Chris92 hozzászólásai

Ugrás Chris92 adatlapjára
elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

A préri urai - Vélemények

2016-11-26 22:24.10

David Mackenzie neo-westernje iskolapélda arra, hogy egy történet nem feltétlenül csak attól lehet jó, hogy miről szól hanem ahogy el van mondva. Márpedig a saját farmjuk megmentése érdekében bankokat rabló testvérpáros sztoriját egy olyan keretbe foglalják az alkotók, aminek minden képkockájáról érződik a délvidéki Amerika leharcoltsága, gazdasági kizsigereltsége és kiábrándultsága. Lovak helyett most kocsikkal járják a rablók és pandúrok a kihalt szellemvárosokat, régen a vasút, most a pénzintézetek azok, amik derékba törik a kisembert. És mégis, minden romlás ellenére, még mindig büszke, egymásért és elveikért kiálló emberek párbaját látjuk, akik ha kell véresen el is buknak céljuk érdekében. Fojtogatóan erős, tömény melankóliával és rezignált belenyugvással teli hangulat árad minden jelenetből, pazarul megírt, lényegre törő dialógusok folynak végbe a szereplők között. Chris Pine és Ben Forster csúcsformában vannak, de a prímet Jeff bridges viszi az öreg seriffként, de ezen nincs nagy meglepődés, ez a szerep úgy illik rá mint a lábunkra a jó csizma. Az akció minimális, de ha van az gyors, durva és kegyelem nélküli, Nick Cave és Warren Ellis zenéje is tökéletes érzelemfestő. Erőteljes néhol már-már költőien erős képsorokat felmutató remekmű, az év egyik abszolút csúcsteljesítménye.

Legendás állatok és megfigyelésük - Vélemények

2016-11-25 19:08.20

A film, amitől abszolút nem tudtam mit várjak, de aztán végül egész jól szórakoztam rajta. Rowling piszkosul jól tudja mit csinál, és az általa teremtett világot kiváló érzékkel tágítja ki, aminek köszönhetően a Legendás állatok nemcsak szimpla kiegészítése vagy előzménye a HP szériának, hanem egy olyan sztori, ami kötődik hozzá, de teljesen új és önmagában is helytálló. Persze ehhez nagyban is kellett David Yates, aki szintén nagyon érzi a kort, a hangulatot, hogy hogyan kell a látványos, a humoros és a drámaibb pillanatokat egy kellően egységes ugyanakkor dinamikus egységbe terelni. A tempóérzékkel nincsenek gondok, James Newton Howard zenéje fenséges, a látvány eszméletlenül ütős, ahogy az akciók is is tele vannak kreatív megoldásokkal. A sztori még komolyabb és érettebb témákat is megpendít, a kirekesztettség témájától kezdve, a párhuzamos társadalmak közi feszültségekig, mégha a végén egy kicsit túl hamar is oldódnak meg a konfliktusok. Jól sikerült darab, ami bizonyítja van még kiaknázandó anyag ebben az univerzumban. És nem mellesleg talán az első film, amiben Redmayne úrfi nem idegesített a halálba, holott már megint ugyanazt a különc figurát játssza, mint mindig. :)

A könyvelő - Vélemények

2016-11-13 20:12.54

Általában meg szoktam orrolni, azokra a filmekre, amik látványosan nem tudják eldönteni melyik műfajhoz kívánnak tartozni, itt viszont mégis egy tetszetős keverék született. Hol krimi, hol kemény akcióthriller, miközben a főszereplő hátterét és ott megbújó drámaiságot sem hagyja kidolgozatlanul. A hangulati ingadozások és a sokszor skizofrén dramaturgiai megoldások feletti átsiklás lehetőségében nagyon nagy szerepe van Gavin O'Connor feszes rendezésének és a remekül teljesítő színészgárdának. Ben Affleck már rég kiharcolta, hogy ne csak szépfiúként gondoljon rá az ember, itt karrierének egyik legjobb játékával ajándékoz meg minket, és ténylegesen el tudja hitetni velük karakterének sérültségét és magányát, Anna Kendrick most is bájos, Jon Bernthal intellektuális, laza bérgyilkosát élvezet nézni, ahogy az olyan veteránokat is mint JK Simmons és John Lithgow. O'Connor mindezeket még megtoldja remek fényképezéssel, piszkosul jól összerakott akciójelenetekkel, de számomra a legemlékezetesebbek az autizmust szinte riasztó realizmussal megmutató gyerekkori flashbackek voltak. Furcsa, non-konvencionális darab, nekem viszont pont hogy emiatt tetszett.

A Főnök (2016) - Vélemények

2016-11-08 19:40.12

Ha van alkotói kémia Melissa McCarthy és férjura Ben Falcone között, annak eredményét a mínusz skála vége felé lehet lemérni. Mert a Tammy után ismét egy olyan alkotást sikerült összehozniuk, ami még a félidő előtt sikeresen elérte a tűrőképességem határát. Szegény Kristen Bell hiába aranyos, úgy látszik végleg elkötelezte magát a szirupos romkomok vagy az ilyen szemetek mellett, Peter Dinklage és Kathy Bates aprópénzért égetik magukat, a film pedig annyira humoros és élvezetes, mint a csípős ételek zabálása egy rohadt nagy aftával a szádban. Kerülendő de keményen.

Doktor Strange - Vélemények

2016-11-06 19:00.21

Jogosan lehet feltehetni a kérdést, hogy 13 film és megannyi szuperhős bevonása után vajon még hova lehet tágítani a Marvel mozis univerzumát, hogy továbbra is izgalmas és érdekes legyen, ne csak a megveszekedett képregényrajongók, de a tágasabb közönség számára is? Azt nem lehet elvitatni, hogy a stúdió nem mer a különféle műfajok között lavírozni, sci-fi-től kezdve, fantasy-n át, kémfilmes thrillerig és a klasszikus össznépi zúzásig szinte mindent kipróbáltak. Ugyanakkor egyre nehezebb elnyomni azokat a kritikus hangokat, amik szerint hiába a műfaji változatosság, ha minden sztori tulajdonképpen ugyanazokra a panelekre épül fel, nincs bennük egyediség csak egy egyre nagyobb kirakós darabjai. A Doctor Stange pontosan ezért tűnt egy izgalmasabb alapanyagnak, hiszen az ő esetében egy olyan tényező érkezik be, ami eddig ismeretlen fogalom volt az MCU világában. Ez pedig nem más, mint a mágia valamint az idő és tér manipulánsának lehetősége, ami által egy jóval elrugaszkodottabb, furább és merészebb kalandok megmutatására adódik lehetőség. Már amennyire ezt az univerzumépítés és a stúdiós megkötések lehetővé teszik, nem beszélve arról, hogy vajon mennyire működőképes a dimenzióátjárós, pszichedelikus látvány és a szuperhősfilmek akcióorientált dramaturgiájának kollaborációja. Jelentem, a műtét sikerült és a beteg is életben van, noha az eredmény nem százszázalékos. Benedict Cumberbatch telitalálat az eszméletlenül tehetséges, ugyanakkor arrogáns, egoista orvoszseni Stephen Strange-ként, aki egy balesetben súlyosan megrongálódott kezeire próbál gyógymódot találni. A tibeti hegyekben, egy Kamar-Taj nevű titokzatos rend felajánlja neki a gyógyulás lehetőségét, de nem orvoslással, hanem a párhuzamos dimenziók és világok energiájának felhasználásával és azok jó szolgálatba való állításával. Strange tagja lesz az övéhez képest homlokegyenest más életfelfogást és a filozófiát képviselő közösségnek, nem is sejtve, hogy újonnan megszerzett képességeire nagyon hamar szükség lesz. A Kamar-Taj egykori mestere Kaecilius (Mads Mikkelsen) ugyanis arra használja tudását, hogy világunkat felajánlja a sötét dimenzió nagyurának Dormammu-nak. Strange kénytelen részt venni a világ körüli és világok közötti összecsapásban, szövetségesei az Ősmágus (Tilda Swinton) és Mordó (Cwietel Ejiofor) oldalán. Jobb ha minél előbb letudjuk a feketelevest: Látványban és stílusban hiába furább és merészebb, mint iskolatársai, a Doctor Strange még erősebben magán viseli a Marvel univerzum kreatív béklyóit, mivel tulajdonképpen egy újabb eredettörténettel állunk szemben. Megismerjük a főhőst, akit egyszerre küzd új képességeinek elsajátításával és személyégbeli problémáival is, majd felbukkan a gonosz, akivel szemben sokáig hátrányban van, hogy aztán a végkifejletben ne csak a rosszat gyűrje le, de egyben jobb, felelősségteljesebb emberré is váljon. Tucatszor látott sematikus dramaturgiai felépülés, amit az ment meg, hogy Cumberbatch valóban képes ezt a fenti fejlődést hitelesen eladni számunkra. Karaktere jóval árnyaltabb és nehezebben megszerettetőbb, mint a többi Marvel-hősnek, és ez mindenképp felírhatjuk pozitívumnak. Ahogy a szereplőgárda többi tagját is, akik sokkal több mélységet adnak olyan karaktereknek, akik eredetileg két lábon járó sablonok lennének. Tilda Swinton a puszta jelenlétével sugározza magából karakterének szigorát, tisztelet követelő bölcsességét és tantói jóságát, ráadásul a film mer némi gyarlóságot, gyengeséget vinni ebben az "ősi jó" figurába, ami erős kihatással lesz a cselekményre és az őt körülvevőkre. Ez kiváltképp ez a rigorózus, elszánt küldetéstudattal rendelkező Mordót érinti, ami által az addig magabiztos harcos megkérdőjelezi mindazt, amire eddig felesküdött. Ők ketten nagyban ellensúlyozzák azt a kellemetlen tényt, hogy Mads Mikkelsen minden próbálkozása ellenére, egy újabb alulírt, ködös motivációjú tucatgonoszt kaptunk Kaecilius képében. Scott Derrickson és stábja apait-anyait beleadnak abba, hogy a kötelező bunyókkal teli világmegmentős sztorit olyan keretbe csomagolják, hogy az önismételő helyett, képileg is izgalmas, ötletes és a normától eltérő legyen. A keleti filozófia, a különböző dimenziók közötti átjárás és az orientalista dizájn pazar keveréket alkot, és egyszerűen muszáj kimondani: A Doctor Strange látvány elsőrangú. A különféle őrült, színkavalkádos alternatív dimenziók, az egymásba olvadó-csavarodó szobák, épületek, városok szürreális lázálmai olyanok, mintha egybeöntötték volna a Mátrixot, az Eredetet és a 60-as évek LSD rajzait. Ezekbe pedig Derrickson olyan akciókat dob be, amik maximálisan kihasználják a szabályok hiányát, és tele vannak kreatív, sokszor humoros pillanatokkal is. A frenetikus vizualitáson kívül külön dicséret érdemel, hogy Derrickson-ék elhagyják a kötelező szerelmi szálat, valamint a befejezés sem a megszokott nagyvárosi rombolás, hanem egy annál sokkal okosabb, a főhős akaraterejét próbára tevő összecsapás, ami ügyesen kiforgatja a műfaj ismert húzásait. A Doctor Strange történetileg nem visz túl sok újdonságot az MCU világába, de kompetensen összerakott, egységes, szórakoztató és a megfelelő helyeken szubverzív darabja az univerzumnak, amin nem feszül féltucatnyi előzmény és féltucat folytatás terhe (lásd Polgárháború, lásd Bosszúállók 2). Sőt, egyes pillanataiban még az érzelmi húrokat is meg tudja pendíteni, bár szerintem ez köszönhető inkább annak, hogy végre kaptunk egy emlékezetesebb filmzenei anyagot Michael Giacchino kezei közül. ( [link] )

Jack Reacher: Nincs visszaút - Vélemények

2016-11-04 21:05.12

Ez nálam csúnyán félrement. Pedig a követendő recept ott volt Edward Zwick és a forgatókönyvírók előtt, mégis sikerült a rossz végét megfogni a botnak. Az első Jack Reacher azért volt egy jó film mert egy szimpatikusan egyszerű, old-school mégis stílusos, feelinges, a 70-es évek akcióthrillereit megidéző film volt, egy otthon és kötődés nélküli, titokzatos múltú, kemény öklű főhőssel, aki tudja mi a dolga és ha kell lazán átlépi a törvényes kereteket az ártatlanok védelmében. Christopher McQuarrie ezt szépen megfűszerezte egy remek szereplőgárdával (Herzog, Robert Duvall), dinamikus akciókkal, némi humorral és még lehetne sorolni. Na ezekből szinte alig van a Nincs visszaútban, pedig nem is indít rosszul a film, csak aztán a félúton jól kisiklanak a dolgok. Kiderül, hogy antihősüknek van egy nem ismert lánya, ezért Reacher kénytelen vele és Cobie Smulders-el közösen menekülni az ex-katona zsoldosok elől, a film pedig klisés jelentekkel, hol szirupos, hol kínos párbeszédekkel tarkított családi dráma-akciókatyvasz lesz, melyben Reacher kénytelen apasági hiányosságaival szembesülni. Miközben a tényleges cselekmény érdektelenné folyik szét. A filmet tulajdonképpen Tom Cruise karizmája és Zwick profizmusa tartja egyben, viszont az akciók kiábrándítóan sematikusak az első részhez képest, a befejezésről nem is beszélve, ami maga az álomgyári giccs. Na gyorsan zárom is a soraimat, mielőtt még lejjebb megy az értékelésem, erős csalódás volt, jobbra számítottam.

Virsliparti - Vélemények

2016-10-30 23:51.50

Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de minden elszállt, beteg és vulgáris baromsága ellenére kifejezetten jól szórakoztam rajta, annak ellenére hogy az alapötlet nem igazán bírja az egész estés időtartamot (középső szakasz kissé leülős), sikerült némi társadalomkritikát is belenyomni, a finálén viszont nagyobbat röhögtem, mint az idei év vígjáték felhozatalán. Abszurd állatság, de nekem bejött.

Idegpálya - Vélemények

2016-10-28 22:07.44

A témaválasztás valahol nem meglepő, mert a Henry Joost-Ariel Schulman páros már a debüt filmjüknél, az áldokumentarista Catfish-nél is az internet, a technológia és a közösségi hálók hatását vizsgálták a modern társadalomra, azon belül is az egyes személyre való kihatást, és hogy ezek miként torzíthatják világképünket. Az Idegpálya is hasonló témában indul el, és meg kell hagyni a kétharmadáig egy jól működő, pörgős, stílusos képi világú film, ami meglepő hatásfokkal boncolgatja a netkultúra "bevállalod?" féle mentalitását és az ottani peer pressure-t. Magyarul azt, hogy ha minél több ember nyomja rá az akaraterejét egy egyénre, annál nagyobb az esély, hogy az az adott személy megtesz olyan dolgokat, amit alapvetően nem. Éppen ezért kár, hogy a készítők nem merik ezt a koncepciót a legsötétebb végletekig kitolni, hanem a zárlatban inkább egy tipikus thrilleres-szektás vonalra futtatják ki az egészet. Kár érte, mindenesetre egy megnézést megér.

Az utolsó király - Vélemények

2016-10-23 13:03.14

A történelmi korba helyezett akció-kalandfilmeket hajlamosak vagyunk a dominanciát élvező amerikai filmipar privilégiumának tekinteni. Pedig olyan országokban is példáját láthatjuk a legendáriumok filmes feldolgozásának, amire nem is számítanánk. Most a norvégok kívánják Az utolsó királlyal bizonyítani, hogy a kardcsörgetős izgalmakhoz ők is értenek. A skandináv országok filmgyártásának presztízse jócskán fellendült az elmúlt két évtizedeben. A provokatív témákat magas intellektussal körbejáró művészi drámákon kívül már az azokra kevésbé fogékony közönség felé is történt nyitás, elsősorban a nagy sikerű thrillerregények filmadaptációi által (Fejvadászok, A tetovált lány, Fácángyilkosok). Ugyanakkor más műfajokban való megnyilatkozásra még nem láttunk túl sok példát, és ezt az űrt tölti most be Az utolsó király, ami egy kellően epikus, csatákkal teli, középkori akciófilm kíván lenni – ezt a nem túl magasan lévő célt képes elérni. A történet az 1200-as évek elején játszódik, két nemesi család konfliktusa polgárháborúba sodorja Norvégiát. A királyt megmérgezi saját unokaöccse, egyedüli leszármazottja pedig egy parasztlánytól származó kisbaba, aki egyben az egyetlen lehetséges jogutód. Így nem csoda, hogy a fél királyság holtan kívánja a csecsemőt, akit egy lázadó csoport a Birkebeiner védelmez és próbál biztonságos helyre juttatni. Brutális összecsapásokkal teli, kétségbeesett hajsza indul meg a zord, havas tájakon keresztül, ráadásul a csapat egyik tagját még a személyes bosszú is motiválja a küldetés végrehajtásában. Maga a történet alapvetően nincs túlkomplikálva, adott egy emberi McGuffin, amit két külön csoport kíván megszerezni vagy védelmezni, a cselekmény pedig egy road movie mintájára különböző helyszínek közötti utazásokkal és időszerű összecsapásokkal van tarkítva. Az viszont kissé kellemetlen, hogy a film egy pár rövid ismertető felirat után szinte rögvest a mélyvízbe dob minket, így időbe telhet, mire pontosan be tudjuk azonosítani a szereplőket, és hogy pontosan ki kivel van. A Trónok harcából ismerős Kristofer Hivjut és a főhőst alakító Jakob Ofterbrót fogjuk a legkönnyebben beazonosítani már csak azért is, mert utóbbinak van a legkidolgozottabb karaktere és háttértörténete. A direktor Nils Gaup, a norvég film évtizedes rendezőveteránja, jól gazdálkodik azokkal a minimális erőforrásokkal, amik rendelkezésére állhattak. A díszletek, kosztümök és statisztéria száma nem közelíti meg a hollywoodi eposzokét, de ezeket kiválóan tudja leplezni a tájválasztással. A gyönyörűen fényképezett havas dombok, lejtők, erdők és hegységek látványa bőven kárpótolja a nézőt, arról nem is beszélve, hogy a klasszikus középkori nyilazós-kardforgatós küzdelem remekül össze van hangolva egy skandináv unikummal a síeléssel. A film síelős jelenetei messze a film legizgalmasabb pontjai, gyorsak, dinamikusak és látszólag a színészek mind maguk hajtották őket végre bármiféle CGI-mankó nélkül. Ezek a szekvenciák, valamint a kellően nyers, véres, az eleganciát teljes mértékben nélkülöző csatajelenetek kellenek is, mert ezeken és a tájon kívül kevés dolog van, amire igazán azt lehetne mondani, hogy emlékezetes. Nagy fordulatok nincsenek, a részletgazdag jellemrajzot is el lehet felejteni, a motivációk síkegyszerűek. A királyi udvarban játszódó intrikák annyira klisések, hogy szinte már a paródia határát súrolják, szereplői vargabetűkkel lógnak ki a tényleges cselekményből, ráadásul ezek a jelenetek még meg is akasztják a film amúgy kellemesen gyors tempóját. Ha pedig már egy másfél órás sztoriba is ilyen töltelékek ékelődnek, az kissé kínos kérdéseket vet fel az alkotók kompetenciájáról. Ha Az utolsó királyt tudnám hasonlítani valamihez, akkor a legközelibb példa, Neil Marshall 2010-es A kilencedik légiója: egy szögegyszerű, sablonos, nyílegyenesen haladó és kemény akciófilm, ami a történelmi film külsőségeibe van csomagolva. Viszont minden dramaturgiai zökkenése és kidolgozatlansága ellenére egy egyszeri másfél órás kikapcsolódásnak pont megfelel. Ambíciói minimálisak, de azokat képes teljesíteni. Különben is: a mostani mozis kínálatban könnyen találkozhatunk rosszabbal, mint egy szakállas férfi látványos, vérre menő küzdelme. ( [link] )

Amikor kialszik a fény - Vélemények

2016-10-17 21:14.48

Szimpatikusan rövid és pörgős, összességében viszont inkább közepes és felejthető horrorszösszenet egy jól kihasznált, hatásos alapötlettel/szörnnyel, sokszor kiszámítható ijesztgetésekkel és tűrhető színészi játékkal. Nem nagy durranás, ugyanakkor a befejezés nem abba az irányba ment, mint amire számítottam, amit felírok még egy pozitívumnak. Egydélutáni kikapcsolódás.

A megtisztulás éjszakája: Választási év - Vélemények

2016-10-11 22:25.54

Kicsit kifogyott a szufla így a harmadik részre. Értem én, hogy mi volt James DeMonaco koncepciója, hogy még jobban kitágítja az "egy-éjszaka-alatt-minden-elkövethető" féle alapvetést és még jobban kidomborítja a benne lévő erősen szatirikus felhangot. Ami egyszerre veszi célkeresztbe az amerikai társadalom fegyvermániáját, az erőszak fetisizálását, az egyre üresebb és demagógabbá váló politikát, és a mélyen gyökerező, fel-felrobbanó társadalmi/faji feszültségeket. Csak mindezt a politikai üzenetet jól becsomagolni egy menekülős-zúzós akcióthrillerbe nem egyszerű, a 80-as, 90-es években ennek Paul Verhoeven volt a nagymestere, szegény DeMonaco pedig nincs az ő szintjén. Az eredmény vegyesfelvágott: a tartalom és a szatíra legtöbbször igencsak elnagyolva és erőltetetten van jelen, a film pedig akciódús, látványos, véres, de már nem tudja hozni azt a remek B filmes hangulatot, ami a másodikban olyan jól működött. Talán azért sem, mert itt már több a "halálát-kívánod" féle idegesítő szereplő, Frank Grillo és Elizabeth Mitchell az, akiknek tudsz drukkolni. Nem lett nagy durranás, de azért elvoltam vele.

Kiéhezettek - Vélemények

2016-10-09 16:31.05

Zombitémában messze a legjobb film a 28 nappal később és a Holtak hajnala óta, legfőképpen azért mert nemcsak a már ismert poszt-apokaliptikus sablonokat sorolja fel, de tovább is lép rajtuk egy még merészebb, még apokaliptikusabb és még reménytelenebb jövőképet vázolva, ráadásul az egészet ügyesen egy felnövekedés-történetbe ágyazzák bele a készítők. Melanie karakterében egyszerre testesül meg az gyermeki ártatlanság, és az ember legmélyén rejtőző vadállati, gyilkos, pusztító ösztönök, amiket nem tud sem ő, sem az önmagából kifordult világ kordában tartani. A Kiéhezettek ereje elsősorban nem a brutális, intenzív mészárlásokban és zombieffektekben van, hanem a jól megírt karakterekben, akik végigzongorázzák az összes kényelmetlen és morális kérdést, ami egy ilyen szituációból előjöhet, ráadásul a cast minden egyes tagja (Glenn Close, Paddy Considine és a kislányt alakító Sennia Nanua) betonerős színészi játékkal támogatja meg ezeket. A tévésorozatokon edződött Colm McCarthy értő rendezése tovább fokozza a hatást, a feszültség, a nyomasztó hangulat és a vizuális megjelenítés kiváló (különösen, úgy hogy a World War Z költségvetésének töredékéből hozták össze). Több mint egy hete láttam, de atmoszféráját, és a műfajhoz képest is merész lezárását még most sem feledtem el.

Ernelláék Farkaséknál - Vélemények

2016-10-08 13:16.00

Hol abszurditásában kacagtató, hol torokszorítóan feszült egyhelyszínes kamaradráma, ami döbbenetes hitelességgel hozza felszínre a hosszú távú együttélés és a párkapcsolatok minden nyűgét, baját, bizonytalanságát, a "már-nem-olyan-vagy-mint-régen" és a "se-veled-se-nélküled" féle szituációkat. Az élethelyzetek egyszerre hazaiak ugyanakkor univerzálisak. Hatásosak, működnek, mert se bemutatásuk, se a színészi játék, sem a dialógusok nem érződik hiteltelenek, mérsékeltek vagy modorosnak, holott pont ezek azok a pontok, ahol egy magyar film elvérzik. Ez egyrészt köszönhető Hajdu Szabolcs tehetségének, másrészt annak is, hogy a film főszereplői mind a való életből merítettek ihletet, amit látunk-hallunk, azt mind átélték vagy tanúi voltak, nem csak valami felszínes, romkocsmai prekoncepció alapján építkeztek. Kiváló film, ami minden súlyos témaboncolgatása ellenére nézhetőbb és szórakoztatóbb, mint az elmúlt 15 év hazai szociográf mozijai együttvéve.

A dán lány - Vélemények

2016-10-06 20:55.58

Ha nincs Alicia Vikander, akkor komolyan mondom elaludtam volna rajta. Pedig maga a téma érdekes, merész és meglehetősen provokatív kérdéseket feszeget a nemi identitásról és hogy vajon valóban boldog lehet valaki, abban a bőrben, amiben született, és mit is jelent ez egy olyan korban, amikor ezt még elvetni sem volt szabad. De Tom Hooper-nek ezt sikerült olyan száraz, modoros és monoton módon tálalnia, hogy az szinte alávágott bármiféle élvezeti lehetőségnek, minden kimértnek, üresnek és érzelmi tekintetben hamisnak érződik ebben a filmben, mintha csak azért készült volna, hogy a témájával besöpörje a díjakat (ezt a vádat sok helyről meg is kapta). Jómagam csak azt tudom nyilatkozni, hogy előbb nyomok fel az orromba egy méter hosszú medvecukrot, mintsem hogy ezt újranézzem.

Kút - Vélemények

2016-10-02 10:58.38

A remekül sikerült Nyomozó után nyolc évvel kíváncsi voltam mivel fog Gigor Attila előrukkolni és szerencsére nem kellett csalódnom benne, ismét egy olyan filmet hozott össze, ami abszolút friss és egyedi gyöngyszemnek számít. A thriller feszültsége, minimális egzisztencialista dráma, westernszerű táj, elcseszett defektes figurák, nyers ugyanakkor hiteles párbeszédek és váratlanul kirobbanó erőszak ötvöződik Gigor filmjében, mely fokozatosan megy át az Aljas nyolcas egyfajta modern, magyar változatába. A cselekményvezetés lassú és ráérős, de szerencsére kifizetődik, a színészi játék (különösen a fogyatékos Zolit játszó Tzafetás Roland) kiváló, a forgatókönyv pedig meri olyan irányba elvinni az eseményeket, amikre nem számítanánk, főleg nem egy magyar filmben. Erre jó példa a meglepően merész befejezés, ami csak egy szereplőnek adja meg a happy end-et és nem úgy, ahogy számítanánk rá. Jól sikerült és élvezetes mozi, és örülök hogy ezt egyre több magyar filmről mondhatom el.

Vastigris 2. - Vélemények

2016-09-30 22:46.12

Corey Yuen az első résszel egy időben forgatta le a folytatást, így a hongkongi közönség alig pár hónap alatt két pazar élménnyel lett gazdagabb, de ezt mi is átélhetjük ha egymás után nézzük meg őket. Alapvetően csak pár hajszállal marad el az előzménytől, ugyanolyan kirobbanó és dinamikus ötvözete a humornak, drámának, akciónak és történelmi pátosznak. Jet Li messze ebben az időben volt a csúcson, ő és a szereplőgárda többi tagja is olyan páratlan mozgáskultúráról tesznek tanúbizonyságot, ami a távol-keleti harcművészeti filmek sajátja. Yuen a hangulatos és jól kivitelezett karaktereket és történetvezetést szinte csak megfűszerezi a hihetetlen kreatív és energikus összecsapásokkal, a finálé mai napig az egyik legegyedibb, amit valaha láttam. Távol-Kelet rajongóknak kötelező darab, ahogy az első rész is.

Akit csak a bosszú éltet - Vélemények

2016-09-28 22:07.35

Sztoriban és kivitelezésben is eléggé standard hongkongi akció-bósszúdráma a szemérmetlenül fiatal Brandon Lee főszereplésével, aki már itt bizonyítja, hogy apjához hasonlóan remekül illik ebbe a zsanérba. Ronny Yu gyors energikus rendezéssel és néhány jól kivitelezett akcióval fűszerezi meg a látottakat, de ne számítsunk semmi forradalmira. Egyszerű és nézhető ki szösszenet.

Mission: Impossible - Vélemények

2016-09-21 22:38.30

Tegnap néztem újra hosszú évek óta először, semmit sem vesztett az erejéből. Gyerekkoromban is imádtam, most is lenyűgözött. A többi rész lehet, hogy bombasztikusabb, látványosabb és akciódúsabb, de egyik sem tudtam olyan jól ötvözni a kémfilmes paranoiát és a tömény feszültséget, és ez nagyban köszönhető Brian De Palma tökéletes rendezésének, aki sajátos megoldásait és a klasszikus suspense thriller mesterek iránti rajongását pazarul kamatoztatta. Kiváló történet, kiváló színészekkel (most realizáltam, hogy Max-ot nem más játssza mint Vanessa Redgrave) és jóegypár olyan jelenettel, amik megérdemelten kerültek a filmtörténelem legismertebb szekvenciáit közé. Klasszikus.

Ütközés (2016) - Vélemények

2016-09-21 22:33.14

Szinte egy az egyben azt tudom elmondani róla, mint Eran Creevy előző filmjére az Üdv a mocsokban-ra: Papírvékony, sablonokra épülő történet, totális alibikarakterekkel cserébe remek vizuális körítéssel és jól kidolgozott akciójelenetekkel. Utóbbi esetében a legjobbat sikerült a film közepén ellőni, de tegyük hozzá a Cobra 11 kaszkadőrstábja (igen ők álltak mögötte) kitettek magukért, a film pörgős, a két veterán nagyágyú Kingsley és Hopkins teljesen tisztában vannak mekkora ökörségben vesznek részt és élvezettel túlozzák el a szerepük. Igazi egyszernézős, megnézés után három nappal elfelejthető, ártalmatlan matiné, hülye csak én voltam, az egyre dráguló jegyárak ellenére moziban néztem.

Elliott, a sárkány - Vélemények

2016-09-17 23:18.21

Nem tudtam, hogy mit várjak tőle, csak azt tudtam hogy az a David Lowery írja és rendezi, aki a három évvel ezelőtti kis titkos kedvencemet az Ain't Them Bodies Saints-t hozta össze. Abban a filmben olyan éteri szépség, vizuális költészet és mély tartalom volt, hogy csak lestem. Hát Lowery nem volt rest ugyanezen előnyöket áthozni a családi film keretei közé is és olyan alkotást hozott össze, amitől teljesen ledöbbentem. Az Elliott, a sárkány egy 1977-es film remake-je, de az alapsztorin kívül szinte semmit se tartott meg, a hangulat, a cselekmény és a mondanivaló teljesen más. Adott egy kisfiú, ki balesetben elveszti szüleit és egy erdő mélyén cseperedik fel, egy barátságos sárkány segítségével, aki egyszerre jelenti neki a legjobb barátot és a pótlékot az elvesztett család helyére. Aztán egyik nap felfedezik és visszaviszik az emberi civilizációba, megismerkedik másokkal, olyanokkal is, akik befogadnák őt. Őrlődik az őt felnevelő természet és az emberi közösség között, miközben barátja létét fenyegeti a örökké kíváncsi és akarva-akaratlanul birtokolni kívánó emberi természet. Ne riasszon el senkit a felütés, mert minden riasztó jel ellenére nem klisés, giccses cukiskodásról van szó, Lowery egy őszinte, szeretetteljes és emberi mozit hozott össze barátságról, családról, szeretetről. Hangvételben közelebb áll Steven Spielberg régi mozijaihoz, mint bármelyik más családi film az utóbbi évekből. A cselekmény nem motorcsónakként süvít előre, a rendező sokszor megállapodik a szereplőkkel együtt, elidőzve egyes pillanatoknál. Oakes Fegley döbbenetesen jó a főszerepben, de mellette van még Bryce Dallas Howard, Karl Urban és Robert Redford aki puszta jelenlétével ural minden jelenetet. A vizuális effektek pazarok és sosem tolakodóak, Bojan Bazelli fényképezése álomszép, a zenéről nem is beszélve. A végén pedig tudtam, hogy a film minden eszközt be fog vetni arra, hogy a néző elsírja magát és nem szégyellem tényleg meghatódtam, mert együtt tudtam érezni hőseinkkel és azzal a döntéssel, amit meg kellett hozniuk. Szép film, remek film.

Éjféli látomás - Vélemények

2016-09-17 16:54.36

A sci-fi és a családi dráma elemeit ötvöző lassan kibontakozó, inkább a képek, a zene és az súlyos atmoszféra hármasával hatni kívánó mozi, amiben van csipetnyi Spielberg és John Carpenter 80-as évekbeli mozijából, a felütés erősen hajaz Stephen King Tűzgyújtó című alkotására. A karakterek közötti dinamika, a titkok lassú felfedése ezekre koncentrál erősen a film, előbbi nagyon is működik a kiváló színészi játéknak köszönhetően (Michael Shannon szokás szerint elképesztően jó). Jeff Nichols a látványelemeket és az akciókat példamutató mértékkel kezeli, csak akkor, amikor a cselekmény ténylegesen megkívánja, a fináléra pedig tényleg azt tudom mondani, hogy gyönyörű. Nem hibátlan, de abszolút élvezetes és különleges mozi.

A boszorkány (2015) - Vélemények

2016-09-10 22:47.11

Az itteni átlag és a dühös, lehúzó kommentek számomra egyszerre elszomorítóak, ugyanakkor valahol érthetőek is. Mire kis hazánkba megérkezett A boszorkány, addigra már jól felfújta a filmes közvélemény, mint az utóbbi évek legizgalmasabb és legijesztőbb horrorfilmjének titulálva. Így a legtöbbnek alaposan bele fog törni a bicskája a lassú tempóba, a látványos ijesztgetések és a klasszikus horrorfilmes megoldások hiányába. Mert ha Robert Eggers debütje horror, akkor is legfeljebb művészfilmes horrornak lehet titulálni, már ha ilyesmi egyáltalán létezik. Egyfajta általános érvényű történet az emberi lélek korrumpálhatóságáról, hogy a beszivárgó bűn vagy gonosz hogyan írja felül a legősibb kötelékeket és rombolhat le egy családot lelkileg és testileg, aminek a vallási fanatizmus már szinte előre megágyaz. Egyfajta megfilmesített népi rémmese, amiben a szörny már az első percekben meg van mutatva, Eggers ezért sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a környezet által árasztott nyomaszót atmoszférára, ami a film végére szinte fojtogatóvá válik. Pazar képi világ és zene, remek színészi játék, vallási szimbolika és olyan hiteles óangol nyelvezet, hogy kénytelen voltam felirattal nézni, hogy mindent megértsek, ami elhangzik. Nagyon egyedi és különleges film, ami rám rendkívül erős hatást fejtett ki, remélem lesznek még páran, akik hasonló véleményen lesznek.

A mestergyilkos - Feltámadás - Vélemények

2016-09-10 21:56.10

Csak és kizárólag úgy érdemes nézni, de akár józanon is jókat lehet röhögni rajta! :)

Az 5. hullám - Vélemények

2016-09-08 22:03.55

Az egész Young Adult adaptációhullám, ami az utóbbi elöntötte Hollywood-ot tehetne egy nagy szívességet azzal, ha végképp megdögölne, mert néhány kivétellel botrányosabbnál botrányosabb fércművek sorozatát zúdították ránk és ebbe Az 5. hullám is jól beleillik. Már megint egy alapsztori, amiben lenne kraft de cserébe az inváziós-túlélős-kiválasztott típusú filmek összes csontig rágott sablonját használja fel, olyan dialógusokkal, színészi munkával és effektekkel megspékelve, hogy attól kitéped az összes hajad, TV mozikban igényesebbet láthatsz. Ja és persze van csöpögős romantika, az összes csavar szépen a szádba rágva, az egész cucc meg ostobább, mint egy leárazott tornacipő. Chloe Grace Moretz meg váltsa le az ügynökét de nagyon gyorsan.

Az utolsó emberig (2016) - Vélemények

2016-09-06 14:56.17

A felszínen tökegyszerű, ezerszer lerágott sztorinak tűnik: A kiégett ex-sittes, ex-alkoholista John link, egy Isten háta mögötti porfészekben tölti eseménytelen napjait, amikor egyszer csak megcsörren a telefon: Évek óta nem látott lánya hívja, aki csinált valami elképesztően nagy baromságot, ami miatt verőlegények és bérgyilkosok vadásznak rá. Apa megpróbálja elbújtatni a lányt, de amikor jönnek a rosszarcúak, megindul a véres összecsapásokkal kikövezett hajsza a poros, sivatagos déli államok határmezején. Igen, egyszerű mozi a Blood Father, de őszintén, nyíltan és minden köntörfalazás nélkül ismeri el ponyva/B-filmes irányultságát, miközben ki is maxolja azt. Egyfajta modern kori akció-western melyben a pisztolyforgatók a lovakat motorokra és autókra cserélték, de a vidék továbbra is megszelídítetlen, vad és a lehető legbrutálisabb elemekkel teli, melyek ellen csak egy olyan ember veheti fel a küzdelmet, aki ismerte a világ sötétebb felét is. Jean-François Richet szikár, feszes, sallangoktól mentesen szállítja az eseményeket, akciói rövidek, durvák és szikárak, mint a film egésze. De igazából nem is ő vagy Peter Craig meglepően klisé és cukor mentes, feszültséget, humort, izgalmat és tökösséget tartalmazó forgatókönyve viszi teszi igazán emlékezetessé. Hanem egy színész, akit pályáját megannyi botrány, tiltólistára tevés, mellőzés és egyebek tépázták, mégis egy pillanat alatt képes emlékezeti minket, arra miért lett nagy kedvencünk. Mel Gibson. Az öreg nemes egyszerűséggel kurva nagyot játszik ebben a filmben. Ugyanazt a világlátott, cinikus, "faszom-az-egészbe-de-mégis-csinálom" figurák alakítja mint a Börtönregényben, csak még erőteljesebben, még karizmatikusabban. Ráncos, megviselt, viharvert, napszítta arca hibák, rossz döntések és bűnök gyűrött, szakadozott térképe, egy emberé, aki már mindent látott, mindent megtapasztalt, és foggal-körömmel ragaszkodik az egyetlen apró fénysugárhoz, ami életét beragyoghatja. Akár kár a lányát oktatja ki, akár öl, akár csak áll, és nem csinál semmit, olyan őserővel uralja a vásznat, amit öröm nézni. Miatta (és persze Craig szkriptje miatt is) működik a dráma apa és lánya között, akik ha csak egy kis időre, de tényleg vissza tudnak találni egymáshoz saját elcseszett életükből. Az év egyik legkellemesebb és legtökösebb mozija a Blood Father, ami számomra sokkal nagyobb élményt nyújtott, mint a CGI-túltengéses nyári blockbusterek hada.

A mestergyilkos - Feltámadás - Vélemények

2016-09-02 13:28.25

ason Statham karriere eljutott abba a stációba, amikor neve már szinte brandként működik. Ami azt jelenti ha egy ember befizet egy Jason Statham filmre, akkor pontosan tudja mit fog kapni. Szögegyszerű, bármiféle műfajbeli innovációtól mentes akciófilmet, amiben hősünk a legváltozatosabb módszerek segítségével szedi szét a rosszfiúkat, így nem is csoda, hogy sokan tekintenek rá, mint a 80-as évek akcióhőseinek utolsó zászlóvivője. Filmjei közül vannak jobbak, rosszabbak, néha csapatban nyomja, leginkább szólóban. Bosszúállásai évek óta menetrendszerűen jönnek és jómagam is megtalálom bennük a szórakoztatási faktort. Viszont a 2011-es Mestergyilkos most beérkezett második része nem tartozik közéjük. Eleve világra szóló rejtély, hogy mégis ki látott fantáziát egy jószívűen is csak közepesnek mondható tucatfilm folytatásában, ami ráadásul még a költségvetését is nyögvenyelősen hozta vissza? Erre választ nem kapunk, helyette itt van a Feltámadás, egy film, amit senki sem kért és mégis mozik ezerei vetítik. Egy film, ami ráadásul annyira pocsék, hogy ennél még a kopasz pusztító is sokkal jobbat érdemel, nemhogy a közönség. Jobb ha bekötjük magunkat, mert nem mindennapi élményeket garantál ez a csoda. Arthur Bishop nyugodtan élné a visszavonult bérgyilkosok életét, amikor előkerül a múltjából egy titokzatos figura, aki mindenáron rá akarja venni három pacák megölésére, mindezt persze úgy hogy a három eset tűnjön balesetnek. Statham persze nem áll kötélnek, csak amikor megzsarolják egy nővel (Jessica Alba). Egy olyan nővel, akit eredetileg azért küldenek rá, hogy behálózza Statham-et és ezt a csaj szépen el is mondja neki már az első találkozáskor. Erre mi történik? Három nap után egymásba zúgnak (hiteles nem igaz?), hogy pontosan az történjen, amit el akartak kerülni. Főgenya elrabolja a lányt, Statham zsarolva van, mehet ölni. Csak, hogy mindenki értse, ez egy olyan film, ami 15 perc alatt véget is érhetett volna, ha a karakterei azt csinálják, amit a józan ész diktál nekik. De akkor nem lenne film...és mi jobban jártunk volna. Ha igazán meg kéne ragadnom a lényeget, hogy mitől is olyan rossz ez a film, nehéz legyűrnöm a kísértést, hogy ne meséljem el az egészet, mert olyan állkapocsleejtő túlzásokkal, logikai bukfencekkel és igazi, szégyentelen, bármiféle fizikai és gondolati síkot meghazudtoló állatságokkal van tele, hogy az megérne egy külön teadélutánt. A Statham-mozikra nem sok védelmet tud felhozni az ember, de a legtöbbről elmondható, hogy legalább koherens és technikailag is elfogadható szinten vannak. Viszont itt a Németországból importált Dennis Gansel-nek leginkább a 90-es évek VHS-re menő ipari celluloid hulladékai és a mai Steven Seagal filmek lebeghettek szeme előtt. A három célpont közül csak egy az, akivel valóban jól kiagyalt és kevésbé nyílvánvaló módon. A másikat sikerül félig agyonverve bedrogoztatnia, a harmadikkal meg üzletet kötnie, utóbbit pedig nem más játssza, mint Tommy Lee Jones, aki extravagáns ruházatával és kecskeszakállával, olyan mint a U2-s Bono 60 éves, fegyverkekeseredő változata. A magát röhejesen komolyra vevő első fél óta után, a film gőzerővel indul meg az abszurditás birodalmába: Cápariasztó krémek, golyóálló gumicsónakok, pocsékul animált műrobbanások, siklórepülőre történő centiméteres pontosságú landolás és egyéb nyalánkságok kísérik az egzotikus helyszínes között teleportáló Statham útját, aki sokszor olyan látványosan válik el a vetített háttértől, hogy az még a Teleshop készítői is megirigyelhetnék. Van egy gyanúm, hogy az alkotók nem bántak jól a büdzsével. De a legnagyobb bűn, hogy még csak nem is meri saját félcédulás mivoltát őszintén felvállalni, hanem folyamatosan próbálja magát egy komolyabb akciófilmnek blamálni. Csak az utolsó pillanatokban, amikor a gránitarcú Statham másodjára henteli végig magát a főgonosz hajóján (elsőre ugyanis elkapják, megfeddik és visszaküldik Tommy Lee kiiktatására...nem ezt nem én találtam ki), akkor már a film is és a néző is feladja a küzdelmet, és az egész átmegy egy modern kori Kommandóba, amit már bűntudat nélkül végigkacaghatsz. De azért a tíz percét jobb ha nem fizetsz be csaknem 80 percnyi fárasztó zagyvaságba. (UI: Külön nemzőszervet az alkotók hátsójába, amiért sikerült egy akciómentes tucatszerepre elvesztegetniük Michelle Yeoh-ot) ( [link] )

Vaksötét - Vélemények

2016-08-28 17:06.27

A horrorfilm mai állapotáról hosszasan lehetne cikkezni (és bizonyos helyeken meg is teszik), de a lényeg már mindenki számára rég evidens: Az egyik legrégebbi, egykor dicső múltú műfaj nincs a legjobb állapotban. Újrahasznosított, ezerszer látott koncepciók, szörnyek, újrafeldolgozások és olcsó kézikamerás tucatkacatok tengerében fuldoklik a zsáner, a kreativitás olcsó megoldásokra és tornádó-hangeffektusra építő sokkolásokra van cserélve, vagy az erőszak öncélú tocsogásában. Nem csoda, ha jön egy olyan példány, amelyik ezeket nem tartalmazza, a kritikusok többsége máris úgy tekint rá, mint a megmentő Messiásra. Én némi óvatossággal közelítek az ilyesmihez a lehetséges pofára esés végett, de a Vaksötét kivételesen azon alkotások közé tartozik, amely rászolgált jó hírére. Fede Alvarez a három évvel ezelőtti Gonosz halott remake rendezője szívére vehette azokat a kritikákat, amik azzal vádolták, hogy túl nagy hangsúlyt fektetett az emberi belsőségek kiontásának sokkeffektusára, mert legújabb filmje teljesen más eszközöket alkalmaz. Bár a cselekmény itt is nagyrészt egy házban zajlik, nem a vér, hanem a félelem, a feszültség és a bujkálás az, ami a cselekmény és a parafaktor fő motorja. Atmoszféra, zegzugos helyszín, aminek minden sarka veszélyt rejthet. Olyan, mintha a régi szellemházas horrorok modern, felturbózott változatát látnák, csak itt nagyon is emberi és reális a fenyegetés. Három detroiti fiatal: Rocky (Jane Levy), Money (Daniel Zovatto) és Alex (Dylan Minette) piti lopásokból tarják el magukat és reménykednek, hogy egyszer képesek lesznek kijutni az egyre jobban lezüllő ipartelepi városból. Egyik nap fülest kapnak az lehetséges nagy dobásról: Több százezer dollár, egy titkos széfben, ami egy vak iraki veterán házában rejtőzik. A trió úgy gondolja sima meló lesz ez, de nagyot tévednek. A Vak Ember (Stephen Lang) ugyanis nem adja könnyen a pénzét. A Vak Ember pedig hamarosan csapdába ejti majd egyenként elkezdi levadászni a kis csapatot, a ház minden zegzuga pedig egy torokszorító élet-halálharc színterévé válik. Alvarez konkrétan a house invasion filmek alaphelyzetét fordítja ki magából, hiszen míg alapjáraton a betörők ellen védekező félnek szurkolunk, addig a Vaksötétben átruházódik az áldozati szerep a fiatal suhancokra. Akik közül viszont inkább csak a Levy által játszott Rocky-nak tudunk igazán szorítani, mert nála még érzelmi jellegű motiváció is jelen van az anyagiak mellett (nemcsak magát, de kishúgát is ki akarja juttatni Detroit-ból). Éppen ezért nem róható fel az a klasszikus horrorfilmes hiba, hogy a szereplők nem a logikus döntéseket hozzák, mert halálra rémült fiatalokról van szó, akik elveszítették a lépéselőnyt, a Vak Ember pedig úgy ismeri a hát minden szegletét, mint a saját tenyerét. Mindenképp a jól megírt forgatókönyv és Alvarez rendezői képességeinek bizonyítéka, hogy a háromszereplős és egy helyszínes szituációból a maximálisat sikerült kihozni, a film nemegyszer olyan szintre képes vinni a feszültséget, hogy az ember a legkisebb zajtól is a plafonra tud ugrani. Ja és ha már zaj, a hangok és a látásviszonyok manipulációjának elsőrangú szerepe van az atmoszféra és a félelem gerjesztésében. A legszűkebb terekben is elképesztő dinamikával mozgó kamera és az egyszeri padlónyikorgást is a legnagyobb vésznek felnagyító hangkeverés által, szinte mi is a szereplők világában érezzük magunkat. De nincs igazán jó horror, jól eltalált mumus nélkül és Stephen Lang tökéletes választás volt a szerepre, elesett védtelen figurából pillanatok alatt vedlik át érzékeit maximálisan kihasználó brutális gyilkológéppé. Ahogy világtalan fehér szemeivel, tapogatózva, vadul szagolva keresi a behatolókat, szinte nem is emberként tűnik, hanem egy láncról eleresztett vadállatnak, aki széttép mindent és mindenkit maga körül. Figurája csupa nyers erő és intenzitás, miközben az alkotók még karaktert és bizonyos szintű emberséget is adnak neki...hogy aztán a film utolsó harmadában hátborzongató meglepetéseket kössenek hozzá. Nincsenek üresjáratok, mellékvágányok, a másfél órás játékidő nyílegyenesen és pörgős tempóban megy előre, mint a gőzvonat. A feszültség már a házba való első belépéstől kezdve jelen van és nem csitul egészen a stáblistáig. Nincsenek olcsó jump scare-ek, túlzó megoldások vagy nagy logikai bukfencek, még az erőszakos jelenetek is gyorsak és kegyetlenetek. Ha pedig már feszültség, a film két olyan jelenetet is tartalmaz, ami garantált, hogy sokáig fognak emlegetni a horrorfilmek rajongói. A Vaksötét messze az utóbbi évek legjobb amerikai horrorja és tökéletes ellenszer arra a poshadtságra, ami a nyári moziszezont jellemezte. ( [link] )

Haverok fegyverben - Vélemények

2016-08-25 22:59.00

A Wall Street farkasának felemelkedés és bukás-szerű története ötvöződik a Pain and Gain videoklipes vizualitásával és szégyentelen taplóhumorával Todd Philips mozijában. A felsorolt két példa közül nem ér fel Bay filmjének intenzitásához és abszurditásához, és Scorsese tökéletes stílusérzéke sincs jelen, ettől függetlenül igazi bűnös kikapcsolódás, nem éppen szent életű figurák kétes üzleteiről, amik egy idő után túlnőnek a fejükön. A film pazar tempóban indít, a párbeszédekben csak úgy repkednek az ízes beszólások, aztán a végére szép lassan kifullad és csak épphogy átlöki magát a célvonalon. Miles Teller se rossz, de a prímet messze Jonah Hill viszi, aki egyszerre taszító és karizmatikus vadbarom. Érdemes szinkronnal is megkukkantani, most kivételesen nem barmolták el.

Különös kegyetlenséggel - Vélemények

2016-08-21 17:36.19

Walter Hill újkori western-akciófilmje igencsak vegyes fogadtatásban részesült kijövetelekor és pénzügyileg se hozott sokat, de ez nem is számít mert a filmeket nem ez alapján ítéljük meg és meg kell hagyni igencsak kellemes és mai napig nézhető mozit sikerült itt összehoznia. Maga a western mindíg is az a műfaj volt, ami legközelebb állt Hill-hez, legtöbb filmje is lényegében egyfajta városi környezetebe tett változata volt a műfaj ismert jegyeinek, amik itt sokkal látványosabban ütköznek ki. A sztori jó, a hangulat remek, a színészi gárda tele van kultikus arcokkal (Nolte, Ironside, Powers Boothe, William Forsythe), az akciókat pedig lehengerlő dinamikával és brutalitással vezényeli le Hill, a végső mészárszék egyértelmű főhajtás Peckinpach és a Vad Banda előtt. Remek film.

13 óra: Bengázi titkos katonái - Vélemények

2016-08-16 22:21.24

Enyhén szólva dühítő számomra, hogy a magyar filmforgalmazók a legobskúrusabb belga rajzfilmeknek és minden féle Aslyum moslékoknak biztosítanak filmvásznat, miközben lassan már egy Michael Bay filmet se hoznak be, hacsak az nem éppen egy Transformers. Márpedig szerintem a 13 óra mindenképp megérdemelte volna nemcsak a látványa miatt, hanem mert önmagában is erős és élvezetes munka, még a Bay-t általában tűre vető kritikusok közül voltak, akik morogva de beismerték, hogy a piromániás ezúttal jó helyre nyúlt. A film igaz történeten alapul (ki is írják az elején szép nagy betűkkel, persze mivel Hollywoodról van szó ezt tessék a helyén kezelni), a polgárháború utáni Líbia egyre durvábban süllyed a káoszba, ma is különféle fegyveres milíciák uralják keresztül-kasba az egész országot. Egy külföldön megjelenő, a szeptember 11-ei támadások évfordulójára időzített kisfilm igencsak felfokozza az indulatokat a Közel-Kelet országokban, Líbiában ez odáig fajul, hogy fegyveres iszlamisták megostromolták az amerikai nagykövetséget és a közeli CIA hadiszállást. Ezt a 13 órás hadi szituációt és annak közvetlen előzményeit dolgozza fel Bay, önmagához képest meglepően visszafogott módon. Persze videoklippes vizualitása rögvest tetten érhető, gőzhenger tempójáról nem is beszélve, ugyanakkor a csillagos-sávos patriotizmus is pont az egészséges mércére van letekerve a filmben. A film főhősei olyan arcok, akik a legkevésbé se kívánnak ebben a földi pokolban lenni, sokszor azt se tudják ki a szövetséges és ki az ellenség (Bay remekül érzékelteti azt a bizonytalanságot és káoszt, ami az ilyen országokban jelen van), a konfliktus amibe belekeverednek túlságosan komplex, hogy egyáltalán megértés, nemhogy beleavatkozzanak. Egyszerűen szarba kerülnek és próbálnak túlélni, pont mint A súlyom végveszélyben katonái (adja is magát a hasonlítás Ridley Scott filmjéhez). A tempó pörgős, a mackótermetű, szakállas kigyúrt, cinikus humorú zsoldosok remekül vannak összeválogatva (John Krasinski-t szórtam csak ki igazán). A képi világ és Dion Bebee fényképezése pazar, érdemes figyelni milyen jól vannak a fények, az árnyékok és a színek összjátéka használva. Bay pedig az átlag TF mozi költségvetésének harmadából is képes olyan brutálisan intenzív és dinamikus akciókat összehozni, amitől az ember sokszor csak elismerően tud füttyenteni, ráadásul nincs finomkodás, sokszor egész végtagok szakadnak le tőből és a vér is patakokban folyik. A utolsó pár perben már kissé lendületét veszi a mozi, és a pátosszal is sikerül túlszaladni, ennek ellenére élvezetes, kompetens mozi a 13 óra, egyben bizonyítéka annak, hogy Bay tényleg jobban tenné ha végképp elszakadna az alakváltó robotok végtelen históriájától.

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére