Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
Hamarosan a TV-ben |
Angyali segítség - Story4, 16:15 |
Valld be, Fletch - HBO, 16:20 |
Gyakornokok - Direct One, 16:30 |
A férfi mögött - Film4, 16:35 |
A jeges pokol - Filmbox Extra HD, 17:25 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Cuba Gooding jr. (57) |
Tia Carrere (58) |
Kate Bosworth (42) |
Paz Vega (49) |
Taye Diggs (53) |
További szülinaposok |
Utoljára értékeltétek |
Az igazi élet |
Nam Joo-Hyuk |
2021-03-20 18:59.13 |
SCHIFFER PÁL: A PÁRTFOGOLT
Az 1981-ben készült A pártfogoltban Schiffer Pál az 1970-es Fekete vonat című dokumentumfilmje egyik gyerekszereplőjének, Kitka Jánosnak a sorsát mutatja be. A rendező vonzódását a dokumentarista játékfilmek iránt egyik interjújában így indokolta meg: "Amikor 11 éves voltam, a fél családomat letartóztatták, a másik felét, köztük engem is, leraktak Debrecenbe, egy munkáskolóniába. Gyakran utaztam azon a bizonyos fekete vonaton, ami később egy sikeres produkcióm címe is lett. Megtapasztaltam azt, amiről korábban fogalmam nem volt: hogy vannak, akik éheznek, rosszul tápláltak, rossz körülmények között laknak, betegségektől, megaláztatásoktól szenvednek, és erről az emberek többsége nem tud. Egy elkényeztetett budai úrifiú voltam, és 11 évesen egyszer csak megismertem a valóságot. Óriási csalódás volt számomra. Később felnőtt fejjel azt gondoltam, hogy kell lennie olyan értelmiségieknek, filmeseknek, televíziósoknak, rádiósoknak, akik beszélnek azok helyett, akik nem tudják elmondani a maguk baját." Ehhez az ábrázoláshoz Schiffer a legmegfelelőbb segítőtársakat, a legmegfelelőbb médiumot és technikákat vette igénybe. |
2021-03-17 03:44.00 |
Csak megnéztem a második évadot is és úgy gondolom, nagy hiba lett volna kihagyni. Utóbbi a teljes történet kifejtése, keretbe helyezése. Szerintem jobb, összeszedettebb, akciódúsabb, mint az első évad. |
2021-03-08 19:48.38 |
Az első évad után leálltam a sorozattal. Nagyon jó a felvetés, a sztori. A szuperhősök "dekonstruálása" kiváló elgondolás. |
2021-03-08 19:42.52 |
Fontos dokumentumfilm, ajánlom a szociális médián függőknek! |
2021-02-27 15:08.22 |
John Aba-Magyar:
"Szorakoztato eloadas nem vitas. A Figaro Hazassaga kaptafara keszult a darab miszerint a szolgalo tuljar a nagyur eszen. Itt is a titkarno kulonos manipulacioival bekeriti a bankigazgato fonemes erzelmeit. Az ilyesmik a szegeny emberek vigasztaloi. Lam, lam, a szegeny templom egere is ervenyesulhet. A kapitalista irodalom tucatszamra ont ilyen munkakat a piacra. A Hollywood-i ipar is buszkelkedhet termekeivel. Sokszor elnezem hogy micsoda pazar fenyuzo filmeket produkalnak itt Amerikaban, holott ez a fold lassan mar a szazmilliok kuldusa lesz. A valosag az hogy egy titkarno vagy cseled ha csak rosszul nez az urara azonnali hatallyal elbocsatjak, nemhogy meg manipulalni lehetne oket. Ne keverjuk ossze: van szinhaz es valosag. A szineszek szinvonalasan teljesitenek: az hogy ki nem allom a Bodrogit, arrol ki tehet." |
2021-02-13 14:49.55 |
Szórakoztató film. A XII. kerületi Turul szobor körüli hacacáré jutott az eszembe. |
2021-02-07 18:03.01 |
"ezeket a filmeket nagyon sokan a filmben megjelenő meztelenség miatt nézték meg." Így volt. Jancsó filmjeiről ez már széles körben ismert volt. |
2021-01-24 17:27.59 |
Felhozom az anime alapján készült videót:
Röyksopp - So Easy (Mononoke) [link] |
2021-01-24 17:23.45 |
Pedig az istentelenül jó alakja és csodaszép arca predesztinálja erre a szerepre. Szépsége teljében volt ekkor.
A film lekötött, érdekes volt. J. J. jól játszotta a kicsit bolond, befordulós férfihőst, akiért oda vannak a lyányok, asszonyok. Nem lepett meg túlságosan a szuicid vég. |
2021-01-17 19:01.02 |
Micsoda költségvetés lehetett ez a film! Válogátás a legjobb színészekből és színvonalas feldolgozása a műnek. Érdemes megnézni. |
2021-01-16 14:56.05 |
Igazából ez egy szomorú történet happy end nélkül. De szórakoztató és derűs formában. Színvonalas szórakozás, kiváló színészek. |
2021-01-10 16:04.31 |
Azt én is, bár szerintem nem hagyott túl mély nyomot a papíron.
Érdekes volt látni a falu rideg, zárt, merev közösségét, szokásait. Egyébként a film erős 60-as évek fíling! |
2021-01-09 16:06.03 |
Nem túl izgalmas film, de ezeket a párkapcsolaton belüli és kívüli viszonyokat, érzelmeket jól végigvezeti. Egyszernézhető alkotás, kordokumentum. Azért Monori Lili szüléséről a jelenet a végén - finoman szólva - meglepett, annak ellenére is, hogy nem vagyok prűd és egészségügyben dolgozok. Kendőzetlenül, egy az egyben egy színésznő ennyire megmutassa a testét, ez egy váratlan volt még úgy is, hogy a hetvenes évek magyar filmjeiben a szexjelenet kötelező tartozék volt.
A film után ez a szám jár a fejemben: [link] |
2021-01-08 16:57.11 |
A Bezerédy-monológ nagyon kemény! Örökérvényű. |
2021-01-08 13:54.43 |
Üdv, 2021-ben!
Jó ideig jegeltem a filmkatot, de mostanában visszatértem magyar filmeket nézegetni és a régi témákat is megnézni, ezért vagyok csak itt. Szörnyű, hogy Meisecske öngyilkos lett! Nem biztos, hogy jó tudni a szereplők-színészek utóéletét. |
2021-01-08 13:48.11 |
"Helen Keller és Anne Sullivan, egy hozzám közel álló fogalommal élve, egymásra tudtak “érzékenyülni” olyannyira, hogy abból egy évtizedekig tartó, valóban kölcsönös, valóban gyümölcsöző, mindkettejüket inspiráló együttműködés és egy őszinte bizalmon alapuló, életre szóló kapocs lett. Nem csoda hát, hogy sokakat megihletett a történetük, többek között két film és egy színdarab is született a témában. A 2000-ben készült Kismadár c. teljes estés, színes alkotás az 1962-es Csodatévő című film aprólékosan kidolgozott remake-je, ahol a drámai manírok helyébe az árnyalt ábrázolás lép.
Helen Keller csecsemő korában nem csak megvakult, de meg is süketült. A siket-vakság, mint halmozottan sérült állapot ismeretes, de a megnevezés csalóka, rendkívül ritkán jelent ugyanis valóban siketséget és vakságot. Az esetek többségében a fogyatékosságnak ez a formája “mindössze” a hallás- és látássérülés eltérő mértékű, egyidejű jelenlétére utal. Épp ezért Helen Keller esete már önmagában is nagyon különleges. Az önéletrajzi ihletésű film, élete első éveinek teljes elszigeteltségét és kilátástalanságát mutatja be, a meghatározó áttörés pillanatáig. A kislány eleinte csak dühkitörések és öncélú hisztik segítségével kommunikál, fogalma sincs, hogyan közölje a külvilággal azt, amit közölni akar, hogy is tehetné, ha nem lát, nem hall és nem beszél. Ekkor lép be az életébe Anne Sullivan, aki maga is látássérült (gyengénlátó), így objektívan áll Helen problémájához, szakmai, tapasztalati alapon. Ezt azért fontos kiemelni, mert Helen szülei iskolapéldái nem csak a túlféltő, elkényeztető attitűdnek, de a következetlenségnek is. Nem tudnak kommunikálni a kislánnyal, ezért lekenyerezik, cukorkával tömik, hogy nyugton maradjon. Tolerálják az antiszociális viselkedést, de csak mert nem tudják kezelni lányuk sérültségét. Új nevelőnőjében, a kislány úgymond emberére talál. Anne nem csak konok, szívós és türelmes, de erélyes is, így nála nem működnek Helen eleinte makrancoskodó, agresszív manipulációs kísérletei. Ez az erőegyensúly alapozza meg azt a kapcsolatot, bizalmi kölcsönösséget, mely aztán segít a kislánynak kijutni a nyelvtelenség okozta légüres térből – amint azt Anne megfogalmazza: „a nyelv úgy kell a léleknek, mint a fény a szemnek”. Ahogy Helen külső-belső harcát nézzük, óhatatlanul is felmerül, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az érzékszerveinknek. Evidensnek tekintjük, hogy a rendelkezésünkre állnak, így eszünkbe se jut, hogy nélkülük nem lennénk képesek felfogni semmit a külvilágból. A minket érő ingereket az érzékszerveink szűrőjén keresztül dekódoljuk és azok segítségével reagálunk mindarra, ami körülvesz bennünket. Nem csak a nonverbális, de a verbális kommunikáció is elképzelhetetlen érzékszerveink használata nélkül. Ha a beszédtanulás folyamatára gondolunk, azonnal világossá válik, hogy hallás nélkül nincs közvetlen tapasztalatunk a hangartikulációról sem, ezért van az, hogy a született siketség némasággal párosul. Persze nem lehetetlen hallás nélkül megtanulni beszélni, de emberfeletti kitartás és türelem szükségeltetik hozzá. Sullivan, azzal, hogy megtanítja Helent a tapintható jelnyelv használatára és megérteti vele az őt körülvevő világ és a szavak kapcsolatát, igazi csodát tesz. Mert amire nincs szavunk, az nem létezik számunkra, legalábbis fogalmi rendszerünkben nem, így nem is tudunk rá reflektálni. Sőt semmilyen kommunikációra nem vagyunk képesek szavakba rendezett fogalomrendszer nélkül. Minden élőlénynek szüksége van arra, hogy strukturáltan teremthessen kapcsolatot, mindegy milyen nyelvet használ erre a célra. Az ember számára, ezen struktúra alapkövei a szavak, melyekhez jelentést társít. Helennek tehát nem csak magát a tapintható jelnyelvet, mint mozdulatsort kell megértenie és megtanulnia, hanem azt is, hogy az őt körülvevő világ és a jelek között kapcsolat van. Egy „ép” kisgyereknek ez hamar egyértelművé válik, amikor rámutat egy tárgyra és ezzel egyidejűleg hallja a tárgy nevét, de olyasvalakinek, aki nem lát és nem hall, ez rendkívül bonyolult és elvont, fizikai érintkezésen alapuló képzettársítást igényel. A film ennek a nyelvkeresési és nyelvmegértési folyamatnak a fázisait mutatja be, egészen addig, amíg a kislány, egy drámai áttörésnek köszönhetően megérti a szavak és a dolgok azonosító viszonyát és ezzel egyidejűleg a szavak és a tapintható hangrezgések kapcsolatát is, melynek segítségével végül beszélni is megtanul. Alapvetően kétszereplős filmről beszélhetünk, a háttérkarakterek inkább csak funkciójukban vannak jelen. A gyerekszínészekkel szemben sokszor vannak fenntartásaim, Halie Kate Eisenberg azonban annyira hiteles alakítást nyújt a kis Helen szerepében, hogy miközben néztem a filmet, abból az alapvetésből indultam ki, hogy valóban vak. Nem is nagyon tudtam mit kezdeni az érzéssel, hogy valahonnan ismerős… A stáblistát nézegetve döbbentem rá, hogy már más filmben is találkoztam vele. Hozzátenném, hogy nem csak a vakságot ábrázolja megtévesztő hitelességgel, egyébként is csodálatos beleérzéssel és árnyalat-gazdagsággal játszik. A jellemfejlődés minden eleme kidolgozott, és szép ívet jár be az elkényeztetett, hisztis és agresszív kis vadembertől, a mélyen kötődő, érzékeny, a világ felé egyre nyitottabb, egészséges lelkivilágú kislányig bezárólag. Az Anne Sullivant alakító Alison Elliott karakterábrázolása szintén sokoldalú és eleven, mind színesebb lesz, ahogy egyre közelebb kerül kis tanítványához, így válik a pragmatikus tanítónőből gyengéd nevelővé. A dramaturgiai felépítés fokozatos, finoman adagolt, időt hagyva a megkapó pillanatoknak. Örülök, hogy Helen és Anne történetéről született egy újabb feldolgozás, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a meghatóan szép, igazán emberi és nem utolsó sorban figyelemreméltóan hiteles filmet. Kiegészítésként mellékelek a kedves Olvasóknak két narrált fotót is a fentiekhez. Egy elragadóan szép, művészi portréfotó a fiatal Helen Kellerről, természetesen fekete-fehér. Helen félprofilból látszik, egy asztalnál ül, amin egy óriási könyv fekszik, kinyitva. A hölgy, bal kezét a könyv lapján nyugtatja, mintha épp csak pihenne olvasás közben, jobb kezében pedig egy a képbe jobbról behajló rózsaág. Helen, félig lehunyt szemmel, óvatosan magához húzza az egyik virágot, hogy érezhesse annak illatát. kismadár A képen a két színésznőt láthatjuk, a Helen Kellert játszó Halie Kate Eisenberget és az Anne Sullivant alakító Alison Ellott-ot a film egyik emblematikus jelenetében, mikor a nevelőnő vizet csorgat a kerti cserépkútnál a kislány kezére és közben ugyanezt jeleli annak tenyerébe, így végül megtörténik az áttörés, összekapcsolódik fogalom és objektum, Helen megérti a tárgyak neve és a tárgyak közti azonosító viszonyt. A kislány fodros, masnis lila egyberuhát visel, hosszú, göndör haja vállára omlik. Kicsit teltebb, angyalszobrocskákéra emlékeztető arca izgatott, érdeklődő. A nevelőnőn decens fekete, puritán rakott szoknya és ugyancsak fekete, mellényszerű felöltő, a kor divatjának megfelelően. Arcán keskeny, barna árnyalatú szemüveg – lévén érzékeny a fényre, haja szoros kontyban a tarkóján." [link] |
2021-01-08 13:40.00 |
Gyerekmusical. Vártam egy Legyek ura jellegű drámát a történetből, de hiba volt. A befejezés is semmilyen. |
2021-01-04 02:14.25 |
Nagyon jó szinkron! |
2021-01-03 02:01.09 |
Megtudtuk a filmből, hogy a fiatal, tettrekész, alkotó ifjúság leginkább egy szocialista, nagyipari, termelő vállalatban kap megfelelő támogatást az újító szenvedélyéhez, szükség esetén jár a táppénz, ha megbetegszik és nyugdíjra is számíthat. Nem úgy egy magánvállalkozónál! A maszek (após) egy undorító hólyag, rugalmatlan, összeférhetetlen barom. A szakszervezeti üdülőben riasztó, hogy szabályok vannak és háklis a gondnok.
Mellesleg riasztó látni a filmben, hogy akkoriban a környezetvédelemre és tűzvédelmi rendszabályokra mennyire fittyet hánytak. Pl. a régi bútorokat a ház udvarán elégették és az egyik jelenetben a rózsakert fénycsöves karóit az utolsó szálig széttörték, feldúlták a kertet. Szegény Szakácsi Sándor (és a stáb) biztosan kapott a forgatás során egy kis higanymérgezést az fénycsövek gőzéből. Persze ez akkor még senkit sem érdekelt, nem foglalkoztak vele. A talajba jutó higanyról nem is beszélve... Egyébként a kor szokásainak megfelelően állandóan isznak és a legtermészetesebb módon pöfékelnek a filmben a legmegengedhetetlenebb szituációkban is. Rossz visszagondolni, hogy ez IS a "dicső" múltunk része a Kádár korszakban. Hálós atléta trikó, a borzalmasan hangos rakéta porszívó, az óriási reklámfelirat a kocsmában, stb. A történet butuska, bukdácsoló, könnyű és tulajdonképpen szórakoztató. |
2021-01-02 16:12.17 |
Kis szösszenet a gyönyörű Halász Jutkával, a mesterkélt, túljátszó Márkus Lászlóval és a mindig kiváló Márton Andrással. |
2020-12-28 01:18.29 |
Kőkemény túlélős film a második vh. idejéből. |
2020-12-27 18:49.18 |
Jó film egy fontos témáról. Sajnos nagyon elnyújtott és unalmas volt a kivitelezés. |
2020-12-27 17:23.13 |
"Helen Keller és Anne Sullivan, egy hozzám közel álló fogalommal élve, egymásra tudtak “érzékenyülni” olyannyira, hogy abból egy évtizedekig tartó, valóban kölcsönös, valóban gyümölcsöző, mindkettejüket inspiráló együttműködés és egy őszinte bizalmon alapuló, életre szóló kapocs lett. Nem csoda hát, hogy sokakat megihletett a történetük, többek között két film és egy színdarab is született a témában. A 2000-ben készült Kismadár c. teljes estés, színes alkotás az 1962-es Csodatévő című film aprólékosan kidolgozott remake-je, ahol a drámai manírok helyébe az árnyalt ábrázolás lép.
Helen Keller csecsemő korában nem csak megvakult, de meg is süketült. A siket-vakság, mint halmozottan sérült állapot ismeretes, de a megnevezés csalóka, rendkívül ritkán jelent ugyanis valóban siketséget és vakságot. Az esetek többségében a fogyatékosságnak ez a formája “mindössze” a hallás- és látássérülés eltérő mértékű, egyidejű jelenlétére utal. Épp ezért Helen Keller esete már önmagában is nagyon különleges. Az önéletrajzi ihletésű film, élete első éveinek teljes elszigeteltségét és kilátástalanságát mutatja be, a meghatározó áttörés pillanatáig. A kislány eleinte csak dühkitörések és öncélú hisztik segítségével kommunikál, fogalma sincs, hogyan közölje a külvilággal azt, amit közölni akar, hogy is tehetné, ha nem lát, nem hall és nem beszél. Ekkor lép be az életébe Anne Sullivan, aki maga is látássérült (gyengénlátó), így objektívan áll Helen problémájához, szakmai, tapasztalati alapon. Ezt azért fontos kiemelni, mert Helen szülei iskolapéldái nem csak a túlféltő, elkényeztető attitűdnek, de a következetlenségnek is. Nem tudnak kommunikálni a kislánnyal, ezért lekenyerezik, cukorkával tömik, hogy nyugton maradjon. Tolerálják az antiszociális viselkedést, de csak mert nem tudják kezelni lányuk sérültségét. Új nevelőnőjében, a kislány úgymond emberére talál. Anne nem csak konok, szívós és türelmes, de erélyes is, így nála nem működnek Helen eleinte makrancoskodó, agresszív manipulációs kísérletei. Ez az erőegyensúly alapozza meg azt a kapcsolatot, bizalmi kölcsönösséget, mely aztán segít a kislánynak kijutni a nyelvtelenség okozta légüres térből – amint azt Anne megfogalmazza: „a nyelv úgy kell a léleknek, mint a fény a szemnek”. Ahogy Helen külső-belső harcát nézzük, óhatatlanul is felmerül, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az érzékszerveinknek. Evidensnek tekintjük, hogy a rendelkezésünkre állnak, így eszünkbe se jut, hogy nélkülük nem lennénk képesek felfogni semmit a külvilágból. A minket érő ingereket az érzékszerveink szűrőjén keresztül dekódoljuk és azok segítségével reagálunk mindarra, ami körülvesz bennünket. Nem csak a nonverbális, de a verbális kommunikáció is elképzelhetetlen érzékszerveink használata nélkül. Ha a beszédtanulás folyamatára gondolunk, azonnal világossá válik, hogy hallás nélkül nincs közvetlen tapasztalatunk a hangartikulációról sem, ezért van az, hogy a született siketség némasággal párosul. Persze nem lehetetlen hallás nélkül megtanulni beszélni, de emberfeletti kitartás és türelem szükségeltetik hozzá. Sullivan, azzal, hogy megtanítja Helent a tapintható jelnyelv használatára és megérteti vele az őt körülvevő világ és a szavak kapcsolatát, igazi csodát tesz. Mert amire nincs szavunk, az nem létezik számunkra, legalábbis fogalmi rendszerünkben nem, így nem is tudunk rá reflektálni. Sőt semmilyen kommunikációra nem vagyunk képesek szavakba rendezett fogalomrendszer nélkül. Minden élőlénynek szüksége van arra, hogy strukturáltan teremthessen kapcsolatot, mindegy milyen nyelvet használ erre a célra. Az ember számára, ezen struktúra alapkövei a szavak, melyekhez jelentést társít. Helennek tehát nem csak magát a tapintható jelnyelvet, mint mozdulatsort kell megértenie és megtanulnia, hanem azt is, hogy az őt körülvevő világ és a jelek között kapcsolat van. Egy „ép” kisgyereknek ez hamar egyértelművé válik, amikor rámutat egy tárgyra és ezzel egyidejűleg hallja a tárgy nevét, de olyasvalakinek, aki nem lát és nem hall, ez rendkívül bonyolult és elvont, fizikai érintkezésen alapuló képzettársítást igényel. A film ennek a nyelvkeresési és nyelvmegértési folyamatnak a fázisait mutatja be, egészen addig, amíg a kislány, egy drámai áttörésnek köszönhetően megérti a szavak és a dolgok azonosító viszonyát és ezzel egyidejűleg a szavak és a tapintható hangrezgések kapcsolatát is, melynek segítségével végül beszélni is megtanul. Alapvetően kétszereplős filmről beszélhetünk, a háttérkarakterek inkább csak funkciójukban vannak jelen. A gyerekszínészekkel szemben sokszor vannak fenntartásaim, Halie Kate Eisenberg azonban annyira hiteles alakítást nyújt a kis Helen szerepében, hogy miközben néztem a filmet, abból az alapvetésből indultam ki, hogy valóban vak. Nem is nagyon tudtam mit kezdeni az érzéssel, hogy valahonnan ismerős… A stáblistát nézegetve döbbentem rá, hogy már más filmben is találkoztam vele. Hozzátenném, hogy nem csak a vakságot ábrázolja megtévesztő hitelességgel, egyébként is csodálatos beleérzéssel és árnyalat-gazdagsággal játszik. A jellemfejlődés minden eleme kidolgozott, és szép ívet jár be az elkényeztetett, hisztis és agresszív kis vadembertől, a mélyen kötődő, érzékeny, a világ felé egyre nyitottabb, egészséges lelkivilágú kislányig bezárólag. Az Anne Sullivant alakító Alison Elliott karakterábrázolása szintén sokoldalú és eleven, mind színesebb lesz, ahogy egyre közelebb kerül kis tanítványához, így válik a pragmatikus tanítónőből gyengéd nevelővé. A dramaturgiai felépítés fokozatos, finoman adagolt, időt hagyva a megkapó pillanatoknak. Örülök, hogy Helen és Anne történetéről született egy újabb feldolgozás, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a meghatóan szép, igazán emberi és nem utolsó sorban figyelemreméltóan hiteles filmet. Kiegészítésként mellékelek a kedves Olvasóknak két narrált fotót is a fentiekhez. Egy elragadóan szép, művészi portréfotó a fiatal Helen Kellerről, természetesen fekete-fehér. Helen félprofilból látszik, egy asztalnál ül, amin egy óriási könyv fekszik, kinyitva. A hölgy, bal kezét a könyv lapján nyugtatja, mintha épp csak pihenne olvasás közben, jobb kezében pedig egy a képbe jobbról behajló rózsaág. Helen, félig lehunyt szemmel, óvatosan magához húzza az egyik virágot, hogy érezhesse annak illatát. kismadár A képen a két színésznőt láthatjuk, a Helen Kellert játszó Halie Kate Eisenberget és az Anne Sullivant alakító Alison Ellott-ot a film egyik emblematikus jelenetében, mikor a nevelőnő vizet csorgat a kerti cserépkútnál a kislány kezére és közben ugyanezt jeleli annak tenyerébe, így végül megtörténik az áttörés, összekapcsolódik fogalom és objektum, Helen megérti a tárgyak neve és a tárgyak közti azonosító viszonyt. A kislány fodros, masnis lila egyberuhát visel, hosszú, göndör haja vállára omlik. Kicsit teltebb, angyalszobrocskákéra emlékeztető arca izgatott, érdeklődő. A nevelőnőn decens fekete, puritán rakott szoknya és ugyancsak fekete, mellényszerű felöltő, a kor divatjának megfelelően. Arcán keskeny, barna árnyalatú szemüveg – lévén érzékeny a fényre, haja szoros kontyban a tarkóján." [link] |
2020-12-27 01:33.04 |
Jó kis, klasszikus, amcsi krimi. Jól megcsavarták a végére a sztorit, ez igaz. |
2020-12-26 11:19.36 |
Jól sikerült adaptáció, csak kissé laposra sikerült. |
2020-12-25 18:31.34 |
Rendkívül szentimentális, modoros, geil film. Kibírhatatlan, nem tudtam végignézni, lepusztultak az agysejtjeim. |
2020-12-25 16:27.11 |
"fordulat fordulat hátán" Már kicsit sok is. |
2020-12-25 15:56.29 |
"A könyvet így meg sem közelíti, de a mögöttes tartalom itt is dereng. A könyv sokkal jobban meghatott." Ennél filmnél a magyar hanglemez változat jobb volt. |
2020-12-24 20:24.27 |
kaboca11:
Ez a "film" megérdemli a 0 (nulla) pontot. Gyávahangú siránkozás, hogy mennyit romlott a világ az elvtársak számára az 50-es évek eleje óta. Igazán a szemétdombon a helye, vagy kizátólag elrettentés céljából szabadna bemutatni. Nótárius: "Varga János tanácstalan és a miértjeire keresi a választ"; de én is tanácstalan vagyok, hogy ilyen remek alkotókkal és szereplőgárdával, miként lehetett ilyen vontatott unalmúan szürkéllő, letargikus érdektelenségű, ideologikus önsajnálattal merengő filmet összehozni. Néhány színész, sejthetően instrukciósan, alig lépte túl a tónustalan szerepmondás szintjét. A legnagyobb nevű művészeink pedig teremtettek ugyan maguk köré egy figyelmet érdemlőbb filmes közeget, de valahogy mintha ők sem igazán találták volna a helyüket. Ezen túl is talányos, hogy még kortársként sem ragadott meg e filmből szinte egy hangulatnyi sem; sőt mesterkéltnek és életidegennek éreztem az egyébként meglehet reális alaphelyzetből rámtukmált parttalan nyüglődést. Ha ez a nyugodt lemondással kikapcsolható film, a második felére, netán sokkal színvonalasabbra változott, engem akkor már nem talált a képernyő előtt. olahmiki: Iszonyatosan rossz film! Azért az egyfajta rekordnak is tekinthető, hogy egyetlen épkézláb mondat el nem hangzott a filmben! Ilyen mesterkélt párbeszédeket nem is tudom, mikor hallottam utoljára. Így nem beszélnek emberek! A később zseniális művésszé érett, de akkor még kezdő, fiatal Koltai Lajos operatőri munkája majdhogynem értékelhetetlen - az egész film sötétben, félhomályban játszódik -, a hangmérnököt ezután a katasztrofális teljesítmény után ki kellett volna rúgni a szakmából - a beszélgetések alig hallhatóak, a zene viszont fülsiketítően hangos - a dramaturg pedig tíz év várfogságot érdemelt volna, kenyéren és vízen. Véleményem szerint, a magyar filmtörténet egyik mélypontja ez az "alkotás", és ezt annak ellenére is így gondolom, hogy komoly díjakat nyert külföldi fesztiválokon. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a nyugati emberek "megértették", hogy mit látnak...:) |
2020-12-23 18:23.18 |
Meglepően mozgalmas és fordulatos film. |