Independence hozzászólásai

Ugrás Independence adatlapjára
elejére ... 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 ... végére

Revans (1990) - Vélemények

2012-06-21 16:31.37

Alighanem van az a szerelem, ami elől el kell menekülni.Bármi áron.Akár a világ végére is.Többet fog pusztítani, mint éltetni, több fog elvenni, mint adni.Van az a szerelem, amit kényszerű módon veszni kell hagyni, el kell fogadni, hogy nincs értelme, nincs jövője, nincs remény a kiteljesülésre. Ugyanakkor van az a szerelem, ami elől nem lehet elfutni, mert magával ragad, felülír minden racionalitást, leszaggatja rólad az értelmes éned, akár egy tüllfátylat, nem hagy gondolkodni, pusztít és felemel egyszerre, nem lehet neki ellenállni. Ez a film pontosan egy ilyen szerelemről szól. Minden másodpercében kiszámítható, melodramatikus szerelmi háromszög történet, nincs benne újdonság, az első képkockák lepergése után tudjuk, szinte percről-percre, hogy mi fog történni..., és mégis..., ez egy remek mozi. Legtöbbször már nem történet eredetisége dominál a filmeknél, hanem a kulisszák, amibe ágyazzák, a színészi játék, az egyéniségek varázsa, a hangulat, amit átad. Szerelmi bosszútörténet, van ebben bármi új?, és mégis, ebben a moziban ez olyan erővel jön át, ami meghökkentő. Anthony Quinn, ő az, aki a mozi sava-borsát adja, aki úgy közvetít, hogy nem lehet nem odafigyelni rá. Elképesztő az a férfiasan brutális, karizmatikus őserő, ami ebben az emberben megtestesült.Nem kell hozzá handabandáznia, hogy érezzük, azt a nyers, mégis érzelmes, drasztikusan birtokló, mégis figyelmesen körbeölelő szeretetet, ami a nő iránt érez.Két lábon járó tesztoszteronbomba.Idős kora ellenére, hihető, hogy szó szerint érzelmi, lelki rabságban tart egy olyan gyönyörű asszonyt, mint Stowe.Persze a rabság természetéből fakad, hogy ki akarunk törni belőle. A fiatal nők általában undorodnak attól, ha egy bizonyos kor után a férfiak szerelemmel vegyes szexulitással fordulnak feléjük, Quinn, a kevés kivételek egyike. Élemedett kora ellenére – a mozi készültekor 75 esztendős - nem öregember, hanem férfi, csupa nagybetűvel.A puszta megjelenése kivindikálja a tiszteletet. Megadja az esélyt a menekülésre, felajánlja Costner-nek, hogy menjen el, amíg még nem késő, ám Costner nem él a lehetőséggel.Vállalja a kockázatot, pedig Quinn a film során többször is érzékelteti, ha a "tulajdonához" nyúlnak, azt nem tűri! Olyan hiba ez, amit életünk során talán sokunk elkövetett már, persze kevésbé drasztikus következményekkel. Anthony Quinn ott ül az ágyon, szembesül a tényekkel, és arcára van írva minden.Düh, fájdalom, bánat, keserűség, és hideg bosszúvágy.Pedig..., ugye a pillája se rebben, igen, itt kezdődik az ösztönösen zseniális színész.Rezzenéstelen arc..., és mégis. Olyan közegből jön, annyira alulról, ahol csak az erő demonstrálásával lehet érvényesülni, ahol nem mutathat gyengeséget, ahol nincs kegyelem, mert különben az őt körbevevő közeg, megérzi az elgyengülést, és vége a hatalmának. Bosszúja mindent elsöprően gyilkos erejű, saját magát is elpusztítja vele, bár ezzel talán nincs tisztában azokban a percekben, amikor pörölycsapászerűen lecsap a szerelmespárra. Bámulatosan erős az utolsó képek egyike is, a kósza könnycsepp a szemben, talán már érzi, túllőtt a célon, sőt, biztosan érzi, ám van, ahonnan már nincs visszaút.Erő és érzelem, néha együtt jár, néha kizárják egymást. Pedig ugye, a megbocsátáshoz kell a legnagyobb erő.Mindennél több erő. A három színész, óriásit dob a mozin, Costner jóképű, magával ragadó, tele van érzelemmel, ördögien vonzó férfiassággal, fájdalommal, megszokottan remek, Stowe gyönyörű, szívszakasztóan gyönyörű, mint egy márványból faragott szobor, ám lett légyen bármely tehetségű is némely reneszánsz szobrász, azt a tömény nőiességet, érzékiséget, csodás elevenséget, esendő elgyengülést, ami megjelenik a karakterében nem lehet szoborba önteni, ehhez kevés a véső, ehhez eleven ember kell, eleven, érzékien élő asszony. Olyan asszony,aki egyszerre vált ki egy férfiból vad vágyat, és védelmező ösztönt. A jelenet a kocsiban, a nézőben is -persze, ha képes magát átadni a jelenet tömény, mégsem túlzó erotikusságának - megmozgatja a fantáziát, a vágyakat.Vannak mozik, ahol az efféle jelenetekkel nem kell spórolni, persze a megfelelő interpretáláshoz kell Costner és kell Stowe. A végső kép, a haldokló asszony Costner karjaiban, lehetne ez épp giccses is, túlzó, mesterkélten könnyfakasztó, de itt tökéletes és végtelenül fájdalmas. Veszélyes érzés a szerelem, könny, halál, pusztulás, és elementáris veszteség járhat a nyomában, ugyanakkor élni nélküle..., minek, mert tud szelíd is lenni, szépséggel, mámorral, gyönyörrel teli, megszépít, átalakít, csordultig tölt érzelemmel. Amíg tart…

Színes fátyol (2006) - Vélemények

2012-06-15 17:43.38

Nem a filmre céloztam, a kérdésed általánosnak tűnt, nem kötöttem a filmhez, a válaszom sem a filmhez köthető.

2012-06-12 17:29.56

Meg kell találni azt, aki igen...

2012-06-10 17:25.37

Valami hiányérzet maradt bennem, valami kimaradt, valamit kiloptak a filmből, és most hagyjuk az alapművet, hagyjuk William Somerset Maugham regényét, mert az adaptációk általában hiányosak, átírtak, kifilézettek, sokszor változik az alapkoncepció. Talán épp az hiányzott, ami hiányzott Norton karakteréből is, a szenvedély, a mélység, a tartalom, a valódi, a személyiségünk higgadtságát feladásra kényszerítő mindent elsöprő érzelem.A mozi első szakaszában ennek még nem szabadott megjelenni, hisz épp ez szüli a konfliktust, ám a végéről is lefelejtették, így a film számomra nem teljesíti a küldetését. Egy nőt nem így kell szeretni, és, ha így szeretjük, ne csodálkozzunk, ha ripityomra fog csalni, egy nőt nem úgy kell szeretni, hogy, ha végre vele tölthetjük az éjszakát, először élére állítjuk a papucsunkat az ágya szélénél..., egy nőről, akit szeretünk, le kell tépni a hálóinget, hogy érezze, mit jelent, hogy a mienk, szenvedélyt, gyönyört, és önfeladást kell adni neki..., teljes átélést. A szerelmet nem lehet kikényszeríteni, nem lehet kikönyörögni, sem elvárni..., de sokat lehet azért tenni, hogy a szeretett nő érezze, fontos..., fontos, mint ember, mint asszony, fontos a lelke, fontos a teste.Talán szerelmes nem lesz, de kialakulhat az a kölcsönös tiszteleten, megbecsülésen, és jó szexualitáson alapuló párkapcsolat, ami már elegendő egy hosszú távú együttélésre. Bár..., még a szerelem is kialakulhat. Ennek híján, a nő meg fogja keresni a kiskaput, és persze, hogy kiszolgáltatott érzelmi állapotában, kiéhezett érzékekkel, rossz döntéseket fog hozni, és értéktelen, arra méltatlan ember mellé fog sodródni, aki semmit nem lát benne, csak egy csinos pofit, meg egy jó szexet. Az ember hajlamos az önáltatásra, és hiába súgja meg az esze, hogy butaságot csinál, folytatni fogja, míg fel nem nyitják a szemét a tények, vagy egy jó szándékú ember. Sajnálom N.Wattsot, sajnálom, és megértem, szikrányi elitélnivalót nem látok abban, hogy megcsalja Nortont, és, ha tehetné el is, hagyná.Az ő helyében én is ezt tenném.Igaz, hogy nem szerelmes, igaz, hogy csak menekülés számára ez a házasság, de meg lenne benne az igyekezet, hogy jó asszonya legyen a férjének, ám Norton szerelme nem mélyről jövő, igazi szerelem, inkább csak egy hűvösen tárgyilagos, az érzelmeket szigorúan kordában tartó, dísztárgyi birtoklás. Tegyük még hozzá, az igazi szerelem, vagy megbocsájtó, vagy, ha akkora a fájdalom, inkább elengedő. Ellenben nem büntető. Az igazi szerelem egyetlen pillanatban mutatja meg az arcát, mikor Norton átsiklik a kérdés felett, valójában ki is a gyerek apja, mert már nem számít. A filmben a katalizátor, ami beindítja a jellemfejlődést, és hivatott lenne elindítani az elmélyülő érzelmek kialakulását, épp a büntetés, a kolerával sújtott kínai faluban való lét.Idáig még érthető is lenne, hogy ez a funkcója a történetvezetésben a büntetésnek, de egyszerűen nem érezni, hogy igazán beindulna valami, ami hasonlítana a szerelemhez. Inkább vívódás, lelki birkózás..., és várnánk a beteljesülést. Amikor végre úgymond egymásra találnak, kicsit bátrabb erotika, merészebb bemutatása a beinduló érzéki vágyaknak, több gyengédség, valami plusz, ami beindítja a néző fantáziáját is, de itt igazán ebből alig érzékelni valamit.Langyos az egész, olyan langyos és statikus, mint Norton karaktere, és játéka. Kedvelem Edward Nortont, nagyszerű színésznek tartom, de itt, úgy érzem rutinból hozza a szerepet, tiszteletet parancsoló az elhivatottsága a kolera elleni harcban, de, mint férfi...? Innentől kezdve tulajdonképpen nem is világos, hogy Naomi Watts az embert szereti-e meg, akire fel lehet nézni, vagy a férfit, akibe bele lehet szeretni. Miután egyszer sem hangzik el a bűvös szó, szeretlek...bennem megmarad a kétség. Sokkal finomabb, elegánsabb, sokszínűbb a női főszereplő játéka.Felnő a feladathoz, a jellemfejlődés ívét jól ábrázolja, a mellékszereplők meg remekelnek, Toby Jones parádés. Szépen kivitelezett, profin összerakott ez a mozi, remek képekkel, egészen különleges hangulatú, néha szívbemarkoló zenével, de korántsem egy műfaji alapfilm, precíz munka, de iparosmunka, nem több. Középszerű.

Friss levegő - Vélemények

2012-06-04 07:29.37

A magány, az elidegenedettség, és a kommunikáció teljes hiánya, kortünet, és kórtünet egyben.Kortünet, mert az elmúlt század utolsó évtizedeiben, valamint az az új évezred első évtizedében, mérhetetlenül felerősödő folyamat, és kórtünet, mert ez egyfajta össztársadalmi betegség. Az értelmes, értelmezhető, és komoly mondanivalóval rendelkező filmek egy része nyilvánvalóan sarkít, és egyértelműen használja a túlzás eszközét. Ez a film - mely azért erősen művészfilmes vonásokat hordoz - sem kivétel ez alól. A "tarri némaság" oly mértékben funkcionálissá válik a moziban, hogy abszolút képesek vagyunk elfogadni, hogy nem öncélú.Sőt, nagyon is meg van az oka, hogy filmes eszközként jogosan, pontosan eltalált módon használják. Ritka az a történet, mely történet híján is felkelti érdeklődésünket, sodorja előre magát, és megáll a lábán, lett légyen ez a mondat mégoly képzavaros is, és ritka az is, hogy szinte dialógok nélkül lecsorgó moziban egy idő után ne is keressük a dialógokat. Ez egy nem átlagos, nagyon melankolikus, szomorkás, elképesztően lassú menetű film, ám, ha valaki átérzi a hangulatát, tetszeni fog neki. Rég láttam ennyire kézzel foghatóan okos, jól felépített magyar mozit, mely nem feleslegesen művészieskedő attitűdökkel operál, csupán úgy sugallja saját elmesélnivalóját, hogy azért bőven hagy elgondolkodnivalót, a néző számára is, és nem érezzük azt a feleslegesen erőltetett entellektüel hozzáállást, mely jó néhány magyar rendezőnél megfigyelhető. A két szín világában elmerülő, egymástól mérföldnyi szellemi, lelki, érzelmi távolságban élő piros anya, és zöld lány szimbolizálja azt a sivár némaságot, mely áthatja ma a magyar családok tetemes részét. A teljes némaság persze ritka, de pont eben rejlik a lényeg, a film kiheréli azokat a felesleges, semmitmondó, napi verbális aktusokat, melyek kimerülnek, a köszönés, és a végtelenül tartalmatlan szó-váltásokban, melyek mögött semmi nincs. Üresek, minden valódi érdeklődésnek híján vannak. Sokan, pont így élnék meg egy napjukat, mint a filmbeli anya-lánya, ha képes lenne racionálisan átértékelni egy napját, és kifilézné a napi kommunikációját..., rögtön átlátná, egyszerűen nem maradna semmi. Pusztán a némaság. A film is néma hát, és mégis milyen sokat mondó ez a némaság. Statisztikák szerint napi néhány perc..., ennyi jut, ennyi, ami kifejezné a törődést, egymás meghallgatását, az odafigyelést, az aggódást, az együttes öröm átélését, és az esetleges támaszt a bánatban, ennyi idő erre nem elég. Ennyi idő csupán a költővel szólva a "fecseg a felszín, de hallgat a mély" megélésére elég. ..., és, ha ezt a fecsegést kivonjuk a képletből, ténylegesen üressé válik a kapcsolat. Az ember alapvetően igényli, hogy meghallgassák, hogy vele örüljenek, átérezzék problémáit, támaszra leljenek.Különben marad a sodródás. Sodródás, groteszken erőltetett társkeresés, szinte otthonként felépített munkahely, egy "rózsaszín" barátnő és egy tv sorozat, melynek hallgatásba burkolódzó megtekintése, rítus. Értéktelen rítus. A szappanoperák világa, pontos leképzése annak, mennyire abszurd, ahogy nagy többségében ma az emberek élnek. Sok helyen olvastam, nem a szavak, hanem a tettek határozzák meg az embert, valóban, de a tettekhez a szavak vezetnek. Nem tudom vigasztalóan átölelni, a boldogtalan szerelem bánatában vergődő gyermekemet, ha azt sem tudom, épp mi zajlik le benne, és, hogy épp mi zajlik le benne, azt onnan fogom megtudni, ha folyamatosan fenntartom vele, a tartalmas, és mély kommunikációt. Ördögi kör. Nagyon elidegenedik ez a világ, és bár most is épp az interneten keresztül kommunikálok a "világgal" és osztom meg más emberekkel a gondolataimat, mégis azt gondolom, az internet ebben, nagyban hibás.Nemhogy segítene abban, hogy azokkal osztozzunk a legbelső gondolatainkban, akik számítanak, és akikre akár számítani is lehet, hanem ellenkezőleg. Egy közösségi oldal bejegyzéséből előbb fogom megtudni, hol is járt előző nap a gyerekem, mit csinált, mit érez, mi jár a fejében, kik a barátai, mint a saját szájából. ..., és mire felismernénk, hogy ez hova vezet, mennyire távolra sodorja egymástól a családok tagjait, addigra késő, és mire felismernénk, hogy az ezeken az odalakon szövődő kapcsolatok legnagyobb része oly értékkel bír, mint a cipőnkre tapadt kutyapiszok, addigra már mindegy. Retro-szoci feeling, a díszletekben, és mobiltelefon a kézben, innen indultunk, ide érkeztünk. Azt hiszem sokunknak érdemes elgondolkodni rajta, min is kell változtatni, hogy ne oda "fejlődjünk", ahova a filmbéli, pirosban virító anya, és zöld lány, igaz a zöld, a remény színe ... Ez egy kifejezetten értékes, és megtekintésre nagyon is ajánlott film, igaz nem könnyű, igaz át kell egy kicsit érezni, fel kell venni a tempóját, de "valóságsók", "tehetségkutatók", két perces "mélyinterjúk" megtekintése közben, talán érdemes időt szakítani erre is..., még, ha nem is egyszerű.

Harcosok klubja - Vélemények

2012-05-26 09:05.49

Norton ez előtt a film előtt olyan jelentéktelenségekben ügyetlenkedett, mint az Amerika história X, és a Legbelső félelem, Oscar jelölés és Golden Globe besöpörve értük..., a többiben egyet értünk.

Most már elég - Vélemények

2012-05-26 08:41.51

Általánosítasz, nem kéne, Bordertown, Out of sight..., a hölgy tud játszani, és vannak értékelhető filmjei, hogy finoman szóljak...vagy akár a Shall we dance?, mely egy kedvesen elgondolkodtató limonádé, és mégis van benne tartalom bőven, a tánca Gere-rel..., nos, egyszóval lehet azért csemegézni tőle. Ezekben a mozikban nem bejárónőt játszik..., bár hozzám bejárhatna... :))

A hűtlen - Vélemények

2012-05-21 21:40.25

Azt hiszed, a tied, jó értelemben, de birtoklod.Ismered minden titkos gondolatát, tudod, hogy mire miképp fog reagálni, mindig az orrodban érzed az illatát, füledben a hangját, bőrödön bőre érintését, fejedben visszahangzik minden szava, minden mosolya retinád fogja. Szereted, és szeret ő is, hát azt gondolod ismered, nem okozhat meglepetést. Ültél az ágya szélén, ha beteg volt, és ült ő is a tiéden, ha te voltál az, illatos, gőzölgő kávéval fogadtad a felkelő napot, és egyben őt is, hogy örömet szerezz neki, boldog voltál, a boldogságától, és boldogtalan a boldogtalanságától. Azt hitted veled majd nem fog megtörténni, mert ő a tied, te az ővé, testestül-lelkestül, szőröstül-bőröstül. Egy valamit nem birtokolhatsz azonban a végtelenségig..., a vágyait nem tudod birtokolni, az csak az ővé.Jó vele és vágysz rá, jó veled ő is vágyik rád, de már nem csak rád.Szeretnéd azt hinni, örökké tart, amit te érzel, de nem, szeret, de a teste külön úton jár, szeret, de nem feltétlen csak tőled gerjed már benne a vágy. Először még távolságot tartasz, próbálsz nem látni, nem észre venni a jeleket, igyekszel hályogot vonni a szemedre, ez nem veled történik, ugyan már..., de egy idő után ez már olyan fokú önbecsapás, hogy cselekszel. A képek láttán még csak elindul a gyomorból az a szörnyű, erős, marokra fogó, szorító fájdalom, de még higgadt vagy, uralod az indulataid, és uralod önmagad. Ám a legrosszabb a fantázia, a vizualitás, elkezded látni, hallani, ami köztük történt. Az éjszaka a legkínzóbb önmarcangolás ideje, ott fekszik melletted, hallgatod szuszogását, álmatlan merevséggel nézed szeretett, megpihent arcát, és időnként végigsimítasz a haján.Képtelen vagy rá haragudni, mert szereted, ordítanál vele, és lehet, hogy előbb utóbb fogsz is, de nem akarod bántani, hisz szereted, de azok az álomtalan órák, lassan megölik a lelked, kiszipolyozzák az érzéseidet, és bénító bilincsbe szorítják az elméd. Látod, ahogy más öleli, és mást ölel, látod, látod, ahogy szenvedéllyel csókol, látod, mert ezzel vett le a lábadról annak idején téged is, látod más férfi nedvét a testén, látod a mámort az arcán, ami most nem neked szól, de látod, hisz ismered, láttad már korábban számtalanszor. Látod, ahogy feltárja testét, és egy idegent fogad magába, és látod, hogy ez mekkora gyönyört okoz neki, látod, hisz korábban téged fogadott magába ily gyönyörrel.Látod, ahogy mással teszi azt, amiről azt hitted kizárólagos privilégiumod van rá, mással teszi azt, amiről azt hitted, neked azért teszi oly örömmel, mert szeret..., lám pedig nem, a nyers testi vágy elég.Látod rajta az extázist, hallod a nyögését, és hallod, a másik férfi hálatelt sóhaját, azt a sóhajt, amiről korábban azt hitted csak tőled fogja majd hallani. Nem voltál ott, nem tudod mi történt, és mégis..., látod és hallod, ahogy vadul, kéjvágytól vezérelve egymásnak esnek, és azt is látod, ahogy két szeretkezés között összebújva megpihennek, talán ez még rosszabb, itt már nincs vadság csak meghittség, ami már majdnem érzelem...! A leki szemeid valóságos videokamerák, közvetítik a képeket az agyadnak, és annyira kikapcsolnád már, de nem tudod, ez a film végtelenítve lett..., csak forog-forog, hogy kínozzon, öljön, gyilkoljon! Mindent látsz, és szenvedsz, oly mérhetetlen fájdalommal szenvedsz, amit korábban el sem tudtál képzelni. Folytonosan büntetsz, de először csak önmagad, mert őt nem tudod, mert képtelen vagy nem szeretni, épp ellenkezőleg, néha azt gondolod, jobban szereted, mint bármikor, az idegen pedig még távoli, még nem gondolod, hogy majd találkozni akarsz vele.Ám eljön a pillanat, amikor már nincs tovább, odamész és beszélni akarsz vele, mert muszáj, és minden dühöd, bánatod, fájdalmad egyetlen őrült másodpercnyi pillanatba sűrítve lesújtasz rá, lesújtasz, mert elvett tőled valami értéket, és elvett tőled egy illúziót, lesújtasz, mert azt gondolod, felismerve egy nő sebezhetőségét, gátlások nélkül kihasználta a testét.A nő talán valóban nem rak egy ilyen viszonyba igazi érzelmeket, de lelke építményének egy puzzle darabkája odavész. Nem számolsz semmilyen következménnyel, nem gondolkozol, szédülsz, forog veled a világ, és büntetsz, de végre nem önmagad.Megkönnyebbülsz, fellélegzel, de hamar rájössz, amit tettél visszavonhatatlan, megbocsáthatatlan, és értelmetlen. Bűnhödni fogsz érte. ..., írtam már ide, igaz, de Lane szemszögéből és nem Gere nézőpontjából, valóban nehéz ítélkezni bármely fél fölött, talán ettől is olyan jó ez a film.

A házibuli - Vélemények

2012-05-20 11:10.34

Megboldogult kamaszkor..., de jó is volt. Az a kor, mikor reggel úgy ébredsz, nincs értelme az életnek, és még aznap este úgy fekszel, nincs szebb, gyönyörűbb misztérium a létezés puszta tényénél.Az a kor, mikor felismered, hogy tested nem csupán egy váz, mely alkalmassá tesz a járásra, gondolkodásra, cselekvésre, hanem vágyak szülőhelye, hormonok törnek elő a mélyéről, addig búvó patakként rejtőző szenvedélyek, érzelmek, kétségek, gyötrelmek, szépségek forrása.Friss vér buzog bennünk, friss vér táplálja azon szerveinket, melyek létezésére addig nem sok gondot fordítottunk, és friss vér áramlik keresztül a szívünkön is. Az a kor, mikor minden szerelemről azt hisszük, az örökkévalóságig tart, és minden fiúban, lányban a csodát leljük, ám lehet, hogy csak percekre, órákra, napokra. Az a kor, mikor minden csók megsemmisítően borzongató, minden csók merő bizsergés, minden csók örök emlékezet, pedig dehogy... Az a kor mikor az épp aktuális szerelmünk vállára hajtva a fejünket, belezúgunk az ajtón belépő ismeretlenbe, majd kiszeretünk belőle hamarább, minthogy egyáltalán képesek lennénk végiggondolni, hogy beleszerettünk. Az a kor mikor a legtöbb tökéletes hibát elkövetjük, amikor a legpofátlanabbak vagyunk a minket szeretőkkel, mikor gyűlöljük és imádjuk a világot egyszerre, mikor oly szerelmeket élünk át, melynek fényét nem fakítja, a tökéletes beteljesülés tökéletlensége, hisz minden beteljesülés magában hordozza a hibákat, a gondokat, és a megszokást. Az a kor melyre visszaemlékezve élemedett, tapasztalt, és megkeseredett önmagunk már azt mondja, ezzel az ésszel másképp csinálnám..., miközben tudjuk, hogy ez csak önámítás, mert dehogy is csinálnánk másképp. Az illúziók, elvesznek úgyis, a kamaszkor szépsége abban rejlik, hogy spontán zajlik, nem zavarja ösztönösségét élettapasztalaltból eredő tudatosság. Kevés összetettebb érzés van annál, mint kamasznak lenni, és kevés nehezebb megoldandó feladata van egy szülőnek, hogy miközben saját magánélete is épp egy válságos szakaszban őrlődik, törődjön egy kamaszlány érzéseivel, gondjaival, lelki szeszélye hullámait kordában tartva és kellőképp lekezelve. Egy kamaszt nem lehet "jól szeretni", csak okosan! Vele lenni, és megérteni, ha az kell, és elengedni a kezét, ha a helyzet épp úgy hozza. Ő ezt mindenképp csak évekkel később fogja felismerni, amikor megéli te rossz szülő leszel, aki nem érti meg őt, aki nem látja át, hogy minden problémád eltörpül, amellett, hogy az épp "ügyeletes" fiú, megfogta egy lány kezét, ám, ha szidni mered, neked esik, hogy honnan veszed a bátorságot...? Nincs ennél bonyolultabb, komplikáltabb, szebb, zűrösebb, és gyönyörűbb néhány év az életünkben, mint a kamaszkor. Persze erre is csak később jövünk rá..., mint szinte mindenre az életben..., és megmarad a nosztalgia, például akkor, mikor is megnézzük ennyi év után ezt a filmet, és kissé elérzékenyülve gondolunk vissza arra, a fene egye meg, hát, de jó is volt..., és felidézzük a lopott csókot a gimis bulin, azzal a barna hajú lánnyal, hogy is hívták..?Már nem emlékszem, és az érzésre sem, csak tudom, marha jó volt...! Nem mellesleg köszönjük meg ennek a mozinak, hogy egy olyan varázslatosan tehetséges, és mérhetetlenül vonzó, nagyszerű színésznőt adott a filmgyártásnak, mint Sophie Marceau!

Hullámtörők - Vélemények

2012-05-16 08:42.41

Az a film, amit már láttunk ezerszer, a történetvezetésben az ég egy adta világon semmi újdonság nincs, az "akciók" hosszadalmasak és néha unalmasak, a vége teljesen kiszámítható, egy kószán előmerengő meglepő momentum sincs benne, a vége giccses, nem mond semmi újat, és amit egyáltalán mond, azt is olyan nyögvenyelős sablonossággal teszi, hogy az már fájdalmas. Nagy rajongója vagyok Costner-nek, és az ő súlya, megjelenése, ereje, viszi azért előre a mozit, de most kivételesen meg kell dicsérjem Kutcher-t is, egészen hasonlított a tevékenysége arra, amit filmszínészetnek hívunk.Kellemes csalódás volt ez a számomra. A romantikusnak szánt szálat talán ne is boncolgassuk, mert akkor már inkább egy három hetes vízi hullát, az izgibb volna. Jó nagy patetizmussal csordultig itatott tucatmozi, könnyen megkajáltatható a tömegekkel, akik vágyják az efféle "műkatarzisokat", az igazi katarzis nem itt kezdődik, az csak jön magától, nem kell a pofánkba tolni ezerrel. Csendben jegyzem meg, ha nő lennék, nekem százszor inkább Costner, mint Kutcher, de miután férfi vagyok, maradok Sela Ward-nál, aki az évek múltával is alig veszített a vonzerejéből. :)

Férj és feleség - Vélemények

2012-05-12 17:25.00

Azt hiszem nagyon depressziós, világfájdalmas hangulatomban kaphatott el ez a kis szamárság, mert úgy a maga csajos mozi módján tetszett, persze kiszámítható, sablonos, de az időnként felbukkanó némi kedves humor, és egy két helyzetkomikum okán, el-el mosolyodtam rajta.Most pont erre volt szükségem.Egy kis felszínes, nagy odafigyelést nem igénylő szombat délutáni kikapcsolódásra. Küldetés teljesítve, láttuk, elfelejtjük, és ennyi, de szemmel láthatóan nincs is más célja a mozinak, csupán egy kis romantikus szórakoztatás. Filmesztéták, katarziskeresők, kritkusok kerüljék, nem nekik készült.

Vadidegen - Vélemények

2012-05-12 07:33.12

Közepesen kivitelezett thriller - pedig az alapötlet kifejezetten jó - az internet világának egy mocskos szegmenséről, ügyes csavarral a végén.Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy G.Ribisi nélkül a film színészileg szinte értékelhetetlen lenne. ..., amúgy ez persze csak egy szimpla krimi, nem kell belelátni többet, de alig van film tanulság nélkül, az internet minden kétségtelen, és kézzel fogható haszna mellett, igen veszélyes játszótér is egyben. (Halle Berry újra és újra állandó csalódás a számomra, gyanítom, a Szörnyek keringőjével el is lőtte a puskaporát.)

A remény rabjai - Vélemények

2012-05-07 13:38.39

Ha érvnek az számít, amit Te értesz rajta, akkor én maradok a benyomásaimnál, és az érvelést meghagyom az olyan szakembereknek, mint Te.

Összeomlás - Vélemények

2012-05-06 18:07.18

Félelmetes érzés, végigélni világunk összeomlását.Olyan szinten képes maga alá temetni, legyűrni, sárba tiporni minden hitünket és önbecsülésünket a puszta lét, hogy felmérhetetlen rizikófaktor lakozhat bármely emberben, ki ezt átéli. Számtalan ámokfutást láthattunk a média tálalásában, az utóbbi időben ráadásul már itt, a közvetlen környezetünkben, a saját otthonunk kapujában is. Nem maradt ez a dekadens "nyugat" privilégiuma, betört a nappalinkba, nyersen, valóságosan. A társadalmi együttélés játékszabályait betartva élhető csupán ez a világ, a ránk erőltetett kényszerzubbony ez, melyet, ha leveszünk, nincs tovább.Elszabadul az a pokol, mely ott lapulhat bármely kedvesen mosolygó szomszédban, ki másnap láncfűrésszel ront neki a családjának. Mikor elvész minden, család, feleség, munka, szeretet, kilépünk önmagunk világából, mely úgyis köddé vált már mindenestül, akkor, ha már semmi veszítenivaló nincs, akkor veszi kezdetét az a folyamat, mely a filmben bemutatásra kerül. Az életcélját elveszítő, kiégett, amúgy is mentálisan gyenge lábakon álló D-Fense pusztító road-movie-ja tulajdonképpen bármilyen trgikusan hangzik is, teljesen érthető, és potenciálisan rengeteg körülöttünk lehajtott fejjel szaladgáló emberben benne rejlik a lehetősége egy hasonló akció véghezvitelének.Olyan világot élünk, melyben nagyon törékeny az egyensúly, végtelenül egyszerű kibillenni a normalitásból, és átlépni egy határt, ahonnan már nincs visszaút. Korántsem kell ehhez pszichopatának lenni! A legveszélyesebb, mindig az, ha valakinek semmi veszítenivalója sincs, ha úgy érzi nincs már gát, ami visszafogja, nincs miért korlátok közé szorítani a dühét, ha nem váltják fel az apróját, ha egy ostoba szabály és két perc miatt már nem kap reggelit, ha a hamburger nem is emlékeztet a saját reklámképére, ha nem akarják hagyni átsétálni egy golfpályán groteszken nevetséges, öntelt öregurak, és, ha fogalma sincs közpénzből mi a túróért építenek át egy utat, teljesen feleslegesen..., csupa olyasmi , ami minket is bosszant nap, mint nap, csak épp nekünk még van miért visszafogni magunkat, minket vár még otthon a család, a gyerek, a feleség, a munka a felelősség, betartjuk a szabályokat, de vékony a határ, bármikor elpattanhat a cérna. Nem tudok tiszta szívvel haragudni D-Fense-re - persze egész addig, amíg egyértelműen a családja ellen nem fordul - mert az őt legyűrő indulat néha bennem is felüti a fejét, nem szégyellem, aligha van ember, akivel ez ne fordulna elő, mondjuk példának okáért, egy a mozgássérült parkolóba két helyet elfogaló fekete terepjáró láttán, kinek ne volna kedve egy százas szöggel megcirógatni a "nagy vas" oldalát?, vagy kinek ne nyilna bicska a zsebében a újnáci idióták gyülölködő lózungjai hallatán?, kit ne háborítana fel a az utcai erőszak, kit ne dühitene fel a bankok pofátlan "üzletpolitikája", telve vagyunk jogos indulatokkal, de türtőztetjük magunkat, mert így helyes.Az anarchia, az önbíráskodás, nem azonos a jogos társadalmi önvédelemmel, és D-Fense, inkább az előbbit képviseli, mint az utóbbit, mégis valahol megértjük! Egy tény, ha valakinél átszakad a gát, ott többnyire a háttérben a magánélet súlyos, és már valószínű menthetetlen válsága áll, van az a helyzet ahonnan csak két út vezet kifelé, az önpusztítás vagy a pusztítás, harmadik út nincs, és a két út vége többnyire össze is fonódik és eggyé válik.Az efféle ámokfutásokban már ott rejtőzik a suiciditás csírája, és kiváltó okai között ott a mérhetetlen magány, és az a mindent felemésztő keserűség, ami a fizikaival veteksző lelki fájdalmat okoz, és teljes kiüresedettséghez vezet.Erre az útra nem máról-holnapra lép az ember, hanem évek kellenek ahhoz, hogy kialakuljon az a veszélyes egyveleg, ami rávezeti, minden ellenérzésünk mellett, mindenképpen fel kell vetni ilyenkor a közvetlen család, és a társadalom felelősségét is, mert a legtöbb lélek menthető, de ma nem is akar senki semmit tenni, csak ítélkezni, szörnyülködni és megbélyegezni. A világ közönyös..., a működését fenntartó szabályok egy jó része pedig ostoba és alig-alig betartható, és bizony a családi videókat könnyes szemmel néző D-Fense láttán elszorul az ember szíve..., nem akart mást, csak hazamenni.

A hűtlen - Vélemények

2012-05-04 10:59.20

Bezony...!

2012-05-04 10:58.27

Eszembe se jutott annak venni, csak poénos volt, így szó nélkül hagyni nem lehetett! :))

Salt ügynök - Vélemények

2012-05-04 08:09.48

A "bőség" nálam betegség, úgy hívják grafománia..., gyógyulófélben vagyok, de állandóan visszaesek. :)

A hűtlen - Vélemények

2012-05-04 08:07.19

Vagy ki a fene...? Bár...,"vagykiafene" jó lesz új nicknek! :)

2012-05-03 11:03.01

Van bűntudat, legfeljebb lepúderezed, kifelé ez még működik, bár hiteltelen, de magunknak hazudni..., legbelül..., minek? Ha tényleg nincs, miközben félrekefélsz, akkor olyannal élsz, akit egyébként is utálsz, igaz, vannak mazochisták is.

Salt ügynök - Vélemények

2012-05-03 10:54.12

Nem, az igényesség esetleg, de majd lejjebb adom, ha úgy tetszik.

Válóperesek válása - Vélemények

2012-04-26 15:36.06

Kellemesen franciás, időnként kesernyés hangulatú, tanulságos komédia ez arról, hogy a legjobb szándék ellenére hova fajulhat el, egy kapcsolat, egy házasság felbomlása.Válásnál persze sokféle a kiinduló motiváció, a tökéletesen megromlott, élhetetlen viszonyokon keresztül a puszta elhidegülésig, bármi lehetséges.A váló felek viselkedésének impulzivítását, egymáshoz való viszonyulását nyilván nagyban befolyásolja, a mögöttes ok. Gyakorta előfordul, hogy amekkora dérrel-durral nekifognak a dolognak, olyan lendülettel el is hal a folyamat, mert rájönnek, nem egymással van bajuk, csupán bedarálta öket az élet.A mindennapok küzdelmes megélése. A filmben halomszám tobzódnak a sablonok, de ez természetes, akár a női, akár a férfi reakciók elég egy kaptafára húzhatóak.Mikoron a feleség rájön ura csélpcsapságára, és túllendül az első sokkon, a hagyományos női fegyvert veszi el, csábító hangulat, tengernyi gyertya, erotikus miliő..., majd kiderül, már három perc után, hogy megint csak ugyanarról tudnak beszélni, a munka és a gyerekek..., ők meg valahol elvesznek az egészben.Az egymásra "nem figyelés" kortünet, ebben a rohanó pénzhajhász világban, ez közhely.Átélik sokan.Időben való felismerése, annak, hogy nem a munkahellyel, és nem is a gyerekeivel köt az ember házasságot, hanem a párjával, és az érzelmi és idegi kapacitását megfelelő egyensúllyal osztja el, a körülötte élő legfonosabb személyek között, megelőzheti a bajokat. Miután a "csábító" módszer nem működik, jön a menetrendszerű böröndpakolás, majd a gondolkodási szakasz, és végül ha harc, hát legyen harc! Amitől a film mégsem annyira közhelyes, hogy mindezt most két válóperes ügyvéd szemüvegén keresztül láthatjuk, kik, társakként, pont azon dolgoztak mindig, hogy a válás békében, és barátságban follyon le.Persze könnyű erről idegeneknek prédikálni, és mindjárt más a szitu, ha közvetlen résztvevői, szenvedő felei a konfliktusnak. Mert konfliktus van a filmben bőven..., a gyerekeken való osztozkodástól kezdve, már eljutnak a bútorok láncfürésszel való "felosztásáig".Szomorkás percek váltogatják, a helyzetkomikumokat, néha mosolygunk, néha együtt érzünk. A tűzoltóval folytatott "direkten" kétértelmű párbeszéd roppant szellemes. A mozit áthatja az a "franciás" hangulat, amit lehet általában szeretni a francia filmekben, és a szereplők is megfelelően teszik a dolgukat.Néha a forgatókönyv kicsit elakad, megáll a film, néha pedig már zavaróan befigyel a sematizmus, de a jól eltalált hangulat miatt, ez összességében mégsem annyira zavaró. A film amolyan "félhappyend-del" zárul, a befejezés kicsit hirtelen, ezt a zavaró jelenséget, miszerint képtelenek normálisan, értelmesen, ne adj isten frappánsan levezényelni egy film végét, mintha, valahogy ott mindig elfogyna az ötlet, inkább az amerikai moziknál szoktam megfigyelni. Átlagos, de nézhető, nem túl szívderítő témája ellenére néha kifejezetten könnyeden szórakoztató film, aki nem vár csodát, nem fog csalódni.Billegett a három és a négy csillag között, de azért inkább három..., talán stílszerűen, mert az ügyvédpáros mottója is ez...1+1=3..., egy férfi - egy nő - egy pár, persze furcsa matek ez, de szerelemben még a matek is rendhagyó! :)

Ízek, imák, szerelmek - Vélemények

2012-04-26 13:53.53

Sablonok, klisék, közhelyek..., valami hasonlót olvastam valahol a filmmel kapcsolatban, de muszáj volt idelopnom, mert telitalálat. Az amerikai mozgóképipar nagyüzemi terméke ez a mozi, komoly kérdések feszegetése, de oly felszínesen, és minden mélység, súly, értelmes konklúzió nélküli megfogalmazásban, melyet ily könnyed felelőtlenséggel a néző arcába tolni, csak a derék "holivudi" mestereknek van bátorsága.Iszonyú üres, és semmitmondóan banális film ez, még a díszcsomagolás is sérült itt-ott. Mert valójában..., ha mondanivaló, akkor lett légyen egyetemes érvényű, ám, hogy is lehetne az, mikor az átlegemberek életében amúgy ténylegesen felmerülő problémákra olyan receptet ír a film, amit nem lehet kiváltani a patikában. Mely hasonló érzelmi, életvezetési válságban élő magyar honpolgár képes lazán a hátára vetni a túlélő motyót, és bebolyongani a világot, hogy meglelje a válaszokat a nagy sorskérdésekre, mikor még az évi egy "welneszhétvége" beütemezése is megoldhatatlan egzisztenciális gondokkal jár. A mozinak ez az alapfelvetése, rendben, ezen ne akadjunk el, tehát lépjünk túl rajta..., ám komplett spitituális gondolkodást, nem lehet beleimportálni a fejünkbe, ez nem így működik, mert, ha így lenne, akkkor a legpozitívabb jogit is el lehetne hívni kis hazánkba, hogy ő meg sajátítsa el, a sajátosan magyar pesszimista életszemlélet mindennapi gyakorlatát.Valójában egy kulturkörbe beleszületik az ember, és kétségkívül fel lehet csipegetni sok mindent, de csak a felszínen.A keleti filozófiákat tanulmányozni, eltöprengeni rajtuk, megszívlelendő tanulságaikat átfontolni mindezt talán lehet, de mélységeit igazán átérezni, egy az angolszász, vagy európai környezetből érkező ember, pláne néhány hónap alatt..., ez lehetetlen.Még évek alatt is az. Regény az alap, és megtörtént események, ha jól olvastam, és még az egyértelműen jószándékú alapkoncepciót sem vonom kétségbe, de a filmes megvalósítás csapnivaló lett. Anzixnak azért gyenge, mert már láttuk ezerszer, unalmas, és néhol bántóan buta, a "római" szín időnként egyenesen bárgyú, a romantikus szál szinte ijesztően esetlen, szegény Javier Bardem..., női szemeknek látványelem, elfogadom, de ő azért annál nagyságrendekkel nagyobb arc, minthogy ilyen "alkotásokban" amortizálja magát, és ilyen kidolgozatlan kakterhez adja a nevét, James Franco úgyis ott van a gyengébb nem legnagyobb örömére, igaz a szerepe elfér egy söralátéten, viszont jól néz ki, de Bardem-et erre pazarolni, vétek. Julia Roberts hamis, ritka alkalom, mikor nagyon nem találja a helyét egy szerepben, de ez azon ritka alkalmak egyike.Még a mosolya is hamis..., ezt a legendás mosolyt meghamisítani pedig bűn, és itt nem Roberts ebben a fő hibás. Richard Jenkins hoz némi felüdülést, bár az állandó "Zabagép" megszólítása egy idő után kissé irritáló, nagyon keresetten "piszoklazafej-megmondóembernek"-nek akarják eladni, de ő legalább színészkedik, és a rövid perceiben is képes megjegyezhetően erős jelenlétettel a vásznat uralni. Ha viszont már két küldetésben kudarcot vall a film, akkor legalább a harmadikban kéne teljesítenie, mondanivalót csempészni a képkockák közé, nem baj, ha mindezt könnyedén fogyasztható formában teszi, ha teszi, de ez sem ment neki. Üres fárzispuffogtatás, nem több, a sommája. Meg persze a kötelező könnycseppmorzsolgatás, mikoron is ugye összeadakozzák, azt a kis summát az otthoni és az időközben szerzett barátok, az indonéz gyógyító hölgynek..., nagyon elcsépelten szívre ható, a jelenet szinte kikényszeríti, hogy meghatódjunk, és ez baj, annak magától kell jönnie, nem erőltetve... Van egy olyan kósza gyanúm, hogy ezeket az "utazásokat" magunkban kell bejárnunk, legbelül, a lelkünkben, a szívünkben.Bármilyen élethelyzetbe is kerülünk, ahol elbizonytalanodunk, érzelmileg instabillá válunk, nem tudjuk hogyan tovább, miképp építsük újra magunkat a semmiből, divatos kifejezéssel élve, miképp találjuk meg önmagunkat, a válaszokat egy belső utazás fogja megadni, nem egy jogi Indiában, vagy egy gyógyító Balin, és nem is egy Pizza Margherita Nápolyban, nem, ahhoz, hogy értelmet nyerjünk a holnapoknak, a lábunkat sem kell kitennünk otthonról..., más kérdés, hogy erről ilyeténformán nehezebb szórakoztató, látványos, színes, nagyot kaszáló filmet készíteni, meg persze utazni jó..., értem én. Ettől a filmtől végül is nem vártam, hogy megváltsa a világot, és fényt derítsen az alagút végén, de tartalmas szórakozás azért elvárható lett volna, valódi szépséggel, valódi életérzéssel, valódi szerelemmel, valódi imákkal, és egy valódi Julia Roberts-szel..., mert a film olyan, mint a befejezése..., hamis, de nagyon!

Üvöltés (2010) - Vélemények

2012-04-19 23:25.51

"annyi takony a világ ipari orrlyukában, izzadság a világ vaskarú hóna alatt, vér szökell ki a világ melléből, végtelen könny-tavak, hányástengerek áradnak hemiszférák között özönlenek Szargasszó felé, nyűtt olajos rongyok és fékfolyadékok, emberi benzin - Annyi a kín a világban, eltört combok, fekete hajban égő napalm, foszfor, könyököt csontig evő óceánt szennyező rovarirtók, műanyag-babák, sodródnak az Atlatni Óceá- non át, Játékkatonák hemzsegnek a Csendes Óceánon, B-52-es bombázók szennygázcsíkokkal és ragyogó villanásokkal fojtogatják a dzsungel levegőjét Távirányított repülőgépek zúgnak el terraszos rizs-földek fölött, fürtös gránátokat potyogtatnak, gipsz-sörétet permeteznek a húsba, sárkányfogú bombák és tűzkoponyák hullnak szalmatetőre és bivalyokra, tüskés srapnelekkel lyuggatva át a kalibákat, a lövészárkokat fűtőgázzal mérgezett lőpor tölti meg - Annyi a kiloccsantott koponya a világban, összezúzott láb, kimetszett szemgolyó, levágott ujj, széttört állkapocs, Dizentéria; otthontalan milliók, üres lelkek, megkínzott szívek." Ez csupán egy részlet az Under the World There's a Lot of Ass, a Lot of Cunt című versből... Ez az idézet ugyan nem az Üvöltésből lett kiragadva, de jól jelzi, Ginsberget egy animációval elkisért felolvasással nem lehet átadni, vászonra ültetni.Képtelenség. A film inkább csak egy kisérlet, hogy érzékeltessen valamit, abból világból, ami Ginsberget körbevette és megihlette, nem könnyen befogadható, és nem is annyira egyértelmű a mondandója a verseinek, mint a fentebbi idézet.Nyelvezetét, írásának esztétikáját szokni kell, merészségét, és tisztánlátását pedig érdemes tisztelni. A film is egyfajta tisztelgés, és, ha a kissé erőltetett, de legalább nagyjából formabontó animációs aláfestésnél maradnak - ami lehetett volna bátrabban alkalmazkodó a verssorokhoz, mert néhol a szavak brutális erővel maguk alá gyűrik a képi anyagot - és a meg nem értettséget az álszentséget kifejező bírósági epizódot csak érzékeltetik, akkor ez egy jó kisérlet lett volna, azonban a tárgyalótermi kifejtettség, unalmas, és lépten nyomon megtöri a film és a vers sodró ritmusát, kár... Prűden nyafogók, se a filmet ne nézzék meg, se Ginsberget ne olvassanak, mert nem fogja bevenni a gyomruk.

Kedvenc könyv

2012-04-18 23:29.11

Kitöltöttem, sok sikert a szakdolgozathoz...! :)

Holdkórosok - Vélemények

2012-04-18 23:01.55

Olasz család, opera, szerelem.Ime egy szórakoztató, vérbő komédia receptje, kicsit abszurd, kicsit groteszk, mégis életszagú, nagyszerű esti program, ha az ember nem valami idétlenségen akár erőltetetten vigyorogni, csupán jókedvű, melegszívű, könnyed, ám mégis elgondolkodtató kikapcsolódásra vágyik. Remek kis film ez, és talán abba nem is mennék bele, hogy most Cher megérdemelte-e az oszit, vagy sem, mert oly mindegy.Megkapta, és kész. Egy viszonylag hétköznapi, egyértelműen olaszos, ám nem eltúlzottan nyilvánvaló gesztusokkal előadottan olaszos, átlag életet élő, kora középkorú özvegyasszonyt alakítani egy komédiában, úgy, hogy azt megjegyezzük, azért korántsem olyan könnyű feladat. Néha vígjátéki szerepekért is lehet szobrocskát adni, de ez tényleg lényegtelen. Ami a lényeg, hogy Cher kiválóan játszik és az ifjú Cage méltó partnere.Az elementáris korkülönbség fel sem tűnik, forr körülöttük a levegő, dolgozik a kémia, sodorják, pörgetik a mozit, ahogy a kettősük szerephez jut, szinte nincs üresjárat.Norman Jewison pazarul egybegyúrta a jeleneteiket. Olympia Dukakis és Vincent Gardenia duettje szintén briliáns.Dukakis a válaszokat kereső, megcsalt asszony szerepét, oly méltósággal, finom eleganciával hozza, hogy nála már korántsem meglepő az Oscar! Danny Aiello pedig kedvesen csetlik-botlik a filmben, bevallom, ha nő lennék, igen messzire elkerülném, de ezt is kellett eljátszania, tehát jól csinálta. A sok megmosolyogtató helyzetkomikum, és a derűs romantikája mellett, azért a mozi bőven bír mondanivalóval is. Érdemes-e vajon megalkudni?Hozzámenni valakihez, akit nem szeretünk, de már abban korban és kispolgári státuszban vagyunk, hogy jobb híján, valaki csak kéne, vagy borítani mindent, és megélni a "nagy érzést"? Mert "nemszeretve" házasodni biztonságos, fájdalommentes, megnyugtatóan kevés a sérülésveszély, de egyben zsibbasztóan unalmas is.Szeretni mindig veszélyesebb, több a kockázat, de izgibb, valjuk be, ezért kell az a tűz... Cher ebben a dilemmában találja magát, és átküzdik magukat a partnerével a se veled se nélküled pillanatokon, míg marad egyértelműen, a Veled! Vajh érdemes-e a csábosan sugárzó Hold hatására, egy jól müködő, szeretetteljes házasságot kockára tenni, vagy inkább időben felébredni, egy megcsalást, egy okos asszonynak, hogy is kell kezelni, ha érzi, megéri nem cirkuszolni, mert lényegesen többet jelent az együtt eltöltött több évtized, mintsem mindezt kidobni az ablakon, a kapuzárás előtti pánikban kapkodó férjünk miatt. Nők és férfiak, kapcsolatok, szerelmek, félrelépések, romantika, dráma és vígjáték egybeforrva..., közben szól az opera, és Cage lakásának a falán Verdi portréja lóg. Amikor az operház előtti téren megjelenik Cher a randin..., gyönyörűen felöltözve, kisminkelve, kibontott fekete hajkoronával..., hát igézően szép volt, mint mondhatnék. Férfibolondító látvány..., már ezért megéri megnézni a filmet. Mindenesetre, ha egy teleholdas éjszakán a párunk az ablak előtt állva a sárga arcú vándort bámulja elmerengve, kezdjünk gyanakodni..., mert az illető szerelmes, persze addig nincs baj, amíg belénk. :)

A kék szoba - Vélemények

2012-04-17 23:17.39

Nehéz egy ilyen film után egyáltalán megszólalni.Számomra megdöbbentő, hogy egy olyan népszerű és fiatalon elhunyt színész utolsó filmjének, mint, amilyen Patrick Swayze volt, még csak fórum témája sincs.Még furább, hogy leírás sincs egy 2009-ben készült moziról. Megtekintése után, azt kell mondanom, ezután sem fognak ebben a topikban nyüzsögni a hozzászólások.Még jó, ha nem maradok itt egyedül. Jó, mert akkor más is megnézi a filmet, és másban is elindít gondolatokat.Ez egy igencsak gondolatébresztő film, de roppant nehéz, iszonyú komor, rémesen sötét, depresszív, és nehezen feldolgozható. Aki nem csak a felszínt karcolgatja, és belelát a moziban vázolt sorsokba egy kicsit, vagy csak egyszerűen valaha is átélte már a sötét magányosság azon lélekroncsoló epizódját az élete során, mikor minden, de minden teljesen értelmetlenné válik, mikor a magány annyira fáj, hogy a testet mardosó legvadabb kín is a mosoly országa ahhoz képest, az át fogja érezni, mit is akar elmondani nekünk a forgatókönyv. A karácsony nem csak a szeretet ünnepe, hanem az öngyilkosok "nagy napja" is, a történet folyamatának időzítése aligha véletlen.Ilyenkor háromszorosan vágyjuk a szeretetet, a törődést, és ilyenkor háromszorosan is be akarjuk pótolni az általunk elmulasztott adakozást a számukra fontos személyek felé. A négy főszereplő szívszorító téblábolása abban a dermesztően mogorva hangulatban, ami szabályosan átítatja a filmet, mindezt nagyon jól kifejezi. Az öngyilkosság, az utolsó saját döntés kell, hogy legyen, nem lehet lepasszolni, sem ötvenezer dollárért, sem egyébért.Felelősség, amit felvállal az ember, nem adja ki bérbe. Az öngyilkosság már csak egy végső menedék, és mily érdekes, pont, amikor kétségbeesetten töri a fejét Forest Whitaker, hogy miképp tegye más kezébe a döntést,akkor jön rá, hogy van, aki még nála is jobban szenved.Aki nem elveszette a szeretetet, amire legalább emlékezni érdemes, hanem soha nem is kapta meg, sőt, esélye sincs rá, hogy valaha megkapja.Egy ölelés, egy szívhez szóló ölelés, ennyi marad.És Whitaker rájön, mindig van nagyobb fájdalom, mint amit épp ő érez.Van még nagyobb vesztes, van, akinek már tényleg semmi reménye. Ray Liotta huszonöt év után akar bepótolni valamit, amit már nem lehet.Az elszaladt évek, egy lecsúszott narkós lány, aki egy olcsó sztriptízbárban tengeti a mindennapjait, egy haldokló unoka, kivel már szót sem lehet váltani, mert agyát fogjul ejtette a kóma, itt már nincs mit bepótolni, elúszott a lehetősége, pedig már csak ez tartja életben, hisz maga is a lét peremén egyensúlyoz. Még megteszi, ami erejéből telik, és halálba dermedt kezében, egy fényképet tart... Jesica Biel, a testéből él, táncol, mert ehhez ért, varázsos a tánca, és oly embertelenül magányos, hogy a tánca közben bőrét égető viaszcseppek forrósága sem képes megmelegiteni a lelkét. A tetséből él, hát a testét ajánlja az orvosnak, hogy mentse meg a fiát, az egyetlen élőlényt, ami még az élethez köti, akit szeret, akiért felelősséggel tartozik. Eddie Redmayne, ki az életét a halottak között tölti, az élőkkel nincs, vagy alig van kapcsolata, vágyja a szerelmet, a kontaktust a külvilággal, az érzelmeket, egy nőt, a normális életet. Elgázol egy kutyát, és végül a kutyus vezeti el a napfényre, a kutya által találkozik két, a magány sötét barlangjában koválygó lélek. És a lány és közte is előszor az ölelés..., nem a csók, nem a testi vágy, nem az érzékek felébredése, csak egy hosszan elhuzodó őszinte ölelés, amire mindketten ki vannak éhezve, vágyják, vágyják, amit nyújtani tudnak egymásnak általa. Négy sors, négy élet, egy szívszorítóan kemény moziban, ami kendőzetlenül bemutatja, hogy az élet kurva nehéz, és gyötrelmes feladat néha egyszerűen csak élni..., és talán könnyebb lenne meghalni, mindemellett pazar zene, nagyszerű fényképezés, a színek, a kék, a vörös, az éjszaka sötétje, a bár álságosan hívogató hangulatú, látszat melegséget sugárzó belső fényei, a fénytelen lelkeknek sugároznak csalókán, hazugan. A fiú és a lány egymásba olvadnak, és miközben kipihenik a testi egyesülést, és összeölelkezve nézik a kinti világot, épp akkor lélegzi az utolsókat Biel kisfia.Ha nem ebben a filmben lenne feldolgozva, azt mondanám erőltetetten lelkiző, giccses, könnycsatorna mozgató jelenet, de itt a helyén van. Annyi sötét reménytelenség van elénk tárva itt, annyi elidegenedettség, hogy szinta sóvárogjuk a feloldást, a fényt, a reményt, szerencsére a végén kapunk is belőle egy kicsit. Másfél órányi nyomasztó, lelket tipró képsorok után egyszerűen kell egy kis feloldás, szomjazzuk. Nincs hiba híján a mozi, vannak kidolgozatlanságok, néhol gyengébben összerótt párbeszédek, erőtlenebb dialógok, néhol ellaposodás, de mindent egybevetve, jó film.Méltatlanul elfeledett, szinte sehol nem lehet olvasni róla semmit. A színészi játék külön fejezetet érdemel, Forest Whitakert nem kell külön dícsérni, ez az éjszakai világ, a sötét töprengés, az önmarcangolás, a magába fordult elmélyedés, és a szenvedés jól áll neki, mindenben ütős, amiben szerepel, egyszerűen egy piszok nagy figura.Ray Liotta végre emberi, nem gonosz, nem cinikus, nem negatív hős, csak egy ember, aki szenved, kínlódik, fájdalma valódi, kiábrándult vergődése szánandó, őszintén lehet sajnálni. Jessica Biel kiemelkedőt nyújt, minden pillanata a vásznon élmény.Megört fényű tekintete, arcának fájdalomtól fáradt vonásai, együtt érzővé tesznek, tánca különleges, az első apró öröm azonnal melegséget csempész a pillantásába.Nincs olyan másodperce a mozinak, ahol ne lenne hiteles.Nem vártam volna tőle ennyit, pazar alakítás, nem érheti krtika. Kritika, inkább a kritikát érheti, az egyik internetes portálon ennyi olvasható a filmről: "Akkor most Jessica Biel melleit is láttuk" Bámulatos, hogy egy hivatásos filmnézőnek ez mind eszébe jutott erről a moziról...gratulálok hozzá.

A doboz (2009) - Vélemények

2012-04-17 12:09.40

A film valódi és egyben talán egyetlen érdeme, hogy elgondolkodtat.Azonban ezt az érdemét, sokszorosan agyoncsapja, az a túlmisztifikált, agyonbonyolított, szétfilozofált, megmagyarázhatatlan, néha szabályszerűen nevetséges jelenetekkel zsúfolt közeg, amibe egy pofon egyszerű modanivaló bele lett szőve. Mert a mondandó pofon egyszerű, mégis karakteres, és erős.Ha sallangoktól mentesen, egy jó erőben levő forgatókönyvvel van megtámasztva, akkor ez egy tuti mozi lehette volna. Így azonban egyszerűen össze-vissza csuszkál, semmi kohézió nincs benne, műfaji keveredések, széteső történet, művészieskedés, itt-ott unalom..., kár. Egy szóval, zagyva! Sokat markol és keveset fog. Egzisztencializmus, zombik, és földönkívüliek..., felesleges volt ez így zanzásítani.Vagy, ha mégis, akkor azt feltétlen, és következetes vaslogikával, mert így...? Pedig biztatóan indul, jó a tempó, piszok jó a retro feeling, remek a hangulat, az első talán bő fél óra, csigázza az érdeklődésünket rendesen, utána meg jön a bosszankodás. A színészi játék rendben, Marsden közepes, de Langella hátborzongatóan cool játéka, és Diaz ezt simán ellensúlyozza, Cameron Diaz, halkan jegyzem meg, kezd színsznővé érni. Ha valamiképp felülemelkedünk, azon a bizonyos második részén a filmnek, ahol tulajdonképpen a férj számára igazolást nyer, majd miért is kell meghúznia a ravaszt, elültetik benne a bizonyosságot, akkor végül is helyére kerül néhány dolog, de így is túl sok, az értelmetlen és érthetetlen momentum. A pokol bennünk van. Sima ügy, de bennünk, mindnyájunkban, férfiakban és nőkben egyaránt, mert a másik számomra idegesítő hozadéka a filmnek a kétségtelen és egyértelmű bibliai Ádám-Éva utalás.Mert ki más nyomná meg a gombot, ha nem a nő, és ki más szenvedne a következmények miatt, ha nem a férfi.Ölnie kell a megváltásért.Bűnnel tudja feloldozni a bűnt, és legalább részben enyhíteni a következményeket.Élete végéig tartó szenvedés érte a juss. A pokol itt lakozik bennünk, ahogy a jóság is.Mindenkiben van, mindenki tud gyenge lenni, könnyű itt akár ezen a fórumon az ide kommentelőknek is kijelenteni, hogy ő nem..., ő nem nyomná meg a gombot, van benne tartás, erkölcs, magas fokú morál, tudatosság..., de nem tudhatja, míg a "Doboz", ami egy jelkép, a csábítás jelképe, nem kopogtat be az életébe.Na nem ilyen nyilvánvaló módon, ahogy a film ezt sematizálja, hanem némiképp körmönfontabban.A való életben ezek a csábítások rejtettebbek.De..., ha maradunk a doboznál, és a gombnál, rengetegen megnyomnánk azt a gombot, elhitetve magunkkal, hogy úgy sem lesz következménye, lehet, hogy az egész nem is igaz, lehet, hogy pénz sincs, lehet, hogy nem is hal meg senki, de, ha mégis, nem ismerjük, távol van, arctalan, majd átlendülünk rajta, a pénz meg megfogható, és a mienk. Az ember gyarló, és gyenge. Nem hiszek a szentekben, a szentek is azért lesznek szentek, mert felismerik magukban az esendőséget, és úgy próbálnak élni, hogy ne essenek áldozatául a saját gyengeségük korlátainak.Legyőzik a bennük lakozó poklot, de bennük is van, mint mindenkiben.Ki úrrá lesz rajta, ki nem. Az ember úgy általában hajlamos, az önpusztításra, a kíváncsisága pedig kielégíthetetlen, letépi az almát a fáról, és utána a vízözön. Sajnálom, hogy a mozi szinte mértékvesztetten elcsúszik, agyonmoralizál, filozofál, miszticizál, egyszerre sci-fi, tanmese, fantasy, thriller, egyszerre rág szájba, és egyszerre hagy nyitva egy halom kérdést, mert a történetszövés ezen kuszaságba hajló mivoltával, így komoly ellentábort szerzett magának, ami azért baj, mert fejtörésre azért bőven ad alkalmat, az alkotó saját maga csapja agyon a saját művét, ami pedig töbre lehetett volna hivatott. A hangulat, a remek tempó, a két a közepesnél jobb színészi teljesítmény, és az egyértelműen jószándékú töprengésre késztetés okán megkockáztatom neki a négy csillagot, pedig csak egy "filmként" tekintve rá, bevallom, még a kettőn is gondolkodnék. Nem az a kétszer nézős mozi, ami érthető benne, az lejön elsőre is, ami nem, úgy sem fog, megnézhetném százszor is..., néha van egy olyan sanda gyanúm, még a rendező sem tudta néha, mit miért is "rakott" bele a moziba..., kár. Még akár "fontos" film is lehett volna belőle, így inkább sokaknak csak idegesítő. Pedig érdemes rajta gondolkodni, néha elmerengeni, milyen is az ember valójában, és mit tennénk mi, van-e abszolút jóság, vagy a pokol minden "másikban" ott lakozik-e? Végül is megnyomnánk a gombot, vagy sem? Legbelül, magunknak talán nem hazudnánk, lehet töprengeni...

Amelie csodálatos élete - Vélemények

2012-04-15 21:54.55

Sokat töprengtem rajta, miért is szeretjük sokan ezt a filmet?Mi a titka, a varázsa?Miért mosolyog az, aki a megtekintése után felkel a fotelből, miért bűvöl el minket, ez a végtelenül egyszerű, és teljesen életszerűtlen karakter, akinek annyi köze van egy hús-vér nőhőz, mint a politikusoknak a becsületkódexhez?Miért rajongunk, mi, akik szeretjük ezt az abszolút jó értelemben vett francia mozit, ezért az infantilis, édes, bájos, giccsesen negédes, majdnem butácska történetért?És miért rajongunk a főhősnőért, aki grál lovagként tesz igazságot, ha kell, és osztja maga körül a jóság, szeretet szikráit, ha arra van szükség?Miért is olyan népszerű ez a mozi? A pompásan franciás miliőért? Párizs utolérhetetlen hangulatért? Azokért a nagyszerűen megkomponált bosszú jelenetekért, ahol kinevethetjük a pórul járt zöldségest? A tágra nyilt szemű "Angyalért", aki a világra rácsodálkozva éli a napjait, és világ körüli turnére küldi apja kerti törpéjét? A romantikájáért? Azért a töményen szatirikus öniróniáért, ami süt a filmből? Talán azért, mert nekünk is volt egy kis dobozunk annak idején, amit egy költözésnél elhagytunk, benne az üveggolyóval, apró játékokkal, fényképekkel, és egyéb csodákkal, mely tárgyak csodai mivolta a gyerekkor tovaszálltával, elveszett, és mi is megtalálnánk újra a szépséget bennük? Mert itt-ott magunkra ismerünk? Mert milyen jó is lenne, ennyire kétségbeejtően magányos embereket ráébreszteni arra, hogy egymásnak vannak teremtve? A végtelenül szellemes, finom humoráért, a jegyszedőért, aki nyugdíjba vonulta után, a babaérfa leveleit lyukasztgatja? Mindezért együtt, vagy mindezért külön-külön? Vagy inkább talán azért, mert marha szar az élet, mert kiábrándultságot, letargiát, szomorúságot látunk magunk körül. Mert, ha felszállunk a buszra, komor tekintetű emberek vesznek körbe, akik már nem hisznek az élet szépségében, és a holnap reményében.Mert depressziósak vagyunk, pánikbetegek vagyunk, mert bizonytalan az állásunk, nincs jövőképünk, mert leszarja a fejünket a politika, mert a legfőbb közjogi méltóságunk úgy lopkodja össze a doktori címéhez szükséges irományt, és még neki áll feljebb, mert napról-napra élünk sárga csekkek özönében, amiket hol be tudunk fizetni, hol nem, mert rettegünk a holnaptól, és általában pocsékul érezzük magunkat a börünkben, és utáljuk a világot, és a világ viszont utál minket.Mert az emberi kapcsolatokat áthatja a közöny, a lenézés, az egymáson való átgázolás, az agresszivítás. Mert baromira elegünk van már ebből... ...és, ilyenkor bekapcsoljuk a DVD lejátszót, berakjuk ezt a filmet, ellazulunk, elhesegetjük a gondokat, őszintén fel-felnevetünk egy-egy poénon, és nagy általánosságban elmerülünk Amélie Poulain csodálatos életében.Mesét nézünk, mesét, mely felnőtteknek szól, mesét, ahol az aluljáróban a koldus bakelit lemezről Edit Piaf bámulatos hangjával gyűjti az aprót, mesét, ahol a festő sütit fest a gyerekeknek egy nagy impresszionista művész képére, mesét, ahol egy kerti törpe a gazdája helyett járja be a világot. És mi nem hiszünk már ugyan a mesékben, de ebben a két órában, talán mégis..., és mert annyira jó lenne újra hinni a mesékben, és nem szégyellni a szentimentalizmust, és olyan jól esik, ha egy nagyra nyilt naív számpárból sugárzó báj, megsimogatja fáradt szívünket. Én ezért szeretem ezt a filmet, és ezért szeretem benne Audrey Tautou-t, de nagyon...! (Imádom Győrgyi Anna hangját, a kedvenc szinkronszínésznőm, itt is a legjobbját nyújtja, de ezt a filmet mégis érdemes az eredeti francia nyelven hallgatni, teljesen más élmény!)

Felforgatókönyv - Vélemények

2012-04-15 18:21.21

A filmkészítőkben, forgatókönyvírókban, rendezőkben mind egy-egy filozófus veszett el.Annyi mozi készül az élet értelméről, a halálról, a boldogság kereséséről, a pillanat szépségeinek megéléséről, a tartalmasság kutatásáról, mint égen a csillag..., és persze a változás képességéről.Ezzel a néhány szóval el is mondtam a film tartalmát, mert erről szól, nem többről. Éppen azért, igen nehéz már a témához újszerűen közelíteni, valami ravasz filmszkriptet kigondolni, ami nemcsak szórakoztató, elgondolkodtató, de egyedi és működik is a vásznon. Zach Helm-nek sikerült, és, amitől a mozi jó, hogy Marc Forster, a Monster's Ball rendezője rendelkezik azzal a tehetséggel, hogy ezt a briliáns ötletet, példásan közvetítse a nézőnek.Egy kifejezetten jó hangulatú, eredeti tempójú, remek párbeszédekre épülő, a dráma és a komédia határmezsgyéjén mozgó alkotás jött létre, ami persze az ilyen mozik esetében megszokott módon rendesen megosztja a nézőket.Aki szereti, az nagyon szereti, aki nem, az nagyon nem. Aki nem szereti, általában érteni sem akarja, vagy, ha érti, sablonossággal vádolja a filmet.Ma már szinte minden mozitéma sablonos, ezt kéne valahogy elfogadni, a mód, ahogy elbeszélik a témát, ahogy átadják a gondolatokat, az, ami számít, nem feltétlenül csak a mese tartalma a lényeg, hanem a mesélő személye, és ebben az értelemben a Felforgatókönyv a mindent visz kategóriába tartozik.Egyedi látás, egyedi történet, pompás karaketerek, értelmes dialógok, brutál jó színészi játékok.Will Ferrell nevét, amikor megláttam..., hát..., jó, de azért vannak ott mellette nagyágyúk, amiért úgyis érdemes lesz nézni, és erre kiderül, hogy Will Ferrellt, megtalálta a szerep!Telibe! Az észrevehetetlen, szürke, semmitmondó, kissé faarcú ember, aki jön szembe a járdán és tízszer is elmehet mellettünk, de észre sem vesszük, no, ide pont ez kellett.Olyan színészek mellett kell teljesítenie, mint a csak az irodalmi aspektussal foglalkozó, szinte már érzéketlenül a szakmai sikban elmerülő, cinikus mosollyal a tételből az eleven embert kihagyó Dustin Hoffmann, az irói válsággal küzdő Emma Thompson, akinek a karaktere annyira túlrajzoltan neurotikus, hogy alakja egyszerre szánandó, egyszerre karikaturisztikus, narrációja sima, hűvös, érzelemmentes, felolvas egy regényből..., vagy Queen Latifah, akinek nem lehet annyira pici a szerepe, hogy észrevétlen tudjon maradni, és persze Maggie Gyllenhaal, aki érzéki, lázadó, vonzó, bájos, és úgy képes kimondani azt a szót: cookie, hogy az ember elolvad tőle.Jó a film szinkronja, de most kívételesen én is amondó vagyok, a narráció végett angolul érdemes nézni.A magyar narráció számomra kicsit affektáló, modoros, és pont a lényeg vész el, a tárgyilagos távolságtartás a regényalaktól. Minden "mellékszereplő" hozza önmagát, és ez az ő esetükben igencsak magas mércét jelent, de Ferrell megugorja.Ki talán nem tűnik közülük, de egy nívón van velük, és ennél nagyobb dícséret azt hiszem nem is kell.Ebben a filmben nagy lehetőséget kapott az élettől, és élt vele. Mi mindnyájan, azzal, hogy megszületünk, egy nagy lehetőséget kapunk az élettől és vajon élünk-e vele?Harold Crick elsőre bemutatott forgatókönyve alapján élve, nem, ha ki tudunk törni abból a rémes sablonosságból, amit a mindennapi gépies élet, és a munka, ránk kényszerít, ha felforgatjuk ezt a forgatókönyvet, és nyitott szemmel járunk az életben, akkor igen.Ez nem pénz kérdés..., a Whole Wide World-öt halkan elduruzsolni a lánynak, akit szeretünk, egy gitáron kisérve, amin mindig is szerettünk volna megtanulni játszani, nem pénz kérdés, ez a mozi egyik legjobb momentuma, mint, ahogy nem pénz kérdés, élvezettel belemártani egy sütit a meleg tejbe, és élvezni az ízét.Ezek apróságok, de ettől színes és eleven, amit életnek hívunk. Itt derül ki, hogy bár a főhős adórevizor, hát azt gondolja mindenki utálja, de téved, van, ki simán elválasztja az embert a munkájától. Addig kell élni a lehetőségekkel, amíg meg nem szólal a mi fejünkben is egy hang, hogy öreg, ennyi volt, mert akkor már hiába kapkodunk.Crick is azt mondja, most nem halhatok meg, most nem, hisz épp csak elkezdtem élni..., nagyon erős az utolsó párbeszéde Hoffmann-nal.Azokat a könnyeket valódinak érezzük, és egy kicsit vele sírunk mi is.Mint, ahogy szomorkás töprengésre késztet Hoffmann utolsó mondata is: "A hős meghal, de a történet örökké él" Bizony, meghalunk, de a nap azután is ugyanúgy felkel, a virágok azután is kinyílnak, az élet dübörög tovább, a történet tovább él, de nélkülünk. Mindenki meghal, előbb vagy útobb, de nem mindegy, addig, hogy él, Harold Crick rájön erre, és oly erős tartalmat lel utolsó néhány hetében, hogy valahol el is fogadja a sorsát.Más kérdés, hogy Karen Eiffel feláldozva regénye irodalmi erejét, megkönyörül rajta. A záróképek kicsit didaktikusra sikerültek, veszít a mozi az addigi frappánsságából, de ennyi elmegy, hisz ez végül is tényleg egy tanmese, csak piszok jól elmesélve. (Zárójelben jegyzem meg, érdekesek ezek a beszélő nevek, Eiffel, vagy Pascal, aki a számológép feltalálója, és Crick élete ugye a számok körül forgott.Minden véleményem teljesen szubjektív, de ezt a mozit sehogy sem tudom belepaszírozni a fantasy műfajba... , persze, mint mindig, tévedhetek.) http://www.youtube.com/watch?v=Mmq0bEWINSo

Utódomra ütök - Vélemények

2012-04-15 16:14.58

Szánalmas, humortalan, szutyok. De Niro, Keitel, Hoffmann, Streisand, de akár Wilson és Stiller, erre rá voltak szorulva, vagy nem olvasták el előtte a forgatókönyvet? Jessica Alba-t nem minősítem, mert a rajongói letépik az arcom. Hiába, van az a pénz, na, mindegy..., azért az első két részt továbbra is ugyanolyan "hévvel" kedvelem, azokon még mindig jókat kacarászom, ezt meg gyorsan-gyorsan elfelejtem...

elejére ... 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 ... végére