Szathmáry István Pál kritikája

Álvalóságban játszódik az új Tüskevár

Retteghetnek a fővárosi úri pubik: Matula bácsi visszatért! Hatalmas az öröm, hiszen ritka az új magyar film, különösen az ifjúsági. De tartunk tőle, hogy nem ettől fog fellendülni a magyar pecabotipar. A Tüskevár sajnos komoly csalódás.
Egy dolog biztos: a film szerint mocsárba menni csak Vans pólóban érdemes. Így tesz Tutajos, sőt kajla haverja, Bütyök is, nem is esik igazán bajuk, a Vans póló valószínűleg lápálló és mocsárbiztos, ráadásul így a néző is tudhatja, hogy nagyjából napjainkban játszódik a történet, de legalábbis a kapitalizmusban.

Ennél több jel, ami eligazíthatna a mikort illetően, nem is igen akad. Ezért a film valami teljesen képtelen és megfoghatatlan tér–idő dimenzióba szorul. Mintha egy galaktikus óriás lepréselte volna Magyarországot, az így keletkezett nyomaton meg ott virítana egymás mellett a két világháború közötti időket idéző, uradalmi intézős külsejű István bácsi (Eperjes Károly), az operettek és népszínművek papírmasé parasztasszonya Náncsi néni személyében (Pogány Judit), a nyolcvanas évekből itt maradt orgazdára hajazó Matula bácsi (Kovács Lajos) meg persze a már emlegetett két kamasz.

Akik mintha a kortársaink lennének, de a mobiltelefont nyilván otthon hagyták (ha volt nekik egyáltalán), az internetet messze ívben kerülik. Nincs is mit csodálkozni ezen: manapság is nyilván igaz, hogy bármelyik kamasz szó nélkül otthagyja a közösségi oldalak jelentette virtuális közösségét, ha mehet vidékre a berekbe, és ki akarná naponta kiposztolni a Facebookon, hogy ma éppen egy lövéssel két varjút lőtt keresztül… Ráadásul ezek a fiúk szépen és választékosan beszélnek, a kortárs szlenget és a konfliktusokat messze kerülik, határaikat nem feszegetik, szüleik, hozzátartozóik türelmét feleslegesen nem teszik próbára.

Mielőtt az olvasó felszisszenne, és a szokásos újságírói cinizmust sejtené szavaim mögött: nem azzal van a bajom, hogy a 2012-re adaptált Tüskevár szépet és jót akar mutatni, világot, amiben a pecázás az élmény meg a tűzgyújtás. Ezek fontos dolgok, és valóban jó lenne, ha ilyen élményeket ma is minél több gyerek és kamasz szerezhetne, és nem csak a karácsonyi időszakban elszaporodó állatsimogatók segítségével kerülnének tapintható közelségbe az élővilággal. De az, hogy a filmnek lényegében semmilyen érintkezési pontja nincs a mai valósággal, sajnos két okból is árt neki: végtelenül unalmas és erőltetett lett, és mindezekért csak nagyon kevéssé kárpótolnak a valóban szépen fényképezett természeti képek.

A Tüskevár eredendően moralizáló regény, mely nevelni akar, ráadásul beavatási regény is, és mint ilyen – és igaz volt ez a közismert hatvanas évekbeli tévésorozat-változatra is – nem a látványos akciókkal, hanem a fejlődés és a lassú átalakulás, a belső átformálódás bemutatásával hatott. De attól még van benne konfliktus: az elkényeztetett nagyvárosi gyerekeknek fel kell fedezniük a bennük szunnyadó erőt, és ez nem megy másként, mint a legősibb természeti parancsok – az életben maradáshoz enni kell, az ételt meg kell szerezni stb. – jelentette kihívások legyőzésével.

Ám hiába ennyire egyszerű és természetközeli látszólag az alapképlet, azért ez a kaland is valós környezetben megy végbe – az ősváltozatban az úttörőtábori részvétel a tét –, és nehezen védhető, hogy két kamaszfiú reakciója és viszonya ehhez a kalandhoz ma szinte ugyanaz legyen, mint a regény és a filmsorozat keletkezési idején elképzelt srácoké. Az ifjúsági film véleményem szerint nem attól lesz barátságos, hogy a szereplői egy ennyire mesterséges és időtlen álvalóságban kalandoznak. Éppen az eredeti konfliktushelyzet ereje és tétje veszik így el.

Hogy vannak jó példák az aktualizálásra, azt Erich Kästner Emil és a detektívek című regényének 2001-es feldolgozása mutatja, amely kedves, vidám és magával ragadó, miközben mai (vagyis akkori) gyerekeket látunk, naprakész nyelvezettel, ruhákkal és zenei ízléssel, és ezáltal a központi mondanivaló is könnyebben átélhető vált a célközönség számára.

Itt viszont ennek nyoma sincs. Tehát a konfliktus messze nem akörül sűrűsödik, hogy két nagyvárosi fiú kénytelen megbarátkozni a technikai kényelem és a virtuális valóság szinte teljes hiányával, hanem… és erre nehéz választ adni. Így csak annyi történik, hogy egyébként sokkal többre érdemes színészek vagy magánszámokat adnak elő, mint Eperjes István bácsi szerepében – és voltaképpen nem is teszi ezt rosszul –, vagy próbálnak valami nagy mélységet és többértelműséget kerekíteni a figura mögé, mint ahogy Pogány Judit teszi a bölcs vidéki néni szerepében, bár sajnos ez leginkább kimerül az olyan teljesen levegőben lógó monológokban, minthogy falun az ember messziről megismeri a saját lovas kocsijának a nyikorgását.

És ez így megy végig a filmben. Van horgászat, vadászat, tűzgyújtás meg minden, ami máshol egzotikum, a berekben viszont kőkemény valóság, de sem izgulni, sem nevetni, de még csak édesbús nosztalgiába süllyedni sem igazán enged a film. Különösen a Matulát játszó Kovács Lajost viseli meg ez a kényszerhelyzet: értelemszerűen kemény, de jó szívű fickót próbál faragni a karakterből, ám a lebutított forgatókönyv és a csapnivaló dramaturgia csapdájában vergődve figurája leginkább egy benyugtatózott tornatanárra emlékeztet, aki mintha mindig akarna valami fontosat mondani az életről a rábízott fiataloknak, de legtöbbször csak egy szomorú és mély értelmű nézés lesz a nagy nekibuzdulásból. Ezeket a dramaturgiai zökkenőket egyébként valószínűleg azzal akarta simára egyengeti a rendező, hogy időnként és rendszertelenül a szereplők fejében felbukkanó gondolatokat is hallhatjuk.

Aztán valahogy eltelik az a fránya filmidő, a divatmárka is megkapta a maga gigantikusra duzzasztott reklámját, de hogy miért érezné bárki is úgy a film megtekintése után, hogy halaszthatatlanul fel kell keresnie az érintetlen természetet, de legalábbis kézbe kellene vennie Fekete István alapművét, rejtély. A kritika talán kevésbé illetné meg a hét évig húzódó vállalkozás végeredményét, ha a készítők tévésorozatban gondolkodtak volna, mert lehet, hogy Fekete István klasszikusát nem eleve reménytelen filmvászonra álmodni, de erről sajnos nem ez a kísérlet fog meggyőzni minket.

Forrás: mno.hu

[link]

Gran Torino - Vélemények

2016-11-19 11:50.28

Clint Eastwood kőkemény megint.

Mérgező égbolt - Vélemények

2016-11-12 17:43.45

Tetszett ez a kis konspirációs film. Középszerű alkotás, de nézhető, szórakoztató.

Fehér zaj (2005) - Vélemények

2016-11-12 17:41.53

Misztikus thiller néhány jumpscare-el.

Gravitáció (2013) - Vélemények

2016-11-12 17:28.48

Tetszett a film. Az érzelgős jeleneteknél továbbtekertem.

Berlin felett az ég - Vélemények

2016-09-20 02:56.01

Türelmes embereknek való film.

Háborús fenevad - Vélemények

2016-09-17 12:16.57

Igen jó háborús film. Az amcsik tanulhatnának az oroszok afganisztáni kudarcából, de nem.

Bíbor és fekete - Vélemények

2016-08-22 18:58.27

Mindig tudtam, hogy a nácik ilyenek voltak. Mélyen gonoszok és kegyetlenek. Az igazság pedig a szövetségesek oldalán állt és a Vatikán is mindent megtett, amit a lehetőségei megadtak neki. Bennem így lett most kerek a világ.

Köpök a sírodra (2010) - Vélemények

2016-08-22 18:53.08

Kicsit misztikusabbra számítottam, de végül tetszett így is. Minden erőszakoló, hatalmával visszaélő így járjon!

Pillangó-hatás - Vélemények

2016-08-20 15:42.50

Jó kis időutazásos film. Emlékeztet az Idétlen időkigre, de annál sokkal drámaibb, nehezebb alkotás.

Star Wars: Az ébredő Erő - Vélemények

2016-04-10 13:45.00

Ütős lett a Blu-ray kiadás.

Hadszíntér - Vélemények

2016-03-27 20:57.58

"Miért nem vitték el a rendőrök a kórházba látogató apát, ha a gyanú felmerült a feleségében, és szólt az orvosoknak..???"

Pl. mert az apa nem ment be a kórházba, meggondolta magát.

Könnyű testi sértés - Vélemények

2016-03-26 06:36.13

A „speciális visszaesés”

Báron György

(részlet)

(...)
A történet egyszerű, akár egy rövid bírósági hír. ( Végső fokon minden történet egyszerű.) Egy fiatalember – bizonyos Csaba –, aki meggondolatlan késelésért néhány évet börtönben töltött, szabadulása napján gyanútlanul becsönget lakása ajtaján. Felesége új élettársa fogadja, egy minden eshetőségre odarendelt díjbirkózó külsejű mélák társaságában. Fenyegető kötözködés kezdődik, Csaba azonban nem megy el, nincs is hova mennie. Később megérkezik Éva, a feleség is. Hosszas huzavona után – mi mást is tehetnének – végül beletörődnek a közös lakás kényszerű megosztásába. Egyik szobában a férj (és alkalmi szeretői), másikban a feleség, új élettársával. Az ellenszenves párocska – a rideg, számító asszony és a sunyi élettárs – legszívesebben visszazavarná Csabát a börtönbe. Apró zaklatásokkal őrlik fel idegeit – az ilyesfajta köznapi poklok ideális terepe a társbérlet –, mígnem hősünk a film végén elveszíti nyugalmát és üt egyet. Ezzel – jogi szaknyelven – „speciális visszaesővé” lesz, s a lakásgond ismét néhány évre megoldódott.
Szomjas ebből a – megtörtént eseten alapuló – sztoriból készíthetett volna „valóságfeltáró” féldokumentumfilmet, megrázó kisrealista filmdrámát, esetleg groteszk-keserű játékfilmet. A Könnyű testi sértés mindezt magában rejti, de több is ezeknél: a megközelítések sokaságát kínálja. Egyszerre tragikus és nevettető, realista és abszurd – mint maga az élet. E művet a jelenségeknek ugyanaz a friss, nyitott szemlélete hatja át, mint a nouvelle vague hetyke remekműveit. Maguk a művészi eszközök is az új hullámos filmekből ismerősek: a történet folyamatos kommentálása, a kamera jelenlétének kihívó érzékeltetése, a nézői szemszög váltogatása, a harmonikus áttűnéseket revízió alá vevő zaklatott vágás, a történéseket ellenpontozó – s nem azokat követő – kameramozgás. Ezeknek az eszközöknek egy része – köztük a Kopaszkutyában is előszeretettel használt színváltás – puszta elidegenítési effektus. Jelzés a nézőnek, hogy gondolkozzon el a különböző álláspontok igazsága felől, s ami esetleges, tünékeny, azt ne tekintse véglegesnek és biztosnak. Ugyanakkor a megoldások összessége a rendezőnek az anyagával szemben táplált komoly és tisztességes kételyét dokumentálja, s ez adja e mű igazi intellektuális izgalmát. A történéseket nem pusztán a kamera mutatja többféle nézőpontból, és – szó szerint – többféle megvilágításban, hanem megszólaltatott tanúk is előadják a maguk verzióját; Csaba anyja, a maga elfogult fontoskodásával, egy bíró, a maga jogászias szaknyelvén, egy házbéli kukkoló, nyakatekert tautológiákban. Egy történet tükörcserepei villannak elénk, s mindegyik cserép, bár ugyanazt tükrözi, lényegében mást mutat.
Nem hihetünk a saját szemünknek sem, hiszen az sem „objektívebb”, mint másoké, saját tanúságtételünket sem tarthatjuk hitelesebbnek a többiekénél. A rendező erre igen határozottan figyelmeztet azzal, hogy az események különböző verzióit vetíti elénk, rádöbbentve: nem mindegy, hol állunk mi és hol a kamera. Szomjas György ezzel a modern művészetek egyik alaptételét fogalmazza újra: a jelenség képe nem csak a vizsgált tárgy, hanem az azt vizsgáló művész (és befogadó) pillanatnyi helyzetének is függvénye, a kettő együttes pozícióváltozásainak lenyomata.
Buñuel a filmművészt voyeurnek nevezte. Grunwalsky Ferenc hallatlanul laza, fürkész kamerája ilyen voyeur-módra kukkant be a háromszemélyes családi pokolba. Elfoglal egy látószöget – mintha valóban leselkedne –, s a szereplők besétálnak a kamera látóterébe, majd kimennek onnan; nem a felvevőgép számára, hanem attól függetlenül léteznek. Néha csak a derekukat, a lábukat látjuk, akárha kulcslyukon, kisablakon át néznénk a bentiek téblábolását. A film egyik középponti figurája egyébiránt valódi voyeur: kíváncsi szomszéd, aki ablakából messzelátóval lesi e furcsa háromszög-történetet, s megfigyeléseit azonmód közli is velünk, a maga – Jogi esetekből és suta dokumentumfilmekből ismerős – cirkalmas stílusában. Kukkolók vagyunk mi, nézők is, s nem tudni, a sok leselkedő és alkalmi szemtanú közül ki lát igazán jól.
A nézőpontok viszonylagosságából logikusan következik, hogy Szomjas iróniával közelít a témához. Az irónia az a kézenfekvő ellensúly, amely e szorongató szituációt elviselhetővé teszi. A rendező finoman és mértéktartóan ironizál, anélkül, hogy iróniája fölényes ítélkezésbe csapna át. A nevetés forrása itt azonos azzal, amit Chaplin a filmkomikum lényegének nevezett: a tragikus eseményeket az az esetlegesség vonja komikus fénybe, hogy – másokkal történtek meg.
Szomjas György filmje aprólékos realizmussal idézi elénk a roskatag körfolyosós házak, a külvárosi csapszékek világát – lényegében e két helyszín szerepel a filmben –, a tapinthatóan realista atmoszféra azonban itt nem végeredmény, mint oly sok naturalista dokumentumfilmben, hanem kiindulópont. A történet már az első pillanatoktól megbillen, furcsa fénytörésbe kerül, „ellebeg” a valóságtól, s – csöppet sem erőszakoltan – szorongató, abszurd vízióvá lesz. A rendező nagy bravúrral egyensúlyoz reális és irreális határvonalán, újólag bebizonyítva, hogy a valóság, ha megfelelő érzékenységgel szemléljük, túltesz a leghagyományosabb álmon is. Egy öregasszony váratlanul pornográf dalocskákba fog, majd egy kukán kecses mérleget csinál – semmivel sem abszurdabb, fantasztikusabb ez, mint a bíró bonyolult jogi szakkifejezésekkel zsúfolt szövege vagy maga az egész helyzet, melyben hősünk szükségképpen „speciális visszaeső” lesz. Aminthogy egyszerre reális és megfejthetetlenül valóságfölötti az a szlengből és félmondatokból összeálló nyelv, melyen a film hősei érzéseiket és vágyaikat tudatják. Akárcsak Jeles András A kis Valentinóban, Szomjas – és a dialógusíró Verebes István – is megejtő pontossággal rekonstruálja azt a panelekből építkező szózuhatagot, amely már eljutott a nyelv határáig: a teljes kifejezésképtelenségig. (S amely mögött ott érezhető az igazi emberi megértésért és kifejezésért folytatott – hiábavaló – erőfeszítés.)
A két férfi főszereplő, Eperjes Károly és Andorai Péter pontosan érzi a szelíd rendezői iróniát és a nevetés mélyén megbúvó súlyos emberi tragédiát. A két színész olyan intenzíven azonosul szerepével, hogy az túl van azon, amit „színészi alakításnak” szokás nevezni: hitelét nem a szokásos befogadói közmegegyezés, hanem valami nagyon mélyről fakadó művészi-emberi átélés adja meg. Olyan magától értetődő természetességgel beszélik e zagyva külvárosi metanyelvet, mozognak és gesztikulálnak, hogy nehéz elhinnünk: előre beállított jeleneteket játszanak, megírt szöveget mondanak.
Igazi meglepetés mellettük a rosszemlékű Bűn című tévésorozatban feltűnt Erdős Mariann. Vérbeli színésznő, innen (vagy túl) mindenfajta színészi maníron. Szuperérzékisége valósággal átsüt a vásznon. Kész rejtély, eszköztelen, puritán játékával miként képes annyifajta egymásnak ellentmondó érzést közvetíteni: számító hidegséget és vad erotikát, gonoszságot és szeretetvágyat, önzést és megértést, zsarnokságot és kiszolgáltatottságot.
Szomjas György következetesen tartja magát a voyeur-állásponthoz: nem mond ítéletet hőseiről. A filmbeli figurák egyszerre jók és rosszak, szerencsétlenek és másokat szerencsétlenné tevők – akár az életben. Ez a sokarcúság – bizonnyal Erdős Mariann alakításának is köszönhetően – a legtisztábban Éva alakjában jelenik meg.
A Könnyű testi sértés Szomjas György negyedik játékfilmje: váratlan és örömteli fordulat a rendezői életműben. Bízzunk benne, hogy e film nem időleges kitérő az eddig különböző irányokban próbálkozó művészi pályán, hanem tudatos és végiggondolt szemléletváltás gyümölcse. Akárhogyan is, filmje olyan független, friss és eredeti látásmódról tanúskodik, amely ritka erény a jelenkori magyar filmművészetben.

Elcserélt szerelem - Vélemények

2016-03-20 17:18.41

Gyengécske alkotás. Mindenki mindenkivel, piálás, dohányfüst, hazudozás, brutál liberó felfogások, fellazulás előtti Kádár-korszak. Relatíve jólét, gulyáskommunizmus, 80-as évek érzés. A színészek játéka sem tudta feldobni a filmet, elég közepes rendezői produkció.

Napos oldal (1983) - Vélemények

2016-03-19 15:28.00

Nagyon érdekes, jó film ez. A Horty-korszak kisvárosi és falusi miliőjében játszódik a történet. Feltűnnek a korra jellemző figurák.

Szeretők (1983) - Vélemények

2016-03-02 16:21.17

Pedig Kiss Marinak gyönyörű alakja volt akkor. A szája valóban széles, de a szemei csodálatosak és az arca is nagyon kedves, szemet gyönyörködtető.

Kiss Mari - Vélemények

2016-01-31 10:26.47

Györgyike, drága gyermek c. tv-játékban kis mellékszereplőként tűnik fel. Aranyos.

Schütz Ila - Vélemények

2016-01-31 10:25.06

Szandimandiban ártatlanka, kis szende, a 78-as körzet c. minisorozatban (a kedvelőinek, rajongóinak kötelező!) már érett nőként az hiperaktív, agilis körzeti megbízott. Széles skálán mozgott a repertoárja.

2016-01-31 10:20.16

A Györgyike, drága gyermek c. darabban mennyire más arcát mutatta meg Annaként. Félelmetes és kiváló volt.

elejére ... 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk

Gyorkos hozzászólásai

Viharban - Vélemények

Börtöntőzsde - Vélemények

Iskolakerülők - Vélemények

Az áldozat (1979) - Vélemények

Tüskevár (2012) - Kérdések