Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
Hamarosan a TV-ben |
Ikrek - SuperTV2, 06:55 |
Bajkeverő majom - RTL, 07:10 |
A fiú - HBO3, 07:40 |
Ezüst harangok - Film4, 08:00 |
Karácsony Evergreenben: Levelek a Mikulásnak - Izaura TV, 08:20 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
John Lynch (63) |
Gryllus Dorka (52) |
Jared Leto (53) |
Temuera Morrison (64) |
Kit Harington (38) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
Mit hallgatsz most? |
A kék róka (1920) - Vélemények |
2022-es választás |
Filmkeresés rövid tartalom alapján |
Jákob rabbi kalandjai - Vélemények |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
Piszkos zsaruk |
Matthew Goode |
2011-03-04 08:40.09 |
Ritkán látni.....EHHEZ FOGHATÓT! |
2011-03-02 15:54.26 |
Nekem Indiából ez a jelenet a kedvencem, Sir Isaac Newton mehet a fenébe az almájával együtt!:)
http://www.youtube.com/watch?v=3X44QmuXA1I |
2011-03-01 21:47.41 |
Jó belegondolni, hogy még vannak hazánkban olyan filmesesek, akiknek szemében nem a a pénzmennyiség, hanem a minőség a fontos. Gigor Attila egy stílusos, hangulatos, kissé lassú de erőteljes melankóliával fűszerezett krimit tett le az asztalra, példásan megírt forgatókönyvvel, visszafogott de remek színészi munkával és mesteri fényképezéssel. Mindenkinek ajánlott aki még bízik a hazai filmgyártás jobb sorsra fordulásában. |
2011-02-28 19:37.29 |
Finoman szólva is nehéz szeretni egy olyan filmet, aminek ugyan van egyfajta stílusa és hangulata, de egyben könyörtelenül nyomasztó, nincs feje és szíve, csak teste, ami csigalassúsággal vonszolja magát a jeleneteken keresztül, valamint még valami igazi drámai csúcspontot se lehet benne megemlíteni, tekintve hogy karaktereinek és az őket alakító színészeknek a játéka ugyanolyan sivár, rideg és taszító, mint a táj, ahol élnek. A fent felsoroltaknak köszönhetően totális faarccal, nemegyszer unatkozva néztem végig. Az intelligencia nem egyenlő az információ visszatartással, a feszültséghez kell hogy történjen valami, a kevesebb néha tényleg csak kevesebb, és az, hogy többnek akarunk látszani, mint amennyit a néző eleinte lát nem jelenti automatikusan azt, hogy igazán mélyreszántó válnak a látottak, függetlenül attól, hogy igazán átérezzük vagy megértjük-e a filmet.
Az az legviccesebb, hogy még lehúzni se igazán tudom, elvoltam vele, teljesen korrekt és tisztességesen megrendezett dráma, egy gazdasági és társadalmi határvidéken élő közösségről és egy a családja létfenntartásáért küzdő lányról, aki ezen közösség farkastörvényihez kell, hogy alkalmazkodjon. De mély nyomot nem hagyott bennem, a tengerentúli fogadtatást tekintve túlértékelt és kizárt hogy újra előveszem. És egyben azt is vállalom, hogy ezen véleményemmel a négy-öt csillagot adók szemében nem leszek népszerű. |
2011-02-28 14:15.55 |
Totális papírforma, ellenben Fincher és Roger Deakins mellőzése tőrőlmetszett pofátlanság. |
2011-02-26 17:12.30 |
A Coen tesók pontosan úgy nyúltak a western nevű zsánerhez, ahogy azt ennek a filmnek a története megkívánta: Variálások és kifordítások nélkül, a régi tradíciók mentén, a legprofibb igényességgel és a legnagyobb tisztelettel. Akciók helyett a hangulat dominál, amit főleg a gyönyörű operatőri munka és a remek zeni aláfestés kombinációja ad meg, a tempó pont úgy van eltalálva, hogy ne legyen se kapkodó, se vontatott. A jelenetek kellően összerakott kombinációi a humornak, a feszültségnek, a történetkiépítésnek és a hirtelen kirobbanó erőszaknak, a színészi gárdáról pedig egy rossz szót nem tudok mondani, így a drámaibb momentumok is működnek. Éppen ezért kár az összecsapott, "nesze semmi, fogd meg jól" típusú befejezésért, aminél csak néztem: "Na ne már, tényleg ezzel akarják kiszúrni a szemem?" |
2011-02-24 13:37.45 |
Előrebocsátok néhány dolgot: Nem láttam az 1978-as eredetit, jól tűrőm a celluloidra vett erőszakot legyen az fizikai, lelki vagy legrosszabb esetben szexuális, szeretem a horrorfilmeket, ahogy az explotation zsánernek se vagyok habzó szájú ellensége. És ezek alapján lehet engem mondani álszentnek, azzal vádolni hogy csak rossz pillanatomban kapott el ez az "alkotás" és hogy túlságosan kemény vagyok vele....de kérem szépen, mindennek van egy határa. Nem tudom pontosan hol ez a határ, de ez a film nem átlépte hanem átrobbantotta magát rajta.
Se normális történet (egyszerűbb mint egy Signetta toll kupak nélkül), se jól megírt karakterek, se jó színészi játék, se tűrhető párbeszédek, feszültség és izgalom annyi mint egy zseblámpacserében, élvezeti érték meg annyi mint egy sorozatos tökönrúgással kombinált foghúzásban. Akkor mi is van a film 107 percének nagy részében? Tökéletes technikai háttérrel megjelenített és teljes öncélúsággal elnyújtott fizikai és lelki terror, nemi erőszak, megaláztatás majd pedig bosszú néven szadista halálcsapdák, kéjes élvezettel prezentált kínzások, gyomorforgató brutalitás mindenféle kontextus, önirónia, őszinteség, szimpatikus karakter (még a hősnő iránti bizalmam és a bosszúvágyam lelohadt az utolsó 20 perc láttán) és szórakoztatási elem nélkül. Szóval igen...kiborultam tőle. |
2011-02-19 18:38.41 |
Néhol John Woo-t megidéző akciókkal operáló alkotás, aminek forgatókönyve és dramaturgiája kimeríti a fájdalmasan átlagos jelzőt. Meglepetés semmi, emlékezetes párbeszéd vagy színészi játék szintén a nulla tájékán, a rosszfiúk szinte sose találnak célba, a jók meg sose lőnek mellé. Egyszernézős, jobb ha nem vársz tőle semmit. |
2011-02-18 21:26.03 |
Figyelem, a most következő sorok hosszúsága miatt elnézést kérek, elolvasást pedig csak saját felelősségre! Ugyanis ez maga lesz a szófosás magasiskolája!:)
Darren Aronofsky ismét alkotott, a megjelenés után pedig sorra jöttek a lelkendező kritikák és méltatások a rendező felé, én pedig most is, (persze az eredeti amerikai premiertől számítva kicsit megkésve) aláírhatom, hogy van alapjuk. Habár ezen történet vizuális megvalósítását vagy stílusát tekintve egyszerűbb, földhözragadtabb mint például a Rekviem az álomért vagy a Pi (ez főleg a Pankrátor féldokumentraista stílusának hozadéka), korunk egyik legegyedibb rendezője most is gondoskodik arról, hogy a felszín alatt meglegyen a mélység és a hagymaszerűen lehámozható rétegek. Igazából nehezen is tudok a filmről beszélni, hisz annyiféleképpen lehet hozzá közeledni, más és más alkotásokhoz hasonlítva képet alkotni róla, vagy mindenre fittyet hányva létrehozni egy saját, egyéni, szubjektív mozaikot vagy gondolatrendszert róla. Az alapszituáció nem más, mint a Hattyúk tava, az ősi történet, ami a lélek két felének küzdelmeként vehető, amit nem csak eltáncolnak a filmben, hanem egy ravaszul megírt és filmre vitt forgatókönyv segítségével, a szemünk előtt helyeződik át a modern időkbe. Nina, a visszafogott, törékeny, érzékeny és szende balett táncosnő vállalkozik arra a feladatra, hogy megtétesíti mind a fehéret, mind a feketét, ám saját személysége, gátlásossága és precizitásra való törekvése gátolja abban, hogy a Fekete hattyúvá váljon. Így egyre gyötrelmesebb és küzdelmesebb módon, egyre nagyobb szenvedéllyel (néha testét se kímélve) szenteli magát hivatásának, hogy teljesítse a kitűzött célt: a hőn áhított siker és a művészi tökéletesség elérése. Csakhogy mindkettőért súlyos árat kell, hogy fizessen. Míg a Pankrátorban a Mickey Rourke áltlat alakított Randy „The Ram” Robinson ezen küzdelemmel, megváltást nyert saját háborgó, nyugtalan és életfájdalommal teli lelkének, Nina fénysebességgel halad az ellenkező felé. Ebben a felkészülésben ugyanis önmagát kell leküzdenie, frusztrációja, önsanyargatása, saját gátlásaival és elfojtásaival való folyamatos szembesülés (amit főleg, az őt szexuálisan behálózó balettmesternek és a hőn áhított „rossz kislány” ént tökéletesen betöltő vetélytársnőnek) személységének fokozatos megbomlásához vezet és csak idő kérdése, hogy a Pi-beli Max-hoz hasonlósan mikor nyeli el hősnőnket az őrület spirálszerűen forgó mocsara. Aronofsky filmje nem skatulyázható be egykönnyen. Míg a téma és megvalósulás egy magasabb célért való önfeláldozás típusú sorsdráma képét vetíti fel, viszont az elfojtott szenvedélyekkel és intrikákkal teli melodráma és a Pankrátorhoz hasonló realizmus jegyei is megtalálhatóak benne. Aztán pedig a film fokozatosan változik át egy groteszk szépségű, egyben igencsak hátborzongató karaktertanulmánnyá egy összeomló elme kivetülésiről, olyan erős atmoszférával, jelenetekkel és hangulattal megspékelve, ami egy vérbeli pszihothrillere jellemző. Ennek megfelelően a rendezés változatossága is bámulatos. Egyszerre elegáns, hideg és precíz mégis intenzív, élettel teli, intenzív és kísérletezésben is játékos (főleg a zsánerek terén). Matthew Libatique hipnotikus erejű kameramunkája és Aronofsky kedvenc komponistájának Clint Mansell-nek dallami is csak segítik a rendezőt a fentiek megteremtésében, a színészi játékról nem is beszélve. Amiről szuperlatívuszokban tudok csak beszélni. Cassel hozza a tőle elvárható minőséget, Mila Kunis is bizonyítja, hogy ha jó szerepet írnak neki és tehetséges emberek állnak mögötte igenis képes jól alakítani, de a fő játékos, akinek dicséretétől visszhangzik a filmes szaksajtó az nem más, mint Natalie Portman. Szerintem senkinek se lesz meglepő, ha elviszi az aranyszobrot, mert amit ebben a filmben bemutat az nem szimplán színészet, hanem teljes azonosulás, átlényegülés, őmiatta van súlya és ereje, minden jelenetnek, minden mozzanatnak. Mert egyszerűen elhisszük azt, hogy nem egy karaktert alakító színésznőt, hanem magát a karaktert látjuk, akivel mindezek az események megtörténnek és ennél többet ebben a szakmában szerintem nem lehet nagyon elérni, bravúros na, ez a lényeg! Úgy érzem a fent leírtak összessége az, ami a Fekete Hattyút ilyen nagyszerűvé emeli. Nem csak szimplán egy pompás színészi játékkal rendelkező, tanítanivalóan megrendezett, megírt, fényképezett stílusbravúrrá. Hanem egy minőségben, kreativitásban és önmegvalósításban hívő filmrendező, igazi művészi mesterművévé, ahol a nézőnek meg van adva a szabadság, hogy és milyen szimbólumként értelmezhet egy adott képsort, milyem mozira asszociálva építhesse ki a mondanivalót, hogy melyik stílusbeli magvalósulása adja meg neki azt az egyéniséget, amiknek taktikusan felépített sorozata, végül egy felejthetetlen fináléba torkolva hozza meg számára a katarzist. És amíg ilyen filmek léteznek, jöjjön bármi szemét, én hiszek, és hinni fogok, abban hogy vannak és lesznek olyan alkotások, amiknek több a lényege, mint az agyatlan szórakoztatás. |
2011-02-17 22:01.39 |
Pár hete láttam ezt a darabot, de hogy mennyire volt emlékezetes sokat elmond a tény, hogy még csak most írok róla. Nagyköltségvetésű Zs akciófilm, A ligás sztárokkal, ahol percenként harapnak fűbe a statiszták, minden ami mozog felrobban, a történet és a párbeszédek szinte feleslegesek. Dögunalmas baromsághalmaz tengernyi sablonnal és botrányos zenei választékkal, ha kaszkadőrbemutatót akarsz bámulni, a Cobra 11-el is jobban jársz. |
2011-02-14 18:07.53 |
Az egyik legnehezebb, legkönyörtelenebb és legembertpróbálóbb film, amit valaha láttam, noha témája alapján már tudtam, hogy nem lesz éppen egy tündérmese. Realisztikus és felkavaró megmutatása egy apokalipszis utáni világnak, ahol a két főszereplő groteszk, fájdalmas és majdnemhogy elviselhetetlenül reménytelen utazása, kemény kérdést tesz fel nekünk. egy világban, ahol minden, a mai gondolkodásunk szerint értéknek nevezett dolog elpusztult, van-e értelme a további küzdelmének? Van-e értelme ebben a világban, valami célt kitűzni magunk elé, még annak ellenére is hogy tudatában vagyunk, mekkora az esély, bármilyen menekülésre vagy megváltásra? És egyáltalán meddig tudunk még saját magunkban, vagy magában a remény fogalmában hinnünk? Nem kapunk egyértelmű válaszokat a filmtől, de nem az a lényege, hogy ilyesmiket kapjunk, magunknak kell ezeket megadni. És az ezen kérdéseket feltevő utazást, a szintén sötét, mégis emberibb Ajánlatot lerendező John Hillcoat kíméletlen, naturalisztikus rendezői precizitássással ábrázolja, a szürke minden árnyalatát variáló operatőri munka tökéletesen megteremti ezt az atmoszférát, amit a történet és a téma megkíván, a minimalista zenéről nem is szólva. Az színészi játék, főleg Viggo Mortensen-é egyszerűen parádés, egyedül a fiát alakító Kodi Smit-McPhee-t éreztem kicsit gyengének.
Letaglózó, érzelmileg nagyon felkavaró és teljességgel nihilista film, ami sok dicséretet érdemel, viszont pontosan az a legnagyobb hibája (persze valószínűleg csak számomra), ami egyben a legnagyobb erénye. A kőkemény, kompromisszummentes pusztulás ábrázolása, bármiféle pozitív kicsengés vagy idill nélkül. Emiatt is csak azon embernek tudom tiszta szívvel ajánlni, aki bírják idegekkel és lelki erővel az ilyesmit. Műfaján belül pompás darab, de kétlem hogy valaha újra fogom nézni. |
2011-02-13 10:12.22 |
Tegnap: Phenomena 5*
Dario Argento kissé irracionális és furcsa felépítésű, de rendkívül szórakoztató tündérmese-gialloja, überelhetelen zenékkel, gyilkosságokkal, stílussal és főszerepben Jennifer Connelly-vel aki már 15 évesen is bizonyította tehetségét. DVD kiadás vagy csupán egy külön lap ezen a katalóguson...természetesen nincs. |
2011-02-11 23:29.51 |
Volt anno a Paranormal Activity című darab, két éve ment a mozikban emlékezetem szerint. Sokan szerették hatásos és ijesztő kamerahorrorként definiálták, sokan köpködtek rá, pénzlehúzó parasztvakítással vádolva meg. Viszont kasszát robbantott nem is kicsit, így a bőrlehúzó gépezet mozgásba lendült, jött is a folytatás, ami hozta is az elvártat Box Office tekintetében. Mivel jómagam kedveltem az első részt, félelem nélkül ültem neki, hisz sejtettem a nyerő formula nem lesz megváltoztatva, itt is sejtető és hatásos beállítások segítségével elért félelem jut nemcsak a házban lévő szerencsétleneknek, hanem nekem a nézőnek is osztályrészül. Viszont ez a változtatáshiány rányomja bélyegét a cselekmény gyorsaságára, az első 30 perceben az átlagosnál sűrűbben néztem az órámat mikor történik valami izgalmasabb, a történet (már ami van) majdnem az első rész indigómásolata, és az éjszakai felvételek között is vannak kevésbé paráztató kinövések, nem beszélve a hatásos de kissé összecsapott "nesze valami random dolog fogd meg jól" féle befejezésről. Ennek ellenére, mégis el tudott fogni a gépszíj, a beállítások és minimalista helyzetek, a zenenélküliség és a realisztikus atmoszféra és színészi játék ismét jól sikerült, a befejezés előtti pincés jelenet klausztrofóbiás őrülete pedig...na ott döntse el mindenki jobb félni mint megijedni!
Az eredetinél gyengébb, mégis vállalható folytatás, viszont én is tényleg kíváncsi lennék arra, hogy aki már az elsőtől is viszolygott, az minek fizetett be a másodikra, mire számított? Mazochizmust ilyen látványosan hirdetni azért kicsit feltűnő nem gondoljátok kedves egy-kétcsillagosok?:) |
2011-02-11 17:12.01 |
Az egyik legbátrabb és legőszintébb dráma, amit az elmúlt időszakban láttam, megrázó, életszerű és nagyon is valóságos témáit nem elhanyagoló hanem teljesen kibontó darab, amit annak ellenére hogy hősnőjének élethelyzete a legsötétebb, amit el tudunk képzelni, mégis tele van életigenléssel és optimizmussal. Viszont a remek színészi játék, a jól megírt forgatókönyv és a példamutatóan precíz és földhözragadt rendezés azt is megakadályozza, hogy a giccsnek csupán szikraja se jelenjen meg. Sok újat nem mond, mégis élvezetes és egyben tanulságos ilyen filmet látni, mindenkinek csak ajánlani tudom. |
2011-02-10 14:27.14 |
Mert bizony pénzből sosem elég, még ha a hozzá vezető út egyenlő a széllel szemben hugyozással! Én komolyan kíváncsi vagyok, hogy mikor fognak a tisztelt pénzkívánó producer urak rájönni, hogy ezekkel a módszerekkel nagy áttörést nem fognak az internetes kalózkodás ellen elérni, csak a saját töküket szorítják satuba. |
2011-02-06 19:06.25 |
Visszafogott, stílusos, semmi meglepetést vagy extrát nem nyújtó ujjgyakorlat a történelmi dráma műfajban, mégis tiszta élvezet volt minden képkockáját nézni és tökéletesen át tudtam élni. Ebben pedig sokat segített az értő rendezés, a jól megírt forgatókönyv, az unalmat kizáró jól időzített vágás és legfőképpen a bravúros színészi játék. Helena Bonham Carter és Geoffrey Rush is fantasztikusak, de amit Colin Firth bemutatott az egyszerűen a "karakteré való átlényegülés" nevű fogalom definíciója és még visszafogott voltam. Ha valami akkor az Oscarja betonbiztos (persze én is tévedhetek:)). |
2011-02-03 17:30.27 |
Börtönmozi és harcművészbajnokság féle mozisablonköteg number 94374+1-ik variáció, karakterfejlődés, színészi játék és történetmélység még annyi sincs benne mint az első két részben...de a fene egye meg még is ez a rész jött be a legjobban, mert tökéletesen felelevenítette, hogy kiskoromban milyen fajta mozikat szerettem nézni. Betonegyszerű, mégis izgalmas és látványos akciódarabokat, főszerepben kemény fazonokkal aki a végén úgy is győznek, és ehhez a győzelemhez egy út vezet: Bunyó, bunyó és még több bunyó, és amit itt vannak, bizony nem is piskóták! Pörgős koreográfia, dinamika, fényképezés, vágás, belassítás itt minden hatcsillagos szinten van, Adkins mozdulatait tömör gyönyör abszolválni de az ellenfelek is odateszik magukat főleg a capoeiramester Lateef Crowder, aki anno Tony Jaa-val is harcolt a Sárkány bosszújában. Másfél órás agykikapcsolásnak elsőrangú mozi, tuti nem csalódsz benne! |
2011-02-02 15:45.51 |
Érzékszervileg és agyilag bebüntető alkotás, gyökér és összecsapott sztorival, zéró intelligenciával és izgalommal, papírvékony karakterekkel, röhejesebbnél, röhejesebb megmozdulásokkal és olyan látvánnyal, amit valószínűleg egy 80-as évekbeli kvarcgéppel tákolhattak össze. A színészi játékról pedig jobb nem beszélni, főleg Jeremy Irons tekintetében, aki olyan ripacskodást mutat be, hogy attól néha a padló alá röhögtem magam, hogy mit gondolt mikor a kamerák kereszttüzében állt... mindenesetre ritka tré mozi Counrtney Solomon pedig hála Istennek azóta is inkább filmproducerként keresi a kenyerét. |
2011-02-01 18:14.52 |
Folytatáshoz képest egész színvonalas munka, és bár a sztori, és a forgatókönyv minden dramaturgiai momentumával együtt a "Börtönfilmek és harcművészeti mozik össze sablonját felvonultatjuk" című könyv egyik kiemelt fejezete lehetne, Isaac Florentine rendező mégis képes ezeket úgy működtetni, hogy nem érződik se erőltetett izzadság, se szegényszag nem érződik a filmen, bár ezen a remekül kicentizett tempó is segít. Így könnyen észrevehető, hogy az igaz energia nem a színész teljesítményt prezentáló nagymonológokon, hanem a kiválóan fényképezett, látványos harcjeleneteken van, ahol Michael Jai White és Scott Adkins is több mint megsüvegelendő mozdulatokat prezentálnak. B kategóriás darab, mégis jó szórakozás. |
2011-01-31 17:24.31 |
Feszesen megírt, remek tempóval és hangulattal megspékelt börtönfilm, stílusos karakterekkel. Snipes itt is bizonyítja, hogy tehetsége sokkal több mint amit a B kategóriában tud megmutatni, Ving Rhames kellőképpen hozza a brutális, bunkó bokszbajnokot, ahogy Peter Falk megjelenésének sem lehet nem örülni. A film pedig kellőképpen felhangol minket a két főszereplő közötti, jól megkoreografált bokszmeccsre, ami már hossza miatt is figyelemre méltó, méghozzá úgy hogy a hozzá vezető út sem unalmas. Remek kikapcsolódás. |
2011-01-29 17:11.10 |
Iszonyat, borzadály, röhej, nonszensz, idiotizmus, kreténségtombola, aprópénzes agyhalál... körülbelül ezek a kifejezések jártak a fejemben mikor néztem. Jobb ha kerülöd mert fennáll az esélye, hogy maradandó károsodást okoz vagy okozol magadnak miatta. |
2011-01-28 18:48.04 |
Erősen remegett a kezem, mikor az osztályzatot megadtam, mert a mozi alapjában véve jónéhány sebből vérzik. Persze magától a történettől sokat nem vár az ember, van egy fegyencünk aki tíz év után a börtönből kiszabadulva, sorra gyilkolni kezdi az embereket akik testvére haláláért felelősek. miközben a rendőrség is a nyomában van. Dwayne "The Rock" Johnson tökéletes választás effajta bosszúállónak, mert kinézetre is akkor mint a Mount Everest, karizmatikus és sokat lő, mégha nem is prezentál igazán nagy színészi teljesítményt (érdemes számolni hány szó hangzik el tőle, én hetven körül tippelnék névelőkkel együtt), Billy Bob Thorthon-t mindig jó látni, a többiek is tisztességesen asszisztálnak. Viszont mik is azok a sebek, amiket említettem? Nos az izmos és pörgős kezdés után a film kimértebb és lassabb tempót vesz fel, sok esetben morális és lelki síkra téve a karakterek küzdelmeit nemcsak egymással hanem saját magukkal is, aminek alapvetően nem vagyok ellensége, csak itt néhányszor az érdeklődés és a az akciók kárára is megy. Apropó akciók, minőségileg nincs velük baj, de a mennyiség tekintetében annál inkább azokat a jól megkomponált folyosós pufogtatásokat elnéztem volna még hosszabb ideig, és az autós üldözések fordulatszámát se vettem volna rossz néven. Viszont Oliver Jackson-Cohen a "van-de-minek" típusú karakterdefiniáló hobbibérgyilkosa téves mellékvágányra vezeti az egyébként feszesen megírt forgatókönyvet és a végső csavar rosszul időzített ellövése, pedig még külön tökök is rúgja, tegye fel az a tapasztalt mozirajongó a kezét, aki a bizonyos otthonlátogatási jelenet után nem sejtette előre ki az utolsó név a listán, az összecsapott befejezésről nem is szólva.
Akkor miért a négy csillag? Mert kérem van ez a Clint Mansell. Aki pedig nem más, mint egy zseniális zeneszerező, tessék csak hallgatni amit Aronofsky filmjeihez vagy Caranahan Füstölgő ászok című remekéhez komponált, néha a dobhártyaorgazmus is kevés arra amit művel. És összeteheti a kezét, az egyébként precíz és jó munkát végző George Tillman rendez, hogy ez az úriember elfogadta a zeneszerzői széket ehhez a filmhez. Atmoszferikusság, visszafogottság, mindenféle főleg Zimmerre jellemző epikusság mellőzése jellemző arra a zenére, amit a filmben hallunk, mégis hihetetlen érzelmi töltetet visz be Rock minden egyes leszámolásához, hangulatot, stílust ad neki és a filmnek. Ezek és a tény, hogy Tillman alkotása úgy tudja magát komolyan venni, hogy nem válik nevetségessé és ezáltal bizonyos szinten egyedi marad, a mai filmiparban szerintem értékelendő. |
2011-01-27 20:10.02 |
DVD-t, pulóvert, könyvet, mozikártyát és náthát. |
2011-01-27 15:50.50 |
Klasszikus és sokszor látott sémákra épülő "felemelkedés a semmiből" típusú hollywoodi giccsdráma, ami értő rendezés, rendesen megírt forgatókönyv és erős színészi jelenlét nélkül fabatkát sem érne. Itt viszont mindhárom megvan, külön kiemelve Sandra Bullock alakítását. Hogy tényleg megérdemelte-e az aranyszobrot, azt nem tudom (nincs összehasonlítási alapom tavalyról), de az tény hogy ilyen jól játszani még ezidáig nem láttam. Szívmelengető és néhol igencsak hatásos darab, mindenféleképpen érdemes a megtekintésre. |
2011-01-26 14:43.13 |
Isaac Florentine B kategóriás akciórendező vadnyugati stílusba oltott bunyózós zsengéje. A történet szereplőkkel és párbeszédekkel együtt ráfér egy levelezőlapra, igaz ilyen stílusú mozinál ez nem baj. Az már annál inkább, hogy ennek a mozinak nincs se stílusa, se mélysége, se füle, se farka, baromi érdektelen minden történés, a színészi játék borzadály, még a helyenként igen brutális küzdelmeken is csak vállát vonogatja az ember. Kihagyható darab, még akkor is ha valami celluloidínyencségre vágysz. |
2011-01-26 11:38.39 |
Asylum filmek, Alkonyat széria, Drágán add a rétedet, Utolsó léghajlító, A szfinx bosszúja, tudnám jó sokáig sorolni a nézhetetlen kacatokat. |
2011-01-25 19:12.57 |
Szívem szerint az Eredetnek és Nolannak adnám a főbb díjakat, de itt bizony csak a legjobb eredeti forgatókönyv és technikai kategóriákban van esélye, az előre megírt papírforma szerint A közösségi háló és Fincher fog tarolni. Colin Firth, Portman, Bale és Melissa Leo fogják vinni a színészi játékért való díjakat, külföldi film tekintetében a Biutiful, zenéért Zimmer, animációsban Pixar, a többi passz.
Azért jó néven vennék némi pozitív meglepetést. |
2011-01-24 19:18.26 |
Nincs még elég fölösleges topic? Hát persze hogy nincs, rajta csak fiúk-lányok többet, még többet hisz a sokból sem lehet soha elég!
Sok hülye volt és van ezen a katalóguson. Üdvözlet közöttük. |
2011-01-24 19:03.41 |
Aberrált élvezetek 4*
Hideg, könyörtelen és néhol igencsak sokkoló thriller David Lynch lányától. |
2011-01-24 19:02.20 |
Kihalt amerikai fennsíkon, egy isten háta mögötti rendőrkapitányságra érkezik két FBI ügynök, hogy három tanútól szerezzenek információkat egy gyilkosságsorozatról. Ám a sok filmen és thrilleren edződött néző már tudja, hogy a tanúvallomások nem lesznek teljesen őszinték és az általuk felvezetett flashbackek pedig előrevetítik, hogy senki és semmi sem az aminek látszik. Jennifer Lynch filmjét viszont sok dolog viszi az ilyen átlagos zsáneralkotások fölé. Ezekre példa a szép lassan felvezetett és folyamatos szinten tartott feszültség, a jól megírt forgatókönyv (a csavart lehet sejteni mégis frappáns ahogy a film ellövi), néhol igencsak kétarcú karakterekkel, ráadásul az őket alakító színészekre sem lehet panasz, Bill Pullman és Julia Ormond párosa félelmetes jellemváltozást mutatnak be percek alatt. De ami miatt igazán megragadt engem ez az alkotás az az elképesztően nyomasztó, majdnemhogy nihilista atmoszféra, ami már a nyitójelenettől kezdve körüllengi, erre még a csak zajokból, zörejekből álló "filmzene" is rásegít. Viszont idegzet és gyomor kell hozzá, mert néhány jelenete tényleg nagyon felkavaró és sokkoló tud lenni itt kérem nemcsak fizikai pusztítás hanem lelki terror is jelen van. Rendezést tekintve is hideg és könyörtelen stílusa van, ami sokaknak kikészítő lehet, de érdemes tenni vele egy próbát. |