Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Karácsonyi Casanova - Film4, 09:40 |
Karácsony Willow Glenben - Izaura TV, 10:10 |
Kiskarácsony mindenáron - RTL, 10:15 |
Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák - SuperTV2, 10:25 |
Köztünk élő angyalok - HBO, 10:45 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Sissy Spacek (75) |
CCH Pounder (72) |
Hanna Schygulla (81) |
Jeremy Strong (46) |
Jasmin Gerat (46) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
2022-es választás |
Deadpool & Rozsomák - Vélemények |
Mit hallgatsz most? |
Donald Trump - Vélemények |
Szólánc igékkel |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
Konstrukció |
Philippe Harel |
2015-08-15 22:24.15 |
A Rob Cohen által dirigált első rész sem volt magasröptű alkotás, de azért az el tudta érni a szórakoztató limonádé szintjét minden agyament megoldása ellenére. Lee Tamahori itteni maszatolásának viszont bérelt helye van a filmtörténelem elcseszett folytatásainak és legkínosabb akciófilmjeinek nem éppen dicső panteonjába, tartalmaz szinte mindent, ami a műfajt szinte padlóra vitte a 2000-es években. Klisés "kapjuk-el-az-elnököt" féle alapsztori mely ész nélkül lohol egyik megalomán és röhejes akciószekvenciából a másikba, de a felturbózott tempó sem tudja elrejteni a baromságokat, a kritikán aluli párbeszédeket, humort, színészi játékot, rendezést, stb. Látványmozinak tizedannyira se működik mint az első, az akciók bármiféle fantáziától, izgalomtól, feszültségtől és stílustól megfosztott jelenetek olyan CGi trükktechnikával megtámogatva, ami minimum 10 éves elmaradásban van, az AKKORI színvonalhoz képest. Piszok rossz film, erősen kerülendő. |
2015-08-06 18:08.44 |
Hajmeresztő belegondolni, hogy a 60-as évekbeli tévésorozat alapján készült Mission: Impossible lassan egy húsz esztendős moziszériává vált, ami szinte elválaszthatatlanul egybeforrt Tom Crusie nevével, de még csak most ért el az ötödik részhez. Azonban felmerül a kérdés, hogyan lehet ugyanazt már ötödjére is úgy eladni a nézőknek, hogy azok elégedetten távozzanak a moziteremből? Mivel ez a sorozat mindig feltalálta magát az eladhatóság és a színvonal fenntarthatóságának terén, kemény feladatot vállalt magára Christopher McQuarrie, de a küldetést sikerrel teljesítette. A Mission Impossible - Titkos nemzet mintapéldánya, hogyan kell jó folytatást és egyben jó akciófilmet csinálni 2015-ben.
Ethan Hunt (Crusie) és társai (Simon Pegg, Jeremy Renner, Ving Rhames) ezúttal egy árnyékszövetkezettel állnak szemben, ami egyfajta anti-IMF-ként működve kénye-kedvére hajt végre merényleteket és robbant ki konfliktusokat a világon. A szervezet jól titkolja kilétét, kezük mindenhová elér, ráadásul a CIA igazgatója (Alec Baldwin) túl nagy kockázatforrásként tekint Ethan-re és csapatára, ami az IMF feloszlatásához vezet. A csapat egyetlen szövetségese pedig egy Szindikátusba beépült brit ügynöknő (Rebecca Ferguson), akiről sosem biztos, hogy valójában kinek az oldalán áll. A Mission Impossible sorozat hosszú élettartamának egyik titka, hogy minden egyes rész rendezőjének megadott a lehetőség, hogy a rá jellemző stílusjegyeket belevigye az adott részbe, hogy ezzel az adott rész mindig kicsit más legyen. Brian De Palma paranoid poszt-hidegháborús thrillert csinált, John Woo távol-keleti hatásokat hordozó golyóbalettot, JJ Abrams Tony Scott-féle videoklipes látványú adrenalinlöketet, Brad Bird pedig játékos és letisztult kémfilmet. Most azonban itt van McQuarrie, aki inkább forgatókönyvíróként tevékenykedett mint rendezőként és aki nagy valószínűséggel érezhette, hogy neki nincs túlságosan sajátságos rendezői megoldásai. Nem is nagyon mutat semmi újat, inkább megtartotta az előző rész irányvonalát, miközben a régieket is kicsit megidézi. Az eredmény pedig annak módfelett hatásos hogy lényegében ennek a résznek nincs önálló arculata. A Titkos nemzet sztorija tisztességesen megírt és remek tempóérzékkel van végigvezetve, az egymást átverő és kijátszó szereplőivel, és a különböző ügynökségek kavarásaival az első részt idézi meg, miközben a széria visszatérő momentumai is kellő számmal jelentkeznek. A forgatókönyv következetesen tologatja az eseményeket, a helyszíneket, az akciókat és azok közötti "csendesebb" pillanatokat, úgy hogy közben egy percre se lesz unalmas, a karakterek legyenek akár a visszatérő régi motorosok vagy az újak (Ferguson telitalálat a dögös, okos és veszedelmes Ilsa-ként) pazarok, a humor finom egyszóval minden átgondolt, tolakodás nélküli és elegánsan tálalt. Ez pedig kiváló rendezői teljesítmény McQuarrie-tól. Persze az abszolút fókusz ezekben a filmekben marketing szempontjából mindig is Tom Cruise-on és az ő hajmeresztő mutatványain volt és azt mindenképp el kell ismerni, hogy teljes joggal. Ő ugyanis még húsz év után is top formában van, tudja mivel kell a nézőket becsalogatni a mozikba, tudja hogy különösen a mai korban milyen kiemelt szerepe van azoknak az akciófilmeknek, amikben a veszély és a látvány fizikai megléte és éreztetése jelen van. McQuarrie is maximálisan kihasználta a kaszkadőrmunka előnyeit az akciók tekintetében, miközben a korábbi részek előtt is tiszteleg velük. A "lógok a felszálló repülő előtt" féle nyitánnyal Brad Bird előtt, van motoros-autós üldözés amivel Woo második része idéződik meg, a feszültségfokozásra épülő operaházas szekvencia pedig tényleg olyan mintha csak De Palma ült volna a direktori székben. Az pedig már külön szimpatikus, hogy az akciók mértéke, a film megjelenése és stílusa a nagy költségvetés ellenére visszafogott, nincsenek összedőlő toronyházak vagy városzúzdák, az egésznek van egy egyszerre kémfilmesen elrugaszkodott, ugyanakkor hiteles és földhözragadt megközelítése. Emiatt pedig izgalmasabb is, mert megtagadja a hivalkodást és a megalomániát, ambíciói kisebbek de azokat abszolút teljesíti. Tökéletesnek persze nem mondható, vannak kiszámítható megoldások, pár kevésbé működőképes pillanat, az erős jelenlétű és jól motivált főgonosz hiánya pedig lassan a széria Achilles-sarkává válik. De ezekkel együtt is a Mission Impossible - Titkos nemzet két óra vegytiszta szórakozás, egy laza, stílusos, egyszerre régi vágású és modern popcornmozi, egyben intő jel Hollywood-nak, hogy igenis nincsen semmi ok a lustaságra és összecsapottságra, ha folytatásról van szó. Mert ötödjére is meg lehet ilyen jól csinálni. |
2015-08-06 18:08.22 |
Mission: Impossible - Titkos nemzet:
Ez nagyon fasza volt, hozta a sorozat minőségét. 5* |
2015-08-05 14:09.08 |
Az Evil Dead II minden idők egyik legjobb és egyben legfurcsább horrorfilmes folytatása, hiszen egyszerre folytatás, remake (gyakorlatilag ugyanaz a története mint az elsőnek) és egyben egyfajta kifacsar paródiája az első résznek. Sam Raimi az első résznél jóval nagyobb, viszont a korabeli átlaghoz képest alacsony költségvetésből dolgozott, aminek ismét az lett az eredménye, hogy kreativitásban a maximálisat facsarta ki belőle. Az erdő és kabin éjszakai atmoszférája itt is jelen van, viszont mind a gore, mind az alaphangulat kapott egy erősen túlzó, éjfekete humorú tónust, ami sokszor abszolút vígjáték felé tolja el egy filmet méghozzá a legjobb fajtából. Raimi őrületes sebességgel zúdítja ránk az elborult, abszurd szituációkat, a szürreális-kifacsart képi megoldásokat (a POV perspektívás kameramozgás, amivel a gonosz jelenlétét jelzik, szinte a széria védjegyének is tekinthető) és a burleszk-szerű gegeket. Az effektek persze mai szemmel lehet hogy koptasak, de adnak egyfajta pluszt is a látottakhoz, Bruce Campbell pedig itt emelte kultfigurává Ash-t.
Műfajbeli remekmű, aminek jelenetei és egysorosai mai napig idézhetőek. |
2015-08-03 21:49.38 |
Poltergeist - Kopogó szellem (2015):
A felesleges remake mintapéldánya. 2* |
2015-08-03 21:47.17 |
A szellemes-megszállós horrorcselekményt netes közegbe elhelyező (chatablakok, vírusvideók, Skype) de ezen a gimmick-en nem nagyon mást nem tartalmaz, ráadásul a netes közegben való megmaradás miatt még a kézi-kamerás horroroknál is rondábban néz ki. Ahol ijesztő és sokkoló kíván lenni, ott sokszor csak legyintettem vagy egyenesen röhögtem (turmixos öngyilkos baszki). Így marad a mai modern horrorfilmek összes ismerős negatívuma (pongyola sztori, üvöltözős túljátszás, orkánszerű hangeffektusok) amik összeállnak egy halálosan unalmas és kiszámítható parasztvakítássá, ami persze az alacsony költségvetés és a jó marketing kettősének köszönhetően sok pénzt hozott, így a folytatást tuti nem ússzuk meg. |
2015-08-03 21:36.01 |
[link] 77 évesen olyan munkatempója van az öreg Ridley-nek, hogy azt megirigyelhetik az ifjú titánok! :) |
2015-07-31 10:51.49 |
Unfriended:
A szellemes-megszállós horrorcselekményt netes közegbe elhelyező (chatablakok, vírusvideók, Skype) de ezen a gimmick-en nem nagyon túllendülő, a mai horrorfilmek összes negatívumát tartalmazó halálosan unalmas parasztvakítás, ami persze az alacsony költségvetés és a jó marketing kettősének köszönhetően sok pénzt hozott, így a folytatást nem ússzuk meg. 2* |
2015-07-30 15:25.48 |
Véget ért a Strike Back ötödik és egyben utolsó évada. Összegészében ingadozóbb színvonalat mutatott fel mint az előzőek, de érzésem szerint az alkotók ismét megtalálták a megfelelő arányérzéket a B akciófilmes klisék tálasában, ugyanakkor az első felét jóval erősebbnek érzem mint a másodikat. Mert itt már beficcent néhány tényleg gázos CGI megoldás, a MÜPA-ban játszódó (igen hazák tájait ismét maximálisan kihasználták) lezárása az észak-koreai szálnak több füst mint láng érzete volt, főleg hogy az ottani szituációt már eljátszották a harmadik évadban és sokkal jobban. De ezt többszörösen kompenzálta a black ops arcokkal vívott erdei háború a fináléban, a Straw Dogs-os, farmházas lövölde volt annyira jó mint bármelyik akciószekvencia a sorozatból és a szálakat is tisztességesen vártak el az alkotók. Őszintén megmondom hiányozni fognak ezek a srácok. Ezt a hiányt pedig akkor fogom igazán érzékelni, mikor jövő év végén lemegy a Banshee utolsó évada, és akkor tényleg űr lesz akciósorozatok terén. Remélem addig debütálni fog valami ehhez hasonló. :) |
2015-07-29 17:14.06 |
Örülök hogy Bay végere csinál mást is a robotozáson kívül. Sólyom végveszélyben feeling-je van, a Bay féle látványvilág pipa, a forgatókönyvet pedig a Tolvajok városát jegyző Chuck Hogan szóval van esély arra, hogy nemcsak akcióban lesz erős darab. |
2015-07-28 16:18.47 |
The Big Combo (1955):
Magányos farkas féle rendőr kontra bűnbanda féle történetű, a rövid játékidőhöz (84 perc) képest meglepően ráérős tempót diktáló film noir, melyet viszont többszörösen jobbá és emlékezetessé tesz stílusos megvalósítása. John Alton operatőr egyik abszolút csúcsteljesítménye ez a film, szinte minden képkocka mesteri játéka az árnyaknak és a fényviszonyok használatának. 4* Killers: Brutális és intenzív indonéz pszichothriller, ami az emberi természetben rejlő sötétség és erőszak felszínre törését kutatja. A két szálon futó történet eléggé szétnyújtja a cselekményvezetést és a játékidőt, kicsit olyan mintha két külön filmet néztem volna, amelyik közül az egyik sokkal érdekesebb volt, mint a másik. Kemény darab. 4* |
2015-07-25 10:04.57 |
A pénzügyi és kritikai fronton való dominanciájuk ellenére az utóbbi időben egyre sűrűsödnek a Marvel stúdióval szembeni kritikus hangok, miszerint állandóan egy jól kidolgozott, ám az évek során egyre kiismerhetőbb receptre húzzák fel filmjeiket, és ezen nem mernek változtatni a minél szélesebb közönségréteg megtartása érdekében. Ezek a kritikus hangok akkor lettek a leghangosabbak, amikor a egyedi látásmódjáról és a műfajok feje tétjére állításáról ismert Edgar Wright kiszállt a Hangya rendezői székéből, a miért-re a klasszikus "kreatív különbségek" választ adva. Ráadásul tette mindezt annak ellenére, hogy majdnem egy évtizeden át dédelgette ezt a projektet.
Ez a szituáció számomra is alapvetően kellemetlen kérdéseket tett fel a Marvel modelljével kapcsolatban, miszerint meddig lehet ugyanazt átcsomagolni, míg rá nem un az ember és hogy ez már előjele annak a szuperhősfilm-lufi kidurranásnak, amit az ellendrukkerek már egy jó ideje emlegetnek? Én személy szerint azt érzem, hogy a Phase Two filmjei pont hogy arra törekednek, hogy elkerüljék azt a sematizmust, amivel mostanában vádolják. Elég csak a Winter Soldier realisztikusabb, politikai thriller megközelítésére, a GOTG sci-fi vígjáték vonulatára vagy a második Bosszúállók film sötétebb hangulatára gondolni. Viszont a félelem még mindig megvolt bennem, hogy az egyszerre nyögvenyelősen és rohamtempóban folyó elkészültek és az iparosrendezőként ismert Peyton Reed tapasztalatlansága erősen rajta fogja hagyni nyomát a mostani végeredményen. Furcsa bestia lett végül a Hangyából: Hiszen egyrészt ez a film százszázalékosan hoz mindent, ami egy átlagos Marvel-filmre jellemző (sokan emiatt fogják lehúzni): Egy látványos, vicces és abszolút szórakoztató blockbuster, amiben nincsenek bátor műfaji határátlépések, sötét hangulat, sőt inkább jellemzi egy naiv, meseszerű báj. Figurái abszolút szimpatikusak, a tét ugyan nagy de a súlya visszafogottan érzékeltetett, a főgonosza langyos, a történet felépülése pedig hamar kiismerhető. Viszont az ismerős brandelemeket úgy sikerült egymás mellé pakolni a készítőknek, hogy a mérleg nyelve a pozitív irányba lendült. Magyarul arra a két órára, amíg befizettem rá, pokoli jól szórakoztam, és tettem rá magasról, hogy igen ezt a sztorit már láttam jó sokszor.Mert sokszor nemcsak a "mit" hanem a "hogyan" is főszerepet játszik, a Hangya pedig remekül zsonglőrködődik azzal, ami a rendelkezésére áll. Alapszituáció a következő: Scott Lang (Paul Rudd) frissen szabadult a börtönből, egzisztenciája és családi élete romokban, és úgy néz ki csakis kivételes betörői képességeire alkalmazkodhat. Viszont pontosan ez az, ami felkelti az idős feltalálózseni Hank Pym (Michael Douglas) figyelmét, ugyanis neki egy olyan ember kell, aki meg tudja akadályozni egykori tanítványát Darren Cross-t (Corey Stoll-nak jut most a háláltan egyfilmes genyaszerep) abban, hogy az piacra dobja legfőbb találmányát. Egy szert, ami képes biológiai dolgokat is extrém méretre kicsinyíteni, ráadásul pontosan ez az a szer, ami a Hangya kosztüm fő hajtóereje, így tökéletesen felhasználható mint hadi-technológiai eszköz. A fentiekből lassan kikövetkeztethető mi az a tényező, ami miatt mégis egy picit más a Hangya, mint a többi Marvel film: A méretbeli kisebbségben, ami nemcsak a hősre vonatkozik. Itt ugyanis nincsen világmentés, nincsenek összedőlő városrészek, megalománia, hatalmas bolygót behálózó konspirációk vagy idegen hadsereg. A Hangya történetvonala egy szimpatikusan leegyszerűsített heist film, melynek nagy részét egy laborba való betörés kidolgozása és az arra való rákészülés (tervek, tréning, a melóhoz fontos komponensek megszerzése) öleli fel. Az alkotók pedig végig következetesen ragaszkodnak ehhez az ilyen filmekre általában nem jellemző, de számomra abszolút szimpatikus visszafogottsághoz, hiszen mikor szembekerül jó és rossz, még annak is erősen személyes vetülete van. A forgatókönyvön való sok átírás, módosítás leginkább a film első harmadán érődik meg, amikor a film megpróbálja egyszerre gyorsan a torkunkon letuszkolni, minden expozíciós alappontot, Scott családi állapotától kezdve, a céges machinációkon át, a beszervezésig, ami paradox egyszerre érződik kapkodósak és felületesnek. Aztán a film fokozatosan egyre jobban kezd egyensúlyozni a különböző szálak között, a Marvel-től megszokott univerzumépítés ügyesen megoldott kikacsintások formájában következik be, és a drámainak szánt pillanatok száma is kevesebb lesz. Ami már csak azért is jó, mert ezek erősen kilógó kontrasztot képeznek a film többi részével, ami sokkal pozitívabb és humorosabb hangvételű. Szerencsére a humor nagyon is jól működik, laza, friss, vizuális és verbális gegekben gazdag a film, a szereplőknek van lehetőségük ezen a téren kibontakozni. Legyen szó Rudd rossz időben okoskodó, de csupaszív főhőséről vagy ártalmatlan és szeretni valóan lúzer betörőhaverjaitól (köztük Michael Pena viszi a prémet). Ha pedig azt mondom, hogy a mentorszerepet Michael Douglas kisujjából rázza ki, az nem lesz senkinek meglepés. De az oroszlánkörmök mégis csak akkor villannak meg igazán, amikor Lang felveszi magára a Hangya ruháját és összezsugorodik. A makrovilág, amibe érkezik és nála nagyobb dolgokkal való érintkezése fantasztikus látvánnyal van érzékeltetve, ráadásul Reed és alkotótársai meg is próbálják a lehető legtöbbet kihozni a zsugorodás-koncepcióból, mind ötlet, mind megvalósítás terén. Már a film során fel-fel bukkanó apróbb akcióbetétek se rosszak, viszont az utolsó fél órában abszolút kifizetődik az előtte való ráérős kiépülés. Szinte csak úgy repkednek a kreatív vizuális megoldások, a jól időzített burleszk-szerű poénok, a zárt terek kitágulása-összezsugorodása az akciókat egyszerre ruházza fel epikussággal és földhözragadtsággal. Továbbmegyek, véleményem szerint ötletessége és pazarul realizált látványa által a Hangya utolsó harmada talán a legjobban sikerült Marvel finálé az első Bosszúállók óta. Zárásként azt tudom mondani, nem tudtam, hogy mit várjak tőle. Két óra után viszont vigyorogva léptem ki a vetítőteremből. A Hangya, egy kicsit sablonos, sok helyen ismerős de szívvel-lélekkel teli könnyed szórakozás, amiben van annyi látványpatron és gógyi, hogy hibái kicsit haloványabbak tűnjenek. Sokaknak csak egy jelentéktelen lábjegyzet lesz ez a Marvel egyre növekvő hősregényében, viszont én a magam részéről legalább annyira élveztem mint a legtöbb fő fejezetet. |
2015-07-24 13:31.30 |
John McNaughton 1986-ban forgatta le első filmjét, ami a valódi sorozatgyilkos Henry Lee Lucas életén alapult. Az elkészült film csaknem három évig őrlődött az amerikai filmterjesztés fekete lyukában, mert az alkotók nem voltak hajlandóak egy képkockát sem vágni belőle, hogy a kedvező "R" besorolást megkapja a film, emiatt nem is volt senki, aki felvállalta volna a mozikba küldés felelősségét. Kijövetelekor sokan dicsérték, sokan a pokolra kívánták, és bár sok pénzt nem hozott, nem került feledésbe, a műfaj egyik kult-klasszikusává vált.
Ironikus módon a film összes erőssége pont az a tényezőből fakad, ami a forgatást nehézzé tette. Mégpedig az, hogy McNaughton-nak és stábjának még az akkori mércéhez képest is döbbeneten alacsony költségvetésből (110-120 ezer dollár) kellett dolgozniuk. McNaughton viszont ezt úgy fordította a film előnyére, hogy az akkori stilizált, "slasher" féle horrorokkal ellentétben egy sokkal realistább, nyersebb, szinte már-már dokumentarista hatásokat tükröző filmnyelvet kezdett alkalmazni. A gyilkosok életét epizódszerűen és ridegen ábrázoló, szemlélő nézőpont, amiben végig el vagyunk helyezve nagyon erős hitelességet ad a látottaknak, a gyilkosságok egyszerre brutálisak és kegyetlenek de még azok ábrázolásában is van egy visszafogottsága a filmnek, nem érezzük őket egy percre se túlzónak. A nyomasztó, szinte nihilista atmoszférát a pazart rendezés mellett tovább erősíti a kiváló zene, a zsigeri hanghatások, a színészi játékról nem is beszélve. Michael Rooker félelmesen erős az érzelmek nélküli gyilkost, de Tom Towles és Tracy Arnold szintén kiválóak a szerepükben. A pszihothrillerek egyik legpatinásabb képviselője még harminc év után is, csak ajánlani tudom a műfaj rajongóinak. |
2015-07-23 12:49.01 |
Őrült meleg van és egy átlagos mediterrán országgal ellentétben még a levegő sem mozog. |
2015-07-20 12:55.17 |
Érzelmileg instabil helyzetben lévő főhős, aki találkozik a másik nem legideálisabb képviselőjével. Enged egyszer a csábításnak, ám mikor véget akarna vetni a kapcsolatnak, az a bizonyos másik fél nem engedi. Megszállottság, követés, zsarolás egyre durvább módszerekkel, ami végül akarva-akaratlanul is véres végkifejletbe torkollik. Ezt a receptet az 1987-es Végzetes vonzerő alkotta meg, és ez az a formula, amire a 90-es évek csaknem összes erotikus thrillere ráépült. A szomszéd fiú sem kivétel szépen végigzongorázza a műfaj összes ismert elemét, össze ismert sablonját, csak van egy kis bibi.
Azt hogy 2015-öt írunk. Az arcomon ég a bőr, az alkotók helyett is, hogy mégis mi a tetves-taknyos-retkes sunyásnak kell egy ilyen filmet megcsinálni, aminek minden történeteleme ismerős valahonnan és az elbeszélés módja sem lép túl a kliséken? Kit érdekel egy ilyen film, azon kívül, hogy most jelen esetben Jennifer Lopez az, akinek testét pásztázza a kamera? Mert igen ő még negyvenen felül is döbbenetesen jól néz ki, de rajta és a játékidő rövidségén kívül, teljesen kifújt a film ha pozitívumokról van, minden más borzalmas. A izgalom vagy meglepetés szikráját nem hordó történet hemzseg a logikai gikszerektől, a racionalitást felülíró karakterdöntésektől, valamint a kidolgozatlan levegőben lógó mellékszálaktól (srác nagybátyja, Lopez gyerekének barátnője, stb). A dialógusoktól és a színészi játéktól a hajamat téptem, Tv-film szintjén helyezkednek el, a megvalósításról már nem is beszélve. Rob Cohen egykori iparosból, mára már Hollywood egyik legrosszabb rendezőjévé degradálódott, a film teljesen feszültségmentes, enervált és slampos, érződik minden képkockáján, az olcsóság szaga. Kapunk tipikus slasher finálét, röhejes momentumok vanna bőven, a befejezés pedig legalább annyira össze van csapva, mint minden más. Aki akar másfél rósát elpazarolni az életéből, hogy megnézzen egy már százszor ismerős sztorit, nulla kreativitással és totális dilettantizmussal, csak azért mert van benne eye candy mind férfi, mind női szemnek, nosza rajta nem fogom vissza, van az az alkoholszint, ami felett minden idiótaság szórakoztató lesz. De objektív szemmel nézve ez egy fércmunka. |
2015-07-19 13:24.03 |
A génmanipulációt előtérbe helyező, a klasszikus "játszhat-e Istent az ember" morális kérdést boncolgató sci-fi horror hibrid, melyben a főszereplők lelki-érzelmi defektusai fokozatosan egyre jobban összekapcsolódnak a történettel, rámutatva arra hogy az ellentmondások az ész és az érzelmek között mindig is hatalmasak. Főleg ha a teremtett lény mindkettőt megtestesíti a két nemnek: A férfinak először megütközést és veszélyforrást majd a vágy és csábítás tárgyát, a nőnek pedig előbb az anyai ösztön betöltőjét, aztán vetélytársat. Vincenzo Natali kanadai rendező, akihez többek között a Kocka és a Cypher köthető, itt sem egy könnyen emészthető, erősen rétegfilmet csinált, amely ügyesen lavírozik a műfajok között, a feltett kérdésekre pedig nem ad egyszerű válaszokat. A képi világ a rá jellemző ötvözete a klinikai sterilitásnak és a szépségnek, erősen érezhetőek a kacsintások Cronenberg felé, főleg az utolsó harmadban, ami egyrészt bátran transzegresszív ugyanakkor egy kicsit összecsapott is. Nyomasztó és néhol elgondolkodtató film, a többségnek nem fog bejönni, nekem tetszett. |
2015-07-15 14:21.32 |
Ezerszer látott sablonokból felépülő bérgyilkosos akciófilm, amiben semmi meglepő, emlékezetes vagy kiugróan jó dolog, viszont egyszeri néznivalónak épphogy megfelel. Persze az abszolút noname figurák helyett jobb Djimon Hounsou-t és Kevin Bacon-t, akik azért enyhén szólva jó színészek, pluszban a thaiföldi környezet mindig ad egy remek hangulatot a látottaknak. Ahogy Prachya Pinkaew rendezését fel kell írnom piros pontos pozitívumnak, a film ne ül és az akciók teljesen tisztességesek, főleg a szállodás lövöldözés, ami számomra kicsit megidézte a Szebb holnap 2 hasonszőrű jelenetét. |
2015-07-13 16:49.07 |
Egy remek koncepció pazar kibontása, avagy az utóbbi évek kritikái után (miszerint zuhan a színvonal) a Pixar odapörkölt és legújabb filmjükben pontosan az a kreativitás, humor és érzelmi hullámvasutaztatás látható, amit megszoktunk tőlük. Elképesztő erővel tud hatni az emberre, hiszen olyasvalamit dolgoz fel, amit mindannyiunk életében megtörtént vagy megtörténhet, azt is viszont olyan közérthetőséggel, humánummal és megértéssel, hogy azelőtt csak emelni tudom a nem létező kalapom. Év egyik legjobbja csont nélkül, mindenkinek csak ajánlani tudom, de főleg a 10-14 közötti korosztálynak, mert talán őhozzájuk fog a legerősebben szólni. |
2015-07-10 20:01.47 |
Szamuráj alattam pazarul elmondott mindent, amiért olyan jó ez a film és én is csak megerősíteni tudom mindazt a dicséretet, amit a külföldi kritikusoktól megkapott. Közel tökéletes akcióthriller, feszes, izgalmas dramaturgiával, ami megidézi a Rambo első részét, a Ragadozót és az Apocalypto-t csak a dzsungel itt betontömbökből áll. A feszültséget szinte késsel lehet vágni, a sterilitástól mentes, nyers, Greengrass-féle képi világ iszonyú hatásos (különösen úgy hogy a film 90%-ka éjszaka játszódik mégis látunk mindent), az angol színészek (főleg Jack O'Connell és Sean Harris) remekül játszanak és batár hitelesek. Ráadásul a film távolságtartó megközelítése a témájához (egyik oldal sincs idealizálva, árulás, manipuláció) és ennek párhuzamba állítása a főhős által megélt személyes drámával egy olyan réteget is ad a filmnek, ami által kiemelkedik a műfaj legtöbb darabja közül. Pazar film. |
2015-07-08 12:51.43 |
A poros-sivatagos környezetet füves, erdős, mezős tájra cserélő (amihez tökéletesen funkcionál Új-Zéland), a road movie és a coming-of-age között ingadozó, abszurd humorú western, ami egy újabb remek példája annak, hogy a műfaj nem tűnt el, csak átalakult. John Maclean nem siet el semmit, annak ellenére hogy a film csak 85 perces és a történet nem dúskál az eseményekben. Mégis minden cselekvésnek, minden történésnek megvan a maga fontossága, ezek alakítják ugyanis a két főhős jellemét és a köztük lévő viszony alakulását. Egyszerűsége ellenére mégis képes tartalmasan ábrázolni az ismeretlen felfedezését, az emberi erőszak váratlanságának természetét vagy a halál sorsszerűségét. Az operatőri munka kiváló, a zene pazarul teremti meg a hangulatot, Kodi Smit-McPhee és Michael Fassbender pedig remek tűz-víz párost alkotnak. A erősebb színvilág ne tévesszen meg senkit, van olyan szikár mint műfajtársai, a finálé meglepően drámai erőt és többletértelmet ad a látottaknak. Remek mozi. |
2015-07-05 13:51.58 |
Nagyon erős és fojtogató atmoszférájú, feszes tempójú nyomozós thriller Spanyolországból. Maga a sztori, a táj, aminek szépsége mögött ott rejtőzik az emberi romlottság valamint a főszereplőpáros sokakban felidézheti a True Detective-t, viszont erősen különbséget tevő Alberto Rodríguez rendezése. Ő ugyanis az egzisztencialista témák helyett inkább a történelmi perspektívát részesíti előnyben (Franco-korszak utáni évek, velük élő múlt, minden sarkon titkok és elhallgatott információk) valamint a cselekmény is nyílegyenesen halad előre, ahogy hőseink szépen felgöngyölítik a szálakat. Ami még kiemelendő az Álex Catalán párját ritkítóan gyönyörű operatőri munkája, ami által szédületes erővel jelenik az érintetlen természet, a madártávlatból készített nagytotálok szinte szinte festménybe illőek. Remek euro-krimi a stílusosabb fajtából, a műfaj kedvelőinek magasan ajánlott. |
2015-07-04 14:17.46 |
Lassan gyilkolhatnékom lesz ettől a kibaszott repülőgépberregéstől, ami reggel óta megy. Különben is ki a faszomat érdekelnek a kurva műrepülők? Tuti kevesebb embert, mint ahányat idegesítenek. |
2015-07-03 14:54.41 |
Én sokkal jobban élveztem a harmadikat a többséghez képest, ehhez a filmhez képest pedig valóságos mestermű. Persze fel lehetne támasztani, de ahhoz minimum Cameron kéne (ő meg már szerintem régóta tojik az egész franchise-ra) , mert hiába cserélgeti Hollywood a rendezőket egyszerűen nem tudják azt az egységet és erőt visszahozni, ami miatt olyan jó volt az első két rész. |
2015-07-03 14:10.02 |
A 3-4 köröket ver erre, azok legalább szórakoztató akciófilmek voltak. |
2015-07-03 12:42.51 |
A Terminátor sorozat a hosszú évtizedek alatt olyan lett mint főszereplője. Jogai egyik tulajdonostól vándorolt a másikig , a státuszát megalapozó első két részt meglehetősen kétséges színvonalú folytatások és mellékágak követték, amelyek a sorozatot és hírnevét megtépázták, kilyuggatták és kidobták az ablakon. De ahogy Arnold híres karaktere, mégis mindig visszatért, visszamászott a réseken keresztül annak ellenére, hogy sokak által már nem kívánt termék lett. Nem adja könnyen a bevételét.
Tisztában volt ezzel a Paramount stúdió is, akik egy huszárvágással és nagy magabiztossággal úgy döntöttek, ameddig lehet (2019-ig mert akkor visszakerülnek a jogok James Cameron-hoz) kisajtolnak mindent a névből egy új trilógia képében. Kérdés, hogy merre induljanak, mert az előző négy rész szépen végigment az Ítélet napjához vezető folyamaton, sőt a Megváltás már egyenesen a poszt-apokaliptikus "ember kontra gép" háborúnál vette fel a vonalat. Éppen ezért a forgatókönyvírók 19-re húztak lapot, amikor úgy döntöttek visszamennek az első három film irányába, sőt annak idejébe is. Csak megkavarva a már ismert dolgokat, hogy ezzel új világot teremtsenek. Lényegében újrafeldolgozás, retcon az, amit a Genisys-ben láttunk. Ez az elgondolás elég merész és jól is elsülhetett volna...viszont a filmet látván bizonyos vagyok benne, hogy most lett a Terminátor sorozat véglegesen és visszafordíthatatlanul tönkrebarmolva. A történet ismert módon indul: 2029-ben az emberek végső csapást mérnek a Skynetre, ami viszont még vissza tud az időben küldeni egy terminátort a múltba, hogy végezzen az emberi ellenállás későbbi vezérének John Connor-nak (Jason Clarke) édesanyjával Sarah Connor-al (Emila Clarke). Az ellenállás legjobb emberét Kyle Reese-t (Jai Courtney) küldi vissza az időben, hogy megvédje a nőt. Viszont most amikor Kyle megérkezik 1984-be, minden a feje tétjére áll. A múltba visszaküldött terminátort ugyanis rövid időn belül elintézi egy másik (Arnold Schwarzenegger), amelyik már kilenc éves kora óta védelmezi Sarah-t, aki nem szende kislány, hanem harcos amazon, aki már várta Kyle érkezését. Felbukkan még továbbá egy T-1000-es modell (Byung-hun Lee), meg egy házilag összebarkácsolt időgép is, amivel Sarah egyenesen a jövőbe akar utazni, hogy még a beüzemelés előtt leszámoljon a Skynet-el. Ha netán már ez meredeknek érződik, hát szeretném tudatosítani, hogy ez csak az film durván első fél órája, az igazi mindfuck orgia csak ezután következik, másik múltból származó víziókkal, eltolódó idősíkokkal, váratlan pálfordulást végrehajtó szereplőkkel (akinek kilétét az ügyes előzeteskészítők már el is lőttek) és még több kavarással. Itt kezd körvonalazódni a film fő problémája: Az időutazás és az abból jövő paradoxonok már az előző filmekben is erősen feszegették a logika és kibogozhatóság határát, így az alkotók nem rugóztak túlságosan rajtuk. Itt viszont amit Laeta Kalogridis és Patrick Lussier párosa csinált, az a lónak a másik oldala, az egymásra halmozott alternatív valóságok és idősíkok egy zavaros és összefüggéstelen masszává züllesztik a történetet. Ráadásul sunyi módon, sokszor pont hogy ezek mögé bújnak, hogy elkerüljék a magyarázkodást sokszor alapvető történetbeli pontjairól (csak egy példa, egyszer sincs megmagyarázva, hogy ki és miért küldte vissza a terminátorokat 1984-be). És ha csak a kaotikus történet lenne a legnagyobb gond, mert a sok maszlagot jobban tűrné az ember, ha legalább az, amit látunk szórakoztató lenne (mint pl. a harmadik rész esetében), viszont a Genisys sorra rontja az ehhez szükséges legalapvetőbb kritériumokat is. A cselekményvezetés lényegében arra szolgál, hogy a trió egyik akciójelenetből rohanjon a másikba, de ez a rohanás is csak azért jó, mert egyrészt nem unatkozunk, másrészt mert a szünetekben olyan dialógusok és humorosnak szánt beszólások követik egymást, amik által rekordidő alatt fárasztják le egymást is meg a közönséget is. A fájdalom-faktort viszont a botrányosan eltolt szereposztás még jobban megsokszorozza. Mert Arnold hiába rázza ki kisujjából a szerepét, ha a körülette asszisztálókhoz képest Oscar-díjas magasságokba emelkedik, mint marcona, érzelemmentes robot. Emila Clarke annyira hiteles harcos amazonként, mint a mai Steven Seagal futóbajnokként, a porcelántestével és angyalarcával inkább hasonlít egy sértődékeny, hepciás kamaszlányra (Lena Headey és Linda Hamilton agyoncsapnák, mint egy legyet), karizmája pedig a nulla környékén konvergál. De persze besegít mellé Jai Courtney is, aki rezdületlen baltaarcával csak tovább tetézi a helyzetet, a kettejük közötti érzelmesebb pillanatokban pedig annyi kémia nincs, amivel egy árva bacilust fel lehetne melegíteni. Az egyetlen jobb pillanat a mellékszereplőkhöz fűződik, de JK Simmons vagy Arnold kevesek ahhoz, hogy egymaguk ellensúlyozzák azt a színészvezetési és forgatókönyvbeli katasztrófát, ami itt zajlik. Amik a rendezésre is kihathattak, mert Alan Taylor (Thor: Sötét világ, Trónok harca) bármiféle stílus vagy lélek nélkül dirigálta le ezt a fércművet. Érződik ez leginkább az akciókon, amik a Terminátor filmek esetében csúcspontok szoktak lenni, de itt? Nincs a filmben egy összecsapás, ami emlékezetesség, súly, dinamika és hatás tekintetében Cameron filmjeinek közelébe kerülhetne, de még a harmadik rész darukocsis üldözése is magasabb ligában focizik. Mert a mai CGI effektnek hála hiába nincs határ, a régi idők testközelibb korlátai hitelességet adtak látottaknak, amikor ember és gép vagy gép és gép feszült egymásnak lehet érezni, hogy abba valóban beleremeg a környezet. Itt viszont CGI helikopterek driftelnek, CGI iskolabusz szaltózik a levegőben és az egymásnak eső terminátorok úgy pattognak, mint a gumilabda és szedik úgy szét az épületeket, mint óvodás a nápolyit. Röhejes? Nem is kicsit. Viszont az lustaság, az ötlettelenség és inkompetencia kicsúcsosodását nem is csak ezek jelentik, hanem az, hogy minden újító megközelítés és mitológiateremtési szándék ellenére a Genisys foggal-körömmel ragaszkodik az elődök örökségéhez és emiatt olyan pofátlanul hasznosítja újra azok ismert pillanatait és legendás egysorosait, hogy az a nosztalgiára való legaljasabb ráhajtásnak minősíthető. De főként kiemelhető ez, a film első harmadban, ahol a 84-es jelenetek minimális atmoszférája és hangulatbeli megidéződése csak azért van jelen, mert az alkotók sokszor szolgai módon snittről-snittre másoljak az első rész képsorait, ironikusan pont ezzel rámutatva, hogy mennyire deficites a saját kreativitásuk. Hogy ez lenne a legrosszabb Terminátor? Szerintem toronymagasan, mert bár az első két rész általi magas lécet se a Gépek lázadása, se a Megváltás nem érte el, azokban mégis lehetett a próbálkozás szikráját érzékelni, azt hogy valami emlékezetes dolgot próbálnak létrehozni. Viszont a Terminátor Genisys minden ambíciója ellenére már azelőtt összeomlik, mielőtt esélye lenne felépülni, elárasztja műanyag és a modern Hollywood homogén megközelítése. A sorozat, ami B kategóriás keretek között lett sci-fi klasszikus, most százmillió dolláros méretben vált ZS kategóriás önparódiává. Ha ez nem a vég, akkor nem tudom mi. "Nincs végzet, csak ha bevégzed" Hát akkor a Terminátor sorozatnak itt tényleg bevégeztetett. |
2015-07-03 12:41.41 |
Terminator: Genisys:
Katasztrófa. 2* |
2015-07-02 11:18.04 |
Ennek a filmnek nem ártott volna egypár dolog. Például az, hogyha a rendező Pierre Morel vagy a forgatókönyvírók már az lején eldöntik, hogy milyen filmet akarnak csinálni.
Morel az Elrabolva első részével nagyon megcsinálta a szerencséjét, bizonyította hogy tud ütős, kemény és intenzív akciófilmet csinálni, viszont itt totálisan mellényúlt. Ha rövid és tömör akarok lenni, akkor úgy fogalmazok, hogy minden amiért élveztük Liam Neeson kiszabadítós küldetését vagy úgy alapjáraton követelmény az akciófilmeknél, az itten ki van spórolva. Van nekünk egy történet, egy békében tevékenykedő de a cég által ismét célponttá vált ügynökről, amiből kerekíthettek volna egy pörgős-menekülős-bosszúállós alkotást, de inkább még telenyomták politikai háttérszálakkal, vérgyenge és súly nélküli romantikázással, testi gyengeséggel küzdő drámai szállal, nagynevű színészek bukkannak fel, hogy aztán teljesen jellegtelen mellékszerepekben legyenek felhasználva. A film cselekménye töredezett, üresjáratokkal van tarkítva, ráadásul amennyire karizmatikus és erőteljes volt az akcióhős szerepben Neeson, Sean Penn annyira enervált hiába gyúrta ki magát szegény látványosra és tanult meg bunyózni. A karaktere csak egy cselekménykatalizátor, a film sokszor fájdalmasan érdektelen és unalmas, csak akkor hajlandó működni, amikor Morel végre abbahagyja a tésztanyújtást és nekiáll akciózni. Amihez szerencsére még mindig ért, dinamikusak és ütősek a tűzpárbajok és a bunyók, de ezekből túl kevés van a film két órája alatt. Minden egyes alkalommal, hogy elkezdene folyni a füledből az adrenalin, megint egy divatjamúlt tévés thrillerben találja magát az ember. Elpuskázott lehetőség a javából, nem csoda hogy megbukott. |
2015-07-01 19:12.20 |
Kevin Smith-nek üzenem, hogy értem és tisztelem a szándékot, de elmehet ezzel az identitászavaros, dögunalmas, ész nélküli baromsággal együtt a jó büdös picsába. |
2015-06-30 15:39.50 |
Meglepően nézhető.
Igazi 80-as, kora 90-es évekbeli B kategóriás akcióesszencia, melyben két idegen lény üldözi egymást és lőnek szét mindent beleértve magukat is, miközben az emberi szereplők ping-ponglabda módjára pattognak a kettejük közötti küzdelemben. Hasonló a történetbeli felállás, mint A rejtőzködő vagy a Sötét angyal esetében, csak nem olyan jó kidolgozásban. Kevin Tenney rendesen kisajtol mindent, amit az alacsony költségvetés lehetővé tett, de nem elég profi rendező ahhoz, hogy kellően filmszerűvé tegye a látottakat, erősen érződik a direct-to-video olcsóságérzete. Viszont a film meglepően pörgős, ügyesen játszik azzal, hogy nem tudjuk egészen a film végéig, hogy ki az igazi ellenfél. Továbbá van humora, az akciók jól megkomponáltak és véresek, színészi játékot viszont csak az örök mellékszereplő és Oscar-jelölt Robert Forster mutat fel, a zenéje pedig bebüntetően szar. :) Apró és elfeledett, de tűrhető kis gyöngyszem abból az időből, amikor még a másodvonalas filmekben is volt kraft. |
2015-06-29 23:04.24 |
Skin Traffik:
ZS kategóriás Taken átirat féle akciószemét Gary Daniels főszereplésével, ráadásul valószínűleg már a forgatás felénél elfogyhatott a cérnavékony költségvetés mert olyan effektek szabadulnak el, amik még egy Asylum film mércéjét se képesek megütni. 1* |