Chris92 hozzászólásai

Ugrás Chris92 adatlapjára
elejére ... 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 ... végére

A kínai testőr - Vélemények

2013-04-17 18:44.05

A Több mint testőr hongkongi átirata, Corey Yuen és Jet Li közös prezentálásában. Egyszerű történet gyors, nem pöcsölős másfél órás hosszban, decens színészi játék és kiválóan megkomponált. kreativitással sem szűkölködő akciójelenetek, amik közül főleg a finálé emelkedik ki. Remek szórakozás, Ázsia-fanoknak meg egyenesen kötelező.

Az acélember - Vélemények

2013-04-17 13:10.09

Képileg is nagyon impozáns, de Zimmer zenéjének köszönhetően futkosott a hideg a hátamon miközben néztem.

Mai menü avagy ma milyen filmet néztél meg

2013-04-14 13:56.18

The Master (2012): Újabb PTA remekmű. 5*

The Master - Vélemények

2013-04-14 13:51.53

Előre is bocs a hosszért, mert úgy döntöttem, hogy külön kritika helyett inkább az egyetemei beadandómat másolom be. Amikor az ember általában moziba megy vagy filmet néz, akkor általában először gyorsan utána olvas, hogy miről szól, kik játszanak benne, hogy melyik műfajba (sci-fi, akció, horror, vígjáték, stb.) sorolható be és ezután létrejön a fejében egy elképzelés, hogy az adott történethez milyen megvalósítást, felépülést fog látni, hogy fog illeszkedni annak a műfajnak már ismert játékszabályaihoz, sablonjaihoz. És általában ekkor alakul ki az emberben, hogy minőségileg mit várhat el tőle, és hogy ezek mennyire lesznek teljesítve, hogy mennyire lesz a fejében lévő elképzeléshez hasonló a végeredmény. Az elvárásokat teljesítheti, alulmúlhatja vagy akár felül is emelkedhet rajtuk, a vártnál pozitívabb élményt adva, amit szokás díjazni. Viszont vannak filmek, amik szembemennek ezzel az elvárási szisztematikával, sőt folyamatosan megszegik a tömegfilmekben átlagos és már szinte kötelezően elvárt szabályokat, azért hogy ezzel a film alkotója sajátosan, egyedien megvalósított történetet, egy önálló víziót láthassuk. Paul Thomas Anderson legújabb filmje a The Master is pont egy ilyen film. Nem meglepő, hogy a kortárs film egyik legizgalmasabb és legelismertebb amerikai rendezőjének számító Anderson teljes rendezői életműve, erre a fenti elgondolásra épül és a The Master is ezt a kánont erősíti meg. Megvan benne minden stílusjegy, ami a rendező munkáiban megtalálható, ami megmutatja azt, hogy hidegen hagyja Hollywood kommersz konvencionalizmusa és piacalapú gondolkodása, ha kell évekig is kivár, amíg lehetősége lesz új filmet készíteni, de akkor olyan lesz a végeredmény, ami egyszerre komplex, elidegenítő, ugyanakkor figyelemfelkeltő és vitagerjesztő. A főhős, Freddie Quell második világháborús veterán, aki megpróbál beilleszkedni a háború utáni Amerika civil életébe sikertelenül. Magányosan, mindenféle cél nélkül tengeti napjait, alkalmi állásainak hol impulzív természete, hol alkoholizmusa vet véget, erőtlen kísérletei kommunikációteremtésre olcsó alkalmi szexben merül ki. Aztán egy hajón találkozik az író-filozófus Lancaster Todd-al, aki egyben a „The Cause” nevű mozgalom karizmatikus vezetője, aki gyökeresen megváltoztatja életét. Beszélgetéseik nyomán Freddie rájön, talán a csoport tagjaként lehet értelme léztetésének, és megszabadulhat démonaitól így teljes erővel próbál bekerülni, de saját múltjának és lelkének sötétebb oldalával egyre többet szembesül, ráadásul elidegenedése hamar megkezdődik a társaságon belül is. A hirdetett megtisztulás nem jön el, mester és tanítvány között egyre nagyobb lesz a szakadék, és ki tudja, hogy a növekvő ellentétnek mi lesz a végpontja. A felvázolt alaphelyzet és konfliktus drámája megvan, a szabad akart kontra irányítottság kérdésének feltételével, ami szinte rögvest rímelhetne azzal, amit sokan vizionáltak a film eljötte kapcsán, miszerint ez a film a szcientológiai egyházról fog egy odavágó, leleplező képet adni. A film viszont jóval árnyaltabb képet fest ennél, mert nem fogja a kezünket. Sőt, főleg párbeszédekre építő, cselekmény dúsnak nem mondható, enigmatikus és különböző értelmezésekre nyitott narratívája révén nehéz eldönteni, hogy mi is a fő témája. A vallás ugyanúgy lehet, mint a magány és a teljes elidegenedés ábrázolása, a hit és ráció egymásnak feszülése, a mester és tanítvány közötti apa-fiú kapcsolat vagy akár egy nagyszabású parabola az ötvenes évek Amerikájáról. Vagy akár egyszerre mindegyik vagy akár egyik sem. Az én személyes interpretációm szerint mivel Anderson nem foglal nyíltan állást és nem kíván klisés erkölcsfrázisokkal tarkítva pálcát törni, az emberi gyengeséget, hiszékenységet kihasználó agymosó szekták felett. Inkább azt kívánja visszafogottsággal, karakterábrázolással, a történeti elbeszélést nem egyszer teljesen háttérbe szorító lelki folyamatok alakulásával prezentálni, hogy kerülhet valaki egy simulékony beszédű messiásjelölt kezei közé. Aki úgy beszél, mintha gyógyírt adhatna a kívülállónak azzal, hogy a csorda tagjává válva boldogságot kaphat, holott valójában könnyen lehet, hogy ezek a szavak és cselekedetek üresek, értelmetlenek és az illető nem kap tőle semmit, ami feloldozhatná. De ez csak az első nézés után fogalmazódott meg bennem, és hogy könnyen felülíródhat bennem egy esetleges második megtekintés alkalmával. A rendezői eszköztár kételkedésünket (és a sajátomat is) hol erősíti, hol halványítja. Anderson a már tőle megszokott lassú, komótos módon építi fel a filmet, a benne lévő kort szinte tapinthatóan közel hozva, elnyújtott, néhol hipnotikus kameramozgással, meditatív terekkel és jelnetekkel, amik gyakran szereplői érzelmi állapotát is tükrözni kívánja. Mihai Malaimare operatőrrel közösen karakteres, sokszor olajfestményekhez illő színekkel és világítással rendelkező képi világot teremt, ami alapjaiban járul hozzá a nyomasztó hangulat kiépüléséhez, amit még meg is erősít a zenei aláfestés, amiben az 50-es évek slágerei és Jonny Greenwood már-már avant-garde jellegű disszonáns kompozíciói váltogatják egymást, erőteljes reakciót provokálva ki belőlem. De persze egy ilyen karaktercentrikus darab szinte semmit sem érne, ha a színészek nem játszanák el őket hitelesen, szerencsére itt is teljes tanúbizonyságát láthatjuk annak, amit legerősebb kézjegyének és erősségének tartanak, a magas fokú színészvezetésnek, hogy a filmjeiben a színészek nem szimplán eljátsszák a karaktereket, hanem szinte megtestesítik őket, eggyé válnak velük. Joaquin Phoneix félelmetes autentikusággal hozza létre szemük előtt a lelkileg sérült főhőst, akinek beesett, barázdált, keserűségtől, magánytól és elfojtott dühtől barázdált arca és testbeszéde ezer szónál jobban írja le nekünk miféle emberrel kéne azonosulni, de Philipp Seymour Hoffman is kiválóan hozza a non-tudományos maszlagok mögé bújó tanítót. Kettejük kapcsolata alkotja a film gerincét, ők a fő mozgatórugók, és az egyik fő ok, amiért mindenképp érdemes megnézni a filmet, hisz csak a közöttük lévő párbeszédekben késsel lehet vágni a feszültséget. A mellékszereplők szintén pazarul vannak reprezentálva (Amy Adams vagy Laura Dern szintén tudásuk legjavát adják), de a film ügyesen gondoskodik róla, hogy szerepük ne legyen elhanyagolható és ők is fontos szerepet töltsenek be azon a sakktáblán, ahol Freddie és Lancaster kapcsolata a központ: Hol pozitív, hol negatív mederbe terelve azt. Végső soron, miként lehet ezt a filmet értékelni és kinek is lehet ajánlani? A kiváló színészi alakításokat, vagy az alkotói profizmust még a laikus néző is értékelheti. De amúgy minden más, dramaturgia, a jelenetek (néhol nem is logika szerinti) felépülése, az azonnali gyorsan megemészthető válaszok megadásának megtagadása azokra a témákra és kérdésekre, amiket föltesz, a zenehasználat… mind együtt egy olyan egyveleget alkot, ami könnyen a torkán akadhat egy erre felkészületlen nézőnek (pl. olyasvalakinek, aki csak hallott róla, de nem olvasott bővebben utána vagy nem látott Paul Thomas Andeson filmet). Nekem, aki a könnyed popcornszórakozás mellett, értékeli a kihívást, gondolkodást és többszöri megnézést megkövetelő, és ami legfontosabb azt kiérdemlő szerzői filmeket, mindenképp fantasztikus élményt nyújtott. Akárhogy is áll fel megtekintése után az ember, leginkább nyitott elmével és türelemmel érdemes leülni elé. Mert ez olyan film, ami nem azonnal berobban, hogy utána már csak füst és parázs maradjon, hanem egy igazi „slow burner”. Hatását lehet, hogy nem azonnal érezzük, sőt szinte végigcsordogál szemünk előtt, de bizonyos képei, pillanatai megragadják figyelmünk, velünk maradnak, hatása pedig napról-napra egyre erősebb lesz és a film is kezd összeállni bennünk, hogy így még emlékezetesebb maradjon.

A fehér kígyó legendája - Vélemények

2013-04-12 15:54.20

Ching Siu-Tung a kínai mitológiára és néptörténetekre építő akcióműfaj a wuixa egyik legmagasabban jegyzett rendezői között van, hát itt most nagyon nem jöttek neki össze a dolgok. Maga a történet és a látványorientált, mindenben felfokozott megvalósítás abszolút nem állna rosszul neki, mégsem tud egy koherens, teljesen élvezhető mozivá összeállni. A történet tele van szirupos romantikázással teli üresjáratokkal, a konfliktus felszínes és gyengén ábrázolt, mintha csak a felénél kapnak a fejéhez, hogy hoppá kéne olyasvalami. A látvány eleinte szép, aztán már csak agresszívan tolakodó, nemegyszer a történet kárára, maga a cselekmény is inkább csak ezen elem teljes kiszolgálására kezd funkcionálni, a humor (amit főleg cuki beszélő állatkák képviselnek) penetráns rossz, akcióból bántóan kevés van, ami van azt meg agyonnyomja a legjobb esetben is csak közepes CGI, kiölve minden izgalmat belőlük. Egy-két erősebb jelenet van benne, valamint Jet Li-hez remekül áll az öreg, harcedzett mester szerepe, de inkább jobb ha inkább valami mást szed elő ebben a műfajban az ember.

Veri az ördög a feleségét - Vélemények

2013-04-12 13:37.20

35 év után is sokszorosan nézhető, remek rendezéssel és fényképezéssel, pokolian jól eltalált szereplőkkel és színészi gárdával megtámogatott abszurditásba nemegyszer áthajló szituációkkal teli vígjáték, némi cseh újhullámos, magyarosan keserédes felhanggal is amin garantált, hogy röhögni fogsz.

Párbaj (1971) - Vélemények

2013-04-10 10:38.40

Negyven év elteltével nemhogy nem öregedett meg, de Steven Spielberg debütje még most is olyan leckét tart, egyszerű alaphelyzet maximális kihasználásáról, klausztrofób hangulatteremtésből és faltól-falig menő suspense tornáztatásból, hogy az példaértékű. Remek tempó, vérfagyasztó zene, hitele színészi játék, zseniális fényképezés, elképesztően jól eltalált beállításokkal és szögekkel, amik csak még jobban fokozzák a nyomasztó érzést, amit teremt. És persze ott van a kamion, a masszív, legyűrhetetlen és terrorban tartó erő és szadisztikus gonoszság monstruma, aminek vezetőjét nem látjuk de nem is kell. Mestermunka.

Elysium - Zárt világ - Vélemények

2013-04-10 09:43.28

District 9 100 milliós költségvetéssel. Büntetni fog.

Xbox, PC, Play station, Wii - Avagy mi a kedvenc videójátékod?

2013-04-07 12:53.56

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=s0Uud.. Aliens: Colonial Marines "élmény". Istenem de kurva szar ez a játék....

Mai menü avagy ma milyen filmet néztél meg

2013-04-05 23:00.50

No igen, ez a hátránya, ha nem tud jól gépelni az ember! :D

2013-04-05 22:31.07

Támadás a Fehér Hát ellen: 4*

Támadás a Fehér Ház ellen - Vélemények

2013-04-05 22:30.42

Ez a film egy enigma. 2013-ban készült, de mind témában, tartalomban és szellemiségben olyan átütően hozza vissza a késő 80-as, 90-es évek akciófilmjeinek világát, érzését, pozitívumait és negatívumait, hogy az már egyenesen érdekfeszítő volt számomra. Ha ez anno 93-94-95 környékén készül ez, akkor amikor boldog-boldogtalan Die Hard klónokat készített, akkor nem a skót spártai harcost, hanem az ezerarcú Seagal-t vagy Van damme-ot látnánk a főszerepben, annyira old-school. A Támadás a Fehér Házban ugyanis egy ilyen film, egy igazi kőkemény, kompromisszummentes, vérbő, egy helyszínes, John McTiernan klasszikusát megidéző akciózás. Abból a fajtából, ami egyben tömve van klisékkel és kiszámíthatósággal, szégyentelenül non-PC, minden koreai (mert most ők az aktuális céltábla) tömeggyilkos állat, minden amcsi jó, amelyik meg nem hát is tuti áruló, a főhős pedig a dolgát mindig elvégző, vérző-érző ember aki ha gáz van és inkompetens a vezérkar átvedel egy igazi egyszemélyes hadigépezetté megmentve mindenkit. A gonoszak persze elhullanak, a nagy LCD képernyőre kitett visszaszámlálással rendelkező bumm leáll az utolsó szekundumban, és persze a végső buzdító beszédet is megkaphatjuk Aaron Eckhart-tól, miközben a lobogó zászló és a dübörgő patetikus zene kettőse alatt, érezhetjük, hogy dobog ebben az amcsi szív. És a fent felsoroltak, valamint a sokszámú logikai hiányosság (egy AC-130-as csak úgy be tud repülni a washingtoni légtérbe, és csak két vadászgép szól neki késő, hogy nem kéne? Nesze neked hírszerzés) ellenére mégsem tudom és nem is akarom szétszedni ezt a filmet. Mert mint akciófilm veszett jól működik és épp ezért mint szórakozás, igen mégha ostoba, didaktikus, már látott formájú is, veretes. És azért mert a látott paneleket, párbeszédeket, jelenteket, valamint az expozíciót, humort, zúzást és ha kell érzelmességet Antoine Fuqua remekül pakolgatja egymás után, olyan zsinórmértékkel kiszámított tempóval kombinálva, hogy az ember egy percre se tud unatkozni, nincs felesleges üresjárat. Mindig is kedveltem ezt a fekete rendezőfaszit, mert habár nincsenek nagyon kidomborítható jellegzetes stílusjegyei, mindig olyan gőzhengerszerű rendezői profizmusról és egybentartásról tesz tanúbizonyságot, ami még a gyengébben megírt matériát is erősebbé teszi és itt sincs máshogy. Amellett az is a számlájára írható pozitívumnak, hogy most se tagadta meg keményvonalasságát, a film bőven rászolgál a magas korhatárra (csapott is anno nagy balhét, amikor az Artúr királyt emiatt vágták meg). Tucatjával hullanak jók, rosszak de még a civilek is, és itt fröccsen a vér, nem fordul el ijedősen a kamera, ha mészárszékre kerül a sor. Az akciók bár tartalmaznak néha egypár megmosolyogtatóan olcsó CGI trükköt (írható ez inkább az alacsonyabb költségvetés számlájára), ez is kompenzálva van a testközeli összecsapásokkal és lövöldözésekkel, amik nem csak dinamikusak és élvezetesek, de annak ellenére, hogy nagyrészt félsötétben játszódnak, úgy vannak fényképezve és vágva, hogy az ember tudja mi történetik. Gerard Butler felejtse el a romantikus filmeket, mert ő erre a műfajra született, neki lazán elhisszük, hogy tökös akcióhős, aki tényleg megment mindenkit és némi humorral párosítva tépi le az ellen fejét. A mellékszereplők táborát erősítő nagyobb nevek tisztességesen hozzák, vékonyan megírt szereplőiket, igaz Morgan Freeman-t még egy ilyen szerepkörben is öröm látni. Aki tudja mit szabad elvárni tőle, az gazdagabb lesz egy kétórás szórakozással, hibái megvannak de szemet lehet hunyni felettük (már aki), mert dolgát elvégzi. Az pedig már csak pluszirónia, hogy annak ellenére, hogy egy Die Hard klón fölzabálja azt a bizonyos ötödiket és még csak nem is böfög utána.

- Filmes Sámánok Rendje -

2013-04-04 22:08.57

www.suntimes.com/news/metro/17320958-418/roger-ebert-dies-at-70-after- ba ttle-with-cancer.html Számomra igencsak sokkoló hírre értem ma haza. Minden idők egyik leghíresebb filmkritikusa Roger Ebert 70 évesen elvesztette a küzdelmet a rák ellen. Énnekem, aki már évek óta olvasta régebbi és újabb kritikáit is a filmekről, a filmekről való szeretetéről, blogbejegyzéseit a híresebb filmekről, polcomon ott figyel a 100 híres film...mindenképp szíven ütött. Sokszor volt, hogy nem értettem vele egyet, de akár dicsért vagy szidott egy filmet, mindig is megadta rá az okát miért. Méghozzá az ő utánozatlanul olvasmányos, érdekes, humoros és anekdotikus stílusával. És merem állítani, hogy akár a nagy rendezők, akár a gyerekkori mozis élmények, ő is volt annyira inspiratív számomra, hogy behatóbban és egyre fokozódóbb érdeklőssel forduljak a hetedik művészet irányába. Nyugodjék békében.

Libanoni keringő - Vélemények

2013-04-04 11:14.31

Erőteljes és vitákra ingerő témát feldolgozni nehéz, különösen akkor ha sok részlete már az emberi emlékezet homályába vagy könnyen módosulható erdejébe veszik, viszont Ari Folman, aki anno maga is a libanoni háború veteránja volt, remekül, hitelesen, erőteljesen és egyedi módon sikerült ezt átadnia a nagyközönségnek. A régi vágású rajzolt-animációs stílus a dokumentarista felütéssel keveredve, egy olyan munkát eredményez, amiben ebben van az igazság acélkeménysége mégis virtuóz módon képes azon a pengeéles határon táncolni, ami a fikciós és a dokumentumfilmet elválasztja. Habár nem nagyon hosszú, mégis ráérő tempóban ábrázolja a különböző karaktereket, visszaemlékezéseiket, amik egyre sötétebb és egyre rémálomszerűbb lenyomatokat adnak a háborúról és az ott elkövetett véres bűnökről, ami végül összefonódik a főhős saját út és emlékkeresésével,e gy olyan fináléban, ahol az animációnak vége szakad és a képünkbe kíméletlen erővel robbannak bele, a valóság filmkockái, a szétgéppuskázott, vérben álló tetemekkel és a törmelékből kiálló gyerekfejjel. Kell hozzá kis türelem, lassan indul be, de végül mindenképp egy katartikus élménnyel lesz gazdagabb az ember.

Mesterek (1989) - Vélemények

2013-04-03 18:22.00

*tűréshatárát.*

Mai menü avagy ma milyen filmet néztél meg

2013-04-03 18:21.10

Mesterek (1989): Tsui Hark és Jet Li, mi rosszra számíthattam volna? Hát tuti, hogy nem egy masszívan 1*-os moslékra!

Mesterek (1989) - Vélemények

2013-04-03 18:19.48

Amennyi remek mozi élményével megajándékozott engem a hongkongi filmgyártás, életemben nem gondoltam volna, hogy egy olyan penetráns hulladékba fogok belefutni, aminek már a felénél inkább elraktározok jó mélyre minden élesebb eszközt környezetemből (legyen kés, olló vagy ceruza), nehogy kárt tegyek magamban. Összecsapott, értelmetlen történet, ZS kategória szintű dramaturgiával, zenével, színészi játékkal. Olyan mellékszereplőkkel és humorral, ami rekordszinten tudja átlépni az ember tűréshatárral. Időhúzással teli jelenetek tömkelege, gagyi romantikázás, erőtlen akciók és még lehetne sorolni. Az egyetlen előnye az volt, hogy Tsui Hark és Jet Li későbbi koprodukcióihoz való ismeretségi alapot megteremtette, de nagy összeget merek tenni rá, ezt a kacatot (amit elkészülte után, három évig rejtegettek, mielőtt be merték volna mutatni) mindketten kiradíroznák filmográfiájukból.

Dolgok, amik nagyon idegesítenek

2013-04-01 11:10.20

És mindezt úgy, hogy olyan dolgokat is mond,a mikben igaza van.

2013-04-01 11:08.55

Olvastam és annyira felhúzott, hogy ihaj. Ironikus módon pont egy facebookos komment tudta a legjobban összegezni a gondolataim róla: Springer Botond: Mi köze van az országnak ahhoz hogy valaki el tudja adni a produkcióját, vagy sem? Kapásból tudok mondani több olyan magyar előadót, akik ma is teltházas sportcsarnokokban játszanak, és ezt tették 5-10-15 éve is. Gondolom más is fel tudna sorolni sikeres hazai előadókat... Annak, hogy Gerendás Péter nem ilyen előadó, annak az égvilágon semmi köze a politikához, és az országhoz. Valamit nagyon rosszul tetszik csinálni kedves Péter. Ennyi. Ezzel a hozzáállással külföldön sem lesz jobb, ez biztos! Azt látom itt a facebookon, hogy az átlagember semmi mást nem tud, csak keseregni, mindig másra mutogatni, cinizmusban fürdeni, és egymás nyavalygásait lájkolgatni. Szánalom. Esetleg nem kellene már abbahagyni az állandó siránkozást? Esetleg nem kellene megkérdezni önmagunkat, hogy így akarunk-e meghalni egyszer; keseregve, mindig másokra mutogatva, mindenért az éppen aktuális hatalmat hibáztatva? Mindig mások tehetnek mindenről ugye? Igaz Péter? Meg persze a hatalom, a főnökeink, a körülmények, stb... Szánalom. “Az emberek legtöbbször a körülményeket okolják azért, amire jutottak. Én nem hiszek a körülményekben. Ebben a világban azok jutnak előre, akik körülnéznek, és felkutatják azokat a körülményeket, melyekre szükségük van, és ha ilyeneket nem találnak, megteremtik őket!” George Bernard Shaw Zárójelben jegyzem meg, hogy amióta világ a világ ez így van. Ezelőtt 100-200 évvel is így volt. Siránkozás, elégedetlenkedés, önsajnálat soha nem visz előre. Mégis hogyan lehet, hogy Presser sikeres, Bródy sikeres, Ganxsta Zolee sikeres, Zorán sikeres, Caramell sikeres, Ákos sikeres, kormányoktól teljesen függetlenül. Direkt írtam előadókat különböző stílusokból, balról és jobbról is. Egyik sem ma kezdte, karrierjük, és egzisztenciájuk töretlen évtizedek óta. Azóta kormányok jöttek-mentek. Csak szegény Gerendás Pétert nem hagyják érvényesülni, igaz? A meg nem értett művész tipikus esete. A fent felsorolt előadók vajon miért sikeresek anyagilag is??? Szerintem Gerendás Péternek ezen kellene elgondolkoznia, és abbahagyni a mérhetetlen önsajnálatot...

- Filmes Sámánok Rendje -

2013-03-31 17:46.09

Láttam, zseniálisan összerakott cucc.

Mai menü avagy ma milyen filmet néztél meg

2013-03-31 17:43.52

Dragon Fight (1989): Jet Li kétéves San Francisco-i tartózkodása alatt leforgatott két filmje közül az egyik és a jobbik. A történet egyszerű de tisztességesen végigvezetett, nincs tele sok logikai gikszerrel, és persze megvan benne a távol-keleti akciómozikra jellemező témák a bajtársiasságról és árulásról. A színészek közül három ember, Li, a főgenyát játszó Dick Wei és az ekkor még inkább komikus mellékszereplőket játszó Stephen Chow emelhető ki, mégpedig azért mert a (főleg ZS mozikból kikukázott noname amcsikat tömörítő) többiek actori munkáról még csak nem halottak. Szerencsére a rendezés pörgős tempót diktál, a helyszínek hangulatosak, az akciók pedig látványosak, intenzívek és brutálisak, jó operatői munkával és vágással megtámogatva. Élvezetes kis szösszenet, a harcművészeti filmek rajongóinak ajánlott. 4*

Örömködő topik - közkívánatra!

2013-03-30 21:14.00

Köszönöm!:)

2013-03-30 20:50.45

Hogy legalább a 21-ik születésnapomra méltóztatott az időjárás elviselhető hőfokot prezentálni.

Mai menü avagy ma milyen filmet néztél meg

2013-03-30 19:34.09

The Thin Blue Line (1988): Huszonöt év után is még mindig az egyik legjobb, és legelgondolkodtatóbb dokumentumfilm, az igazságszolgáltatás totális félresiklásáról, amit egy ártatlan ember szenved el. 5*

- Filmes Sámánok Rendje -

2013-03-29 21:38.06

http://www.youtube.com/watch?v=YDw4JNCxvV4 Jól fog jönni egy buddy akcióvígjáték, főleg két ilyen arccal a főszerepben.

A gyűlölet ára - Vélemények

2013-03-29 15:56.56

A nyolcvanas évek közepén karrierjét a jó irányba elég nehezen találó Jet Li első és egyben utolsó rendezése, és aki megnézni az meg is érti, hogy miért. Összecsapott és átgondolatlan történet, jellegtelen rendezés, a színészek közül egyedül Li értékelhető, a többiek olyan rosszak, hogy szinte nekünk nézőknek kínos. Az akciók decensek.

A burok (2013) - Vélemények

2013-03-28 14:37.04

Bazijó lett: [link]

Kertes házak utcája - Vélemények

2013-03-27 22:18.54

Fejer Tamás filmje tematikában és megjelenítésben is nagyon hasonló az európai modernizmus mintadarabjaihoz. Kisvárosi környezetben játszódó történet, amiben egy fiatal asszony szemszögén át láthatjuk az anyagi jólét ellenére való boldogtalanságot és apátiával való teljes létvegetációt, kiábrándultságot. És az ebből való kitörésnek már a reményében se lehet már hinni, hiába bármi próbálkozás legyen az akár csak egy futó kapcsolat is, minden fog menni a maga medrében. Nézhető kis darab, egyszer elvoltam vele, de kétlem, hogy valaha újra találkozom vele.

Shaolin harcművészete - Vélemények

2013-03-27 15:46.06

Jet Li korai harcművészeti filmjeinek legjobbja, semmi túlmagyarázás, csak egy egyszerű történet remek felmondása, zsinórmértékkel kimért felvezetés, cselekmény, humor, dráma, romantika és természetesen akció minden mennyiségben. Amik főleg a 30-ik perctől kezdve rendszeresen veszik át a gyeplőt, sőt a film lényegében ezen szekvenciák sorozatává válik, mégsem nyomják agyon a filmet. A verekedések hosszúak, változatosak, Lau Kar-leung koreográfiája lenyűgözően dinamikus, élettel teli és virtuóz mozdulatokkal teli összecsapások garmadáját zúdítja ránk. A színészi játékot nem nagyon lehet méltatni, karakterfejlődésről vagy egyéb mélységről szintén nem beszélhetünk, de mint szórakoztatás, ez a film kiválóan végzi munkáját.

Quentin Tarantino - Vélemények

2013-03-27 13:30.15

Boldog félszázadikat QT-nek!:)

elejére ... 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 ... végére