Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Alien - Romulus *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (DVD) |
Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Az első ember - Cinemax, 10:10 |
Virágba borult karácsony - Mozi Klub, 10:15 |
Bagger Vance legendája - Film+, 11:15 |
Karácsony az utakon - Film4, 11:25 |
Made in Italy - Moziverzum, 11:25 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Jess Harnell (61) |
Piros Ildikó (77) |
Nick Moran (55) |
Peter Medak (87) |
Joan Severance (66) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
2022-es választás |
- Filmes Sámánok Rendje - |
Érdekességek! |
Romper Stomper - Vélemények |
A platform (2019) - Vélemények |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
Dennis, a komisz ismét pimasz |
Aisling Franciosi |
2018-01-19 07:37.05 |
Bár megértem értetlenséged - én sem éreztem ezt "díjas" mozinak, meg hát..., lássuk be, százával készülnek a filmek, a nagyvilágban, egy év alatt, ebből több tucat, nagyon jó darab, majd ezt leválogatod, végül kijelölsz, ötöt, milyen alapon?..., ez mindig vita tárgya, s végül egy nyer..., ez mindig támadható volt s lesz!
Szerény véleményem szerint, a mozit az oszi közelébe, húsba vágó aktualitása sodorta, az egyedi humorán, s különleges történetvezetésén kívül. Nagyon a máról szól, nagyon nekünk, nagyon rólunk..., s én ezt bírom, nem a múlt, a jelen! S bár volt vele bajom - nem csekély - , példának okáért, a döcögős tempó, sokszori "megakadásokkal", a rettentő hosszú játékidő, egyes jelenetek már-már kínosan kimódolt erőltetettsége, összességében, nekem is tetszett. Csúcs jelenet, az abszolút tetőpont, a meztelen buli..., milyen jól le is követhető "aláfölé" rendeltségünk, a velünk egyen rangúak, s a - hierarchiában - felettünk állók, elsőre azonnal elutasították, viszont a tőlünk függő beosztott magától értetődő mód, de persze kényszerből, már eleve meztelenül jelenik meg, hisz szeretné a "jó pontot"...s alázatosan lehajtott fejjel akar "megfelelni", miközben persze az egész ruhanélküliség, nem más, mint kőkemény lázadás..., de ezt csak mi nézők látjuk, a többi szereplő nem!, pazar ötlet, remek megvalósítás. Mindnyájan így vagyunk ezzel, meg akarunk felelni, mert ez a kényszer.Közben hajtjuk a karriert, szívbajt kapunk, ha nem vesszük fel a telefont, hisz főnökünk hívott, eltávolodunk megmaradt családtagjainktól, nincs magánéletünk..., szerelmi életünk, csak az előrejutás s a pénz utáni hajsza. Kulcsmondat - nem pontosan idézem - nem lehetne könnyedebb témát találni, mint boldogság, szerelem, az élet értelme? Mert ezen témákban, a főhősnő, teljes tájékozatlansággal bír, él, de mégsem... |
2018-01-18 17:31.44 |
S akkor még valami - belső-külső kört nélkülözve - eszembe jut egy "kettős-rangadó".Úgy estem be a Népstadionba, vettem jegyet, mi akadt..., Vasas-Újpest, Fradi-Honvéd.
A Vasas szurkolók közé kerültem...:), s kikaptunk 6-3 - ra! Minden általunk rúgott gólnál ugráltam, s néztek rám nagy szemekkel, a Fáy utcai drukkerek, de nem bántottak, csak elnézően kimosolyogtak, főleg a végeredmény tekintetében... ;) Utána, már szabadon lehetett kódorogni a stadionban, a második meccsen nem vették szigorúan, ki hova ül..., a Fradi táborba keveredtem, s az akkor "túlsztárolt" Döme-féle Honvéd ellenében a Fradinak szurkoltam, végül kikaptatok - 2-0 -, Détári bombagólja volt a végső pecsét..., s szurkoltam csapatotoknak, mert "pártatlanként" oda húzott inkább a szívem. Így vagyok összerakva...:) S befejeztem az "untatást", elnézést az itteni zavargásomért! |
2018-01-18 17:09.04 |
Nos, az alábbi idézetben - nem az én billentyűzetem terméke - foglaltak jelentettek nálam fordulópontot.
Kialakultak a dollár száz milliókból létrehozott versenyistállók, a maguk Gladiátoraival. Remekül fogalmaztál! A vicc az, maga Bosman alig profitált az egészből valamit, euróban mérhető alapon legalább is. Innentől datálható, hogy csak pénzben mérünk, innentől datálható, hogy egy Duckadam már nem lehet a "sevillai hős" s egy Májer Lajos nem rúghat bombagólt 98 ezer néző előtt, a Santiago Bernabéu stadion ámult - s a Videoton iránt nagy szimpátiát mutató - nézőserege előtt, Miguel Angel kapujába. Megszűntek, eltűntek a foci "népmesei hősei". Az európai, nemzetközi klubfoci terén, oly változás következett be, mi számomra ellenszenvessé s unalmassá tette a focit. Nem azért, mert begyöpösödötten fejlődésképtelen vagyok, s kergetem azt, mi végleg elmúlt - s könnyű persze cinikus hányavetiséggel odavetni: Régen minden jobb volt! -, hanem mert kiveszett valami kedvesen naiv szerethetőség kedvenc sportomból. Már nem az alázat, a munka, a nézők szeretete, a foci szépsége iránti elkötelezettség hajtja a játékosok többségét - az elitét főleg nem - , hanem egy megrontottan kapitalista szemléletű sikerorientáltság, mivel én képtelen vagyok érzelmi közösséget vállalni. Nagy odafigyeléssel követem a válogatott szintű világeseményeket - EB, VB - ugyanis ott még sokszor befigyel a "kispénzű zsenik" csodája, a meglepetés, a "sportkatarzis"..., de valami megváltozott, s sokszor érzem azt, a múlt legendái lebecsülést kapnak, ahelyett..., felfognánk, a maguk idejében, a legjobbak közé sorolhatóak voltak, s az ő múltjuk nélkül, ma nincs a "gőgösen csilliárdos" jelen! Mesélték, láttam..., edzés után, sör-virsli alapon, ott maradtak a srácok, s húsz méterről rugdosták le az üres sörös üvegeket a keresztlécről..., javítandó, rugótechnikájukat, önszorgalomból. Ahelyett, hogy luxussportkocsik előtt szelfiznének, mi mögött a teljesítmény, legtöbbször, nulla-pont-nulla verzió. |
2018-01-18 16:41.25 |
1995. december 15-e nem ígérkezett különösebben eseménydús napnak a nemzetközi labdarúgásban. A legtöbb európai bajnokságban már téli szünetet tartottak, és mivel pénteki napról volt szó, így ahol még zajlott a szezon, ott sem rendeztek mérkőzéseket. Egyetlen komolyabb találkozóra azért sor került, egy barátságos összecsapáson Johannesburgban Dél-Afrika és Németország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott egymással. Mégis ez a nap fordulópontot jelentett a nemzetközi labdarúgás históriájában.
Az Európai Bíróság ugyanis ezen a napon adta ki a C-415/93 számú határozatát, amelyet Jean-Marc Bosman 1993. október elsején elindított ügyében hoztak. A belga labdarúgó esete még 1990-ben kezdődött, amikor is klubja, az RFC Liege olyan nagy összeget kért Bosmanért a francia Dunkerque-től, amit a francia egyesület nem volt hajlandó megfizetni, így a focista csapat nélkül maradt - jobban mondva maradt a Liege-nél, amely viszont a tartalékok közé száműzte, és ezzel együtt a fizetését is csökkentette. Bosman viszont úgy érvelt, hogy mivel lejárt a szerződése Liege-ben, így az RFC-nek semmilyen joga nem volt ahhoz, hogy pénzt kérjen érte, sőt belga munkaadói megsértették az EU alapokmányának számító római szerződésnek a szabad munkaerőáramlásról szóló 48. cikkelyét. Bosman nem hagyta annyiban a dolgot, és hosszas jogi procedúrába kezdett, amelynek a végén az Európai Bíróság neki adott igazat - és ezzel igazi futball-lavinát indított el. A Luxembourgban székelő testület határozata ugyanis kimondta a sportolók szabad mozgását, ami egyrészt azt jelentette, hogy a lejárt szerződésű labdarúgókért klubjuk egyetlen eurót sem kérhet, másrészt pedig az EU elveivel ellenkezőnek ítélte meg az idegenlégiósok számának korlátozását egy csapaton belül. A legtöbb országban, illetve az UEFA által kiírt klubsorozatokban addig egy csapaton belül egyszerre csak három külföldi futballista lehetett a pályán, innentől kezdve azonban az Európai Unió állampolgáraira ez a korlátozás nem vonatkozhatott. A Bosman-szabály tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a profi sportolók jogi szempontból semmiben sem különböznek a többi munkavállalótól, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint például az asztalosokra, orvosokra vagy éppen targoncakezelőkre. A szabály ez utóbbi vonatkozása egyébként 2003-ban kibővült azokra az országokra is, amelyekkel az EU olyan kétoldalú megállapodást kötött, amely kimondta, munkavállalás során az állampolgárság nem lehet megkülönböztető érvényű (mindezt egy szlovák kézilabdázó, Maros Kolpak érte el egy Bosmanhoz hasonló ügy végén, szintén az Európai Bíróságnál). A Bosman-szabály első, kézzelfogható következménye a korszak egyik élcsapatának, az Ajax Amsterdamnak a szétszedése volt. A holland klub 1995-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, két és fél éven belül azonban szinte az összes kiemelkedő futballistájától "megszabadították". Clarence Seedorf még a Bosman-ügy lezárta előtt igazolt külföldre, de 1998 januárjáig az alábbi focisták távoztak az Ajaxtól: Edgar Davids, Michael Reiziger, Finidi George, Nwankwo Kanu, Patrick Kluivert, Marc Overmars, Winston Bogarde, Ronald de Boer és Frank de Boer. Ugyan közülük csak Reiziger, Bogarde és Davids ment el szerződése lejártával, azaz ingyen, de a többiek távozása is szorosan összefüggött a Bosman-szabállyal, amelynek végső hatását röviden így lehetne összefoglalni: a focisták fizetése csillagászati összegekbe emelkedett, ami jelentősen megnövelte a klubok költségeit - így a legjobb focisták még inkább a tehetősebb egyesületekhez kerültek, azaz tovább nőtt az élcsapatok fölénye. Mindez helyi és nemzetközi szinten is igaz: a topligákban rendre ugyanazon csapatok végeznek a dobogón, a Bajnokok Ligájában pedig évről évre ugyanazok a klubok érnek oda a végső stádiumba. A legjobb játékosok fizetési igényeit ugyanis csak a legtehetősebb egyesületek tudják kielégíteni, és ha egy focista nem kapja meg, amit kér, akkor egyszerűen megvárja a szerződése lejártát, és ingyen továbbáll - oda, ahol ez nem jelent problémát. A klasszisok ennek értelmében ugyanabba a 10-15 klubba koncentrálódnak, amelyek így értelemszerűen folyamatosan kiemelkednek a mezőnyből, és ebből az ördögi körből jelenleg nem látszik a kiút. |
2018-01-18 07:44.39 |
Kedves Dobsony, én is kedvellek, még "kedvenc fórumozóim" közé is beírtalak..., nem vicc, tényleg..., nyugodtan keresd vissza!:)
Azért Bordal "testvérednek" még fogok írni itt pár sort, előző hozzászólása kapcsán, mert felmerült bennem pár gondolat, mely szerintem rezonál az ő meglátásival. Egyébiránt Tőled nem veszek semmit személyeskedésnek, mert normális "arc" vagy...:) Üdv! Makimajom...! ;) |
2018-01-17 18:12.45 |
Persze, meg szabad szólalnom - aligha tilthatná meg ezt bárki is - csak korábban itt elhangzott, nem értek a focihoz..., az országban egyetlenként...:)
Hisz..., nálunk mindenki ért hozzá! ;) Azt hiszem - bizonyos gondolatok kapcsán, mivel sok mindenben mélységesen egyet értek Veled - még fogok Rád reflektálni! |
2018-01-17 16:29.39 |
Khm..., tudom, nekem itt nem szabad megszólalnom, de szeretem olvasni - sporttal kapcsolatos - higgadt megszólalásaid.
Megemlítetted Benét, s nehéz nem visszaidézni, ezt, meg azt, eszembe jut..., a róla elnevezett - persze akkor még más néven futó - általános suliba jártam.Nagyapám, anyám a telt házas megyeri úton élvezték játékát - azon a gyepszőnyegen avattak kisdobossá :) - szerény, kedves pali volt, s rendkívül tehetséges, nagyon fiatalon hagyott itt minket, minden ifjú focista példát vehetne tudásáról s alázatáról, nagybátyám, egy időben rúgta vele a bőrt..., ugyanabban a csapatban. S persze az Albert-Bene s társaik által fémjelezte válogatott, még az is élmény - igaz nosztalgikus élmény - , hogy emlékezhetünk rájuk. S bár közöm nincs hozzá - családtag nem lévén -, beleszólni a szponzori átkeresztelésbe meg nem tudok, hisz ki vagyok én? nekem a Groupama Aréna, most is Albert Flórián Stadion..., s marad is mindörökké, hiába vagyok "újpesti". Tudom, "Dózsásként", nem szabadna "szeretni" a Fradit, de én nem így állok hozzá ehhez a kérdéshez, mindenkit elismertem - csapatként, játékosként - , ki hozzátett a magyar foci egyetemes értékeihez, klubszínektől függetlenül, soha nem értettem a szurkolói gyűlölködést, mikor néhány kilométerrel "odébbi" kerület csapatát, vagy szurkolóit, hivatalból utálni kell.Én nem tettem ezt soha, drukkoltam csapatomnak, egy jó kis kettős rangadón - a porig rombolt Népstadion kulisszái közt, biztos hipermodern lesz az új..., majd, de nekem az a "félkaréjos levesestányér" marad a szívem csücske - , hisz létezik klubszimpátia, de ezen túlmenni, kisszerűség. S körmöm lerágva drukkoltam a Fradinak a BL-ben, annak idején, s úsztam a boldogságban, mikor Lisztes passzából Kuntic belőtte a sorsdöntő gólt, az akkor magasan jegyzett Anderlecht kapujába, nem beszélve Vincze Ottó zürichi "csodájának" máig ható emlékéről... Nagyon eltértem, elnézést..., nem akartam "bezavarni" e topik "belső köreibe"... :) Amúgy meg, oly öröm lenne, ha a ma "Benéiről" s Albertjeiről lehetne itt lelkendezni, félek..., erre még várni kell, nem keveset. |
2018-01-16 19:11.13 |
Döbbenten értesültem halál híréről..., erős, tiszta hangja, egyedien "kelta hajlításai", s szuggesztív előadásmódja, közel állt szívemhez, s nagyon szeretem a The Cranberries nótáit..., annyira fájó már annyi remek zenészről múlt időben írni, kik az elmúlt egy év során hagytak itt minket..., Isten nyugosztalja, s gyorsan meg is hallgatok egy albumot, ezzel búcsúzva Tőle! |
2018-01-16 17:55.55 |
Honi Hadsereg, melyet nagy bátran - vezetőik - a relatív „biztonságos távolból“, Londonból irányítottak, s mely földalatti szervezet katonái, viszont a valós harctereken hullottak, mint a legyek - sokszor eszembe jut Charles de Gaulle, ki szintén a megnyugtató messziből volt „bátor“, s elkötelezett hazafi, nem kétségbe vonva, tényleg az volt, gyakorlatilag, a semmit kockáztatva, s a mindent nyerve, egyszerre - s Pawlikowski, ki érdekes mód, szintén London színesen kavargó multi-kulti közegéből magyarázza meg a lengyel honfitársainak, mi, miért, s hogy történt s mitől is érezzenek bűntudatot, mindezért.Nem rovóm mindezt fel neki, csak megemlítem...
Nekem ez mégis, kicsit érdekes..., kívülről mindig többet s kevesebbet lát az ember, egyszerre, mondom ezt úgy, hogy lazán öt csillag ez mozi - számomra - szakmailag, tartalmilag, színészileg, rendezés minőségében mindenképp! Remek darab!Majdnem támadhatatlan, minden ízében élvezhető, művészfilm ugyan, de mindenki számára "könnyen élvezhető" filmes nyelven mesél. A zsidó-lengyel ellentét, a katolikus-zsidó ellentét, s e tárgyban elkövetett bűnök, tegyem hozzá egész Európa - beleértve az olaszokat, kiket a Vatikán s a mindenkori pápa is predesztinál, spanyolakat, kik mindig is a leglelkesebb zászló vivői voltak a bigott katolicizmusnak, náluk égtek a máglyák, a legnagyobb lángokkal, Istent szolgálva -, egyik leghithűbben katolikus nemzete a lengyel! S persze a második nagy világégés, mely kevés országot érintett oly hosszan s mélyen, mint a lengyel hont, elképzelni is nehéz e nemzet szenvedéseinek mértékét, s súlyát. Vodka s Jézus... - összefonódik a lengyel néplélekkel - a feldolgozhatatlan tragédiák árnyékában..., s ez a mozi is..., vodka, és Jézus..., két oldali megközelítés szerint! Közép-és Kelet Európa államai, a mi napig nem képesek szabadulni a világháború árnyékában elkövetett rémtettek - s ezen tettekből fakadó, ma már irracionálisan ébren tartott bűntudat - s az utána következő „szocialista-sztálinista“ országépítés vérben gázoló folyómedréből.S ha már mégis..., ocsúdnánk, akkor meg az aktuálisan hatalmon levő, konzervatív maszk mögül politizáló erők tartják ébren - néha erősen torzító retorika szerint - a múlt árnyainak démonait. S ki ismeri - legalább felszínesen - Lengyelország történelmet, az tudja, ezt az országot, annyiszor gázolták le - németek, tatárok, oroszok, svédek, talán még Napoleon is megtette volna, ha nincs a vonzó Walewska grófnő, soha ne becsüljük le a nők hatását a történelemre :) - annyiszor darabolták miszlikbe s tiporták el önálló állami létét, hogy nem meglepő, ezen traumák nehéz feldolgozhatósága s állandó napirenden tartása. S követ a múlt, követ minket Saul, követ minket egy ordenárén aljas rendszer kiszolgálása - bizonyos számunkra fontos területek visszaszerzésének reményében, mocskos alkuk, ócskán hazug mosolyai s kézrázásai közepette, százezerek életét „ a közösbe dobva“ - s követ minket „Sztálin“ árnyéka... s mindez nem egészséges mód feldolgozva, s szembenézve - minden múltbéli hibánk akkor vándorol át a történelem tudomány könyvlapjai közé, ha beismerjük, mit kell, s őszintén „bűnbánunk“, pontot téve a múltra, végleg! Ám nem szabad már, „csak azért is“ erőltetetten aktualizálni, több nemzedékkel ezelőtti eseményeket, egy mai kor gyermekeire, kiknek mindez..., történelmi legendárium - s legfőképp nem illene, gyötrődve, tagadni, s „átírva“..., hazudni, ha úgy muszáj, a könnyebb éjszakai álom elérése végett. Helena Wolinska-Brus, valós személy, tipikus vérvádló, egy a megvetendő mocsokban gyönyörrel tapicskoló korszak, erkölcsileg mélyen elítélhető, ám nagyon is ikonikus, valós figurája - magyarországi megfelelői, köztünk léteztek - ő a filmbeli Wanda. Kiábrándult, összetört, nihilben, szürke ködben éli mindennapjait, alkoholban s személytelen szexben keresi a menekvést, majd a halálban találja a kiutat... S Ida, ki mélyen hisz, de még bizonytalan, s zsidó - ráadásul - , ki feldolgoz, átél, eltemet - mindezt szelíd türelemmel, erős hitéből táplálkozó nyugalommal teszi - s megismer, megismeri a testi gyönyört, a nikotint, a piát, hogy tudatosan tudja mindezt elutasítani, s úgy ön-megtartóztatni, hogy tapasztalatból tudja, mit is tart távol magától, visszatérve a zárda inkubátor biztonságú, ám hideg világába. Könnyű elutasítani azt, mit nem is ismerünk. Pazar mozi, elvarázsolt, magával ragadott, nagyon szerettem..., ám mégis...! Én már gyakrabban szeretném látni, Enyedi Ildikó mai gondolkodását, legfrissebb filmje alapján, a mai generáció probléma világának felfejtését, nem feltétlen szeretném látni a Saulokat - újra s újra, akkor sem, ha szükségesnek tartom mozis létüket, mert feledni azért nem szabad - nem feltétlen szeretném látni a lengyel-magyar-ukrán- orosz-belorusz s ég tudja hány nemzet fiai által az erdő mélyén - a német megtorlástól való félelem vagy érdek, esetleg szimpla gyűlölet okán - agyonvert zsidó áldozatok koponyáit, s nem feltétlen szeretném látni a zsidó ügyésznő bosszú hadjáratát, mi odavezet, ahova..., levetni magunkat a mélybe, megkönnyebbülést keresni az elmúlás vigasztaló csendjében.Olvastam..., antiszemita felhangú mozi, ostobaság, sem nem „zsidó sirató“, sem nem antiszemita, csak minden oldalról vizsgálódik, igyekezve megtartani a tárgyilagosságot. Szeretném látni - igaz Oscarra ezzel nehéz „hajtani“ - a mai lengyel fiatalok s társadalom belső feszültségeit, az aktuális, a „minket“ érintő, a mindennapjaink friss konfliktushelyzeteiből merítő mozikat, mik ugyanúgy díjakat kaphatnak, mint, az a téma, mit ezen mozi tárgyal..., igaz mindezt oly magas szinten műveli, hogy megérdemel minden elismerést. Amit írtam nem kritika a mozira nézve, csupán merő szubjektum..., tehát nyilván erősen támadható, minden szempontból, történelmi áttekintésnek nem tekinthető - ehhez nincs „hely“ - filmes véleménynek meg dagályos s terjengős..., csak épp ezen gondolatok jutottak eszembe..., épp ma. |
2018-01-14 11:59.02 |
A "minket szolgáló" - gazdaság - világ, szociális rendszer, oktatás, kultúra, egészségügy, illúzió s mégsem, nézz körül Skandináviában, össze lehet egyeztetni sok egymástól eltérő érdeket, minek árát senkivel nem kell megfizettetni, csak értékén, megfizetni, nem mindegy, ugyanis óriási a differencia, legkevésbé gyermekeinknek hagyunk terhet, ők inkább a hasznát látják..., mindennek, majd!
Ezt, ami itt körbe vesz, "mi" - illetve a minket "felügyelő" hatalom csinálja pokoli szarul!!! Úszni kéne, de nem fogok, sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem fogok "betagozódni", beintegrálok saját értékrendembe, s életembe a változásokból annyit, mi elkerülhetetlen, s mi nekem is ad, hasznos - a neten keresztül beszélgetünk most, s írok Neked, tehát én is "úszok" egy kicsit, de ésszel! - , ellenben "ebbe a rendbe" asszimilálódni nem, soha nem..., akkor sem, ha szerinted...:) A nosztalgiázás nem kizárólag alkoholgőzbe burkolózott nyuggerek időzése a múlt távolba veszett ködének álságos hamisságában, hanem adott esetben értékmentés, fontossággal bíró, időtlen státuszú s elévülhetetlen "dicsfényű" kulturális fundamentumok átemelése a jelenbe..., a túlzottan a fejlődés nagyszerűségének hitében élő, egyben lekezelő s gőgős ifjúság ezt nem most sérti meg..., hanem, ha majd nekik is lesz múltjuk, s most nyilván nem erről a topik témaadó újságról beszélek, hanem jelenségekről, úgy általában... |
2018-01-14 11:34.38 |
Üdv a klubban... ;) |
2018-01-14 11:11.21 |
Nem feledjük, s igazad van, ez vitathatatlan!
De..., mi " vén szarosok" még képesek vagyunk egy emberibb, normálisabb, akár nonprofit, s Téged szolgáló világ nosztalgiájában - is - élni. Nem véletlen - talán - , hogy a balkáni szintű rendszerváltás pragmatikusan pénzközpontú "kapitalizmusától", az első perctől kezdve, hány az "ingerem"... |
2018-01-14 10:55.21 |
Isabelle Huppert nagyszerű színésznő - számomra a franciák Helen Mirren-je - s 61 évesen is „NŐ“, szexuális kisugárzása körbelengi, áthatja lényét, s aligha véletlen, hogy mekkora erővel ölt mindez testet az Elle című moziban.
Nagy tisztelője s kedvelője vagyok, s női mivoltában is érzem, mekkora vonzerőt tud árasztani, érett asszonyiságában is! Ezért sem szeretnék „nimbuszt“ rombolni, de muszáj, mert úgy érzem, ez a mozi, minden személyes erőfeszítése ellenére, rendkívül közepes súlyú s színvonalú. Véletlenül sem azért, mert egy hatvanas nő, s egy kedves, szerény, „mamahotelben“ önmagát kereső, álmodozó, idejét múlt ideák közt lebegő huszonéves srác „szerelmi viszonya“ is része a film centrumának - én ezt teljesen el tudom fogadni, meg tudom érteni, a mai fiatal lányok értékrendjét figyelembe véve, meg főleg - , hanem azért, mert a forgatókönyv erőtlen, kidolgozatlan, a rendezés koncepciója széthulló, a karakterek egydimenziósan lebegősek, súlytalanok..., s mert bár szeretem a minőségi sanzont, Huppert nem énekesnő, hanem színésznő..., s könyörgöm, ne énekeltessük már el vele, ugyanazt a rettentően unalmas, maníros teátrálissággal előadott, „Aradszky“ magasságokba törő dallamsort, százszor, egymás után..., mozis mesélő funkció nélkül, ráadásképp. Mosolyok, ünneplés, tapsvihar..., ováció, az elfejtett díva visszatér, egy vidéki "kábeles tv", szervezésében, egy eldugott falu művelődési házának "színpompás színpadára", s néhány jelenet..., retro "manézsa", szocialista vállalati bulikat idéz, én szégyellem magam..., de nagyon! Jó harminc percig, esetleg még egy kicsit tovább is..., a film figyelemfelkeltő, s leköt - ha magával nem is ragad - , de ami utána..., hagyjuk is, borzalom. Huppert tehetséges, ereje, itt, túlzás, s felesleges, olyan rém gyenge szituációs beállításokban próbál meg erőszakkal tartalmat adni a tartalmatlanságnak, ami néha, szánandó, viszont, egyben, tiszteletet parancsoló is, mert alázatosan meghajol a feladat végrehajtásának „lehetetlensége“ előtt... Szerzői mozi, elsőfilmes alkotótól, s amennyiben „ennyi van“ Bavo Defurne tehetségében, reméljük utolsó mozi, egyben..., ne amortizálja máskor, mások nálánál nagyságrendekkel kiugróbb talentumát! Vagy alkosson olyat, hogy a néző ne szenvedjen másodlagos szégyenérzet rabságában..., kicsit pironkodtam a mozi végén, hogy egyáltalán látnom kellett, mindezt...! Három csillag, minden kis agácskája ezen csillagoknak a színésznő iránti tiszteletemnek szól... (S elnézést, hogy ugyanazt, kétszer is..., de véletlenül a rendező "oldalára" írtam, mindezt, a technika ördöge..., s a figyelmetlenség, megtréfált ;) ) |
2018-01-14 10:01.00 |
Remekül átlátod a "lényeget"..., nincs is mit ehhez hozzáfűzni, érdemben.
Alkalmazkodj, vagy "pusztulj"! Talán eszembe ötlik - bár más téma, de mégis - az e-recept! Kíváncsi leszek, egy mátrai kis falu "Bözsi nénije", miképp fog viszonyulni hozzá. A virtuális köldök zsinór, mindenképp káros - a különböző "ügyfélkapuk", banki netes ügyintézés, etc. - életünk minden morzsájába való belátást szolgálják, semmiképp nem kényelmünket, hiába áltatnák ezzel magunkat - s, ha elfújja a szél a papír alapú tájékoztatás semmihez nem fogható nosztalgikus illatát - legyen ez könyv, újság, térkép, vagy bármi más, épp fényképek - akkor ismét szegényedik a világ..., mindezt mondom úgy, rég nem vettem már ezen újságot, de örültem, még létezik..., mindez idáig! Mindig "betegre mosolygom" magam, mikor ismerőseim GPS nélkül, még a saját otthonuk utcáját sem találják, térképet olvasni meg annyira tudnak, mint amennyire Mészáros "tehetséges elvtárs" átlátja saját cégbirodalmának szövevényes rendszerét. Nekem nincs "face", nincs okos teló, nincs GPS, sem nem függök különböző "appoktól" s eszközöktől, mégis biztos lábakon áll egzisztenciám, kaján vigyorra húzódna ajkam, ha az informatika túlzott ránk telepedése, hirtelen kivonulna világunkból, sokan tapogatóznának a sötétben..., vakon! :) |
2018-01-12 17:21.32 |
Először is köszönet Benedict Andrews-nak a rendezőnek, a bátorságért, hogy merészkedett belenyúlni egy ennyire provokatív témába, ily intelligens mód, ennyire ítélkezésmentes elmélyültséggel, másodszor köszönet David Harrower drámaírónak, a téma felvetés sokszínű gondolatiságáért, harmadszor köszönet David Fincher-nek... - túl a Hetediken, a Harcosok klubján... s sorolhatnám remekléseit - , hogy felfedezte nekünk Rooney Mara káprázatos tehetségét!
Évekkel ezelőtt írtam e fórumra, A tetovált lány amerikai verziójának ereje nem kizárólag Fincher vérprofi szakmaiságából fakad, hanem a“ Salander“ karakter megformálójának bitangul átütő jelenléte teszi hozzá azt a pluszt, amitől nem felesleges a remake! Mara karrierje onnantól ível meredeken felfelé..., s csak felfelé, bármiben tűnik fel, nem nyújt könnyen felejthetőt. Ennyi előzetesül..., s nem mellékesen! S akkor a mozi..., gyorsan felejtse el megtekintését azon tömeg, mely szimplán undorodik - amúgy joggal - s nem is enged magához közel más megközelítést, pedofília témakörben, mint a „kibelező verziót“, kevés dolog e világon - mely büntetőjogban is fellelhető háttérrel bír- , mi több indulatot s gyűlöletet keltene, mint a pedofília.A társadalom általános közvélekedése három bűntettet ítél el konzekvens mód, egy platformra helyezkedve, világlátástól függetlenül, a gyilkosságot - ezen tett minősített eseteit előre sorolva - , a nemi erőszakot, s a gyermekek ellen elkövetett szexuális hátterű bűncselekményeket. S akkor itt egy mozi, mely gondolkodik, árnyal, töpreng..., s körbe akarja járni e témát úgy, hogy igyekszik bízni a befogadó szellemi érettségében, s abban, tud közölni..., másképp, s tud közelíteni másképp, nagyon másképp. Sikerül neki, nem is akármilyen színvonalon. Nincs ragacsosan édes, viszolygást keltő negédességű lollipop, vásárian ócska vattacukor, szivárvány színű cukorkákkal közelítő, ármányos furfanggal „megáldott“, behízelgő modorúan „sátáni figura“, ki aljas szándékú, sötét vágyak által vezérelt pislantásokkal cserkészi be a kislányokat, számtalanul, felcsalva lakására őket, megtiporva „liliomukat“, csak a ..., csak a szomszéd! A szomszéd, ki segít megszerelni a csapot, lenyírja a füvet, grillezik s sörözik a haverokkal, van barátnője, felesége, asszonya..., ki átsegíti a vakot a zebrán, s átadja ülőhelyét a villamoson a terhes kismamának... A szomszéd..., el tudjuk képzelni a szomszédunkról? Ugye nem! S az elcsábított gyermeklány s ezen szomszéd közt, nem egyszerűen a torz szexualitás dominál - a filmben kerülik is a kendőzetlen bemutatását ezen aktusoknak, így is képes rettentő mód "láttató" lenni, s nem törődni a konvencionális szemérmességgel- , hanem érzelmek..., döbbenet, de létezik ilyen...?! Bizony létezik! Abszurd az egész..., de hány ilyen eset lehet? Látens mód? S mik az okok, okozatok? S torz, hisz érett, felnőtt férfi miképp..., és , hogy...? Nem értem, soha nem is fogom, szerencsére, de ebben a moziban próbálom átlátni, a miérteket - én ezt érdemnek tekintem, hisz igyekeznek túllátni a szerzők a zsigeri elutasításon!Mert ez a legkönnyebb.Meglátni az érzelmi motivációkat, a szarrá rongyolt életek mögötti háttereket, nem könnyű, belátható. Mindezt jól ábrázolni, értően, s megértően, még nehezebb, mindezt elfogadtatni a nézővel - elfogadni, hogy még az elkövető is szánandó s sajnálható - embert próbáló feladvány. Itt nincs győztes s vesztes, nincs megoldó s feloldó algoritmus, nincs matek, csak totális vesztes s vesztesek, gyötrődve a perverz vágyak s a megmagyarázhatatlan kötődések közt..., évtizedek múltával is.Használni a testet - Una teszi ezt, oly szánandó mód, hogy könnyek a szememben, nem tudta megismerni a felnőtt nő valós testi gyönyörét, nem is tud élni vele - s keresni a feloldozást, mi soha nem jön el, a bűnös múlt elől nincs menekvés, utánad nyúl..., váltsál nevet, kezdj új életet..., tök mindegy - Ray igyekszik, ebbe az irányba s már azt hiszi talán, de Una nem hagyja meg számára a kiutat, joga van ehhez? Vagy nincs? Nincs mentség - nem lehet mentsége egy önmagát felnőttként definiáló férfinak - arra, amit Ray tesz, de nehéz a magyarázat arra is, amit Una érez..., s szándékkal nem keresek pszichológiai hátországot: megfelelő „apakép“ hiánya, sivár gyermekkor, túlérett libidó... etc. - szememre rótták már; konyhai mód állok mindehhez, hisz nem értek hozzá - ugyan honnan is értenék? - fárasztó vagyok s ostoba..., de legalább töprengek..., mások helyett is, a nehéz melót elvégezni, hálátlan feladat. A terek - színházi intimitás helyett, hova e mű alapban íródott - fehérek, „sötéten ragyogó fényűek“, üresek, tágasak, ridegek s labirintus szerűek..., az ember bennük, elvész..., s mindenki alárendelt statiszta két lélek tragédiájának mellékalakjai - remek rendezői meglátás - s menekülés, egyik helyről a másikra, egy raktárbázis fagyos hidegsége s két roggyant lélek spirituális vergődése, néha távol egymástól - majdnem eljutva a nosztalgikus szexuális együtt létig, fura nem, pedofília emlegetése közben, mindez - néha pedig szemtől-szembe..., konfrontálódva, kőkeményen, mérgező nyálat a másik fél szemébe fröcsögve..., s szegény arab srác, áldozat ő is, pedig oly emberi, tiszteletet parancsoló, s igazi férfiként viselkedik - szeretkezne Unával, hisz azt hiszi, hogy, de rögvest pazar beleérző képességgel reagál, mikor látja..., „dehogy“ -, ahogy minden férfinek kéne, hasonló helyzetben.Csak tudatlan, hisz nincs birtokában alap információknak..., figurája remek kiegészítője, egy iszonyú erejű, pörölycsapásszerű kétszemélyes drámának. Ben Mendelhson s Ronney Mara olyan produktumot pakol le az az asztalra ebben a moziban, hogy lazán pattintom nekik a virtuális „oszit“, s legkevésbé sem vagyok meglepve azon, témát én nyitok ezen filmnek, mert könnyű a népszerű mozikról írni - sok okosat, miket én is örömmel olvasok - , de egy ilyen témában megszólalni, rizikós, s oly nehéz, s kiválthat, mocskolódást is..., akár. Ray nem egy megrögözött pedofil - vagy az? - Una nem született „victim“, vagy az? A moziban az a fantasztikusan értékes, hogy meri hagyni nézőjét, „tovább gondolni“, a látottakat, mi, miért, s hogyan..., s mi lesz holnap? Egy biztos, a mérhetetlen szenvedés, s egy garantált, a két tönkre ment élet! Rettentő nehéz film, lassú, súlyos, végtelenül nyomasztó, senkivel sem lehet őszintén azonosulni s senkit gyűlölködve elítélni..., ellenben mégis hát..., undorom Ray karakterétől, s ez így természetes, minden normális férfi, így kell, hogy gondolja..., a világ bonyolult, s nincs összetettebb rendszerű biológiai lény, mint az ember..., maga! |
2018-01-08 11:13.54 |
Valóban, ő a gyenge láncszem..., nem a férfi főhős, ki egy fonnyadt karalábé karizmájával bír... s kit a hivatásosok is kritizálnak, s mozi gyenge pontjaként jellemeznek, ellentétben Herfurth erős, bájos, nőies jelenlétével :)
S valóban, Herfurt jegyi - részben - a forgatókönyvet, ő rendezte a filmet s ő a női főhős..., de ha ő nincs, jó filmet lehetett volna kihozni..., ebből..., most ez, hogy??? :))) Aha..., tényleg, még jó, hogy írnak ide oly személyek is, kik "új látásmóddal" gazdagítják e fórumot... :) |
2018-01-07 11:11.18 |
Valahol olvastam : „ Nem véletlen, hogy hatalmasat bukott a tengerentúli mozikban.“
Amennyiben bárki komolyan gondolja, hogy ez a - kritika végi értékítéleti összegzésnek szánt - kijelentés, valamiféle releváns esszenciával bír, egy mozi nívóját illetően, gyorsan hagyja abba szakmáját, s kezdjen esztergálásba, a vas hideg hűvössége, jól bírja a birkaságot, egy két tized-milliméter ide-vagy oda..., legfeljebb zsebben marad a subler! A tengerentúli mozinézők szellemi szintje - nagy tisztelet a kivételeknek - popcornba fulladt már rég..., nem mérvadó, s hurrázzák A Vasember, s ki tudja hányadik bugyuta blockbuster, ezredik újrázását - nem lebecsülve, csak helyén kezelve ezen filmeket - tudom, persze 3D meg egyebek..., humor, látvány, jól szabott történet, szív nélkül, érzések nélkül, amúgy. Nagyrészt egyet értek az itteni kritikákkal - legalább is nem tudok velük vitázni, mert nincsenek tényszerű érveim - a mozi giccses, képi világa egyszerre ömlengő túlzásokkal teli, s egyszerre távoli, idegen, nélkülöz, minden „mennyei“ feloldozást, a krimi szál vonalvezetése pontatlan - részleteiben már-már nevetséges - s végtelenül felszínes. Ilyen mozi esetében rühellek elmerülni a gyakorlati részletekben, de elárulhatná valaki, miképp is lehet, egy óvatos becslésessel is legalább tíz köbméteres gödröt úgy kiásni, egy sárban úszó szántóföldön, hogy a temérdek kitermelt „melléktermék“ - körülbelül több száz talicskányi összetapadt föld - csak úgy felszívódik a semmiben, s a gyilkosság után visszatemetni, ugyanezen gödröt úgy, hogy az senkinek nem szúr szemet. Mindez egy „mindenki ismer mindenkit“ kisváros közegében..., sehogy, nyilván...! S mégis, én elnéző, sőt, vállaltan elfogult vagyok e mozi iránt. A színészek egy része „elpazarolt", Sarandon sztereotip vagány, piás, de szerethető nagyija, Weisz teljességgel kihasználatlan karaktere - pedig mekkora színésznő! - s Wahlberg vergődése, nos, mondjuk még az ő karakterébe raktak némi energiát, az ágyúval verébre esetének iskolapéldája, még a „látó“ lány is kidolgozottabb, s megismerhetőbb..., mi látjuk őt, ő lát minket..., ha érthető, mire gondolok! Ellenben Saoirse Ronan..., már itt imádtam, sugárzik, él, tündököl, vibrál, fátyolosan áttetsző, s közben oly hús és vér, oly hiteles - miközben elvben már halott -, hogy simán elvarázsol, magával ragad, uralja a mozit, Tucci-t meg hagyjuk is, ő rá nincsenek oly jelzők, mik túlzóak lennének, zseniális! Minden idők egyik legszerethetőbb, legtehetségesebb, nagyrészt bolondosan túlrajzolt szerepekben tündöklő hollywoodi karakterszínésze, ezúttal megkapta a lehetőséget, hogy élete eddigi legjobbját nyújtsa! Élt vele, közénk hozza a „hétköznapi gonoszt“, semmi diabolikus túlzás, csak dermesztő frász..., minden vásznon töltött másodperce rémítően ördögi, s közben ijesztően hétköznapi. Nem tudom miért - ez csak benyomás - úgy éreztem, Peter Jackson erős személyességet pakolt e filmbe, s miután a vizuális csodateremtés terén, nehezen utánozható képességekkel bír, elszaladt vele a paci..., én ezt megbocsájtom neki, azt is elfogadom, ha mások nem ily elnézőek. Hideg fejjel nézve, a mozi középszerű, én ezt szívvel néztem, kedves halottaimra - is - gondolva közben... Tudom, Jackson A Gyűrűk Ura mítosztengerével beazonosított, de szégyenkezve bevallom, számomra Tolkien s műve, illetve a megfilmesített legendárium, annyi izgalmat hordoz, mint egy kiló fagyott csirkeszárny..., teljesen hidegen hagy, ellenben sokan felvetik, a King Kong profizmusát... - mit én is "imádtam" -, de szerényen és halkan megjegyzem, a King Kong is giccses..., nem kicsit, nagyon!, a „nagy majom“ halála, egyenesen könnycsordítóan nézőbarát, talán azért is, mert abban a moziban is azt éreztem, mint ebben, Jackson „átadja“ lelkét a témának, ami túlzásokra ragadtatja..., s nekem ez tetszik, szeretem meglátni az embert, műve mögött..., szeretem, ha megérint, ha közöl, ha velem együtt gondolkozik, velem sír, velem álmodik, legyen ez az én bajom! |
2018-01-06 11:03.56 |
Amennyiben Jason Statham az angolok válasza Bruce Willis-re, akkor Virginie Efira a franciák - belgák, legalább is születés "jogán" - válasza Katherine Heigl-re!
Néha szinte kísérteties - bizonyos beállításokban főleg - a külcsínbéli hasonlóság a két színésznő közt, s bár Efira filmográfiája lényegegesebben szűkebb keresztmetszetű, mégis megkockáztatható, a tehetsége - legalább is az eddig látottak alapján - meghaladja amerikai kolléganője talentumát. Igaz, én bizakodó vagyok, Heigl személyét illetően, ugyanis az amerikai szőkeség vonzó nőiessége s csinos buksija, újabban erőteljesen kikukucskál, a mesterségesen rákényszerített s rászabott skatulyából. A moziról amúgy elég nehéz mit mondani..., újat legalább is, mert már megint... s ismét - tényleg, annyi filmben, szinte ijesztő... - páratlanul elcseszett életstratégia, zűrös mindennapok, diszkomfort környezet, rossz házasság s válás, két gyermek, nagyjából, lássuk be, anya nélkül nevelkedve, sivár boldogtalanság, depresszió, pánikbetegség, kapkodás..., s egy remek hivatás, amit kihasználni, a legjobb értelemben, nem képes Victoria karaktere, akkor sem, ha amúgy tehetséges ügyvéd. S netes, direkt szex ismerkedés, fényképek s buta, másoktól-másolt s "lopott" szövegek, nick nevek alapján, katasztrofális következményekkel - csak az dugjon vad idegenekkel, legyen férfi vagy nő, ki épp nem aszexuális korszakát éli, s vágyja a személytelen testiséget, önmagáért, a gyönyörért - nincs ebben semmi bűnös, van, hogy egy idegen farok vagy punci kell, egy pazar dugás, gátlástalanul s utána viszlát, ki jobbra-ki balra, s nem romantikus álmodozás s tartós "viszony", mi sokszor maga az "iszony" :) - illetve, ha már..., a netes kínlódásnál - hol otthonodba vagy kénytelen beengedni ismeretlen, idióta seggfejeket - sokkal egészségesebb s őszintébb egy swingerklub..., hmmm, tapasztalat mondatja velem, amúgy Dél-Franciaországban még swinger falu is létezik... ;) Létrejöhet "ilyesmi", valós igény nélkül? Ugyan már! :) Ne kérjük számon ezen a mozin romantikus-komédia megszokott sémáit - nem értem, ez mitől is vígjáték, egyáltalán? - ugyanis ez egy kőkeményen társadalmi témájú film, alsó hangon súrolja a dráma kategóriát, nem vígjáték, nem "romkom" - bár megtalálhatóak benne valós érzések is - ne erre készüljön, ki megnézni kívánja. Amúgy nem rossz kis film, mindenképp jobb annál, mint amilyen pontszámot, ezen oldalon eddig "kiérdemelt", igaz már megszoktam, nézünk, nézünk..., de nem látunk! |
2018-01-04 23:08.13 |
Rommá lehetne okoskodni ezt a mozit, film-kritikai kritériumok alapján keresni hibáit, gyengeségeit, sorolni önismétlő romkom kliséit - nagy erőfeszítést nem igényelne ezeket fellelni - hiányolni belőle a karizmatikus férfi főhőst..., sorolni az amcsi előzmény filmekből lopott ötleteket, s tényleg "csúffá" lehetne cincálni..., csak épp hülyeség lenne.
Ez a mozi nem vájt szemű esztétáknak készült - kik amúgy is mindenben találnak hibát, hisz létezésük függ a hibakeresés sikerességétől -, hanem a kedves romantikára, szívet melengető bájra, szerelmes pillangók - kik fontos szerepet kapnak a moziban :) - repkedésére vágyó nézőknek, kik épp tesznek a kifogásolható részletekre, hisz eszük ágában sem lesz elrontani a saját szórakozásukat, valamiféle szőrszálhasogató nyavalygással... Ki erről a moziról, "vakbélgyulladt komolysággal" firkant, ez tényleg..., hülye, na! Karoline Herfurth egyrészt remek színésznő, másrészt bűbájos nő, harmadrészt profi "megfigyelő", mert oly bámulatos ügyességgel emelte át, az Amerikában született műfaj jól működő elemeit, saját mozijába, hogy az ősatyák elégedetten csettinthettek.Lehet sírni, lehet nevetni - a két mellékszereplő patent s náluk érkezik a humor - lehet drukkolni, baromi jó betét dalon andalogni, kicsit kinevetni Katja Riemann személyén keresztül a "celeb létet", még akkor is, ha hamar kiderül, Riemann karaktere igencsak értelmes, s okos gondolatok hagyják el száját, lehet kicsit gyönyörködni Berlinben - végre nem L.A. vagy New York - s persze lehet örülni a végének..., mi kell még? Semmi, én pompásan szórakoztam, s kicsit körbeölelte e mozi, ma épp fáradt s kiégett lelkemet, nem vártam tőle többet... "A szerelemben nincs talán..." |
2018-01-04 22:35.44 |
nézed meg-> nézd meg, fránya fáradtság! |
2018-01-04 22:34.05 |
Netről "kalózkodtam le"..., sajnos linket nem tudok hozzá, az online nálam nem működik, de ha meg tudod szerezni, mindenképp nézed meg, nagyon "enyedi" élmény lesz....:) |
2018-01-04 11:17.51 |
A vitát - értelmes érvekkel - intellektuális kihívásnak tekintem, miből - akár - tanulhatok s képes vagyok visszavonulni is, ha úgy érzem, meggyőztek, vagy eljutottunk a "végpontig".A tésztabunyó az - lekezeléssel, cinizmussal, útszéli hanggal "tarkítva" -, mi taszít..., egyet értünk!
Én is érzékeny lelkű vagyok... :) , de a vita inspirál, a veszekedés nem! |
2018-01-04 11:11.34 |
Nem féltél s nem borzongtál, mert a horror ingerküszöb "magassága" a Proxima Centauri szintjére ugrott..., nem félünk, nem borzongunk, miközben a való életben még attól is összerezzenünk s kiveri a víz legtöbbünket - érvényes bérletünk megléte ellenére -, ha meglep minket egy BKV ellenőr..., vagy félreállít igazoltatni a rendőr. :)
Érdekes látni, miképp is változott a befogadói oldal hozzáállása a mozis félelemkeltéshez, az elmúlt néhány évtizedben. |
2018-01-04 11:02.31 |
Yoda: "A harc senkit nem tesz naggyá..."
Ezen apró bölcselet megértéséhez, félek több kell, mint inaszakadtáig harcolni... s "árnyékbokszolni" a végkimerülésig:) |
2018-01-03 23:47.54 |
Nagyon nehéz erről az alkotásról, valami „hűha“ véleményt iderittyenteni - ám, hálás feladat, aminek nem tudok megfelelni, mert nagyon csapongani fogok - körbebazsalyogva a feltámadó magyar film új reneszánszát, s ünnepelni a habokból kiemelkedő Vénuszt.
Egyrészt azért, mert, aki nem szereti a magyar filmeket, ezt sem fogja, ugyanis nagyon „magyar“, nagyon lassú, nagyon jellegzetesen, igaz kicsit néha keresetten hordozza magán a művészfilmes eszköztárat, kegyetlenül őszinte, s a tájékozatlan néző is azonnal beazonosíthatja a film bölcsőjének földrajzi és szellemi eredetét, ebből kifolyólag, ha negatívan elfogult, nem illeszti be táncrendjébe. Másrészt, Enyedi Ildikó egy olyan lerágott csontról mesél e filmben, mely példának okáért Haneke szinte egész munkásságának alapját - is - képzi, de egy másik magyar filmes siker: Kocsis Ágnes Friss levegője is hasonló témakörben tapogatózik. Harmadrészt pedig, menő „értelmiségi attitűd“, mondhatnám, sikk lenne áradozni róla, vagy épp ellenkezőleg, az irigység oldaláról közelítve, okkal-ok nélkül bírálni, netán ócsárolni. A magyar így szokott a sikerekhez viszonyulni, szélsőségesen, vagy hozsannával, vagy dühtől fröcsögve lásd: Saul! Pont ezen okból kifolyólag egyetlen kritikát, véleményt, fórumos hozzászólást sem olvastam el erről a moziról, hogy „szűz szemmel“ nézhessem, ne vezesse a kezem senki. Megpróbálok objektív maradni, s egyik irányba sem elmozdulni, de nem tagadhatom, ez a mozi - s most igyekszem rém egyszerűen fogalmazni - nagyon tetszett!, néhány túlzóan direkt, s hatásvadász jelenetet leszámítva, néhány erőltetett, életszerütlen pillanatot kifilézve a képek sorjázása közül, egy remek filmet kapunk! Feleleges azon polemizálni, hogy a vágóhíd jelenetei mennyire voltak szükségszerűek, ebben a naturálisan véres formában, s hogy ez milyen funkcióval bír a történet szempontjából, mert Enyedi Ildikó így álmodta meg filmjét, s kinek ingerküszöbét ez ingerli, netán túlugorja, bátran biztatom, tekekerjen egy kicsit tovább..., érdemes! Mindezt csak azért hangsúlyozom, mert ismerek személyt, ki emiatt hagyta abba a filmet, s nem vagyok híve a „beletekerésnek“, de ezen kivételes esetben, elfogadható taktikának tartom. A magány, elidegenedés, sivár lét, kommunikáció hiány..., most tényleg, ebben a világon semmi eredeti nincs, annyi különböző művészeti ág tűzte már tollára, vésőjére, ecsetjére, objektívjára ezt a huszadik-huszonegyedik századi társadalmi betegséget, hogy a műveket sorolni is nehéz lenne. Érdekes, hogy épp a minap néztem újra az Alan J. Pakula által fémjelzett, remek film noirt, a Klute-ot, s ott is..., két végtelenül magányos lélek lassú egymásra találását tárják elénk, precízen kidolgozott tempóban, csodás atmoszférával, remek színészi játékkal megtámasztva, krimi közegbe ágyazva ugyan, de lássuk be a bűnügyi szál, mellékes. A Testről és lélekről hasonlóképp két ember magányba fulladásának drámája, illetve az ezen állapotból való bizalmi viszonyok felépülésének története, de olyan meghökkentően briliáns alapötletből merítve, ami egy óriási dicséretet érdemel.Az álom tőlünk független s mégis tőlünk függ, azt álmodjuk, ami történik velünk, ami foglalkoztat minket, ami hiányzik..., vagy épp amiből túl sok is van, azt álmodjuk, amitől félünk, amire vágyunk..., ami napközben nem történik meg velünk, pedig szeretnénk, vagy épp ellenkezőleg, megtörténik velünk, pedig nem szeretnénk. Még a legszürreálisabban képtelen álmaink mozgatórúgóit is napi történéseink befolyásolják. Nem véletlen, az álmot mindig is „fejteni" akartuk..., de soha nem tudtuk - néhány sarlatánt leszámítva, kik álmoskönyvekbe tömörítették szamárságaikat. Pillantások, szavak s végül az érintések..., lépcsőfokok, egymás felé, mert világunk úgy torzult, hogy sem szemkontaktussal, sem verbális interakciókkal, sem a testi „gesztusokkal“ nem tudunk már bánni.Félünk a másik szemébe nézni - próbáld ki egy villamoson - , félünk őszinte, esetleg barátságos hangulatú, személyes hangvételű beszélgetést kezdeményezni - járok olyan helyre, ahol ennek természetesnek kéne lenni, s nagyon nem az, az emberek „belső némaságuk foglyai“, miközben csak a felszínről fecsegnek - s félünk, megölelni valakit, megfogni valaki kezét, természetes egyszerűséggel - a „déli népek“ érzelmesebb temperamentuma még őrzi erre a képességet.Dadogunk, botladozunk, kínlódunk s közben őröl a magány - akár egy párkapcsolatban is - s jöhet az a bizonyos iszonyúan felkavaró, egyben szenvtelenül hideg végső jelenet a fürdőkádban, s bizony az a telefon, az életben, nem biztos, hogy megcsörren. Haneke garantáltan nem így zárta volna a történetet! Természetesen a mozi sarkít, de megértem, mert én is úgy vélem, csak a sarkítást értik az emberek, a finom utalások elvesznek, menet közben, direktnek, száraznak, adott esetben brutálisnak kell lenni, az leér a befogadóhoz.S az élet - nyilván - nem annyira drámai, mint a mozi, de „megtanultunk“ ritka szarul élni, rettegni az élettől, egymástól s ráadásul a ma emberének különleges képessége fejlődött ki arra nézve, hogy képtelen legyen úgy boldog lenni, hogy a nem pénzben mérhető értékeket helyezi előtérbe.Évtizedről-évtizedre öregedve tapasztalom én is, hogy távolodunk egymástól, s mennyire telibetalál minket e mozi üzenete. Legalább is az az üzenet, amit nekem mondott, más láthatta ezt teljesen eltérő mód is. S a film lezárása végül is „boldog vég“, a szeretkezés olyan, ami ebben a helyzetben ettől a férfitől s ettől a nőtől még hiteles is, az egyik már nem tudja, miképp is viszonyuljon az intim testi érintkezés ezen új formájához, a másik pedig még nem tudja..., majd megtanulják! De..., esélyt kaptak, s kellett ez az optimista végkicsengés, ehhez a finom rajzolatú, ámde korántsem habkönnyű filmhez! |
2018-01-03 15:31.07 |
Jómagam csak az alattam szóló "szaftját" gondoltam tovább, s túl... :)
Tudom, hogy tudod, mire gondoltam e "markáns" jelzős szerkezettel. ;) |
2018-01-03 13:05.57 |
Khm..., ezzel nem vagy egyedül! ;)
S pont az a bajom, ebből a moziból hiányzik a" lucskos szaft"..., a bátorság, a szókimondás, a spiritusz, a robbanás pontig "fokozódás". Tán - s lehet rosszul vélem - ez alapvetően "női film", talán nem a véletlen műve, hogy két hölgy - Anita s Bambi - nyilvánul itt meg, részletesebben, kifejtősebben. Jómagam, dolgoztam együtt kupacnyi nővel, évekig, s nem váltottam ugyan ki belőlük "ösztönállati" megnyilvánulásokat, nyilván nem ontok magamból Colin-os tesztoszteronfelhőket :), ám remekül beleláttam a kényszer szülte összezártságban élő női közösségek, marakodással, vetélkedéssel, irigykedéssel teli, versengően pusztító mikró világába. Ez a feszültség, még egy nagyon hétköznapi munkahelyen is oly annyira kézzel fogható, vibráló elektromossággal teli, mit nem észlelni, képtelenség. Ennek mozis verzióját kerestem, s vártam..., vártam..., vártam, Sofia Coppola szemszögéből láttatva, mindhiába. Az egyébiránt igen tehetséges s általam kedvelt rendező hölgy, ezúttal túl felületesen helyezte ujjait a "téma pulzusárára", s erős szívdobogás helyett, méla s untatóan szabályos EKG görbét kapunk, perfekt szinusz ritmust, profi kivitelezésben - minden színész hozza, mit elvárunk tőle, Farrell még többet is -, de a játékmenet vége fele, már erősen vártam némi izgalommal teli fibrillálást! Sajnos, hiába. |
2018-01-01 10:45.51 |
Mike Leigh nem ontja a filmeket, ötletszerűen, „meggondolt“ a munkássága, s nem törekszik kiszolgálni a populista elvárásokat, nem a jegypénztárak statisztikai mutatói hozzák lázba.
Legutóbb, az egyik legjelentősebb - s tán legismertebb - romantikus angol festő, William Turner életlezáró éveiről készült mozijával ejtett rabul..., baszki, Timothy Spall, briliáns! Ki ismeri a rendező elbeszélő stílusát, megfelelő hozzáállással készül neki ennek a mozinak is, mert olyan nagyon „Leigh“..., mit hagyni kell hatni, s időt kell neki adni, a türelmetlen néző, hamar nyúl a távirányítóért! Nem tanulsága ezen mozinak - nem vagyok oly önhitt, hogy valamiféle esszenciális összegzést merjek számra venni s Leigh elméjében sem óhajtok kotorászni - csak élettapasztalat, merni kell „kicsinek lenni“ s maradni, merni kell aprókat álmodni, merni kell fellelni, beépíteni, a másik énünk hozzáadott értékét, életünkhöz..., s hiába kell! tudni élni - mert azért lássuk be, ha néha nem formázzuk le tudatos akarattal a winchestert, lefagy életünk operációs rendszere s az újraindítás mindig kapkodó s kétséges eredményre vezet - egyben óriási bátorság is kell a mikroszkopikusan is alig észlelhető örömök tudatos felismerésére, s nem kergetni a ködfátylon túli álmokat, sem alkohol mámorban, sem anélkül..., nem vágyni bűn..., sőt, azokat a bűnős álmokat, néha napirendre kell tűzni, hanem harc nélkül feladni azt, mi zökkenőmentes, olajozott zakatolással teszi a dolgát, hónapról-hónapra. A ma "divatja", a gyors feladás..., gyávák vagyunk küzdeni, belátni, s okosan élni...! A bátorság - kit, mit hisz annak, képzeletére bízom -, s a hülyeség ugyan kéz a kézben járnak, ám nem ekvivalensek egymással. S persze..., - na most előjön hidegebb, mások zavaró repüléseit mára már megunó s konzekvensen elutasító, gonoszabb énem -, merni kell kizárni, hűvösen kezelni, elnéző távolságtartással vizsgálni , bármit s bárkit, ki vagy mi, felelőtlenül feldúlhatja saját, komoly nehézségek és küzdelmek során felépített életem belső szeretettel teli kapcsolatrendszereit s tán mások számára középszerűen unalmasnak tűnő, ám óriási értékkel bíró harmóniáját... Az alattam szóló Rustyval ellentétben - ki egyébiránt, jó szokásához híven, magas szinten „lát“ s ír - nem érzem rendkívül szimpatikusnak e házaspárt, inkább azt mondanám, szenzibilisek, együtt érzőek, nyugodtak, kiegyensúlyozottak..., olyan irigyelhető „fajták", kikből egyre kevesb, ám alig látható mód, okosan bújtatva, ellenben kíméletlen pragmatizmussal védik magánszférájuk bástyáinak a külvilágtól óvó fedezékét..., nagyon megértem őket! Én sem másképp már..., emberséggel, ám nagyon körültekintően, óvatosan, abban az időben, mi még adatik. |
2018-01-01 08:13.12 |
Szegény Garry Marshall - Isten nyugosztalja - pályafutása során, többször is kétségbeesetten próbálta duplikálni a Pretty Woman sikerét - minden különösebb erkölcsi aggályt nélkülözve, nem titkoltan Richard Curtis-t is "lopva" - , ám sikertelenül.
Két olyan mozija azért felrémlik - Anya,lánya, unokája, Krumplirózsa - , melyek egy igen élvezhető színvonalat hoznak, s mit ad isten, még "mondanivaló" is fellelhető bennük, viszont megbocsáthatatlan mód megalkotta az Oltári nőt s a Valentin napot is, csúnya árnyékot vetve munkásságának legnépszerűbb darabjára. Mindig gyanús, mikor egy mozi telve van "sztárokkal - Oscarok is megjelennek - , mert a nézőben önkéntelenül felmerül a gyanú: ha nincs ütős forgatókönyv, akkor majd viszik a balhét a nagy "nevek"! Ez abban a moziban sincs másképp, nem kell kellemesen csalódni, szkript helyett imponáló névsor..., s ebben ki is merülnek az érdemek. Persze azért, szilveszter délutánján - sminkelés, frizura alkotás, ruha válogatás közben, készülve az éjszakai bulira - , némi sós mogyorót rágcsálva, unaloműzés végett, épp "elnézegethető" ez a film, de hogy másnap, vagy harmadnap is fel tudnánk idézni belőle "fontos" jeleneteket, ikonná nemesülő pillanatokat, okos párbeszédeket..., nos ezt kétlem. Tucatáru... |
2017-12-31 11:34.21 |
Édes Kis Malac, édes kis csaj, édes kis mese..., így karácsony tájt, jól esett...
Persze a szkript a fabulák szájról-szájra terjedő, s egyben irodalmi hátterű történeteinek számtalan eleméből lopkod, újra értelmez, vegyít, majd összegyúrja e sztorit, egy kitalált város - ám bántóan valóságos s aktuális - kitalált világának, modernizált környezetébe átültetve. Viszont, tudatosan szívmelengető, kellemes hangulatba ágyazza, mondandóját, átgondoltan formázott szűrrealitással fogalmaz, befogadhatóan s vállaltan meseszerű mód formál, két tehetséges, s színvonal emelő színész segítségével..., Ricci még malacorral is bűbájos, s tehetséges, McAvoy pedig erős jelenléttel villantja nem középszerű tálentumát. Aranyos mesefilm..., s számomra inkább ez, mint a negédes dalok édeskés hamisságába fulladó "dizniuniverzum" álságossága! |