Közönségmozi maximumon

J.J. Abrams szinte csodával határos dolgot művelt 2009-ben a Star Trek szériával, úgy sikerült újraélesztenie a franchise-t, hogy a ráncfelvarrásnak köszönhetően sok-sok új rajongót nyert meg magának, ugyanakkor a régieket sem riasztotta el, sőt inkább a keblére ölelte őket.

Abrams szemmel láthatólag nem csupán ismeri ezt az univerzumot, hanem szereti is, ez pedig roppant sokat ad az élményhez még annak is, aki nem őrül meg ezért a világért, mert ez az alázat a temérdek előinformáció nélkül is átjön a vásznon. Emellett az amerikai filmes iszonyat profin vágja mi fán terem a komplex szórakoztatás. Sajnos manapság egyre inkább a buta filmek érvényesülnek, a közönség egyre igénytelenebb, és ez bizony visszaköszön a nagyvásznon, elvégre minek is izzadjanak meg a készítők, ha az audienciának bőségesen megfelel, ha temérdek CGI-jal telenyomják a képeket. Ezek a mozik azonban szerintem roppant üresek, nulla felépített feszültség, dramaturgia, karakterek mintha a felvétel előtt 5 perccel találnák ki őket, és így lehet a látvány bármily precíz, mégis csupán üres tűzijáték az egész, ahol nem szorítasz a főhősért (ugyebár nem is szerettették meg veled) az akció képsorai és izgalma pedig rögtön elillannak a mozi terem küszöbének átlépésével.

De van nekünk egy dupla J-és rendezőnk, aki bár úgy szint pazar látvány közepette dolgozhat, mégsem veszik el a vizuális effektek bitjeinek ezreiben. Nem felejtette el a folytatáskészítés három alapszabályát: kibővíteni a sztorit, fejleszteni a karaktereket és kölcsönhatást teremteni a filmek között. A jól megírt szkriptre támaszkodva remekül bánik karaktereivel, építi és tágítja kapcsolatrendszerüket, így a film valódi dramaturgiával, tetten érhető feszültséggel rendelkezik, melynek köszönhetően teljesen képes beszippantani a nézőt az űrkalandba. Ami külön dicséretet érdemel, hogy bár remekül fokozta a sötétséget és drámai momentumai is ügyesen lettek kihegyezve, mégis sikerült megtartani a sztori könnyedségét is. Emberünk ugyanis tökéletesen belelát a nézők agyába tudja jól, hogy a moziba járók többsége fiatal (mi több tinédzser), így a jelenkor elvárásainak is igyekszik megfelelni. A komorodás álcája mögé ügyesen bujtatta a hangulat oldására szánt poénokat, és a cselekmény ütemezése is csaknem kimeríti a tökéletességet, így a két órás játékidő ellenére szinte csalódás a végefőcím felbukkanása.

Összességében a modern, minőségi közönségfilmek majd hibátlan prototípusáról van szó, ahol a tartalom beszivárog a grandiózus látvány mögé, ahol valóban lehet izgulni a főhősökért, ahol végre nem felejtették el felépíteni az ellenpontot is, és valódi karizmatikummal, motivációval felruházni az antihőst........ ahol egész egyszerűen figyelembe vették a színvonalas szórakozásra vágyók igényeit. Köszönjük...

A legjobb filmzenék!

2013-05-18 13:43.00

Talán a legjobb "Misty Mountains" cover, amit hallottam.

http://www.youtube.com/watch?v=9Kp7SqjMfvE

A Gyűrűk Ura - A két torony - Vélemények

2013-05-16 02:08.12

Visszatérés Középföldére

Folytatást készíteni piszok nehéz. Ezzel most bizonyosan senkinek nem mondok újat, elvégre elég csak úgy általában ránézni a 2. részek színvonalára és az ember gyorsan, kezén számolva is össze tudja szedni mennyi sikerült belőlük igazán kiemelkedőre. Ennek oka pedig a mindig oly magas elvárásokban keresendő, egy folytatásnak ugyanis a film valamennyi alapvető összetevőjében felül kell múlnia elődjét ahhoz hogy ki tudjon lépni annak árnyékából, s ne csupán egyfajta meghosszabbításáról legyen szó, hanem egy különálló darabként is működő moziról. Ez ugyan olybá tűnik, hogy nem olyan nagy kunszt, pedig bizony nem egyszerű dolog, hiszen a néző alapvető előítéleteivel kell megbirkózni, leküzdeni kedvencünkkel (legyen az sztori, karakter... stb) szembeni elfogultságot, emellett a látottakat valamilyen úton módon fokozni kell, mindig többet kell adni mélységből, drámából, feszültségből, karakterisztikából, epikus mozzanatokból, negatív karakterekből......

Peter Jacksonnak a szokásosnál valamivel könnyebb dolga volt, elvégre Tolkien könyve pontosan kezébe adta a fentebb említett eszközöket. A két torony története sötétebb, cselekménye szövevényesebb, és megpróbáltatásokból valamint heroikus momentumokból sem szenved hiányt. Ettől függetlenül persze ezt a részt is meg kellett rendezni, odafigyelni az összetevők megfelelő arányú eloszlására, és ehhez az új-zélandi az előző felvonáshoz képest nagyobb direktori szabadságot engedett meg magának. Míg A Gyűrű Szövetségében inkább azzal küzdöttek, hogy minél kevesebb tartalom kerüljön margóra, addig itt már egészen nagy mennyiségű újításra került sor, de a lényeg, hogy gyakorlatilag minden változtatás a történet előnyére vált, mert továbbra is elképesztő módon érezni Jacksonék masszív elkötelezettségét Középfölde históriájának irányában. A nagyszerűen továbbsodort szálak közepette pedig sikerült a mozit - egy a filmvásznon korábban látható ütközeteket cserfes gyerekjátékká alacsonyító - Helm szurdoki csatával megkoronázni. Titka, hogy nem egy üres technikai csinnadrattáról van szó, Jackson megannyi rendezői tudása ott a jeleneten, a felvezetés, dramaturgia és csúcspont hármasa hibátlan egység formájában bontakozik ki az ütközet nyersessége és heroikus felhangja közepette.

A film látványmunkái természetesen most sem mutatnak gyengébb színvonalat, sőt Edoras esetén mondhatni nem is díszletet készítettek, hanem egy valódi, bejárható épületegyüttest. Egészen lenyűgöző dolog ez, ugyan hány produkcióban vállalták volna be, hogy egy istenhátamögötti, meredek dombra építsenek a fagyos téllel és mindig jelenlévő süvítő széllel dacolva, mintsem a biztonságos stúdióban? De a stábnak újfent igaza lett, mert nincs az a CGI, vagy vetítési módszer, ami felvehetné a versenyt a valódi táj megrendítő szépségével. A képi hatások példaszerű használata tehát továbbra is evidencia volt a készítők számára, ezúttal sem éltek hivalkodó digitális orgiával, sőt inkább új ablakokat nyitogattak. Gollam életre keltése ugyanis egy igen jelentős technikai mérföldkő, a mao. cap. technológia ugyan korábban is létezett, de kidolgozatlansága miatt legfeljebb hátterekben merték alkalmazni (pl. Titanic). Itt azonban nemhogy nagyon is előtérbe helyezett karakterről van szó, de még az arcjátékát is ezzel hozták létre, ami hallatlan bravúrnak számított, és megnyitotta a kaput, King Kongnak, Davy Jones és bandájának valamint a na’viknak. Serkis briliáns játékát persze nem illik elfelejteni, nélküle a sötétben tapogatózhattak volna az animátorok, a brit színész legapróbb pillantása, arcrezdülése is átjön a CGI rengetegen keresztül.
Howard Shore mindezeket királyian megfejelve egy újabb lenyűgöző dallamözönnel bizonyítja, hogy folytatásokhoz is lehet igazán színvonalas aláfestést szerezni. Néhány alapvető témát ugyan átemel, de döntően inkább az előző rész stílusában maradva, de újakat alkotott. A rohani hegedűszóló pedig mintha szíved tépné ki olyan csodás, de a többi zenei motívum is mind magukon viselik a szerző kézjegyeit.

Összességében a visszatérés Középföldére nem is sikerülhetett volna kiválóbbra. Egy kicsit sötétebb, epikusabb és emberibb, de ugyanúgy remekmű, mint az elődje. Társaival együtt az a fajta mozi, amit félévente újra elővesz az ember, hogy újra élvezze hősei kalandjait.

Oscar Díj 2014 - Díjszezon 2013/14

2013-05-10 23:12.42

És közben kijött a The Butler előzetese is. Meglátjuk, hogy fogadják majd, de egy nagyívű hollywoodi történetről van szó, raklap jó névvel, és bár Lee Daniels legutóbbi dobása eléggé mellé ment, de ez mindenképp ígéretesebbnek tűnik a Paperboy-nál, aztán meglátjuk...

http://www.youtube.com/watch?v=JAagFuR_XIM

Gravitáció (2013) - Vélemények

2013-05-10 22:51.32

Engem a már gyakorlatilag semmit sem mutató teaser trailerje is felcsigázott, de most már végképp előlépett a legvártabb mozik közé.
Így első ránézése itt komoly pluszt ígér a harmadik dimenzió is.

A legjobb filmzenék!

2013-05-07 14:54.54

Az Inception trailer alá Zack Hemsey tolta a zenét, ezért nem is szerepelt a moziban. Viszont most Zimmer csinálgatja az előzetes zenéket, és gondolom úgy vélték ideje szoktatni a népet az új témával, mivel ugye Williams dallamai nagyon összenőttek a karakterrel.

Nekem eléggé elnyerte a tetszésemet, tiszteleg az előző zene irányába, kicsit modernizálva, ugyanakkor a korábbi szimplán farfános aláfestés helyett itt megjelennek a lágy dallamok is, jelezve lesz itt karakterdráma rendesen.

2013-05-07 14:48.11

Nagyon úgy tűnik.

2013-05-07 14:43.26

Abszolút méltó főtémával tér vissza újra Superman a nagyvászonra.

[link]

2013-05-07 14:31.45

Nem rossz munka -Horner olyat nem tud- de így első hallásra nem sok maradt meg belőle, valószínűleg nem kerül be a legkiválóbb munkái közé.

2013-05-07 14:30.13

Ezekhez a Star Trek mozikhoz általában mindig jó zenék készülnek, kíváncsian várom a legújabbat, Giacchino feltette magának a mércét.

2013-05-07 14:23.38

jólvanna:DD Horner oldalán nézegettem, ott nem láttam, de már ott is megvan))

2013-05-07 02:04.15

Nem hallottam felőle. Igazából meg is lepődtem, mert nem tudtam, hogy Horner tevékenykedett mostanság, az IMDb sem jelzi ezt a filmet..

2013-05-04 19:46.46

A duplafinálét megelőző részekben közreműködő Nicholas Hooper leterheltségre hivatkozva nem vállalta el a záró epizódokat, ezért új komponista után néztek a készítők. Alexandre Desplat lett végül az a szerencsés, aki a finálék alá megírhatta az aláfestést. Ugyan a 2 epizódhoz nagyban hasonló stílusjegyek formájában képzelte el a zenét, mégis ügyesen alkalmazkodott a mozgóképhez. Így amíg az első felvonáshoz egy visszafogott, csaknem kamarazenei aláfestést álmodott meg, addig a legutolsó epizódhoz inkább operazenei megvalósítást választott. A francia abszolút méltón búcsúztatta a szériát, a korábbiakhoz méltó, drámai dallamözön formájában, mely saját pályafutásában is egyfajta csúcspontot jelent.

Harry Potter és a Halál ereklyéi

http://www.youtube.com/watch?v=7RkRlgYGdbY (Obliviate)

http://www.youtube.com/watch?v=AaYTtwaiIYA (Farewell to Dobby)

http://www.youtube.com/watch?v=sfU_sC7m2cA (Lily's Theme)

http://www.youtube.com/watch?v=_TB_BLx5c3M (Statues)

http://www.youtube.com/watch?v=ZSnCRXz7NTM (Severus and Lily)

Harry Potter és a Halál Ereklyéi, 2. rész - Vélemények

2013-05-04 19:04.39

Egy korszak véget ért....

„Kedves Mr. Potter, örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a filmvilág halhatatlanjai közé!”

Minden véget ér, állt a film plakátján, és azt hiszem ez a kifejezés tökéletesen lefedi a záró epizód lényegét. Mert valóban nincs több várakozásokkal teli esztendő, nincs több a szürke hétköznapokból kiszakító kaland, a Roxfort, a mágia gazdag tárháza végleg bezárta kapuit a nagyvásznon is.

A kezdetek kezdete 1990-be ered, ugyanis ekkor pattant ki Joanne Kathleen Rowling agyából a szemüveges varázslótanonc, akinek mára már foglalt helye van a legnagyobb klasszikus figurák között. Napnál is jócskán világosabb volt, hogy vászonra kellett vinni az ügyet, mert ennél tutibb dolog gyakorlatilag még a mesében sem létezik, amióta Lumiére testvérek megalkották a mozit. És láss csodát az óta a Harry Potter minden idők legsikeresebb franchise-ja lett, kegyetlenül maga mögé utasítva még Lucas Star Wars-át is.

Bevallom volt némi fenntartásom David Yates alkalmasságát illetően, hogy képes lesz-e egy sötét, grandiózus finálét levezetni, de öröm kijelenteni, hogy Yates vég(é)re megcsinálta! Elegánsan, szájbarágás nélkül veszi fel a fonalat, lassan indulunk, és a rendező innen építkezik szépen fokozatosan, hogy aztán a Roxfort elleni támadásban, majd végül természetesen Voldemort és Harry összecsapásában csúcspontra futtassa a drámát. Az angol úriember szemmel láthatóan igyekezett mindent belepakolni ebbe a filmbe, ami még a spájzban maradt, jelenlétét végre igazán érezni lehet a művön. Meglepően biztos kézzel fogja a gyeplőt, hibátlan ritmus és finoman árnyalt érzelmi hullámzások közepette szépen varrja el a szálakat, teret enged a sorozaton végigvonuló egyre sötétebb drámai vonulat kibontakozásának, hogy aztán visszatérjen oda, ahonnan az egész elindult: a kilenc és háromnegyedik vágányra. Így végül is az élet bizonyította a producerek igazát, amikor Yates-et kinevezték a Főnix Rendje élére, és engedték, hogy elkormányozza a varázslótanonc kalandjait, egészen a végig.

A mozi vizualitása elképesztően erős, minden mozzanatán látszik, hogy a (nem kevés) költségvetés összes centjét belerakták. Grandiózus, pátoszos ütközetet hoztak össze, vannak itt óriások, kőkatonák, óriáspókok, elképesztő robbanások, a Roxfort minden pontja lángol és törmelékek tarkítják a tájat. Azonban kifejezetten örvendetes, hogy nem öncélúan használták fel a történet adta lehetőséget, üres effektpuffogtatások vagy elnagyolt, hatásvadász jelenetek helyett sallang, giccs és görcsösség nélkül működő instant látvánnyal dolgoztak. A tömegjeleneteknél borzasztóan hatásos az opera-zenei aláfestés (ami Desplat karrierjének talán legjobbja), a fotózás nagytotálok által kínált gyönyöre hibátlanul érvényesül, a hangeffektusok pedig olyan lehengerlőre sikeredtek, hogy olykor még a dobhártyáim is majd beszakadtak. Mindez összességében, tényleg olyan epikusságot kölcsönöz a műnek, melyet talán A Gyűrűk Ura befejező része óta nem láthattunk a nagyvásznon.

Már a kezdetektől fogva evidencia, hogy a Potter-filmekbe a szereplőket az angol színészek krémjéből válogatják, de így is hihetetlen, hogy a teljes stábot sikerült együtt tartani 10 éven keresztül. Fantasztikus látni, ahogy a főszereplőink részről részre szépen felcseperednek a megformált karakterükkel együtt. A triót tekintve valóban nem voltak mindig tökéletesek, hol jobb, hol gyengébb pillanatokkal, de összességében mégis úgy vélem megbízhatóan álltak helyt, már csak azért is, mert olyannyira összefonódtak már a szerepükkel, hogy nem is nagyon kellett játszaniuk, ők már egy az egyben Harry, Ron és Hermione voltak. Hogy végezetül jó színészek lesznek-e, szerintem még mindig nem lehet megmondani. Bájos lelkesedéssel örömjátszottak itt, kamaszosan ártatlanok, de figuráik hiába lettek egyre érettebbek, az óriásként föléjük tornyosuló epizódszereplők (Gary Oldmantől kezdve Maggie Smith-ig mindenki itt van ugyebár) árnyékában ők az igazi színészi arcukat ebben a szériában nem tudták igazán megmutatni, de ez nem is baj - majd talán máshol, majd később. A zseniális felnőtt angol színészek viszont minden egyes epizódban gondoskodtak a kiváló alakításokról, kitartásuk pedig különösen lenyűgöző, egészen nagyvonalúan ajándékozták meg a nézőket néhány perces, pompás jelenlétükkel, de azt hiszem az angolok ízig-vérig magukénak érzik ezt a produkciót.

Így utólag látni, az angol írónő rendesen feladta a leckét a készítőknek, a bájos mesekönyvnek induló, és egy ideig ebben a stílusban ügyesen lavírozó varázslósztori a vége felé lassan átcsapott egy természetfeletti thrillerbe, melynek olyan szinten része a halál, ami koránt sem gyerekeknek való. Szerencsére az alkotók hűen követték az eredeti mű sötétedését, így a filmek is folyamatosan egyre komorabbak, és komolyabbak lettek. A széria során megéltünk némi hullámzást, de úgy vélem nagyon egyszer sem lőttek mellé a készítők, mindvégig sikerült hozni egy bizonyos nívót. Az ember tudta, hogy ha ezekre a mozikra beül a tökéletes látvány, zene és temérdek színészóriás mellé kap érdekes történetet is, ami a legtöbb hollywoodi látvány-, és popcornmoziról nem feltétlen mondható el, igaz ezek a filmek mindig is többek voltak, szimplán csak azért, mert ezek nem azok. Ráadásul a sorozat eleje (bölcsek köve), közepe (azkabani fogoly) és vége (Halál ereklyéi) különösképpen kiválóra sikeredtek, így ezen darabok joggal kerültek be műfajuk legjobbjainak társaságába.

Összességében egy tíz éves filmes utazás ért véget és talán tényleg nem túlzás azt mondani, hogy lezárult egy korszak. A magam részéről a sorozatot abszolút méltónak találom arra, hogy ne csak és kizárólag az írott forma miatt emlékezzünk a Potter-kalandokra. Méltón foglalhat helyet a filmvilág legnagyobb franchise-jai között, nem is akármilyen illusztris társaságában.

Benjamin Button különös élete - Vélemények

2013-04-30 12:04.18

"It's not just a movie, it's a lifetime experience!"

Nehéz megmondani mikor válik egy film az életünk részévé, mikor lépnek be annak képkockái a mindennapok menetébe, és mikor integrálódnak annak gondolatai oly mélyen, hogy mentalitásunk, szemléletmódunk részévé válnak. Egy ilyen meghatározó élmény persze legalább ugyanúgy függ a befogadó személytől is, hogy éppen milyen hangulatban ül le a film elé, hogy aktuálisan milyen problémák gyötrik, és hogy annak a bizonyos életútnak mely szakaszát tölti be. Engem annó kb. 5 évvel ezelőtt valószínűleg a lehető legjobb pillanatban kapott el ez a mozi, olyan élménnyel, érzésvilággal ismertetett meg tinédzser korom hajnalán mellyel korábban nem igazán találkoztam, találkozhattam. és az óta sokadjára nézve is képes megérinteni, elgondolkodtatni.

A Benjamin Button különös élete egy roppant érett alkotás magáról az életről, a visszafele haladó életciklus mondhatni éppen csak egy csodás jelmez, díszlet, keret, hogy különlegesebbé varázsolja az élményt, de a lényegen mit sem változtat. Benjamin Button élete ugyanúgy tele van örömmel, bánattal, szerelemmel és csalódásokkal mint bárki másé, érzelmi, és lelki kiteljesedéséhez ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenéznie, ugyanazokat a tapasztalatokat kell megszereznie az élet napos, és árnyoldaláról. A Fitzgerald röpke novellájából felduzzasztott történet úgy képes árnyalt képet festeni a morális témákról, hogy nem érezni rajta a görcsösséget, a giccset, a mindenáron való tudálékosságot, inkább csak sejtet, mintsem szájbarágósan tálalna. Gondolatisága ráadásul több síkon is mozog, van egy egész sztorin átívelő szemléletmódja, ugyanakkor a szerteágazó mondanivaló esszenciáját a kis üzenet bon-bonokként érkező bölcsességek adják, melyek szinte észrevétlenül bújnak meg a cselekmény lágy szövetében.

A technikai dolgokat nagyon kifinomult érzékkel kezelték a készítők, nyilván kiválóan tudták, hogy hivalkodó jelenlétük mennyit árthatott volna a filmnek. A CGI itt azon ritka módon lett felhasználva, ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva: észrevétlen, keretet szolgáltat a történet számára és annyira összenő a képekkel, hogy nélküle az illúziókeltés teljesen összeomlana. A film káprázatos vizualitásához sokad ad Miranda fotózása is, képei garantáltan a nézővel maradnak akkor is, mikor már a moziban rég felgyulladtak a lámpák. Az élményhez borzasztóan sokat ad a hangulatot nagyban meghatározó zene is. Alexandre Desplat talán ebben a filmben mutatja meg leginkább miért is ő manapság az egyik legfelkapottabb zeneszerző Hollywoodban. Aláfestése nagyon lágy, kamarazenei megoldásai révén alig hallani ki képsorok közül, mégis megtölti élettel azokat, és olyan szinten összekapcsolódnak a zenei motívumok a jelenetekkel, hogy nélkülük már elképzelhetetlenül működésképtelenné válnának.

Összességében igazából ez az a fajta mozi, melynél nem is az számít, ami a képernyőn zajlik, hanem ami bennünk. Hangulata rabul ejt már a nyitáskor, és nem ereszt egészen a "directed by..." feliratig, hogy utána ottmaradjunk a székben és tátott szájjal próbáljuk felfogni, mit is láttunk.

Vasember 3. - Vélemények

2013-04-26 01:19.32

Szélesvásznú szórakozás

Be kell látni, egy Marvel mozit szinte művészet elcseszni, gyakorlatilag a sikeres recept minden egyes összetevője ott van a készítők kezében. Természetesen Shane Black-nek sem sikerült vakvágányra vezetnie a produkciót, nem is kellett ehhez nagy bravúr, szemmel láthatóan igyekezett a korábbi mozik tapasztalataira építeni, s azokat a stílusjegyeket, amik ott működtek átemelni. Így a vaspáncélos igazságosztó harmadik kalandjai is szépen lavírozik a humor és akció határmezsgyéjén, előbbi által valóban megmozgatva az arcizmokat, utóbbit tekintve pedig majd maximális kielégítést okozva a szemnek.

Viszont a standard jó hangulat, és pulzusszám közepette az alkotók mintha megfeledkeztek volna arról, hogy egy harmadik felvonásnak már nem elég a szimpla folytatások formuláját követnie, egy sokadik epizódnak úgy vélem - ahogy egymásra épülnek - folyamatosan növelnie kell a tétet, éreztetnie kell, hogy amit eddig láttunk az eltörpül a mostani események tükrében. Nos ez itt szerintem nem történt meg. Pedig a trailer igen bizakodóvá tett, de a beígért karakterdrámával szinte semmit sem kezd a mozi, és az ellenség erejének növekedésével párhuzamba állítható komorodás is teljesen elmarad. Ben Kingsley-ben igazán benne volt a lehetőség, hogy Vasember végre méltó kihívóra találjon, filozofikus mentalitásával egy kifejezetten erős negatív szereplő lehetne, ha erre építettek volna a készítők, viszont - spoiler nélkül meg nem nevezhető okok miatt - karaktere a történet egy pontján a háttérbe szorul, ami nekem mondjuk túlzottan nem tetszett, de ettől még sokaknak biztosan nem lesz gondjuk ezzel.

Összességében igazából nem csalódtam, azt kaptam, amit vártam egy laza, humoros, baromi látványos akció-zsánermozit precíz popcorngúnyába csomagolva. Ami viszont szerintem nem építkezik eleget a drámai panelekből így mélységgel most sem lett felruházva, de lehet, hogy csak én szeretnék valami ilyesmit is látni, és mindez irreleváns elvárás egy Marvel mozitól...... a box office mutatók meg a jelenlegi koncepció sikeresét bizonyítják, szóval miért is változtatnának? Szórakozni meg amúgy is mindenki szeret.))

Harry Potter és a Halál Ereklyéi, 1. rész - Vélemények

2013-04-15 01:36.53

Harry Potter visszatért a vászonra, hetedszerre, de mégsem utoljára, s ez igen jó döntésnek bizonyult. Persze csak a naiv kisgyerek nem látja, hogy a kettévágás mekkora üzlet a stúdiónak, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy nem csupán nehéz, de szinte lehetetlen vállalkozás lett volna egyetlen epizódban elvarrni a 7 kötetre nyúló történet összes szálát.

A Halál ereklyéi szerintem az egyik legjobb kötet a szériában, filmalapnak pedig egyenesen a legkiválóbb. Nincs a biztonságot nyújtó Roxfort, hiányoznak a szokásos Potter-klisék, ezáltal sok megszokott karaktert, szituációt, helyszínt kell nélkülöznünk, és mindez kétségkívül új utat nyitott a sorozatban. A történet szempontjából számomra az volt a legnagyobb kérdés, hogy vajon a (nagyjából) fele könyv képes lesz-e önálló filmként is működni? A válasz szerencsére igen. Noha a regényt nem lehetett két igazán jól elkülöníthető részre tagolni, azonban Steve Kloves forgatókönyvíró mégis remekül megoldotta ezt a feladatot. A metszés előtt megvan a drámai momentum, az érzelmi csúcspont ugyanakkor az ellenség erősödése tovább fokozza a várakozásokat, és komolyan előrevetíti a következő részt. Ráadásul az egész adaptációt illetően sikerült megtalálni az arany középutat, jól követi a könyvet, csak apróságokban tér el, de mégsem érezni azt, hogy görcsösen ragaszkodna az alapanyag minden betűjéhez, így pedig képekkel kísért hadarós felolvasás helyett valódi installációnak nevezhető.

David Yates nem kevés bírálatot kapott az elmúlt filmekben nyújtott teljesítményét illetően, jó részük jogos kritika volt, legalább annyi nem, de két filmmel a háta mögött szemmel láthatólag otthonosabban mozgott már ebben a világban. Rendezését érzelmi hullámvasútként lehet talán a legjobban leírni, az egyik percben feszültség és félelem lesz úrrá rajtunk, majd egy kis drámai könnyezés után együtt nevetünk a szereplőkkel. És ami a legfontosabb, hogy működik a dolog! Pedig az ilyen gyakori érzelmi változások igencsak veszélyesek lehetnek, a hangulatot elemeire szedhette volna szét, de szerencsére az angol direktornak sikerült megtalálnia azokat a nüansznyi átmeneteket, melyekkel működőképessé varázsolta ezt a műfaji hullámvasutat. Az atmoszféra így egységes és következetes, hála az égnek nem áldozták be az akció-fantasy zsáner kedvéért, így pedig sikerült átadni azt a komor, reményvesztett hangulatot, ami az utolsó könyvet áthatja. Ez az epizód minden, csak nem infantilis, a gyermekkor hátrahagyásáról szól, hogy a főszereplőinknek még mindig fiatal koruk dacára felnőtt problémákkal kell szembenézniük, mégpedig olyan magányban, mely még egy sokat megélt felnőttnek is sok volna. A karakterdráma véleményem szerint elég erős (műfaji mércével tekintve), hogy érzékeltetni tudja milyen érzés a konstans menekülés, a fenyegetettség, a kilátástalanság, az elveszettség érzete és a felelősség terhe. Szerencsére színészpalántáink is beértek annyira, hogy igazán lehessen rájuk építeni, hogy elbírják a központi narratíva teljes felelősségét. Radcliffe játéka az elmúlt részekben folyamatosan elhalványult, de most végre újra képes volt azonosulni a karakterével, így ismét el tudtam neki hinni, hogy ő Harry Potter. De a többiek is feljavultak, főleg Emma Watson, aki mostanra tartogatta a legkiválóbb játékát. Megbízhatóságuk egyik legkiválóbb bizonyítéka kettejük táncos jelenete. Eredetileg nem szerepel a könyvben, de szépen gyúrtak benne össze több olyan dolgot, érzelmet, kapcsolatot, melyeket lehet máskülönben negyedórás dialógussal lehetett volna csupán elmondani.

A vizuális megjelenítés hibáiról egy Potter film - főleg az utóbbiak - esetében nem lehet beszélni. A fotózás, a metszően szép képi világával ezúttal is csodás, az effektusok pedig ennél már tényleg nem lehetnek kidolgozottabbak, gondolok itt leginkább a két manó döbbenetesen élethű megjelenítésére. A Három testvér meséjének rendkívüli megjelenítése egy újabb plusz pont a készítőknek, olyan látvánnyal van elmesélve, hogy az elképesztő. Zseniális ötlet volt ez az animációs betét, főleg a távol-keleti tusrajzokra emlékeztető gyönyörű alakok, melyek sötét, nyújtott kontúrjaikkal egy pillanat alatt teremtik meg a mese különös és távoli atmoszféráját. Ráadásul Desplat zenéje is hozza a szokásos Potteres (azaz kiváló) színvonalat. Ugyan a korábbiakhoz képest sokaknak fura lehet ez a visszafogott, letisztult zenei világ, de ahogy a történet, úgy a zenei kifejezésmód is komor irányába tolódott el. Én úgy vélem, hogy egy kifejezetten intelligens, keserédes hangzású aláfestést hozott össze, amely tökéletesen illik a széria legkomorabb felvonásához.

Összességében Harry Potter világa az azkabani fogoly óta nem állt olyan szilárdan a saját talaján, mint most. Ezt a filmet még komolyabban lehet venni, mint elődeit, azokba könnyebben beleköthetnek, akik Pottert rühellik, ebbe, ha az ember objektív akar lenni, sokkal nehezebb. Ráadásul remekül ágyaz meg a befejezésnek, szinte hallani is Dumbledore közeli rokonát: a tábla készen áll, a bábuk mozognak.........

Elysium - Zárt világ - Vélemények

2013-04-14 22:23.52

Nem lesz rozoga.))

A legjobb filmzenék!

2013-04-13 03:12.52

Nicholas Hooper zenéjének az eddigi legsötétebbnek, és az elődeinél lényegesen drámaibb hatásúnak kellett lennie. Az előbbit kifejezetten lassan, és halkan kibontakozó témákkal kívánta megoldani, a sötét erők ritka megjelenését pedig lüktető zenei megoldásokkal nyomatékosítja. A drámai vonulatot a hangzatos kórusmunkák mellett leginkább a vonósok erőteljes felszólalásai hivatottak érzékeltetni, gyakorlatilag maximális sikerrel, de a keserédes hárfán szólaltatott szerelmi témára sem lehet egy rossz szavunk sem. Hooper tehát elődeihez méltón mondott búcsút a szériának bizonyítván, hogy kvalitásai jóval tovább mutatnak a TV-s filmiparon.

Harry Potter és a Félvér Herceg

http://www.youtube.com/watch?v=InbY9rHMee0 (Opening)

http://www.youtube.com/watch?v=3MvHMPKg6oE (In Noctem)

http://www.youtube.com/watch?v=VIIB7CntzOo (When Ginny Kisses Harry)

http://www.youtube.com/watch?v=nvzBTL0MslE (Journey To The Cave)

http://www.youtube.com/watch?v=nLnqd707Fnw (Dumbledore's Farewell)

Harry Potter és a Félvér herceg - Vélemények

2013-04-13 03:04.22

Hosszú idő után képes volt a széria megtartani az aktuális rendezőjét, így a Félvér Herceget ugyanaz a David Yates dirigálta le, aki az előző felvonást is elkövette. Személye eléggé megosztóvá vált korábbi Potter munkája után, visszatérésének így legalább annyian nem örvendeztek, mint akik igen. Az angol rendezőnek véleményem szerint ezúttal még komolyabb kihívással kellett szembenéznie, hiszen az eddigi kötetekkel szemben a hatodikban egymásnak szinte teljesen ellentmondó hangulatvilágok jelennek meg. Ugyanis a Félvér Herceg egyrészt már-már dark fantasy elemekkel hódító, kifejezetten baljós hangulatú történet, ugyanakkor a Roxfortban nem áll meg az élet, és a hormonjaik által vezérelt fiatalok egymással szerelmi viszonyokat fonogatnak. Sajnos a filmben ezt a két stílust nem sikerült egységes atmoszférába összekovácsolni, így annak cselekménymenete olykor kifejezetten csapongó, ezáltal pedig egy fantasztikus jelenetet simán követhet egy kifejezetten arcpirító mozzanat. A probléma a hangsúlyok elhelyezésében van, ha nem igyekeztek volna egyenlőségre törekedni, akkor a könyv humoros oldala tökéletesen funkcionált volna a komor hangulat oldására, de túlzott jelenlétével már inkább rombolja azt. A tiniszál ráadásul önmagában sem túl működőképes, annó Newell a Tűz Serlegében remekül elkapta a csetlő botló érzelmi szárnybontogatásokat, itt azonban leginkább Ron röhejes kapcsolatát helyezték előtérbe, Harry vonzalmai pedig egy-két valóban eltalált jelenetet leszámítva inkább gyermekdeden és súlytalanul lettek felépítve. Yates szerencséjére azonban továbbra is Cuarón stílusát utánozza, a könyv pedig elegendő sötét és nyomasztó jelenetet adott a kezébe, melyekkel sokkal jobban elboldogul, így pedig tudja kompenzálni hibáit. A gonosz erők nyomasztása, mint az egyik fontos elem kellő hangsúllyal van a vásznon, így a néha fárasztóan humoros jelenetek után kifejezetten jóleső érzés kicsit elmerülni ezekben a mozzanatokban.

Azonban a film tökéletlenségét hiba volna csupán Yates nyakába varrni, elvégre ő leginkább abból az alapból dolgozgathatott, melyet elé raktak. A szkript pedig nem jobb, mint a rendezői tevékenység, pontosabban a kettő nagyon is összefügg. Azon már senki sem lepődik meg, hogy a történet szerteágazó cselekménye erőteljes metszéseket ment keresztül, sőt mi több figyelembe véve a regény varázsát, terjedelmét és részletességét ez nagyon is szükséges adaptálási lépés. A változtatások nagy része, legyenek bármily fájók, legtöbbször indokoltak, és érthetők, de itt már nem arról van szó, hogy a fanok kedvenc jelenetei kerültek a perifériára, hanem az egész szériát meghatározó kulcsfontosságú jelenetek és információk maradtak a vágószobában. Ennek az epizódnak elsősorban Voldemort múltjáról kellett volna szólnia, nem is azért mert a hiányozó elemek miatt nem volna érthető a későbbi végkifejlet, hanem azért mert a hátralévő két film Harry és Voldemort egyre közeledő végső összecsapásáról szól ehhez pedig nem ártott volna a gonosz ábrázolását elmélyíteni. Mindezek ellenére mégis azt gondolom, hogy a döcögések, beragadások ellenére volt megfelelő eleje, közepe és vége ennek a résznek is, bátran válogatott az alapműből (talán kicsit túlzottan is....), és végső soron a legfontosabb, hogy az is értheti a történetet, aki lusta elolvasni a könyvet.

A trükktechnika természetesen hozza a kor legmagasabb szintjét, ez egy Harry Potter mozi esetén már evidenciának számít. A film eleji hídrombolás olyan kitűnő hang és vizuális megoldásokkal került megalkotásra, hogy a megalomán katasztrófafilmjeiről híres Emmerich valószínűleg sárgult az irigységtől, de a kviddicsről is elmondható, hogy sosem volt még ilyen élethű, az ember már-már tényleg elhiszi, hogy ezek a srácok seprűkön lovagolva valamilyen sportot űznek. A film végi barlangos jelent pedig abszolút képes a csúcspontot hozni, és nem csupán látvány terén. Dumbledore lángörvénye esetén úgy dübörög a vizualitás a vásznon, mint Potter moziban korábban soha, ahogy előtör belőle a fehér varázsló, és kitaszítja a gizda hullaszerű figurákat a szélesvászon szélére...... egyszerűen lenyűgöző mozzanat.
A film látványvilága egyébként inkább a gótikus horrorokét idézi, mintsem egy hollywoodi gyerekfilmét. Delbonnel fotózását a gyönyörű nagytotálok, a tökéletesen elkapott apró momentumok és a tű éles képek jellemzik, minden egyes beállításán látszik, hogy kiváló szeme van a szakmájához. A szépen (és nem agyon) szűrőzött képein pedig örömmel pihen meg a néző szeme, sötét tónusú képi világa végig szépen meghatározza a hangulatot. E tekintetben elengedhetetlenül fontos volt a megfelelő aláfestés is, Hooper pedig szépen hozza is komor kottáit. Zenéjének az eddigi legsötétebbnek, és az elődeinél lényegesen drámaibb hatásúnak kellett lennie. Az előbbit kifejezetten lassan, és halkan kibontakozó témákkal kívánta megoldani, a sötét erők ritka megjelenését pedig lüktető zenei megoldásokkal nyomatékosítja. A drámai vonulatot a hangzatos kórusmunkák mellett leginkább a vonósok erőteljes felszólalásai hivatottak érzékeltetni, gyakorlatilag maximális sikerrel, de a keserédes hárfán szólaltatott szerelmi témára sem lehet egy rossz szavunk sem. Hooper tehát elődeihez méltón mondott búcsút a szériának bizonyítván, hogy kvalitásai jóval tovább mutatnak a TV-s filmiparon.

Összességében botor dolog lenne azt állítani, hogy nem sikerült jól, vagy, hogy nem volna méltó a többi Harry Potter filmhez, de még is kár érte, mert talán a legnagyobb kihagyott ziccer az egész szériában. De végül is Yates összerakott egy jó átvezető részt, mely kellően tölti be a funkcióját, azaz tovább sodorja az esemény szálait, fokozza a várakozásokat, illetve a gyülekező felhők között felkészít arra, hogy hamarosan elszabadul a pokol.

A legjobb filmzenék!

2013-04-13 01:03.24

Ez valóban nagyon kellemes hallgatnivaló.

2013-04-10 00:09.16

Az új rendező a zeneszerzői posztra magával hozta a korábbi alkotásaihoz is komponáló Nicholas Hoopert, akit valószínűleg hazáján kívül nem sokan ismertek a szakmában. Persze lett is nagy felháborodás, hogy egy ennyire ismeretlen ember veszi át a stafétát John Williams-től és Patrick Doyle-tól. Nos, azt hiszem brit komponista alaposan meglepett mindenkit, mert szerzeménye bizony a mozifilmek világában is megállja a helyét. Ugyan szerzeménye közel sem lett olyan nagyszabású vagy színes mint a korábbi két zeneszerző esetén, de el kell ismerni hangulatos aláfestést hozott össze, modernebb zenei megközelítése pedig kifejezetten jól illik a Főnix Rendje realisztikusabb világához.

Harry Potter és a Főnix Rendje

http://www.youtube.com/watch?v=dHVdeRMLjXA (Fireworks)

http://www.youtube.com/watch?v=XVZNdUn0yrA (Dumbledore's Army)

http://www.youtube.com/watch?v=gHYTvloyeHU (The Room Of Requirements)

http://www.youtube.com/watch?v=QPQpHdck1F0 (Possession)

http://www.youtube.com/watch?v=O09yX6Y1ieQ (Flight of the Order of the Phoenix)

Felhőatlasz - Vélemények

2013-04-09 22:30.25

Emlékeim szerint egyikünk sem állított olyat, hogy ez a bizonyos film a mondanivalóért készült volna el, én legalábbis bizonyosan nem soroltam fel. Szóval ez eléggé mellé ment:))

de szerintem tényleg itt az ideje abbahagyni, már unalmas....

Harry Potter és a Főnix Rendje - Vélemények

2013-04-09 01:14.51

Bármely szériában piszok nagy kihívás egy ötödik felvonást összehozni, legyen az alap bármily jó, cselekményügyileg, dramaturgiailag vagy karaktereit illetően. Egész egyszerűen a könyv és a film teljesen más médium, nem elég csupán az írott betűket képek formájába önteni, egy sokadik folytatásnak ugyanis a szérián belül egy lépcsőfokot kell jelentenie, meg persze önmagában is működőképesnek kell lennie. Ezt újabb koncepcionális szemlélettel, friss impulzusok behozatalával lehet legcélravezetőbb módon megtenni, de a Főnix Rendje esetén nem érkeznek azok a bizonyos pluszok, amik képesek lennének feldobni a sorozatot, megmentve a megrekedéstől. Merthogy itt tulajdonképp erről van szó. David Yates ugyan koránt sem olyan pocsék rendező, mint amilyennek a legtöbb rajongó beállította, de a széria frissességének megőrzésével kétségtelenül nem tudott megbirkózni. Igazából ez nem is meglepő, hiszen ő csak egy jó „iparos”, aki egy iparos munkát hozott össze, azaz jó, amit látunk, élvezetes is olykor, de kicsit jellegtelen és kevés is ugyanakkor. Jómagam nagyon szívesen megnéztem volna Jean-Pierre Jeunet verzióját, azt hiszem az ő szerzői meglátásai eleget tettek volna az említett kihívásoknak. Nagy kár, hogy nem vállalta el.

Pedig mint mondottam nem rossz rendező ez a Yates, a kötet hangulatát például prímán átültette mozgóképre, és Cuarón realisztikusabb látásmódját is ügyesen görgette tovább. A tempóra sem lehet éppenséggel ráaggatni a csigalassú jelzőt, sőt e tekintetben szerintem még túl is lőttek picit a célon. A sztori olyannyira meg lett vágva, hogy azzal a paradoxonnal kell szembenéznünk, hogy a leghosszabb könyvből készült a legrövidebb film, és ez bizony meg is érződik. A történetet illetően a legnagyobb probléma, hogy szemmel láthatóan csak arra törekedtek, hogy a lényeg valahogy bele legyen passzírozva a szűkre szabott játékidőbe, a részletek pedig nem lettek megfelelően kidolgozva. Így a sztori egészébe nem nagyon lehet belekötni, de a történet nem kapott igazi mélységet. Pedig az aktuális kötet egyik legnagyobb pozitívuma az Agatha Christie-t idézően furfangos cselekményszövés, aminek köszönhetően az egyik legélvezetesebb és izgalmasabb könyv a szériában. Szerettem volna, ha ez az adaptációról is elmondható, de sajnos nem így lett, mert a forgatókönyv túlzott tömörítése miatt szinte végigrohan a fontosabb jeleneteken és információkon, így egyetlen nagy szálat kreálva egy egyébként szövevényes eseménysorból.

Viszont mivel egy alapjaiban véve vizuális műfajról van szó, azt meg kell említeni e tekintetben most sem érheti rossz szó a ház elejét. A díszletesek újfent hiteles, és baromi részletes környezetet biztosítanak, a Mágiaügyi Minisztérium barokkos megjelenítése pedig még a franchise-ban is egy külön látványfejezetet jelenet. A képi megjelenítés erős mint mindig, egyedül talán Hagrid "kis" tesóján lehetett volna dolgozni még egy picit, viszont a két varázsló gigászi összecsapásánál úgy dübörög a vizualitás a képernyőn, mint még talán soha korábban.
Az új rendező a zeneszerzői posztra magával hozta a korábbi alkotásaihoz is komponáló Nicholas Hoopert, akit valószínűleg hazáján kívül nem sokan ismertek a szakmában. Persze lett is nagy felháborodás, hogy egy ennyire ismeretlen ember veszi át a stafétát John Williams-től és Patrick Doyle-tól. Nos, azt hiszem brit komponista alaposan meglepett mindenkit, mert szerzeménye bizony a mozifilmek világában is megállja a helyét. Ugyan szerzeménye közel sem lett olyan nagyszabású vagy színes mint a korábbi két zeneszerző esetén, de el kell ismerni hangulatos aláfestést hozott össze, modernebb zenei megközelítése pedig kifejezetten jól illik a Főnix Rendje realisztikusabb világához.
Mivel Voldemort nagyúr visszatért, így a történetben rejlő sötét vonal erőteljesen eluralja a művet. Azonban mégsem a Sötét Nagyúr az aktuális rész legfőbb negatív szereplője, mert ezt a titulust elorozza előle az akaratos, hatalom- és rendmániás és végtelenül kiállhatatlan Dolores Umbridge professzor. J.K. Rowling regényfolyamában annyi mellékszereplő található, hogy a filmekben ezek csak ritkán tudnak igazán kiteljesedni, de Imelda Staunton a lehető legnagyobb teret kapta rendezőtől, így az utóbbi évek egyik legjobb női negatív alakítását láthatjuk a filmben. A brit színésznő remek átélésével simán ellopja a show-t a többiek elől olyan kitűnően formálja meg a gyűlölt tanár alakját, hogy még a legjámborabb nézőket is képes kihozni a béketűrésükből. Micsoda átalakulás ez a Vera Drake-ben látott angyali karakterhez képest. Lenyűgöző.

Összességében ennél az epizódnál ki lehet jelenteni, hogy egy kicsit megrekedt a széria, persze egy 8 részes sorozat esetén ez nem olyan meglepő (inkább az lett volna, ha nem történik meg), de leginkább azért kár, mert az egyik legjobb alapanyagnál esett meg, innentől kezdve pedig egyértelműen az alkotók hibájáról van szó. Ennek ellenére még így is egy élvezhető alkotás lett ez, hiszen azt a keveset, amit meg mutat nekünk Yates a regényből azt kétségtelenül egészen jól teszi. Csak itt nem nyert igazságot a régi mondás miszerint a kevesebb néha több.......

A legjobb filmzenék!

2013-04-08 22:59.32

Amikor egy zeneszerzőnek John Williamset kell váltania nem tarthatja túlzottan szerencsésnek magát, ilyenkor óhatatlan az összehasonlítás, a méregetés, hogy képes-e az „újonc” azt a bizonyos lécet megugrani. Patrick Doyle persze úgy újonc a szakmában, mint Piton Potter rajongó, és a karmesteri pálca átvételét sem teherként élte meg, hanem sokkal inkább megtiszteltetésként tekintett a lehetőségre. Doyle nem kívánta Williams témáit unalomig ismételni, hanem az eddig megszokott hangszerelés és előadásmód viszonylagos megváltoztatásával óhajtotta újragondolni az egészet. A zenei világot füllel hallhatóan kicsit más irányba mozdította el, a helyenként komolyzenei sajátságokat magán hordozó mű szinte teljesen mentesült a gyermeki bájtól, helyette pedig sokkal komorabb dallamok vették át a szerepet. Ami viszont cseppet sem változott, hogy a kis varázslótanonc negyedszerre is egy nagyon hangzatos, változatos dallamvilágú aláfestést kapott, mely a sötétebb pillantok mellett továbbra is meseszép témáival képes igazán hallgatója szívének közelébe férkőzni.

Harry Potter és a Tűz Serlege

http://www.youtube.com/watch?v=2tmeTNGQCOU (The Story Continues)

http://www.youtube.com/watch?v=3fHddBE4ZlQ (The Quidditch World Cup)

http://www.youtube.com/watch?v=y_fOgmjM5go (Foreign Visitors Arrive)

http://www.youtube.com/watch?v=2iqn-hYPyrk (Harry in Winter)

http://www.youtube.com/watch?v=GXP5q1hS_KI (Potter Waltz)

http://www.youtube.com/watch?v=Sb3gGTTFLSA (Death of Cedric)

Felhőatlasz - Vélemények

2013-04-08 22:49.10

Srácok szerintem ezt abba kéne hagyni, vannak olyan emberek, kik inkább szíven döfnék magukat, mintsem elismerjék, hogy nincsen igazuk. Ezzel nincs mit tenni.

Viszont a topicnak most már kifejezetten nem tesz jót, ez a sok off.

A legjobb filmzenék!

2013-04-08 22:39.33

Igen, tényleg sokan csak a leghíresebb műveit ismerik, pedig valóban igen kreatív zeneszerzőről szó. Személyesen én őt tartom a legnagyobbra. :)

Harry Potter és a Tűz Serlege - Vélemények

2013-04-08 02:19.33

Mágikus thiller

Az amerikai Chris Columbus kicsit „hálivúdias” megközelítése, illetve a mexikói Cuarón egyedi látásmódú megvalósítása után mindenki izgatottan várta, hogy a jelenkori angolszász irodalom legnagyobb dicsőségéhez miként nyúl egy vérbeli szigetországi direktor. Mike Newell rendezői hozzáállását szemmel láthatóan igyekezett a korábbi tapasztalatokhoz igazítani, így visszahozta Columbus mágikus atmoszféráját, ugyanakkor annak színes mesevilága helyett a Cuarón által felvetett sötétebb tónust vitte tovább, sőt szemmel láthatóan rá is erősített erre. Persze a dolog nem merül ki csupán a napsütéses órák számában, érezhetően igyekezett a történet adta lehetőségekkel élni, és minden eddiginél jobban érzékeltetni, hogy Harry Potter világa koránt sem egy tündérmese, és hogy ezek a varázslók és boszorkák mágikus képességeik ellenére nagyon is igazi emberek..... az az nem idegen tőlük a féltékenység, a gyarlóság, sem pedig az ármánykodás.

A negyedik Potter könyv egyik legnagyobb erénye a fordulatos és sokfelé ágazó cselekménye, a Tusa próbái rendkívül izgalmasak, a történet finoman bővül a tinédzserkor jegyeivel, és ezúttal minden eddiginél drámaiabb eseményeket élhetünk át. A készítőknek tehát az eddigi legnagyobb kihívással kellett szembenézniük az adaptációt illetően, elvégre ezúttal már egy több mint 600 oldalra rúgó történetet kellett megfelelő köntösbe tömöríteniük. A lecke tehát fel volt adva, aminek (talán várható módon) nem sikerült maximálisan megfelelni. A forgatókönyv szemmel láthatólag igyekszik a cselekmény főbb pontjait kiemelni, és azok köré építeni a sztorit, ez a koncepció pedig csak (nagy) részben működik. A lényeg kiemelésével sikerült elérni, hogy átjöjjön a könyv veleje, hangulata és szellemisége, azonban a mellékszálak csonkolása kicsit betesz a film teljességének, tökéletes megértésének. A történet olykori foltjait azonban igyekszik betömni a kellően kidolgozott drámai vonulat, valamint a kitűnően ábrázolt fiú-lány kapcsolat, mely által remekül ragadták meg a tinihangulatot, így a szerelem és a kamaszkor minden nyűgje és öröme is kellően hangsúlyos szerepet kap a filmben. Emellett a cselekmény csúcspontja és kulcsmomentuma hibátlan jelenet formájában került ki a vágószobából. A Sötét Nagyúr visszatérése egy négy epizód által felépített feszültség kitöltése egy remekbe szabott Ralph Fiennes segítségével. A brit színésznek nem jutott túl sok idő, de azt maximálisan kihasználta, játékával minden szemet magára vonz, kisugárzásával, apró mozzanataival pedig pillantok alatt képes volt karakterének alapjait lerakni.

A látvány hatalmas hangsúlyt kap a filmben, a különböző számítógépes technikákat pedig előszeretettel alkalmazták az alkotók. Ez persze cseppet sem árt a filmnek, hiszen Harry világa tovább tárulkozik, jobban eltávolodik a történet a klasszikus helyszínektől, egy még furcsább, ködösebb mesevilágba kalauzolva el minket. Jelentősebb szerepet kapnak a hatalmas, gigászi terek és - a továbbra is lenyűgöző részletességet mutató - épületek, a monumentalitás pedig nagyon is jót tesz a filmnek.
Amikor egy zeneszerzőnek John Williamset kell váltania nem tarthatja túlzottan szerencsésnek magát, ilyenkor óhatatlan az összehasonlítás, a méregetés, hogy képes-e az „újonc” azt a bizonyos lécet megugrani. Patrick Doyle persze úgy újonc a szakmában, mint Piton Potter rajongó, és a karmesteri pálca átvételét sem teherként élte meg, hanem sokkal inkább megtiszteltetésként tekintett a lehetőségre. Doyle nem kívánta Williams témáit unalomig ismételni, hanem az eddig megszokott hangszerelés és előadásmód viszonylagos megváltoztatásával óhajtotta újragondolni az egészet. A zenei világot füllel hallhatóan kicsit más irányba mozdította el, a helyenként komolyzenei sajátságokat magán hordozó mű szinte teljesen mentesült a gyermeki bájtól, helyette pedig sokkal komorabb dallamok vették át a szerepet. Ami viszont cseppet sem változott, hogy a kis varázslótanonc negyedszerre is egy nagyon hangzatos, változatos dallamvilágú aláfestést kapott, mely a sötétebb pillantok mellett továbbra is meseszép témáival képes igazán hallgatója szívének közelébe férkőzni.

Összességében ha még kb. 10-15 percnyi plusz játékidővel tömködték volna a forgatókönyv apró lyukait, akkor közel tökéletes filmet kaptunk volna. De mivel alapjaiban véve egy vizuális műfajról van szó, ezért úgy érzem így sincs miért nagyon szidni a mozit, mert egy remek atmoszférájú, rejtélyekkel, izgalmakkal és pazar látvánnyal teli vérbeli kalandfilmet kaptunk, melynek egyik legnagyobb pozitívuma, hogy sikerrel teremtette meg a kényes egyensúlyt a varázslatok és mágiák csodái, valamint egy reális valóság illúziója között.

elejére ... 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk