A Thermopylai szorosban az elpusztult oroszlánszobor helyére készítették el egy görög harcos szobrát. Neki hosszú haja van. Ez mind szép és jó. Csak az a gond hogy ezt a szobrot nem abban az időben készítették és ezért valószínűleg nem hiteles az ábrázolás. De azért érdedmes megnézni. Itt a link: [link]

54. Mekare (2007-04-07 13:38.12)

Lehet,hogy már akkor is voltak rockerek XD

53. Legisfalk (2007-04-07 13:33.57) - (válasz Derikkk 51. hozzászólására)

Üdv. Adolfot, hála az Égnek, levették az oldalról. :)
Én ugyan nem látok hosszú hajat, bár a szöveg írja. De hogy mire föl!?

52. Derikkk (2007-04-07 13:31.12)

[link]

51. Derikkk (2007-04-07 13:30.56) - (válasz Legisfalk 2. hozzászólására)

Helló Legisfalk. Megint összefutunk?? Mondtad hogy ha valaki talál képet egy hosszú hajú görög harcosról akor linkelje be. Hát itt van. Bár én nem látom hogy hosszú lenne a haja, de jó lenne ha ti is leellenőriznétek.

50. Roberto (2007-04-07 12:36.31)

ARTORIUS (Artúr király)

Uralkodása Britannia aranykora volt, a szerelmes és harcias lovagok kora. Története évszázadokon át képzőművészeket és írókat ihletett meg.

Korunk tudósai és irodalomtörténészei szerint azonban a valóság nagyon távol áll a legendától.

Tengerbe nyúló sziklás földnyelven áll a komor vár, ahol Igraine férjének, Gorlois cornwalli hercegnek visszatértét várja. Ám a herceg képében Uther Pendragon, Britannia királya lép be éjjel a hercegnő szobájába, a varázsló Merlin kölcsönözte neki Gorlois alakját, hogy kielégíthesse Igraine iránti tiltott szenvedélyét. A nászból egy fiú fogan. Így kezdődik a legendás Arthur király története, amely oly sok írót és képzőművészt ihletett meg, és századok óta tartja fogva az emberek képzeletét.

Merlin ellopja Igraine újszülött fiát, és a jóságos Sir Ectorra bízza, hogy mint saját gyermekét nevelje föl. A királynak nem lesz több gyermeke, Igraine és Gorlois házasságából viszont három lány születik, kettő közülük királyhoz megy majd feleségül, a harmadikat zárdába adják. Ez a lány, Morgana le Fay valahogy varázshatalomra tesz szert, és végül végzetes szerepet játszik féltestvére életében.

Merlin csak a király halála után fedi föl a tizenhat éves Arthurnak származása titkát, de csak azután, hogy a fiúnak sikerült kihúznia a temetőben egy márványtáblára helyezett üllőből kiálló kardot. Bár sokan megpróbálták, mindenki elbukott ezen a próbán, amelyet csak “Britannia vér szerinti királya" állhatott ki sikerrel. Merlin azt is elmeséli Arthurnak, hogy Avalonban, a titkok földjén élő tündérek milyen varázslatot bocsájtottak rá még kisfiú korában. A jóslat szerint Arthur lesz a legkiválóbb lovag és a legnagyobb király, aki csak élt a földön, és “tovább fog élni, mint bárki valaha is gondolhatná". Az emberek új uralkodójuknak térdre borulva esküsznek hűséget, az érsek pedig Arthur fejére helyezi a koronát.

A lovagság kora

Arthur jótékony országlása alatt Britanniára 12 évi béke köszönt. Ez az idő a lovagság igazi virágkora. Camelot-i várában a király maga köré gyűjti birodalmának hűséges és bátor lovagjait (Lancelotot, Gawaint, Percivalt és a többieket) és egy óriási kerek asztal köré ülteti őket. Minden lovag nevét aranyba véseti a székén. Merlin arra tanítja a kerekasztal lovagjait, hogy vessék meg a gyilkolást, kegyetlenséget és a gonoszságot, hogy tartózkodjanak a hazaárulástól, hazugságtól és becstelenségtől, irgalmazzanak a kegyelmet kérőnek, és főként arra neveli őket, hogy tiszteljék és védelmezzék a nőket.

A lovagok útra kelnek Camelot-ból, hogy sárkányokkal, óriásokkal és ravasz törpékkel küzdjenek meg. A gonoszság erőivel vívott párviadalaik általában kísértetkastélyokban, sötét erdőkben és elvarázsolt kertekben zajlanak. Büszkeséggel eltelve térnek meg, hogy eldicsekedjenek kalandjaikkal az udvar előtt.

Camelotba hozza Arthur a szép Ginevrát is, hogy királynőjévé tegye. Amikor Lancelot nem bír ellenállni Ginevra iránti bűnös szerelmének, Mordred, Arthur unokaöccse, Morgana le Fay fia, leleplezi a szerelmeseket, és arra kényszeríti Arthurt, hogy ítélje nyilvános megégetésre hűtlen feleségét. Lancelot megmenti a királynőt, és Franciaországba menekül vele. Mielőtt Arthur elindulna seregével a szerelmespár üldözésére, Mordredre bízza az országot, aki a király távollétét kihasználva államcsínyt hajt végre.

Britanniába visszatérvén Arthur fegyveresen megütközik Mordred seregével. A csatában Arthur lándzsája Mordred pajzsa alá hatol, és átdöfi a testét. De mielőtt meghalna, Mordred halálos sebet ejt Arthur-on.

Hű alattvalói a haldokló királyt csónakba teszik, amely a tejfehér ködben elsuhan a tengeren Avalon felé.

- Ne bánkódjatok - kiált Arthur a tengerparton álló, bánat sújtotta lovagjainak -, biztosak lehettek abban, hogy visszatérek, ha Britanniának szüksége lesz rám.

Britannia Arthur idejében

Arthur király feltehetően az V. század végén és a VI. elején uralkodott, Mordreddel vívott utolsó csatája 537-ben vagy 542-ben volt. Milyen is volt valójában akkor a szigetország politikai helyzete ? Ki volt az uralkodó ?

A rómaiak már egy évszázaddal korábban fokozatosan kivonták erőiket a brit provinciából, amelyet Julius Caesar i.e. 54-ben hódított meg. Az európai kontinens felől betörő barbár jütök, angolok, szászok, valamint a pikt néven ismert északbritanniai törzs erősödő nyomása késztette meghátrálásra őket.

Az ezt követő zavaros idő harcias kiskirályai állandóan hadban álltak az újabb támadókkal, és egymással. Egységes királyságról vagy helyi hatalomnál többel bíró uralkodóról nincs szó az írásokban.

A kereszténység egy talpalatnyi helyen sem tudta megvetni a lábát Britanniában, egészen 597-ig, Szent Ágoston és 40 szerzetese megérkezéséig. Britanniában és Európa nagy részén ekkor vette kezdetét a sötét középkor.

Ha hihetünk Nennius walesi szerzetesnek, egy Arthur nevű harcos vezette “a britek királyaival együtt" a támadók elleni harcot. A britek története című, 826-ban írt művében Nennius 12 ütközetet sorolt fel, melyekben Arthur a barbárok fölött diadalmaskodott. Az utolsó csatában egymaga ejtette el az ellenség 960 katonáját.

Mintegy 150 évvel Nennius után egy ismeretlen walesi krónikás összeállította a brit történelem kronológiáját, a Cambrian Annals-t. Az 537-es évnél szerepel a “camlanni csata, amelyben Arthur és Medraut elesett". A Medraut névben nem nehéz felfedezni a Mordredet. Arthurt ezután 150 évig nem említi történelmi forrás, és akkor is csak a következő homályos utalás formájában. 1125-ben egy William of Malmesbury nevű szerzetes megemlékezik egy bizonyos harcias Arthur-ról, “akiről a britek üres szavakban áradoznak csupán, pedig valójában megérdemli, hogy ne csak félrevezető mesék és álmok alakja legyen, hanem a történelem is foglalkozzék vele, mert hosszú időn át düledező hazájának oszlopa volt, aki háborúra ösztönözte a parasztság megtört harci szellemét". William egyik kortársára maradt, hogy Arthur-ból uralkodót csináljon.

1139 körül egy walesi diakónus és későbbi püspök, Geoffrey of Monmouth befejezte monumentális, Britannia királyainak története című művét, amelyben átfogóan tárgyalja a brit uralkodókat a római időktől a saját koráig. Nennius, Geoffrey és más korai történetírók munkáit a különböző népek hagyományából, kelta és skandináv mítoszokból, sőt a Bibliából kölcsönzött motívumokkal színezte ki.

Geoffrey 12 könyvéből kettőt szentelt Arthur-nak. Nála bukkan fel először Merlin, a varázsló alakja, Ginevra megszöktetése és Mordred árulása. A szegényes történelmi forrásokat képzelt eseményekkel és soha nem hallott személyek felléptetésével színezte ki. Módszerével századokon át ható iskolát, és egy V. századi harcosból hős királyt teremtett.

Arthur átalakulása

1155-ben a Wace néven ismert angol-normann pap franciára fordította Geoffrey elbeszélését. Romantikus történetet formált belőle, amelyben Arthur a lovagság hőseként uralkodik udvara fölött. A század vége felé Layamon angolszász szerzetes Geoffrey Arthur-ját ádáz harcossá és szigorú apává változtatta. Mindkét szerző említést tesz a kerekasztalról.

Arthurt valószínűleg mégis az 1160 és 1180 között alkotó francia költő, Chrétien de Troyes tette meg a lovagi udvariasság és erények, valamint a lovagi szerelem mintaképének. A következő évszázad elején tűnt fel az Arthur mondakörrel foglalkozó két német eposz: Wolfram von Eschenbachtól a Parsifal és Gottfried von Strassburg Tristan-ja.

Arthur a XV. században élt angol Sir Thomas Malory posztumusz kiadású művében nyerte el tartósnak bizonyult végső irodalmi karakterét.

Malory átvette, sűrítette és átrendezte a régebbi anyagot, és többé-kevésbé egységes elbeszélést hozott létre, melyben az Arthur-monda ma ismert formájának minden lényeges figurája és mozzanata fellelhető.

Malory munkája, a Le Morte d' Arthur (Arthur halála) 1485-ös megjelenése óta széles körben ismertté vált, és más művek szerzői forrásként használták fel, például Edmund Spenser a Tündérkirálynőben (1590-96) és Lord Alfred Tennyson a Királyidillek-ben (1859-85).

A legenda XX. századi feldolgozása, T. H. White műve, az "Űdv néked, Arthur, nagy király" szolgált a Camelot című musical színpadi és filmváltozatának alapjául.

Ásatások Arthur udvarában

Arthur legendájának ilyen széles körű és tartós elterjedése valósággal követelte, hogy a tudósok végül megkíséreljék lehántani róla az irodalmi "ékítéseket", és feltárni a legenda mögött meghúzódó tényeket.

Amikor 1965-ben megalakult a Camelot-kutató Bizottság, alapítói beleborzongtak a gondolatba, hogy felszínre hozhatják a kerek asztalt vagy a Szent Grál kelyhét.

Öt évig ástak Somerset megye területén, míg végül a Bizottság régészei a Glastonbury közelében fekvő Cadbury várának romjait azonosították Camelottal.

Az első, a Bristol-csatornáig nyúló erőd a római idők előtt épült a környező síkság fölött uralkodó dombtetőn. Az eredeti erődítmény fölé épült falakba beépített hulladék elárulja, hogy Cadbury várát a római megszállás évszázadaiban is használták.

A Camelot-kutatók legizgalmasabb felfedezései azonban azok a cserépedények voltak, amelyeknek tanúsága szerint 500 körül (a rómaiak kivonulása után, de még a szász hódítás előtt) egy brit törzsfő lakott itt. Főhadiszállása egy 7 x 20 méteres, fából épült, valószínűleg zsúpfedeles terem volt. Ha nem is a legendás és irodalmi művek hős Arthur-ja volt, de mindenesetre a római civilizációt védelmezte a barbár hódítók meg-megújuló támadása ellen.

A Camelot-kutató Bizottság eredményeit nem fogadja el az amerikai Norma Lorre Goodrich, aki azt állítja, hogy Arthur uralkodásának székhelyét nem Angliában, hanem északon, Skóciában kell keresni.

Kimerítő irodalmi kutatásai az Edinburghtól északnyugatra fekvő Stirling-hez vezették. Goodrich szerint ott, nem pedig Cadbury-ben állt Camelot vára.

