Fórum - Versek! (170. oldal)

elejére ... 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 ... végére

13160. Angelika58 (2011-10-27 22:21.09)   - (válasz Kimikem 13158. hozzászólására)

Az egyik kedvenc József Attilám. "Egy vaslábasban sárga fű virít." Látom most is.

13159. Kimikem (2011-10-27 22:15.38)   - (válasz Kimikem 13155. hozzászólására)

Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad. Vagy ez a rész! :))

13158. Kimikem (2011-10-27 22:13.37)   - (válasz Mütyürke 13150. hozzászólására)

JÓZSEF ATTILA : ELÉGIA Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt szikárló tűzfalak magányán a nyomor egykedvű csendje fenyegetően és esengve föloldja lassan a tömény bánatot a tűnődők szivén s elkeveri milliókéval. Az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom. Ernyőt nyit a kemény kutyatej az elhagyott gyárudvaron. Töredezett, apró ablakok fakó lépcsein szállnak a napok alá, a nyirkos homályba. Felelj - innen vagy? Innen-e, hogy el soha nem hagy a komor vágyakozás, hogy olyan légy, mint a többi nyomorult, kikbe e nagy kor beleszorult s arcukon eltorzul minden vonás? Itt pihensz, itt, hol e falánk erkölcsi rendet a sánta palánk rikácsolva őrzi, óvja. Magadra ismersz? Itt a lelkek egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt oly üresen várnak, mint ahogy a telkek köröskörül mélán és komorlón álmodoznak gyors zsibongást szövő magas házakról. Kínlódó gyepüket sárba száradt üvegcserepek nézik fénytelen, merev szemmel. A buckákról néha gyüszünyi homok pereg alá... s olykor átcikkan, donog, egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy, melyet az emberi hulladék, meg a rongy, rakottabb tájakról idevont. A maga módján itt is megterít a kamatra gyötört, áldott anyaföld. Egy vaslábasban sárga fű virít. Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz, hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide? Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám. 1933 tavasza

13157. Angelika58 (2011-10-27 22:09.20)

Nagy László: Himnusz minden időben Te szivárvány- szemöldökű, Napvilág lánya, lángölű, Dárdának gyémánt köszörű, Gyönyörűm, te segíts engem! Te fülemülék pásztora, Sugarak déli lantosa, Legelső márvány-palota, Gyönyörűm, te segíts engem! Siralomvölgyi datolya, Festmények rejtett mosolya, Templomi arany-kupola, Gyönyörűm, te segíts engem! Díjra korbácsolt versenyló, Lázadásokban lobogó, Csillag, dutyiba pillantó, Gyönyörűm, te segíts engem! Harctéri sebek doktora, Hazátlanoknak otthona, Mézes bor, édes babona, Gyönyörűm, te segíts engem! Piaci csarnok álmosa, Nyomorúságnak táncosa, Szilveszter-éji harsona, Gyönyörűm, te segíts engem! Béta-sugárban reszkető, Sok-fejű kölyket elvető, Tengerek habján csörtető, Gyönyörűm, te segíts engem! Minden időben ismerős, Mindig reménnyel viselős, Bájokkal isteni erős, Gyönyörűm, te segíts engem! Öröktől belémkaroló, Vánkosra velem hajoló, Varjakat döggé daloló, Gyönyörűm, te segíts engem! Jog hogyha van: az én jogom, Enyém itt minden hatalom, Fölveszem kardom, sisakom, Gyönyörűm, te segíts engem! Felragyog az én udvarom, Megdicsőül a vér s korom, Galambok búgnak vállamon, Gyönyörűm, ha segítsz engem!

13156. Kimikem (2011-10-27 22:06.49)   - (válasz Lector 13154. hozzászólására)

Én is épp így érzem... :))

13155. Kimikem (2011-10-27 22:05.51)   - (válasz Mütyürke 13150. hozzászólására)

Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Na, jó, Mütyürke! :)) Tudod, hogy imádom!!! :))

13154. Lector (2011-10-27 22:05.19)   - (válasz Mütyürke 13150. hozzászólására)

No nem!Ez övön aluli ütés!:))))Micsoda este!!!!

13153. Lector (2011-10-27 22:03.58)   - (válasz Mütyürke 13149. hozzászólására)

Igen ezt magam is soxor olvasom.

13152. Kimikem (2011-10-27 22:03.38)   - (válasz Mütyürke 13149. hozzászólására)

Ezt azért nem linkeltem, mert ezt a napokban már valaki kirakta ... De, igen! GYÖNYÖRŰ !!!

13151. Angelika58 (2011-10-27 22:02.11)   - (válasz Mütyürke 13149. hozzászólására)

A versek verse.

13150. Mütyürke (2011-10-27 22:02.06)

József Attila ÓDA 1 Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés. 2 Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha! 3 Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng. 4 Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait? S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!... Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen. Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját - hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják! Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain! Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi fény borong - tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság. 5 Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak. De addig mind kiált - Kit két ezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!... (Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.) 6 (Mellékdal) (Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz: Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.) 1933. június

13149. Mütyürke (2011-10-27 22:01.05)

Radnóti Miklós: Tétova óda Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet újra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagyok más világ. S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

13148. Kimikem (2011-10-27 22:00.55)   - (válasz Mütyürke 13145. hozzászólására)

:)) Tényleg! Mekkora film az is ! :)) :))

13147. Mütyürke (2011-10-27 22:00.44)   - (válasz Lector 13144. hozzászólására)

Akkor a két legszebb se maradjon ki!

13146. Kimikem (2011-10-27 21:59.13)

LEVÉL A HITVESHEZ A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel, - remélem ujra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, - csak messze vagy! Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek, - s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát, s országok útjait; bíbor parázson, ha kell, zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2 x 2 józansága hull rám. 1944. augusztus-szeptember

13145. Mütyürke (2011-10-27 21:58.40)   - (válasz Kimikem 13143. hozzászólására)

A vershez nekem "képi aláfestésnek" A zongorista c film ugrik be ,amióta láttam

13144. Lector (2011-10-27 21:51.54)

Nagyon szépeket írogattok ide, halljátok é? Valami neves nap van ma? Érzelmi túl...fűtött radiátor,vagy ,valami? Öröm titeket olvasni!. No hiszen,ezért ,vers fórum ez.:)))

13143. Kimikem (2011-10-27 21:50.01)

RADNÓTI MIKLÓS : TÖREDÉK Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. ....................................... Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1944. május 19.

13142. Lector (2011-10-27 21:48.49)   - (válasz Mütyürke 13136. hozzászólására)

A figyelem, ,...figyelem! ,,Fegyelem!:))))

13141. Angelika58 (2011-10-27 21:46.49)   - (válasz Mütyürke 13140. hozzászólására)

Emlékezetből írtam le, ellenőrizni kellett volna. De megvallom, kb. ezer éve abban a tudatban voltam, hogy Radnóti...

13140. Mütyürke (2011-10-27 21:43.13)   - (válasz Angelika58 13137. hozzászólására)

Előfordul ,biztosan kölcsönadnák egymásnak :))Mindegyikőjüket szeretem.A matek nekem sem erősség ,ezért inkább a versek:)

13139. Kimikem (2011-10-27 21:41.37)

RADNÓTI MIKLÓS : :TARKÓMON JOBBKEZEDDEL Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel, a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el; hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben. Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom, oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos, pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden. Meséled, még nem is volt egészen három óra, mikor már felriadtam rémülten és felültem, motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen, a két karom kitártam, mint félelemtől borzas madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben. Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett? Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem, s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt. S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált. 1941. április 6.

13138. Kimikem (2011-10-27 21:39.06)   - (válasz Mütyürke 13136. hozzászólására)

[link]

13137. Angelika58 (2011-10-27 21:37.30)   - (válasz Mütyürke 13136. hozzászólására)

És te tudod jól, bizony. Kétszer is megviccelt a memóriám.Hiába, be kell látni, örexem... Nyilván a számok keveredgettek össze, mert ez a 26.évből van (remélem).Sose voltam jó matekos...:))

13136. Mütyürke (2011-10-27 21:31.18)   - (válasz Angelika58 13130. hozzászólására)

Nem Szabó Lőrinc?Én ezt a verset tőle "tudom".

13135. Kimikem (2011-10-27 21:30.28)   - (válasz Angelika58 13132. hozzászólására)

Itt írtam! 13124.hsz !:))

13134. Vbacs (2011-10-27 21:29.42)

Nem az a fontos, hogy meddig élünk, Hogy meddig lobog vérünk, Hogy csókot meddig kérünk és adunk, Hanem az, hogy volt egy napunk, Amiért érdemes volt élni. Ady Endre

13133. Vbacs (2011-10-27 21:29.29)

Ó, az én Radnótim:))

13132. Angelika58 (2011-10-27 21:28.48)   - (válasz Angelika58 13130. hozzászólására)

Elnézést, nemtom, miért kétszer került ide. De kétszer is szép talán...

13131. Kimikem (2011-10-27 21:27.28)   - (válasz Kimikem 13128. hozzászólására)

Megzenésítve: http://www.youtube.com/watch?v=sS_7-zhdIxs Óóóó, ha ott lehettem volna!

elejére ... 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 ... végére