A szellemvárossá vált Detroit és az élettel teli, színes kultúrájú, lüktető Tanger közötti ellentét mintha a főszereplők jellemvonásait tükröznék vissza .
Szomorú látni azt, hogy amit az ember megteremtett az nem az örökkévalóságnak készült, lehet, felfogható ez egyfajta isteni büntetésnek is a nagyravágyás, a mohóság, a közöny és minden egyes emberi gyarlóság miatt. Hiszen ugyanolyan múlékonyak vagyunk mi magunk is, mint a "műveink" és groteszk módon minél nagyobb szükség lenne rá, annál kevesebb van abból, ami megmenthetné ezt a pusztulófélben lévő világot...

(Ennek okán meg érdekes lenne eljátszani azzal a gondolattal, hogy ha minden maradt volna az eredeti elképzelések szerint, és Évát nem veszi rá a Sátán, hogy egyen a Tudás Fájának gyümölcséből, mennyire lett volna elégedett az ember a hóthülyén, ámde boldogan leélt életével? Vagy mégis jobb, hogy így esett az eset és megérte-e az egész hajcihő, mert most meg az van, hogy a -"túlképzett" emberiség egyszer csak elkezdte túlkombinálni a dolgokat és azóta él az örök elégedetlenség mocsarában, ahonnan néha kitör, csak hogy kiélhesse pusztító szenvedélyét. Nekem erről a "megvilágosodásról" mindig ez a vicc jut eszembe:
Egy bolond az erdőben gombát szed és mondja minden gombára:
- Góómba, góómba...
- Az egyik gomba megszólal:
- Ha nem tépsz le, teljesítem három kívánságodat.
- Jó.
- Mi az első?
- Legyek okos. (okos lett)
- Mi a második? (a bolond felkiált)
- OKOS VAGYOK, BESZAROK. (megtörtént)
- És a harmadik? (a bolond észrevette, hogy valami van a nadrágjában)
- JAJJ, DE HÜLYE VAGYOK! GÓÓMBA, GÓÓMBA...)

Állítsd válaszút elé az embert, és szinte biztos, hogy eltéved...

A hosszúra nyúlt elmélkedés után ejtenék egy-két szót a színészekről is:
Tilda Swinton, a huszonegy év korkülönbség ellenére is tündöklő, de hát jól is van ez így, mert kettejük kapcsolatában ő a féltő-óvó szerető-anya-istennő, Tom Hiddleston meg olyan finomnak és törékenynek tűnik, mintha nem is valós lenne... (és olyan világos, hogy ez a pali egy, az igazán jó színészek közül, csak adjanak neki minél több lehetőséget, és lesznek, akik döbbenten látják majd, hogy valójában mennyivel többet tud Loki szerepénél)
Anton Yelchin figurája, bár nem központi alakja a filmnek, mégis fontos, és ügyes ez a fickó, bárhonnan is nézzük.
Mia Wasikowskáról meg annyit, hogy borzasztóan idegesítőnek találtam, de hát végül is ilyennek kellett lennie, ehhez meg tökéletesen megfelelt, amúgy sincs benne sokkal több. (Jómúltkorában láttam egy filmet, az édesen bájos, ám mégis mély és megindító gondolataival a fejecskéjében falramászás közeli állapotba kergetett, ám a végén mégis én bírtam tovább, ő ugyanis, szerepe szerint, meghalt... Gonoszság vagy csak szimpátiahiány? Tökmindegy, ez rajta úgysem segít.)

Egyszóval ez egy olyan film, ami nem mindenki számára befogadható, szerény nyomott véleményem szerint viszont egy kisebbfajta remekmű, ami a hangulatával és a zenéivel biztosan utat talál magának az ilyesféle alkotásokat kedvelők szívéhez.
(És hab a tortán: még az is ragaszkodhat a "tyúkszaros" életéhez, aki már végigélt néhány évszázadot... Ezek szerint mégsem olyan nagyon rossz dolog élni?:))

Ki tudja melyik ez a film?

2014-09-19 21:16.32

Nem fogadnék a kisujjamba (szerencsére nem vagyok jakuza), de elsőre ez ugrott be:
http://www.filmkatalogus.hu/Micsoda-no--f3818

:)

Freddie Mercury - Vélemények

2014-09-19 21:12.19

Mindazoknak, akiknek bármi bajuk van Freddie-vel:

[link]
;)

Vicces képek

2014-09-19 21:07.53

Szerintem megmosolyogtatóan cukik:
[link]

:):):):)

A könyvtolvaj - Vélemények

2014-09-19 21:04.05

[link]

:):)

2014-09-19 12:23.44

Legtöbbször csak magamban nyugtázom a véleményeidet (na jó, van olyan "kihagyhatatlan", amihez muszáj hozzányiffentenem valamit:)), de mivel ez az írás ilyen muszáj-kényszert váltott ki belőlem, mert szép és emberien "Szamurájos", ezért minden további szófosás helyett:
[link]
(természetesen velem együtt mondja:))

Kísérleti könyv - Tervezés topik

2014-09-19 12:11.21

Hahó, freemail szarakszik, ezért itt csak egy gyors beköszönés: remélem minden oké veled.:)

2014-09-19 12:10.29

Szőlő helyett kávé?:):):) Most megnéztem a képeket, és őszintén szólva nem tudnék választani...:) (teljesítménynek nem jártam utána, de a Mokka szerintem jobban fog passzolni a szabadidős és egyéb tevékenységeidhez) Sok sikert és nagyon biztonságos és kényelmes utakat kívánok az új családtaghoz!:)

Nem tudom mikor leszel, de amúgy mit szólsz a skót "helyzethez"? Szabad perceimet azzal töltöm, hogy próbálok összehalászni némi anyagot az országról, mert nagyon keveset tudok róla.
De így látatlanban is azon filóztam, hogy mennyiben érné meg kiválniuk az "egyesülésből"? És bár nagyon is érthető a függetlenség iránti vágy, mégis őszintén aggasztónak tartom azt, hogy a "nagyok" számára mennyire egyszerű gazdaságilag függővé tenni és "bedarálni" egy kis országot... Mert ha nem az angolokkal, akkor kivel szemben veszítenék el az autonómiájukat a skótok? (egy nem teljesen önálló és önellátó gazdaság előbb-utóbb hitelfelvételre kényszeríti az államot, a hitel meg függést jelent, tehát megint csak aktuálissá válik az autonómia kérdése..../persze, látszatról beszélhetünk, de szerintem az, ami a világban mostanában zajlik nem más, mint újragyarmatosítás/)
Bár ahogy a híradásokból láttam, ez a "veszély" -egyelőre- elhárult.

(más kérdés az, hogy vajon vannak-e még független államok ezen a sárgolyón, tekintve azt, hogy mindenki tartozik valakinek...)

Magnólia - Vélemények

2014-09-19 11:45.41

Most, hogy így lelepleztél, nyugodtan bevallhatom, hogy romantikus pillanataimban gyakran tépkedem a virágok szirmait és játszom velük a "szeret - nem szeret játékot"...:)
De komolyra fordulva: nem, nem számoltam meg őket, viszont az általam közölt botanikai értekezéshez hozzátartozott ez az információ is. (magamtól nem tudtam volna ennyi mindent, de ezt jeleztem is a "kis" szösszenetben)

A többes nem "királyi", hanem (hadd legyek nagyképű:)): írói szabadság.:) Lehet, hogy csak én élek olyan környezetben, ahol az embereknek szokásuk elcseszni ezt-azt (ebből a "tevékenységből" természetesen én sem maradok ki), ami a legtöbbször bizony megmarad a lépcsőházi bölcsességek (tudod, amikor már csak az ajtón kilépve jut eszedbe, hogy mit is kellett volna - higgadtan és átgondoltan - mondanod vagy tenned) szintjén.
Vagyis csak az általánosítás miatt használtam a többest, de ha ez az elbaltázásra való hajlam nem állja meg a helyét az általam nem ismert személyek esetében, akkor ezúton kérek elnézést az érintettektől.:)

A kilencek - Vélemények

2014-09-18 23:32.32

Tipikusan az a film, ami nagyot akart szólni, aztán "aktiválás" előtt csak elfelejtették betölteni a lőport...
És ezen még az sem segít, hogy három részre tagolták a sztorit, amit aztán egy közös kapocsnak kellett volna összefognia egy egésszé.

De hát nem is értem, mit problémázok ezen, hiszen végül is összeállt a film egy teljes egységgé, ami számomra arról szólt, hogy megmagyarázták Melissa McCarthy jelenlétét ezen a bolygón. Naná, persze, voltak benne olyan magaslati röpték, mint a videójátékok, a tévésorozatok és a valóságshow-k teremtett világának ráhúzása a valóságra, amiből filozofálgató ember számára adódna is a kérdés: vajon valóban létezik- e az, amit megélünk, és ha ez netán egy virtuális bábszínház, akkor mégis ki rángatja a szálakat? (bár tapasztalataim szerint, aki ilyesmiket néz, illetve, aki "bekockul" , az ritkán szokott merengeni az élet értelmén...)

Ha számmisztikailag nézzük, akkor világos, hogy mi felé szándékozták terelni az alkotók a nézőt:
"Az isteni hármas megsokszorozódása, a tökéletesség és az örökkévalóság száma. A hinduizmusban erre épül a mandala.
Számmisztikailag a 9-es szám kettős jelentéstartalommal bír. Egyfelől a nyugalomra, békességre, boldogságra, tökéletességre, másfelől indulatokra, törekvésekre, erőszakosságra, kegyetlenségre és elszántságra utal. A küzdőképesség számának is szokták nevezni. A szám gyakori megjelenése rendkívüli energiával, természetfeletti erőkkel bíró egyént mutat, aki elsöprő energiák, iszonyú erők mozgósítására képes."

És valóban, akik odáig vannak a férfi főszereplőért, nagy örömmel felkiálthatnak: Ryan Reynolds az isten!(egyébként nem, nem az, a filmben sem) Csak az a baj, hogy ebben ki is merül a katarzis.
De az is meglehet, hogy csak én nem nőttem fel az egyszerre magasröptű és mégis mélyen szántó gondolatok megértéséig, ebben az esetben igazán sajnálom - legalábbis a filmre szánt időt mindenképpen.

Magnólia - Vélemények

2014-09-18 23:26.32

Kezdődött azzal, hogy mazsolázgattam itt szerte és széjjel, vajon milyen filmet kéne már megnézni és főleg ki is játsszon benne? Először "A Nő" jutott eszembe, arról meg az, hogy Phoenix-szel kapcsolatban már "előjegyeztem magamnak" a "The Master"-t, erről meg jött, hogy van ott más közös nevező is, nevezetesen a rendező. Hogy az Anderson által jegyzett hat film közül miért pont a Magnóliák lett a nyerő, azt már nem tudom...

Azt hittem, az "apák bűnei a fiúkra szállnak" valami nagyon egyedi meglátás lesz, erre nézek körbe, egy kritikában szembejön a kifejezés, szívás, ez bizony másnak is eszébe jutott...:):) Eredetiségről ennyit hát.

Aztán következő lépésben a magnóliákkal kapcsolatban akartam "egerészni" valamit, de csak annyi derült ki, hogy egy nagyon régi növényről van szó, aminek az ázsiai változatát a buddhista szerzetesek a tisztaság virágaként tartották számon (az már csak hab a tortán, hogy az igazi liliomfák beporzását bogarak végzik, mert annyira régi a fajta, hogy méhek abban az időben még nem is léteztek...), és milyen érdekes, egy szülő-gyerek kapcsolatban általában a tiszta szeretetet feltételezi minden normálisan gondolkozó ember...
Tehát ha valami nagy tudálékosság mentén akarnék itt hablatyolni a tulajdonképpeni semmiről, akkor azt is mondhatnám, hogy az ilyesfajta történetek már legalább olyan ősidők óta megesnek, mint ahány éve léteznek a magnóliafák, a virágaik által jelképezett tisztaság meg legalább ugyanilyen régóta nem húzható rá a gyarlósága miatt folyvást botladozó emberiségre.

Amúgy meg szimplán és nagy valószínűséggel arról van szó, hogy a magnólia virága kilenc tagú, vagyis pont annyi, ahány ember sorsa keresztezi egymást a filmben...:):):)

Csakhogy mivel ez a világ korántsem normális és semmiképpen sem bűntől mentes, ezért kapunk néhány egymásba érő történetet. Olyanokat, amelyekben GPS és jeladó nélkül is nyomon követhetjük a remekbe szabottan elszabott kapcsolatok rajzolatát, a bűnbánástól visszafejtve az első kisiklások kezdetéig.

Talán másnak könnyebben megy a megértés, én azonban bajban vagyok: miért kell úgy viselkednünk és olyasmit tennünk, amit aztán életünk végéhez közeledve nagy eséllyel megbánunk? Főleg amikor tudatában is vagyunk annak, hogy amit teszünk, az másoknak, és leginkább a számunkra legfontosabbaknak nem jó? Miért követjük el újra meg újra ugyanazokat a hibákat és miért van az, hogy igazán csak azokat tudjuk bántani, akik közel állnak hozzánk? (jó, persze, nyilvánvaló, hogy azok, akik nem részesei az életünknek, nagy ívben tojnak arra, hogy kik vagyunk és mit akarunk, és hogy adott esetben miért vagyunk mogorvák vagy türelmetlenek, nem ismerjük egymást, tehát bátran lehetünk akár bunkók is egymással, úgysem sérül senki...- itt a legjobb példa mindjárt: hányszor fut bele ilyesmibe az egyszeri fórumozó, itt a katalóguson is....)

Szülőként, társként viszont óriási felelősséget hordozunk. A cselekedeteink pedig nem maradnak válasz nélkül, akár "megtorlásként", akár hála és szeretet formájában érkezik vissza hozzánk a múltra tett reflektálás.
És félelmetes szembesülni azzal, hogy tulajdonképpen minden körbeér... Mert akár hisz az ember az isteni gondviselésben, akár nem, azért valljuk be, szinte valamennyien voltunk már szem-és fültanúi olyasminek, amit hétköznapi nyelven úgy hívunk: " az Isten nem bottal ver és mindenki visszakapja, amit adott".

A véletlenek meg nem mindig véletlenek, bárhogyan is annak tűnnek...

(Olvastam egy helyütt, hogy Anderson Robert Altamannak ajánlotta a "Vérző olaj"-at, szerintük ennek a tisztelgésnek az volt az alapja, hogy a "Rövidre vágva" adta az ihletet Andersonnak a "Magnólia" megalkotására.)

Akárhogy is van, a Magnóliák nem mindennapi jelenség, és annak ellenére, hogy nem ártott volna, ha Anderson közelebbi barátságot köt az "ollóval" és sűrűbben használja, simán szerethető alkotás.

Ha pedig maradunk a magnólia virágánál, akkor ebből a leírásból kiindulva: "A magnólia illóolaj csillapító, csendesítő hatásáért elismert; rendkívüli hatású nyugtató az izgalommal teli, stresszes, szorongásos állapotok esetén. Boldogság, optimizmus és biztonság érzetét kölcsönzi."- még fanyarul el is mosolyinthatjuk magunkat; az irónia felsőfokával találkoztunk.

Borgman - Vélemények

2014-09-12 23:33.10

Tartoztam magamnak ezzel a filmmel, mivel már régebben tervbe vettem a megnézését. (az ember már legalább saját magát ne vágja át, bár, az élet fura...:):))

Na szóval, azért "rágyúrtam" egy kicsit, mert olvasgattam róla ezt-azt, mielőtt megnéztem. De legelőször az jutott eszembe, hogy a névnek nézek utána, tuti ezermillió százalék, hogy egy ilyen jellegű filmben mindennek jelentése és jelentősége van. Aztán meg is találtam egy kritika sorai közé csavarva a választ: Camiel (azaz bibliai formában Camael) az az arkangyal, aki seregeivel kiűzi az Édenből az első emberpárt, a borgman pedig egyfajta behajtót jelent a hollandban. (Arra már viszont nagyon oda kell figyelni, hogy Camiel használja az Anton nevet is, és ennek is van jelentősége a történetben, de efelett könnyen át lehet siklani, mert közben igencsak ráérős tempóban és itt-ott meglehetősen zagyván folynak az események.) Ezekkel az infómorzsákkal azért már lehetett valamit kezdeni.

Azzal viszont már kevésbé, hogy maradtak kis kérdőjelek a film végére is, de állítólag a rendezőnek nem is volt célja, hogy a nézőközönség mindent megértsen. Elvileg úgy kellene működnie az egésznek, mint egy kávéfőző esetében: a rendező adagolja a kávét és a vizet, a néző dolga meg annyi, hogy szűrje le a lényeget, vagyis a zacc fennmaradása után hozzájuthat a fincsi kis feketeleveshez.:)

A baj csak az, hogy ez egy pályaudvari vendéglátóegység (resti) közepesen érdektelen eszpresszójára hasonlított, de ami ennek ellenére azért nem volt egészen fogyaszthatatlan lötty. (Főleg, ha azt vesszük alapul, hogy mondjuk az unalomig ismert és megszokott kávé helyett valami újat kapunk, még akkor is, ha az aroma nem jut teljes pompájában érvényre, mert ügyetlen a kávéfőzőlány vagy rosszul működik a gép, vagy ne adj Isten, a vendég van hisztis hangulatban...)

Hiszen mesélt arról, hogy a jólét önmagában nem óv meg senkitől és semmitől, még akkor sem, ha erődítményszerű épületben él az ember és nem kell mindenért nap mint nap megküzdenie. Ahogy az sem szül jó vért, ha az ember előítéletes, ugyanakkor meg hajlamos elhamarkodott döntéseket hozni. A látszólagos egyetértés és összhang mozdulatlan felszíne alatt meg nem ritkán gyűlöletbe és türelmetlenségbe átcsapó indulatok húzódnak meg. Szóval elvileg egy hazugsághalmaz tetején csücsülünk, és addig jó nekünk, amíg valaki be nem dob egy követ az állóvízbe, mert annak esetleg olyan következményei lehetnek, amivel nem biztos, hogy szívesen szembenéznénk. Már ha egyáltalán eljutunk addig, hogy szembesüljünk ezekkel a következményekkel...

Ez az első film, amit Warmerdamtól láttam - akit több írásban is Pasolinihez, Haneke-hez és Lynch-hez hasonlítanak (hú mennyi a pótolnivalóm ezen a téren is...) - és ez alapján, bevallom őszintén, kissé felemás érzésekkel viszonyulok hozzá, mert jóval többet, azaz inkább mást vártam a Borgmantól. Ez a szürreális, a mese -és a hit világába átlépegető komótos történetmesélés nem igazán tudott közel kerülni hozzám, de lehet, hogy mindez csak a filmmel szembeni elvárásaim miatt van. A Borgman ugyanis se nem durva, se nem beteg, "mindössze" egy átlagosnak nem mondható, igen sajátos szemszögből értelmezett "bűn-és bűnhődés- történet", holland módra.

Kísérleti könyv - Tervezés topik

2014-09-09 18:57.41

Úgyszintén, bár most nem tudok hosszabban maradni, mert még kismillió tennivaló vár...:(

Amúgy írtam, a sztorit is olvastam, köszi!:)További jókat!:)

Versek!

2014-09-09 18:55.29

:) Úgy legyen.:)

És egy kis gondolatmorzsa a Távol-Keletről:

"Az élet olyan mint egy könyv,

Nem lehet megítélni a borítójáról,

De bánjunk minden egyes lapjával úgy,

Mint egy ember életének egy napjával,

És jussunk túl a fedélen a könyv belsejébe,

Ahol a tudás és a felismerés található.

És ahogyan minden könyvnek van egy utolsó oldala,

Nekünk is lesz egy utolsó napunk,

A könyveket tartalmuk szerint kell ítélnünk,

Nem lapjainak száma alapján." (Lao-ce)

Szenvedélyek viharában - Vélemények

2014-09-09 18:38.11

Kedves Langelus, megint nagyon csúnya és kegyetlen leszek hozzád, de azt kell mondjam, érzelmileg még nőnöd kell ehhez a filmhez. Bár kétségkívül el tudom fogadni a kritikádat, miszerint egy szappanopera zanzásítását vélted benne felfedezni, hiszen ahány szempár, annyi látásmód, de ez esetben úgy tűnik, te egy kissé Jumurdzsák üzemmódba voltál kapcsolva...

Komolyan nem láttad azt az összetartozást, azt a szenvedélyek vihara szülte külső-és belső "háborúk" ellenére is jelen lévő tiszteletet és szeretet, ami ott volt a család, sőt, tovább megyek, Ludlow ezredes birtokának minden lakója között? Komolyan nem érted azt, hogy a szerelem nemcsak felemelni, hanem sárba taszítani és megalázni is képes? Nem "fogtad", hogy a család minden egyes férfi tagja talpig férfi volt, a szó klasszikus értelmében, akik még akkor is ragaszkodtak az elképzeléseikhez, ha azzal fájdalmat okoztak másoknak? Mit gondolsz, miért "lépett le" Mrs. Ludlow? Miért hagyta ott a férjét és a három fiát? (erre nem tértél ki, pedig mekkora lehetőség lett volna a szappanopera szempontjából...:))

És mit gondolsz, miért vonultak be a fiúk, apjuk minden tiltása ellenére is ? Tán' csak nem köze volt hozzá a neveltetésüknek, és az apai példaképnek? Amúgy is, melyik gyerek hallgat a szüleire, ha az tiltani akarja valamitől?

Ami pedig Tristant illeti: az ezredes, bár mindhárom fiát mélységesen szerette, láthatóan ez a fiú volt a kedvence. És hogy miért? Talán mert önmaga szilajságát látta benne, és tudta, érezte, hogy ez a fiú különleges. (erről egyébként az indián is mesélt, csak oda kellett volna figyelned rá, már az elején is)
Hogyan is érthetnéd meg Tristant? Ritka az ilyen ember, még ha csak regényalak is, mert az életben is megvan a maga megfelelője. Nem tudom, emlékszel-e még, amikor Erőss Zsolt hegymászó halála borzolta a kedélyeket, itt a katon. Akkor is nagyon sokan nyilatkoztak elítélően. Pedig "csak" egy szenvedélyről volt szó.
Azért mondom, hogy az ilyen emberek különlegesek, mert "hétköznapi halandó" soha nem fogja tudni megérteni miféle őrült istenség lakozik az "ilyenek" "belsejében". (Szenvedély és szenvedély közt is van különbség, ugyanúgy, ahogy a kályha melegét sem lehet összehasonlítani a szavanna forróságával, de ez is csak megélés kérdése...:))

(sajnos meglehetősen régen láttam a filmet, de számomra maradandó élményt nyújtott)

A Wall Street farkasa - Vélemények

2014-08-31 21:29.26

A pénz miattira írtam, amit.

A többi nem érint, nem is hoztam szóba. (Csak mert azt írtad, hogy a pasasok miatt írtad)

2014-08-31 21:27.22

Ez teljesen jogos, csak az a fájó benne, hogy a naivitás mögött egyfajta bizalom van... (jó, van ahol a butaság is közrejátszik, vagy az abszolút hozzá nem értés, de ha úgy kell élni, hogy minden bokorban svindlit sejt az ember, az eléggé káros...)

2014-08-31 21:24.58

Bocsi, bocsi, azt hittem az irigység a pénzre való célzás volt...:) (lassan fogom, de megy ez, mint árokpartján a nyolcasra csavarodott bicikli...)

2014-08-31 21:22.57

Mire addig a jelenetig elért a film, már kihalt belőlem a röhögés képessége. Talán higgadtabban kell majd újra nekifutnom, bár az efféle kreténségek nálam nem nyerők. (lehet, hogy mégiscsak favicces vagyok...):)

2014-08-31 21:19.54

Hát igen, sose voltam egy diktátor típus, ezért a megengedés.:) Na, jó, viccet félre, valóban nagyon jó, hogy valaki tud szarból várat építeni, csak nálam nem megy a szétválasztás, mert az elismerésnek gátat szab, hogy inkább az átvágottakkal értek egyet. (azt hiszem, túlérzékenységben szenvedek)

elejére ... 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk