Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Karácsonyi Casanova - Film4, 09:40 |
Karácsony Willow Glenben - Izaura TV, 10:10 |
Kiskarácsony mindenáron - RTL, 10:15 |
Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák - SuperTV2, 10:25 |
Köztünk élő angyalok - HBO, 10:45 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Sissy Spacek (75) |
CCH Pounder (72) |
Hanna Schygulla (81) |
Jeremy Strong (46) |
Jasmin Gerat (46) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
2022-es választás |
Deadpool & Rozsomák - Vélemények |
Mit hallgatsz most? |
Donald Trump - Vélemények |
Szólánc igékkel |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
A varázscipők |
Philippe Harel |
2015-06-28 18:52.00 |
The World of Kanako:
Feszes tempójú, remekül megírt és csavaros történetű japán thriller rendkívül nyomasztó hangulattal, őrült szereplőkkel, stilizált látványvilággal, pazar zenékkel és embertelen brutalitással. 70-es évekbeli exploitation mai csomagolásban. Imádtam minden percét. 5* |
2015-06-27 10:13.20 |
A családi kalandfilm és a 80-as, 90-es évekbeli akciófilm meglehetősen furcsa és nemegyszer abszurd ugyanakkor meglepően nézhető keveredése, a fiúból férfivá serdülő főhőssel, megmentésre szoruló amerikai elnökkel, terroristákkal és inkompetens vezérkarral. A finn környezet kellemesen egzotikus és gyönyörűen fényképezett, a szereplőkkel sincs gond, a tempó néha döcögős de tisztességes, a humor inkább megy mellé mint talál be, és bár az akciók is tisztességesek, sőt néha meglepően kemények a családbarát hangvételhez képest. Egyszeri és rövid, de tűrhető és néhol szívmelengető móka. |
2015-06-25 18:50.43 |
Ha van igazi rétegfilm akkor ez az. David Gordon Green pontosan ilyen filmeket szokott készíteni, visszafogott, lassan csordogáló mozik, amikben a hangulat és a szereplőket körülvevő környezet általi atmoszférából épül fel a film. Érintetlen és sokszor mitikus szépséggel felvértezett tájak és helyszínek melyek között hétköznapi emberek hétköznapi élete zajlik, sorsfordító események ha vannak, azok is inkább dialóguson keresztül tudódik ki, mintsem hogy az arcunkba lenne nyomatva. A Prince Avalanche ilyen film, két ember, akik napjaikat a végtelen hosszúságú amerikai országút festésével töltik, körülöttük erdőség, a civilizációt is csak az erdőtűz által kiégett házak jelentik. Belső utazást élnek meg ők is, és mi a nézők is, ahogy monoton munkájukat végzik, beszélgetnek magánéletükről, céljaikról , kételyeikről, mi pedig ott vagyunk végig velük átéljük az unalmat, a magányt, az elfojtott majd katartikus erővel kirobbanó érzelmeket. Green rendezése nyugodt, kimért és bármiféle harsányságtól mentes, humora finom és metsző, a fényképezés és a zene valami csodálatos. A színészek is fergetegesek, Paul Rudd és Emile Hirsch olyan emberséggel és átélhetőséggel ruházzák fel karaktereiket, hogy az fantasztikus, Lance LeGault részeges, de életbölcsességgel teli öreg teherautó-sofőrje szintén hatalmas figura volt.
Egyedi hangulatú, furcsa de nagyon nagy szívvel és lélekkel teli mozi, amiben nem történnek nagy és látványos dolgok mégis sokkal erősebben hatott, mint megannyi mozgóképes óriás-péksütemény, amit a nagyvászonra hoznak. Remélem vannak, akikhez szintén megtalálja az útját. |
2015-06-23 23:58.09 |
Másfél év koplalás után visszatért a Strike Back az ötödik (és sajnos utolsó) évaddal. Az eddig kijött három részt ma daráltam le és örömmel konstatálom, hogy nem variáltak túl sokat az alapanyagon az alkotók. A történet semmi extra de pörög mint a motolla, a thaiföldi helyszínek és a keleti rosszarcúak kellemesen megalapoznak az egzotikus hangulathoz, az akciók pedig szokás szerint hozzák a magas minőséget. Várom a folytatást. :) |
2015-06-23 10:14.29 |
https://www.youtube.com/watch?v=XEo1qDeSSdk
Fantasztikus tehetség volt és bár az utóbbi években való filmválasztásai erősen kérdőjelesek voltak, életművével nem lehet vitába szállni. Zenéje tudott dinamikus, izgalmas ugyanakkor mélyen lírai és szívszaggató lenni, miközben a megközelítés mindvégig a klasszikus hagyományokban gyökerezett az olyan nagy öregekhez hasonlóan mint Jerry Goldsmith vagy John Williams. Nyugodjék békében, istentelenül hiányozni fog! :((( |
2015-06-22 19:42.16 |
Szódával egyszer elmenő, a megszokottnál működőképesebb és szórakoztatóbb B horror, ami sokat profitál az energikus és feszes tempót diktáló rendezésből, a kebelre ölelt komolytalanságból és a jól funkcionáló gore-elemekből. Nem nagy durranás, de unaloműzőnek megfelel. |
2015-06-18 17:07.53 |
Egyszerre balszerencsés és akaratlanul okos döntés a magyar forgalmazók részéről, hogy az Insidious széria harmadik része kerül be elsőnek a hazai moziforgalmazásba. Mert bár így az első két rész bemutatása törvényszerűen kimaradt, viszont a harmadik rész nem az első kettő fonalát veszi fel, hanem azok előzményeként funkcionál. Így akik még csak most ezzel a filmmel kapcsolódnak be, talán jobb esélyük lesz kibogozni a több idő és létsíkon játszódó történet szálait.
Ha filmes folytatásokról van szó akkor a számok törvénye nagy általánosságban uralkodni szokott a minőség felett, megszokott hogy az első rész általi lécet sokszor elérni se tudják az újabb és újabb próbálkozások, és ez a horrorfilmes sorozatok esetében hatványozottan igaz szokott lenni. Az első Insidious film 2010-ben legalább akkora váratlan meglepetés volt mint a 2004-es Fűrész ráadásul mindkettő mögött ugyanaz a James Wan állt. A három évvel későbbi folytatás, amit szinte egy időben készített a Démonok között-el gyengébb is volt, mint az első rész erősen azt az érzetet keltve, mintha Wan csak a stúdiós nyomás miatt készítette volna el, így érthető, hogy nem voltam lelkes, mikor bejelentették a harmadikat. Viszont itt jön az újabb meglepetés: az Insidious - Gonosz lélek ellene megy a számok törvényének és egy jóval hatásosabb és erősebb film, mint előzménye. A történet az első rész eseményei előtt játszódnak. Quinn egy fiatal kamaszlány (Stefanie Scott) megpróbálja felvenni a kapcsolatot halott anyjával, de a szellemidézésnek csak az lesz az eredménye, hogy lelkét hatalmába keríti egy démon. Apja (Dermont Mulroney) hamar rájön, hogy itt a hagyományos eszközök nem segítenek ide egy médium szükséges, akire rá is talál a saját múltjával és félelmeivel küzdő Elsie Rainier (Lin Shaye) személyében. Ezzel megindul a jól ismert harc a tiszta lélekért jó és rossz között. A rendezői stafétabotot James Wan-tól a leginkább színészként tevékenykedő és az előző filmekben társ-forgatókönyvírói szerepet ellátó Leigh Whannell vette át, aki elsőfilmes létére meglepően kompetens munkát végzett. Az előző filmek nyugtalanító és a terrort lassan de biztosan fokozódó hangulatát tökéletesen sikerült átemelnie, ráadásul az előző két részhez képest nagyobb költségvetés (10 millió dollár, ami az első rész csaknem nyolcszorosának felel meg) jóval kidolgozottabb és filmszerűbb látvány lehetőségét adta meg neki, amivel élt is. De nemcsak ez az egyetlen front, ahol sikerrel vette az akadályokat. Whannell és a film ügyesen kerülik a kortárs horrorfilmek egyik alapvető csapdáját azzal, hogy nem engedik a cselekményt egymást követő parajelenetek hatásvadász montázsává lezülleszteni, kapunk időt a történet és a karakterek jellemrajzának kellő kibontásához, de ezek sincsenek túlnyújtva. A figyelmünk végig fent van tartva és ezáltal az ijesztgetés valóban működőképes. Már csak azért is mert a film többet épít a hangulatra, mint a "nyakadba-ugrik-valami-orkánszerű-hangeffektussal" féle megoldásokra. Persze van belőlük, de a borzongató démonfiguráknak és a vizuálisan kreatív és jól fényképezett megoldásoknak köszönhetően még ezek is működőképesek. A műfaj egyik legnagyobb rákfenéje mindig is a párbeszédek és a színészi játék minősége szokott lenni, viszont itt sem taknyol túl nagyot a film. Stefanie Scott decensen hozza a rémült majd megszállt áldozatot, Mulroney se rossz mint aggódó apa viszont színészileg a sorozat legnagyobb ütőkártyája továbbra is Lin Shaye médiuma. A veterán színésznő szinte kisujjából kirázva, abszolút hitelesen jeleníti meg karakterének testi-lelki őrlődéseit, karizmája szinte viszi a hátán a filmet. Amire szükség is van, mert a más idősíkokról, szellemekről meg az ő világukról szóló monológok eléggé lefárasztják az embert, a térben és időben is korlátozott méretű sztori pedig egyre nagyobb bukfenceket kezd csinálni az utolsó harmadban, megfejelve ezt egy "nesze-semmi-fogd-meg-jól" féle lezárással. A kísértetházas filmek ismerős elemeitől nem tud elszakadni, újat nem mutat fel, viszont az Insidious - Gonosz lélek pontosan tudja mi a dolga, mennyit szabad felvállalnia és tartja is magát azokhoz. Egy jól megcsinált, hatékonyan borzongató másfél óra, és tekintve az utóbbi években mennyire alacsonyra csökkent azon filmek száma, amik ezt elérik, megbecsülendő teljesítmény. |
2015-06-16 19:26.31 |
A Coen tesók életművének egyik abszolút csúcspontja, 30-as évekbeli gengszterfilm pazarul megírt, ide-oda csavarodó történettel melyben halmozódnak a konfliktusok, a szereplők egymás iránti lojalitása úgy változik, ahogy az nekik legjobban megfelel. A cselekmény kimért de jó tempóban zajlik, a dialógusok és a színészi játék mesteri, minden képkockából árad a hangulat. Műfajának egyik legjobb képviselője, mindenképp érdemes a megtekintésre. |
2015-06-15 19:28.23 |
Hujuj...látszik hogy nagyon nem leszek népszerű a véleményemmel, de ez nekem kisebb csalódás volt. A második résznél pár fokkal, a harmadiknál pedig méterekkel jobban sikerült film, ami visszahozza azt a hangulatot, ami az első megteremtett és a nosztalgiafaktor is végig erős...de tulajdonképpen ha bármelyik elemét nézem nem több mint egy nézhető, szórakoztató, de teljességgel átlagos és felejthető nyári blockbusternél. A történetben vannak egész jó elgondolások, a szereplők közül Chris Pratt messze viszi a pálmát, kapunk néhány jó poént viszont a film főleg a második felétől kezdve egyre hangsúlyosabban épít a "nagyobbat és látványosabban" receptre, aminek meta-szinten küldte a fricskákat az elején. A látvány persze tökéletes, viszont sokszor zavaróan CGI központú, Colin Trevorrow pedig erősen ezekre a látványelemekre teszi a hangsúlyt, mert ezzel ideig-óráig palástolni tudja, hogy rendezés tekintetében esélye sincs Spielberg-el felvenni a versenyt. A sztori erősen kiszámítható, a feszültség szinte minimális (az első rész raptorok elöli bujkálásaihoz vagy a második rész üvegtáblás jelenetihez hasonló kellett volna ide), az akciók szintén decensek, noha a végére már majdnem átestek a ló túloldalára.
Számomra ez egy teljesen egyszeri élménynek felet csak meg, látom hogy őrült sok pénzt hozott, így a folytatás is garantált. Viszont, hogy innen hova lehet logikusan tovább indulni, hát fogalmam sincs. |
2015-06-12 16:29.32 |
Werner Herzog 1972-es filmjével vált igazán híressé a filmvilágban noha a film elkészülte volt legalább annyira filmre kívánkozó küzdelem a dzsungellel és a természet elemeivel, mint amit a szerepelők is átélnek. Száraz, szenvtelen rendezői hangvétel, egyfajta hipnotikusan kimért ábrázolása annak, hogyan győzedelmeskedik az ismeretlen az azt eszetlenül és mohón meghódítani kívánók felett, a pusztulás és az őrület fokozatosan hatalmasodik el rajtuk kiváltképpen Klaus Kinski-nél, aki szinte egymaga felperzseli a vásznat jelenlétével és karizmájával. Nagyon különös és furcsa hangulatú film, amire nehéz ráhangolódni de hatása nehezen megkérdőjelezhető. |
2015-06-12 14:17.16 |
Ebben az évben jön ki összesen három. Az előző években se jött ki ötnél-hatnál több, miközben egy évben több száz film kerül moziforgalmazásba.
Nem a számuk nagy, hanem a reklámjuk. Szóval fuss neki ennek még egyszer. :) |
2015-06-11 14:09.27 |
Isten nyugosztalja, színészóriás volt hatalmas életműve és szerepekkel, a tény hogy még 90 felett is dolgozott...elképesztő. Ismét távozott tőlünk egy olyan színész, akinek hiányát hamar érzékelni fogjuk :( |
2015-06-10 16:59.08 |
A jövőben járunk, ahol egy gigantikus komplexumot építettek csak annak, hogy ez emberek minden titkos (és sokszor bűnös vágyukat) kiéljék és ebben félelmetesen valósághű robotok is közrejátszanak. Ám egyik nap hiba csúszik a gépezetbe, amikor egy az egyik "meggyilkolt" robotnál nem működik az emlékezettörlés és elindul megkeresni gyilkosait. Hamarosan megkezdődik az emberek és gépek harca, csak itt most zsoldosok és egy nyomozó is bekerül a képbe.
Ezt a sztorit és az abban felmerülő témákat, az mesterséges intelligencia ébredésétől kezdve a gépi és az emberi moralitás szemben állításáig egy bizonyos Michael Crichton már feldolgozta igaz kevésbé explicitebb és jóval vidámparkosabb módon. 1973-ban. És sokkal, de sokkal jobban hiába a négy évtizednyi különbség. Mert Crichton tehetséges és ambiciózus rendező volt, Brian A. Miller C kategóriás tucatlövöldék bérrendezője és abból is a rosszabb. A Vice sztorija kitöltetlen üres váz, csak arra szolgál, hogy a lövöldözéseket és a vékony látványtechnikai elemeket összekösse, világa és karakterei egydimenziósak. Hiába trükköznek szűrőkkel, világítással és meg huszadrangú zenével, üvölt róla, hogy fillérekből rakták össze és üres raktárépületekben meg zakkantabb lakóhelyeken forgattak, már a 80-as, 90-es évek poszt-apokaliptikus ZS remekei is ezt a taktikát alkalmazták csak ott még indokolt is volt. A cselekményvezetés slendrián, üresjáratokkal és unalommal teli, az akciók csapnivalóak, a színészekről nem is beszélve, Thomas Jane és Willis elképesztő mélységekbe zuhantak, cseréljenek ügynököt vagy nézzék már meg, hogy mihez írnak alá mert lassan az Asylum következik. Borzalmas, DVD-s gyűjtődoboz alján tenyésző fércű a Vétek, ami csak idegesít és az idődet pazarolja, kerüld mindenféleképpen. |
2015-06-08 16:37.20 |
Őszinte leszek a sorozatrendezőből nőközpontú vígjátékok direktorává avanzsáló Paul Feig nem igazán a szívem csücske főleg azért, mert a fenti titulust megalapozó két filmje a Koszorúslányok és a Női szervek hiába voltak külföldön kritikai és anyagi sikerek, nálam ellenkező hatást értek el, mint amit kellett volna. Magyarul a vígjáték című műfajbesorolás ellenére, a szórakoztatási és humorfaktoruk nagyjából Adam Sandler mostani remekműveivel volt egy szinten, csak Feig esetében a sandler-i infantilizmus helyett inkább az erőlködés és unalom volt a főszereplő. Éppen ezért minden negatív előítéletem ellenére (amik nemcsak a fent említett negatív élményekből de a borzalmasan megvágott előzetesekből is táplálkozott) a Kém az év egyik legkellemesebb meglepetése lett.
Ahogy a Női szervek esetében a zsarufilmek, a Kém esetében már a cím is tisztán kijelöli melyik műfaj fogja megkapni a magáét. Melissa McCarthy alakítja Susan Cooper-t a CIA egyik jellegtelen irodistáját, aki egyik nap megkapja a lehetőséget, hogy korlátozottan de valódi kém lehessen. A tét nagy, hiszen az orosz fegyverkereskedő Rajna Bojanov (Rose Byrne) egy atomfegyverrel kíván kereskedni, Susan-nek pedig egyszerre kell megküzdenie a bűnszövetkezetekkel és döbbeneten inkompetens munkatársaival is, miközben se súlya, sem a terepen való tapasztalansága nem nyújt neki nagy előnyt. A Kémben Feig alapvetően ugyanazt a módszert alkalmazza mint a Női szervek-nél: Egy egyszerű történet, aminek van egy alapvető íve, ugyanakkor sok kis epizód van beletuszkolva, amik inkább humorforrásként funkcionálnak, mintsem hogy a történetet előremozgassák. Viszont a megvalósítás már jóval átgondoltabb és okosabb mint előző két filmje esetében. Feig alapvetően sokat alapoz a karakterek közötti szócsatákra és az improvizációra, de jelen esetben nem ezek nem válnak dögunalmas és fárasztó szófosásokká, a dialógusok precízek, feszesek és ötletes inzultusokkal vannak megszórva. A poénvilág többet épít a fizikai humorra is, anélkül hogy a gegek laposnak, unalmasnak vagy túl vulgárisnak érződjenek. A kétórás tempó ellenére ritkán ül le a film, pörögnek az események, váltakoznak a látványos helyszínek (Párizs, Róma, Budapest), ami kifejezetten illik is egy ilyen kémfilm-vígjátékhoz. Mert a film nem egy klasszikus paródia, és nem is igazi kémfilm inkább a kettő furcsa keveréke. Viszont a film legerősebb fegyverténye az, hogy a színészek egytől egyig képesek a karaktereiket alkotó látványos ellentéteket úgy ábrázolni, hogy az adja meg a film humorának működőképességét. Ez különösen Melissa McCarthy esetében igaz, akinek most nincs partnere, nem mellékszereplő, valódi főszereplőként kell érvényesülnie és most sikerül is neki. Leginkább azért mert az elmúlt években tőle látott mocskos szájú, tahó spinészerep helyett inkább a saját képességeiben kételkedő karaktert hoz, aki minden bukdácsolásában is végtelenül szimpatikus. Hiszen környezete lesajnálja, miközben esze és akaratereje még a legnagyobb pácból is kihúzza. A mellékszereplők is remekül asszisztálnak a mókához legyen szó Jude Law hibátlan modorú szuperügynökéről vagy Allison Janney karót nyelt főnökéről. De a show-t mindenki elől csaknem ellopja Jason Statham, az arrogáns és magát polírozó Rick Ford szerepében. Abszurd monológjait és a profizmussal teljesen szembemenő megnyilvánulásait olyan halálos komolysággal adja elő, hogy ellenállhatatlan és (főleg munkásságának ismeretében) sokrétű iróniával felvértezett figurává varázsolja Ford-ot, a McCarthy-val közös jeleneteik lazán a film csúcspontjai közé tartoznak. Persze nem minden százszázalékos a filmben, a kétórás játékidő az alapvetően egységes szerkesztés ellenére is kicsit hosszabb a kelleténél, sok esetben csak úgy dobálja a különböző humorosnak szánt ötleteket a film, annak reményében, hogy mind betalál. Van, ami igen, de ami nem az sokszor kínos vagy vállvonogatásra késztető. Feig még mindig nem szokott le arról a kellemetlen rendezői megoldásáról, hogy megpróbálja a jelenetekből poénok terén a maximumot kipréselni, ignorálva a "kevesebb néha több" elvet, ugyanakkor a Koszorúslányokhoz képest egészségesen kevesebb a tésztanyújtás. Az viszont meglepő pozitívum, hogy a film akciójelenetei jóval látványosabbak és erőszakosabbak mint amire az ember számítana. A profi koreográfia és a remek fényképezés kettőse főleg abban a jelenetben érvényesül, amikor McCarthy és egy bérgyilkosnő puszta konyhai eszközökkel prezentálnak egy olyan verekedést, ami dinamikában és izgalomban jócskán ráver az akcióműfaj elmúlt pár éves termésének egypár darabjára. Egyenletesen vicces és szórakoztató film a Kém, amit nem fogunk a műfaj legjobbjai között emlegetni, de a két órát tartalmasan ki tudja tölteni. Akciódús és humoros két óra, ami pontosan csak annyit teljesít, amennyit ígér. |
2015-06-06 16:10.35 |
Nyári melegben mindíg jól esik egy könnyed és szórakoztató szösszenetet megnézni kikapcsolódás gyanánt. Viszont ezen film esetében elég volt cirka 30-35 percet megtekintenem, hogy eljussak arra a konklúzióra, hogy inkább értelmesebb és produktívabb dolgokkal kívánom a napom hátralévő részét eltölteni. Fejfájdítóan ostoba, naív és humortalan rettenet, aminek azóta már folytatása is született...sajnos. |
2015-06-05 17:15.03 |
Kerestem én itt a pozitívumokat, de bármennyire is erőlködtem egyet se találtam.
Szamuráj alattam már leírta a rövid előtörténetét, én úgy foglalnám össze, sose jó, amikor a stúdiók hónapokig vagy akár évekig dugdosnak valamit, mert nagy valószínűséggel az áll mögötte, hogy egy valag pénzt dobtak ki egy rossz filmre. Most is ez a helyzet, klasszikus álomgyári katasztrófafilm (és nem műfaji értelemben hanem minőségben), aminek minden elképzelhető aspektusa el van cseszve. Sablonos, panelek mentén haladó, kiszámítható és még így is sokszor inkoherens vagy unalmas történetet mely lényegében arra szolgál, hogy hőseink egyik CGI csatából a másikba meneteljenek. A dialógusok sincsenek a helyzet magaslatán, de a színészi játék szó szerint borzalmas, olyan zseniális Oscar-díjas színészek mint Julianne Moore vagy Jeff Bridges egy génkezelt zöld szemes ostoros szintjére mennek le, Bridges túlpörgetett akcentusa legalább olyan rossz mint az RIPD-ben, Djimon Hounsou-t soha nem láttam még ennyire enerváltan játszani, Alicia Vikander nagy mázlija hogy pár hete láttam az Ex Machina-t így róla tudom, hogy tud színészkedni másképp azt mondanám, hogy inkább menjen pincérnőnek. 100 milliós büdzsé ellenére a CGI sokszor másodkaliberűbb a kelleténél, az akciókban pedig annyi izgalom és dinamika van mint egy építkezési daru működésében, még Marco Beltrami-t is sikerült a sunyásba bevinni élete egyik leggyengébb zenéjét komponálta ehhez a filmhez. Ótvar rossz film, amit mindenképp érdemes kerülni, a Kaukázusi fogoly és a Mongol rendezője ennél sokkal jobbat tud. |
2015-06-05 11:38.57 |
Azok, akiknek az intelligenciaszintje magasabb mint a cipőméretük és szeretik ha egy filmről alkotott vélemény nem merül ki két-három mondatban, amikben ráadásul több a káromkodás mint az értelmes szó. |
2015-06-04 10:44.57 |
"Mad Max: Fury Road has grossed $118.12 million through 18 days of release. That is on the high end of expectations and places the film 8 percent ahead of the $109.79 million 18-day take of 2012's Prometheus." |
2015-06-04 10:43.52 |
Igen tudják. Ezért van még Adam Sandler-nek karrierje. |
2015-06-04 10:28.44 |
283 millió dollár világszinten és még csak három hete megy a mozikban.
Inkább dobókockázzál box office elemzések helyett. :) |
2015-06-03 19:15.40 |
Mad Max - A harag útja:
Harmadjára is acélkemény 5*. |
2015-06-02 14:14.58 |
Kritikusokat,nézőket egyaránt megosztotta és az anyagi sikertelensége is már egyre nyilvánvalóbbá válik, viszont ettől még a Holnapolisz még mindig egy különleges gyöngyszem marad a nyári popcornfilmek palettáján pontosan azon okok miatt, amiért sokan lélegzetvisszafojtva várták. Mert ilyen filmek manapság nem nagyon készülnek. A többszázmillióból készült mai szuperprodukciók nagy része ugyanis sötét hangulatú és jövőképű, a pusztítást maximálisan favorizáló alkotások melyben nincs helye mosolynak. Azok az végtelenül optimista, bájos, kedves és pozitív hangulatot árasztó filmek tűntek el, amikben az ismeretlen felfedezésének öröme és élvezet dominál, amikben még a rossz jelenléte sem depresszív. Az ilyen filmeket Steven Spielberg és kortársai készítettek a 70-es, 80-as években, a legtöbben könnyes szemű nosztalgiával gondolunk ezekre. Jó ha ötévente készül egy olyan film, ami ezeket megidézi és Brad Bird, aki már animációs filmjeiben is ezt a hangulatot hozta vissza, most se hazudtolja meg magát.
A Holnapolisz egy igazi régi vágású családi kaland-sci-fi melyet mindvégig a remény és a jobb jövőben való megingathatatlan hit ereje hat át, időben hiába játszódik napjainkban, világa egy színes-szagos csillogó retro megközelítésű stílust tükröz, hősei pedig egy álmodozó kamaszlány Casey (Britt Robertson) és egy cinikus feltaláló (George Clooney), akiknek nem kevesebb feladat szakad a nyakukba mint a világ megmentése. Amihez természetesen a címszereplő futurisztikus szupervárosnak is erősen köze lesz. Bird szinte hibátlan lendülettel vezeti le a film első kétharmadát, melyben szépen felvezeti a karaktereket, a történetet majd elindítja hőseinket a városba vezető úton. A felvezetés hosszas de nem unalmas, a szereplők és egymásra találásuk folyamata ismert panelek alapján megy, ugyanakkor a film képes elérni, hogy a szereplőkkel együtt érdekeljen minket a sok kérdés, ami felvetődik, percenként kapjuk az ötletgazdag és vizuálisan is kidolgozott ötleteket, amik építik a film világát. A hangnem végig nagyon nosztalgikus ugyanakkor meglepően visszafogott is, nem dagonyázik fárasztó kikacsintásokban vagy direkt idézetekben, ezzel jó nagy csapdát elkerülve. A főszereplők közül Clooney mogorva feltalálója és Raffey Cassidy android-kislánya telitalálat, Robertson főhősnője a kelleténél kicsit kotnyelesebb, ugyanakkor a remek színészi játék és a humoros dialógusok által nem válik idegesítővé. A látvány nemcsak csúcskategóriás hanem fantáziadús is, a háti rakéták és túldizájnolt lézerfegyverek abszolút hozzák a régi sci-fik hangulatát. Claudio Miranda színpompás és természetesnek ható operatői munkája valóságos oázisként hat a szürkés vagy kékes szűrőt használó mozik tengerében, Michael Giacchino pedig ismét bizonyítja miért számít korunk egyik legkiemeltebb filmkomponistájának témái egyszerre vidámak, energikusak, érzelemdúsak és emlékezetesek. Az akciók is teljesen szembemennek azzal a "minél nagyobbat, minél látványosabban" elgondolással, amit napjaink blockbusterei képviselnek, méretükben meglepően kicsik, ugyanakkor pezsegnek a ötleletes megvalósításokban és a Bird-re jellemző burleszk-szerű humorban. A film az utolsó harmadában csúszik ki, amikor a hosszas utazás után átlépjük Holnapolisz határát egy olyan végjáték felé indul meg a film, ami egész egyszerűen nem méltó ahhoz a remek felvezetéshez, ami megelőzte. A film tempója alapvetően komótosabb és nyugodtabb, mint amihez hozzá vagyunk szokva, viszont a vége felé még magához képes is behúzza a kéziféket, a feszültség és az izgalom egyszerűen kiszökik a cselekményből. Az ígértekhez és a lehetőségekhez képest, amit kapunk az annyira leszűkített és egyoldalú, hogy a csalódás élménye szinte garantált. Ráadásul a befejezés és a fő üzenet, amire kifut a film...egyrészt értékelendő az Föld védelmében és az emberi jóságban bízó optimizmusa ugyanakkor a sulykolásuk keményen kiverhetik a biztosítékot (elég csak az IMDB-n lévő véleményekből szemezgetni) és a hangvétel is veszélyesen naiv és giccses. Tény, hogy nem tökéletes alkotás a Holnapolisz, de van szíve és lelke, valamint úgy tud a régihez nyúlni, hogy az inkább frissnek érződjön ne pedig ismétlésnek. Egy régi korszak hangulatban poros-romantikus, látványban monumentális megidézése, ami a bennünk lévő álmodozó kisgyereket szólítja meg. Saját történetbeli megbicsaklásai megakadályozzák, hogy igazán kiteljesedjen, de az ügyetlen lezárás ellenére, én is azzal a gondolattal álltam fel a moziszékből, hogy több ilyen film készülhetne. |
2015-06-02 14:14.28 |
Tomorrowland:
Külföldön eléggé lehúzták nekem minden hibája ellenére tetszett. 4* |
2015-05-31 22:39.39 |
Jupiter felemelkedése:
Jézusom mekkora egy összefüggéstelen katyvasz volt ez! 2* |
2015-05-31 22:38.47 |
A Wachowski tesókról mára már mindenki tudja, hogy nem a biztosra mennek, hanem inkább szeretnek egybegyűrni mindenféle különféle műfajokat, stílusokat, megszórva mindezt ezerféle ötlettel, felfokozott überlátványos vizualitással hogy aztán ezekből egy olyan végeredmény szülessen, ami vagy abszolút betalál vagy kilométerekkel megy mellé. Embere válogatja, hogy a két csoportban hogyan oszlanak meg a filmjeik, én speciel elvoltam a Mátrix folytatásokkal, lenyűgözött a Felhőatlasz és bár a Speed Racer nem nőtt a szívemhez, tökéletesen megértettem mi volt az ottani koncepció.
Na de ezt itt kérem szépen brutálisan eltolták, és ezt nem csak én mondom hanem a kritikusok és sok néző is, utóbbiak a pénztárcájukkal is letették a voksot, hatalmas bukta volt anyagilag, és őszintén szólva nem is csodálom. A Jupiter felemelkedése olyan mintha egy gigantikus űropera ötödik felvonásába csöppenne az ember úgy, hogy az első négyet nem látta és a szereplők próbálják meg minél gyorsabban ledarálni az abban történteket, miközben folynak az aktuális események. Egy hatalmas sci-fi világot akarnak itt létrehozni a tesók különféle frakciókkal, szereplőkkel, világokkal, amikbe belecsöppen a főhősnő, aki leszármazottja/reinkarnációja a legnagyobb nemesi családnak, de nem akarják, hogy jogos tulajdonát visszavegye ezért mindenféle ufók, meg sárkánygyíkok, meg bőrdzsekis bérgyilkosarcok próbálják kinyírni miközben a rókafülű Channing Tatum próbálja védelmezni...nem próbálkozok a történet további leírásával mert egy totális káosz az egész. Mint egy pingpong labda, úgy ugrándozik a cselekmény mindenféle helyszínek között, ahol a szereplők folyamatosan darálják a magyarázatokat, hogy mi miért van, ki kivel van, Mila Kunis miért tud űrméheket gondolatátvitellel irányítani, stb. Meg aztán kapunk álfilozofikus bölcselkedéseket, romantikázást botrányszar dialógusokkal, ész nélkül dobál film mindent, miközben nincs semmi ami összetartaná az egészet, a film világának nincsenek szabályai vagy valami, amitől hiteles vagy kézzelfogható lenne. A cselekményszerkesztés hol kapkodós, hol döcögős, tízpercenként jött egy momentum, amin csak röhögni tudtam, holott komolynak lett szánva. A látvány is hiába pazarul kidolgozott, de annyira túlzsúfolt és giccses, hogy az már az én Transformers-en edződött gyomromnak is sok volt, az akciókban hiába csillan meg a kreativitás szikrája, egyszerűen agyonnyomja őket a súlytalan komputeranimáció. Borzasztóan agyzsibbasztó hülyeség lett a Jupiter felemelkedése, amit szint csakis a látványos túlzásai miatt tudtam szeretni, Michael Giacchino zenéje kellemes, van benne egy-két tényleg látványos és eredetibb mozzanat, de ez nem menti fel a zavaros és csapongó sztorit, rendezést, a pocsék párbeszédeket, a befejezés meg annyira tré, hogy ihaj. Mila Kuis átmegy ezer kalandon csak azért, hogy immáron a Föld fennkent úrnőjeként pucolja a vécéket, de kit érdekel ez és a még megmaradt bolygó-holokausztot folytató testvérekkel, mikor ő végre megkapta a film eleje óta vágyott teleszkópját és szabadon léggörkorcsolyázhat a szárnyas Channing Tatum-mal....medve anyám. Eddie Redmayne-nek meg külön gratulálok, nem semmit teljesítmény átmenni full Nicolas Cage-be. |
2015-05-30 12:17.49 |
Kung Fury:
Az első perctől kezdve a stáblistáig megállás nélkül röhögtem. Vizuális és verbális poénokkal elképesztő sűrűségben telenyomott illetve a 80-as éveket egyszerre magához ölelő és egyben ki is figurázó agymenés, és szerintem pont az a jó benne, hogy csak fél óra, 90 percben már nagyon fárasztó és agysejtkiégető lenne. Így viszont szinte tökéletes! :D 5* |
2015-05-28 20:34.07 |
Realista és visszafogott hangvételű, de a témát nagyon erősen és megrázóan feldolgozó dráma, amit Julianne Moore egymaga elvisz a hátán. Az a testi-lelki leépülés, amin karaktere végigmegy olyan szívbemarkoló hitelesen ábrázolja, hogy teljesen érthető miért jutalmazta játékát Oscarral az Akadémia de a mellékszereplők is remekül alakítanak, Alec Baldwin-t jó újra vásznon látni, de a rendezőpárosnak még Kristen Stewart is képes egy meglepően erős alakítást kihozniuk, a film hangulata sosincs túldramatizálva, nagyon empatikus és inkább egyfajta elégikusság érződik belőle az ilyenkor kötelező életigenlés mellett is. Erős film, akit érdekel a téma ajánlani tudom. |
2015-05-27 22:58.10 |
Azt a büdös redvás rücskös mindenségit, ez egy rakás szarnak néz ki és valszeg az is lesz. Szerintem már a stúdió is tudja, másképp nem tennék a premiert egy héttel a Star Wars utánra. |
2015-05-25 14:21.23 |
Az ember-gép tematikát teljesen akciómentesen és intelligensen megközelítő sci-fi pazar és sokszor humoros dialógusokkal, színészi játékkal (Oscar Isaac és Alicia Vikander brillíroznak) valamint kellően nyomasztó és klausztrofób hangulattal, amire még a stilizált és minimalista dizájn is alaposan rásegít, a fényképezésről és a zenéről nem is szólva. Alex Garland számos remek filmnek jegyezte a forgatókönyvét, így nem meglepő, hogy ez is jó lett, a film cselekménye nem komplex de úgy is van alakítva, hogy te találd ki egészen biztosan, hogy mi fog történni, a rendezés nagyon erős, a pszichológiai vonal is hiteles, a lezárás kellően meghökkentő. Kiváló mozi, a sci-fi műfaj egyik legjobb képviselője az utóbbi évekből. |
2015-05-25 10:44.29 |
No igen valahol én vagyok a kötöznivaló bolond, amiért megnéztem, annak ellenére, hogy már az elsőtől is majdnem eret vágtam magamon, és a külföldi kritikusok is porba zúzták. Nem is okozott túl nagy meglepetést. Szar filmnek, szar folytatás. Dögledelmesen unalmas, papírvékony történet pofátlan hosszúságra kinyújtva (csaknem két óra), színészi játék és dialógusok annyira hitelesek mint egy Aslyum filmben, karaktermélység vagy fejlődés szintén nuku, a szörnyek kontra emberek féle háborús feszültségnek pedig a szikráját se lehet tapintani. Azért hogy technikailag egész jól van összerakva, hát hadd ne adjak már rögvest gigantikus piros pontot, az első rész is csak egy szépen becsomagolt nagy büdös semmi volt, ahogy ez is.
Ja és hogy ezt nálunk még mozikba is behozzák...küldöm gratulációmat a forgalmazók felé. |