Arthur kora a területi épség és politikai függetlenség védelmében vívott vad háborúk időszaka volt. A lovagság a sokkal megállapodottabb távoli jövőben, Geoffrey of Monmouth és Sir Thomas Malory idején bontakozott ki. Mindketten voltaképpen a saját jóval békésebb korukat méltatták, és annak értékeit és eszményeit vetítették vissza az elképzelt múltba.

Mégsem a homályos és zord idők sötét harcosa, hanem az ő Arthur-juk maradt fenn, akinek örök emlékezetű dicsőséges uralkodása, egyik méltatója szavaival szólva: “egy rövid időszak volt, amely mint csillag az éjszakai égbolton, úgy világlik ki a középkor sötétjéből".

A Szent Grál keresése

Az Arthur-elbeszélés középpontjában a Szent Grál keresésének története áll. A Grál az a kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott.

A történelem során csodálatos gyógyító és fiatalító erőt tulajdonítottak neki. A kelyhet (azzal a lándzsával együtt, amellyel a római katona átszúrta a megfeszített Jézus oldalát) Arimatheai József kapta meg, az ő leszármazottai voltak azok, akik végül Britanniába vitték.

A legenda szerint, amikor a tiszteletre méltó ereklyék egyik őre elfeledkezett szent kötelességéről, és buja pillantásokat vetett egy női zarándokra, a lándzsa magától nekirepült, és egy soha nem gyógyuló sebet ejtett rajta. Ugyanakkor a Szent Grál nyomtalanul eltűnt.

Merlin Arthur királyhoz Camelotba küldött üzenete indította el az elveszett serleg utáni kutatást. Közölte, hogy nemsokára feltűnik az a lovag, akit a végzet arra jelölt ki, hogy a Grál megtalálója legyen. Arthur és lovagjai pünkösd előestéjén a kerek asztal körül virrasztottak, amikor vartó villámlás és fülsiketítő mennydörgés adta hírül a lovagoknak a Szent Grál látomásának eljövetelét: a szent kehely pompás fehér lepellel borítva kecsesen lebegett végig a termen. Nem sokkal ezután egy öregember javasolt egy lovagot a kerek asztal még egyetlen üresen maradt helyére. Ez az ifjú, mint kiderült, nem volt más, mint Sir Galahad, Sir Lancelot fia.

A Szent Grál keresése folyamán a kerek asztal lovagjai sok kalandot éltek át. Gyakran érte őket kihívás, hogy olyan áldozatot hozzanak, amely meghaladja erejüket.

Lancelot azzal zárta ki magát a keresésből, hogy képtelen volt lemondani Ginevra iránti bűnös és legyőzhetetlen szerelméről. Végül ahogy Merlin megjósolta, Galahad-nak jutott a kehely megtalálásának dicsősége, ő szolgáltathatta ki az Oltáriszentséget belőle. A kehely előtt térdepelve döbbent rá az ifjú lovag, hogy küldetése itt a földi létben beteljesedett. Lelke a mennybe ragadtatott, teste pedig holtan elterülve az oltár előtt maradt. A keresésből két évvel ezután tértek vissza a lovagok Camelotba, hogy elmeséljék kalandjaikat királyuknak.

A történet másik verziója szerint Sir Percival bukkan rá a kehelyre a spanyolországi Pireneusokban levő Monsalvat várában, ahol Amfortas, a Szent Grál lovagjainak királya féltve őrzi azt.

Ám egy varázsló a keresztre feszítés dárdájával megsebesíti a királyt, aki ettől kezdve félholtan fekszik, de megbocsájtatlan bűnei miatt visszautasítja a szentségek felvételét. Amikor Percival a lándzsa hegyével érintve meggyógyítja a király súlyos sebét, a Szent Grál láthatóvá válik az oltáron.

Merlin a Varázsló

Az Arthur-mondák talán legkülönösebb és legrejtélyesebb alakja Merlin, egy erényes leányzó és egy inkubus (ártatlanokat megrontó, éjjel garázdálkodó gonosz szellem) fia.

Születése után Merlint sebtében megkeresztelték, így nem örökölte apja ördögi természetét, de néhány természetfölötti képessége így is megmaradt. Nemcsak a múltba látott, hanem a jövőbe is, és az sem okozott neki különösebb nehézséget, hogy tetszés szerinti alakba (törpévé, leánykává, agárrá vagy szarvassá) változzék.

Amikor azonban varázserejének titkaiba beavatta szerelmét, Viviane-t, a hölgy ellene fordította saját bűvös hatalmát, fejdíszének fátylával megkötözte, és egy toronyba zárta ót. Ettől kezdve senki nem látogathatta a varázslót, csak ő.

A Britannia királyainak története című műve előtt Geoffrey of Monmouth írt egy rövid latin nyelvű értekezést, a Merlin könyvecskéje címmel. Az olvasóközönség ebből ismerte meg a varázsló alakját.

A tudósok szerint Geoffrey Merlinjének több előképe volt, köztük egy Myrrdhin nevű walesi jövendőmondó és egy Lailoken nevű skót látnok.

49. Jose (2007-04-06 18:33.49) - (válasz Mekare 45. hozzászólására)

OFF
Nem is vagyunk! Csak ugyanabból a nyelvcsaládból származunk, amelyek már elég régen szétváltak! De azért akdnak hasonlóságokpl.: a finn nyelv is agglutináló! Náluk a vér úgy van, hogy veri, a vaj úgy, hogy voi stb. :)

48. Mekare (2007-04-06 13:01.05) - (válasz Legisfalk 47. hozzászólására)

Sejtettem,hogy néhány dolog sántít XD
Az igazság már úgy is rejtve marad...

47. Legisfalk (2007-04-06 09:33.17) - (válasz Mekare 44. hozzászólására)

Azért itt bőségesen akad megkérdőjelezni való.

1. Anonymus például, akit ha elfogadunk hiteles forrásnak, arról is meggyőz minket, hogy az oláhok régebben laknak Erdélyben, mint a magyarok. Márpedig ők csak a XIII. században tűntek föl országunk keleti szegleteiben.

2. Az Anonymus utáni történetírók részben Anonymusból dolgoztak, de ha el is fogadjuk, hogy önálló eredményeiket vetették pergamenre, akkor sem hivatkozhatunk mondjuk a Himnusz soraira, mint történelmi bizonyítékra.

3. A magyar régészeti leletanyag sokkal inkább a szkíta leletekre emlékeztet, mint a hunokéra, aki nem hiszi, járjon utána, mondjuk a Nemzeti Múzeumban.

4. Az ősi magyar mitológia nem csak a hunnal, de sok más sztyeppei népével is rokon.

Mellesleg a hun-magyar rokonság nem jelenti a hun-magyar azonosságot, így viszont beszélhetünk török-magyar, vagy más népeket nézve, mondjuk lengyel-cseh-horvát-szerb-orosz rokonságról, hiszen mind szláv, vagy svéd-dán-norvég-német rokonságról, hiszen ezek meg germán népek.

46. Legisfalk (2007-04-06 09:23.07) - (válasz Mekare 45. hozzászólására)

Szívószál! :D Komám, Tajvant el ne lopd! :D

45. Mekare (2007-04-06 07:33.57)

Jaj én a magam részéről nem tartom valószínűnek a finn rokonságot,de ezt a videót látni kell...lehet inkábba vicces videók közé kellett volna tennem XD vmi hihetetlen aszalós XDDDD
http://www.youtube.com/watch?v=wYW06MbaHRo&mode=related&sear..

44. Mekare (2007-04-05 20:51.37)

Ilyesmi témákban vki tud vmi jót? :)

HUN-MAGYAR ROKONSÁG

Cey-Bert Róbert Gyula

A hun-magyar rokonság több mint ezer éven át mondáink, krónikáink, történelmünk
elfogadott ténye volt. Álmos és Árpád, Atilla leszármazottainak tartották magukat.
Árpádot nem azért választották fejedelemmé, mert az egyik legerősebb törzs feje
volt, hanem azért, mert a többi vezér is Atilla leszármazottjának tekintette.

A lovas kultúrák mindig nagyon számon tartották származásukat, és ha valaki nem
tudott felmutatni legalább 8-10 felmenő őst, jöttmentnek számított. Nagy tekintélyű
vezérek és fejedelmi családok viszont 20-25 felmenő ősig könnyedén vissza tudtak
számolni. 20-25 nemzedék időben 400-500 évet jelent, tehát ha a honfoglalás idején
úgy tudták, hogy Árpád Atilla leszármazottja, akkor ez azt jelenti, hogy vissza is
tudtak menni Árpád felmenő ágán Atilláig. Ezért lett Árpád az ősmagyarság fejedelme.

Így tudta Anonymus is, III. Béla királyunk (1173-1196) jegyzője, aki 300 évvel Álmos
és Árpád fejedelmek bejövetele után megírta a honfoglalás történetét. 'Szkítiának
első királya Magóg volt... Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes
és roppant hatalmú Atilla király... Ugyanezen Magóg király ivadékából eredt Ügyek,
Álmos vezér apja, akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai'. 'A hét
fejedelmi személy... fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét
elhagyja s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Választásuk...
Pannónia földjére esett, ugyanis azt hallották, hogy az Atilla király földje, akinek
az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott.'

Közel egy évszázaddal Anonymus után, 1283-ban Kézai Simon, IV. László király
krónikása, további részleteket közöl a hun-magyar rokonságról. 'Ménrót király a
bábeli nyelvzavar után két fiút nemzett, Hunort és Magort, akikből a hunok vagyis a
hungarusok erednek.' Kézai Simon azt is tudni véli, hogy Atilla pajzsán koronás
turul ékeskedett, és ez az uralkodói jelkép Géza fejedelem idejéig fennmaradt. IV.
László király krónikása részletesen leírta művében Atilla király tetteit, akinek a
Kárpát-medencébe való bejövetelét a magyarok honfoglalásának tekintette.

Krónikáink szerint a magyarság és vezérei küldetés tudattal érkeztek a 890-es
években a Kárpát-medencébe azért, hogy visszafoglalják ősük, Atilla rájuk hagyott
örökét. Egy lovas műveltségű nép, a magyar, tudatosan lépett tehát az előző, a hun
örökébe, elfoglalva azt a Kárpát-medencét, amelyet tartós megtelepülésre különösen
alkalmasnak tartott. Vitathatatlan tehát, hogy az Árpád-kori magyarság és az
uralkodó-ház Atilla örökségének tekintette magát. Még a címerállat, a turulmadár is
Atilla öröksége.

A századok során a hun-magyar rokonság mindig a magyar történetírás alapját képezte.
1575-ben a kolozsvári lelkész, Heltai Gáspár, aki megírta és kinyomtatta a magyarok
történetét így ír: "A hunok, akiket mostan magyaroknak nevezünk, régen Szkítiában
mind vadászással éltek. 373-ban kezdének a magyarok kijönni Szkítiából, és
megszálltak Pannóniában a Tisza, nagy folyóvíz mellett."

Szenci Molnár Albert hasonlóan ír (1621.): "Magyar népünknek a hadierény örökké
tartó dicséretét fegyverivel és katonai bátorságával Atilla király nyerte el."

Zrínyi Miklós Atillát mint magyar királyt méltatja (1651.):

“Én vagyok a magyarok legelső királya

utolsó világrészről én kihozója!

Én lehetek tehát magyarnak példája

Hírét, birodalmát, hogy nyújtsa szablyája."

Kölcsey Ferenc még a Himnuszban is megemlékezik a hun ősökről (1823.):

Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

A hun-magyar rokonság mellett szóló néhány érv:

1. Embertani tényezők: a hun és a honfoglaláskori sírok leletanyaga genetikailag
nagyon közel áll egymáshoz.

2. A régészeti emlékek közös stílusjegyei és közös jelképei.

3. A hagomány és mondavilág: az európai népek közül a magyar mondavilág őrzi
legerősebben a hunok emlékét...

4. A hun-magyar regék közös jelképei: a hunoknál ugyanúgy megvan az égigérő fa, mint
a csodaszarvas legendája...

5. Közös Isten szavunk, Istenfogalmunk és közös hitbeli értékeink, amelyek a hun és
magyar kultúra vallási értékvilágát közös alapokra helyezik.

A hun-magyar rokonság tehát a magyarság történelmi önismeretének, nemzeti tartásának
és hősies kiállásainak minden időben meghatározó tényezője volt. Történelmünk
legszörnyűbb viharaiban is erőt adott a hun-magyar rokonság eszméje és Atilla király
dicső tettei.

(Cey-Bert: A hunok és magyarok Istene, A hun-magyar Istenfogalom kialakulása,

Ősi Gyökér kulturális szemle, XXVII.évf. 3-4 szám, 1999. július-december, 47-48. o.,
Kiadó: Miskolci Bölcsész Egyesület)

* * *

Államalapító Árpád fejedelem származásával kapcsolatban a hun-magyar rokonságról
fontos megemlékeznünk. A kérdés felvetődik: rokonságról van szó, vagy egy ugyanazon
népről? Az Árpádház ősének tartja Nimródot a világ első királyát, és egyenes
felmenőjének Magyarország első királyát, Atillát. Atilla okleveleiben az alábbi
címet használja, saját magát így nevezi meg:

"Atilla, Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája, aki Engadiban nevelkedett, a hunok,
gótok, médek, dánok királya, a földkerekség félelme (féltője) és Isten ostora."

Az Árpád-ház ősanyjának Emesének a szent Turul-madár, családjuk címermadara, jelezte
fia Álmos és annak ivadékai születését. Innen ered az Árpád-ház eredeti neve, a
TURUL-NEMZETSÉG. Nem kizárt azonban, hogy ez az elnevezés már ősidők óta ennek a
szent nemzetségnek a neve, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Atilla pajzsát is a
koronás Turul díszítette. (K.M.E.)

43. Legisfalk (2007-04-05 20:35.49) - (válasz Anituska 42. hozzászólására)

Szerintem sem kell elemezni, szerintem is jó film. Sokan mégis történelmi filmnek (is) megpróbálták beállítani, és egy idő után ezt meguntam. :) De a topik nem (csak) a 300-ról szól, hanem bármely töris témáról.

42. Anituska (2007-04-05 20:33.20)

Tegnap látam a filmet és szerintem nagyon jó. Igaz, történelem szakos egyetemista vagyok, de szerintem nem kell elemezgetni.Jó a szereposztás, klasszak a díszletek és igenis jó így feliratosan!nekem tetszett:D

41. Roberto (2007-04-03 22:42.18) - (válasz Pítör 40. hozzászólására)

Dehogynem, az maga a méltóság + dícsőség (igaz spártai) jelképe volt a spártaiaknál a vörös köpönyegük:D

40. Pítör (2007-04-03 22:29.22) - (válasz Legisfalk 35. hozzászólására)

tényleg :) de az meg akadályoz ahogy ott lobog, és semmire sem jó

39. Roberto (2007-04-03 20:40.54) - (válasz Sam111 38. hozzászólására)

Na meg a szorosnál NEMCSAK spártaiak voltak, hanem korintoszi és thébai többekközt.
Ha úgy vesszük ezért nem hűséges, és kb. 7000 hopliták tartották fel a perzsákat...
De ezt leszámítva sztem illő rá a történelmi film is a fantasy mellett.
300=képregény miatt voltak sztem a szorosnál 300 spártai.

38. Sam111 (2007-04-03 20:30.29) - (válasz Legisfalk 37. hozzászólására)

amiért nem mondanám teljesen hiteltelennek,az az h az ismert tényeken alapul (nagyjából) na az h elferdítik kicsit, az igaz...:)

37. Legisfalk (2007-04-03 16:08.34) - (válasz Sam111 36. hozzászólására)

A hiteltelen nem valami dehonesztráló jelző. Csak annyit jelent, hogy nem hiteles, tehát nem az ismert tényeken alapul, hanem azoktól eltér, azokat elferdíti, azokkal szembe megy. :)

36. Sam111 (2007-04-03 13:32.40) - (válasz Legisfalk 34. hozzászólására)

ezt így ebben a formában h hiteltelen, nem, inkább fantasy-történelmi...:) vagy mittudomén...:)

35. Legisfalk (2007-04-03 09:24.00) - (válasz Pítör 33. hozzászólására)

Volt rajtuk köpönyeg is! :D

34. Legisfalk (2007-04-03 09:22.27) - (válasz Sam111 27. hozzászólására)

Szóval azért elismered, hogy a 300 történelmi filmként hiteltelen? :)

33. Pítör (2007-04-02 23:42.23)

Na ez eltartott egy ideig, míg mindet elolvastam. :)
Legisfalk, jó ötlet volt ez a topic.

A 300-hoz még annyit, hogy nem hiszem, hogy a spártai elit nehézgyalogság egy szál gatyában + sisakban ment volna csatába. :D
A rövid kardról a véleményemet már leírtam. Továbbra sem tartom valószínűnek, hogy egy suhintással le lehessen vágni vele egy emberi végtagot.

elejére ... 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk