somliv hozzászólásai

Ugrás somliv adatlapjára
elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

Tőrbe ejtve - Vélemények

2022-01-27 18:42.05

Szövevényes tündérmese. Rian Johnson rendezése, aki a forgatókönyvhöz is nevét adta, úgy megszőtte az eseményeket, amely nálam kissé túlzásba esett át egy idő után, sőt, néhol megmosolyogtam a helyzeteket, mivelhogy nem volt annyira komolyan vehető. Kezdjük a műfajjal, bűnügyi krimi- ez a mozi totálisan erre a műfajra lett belőve. Van egy gyilkos, meg kell fejteni sok-sok gyanúsítotton keresztül, hogy ki a valós elkövetője ennek a borzasztó cselekedetnek. Középpontba állít egy tehetős úriembert, akit Christopher Plummer alakít, neki tényleg ez volt egyike az utolsó mozijainak, és rutinból azért megmutatta, hogy bárkivel képes felvenni még mindig a versenyt. Harlan vagyonára a család áhítattal vágyik, ez a férfi egy szép napon elmegy az élők sorából, de előtte feltételezhetően ráhagyja a family valamelyik tagjára az összes vagyonát. Nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt az ominózus éjszakán, ezért az egész film ráevickél ennek taglalására, kibontására, majd megfejtésére. Érkezik segítségül egy detektív, akit Daniel Craig játszik. Jó volt látni, miként birkózik meg egy számára távolabb álló feladattal, sokat kellett dumálnia, sok-sok visszamesélést. Ha a régi gigászokhoz mérem, akkor azért mellettük szerintem eltűnne, de fátylat rá. Itt elmondhatjuk róla, hogy nem annyira volt ellenfele, ezért magához képest igyekezett játszani, főleg úgy, hogy nem húzódhatott a terem sarkába, végig vezetnie kellett a szálakat. Viszont aki parádés, az Ana de Armas, de kérem szépen, ne játsszon Bond girlt, mert az nem áll jól számára, nem neki való, ellenben a drámai jeleneteknél, mikor képen volt, akkor rögtön jóval élvezhetőbbé vált bizony ez a krimi, mert egyszerűen színésznőre méltó helyzeteket oldott meg parádésan. Egyik erénye volt ennek a két órának, tovább is szeretném majd látni drámákban, mert ez az ő műfaja. És a harácsoló pereputty tagjai, Don Johnsonnal az élen, 70 éves az öreg, aki már ráncos, mikor a kamera ráközelített, akkor volt szembetűnő, és picit sajnálom, mert nézz meg róla egy 35 évvel ezelőtti képet, ahogy például egy bárban lazázik, igen, óriási a kontraszt, ide jutottunk, senkit sem kímélnek azok a fránya évek, de ez szintúgy elmondható Jamie Lee Curtisről is. Szépen ellődörögnek, elmókáznak, elvegetálnak a kúriában. Ja, és a kastély berendezése, régiessége, könyvtárszerűségével együtt kiválóan nézett ki képernyőn keresztül. Don-Curtis házasságbeli szerepe nem lett kifejtve, és Johnson félrelépése sem, ez azért lehetett, mert annyira a gyilkosság kapta a központot, hogy minden erre irányult, ez által a családban töltött szerepek akkora teret úgy érzem nem kaptak, ebből kifolyólag visszaszorított pozícióban voltak a szereplők. Arra akarok kilyukadni, hogy Toni Collette persze ott van a moziban, még jól is néz ki, de csak úgy finoman működik közre, mint a többi tagok többsége, nincs lehetősége annyit hozzátenni. Ám ne értsétek félre, mert ez a krimi oly furmányos, fondorlatos próbál lenni, hogy még így is odaszegez a képernyőhöz. Chris Evans szintén befut, mint gyanúsított, a nagyképű egyik örökös személyében, amit rászabtak azt hozogatja. De mondom, két ember viszi el prímet, Ana és Daniel. Erre még spékel egyet maga a megoldandó rejtély, de a valódi ütőssége, csavarja az egésznek nekem hiányzott, így hát mindent egybekalkulálva három pöttyöt adok rá.

Ragadozó (1987) - Vélemények

2022-01-25 15:37.20

Überelhetetlen, megcáfolhatatlan, briliáns mesterdarab. Egy mérföldkő a filmek sokaságában, McTiernan egyik legkultikusabb moziját vitte vászonra a Drágán add az életed mellett. Olyan feszes thrillert varázsolt ide, mely időtálló, mely azóta is dicsfényében létezik, sokak számára pedig még mindig felejthetetlen élménnyel bír. És ott volt neki segítségére a testépítők bajnoka, az osztrák tölgy, Arnold Schwarzenegger- az Erő, az Izom és az Akarat mintapéldája! Arnoldról fel lehet tenni azokat a kérdéseket, hogy vajon mennyire volt valójában jó színész, milyen filmekben szerepelt, általában azt az oldalát domborították ki, melyben előnyösen tudott tündökölni, tényleg olyan ügyesen simult a híresebb rendezőkhöz, akikkel összehangolt módon volt képes alkotni. Megannyi kérdés, de szerintem nem ez a fontos, hanem, hogy kultuszt teremtett mondjuk a Terminátorral, vagy éppen egy ilyen akció-scifivel, és szerintem ez az, ami a tudatunkba vésődött filmes karrierje kapcsán. John története közismert, Arnie a harcedzett brigádjával bekommandózik a dzsungelbe, a harcmezőre, ahol a fogságba esett pár fogoly kiszabadítására siet. Előtte az ikonikussá vált kézfogás, szkander, Carl Weathersel, az egók egymásnak feszülése, ki a férfi, ki a csapat vezére ott és akkor. A bevetés egy idő után rémálomba torkollik, mivelhogy nem az vár a csapatra, amire számítanak. Nem találják a foglyul ejtett embereket, közben összetalálkoznak gerillaharcosokkal, a csapat szépen ki is nyírja őket, csakhogy akiket valójában ki kellett volna menekíteni, nekik már csak a hullájukra bukkannak. Ez még semmi, de ami azt követően következik, az új értelmet ad a thriller fogalmának. Mikor a dzsungel megelevenedik, amikor a keménylegények hite kezd meginogni. Minden smafu, amit írok, de erre jönnek Alan Silvestri tonnányi feszültséggel, félelemmel átitatott szólamai, dobpergései- ezzel olyat robbant bele ebbe a filmbe, mely se előtte, se utána nem adatott meg ilyen mértékben másnak. Szereplőink járják tovább a dzsungelt, az esőerdő légkörét, a párás levegőt érezzük mi is magunkon. És a mesterfoka mindezeknek: a késleltetés, a várakozás, minél jobban átérezzük, hogy valami majd történni fog, de pontosan lövésünk sincs róla. Arnold rezzenéstelen, apatikus tekintete, aki fizikálisan atomra le volt szikkadva, olyannyira, hogy szegycsontja is látszódott, de hát figyelgesd vezénylését, nuku mimikával, rettenthetetlenséggel párosítva, a félelem szót hírből sem hallotta, na és a kidolgozott, esztétikus, duzzadó erejű 55-ös karja, amit megfeszít parancsosztásnál- legendás képsorokkal ajándékoz meg minket. Annyira jól érzékelteti rendezőnk a brigád közötti tanácstalanságot, kiszolgáltatottságot, azt, hogy később már fogalmuk sincs arról, hogy mitévők legyenek. Mert valami tünteti el, aprítja, gyilkolja, tizedeli az embereket a dzsungelben. Szembesülhetünk a másik meghatározó karakterrel, Sonny Landhammel, a vérbeli katonával, Billy megtestesítőjeként. Aki még az ördögtől sem fél, de idővel kibillen megszokottságából, ő is elkezd a lény fogságába kerülni. Hiába edzett katona, megzuhan fejben. A farönkön, a végén ledobja a fegyvert, kiállva szétvágja a testét. Ugyan elmondhatjuk erről a cselekedetről, hogy meri férfiként feláldozni magát a többiekért, bátran szembe mer nézni a halállal, mégis a lény teljesen kizökkenti és így pusztítja el. Az egész alakulat elhullik, a végére természetesen nem marad más csakis Arnold, akinek elő kell vennie innentől kezdve a rettenthetetlenségét, vállán viszi a halálra rémült őslakó lányt, megjelenik a Predator, a faágon bujkálva tűnik fel, ott, ahogy Dutch őrnagy kirúgja a fegyvert a lány kezéből, és ordítja neki, ROHANJ a helikopterhez. Négykézláb, csúszva, mászva, szenvedve, vérezve, verítékben úszva a földön- mekkora jelenet az. Aztán elérkezik a pillanat, mikor már nincs hová rejtőzni, muszáj felvennie a harcot a lénnyel, bekapcsolnak a túlélő ösztönök, vagy talpon maradsz vagy kinyírnak. A nagy oroszlánnak feszítenie kell magán jókorát, ám csak egyszer merd neki azt mondani, hogy nincs esélyed, abban a pillanatban megszázszorozódik, megezerszereződik. Létfontosságú használnia, működtetnie a képességeit az életben maradáshoz, de tudja magáról, hogy őt nem lehet ide-oda pöccintgetni, tologatni, így hát megmérkőzik legyőzhetetlennek vélt ellenfelével. Aztán rájövünk, hogy tulajdonképpen Schwarzenegger szintén ugyanolyan ragadozó, mint ellenfele. Pont ezért képes megfejteni, kiismerni, majd két vállra fektetni az űrbéli lényt. Próbálkoztak hasonló kaliberű mozikkal utána is, de ez vitathatatlanul egyike a legkomolyabbaknak.

Láncra vert igazság - Vélemények

2022-01-25 11:44.25

Hót unalmas politikai krimi. Mi az Igazság ? Sokszor a kutyát sem érdekli. És hogy miért nem ? Hát azért, mert naponta zúdul rád milliónyi információ, ezeknek jórésze hazugság, még ha teljesen nem is az, de akkor mondjuk ferdítésnek, de nem érdekel téged, olvasod, mert érdekes, figyelemfelhívó, hírértékkel bír, gondolkodásra késztethet, sőt, még olykor meg is mozgathat. De ha mindenáron az igazságot keresed, kutatod, akkor folyton fenn akadhatsz valamin, ami hátráltat, visszavesz, a végén pedig beleőrülhetsz ennek bizonygatásába. És rájössz egy szép napon, hogy maga az élet sem igazságos, sosem lesz teljesen az. Felismered, hogyan működik a világ, az emberek miként viszonyulnak egymáshoz, azt, hogy mindenki átbassza kicsit a másikat, vagy így vagy úgy, de bizony ez a helyzet (tisztelet a kivételnek)! Ha még fiatal éveidet taposod, akkor nem tudod annyira, de majd az idő előrehaladtával jobban szembesülsz ezzel keményebb, keservesebb tapasztalatok útján. Aztán majd hozzászoksz ehhez, és utána szépen lassan megedződsz. És ami akkor szarul esett, meggyötört, az később már lepattan rólad. Kate Beckinsale a médiaember szerepében, aki olyan hülye liba, hogy a valós vagy vélt igazáért még a családi összetartozást is feláldozza. Egyet felejt el, hogy a nagyhatalommal nem szabad játszani, mivelhogy ők sec-perc alatt porba tudnak téged tiporni. Főszereplőnk csak azért is kockáztat, hogy a munkájában minél inkább képes legyen az érvényesülésre, és elmondhassa: az újságírók mindenhatója vagyok. Szilárd elveim vannak, amihez hűen ragaszkodom, de lám, mekkora árat kell ezért neki fizetnie. Ja bocs, inkább annyira karrierista, mint a mai nők többsége,- pont nekik is mutat ezzel tükörképet. Innentől kezdve megbukik a történet szememben. Na de mindegy, mivel ha ettől elvonatkoztatok, akkor is egy szárazzá, unalmassá vált filmecskét látok magam előtt. Mely igyekezett életszerű lenni, mégsem sikerült neki, annak ellenére, hogy trágárabb, őszintébben kimondott szavak hallatszódnak el. Kate egyszerűen gyenge színésznő, ott érzékelheted, mikor beszélget fiával, akár férjével- ezeket az érzéseket nem tudja átadni, ahogy kellene,- elvérzik szerepében. Dillon kifogástalan, de az alakítása pár jól benyögött párbeszéd mellett azért súlytalan, olyan súlytalan, ami pályája alatt sajnálatára mondva általában filmjeinek szervesebb részét képezte. Noah Wylet jó volt látni, hogy végre nem egy tökkelütött kincskeresős kalandort játszik, hanem valami színészre jellemző titulusokat próbál előhúzni pár percre magából, bár a Vészhelyzetben lévő dokit meg sem tudta közelíteni, vagyis nekem az marad meg belőle mindig is. Plusz, itt Alan Aldara érdemes figyelni, aki öregsége ellenére helyénvalóan játszik. Vannak azért események, a böriben rohadó feleséget megcsalják. Igen, az évek múlnak, vársz, vársz, de van egy pont, mikor egyszerűen eleged lesz a sok várakozásból, aztán találsz valaki mást, egy olyan személyt, akivel átlendülsz a holtponton, mint ahogy tette ezt a Jóbarátok sztárja, David Schwimmer karaktere. Többen méltatták a darabot, ám mindent egybevéve nálam a középszert ostromolja.

Gyönyörű lányok - Vélemények

2022-01-23 15:01.22

Valódi magnetikusság hol maradt ebből a mindenkivel bratyizós filmből ? Ted Demme hangulati elemekkel operálni próbáló alkotásáról beszélünk, ahol a havasi kisvárosban gyűlnek össze a régi jó barátok, akikkel betekintést nyerhetünk a csendes életvitelükbe. Miket is csinálnak nap mint nap, hogyan élnek, mivel foglalkoznak, milyen magánéleti problémákkal küzdenek, ki kinek a barátja, stb. Sok-sok pletykálkodásba, beszélgetésbe merül ez a film, de ez valamilyen szinten maszlag módon hatott rám. Történet a nukuval egyenlő, ezért a színészekre van innentől bízva a feladat, hogy megbirkózzanak játékperceikkel, akiknek nincs könnyű dolguk. Közismert nevek tűnnek fel a képernyőn. Olyan fiatal színésznők, akik a 90-es évek végén jó csajok voltak bizony: Uma Thurman, Lauren Holly, Natalie Portman, Mira Sorvino, csak hát Demme színészvezetése sajnos nem olyan megfelelő keretek között zajlik. Érdekes volt látni, hogy Portman milyen formában tudott tizenévesen játszani. Minden gátlás nélkül volt képes odaállni a másik félhez, és a kiscsajos, játékos, cserfes énje tündökölt, mivelhogy itt egy virágszál, akit az élet mocska még nem szennyezte be, pont ezzel a személyiségvonással fogja meg az érett férfit alakító, Timothy Huttont. És nyitja ki, újítja meg, röppenti fel benne a fiatalkori érzéseket. A barik között megtalálható, Matt Dillon, aki jó színész, bizony az, de hiába, mikor nincs ráírva egy normális karakter, akkor vergődik, elvész, azért vész el, mert nincs mibe kapaszkodnia. Teltek múltak az idők, elkapott sok kisebb vígjátékot is, amikben néhol sziporkázni is tudott. Ja és az Ütközésekben, abban a pár feszültség teljesebb jelenetben, hihetetlenül összeszedetten mutatkozott, még néztem volna tovább játékidejét, kevésre szőtték perceit, pedig mekkorát villant benne, amilyen módon eljátszotta a rettenthetetlen rendőr szerepét. Aki a hatalmát használja fel arra, hogy megszégyenítse a bőrszínéből adódóan más nemzetiséget képviselő egyéneket, akár az elitréteget is. Az újonc zsarut meg beleviszi az élet árnyaltabb oldalába, mit tudsz te az utca törvényéről, majd ha, ebben létezel éveken, évtizedeken keresztül, akkor fogod megtudni,- biz Igaz. Na, de vissza erre a 96-os Gyönyörű lányokra. Sok a bárban lévő dumcsizás, merengés a mindennapi életről, ezek kerülnek reflektorfénybe. Lányok szerepe elhanyagolható, mert mindenki olyan egykedvűen, legyen már vége módon alakítgat, ezért úgy igazából nem tudok senkit kiragadni. Feel good movienak is beillik, ha jókor kap el téged, akkor nézhető, főleg, akiket azokban az években kapott el, de ennél semmivel sem több.

Anna (2019) - Vélemények

2022-01-22 16:22.13

Istenem, ez már rég nem Besson. Köze sincs hozzá, azt éreztem mintha valami neve nincsen tucat rendező rakta volna össze ezt a filmet. Ami thrillerjéből, némi akciójából fakadóan csúszik rá a nézhető kategóriára. Bevallom, hogy nálam azért csalódással szolgált ez a két óra. Luc a saját védjegyéül szolgáló tulajdonságait irtotta ki magából, olyan védjegyeket, ami igazán rá voltak jellemzőek. Mondom, nézd meg először a Nikitát, Leon, a profit, Sárkány Csókját- még az utóbbiból is emelget át- gondolok arra, amikor főcsajszija a kocsi ablakából nézi a csigaevők leghíresebb épületét, Jet Li tette szintúgy ezt- kottára ugyanaz. De itt annyira úgy volt vele, hogy ide dobok valamit, aztán mindegy is mi lesz. Igen, megemlítettétek az Atomszőkét, Charlize Theronnal, lehet felaggatni rá szintén hasonlóságot, csak hát azt inkább egy felpörgetett akciófilmnek mondanám, ahol a főhősnő szétaprít, szétkaszabol, szétlő mindenkit, aki az útjába kerül, ami mégis valamivel talán élvezhetőbb, mivelhogy Theron komolyabb tekintéllyel bírt. Sasha Luss kezdeti mozis szerepeként pedig azért érezhetően megküzdött ezzel a szerepkörrel. És az akciójelenetek nem álltak neki annyira jól, látható volt amatőrsége, fiatalságából, rutintalanságából adódóan. Aztán tovább szemrevételezgettem ezt a csajt, és megfigyeltem, hogy mikor szakmája folytán modellkedett, fényképezgették a reflektorban, kisminkelve lődörgött, mutogatta magát, akkor mintha átváltozott volna pillanatok alatt más személlyé, és tényleg külsőben jól nézett ki, akkor úgy éreztem, hogy szépsége mentőöv számára. Csakhogy ez mégis egy film és itt illik színészi titulusokat is elővenni valahonnan a tarsolyból, néhány jelenetben ez meg is történt nála. Ám egyes jeleneteknél, meg úgy összességében voltak elmaradásai. Hangulatot, atmoszférát, rá jellemző varázslatot, művésziséget Besson a kukába dobta ki, mert hol vagyunk azoktól a nüanszoktól, melyek őt meghatározták, egyedibbé, egykor a felső polcra tették. Sehol, mert egyszerűen nincsenek már benne a fasziban, ez által se az Annájában. Ellenben csavarokkal variál, annyit variált a visszapörgetett lejátszásokkal, időbeli visszaugrásokkal, hogy kezdtem megcsömörleni tőle, ami amúgy mégsem volt olyan rossz, mert erősítette a krimis hatást, csak ez által azt ölte meg, amiben régen császár volt. És nyilván mondhatjuk azt is, hogy elvitorlázott abba az irányba, amely jobban szolgálja a nézők igényeit, de mégis akadt hiányérzetem.. Plusz, a forgatási helyekre próbálja fekteti a hangsúlyt, egy-két zord időben felvett moszkvai képpel, hagymakupolás épületekkel, Párizs Eiffel torony, ezek mind szépek, mutatnak, de ennyi, nem több ennél. Lussra van ráépítve az egész történet, végig ő a keresztmetszet, ez mély víz számára, így kezdésként észrevehető volt rajta. Mivelhogy a harcok, véresebb összeütközések során nem villant meg, hogy milyen szinten műveli a másik fél kiiktatását, és akkor finom voltam. Gyakorolni kellett volna még azokat a mozdulatokat, koreográfiákat. Semmi nem mutatkozott meg ebből a kiképzett, likvidáló csaj valódi kíméletlenségéből, abból, hogy ő mindent profi módon meg tudna oldani, mert a hajdani kitalált, groteszk, deviáns, kifordult figurája sem tudott Bessonnak akkora harcmozdulatokat végrehajtani, csak hát Anne Parillaud inkább volt színésznő, mint Luss. De még egyszer elmondom, betudom korának, újonc filmes debütálásának ezt az egészet. Oké, menjünk odébb, Helen Mirren-re, akinek parancsosztóként még mindig volt hangneme és szava. Luke Evans KGB-s emberként, továbbá Cillian Murphy szintén szépen segítgeti Annáját, többféle fronton is összehangolódtak egymással, pár felizzított, erotikusabb részecske formájában láthattuk. Ám a plafont egyikük játéka sem verdeste. Szóval, ez a hajdani művészi rendezőúr elment valami másfajta trend irányába, aztán kérdés, hogy valaha megcsillan e újra régi formájában.

Az a bizonyos első év - Vélemények

2022-01-19 19:38.47

Dan Mazer rendezése nem aratott osztatlan sikert. Az elején magam is elégedetlen voltam a látottakkal, mert nehezen találta meg ez a film a maga ritmusát, dinamikáját, sőt, a szereplőknek kellett bizony jócskán idő, hogy kellő hőfokra kerüljenek. Mondjuk körülbelül onnantól kezdett ritmusosabb lenni, mikor az ausztrálok mentalistája, Simon Baker színre lépett, háromnegyedéhez érve pedig egész elfogadott kis vígjátékká kerekedett ki. A házasságba való belemélyedés, annak kibontása, boldog perceivel, örömeivel, rózsaszín felhőivel, majd egy idő után kiégettségeivel, Dan olykor humorosabb köntösbe ágyazza ezt nekünk, melyet néhol elhittem, ám voltak pillanatok, mikor vártam az igazi volumennel ellátott alakításokat. Aztán mikor majdnem lelombozódtam, akkor kezdtem el kapni ezekből, mert szereplőink kicsit megrázták magukat. Rose Byrne elég karcsún, nőiesen mutatkozik, és nincs ideje kiengedni, mivelhogy sokat van rajta a kamera, nézd mennyit tartózkodik a képernyőn, bizony itt meg kellett mutatnia magát kényesebb, kellemetlenebb, zavarba ejtőbb pillanatokban is, amik jól álltak neki. És a zenei ízlése miatt pedig óriási csillag számára, 85-ből, Starship- We Built This City-, fuuu micsoda szám még mindig. Ott hallgatja a férjével reggelizés közben- igen, mi felépítettük ezt a várost, sőt, kettőnk kapcsolatát is újra építjük, kockáról-kockára, mert az alapzat mindig is jó volt köztünk. Csakhogy pár hónap, pár év leforgásával változás következik be. Eltespedsz, eltunyulsz, azt érzed, hogy nincs már az egészben mozgatóerő, és ha nem szeded össze újból magadat, akkor megmenteni sem fogod tudni házasságodat. Valami elromlott, valami elveszett, megszakadt közöttünk.. Igen, mert a házasság egyike a legnagyobb hullámvölgyeknek, legalábbis ezt mondják, akik benne léteznek ennek mindennapjaiba- erre kapunk ebből a filmből is válaszokat. Mazernek jellege kicsit alantasabb, kelletlenebb, gusztustalanabb vizekre is előszeretettel bevisz, de vígjáték célból ez működőképes, még ha vannak egyének, akiknek ez sok. Na ja, Jim Carrey féle összevissza rángatózások szintén sokaknak céltalan, bugyuta, és debil formát ölt, mégis egyes helyzetek láttán például az Ace Ventura részei átértékelődnek, ami igencsak befutott film a grimaszbajnoktól, költségvetési szinten is az,- lapozz utána, ha nem hiszed el. Mindegy is, mert ez a romantikus-komédia merőben máshogyan zajlik le. Rose filmbéli párjáról, Rafe Spall nevéről hallani nem hallottam. Olyan semmilyen ez a csákó a mozi felében, hogy sehová nem tudtam tenni személyét, később kezdett ébredezni, rájött, amúgy ha mókásan is, de játszania kellene valamit. Kapunk tőle egy újdonsült viszonyt, a szürke kisegér, Ana Faris oldalán, ami arra megfelelő volt, hogy húzza az időt. Bárban lévő részek tetszettek, ilyen típusú fényűző bárokba a Jacob Palmert megformáló Ryan Gosling járkált harmincas éveiben, és a karaktere Bakernek hasonló volt, csak hát azért tátongóbb szakadék található kettejük között játék fronton- egymáshoz tennéd kettejüket, akkor éreznéd a különbséget. A helyszínek élethűek, a londoni utcák, a sötétben látható emeletes piros városnéző busz- emelte a nívót, mely kellett. A pályaudvar, a nyugati életszínvonalat képviseli. Nem szükséges a világvégére elballagnod, mert Ausztriában szintén vannak ilyenek- legfejlettebb helyek közé tartozik.. Spall léhűtő énje kezd formálódni, magára talál, mikor feloldja saját problémáját, ezzel arányosan a színészi játéka is jobbá válik, drámai részeknél szintúgy, az alkotás második felében kimondottan jó, mint ahogy ez a másfél óra is feljebb értékelődött.

Jerry Maguire - A nagy hátraarc - Vélemények

2022-01-17 15:36.43

A szépség relatív, mindenkinek más a szép és ez pont így van rendjén. De rád bízom a döntést. Alacsony termete miatt mondták ezt az állítást. Plusz, hogy közel sem enged magához nagyon senkit, de a hajdani sztárok is ilyenek voltak, csak pár ilyen név: Schwarzenegger, Miles Davis, Tom Cruise- ők ebbe a skatulyába tartoztak mindig is. Akiknek megközelíthetetlenségük, elérhetetlenségük miatt csak jobban nőtt az aurájuk. Cruiseról elmondanám, hogy itt még inkább színész volt, nem is akármilyen módon játszott, mennyi érzéssel kommunikált, ami életszerűbbé, emberibbé tette alakításainak javarészét. Ekkor forgatta az igazán jó filmjeit színészként: Egy becsületbeli ügy, A cég, Jerry Maguire.. Az utóbbi Cameron Crowe egyetlen olyan mozija, amibe beletalált, mely közelebb visz minket magához a való élethez. Utána Tom átment egy másik irányba, mivelhogy érezte, hogy a nézőknél fontos a látványosságot, szórakozást szolgáló elemek használata is, ezzel tud majd később érvényesülni ebben a bizniszben. Így hát szépen lassan egy akciócsillaggá nőtte ki magát. A Mission Impossible részekre gondolok, ahol bátran, hol már vakmerő módon feszegette saját határait a hajmeresztő akciók során, és ami vaskosan meghatározta őt, hogy dublőr nélkül csinálta meg ezeket a mutatványokat, amivel kétségtelenül feljebb emelte akcióinak hitelességét. Ő nyomot akart hagyni a világban, olyan nyomot, ami majd bevési őt a történelembe, ez sikerült is neki, veszettül sok munka és elhivatottság árán, no meg persze tagadhatatlan tehetsége szintén segítette. És most gondolj bele például, hogy egy vadászrepülő vezetéséhez mennyire komolyan kell venned az előírtakat, ott ha valamit rosszul csinálsz, vagy ha felületesen, akkor pillanatok alatt az életedbe kerülhet. Egy ilyen repüléshez átkozottul jónak kell lenned, Tom pedig egy évnyi gyakorlással megcsinálta ezt a manővert, pilótákkal dolgozott együtt a Top Gun kettőben. Színésztársai mondták róla, hogy akkor kezd neki valaminek, amikor azt látja, hogy lehetetlen. Ő folyamatosan tudta magát formálni, alakítani, folyton tudott valamin változtatni, ha nem is olyan sokat, de egy picit igen- ilyesmi mentalitással létezik máig. Ez doppingolta őt egész pályája alatt, ezért is volt képes fenntartania a motivációját, újabb és újabb kihívásokat keresve saját magának még így közel a 60. életévéhez is.

Afterglow - Vélemények

2022-01-12 19:11.16

Hangulatfilm. Alan Rudolph rendezése, e mellett Robert Altman a producere ennek a drámai töltetű filmnek, melyet angolul láttam. Két párkapcsolat kerül terítékre, ennek a szenvedélyeit, baljós fekete felhőit, megcsalásait, árulásait láthatjuk. Egy jómódú ficsúrnak az elhidegült kapcsolatába nézhetünk bele, aki a városközpont csúcsán dolgozik Montréalban, folyton munkájába temetkezik, azonban az idő előrehaladtával kihuny a tűz kapcsolatából, ezért kezdi elhanyagolni, semmibe venni a gyönyörűséges, karcsú teremtését. Ennek meg lesz a következménye, mivelhogy a nő lángra lobban egy kissé kiöregedett ezermester miatt, az újítás, a vérfrissítés számára ez a kaland. Változó természete természetesen hozzájárul ehhez a félrelépéshez. Az ezermestert a Luckynak nevezett Nick Nolte alakítja. Lucky fabrikálja, csinosítja ennek a csajnak a panorámás kéglijének belterét, ott ismerkednek meg egymással, majd kezdenek érzéseket táplálni egymás iránt, még erotikusabb jeleneteket is kapunk, úgy finoman tálalva a közönség számára. A fiatal srác csak a vége felé tudja meg ezt a viszonyt, s lőn akkor kezd megsokszorozódni, akkor válik harcosabbá, mikor akad egy vetélytársa, egy másik férfi személyében. Onnantól átértékelődik, más értelmet nyer szépen lassan kapcsolata. Hasonlóan, mint a Kisiklottakban, amikor Aniston behálózza a vonaton, majd átbassza a hétköznapi figurát alakító, Clive Owent. Elején padlóra kerül, aztán megkeményedik, és felveszi a kesztyűt ellenfeleivel. Hát persze annak is van előzménye, feltehetjük a kérdést, hogy akkor ki a hibás abban a szituációban, érdekes, mindkét fél helyzetét meg lehet valahol érteni. Mégis az szerintem Vincent Cassel filmje, a fellépésével, agresszivitásával, szövegeinek erejével mondom ezt, pazarul hozza a gennyládát, aki rabol, zsarol másokat, abból az indíttatásból, hogy később jól éljen. És mikor elveszíti nőjét, attól a pillanattól kezdve fordul meg benne valami, már nem érdekli a lóvé, az érzései hajtják, a bosszúvágy fűti,- de jó kis thriller az, lehetne beszélni arról is. Na, de újból rá az Afterglowra, Noltét sem érdemes félteni, mert a nejével való viszonya úgyszintén problémásan alakul, egy általa előidézett múltbéli esemény ezt még jobban tetézi. Mondhatjuk, hogy él a kínálkozó lehetőségekkel és úgy csalja meg nejét többszöri alkalommal a munkájából kifolyólag. Lehet sablon, amit írok, de ez a mozi boncolgatja a szereplők lelkiállapotát is, melyet látni érdemes, mert a szavak kevesek hozzá. Isham mágikus szólama, dallamvilága rátelepszik a látottakra, aki csodásan játszott trombitán is ezekben az években, az ő játékát hallhatjuk, végig adagolja nekünk a hangulatot. Aláírom, hogy olykor bizony ráérősen, lagymatagon folynak előre az események, mégis érződik, hogy bármikor történhet valamiféle fejlemény. Julie Christie remekül játszik, a sértődött, életunt, megfásult hölgy szerepében, aki a múltat nem bírja lezárni, feloldani sem tudja. És csodás pillanat, mikor Lucky elkezdi felismerni hibáit, törekszik megoldást találni. Képes megbocsátani, szó se róla, az egyik legnehezebb dolog a világon. A végén újra próbál nyitni egy elfeledett személy iránt, mely jobbá sarkalja, és így elmondhatjuk, hogy tényleg túlnő saját magán. Aztán ily módon kapja majd ezt vissza az élettől. Jóféle mozi ez, rá kell érezni a hangulatára és akkor csalódást sem okozhat.

Birtoklás - Vélemények

2022-01-11 14:07.37

"Harcban állok a nőkkel". Gyönyörű mondat foglalja össze ennek a filmnek az egyik lényegét, magam sem fogalmazhattam volna szebben- pont ez lesz főszereplőnk életének velejárója az elején, utána ez enyhül, oldódik, változik, persze nem teljesen jó irányba, na de ne szaladjunk ennyire előre. Andrzej Zulawski felforgató, társadalmi normákat meghazudtoló művéről van itt szó, mely közelebb visz a viszályokhoz, olykor döbbenetesen durva, kegyetlen formában kapjuk ezt meg, ami sokak számára túlságos lehet, amit megértek, de ezzel teszi mondanivalóját élethűbbé. És a 80-as évek, német légköre, azokkal a kietlen, üres utcákkal, még jobban rányomja bélyegét az egészre. Bevisz a mozi minket egy férfi, birtoklási, testi vágyába, elpusztíthatatlan kötődésébe, olyan szenvedélyekkel átszőtt kapcsolatába, ami a sír szélére sodorja. Ha nem lehetsz az enyém, akkor másé se legyél. Neje otthagyja és összefekszik más férfiakkal, ebből indulnak ki a balhék. Az elviselhetetlen, marcangoló szenvedések, ugye a lelki fájdalom általában jobban meggyötri az embert, mint a testi.. Ezek teszik önpusztítóvá a férfit, nem bírja elviselni, nem bír beletörődni sorsába, konok akarata hajtja egyre jobban és jobban, hogy felborzolja újra és újra a kapcsolatot. Ördögi játszmába keveredik ezzel a femme fatale színben tetszelgő teremtéssel, akit Isabelle Adjani alakít, igencsak sokat beleadott, sőt, maximumra nyomta magát ebben a két órában, és a külső szépségét is jól használta fel fegyverként, hogy behálózza a férfiakat. Közepe felé valamelyest csillapodnak, csendesednek a kedélyek főszereplőink között, ám nem ül le a mozi, hanem végig fent tartja a feszültséget. Kapunk horrort is, véres összetűzések közepette, melyek érdekesen hatnak a látottakra. Rájövünk, hogy ez a nő problémás eset, és nem mer igazán szembenézni önmaga problémáival. Vannak elrejtve aforizmák: a jóság csak a gonoszság tükrében látható-valahogy van benne igazság. Aztán ismét bedurvulnak a történések, a metrós jelenet gyomorforgató, Zulawski hatásfokozása sutba vágja az erkölcsi normákat, mégis filmje képernyőhöz szegezhet a furcsa, szürrealista, nem mindennapi hangulata miatt.

Nincs idő meghalni - Vélemények

2022-01-04 13:47.22

Daniel Craig utolsó dobása ebben a szériában. Martin Campbell 2006-os akciócsodájával kezdeném az írást. Karakterének újabb sikeres feltámasztásával, mely elért engemet is akkoriban, mi több, angolul láttam először-máig verhetetlen remekmű. Egy ügynök születése, egy brit férfi első lehetősége, bevetése, amivel élni tudott, Bondként, aki a 38. életévét taposta ott. Megvédem személyét ennek a záróakkordnak kapcsán, még ha egyetértek azzal is, amiket mások fejtegettek korát, teljesítményét illetően. De könyörgöm, az emberi test öregszik, ezt maximum csak lassítani, kitolni tudod, megfelelő testmozgással, egészséges életmóddal, mentális hozzáállással, és még számos dologgal. Nem elvárható az a szint Danieltől, amit a Casino Royale-ban nyújtott. Mikor azzal a kontrollal belelőtt a tartályba az elején, életét kockáztatva versenyzett fent a magasban a parkouros sráccal, vagy mikor törtetett fékezhetetlen ambícióval előre, AHOGY futott, hogy megmentse szerelmét, amilyen módon pillanatok alatt elfordította a száguldó járgányt, amikor partnernője a vaksötétben feküdt az úton- elhitted róla, hogy bármire képes célja eléréséért, pozitív értelembe véve egy heroikus hőst láttál magad előtt, akinek nem létezett olyan, hogy lehetetlen. Az a feszült Montenegróban lezajlott pókerjátszma, az idegek, a fejek harca, ki az erősebb mentálisan, mert a póker erről is szól,- mai napig etalonértékű. Igen, ez volt ő, egy dinamikus, adrenalinnal túlfűtött, rendíthetetlen egyén, ám emberi tulajdonságok ugyancsak lakoztak benne. Vesper Lynd Velencében a karjaiban hal meg, nézd a remegő arcát ennek a férfinek, AMI lejátszódik akkor benne- felejthetetlen képsorok! És megszületik az ügynök, hangzik a híres mondat tőle: Nincs szükségem időre, a munkát elvégeztem, a ribanc halott-, mekkora ereje, tartalma van ennek a mondatnak, végén pedig bekúszik az elsöprő hatású betétdal. Persze, nem lehet szempillantás alatt lezárni a múltat, az érzések megváltoztathatatlanok. Utána való részekben ezeket szépen tovább szőtték. Nem kell feltétlenül a véleményemre adni, több vélemény, több látásmód, olykor ettől szép az élet. Nincs idő meghalni egy középszerhez tendáló kémfilm, nem sikerült hoznia azt az ízig-vérig akciófilmes James Bondra jellemzőket. Igen, nincs mit szépíteni, mivel Craig tényleg megöregedett, szépen fogalmazva eljárt felette az idő. Mindent elmond erről, hogy komolyabb akciókba be sem rakták őt, fizikálisan már rég csúcsformáján kívül. Rendezőnk hálás volt ezért vele, nem erőltette bele nehezebb helyzetekbe, mivel inkább most visszanyúlt a régebbi sémákhoz, azzal a kitétellel, hogy ennek a Bondnak sosem volt szükséges játszania az okos fiút, mint „a kőkorszakban” lévő elődei tették. Személy szerint akkora gondjaim nincsenek ezzel. Csak egy bibi van, az, hogy napjaink fogyasztói igényeit ez a fajta műfaj nem elégíti ki eléggé, ebből kifolyólag, akik beültek a mozikba, azoknak maradhatott jócskán hiányérzetük a látottak kapcsán. Kezdésként Olaszországban, Materaban járunk, azokkal a mesés szűk utcákkal, kivilágított barlanglakásokkal, távolról felvett képekkel- irtó élethű, Cary Fukunaga tapasztalatlansága ellenére erre adott mindig is. Sőt, ez az egyetlen, mely színvonalra tette a mozit. És mikor váltanak az események Londonra, az operatőri munka egyszerűen kifogástalanul működik. Kaptunk akciót is az előtte lévő jelenetben, a kocsiban a szerelmével Léa Seydoux mellett ül Bond és bekerítve akarják szitává lőni, a színésznő pazarul tárja elénk érzéseit abban a feszkós részben. Csakhogy ebből nincs sok, és ez a mozi azért sótlan, unalmas, lassan csordogál, nem dübörög, nem szakítja szét a képernyőt az energiától, és mint mondtam, ha akciófilmhez mérjük, akkor ez ide nem elegendő. Mégis Danielnek világéletében jól állt a szerep, tagadhatatlanul uralta, így hát ezzel a ráncosabb, fásultabb fejjel is elfogadható, meg hát színészileg valahogy elhisszük neki, hogy erre a szerepre még mindig hivatott, ezért nem tudok rá felróni rossz dolgokat. Rami Malek a főgonosz, ijesztő volt látni azzal az arccal Léaval való beszélgetése közben, de jól játszotta azokat a perceket. No Time to Die megyeget előre, meghatározó jelenetek nincsenek, amire felkaptam volna fejemet. Cary vizualitással, némi kalanddal próbálja képernyőn tartani szemeimet, mégis úgy éreztem, hogy ez a veszettül hosszú játékidő sok ennek a mozinak. Lendület, látvány, halált megvető bátorsággal véghez vitt manőverek elmaradnak, ellenben vannak kütyük, újszerű technikai megoldások, logikázások, kalkulálások, amik sajnos levesznek a mozi értékéből. Nyilván, ez a 163 perc hagy kívánnivalót maga után, messze áll a legelején említettebbhez képest, de egyértelműen Craignek integráns része volt ez a karakter, melyet feledni nehéz lesz.

Itthon, édes otthon - Vélemények

2022-01-02 11:30.17

Elpuskázott lehetőségek sora. Féltünk, alkalmatlannak gondoltuk magunkat, nem küzdöttünk, nem álltunk ki magunkért és kapcsolatainkért, hanyagoltuk a beszélgetéseket, kikerültük a problémákat, belefáradtunk, belefásultunk az egyhangú mindennapokba, nem vettük észre, hogy frissítésre lenne szükségünk, etc- Igen, erről szól valahol az élet is. Shawn Levy csinált nekünk egy vígjátékszerűséget, mely drámaibb mélységekbe is elvisz minket. Középpontjába állított egy figurát, akit Jason Bateman alakít. Ezt az embert megcsalta a neje, ezért az ő reményvesztettségét, fásultságát, kiégettségét követhetjük nyomon. Nem is játszott rosszul, bár személy szerint előtte csak vígjátékokban láttam, műfajilag ez is olyasmi, de itt a drámai részek többször is tiszteletet tesznek. Úgy éreztem, hogy néha álmodozik és nincs a szerepében, néha pedig megrázta kicsit magát. Vannak a való életre nézve is igaz mondatok, mikor például a tetőn beszélgetnek a felek. Közben az összeverődött családot láthatjuk otthonukban, akiknek az életpillanataiba, kálváriájukba kapunk bepillantásokat, sokszor humorosabb köntösbe ágyazva ezt. A család összetartója, Jane Fonda, akinek nem lehetett nem észrevenni jelenlétét. Adam Driver hozta a tojok mindenre kaliberű csávót. Tina Fey sem szürkült el a többiek mellett, egyensúlyban volt velük. Mégis sokszor éreztem a film hangulata ellenére azt, hogy lehetne sokkal jobb, nincs igazi ereje, és csomó jelenetet levágtak, nem vitték tovább, ez sokat levon az egész értékéből. Bateman tépelődései, nem tudom mi tévő legyek, hogy viszonyuljak újra a nejemhez mentalitását láthatjuk, melyet a kiváltó okok miatt megérthetünk, átérezhetünk. Bekerül a képbe egy régi jó barát, akit Rose Byrne alakít, vele az a gond, hogy keveset van képernyőn, ezért nem tud kibontakozni. Aztán a koris pályán lévő jelenetnél majdnem felcsillant valami, de mégsem teljesen. Vissza az időbe, a múltba, 83-ba, Cyndi Lauper klasszikusára, örökkévaló dalára, Time After Time-ra. Mikor nézed a videóklipet, akkor még inkább megérted mondanivalóját. Egy lány szomorúságát, fájdalmát, ahogy a vonat távolodik egyre messzebb és messzebb. Szól, sőt, visszhangzik a dal abban a hangulatos, kivilágított arénában. Csakhogy elcsapták sajnálatomra azt a jelenetet is, így hát befejezetlen munka maradt. Jasont figyeltem, éreztem vannak határai az ürgének, mikor az érzelmeket kellene közvetíteni, akkor megragadt egy ponton, és ezt a pontot nem tudta átlépni. A vígjáték vonal sem olyan acélosan működik, már alpáriságba tendál helyenként, plusz azt vettem észre, hogy nincs olyan erős karakter ebben a filmben, aki úgy igazából belerobbantana az Itthon, édes otthonba. Azért találhatóak ebben a moziban értékek, ezért összességében a nézhető kategóriát erősítik.

Koszorúslányok (2011) - Vélemények

2022-01-01 15:20.55

Ettől függetlenül még baszottul kevés maga a film és ezen nem változtat semmi az égvilágon!

2022-01-01 12:42.14

Marhára kevés. Paul Feig rendezése valahogy nem állt össze. Azt éreztem, hogy színészei megilletődve léteznek szerepeikben, izzasztó módon próbáltak játszani, ez érződött rajtuk, és ez rá is nyomta bélyegét a látottakra. Ebből a sztoriból ki lehetett volna valamit hozni, ám erőlködésnek éreztem az egészet. Egy nő köré van építve minden, aki férjhez megy, jönnek a koszorúslányok, akik régóta barátnőjük is ennek a személynek, akit Maya Rudolph testesít meg. Össze kell hozni az esküvőt, erre a barinők különféle ötletekkel rukkolnak elő. Különböző viccesebb, megbotránkoztatóbb helyzetekbe kerülnek színrelépéseik alkalmával, ezek néhol átmennek alpáriságba, amik az érzékenyebb egyének számára bizony kiverhetik a biztosítékot. A cselekmény két ellentétes nézőponttal rendelkező csajra van kihegyezve. Ők versengenek egymással, hogy kiderítsék, kit kedvel a legjobban, ki áll közelebb a piedesztálra emelt barátnőjükhöz. Kristen Wiig nekem nem tetszett, túl szeleburdian mozgott ide-oda, meg sokszor azt vettem rajta észre, hogy olyan semmilyen helyzetekbe lökték bele, amivel nem tudott úgy igazán mit kezdeni. Ám némelyik beszédében, mikor felszólalt, akkor a pártjára állhatunk, mert valahol igazak azok a mondatok tőle. Rose Byrne megint kurva jól néz ki, ennél természetesebb, karcsúbb, elragadóbb már nem is lehetne, és újfent kimagaslóan hozza ezt az alattomos, szemétláda, féreg csajt, aki alá akar tenni a másiknak, hogy ő kerekedjen ki pozitívan az eseményekből. Szeret harcolni, hál istenek tud is (hozzáteszem ennél jobban már csak én szeretek !!!!). Parádésan próbálja bedobni magát egyes helyzetekben, előkelő stílusával, öltözködésével. Egyszerűen nem bírja elviselni, ha nem úgy megy minden, ahogy ő akarja-, ezek szülik a konfliktusokat főszereplőink között. Csakhogy Feig rendezésében nincs semmi figyelemreméltó, letesz az asztalra egy amolyan rutinmunkát, ez által tucattá válik filmje.

Wicker Park - Vélemények

2022-01-01 10:16.21

Paul McGuigan skót filmrendező megvillanása. Téli időszakban játszódik, a belváros ide-oda menő emberek gyűrűjében, mégis érződik rajta rendezőnk saját megoldásainak előtérbe helyezése. Nem szokványos módon van felépítve ez a misztikus thriller. Jók a picike csavarok és nem tudom, de valamit eltalált Paul eme filmjében, talán azt, hogy fent tudja tartani az ember figyelmét, nem ülnek le a percek, mert oda kell figyelni az apró részletekre is. Erre azok a visszacsatolt képek, idősíkokban való ugrálások adnak felerősítést. És jönnek a színészek, miattuk még inkább élvezhetőbbek a látottak. Matthew Lillardal kezdve, valami hatalmas forma az ürge, olykor belevihog saját mondanivalóján is, és amikor a többiek majd felforrnak az idegességtől, dühtől, könnyek között törnek ki, érzéseik hadával küzdenek, akkor ő csak ennyit mond rá,- skacok, nem szabad ezt túldramatizálni annyira. Csíptem mindig is ezt a laza hozzáállását, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor ez előnyt jelent. E mellett meg zsigerből jó színész, ha úgy tetszik komikus, mert amúgy az. Zavarba sem lehet hozni, olyan természetesen alakítgat a Wicker Parkban. Aztán a suhancnak kinéző, Josh Harnettot elemezve, azt mondanám el róla, hogy a drámai jeleneteknél, amikben itt benne volt, panasz nem lehet rá, mert hozta, igencsak jól a maga részeit. A mindig tündöklő Rose Byrne-re térjünk ki, akinek tündöklése háttérbe lett szorítva, legalábbis nem a külsőségei kaptak nagyobb teret, hanem a színészi játéka, lám ezt is úgy kisujjból hozza, mert körülbelül leradírozott mindenkit a színről. Úgy, hogy bevallom nem egy könnyű szerepe volt ezzel az alattomos, undorító, szemétládát megformáló csajjal, hanem nagyon is nehéz, sőt, több fronton kellett működnie színészileg. Diane Kruger nekem vékonynak tűnt, olyan édibédin mutatkozott, ezért mondanám rá azt, hogy elmegy egynek alakítása. Jessica Paré meg csak karácsonyfadísz a többiek mellett. Nézegettem a filmet, ennek az ötszögnek összecsatolása működött, erre az öt szereplőre volt az egész kiélezve. Misztikusság végig érezhetően rajta volt a mozin, még ha kiemelt jelenetet nem tudnék mondani, ellenben folyamatos figyelem alatt vagyunk, legalábbis én végig figyeltem, nem untam a néznivalót. Karaktereket lehetne vesézni, jobban belemenve kifejteni őket, most kihagyom ezt. Nyilván, nem az a kategória, amin holnap akkorákat fogsz töprengeni, de műfajához képest panaszmentes perceket kínál.

Hallasd a hangodat! - Vélemények

2021-12-27 16:36.23

Usher Raymond akkora előadó volt RnB műfajban a 90-es évek végén és a 21. század elején, hogy arra szavak nem léteznek. Mikor még harapott, 1500%-on égett, mikor úgy ment fel a színpadra, hogy a rendkívülire törekszik, mikor megvolt benne az a mentalitás, hogy odateszem magamat, meg akarom mutatni mit tudok, milyen értékeket tudok felszínre hozni. Tele tűzzel, erővel, szenvedéllyel, pezsgéssel, ezek mellé hozzárakta a rengeteg munkát. Evolution 8701 turnéja alkalmával, az elején, a fekete szerkós számaira- mit nyom le azokban a percekben, na és hogy! Aztán az Atlantában lezajlott Truth Tour 2004–es koncertjét szintén megnézheted, ami amúgy DVD-n is megjelent. Az Intróval együtt, amikor a halálfejes mandzsettagombú zakójában lépked előre. Abban a műsorban a legmagasabb szintre vitte saját magát a csapatával megtámogatva. Az a robbanékonyság, az a szenvedély, amivel végignyomja a koncertet.. Egyébként Aaron Spears impulzív dobolása se semmi. És olyan nüanszírozott, izolált, összehangolt tánckoreográfiát rakott össze ez a manus, hogy azt vérlázítóan, brutálisan nehéz letáncolni. Korom sötétig dolgozhatott, hogy minden ilyen folyékonyan, vezérelten menjen. Az nem a nagyjából kategória, hanem valami egészen más. Inkább a totális teljességre törekvésnek tudnám nevezni. Mikor a kezdő számában oldalra dobja magát a robbanás alatt- maga volt a nagybetűs VIRTUOZITÁS! Vagy éppen fent a színpad tetején a You Remind Me-re azt a kézállást figyeld, ahogy beleáll a mozdulatba, huuuu bazdmeg, szóval, ilyet ritkán fogsz látni,- hátborzongatóan profi. Ma már azért jócskán megkopott, fényévekre a fentebb említettebbekhez képest, másfajta mederben folyhat a pályája, ám fiatalabb éveiben az biztos, hogy irdatlan izzadtságok, verítékek árán kisuvasztotta a maximumot, a legjobbat magából- és ez az, amire én személy szerint emlékezni fogok. Az meg, hogy színészileg milyen formát tud hozni ide, vagy, hogy most hol tart, ezek megint más kérdések. Mégis muszáj erről a filmről beszélni, ami egy egész jó kis bűnügyi töltetű ifjúsági film Craig Bolotin rendezésében. Nem véletlen a cím: Hallasd a hangodat. Iskolai lázadásról szól, lázadni a nehéz körülmények ellen, pár fiatal összefog a rendszerrel szemben és az akaratukat próbálják érvényesíteni. Fő kiváltó ok egy tanár kirúgása, e mellé érkezik az iskolán belüli rendőri brutalitás, a viszontagságos környezet, ezeket nehezményezi pár lázongó, ezért felszólalnak. Túszul ejtenek egy zsarut és követeléseket kérnek a felsőbb erőktől. A rendőrség vezérnője, Vanessa Williams, aki tárgyalófélben van az egyik főszereplővel, a Lesternek nevezett Usherrel. Forest Whitaker szokásához híven parádésan játszik, ám ami sokaknak meglepő lehet, hogy Raymond tapasztalatlansága ellenére bizony felér szintjére- meglepően hitelesen alakította a múlt fájdalmába belemerülő iskolást. Egy iskola tanulóit láthatjuk a képernyőn, ezért léteznek filózófiai gondolatok is: „Nem az számít, hogy meddig élsz, hanem hogy hogyan élsz, és mit hagysz magad után”. A felek közötti párbeszédek, amik még jók és közelebb hozzák a való életet. A történet nincs eléggé feszültre szőve, néhol levette ezért a filmről a figyelmemet. Ám végén megérkezik a dráma, Usher és Whitaker jelenete pedig első osztályú, egy hétköznapi rendőr józanító szavai, egy suhanc srác önmagának legyőzése, két hasonlóan törött fél egymáshoz fordulása, majd egymásba borulása. Jó volt látni ezt a filmet, záró balladaként pedig felcsendül az If Only in Heaven's Eyes, ami méltóan zárja le a látottakat.

Igazából szerelem - Vélemények

2021-12-19 16:37.53

Igazán nagyszerű. Richard Curtis egyetlen olyan rendezése, amelybe tényleg beletalált, nem is akármilyen módon. Valahogy varázsa azóta is megmaradt és még mindig a képernyő elé invitálhat minket, főleg így karácsony alkalmával jobban elmondható ez. Jöttek Richard segítségére Nagy Britannia sztárjai, akik meghálálták a kapott perceket. És Curtis annyira jól adagolja nekünk az érzelmeket, hogy műve nem csúszik át giccsbe, pedig néhol beleeshetne ebbe a hibába, ám mégsem teszi. Sokan szeretik az Igazából Szerelmet, szerintem ennek az lehet az oka, hogy a filmbéli életpillanatok az ünnepi hangulat mellett életszerűek. Ugyanakkor azért álomszerűek is, de ilyenkor karácsonykor azt érezzük, hogy minden lehetségessé válhat, így hát mi is elkezdünk hinni ezekben az élettörténetekben, amikben a szereplők tartózkodnak. Betekintést nyerünk különböző társadalmi rétegek, kultúrák, korosztályok, emberek karácsonyába, szerelmi pillanataiba. Borzasztóan felkapott színészgárdáról beszélünk, de ez mit sem érne az élesre húzott képek, hol drámai, hol viccesebb jelenetek nélkül, amikben benne vannak szereplőink, amik jól állnak nekik, sőt, közel is a személyiségükhöz- és vélekedésem szerint az utóbbi itt a kulcsszó. Kivel lenne érdemes kezdenem az írást. Liam Neesonnal kezdem, nem feltétlenül azért, mert őt kellene először kiemelnem, mivel még egyszer mondom, ebben a műben mindenki remekül játszik. Ám azt láttam, hogy Liam hihetetlen természetességgel beszélgetett a hősszerelmes kisfiúval, Thomas Brodie-Sangsterrel. A fiú nyitja fel ennek a megkeseredett özvegyember szemeit a reményre, az újabb pillanatok hajszolására. Hótiszta lelkével, gyermeki pozitivitásával, mikor bogarat ültet a füledbe, azzal, hogy bármi sikerülhet. És ez a kölyök az érzelmek labirintusában sem vész el, hanem feltalálja magát, azon morfondírozik, miképpen kiszemeltjét hogyan tudná majd lenyűgözni. Fiatalsága révén nem a szenvedések, nehézségek, gyötrelmek oldalára billen át, hanem motivációt, életerőt nyer ebből a kihívásból. Jó volt lemennem percekre a világába, látni, miként szalad át mindenen a repülőtéren, dacolva a körülményekkel, az meg talán ennél is nagyszerűbb volt, hogy milyen lelkesedéssel állt mellé Neeson bácsi. Folytatva a sorokat, Alan Rickman és Emma Thompson családi elhidegülései kerülnek reflektorba. Mikor a pezsgés elveszik, a házasság kiüresedik, szürkévé, egyhangúvá válnak a mindennapok, de a gyerekek miatt muszáj fenntartani az idilli légkört. Emma zokogását arra a Joni Mitchell dalra nehéz elfelejteni, amikor egész más meglepetésre számít, de nem azt kapja, amit vár. Utána visszamegy a szobába és kiadja magából a feszültséget. És mint tudjuk: Minden könnycseppben van egy tanulság, bölcsebb leszel tőle és erősebb, mint valaha gondolnád. Ő természetesen rendelkezik azzal a tartással, hogy aztán mintha mi sem történt volna, egyszerűen folytatja a szülői teendőket, ami ott és akkor életének egyik maghatározó feladata. Ez a mozi a kiváltságosabb rétegbe is bepillantást ad. Egy miniszterelnök mindennapjaiba, ki más is jönne erre a szerepre: hát Hugh Grant. Akinek sose volt gondja mondjuk azzal sem, ha a nárcisztikus énjével kell a Jumpra bugizni (hozzáteszem a Careless Whisper paródiája ennél is ütősebb a Zene és Szövegben). Az eredeti dalt egyébként egy görög származású, tizenéves, ismeretlen fiúcska írta az iskolás cimbijével együtt a buszon, mikor éppen utaztak haza a suliból, aki a képességeit később valami csodás módon használta fel, úgy hívják a fiút: George Michael. Visszatérve, Grant karaktere idővel formálódik, jócskán enged az előbb említett énjéből. Erre példa mikor felkutatja választottját, és becsönget az utca házaiba. Lemegy egy másfajta színvonalra, másik rétegbe, de az érzelmek ugyebár mindent felülírnak, ezt az áldozatot is vállalja beosztott titkárnőjéért. Na és ne felejtsük el a kiöregedett rocksztárok fenegyerekét, rendezőnk oszlopos tagját, Bill Nighy bevillanásait, puszta jelenlétével küldi nekünk a poénosabb perceket. Dalolászásai, mondókái üde színfoltjai ennek a bő két órának. Ja, apropó, ide sorolnám a Matthew Lillard klónféleségű kiscsákót is, mit játszott le három spiné társaságában, a bárban szürcsölve, néztem a fejét, jó értelembe véve pusztító volt. Továbbá képbe kerül az írót alakító, mindig gentlemanségre törekvő, Colin Firth. Dél- franciaországi vidékre csöppen be, feltöltődés gyanánt ott nyaral, majd érzelmeket kezd táplálni egy helybéli lány iránt. Az anyanyelvét is elkezdi memorizálni miatta- lám, mennyi formája lehet a szeretet kinyilvánításának. Ne hagyjuk ki a fiatalabb nemzedéket sem. Keira Knightleyval, a ragyogó és fiatalos Juliet szerepében, akinek férjének a barija vet rá szemet. Volt egy jelenet, amikor lejátssza neki kazettán a műsort az esküvőről- irdatlanul elkapott pillanat, engem is elvitt, magával ragadott, mikor néztem Keira arcát a videón, utána meglepetten nézi a felvételt. Felvételen, ahogy a hajón egyre messzebb és messzebb távolodik, közben felhőtlenül integet a többieknek- azzal a szívszorító zenével. És a srác mit érezhetett azokban a percekben.. De megfogta Curtis ezt a jelenetet Craig Armstronggal karöltve! Tudom, nem vagyunk egyformák, vannak olyanok, akiknek túl szentimentális ez a mű. Írtam már megannyi keményebb, megbotránkoztatóbb, neccesebb dolgot a világról. Ám amikor ezt a mozit nézem, akkor elfeledteti ezt velem, mert ezek a percek bizony megtisztítják lelkemet.

Halálos iramban 8. - Vélemények

2021-12-13 16:49.20

Óriási ez a nyolcadik rész. A szimpla szórakozáson is túlmutat nálam, mivelhogy komolyan mondom éreztem a mozi háromnegyedében az izgalmat. A színészi játék sem volt egyáltalán eljutva, sőt, mindenki magas szinten igyekezett legjobbját nyújtani. Felix Gary Gray pedig rendezett számunkra egy ízig-vérig látványbombát, mely olyan feszes, hogy percnyi nihil nincs benne. És betolta az újítást, hogy főhősünket Domot saját csapata ellen fordítja, ami rendesen felbolygatta a csapaton belüli kedélyeket is. Innen veszi kezdetét ez a tempós akciómozi. Jönnek befelé a jól megszokott gigászok. The Rock picit kitér mókásabb énjére, szövegeivel kóstolgatja folyton Stathamat- ezek a beszólogatások ültek nekik. Előtte szemrevételezhetjük ennek az izomkolosszusnak a focipályán lévő kislányokkal való szamoai néptáncát. Hozzáteszem régebben szerepelt családi filmekben is- lásd: The Game Plan- Gyerekjáték. Onnantól kérik fel segítségül az újabb akcióra. Azután belecsöppenünk a közepébe, Charlize Theron főgonosz asszony vezényléseibe, akinek kiállása csak erősíti a látottakat. Irányításai ütősek, Dominic Torettot kedve szerint tudja ugráltatni, ügyesen hálózza be, egy személyes ügy miatt szükséges a küldetést mindenképpen megcsinálnia. A sikeres akció kivitelezésére jön a veteránok veteránja, aki hozza magával brigádját, a fekete napszemcsis, közel a hetvenhez tendáló, Kurt Russellről beszélek. Elmondható róla, hogy mindig be tud dobni mosolyogva valamiféle okosságot, és valami hullakönnyedén lépeget oda a szereplőkhöz. Magára tette a napszemcsit, aztán annyit mondott magában, akkor hadd szóljon, ennyi idősen van már akkora rutinom, hogy úgysem fogok olyan ordítóan nagyot bakizni. Itt sem tette, mert azok az odafroclizásai szinte olyanok voltak, mint hajdanán a Tequila Sunrise-ban. Közben megy a film tovább, pörögnek az események, arra sincs időd, hogy kimenj pár percre a konyhába, merthogy az akciókat Gary megállíthatatlanul pumpálja nekünk. Városos száguldozáson megragadtak szemeim, mivelhogy azt hihetetlenül odatették, ezt a variációt amúgy is szereti betenni rendezőnk. Olyan hackermegoldásokkal találkozhatunk, hogy például irányítani lehet a kocsikat számítógépről, és mikor hullanak lefelé az épületről azok a méregdrága járgányok- az bizony ad a látványnak. De még nem is ez az, amire felkaptam fejemet, hanem mikor körbekerítették, megszorongatták Vin Dieselt. Na ott szemben állt vele a családja, kiegészülve Stathammal, meg Dwaynennel- kemény egyének sorakoztak fel elé. Látva a jelenetet, egyszer csak kiugrott valami a fejemből, az, hogy tényleg jók a többiek, tele óriási világsztárokkal, ám Vin láttán azt mondtam magamban, hogy ez a széria mégis az Ő uralma alatt áll, - és amikor vége lesz egyszer pályájának, vagy ha most valakinek feldobod a nevét, akkor először a Halálos Iramban fog az eszébe jutni róla- hihetetlen erővel létezik ebben a szerepben. Lestem, amikor a sötét járgányára ráteszik a vontatóhuzalt, 5000 lóerős „VASBAN” ült, nem bírták elhúzni, meghajlítani sem tudták ezt a faszit, olyan vasakarat volt benne- Csak azért is továbbmegyek mindenen, ami utamba kerül! Fogalmam sincs, hogyan működnek ezek a felturbózott sport vagy akár robusztus járgányok. Kívülről láttam párat, forma 1-en szintén voltam, ott a végén annyi volt a feladatom, hogy 500 ember ellen kellett futnom, be a rajtvonalra, hogy jobb helyről tudjam látni az élversenyzőket a pódiumon, plusz közel kerülni egy-két nagyobb névhez. Versenyeztem már pár ezer emberrel szemben is kisebb rendezvényeken- nem magam fényezéséért mondom, mert van, aki a New York Marathonon vett részt, 50 ezer lelkesedő ember mellett sorakozott fel a rajtnál, ahhoz meg én vagyok kevés- szóval ezek ilyen dolgok. Nem is ez a lényeg, hanem a fentebb említett sorok Diesel személyéről ebben a szériában. Elérkezik a finálé, amely ugyancsak erősre lett megalkotva, be a télbe, a hidegbe, a havas hadiszállásra. Jégen való manőverezést láthatunk, Tyrese Gibson félelmeit, Ludacris tankos száguldását, azokkal a pazar messziről felvett kameraképekkel, váltásokkal. Theron még mindig kimérten ossza a parancsokat- számlájára írták, miszerint nem színészkedett. Ez a rideg csaj volt a szerepe, ezért volt egyenlő nullával arcmimikája. Elfogadom, miszerint elképesztő szürrealizmus övezi az utolsó jelenetsort, mégis engem elkapott, magával sodort, nem eresztett, és azt éreztem, hogy jól áll a Furious nyolcnak. Összességében igazi adrenalinbombával van dolgunk, pont erre készültek a későbbi részek, ezt meg kitűnően hozzák.

Gumiláb (1984) - Vélemények

2021-12-07 15:03.51

Elfogadható. Ennek a filmnek akkoriban amcsiban kultusza lehetett, osztályzati rátája az imdb-n sem áll rosszul, no meg Kenny Loggins- Footloose száma bevéste magát a zenei történelemkönyvbe (bár a Danger Zone katartikusabb a Top Gunból). Ám azért a zenés táncosok akkori korából nálam jócskán lemarad a listavezetőktől, lentebb írok is róla, hogy mitől van ez. Herbert Ross rendezett egy totál naturalista vonásokkal átszőtt bulis filmet, mely idő után belemerül a drámába is. Nem fogsz látni óriási tánckoreográfiákat, megragadott pillanatokat, még a táncmozdulatok is visszafogottak, földhöz ragadtabbak a szokásosnál. Nem mondok hülyeséget azzal, hogy a pillanat élvezetére próbáltak rámenni, mely több-kevesebb sikerrel ment. A sihederkori szórakozásra, évekre, sulis balhékra, versengésekre evickélhetünk be. Mikor egymásra néztünk már abba is beleremegtünk- valahogy így volt, vagy valami ilyesmit hívnak, úgy hogy: Érzés. De nem ?! A sztorit nem nézzük az ilyen jellegű alkotásoknál, mert elhanyagolható. Kevin Bacon fiatalságának egyik mozija, ez a fickó kétségtelenül szimpatikus, még úgymondva is az, hogy legtöbb filmjében később negatív szerepet játszott, mégis valami hihetetlenül érezte mindig is, hogy mennyit kell egy adott karakterbe beleraknia- ettől etalon Kevin ebben a szakmában. Egy Ren nevezetű lázadó srácot alakít, mégsem érzed benne lázadásának túlerőltetését, a mértékre kellően ügyel színrelépéseiben. Megjelenik a kisváros tiszteletese, John Lithgow személyében, aki fegyelmezettsége, maradisága révén megtiltja az iskolai rendezvényeket, egy múltbéli tragikus esemény nagyban közrejátszik ebben. Ez ellen próbál lázadni főszereplőnk, kisebb vitákon összetűzéseken keresztül. Aki amúgy a táncikáláson kívül tornász, a nyújtón végzett lengéseivel, óriásköreivel még a tornászokat is lehet zavarba hozta volna, - való igaz, ott nem szarhatsz be, nem rinyálhatsz, amikor vérzik a tenyered, akkor is nyomnod kell tovább a gyakorlatot, vagy éppen a töménytelen sok gyakorlást. Max annyi, hogy kimész, lemosod a kezed, aztán mehetsz vissza a szerre- az olyan egós tesisek tudják, mint amilyen én voltam hajdanán. Még ha itt a merészebb jeleneteket nyilván dublőrrel csinálták meg. De ezek a mozdulatok látványosak voltak, illettek ide. Az a bökkenő, hogy gyorsan eltelik ebből a moziból 1 órahossza és olyan érdemleges dolgok nincsenek, pár kézenfekvőbb zenés, bulisabb jelenet, de valahogy besüppednek a látottak. Ross rendezése közelíti az iparosmunkát, nem merném az előtte lévő évből összehasonlítani egyik ilyen jellegű movie-val sem, mert ég és föld a különbség. De van valaki, akiről fentebb írtam, az nem más, mint Bacon, aki a trébb jelenetből is képes valamit kihozni, akárhogy nézem jó színész a srác, sőt, még annál is jobb. Ahogy a személyes monológját meséli el, védőbeszédében pedig elmondja, hogy mi a célja ezzel a bállal- lágy szimfónia alatta, beléd markolnak szavai, mert egyszerűen hiteles! És persze engedélyt kapnak a bálra, Loggins újabb remekbe szabott száma felcsendül, I’m free (Heaven Helps The Man) névvel. Érkezik a finálé, melyben így lassan 40 év távlatából is akadtak komolyabb mozgáskultúrával rendelkező egyének is, akik bizony például tudtak electric boogiezni. Megértem azokat, akiket hiánnyal tölt el, de személy szerint azért kedvelhető alkotásnak mondanám.

A Gucci-ház - Vélemények

2021-12-06 15:03.21

Vegyesek az érzéseim A Gucci-ház kapcsán. Sokan kíváncsiak voltak erre az alkotásra, ami majd bekalauzol minket a Gucci Birodalomba, kialakulásába, családi perpatvaraiba, hogyan vált a divatvilág emblematikus arcává, mekkora hasznot termelt ki, milyen célközönséget pécézett ki magának, hogyan bukott meg, satöbbi.. Csak, hogy a forgatókönyv elég gyengének látszik itt, pontos képet egyáltalán nem kaptunk, felületes érintésbe ment át a mozi, nem is lenne ezzel akkora probléma, de a színészek karaktereinek kibontása kb. a nukuval volt egyenlő. Megannyian vésték, mondták, hogy dögunalmas, altatóóra a javából, hozzáteszem, ennek a műfajnak bizony-bizony ez a sajátossága, 90%-a ezzel a jellemzővel bír, ezt pedig komolyabb színészi teljesítményekkel lehetne ellensúlyozni, amik itt kívánnivalót hagytak maguk után. Scott mester nyolcvan fölött már kénye-kedve szerint rendezhet, neccesebb dolgokat is kipróbálhat, bevállalhat, mert ha bukik se érdekli annyira, mivel már letett az asztalra jópár figyelemre méltó sikerművet. Munkáinak minősége még ebben a korban is megmutatkoznak, bár filmjének valódi összetartó erejét nem érzékeltem. Csapjunk bele a színészeinkbe, Lady Gaga nevével kezdve, aki kilenc hónapig készült erre a szerepre, hogy elsajátítsa Patrizia Reggiani tulajdonságait. Kétségtelenül elismerem a munkát, amit belefektetett. Ám Gaga sose volt színésznő, legfeljebb egy szórakoztatóipari termék, mely napjainkban könnyűszerrel eladható. Énekesnők bálványának van titulálva mai viszonylatban, hozzáteszem túl is van futtatva jócskán, bizonyosan extravaganciájában, külsőbeli öltözködésében van valami, amitől sokan elájulnak. Néztem ezt a csajt játszani, aztán láttam, hogy nehezen birkózott meg szerepével, nehézkesen találta meg a helyét, azt, hogy mit és hogyan kellene az adott helyzetben csinálni, borzasztóan küzdött, verítékes munkával igyekezett megfelelni a nagyérdeműnek. Párbeszédein érződött a rutintalanság, olyan átlagos volt nálam, mint a huzat, akkor kezdett valamivel jobb lenni, amikor drámaibb jeleneteket szabtak rá, de még így is elmaradt a hitelességtől. Menjünk kicsit odébb, létezik ebben a moziban két régi motoros, két élő legenda, olyan nevek, hogy leírni is alig merem őket: Al Pacino és Jeremy Irons. Al bácsi képernyős perceit csakis tisztelettel érdemes nézni, és elérte bennem, hogy látva őt, egyszerűen egymaga feljebb emelte a mozgókép színvonalát. Plusz karakterén érződött a Keresztapás múlt is. Irons kismilliomodik hasonló szerepe, amit nyilván kisujjból kiráz, patentosan hozta a szigorú Gucci apa szerepét, de egy pici gondom van ezzel, mégpedig az, hogy állandósul egy szerepkörre, ebből kifolyólag stagnál a teljesítménye, ám ennyi idősen ez is megbocsátható neki. Beérkezik a képbe Jared Leto, jól elmaszkírozták szó se róla, nehezen felismerhető, általában ilyen szokott lenni. Nem tudom, hogy a valóságbeli figura ilyesmi lehetett e, mint amilyet ő alakított. Azt éreztem rajta, hogy túlvicceskedi, elbohémkodja az egészet, ezért nem volt komolyan vehető manus ebben a két és fél órában. Aztán, akivel kezdeni kellett volna a felsorolást, az nem más, mint Adam Driver, a Gucci-ház első számú örököse, központi figurája, akire az egész cselekmény épül. Aki ezt az ifjú divatdiktátort visszafogott módon hozza, bár ez azért lehet, mivel körülbelül ennyire lett megírva a karaktere, ez által holnap már nem is fogsz emlékezni rá, mert a langyos nevezetű melléknevet erősítette. És a hókuszpókusz, jósnőt megformáló Salma Hayek meg elmondhatja, hogy bezsebelt magának egy újabb töltelékszerepet. Hogy írjak pozitívumokat is: Scott vizualitása néhol megvillan, az elején lassított képekkel fűszerezi meg Gaga flangálását. Na és az is jól áll, miképpen az olasz nyelvel végig operál mozijában, italiano muzsikát, jazzt szintén eltaláltan használja fel egyes jelenetekhez, a film javára próbálja billenteni a mérleg nyelvét, belekombinálja a 80-as évek zenéit is, ez érdekesen hatott szerintem a nézőkre. Bár a divatbemutató jellegzetes kavalkádját elfelületeskedte. Arra jóval több erőbefektetést kellett volna beleraknia, eléggé tinglitangli módon skiccelte fel a vászonra. További erényei Ridley mesternek azért kiütköztek, az a kameramozgatás a helikopterről, meg amikor Pacino a családi ebédnél beszélt, vitte a színészóriás felé a kamerát, háttérben a kék színű tenger- káprázatos villanás volt részéről. Az erotikusabb jelenetre pedig varázsolt egy operett szonátát, mely valahogy rám is pozitívan hatott. A rendezőúr a cselekményt ráérős módon vezeti végig, a végét sem mélyíti el, csak úgy elnyisszantja a szálakat. Hogy mitől volt „a divat vatikánja” a Gucci cég, hát bevallom, a látottakból számomra nem derült ki. Informálódhatunk a végén arról, miszerint a birodalmat a másik híres divatikon, Tom Ford vette át. Összegzésképpen elmondható, miszerint semmi olyan kuriózum nincs ebben az alkotásban, amitől elájultam volna. Ugyanakkor jómagam megértem valahol ezt, mivel mondom, életrajzi krimit eltolmácsolni, hogy érdekfeszítő, sőt, emlékezetességgel bírjon, legyen annyi elég, hogy bizony nehéz dolog. Scott sem ugrotta meg A Gucci-házban saját mércéjét.

Mission: Impossible - Vélemények

2021-12-05 09:30.56

Brian De Palma szériaindítója. A Mission Impossible első része, a szuperügynök első megmérettetése éles helyzetben. Amit a mostaniakhoz mérve, érdekes megfigyelni, hogy mennyire eltér, mikben mennyit változott. És természetesen rendezőúr egyéni látásmódja miatt is merőben más ez az alkotás, mint a jelenlegiek. Palma nem kispályás név ebben a szakmában, mivelhogy már jópár kasszasikerű alkotás van a háta mögött: Sebhelyesarcú, Aki legyőzte Al Caponét… Ő csinál nekünk az elején egy 30 perces Thrillert, vérrel, erőszakkal, gyilkolással, még a gengszterfeelinget is belecsempészi. Tragédiával veszi kezdetét Ethan Hunt prágai bevetése, ahol kudarcba fullad az egész akció. Onnantól kezdve szinte csakis magára számíthat az ügynök. Iszonyat korhűség érzékelhető az alkotáson, a sötét utcák, a nyirkos, ködös környezet, mintha te is ott szédelegnél, olyan élethűen ábrázolja Brian a várost. Hunt szállásán érződik a régiesség, picit a 80-as évek is beköszönt nálam. Harminc perc után átmegy a mozi kémfilmbe, ne várjál nagyobbnál nagyobb harcjeleneteket, még akciókat se annyira, mert nem ettől erős ez a mozi, ellenben a kémes lassúsága, atmoszférája teszi egyedibbé a látottakat. Na és a színészi játék, mert itt bizony van. Tom Cruise fényévei ezek, jól ment a szekere, lapozd fel mikben szerepelt ez idő tájt, és láthatod, hogy miről beszélek éppen. Palma elkövet egy rá jellemző eszközt, azt, miképpen közel teszi a szereplők arcához a kamerát, ezzel komolyat húz meg, mivel közelebb hozza hozzánk érzéseiket. És Cruise nem lazsálhat, muszáj alakítania, de ő természetesen alakít. A balul elsült akció nyomot hagy benne, feje tetejére állít mindent. Ki kell gubancolni a szálakat, hogy valójában ki-kivel is van. Vanessa Redgrave tartózkodik csak mellette, ő jól fest Tom mellett, rosszul sem játszik. Az „A” ligában játszó ügynökünk agyal a történéseken, bibliát olvas, belépési kódot, jelszót fejt meg, e-mailezik titkos kapcsolatával, akinek keresésére indul. Többen közrejátszanak ebben az esetben, de pontosan nem lehet tudni az összeesküvéseket, idővel kezd összeállni főszereplőnk fejében ennek képe. Közepe felé felbérel pár exzsarut, hackert, akikkel majd megcsinálja a lopást. Meglepő látni újra a kezdetleges technikai vívmányokat, a régi gépekre gondolok, floppy lemezen van például az a lista, amit a csapatnak szükséges ellopnia- e körül forog a hercehurca. A lopás valami brutál jó, feszült, izgis, nincs elkapkodva, ennek még adtak kimunkálni való időt. És megfigyelhetjük az álarcokkal való variációkat, amely már a Mission egyben megjelent, amit a későbbiekben számtalanszor használtak, sőt, csúcsra fejlesztették. Járunk Londonban, ahol szakad az eső, ahogy az lenni szokás- elég élethű képek érkeznek. Jean Reno is látható, neki nincs akkora jelentősége, de magához képest szállítja a vártat. A kódfejtők réme szintén képernyőre kerül, Ving Rhames feltűnése, aki később oszlopos tagja volt a brigádnak. Végső akciózást csak úgy odahajították, sok erőfeszítést nem fektettek rá, ám mit sem számít ez most. 25 éves mű, de kérem szépen, Palma által ebben még mindig van némi különlegesség, legalábbis magam éreztem benne.

Halálos iramban 7. - Vélemények

2021-11-29 15:15.32

Nem értem a hümmögőket, pedig ez egy LÁTVÁNYOS rész. Ez az akciófilm, amely pontosan a látványosságától működik, ez csalja közelebb a nézőket a képernyőhöz és emeli meg a nézhetőségi rátáját. Fanyalgók biztosan többet, jobbat, mélyebb karakterábrázolást vártak, amit olykor megértek, e mellé még a sztori is eléggé el lett laposítva, de szerintem például egyáltalán nem marad annyira el a mostani Mission részekhez képest. Akadnak bizony elképesztő megoldások, amik igaz tele vannak trükkökkel, de könyörgöm, ezt a szériát hülyeség lenne a valósághoz mérni. Blődség a racionalizmust keresni benne, mert nincsen. James Wan remekül adja meg a teret színészeinek, akik nem nyomják el egymást, hanem inkább kiegészítik. Tele gigászi nevekkel, szokásos arcokkal, akik fáradhatatlanok ebben a sorozatban, és még ennyi év után is teljesítményt raknak bele a Halálos Iramba. Kezdve The Rockkal, ennek az izomkolosszusnak egyszerűen bármit csinál jól áll a kamera, szövegek meg magabiztosan mennek neki. Az elsőkben lezajló Stathammal való fightot láthatjuk, ami tényleg plasztik módon lett megkoreografálva, de ha a nem vesszük szigorúan, akkor ez is elmegy egynek. Stat gerinctelenül belemászik a gépébe Rocknak- ő meg feleli, én vagyok az utolsó a földön, akinek a gépébe bele akarsz mászni! Veszélyes vele játszani ilyen téren (velem is az, maradjunk annyiban…) Onnan kezdődik el az összeütközésük, ami mondom a gagyibb kivitele ellenére is nézhető. Pici szusz, kisvártatva jön a csapat, mely egy összetartó családdá nőtte ki magát az évek leforgása alatt. Bekerül az irányító, Kurt Russell, aki kisujjból megcsinálja szerepét, kommunikálni mindig is merő könnyedséggel tudott, itt is körülbelül csak ennyire volt szüksége. A team fölött dirigálgat, akik készülnek a halálos akciózásukra. És megérkezik az a piszok látványos jelenet, mikor a repcsiből driftelnek kifelé a tagok, amely visszanyúlik az 1991-es Point Break-re is. Szállnak a kocsival a levegőben, kinyitják az ejtőernyőt, úgy ereszkednek lefelé. Az úton való manőverek továbbra is adagolják nekünk a szórakozást, az izgisebb perceket. Feltűnik Tony Jaa kitetoválva, elképedve néztem azokat a fightolásokat tőle, azért elég messze vagyunk már a Tom-Yum-Goongtól- Sárkány Bosszújától. Valljuk be, hogy már ő sem lesz fiatalabb. Gondoljunk bele, hogy hány ilyen tehetséges thai harcos kering ebben a világban, aztán mennyinek sikerül kitörnie. Bár nehéz elfelejteni abban a filmben lévő harcművészeti tudását, mikor a sok faszi jön csőstül, lenézik, lökdösik ide-oda, ízekre akarják szedni, eleinte hagyja magát, azután van egy pont, ott eszmél magára, amikor beleszúrják a kést, onnantól kattan be Jaa. Itt leginkább viccesre vette a figurát, mint komolyan vehetőre. Nagyjából három ütésből lenyomta volna Paul Walkert, ha élesben nyomták volna, de ez egy film és itt más volt a helyzet. Néztem tovább ezt az amúgy iszonyat pörgős jelenetsort. Vin Diesel mutatványát, a félkörben bekerített fekete verdák, főgonoszok hadával szemben állt, megpördítette verdáját, utána azt mondta magában, bármi történik, de levetem magamat a szakadékba. Ebben kutatni a realisztikusságot megint csak értelmetlen dolog, ám ennek van üzenete: Nem adom meg magamat senkinek, nem fognak falhoz szorítani engem, meghátrálásra senki sem kényszeríthet, az én akaratom fog érvényesülni- ez a keményfiúk szlogenje. És persze annyi híres nagyágyú mászkál ebben a moziban, hogy kapkodjuk a fejünket, előjöhetnek bennünk az Expendables részek is, amik megint csak hasonló vonalakon futnak. A Fast of Furious repül előre, be egy mediterrán helyre, a luxusvilágba, az Arab Emirátusokba. Ott kell megcsinálniuk az újabb akciót. Felhőkarcolón csinálják meg balhéjukat, Tyrese Gibson és Ludacris sincs elnyomva, nekik is engednek lehetőséget kibontakozni. Aztán nézhetjük, ahogy átszáguldanak egyik épületről a másikra,- tegyük szívünkre a kezünket, és mondjuk ki azt, hogy nem akármilyen látványelemmel bírt. Utolsó haddelhadd ugyancsak akciódús, jómagam jócskán láttam az egészben a pozitív erényeket.

Az U.N.C.L.E. embere - Vélemények

2021-11-28 08:21.50

Ennek a filmnek bizony van egyénisége. Mely egy 1964-es sorozat alapján készült. Többen a szériát ezerszer jobbnak mondták, úgy érzem, hogy ők a régivágású jellemzőkhöz vannak teljesen szokva. Nem tudom mi az igazság, de azt igen, miszerint Guy odatette ezt a komédia-kémfilm keveréket, bár a vígjáték vonalat azért enyhének éreztem. A 60-as évek hidegháborús időszaka áll középpontjába, hírszerzések, összeesküvések, cselszövések, a másik fél leleplezése, melyek hozzátartoznak ehhez az időszakhoz. Régi Bondok jellemzői ugyancsak fellelhetők eme alkotásban. Rendezőnk a technikai cuccokra is ügyelt, de még milyen precizitással, a poloskák, lehallgató készülékek, vezetékes telefonok, mind-mind közelebb hozzák nekünk ezt az érát. Ritchie színészei passzolnak ehhez a filmhez, oda is koppintana nekik, ha valami butaságot csinálnának. Itt sem teszik azt, felkészültek tisztes módon szerepeikre. Henry Cavill alkotja az összeverbuvált brigádnak a középpontját. Ezt az előkelő, beépített úriembert lazán hozza. Nem volt rossz látni, hogy az elején szinte röhögve végigcsinált bizonyos akciókat, utána a többiek előtérbe kerülésével valahogy kezdett ellaposodni. Ő nézeteiben szemben áll az orosz titkos ügynökkel, a kettejük akciózásai, összezördülései, szövegfordulatai ülnek. Plusz ráspékel még egyet a környezet, mely megerősíti azt a szót, hogy korhűség- erre finoman szólva is nagyon adott világéletében Rics. Ám ez a mű mégsem az akkora színészi játékoktól hangos, mivelhogy olyan emlékezetes pillanatokkal nem ejti rabul az embert, ellenben a Guyra jellemző vizualitás, ami elejétől a végéig megragadhatja az arra nyitottabbakat. Az észak-berlini sötét, sikátoros szűk utcák, éles kontrasztba visz át minket percek múltán a káprázatos és színes fővárosba. Az örök városba, a fény városába, a szerelem, a kultúra, a turizmus fészkébe, meg még ezen kívül okkal ráhúztak száz meg száz jelzőt, ami nem más, mint Róma. Ez garantálja, sőt, rátapassza az egészre a hangulatot. Na és azokkal a zenei kottákkal való operálások a minőségbe találnak bele. És még egy valamire felhívnám a figyelmet: a csodás tájképekre! Elmondhatjuk, hogy Az U.N.C.L.E. embere egy tempóban megy előre, végig kémes keretek között halad. A véresebb, keményebb akciókat kerüli, mégis nézése közben hatása alá tudunk kerülni. Becsöppenünk a gazdagok rétegébe, autóversenyzést is látunk, nálam érződött a régi Arabeszk féle műnek a lóversenypályás feelingje, pontosan az a korszak, a ruhák, a divat, ha megfigyeled. Ottan Sophia Loren öltözködött olyan olaszosan, mint itten Alicia Vikander. A csillogó-villogó nyakékekkel díszített, magára mindig odafigyelő női főellenség bekerül a cselekménybe, Elizabeth Debicki személyében. Femme fatale színben való megmutatkozásai ördögiek, és a rezidenciájában lévő antik szobrok szintén jól festenek. Adogatják a labdát egymásnak Cavillal, de a nagyobb érzelmi kitöréseket hanyagolják, amolyan ízig-vérig kulturált módon diskurálnak. Aztán elérkeznek Hugh Grant pillanatai, akinek sok játékpercet nem szorítanak, ám Guy filmjeiben vitathatatlanul nagyokat szokott játszani, itten sincs ez másként. Minden rezdülése helyén van, mikor a helikopterben igazítja el a srácokat. Jó kis spy movie ez, elnézegettem ezt a két órát, soha rosszabbat ennél Guytól.

Banki meló - Vélemények

2021-11-24 18:36.14

Közép felé húz. Roger Donaldson kreálmánya, mely követi picikét Guy Ritchie jellegét. Betéblábolhatunk vele az 1970-es évek Londonjába, a légkört hellyel-közzel éreztem, olykor meg semennyire nem. Roger Banki melójának nincs akkora húzóereje, óriási csavarokat sem spékelt bele, amit lehet a forgatókönyv gyengeségére kellene írni. Jason Statham összegyűjti a kisstílű rablóbrigádját, akikkel az utolsó dobására készül. Ki szeretné rabolni a helyi bankot, hogy zséhez jusson, és új életet tudjon végre kezdeni. Nejével való kapcsolatából nem tudunk meg sokat, de azt igen, hogy a gyönyörű Martine miatt, akit Saffron Burrows alakít, még őt is képes megcsalni egy régi érzésért, vagy csak ott és akkor az ösztönei diadalmaskodnak felette. Jason finomított magán, igaz megint szokásához híven szigorúan néz, ám most legalább színészi titulusait veszi elő, és nem ver halomra két tucat embert. A rablás naturalista módon van lejátszva, kőkorszaki szintű megoldásokkal, semmi izgisebb dolgot nem ért el bennem, ami amúgy persze a korszakhoz passzol, csak éppen ezzel a látványosságot löki jócskán háttérbe. És valami irtóra hiányzik belőle, az nem más, mint az izgalmi faktor, mely egy ilyen szintű filmhez bizony kellene, mert így mondjuk többszöri nézéssel már egyszerűen sablonná válik. Pont a jól elhelyezett manőverrel, a pofásabban beletrafált látvánnyal, amik Felix Gary Gray által profin vannak megalkotva Az Olasz melóban. Az pontosan ettől több mint ez az drámai-krimi. A sztori újat nem vetít elénk, a rablás sikerül kisebb gubancok árán, ám a hajsza nem áll meg, keresztbe akarnak a brigádnak tenni, minden azért ne menjen olyan könnyen nekik sem. Burrows még mindig mesés, főleg azzal az arcszerkezettel!- divatmodell volt egyébként. Úgy felüdülés gyanánt belenézhetsz egy-két Miamiban tartott Bikini Fashion Showba, formás csajszikák flangálásába. Saffron színészileg lemarad a külsőbeli természetességétől, meg mondjuk éppen Keeley Hawes csuklóból kenterbe veri, drámailag egészen biztosan- ott a vége felé lévő csetepatés jelenettel is simán, de ez nem nyom oly sokat latba egy kriminél. Donaldson vezetgeti szépen színészeit, bár a zsaruk, főellenségek megtestesítése vajmi gyengének látszik. Ellenben a hangokkal jól bánik rendezőnk, krimihez illően vannak odasimítva. Összességében nem kaptam egyszer sem fel a fejemet az izgalomtól, a megérintettségtől. Megértem azokat, akik favorizálják, ám nálam ez a mozi középen marad.

Falco - Az ördögbe is, még élünk! - Vélemények

2021-11-21 14:10.36

Ennél jóval komolyabb életrajzi filmet érdemelt volna Johann Hans Hölzel. De szemet hunyok mostan e felett és nem leszek telhetetlen. Művésznevén: Falco, aki már négyéves korától kezdve zongorázott. Sulit se szerette igazán, ezért kijelentette, hogy popénekes akar lenni, csapot-papot otthagyva Stefan Weber hard-rock bandájához szegült, ahol először háttérbe szorította magát, basszusgitárosként pengetett, majd 1980-ban úgy döntött, hogy szólókarrierre adja a fejét, innentől kezdte megcsapni a sikeresség szele. Ám magánélete tele viszályokkal zajlott, csapongó, szélsőségek között mozgott a személyisége, a normalitásokat gyakran kerülte. Mint a művészek jórésze, ő szintén nagykanállal habzsolta az életet. Lóvéjának köszönhetően számtalan mindent megengedhetett magának. Bárokba járkált, vedelt, kokaint szippantott, örömlányokkal hentergett- szóval borzasztóan tudott élni. Azonban ezek az árnyak mellett, nyilvánvalóan a született zenei affinitását nem lehetett figyelmen kívül hagyni. És mindegy is ez a töltelék bevezető, amit írtam, mert mikor felcsendül egy nóta tőle, például: Rock Me Amadeus száma, vagy éppen a balladaszerűbb Jeanny, akkor picit feltölt, jobban kezded magad érezni, és szerintem ez az, ami számít. Nos, térjünk ki erre az életrajzi műre, mely betekintést ad nekünk ennek a különc, korlátokat nem ismerő ember életútjába. Elég összecsapott rendezésről beszélünk, inkább mondanám érintőleges betekintésnek. Ez egy német-osztrák nemzetiségű film Thomas Roth jóvoltából. Felépítési szempontból tutira nem tér ki mindenre, elsikkad több részlet felett, de nem is ez a probléma, mivel szépen elindultak a kezdetektől, utána végigzongoráztak gyorsabb ütemben a munkásságán, amivel akkora gond nincsen. Ám mással akadtak problémáim: Mégpedig azzal, hogy a tipikus németekre-osztrákokra jellemző feelinget nem éreztem rajta, nálam ez eléggé hiányzott. Na és a Falcot alakító Manuel Rubey-nak hol maradt a karizmatikussága, mert ez az énekes ennél sokkal markánsabb volt. A koncertfelvételek, klipek bevágásai műfajhoz illően érkeztek, amik jók voltak, bár vaskosabban is eltalálhattak volna szó se róla. Csak azért, mert hallgasd meg az 1982-es Ganz Wien korongját, aminek amúgy Robert Ponger a zenei producere- valami bődületes BEAT! Ma már ilyet nemigen fogsz hallani. Tudod, hogy szólhat egy komolyabb, akár régi Revox erősítőn ? Kegyetlenül jól! És Falco amilyen élességgel, energiatöltéssel nyomja meg a szavakat, hangokat- azt hívják ERŐNEK. E mellett a zongora finomsága, néha-néha lenyomva szinte ütemtelenül, tipikusan 80-as évekbeli tiszta hangszereléssel. Magyar viszonylatban nekem Presser, Demjén, Omega, R-GO akkori albumainak keverésére, ütemeire hasonlít, hangmérnökök még inkább meg tudnának erősíteni engem ebben. Na de menjünk tovább erre a zenés mozira. Rendezőnk belement Hölzel és Isabella Vitkovic szerelmére, ezt folyton a zenei sztori mellé pakolászta, mely adta nekünk a konfliktusokat, a magánéleti drámákat-ez ennek a közel két órának a másik úgymond erőssége. Az imádat és a gyűlölet keveréke jellemezte kapcsolatukat, ezt olykor durvább jelenetekkel hozta hozzánk közelebb. Patricia Aulitzky-t megdicsérem, remekül közvetítette ennek a párkapcsolatnak a viszályait, nehézségeit,- érzelmei hitelesek voltak. Még a pikánsabb erotikus részekkel sem fukarkodtak szerencsére. Megláthattuk, hogy Falco mennyire öntörvényű, milyen nehéz volt őt keretek közé szorítani. Akár hajnal négykor is felkelt, mikor érezte, hogy épp most fogja megszállni az ihlet, neki nem voltak határai- felesége sokat gyötrődött emiatt. És megbánta volna ezt, tehetjük fel a kérdést. Egy frászt bánta meg. Mert elmondhatja, hogy ennek a kapcsolatnak legalább volt intenzitása, szenvedélye,- amit álszenteskedéseink ellenére valahol mindannyian keresünk. Aztán a végére beugrik az egyik legemlékezetesebb koncertje, Donauinselfesten járunk 1993-ban. Viharban, mennydörgéssel, ömlő esőben, áramszünettel tarkítva, 100 ezer emberrel, akik esőkabátban, esernyővel tombolták végig a fellépést. Figyeld a művész arcát, micsoda szenvedéllyel tolja műsorát. Zárásként pedig elérkezik az ominózus baleset pillanata, mikor végleg leszállt a sólyom Puerto Platában.

Rockhajó - Vélemények

2021-11-20 11:15.48

Richard Curtis próbálta beizzítani a Rockhajót. Készített egy feel good moviet, ami érinti a jót. Hozta magával a szokásos kiválónak mondható színészeit, Bill Nighy-val kezdődően, Hoffmannal bezárólag. Mindenkinek saját arculata van, mellyel végig toporzékolja a film perceit. Visszakalandozunk a 60-as évek zenéire, arculatára, kinézetére, melyek élethűek, ez fontos, mivel feljebb értékelik a nézendő perceket. A kalózhajón lévő rádiósok, DJ-k mindennapjaiba evickélhetünk be. Különböző fura arcok vannak, mind-mind picit-mást képviselnek, mégis a hajó megnyugvást, örömteli perceket, kikapcsolódást kínál számukra. A rádióállomás fut éjjel-nappal, számtalan hétköznapi ember, felnőtt, gyerek epekedve hallgatja őket, ezt nehezményezik a felsőbb pulpitusban ülők, akik le szeretnék fülelni a bagázst. Párbeszédek otthonosan, angolosan erősítik a komikum jellemzőit, Curtis a kameramunkát is felügyelte, sokszor megvillantotta a lassításokat. A bagázs természetesen hapsikból áll, kéthetente megérkezik a mézesbödön, a vágyott csónak, mely tele van jó csajokkal, sőt, modellszintű könnyű prédákkal. Mikor beérkezett ünneplések közepette boat, azt remekül lassított képekkel adagolták. Előtte pedig a líra is tiszteletet tett: Aaron Neville-Tell It Like It Is nótájával. A 1960-as években járunk, technikai arzenál a mai viszonyokhoz képest sehol sincs, tehát mi marad ezeknek a srácoknak, hát az olvasás a csendes pihenőben, no meg az interaktív játékok, körbe ült kibeszélések, és nem utolsó sorban a zene felemelő hatása. A tortára rá díszítésként egy eper, bejönnek az ámulatos bigék, mivelhogy magadat is le kell valahogy lazítanod. Velük való enyelgéseket kapunk The Boat That Rocked-ban, viccesebb köntösbe ágyazva. Belavírozunk a fiatal ficsúr első randijába, szerelem izgalmába, a nyámnyila félénk fellépések egyikébe, a kikosarazás fájó érzésébe, amik kamaszkorral járnak. Mennek a minutok, a Rockhajó még mindig sistereg a bakelitlemezekkel együtt, fanok érkezése, körbe lavírozása a fedélzeten, pucér spinék bevillanása, nagytotálba- csak semmi prűdség. Ám itt nincs túljátszva, túlszirupozva semmi, Richard ügyel a mértékre. Szabad gyeplőt ad színészeinek, nyomjátok, amit tudtok szlogennel, de maradjatok egy bizonyos határon belül. Kimondottan bődületes jelenet nem kukkan be, visszafogottan, amolyan brites módon adagolja nekünk az élményfaktort. Nighy újfent az emelvényen szónokol, mint főbagázs vezére, ő tartja egybe lemezlovasait. És figyelem, behajózik a mindig jól kinéző, a mai kiscsajokat is oda-vissza verő, naccsasszony, Emma Thompson! Aki kaphatott volna ennél azért jóval komolyabb bevonuló zenét, meg részeket is, de valahogy ennyit szabtak rá. Besüpped olykor ez a zenés-vígjáték, műfajában nem olyan elképesztő eresztés valljuk be, ám amit magára vállalt azt vitathatatlanul hozta.

Tisztességtelen ajánlat - Vélemények

2021-11-14 14:25.42

Adrian Lyne mindig is szerette boncolgatni a lélek útvesztőit. Ezt jóval a Hűtlen előtt forgatta le, ám hasonló témájú vizekre evezett be ezzel a filmmel is, mégis finomabb formában. Redford belebújik a mézes-mázos ördög szerepébe. Egy John Gage-nek nevezett mágnás, aki befektetésekkel foglalkozik, és játékkaszinókban tengeti szabadidejét. Egyszer csak megjelenik a hazardírozó ifjú pár, akik szintén a kaszinóban játszanak, ám kockáztatva a ruletten minden vagyonukat elveszítik. Kecsegtető ajánlatot kapnak Redfordtól, azt, hogy lefekszik a férfinak a nőjével, akit Demi Moore alakít, nyilván borsos összeg jóvoltából, ezzel megváltozhat az egész életük. Sok tépelődés után belemegy a pár ebbe. Az alkotás kimondottan nem olyan acélos, ám Lyne a sztoriját lebilincselően próbálja eltolmácsolni, mely többé-kevésbé működik. Robert tudja belül, hogy ezzel az éjszakai kalanddal pusztítást tud okozni a legyőzhetetlen szerelmesek kapcsolatában. Jachton lévő jelenetnél bele kellett volna menni az intim részbe, itt ezt elpuskázta Adrian, később a Hűtlennél rájött, hogy az ilyenre figyelni illik, mert csábítóbb hatással bír az emberek irányába. És hát akkor éreztük volna még jobban át a felek lelkiismeret furdalását, fájdalmát. Gage célt ér, mivel ezzel a húzásával bizony képes felbolygatni a megszokott idilli légkört, ami általánosságban jellemezte a párt. Mégha kettejük ezt az elején nem is gondolta volna, hogy mivé fajulhat a balul elsült lépésük. Hiába a gondtalan élet, az idő múlásával sem lehet feldolgozni, majd lezárni ezt a beléjük égő eseményt. Aztán merő véletlenséggel újra egymásra talál Gage és Diana, mikor éppen a fiatalok ingatlanja kezd elúszni, akkor az előbbi úriember vásárolja fel. Így a találkozás újból adott kettejük között, ami szüli az újabb konfliktusokat. Moore a helyén, játékilag rendben, testileg, formailag is nagyon ott volt ez idő tájt. Woody Harrelson jól hozza az érző szívű, kiszolgáltatott embert, aki későn döbben rá, hogy a pénz már nem akkora érték, ellenben párkapcsolatára fektetett erőbefektetés mindennél többet érne. Ám kétség őrli, azt az éjszakát nem tudja feledni, kitörölni magából- ez a végzete. Jön még pár fordulat, ám van némi hiányérzetem a mű kapcsán. A mélységek nem az igaziak, rendezőnk ellaposítja a lényeget, érzelmeinket nem mozgatja úgy meg, mint a későbbi unikumában. Robert mindenféle felesleges spilázások nélkül uralta a szerepét. Azért a film végi történetét hallgasd meg, ami a szerelemről szól, és amilyen gyönyörűen meséli el a szívéhez közel álló anekdotáját, a múltból, mi másból!- ilyenek fonják romantikába a látottakat, pici kitérőként, előtte a Havannában szinte ugyanezt a karaktert hozta. Szóval jó-jó ez a mozi, ám hasonló fajtából akkor inkább az Unfaithful, mert az igazán bebarangolhatja a lelkivilágodat, ezért is máig annyira nagyszerű.

A Bourne-hagyaték - Vélemények

2021-11-10 11:00.43

Kevés. Jeremy Renner meglepiként, mint Cross Aaron ugrott be a szerepre. Nem ájultam el tőle, gyenge muzsikálás lett belőle, szegényesek, sótlanok, unalmasak a jelenetek, amikben benne van. Nincs jól felépítve ez a mozi, túl realista, túl egyszerű struktúrákat követ. Tetvesen lassan csordogál az eleje, kell 44 perc, amire történik valami. Előtte Aaron túlélőleckéit szívhatjuk magunkba, aki kedveli az ilyeneket, annak talán-talán bejöhet. Fogalmam sincs, hogy így van e megírva itteni karaktere, ha a fásult kémet vesézi ki ez a két óra, akkor értem a helyzetet, csak ott bicsaklik meg a Hagyaték, hogy hót unalmassá válik ez által a rajz. Mikor bekerül a képbe a laboratóriumi csaj, Weisz személyében, na akkor kezd beindulni leheletnyivel, nem többel az egész. Rennernek voltak előtte ilyen szerepei ? Úgy tudom, hogy akadt pár, de nem sok, és itten fáradt, a teljesítmény szót inkább hanyagoljuk. Ez pedig elég bibi, mert láttam a Missionben, ott egy harcmozdulatában több impulzív lendület volt, mint itt az egészben. Ügynökhöz méltatlan hozzáállással kolbászol, plusz azért mondanám sótlannak lődörgéseit, mivelhogy a fightolások, izgibb bevetések szinte a nyistával egyelőek. Tehetjük fel a kérdést, hogy kémfilmnek megállja e a helyét. Szerintem még annak sem, mivelhogy oda színészi játékon kívül, egy mesés környezet is szükséges, a lexikálisabb tudású, párbeszédesebb jelenetsorokhoz pedig feszültség, hogy érezd benne, mire is megy ki a játék. Rachel Weisz egyszerűen energiátlan, neki sem kellett óriási magasságokat megugornia, mert sablon, amit hoz. Drámai, pityergős szereposztásokat adtak rá, azt meg szinte akármikor tudja. Norton túl a csúcson, lassú, enervált is, csak hagyjanak már végre békén arccal szobrozgatja végig a filmet. Langyos vizet kavargatja alakításával, fentről jövő tanácsadóként diskurálgat, jó belassultan, álmosan filózik a történéseken. Csak ne, hogy azt hidd, szemét módon elemzem, mert nincs így. Összehasonlításképpen nézd meg John Cusacket a Fegyencjáratban, minimum tízszer nagyobb beleéléssel, tűzzel, dübörgéssel játszik Edward Nortonnál- rá fogsz jönni, hogy ez a valóság. 79. percnél járva, még mindig a földön tartózkodunk, a talajhoz vagyunk szögezve, nem mozdulunk onnan, izgalmi szint nullát súrolja, komolyabb akció előkészítése sem adagolja a feszültséget. Cross a 100. minutumnál is álmos, mintha kapott volna valami drogot, ami belassítja- totálisan olyan kinézetű az ügynök. Lecsengetésben sem változott ez az energiaszint. Nem is fejtegetem tovább, legyen ennyi elég. Nálam összességében gyönge egy ilyen kaliberű sokaknak vélt unikumhoz képest.

Ég velünk! - Vélemények

2021-11-10 08:43.39

Jó kis romantikus vígjáték ez. Norton rendezői székbe ült, lám a film munkálataiban, előkészületeiben vállalt szerepre sem kárhozott. Eredeti címe: Keeping The Faith- Tartsd meg a Hitedet- fontos, sőt, ennél is fontosabb üzenettel bír. Edward lelkész szerepében lévő megvilágítására irányul, plusz mindannyiunk számára. Jóféle ez a kicsit a szokványostól eltérő szerelmi háromszög. Két egyházhoz tartozó személy, mellé meg jön a semmiből a gyerekkorból ismert csaj, aki mára már menő üzletasszonnyá vált. Egy bájos, szókimondó, pörgős Jenna Elfmannal a főszerepben, aki itt igencsak forrósította a kedélyeket, ma így 50-hez érve, hát valljuk be, hogy sokat öregedett. Ben Stiller ficánkol szerepében, szőkehajú spinékkel amúgy is szeret játszani. A mozi kettő órahosszára van nyújtva, levehettek volna cseppet belőle, de összességében szerintem nem volt fárasztó. A konfliktust természetesen a két cimbi és az ő csajszijuk hozza, műfajhoz illő szerény összetűzéseken keresztül. Létezik pár remekül fényképezett kép New Yorkról az éjszakában- tényleg mutatott. Carlos Santana, Rob Thomas közös zenéje lassítva, mikor Stiller és Norton fekete szerkóban lépked- ezt Ed remekül eltalálta a Smoothra. Pici mellékes, az elképesztően jó hangszerelésű 1999-es Supernatural koncerten, amit DVD-n is kiadtak, Mr. Rodney Holmes dobolása se semmi, micsoda ütemérzékkel rendelkezik a fickó,- rettenetesen lazán nyomta! Megtudhattuk a végén, hogy Nori énekelni is próbálgat, úgy ahogy. Nem tudom mennyire okésan, majd a szakmabeliek megmondják. Az ilyenektől több az alkotás egy fokkal, mint középszerű. A sztorinak a végkifejlete, lezongorázása majdhogynem lerágott csont, ám a három színész azért elemében volt. Fiatalos lendülettel játszották szerepüket, mellékalakok sem akárki, Milos Forman, Eli Wallach szintén beugrott pár pillanatra. Persze az egyházas téma mindenképpen némi újdonsággal bírt, amit jól lehetett meglovagolni. Szövegek sem rosszak: „Még a szentáldozást sem értük el, de már ki akarsz osonni a miséről”- Aki jár, vagy járt misére, az tudja, hogy olykor így szokott lenni. Jenna élettel játszott, azonban némelyik síros jelenete mű volt, gondolok arra, mikor lelkésze meglátogatja a lakásán. Ott az nem volt olyan hitelesen eljátszva, de a többi képernyőn való szereplése nekem tetszett. Megjegyzek még egy dolgot: Nortonért kár, hogy romantikus drámák vizeire nem evezett, mert lehet az itteni műfajban nem egy humorherold, de hitelesen tudja kifelé prezentálni érzéseit. El tudtam volna képzelni számottevőbb drámaibb jellegű alkotásban. Nem ragozom, Ég velünk néhány üres percei ellenére működik, és hadd zárjam le Barry Manilow- Ready to Take a Chance Again számával az egészet.

A Bourne-ultimátum - Vélemények

2021-11-05 20:07.31

Kellő mértéket, egyensúlyt nehéz megtalálni- tempóra értem ezt a mondatot. A Bourne filmek akcióként tényleg a jó felé tendálnak, de csak jók, és nem sziporkázóan ütősek. Tegyük hozzá nálam, hogy nálatok mi a helyzet, az megint más kérdés. Körülbelül háromnegyedre, vagy négy alára lehetne osztályozni ezt a részt. Mértékkel kapcsolatos dolog meg arról szól, hogy kétségtelenül dinamikailag, sebességileg felturbózott percek hadával találkozunk, ám ez összeömlesztve hat. Cikázó, vibráló, iramos akciót nézel véges-végig, Mission Impossible részek felgyorsultsága villanhat be fejedbe. De kérem, egy idő elteltével azt éreztem, miképpen borzasztóan összefolyt az egész. Pluszba pedig a stíl azért hiányzik belőle, mégha értem én, hogy ennek a gépnek nevezhető manusnak nem ez az indíttatása. És továbbgondolva ez egy faramuci helyzet, mert a régi 007-esek pont eleganciájuktól voltak már-már legendásak, uram bocsáss, ha sokaknak nem is e jellemzővel bíróak, de nézhetőek. A mostaniak meg szintén ezt a gyorsított mezsgyéken futó akciósémákat követik. Ez a széria pontosan a lendületessége, pörgőssége miatt vonzhatja képernyő elé az embereket. Kézi kamerával dolgoznak többségében, rángat, baromira rángat a kép, de persze előnyét tekintve ugye élethűbbé, brutálisabbá teszi az akciókat, közelebb hozza nekünk a szereplők arcát, mozdulatait, pillantásait. Technikai bázis bemutatása, számítógépekkel, adóvevőkkel, lehallgató készülékekkel, fentről jövő központ képeinek oda-vissza való ugrálgatásával, mely Matt Damon karaktere mögé van elhelyezve. Bournet Jack Reacher alakjához ugyancsak lehetne párosítani, kémként utazza a világot, kalandokba keveredik, folyton akcióban van, menekülnie muszáj mások elől. A rosszfiúkkal, az idővel, a megmentendő féllel kell számolnia. E mellé megkapja azt a hálás feladatot, hogy enyhén istápolgatnia szükséges egy csajt. Azt látjuk A Bourne-ultimátum nézése közben, hogy dinamikailag erős, a végtelenségig van hajtva ez az akciófilm. Sőt, fightolások, üldözések, vérre menő incidensek kukucskálnak be, mégis hiányzik belőle az a mágia, ami naggyá, többé, egyedibbé tesz valamit. Például: Jet Li- Kiss of The Dragonját hozom fel, mert ottan majdhogynem egy az egyben ez a csak magára számító, daráló, gépies akcióhős a kulcsfigurája annak a mozinak is. Mégis Luc Besson fortélyai kikandikálnak, most lehet nem érted, de nézz bele, aztán érezni fogod, hogy miről beszélek. Pedig itt sem rosszak a zenei cuccok, hegedűhangok, kattogások, dobpergések adják az ívet a film pörgősségének. De az előbb említettben, amikor Jet elhajítja a mobiltelefont, jönnek be a vonósok, érzed a feszültséget, aztán lecsengetve a végén lévő rap számmal- hihetetlen hatás. Felhúzva törtet előre, AHOGY belerúg egyet a kabinba- dühből, keménységből, fájdalomból, mint, ami általában a nagyok védjegye! Karyo üvöltése: „Liu feljön, RIADÓ”. Az egyik legjobban felépített jelenetsor- úgy halkan mondva még a Takeneket is messze übereli. Ma már inkább sajnálattal nézel rá az ürgére, mert betegsége miatt lerobbant, egy meggyötört, szinte vén trotty embert látsz magad előtt, ám amit ott nyújtott, az csúcsprofi volt. Nem filmes példához vág, de mihez tudnám neked hasonlítani, UFC-Israel Adesanya beugrójára. Közel 60 ezer ember pezsgése, meglepettsége, a töviskatlanban, az égiszi helyen, Melbourne-ben, vakuk, kamerák, telefonok villogása között érkezik zenéjére a fighter. Mikor az Egó kitörni készül belőled, iszonyat show-val meghintve mindezt- máig egyike az érinthetetlen perceknek! Nincs az a Bourne a világon, ami megközelíti, de nyilván ehhez máshogyan, eksönhöz mérten illő hozzáállni. Filmbéli percek nem hazudnak, az iram még mindig a helyén. Vártam, hogy csendesedjen, lecsücsüljön kicsit a mozi, nyúlfarknyit megkaptam, akkor a bázison figyelő mindenkinél jobban tudok mindent emberek hadának tanácskozásai, találgatásai, izgalmai jönnek. Az óriási zúzásban kicsit katyvaszosnak, összefolytnak érezhető a vége is. Amondó vagyok, hogy egyáltalán nem gagyi az Ultimátum, mégis jócskán hiányoznak azok a dolgok, amiktől ez extrább lehetne.

Harmadik fél - Vélemények

2021-11-03 14:56.17

Csendes mozi kedvelőinek ajánlott. Sorsok, azok az emberi sorsok. Három különböző emberi sorsot tár elénk a Third Person. Döntések dilemmája, árulások, csalódások, elhidegülések, hűtlenségek, minden, ami a való élethez közel áll. Finoman, érzéssel, nyersen, manipulatívan, kendőzetlenül, szókimondóan, élethűen érintve- ezek ennek a darabnak az erősségei. Szükséges lenyugodni erre a két óra tizenhét percre, mely mélyebb érzéseket közvetít az arra befogadó egyén számára. Neesonnál kapuzárási pánik van, egy kiüresedett írót alakít, aki Párizs egyik fényűző szállodájában lakik. Ott pötyögi az Apple laptopján a sorokat, egy pohár bor társaságában. Nejét otthagyta, lelécelt mellőle, kiégett kettejük kapcsolata. Viszonyt ápol egy fiatalabb csajjal, Olivia Wilde bújik ebbe a szerepbe, akivel találkozgatnak a lakosztályban, még buliznak is együtt a párizsi éjszakában. Ám viszonyukban sok a kétség, a közös jövőben való hit náluk ingadozik. Neeson a sorozatos kudarcok, hideg afférjai ellenére is próbál szeretni, ő ezért követendő példa ebben a filmben. Film nagyobbik részét a viszontagságos kapcsolatuk fémjelzi. Amik kétségeik dacára is összefonódik, Liam bizalom jeléül teleárassza hölgyeményének szobáját fehér rózsával. Innentől egyenes út vezet kettejük boldogságához. Legalábbis a boldogsághoz vezető út ajtaja nyitva áll számukra, kérdés be tudnak e lépni ezen az ajtón. Adrien Brody, mint alvilági átverőművész. Múltbéli szörnyűségei keringenek benne, melyektől nem tud szabadulni. Utazása alkalmával veszélyt vállal egy ismeretlen jöttment lány miatt. Útszéli bárban ismerkednek meg egymással, onnantól beszélgetésbe elegyednek. Majd körözik egymást, Brodyt nem hagyja nyugodni a gondolat, ezért felkeresi újra. Még az egzisztenciális biztonságát is kockáztatja, azért, hogy a nőnek az állítólagos elrabolt lányát visszaszerezhesse. Tudja, érzi, hogy kiszemeltje csak ki akarja használni, mégsem törődik megérzéseivel, és veszélybe sodorja saját magát, drámába torkollik jóakarata. Utolsó félként, Kunis egy pszichésen beteg fiatal anyukát alakít, belül problémákkal küzd, társadalmi létra alján helyezkedik el, küzdenie kell a mindennapi betevőért, takarítónőként keresi kenyerét. Kisfiát szeretné újfent látni, de ez jelen helyzetében elképzelhetetlennek tűnik, mert eltiltották tőle. James Franco az apa szerepében, minden rezdülése nyugodtságot áraszt magából. Nyugodtságával, hallgatói jobbik felével képes megnyitni a másikat. Színt vall Mila, őszinteségével bocsánatot nyer, ezért láthatja újból gyerekét. Ám nem egészen, mert csavarként ebben a részben is ott a tragédia. Jó belassítani, elmélyülni, elgondolkodni, magunkba nézni, hogy kik is vagyunk, erre megfelelő a Harmadik fél.

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére