Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
Kampókéz (2021) (4K UHD + Blu-ray) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Názáreti Mária - DUNA TV, 20:40 |
A Darlington család karácsonya - Izaura TV, 20:45 |
Reszkessetek, betörők! 2. - Elveszve New Yorkban - TV2, 20:50 |
Nagyfiúk - RTL, 21:00 |
Pókerarc - Mozi+, 21:30 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Sissy Spacek (75) |
CCH Pounder (72) |
Hanna Schygulla (81) |
Jeremy Strong (46) |
Jasmin Gerat (46) |
További szülinaposok |
Utoljára értékeltétek |
Sokkal több mint testőr |
Penelope Wilton |
2018-12-07 22:57.55 |
A 60-as/70-es évek kíséretetházas horrorfimjeit megidézni kívánó, ami ebben a próbálkozásban jó nagyot bukó alkotás. Kiszámítható történet, csapnivaló dramaturgia, csigalassúsággal vánszorgó tempó, nulla atmoszféra és hangulat. A koronát pedig a parasztvakító jumpscare ijesztgetések teszik fel. Az utolsó 15 perc mészárszéke még élvezhetőbb, egyébként kerülendő. |
2018-12-01 16:16.49 |
Borzalmasan kiszámítható, fárasztó, dögunalmas és ezerszer látott trükkökkel, fordulatokkal és megoldásokkal operáló harmadrangú ijesztgetés, ami még az amúgy elég hangulatos helyszíneket se képes rendesen kihasználni, a rendezés fapadosabb már nem is lehetne, a színészi játék pocsék és az egész film annyira élvezetes, mintha száraz falevelet kéne eszegetned két órán keresztül. Talán negyedannyi pénzt se hozott volna, ha nem kapcsolódna hellyel-közzel a Conjuring szériához, ami szintén nem a legeredetibb, de ennél ezerszer igényesebb. |
2018-11-17 19:07.15 |
Gareth Evans már bizonyította, hogy tud akciófilmet rendezni, most pedig kiderült, hogy horrort is. Az Apostle rengeteget merít más filmekből, különösen a 60-as, 70-es évek angol horrorfilmjeiből melyekben a személyes hit és az irracionalitás szembeütközése a fő terep, amit leginkább világvége-kultuszok, pogány vallások és istenségek testesítenek meg, az Apostle is ezen a terepen utazik mégis van benne bőven annyi kraft, hogy nem egy olcsó utánzatként jön le.
Lassan hömpölygő, de már a nyitó képsoroktól kezdve iszonyú hangulatos, fojtogatóak feszült és nyomasztó légkört árasztó darab, amiben a főhőssel együtt megyünk egyre mélyebbre és mélyebbre, sötét titkok, véráldozatok, fanatizmus és elkerülhetetlen pusztulás, ami az út végén található. A főleg természetes fényekre hagyatkozó operatőri munka pazar, a zene macskaként játszik az emberi idegeivel,Dan Stevens villogó szemű főhőse abszolút uralja a vásznat. Evans pedig nagyon elegánsan és precízen rendez, erőszakszekvenciái legalább annyira brutálisak, mint a Raid filmekben. Üde gyöngyszem az Apostle, műfajának egyik patinás képviselője. |
2018-11-02 22:55.21 |
Van egy-két erőltettet poén és fanservice pillanat, de úgy hiszem klasszikus slasher-t csinálni 2018-ban ennél jobban nem nagyon lehet. Elegáns rendezés, szimpla és jól működő sztori, kőkemény Jamie Lee Curtis és fantasztikus szintimuzsika Carpenter-től. Nincs túlgondolva, túlpörgetve, misztikus hülyeségekkel telenyomva, van egy maszkos gyilkos, az áldozatok és három generáció nőtagjai, akiket összeköt a közös trauma és a szörny elleni küzdelem. Én jól szórakoztam rajta, egyes jelenetei pedig vannak annyira feszültek, hogy méltók legyenek Carpenter klasszikusához. |
2018-10-26 15:41.44 |
Egy egyszerű, de nézhető akciófilm lehetne jó sok lövöldözéssel, verekedéssel és robbanásokkal, az a fajta amit Peter Berg nem nagyon tudna elrontani. De most elrontotta de nagyon. Nem elég, hogy a sztorinak nincs konkrét eleje és vége, de ráadásul össze-vissza kapkod, a politikai szál banális és unalmas, de a legrosszabb pontja, pont az akciók. Olyan elmebeteg kamerakezeléssel és vágással vannak összerakva, hogy sokszor teljesen követhetetlenek, 5 másodperc akcióra jut vagy 15 képváltás. Ehhez képes a késői Tony Scott filmek olyanok Cuaron Gravitációja, egyszerűen borzalmas és sokszor a rosszullét határára lökő az összkép. Iko Uwais pedig inkább maradjon hazai terepen, mert már most látszik, hogy Hollywoodban csak elpocsékolják a tehetségét. |
2018-10-21 13:20.37 |
Technikailag fantasztikusan kivitelezett űrfilm, ami néhány jelenetben briliáns, legtöbbször viszont inkább csak jó. Talán azért is mert a holdraszállás és annak megvalósítása izgalmasabb, mint Neil Armstrong karaktere és családi élete.
Chazelle azért még ért ahhoz, hogyan váltsa ki az "aztakurva" effektust az emberből, különösen a in medias res féle nyitány és a Gemini 8 szekvencia van úgy megcsinálva, hogy még a karfát kitéped a helyéről, de maga az összkép kicsit szétesőbb a 140 perc alatt. A Ron Howard féle Apollo-13-mat továbbra is jobban komázom. :) |
2018-10-15 18:43.05 |
Úgy kezdődik, mint egy sokszor elmondott vicc: Egy pap, egy porszívóügynök, egy néger énekesnő és egy titokzatos hölgy bemegy egy hotelbe..de az éjszaka végére nem mindegyikük sétál ki.
Aki látta a Ház az erdő mélyén-t az most is számíthat rá, hogy Drew Goddard alaposan eljátszadozik a néző elvárásaival és be-bedob egy-két olyan fordulatot, ami 180 fokkal perdíti meg az egész sztorit. Az még hagyján, hogy van négy idegen, akikről szép lassan kiderülnek a titkok, rejtett motivációk, de aztán maga a címszereplő hotel is külön szereplővé változik. Elegánsan vált krimiből, vígjátékba aztán vérbő, feszült thrillerbe, ugrál múlt és jelen között, felbukkan Chris Hemsworth, mint Charles Manson kigyúrt, félmeztelenül pózoló változata, hogy aztán jól elszabaduljon a pokol. Az elején lendületesen zakókotló, igaz a közepén néha megtorpanó, de végig szórakoztató, vicces, élvezetes és veszett hangulatos ponyvamozi a El Royale, amit sokan fognak Tarantino munkásságához hasonlítani (és ezt szerintem maga Goddard se fogja tagadni), de a legjobbaktól tisztelettel kölcsönvenni és azt valamilyen szinten saját képünkre formálni nem nagy bűn. A szereplőgárda remekül összeválogatott (persze az öreg Jeff Bridges az abszolút csúcs), a zenékről nem is szólva, egyszóval én remekül elvoltam vele és kicsit sajnálom, hogy pénzügyileg éppen nagyot hasal, de nem lepne meg ha pár év múlva kultstátusza lenne. |
2018-10-07 13:52.57 |
Spike Lee talán A belső ember óta nem hozott össze ennyire jó filmet. Egy hihetetlen igaz történet remek megvalósítása, gonoszul vicces, néhol atomsúlyos és veszettül laza, feelinges mozi, ami egyszerre csinál hülyét a csuklyás fehér nacionalista szervezetből és nem éppen éles eszű vezetőiből, miközben arra is figyelmeztet, hogy a hülyeség párolva a gyűlölettel és a gonoszsággal veszélyes koktél, ami életeket is követelhet. A színészi játék fenomenális John David Washinton megérdemli, hogy akkora sztár legyen, mint apja Denzel, Adam Driver már jóideje generációja legtehetségesebb színészei közé tartozott és tartozik most is, Thoper Grace és Alec Baldwin brillíroznak. Spike elegáns, ugyanakkor energikus, jogos dühvel teli rendezése érződik minden képkockán, Terence Blanchard zenéje pedig telitalálat. Kicsit hosszabb a kelleténél, de ettől még kiváló darab. |
2018-09-16 18:29.36 |
Borzalmasan gagyi és béna C-D-E-ZS kategóriás, poszt-apok rettenet Gina Carano főszereplésével, aki továbbra is bizonyítja, hogy jól tud verekedni. A színészi játéka azonban még mindig egy kiégett gumiabroncs környékén konvergál, és még így is ő a legjobb az egész gárdából. A helyszíneket meg a göncöket valószínűleg a Van Damme féle Cyborgból hasznosíthatták újra, a sablonos sztorinál pedig már csak az akciók és a speciális effektek kínosabbak. Kerülendő, max jó sok alkohol mellett érdemes a megtekintésbe belevágni. |
2018-09-15 13:07.35 |
A sajtóban elég sok dicséretet kapott nálam elégé mellément. Olyan volt, mintha egy nagyobb pénzből készült, másfél órás vizsgafilmet néznék, a vizsgafilmek összes tipikus hibájával (nemszeretem karakterek, kidolgozatlan motivációk, üresjáratok, nem tudja igazán mit akar mondani).
De hogy jót is mondjak róla: Az amatőr szereplők hitelesek, szépen és filmszerűen néz ki és ha már szocidráma még mindig könnyebb volt nézni mint bármelyik Mundruczó filmet. Az viszont kicsit nehezen hihető számomra, hogy az elsőfilmeseket támogató Inkubátor program díjazása kapcsán pont ez volt a legjobb projekt, konkrétan olyan érzésem volt, mintha elfelejtették volna megírni a végét, így gyorsan összecsaptak rá valamit. |
2018-09-01 15:52.54 |
Tipikusan az a fajta film, amit 10 emberből 8 utálni fog, mert nem fárad sokat azzal, hogy a történet által feldobott minden egyes rejtélyre vagy kérdésre választ adjon. David Robert Mitchell filmje egy szürreális utazás a kortárs Kalifornia hasonlóan szürreális, eszement és kifacsart oldalára, ahol nem tudunk többet a botcsinálta detektívet játszó főhősnél, vele együtt bolyongunk az utcákon, sikátorokban, sötét parkokban és extravagáns partikon, hogy megtaláljuk a szőke famme fatale-t. Nem az a lényeg, hogy meglesz-e vagy sem, hanem az út, a küldetés, az utazás a lényeg, hogy hősünknek végre akadt egy célja, ami értelmet ad sivár életének, és ahol kamatoztathatja túlzsúfolt tudását a popkultúráról. Mitchell pedig ennek mentén idézi meg és facsarja ki a klasszikus film noir-t, ötvözi a thrillert és a hollywoodi celebélet szatírájával és a groteszk humorral. A Mulhollad Drive és a Lidérces órák találkozása Otto Preminger Laurájával, Andrew Garfield élete egyik legjobb alakításával, betonerős hangulattal és zenei választékkal. Kicsit túl hosszú és a lezárás se mondható katartikusnak, de én bőven élveztem ezt a kétórás trippet. |
2018-08-19 18:24.32 |
Kis apróság: Ez az első folytatás, amire Denzel Washington leszerződött eddigi karriere során. Hát...maradjunk annyiban, hogy nem a tökéletesre csiszolt forgatókönyv lehetett az oka.
A négy évvel ezelőtti Védelmező nem volt nagy vasziszdasz, Antoine Fuqua egy sima, nyílegyenes helyenként egész stílusos és brutális bosszúfilmet rántott össze, amit nagyrészt a jól kiválogatott színészek de leginkább Denzel vittek el a hátukon. Volt pár menőbb pillanat, néhány kreatív, jól összerakott akció és ennyi. De erre a folytatásra mintha még az utóbbiakból se nagyon maradt volna meg. A kiszámítható, sablonos történet, a kilométerekről látható fordulatok mind megbocsáthatóbbak lennének, ha feszes, pörgős és akciódús lenne A védelmező 2, ehhez képest szokatlanul enervált, csapongó és lassú, mintha csak a felétől jönnének rá az alkotók, hogy hoppá kéne valami jó motiváció, hogy visszarángassuk McCall-t az ellenfelek aprításába. Kevés a menő pillanat, kevés az akció, helyette mindenféle mellékszálakkal van lassítva és nyújtva az egész, az öreguras szál lazán mehetett volna a levesbe, semmit se tett hozzá a filmhez. És igen ismét van egy-két látványosabb pillanat, mint amikor Denzel szétcsap néhány kőgazdag hülyegyereket vagy egy kocsi belsejében nyom le egy bérgyilkost, de ezek se ütnek úgy, minden brutalitásuk ellenére. Van viszont egy jelenet, amikor McCall verbálisan térít észhez egy gettógengszteri lét felé csúszó fiatal srácot, na ott nyom le az öreg egy olyan erős alakítást, hogy a hátam is beleborsódzott, aki nem érti miért tartják DW-t az egyik legkarizmatikusabb amerikai színésznek, az az öt perc tökéletes példa rá miért. Az az egy scéna majdnem megér egy plusz csillagot, minden más viszont nagyon felejthető és "láttuk-már" feelinget hordoz. Harmadik rész már ne legyen mert félek az már az Elrabolva folytatások színvonalával fog kacsintgatni. |
2018-08-09 15:58.02 |
McQuarrie továbbra is hozza azt a letisztult, elegáns stílust, ami már az ötödik részben is megvolt csak most lefaragja a kémfilmes belopakodós, kütyükkel variáló szálát a dolgoknak. Színtiszta, nyersebb akciófilm üldözésekkel, bunyókkal, villámgyors (kifejezetten westernes) tűzpárbajokkal és szokás szerint megint néhány olyan mutatvánnyal, hogy az ember csak a fejét fogja mondván "hogy a faszba tudták ezt megcsinálni"? Két és fél óra ritkán telik el olyan gyorsan és szórakoztatóan, mint ennél a filmnél, a sorozat egyik legjobb darabja lett. |
2018-07-31 22:20.11 |
Bruce Malmuth rendezői karrierje nem sok filmből állt és közülük is csak igazán kettő maradt meg a köztudatban. A koreai Steven Seagal-klasszikus Ölve vagy halva és a Fantom az éjszakában az éjszakában, ami Stallone karrierének korai gyöngyszeme és egy mai szemmel is nézhető, szórakoztató, feszült akcióthriller. Malmuth rendezése persze még korántsem a 80-as évek expresszív pusztításához vagy a 90-es évek úthenger tempójához áll közelebb sokkal inkább a 70-es évek karakterizálóbb, lassúbb thrillereihez, amiben robosztus iramban van kikövezve az út a jó és a rossz összecsapásához. Stallone visszafogottabb alakítása remek, de persze a prímet Rutger Hauer intelligens pszichopatája viszi. Malmuth azért bedob néhány remekbe szabott akciót, a befejezés pedig parádés. Remek néznivaló, igazi retro szórakozás. |
2018-07-03 19:23.50 |
Mi történik az erősen B kategóriás, de azért kellően szórakoztató első részt folytatjuk, de kihagyjuk belőle bármilyen erőfeszítést az igényes megvalósításért, a forgatókönyv alapjául a Chritopher Lambert féle Fortress 2-t vesszük alapul és kispórolunk belőle minden logikát, izgalmat vagy ötletet? Egy teljesen felesleges második részt, melyből nemcsak Arnold hiányzik, de még Sly és Dave Bautista is parkolópályára van állítva, az operatőri munka és a vágás pedig annyira ocsmány, hogy a szemünk hányógörcsöt kap. Kínkeservesen rossz fércmű, botrányrossz akciókkal, alvajáró színészekkel. Amerikában csak DVD-re jött, nálunk meg moziban forgalmazzák, jól lehúzva a jónépet. Botrány. |
2018-05-19 09:19.56 |
Mondok egy merészet, számomra:
Deadpool 2 > Avengers: Infinity War Eszementül szórakoztató, eszement állatság, ami megvallom az első résznél is jobban tetszett. Van itt minden utalások orrba-szájba, pörögnek a poénok, beszólások, James Bond főcím-paródia, olyan húzások amikre nem számítasz (az X-Force csapat sorsa annyira morbid, hogy az már zseniális) akció, dráma és egy stáblista utáni jelenet, ami veri az MCU összes stáblista utáni jelenetét. Az első rész egy szuperhős-film paródia volt néhány látványos akcióval, ez viszont már kőkemény zúzda sok humorral és szuperhős-paródia momentumokkal. David Letich enyhén szólva tud akciót rendezni, úgy hogy az tud humoros, meg csonttörően brutális is lenni, volt is most pénz dögivel, noha a börtönös szekvencia lazán a csúcspont ebből a tekintetből. Josh Brolin Thanos után megint brillírozik. Még most is röhögök azon az utolsó jeleneten baszki, tényleg ne lőjétek le magatoknak, és próbáljátok kerülni a netet. Minden pénzt megér! :D |
2018-05-19 09:14.14 |
Brutális, zsigeri, kegyetlen élmény. Sötét mint az erdő egy téli éjszakán és mégis fel-fel villan benne az a emberség morzsái, a temetésjelenet a folyónál annyira megigézően szép (főleg a zene miatt), hogy szinte megrendültem, hogy a semmiből jöhet egy ilyen humánus pillanat egy ilyen filmben. És nem lóg ki, sőt ekkor fordul rá igazán a megváltás útjára a történet. Phoenix akkárt alakít, hogy a fal adja a másikat, Ramsay unortodox erősen vizuális rendezése sokaknak művészkedő lesz, számomra viszont tökéletesen átadta mi játszódik le Joe fejében és milyen lehet poszttraumás stresszel és három élet tönkrevágásához elég traumával együtt élni.
Kurvajó film. |
2018-05-11 21:44.19 |
Nem gondoltam volna, hogy pont John Krasinski lesz az, aki képes lesz leszállítani egy ilyen remekbe szabott, valóban hatásos horrorfilmet. Az egész koncepció egész ötletesen lett kidolgozva, a nyomasztó atmoszféra és a folyamatosan fenntartott feszültség már az elejétől kezdve megvan, a közepétől pedig szinte egy perc nyugalmat nem hagy a film, hanem egyre csak halmozza az egyre parásabb és feszültebb pillanatokat. Az operatőri munka remek, a ritkán használt de jól időzített hangeffektek brutálisan jók, de ami igazán meglepett, az az, hogy még egy poszt-apokaliptikus családi drámaként is tudott működni. Ez pedig a kiváló színészi játéknak köszönhető, leginkább Millicent Simmonds volt a legjobb, aki a való életben is süket, ami csak további hitelességet ad a játékának. Tetszett a feszessége, a minimalizmusa és még a lények is kellően rusnyák. Persze logikailag beleköthetnék sok ponton, de annyira izgalmas és hatásos volt, hogy max csak a stáblista pergése után kezdenék el gondolkodni az ilyesmin akkor meg már minek. Jó film. |
2018-04-13 23:08.28 |
James Mangold második filmje patinásan megírt és rendezett zsaruthriller, ami bár kijövetelekor megérdemelt kritikai és anyagi siker volt, azóta mintha kicsit megfeledkezett volna a filmes történelem. Nagy hiba, hiszen egy lassan folyó, de jól kidolgozott, minden perccel egyre erősebb és feszültebb alkotás, ami végül kirobban, mint a égő lángon hagyott forróvizes kancsó. A színészgárda tele kultikus arcokkal De Niro-tól kezdve, Ray Liotta-n át, Robert Patrick-ig, mégis Sly viszi a prímet, élete egyik legjobb alakítását nyújtva itt. |
2018-04-07 18:32.22 |
Leporoltam egy régebbi európai klasszikust, és hát mit mondjak nem volt jó ötlet melankolikus hangulatban megnézni. Minimalista, szikár és érzelmileg teljesen kibelező vádirat a halálbüntetés embertelensége ellen. A borongós képi világ csak tovább fokozza az amúgy is sötét hangulatot, a színészi játék húsvabágóan hiteles és realisztikus (a híres kivégzés-jelenetnél mintha egy dokumentumfilmet nézne az ember) Kieslowski tudott rendezni. Nem is kicsit. Preisner zenéje pedig a darabokra tört szívünk darabjait is porrá zúzza. Letaglózó mestermunka. |
2018-03-31 21:59.34 |
A mostani filmjei tükrében elég érdekes élmény volt újranézni, hogy honnan is indult Wes Anderson, és hogy a barokkosan cizellált, hiperstilizált filmjeihez képest mennyire visszafogottabb és realisztikusabb volt még két évtizede. Persze a rá jellemző képi megoldások, a fanyar humor, a groteszk helyzetek és csodabogár karakterek már itt is megvannak. Road movieba oltott heist film, szerethetően hülye hősökkel, némi romantikával, kiváló zenével és a remek Wilson testvérpárossal. Egyszerű, szerethető és aranyos film, ami jól indította el a kortárs amerikai film egyik legfelismerhetőbb rendezőjének pályáját. |
2018-03-24 20:28.16 |
Habár a végére kicsit túltolják a sztori csavargatását, még így is az egyik legkellemesebb meglepetés, amit az utóbbi időkben vígjátékfronton ért. Szórakoztató, pörgős, vicces és néhol meglepően sötét, feszült, thriller-elemekkel operáló film, ami nem fél olyan megoldásokhoz folyamodni, amire nem számítanánk. Élvezetes nézni, ahogy hőseink nyomoznak és szépen lépésről-lépésre összerakják az eseményeket, a színészgárda remek (Jesse Plemons a parás szomszédként abszolút csúcs), a Daley-Goldstein rendezőpáros pedig alkalmanként olyan igényesen fényképezett és vágott akciójeleneteket dob be, amiket max. egy más műfajban vagy egy Netflixes sorozatban várna az ember. Remek kikapcsolódás, megérte a mozijegy árát. |
2018-03-14 13:17.50 |
Szinte már naivan optimista, életörömmel (és persze csipetnyi szomorúsággal) teli film, egy olyan témáról, amit már sokféleképpen feldolgozták, csak azt az oldalát nem, hogy vajon mit él át az, akinek az egész gyerekkora egy elrabolt élet és hazugság volt. Hogy vajon miként tudja ezt az adott illető feldolgozni, és hogy a művészet és az alkotás folyamata igenis képes gyógyító erővel hatni ránk. Dave McCary empatikus és erőtő rendezéssel, valamint az indie filmekre jellemző különleges hangulattal bontja ki ezt a történetet, a forgatókönyvön kívül pedig még az erős színészi játék (főleg Kyle Mooney és Mark Hamil nagyon jók) viszi előre. Nem tökéletes, de van, amikor nagyon kell egy ilyen csupaszív, kedves film. |
2018-03-08 09:05.09 |
Coming-of-age filmből láttunk már neme egyet, amitől viszont igazán emlékezetes lesz Greta Gerwig debütje, az a visszafogott, túldramatizálástól mentes megközelítés, gyakorlatilag nincs is klasszikus értelemben vett sztorija a filmnek, hanem a kamaszkort meghatározó eseményeket (barátság, szerelem, csalódás, lázadás) életszerűen tálaló jelenetek összessége, amik valahol mégis egy kerek egésszé állnak össze. Fanyar humorú dialógusok, kiváló színészek (a Brooklyn után Ronan ismét remekel), és az a jól átérezhető hangulat, amikor az ember fokozatosan kirepül a fészekből, hogy megpróbáljon saját lábra állni. Nagyon jó film. |
2018-03-03 12:53.48 |
Profin összerakott, témában és megvalósításban is tökéletesen a díjszezonra kalibrált darab, ami Spielberg valósággal kirázott a kisujjából, ugyanakkor semmi olyan nem tartalmaz, ami nem csinált volna meg Az elnök emberei vagy a Spotlight. Sőt azokhoz képest jóval szárazabb, tényszerűbb alkotás, ami erősen belénk sulykolja az üzenetet, különösen a játékidő vége felé, ahol az öreg Steven magához hűen megint kicsit túlszalad az érzelmi hatáskeltéssel. Mindenesetre a profizmus, a jó dialógusok, meg a Hanks-Streep páros viszik a hátukon a filmet (kell is mert sokszor eléggé vontatott a tempó), de nem estem tőle hasra, és kétlem hogy az Oscar-szezon után sokat fognánk emlegetni. |
2018-02-28 09:00.31 |
"Fura emlékeim vannak erről az ideges éjszakáról Las Vegasban. Már öt éve volt? Hat? Száznak tűnik. Olyan csúcsnak, ami sosem ismétlődik meg. San Francisco a hatvanas években nagyon különleges élettér volt. De nincs magyarázat. Nincs a szavaknak, vagy a zenének, vagy az emlékeknek olyan keveréke, amely megközelítené azt az érzést, hogy tudod, hogy ott vagy és élsz, a világnak abban az időbeli és térbeli sarkában. Őrültség volt minden irányban, minden órában. Izzott a levegő mindenütt. Fantasztikus egyetemes érzés volt, hogy akármit csinálunk, az helyes, hogy nyerők vagyunk. És azt hiszem ez volt a biztosíték arra az érzésre, hogy vitathatatlan győzelmet arattunk minden fölött, ami gonosz és öreg. Nem kegyetlen, vagy katonai értelemben. Arra nem volt szükségünk. Egyszerűen érvényesült az energiánk. Minden lendületünk megvolt. Igen, egy gyönyörű magas hullám tetején lovagoltunk. És most kevesebb, mint öt évvel azután. Felmész egy meredek hegyre Las Vegasban és nyugatra nézel. És a megfelelő szemmel majdnem meglátod a magas víz nyomát. Ez az a hely, ahol a hullám végül megtört. És visszagördült."
Ha úgy vesszük ez az egyik ultimate drogfilm, amiben a néző egy az egyben átéli azt a kontrollálhatatlan őrületet, amit a két főszereplő ámokfutásuk közben. Ugyanakkor Hunter S. Thompson könyve és Gilliam adaptációja nemcsak erről szól, hanem egy pengeéles szatírája az amerikai álomnak és a 60-as évek álmodozó, felszabadult drog-szex-virággenerációjnak, ami észre se vette hogyan züllik bele a dekadenciába, hogy aztán az ellenkultúra álom helyet rémálommá váljon és belefulladjon a nárcizmus, az erőszak, a kiábrándultság és az őrület örvényébe. Felejthetetlen képekkel, alakításokkal, zenével és rendezéssel felturbózott, humoros, máskor rezignált és cinikus remekmű, egy igazi kultklasszikus. |
2018-02-18 22:15.33 |
Furcsa élmény volt. Az a céltudatosság, profizmus és elegancia, amivel PTA összerakta szinte tanítani való, mégis végig kívülállónak éreztem magam, aki csak röpke bepillantást nyer két ember viszonyába. Az operatőri munka szédületesen jó, a rendezés profi, kimért, a vágás végig organikus, sosem kapkodó. A színészekre pedig egy rossz szavam se lehet, Daniel Day-Lewis lehengerlően játssza a maga körül mindenkit felemésztő zsenit, Vicky Krieps is szépen állja vele szemben a sarat, de nálam a csúcs mégis Lesley Manville cinikus, élesnyelvű asszisztensnője volt, arany minden jelenete és beszólása. És azt is most rögtön megmondom, hogy amit Jonny Greenwood alákomponált az szintén mesteri. Egyszerre klasszikus beütésű, mégis modernnek ható zene, ami akaratlanul is újra meg újra felcsendül a fejedben. Tetszett, de a végén valahol mégis kicsit hidegen hagyott. Érdemeit elismerem, de nem hiszem hogy újranézem. |
2018-02-15 19:15.06 |
Valahogy sejtettem, hogy a mostani Oscar-jelölt filmek közül ez fog tetszeni a legkevésbé és bizony igazam is lett. Gary Oldman tényleg nagyot alakít (de Ben Mendelshohn is szokás szerint kiváló), de nagyon száraz, színtelen-szagtalan, by-the-numbers történelmi mozi, ami ráadásul az utolsó fél órában sokszor durván átesik a giccshatáron ebben pedig leginkább Wright rendezése a ludas. Kicsit súlytalan, kicsit giccses, néha vontatott, de egyszer még bőven nézhető. |
2018-02-13 19:31.40 |
Főszereplőjéhez hasonlóan ezt tekintik a díjszezon fekete lovának, miközben jó pár kört ráver a riválisokra. Éjfekete humorú, vágtázó tempójú, profin rendezett, sokszor okosan kikacsintgató, tragikomikus szétcincálása az élsportnak, az amerikai álomnak, a médiának, miközben az amerikai munkásosztály hányattatásait és a bántalmazó kapcsolatok megnyomorító erejéről is tud egy-két szót mondani. Mindezt pazar zenékkel, vágással, remek hangulattal valamint Margot Robbie és Allison Janney atombomba erejű alakításával. |
2018-02-10 17:43.11 |
Na kijárt már Adkins-nek egy jobbfajta mozi.
Kis érdekesség egy 90-es évekbeli képregényen alapszik a film, aminek nagy rajongója Adkins és már jó ideje próbálta tető alá hozni, szerencséjére Jesse V. Johnson a kortárs B akciófilmek prominens direktora ki is segítette, az eredmény pedig egy egyszerű, de stílusos, tökös mozi, ami sokat köszönhet a sajátos, brit gengszertfilmes, Guy Ritche-t nemegyszer megidéző stílusának, nem mellesleg látszik hogy volt pénz tisztes technikai csomagolásba tenni az egészet. Ezen felül Johnson remek stábot hozott össze, az Adkins ellen küldött bérgyilkososztagban van egy-két vérprofi arc (Michael Jai White, Ray Park) akik tényleg nem kispályások ha bunyóról van szó, de Amy Johnston is remekül helytáll, Ray Stevenson pedig simán lejátszik mindenkit. Humorral és beszólássokkal se spórolnak az alkotók, a bunyók kellően dinamikusak, véresek, a stáb rendesen megdolgozott a pénzért. Régivágású, pofás szórakoztató mozi, simán jobb élmény nem egy szeméthez képest, ami nagyvásznat kap. |