Sajnálom a történetet, elolvastam volna, kíváncsivá tettél, ezért szerettem az offtopic gombot, a konkurenciánál.Rányomsz aztán eltűnik a "nemodavalóság". :)

Mondjuk ott is mindig megy a cirkusz az off. miatt, én soha nem értettem, hogy miért.
Személyeskedni, gyűlölködni, piszkálódni lehet, offolni nem.
Egy kis csevely nem ártott még meg egy topicnak sem, sőt, néha feléleszti a szundikáló témákat.

Hát ez van, erről most lemaradtam... :((

Rózsa Sándor - Vélemények

2011-10-05 23:05.22

Ezt jól mögmondta, és igaza vagyon.
De vajon baj-é, hogy ölkészült?

Nem, mert készült belőle egy isteni Hofi paródia, amit fetrengve hallgattam újra, és újra... :)))

(Jó, persze ez nem mentség.)

Kuszaságok - Vélemények

2011-10-05 22:55.28

Na, megint téma-nyitó lettem, már meg sem lepődök, hogy egy ennyire érdekes, egyedi, különleges hangulatú filmhez, senki, semmit...

Hogy mindjárt egy kis megrovással kezdjem az oldal szerkesztőinek, ez annyira vígjáték, mint a Szabadság útjai.

Azon is az oldalamat fogtam a kacarászástól, és ezen is.

Ez itt szegény pára, olyan szinten nem vígjáték, hogy egyenesen egy kőkemény társadalmi dráma.
Közel 7 pontos IMDb, teljesen jogosan, mert egy nagyon jó dráma- egy-két pazar alakítással, talán külön dicsérendő Timothy Hutton - viszonylag a sablonoktól eltérő megközelítésével az "amerikai álom" újabb lelepleződésének, egyenesen üdítő mozi.

Már ha egy ilyen filmre lehet ilyen könnyed jelzőt használni.

Mert ez bizony egy arcul csapó film, egyszerű, hétköznapi emberekről, családokról, kapcsolatokról, viszonyrendszerekről, mindez ráadásul egy tétován bukdácsoló tinisrác nézőpontjából.
Közelről nézi végig szülei gyűlöletbe forduló, marcangoló, szörnyű vitáit, látja széthullani a családját.

Egyben látja atomjaira hullani, a lány családjának életét is, kibe szerelmes.És persze sérül közben, nehezen dolgozza fel a körülötte lezajló eseményeket, sok mindent nem ért, nem is akar, és próbál a józan eszénél maradni, ami hol sikerül, hol nem.

Alec Baldwin nem okoz csalódást, furcsa mód, az ő alakja a legkönnyebben megérthető, a legnyilvánvalóbb motivációjú, és az egyik legkedvelhetőbb, nem kell utálni, egy viszonylag jómódú átlagember, se több, se kevesebb.
Nem okoznak csalódást a Culkin tesók sem, Jill Hennessy és Cynthia Nixon is remekül helyt állnak, az utóbbit jó végre nem "szexésnewyorkozni" látni, igaz nekem onnan is mindig kilógott.

Kevés jelenettel találkozunk, ami visszaköszön a hasonló filmekből, lélektanilag jól alátámasztottak a látszólagos furcsaságok, például a srác kis híján péppé veri korábbi megalázóját, rajta vezetve le, a szülei egymást szaggató, előző esti veszekedése okozta frusztrációt, nem érezzük, hogy valakit kiemelten utálnunk kéne, az alakok élők, nem "megcsináltak", csupa pozitívum.

Külön frappáns éllel bír a "szüzesség" elvesztő jelenet, hogy is élhetnének meg, klassz, felszabadító, izgalmas, szexuális élményt egymással, ha ilyen minták között nevelkednek?

Viszont itt jelentkezik a film egyik gyengéje, a lány.Nem kicsit kószál a figurája a filmben a játéka is tétovácska a szerepe is kidolgozatlan, nyers.

Timothy Hutton brutál jó, a pillantásaiban egy félrecsúszott élet, egy boldogtalan házasság, az eltaposottság minden keserűsége ott van, ott figyel a dráma az íriszén.

A dráma, és a súlyos ítélet a saját, és mások élete felett, egyetlen puskagolyóba sűrítve.

Kifejezetten jó, ha nem is elsöprő erejű, családi dráma, elgondolkodtatva szórakoztat.

Sztárom a párom - Vélemények

2011-10-05 19:57.06

Valami széppel akarok jó éjszakát kívánni Neked.

Ha megnyernéd azt a bizonyos főnyereményt, nyilván az első, egyértelműen a saját vágyak, a közvetlen szeretteink, de utána, jó, és hasznos dolgokra is használnád.
Az itteni megnyilvánulásaidból, számomra ez jött le.
Sok pénz, nagy felelősség is, el lehet költeni értelmetlenül is, és fel lehet használni úgy, hogy sokáig tartson, és jó szülessen belőle.

A pénz önmagában semmi, de sokaknak segíteni, ehhez is pénz kell!

Persze nyilván senki nem szent, a jut is marad is elv alapján... :))

2011-10-05 19:28.45

Én egy szelíd ember vagyok. :)
Dehogy ütlek!
A lottó főnyeremény, na az, amit szívesen megütnék. ;)

A filmben két dal versenyez, az egyiket Billy énekli, oda vagyok a figuráért, már ő egyedül is nagyban cipeli a filmet a hátán, és mi nézők persze neki drukkolunk.Legyőzi a Blue-t.
Te nem szereted a filmet, hát Nálad a Blue nyert... :)

2011-10-05 18:40.35

Akkor nálad a Blue nyert, nem Bill Nighy. :)

2011-10-05 17:27.34

Jogos.
Az Igazából szerelem, talán nekem, még ennél is nagyobb kedvenc. :)
A Micsoda nő, csak az enyhe, persze nagyon enyhe párhuzam miatt ugrott a fejembe.
Meg most "zajlott" a topicja.
Csak itt ugye, már Julia a gazdag, a sikeres, ő a film Gere-je. :)
Hű, de hülyén néz ki ez, leírva... :D

Mindegy, isteni kis film, ez a lényeg!

2011-10-05 16:16.35

A Micsoda nő mellett, az abszolút kedvenc.

Kivéve a magyar címe, attól kicsit falnak megyek, igazi amerikai limonádé, pocsék citromléből, egy ilyen ostoba cím után, az ember ostoba filmet várna.
Pedig mennyire nem az!

Romantikus vígjáték, kellően "egyéni" romantikával, és pompás angol humorral.
A film legfőbb erénye ez, nagyon angolos.

A hangulat, a miliő olyan kellemesen, kézzel foghatóan angol, hogy nagyon lehet ezért szeretni.
És hát vígjáték..., ha nagyon a dolgok mélyére nézünk, bizony keserédes vígjáték ez, egy kis kesztyűdobás Hollywood arcába.

Az értékmérő műszer alighanem erősen Grant és baráti köre felé lendül, mint Roberts és az ő sztárélete felé.

Számomra a film egyik vitathatatlan csúcspontja a vacsora.
Tüneményes, értékes, kedves emberek, egy halomban, remek párbeszédekkel fűszerezve, némi kis torokszorítással feltálalva.

Teljesen elvarázsolja az embert.

Persze nyilván nem lehet elfelejtkezni Rhys Ifans karakteréről sem, nehéz eldönteni, hogy szánd egy kicsit, vagy irigyeld, mert annyira jó, ennyire hülyének lenni, vagy simán fetrengj rajta a röhögéstől minden lamentálás nélkül.

A nem különösebben egyedi, mégis teljesen helyén levő csavarok után, megjelenik a bunkó pasi a hotelben, Alec Baldwin maga a tökély, olyan paraszt, hogy felül és alulmúlhatatlan, a paparazzik támadása, a lehallgatott beszélgetés, egyszóval megvannak a bonyodalmak, hát nyilván izgatottan lessük a képernyőt, mert jőni kell, jőni fog a nagyszerű "boldog vég".

Jön is.
De tényleg boldog?

Mert lássuk be, bármilyen furcsán, szürreálisan is hangzik, itt valaki lemond az addigi életéről és felvállal valami nagyon mást, amiben idegenül mozog, ahol tétován állhat egyik lábáról a másikra, ahol a párja áll a rivaldában, ő meg kicsit kínban mosolyog mellette.
20 millió dolláros gázsi ide vagy oda.

Itt valaki mindenképpen kénytelen váltani, nyilván nem a könyvesboltos fiú, a Notting Hill egy bájos kis utcájából fog "önmegvalósulni", hanem Julia.
És a szerelem adott, de Grant csak egy kellék lesz az életben mellette.
Persze, ha jól szervezik, működhet.

Higgyünk ebben, de van ebben a happy end-ben valami kis kétoldalúság, kis édes kettősség.

Hugh Grant nem egy színészóriás, de nem szeretem ha bántják, mert ezek a szerepek rá vannak írva, egyszerűen jó bennük.Szerethető, aranyos, hiteles.
Ennyi meg elég is.

Pompás kis film, megadja a népnek, amit látni kíván, de műfajában mindenképpen az elgondolkodtató kategória, és ez, ebben a műfajban nagy szó!

A szabadság útjai (2008) - Vélemények

2011-10-05 16:03.21

Sejtettem, ezért is írtam gyorsan.
Éreztem egy kis paprikás ízt a soraidban. :)

Tudod, haragudni meg nem szoktam, gondolom nem kérdés, kifejezetten kedvelem a Veled való eszme- cserét.

Kicsereberéljük aztán gazdagodunk általa.

2011-10-05 15:36.28

Nem mindegy, hogy "kis piszok", vagy piszok jó.
Az egyik ugyanis dicséret. :)
Én legalább is annak szántam.

A változásban meg továbbra is hiszek, és eszem ágában sincs eldobni a jelenlegi életem, de nyilván, mint legtöbbünknek, vannak olyan pontok, ahol bizony elkelne egy kis vérfrissítés, lehet ez egy új munkahely, ami többet ad, ahol kreatívabb lehetsz, ahol elismernek, egy félredobott barátság, aminek elromlásában nem te vagy a hibás, de bátor lépéseket kéne tenni, hogy újra elevenedjen, egy rossz közeg, ahol élsz, és nem érzed jól magad, és túl a negyedik x-en már nehezen mozdul az ember, egy ki nem élt gyerekkori vágy, egy elhullajtott rokoni szál, amit esetleg egy nagy sóhaj utáni telefonhívással újra fel lehetne szedni a földről..., egyszóval rengeteg aspektusa lehet a dolognak.
Bizony néha egészen kis dolgok is sokat adnak, és egészen kis dolgokhoz is kell bátorság, és kis dolgok határozhatják meg, összességében, hogy érzed magad a bőrödben.

És, miért is ne lehetne vágyódni rájuk, nincs pont, csak pontok...

2011-10-05 15:07.16

"Semmi sem elérhetetlen,amíg meg nem próbáljuk elérni,anélkül tényleg lehetetlen."

Néha mennyire egyszerűen lehet, ilyen piszok jó kis mondatokat gyártani. :)
Ehhez a próbához kell a bátorság, nem véletlenül írtam, hogy talán én már gyáva vagyok, mint Caprio.
Vagy csak realista, a fene egye meg... :)

2011-10-05 14:39.28

Az írásodról, a filmről és az életről úgy általában, eszembe jutott Bagdy Emőke.
Sok szenvedéllyel tud beszélni a boldogság kereséséről, hétköznapian, közérthetően, jóval kevesebb cukormázzal, mint Müller Péter, aki néha már-már giccses, elvont, és idővel mindent eltol az ezotéria irányába.

De álljon itt egy-egy idézet mindkettőjüktől.
Talán nem topic-sértés, mert témába vág.

“A külső pörgés mindig az önmagunktól való menekülés biztos jele.”
(Müller Péter: Titkos tanítások)

"Jellemző, hogy ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, a környezetünket, embertársainkat hibáztatjuk. Ennek oka az, hogy nem tanultuk meg: időnként magunkba kell néznünk. "Mindig kinn keresünk mindent, meghódítjuk már a Marsot is, így a külvilág megismerésében nagyon messzire jutunk, de a belvilágéban nem"

A lelki folyamatok terén analfabéták vagyunk.

Bagdy Emőke

Kulcsszó a véleményedben a: muszáj!
Valóban, muszáj törekedni a tökéletesre, de, mint már egyszer azt hiszem írtam Neked, néha a tökéletes elérhetetlen, az optimális meg kéznyújtásra, nem szabad veszni hagyni.

Különben:"Mi is lesz így belőlünk? Peer Gynt, az örök kereső, aki végül nem találja a párját, és nem tudja meg, milyen az, ha megbízhat abban, aki szereti?"

Lehet, nem minden észrevétel illik a filmhez szervesen, de néha a gondolat csapong.

Csokoládé (2000) - Vélemények

2011-10-05 12:11.17

Még itteni fórumozásom hajnalán, azt írtam valahol: az ember nem ősz hajával, hanem eszével ír.
A fiatalabb életkorodra utalnék ezzel.
De hozzá is fűznék valamit.
És..., az érzelmeivel.
Tetszenek az írásaid, mert egyszerre van bennük szív, és gondolat.
Mert! egyik sem ér semmit, a másik nélkül.

2011-10-05 11:43.43

Akkor vagyunk képesek, arra, amit írsz, ha ezt olyan ember, vagy emberek teszik velünk, aki, vagy akik fontosabbak számunkra, mint a saját egónk!
Ha a felismerést, hogy "az jó nekünk" képesek vagyunk alárendelni, a becsontosodott szokásainknak, és dacos önérzetünknek.
Én továbbra is hiszek benne, hogy ez megtörténhet.
Mr.Udall, ugye. :)

2011-10-05 11:30.55

Ha Lansquenet-ben, néhány bon-bon hatására, ennyit változtak az emberek, én is változhatok... :)
Előbújik a romantikus énem, ja, és aszem akkor majd viszek papírzsepit! :))

2011-10-05 11:23.07

Félek mindjárt visszajössz hídból... :)
Valamiért nem szerettem Az angol beteget. :((
De ha leadják valahol, újranézem, régen láttam, és az ember változik.
Meg a kedvedért... :))

2011-10-05 11:15.07

De Bambikám, Veled összeveszni, egy Juliette Binoche-on, hát hova jön ő ahhoz. :)))

Persze, nyilván vannak egyéni szimpátiák is, a fene se tudja őket megmagyarázni, ez bezavarhat az objektív véleményalkotásba.

Egyébként, mint írtam is, ebben a filmben imádtam, sőt, ebben a filmben megszerettem!

Már megint Te?! - Vélemények

2011-10-05 11:03.59

Felhőtlen szórakozás reményében roggyantam le a fotelba, direkt nem is olvasgattam előre a filmről véleményeket, kellett volna.

Hát már maga a téma, az sem ígért túl sokat, de a két "nagy név", akiket tisztelek és kedvelek, reménnyel töltöttek el, hátha.
De nem!

Csapnivaló egy darab, a világon semmi pozitívumot nem tudok belőle kiragadni.
Olcsó közhelyek, unalomig lejátszott, ráadásul más filmekben korábban jobban lejátszott poénok, sematikus, semmit mondó, üres történet.

Persze, tudjuk, az iskolai megaláztatások, a pattanásos, fogszabályzós évek, és a gonosz iskola szépe, aki közben Teréz anyává nemesült, gyors jellemfejlődés, hisz alig néhány év alatt, mindezt még soha nem láttuk, egy filmben sem, sokkolóan újszerű...
És szegény vőlegény, aki ráadásul annyira jellegtelen, annyira észrevehetetlen, annyira semmi, oly unalmas, hogy ha ilyen jó nő lennék, mint a kis sötét hajú bige, hát korbáccsal sem lehetne hozzákényszeríteni.

Egy-egy pillanatra bevillan valami, köszönhetően a két színésznek, mert nagyjából ketten sorolhatók ebbe a kategóriába, ebben a "műben", mikor a nagy családi örömködés közepetett belibben Weaver, még mindig milyen jól néz ki, azannya!, nos rögvest eltereli a figyelmünket a mellette színészkedőkről.
Igen, hát ilyen, ha valakinek van jelenléte, kisugárzása.Még a legblődebb közhelyet is képes a "relativitás elmélet" magasságáig emelni.Odafigyelünk rá.

Curtis pedig, néha..., azok a kedves fapofák, amikkel elad egy "lefröcsköltem magam a fürdőben" jelenetet, látszik nem rajtuk múlik!

Mellesleg külön poén, ha az ember lerúgja lefolyó szifonját, azzal nem csinál árvizet, abból nem dől sugárban a víz az ember pofájába.Abban ugyanis nincs nyomás!
Ha visszabiggyesztjük a szifont, egyből sivatagi szárazság. :)

Hát legalább kérdeztek volna meg egy vízszerelőt, hogy is van ez!

Nagyon tré film.
Csatlakoznom kell az alattam szólóhoz, egy elfogadható jelenet, na, talán még egy, mikor vízbe taszítja egymást az örömnagynéni és az örömanya, ott van úgy még három perc, talán...

De nincs film tanulság nélkül!

Sigourney Weaver hozzávetőlegesen ötször jobb nő, mint amilyen pasi, az életkorban hozzá hajazó Bobby Ewing, egy évben születtek.
Patrick Duffy (a Bambi díj büszke tulajdonosa, na ha ezt miss Bambi meghallja :D) megöregedett, a derék Ripley, pedig bizony még mindig jó bőr.

Éjféli cowboy - Vélemények

2011-10-04 19:23.09

A "hivatásos filmnézők" is gyakorolják ezt, tapasztaltam.Azért ez ijesztő, meg az is, amit írsz, nem azért dolgozol, hogy más arassa le a babérokat.
Mert ez itt csak játék, időtöltés, bár annak nagyon tartalmas, de az meg munka!

A film meg, valóban nagyszerű, képes volt újra könnyeket csalni a szemembe.

2011-10-04 19:18.44

Kicsit most meghatódtam.
Azt hiszem már bőven megérte felregiznem, erre az oldalra.

Irkálok még, a kedvedért... :))
Aranyos vagy, Bambi!

2011-10-04 19:04.58

Köszönöm Angelika, kedves vagy, kicsit most megütött az előbbi kérdésfelvetés, de végül is jogos Orgona gyanúja, megy a piszkoskodás, sajnos.

Egyébként a másolás ellen érv, hogy nagyon erős bennem a szubjektum.És ez azért vándorol írásról, írásra.

De még egyszer köszönöm! :))

Természetes, hogy számít a véleményed!!!

2011-10-04 19:01.15

Én is voltam fent a Port.hu oldalon, de írtam máshova is.Itt mazsola vagyok.
Ha ez vigasz, már másoltak engem is, nem is egyszer, a jelenség nem ismeretlen.
Innen is másoltak a port.-ra, például szamurájt.
Rögvest kiszúrtam.

Nem szép dolog, meg ugye értelmetlen is, arra vagyunk kíváncsiak mit érez a másik, még ha nem is tökéletes a fogalmazás, és nem arra, hogy tud copyzni.

Akkor ezt megbeszéltük! :)))

2011-10-04 18:51.05

Nem szokásom a lopkovic.
De olvass bele más írásaimba is, fogod látni a stílusból, hogy ezek az én gondolataim, az én szavaim, az én érzéseim, vissza fognak köszönni.
És ezzel a névvel, hogy Függetlenség, lopkodni? :))

Más fórumon már voltam fent, más néven.
Irkáltam már, itt-ott.

De spongyát rá, vegyük úgy, hogy ezt meg se hallottam. :)))

2011-10-04 18:28.26

Cinemax...
Régen láttam, és most örömmel újra néztem, mondjuk ez a Cinemax-os szinkron verzió, hát nekem nagyon nem jött be.
A régi filmekben pont azt szeretem, hogy eredeti a szinkron.Nem is jellemző a Cinemax-on az átszinkronizálás, ez sajnos átesett ezen a sérelmezhető műveleten. :(

2011-10-04 18:20.07

Köszönöm, de nem kritika..., csak vélemény, nem értek a filmekhez, csak egy néző vagyok a sok közül, aki leírja, milyen hatást gyakorol rá egy film.
Láttam a blogodat, szép, igényes, mutatós. :)

Csokoládé (2000) - Vélemények

2011-10-04 17:43.30

Egyszer már írtam egy filmmel kapcsolatban változásról, és a változás képességéről, mely bennünk van, de egy "szamurájkard" lecsippentett egy darabot a "nózimból", hogy, persze ezt sugallják a filmek, de a való élet...? :)

Igen, persze, van is ebben igazság, a való élet más, a való élet szabályrendszerei irgalmatlanok, kevéssé engedik a változást, sem az egyéni, sem a csoportos, közösségi változást.
Meg az ember maga, tényleg, egy idő után már nem nagyon változik.
Mégis, én töretlenül hiszek benne, egyes esetekben meg főleg.

Egy ember persze könnyebben változik, elég egy trauma, egy sokk, no, nem valami halálos nyavalyából való gyógyulásra gondolok, vagy efféle óriási sorscsapásra, ami után, a "mindjárt átértékeltem az életem" közhely, és a megváltoztak a "fontossági sorrendek" sablonmondat érkezik.
Teszem, hozzá ezekben a mondatokban ha sablonok, ha nem, van ám igazság bőven!

Néha elég, hogy elveszítsük az állásunkat, romoljon az anyagi helyzetünk, vagy épp ellenkezőleg, hogy elkezdjünk, jobban, rosszabbul látni, érezni.Mert persze negatív változás is van.
Ki nem hallotta már a mondatot:Amióta a szomszéd vállalkozása beütött, már meg se ismer minket!

Egy egész közösség változása még nehezebb szülés, a közösség egy nagy hajó, melynél ha a kormányos irányt vált, a hajó a tehetetlen tömegénél fogva, lassabban, lomhábban fordul szél alá.

Főleg ugye, az északi szél alá. :)

Látunk filmet épp eleget a rossz változásokról is, hát miért is ne örülnénk egy szívmelengetően kedves mozinak, a jobbító szándékúról.

Persze olvastam én olyat is, hogy a Csokoládé nem más, mint a liberális felforgatás maga.
Bizonyos, ókonzervatív nézőpontból ezt a megállapítást is értem, hogy mi szülte, de egyetérteni vele, na, azt nem tudok.
Meg tulajdonképpen csacsiság is, hisz minden begyepesedett kockafejűsége ellenére, szegény Molina-t véletlenül sem rossz szándékok vezérlik.
Nem akar ő rosszat, csak, nem érti, érzi, hogy egy kedves fórumtársamat idézzem, hogy az idők szava megszólítja az általa vezérelt kis közösséget.

A rend, a szigorú szabályok vezérelte élet, a nyugalom látszatát kelti, mintha minden patent módon a helyén lenne.
De ha nem majd levarrjuk, megvarrjuk, bestoppoljuk.
Pedig általában semmi sincs a helyén, a renddel csak elleplezzük a problémákat, nem engedjük ki az embert, a szellemet, és az érzelmeket a palackból.

És hát, ráadásul mit is ér a közösség rendje, a benne élő egyének boldogsága nélkül.
Kifújt tojást, vagy azt sem.

Binoche behozza a rendetlenséget a városkába, azzal a fránya bűnös csokoládé bolttal, és az emberek rákapnak az ízére, milyen szimbolikus, a Csokoládé-Bűn!

Hát még véletlenül sem, a csokoládé csak finom, mámorítóan finom, olyan finom, mint amilyen finom maga az élet is tud lenni.Ha merjük élvezni.
Az ízek élvezete maga a szabadság, a buta korlátok lerázása, a felesleges, magunkra erőltetett érzelmi sorompók áttörése, mert azért korlátok kellenek, de, nem ennyi, és nem így.

Különösképp nem kedvelem Juliette Binoche-t, magam sem tudom miért, mindig éreztem rajta egy kis merevséget, de itt szárnyal.
És repteti az egész filmet, emberek találnak egymásra, kapcsolatok kapnak erőre, új perspektívák nyílnak, és erőltetett viszonyok, bomlanak, melyeknek már rég bomlaniuk is kellett volna.

És hát Molina a kirakatban, mikor elmerül a mámorban, belehemperedik a "bűnbe", egyszerűen szuper.Ott talán végleg rájön arra, hogy bár kell terelni egy várost, kell egy vezető, de egy minden módon eligazító pásztor, aki azt is megmondja, hogy miről mit gondoljunk, kit szeressünk, hogy szeressünk, hogy éljünk, hogy pontosan mit prédikáljon a pap vasárnap templomban, az bizony nem kell.
Sőt, káros.

A főszereplők nem gyökértelenek, mert ezt is olvastam, csak érzelmesebbek, bátrabbak, jobban képesek megélni az érzéseiket, hát ezért nincs is könnyű dolguk.

Persze a film végeredményben nagyon rózsaszín, szinte mindenki élete jobbra fordul, ami tragédia és veszteség, az nagyjából várható is, hogy meg fog történni, de nem baj, én, imádom ezt a rózsaszínt.

A színészek meg egytől-egyig remekelnek, Judi Dench szokás szerint kiemelhető, de hát ő miből nem?
Peter Stormare meg nagy kedvencem, imádnivalóan, utálatos karaktereket képes behozni a vászonra.

Egyszóval Gombóc Artúrral szólva, nekem jöhet a Csokoládé minden mennyiségben, a gömbölyű csokoládé, kerek csokoládé, a töltött csokoládé, a töltetlen csokoládé, az édes csokoládé, a keserű csokoládé...........

A szabadság útjai (2008) - Vélemények

2011-10-04 09:10.11

Ez megint egy olyan film, mely mellett szó nélkül elmenni nem lehet.
Talán leírtak már mindent róla, elhangzottak legfontosabb gondolatok, némely hozzászólásban megfogalmazódik a történet eszenciája, de a hatás, amit kivált az emberből, billentyűzet elé kényszerít.

Meglátni, hogy az élet szép, sokkal bonyolultabb dolog, mint az elsőre tűnik.Pedig olyan nyilvánvaló, azért születünk, e világra, hogy élni tudjunk az ajándékkal, amit a sorstól, Istentől, ki, miben hisz, kapunk.
Kötelességünk lenne meglátni a szépet, a jót, kötelességünk lenne, még abban is örömünket lelni, ha a fáradtan hazaérkező férjünk elé letesszük a gőzölgő leveses fazekat.
Hogy ezt sokan, sokszor, még se érezzük így, az az emberi elme összetettségében rejlik, és nem is olyan egyszerű tenni ellene.
Hajlamosak vagyunk mindent a korra fogni, arra a korra, amiben ez a film játszódik, arra a korra, amiben épen élünk, de véleményem szerint ez soha nem ment könnyen az embernek.

Vajon min agyaltak akkor a görög filozófusok?
Ráadásul minél többet agyalunk, annál inkább hajlamosak vagyunk, az elégedetlen énünket megtalálni.

Közhelyszerű, de mint a közhelyek általában igaz, fiatalon nagyon másképp látjuk a világot, valami csodavárás él bennünk, különlegesek akarunk lenni, mások, mint mások.Ha nem látjuk be időben, hogy ez illúzió, hogy ez csak nagyon keveseknek adatik meg, és furcsa mód, ők se feltétlenül boldogok, akkor tragikusan képesek vagyunk elpazarolni az életünket, az idő pedig rohan, és ha olyan visszafordíthatatlan tragédiába nem is torkollnak az események, mint a filmben, de vétkes módon kidobáljuk az ablakon az éveket.

Az élet szürkül, veszít kaleidoszkópszerű színességéből, de teljesen szürkévé nem válik.
Azzá mi tesszük.
A kapcsolataink is szürkülnek, az a lobogás, a másikra való feltétel nélküli felnézés, rajongás, ami egy kapcsolatot, házasságot, persze jó estben, eleinte meghatároz, az tompul, átalakul, furcsa mód viszont mélyül, más tartalmakkal telik.
Ha elfogadjuk, hogy ez így van, többek lehetünk, ha nem, kapkodva fogunk csapongani, keresünk, de nem találunk.

A folyamatos kommunikáció, a megértés, az egymás iránti tolerancia, a másik kiteljesedésében való együttes öröm, kárpótolhat, sok mindenért.

A filmbeli férfi, valamelyest rátalál az útra, a nő nem.Caprio nem szimplán elszürkül, "csak" felveszi a ritmust, Winslet-nek viszont ez nem elég.
Talán délibábot kerget, talán megvalósulhatnának az álmai, de miért érezzük mégis úgy, hogy nem.

A film különösképpen nem ítélkezik, még ha úgy is tűnik, hogy az asszony a romboló a kapcsolatban, ő nem képes elfogadni a helyzetet, ő szánja rá magát végleges, és végletes lépésekre, mégis bennem van a megértés irányában.

Értem az indikációját, csak épp nem helyeslem a tetteit.Mert helyrehozhatatlanok!

Értem miért kezdeményezi a nagy váltást, csak nem gondolom, hogy ez hosszú távon megoldana bármit is.

Ha van szeretet, megértés, akkor a megszokás, a ramatyul összepréselt fogkrémes tubus, a félrerúgott papucs is elfogadható, mert ez is a párunkhoz tartozik, ha nincs, akkor megette a fene az egészet.
A kapcsolatok olyanok, mint egy finom érzékenyen összerakott műszer, minden csavarjának működnie kell, olajozni kell, időnként alkatrészeket cserélni benne, folyamatos karbantartást igényel, mert különben csikorogni kezdenek a fogaskerekek, köhécsel a gépezet, elakad a rendszer.

És ha az álmok szertefoszlanak, vagy újakat kell keresni, némi élettapasztalattal a hátunk mögött, már megvalósíthatóbbakat, vagy más értéket kell keresni.

El kell fogadni, hogy apró örömöknek éljünk, el kell fogadni, hogy az élet velejárója jópofizni a szomszédokkal, vacsit főzni a férjünknek, lenyírni a füvet, elmenni a kölyök iskolai ünnepségére, és véresre tapsolni a tenyerünket, még ha mégoly hamisan is hegedült szegény.
Egyszóval fel kell venni a hétköznapi élet ritmusát.Ebből állnak a mindennapok.Ez van.

A társadalom tetemes részének élete ebből áll, grillparti a szomszéddal, már szinte ünnep.

Ha viszont nem teszünk azért semmit, hogy ezt megéljük, akkor a párunkban is ellenséget fogunk látni idővel, elfáradunk, gyűlölködni kezdünk, valóban üres, kietlen, oázis nélküli pusztasággá tesszük az életünket.

Én megértem Winslet-et, már nem vagyok fiatal, de néha én is érzem, hogy falak között élek, nem feltétlen a párkapcsolatra gondolok, én is érzem, hogy kiégetté válok, én is érzem, hogy nagy erők szunnyadtak bennem, melyek lángja mára alig pislákoló parázzsá szelídült, próbálok is tenni az érzés ellen, nap, mint nap.
Több kevesebb sikerrel.

Talán ezért is hatott rám annyira ez a film.
Ennek a filmnek néhány megdöbbentően nyers kockájában, a saját képünket is látjuk visszatükröződni, már ha be merjük vallani ezt egyáltalán.

A szomszéd "őrült" monológja, meg káprázatos, lélegzetelállító.

Attól tartok, túl hétköznapian gondolkodom, és már nem hiszek a csodákban.
Lehet, hogy gyáva vagyok, mint Caprio, de talán inkább gyávának lenni, mint esetleg mindent eldobni.

Vagy érdemes igenis harcolni, szembe menni a konvenciókkal, mindent feldobni egy számra, mint a ruletten és hátha?

Hát, ezt mindenkinek saját magának kell eldöntenie.

Azt hiszem a film elég naturálisan bemutatja, nagyot lehet nyerni, de óriásit lehet bukni is.

Ettől függetlenül jó értelemben irigylem, és felnézek az olyan emberekre, akikben meg van ez a bátorság, mert látjuk a sikerüket, a kudarcok rejtve maradnak, azok kevésbé jönnek velünk szembe az utcán, azok sokszor rejtve maradnak, a négy fal között.

Éjféli cowboy - Vélemények

2011-10-03 23:08.26

Nem is tudom, mit mondhatnék, talán simán azt, ez egy csodálatos mozi!

Ezer éve láttam, mikor a szocialista erkölcs magyar televíziós struktúrájába, szervesen beleilleszkedhetett egy ilyen, az amerikai életforma árnyoldalait, a lecsúszottságot, elesettséget, és dekadenciát nyíltan felvállaló és bemutató film.

Voight végtelenül szerethető, naiv, a világra bociszemekkel rácsodálkozó, szinte szórakoztatóan szánalmas és egyben tiszta alakja, és mellette a kihangsúlyozandóan hajlott hátú, megtört, mélyre hajtott fejű Hoffman, nem túlzok, hogy filmtörténeti páros.

Voight reményekkel teli érkezése a "nagyvárosba", a soha be nem váltható álmok színhelyére, a mesterkélten cinikus, megfejem a világot gondolkodás, már az első képeken látszik, hogy mennyire hamis.
Szinte mókás, hisz ebben a texasi maskarában, ő maga a két lábon járó balek.Az ember, akit senki nem vesz komolyan.

Ez a keménykedő cinizmus, amúgy is, csak máz, az első eső lekoptatja, az első vihar lefújja róla, és előbukkan mögüle, az egyszerű, szeretetreméltó, vidéki fiú, aki csak téblábol, keresi a helyét, majd összefut Hofmannal, aki szó szerint lerántja maga mellé..., a talajra, a ki nem élt álmok, a csóróság, kisszerűség, a piszkos mindennapok világába.
Pillanatok alatt a saját képére formálja, pillanatok alatt barátságot formál kettejük kapcsolatából.
Megtanítja a túlélésre, miközben haldoklik, meghívja magához, miközben az ő lakása is csak egy bontásra ítélt lyuk a vigasztalan betonrengetegben.
Megtanítja a stiklikre, mellyel, szó szerint csak éppen lézengeni lehet a létben.
Álmok, melyek belefulladnak a reménytelenségbe, álmok melyekhez ettől függetlenül makacs elszántsággal ragaszkodunk, hisz, mi más maradt, mi ami vigasz, mi az ami élni késztet.

És a tekintetetek, Hoffman szomorkás, mégis néha reménykedő, néha köpök a világra tekintete, és Voight fokról-fokra mélyülő, egyre többet tapasztaló, egyre romló fényű, csillogását veszítő pillantásai, hátborzongatóan hitelesek.

A látszólagos véletlen, ami a partira sodorja őket, az ottani dekadens tobzódás, ami egyiküknek se sajátja, rögtön megmutatja nem, nem a véletlen sodorja őket a partira hanem a sorsszerűség.
Hoffman meglepve látja, van olyan pontja a világnak, ahol már lopni se lehet, ahol az ő életstratégiája végkép működésképtelen.

És itt jön a csavar, tulajdonképpen beindulhatna a "karrier", egy kissé furcsa, szürreális légyott után, ahol Voight ott vall kudarcot, amivel a sikerért jött, mennyire jó tíz perce ez a filmnek!, ám már nem kell a "selyemfiú" álomállás, már csak a barátság számít.
Már nem a saját álmát akarja megvalósítani, hanem Patkányét.
Végtelenül tragikus és szívszorító fordulat.

A bűnt is vállalja Voight, valódi bűnt, tulajdonképpen lelkiismeret furdalás nélkül, csak segíthessen, hogy Hoffmann meglássa a floridai napfényt.
Amit végül soha nem lát meg.

És a "texasi cowboy mimikri" kellékei bekerülnek a kukába, Voight vesztes minden téren.

Az, hogy korábbi élete során, milyen tragédia történik vele, a rendező csak sejteti, ám, az a korábbi esemény, pedig látszik, hogy szörnyű, semmi ahhoz képest, amit New York tesz vele.

Hát csúnyán szemébe vágták ezt a filmet az amerikai társadalomnak, és aligha tévedek nagyot, ha azt mondom, nem sokat veszett aktualitásából a témafelvetés.

Sötét, komor film, és nagyon szomorú: barátságról, szeretetről, nyomorról, meg nem valósult álmokról, bűnről, életről, halálról, két csodálatos színész előadásában.

Abszolút meghatározó filmélmény.

Dustin Hoffman-ra szavakat is nehéz találni, de Jon Voight sem marad el mögötte, ezt el kell ismerni.

elejére ... 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk