Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Alien - Romulus *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (DVD) |
Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Páros mellékhatás - SuperTV2, 14:20 |
Fantomas - Film Mánia, 14:35 |
Dűne - HBO, 14:50 |
Az élet dicsérete - Epic Drama, 14:55 |
Ízek, imák, szerelmek - Viasat3, 15:20 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Jess Harnell (61) |
Piros Ildikó (77) |
Nick Moran (55) |
Peter Medak (87) |
Joan Severance (66) |
További szülinaposok |
Legfrissebb fórumok |
Örömködő topik - közkívánatra! |
- Filmes Sámánok Rendje - |
2022-es választás |
Kézipoggyász - Vélemények |
Minden ami a karácsonnyal kapcsolatos/film-zene/ |
További fórumok |
Utoljára értékeltétek |
Egy ember és kutyája |
Josephine Park |
2016-04-28 06:54.38 |
Képben vagyok a neokonzervatív szó pontos jelentésével, de a közbeszéd - nálam képzettebb emberek is - sokszor használja arra, amit itt épp ki akartam vele fejezni.Ennek ellenére köszönöm a helyesbítést, pontatlan és felületes voltam a szóhasználatban, igazad van ebben, és dehogynem fontos, legyünk azért igényesek arra, amit leírunk!
A nagy "rösben" is igazad van, de aki ismer az tudja, ha "gorombán" fogalmazok, annak mindig oka van.Rég rájöttem arra, az egércincogás soha nem hallatszik fel az egekbe. Ezen hozzászólásom megírása előtt közvetlenül olvastam egy fórumon, hogy remélik, Kulka Jánost rózsaszín ingben fogják eltemetni..., ragozzam ennek a kijelentésnek az alávaló mivoltát? A témaáthallás nyilvánvaló, még akkor is, ha ebben a moziban nem a homoszexualitás a fő vonulat, bár előkerül az is ( Ben Whishaw karaktere). Röhögcsélés volt rá a reakció, és ilyenkor bizony a szelídebb hangnem részemről bekerül a sziverzsebbe. Azt a bizonyos "másik csoportot" sokszor képviselik ezek a hangok, és szinte kívánom is, hogy lenézzenek azért, amiért különbözök tőlük..., szerintem nagyjából érthető, mitől az indulat az írásomban. Alapvetően nem a más világnézettel van gondom - azzal csak vitatkozni szoktam - , hanem azzal, ha ezt más világnézet képviselő személy/személyek gyűlölködőek, kirekesztőek, ellenségesek, erőszakosak, tájékozatlanok, és politikai, közéleti megnyilatkozásaik is ezt tükrözik. Az ókori példáim nyilván csak abban a témában idevalóak, amiről itt beszélünk, azon társadalm ak is küzdöttek ezernyi gyermekbetegséggel - miket Te is felsorolsz - nem emelem őket semmiféle egyetemes piedesztálra, csak épp elgondolkodtató, hogy bizonyos kérdésekben az "embert" tanulmányozták, és abból indultak ki, nem egy szűk szellemi, vallási, uralkodói kör világnézetéhez igazították az embert, hanem az emberhez teremtettek világképet. Jól, rosszul, de igyekeztek..., persze ettől még kiitatták Szókratésszal a méregpoharat...:) Igen, a világ bonyolult... |
2016-04-27 19:18.37 |
Az "alant" zajló - értendő ez "intellektuális" értelemben - vitában nehéz épeszű mód részt venni, ráadásul ezen gondolatok nagy része alulról surrantja az ostobaság szintjét is.Mütyürke az egyetlen, aki nem dagályosodott bele valamiféle "emelkedett", vagy épp óceáni mélységű polémiába, csak "rövidre zárt", nagyon helyes mód.
A "betegvilág" - hű, de nagyon idézőjelbe kell ezt az abszurdan neokonzervatív idiótaságot tenni - nem a "ma" terméke, épp ellenkezőleg, évezredekkel, évszázadokkal ezelőtt a ma betegnek tartott értékrend volt az elfogadott, a normális – most vagy ők voltak problémásak, vagy mi, ismerve a ezen sajnálatosan a múlt ködébe vesző kor kiemelkedő kapacitásokkal bíró elméit..., hát? Sokan szeretnek elfeledkezni arról, hogy az ember, ember volt tíz éve, száz éve, ezer éve, mert ilyennek teremtődött.A mai szemmel tekintett szexuális deviancia, aberráció, eltévelyedés, másság korunkat - nagyon helyes irányokban - megelőző kultúrákban a teljes elfogadás fényében fürdőzött.Tekintsünk akár a távol, akár a közel-kelet máig ható erejű szellemi és társadalmi berendezkedéseire, vagy akár a vén kontinens két legjelentősebb civilizációs "nagyágyújára" - a hellén illetve a római kultúrkörre - a homo-bi-transz- szexualitás az élet természetes, mindenki által tolerált része volt, a hétköznapi lét élvezetes velejárója. A nagy "triumvirátus", a monoteista vallások élenjáró zászlóvívői - zsidó-keresztény-iszlám - gondolkodásmód tette érinthetetlenné a szexulalitást, mint valamiféle bűnös emberi aljadékot, mely rontja az erkölcsiséget - ezt miként is kell érteni? politikai okokból lopni, hazudni, származás jogán leuralni az őket szolgálókat, máglyán eltüzelni a más istenképpel rendelkezőket etikus? Még a házassági köteléken belül is elítélendő, ha nem a gyereknemzés a magasztos cél! Ezen vallások szellemi mételye évezredekre determinálta s felülírta a normális emberi értékrendet, károkozásuk alig helyrehozható, a nevükben és hatásukra elkövetett bűnök megbocsájthatatlanok. Külön érdekesség, hogy a politeista vallások többsége "Isten" ajándékeként tekint a többes szexuális élményekre is - hogy mindenki, a hülyébbje is értse : orgia - , mert az érintés, a testi értintkezés, a másiknak okozott gyönyör, az összefonodó, felfokozott érzelmi, érzéki állapotban levő emberi lények, isteni érvényű érintkezése túlmutat az ember kisszerűségén, a csoportos szex öröme ma már keveseknek adatik meg, fogalmuk sincs, mit veszítenek! Három ezer éve - sumer, hettita, asszír, egyiptomi - férfiak úgy "sminkeltek", mint ma a nők, úgy éltek, hogy egy férfi-férfi, férfi-nő-férfi kapcsolat tökéletesen megfért egymás mellett.Elég Nagy Sándort ide citálni - az ő nevét még az alulolvasottabb fajta népség is hallotta talán emlegetni - hogy nyilvánvaló legyek. Nem a világ lett betegebb, csak a szűklátókörű, amúgy betegesen bigott embereknek, ma jobban szembe mer jönni az, aki "más", mert nem kell félnie, nem zárják ezért börtönbe - volt erre példa: Szovjetúnió - nem kell önazonosságát hamis látszat mögé rejteni, megélheti önmagát, gátlásokkal - mert az úgynevezett többség elitéli őket - ,de mégis szabadabban.Nem voltak a vágyak mások a "horthysta idők szakrális" idejében sem, csak épp rejtőzködöbbek, mindössze ennyi a különbség.Nem voltak mások az emberek, sajátos egyéni szexusukkal a boldog békeidőkben sem, a szocialista erkölcs zengő énekiek idején sem... Aki mást gondol, önámít, vagy szimplán hülye - inkább a második. Ma - és hagyjuk már a liberalizmust, ne keverjük már a szezont a faszommal, az egyén szexuális beállitottsága leszarja az ideológiákat, a legkonzervatívabb faszjankók is álmodoznak egy jó kis több puncis éjszakáról, mikor két biszex csaj kapja "szájvégre" a kókadt pöcsüket, igen, még a Semjén-Harrach duó is, talán épp ők leginkább, csak épp kifelé mást pofáznak - kicsit szabadosabban fel meri vállani bárki azt, ha homokos, biszex, transzszexuális, vagy épp "pina/farok" mániás, mert változott az információs, média közeg, de nem változott benne az ember! Az ember nő, vagy férfi, épp mindegy, ugyanaz, talán Neanderthal óta... Ez a mozi, egy nagy kihagyott lehetőség, nem lett olyan jó - finoman szólva - , mint, amit a feldobott magas labda kínált – mert a téma rém izgalmasnak ígérkezett - , de ha alkalmas volt arra, hogy egy-két képmutató roggyant elméjű okoskodónak okozott egy pár bosszantó percet, már nem született meg hiába. Akkor sem, ha ide, és máshova, beírhatják az "elméncségeiket"..., kioktava azokat, akik szembe mernek nézni a valósággal... Arra már kis sem térnék, hogy vannak, akik komolyan úgy vélik, bizonyos "propagandák" hatására, egy klasszikusan megrögzött pinabubusból transznemű, vagy homoszexuális transzformálódhat, mert ez akkora ostobaság, hogy a Himalája homokbucka hozzá képest... |
2016-04-20 07:41.07 |
Sokat az írásodhoz hozzátenni nem tudok, így inkább csak csatlakoznék Hozzád! Szórakoztató, kellőképpen informális - ám nem ontja a nézőre feldolgozhatatlan mennyiségben az "adatokat" - csodás képekben gazdag, kellemes kikapcsolódást nyújtó sorozat.Mihályi Győző narrációja hibátlan!
A Madártávlatból széria más tájakkal foglalkozó epizódjai is odaszögezik a "politikai háttérműsoroktól" megfáradt nézőt a képernyő elé. :) |
2016-04-20 06:59.29 |
A tény, hogy egy filmben háromszázszor megemlítik a Gabriel García Márquez a Szerelem a kolera idején című nagyszerű regényét pozitív felhanggal, nem fog a mozi értékén emelni, jottányit sem.Inkább szépen formáltan kihangsúlyozza, mekkora mínőségbeli differencia van az említett mű, és az őt citáló mozi között, Marquez javára.
A szerelem markában nagyjából másfél órában igyekszik "megmagyarázni" a szerelem mibenlétét, míg a regény csak mesél, az olvasó pedig következtet, mert van, amin nincs mit magyarázni, vagy érzed, vagy nem. Ez a film azonban végtelen unalommal lamentál a semmin, magyaráz, okoskodik közben már önmagát is unja, és magával együtt untatja a nézőjét. Se átélhető romantika, se humor, se értelmes párbeszédek, esetleg valami újszerű megközelítés..., semmi, ami indokolná elkészültét. Főhőseink vergődnek, és csak vergődnek, mi pedig tudjuk, a végén majd egymás karjaiba vergődnek, közben unottan kiugrunk a konyhába egy kis sós mogyiért, mert a kis tálban egész mogyiszemeket találni sokkal, de sokkal izgibb, mint elzselésedett tekintettel, meredten bámulni a képernyőn zajló nihilt. Michelle Monaghan persze vonzó, gyönyörű csaj - mellesleg nem is rossz színésznő - Chris Evans pedig kétségkívül jóképű, de ezen túl ők ketten sem tudnak semmit hozzátenni a forgatókönyv papírlap vastagságú tartalmasságához, ez pedig csupán esztétika, ami elég soványka többlet. A San Francisco utcáin lezajló szívecske kergetés már olyan mélypont, hogy a kicsit is igényesebb néző feljajdul... |
2016-04-19 15:54.40 |
Először is leszögezném, nem török pálcát azok felett, kik nem szeretik, nem tudják befogadni a filmet, mert nem könnyű mozi ez, másodszor a „holokamuzó”, csőlátású emberek megnyilvánulása az a szint, ahova nem óhajtok leereszkedni.
Nem állítom, hogy könnyű ehhez a filmhez hozzászólni, mert szinte képtelenség újdonságot mondani róla.Ezer fórumon, ezernyi hozzászólás született a mozi kapcsán, filmkritikák tömkelege jelent meg róla, ordas indulatok, "lezárt témák", és ihletett ájuldozás kiséri a Saul diadalmentét - sem egyik, sem másik véglet nem közelít az objektív valósághoz. Diadalmenet, mert magyar film akkora filmes sikerdömpinget, mint Nemes filmje, az elmúlt évtizedekben nem igazán könyvelhetett el. Maradjunk hát az impresszióknál, melyet a Saul fia kiválthat azokból a nézőkből, kik filmként igyekszenek tekinteni rá, kivonva magukat a pro és kontra csatározásokból, melyet alapvetően nem is a filmes mínőség vált ki, hanem maga a téma! Nemes László - akár tetszik ez sokaknak, akár nem - szemtelen újszerűséggel nyúlt egy olyan önmagában kihívást jelentő feladathoz, hogy miképp is készítsünk holokauszt filmet, másképp! Szemtelen, mert egyrészt szemrebennés nélkül szakít bizonyos ortodox funadamentumokkal – témamegközelítésben – és szemtelen, mert végtelenül minimalista, a bemutatás módjában, és szemtelen, mert nem is akar semmiféle „megoldó” feloldást, katartzist kínálni a film nézőinek. A kamera kezelés egyértelműen elhelyezi a centrális térben Sault – remekül mutatják ezt a szándékkal elhomolyásított hátterek – és ettől a koncepciótól a játékidő kilencven százalékában nem tér el.Ez a személyességet, és végelen intimitást hordozó – és kevésbé mínőségi mód előadottan igen keresett – kameramunka, sokak számára lehet idegesítő, zavaró, de egyediségét elvitatni dőreség volna. A képi világ felépítettségéhez nagyszerű mód kapcsoldik a hanghatások brutálisan erős mivolta, mely a képpel összeölelkezve olyan mélyre hatol a nézőben, amire nem igen volt példa az érintett témában.A zene élményfokozó, esetlegesen hatásvadász – bármily elcsépelt is a szó – használata egyszerűen kimarad a filmből, marad a puszta zaj, puritán, nagyon direkt mód.A súrolókefe hangja szinte sokkol, hisz tudjuk mit súrolnak vele, a bábeli zűrzavar, a dübörgő tűz, a pattogó német vezényszavak..., mindez szinte csak a háttérben, aláfestésként, de nem szándéktalanul, hisz a folyamat „gyárszerűségét” kívánja a rendező hangsúlyozni, mely egyszerre ötvözi egy üzem precízen működő mechanizmusát, egy vágóhíd véres embertelenségével.Igen egy vágóhíd, hisz az ember nem kizárólag „fajtársaival” tud minden képzeletet felülmúló – esztelen - mód kegyetlen lenni. Egy gyár – halágyár, a médiában, történelemkönyvekben mily megszokottá vált, ellenben mily döbbenetes szó – bemutatása, és benne az ember maga... Sokan, köztük a rendező is igyekszik az emberi vonulat fontosságát hagsúlyozni, és ezzel egyetemes mondandót kölcsönözni a mozinak, de lássuk be ez egy holokauszt film.Ízig-vérig az, és az „ember az embertelenségben” lehetne épp Pol Pot, Mao, vagy Sztálin táboraiban is, de ez itt Birkenau!Ne legyen kétségünk, a film a zsidó népírtásról szól, a többi maszlag, de nincs is ezzel semmi baj! Akiben aholokauszt az unottság vagy épp a „konyhai antiszemitizmus” megnyilvánulasait hozza felszínre, nem feltétlenül hibáztatható, mert a téma ezerszer körüljárt – ez egyszerűen tény - a nyiltan felvállalt rasszizmus, vagy antiszemitizmus meg ciki, ám a háttérből támogatott hozzáállás!Marad a „burkolt”, az objektívitás látszata mögé helyezett zsidógyűlölet, mely ma is él, ma is virágzik, tehát senki ne lepődjön meg azon, ha ilyen filmek készülnek, és készülni fognak, mert nincs vélemény, ellenvélemény nélkül. Tegyem még hozzá, nem a palesztin kérdés váltja ezt ki, az átlag magyart annyira érdekli a palasztinok sorsa, mint a pirézeké, ez zsigeri, sokszor érvek nélküli, belenevelt gondolkodásmód, ennyi, nem több, felesleges túlmisztifikálni, jönni Sorossal, a bankárokkal, a befolyásukkal, kultúrában, világpolitikában..., ez egyszerűen túldimenzionált, és hülyeség, sokan utálják őket, oszt ennyi, maguk sem tudják miért. Az Oscar utáni német filmkritikákon nem lepődök meg, egyrészt a „schindlerszerű” filmek elasztikusabb mesélési metódusa elfogadhatóbb a németek számárai is – hisz épp egy szudéta német a pozitív főhős, A zongoristában is megjelenik az "emberarcú német" – másrészt bármennyire is jól kezelték a németek a „szembenézés” politikáját, ily goromba formában szembesülni a saját mocskukkal, mint ahogy ez a mozi bemutatja, kiverheti a biztosítékot.Ki is verte néhányuknál, és bevallom megértem őket.A fő német kritikai érv, mint alappillér, annak a rózsaszín ábrándnak a Saul személyén keresztül való sugallata, hogy képes az ember megmaradni embernek, még a pokol legsötétebb bugyraiban is, ebben személy szerint én is kétekedem, meg lehet ölni az embert, alapjaiban ki lehet írtani, a félelem, a rettegés, az iszonyat napi szintű megélése megöl mindent, mi emberi.Elpusztít, meghalsz belülről, már csak a túlélés foglalkoztat, sőt, már az sem, a mielőbi halál maga a könyörület, nincs feltámadó harcos szellem, nincs már cél amiért érdemes, szerintem ez a Saul legnagyobb gyengesége, hazug - vagy legalábbis vitatható - filozófiát misztifikál, ám nem vitatom, hogy jó szándékkal teszi! Innentől viszont a Saul eredetisége megkérdőjelezhető, mert a filmes formanyelv egy dolog – ami briliáns - , de van egy háttérmondanivaló, ami ingatag lábakon nyugszik, és ráadásképp igyekeztek már bemutatni, számtalan műben, számtalan formában...- Antigoné! Ráadásul a mozi a végére egy kicsit elfárad, fogy az ötlet, egyre nehezebben működik a dialógok hiányát folytonossá tevő forgatókönyv, egyre nehezebb értenünk Sault... Mégis..., és mindezek ellenére, a Saul remek film - gyökerekig hatol, felzaklat, a legmagasabb ingerküszöböt is méterekkel átugorja, álmatlan éjszakát képes okozni, töprengésre késztet -, de még véletlenül sem tökéletes. A mozi számomra egyik legdöbbenetesebb pillanat az, mikor megpihen a kamera – nem sűrűn teszi – egy a hullahalom tetején heverő szép női testen, melynek – ki immár csak egy „stück” – gyönyörű mellei, ég felé meredő mellbimbói olyan szépséget sugároznak, melyet csak a náci bakancsok voltak képesek eltiporni s figyelmen kívül hagyni. Milyen ideológia az, hol már ez sem számít?Milyen emberek azok, kiknek egy szép nő teste is elégetendő hús?Milyen emberek azok, kik már semmiben nem látnak szépséget, még ebben sem, mert az a szép mell, egy zsidó nőhőz tartozik... Akik nagyon prüszkölnek ezen a fórumon, és szerte-szét, mindenfele, egy pillantra töprengjenek el ezen, mélyen, belül, csak magukban – úgy nem olyan nagy szégyen, higgyék el – és rá fognak érezni, hogy miért lesz téma a holokauszt még sokáig... |
2016-04-17 08:40.50 |
Ott, akkor, így ordibáltak, és akikkel ordibáltak, határozottan halk szavúakká váltak..., bizony, bizony, így van ez!
A kamera újszerűsége nem ebben mutatkozik meg - a kamera az olyan kamera, lencsével a végén - a kamerakezelés az valami más... |
2016-04-16 22:11.46 |
Tény, hogy vannak mozik, melyeket bizonyos életkor alatt talán azért nem érdemes "műsorra" tűzni, mert a bennük mesélt életérzés teljeskörű feldolgozásához még nem gyűlt össze elég élettapasztalat.
Patrice Leconte lassú - vagy talán fogalmazzunk úgy megfontolt - tempójú meséjét sok huszonéves találhatja unalmasnak, mert nem élte még meg a csendes magány azon stációit, mint ezen mozi főszereplői. Még nem tudják milyen a mikor egy élet parkolópályán tengődik, nem boldogtalan, csupán üres, nem elviselhetetlen, csak tartalmatlan. Még nem tudják milyen az, mikor már valaki nem keresi az újdonságot, mert a megszokott nyújtja a sivár biztonságot. Ilyen mélabús és kiszámítható életet él a Fabrice Luchini által megformált könyvelő - egyből beugrik Will Ferrel és a Stranger Than Fiction - melyet váratlanul tör meg egy zaklatott nő, ki szinte fenekestül forgatja fel a napi rutinok által bekorlátolt életét. Nehéz persze abból a konfekciós egzisztenciából kilépni, melyet az apától örökölt könyvelői praxis, az apától örökölt lakás, és az apától örökölt titkárnő fogja szigorú keretek közé. Élete egyetlen izgalmát a volt feleség indőnkénti impulzív megjelenése jelenti, ennek következtében nehezen nyilik, nehezen enged az új érzéseknek, új izgalmaknak, s végül is magának a szerelemnek. Elcsépelt is lehetne ez, persze a vége mindig a szerelem..., de ebben a moziban oly mértéktartó eleganciával nyúlnak a témához, oly lágy textúrát alkot a filmes közeg a két ember érzelmi közeledésének finom táncához, hogy nem érezzük a "láttuk ezt már" dezsavűt. Senki ne várjon a filmben vad szeretkezéseket, ömlengő érzelmi "Niagarákat", pörgő, penge éles dialogókat..., inkább gondolkodtat, átéreztet, megragad a történetvezetés, mintsem felzaklat. Amúgy remek példa arra a film, hogy kifejezhetünk nő és férfi közt úgy is vonzalmat, hogy testi kontaktus nem történik..., még egy csók sem, csak a lelkek ölelkeznek! |
2016-04-15 18:03.58 |
Elég lehangoló a tény, hogy mindenféle nyikhaj, nyegyvenendrangú, tehetségtelen, senkiházi "színészke" és "színésznőcske" topikjába szülinapcsi alkalmából tucatszám érkeznek a "boldodságosat", minden jókat neked és egyéb tartalmas üzcsik egész sora, miközben korosztálya egyik talán legjobb, legkiemelkedőbb magyar! színművészének lapjára Gyermeklakón kívül senkinek nem jut eszébe annyit ide böfögni, hogy jobbulást!
Nem nagyon hiszek a pozitív engergiákban, és Kulka János rajongója sem vagyok - senkiért nem rajongók, de sokakat tisztelek- , de most mégis... - ha már a közvetlen család is ezt kéri - igyekszem küldeni neki, mert szeretném még élvezni a művészetét! A filmkatról meg ennyi...! |
2016-04-14 17:42.54 |
Amennyiben letérünk arról az ösvényről, mely a török filmgyártás értékes és érdeklődésre számot tartható vonulatát képviseli - Téli álom, Mustang - és rámerészkedünk a "sorozat" szinonimák egy estét kitöltő romantikus drámát imitáló mozijainak ingoványos talajára, olyan szörnyedményekkel találhatjuk szembe magunkat, mint az itt tárgyalt mozi.
Darabokra szaggatott történet vezetés, csapni való színészi játék, kidolgozatlan karakterek, logikátlan cselekvések sora, végtelen sematizmus, hányaveti forgatókönyv..., belefűzve szép tájakba, kék tengerbe, szexbe, átlagnál esztétikusabb férfiak és nők szerepeltetésébe, és mindabba, ami egy szappanoperába még szódával elmegy, a délutáni főzőcske mellett, de "nagyjátékfilmként" a röhej kategóriáját is csak alsó hangon súrolja... Unatkozó, álmodozó, fiatalságukra visszarévedő nagymamáknak, lekvárgyártás közben még épp nézhető ez az izé...:) |
2016-04-14 07:22.57 |
A gyászmunka elvégzéséről, magáról a "gyász" témaköréről készítettek már rengeteg filmet.
A halál, a veszteség, a fájdalom minden embert utolér, előbb vagy utóbb, de szembesülnünk kell a mulandóság kemény törvényszerűségével, aki megszületik, az rögvest rálép egy egyirányú ösvényre, mely halandóság nehezen feldolgozható tényével van kikövezve. A saját halálunk elkerülhetetlenségét is nehéz feldolgozni, elfogadni, tudomásul venni - talán egy különös büntetés az ember fejlett intelligenciájáért cserébe a sorstól, hogy egyedüliként bolygónk biológiai lényei közül, tudatában van a ténynek: az élet véges! Minden vallás egyik fő alappillére, hogy keressük a vigaszt, szinte bármi áron, a racionalitást is felülíró mód. Készültek olyan mozik - még ha tényszerűen megosztóak is befogadói oldalról - e kényes területről, melyek telve vannak nóvumokkal, új látásmóddal, művészi megközelítéssel, egyedi gondolatokkal. Terrence Malick:Az élet fája, vagy épp a Robin Williams fémjelezte A világ legjobb apukája... Nehéz filmek ezek, sokan nem szeretik, nem értik őket, de igyekeznek újat mondani, másképp mesélni, megdolgoztatni a nézőt. Ez a mozi még csak véletlenül sem ilyen! Belehelyeztek a tégelybe egy halom hozzávalót, szerelmet, halált, születést, egy család három tagjának különutas gyászát, egy hozzájuk csatlakozó külső személyt, majd összeturmixoltak egy típikus amerikás ízű egyveleget, minden különösebb fűszeres aroma nélkül. Természetesen..., kötelező happy end-el! Szerettem volna szeretni ezt a mozit, de nem ment, és nem szívtelenségem okán, hanem mert oly középszerűen fogalmazza meg a mondandóját, ami nem hagy jó szájízt. Külön szót érdemel Susan Sarandon - kiről minden filmes posztban illik elmondani, jó színésznő - , mert már oly mértékű rutinnal hozza a furcsa, öntörvényű, másokra nem figyelő, csak a saját látásmódját helyesnek tartó, mások érzéseibe belegázoló, sokszor szó szerint kegyetlen, kőkemény, alkuképtelen női figurák szériaszerepeit, hogy kezdi a néző a színésznő személyét is belesematizálni az általa játszott karakterekbe. Az általan kedvelt -sőt egyre jobban kedvelt - Brosnan cizelláltabb figurát kap a forgatókönyvtől, de azúttal nem mindig találja a helyét, a szerepében. Aki viszont hibátlan, az Carey Mulligan, ő egy pillanatra sem okozott csalódást. Mindent egybe vetve, egy teljesen átlagos amerikai mozi ez, gyásszal kőrített családi dráma, könnyes feloldással a végén. Felejthető... |
2016-04-10 22:27.20 |
Különösképp nem vagyok meglepve.Közeli ismerősöm dolgozott annak idején az Olimpia szállóban - a Normafánál - , melyben ezek a nagyrabecsült legények többször megfordultak. A személyzet a vizilabdázókat utálta a legjobban, mert úgy viselkedtek, mint az állatok.Miközben a bunyósok, kik általában egyszerű, tanulatlan srácok voltak, szerényen, szinte megilletődve mozogtak a számukra idegen, korabeli magyar viszonylatban luxus közegben, addig ezek a tanult "urak", lábukat az asztalokra dobálva, hányaveti nagyképüsködéssel, ordenáré stílusú hangoskodással hívták fel magukra a figyelmet.
Persze ők is megérdemlik, hogy az ember ne általánosítson, de azért...:) Egyébiránt Csapó ezzel az ostoba, otromba "mókázással" a fél ország ellenszenvét hívta ki maga ellen, ügyes manőver volt, le a kalappal. A saját agyatlanságának sikerült médiaemlékművet állítani! Először Szívósnak sikerült csontra kinulláznia magát - no, nem a bankszámláját:) - most követi ez a nagyra nőtt barom is. |
2016-04-10 12:38.58 |
Soha nem írtam még ide, most fogok!
Kiss László ügy..., nagyon érdekelne - illetve dehogy érdekel, ebben az országban már semmi nem érdekel, szerencsésnak vallom magam, hogy inkább vagyok kozmopolita, mint magyar - mi kell ahhoz, hogy a ma Magyarországán egy ember, erkölcsi, morális, etikai értelemben megbukjon? Nem kell ezt a szerencsétlen szarházit máglyán elégetni, elhamvadt testének porait szerte szórni, nem kell a hulláján két lábbal taposva ugrálni, nem kell megszólalni a politikának - isten ments, nekik, mármint a politikusnak nevezett alantas státuszú állatfajnak ebben az országban "Hallgass" a neve - nem kell..., mit is nem kell? Baszki, vállaljuk már fel, ha a normális emberi normák ellen akkorát vétettünk, hogy a legjobb, mit tehetünk, derék esztergályosként levezekeljük az életünk hátra levő részét, csendben, és kurva szerényen, mert volna mire szerénynek lenni, Kiss Lászlónak tuti, aki baromi nagy legény lett, miután mögéállt az egy kágyilló gerincoszlopával bíró "gyárfásnak" nevezett emberi génállományt megcsúfoló szemétdomb, miután kiderült a már ájult állapotban megerőszakolt lány, immár halott -tehát nem fog tudni az ügyben megszólalni, a halottaknak meg van az a jó tulajdonsága, hogy igencsak hallgatagok - miután a "bizottság" úgy döntött, miközben "dönt", oda egy Cseh Laci nem való...! Miközben a nemzet fideszes úszótüneménye - unott képpel nyert pár olimpiai aranyat, őszintén, pont leszarom - mellete áll ki - Hosszú Katinka ügy, szegény férje mennyire csodálkozhatott, hogy egy uniós országban ugandai körülményeket talált, honnan veszem én a bátorságot, hogy bíráljam a fekete afrikai viszonyokat? - Egerszeg Krisztináról vartyogok... Egyszóval, most ezt mégis, hogy??? Jaaa..., meghalt a csaj, kit ezek az emberi hulladékok rongyosra erőszakoltak, akkor rögvest kiderült, kurva volt, ki szerette a faszt..., oszt ennyi. Először - jobb híján, és információ szegényen -, még beismerem, szar dolog volt, egész életemben vezeklem..., könny szökött az összes két szemembe, majd miután látom a seggnyaló, és összatartó szakma támogatását, rögvest színt váltok, és lekurvázom az áldozatom. Mi kell ahhoz ma ebben a nyamvadt országban, hogy egy szakmai értelmben ünnepelt, ámde emberi kvalitások terén egy szemeteszacskó szintjén álló személy, csendben lehajtsa a fejét, elnézést kérjen, és visszavonuljon elmélkedni? Ezzel még szimpatikussá is válhatna, mert szembe néz önmagával, és nem néhány hónap börtönre hivatkozva tetszeleg a bűnbocsánatban! És ez az ember a lány gyerekeinket tanította sportfegyelemre, és etikára? Nos, pont ezért nem érdekel már a modern sportvilág, és ezért tojok rá nagy ívben, hogy hány aranyat nyerünk majd Rióban, gazdagítva majd a "Vezér" dícsőséglejstromát! |
2016-04-10 07:20.05 |
Érzelmeket megmozgató mozi ez, egy impulzív személyiségű művészről, ki - kortársaival egyetemben - új utakra terelte a képzőművészet fejlődését a XX. század hajnalán.
A festészetet - azon belül is legfőképp a modern irányzatokat - kedvelő emberként, felszínesen ugyan - talán, mint a legtöbbünk - ismertem Modigliani képeit, de azt a hátteret, amit a film a vásznak varázslatos egyedisége mögé rajzol nem nagyon. Szégyen, de képtelenség annyit olvasni, hogy egyfajta látókör tágításon kívül annyira elmélyedjen az átlagos érdeklődésű ember, egy-egy művész életútjának apró nüanszaiban, hogy teljes keresztmetszetet alkothasson az emberi kvalitásairól, a barátságainak természetéről, motivációiról, múzsáiról és általában arról, miként is élte a mindennapjait. Felkavaró, izgalmas, szellemi inspirációkkal teli korban élt Modigliani, olyan művészi közegben, melynek azóta sincs nagyon párja. A századelő Párizsa..., fantasztikus robbanást idézett elő a festészet látásmódjának fejlődésében. Az igazi művész soha nem azt festi, mit mi befogadók is látunk, ha rápillantunk a kép "alanyára" - legyen ez portré, tájkép, zsánerkép...- ugyanis ebben az esetben csak tökéletes reprodukálását láthatjuk a valóságnak, mely képesség inkább az isteni adományú kézügyesség kategóriája, mintsem a progreszív művészeté. A művész azt látja, amit mi nem..., és ezt a "benyomást" tudja oly mód elénk tárni, hogy mi is meglássuk! A valódi művésznek egyedi "hangja" van, azonnal feismerhető stílusa, mesélési módja, oly mód ragadja meg a pillanatot, hogy az később állandóságot képes tükrözni azáltál, hogy a múló idő sem teszi korszerűtlenné. Felbukkan a filmben Diego Rivera - Frida szerelme - vagy épp Picasso, kivel Modigliani - a költővel szólva - egyfajta héja nász az avaron kapcsolatban volt, persze ebben az esetben a férfibarátság kontextusában - és még a kor számos festőgigásza. A mozi megtekintése közben ráérezhetünk a kor milliőjére - ha hagyjuk - elsodor az a szabadság - és egyben szabadosság - , nyitottság, mit ezek a művészek bátran megéltek, és persze látjuk gyengeségeiket, a mértéken felüli hedonizmusukat, a féltékenykedést egymás iránt, a vetélkedést, a különleges szerelmi életüket, az őrültségüket - akár - és mindazt, amitől ők nagyon mások voltak, mint mi, kik csak tátott szájjal állunk a képeik előtt. Mindezek mellett ráadásul meghatódhatunk, sírhatunk, kitárhatjuk a lelkünket is..., mert ez a mozi a lélek legmélyéig képes hatolni, kegyetlen erővel, és mégis rengeteg szépséggel... |
2016-04-09 06:46.19 |
Lássuk be, én kezdtem a szúrkálódást, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy kifejtősebben is megnyilvánulj, mire majd reagálni tudok. :)
Számoltam vele, hogy visszakapok belőle - egy kis fricska a nózi hegyére igazán kibírható ;) - ellenben ismerve a hozzászólásaid általános hangnemét, és ismerve magamat, tudtam, nem lesz ebből sértődés...:) Tulajdonképp a topik sima víztükrébe azért dobtam be egy szép nagy kavicsot, mert kíváncsi voltam, milyen vízfodrokat kelt majd - tudtam, hogy fog, vallási téma, mindig érzékeny terület -, miután kialakult egy jó néhány hozzászóláson keresztül gyűrűző polémia, mit végig olvasgattam, elértem célom...:) |
2016-04-08 07:26.21 |
Én nem ítélek felette - az ítélkezés az "ő" szokásuk, valamiféle szereteálca demagógiája mögé bújtatva, fent tartva a megbocsájtás lehetőségét, mire amúgy nem tartok igényt, se az ő, se a "fönöke" bocsánatára, inkább értsen meg, nem fog - csak van egy véleményem, aminek hangot adtam, mert épp most ilyen volt a hangulatom...:)
A "kihez/kikhez" képest rendszerébe helyezve személyét, némi egyet értést "csikartál" ki belőlem...:) Ellenben egy változó, modernizálodó világban, a társadalmi problémákra - nem feltétlenül a migrációra, vagy a háborúkra célzok, hanem azokra, melyek a mindennapjaink állandó részét képzik - az erkölcsi fundamentumok alapjainak megingására - ezek a megingások az emberi természetből fakadnak, mindannyiunk velejárója, ebből kifolyólag teljesen természetesek - az egyre sokszínűbbé váló világ által "kitermelt" új kérdésekre, egy "okos" egyház, megpróbál, megtartva a szellemi, hitbéli gyökereket, de új válaszokat szülni. Megszólítva ezzel olyan rétegeket is, melyek nezebben nyitnak a szorosabb vallási szabályok szabta keretek életvitelszerű felvállalására. Ferenc pápa egyfajta "vatikáni Gorbacsovként" működik, reformjai mögött nyilván meghúzódnak érdekek - és persze ész! -, de jó szándék is. Itt emlegetett elődjére ellenben nem véletlenül ragasztották rá a restauráció pápája jelzőt. Egyetlen link - rengeteget lehetne ide citálni a témakörben - , mely a topikcímadó pápáról szól, csak, hogy végre hagyjam békében nyugodni II.János Pált...:) [link] |
2016-04-07 18:24.04 |
Hmmm, mit is mosok össze?
Tanulmányoztad ennek a remek embernek a "komoly" hangvételű teológiai írásait, utána jártál miket hordott össze példának okáért a mesterséges megtermékenyítés témakörében? Valóban elmélyedtél a munkásságában - ugyanis én igen!, mondjuk van vele meló ez tény - vagy elolvastad a Magyar Nemzet vezércikkeit, és utána magad alá élveztél? Az egyik legnagyobb monoteista világvallás egyszemélyes vezetőjét le akarod választani az álatala vezetett egyház bigott elméncségeiről, mintha semmi köze nem lenne ahhoz az egyházi infrakstuktúrához, melynek fejévé vált...:) Viccesek vagytok komolyan, vagy csak tök tájékozatlanok, jobb esetben csak a második. Ezt az embert három dolog popposította az egyház sztárjává, egy mélyen vallásos, ámde szocialista berendezkedésű országból érkezett, ráadásul meglepően fiatalon - persze, akik nemcsak "pofáznak", hanem osvasnak is, azok tudják "kompromisszumos" választás útján került a fejére pápai tiara, akárcsak néhány száz évvel korábbi sztártársának XXII.Jánosnak, aki sokak bánatára, utána szép sokáig élt, és pápáskodott :) - és ez azonnali kuriózumként emelt a fényén, lelőtték, túlélte, és rendkívül hosszú ideig uralkodott..., igaz a vége fele, egyet értve Mütyürkével inkább volt élő halott, mint eleven szellemű egyházi vezető. Nos..., hmm, többé kevésbé elsoroltam az összes érdemét...:) Persze nyilván szélsőségesen fogalamazok - nem szoktam, de most megteszem/tettem, mert provokálni akartam a fórumot - ellenben az én szélsőségességem, soha nem fogja senki életét befolyásolni, legfeljebb nem kell vele egyet érteni, vagy le lehet hülyézni, ellenben a vallási szélsőségesség, főleg, ha a háta mögött tudja a "politikát" nagyon is keményen beleavatkozhat mindnyájunk életében, és ezt nem csak azzal teheti meg, ha körbefonja magát százas szögekkel, és robban egy nagyot, hanem sokkal körmönfontabb módon lép bele az életedbe. Azokon az ostoba lózungokon, hogy szex csak házasságban, se előtte, se utána mással, netán se közben...:) De most őszintén, ezt most hogy? Már senki nem szereti a pinát? - nem akarom szamurájt plagizálni, de ebben annyira egy véleményen vagyunk, hogy muszáj...:) |
2016-04-07 17:56.08 |
Milyen"ilyen" körülmények között? Ha teszem azt faszra húzza a lányod hat "nyóckeres" cigánycsávó, és ájulásig erőszakolják, ráadásul teszem azt teherbe is esik - szegény, pechére -, akkor is meg kell szülnie az unokádat???
Mer azondta az a "szent ember"... Hát, teszem azt én ezen a véleményen egy picit hajlamos vagyok meglepődni. Baromi könnyű és fasza véleményt mondani, amíg a személyes értintettség nem játszik, utána már garantálom nehezebb lesz, és azt is, kifent késsel fogsz rohangászni, hogy megtaláld a mocsokat, és azt is, ott fogod majd a lányod kezét, a kórházi ágyon, az abortusz után, ja te persze nem, mert te olyan..., milyen is vagy...:) Jajjj, hagyjuk már!!! |
2016-04-05 19:09.39 |
Nem volt az, csak kurva jó volt a PR.-ja. Az az ember, aki haláláig hadakozott az óvszerhasználat ellen, az AIDS által leginkább "érintett" kontinens - Afrika - esetében is, aki szerint az óvszer még akkor is "gonosz", ha egy halálos kimenetelű betegség minden mértéken túli terjedését gátolja, aki nem tudja elfogadni az abortuszt, még vérfetőzés esetében sem!!!Sőt, a holokauszthoz tette hasonlatossá - emiatt még a Vatikánnak is magyarázkódnia kellett - az nemhogy nem "igazi ember", de szememben egy darab szar szintjén sincs...! Gyengébbek kedvéért, ha apuci szexuális gerjedelmében a saját lányára fanyalódik, és az megfogan, meg kell szülnie a gyereket! Lásd:A ma Lengyelországa, ahol épp azt tervezgetik, a püspöki konferencia támogatásával, hogy még csoportos szexuális erőszak, vérfertőzés, és az anya életének veszélye esetén se lehessen abortuszt végrehajtani, a horror mesekönyv színvonalát és hitelességét képviselő biblia nevében.A katolikus egyház embertelen! Eszmerendszere erőszakos, ócska, avítt, ostoba, elavult, álszent!A tudomány által rég felülírt nézetek tömkelegével megspékelve.Ha engedik - mint épp most, ezen dícső múltba ájuló kormányzatunk idején - állandó nyomásgyakorlást gyekszik gyakorolni a szabad szellemi iányzatokra, törekszik a szekularizáció felszámolására, beleszól az oktatásolitikába - lásd etika és hittan váltja a filozófia oktatást - és egy kis szaftos pedofília, ami már csak hab a tortán.
Ha ezeken a más zsírján gazdagodó hatalomvágyó gazembereken múlna, a mai napig égnének a máglyák, csak a józan ész, és az emberek szabadságvágya visszaszorította őket templomaik falai közé, jó lenne mindent megtenni, hogy ott is maradjanak! |
2016-03-28 06:48.46 |
Spoiler lehet...:)
Tulajdonképp már a film magyar alcíme - az minek? - egy az egyben "lespoilerezi" a mozit! Vannak döntések az életünkben, melyek meghozatal után nincs visszaút. Adott esetben egy negyven év alatt felépített egzisztencia, melyet becsületben, tisztességben, felelősségtudatosan, a család és a munkánk iránti elkötelezettségben "hajtunk" végig, kétszer két óra alatt füstbe mehet. Az első két óra..., az a bizonyos semmit nem jelentő félrelépés, a második két óra, mikor szembe nézünk ezen tett következményeivel. Egyszerű történet, egyszerű "főhőssel", nem reklámszakember, üzletember, ügyvéd..., csak egy viszonylag jól kereső, képzett "melós", valaki közülünk! Locke személye már maga formabontó, a mozi által alkalmazott filmes nyelv, meg aztán főleg. Egy "bömbi" - a nem túlságosan burkolt BMW promó ügyes - belterébe bezárva, suhanni az autópályán, és telefonon - mi máson?, a telekommunikáció oly mélyen átjárja az életünket, hogy ezek az okos kütyük, szinte már meghosszabításaik a végtagjainknak - lekommunikálni eddigi egész életünk legnagyobb próbatételét jelentő másfél óráját. Merész vállakozás a műszerfal pilácsoló fényei által megvilágított arcot mutatni, a teljes játékidőben, sikerre az viszi, hogy az általam eddig is kedvelt Tom Hardy olyan magas nívón szervírozza ezt a kemény monodrámát, hogy a néző maximális jól lakottsággal csettinhet a nyelvével a záró képek után. Hangulatfilm, rá kell érezni, át kell, hogy járja a nézőjét, bele kell tudni élni magunkat Hardy helyzetébe, eltöprengeni, mi mit tennénk..., és - akárcsak egy könyv olvasása közben - nem árt előrántani a fantáziánkat, elképzelni a helyszíneket, embereket, arcokat, kik a telefon másik végén szembesülnek Hardy döntéseivel. Ilyen nézői hozzáállással a mozi nagyon jól fog működni, aki pörgős interakciókat vár, az csalódni fog. Személy szerint én, nagyon jól szórakoztam, magával ragadott, elgondolkodtatott, szolidárissá váltam Locke-al, aki egy jó ember, csak épp egyszer hibázott, de ki nem hibázik az élete során? Ennél jóval nagyobbakat, akár..., csak vagy nem vallja be. A hiba bennünk van, mindenkiben, töbnyire el is követjük a magunk hibáit..., ha szerencsénk van, végzetes következmények nélkül. Ivan Locke nem volt szerencsés..., ugyanakkor a csecsemő sírása, mégis valami mód pozitív záróakkordja a mozinak... |
2016-03-27 08:22.07 |
Baz Luhrmann filmes "nyelvezete" talán egy szóval jellemzhető..., modoros.
Miközben nagyrészt - majdnem teljesen - egyet értek az Álatalad leírtakkal, annyit jegyeznék meg, hogy az az audiovizuális orgia, ami pofán vágja a nézőt a játékidő első negyedében, jelen filmben célorientált, és funkcionális. Tökéletesen érthető, hogy vannak befogadók, akik ezt a tömény retina és dobhártya borzolást nehezen tűrik, soknak érzik. Ellenben, ha van türelmük egy kicsit kivárni, a karakterek elkezdenek életre kelni, és a történet nekiáll elmesélni önmagát, magyarázó segítség nélkül is, mert a látványzuhatag ebben a moziban érzékeltetni, megértetni próbál, sok keresettséggel, ám kétségkívül imponáló profizmussal. Tetszik a CGI kalitka kifejezés, találó, és valóban, a színészeket ez jottányit sem zavarja.DiCaprio amúgy is rendelkezik azon ritka mesterségbeli tudással, hogy nem a film formálja őt, hanem ő a filmet! Veled szemben engem a Moulin Rouge nem émelyített, olyan tökéletes giccs, aminek megbocsátható, hogy az...:) Ellenben az Ausztráliától a hideg rázott, úgy éreztem a megtekintése után, hogy jó darabig nem akarok alkonyati fényben fürdő és tündöklő, érintetlen, vad tájat látni... Inkább a 4-6-os villamos!Az legalább a maga módján valószerű...:) Aki nehezen fogadja be a "luhrmanni" látásmódot, az kerülje el messzire azt a mozit, mert "tevékenyékedésének" mélypontja...:) |
2016-03-26 06:44.56 |
Paul Weitz - ki általában testvérével kooperálva "követi" el munkáit - csinál szörnyűségeket, és vannak jobb napjai is: Mocsokváros utcáin, Egy fiúról..., melyek vállalható filmek, sőt, ki merem jelenteni az Egy fiúról kimondottan remek kis szösszenet!
Ezt a mozit ihletettebb pillanatában forgathatta, mert a viszonylag alacsony pontszám, és kevés hozzászólás ellenére, ez nem egy rossz darab! Valójában inkább egy személyes karakterdráma, mintsem hogy túl nagy részletességgel ásna bele a szereplők emberi kapcsolatainak szövevényeibe, de azért igyekszik érinteni őket, kisebb-nagyobb sikerrel.Ennek a törekvésnek sajnos alárendeli az "unoka" szerepét, aki biza elég súlytalan, az is igaz viszont, ha Lily Tomlin a pályán van, elég körülményes tőle ellopni a lasztit. Persze valóban könnyű lesz majd ráragasztani a filmre az abortuszos/leszbikus címkét, de már hozzászokik az ember, hogy a bigott, saját fóbiáik korlátai között vergődő hülyékkel nincs mit kezdeni, aki meg nem csak néz, de lát is, az eszét is használja, nemcsak az előítéleteit, annak meg úgyis lekoppan, itt azért bőven nem csak erről van szó...! |
2016-03-24 06:51.15 |
"Hamar magával ragadja a nagyváros forgataga, és a honvágyat gyorsan legyőz egy mindent elsöprő szerelem."
Az ismertető ezen mondatával finoman vitába szállnék. Milyen elsöprő szerelem az, amit a hazi levegő újbóli beszippantása oly mód felül ír, hogy gyakorlatilag anulláljuk a létezését, milyen elsöprő szelem az, ahol még a párunk - sőt férjünk! - hozzánk írt leveleit sem olvassuk el, milyen elsöprő szerelem az, hol titkoljuk e szerelmet, megtagadjuk a szerelem "tárgyát" azzal, hogy szót sem ejtünk róla, házasságunk tényét eltitkoljuk, a minket szerető férfi megalázó módon "talonba" tesszük, majd szinte azonnal ismerkedésbe bonyolódunk, független nőként feltüntetve magunkat...? A film konfliktusforrása így tálalva, némiképp hiteltelen. Azt gondolom, és talán a mozi is ezt sugallja, ez nem elsöprő szerelem, inkább szeretet, vonzalom, tisztelet, vágy a törődésre, kapaszkodó a magányos hontalanság legyőzéséhez, segítség a beilleszkedésben, és a gyász legyőzésében. Az egyébként végtelenül tisztességes, kedves, becsületes olasz srác mindent ad, mit férfi nőnek adhat, a viszonzás véleményes mértékű. Eilis visszatérve Írországba, nyilván nem kerül könnyű helyzetbe - nem véletlenül tart ettől az utazástól a férje - az anya érzelmi zsarolása, a nővéréhez fűződő mély szeretete - amin semmit nem változtat annak halála, sőt, az emlékek legalább olyan erős béklyók, mint a valóságos, még élő kapcsolat -, nehéz döntések elé állíthatják.Ráadásképp megváltozott személyiségének érett ereje, az Államokban megszerzett új szakképesítése általi elismertsége, magasabb polcra pozicionálhatná a régi közösségben..., és igen, Írországban is talál egy hasonlóan kedves, tisztességes, rendes srácot, mint, aki New Yorkban haza várja, de lássuk be, ha a házassága elég szilárd alapokon nyugodna, az egész vívódás okafogyott lenne! A mozi valóban bájos, letisztult, egyszerű, nagyon hangulatos, Saoirse Ronan játéka pedig kifogástalan ívű, a karakterfejlesztés hibátlan, nem ugrásszerű, lépcsőzetes, hiteles. A mozi kellemes és szórakoztató, de ennél nem több! Kétségkívül nem könnyű egy új hazában megtalálni a boldogulást - bár Eilisnek, új környezete mérhetetlen segítséget nyújt ebben, csak élni kell a lehetőségekkel - a honvágy, a gyerekkori emlékek, a család, a csendes és meseszép ír táj..., nagy visszahúzó erő lehet, amit épp a mindent elsöprő szerelemnek kéne könnyedén legyőznie, ha valóban létezne. Mikoron "régi" hazájában újfent szembenéz a pitiáner, öncélú gonoszsággal, az katalizátorként hat, dönt, gyanítom tisztességesen és helyesen. Ellenben mi van akkor, ha nem szembesítik az igazsággal, meddig megy el a hazudozásban - mert ne szépítsük a tettét, teljes megtévesztésben tartja a hozzá közel állókat - mikor választ, mi alapján választ? Érdekes kérdések ezek, amik nyilván elméletiek, és költőiek...:) |
2016-03-19 07:26.51 |
Michelle Pfeiffer személye maga képviseli azt a metaforikus képet, mit a fehér leander megtestesít..., gyönyörű, ám mérgező.A művészek szabad szellemisége, sokszor párosul az önzés "romlottságával", mert nem tűrik a determináltságot, a kötöttségeket, azokat - az egyébként az "átlag" által szívesen viselt - béklyókat, amit akár egy gyermek, egy vér, a vérből gyermek szeretetben, felelősségben való felnevelése jelent.Befolyásol, elnyom, manipulál, saját képre formál, vagy épp magára hagy, Pfeiffer a moziban mindezt együtt...
Külön érdekesség, hogy a színésznőnek nagyon szűk mozgástérben, pusztán rövid, sokszor brutálisan erős tartalmú - ám jéghideg szenvtelenséggel - előadott dialógok során kell megjeleníteni mindezt.A tekintete, mint a gyémánt, hűvös, távoli, éles fényű, és időről-időre tőrdöfés erejével bír. Meggyöző a jelenléte, példa értékű a karakterformálása, kevés színészi eszközt hagy neki a forgatókönyv, ám mégis szinte átsüt a vásznon! Alison Lohman pedig emberi ping-pong labdaként pattog az anyja állandó rossz befolyása, és az elhagyottsága okán rákényszerített, szeretet keresés közben felbukkanó személyek között.Persze, hogy valójában mennyire rossz ez a befolyás..., ennek megítélése nyilván véleményes, keményít, életre nevel, próbálja megakadályozni lánya betagozódását, segíteni neki a saját egyéniség megőrzésében, formálásában, ugyanakkor, pusztít, és öl, mert nem akarja elfogadni, hogy egy elhagyatott kamaszlány, akár beolvadás árán is keresni fogja a szeretetet, amit anyjától még akkor sem igazán kapott meg, mikor még nem a börtönrácsok túloldalán élte életét. Kemény, erős, drámai film, ami csak a végén lazít egy kicsit, de ennyi feloldás - amerikai film lévén - megengedhető. Elsősorban Pfeiffer, de Lohman, Wright, Zellweger - akit pedig végtelen modorossága okán nem annyira tartok nagyra, mint a többség - , mindenki remekül játszik, ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy bátran kijelenthetjük, ez bizony egy kimondottan jó film! |
2016-03-16 23:48.06 |
A romantikus filmekben az a szép, hogy egy terméktelen földbe vetett kukorica magból, néhány nap alatt napraforgó mező szökkenhet szárba, mit szárba, virágba... :)
Én nem vagyok ellensége a vizuális allegóriáknak, de azért vannak bizonyos határok, amiken túl már üvölt a hatásvadászat. Tudom, hogy ünneprontó vagyok, mert ez a mozi arat szinte minden pontvadász oldalon, de a valódi értéke a nulla irányába konvergál... A Lively/Minghella kettős között bizonyos jelenetekben egész elfogadhatóan fellelhető a kémia, és nem vitatható, hogy mindketten díszpéldányai saját nemüknek, még azt sem lehetne mondani, hogy rosszul játszanak, de az a közhelyparádé, amit a szájukba adnak, minden képzeletet felülmúlóan semmitmondóvá teszi a karaktereiket. Két lelki sérülésekkel küzdő fiatal szerelmes meséje mögé is illik oda illeszteni a "történetüket", nem valami papírízű sablonmesét, hanem a saját egyéni drámájukat, nem csak bevillantva, érzékeltetve, felszínt kapirgálva, hanem mélyen, és érzékletesen. A szomorú, depresszív tekintetű, a fájdalmas mélabút konokon módon ontó - a költő után szabadon - Minghella nem szenved, hanem szenveleg.Nem beszél, suttog... Nem sétagalopp az élete, de a mértéktelen életuntsága indokolatlan, mert egyedül a saját állapota iránt is türelemmel forduló apjának mély szeretete elég lehetne ahhoz, hogy lássa miért is van értelme az életnek. Az emberek iránti bizalmatlanságát, kiábrándultságát sem magyarázza meg a forgatókönyv - Anabelle-t is úgy kezeli néha, mintha nem a szerelme, hanem az ellensége lenne! Megcsókolja a halottnak hitt lányt a balzsamozó asztalon, majd mikor az csodák-csodájára feléled, elkezd tőle eltávolodni..., mert hogy, miért is? :) Ráadásképp a mozi az első húsz perc után - az indításban még megtalálható az eredetiség csírája és némi lendület - olyan szinten belassul, hogy a történet már nem halad, hanem kínosan, keservesen vánszorog. A "menekülés" képei..., zene minden mennyiségben, dialóg szinte semmi, szeretkezés a halottas kocsiban, mámor, tengerpart, naplemente..., de tré ez. Hagyjuk is! Nem szándékom megbántani a film rajongóit, de ez mozi egy rettenet, és az vele a legnagyobb baj, hogy képes magát eladni "értékként", mert olyan eszközökkel operál, melyekkel könnyű utat találni a szívekbe, ahol ugye nem a jó ízlés lakik, hanem a vágy az érzelmek után, ha más nem a vásznon, mert olyan jó látni legalább mások szerelmét... |
2016-03-15 21:46.21 |
Szenzációsan jó mozi ez!Rosalie Ham regényének filmadaptációja, eddig nem sok vizet zavart - alig hallani róla, itt sem volt még fóruma - pedig az írott forma, bestseller.
Műfajilag inkább hajaz a dramedy irányába, mintsem hogy "tisztán" drámának tekinthetnénk, de a sötétre festett tónusai miatt, sokan fogják a nehezebben emészthető kategóriába sorolni. A film szkriptje egyszerre abszurd, groteszk, végtelenül szatírikus, telve fekete humorral, ugyanakkor nagyon is emberi, szomorú, és tragikus. Sebészi pontssággal tárja fel a provinciális kisközösségek működési mechanizmusát.Kíméletlen precizitással mutatja be a kisszerű furkálódást, gyűlölködést, irigységet, a rejtett bűnöket, a cinkos összemosolygások hátterében csendben meghúzodó ellentéteket, az évtizedes elfojtások rabságában való vergődés következményeit. A film éles színekkel dolgozik, harsány dialógokat ad szereplői szájába és abszurdan túltolt, túlrajzolt karaktereket teremt.Ezen karaktereken keresztül képes humort csempészni az egyébként igen lehangoló összképbe, mely annyira fájóan ráillik szinte mindegyik apró társadalmi egységre, mely kényszerű együttélés során alakítja ki azokat a játékszabályokat, melyből ha kilógsz, acsarogva veti rád magát. Tilly pedig bizony nagyon kilóg, nem is ússza meg könnyek és szenvedés nélkül.Kate Winslet hibátlanul alakít, korrekt munka, de akinek lazán pattintani lehetne egy Oscart azért a parádés melóért, amit itt előad, az Judy Davis. Hálás a szerepe, de tudjuk ezzel élni kell tudni, nem visszaélni. Van ebben a moziban egy kis Coen, egy kis Tarantino, egy kis western feeling - a zenék nem is titkolják ezen törekvést - abszurdítása imádnivaló, lényeglátása pedig sebészi pontosságú. Mindezek ellenére, gyaníthatóan, sokan nem fogják szeretni, mert befogadásához nem árt más hasonló mozik megtekintése közben megszerzett rutin, és nyitottság az egyediség felé. |
2016-03-14 16:41.45 |
A transzcendentalitás, a korábbi életeink felidézésének titkos lelki mágiája, a reinkarnáció, olyan fogalmak, ami megmozgatja az emberek fantáziáját - azokét is, akik jottányit sem hisznek benne!Ezen - egyébként többnyire hatásvadász és olcsó - eszközt bátran, relatív eszköztelenül, és nem tolakodó módon, egy ily mélyen drámai film keretei között elhelyezni, végtelen stílusérzékenységgel és finomsággal, elismerésre méltó szakmai teljesítmény.
Érdekes mód, a mozi azonban még véletlenü sem, valamiféle spiritiszta rítusként akarja eladni magát, az átváltozás-újjászületés-visszaemlékezés varázslata csak mellékszál. A film a végtelen, mindent felülíró, irracionális mértékű s egyben ezzel mértékvesztetten önzővé váló szeretetről és az "elengedésről" mesél, meghökkentő tökéletességgel, széles érzelmi skálán mozogva, bevonva a nézőt a történet, és az emocionális kapcsolatok szövevényének felfejtésébe, kiszálazásába. A szereplők, események, lélekállapotok villanás-egyben kollázsszerű vágása, oly hibátlan mód állítja párhuzamba az egyébként még laza módon sem kapcsolodó két történetvonalat, ami folyamatosan hatást gyakorol a nézőre, és állandó gondolkodásra, töprengésre készteti. Mennyire könnyű is lenne egy Down-szindrómás gyermekét egyedül nevelő anya küzdelmét, egyre terebélyesedő, majd az egész személyiségét szinte felfaló szeretet evoluciójának bemutatását eltolni a giccses könnytenger irányába, a mozi azonban végtelen eleganciával egyensúlyoz a jóízlés határán, és ebben a rendezőnek nagyszerű partnerévé s egyben eszközévé válik Vanessa Paradis, akinek a méltatására nehéz lenne szavakat találni, szenvedélye, fájdalma, lelke gyökeréig hatoló szeretete minden pillantásában ott figyel, minden mozdulata mesél, arcának minden rezdülése hiteles. Az egész film nagyszerű színészi teljesítményeket mutat fel, de Paradis elszippantja a figyelmet a többiekről. A szeretet "kordában" tartása - főképp amennyiben a szeretett lény egyfajta ráutaltságra kényszerül, hisz betegsége folytán önállóan nehezen boldogul - ,egészséges egyensúlyának fenntartása, létkérdés.Ellenkező esetben a szeretet megölhet, felfalhat, egydimenzióssá teheti a személyiséget, beszűkíti a világot,csőlátásba kényszerít, pusztító szörnyeteggé válhat, mely arra ösztökél, hogy pusztítson az is, aki függésbe kerül az érzéstől, önmagát, vagy a szeretet "tárgyát", ha a kizárólagosság veszni látszik.A birtokló, kisajátító szeretet veszélyes, önző, torz és melegágya a lélkeromboló féltékenységnek. Ha megtanulunk "jól" szeretni, akkor azt is megtanuljuk, hogy kell elengedni, akkor is, ha tudom, tapasztaltam már, baromi nehéz elengedni az érzést, de nem az érzés kell, hogy uralkodjon felettünk, mert nem a szeretet érzésébe kell szerelmesnek lenni - ugyanis ez öncélú és önérdekű -, hanem a hozzá köthető személybe. Ellenkező esetben - bámily paradox is - a szeretet eggyé válik a gyűlölettel! Piszok jó kis mozi ez, és miért nem vagyok meglepve az érdektelenségen, ami övezi...:) |
2016-03-12 06:54.20 |
Én azért nem merészkednék odáig, hogy "szennynek" nevezzem ezt a kis ártatlanul semmitmondó mozicskát, de tény, hemzsegnek benne az eltékozolt lehetőségek.Egyébiránt, pont hogy a befejezés teszi teljességgel tisztává a képet, és fejti ki - igaz csupán néhány percben - magát a koncepciót, ami akár eredetinek is nevezhető lenne, ha nem akarna mindenáron az lenni! A film lényege pont az, hogy egy "just a kiss", milyen események láncolatát indíthatná el!, - tévedéseket elkerülendő nem indítja el, a mozi jelentős része csupán a fantázia világában játszódik - hova - is - "fejlődhetnének" az események.Majd lezárásképp ügyesen rávezeti a nézőt, nem kell mindenkinek-mindenkivel kefélnie, nem kell kalandba keveredni egy nem kicsit pszichopata csajjal, nem kellenek lezuhant repülőgépek ahhoz, hogy egy csók, párkacsolati válságok sorát generálja. Az animációs képváltások piszok korszerűnek vannak szánva, ám rém fárasztóak, és kicsit meglepő, hogy két "A" kategóriát surrantó színésznő bevállalta ezt a kis sikertelenségre ítélt szösszenetet, megjegyzem Marisa Tomei imádnivalóan pancsikol a szerepében - sokat dob a jelenléte a filmen - , Kyra Sedgwick viszont egyszerűen pocsékul..., unott rutinnal játszik.
Típikusan "felejthető" mozi ez, megnézed, de két nap múlva, a tényről, hogy láttad, már halvány fogalmad sem lesz...:) |
2016-03-10 18:32.26 |
Megfogalmaztad a lényeget, amíg lesz "Becsület napja", Betyársereg, most 2016-ban!!! - te jó ég, minek ide a "nagybetű" ? , holokamu, indul a vonat Auschwitzba skandálás, - amíg az épp regnáló hatalom szavazatgyűjtő mechanizmusába belefér az, hogy derék antiszemita honpolgárainknak "lendületből" szobrokat igyekeznek állítgatni - jeles egyben eldobható tagokkal, bábokkal? képviseltetve "enmagukat" - hátha ez elvon néhány szavazatot a "jobbik oldaltól" - amíg..., soroljam, minek?, egyszóval addig lesz létjogosultsága a holokauszt filmeknek is.Lehet ez néhányaknak nem tetsző, és váltig állítják ők aztán nem antiszemiták - de mégis kényszert éreznek, hogy megszólaljanak, pusztán objektívan - , de fogadják el a tényt, mindkét oldalról kéne megszűntetni a múltidézést - sajnos, aktualizáltan - és jöhet a jövő, addig meg tetszik, nem tetszik, ez van! Lehet nyűnyögni, picsogni, nyavalyogni..., bizony az érem másik oldala! |
2016-03-08 07:01.10 |
Minden apróbb seb ellenére - melyből szinte minden magyar film vérezget - ez egy igényesen, professzionálisan, színvonalas szakmai munkával összerakott projekt, messze meghaladja egy tévéfilmmel szemben állított elvárásokat. Külön dícséret Nagy Andrásnak, mert a képi világ megformálásban nagyszerű egyensúly teremtődött.Egyszerre korhű, elegáns, sejtelmes, és kellőképpen "cool". Profi munka, a szó legjobb értelmében. András, ez úton is szívből gratulálok a díjhoz...:)
Ezen az alkotáson keresztül is jól lemérhető, lenne szakmai potenciál arra, hogy mínőségi magyar közönségfilmek készüljenek..., mégsem nagyon készülnek - bár vannak biztató jelek - ,aminek az okát nem mindig értem.Néha el kéne tudni szakadni a "sokatmondás" látszatának kergetésétől, formailag és tartalmilag egyaránt, és csak úgy szimplán történetet mesélni..., nívósan, ez nem ördögtől való, nem kell tőle félni, senkit nem devalvál szakmailag. |
2016-03-08 06:29.44 |
Tetszős kis mozi... Bár a sablontéma, amiből kiindul - übergazdagok életöröm nélküli tengődése, majd a felbukkanó szerelem új perspektívákat mutató mivolta - nem sok eredetiséget ígér, mégis sikerült a filmet megtölteni valami száraz, fanyar néhol fekete humorral, és egy olyan "európai" stílusú megközelítéssel, ami közel hozza az ember szívéhez, és elfelejtkezik a klisékről. Georgina Verbaan kimondott ügyességgel lényegül át a játékidő közepe tájt a pillogó tekintetű naívából, vagány, rátermett, sodró erővel bíró "csajjá", akibe bizony nagyon simán bele lehet szeretni...:)
Az egész film azt a hatást kelti, mint mikor beleharapunk egy citromba, de nem meglepődünk, és fanyalgunk a savanykás, kesernyés ízvilágon, hanem örömmel üdvözöljük. |