 |  |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| DVD / Blu-ray premierek |
| Alien - Romulus *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (DVD) |
| Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
További DVD premierek |
| További Blu-ray premierek |
| Hamarosan a TV-ben |
| Az első ember - Cinemax, 10:10 |
| Virágba borult karácsony - Mozi Klub, 10:15 |
| Bagger Vance legendája - Film+, 11:15 |
| Karácsony az utakon - Film4, 11:25 |
| Made in Italy - Moziverzum, 11:25 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Jess Harnell (61) |
| Piros Ildikó (77) |
| Nick Moran (55) |
| Peter Medak (87) |
| Joan Severance (66) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| 2022-es választás |
| - Filmes Sámánok Rendje - |
| Érdekességek! |
| Romper Stomper - Vélemények |
| A platform (2019) - Vélemények |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
Dennis, a komisz ismét pimasz   |
| Aisling Franciosi |
Independence hozzászólásai
Szex receptre - Vélemények
| 2016-11-15 17:49.45 |
| Hát baszki..., a szex, a dugás, a kefélés, már csak ilyen!
Mocskos – na, néha akkor a legjobb – szabados, gátlástalan s mégis elfojtásokkal teli, nagyon direkt mód ösztönös, s egyben átjárhatják az érzések is – akkor a legfantasztikusabb -, bár anélkül is kurva jó tud lenni! Geci – van, ki nyeli, örömmel, ki csak élvezi testén, szétkeni mellén, több pasiét, akár..., ki pedig csak, ha magába engedheti , attól jön lázba- , pina – mit csodálni, nyalni, ízlelgetni s belé hatolni, oly jó - , anál – na, ennek élvezete keveseknek adatik meg, de egy szép női segget még nyelveddel körbe járni is jó- , meredten álló farok – mit magadban akarsz érezni, meg akarsz ragadni, kezedben érezni lüktetését, pulzálását, szádba akarsz venni s szopni, vadul, be nem vallanád..., de azért..., fétisek: lábfej, popsi igéző nyílása, biszex csajok..., pasik pasikkal, nőkkel, nők egymással – van férfi, ki ettől nem jön lázba?...ja, ő az idióta! - travik, többes, swinger... – ezt aki átélte, tudja miről beszélek, frenetikus, jobban rákattansz, mint a fűre- , s fene tudja mi még! Még egy fa törzsétől, egy zöld levelű páfránytól, egy késes rabló szorításától is meg lehet vadulni, el lehet élvezni! Szex, szex, szex...! Mindennek az alapja, nincs férfi s nincs nő, kit nem izgat, ha nő vagy, s mégsem, cseréld le partnered, mert alkalmatlan faszival élsz! Ja izé..., ezekről beszélni nem lehet, szemérmesek vagyunk, prűdek, pirulósak, álszentek..., s persze csont hülyék, mi magyarok!Nem is nekünk való e mozi, mert akkor sem fogjuk dicsérni, ha amúgy álmodozva maszturbálni fogunk megnézése után, vagy épp a takaró alatt farkat verni, s három papírzsepit tocsogunk tele! Ez egy spanyol film, nyitott, eleven, őszinte, kemény..., nem szépeleg, bátran kitárulkozik, szókimondó, izgalmas s szórakoztató egyben, elvezet, elnavigál a sötét bugyrokba, az éj vérpezsdítő mélységeibe, az átlag számára deviáns szegmensekbe, s persze megmutatja, milyen egy férj, ki elkábítja sérült feleségét, csak, hogy vele szexelhessen! Mert a nő már nem érzi nőnek magát, attól, hogy nem mozog a lába! Ilyen a szex, ha szerelemmel ötvöződik! Megmutatja, milyen, ha a férfi könnyek generálják az orgazmust, egy asszonynak, milyen az, ha egy ellaposodó házasságot egy kis biszex női muri dobja fel..., s utána egy tartós édes hármas,milyen ha az a baj, nőd csak a makkod nyalja, s nem nyeli farkad oly mélységbe, mint szeretnéd..., s milyen, ha mégis küzdesz, mert amúgy szereted, s szeretnéd jobbá tenni a szexet vele, s nem mással! Milyen, mikor két hallássérült talál egymásra, romantikus ám mégis fülledten erotikus mód... S a végén a zene..., az együtt élt öröm, a gyönyör ígérete, érzelmek, érzések, tűz, szenvedély..., kavalkád, forgatag, s szex! Mert, ugye mondtam már, szex nélkül nincs értelmes létezés! Ja..., ez az írás olyan vulgáris, nyers..., gusztustalan, s rögtön ítélkezzünk, ha olvassuk-s persze arról is ki papírra rótta -, látjuk, halljuk, de persze vágyakozunk, csak tré róla beszélni..., inkább isten, haza, család..., ugyan hagyjuk már! Ezt én meghagynám a Kövérnek..., s az összes többi ostobán nyáladzó hülyegyereknek! |
Nem beszélek zöldségeket - Vélemények
| 2016-10-06 17:02.34 |
| Nincs helyes reakció, nem is vártam rá..., a visszaigazolás meg - általában - megerősít, hogy bármennyire is csak kedvtelő agymenés, mit itt alkotsz, azért nem hull feltétlen mód, kiégett szikű üres puszta sivár temetőjébe a szó, mely "tolladból" kifolyik... :)
S valóban - legyek bár ezen megállapítás nyomán önteltnek feltűnő -, abszolút nem érzem magam azon halmaz tagjának, mely a felszínes, felületes egyének tömegét tartalmazza, még a halmazok uniójában sem vélem felfedezni magam! Írásaim, Általad való olvasása kapcsán felmerült bennem, ha pályát módosítasz, a diplomácia területe örömmel vár s elkerülhetőek lesznek a jövőben a nemzetközi konfliktusok...:) Na jó, most kicsit pikírt voltam, de ezután is örömmel olvaslak, mert piszok jókat írsz! |
| 2016-10-02 10:17.04 |
| Egy ideje figyelem itteni "munkásságod", s azon kevesek közé tartozol, kikért érdemes felpillantani néha e platformra.
Írásaid telve vannak szelíd humorral, és egyfajta empatikus "figyelmességgel", mi nagyon közel áll hozzám! Hasonló gondolkodás mentén haladsz, mint a sajátom, s úgy fogalmazol, ahogy sokszor én is tenném - csak jobban! Ezen filmről is szándékomban állt ideróni néhány sornyi reflexiót, de Utánad, már felesleges, ismételni minek, jobbat meg nem tudnék. Így inkább csak csatlakoznék Hozzád, kedves, szívhez szóló s nagyon, de nagyon francia mozi ez - inkább a nyolcvanas évek franciasága szövi át, modernebb hangvétel nélkül - átjárja az ember lelkét, s őszinte mosollyal lehet megtekintése után felállni, kedvenc fotelemből... :) |
45 év - Vélemények
| 2016-10-02 07:21.20 |
| Az egyedibb mozik - nevezzük " művészfilmeknek", mely maghatározást, én igen tág határok közt bátorkodok értelmezni - nem feltétlenül találnak könnyű s egyenes utat a nézőhöz.
A film ismertetője sokat segíthetett abban, hogy lehessen tudni, itt azért nem a cselekményesség fogja elvinni a balhét, mert ez a mozi "belül" játszódik..., s évtizedek távlata..., hisz már a címe is, ugye, ilyen téma könnyebb értelmezéséhez, átérzéséhez, pedig nem árt, ha jó néhány évet lemorzsolt már az ember élete rózsafűzéréből... Ellenben, mégiscsak elolvastad, amit írtam, csak érdekelt, hogy más mit látott benne - még, ha esetleg nem is tudsz minden gondolattal azonosulni - s Neked is tetszett Charlotte Rampling játéka..., már megérte megnézned. S lehet, hogy az évek haladtával, jönnek majd oly események..., mikor visszagondolsz, hogy bizony..., no, nem erre a filmre fogsz visszacsatolni - valószínű azt is elfelejted, hogy láttad - , hanem az ezen film és még millió más élmény által felgyülemlett tapasztalatok összességére. Még akkor is, ha ezt most nem biztos, hogy így látod. :) |
| 2016-10-01 11:13.15 |
| Dilemmák, kétségek, érzelmi megingás..., negyven öt év boldog együtt élés után, tán már furcsa, majdnem érthetetlen, s mégsem az.
Mikor felvetül a kérdés, alakulhatott volna ez másképp is, teljesen másképp, akkor indul meg a mélyben a töprengés, az önmarcangoló tépelődés, s „héja nász” nélkül zajló, ám ettől még súlyos házassági válság. Egy fiatal lány halála..., mely, ha nem következik be, ez a negyven öt év, meg sem történik, mi lett volna, ha..., s miért fáj még mindig ennyire, miért tör fel rögvest a szerelmi nosztalgia, egy rég halott személy iránt, miért söpri félre a jelent a múlt elveszett szépségének fájdalma??? S, miként is hat ez párunkra, ki szeret minket, s bizony a szeretet munka, munka, melyet a nagy átlag nem végez el, inkább sértődik s sért, alpári mód, útszéli stílusban, mert ettől véli többnek, erősnek, magát. Amit végig éltünk, felül s átíródik, fontosságom - érzelmi szinten – megkérdőjeleződik, nem veszem meg neki az órát, hiába kacérkodok vele, a svájci időmérőket kellető kirakat előtt való befelé fordult ácsorgás..., pompás pillanata a mozinak. A dialógok életszagúak, nem pörögnek ezerrel, csak úgy folynak, sodródnak..., rólunk is íródhatnának, a csendek magányossága, hiába lehet sokaknak unalomba fulladó, többet mesélnek, mint a szavak hibavaló sorjázása. A két főkarakter, abszolút leuralja a mozit – persze ez is a szándék- Charlotte Rampling csodálatosan elegáns játékkal örvendeztet meg, díjakat érdemlő produkció, ez nem vita tárgya! A tekintetében fellelhető mélabú, fájdalom, úgy mesél, hogy átrajzolja a mondatok hamisságát, s mégis keresi bennük a valós tartalmat - oly érdekes paradoxon ez - a táj szomorkás, a fák levelek nélkül, semmi zöld, semmi szín, szürkeség, pára, melyen nehezen hatol át a tekintet, bánat, elégikusan csendes merengés..., letisztult belső enteriőr, lélekben, külsőségekben az „otthon” megjelenésében egyaránt, skandináv utánérzés jelenik meg a mozi formanyelvében, a megvalósítás mikéntje másol, s ez hibául róható fel, de én megbocsájtom. A zongora futamok mögött is ott a fájdalommal teli kétség, a billentyűk által megszólaltatott harmónia, oly kétségbeesett, s szánandó..., ellenben méltóságteljes, s nemes egyszerre! Az ember komplikált egység, számtalan dimenzió futhat benne párhuzamosan, igaz, kikkel napi szinten találkozom, kiket sokszor itt is olvasok..., nos a faék, hozzájuk képest egy igen összetett s finoman cizellált rendszer. Nagyon nehéz mozi ez, sokan halálra fogják magukat unni rajta – ezen már soha nem lepődök meg, az ilyen fajsúlyos darabokhoz, a legritkább esetben olvasok, oly hozzászólást, mely engem is többé tesz, melyből tanulhatok, mely azt jelzi, vannak rajtam kivül mások is..., kik úgy, mint én, tudom persze..., szentimentális vagyok, beképzelt, másokat „felülről” ítélő, csak ezek a „mások” nem gondolnak arra, bennük a hiba, nem bennem – a legtöbben nem érzik, nem értik..., mert még kevés az élettapasztalat, vagy szimplán ostobák, ridegek, önzők..., a beleérző képességről meg ne is beszéljünk, kevesünk sajátja. Elsiklás, átsiklás, értetetlenség, felszínesség..., ez jellemző, szinte alig látom a kivételt, szerencsére néha találok..., oly személyeket, kik mélyebbek, kiknek érdemes megnyilni, kik nem csak éreznek – már ha? – hanem gondolkodnak is. Nos, már csak nekik tartogatom azt,mi bennem még él, s élni fog...! Kevesen vannak..., igen kevesen! Kedvenc mondásom: Minél több ember ismerek, annál jobban szeretem a kutyámat! |
Mit gondoltok az életről?
| 2016-09-25 11:41.22 |
| Az emberek nagy részének gond - még a ritka "gondolkodó" fajtának is - csak igyekszik leplezni, magyarázatokat találni, s többnyire hamis elméleteket felállítani..., látszólagos elfogadásukat mindenfajta elvont, alá nem támasztott, s finoman szólva is légből kapott spekulációk mögé bújtatni, hogy egyszerre lehessenek végtelenül toleránsak, s ugyanakkor mégis végtelenül elutasítóak, lásd amúgy megint zajló "Túl a..." topikban! Az igazi nyitottság e tárgyban abban rejlik, ha valaki egyszerűen nem is vesztegeti a szót rá, tudomásul veszi, hogy létezik, s nem ez alapján kalibrál be embereket, sem pozitív - mi többnyire álságos nyáladzás - sem negatív értelemben, kicsit olyan ez, mint az állandó "nagyorrúzás", melyet mikor leírunk, azt bizonygatjuk, ezzel semmi bajunk, közben mégis, mert dehogynem... :)
Ugyanez az életről, mely itt már lassan mindenki szerint egy kalap szart sem ér - már elnézést a szó használatért - ellenben melynek értéke akkor mutatkozna meg, a nagy "élni sem érdemes" emberkék előtt, ha holnap azt mondnák nekik, két hónap s szevasz...! Annyira könnyű arról lesajnáló mód nyilatkozni, mi még reggel, mint reggel folytatódik, s végessége, még nem kézzel fogható! |
Felettünk a Föld - Vélemények
| 2016-09-22 08:13.58 |
| Az Another Earth egy kis tiszta fényű gyöngyszem, ugyanakkor tipikus ínyenc mozi, tán ettől is megosztó.A Sundance filmek amúgy is egy szűkebb, az újdonságokra fogékonyabb, gondolkodni vágyó mozinéző réteg ízlését célozzák, de mindig ott a remény az emberben, hogy szélesebb kört is meg tudnak szólítani, mint az sokan gondolnák.
Magam sem vagyok ellensége a tömegfilmeknek - sőt -, de időről-időre nem árt, ha megáll az állkapcsunk a popcorn majszolás közben s nyitott szívvel, elmével fordulunk olyan mozik felé is, melyek inkább lelkünk húrjain akarnak játszani, mintsem a retinánkat ingerlik.Persze miután a műfaji meghatározás, miszerint egy sci-fi- vel állunk szembe, sokakat ösztökél arra, hogy csillagport szippantson magába s ők vagy audiovizuális orgiát várnak, vagy Csillagok között bóklászva keresik a válaszokat az Univerzum nagy titkaira. E film nem nekik készült, ezért gyaníthatóan vagy a „Föld” alá fogják e kis opust csillagozni – ha már csillagok - , vagy pár percnyi türelmetlen várakozás után, egyszerűen kikapcsolják a lejátszójukat. Itt ugyanis a sci-fi vonulat alapvetően filozófia kérdés, s nem a tudományos fantasztikus világában való elmerülés.Nincsenek egzakt magyarázatok a feltett kérdésekre – sőt, leginkább semmire nincs valódi magyarázat, mert azt magunkban kell keresnünk – nincsenek elvont elméletek, melyeket majd a mozi kitisztáz, fényesre suvickol, hihetővé tesz, s a lezárás is azt erősíti, tessék töprengeni, nyitva hagy, dilemmákat vet fel, ezerféle utat kínál a tovább gondolásra, már, akiben van erre késztetés. A párhuzamos világban esetlegesen létező jobbik én..., az újra élés, a hibák kiiktatása, a boldogság kutatása, saját személyünk több dimenziós megtestesülése, a bűntudat által mardosott személyiség megtisztulásának lehetősége manifesztálódik a „A másik Föld” létezésében. Nincs jelentősége gravitációs zűrzavarnak, az általunk ismert Naprendszer összeomlásának egy ekkora objektum megjelenésekor..., a film az emberrel foglalkozik, nem a fizikával! Mély emberi dráma zajlik, nagyon tüllszerű sci-fi köntösben, mely csak egyfajta keret, ellenben egyáltalán nem elhanyagolható keret.S ez kicsit paradox, hisz mégis sci-fi, vagy mégsem? Gyaníthatóan mégis inkább „lélekbúvárokkal” konzultáltak a forgatókönyv megalkotásakor, s nem a Hawking típusú elméleti fizikusok spekulációival akarták megfűszerezni a „bűn s vezeklés” témakörét. Mely témakör lehetne akár lerágott csont is, de ahogy itt elénk tárják..., nos így érdemes hozzányúlni olyan morális s lélektani alapvetésekhez, melyet már feldolgozott a filmművészet s a világirodalom egyaránt. S még egyetlen hozzáfűzivalóm maradt..., Brit Marling játéka egyenesen lenyűgöző, érzékeny, finom túlzások nélküli, minden vásznon töltött pillanata élményszámba megy! |
Rém hangosan és irtó közel - Vélemények
| 2016-09-12 23:14.08 |
| Fura egy film ez, én biza nehezen tudtam vele mit kezdeni, s egy átlag európai néző, ki csupán szörnyülködő ámuldozással figyelte az „ikrek” porba hullását, másképp tekinthet rá, mint akinek gyerekei, szülei, barátai, ismerősei vesztek oda a katasztrófában.
Szándékkal nem terrorcselekményt írok, mert nem az a lényeg, hogy történt, ki csinálta, miért csinálta, nem az unalomig ismételgetett spekulációk, a mindent tudó kinyilatkozások a fontosak, csak az, hogy megtörtént, és ezrek vesztették életüket. A mozi azzal az unalomig ismert módszerrel dolgozik, hogy miképp is hozzuk közel egy kis családi egységen keresztül a borzalmas veszteséget a nézőhöz.Nincsenek eposzi képek – legalább is túlhangsúlyozottan – a menekülő emberáradatról, a vérben, porban fürdő tömegről, a sokkról, sem túlhúzott drámaisággal, sem dokumentarista részletességgel nem vádolható a film.A lényeg egy gyerek szenvedése, egy anya két pólusú drámája, egy nagyszerű apa halála – igaz, a Hanks karakter nem kis mértékben elnagyolt, de ez még nem róható fel kiemelkedő hibaként. Mikor halljuk a híradásokban, a száraz számokat..., ezer, kétezer, háromezer halott, belegondolunk, s megborzongunk, de ezek csak számok, az emberi élet s annak értéke nem mérhető matematikailag, ezért is tudunk sokkal együtt érzőbbé válni, ha testet ölt, egy áldozat, egy értelmetlen halál. Valaki, kinek még álmai voltak, ki szeretett, kit szerettek, kinek jelene s múltja volt, de a jövőjét ellopták tőle. S persze ismét – mint annyiszor – az a bizonyos „gyászmunka”..., ezúttal egy gyerek kényszerül arra, hogy elvégezze s nem hétköznapi mód áll a feladathoz, eddig minden érthető s világos, s az is ötletes, hogy a gyerek finoman fogalmazva sem hétköznapi. De..., s amiért azzal kezdem, nehezen tudtam mit kezdeni a mozival, ez kis srác oly mértékben képes idegesítővé válni a film menete során, hogy nagy nehézséget okoz igazán együtt érezni vele, s bár érthető a szándék, hogy legyen személyisége „rém” eredeti, néha valóban annyira „extremely loud „, hogy az ember hajlamos picit dühbe gurulni tőle, s oly érzéketlen, kemény, durva megnyilvánulások törnek ki belőle, ami már nem a veszteség rovására írható, hanem sajna, személyiségjegy. De..., s amiért azzal kezdem..., ha már így, akkor ki kellett volna tartani ezen a nyomvonalon, mert sajna az utolsó durván húsz perc során olyan geil mód visszanyálasodik a mozi, ami sehogy nem összefésülhető az addig látottakkal. Az anyával való „békülése”...? Akkora s oly váratlan az érzelmi bakugrás, hogy a néző csak pislog, mint bagoly a fán, csak a derék madár tekintetében több lehet az értelem. Jó a kezdet, ott a spiritusz, ellenben a silány vég agyon is csapja az addigi érdemeket! Van egy ritka mód kedélyborzoló főszereplő s persze egy színészóriás, ki szavak nélkül is lejátssza a vászonról összes partnerét, s egy Sandra Bullock, ki mindent kihoz szerepéből, amit egyáltalán lehet, szegény Tom Hanks amúgy is többnyire bohóckodásra van kárhoztatva... S van egy film, mely akár jó is lehetett volna, de nem lett az..., s nem szívtelenség mondatja ezt velem, vannak olyan történelmi események – szeptember 11. már az – mellyel nem lehet elégszer „szembe nézni”, s itt volt is lehetőség arra, hogy kisüljön valami újszerű megközelítés, ám menet közben, visszaballagtunk a középszer könnycsordító sablonosságához. |
Istenről, hitről, vallásról
| 2016-08-21 06:40.15 |
| Nem generáltunk "nagy dolgot"..., csak talán Chris hatására is, úgy éreztem felvetésed tényleg megérdemel némi vitatkozási kényszer kiélést...:)
Talán épületesebb erről..., mint az itt felvetült náci ideológizálás bírálata, hozzászólások tömkelegén keresztül. Szó nincs súlyos hibáról, csak véleménykülönbségről és érvekről, pro s kontra. A család, mint a legkisebb társadalmi egység, alapjaiban - ha úgy tetszik fundamentum - nem megteremtője s fenntartója volt a keresztény alapokból építkező kulturális bázis életben tartásának, hanem végfelhasználóként működött. Az egyházi és azzal szorosan összefonodó világi hatalom elemi érdeke volt, hogy ezt szó szerint ráerőszakolja a mesterségesen tudatlanságban tartott tömegekre.A "birodalom" bukása s a reneszánsz megjelenése közti időben, nagy sikerrel. Ez persze nem jelenti azt, hogy példának okáért a román kor vagy a gótika nem teremtett csodálatos s maradandó alkotásokat, vagy sokszor csak monogrammok formájában ismert alkotók épp alá sorolandók az Általad említett festőknek! Ám jött egy óriási erejű szellemi forradalom - reneszánsz, reformáció, felvilágosodás s ezen áramlatokhoz köthető nagy formátumú gondolkodók, tudósok etc. - jöttek elsöprő erejű történelmi vérzivatarok, vallásháborúk - harminc éves háború - s jött egy új korszak, a polgárság politikai s anyagi megeresődése, mely a kultúra (irodalom, képzőművészet, építészet, irodalom, zene) új macenatúrájává vált. Tájképfestészet, portré festészet, családi zsáner képek, a művészet szinte minden ága rohamosan távolodni kezdett az egyházi megrendelések által beszűkített vallási tematikától. Megerősödik a "kétkedő" filozófia, sutba dobódnak olyan avítt gondolatok, hogy minden kétely alapjaiban eretnekség, felülíródik a skolasztika, mely nem tűrte a kritikát. S bár eleinte még gyúlnak a máglyák, ez sem tudja útját állni a tudományok ugrásszerű fejlődésének, mely fejlődés már nem köthető a keresztény kultúrához, finoman szólva. Elkezdett központba kerülni az ember, a kiváncsiság, a természet működési elveinek megismerésére törekvés, vágy a kitekintésre..., a nyitottságra, s sajna vannak, kiknek ez még ma is fáj... (aktív politikusokra gondolok), s ez a fajta szellemi érdeklődés a dogmatikus, tekintélyelvű, vallási alapokon nyugvó "kultúrával" összeegyeztethetetlen, Európa már évszázadok óta letért arról az ösvényről, melyet a kereszténység örökkön-örökké szeretett volna, kizárólagos iránymutatásként fenntartani. Ezen gondolatok mentén éreztem úgy, megfogalmazot felvetéseddel vitába szállnék, fenntartva magamnak a tévedés jogát... :) |
| 2016-08-20 22:33.21 |
| Kinyilatkozol, szintekkel magasabbak?, nem, nem azok, csak mások!
Művészet nem szintekben mérhető, sublerrel a kézben, nincs ár/érték aránya. Mérni akarsz ott, hol nincs SI rendszer, s akkora a szubjektum szerepe, hogy minden méricske eleve kudarcra ítélt vállalkozás. A művész célja - sommás ez így, ennél fogva támadható persze, de nem óhajtok a "muszájnál" dagályosabb lenni - a pillanatnyi valóság ábrázolása, az adott társadalom befogadói oldalának igényei, elvárásai szerint a korszelleMnek megfelelő módon, s persze többnyire korokhoz stílusok párosulnak. S egyik stílus nem alább való, mint a másik. A fent említett "arcok" nem kizárólag vallásos témában alkottak nagyot, vagy épp nagyon is erős kritikákat fogalmaztak meg, főképp írott formában, és az is a kultúra része nem de? Reneszánsz alkotókat említesz, de hisz épp a reneszánsz fedezi fel a múltat, s annak értékeit..., de inkább idézek: "A francia eredetű reneszánsz (renaissance, olaszul: rinascimento) szó újjászületést jelent. Elsősorban az ókori klasszikus szövegek, ismeretek és ezek hasznosításának művészeti és tudományos újrafelfedezésére utal. Másodsorban ezeknek a szellemi tevékenységeknek az eredményeként az európai kulturális élet általánosságban vett újjászületését is jelöli. A reneszánsz tudományos forradalmat, művészeti átalakulást, megújulást hozó, meghatározó kulturális mozgalom volt Európa újkori történelmének hajnalán. A reneszánsz egy átmeneti időszakra esik a középkor vége és az újkor kezdete között." "A másik korai reneszánsz művész, Petrarca által elindított humanizmus hirdette, hogy az ember a Római Birodalom idején elérte teljesítőképessége csúcsát, és azóta a társadalmi pusztulás kora zajlik, ami megérdemli a sötét középkor elnevezést. Petrarca társadalmi, művészeti és műveltségi fejlődés tekintetében, nem pedig vallási események sorozatában szemlélte a történelmet. Az újjászületést ősi kéziratok és a humanista oktatási módszerek útján az ókori római és görög kulturális örökség újrafelfedezésében fogalmazta meg. Ezek a múltból származó új ötletek fejlődési gátat szakítottak át a művészetekben, a tudományban és más területeken." Nem vitatom, hogy van részigazság abban, mit írtál, vagyis inkább, amit ki akartál fejezni, mert a "hívő keresztény család" zavaros kitétellel most sem tudok mit kezdeni, bevallom, de szokásodtól eltérően, most kicsit tényleg lekezelő voltál, úgy vélem sem "Karesz" sem szerény személyem nem küzd megoldhatatlan kihívásokkal olvasás és szövegértelmezés terén...:) |
| 2016-08-20 11:53.34 |
| "Ami ugye
tény az európai kultúra alapletéteményese a hívő keresztény család....már immár második évezrede." Nem, nem az, s főleg nem tény..., ne vicceskedjünk már...! Ez annyira elcsépelt s bugyuta toposz, hogy vitatkozni sincs értelme "vele" - csak szavak ütlegelése lenne, hozzászólásokon keresztül - Veled meg főleg nem, mert fene tudja miért, de kedvellek...:) A messzebbre tekinteni merő európai kultúra egyébiránt egyre távolodik ettől az elcsépelt axiómától, tán már azóta tart e folyamat a gondolkodásra képes emberek bátroságánál fogva, mióta ezen eszme prófétája feltornászta magát a "szerre"..., gyakorlata tíz pontos lett, akkor!, de azóta folyamat fejlődnek a bírák, kik értékelik teljesítményét! |
| 2016-08-20 06:30.23 |
| No, itt is felbukkant egy "barna inges" intellektuális lángoszlop, ki megpróbál utat mutani a fórum szellemi segédmunkás szekciójának, kik nélküle tájékozatlanul téblábolnának téveszméik bozótrengetegében.
Ritkán ragadtatom magam ily szavakra, de úgy vélem ezzel a hitvány söpredékkel kár szóba állni, meggyőzni nem lehet - hisz fanatikus, tájékozatlan s ostoba - vitába szállni vele pedig lealacsonyító s teljességgel értelmetlen. Hangosan s erőszakosan "kiabálnak", ettől úgy tűnik sokan vannak - régi bár elavult taktika, ha mérgezett nyálat fröcsögve kiordítok agyam bunkersötét mélyéből, erősebbnek tűnök -, de szerencsére azt tapasztalom, a józan s csendes többség egyáltalán nem tesz megáévá ezt a förtelmes, a történelem szemétdombjáról összekukázott gondolkodásmódot! |
Bazi nagy görög lagzi 2. - Vélemények
| 2016-08-08 06:45.31 |
| Egy bájos - és minden értelemben roppant mód sikeres - kis független film látott napvilágot majd másfél évtizede, magában hordozva egy folytatás elkészültének csíráját.
Ezen folytatás meglepő mód nem készült el, ellenben a tematikát körbe járták sokszorosan, néha bizony devalválva, s "Fásy mulatósítva" az eredeti ötletadó darab kedves szerethetőségét.A Nia Vardalos fémjelezte „Bazi nagy” másolatai és „újra gondolásai” ezer féleképpen borzolták a jó ízlést s már bizony joggal berzenkedett a néző, ha meglátta a cím különböző átiratait. Vardalos úgy döntött a – Hanks házaspárral közösen – ő is beáll a sorba, s bátran lealázza a saját szülötte nimbuszát.Miért pont most s miért ennyi év elteltével, szerintem kicsit talányos, de ha már..., akkor jobban neki illett volna feszülni a melónak, mert biza a „2” elég bugyutácska mozi. Ami az első részben még önirónikus s poénos, itt már elcséplet s eltúlzott, a minden görög elmebeteg egyszer eladható, de másodszor modoros olcsócskodásnak tűnik, s bár a karakterek elég jól őrizték önmagukat – leszámítva a Portokalos család Windex függő fejének asszonyát, ki inkább paródia már – s ebből kifolyólag megteremtődött a folytatólagosság látszata, a történet annyi felé csapong, ami már zavaró s szinte bármely konfliktus forrás önálló filmet érdemelt volna. Ebbe a széthulló s végül minden elemében felszínes, kidolgozatlan történeti kontextusba átlagban három percenként belegyömöszölnek egy poént – némelyik ül is s mosolygunk – s így kapunk egy rommá szabdalt, szaggatott, darabos valamit, ami inkább stand-upos ötletelésnek tűnik, semmint egységesen felépített másfél órás mozifilmnek. Ez a mozi sok szót nem érdmel, aki szerette az első részt, lehet, szeretni fogja ezt is, aki ugyanazt akarta üdvözölni a vásznon, amin már tizennégy éve jól szórakozott, azt nem éri csalódás, aki viszont reménykedett abban, hogy új szempontok, új ötletek születnek majd Vardalos tollából, aki szeretett volna egy feszes, egy irányba tartó, humorral, de értelemmel is ötvözött alaposan átgondolt s mélységeiben is kidolgozott történetet, amiért érdemes ennyi év után újra rámozdulni a sztorira, az joggal elégedetlenkedhet a látottakon. Kinek pedig az „alapmű” sem jött be, ezzel végkép ne próbálkozzon, fanyalogni fog, ezerrel. Mindent egybe vetve persze kellemes kikapcsolódást nyújt s szórakoztató egyben a film, de maradt hiányérzet bőven, s Voula néni..., nos ő maradéktalanul tuti, minden megjelenése humorforrás, önmagában is, Michael Constantine pedig egyszerűen parádés..., igaz valaki szólhatott volna neki, hogy ha szigorúan vesszük, Nagy Sándor inkább volt makedón, mint görög...:) |
Mississippi szirénje - Vélemények
| 2016-08-03 23:12.10 |
| "Itt nem a lélek mélyére ható történettel találkozunk, s a Mississippi szirénje közelebb áll egy krimihez, mint egy lélektani alkotáshoz.
Ezektől eltekintve azonban a Mississippi szirénje is kiváló alkotás: az adott alapszituációt remekül feldolgozó és abból szinte mindent kihozó izgalmas mű változatos és eseménydús történettel. Olyan mű, amely méltó Truffaut életpályájának más filmjeihez." "A harmadik Truffaut film a Cinemaxon, A Mississippi szirénje talán a legnagyobb talány a a francia mester művei között. Viszonylag nagy pénzből készíthette, felkérésre, nagy sztárokkal (Jean-Paul Belmondo és Catherine Deneuve) és élete legnagyobb bukását könyvelhette el. Cornell Woolrich Waltz Into Darkness című regényének adaptációja valóban a legkevésbé fontos Truffaut mozi: míg a többi művében zseniálisan gondolta tovább Hitchcock-féle suspense-t, ebben csak a kopírozásra futotta - legalábbis a film első felében. A szufla nélküli alapanyagból a rendező még megpróbált szerelmi drámát kikerekíteni a második felvonásban, de ez a két főszereplő közti nemlétező kémia miatt bukott meg. Sebaj. A Mississippi szirénje bizonyítja, hogy Francoius Truffaut is csak ember volt. Tévedhetett." Tudom, hülyén veszi ki magát, válasz, három év után, de most "láttam" meg soraid, s ugyan miért ne, hisz Te is két év után..., lehet, több évente járunk e topicban...:) Ezekkel a véleményekkel sok mindenben egyet értek, igaz, nem mindenben, ellenben vannak átfedések a Neked nem tetsző meglátásaimmal. Csákvári Gézával szemben, nekem a film továbra is tetszik, de az a bizonyos "erő" - tegyem hozzá gőzőm sincs miért gondolod nem értem? - pont, hogy a kémia hiánya miatt hiteltelen, s ezen okból - is - csúszik el a film a krimi irányába. |
Amerikai álomlány - Vélemények
| 2016-08-01 19:38.02 |
| Nehéz ezzel a mozival mit kezdeni, ambivalensek az érzéseim, mert ilyen is, olyan is..., bepozicionálhatatlan státuszú, árcimkéje nehezen csillagozható.
Noah Baumbach forgatott már filmet Greta Gerwig-gel – Frances Ha - , mely kritikai oldalról szintén „véleményes mozi”, s a rendező szemmel láthatóan szereti „színésznőjét”. Bevallom, én is! S hiába a woody áthallás – egyébként mindkét moziban – van annyi eredeti felhang is, mitől akár szerethető darabbá válhat, s van annyi hiba, nehézkesség s időnként darabjaira hulló rendezői koncepció , mitől könnyű utálni is, akár. Eleve ugye, „dumálós” mozik, se nyilt szex, se felpörgetett cselekmény, se számítógéppel gyártott látványorgia, s világot megváltó képregény hősök..., se semmi, csak az élet nagyszínpadán tébláboló emberek. A helyét a mindennapok száraz valóságában nem találó, szerethető naivságú örök álomodozó s "lehetséges" testvére..., mindez ötvözve New York s a Times Square színkavalkádjával. Ezen testvér írói alkatánál fogva remek megfigyelő, kivülről lát, hidegen! S ráadásul eszes lány, ki vitriollal karikírozó – életben félénkebb, leírt soraiban keményen bátor –, s pragmatikus jellem, de érzelmes és együtt érző is egyben, ötvözhető ez, de akár bántóvá is válhat a tisztán látás a megfigyelt számára. Eltérő személyiségük s életstratégiájuk összefésülése e film küldetése s az akció sikerét csak az időről-időre széteső dramaturgia, s a párbeszédek időnkénti bölcselkedő stílusú, ám teljesen életszerűtlen mivolta teszi kétségessé. Tegyem hozzá, remek mondatok is megfogalmazódnak, csak dialóg elemként olyan papír s tintaszagú különállást mutatnak a filmes nyelvezettől. Van erő s potenciál a forgtókönyvben, a rendező hibájául róható fel, hogy nem tudta jobban mindezt vászonképessé tenni! Baumbach még nem rendelkezik azzal a rutinnal s a hosszú évek során megszerzett tekintéllyel, hogy hibái ne váljanak a kritikusi tollak azonnali támadási felületévé. Ami a legkülönösebb, hogy fellelhető a moziban egy durván fél órányi színházi jelleget mutató epizód, mely a sűrű párbeszédek erős karakterek által felvezetett humorával, jobban emlékeztet egy bohózatból kiragadott mozaikdarabra, semmint a film természetes szövetébe illeszkedő jelenetsorra. Furcsa, ámde mégis, tulajdonképp szórakoztató a mozi ezen része, nekem tetszett szürrealitása, egyedisége, s a színészek lubickolása, miképp megidézik a „színpad” hangulatát. Nem hétköznapi mozi ez, tény, adhat okot fanyalgásra, de kísérletező merészsége engem megfogott, hajlottam a négy csillagra, de maradjunk a közepesnél, ezzel nagyon mellélőni nem lehet...:) |
Éli könyve - Vélemények
| 2016-08-01 07:21.59 |
| Gúnyom tárgya nem Te voltál - más helyen "igazítottak" Téged, erre mérgelődtem - én is rendszeresen mellégépelek, s tömve van helyesírási hibákkal szövegem, gyanítom, itt a tartalomban a lényeg, s persze trehány mód nem kell írni - hisz legyünk azért bizonyos határokon belül igényesek - de véletlen hibák beleférnek...!
Még a legnagyobbakat is "sajtó alá rendezik" javítják..., s "Lectorálják", ugye. :) |
| 2016-08-01 07:15.05 |
| Egyet értek Mátéval s csatlakozom hozzá, semmi probléma abban, hogy "beírtad" - s most mellékes, hogy a film témája tulajdonképp szervesen kapcsolódik személyes "vallomásodhoz" - ugyanis a lényeg valóban abban rejlik, hogy nyugodtan hihess, vagy épp ne hihess s ennek hangot is adhass s ez soha ne essen olyan megítélés alá, mely korlátozza személyes véleményszabadságodat - volt s van rá példa a történelemben, mikor ez így volt s most is jól láthatóan kövonalazódik erre törekvés, én ez ellen emelem szavam.
S fogom is, mindig..., makacsul ragaszkodva elveimhez. Picit itt most félre lett értve, amit lentebb írtam, nem a hitben élőkkel van problémám - ehhez valóban honnan is venném a bátorságot- , hanem azon intézményrendszerrel - politikai s egyházi - mely elítél azért, ha nem hiszek, vagy nem abban hiszek, amiben ő szeretné, hogy higgyek. Saját közvetlen környezetemben, általam nagyon szeretett emberek között is többen mélyen vallásosak s ez még soha nem okozott konfliktust, mert nem akarjuk erőszakkal meggyőzni egymást, csak elfogadjuk a másikat, másként gondolkodva. |
| 2016-07-31 18:47.47 |
| Igen, biztos én is értem..., szoktam. ;)
Aktuálpolitikát ide keverni, meg végkép marhaság..., ha te mondod... :) Lectornak nem adtam semmilyen útmutatást, mindössze azt írtam, tekintélyelvűségre alapozva - mi a bibliát is körbelengi - ne féljen saját véleményt megfogalmazni, kritikait, akár, tehát legyen saját meggyőződése, mely nem kell rímeljen az enyémmel. Most, gyanítom, nem nagyon "vetted" miről vartyogtam, de azért megtisztelő, hogy mégis koptattad a billenytűzetet..., miattam! ;) Amúgy meg, olvasd a bibliát - a teljes "verziót" - s több gyűlölet árad majd belőle, mint hinnéd, mikor először nekiveselkedtem, meghökkentem, ez itt miért is a szeretet vallása, igaz ez már évtizedekkel ezelőtt volt, s hátha azóta átesett az említett mű, kiritikai értelmezésen...! :) Kételkedem..., ezen kiváltság a sajátom, s most leszóltam a hegyről, mert néha erre "ragadtatom" magam.Remélem elnézed nekem, ha nem, az sem baj... Történelmi összefüggésekbe s párhuzamokba nem mélyednék el, mert meglátásaink szöges ellentétet mutatnak, s hit estén, racionális mód nincs vita, másnak meg értelme nincs, s általam kedvelt fórumozó vagy, nem akarok ezen változtatni! :) |
| 2016-07-31 14:25.05 |
| "Nem tisztem szerepét és iránymutatásait értékelni.,(hiszen ki vagyok én?)"
Lectorom, nos, hát - jaj már megint hát, de röstellem, remélem érkeznek az "ly" -os nyelvtannácik, s jól megmondják, mi megmondandó, hogy okuljak mérhetetlen "jókais" bölcsességükből s tartalom nélküli megszólalásaikból, melyek a winxp/7/10 helyesíró program sziklahengergető s fanyűvő erejére támaszkodnak - Te volnál a "végfelhasználó", s mint ilyen rendelkezel a "garanciális" kifogások s megfogalmazások jogával. Ki vagy Te? Te vagy az "ember", idézőjellel s anélkül - főleg anélkül - , kinek joga s kötelessége, hogy bíráljon, értelmezzen, kritizáljon, támaszkodva ösztönös s tanult intelligenciájára, műveltségére, élettapasztalatára, olvasottságára s legfőképp az individuum erejére. A Biblia "legkönyve" - hisz jelentése is görögül:könyvek", biblion - annyira isten sugallta, amennyire ezt kritika nélkül elfogadod, amennyire a föld hat ezer éves, s széléről lábadat lelógathatod, eretnekségért pedig már nem jár tüzzel elégetés - Semjén..., jujj, nem "ly", nem tudom..., általános műveltségem "ly"ukkal rendelkezik e téren - még tán szeretné, de szakularizált világunk védendő, tűzzel s vassal..., akár! Hát - már megint, vágjam már pofán magam magyartalanságomért - , de bizony, pont Te vagy - s mindnyájunk, kine joga van "kinek" lenni, s tépelődni, gondolkodni, megfellebezhetetlen "igazságokról" is..., hisz pont az a lényeg, ilyenek, nincsenek, minthogy boszorkányok sincsenek! Maradok Szókratésznél: "Egyvalamit tudok biztosan, azt hogy nem tudok semmit. Mindig olyan voltam, hogy semmi másra nem hallgattam, csak arra az érvre, amely, ha a dolgot megfontoltam, előttem a legjobbnak tetszett." A világ attól szép, ha nincs dogma, nincs előre lefektetett igazság, csak mit magad annak vélsz, s ha ezt érvekkel támadják, nem "írtasz" magad körül, tehetetlen dühödben, hanem töprengsz, megfontolsz, beépítesz... S soha ne kelljen félned, nekimenni hamis bálványoknak! Ez lenne a szellem szabadsága! |
| 2016-07-31 07:24.45 |
| Erőben, Mátrixban nem is hihetsz, hisz filmes "találmányok" - no jó, mondjuk a mátrix féle agyzsibbasztott massza kis hazánkban is épp gépre van kötve, de ez csupán politikai áthallás - , lélekvándorlás meg létezik ellenben távol a zsidó-keresztény kultúrkörtól, abban a formában mindenképp, ahol komolyan veszik az ebben való hit fundamentumait.
Ez viszont itt - inkább "ez", mint film, mert annak nehéz lenne komolyan vehetően aposztrofálni - egy propaganda mozi, szépen körberajzolt, egyértelmű, minden rejtettséget nélkülöző, keresztény propaganda film.Ráadásképp elég szar. Sokan kifejtették már miért is az, nem bonyolítom. Ebből kifolyólag, tökéletesen megértem, ha valaki berzenkedik az ily nyilvánvaló arcbatolástól, még érthetőbb ez, ha figyelembe vesszük ma mekkora erővel súlykolják a "keresztény európa, szakrális gyökerek..., bla,bla,bla" szöveget, ezen retorikába belefonva nemzeti öntudatod és hazaszeretetedet, illetve megkérdőjelezve ugyanezt, ha nem úgy..., ahogy ők elvárják. Ettől függetlenül persze értem, amit írsz, és van is benne igazság, nyilván. |
Festői titkok - Vélemények
| 2016-07-23 10:14.17 |
| A művészettörténet, illetve műelemzés – bár e fórum miről szól, ha nem erről, hisz a film is egy „mű”, vagyis kéne szólnia, ách hagyjuk ..., helyette Arturo eszementségei, de most tényleg, ő itt miért eltűrendő?, s szóláncozás, - sokak számára elvont, túlmagyarázott, beleláttatott vélemények tanult sémák szerinti rendszerezése.Mi divatos dícsérjük, mi bele illik a tankönyvi axiómák mások által felállított „szent grál” struktúrájába, azt a szerint értelmezzük, mi nem, azt meg nem értjük.Mit divatosan okos „mások” ellentmondást nem tűrően lefektetnek, kiket elismer a szakma, vagy a massza, annak véleménye sarokpont, s sarokpont akkor is, ha évszázadok múltán érkezik a megkésett ájulat.Hiretelen a felismerés, s utána az ömlengő sorozatos szellemi orgazmus.
Illetve ugye, épp ellenkezőleg – lásd idiótán öntetszelgő médiasztár Puzsért, ki legtöbbször úgy fest, mint ki be van állva, mint a gerely, s még önmagától is elhatárolódik, hogy fényezze különállóságát. Sokakat, kik bírnak némi íráskészséggel, szókincsük meghaladja az épp aktuális kormányszóvívőét, szorgalmuk betereli a felsőoktatásba, megtanulják – szó szerint – a mások által bepozicionált alapvetéseket, máris ontják magukból az álbölcsességet – nem saját gondolat, megtanulják, miről, mikor, mit... hisz elvárja beszűkűlt látásmódú „professzoruk” - miközben, nem képesek megkülönböztetni egy műanyag virág álságosságát, egy búzemezőn spontán szárnak szökkenő pipacs természetes szépségétől. Semmi bajom az eredetit meglátó, felismerő, nyitott gondolkodású, a tömegek számára is értelmezhető megfogalmazásokat papírra vető véleményformálókkal – hasznosak, szükség van útmutatásaikra - s igenis léteznek tanulható kritériumok, mik abszolút objektív mód képesek besorolni, beárazni egy művet, van mi nyilvánvaló, nem vita tárgya, legfeljebb az egyéni ízlés sorolhatja hátrébb egy saját rangsorban s szeretni nem kell, de nem elismerni, ostoba vakság, s szellemi rövidlátás! Sokan hivatkoznak itt – s másutt - , hogy ízlések és pofonok, no, ez a legbugyutább intellektuális provincialitás s gusztusközhely, mi valaha leíródott, s részévé vált a köztudatnak.Erre építeni, oly mély tartalommal bír, mintha Pákót, vagy Uhrin Benedeket magasztalnánk, mert Bözsi néni örömmel ropta rájuk a helyi kulturban... Jean-Antoine Watteau „Egyik leghíresebb festménye a Gilles (a bohóc). Az 1717-ben készült melankolikus kép alkotásakor a festő már régen szenvedett betegségétől. A bohóc félmosolya azt a félelemmel teli létezést ábrázolja, mellyel Watteaunak is együtt kellett élnie romló egészségügyi állapota kapcsán. A keserédes hangulat körbelengi a képet, melynek központjában a társadalom kivetettje, a bohóc áll. Az ecsetkezelés annyira tökéletes, hogy Gilles ruhájának selymes tapintása már-már érezhető. A festmény sokáig nem talált gazdára, majd a XIX. század közepén vásárolták meg 150 frankért. „ Ki nem ismeri e képet?Legalább gimis művtöri órán, biztos előkerül, s bár Watteau elismert festő volt, jellemző tán, hogy a klasszicizmus puritán ókoriságba visszrévedő látásmódja – ez így nyilván támadható, szokás szerint szándékkal sarkítok - a rokokó egyik legelismertebb francia festőjének remekművét, kis híján elfeledetté tette – s tán itt már érthető felvezetésem tartalmi lényege, már akinek, s már aki időt szánt rá, hogy elolvassa. S innentől már a téma e mozi, hisz nem egyetemi katedrán ülünk, de a filmhez szervesen kapcsolódik, miről eddig ugattam. Kritikus általi vélemény, hogy francia válasz e mozi a „Da Vinci-kódra”, nem az, hála az égnek, annyira más, hogy másabb már nem is lehetne!Sokan köveznek majd, nem vagyok Brown fan, ellenben ez itt nem is az ő rajongói klubja, hát had ócsároljam azt a túlhajszoltan misztifikált, álságosan spirituális hype-ot, mi e regény körül kialakult, s had rongáljam a regényből készült alsó hangon is vérciki mozi nívóját, mit tán Brown is szégyell, csak szégyenét valószínű izomból felülírja a zöldhasú, elnökképmásokkal díszitett papírdarabok számolásának középszerűen lélekemelő pillanatainak felszínes szépsége.Van az a pénz, no, miből jacht, szuper ingatlanok, csoda kocsik, média hírnév s jelenlét, gyönyörű fiatal puncik s egyebek, emberből vagyunk!Brown regénye s mozija pont az az ócskán „lélekre” ható, hazugan s zsírosan sejtelmes áltörténelmi rege, mitől bennem ébred a hányinger... Ez itt, nagyon különutas cucc, tipikusan európai film, letisztult, értelmünkre ható, nem érzelmeinkre, a „nagytitok”, nem oly nagy, mit Jézus életéből merithetnénk, nincs roppant mód csűrcsavaros életrajz formálás, ellenben van szerethetően logikus történetvezetés – mi mindent szóról-szóra, s hihetó mód megmagyaráz – vannak élő karakterek, emberi motivációk – féltékenység az életét e témára áldozó tanár részéről – van hihetően fanatikus kutatási vágy, s van egy Sylivie Testud, ki lehet nem szép, nem csinos, szürke, tömegbe olvadó..., csak épp nagyszerű színésznő, ki nem adta el magát kilóra, mint honfitársnője! S van egy érdekes, érdekfeszítő film, melyenk témája bájosan hamis, ám erre a sztorira mondjuk, ha nem igaz..., hát akkor is jó! |
Mit gondoltok az életről?
| 2016-07-22 17:54.46 |
| "Nem meghalni nagy dolog, hanem végig élni az életet, az nem kis dolog."
Egyrészt, de nagy dolog, mert lezársz valamit, mi egy s megismételhetetlen, s kihagyott lehetőségek tárháza, ellenben mégis, van igazság abban, mit írsz - nálad ez esetben a kivétel erősíti a szabályt - végig élni az élete nem kis dolog, de az "ahogy", abban a lényeg, én is s mindnyájan ismerünk ki éli, de miképp?, kifújt tojást nem ér! |
F mint foci - Avagy vélemények a bajnokságokról
| 2016-07-21 17:29.32 |
| No, azért ne öntsük már ki a fürdővizzel együtt a gyereket. :)
Gyanítom, most már jobban érted cinizmusom, és megkeseredettségem, de Te pont nem ilyen vagy! Elég, ha én, s még néhányan..., belecsontosodtunk negatív látásmódunkba, legalább is e téren. Nagy szükség van a magyar focihonban őszintén lelkesedő, kedvesen naív - ne rossz értelemben vedd e jelzőt, mert épp, hogy pozitívnak szánom..., Feléd! - elkötelezett drukkerekre! Értem, hogy kicsit becsapva érzed most Magad, de ne add fel, járj meccsre, szurkolj s feledd el e kudarcot. Én már öreg s megfáradt véndiák vagyok, megengedhetem magamnak a luxust, hogy mindennek a sötétebbik oldalát lássam, de kellenek a jövőben bízok s ezt már én is igyekszem belátni! Nem lettél hiteltelen, csak túl váratlanul jött a pofon, s tényleg, biztos, hogy másképp látod már korábbi véleményem. Fel a fejjel, s szeresd a magyar focit, mindig lehet egy "hátha"...! |
Mélyütés - Vélemények
| 2016-07-20 16:42.58 |
| Tulajdonképp Rocky klón vagy plágium – persze ez így sarkos s támadhatóan sommás, de sebaj - s nem is titkolt mód, nem leplezik újszerű megközelítéssel, rejtett mondanivalóval – keressünk ilyesmit sport/box filmben? – soha nem látott karakterek megteremtésével.
Nem állítja a sztori – végre valahára már – az ökölvívást a centrumba, nem, a box itt is vérre menő harc, háború szinte a halálig, s nem sport!Sőt nem is szinte a halálig, hisz lövöldözünk ugye..., szemrebbenés nélkül lepuffantva a vetélytárs asszonyát a slepp egy tagja, különösebb következmények nélkül - mondjuk szerencsére, hisz így Rachel McAdams nem teszetoszáskodik tovább, alázva önmagát. Izzadságszagtól s tesztoszterontól bűzlik a vászon s bűzlenek az önmagukat ettől a tevékenységtől férfinak gondoló személyek – mellesleg, nem, a férfi nem attól férfi, hogy nagyobbat tud ütni, mint a másik, s üt akkor is, ha másik gyengébb, üt akkor is, ha tudja ezzel kurva nagy bajba keveri magát..., férfivá attól válsz, ha meglátod s beismered gyengeségeidet, ha gondolkodsz, ha érzel, ha a kritikus helyzetekben is higgadt maradsz, ha uralkodni tudsz indulataidon, ha az agy felülmúlja az erős test által indikáltakat, ha kitartasz tűzön-vízen át, ha megtartod ígéreteidet, ha..., s sok ha! Kockásra gyúrt, vérben s verítékben fürdő testek összecsapása, dühből, gyűlöletből, indulatból, kevés szakmaisággal – hiába merül fel végre a védekezés, mint olyan, mely a profi box alapja - , csak az számít, ki állja jobban a pofonokat, hisz ettől vagy te a helyi „húúú bazmeg”, ez emel a külvárosi kocsmák primitív szájhősei fölé. Mellesleg, dehogy emel..., épp csak tele lesz a zsebed zsetonnal, mit ész nélkül szét szórhatsz, s tele leszel olyan barátokkal vagy csodálókkal, kik értékedet, pofonjaid értékétől teszik függővé.Aki devalválódásod után is megmarad, na, ő a barát!Igaz őt meg elsőre nem ismered fel, de miért is ismernéd, hisz e filmek sajátja, hogy öklöd erősebb, mint intelligenciád. Félre értés ne essék, nem vártam nagyon mást, csak ebben a mozis szegmensben a Rocky nagyságrendekkel jobb!Egyszerűen azért, mert nem akar olyannal hívalkodni, mi nincs benne! A Rocky őszinte mozi, ez itt idegen tollakkal igyekszik ékíteni magát, miközben oly üres, mint egy szeméttelepi konzervdoboz, melynek aljáról a kóbor macskák már rég kinyalták az összes ízes szaftot. Sablonos, hát ja..., mentor s mentorált.A mentor életében is valami titok - mitől személyét árnyaltabb összetételűnek tüntetik fel - s a mentorált csodás karakterfejlődése először lépésről-lépésre, majd alkotóink rájönnek, ehhez sem idő, sem ötlet, hát jön a bakugrásszerű jellemnemesedés. S persze egy anya nélkül maradt kislány, ki körmét lerágva nézi végig apja visszatérését – kit szintén majdnem elveszít - a ringbe, s visszatérését hozzá, hogy mindenki boldog legyen!Szakadjon meg a szív! A végső meccs persze dinamikus ritmusú, pörgős, szívdobogtatóan izgalmas, profi meló, hiába no, az amik értenek ehhez! Sőt, a fináléban látottak már határozottan kezdenek emlékeztetni magára a profi boxra, jobban, mint a Rockyban, ez tény. S mégis, a Rocky már-már filmtörténeti pátosszal körbelengett legendáriuma sokkal vállalhatóbb s szerethetőbb, talán pont attól, hogy beismerten meseszerű. Ellenben mégis, minden eddig papírra rótt fintorgásom ellenére, nézhető darab ez is, legfőképp a két főszereplő miatt, kik maximumon teljesítenek, tulajdonképp többet hoznak ki szerepepükből, mi „beleíródott”. Jake Gyllenhaal tehetségénél fogva, képes több dimenzióssá tenni karakterét, intenzíven pulzál a vásznon, ragad rá a tekintet, Forest Whitaker pedig amúgy is személyes kedvencem – na nem mintha ez sokat jelentene - , s a film felétől, ha el nem is lopja a show-t, de brutálisan erős jelenléte halványít Gyllenhaal addigi egyed uralmán.Kettősük jól működik, s ez sokat hozzá tesz a mozi élvezhetőségéhez. Csendben jegyzem meg, Whitaker színész géniusz, szinte nincs szerep, hol ne tenne le az asztalra valami bámulatosan egyedit, fantasztikus pali.Freeman s Washington mellett – kik azért mostanában bevállalt szerepeikkel derék mód rongálják nimbuszukat – abszolút kedvenc színesbőrű színészem..., s miért is a „négerség” kihagsúlyozása? Ha jól rémlik, valami Oscar kapcsán, épp az idén, mintha ez felmerült volna... Kik e tematikát szeretik, ezt a filmet is szeretni fogják, s jól fognak rajta szórakozni, sablonjai ellenére, vagy pont tán épp azért, hisz visszaköszön minden, mit látni akarnak... |
A kertbérlő - Vélemények
| 2016-07-18 22:26.37 |
| Meglepő mód, eléggé „elhanyagolt” kis mozi ez.Alig található róla bármi a neten, de ha mégis, lehúzás ész nélkül, döbbenetesen gyenge pontszám a konkurens oldalon – nagyjából a „megacápás” filmek kapnak ily értékelést- , de leginkább nekem az a fájó , hogy nem olvasható kifejtett vélemény arról, miért is a köpködés.
(Amúgy az IMDb jóval megbocsájtóbb: 6.7 pont, s figyelembe véve, hogy a 7 pontos voksok aránya a legmagasabb százalékú - 32.2% - ez a pontszám már reálisabb helyre pozicionálja a filmet.) Egyéb iránt..., nekem piszokul tetszett!Valahol mégis megértem – hisz jellegzetesen abszurd angol humora, finom írói nyelvezete s történetének egyedi elővezetése megosztó - , ha valaki nem bírta, nem értette, nem szerette, de persze nem bánnám, ha negatív véleményét respektálható, netán vita alapot szolgáltató érvekkel támasztaná alá.Túl nagy kérés, hja itt – sem – meglepő ez. A The Lady in the Van-t igaz történet ihlette, de nem hiszem, hogy érdemes számon kérni a dokumentarista vonalvezetést, ezt a film intrója is "közli", másrészt ez nem „esemény” mozi, hanem inkább anekdotikus elbeszélés, a hétköznapi történések melankolikus, néha sírva-vigadós hangulatú sorjázása párbeszédekbe ágyazva..., belső monológokkal értelmezve. A mozi két erősen eltérű élethelyzetű s intellektusú ember groteszken furcsa s mégis érzelmekkel teli, ellenben nagyon is konfrontatív s távolságtartó kacsolatát meséli el, az angol író, Alan Bennett tolmácsolásában.A film ereje pont ebben a nagyszerűen megrajzolt kettősségben rejlik! Nincs ömlengés, pátosz, „teréz anyáskodás”, feleslegesen lefutott körök az emberi segítőkészségről, a lecsúszott egzisztenciák megsegítéséről, a gondoskodásról..., van ellenben két bámulatosan őszinte karcossággal megjelenített erős karakter, rengeteg nagyszerűen s szárazon maró humorral megfogalmazott mondat – Bennett tollából, ki nemcsak írója, de „elszenvedője” is a mozi történetének – pazar szellemességű helyzet komikumok, a drámai s egyben tragikomikus valóság keveredése a Holló színház abszurdításával. S mégis, dehogynem, a mozi telve van jósággal s humánummal, csak nagyon másképp, mint az példának okáért Hollywood-tól megszokhattuk – mert ez a humánum nem ócskán hazug - talán ezért is tör át nehezen a befogadói oldalhoz az a filmnyelv, mit használ! Bennett hiába tagadja, segít, s Miss Shepherd hiába tagadja, tudja, hogy segítenek neki, segítenek abban, hogy élete utolsó tizenöt évét, ne űzött vadként, hanem egyfajta speciális otthonra találva tölthesse, megőrizve a nyomorban méltóságát, egyedül harcolva a másnapokért, ám mégsem magányban. A kissé cinikus s önmagával beszélgető, saját személyében is meghasonlott író, precíz anatomusként elemzi saját személyét és lakótársát e helyzetben, egyikük hétköznapinak véletlenül sem nevezhető egyéniségét sem eltorzítva, megszépítve, felnagyítva jó vagy rossz tulajdonságaikat, csak egyszerűen konstatál, megfigyel, papírra vet..., Miss Shepherd bűzét, akár, s mily veretes sorokkal! Nincs egymásba nyakába boruló, emelkedett hangulatú ám megtévesztően önámító csöpögés, de kialakul egy különleges – önmaguknak sem elismert – érzelmi kapocs köztük.Morognak, durcáskodnak, vitriollal átitatott verbális csatákat folytatnak, de minden pillanatban érződik, ez egy vértelen háború, mely másnap újra kezdődik a részt vevők nagy örömére. Ezt a három lépés távolságú nézőpontot csak nagyon ritkán törik meg megható, sőt könnycsatorna izzasztó mód, s akkor is méltányolható mértéktartással. Maggie Smith játékára tényleg nincsenek szavak..., oly könnyű lett volna e hálás szereppel elszaladnia a paciknak, oly könnyű lett volna kergetni a szerepben rejlő elismerés lehetőségét, de e nagyszerű színésznő – tán elképesztő rutinjából is merítve – soha nem esik a túlzás bűnébe, Miss Shepherd-je filmtörténeti alakítás..., mikoron ott ül a zongoránál, emlékezve s némán búcsúztatva a múltat, mely akár egy teljesebb élet potenciáljával kecsegtetett, vagy az a bizonyos utolsó kézfogás..., fantasztikus mit nyújt! Furgonlakó figurája,sokszor nevetséges, groteszk, néha bosszantó néha szánni való, s vannak percek, mikor szívfacsaró, az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb női alakítása, mit láttam. Alex Jennings előtt sincs könnyű feladvány, az egyszerűségében is extravagáns egyben mégis introvertált író karakterének megalkotása, fixációival, elfojtásaival s nagy ügyességgel takargatott érzelmességével, szintén komoly s intelligens színészi hozzáállást igényelt. Markánsan eredeti s egyedi, sokszor szúrós humorú, ám szívmelengető mozi ez, pedig a téma:hajléktalan lét, tálcán kínálta volna, hogy egy Zewa Deluxe papírzsepi reklámfilm szülessen e meseszerű sztoriból, szerencsére nem így törént, köszönhetően elsősorban a „valóságos” Bennettnek és Maggie Smith-nek..., egy csillagom az ötből, egyértelműen neki szól! |
Aztán mindennek vége - Vélemények
| 2016-07-16 11:12.50 |
| Tolsztoj, minden idők egyik legnagyobb nagyepikus prózaírója.
Pergamenszagú s sablonos e megállapítás, tankönyvízű, egyben mégis igaz. Bár tán mégse egyértelmű ez mindenkinek, mert beszéltem házaspárrral, kik ketten négy diplomát aggathattak nappalijuk falára, rögvest a kislányuk óvodai fényképei mellé, ám az említett íróról annyit tudtak, hogy neve alapján tán valami szláv féle lehet, s itt ki is merültek, a K2 magaslatára emelve a magyar közoktatás nívóját s a tananyag szakbarbár mivoltát. Nos, ennyit hát ennyit a "diploma" szakmai képzésbéli alaposságán túlmutató értékéről! Életműve szűkebb méretű, mint a vele sokszor együtt említett kortársaké – bár nem mind szigorúan vett stílusbeli kortárs – lásd:Hugo, Dickens vagy a mi Jókaink, s mégis e néhány realista, de mégis romantikus színezettséggel átszőtt mű, a legyagyobbak közé emelte.A legtöbbünk tán három irományát ismeri mélyebben, de a lélegzet eláll attól, mily erős gondolatatokkal teli s csodás elevenséggel megírt prózák ezek: Háború és béke, Anna Karenina, s személyes nagy kedvencem az Ivan Iljics halála! Filmet készíteni élete utolsó momentumairól oly hálás feladat, hisz ki érzelmileg is kötődik a nagy „Levhez”, az meg fogja nézni, s ki ismeri élete folyásának menetét, örömmel látja viszont nagy vásznon, mit csak különböző tollakból származó biográfiák sorai közt böngészhetett eleddig. Én most mellőzném a tolsztojánizmus hitvallásának kifejtését – aki akar utána néz - ,mert bár a mozi témája jórészt ebben merül ki, mégsem ez az esszenciája. Jasznaja Poljana s az ottani élet bemutatása teszi e mozit oly egyedivé s érdekessé.Egy hely, mely telve van azzal a szerethető orosz sajátsággal, mi nem merül ki az úri vadászgatás s vodka vedelés búfelejtő szertartásaiban. E hely fontosságát az is jól mutatja, hogy a sztálini diktatúra idején is ápolták nimbuszát, s a negyvenegy nyarán bekövetkező német támadás után, a fontos értékkel bíró darabokat Szibériába menekítették.Tolsztoj alakja az orosz lélekben lakik, s még a kultúrát saját szájuk íze szerint értelmező kommunista gondolatszabászok sem akarták azt a már-már szakrális mélységű hagyatékot veszni hagyni, mi Tosztoj után ránk maradt. A film ereje atmoszféra teremtésében rejlik, s nem lehet persze eltekinteni a pazar színész alakításoktól sem. Helen Mirren mindig képes, jó értelemben leuralni azon mozikat, melyben megjelenik, s ez most sincs másképp, ám a megszokott keménységét oly kamaszos, szinte kislányos bájjal képes fűszerezni, hogy rögvest megértjük az író ragaszkodását asszonyához, kit sok méltatlan támadás ért, pont ezen film által boncolgatott téma kapcsán.Szofja Tosztoja lényegesen összetettebb személyiség, mintsem az örökségért hisztériázó feleség Csertkov által feketére festett képe mutatni szeretné. „Egy évszázadon át könyvek tucatjaiban festették le Lev Tolsztoj feleségét hisztérikus, önző nőszemélynek, aki, főleg az író vallási fordulata után, pokollá tette férje életét, úgyhogy annak végül nem maradt más választása, mint hogy öregen, betegen megszökjön otthonról...” (...) „Popoff életrajzában a házaspár utolsó évei, hónapjai mindkettejük számára hasonlóképpen tragikusak: két óriási személyiség nem volt képes megoldani a konfliktusait, s ettől mindketten szenvedtek. S ugyanakkor a szerző végre igazságot szolgáltat ennek a különleges nőnek, akinek szelleme, elméje, érzékenysége, szerelme, gondoskodása benne van az egész Tolsztoj-életműben.” Nem is kell ide több sort pazarolni... Paul Giamatti tökéletes Csertkov, önző idealizmusában van valami mélyen diabolikus, rejtetten ördögi szín, mely képtelen túllátni saját céljai elérésén, miért könnyedén beáldozza idolja személyes kötődéseit, nem tőrödve a veszteséggel, mit tetteivel okoz.Tolsztoj számára nem „ember” csak kultikus tárgyiasulása egyéni céljainak. Christopher Plummer mint Tolsztoj..., szinte a megsárgult fényképek albumaiból lép elénk, hibátlan mód azonosul külsőleg s belsőleg szerepével. Aki még külön szót érdmel az James McAvoy, felnő azokhoz a nagyságokhoz, kikkel együtt játszik, érzékeny, megértő, gondolkodó ember, s még a felszínes szerelmi szálban is nagyon megható férfi bájjal csetlik-botlik, képes együtt érezni Szofjával, érti inditékait, nem ítélkezik, inkább egyensúlyoz, közel engedve magához mindenkit, de keményen távolságot tartva Csertkov megfellebezhetetlen értékrendjétől, ellenben mégis „tosztojánus” marad, csak a maga egyedi, sokszínűbb, érzelmes, nem doktríner módján, Bulgakovja közel kerül a nézőhöz, remek alakítás! S, hogy mindennek vége? Szokásosan ostoba magyar cím, inkább folytatódik valami, egy nagy ember életművének máig tartó hatása, szeretete s tisztelete azzal, hogy utoljára levegőt vett..., nem ér véget! |
Kísértés (2013) - Vélemények
| 2016-07-14 22:06.10 |
| Nem vagyok feltétlen mód nonkonformista, de az elvtelenül hajbókoló konformizmus undorít, undorít a gondolat, hogy bármily erős külső társadalmi nyomás, elvárt keretek közé szeretne szorítani, felszámolva szabad gondolkodásomat, s irányvonalat akar szabni, meghatározva életvitelem külső erkölcsi megítélését.
(Nyilván az egyén szabadság vágyát össze kell fésülni az együtt élés normáinak szabályrendszerével!Saját szabadságom soha nem állhat újtjába más szabadságának!) A kis és középpolgári családi lét okafogyottá válása s elemeire hullása közismert mozis téma ; s nem kell Haneke mereven rideg s távolságtartó cinizmusú, kórszövettani mélységű munkáihoz lemerülni, emésztésük üli a gyomrot s nem kínálnak semmilyen feloldást, ettől persze még igen értékes munkák, de nehéz az osztrák rendező kimérten fásultnak tűnő látásmódjával azonosulni. Ott vannak azonban a könnyedebben feldolgozható hangnemű „amerikás” mozik, a „szépség”, vagy a Revolutionary Road, mely töményebb formában drámai, ekképp európaibb szellemű darab, de azért nem éri el Haneke szikáran kíméletlen s kegyetlen szókimondását. (Meglepő, hogy mindkét mozi Sam Mendes-hez köthető?, aligha, valószínű épp úgy érdekli e téma, mint engem, vagy épp európai alkotó társait.) A „látszatlét” kertvárosi idilljének gusztustalan színháziassága gyomorkavaró – ezzel sok újat nem mondok, hisz a fentebb említett filmek mindezt igen plasztikusan ábrázolják - s e film nyitó képei is hányinger közeli állapotba hozzák azt a nézőt – nem rejtett cél ez - , ki képes átlátni a családi „műszelfizés” hazug álcáján. Pompásan eltalált s veszélyesen őszinte az a filmes módszertan, ahogy az első legördülő képkockáktól kezdve, nem akarja a mozi szenvedő áldozatnak beállítani a családi nyugalmat féltő feleséget.Kimondottan célzatos, hogy alakja rögvest visszatetszést kelt! Rejtett mód ugyan, de uralkodni vágyó, párjával leplezetlenül lekezelő s türelmetlen, zsibbasztóan középszerű intellektusú, süti tároló edények gyűjtésébe kimerülő – nem véletlen, hogy a felismerés utáni harag pillanatiban ezeken veri el a port - mások által elvárt feleség szerepkörbe beszükült, mondjuk ki: elég hitvány asszony , ki émelyítő mosollyal tárja a nem létező harmóniát, a nem létező barátai elé, kik annyira barátai, mint amennyire a családi boldogsága valós tartalmú. Nem értékeli férje kreatív s művészi énjét, nem támogatja ambicióit, nem lát át a középszerbe való besüllyedés okozta szenvedésén, nem örül együtt örömével, inkább alávaló mód lehúzná saját mélyszegényen stupid szellemi szintjére, önző, vak, ostoba s süket, vak minden jelre, mi a viharosan gyors léptekkel közelgő veszélyt jelzi. Szereti lányát – a maga módján - , de fogalma sincs mi zajlik benne, felszínessége mértékvesztett. A mozi kiemelkedően visszataszító figurája ő , az asszony s feleség, ki mindent megtesz azért, hogy egy kapcsolat üres tartalmatlansággal tátongó vulkánfíber börönd legyen, a legakciósabb, tömegtermelt fajtából, az a nőnek látszó személy ő, ki miatt a férfaik egy része hajlamos lesajnáló mód megvetni, ki megnövekedett mellekkel jött e világra. Sok nő felháborodik, ha csalják s elhagyják, nézzék meg a filmet, s utána nézzenek a tükörbe, ha van hasonlóság, mit felfedezni vélnek Amy Ryan s önmaguk között, csodálkozásuk saját hülyeségük s érzéktelenségük szobra. Persze nem túl hálás feldat így beszélni a „nőkről”, ám az igazság az, hogy tisztelem és szeretem a nőket, ellenben van egy nőtípus, melytől hideg rázást kapok, mint ahogy van oly férfi típus is, mely ugyanezt az érzületet váltja ki belőlem. A film eltalált egyensúlyú igazságosságának részét képzi az is, hogy nem állítják be Felicity Jones-t csalárd csábítónak, ki fiatalságával, szellemiségével s erotikus vonzerejével romba dönt egy harmónikus üzemmódban működő családot.Itt se szeretet, se harmónia, se szoros szimbiózis nem lelhető fel a családi trióban.Élnek egymás mellett – s nem egymással - a kertvárosi mindennapok unalmas szürkeségében, a legfájóbb az, hogy az élet sokszínűsége, még a legfiatalabb tag számára sem egyértelmű, áldozata s szánandó „mellékterméke” annak mi körülötte zajlik. Jones nem hibás – bár könnyű lenne rásúlyozni a kialakult helyzet minden ódiumát – ő csak katalizátor, kit hirtelen belepottyantottak a családi kémcsőbe, s beindulnak az elkerülhetetlen vegyi reakciók, ha nem ő, előbb vagy utóbb kiváltja más, ugyanezt! Keith művészi kiteljesedése New Yorkban válna igazán realizálhatóvá, de a költözés még kérdés szintjén sem merülhet fel felesége számára, még beszélnie sem lehet erről, hisz nincs egymillió dollár..., erre – persze Brooklyn nem létezik, csak Manhattan – Keith kapcsolata lányával már onnan nem lehet teljes értékű, hogy egyfajta gátat lát létezésében, mely útját állta zenei pályafutásának, Keith vágyná felesége elismerését, de nem kapja meg, nem hiba nélküli ember - ugyan ki az? - ,de egyben sajnálható vesztes. S a hozzászólásom elején említett filmek alaptézise itt kap teret ismét..., szeretnénk különlegesek lenni, kiélni ambicióinkat, szignifikánsan eltérni a masszától, teljes életet élni, a boldogságot okozó perceket kergetni, őrizni a szerelmet, fiatalon azt hisszük, majd mi mások leszünk, de nem leszünk..., illetve lehetünk, ha ki tudunk törni abból a semmirevaló dagonyából, mely körbe vesz, a mozi utolsó képkockái visszarántanak a valóság talajára, maradnak a sütitartók, a családi fotók, a halálosan unalmas barbecue partik, minket nem érdeklő emberekkel, marad...,az álmosolyú depresszív nihil. Rengetegen élnek így – s csak kevés szerencsés optimális teljességgel - párok, családok tömkelege, s nem képesek változtatni, mert van, ki nem akar – Amy Ryan -, van ki nem tud – Guy Pearce. S mégis, legalább vele történt valami – még ha a vonzalom és menekülés naivan romantikus mivolta teljesen életszerűten is, ennek következtében alapban kudarcra ítélt -, amire ha más nem emlékezni érdemes! Nem kiemelkedő mozi ez, készültek a témában sokkal jobbak, de finoman elégikus, csendesen elegáns s lírai történet mesélési metódusa szerethetővé teszi..., s Felicity Jones olyan színvonal emelő faktorral rendelkezik, mint kevesek, igaz e moziban Guy Pearce- szel is lehetett szimpatizálni s ez nagy szó, mert amúgy elég ellenszenves egy pali, ami persze nem színészi értékmérő, csak szubjektív megállapítás. |
Divat a szerelem! - Vélemények
| 2016-07-11 23:43.22 |
| Habkönnyű, laza, franciás mozi ez..., olyan, mint egy légies csokiszuflé, melybe örömmel meríted bele tekinteted „kanalát” – mondtam már, hogy rajongok az idétlen képzavarokért?
Persze mindez annyira közhelyes! Mi is az, hogy „franciás”, hogy lehetne pontos mód behatárolni egy film franciásságának kritériumait? Sehogy, mert úgyis érezzük..., papírízű maszlag nélkül is. Töltöttem némi kis időt Franciaországban, született franciáknál lakva, egy nagyon picit megismerve a hétköznapi életben franciáskodó franciákat, és a filmekben látott túlzó gesztusaik, gumiarcú mimikájuk, állandó vállvonogatásaik, hirtelen hangulatváltásaik, harsány verbális kommunikációjuk – nem ismerve a nyelvet, sokszor hittem veszekedésnek látszólag indulatos hangoskodásukat – nem filmes manír, ők ilyenek. Szinte minden frankhonban készült filmben visszaköszönnek e sztereotíp viselkedési formák, a vígjátékaikban meg főleg.A komédiázás el is bírja ezt, bár sokan lesznek/vannak, kik ezt kissé vásárinak tartják. Ezt a filmet is fenyegeti az a veszély, hogy nem látva a blődli mögé – mert a film kissé bizarr karakterekkel és helyzetkomikumokkal humorizál, mondjuk pont ettől baromi jó – „elfelejtenek” majd ráérezni érzékeny, s nagyon finom szellemességére, mely a párbeszédek jelentős többségében ott figyel a háttérben. Már a romantikus vonulat két szereplője is..., fogalmazzunk filmes nyelven: Furcsa pár. Mi is rendelne egymás mellé egy karót nyelt, a divat világban dolgozó, Miranda Priestley-t idézően lágy lelkivilágú, karrierista párizsi nőt, s egy kemény fejű, de vajpuha szívvel rendelkező bretagne-i kertészt.Józan ésszel, nagyjából semmi. Ráadásképp Eric Elmosninora a jóképűség vádjának árnyéka sem vetülhet s alkata oly kisportolt, hogy hozzá képest Mr.Bean edzőtermi plakátfiú. Marina Hands persze vonzó nő, de ebben a filmben szándékkal olyan undok s ebből kifolyólag taszító, hogy egy begerjedt férfi előbb vetemedne Geronazzo Máriára, mint rá..., s mégis, a mozi ezen egymástól ezer mérföldes távolságban álló főkarakterei a végén valahogy kompatibilissé válnak egymással. Nagyon tetszett, hogy derék kertészünket, Párizsba kerülvén – hogy potom hatvan ezer euróért „múzsa” legyen – nem ugrálja körül tucatnyi Lakatos Márk, hogy besöpörjék a jelenlétükből fakadó hervasztóan elcsépelt poénokat, nem változtatják át – ugyanaz a garbó, s gatya végig – nem rontanak jellemén, s nem romlik magától sem, ő marad, aki volt.”Eladja” magát, hogy új hajót vehessen a lányának – az előzőt hullámsírba küldi leendő szerelme -, de őrzi identitását, s méltóságát. Egyszerű pasi, de sem nem buta, sem nem kilóra megvehető jött-ment vidéki, hiába látja annak új környezete. Változás persze kell – minden film motorja a jellemfejlődés – változik hát Marina Hands, kiről azért hamar kiderül, sebezhetőbb lénye, mint az elsőre látszott.Elő-elő bújik belőle az „ember”, hogy végül teljesen átlényegüljön, s a mozi előrehaladtával előbújik belőle a „nő”! S a célvonalnál, némi meglepetésünkre, el fogjuk hinni, hogy valamiféle hihetetlen mód, de összepasszolnak. Van az egész mesében egy egyszerű, de rém frappáns ötletesség, ami működik.Kifiguráz, fityiszt mutat, karikatúrát rajzol a „király új ruhájáról”,de valamiképp mégis sugároz tiszteletet a saját témája felé. S most gyorsan nyomok egy entert, hogy külön bekezdésben méltathassam azt a kis csodát, amit Fanny Ardant képvisel.Bőven hatvan fölött, s mégis, csodás szépségű, nagybetűs nő! Az a típus, kit nem mersz megszólítani, de feltétel nélkül tudod csodálni.Megjelenése fejedelmi, bűvköre úgy szippant be, mint egy fekete lyuk. Arisztokratikus fölénnyel és eleganciával teltíti meg Alicia Ricosi alakját, divattervező s nagybetűs művész, ezen szerepkör minden hisztijével s plebsz felett állóságával.Ráadásképp száját egyben mélyen bölcs, egyben találóan s magas nívójúan szellemes mondatok hagyják el.Öröm volt őt viszont látni a vásznon! Nagyon kellemes s üdítő mozi ez, sokszor csalogat elő a nézőből őszinte mosolyt, de néha tán több is ennél..., na nem annyira, hogy bármely percben túl komolyan vegye önmagát, hisz olyan laza s francia, olyan Chic!-es...! |
Apák és lányaik - Vélemények
| 2016-07-10 16:52.16 |
| Szerintem te is én is tettünk/mondtunk olyat már életünk során, amit pillanatokkal később megbántunk, még oly formában is, hogy nem hirtelen indulat vezérelt, hanem "előre megfontoltan voltunk hülyék"...:)
Velem legaláb is előfordult már, pedig még csak nem is nagyon mondanám magam "megfontolatlan", kapkodó, hirtelen természetnek. (Inkább vagyok az ellenkezője.) S igyekeztem úgymond "visszacsinálni", de van mit nem sikerült, s ez hatással volt életem későbbi folyására. Persze elismerem, mindez filmen hatásvadásznak tűnhet. Igen, én is ismerek olyan pszichiátert, kire ráférne némi: "akarsz róla beszélni?" típusú terápia. :) Az emberi természet bolygónk legkomplikáltabb s legrejtélyesebb puzzle-ja, melynek kirakásán évezeredek óta fáradozunk, ám még igencsak hiányos az a bizonyos kép..., lehet, soha nem is lesz teljes. |
| 2016-07-10 15:41.16 |
| Bár nem szeretek magamtól idézni, ám most legyen...
"Mikoron mégis szembe jön maga a SZERELEM – így, nagybetűvel – máris keressük a menekülő útvonalat, ez majdnem természetesnek vehető emberi reakció, a rettegés vértjén nehéz áthatolni." Tulajdonképp ez a válasz a kérdésedre, ezért okozott - szándékosan - fájdalmat. Ám e szándékosságban mégis ott a kétség a döntés helyességében, hisz nem kell a színjáték, simán ki is adhatta volna a srác útját. Nem ezt tette, mert egyrészt ebben ott a "kiskapu" lehetősége, másrészt ez mégiscsak egy mozi s a boldog finish-hez ez volt az előszoba...:) Sír-rí, s legyőzi önmagát. Ha zsenge korodban megtanulod, bárkihez mélyen kötödsz, elveszíted, előfordulhat - feltételes módban - ,hogy felnőtt korban már nem mersz bízni egy kapcsolat tartosságában.Ezért azelőtt elmenekülsz előle, mielőtt "beleéled" magad, s így igyekszel védekezni a későbbi még nagyobb csalódástól. Nem állítom, hogy a moziban bemutatottak nem szélsőségesek kissé - mert azok, nyilván szándékkal -, de nem példa nélküliek, a filmek is az életből építkeznek. Ha úgy tetszik, amit a lány tesz az a múlt traumáinak reflexiója a jelenre. Amanada tetteinek "hihetősége" nyilván erősen véleményes, ebben neked s mindenkinek, ki ezt felveti, van igazsága - ráadásképp legtöbbünk a konfliktusos szituációkra a saját "válaszait" tartja természetesnek Az is igaz viszont, az élet ennél sokkal meredekebb példákkal is tud szolgálni, tudom, éltem már át néhány oly eseményt életem során, mely elmesélve, vagy filmbe öntve abszurdnak tünne. |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu