somliv hozzászólásai

Ugrás somliv adatlapjára
elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

Végzetes rágalom - Vélemények

2022-05-06 18:30.52

A Ben Hur rendezőjétől, William Wyler drámája a Végzetes Rágalom. 1961-es alkotás, fekete-fehér, mikor még tudtak filmeket csinálni, és nem is ez, ami először magával ragad, hanem a színészi játék- egyszerűen taníthatatlan, lemásolhatatlan. A törékeny bájjal az élen, Audrey Hepburnel, aki ezekben az időkben óriási ikonnak számított, itt sincs ez másként, mivel hihetetlen hiteles a nevelőnő szerepében. Minden pillantása, mimikája, érzelme ezt sugallja nekünk. Egy leányiskolában járunk, ahol van két fő nevelőnő, akik vigyáznak, foglalkoznak a gyerekekre, sőt, tanítják is őket. Mintha egy színdarabot néznél, egymáshoz irányított párbeszédek tömkelege fedezhető fel benne, beltérben zajlanak a jelenetek többsége, ám nem unalmasan, hanem végig fent tartja az ember figyelmét. A nevelőnők kicsit rivalizálnak is egymással, abból az okból, hogy az egyik férjhez akar menni, erre a másik féltékeny lesz rá. Egyikük nehezen képes elviselni ezt a viszonyt, ezért zaklatottá válik a munkájában. Úgy kerül be a képbe a hapsi, Audrey filmbéli párja, akit James Garner alakít, összeszedetten egyengeti a szálakat a nők között. Közben kapjuk a mindennapi élet eseményeit az iskolából, a tanórákat, délutáni foglalkozásokat. Hirtelen jön egy fordulat, mert van egy hárpiás rosszkislány, aki szemét módon bemártja a nevelőnőit, alátesz nekik, ezért a szülők kiveszik a gyereküket a magániskolából, ezzel befuccsol az intézmény. Ezt a sztorit a színészek teszik azzá, amivé, hozzáteszem a gyerekpalánták is remekek. Hepburn magával ragadó módon volt képes mindig is elénk tárni az érzelmeit. Vannak szép pillanatok, az a mosoly tőle a verandán, irtó Hepburnös, az tipikusan ő volt. Garner karizmája megcsillan bizony mellette, ezt is láthatjuk mi nézőnk. Itt egytől-egyig mindenki koncentráltan működik a szerepében, komolyságot tükröz vissza. Ám figyelem, aki párját meghazudtoló, az Shirley MacLaine, milyen fiatal ebben a moziban, de az az erő valami elsöprő az alakításában, ahogy odamondta, felhúzva a másiknak a szavait, mondatait- hát igen, ez a színésziskola legjava. A közepe lesújtó fordulatot vesz, nincs fikarcnyi idilli pillanat sem, a gyerekek bemószerolják főszereplőinket, majd kiröppenek az iskolából. Utána a tanácstalanság üti fel a fejét, mi tévők legyünk ezek utáni kérdések. Wyler rendezése nem kerüli a nyomasztó hangulatot, hanem végigsimítja moziján, mely úgy érzem még hitelesebbé teszi az alakításokat. Háromnegyedéhez érve nyomasztóságba torkollik a mű, James és Hepburn szívszorító, letaglózó búcsúja, a felek elhagyják egymást: „Járd a magad útját, én is ezt teszem, egy idő múlva tudni fogom és te is, aztán akkor majd meglátjuk.” Egy tabutéma boncolgatása, innentől William még komorabbra veszi a jelleget. Audrey kisétálása az udvarra, a tehetetlenség érzésével együtt, vonósok dominálására, a belsejében lezajlódó folyamatok előtérbe helyezése, ahogy lassan lépked és rámegy a kamera keserves arcára,- a régiességével, hagyományosságával együtt, és megérezzük, hogy ott és akkor mi játszódik le benne. Egy lelki sérült nőszemély színvallása a másik előtt, majd végzetes cselekedete, mely szívszorítóvá teszi az egész alkotást. Wyler nem fukarkodott az emóciókkal, mert ez az alkotása egy érzelmi hullámvasút, amely benne maradhat az emberben.

Salt ügynök - Vélemények

2022-05-04 14:47.27

Tehát a Salt ügynök. A nagy humanitáriussal, a jószolgálati lélekkel, a tiszta lelkiismerettel, a követendő példával, az ENSZ nagykövettel a főszerepben, Angelina Jolieval, aki most a való életben éppen nem Afrikába ment pátyolgatni, hanem Ukrajnába látogatott el, a nyugati részre, Lviv-be. Utazása során egy kávézóba is betért, elég toplák cuccban, tatyóval a hátán adta elő magát őfelsége, de hát őneki természetesen még ez is jól állt. Testőrök is alig voltak mellette, igaz, neki minek is kellenének. Aztán hirtelen jöttek a légvédelmi szirénák és spuriznia kellett a bunkerbe. Megkérdezték tőle inalása közben, hogy fél e, azt válaszolta: Dehogy félek. Hát igen, ez Jolie! A rettenthetetlen, megfélemlíthetetlen hősnő. Akiből ott és akkor legalábbis videón keresztül nem érzékelted ezt a bombasztikus hollywoodi sztárnőt, csak csendesen tette a dolgát abban a háborús országban. Oké, szóval a Salt ügynök, akció-krimi, mely lehet, hogy sokat szeretne vállára venni, amivel nehezen birkózik meg, ám kimondottan nézhetőnek bizonyul ez a néhol lassabb levezénylés is. A Jason Bourne filmekre is hasonlít, érződik rajta a hatása. Jolienak elsőrangú a szerep, a Tomb Raiderekben is penge volt, még ha a realitást sokszor kukába hajították, de hát a szórakozás mindenekfelett áll. Jolie a képernyőn, feszt rajta a kamera, lohol, harcol, ugrik ide-oda, történeteket hallgat, mocizik, buszozik, metrózik, bátor akciókba vágja magát, hotelek miliőjét élvezi, mindent csinál, amit egy szuperkémnek szükséges. Kievickél olyan helyzetekből, ami más számára elképzelhetetlen. Tényleg azt gondoltad, hogy lehetetlen. Dehogy az, csak te képzeled annak. Na, ez Angelina, pont ilyen a személyisége ennek a nőnek. Hálás ez a műfaj neki, itt kiélhette adrenalin vágyát. És a színészi vénája is működik még mindig, tud drámai lenni akármikor, ha szeretne. Akadtak részek eme moziban is, amikor ezt a képességét elővehette. Muzsika eléggé szimfonikus, sokszor húz a sziruposság, pátoszosság felé, még ha megértem, hogy a drámaibb beszélgetéseket ez jobban kiemeli és mélyebbé teszi, és megtudjuk, hogy a hősnőnek vannak érzései. Múltbeli eseményei folyton visszacsatolást szolgálnak számunkra, amit hajtóerőként használ fel főszereplőnk. Aztán az akcióknál a zenei dolgok mégis mesterien jók. És az is elmondható, hogy a kémfilmre jellemzők alkotják a nagyobbik részét, az ügynöki titkokkal, fondorlatokkal együtt. Nincs vége semminek, a 47. percben, a vadmacska, azaz Jolie imitt, amott, folyamatosan akcióban van, jó látni, ahogy beleveti magát az akciózásokba, és azt mutatja nekünk: akár könnyűszerrel négy pasast is kenterbe verek rátermettségemmel, cselekvőképességemmel. Aztán sem csillapodik le ez a nő, kiszabadul mindenhonnan, ahonnan csak lehet, a sikeres akció véghezvitele motoszkál a fejében. Feléget ebben a moziban minden létező hidat maga körül, szemtől szemben, Marsikus módon. Kérem, túltárgyalások nélkül mondom, hogy amire szánták ezt a másfél órát, arra igyekszik odapirítani egyet.

Nagyfater elszabadul - Vélemények

2022-05-03 13:37.14

Dan Mazer szabadjára engedte színészeit. Ennek ellenére szerintem nem lett olyan gyatra, engem képernyőhöz ragasztott. Megértem, hogy dögivel megbotránkoztató szituációk burjánzanak ebben a filmben. Ám kérem, ha a fiataloknak van megcélozva, márpedig nekik, ha így nézem, akkor okésnak mondható. De Niro lement alpáriságba, firtatták sokan, hogy ezt megmeri csinálni így idősen, hogy aláirkál ilyen alpári jellegű vígjátékhoz. Megtette, ő már szinte majdnem mindent megtehet. Nem állt rosszul neki, harmad virágzását élhette ki ebben az egy és háromnegyed órában, mint erkölcstelen dolgokat folytató nagypapa. Aztán aki jött neki ide segítségül, hát az nem más, mint, Zac Efron, akinek ez a kaszt áll a legjobban. Billegett rendesen a jófiú és a rosszaságokat csináló között. Volt olyan necces szitukban benne, hogy teljesen ledöbbenhetett az ember ennek nézése közben. Főleg annak fényében, hogy egy házasságra készülő kulturált fiatalnak a szerepe volt neki kiadva feladatául, de hát jött a papa, akit el kellett vinnie vakációzásra, ezzel borult a pakli. Még az elején igyekezett tartani magát Zac, de aztán kibújt belőle a kisördög. Milyen lazántosan, lila ködben rázta a Macarenara ?! Gátlás nélkül! Szinte csupaszon, sőt a parton is így szaladgált az átbulizott éjszaka után- az durva volt, sőt, inkább beteges, de hát mindent a közönségért, ugyebár értük, az ő szórakozásukért ezt is beáldozzuk. Ellenben a csajok vissza voltak fogva ezen a téren, ők jó kislányként vakációztak a brigáddal együtt, még ha Aubrey Plaza elemében tartózkodott, hozzáteszem, hogy ő általában ott szokott tartózkodni, és De Niroval jól adogatták a vakert egymásnak. Nem egy grandiózus ez az utazó, kalandokba keveredő filmecske, néhol érződik az egészen az űr, a semmit mondás, űrök vannak, de a két színész azért ilyenkor megrázza magát, ez által nem fullad ki semmi. Efronon azt láttam, hogy jól összehangolódott Roberttel, eleinte azt éreztem, hogy tart tőle némi távolságot, az öreget tiszteli annyira, hogy ügyeljen a mértékre, aztán ahogy egyre kalandosabbá, rizikósabbá váltak a látottak úgy lazította el magát ez a kettős még jobban. Szóval, vannak itt szövegek, egy rakat fiatal a nyári pezsgésben, egy kimért, szabályokat betartó, katonás menyasszony, aki hívogatja, abajgatja folyton leendő férjét. Szabadstrand, színpadi produkciózás, milyen emelés volt az, amit a színpadon láthattunk, szerintem bármelyik artistaképzőbe beillett volna simán, bár lehet dublőrrel csinálták, nem tudom, de akkor is attrakció volt. Buli, haverok, bazírozgatások, minden, ami a fiatalságot, egyetemi éveket képviseli,- mert ez ezt a korosztályt célozza meg, Mazer nekik lőtte be ezeket az üdítő perceket. Persze, némi tanulság belehabarva, a szigorból, a szabályokból, a fegyelemből való kiröppenés esélyének megnyitása, egy szórakoztató idős nagypapi által. Igen, a szem felnyitása, az új utazások, kalandok, programok közreműködésével, plusz, egy különös, elvarázsolt lány segítségével, akit Zoey Deutch alakít. Szó se róla, akadnak sokkal nézhetőbb vígjátékok ennél, de átlag fölötti szintet kibérelte magának, Amerikában biztosan ilyesmi a helyzet, és itthon is lavírozik erre a szintre.

Rocky 3. - Vélemények

2022-05-01 18:30.31

Rocky harmadik hőseposza. Rögvest múltba tekintünk, Apollo Creed és Balboa csatájára- hangzik a riporter mondása: Csak a győzni akarás tartja őket életben. Mert ha nincs cél, valamiféle kihívás, akkor vergődik a bokszoló. Ezt rá lehetne Rockyra is aggatni, ám a széria egyes részei ennél többről szólnak. Nincs levegővételnyi idő, érezzük, hogy ebből egy heroikussággal ellátott másfél óra lesz. Süvít a tűzijátékra, a csillogó fényekre Survivor- Eye Of The Tiger- tudod, tigristekintet. Érkeznek a meccsek bokszolónk számára, minden olyan simának ígérkezik, parádé a javából. Reflektorfényben van, utazik ide-oda a párviadalaira, címvédő meccseire, címlapokon, újságokban, reklámokban szerepel- egyszóval: Csúcson. Még dicsőségszobra is a városban olümposzi magasságokban van, mint egy görög istennek. Meddig mehet ez, mikor fog eljönni ebben az óriási sikersorozatban a holtpont. Melyik lesz az az alkalom, amikor el fog bukni a főhős. Nem tudjuk, hogy mikor, de azt sejtjük, hogy el fog jönni ez a pillanat. Közben a legendás edzője, Mickey mellette van, folyamatosan ösztönzi. A másik pártfogoltja, a lecsúszott, balhés árnyéka, Paulie bácsi pedig sokszor irigykedve nézi, és ábrándozik, hogy ő miért nem lehetett ilyen sosem. És igen, magunkon érezzük a nyolcvanas éveket, mikor az utca képei képernyőre kerülnek. A további szórakozási faktor sem maradhat el, mivelhogy betoppan a begőzölt pankrátor vendégsztár, Hulk Hogan, aki csillapíthatatlanul adja a pofonokat a ringben Balboának, de természetesen a nézősereg erre kíváncsi, mint ahogy mindig is lenni szokott. A hóka-móka kiszolgálja az embereket, ám ez csak pár perc, mert mire feleszmélünk már váltunk is a központi főmeccs beharangozójára. Egy ígéretes újonc tűnik fel a láthatáron, a különös frizurájú figura, a nagyszájú, a mindenre elszánt rombológép, a rosszfiú, a rémek réme, akit Mr.T testesít meg. Aki előtte miben is szerepelt, ja, tudom, két szerepe volt, amivel köztudatban forgott ebben a világban, az A-Team, plusz ez, amit itt látunk. Viszályok, szócsaták árán, de lezsírozzák a mi örömünkre ezt a mérkőzést. Közben Mickey kezd egyre ramatyabb állapotba kerülni, ám előtte leszállítja a földre túl magabiztos bokszolóját, azzal az indokkal, hogy ellenfele szét fogja cincálni a ringben, mert ki van éhezve a sikerre. Unszolások ellenére, de belemegy az idős boss, hogy utoljára felkészítse az egyik legkeményebb útján titánját. A viadal tragédiába fullad, Balboa könnyelműsége miatt, mert nem vette elég komolyan felkészülését. De ez semmi ahhoz képest, ami az edzőjét érinti, aki az öltözőben veszíti életét,- a széria részébe csempészik bele ettől kezdve azt, hogy valaki elmegy az élők sorából. Innen nincs kapaszkodó, a hős összezuhan, semmivé válik, darabokra hullik. Valamit ki kell találni, valami megoldást a továbbiakra nézve. Vállára veszi az új mentor, Creed, aki beviszi főszereplőnket a gettóba, a feketék dzsungelébe, az alja negyedbe, hogy a megszokott régi alapokhoz, technikai dolgokhoz nyúljanak vissza. De siralmasan vánszorog a felkészülés, nincs tempó, dinamika, ütemesség, gyorsaság. Egy kiégett, szomorú tekintetű sportolót látunk magunk előtt, aki a feladás szélén van. Mindannyian voltunk ilyen szituban, jó, ha van ilyenkor valaki, aki át tud minket lendíteni a holtponton. És akkor csodák csodájára megjelenik az a valaki, aki felrázza, életet önt belé, akit úgy nevezünk, hogy Adrian. Bill Conti szívmelengető, érzelemmel teli zongorája beléd markol, amit hallhatunk a parton lévő beszélgetés közben- még a romantikának is adott egy szeletet ez a popcornmozi titulussal felruházott rendezés. Beindul a gépezet, már nem csikorog, hanem tűzzel, elánnal, áhítattal robog. Szokásos pillanatképek a tréningről, a jól bevált feltüzelő ritmusra. Az óceánpart menti síkfutás, operatőrök is tudják a dolgukat,- nézd azokat a szuper közelítéseket. Mikor a body, az izomszeparáltság megcsillan a napfényben, ezzel esztétikát teremt. Az olasz csődör megfutja végre azt a Te vagy Én számot, nem akárhogyan, azt mondja magában: Akár egy kamionra is köthetsz, azt is elhúzom, ha beleszakadok, akkor is! Onnantól érezzük rajta, hogy harap, éledezni kezd benne az akaraterő, beleviszi magát a pokol tüzébe, az igazi vérre menő ütésváltásokba, test a test elleni küzdelembe, tomboló összecsapásba. A fináléban, a Madison Square Gardenben magunkkal ragadnak a pillanatok, elkezdünk szorítani a jóságos hősünkért, hogy újra csúcsra érjen. Elismerem, miszerint jórészt látványtúltengés, ám az egésznek a ritmusa, virtusa, inspirációja bizony kárpótol mindenért.

Lány a hídon - Vélemények

2022-04-23 19:34.21

Egy darab művésziség. Művészisége ellenére, azért ha lecsupaszítjuk a filmet, akkor találkozhatunk összecsapott, lebutítottabb jelenetekkel is, mégis az egésznek a különös atmoszférája, megfoghatatlansága, és a színészi játéka révén megragadhat az emberben. Két remek színésszel karöltve, Daniel Auteuilt és Vanessa Paradist értem ez alatt, akik egymásra hangolódtak. Érződött a francia rendezés, ez egy fekete-fehér dráma, ám enyhe derűsebb pillanatok is néha-néha fellelhetők, főleg a látottak azon percein, mikor szereplőinknek jól megy a szekerük, de nem ez a mérvadó. Kezdésként letargikus eseményt láthatunk, egy depressziós fiatal lányt, aki a hídon tesz kísérletet beugrani a vízbe, öngyilkosságot szeretne elkövetni, s lőn a sötétből megérkezik számára egy védőangyal, aki éppen magához képest jó bőrben van. Az attrakció világában tengeti napjait, késdobálóként. Ő instruálja a lánykát, hogy előtte az élet, nem lenne érdemes eldobnia ilyen könnyelműen- Leconte ezt ráközelített képekkel minél érezhetőbbé teszi számunkra, a lelkiekben lezajló folyamatokra jobban rávilágít, ami az egész filmjén valahogy végig érezhető- ez az egyik, amiért még utána is elkezdhetsz róla töprengeni. Na, szóval ez az idősödő férfi megmenti a hídról leugrott csajt, aztán felajánlja neki, hogy legyen a partnere mutatványai alkalmával, ahol majd fellépnek a közönség előtt. Rábólint, kisvártatva jönnek a közös kalandok, vándorlások. Betekintést nyerünk a késdobálás művészetébe, ijesztő, pezsdítő ritmusába. A felek közötti bizalmi kérdésekbe, rá merem e tenni a másikra az életemet. Ez csak kívülről látszik szórakozásnak, de egy rossz dobás végzetes lehet. Férfi és a nő közötti szexualitás,- mert az aluljárós jelenet, arra a lehangolt, mély dallamvilágra, Marianne Faithfull - Who Will Take This Dreams Away-re ezt mondja ki - érezni lehetett az intenzitást abban a jelenetben. Annyira remekül megy a párosnak, hogy közösen aratnak, megállíthatatlanok, semmi sem lehetetlen számukra. Még a kaszinókban is melléjük áll a Fortuna, a rulett asztalon, ami a legkiszámíthatatlanabb pálya, de valahol tudják belül, hogy nem mehet ez így mindig. Ezzel nekik is szembesülniük kell, akkor, amikor a tapasztalatlan kiscsaj lángra lobban a semmiből egy ismeretlen görög srác iránt, és pillanatok alatt otthagyja felkarolóját. Onnantól süllyed lefelé a Gabort alakító Auteuil. És az egyik hajós produkciózása közben, a halálkerék nevezetű variáció során beledobja a kést a másik félbe, ezzel kirúgják a cirkuszi csapatból. Nincstelenné, földönfutóvá válik, olyannyira lesüllyed, hogy a végén a Török bazárban árulja a késeit a mindennapi betevőért- a nemzetre jellemző zenét, a bazár hangulatát átélni, de hangulatos is volt, aki járt már ilyen helyen az tudja, hogy miről beszélek. Arról a kavalkádról, pezsgésről, a sok kirakodóval együtt. Ám itt nem a tudás a lényeg, hanem amit érzel közben, mikor főhősünk ábrándozik a lányról, visszaemlékezik a találkozásuk első pillanatára- rendezőnk érzékien tálalja ezt. Amikor képzeletben beszél hozzá, újra vágyik rá, és másokban is őt látja. Utoljára a mozi visszalép a kiindulópontra, így Leconte keretbe foglalja a történetet, de itt már a korábbi főhősünkön kell segíteni. A lezárás nincs nyitva hagyva, a felek összetalálkoznak újból, mégis oly finom érzékiséggel van megáldva, amellyel mi is rokonszenvezhetünk.

A kém (2015) - Vélemények

2022-04-14 18:42.12

Paul Feig közel sem a kultúrának a mecénása. És akkor még hálásan fogalmaztam vele kapcsán, mert körülbelül ennek a megosztóságnak is ez lehet az egyik oka. Amit Feig vígjáték mozijai képviselnek, azt a közönségesség kategóriájának nevezném. Johnny English mintájára lett elkészítve, csakhogy a Rowan Atkinson féle paródia szövegkönyvileg leányálom ehhez képest, vagy James Bond paródiára is hasonlíthatott A kém nevezetű szösszenet. Egy molett csajjal a főszerepben, Melissa McCarthyval, akire ki van hegyezve az egész sztori. Számtalan helyzetbe keveredik bele incidensei alkalmával, első bálozó beépített kémként, keveset hallhattunk még ennyi hablatyolást valakitől, mint amit ő ide lenyom, főleg káromkodások, keménykedések, odamondások formájában, ez egy idő után töményen hat a nézőre, de itt az összes színész szájából ömlengenek folyamatosan a mocskos szavak. Senki nem kertel, hanem odamondja a másiknak, amit gondol. Megértem, el lehet adni így is egy komédiát napjainkban- ezt csak úgy finoman megjegyzem. De milyen nézettséget képes produkálni valaki ezzel a beállítottsággal, mert a magyar társadalom vevő erre az alpáriságra, sőt, oda vannak érte, léteznek olyanok, akik az egekbe ajnározzák. Érdekes dolgok ezek, ha belegondolsz, a régebbi, hagyományosabb filmek értéke pedig lecsökken az ő szemükben, igen, mondjuk ki, hogy erre szocializálódott a mai fiatalság. Ám annyira nem bántam most ezt, mert ez a Paul féle mozi valahogy működik, mivel az elcseszett karakterek egyáltalán nem rosszak, hanem a percek nézése közben szórakoztatóvá válnak. E mellett azért a kémes velejárók, és a pikantériát szolgáló helyszínek emelnek a színvonalon, ilyet mondok, hogy színvonal, lehet erős túlzás, mégis mindjárt élvezhetőbbé váltak számomra a látottak, mikor láttam pár puccos fővárosi helyszínt: Párizs-Róma-Budapest. Az éjszakai fényekbe burkolt Párizs pedig képileg áraszt mindig valamiféle művészit magából. És pár színész miatt megnézendő, akik a kapott perceikben csillognak-villognak, és meghálálják azt, hogy behívó levelet kaptak erre a két órára. Kérem, akit elsőre érdemes feljegyezni a táblára, hát az Rose Byrne, aki sznob királynőként oltári jó, valami oltárit alakít. Félreállít, eltüntet, melegebb éghajlatra küld mindenkit maga körül, olyan címszóval: lábtörlők vagytok hozzám képest. Aztán amikor képernyőn tartózkodik, akkor nemcsak külsőben hozták ki belőle a maximumot, hanem az asztalnál lévő Melissával való dumcsizásban is megrázza magát, ott éreztem rajta azt, hogy mennyire magáévá tette szerepét. Nézd tőle azokat az arcmimikákat, gesztusokat, azt a lekezelő, lebecsmérlő stílust, AHOGY nézi, piedesztálról, kicsit oldalra billentett fejjel a másikat,- azt egyszerűen tanítani kéne! Elbandukoltam volna vele shoppingolni, akár divatbemutatóra is, feltéve, ha lett volna rá türelmem. Aztán a másik színészarc, Jason Statham, aki tényleg egy arcos manus, arcoskodásba vágta magát, ám érdeme az, hogy volt mersze hülyét csinálni önmagából egy „tizedrangú” komédiában, mely inverz azzal szemben, amit ő filmes szerepeiben általában képviselni szokott. Meglepetésre jól állt neki, annyit vakerált magáról, mint előtte egyik alakításában sem, persze, nem komolyan, hanem parodisztikus módon. Polgárpukkasztó viselkedéssel hívta fel magára a figyelmet. Továbbá, feltűnik az elsőkben Jude Law, ja meg még máskor is, akinek olyan csapott válla van, hogy a szmoking úgy áll rajta az elején, mint egy piszkavason, a túl slim fit sem passzol mindenkinek, főleg ilyen esetben- igaz, magam is tudom ezt tapasztalatból. De nem vagyok kukacos vele, mert a magabiztos énje ezt a dolgot feledtette, e mellett a könnyedség áradt belőle, csak mivel a filmben kipurcanáson van, ezért játékideje leredukált, mégis jelenléte érezhető volt. De mondom, összességében két ember happolja el a többiek elől ezt a mozit: Byrne az egyik, a másik pedig Statham, ám a többiek is szállítgatják, amitől vígjáték a vígjáték. Ez a Feig rendezés sokaknak megülheti a gyomrát, mert ocsmány párbeszédek mindenhol, minden percben felüti a fejét az ilyen jelleg, de ha jókor kap el, akkor még simán szórakoztathat is.

Leszámolás Hongkongban - Vélemények

2022-04-12 19:05.50

A kelleténél szerényebb Chan produkció. Legalábbis ami a fight jeleneteket illeti, arra mondom ezt. Egy amerikai stílusú moziról beszélünk, mely javarészt mégis Hongkongban játszódik. Itt nincsenek bohóckodások, hanem kapunk vérre menő balhékat, haláleseteket, olyan helyzeteket, amiken érezzük, hogy súlya van. Igen, sokunknak hiányoznak azok a Jackiet védjegyéül szolgáló bohémabb, szórakoztatóbb megnyilvánulások, amik az ő személyiségét azért szervesen képezték mindig is. Az indítás mutatós volt, New Yorkban vagyunk, Brooklyn Bridge alatti akciózás a motorcsónakkal, fentről belátjuk az egész hidat és épületeket, ahogy főhősünk szállingózik egy kötélen lógva a helikopterről,- íziben megállapítom azt, hogy mutatott ez a jelenet. És ebben az akció krimiben akadnak még ehhez hasonló pillanatok, főleg, hogy Jackie mozgékonysága meghazudtolta a gravitációt. Utána váltunk, utazunk vagy 13 ezer kilométert, be Hongkongba. Akadt precíz kameramunka, láthattuk azt a városi dzsumbujt, emberek zsúfoltságát, neonfényeket, amik a város jellegzetességei, na és a távol keleti kultúrába szintén betekintést nyerhettünk, ami a hitelességet szilárdította meg. A sztori két amerikai zsaruról szól, akinek le kell számolnia a hongkongi maffiával, nehéz fába vágják fejszéjüket, többféle kalandon vergődnek át, mire pontot tudnak tenni majd az ügy végére. Jackie Chanért azért lehet fejet hajtani, mert sosem tartotta magát különösképpen Übermenschnek, mint ahogy például a filmsztárok, élsportolók, értelmiséghez tartozó emberek sokasága teszi, és satöbbi, pedig emberfeletti képességekkel rendelkezett fénykorában, e helyett szerényen tette a dolgát, amire hivatott volt. Számos mozijában tudott és vélekedésem szerint kedvelt másokkal együtt dolgozni. Itt Danny Aielloval működik közre, szerintem egész jól, majd később Owen Wilsonnal, Chris Tuckerrel is párosban nyomták- ezekben az alakításokban pedig sziporkázóan jó összhangot volt képes teremteni a másikkal. A Leszámolás Hongkongban nem egy prűd másfél óra, véres terrortámadások, pisztolylövések, rablások, és cselszövések jellemzik. Hálistennek még pucér csajok is terítékre kerülnek, ott a masszázsszalonban az a fekete kosztümös csajszi bizony filigrános alakkal bírt, hát igen felső kategóriás példány! Továbbá meg kell, hogy mondjam, Chan valahonnan a zsebéből még aktorra jellemző képességeket is meg tudott csillogtatni. A hajón, a kikötőben, ahogy odaszól a csajnak, aki azt mondja: veletek megyek. Jackie pedig visszaszól: „Óriási ötlet”, de ahogyan odamondta ezt, amilyen fineszes fél mosollyal- igen, befért volna valamelyik színészképzőbe ez a megnyilvánulás. A vége picit csalódás ettől az energiapirulától, mivelhogy borzasztóan el lett alibizve a végső bunyózás, nem tudom mi lelte főhősünket. Kevesebb bunyó, több ugribugri kapott teret, bár temérdeken néztünk, hogy milyen gyorsasággal és mozgékonysággal bír, ám erre a jelenetsorra sok kidolgozni való időt nem adtak. Ettől eltérve, ez a mozi állja a sarat azóta is.

Francia kiút - Vélemények

2022-04-11 18:30.27

Egy borús, esős napon akár a Te filmed is lehet. Pfeifferrel az élen, aki hatvan fölött is jól néz ki a ráncai ellenére is, persze, ikrek aszcendenssel, kossal kombinálva (plusz a többivel), azért könnyebb lehet a helyzete, bizti, hogy egykönnyen nem hagyja el magát, világéletében birtokolta ezt a mozgékony, aktív, filigrán adottságot. Folytatva a sort, valószínűleg jobb napjain három pasast is kitesz egymaga. Ám ez a mű nem az életvidám pillanatok képviselője, hanem a drámai vonalakat érinti. Patrick deWitt kanadai író regényén alapul. Mrs. Price nevezetű tehetős asszonynak a zaklatottságát, lecsúszását, romon lévő napjait követhetjük nyomon, akinek külsőségei ellenére akadnak nyavalyái. A férje halála után ugyan vagyont örököl, így minden gubancosság nélkül élhetné az életét tovább, ám egyszer beüt a mennykő, és lefoglalják az összes vagyonát. Annyira eladósodik, hogy a New Yorkban lévő kecóját is ott kell hagynia, utána átrepül fiával Európába, azon belül is Párizsba. Egy óceánjáró hajón történik az odavezető út, milyen esztétikus képek villannak be a hajóról, minden nagyívű, stílusos, csak nézz körbe azon a helyen, a bárban,- de jól elkapták, azzal a lágy hegedűhangokkal együtt. Megérkezünk a gallok fővárosába, végül is ez egy európai darab, látjuk a párizsi utcákat, tereket, hétköznapi embereket, hatalmas kávézókat (én is kávéztam volna ilyen flancos, vagy kisebb hangulatos helyen). Pfeiffer őrültségeket is csinál mindegy-mindegy alapon, igaz, nem szóltam, mivel ő megteheti, mégis az egyetlen naccsasszony a kölcsönkért kecóban, ahol később összegyűlik egy teljes bagázs. Még az arisztokratikus társadalmi osztálynak is tükröt mutat viselkedésével. Közben úgy bánik néha a gyerekével, mint a kapcaronggyal, akit Lucas Hedges alakít. Megint újfent az utca mindennapjait vizslathatjuk, a kirakattal, parkokkal, szökőkutakkal, miegymással. Rémisztően érdektelenül folydogáló moziról van szó, mégis hangulata kezd minket egyre jobban kárpótolni, és bekebelezni, ha éppen vevők vagyunk rá. A minutumok elteltével sincs újabb érdekesség, semmi drasztikus történés, mégis a sötét utcákon való kóborlás, a városi fényekkel, azokkal a kellemes hangokkal olyan jó kis atmoszférát ad a Francia Kiútnak, hogy élvezhetőbbé varázsolja, nem véletlenül írtam így, mert tényleg inkább rávarázsol valami pluszt, ami magába szippanthat erre a két órára. Sosem akarnék szemét lenni Pfeifferrel, de azért itt az ötlött ki a fejemből és szembesültem vele, hogy eljárt már felette az idő, ez egy tükörképet mutathat a jelenlegi állapotáról, még ha az ilyen szerepeket előszeretettel vállalta korábbi éveiben, sőt, tündökölni is tudott bennük. Ám valahogy mégis azt éreztem mintha a mostani hétköznapi mindennapjaihoz szorosabban fűződött volna ez a film. Ez által mondom azt, hogy hiteles alakítást tesz az asztalra, mert valahol jelen állapotban ez is ő. Az tény, mint Makó Jeruzsálemtől, olyan messze vagyunk azoktól a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli fiatalos alakításaitól, amik megkoronázták, csillaggá, naggyá tették őt. Hát igen, belegondolni se egyszerű ebbe. Bár, személy szerint csak remélni tudom, hogy ennél jóval derűlátóbban látja a világot, és pozitívabban, nyitottabban áll az élethez, mint ebben a borúval, reménytelenséggel teli alkotásban. Normákat nem ismerő, némi misztikával ellátott szatíra, találhatod furcsának, bizarrnak, kikapcsolhatod percek után, ám ha vele maradsz, akkor még nézhetővé is válhat.

Elveszett jelentés - Vélemények

2022-04-10 09:42.27

Mert egyszerűen siralmas. Nem voltam képes ráhangolódni, letargiába sem vágtam ezért magamat. Bevallom, a távol keleti kultúrát nem seggeltem be előtte, a filmes dolgok kapcsán lehetnek jócskán hiányaim ebből a szempontból, bár Jackie Chan filmeken tréningeztem magamat fiatalabb éveimben, már ha ez számít is valamit. Mellékesen, Chan, ez az energiabomba nemcsak harcművész, filmsztár, kaszkadőr, hanem énekes is, még albumokat is adott ki. Én szoktam 80-as, 90-es évekbeli funky, pop zenéket hallgatni a japán kultúrából, olyanokat, amikről nemhogy neked, de lehet még a magyar társadalom jelentős egyvelegének sincs gőze róla, például: Tatsuro Yamashita, Toshiki Kadomatsu, Masaki Matsubara.. És baromi jó hangzásvilágúak, e mellett different! Ám ezt a Sofia Coppola mozit csajoknak szánták, inkább nekik lett elkészítve. Olyanoknak, akik hisznek a tündérmesékben, legyen, semminek nem leszek az elrontója, de az a bizonyos hangulat engem messzire elkerült. Hogy mire kapott Golden Globe díjat Bill Murray, az máig talány, annyi volt a feladata, hogy bágyadtan, szomorúan, letargikusan nézzen másfél órán keresztül. Még ha a finomabb lelkületű emberek rokonszenvezhetnek is vele- és egy utazás, egy más kultúra, kikacsintani egy új kapcsolat felé miket is jelenthet ott és akkor az ember számára. Miket hozhatnak elő a felszínre újra belőled- Igen, elgondolkodtató. Scarlettről annyit mondanék, hogy elég szürke kislánynak mutatta magát itt, semmi vonzóbb hatást nem ért el bennem. Az meg a másik, hogy Giovanni Ribisi képes lett volna valamire, de az a bökkenő, hogy nincs jelenléte ebben a filmben. Még akiken lehetett néha elmosolyodni, azok a japán figurák voltak, akik törték az idegen nyelvet, és kiskirályként vezényeltek a főszereplőnknek, aki reklámforgatáson vett részt. Sofia művészire szerette volna csinálni eme művét, pár látkép a városról, Tokióról, messziről- szeren volt, de ennél komolyabb pillanat nekem aligha akadt.

Gyilkosság az Orient expresszen (2017) - Vélemények

2022-04-09 10:25.19

Mesterkélt ez a feldolgozás. Mégsem mondanám rossznak, hanem szépen húz jó felé. 1974-es változatot is láttam, ott a színészi játék valami elképesztően egyben van, mindenki tudta kitéve-betéve a szerepét. Emitt pedig nem feltétlenül csak a színészekre lett bízva a feladat, hanem szélesebb teret kapott maga a képi megjelenítés, mely olykor már érezhetően átcsapott mesterkélté, sokan meg azt mondják erre, hogy haladunk a korral előre- igen, így is fel lehet fogni. Ennek a bűnügyi kriminek Kenneth Branagh a rendezője és ő a főszereplője is, Joe Wright látásmódját éreztem rajta. Szerintem nem sokkal marad le Albert Finneytől, szívügyének mondta ezt a filmet, és igyekezett beleadni apait-anyait, ez érzékelhető volt, úgy hogy néhol már színpadiassá vált maga a szereplése, olykor lehet túltolta, de unblock az egész a színpadiasságnak jellegét követi. Aztán nézzük meg ezt a mesebeli vonatot, ami Isztambulból indul, oda visznek az első képsorok, ahogy majd zakatol tovább, néha azt hittem, hogy egy mesében járok, mert ez ezt a jelleget vetítette számomra. Szót ejtve Branaghről, hozta magával Poironak a vérbeli nyomozói zsenialitását, mivelhogy ezt az embert annak titulálták mindig is. Az akcentusát, bajuszát hagyhatták volna a fenébe, mert ez egy idő elteltével kezdett levonni főszereplőnk hitelességéből, ám látszott rajta, hogy akar, és nála van végig a vezénylő pálca. Óriási nevek tűnnek fel a moziban, akiknek a karakterei valamelyest hiányoznak, úgy éreztem, hogy nem kapnak olyan sok lehetőséget, vagyis bocs, helyesbítek, inkább pár percre lenne szükséges elővenniük legjobb oldalukat- ez meg egy nehéz feladat, még annál is nehezebb, mikor pár apró töredékből kellene felépítened egy karaktert. Sokaknak nem is úgy sikerült, mint ahogy azt vártuk. Depp szerepe töredék, az meg olyan amilyen. Michelle Pfeiffer okés, ám a régi változatban Lauren Bacall mikor képernyőn tartózkodott, akkor még Pfeifferre is rátett pár lapáttal, tekintélyben biztosan. Penélope Cruznak direkt kellett ilyen félszeg nevelőnőt hoznia, ez meg, hogy mennyire állt neki jól, hát döntsétek el, sandítok arra, hogy nem annyira. Nem fejtegetem most ki egyesével a többieket. Legyen annyi elég, hogy a többi szereplő is beleillik a történet részébe, még ha a régebbi színészgárda azért kenterbe veri őket. Ám akadt egy jó pont, az, hogy ezen a csapaton bizony éreztem a feszültséget, az izgalmat, hogy sikerül e véghezvinniük a kitervelt akciójukat. Mikor a szabadban, az alagútban Poirot fényt próbál deríteni az igazságra, vagy amikor a vonaton be vannak zárva együtt- nálam minimum ötször izgibb volt, mint a hajdani krimiben. Mert ezekben a jelenetekben érezhető volt a vívódásuk. Megértem azokat, akik az ősidőbeli változathoz vannak szokva, ám ebbe az újdonsült rendezésbe is helyenként beletaláltak.

Xanadu - Vélemények

2022-04-06 18:31.06

Tüneményes musical. Olivia Newton-John reflektorfényben, akinek a személye sokat hozzájárul ahhoz, hogy nézhetőbb legyen. Robert Greenwald munkája elég nagyot zakózott az aranymálnáival együtt, nem repdestek az örömtől, mikor megnézték, hogy újonc rendezőként mit tett le az asztalra. Színészeink is kaptak hideget-meleget, amit nyújtottak, amiben némi ráció azért lehet, mégis van egy bája az egésznek, amitől jobban érezheted magadat picinyke időtartamra. Scifis jelleg is tiszteletet tett rendezőnk által, ami meseszerűvé tette alkotását. Nem mondom, jómagam inkább a hagyományosabb mezsgyéken történő levezetést favorizálom, egyes jelenetek majdnem belecsúsztak a giccsbe, de akkor becsuktam a szememet és arra fókuszáltam, amit hallottam a fülemmel. Gene Kelly is megjelenik, felüdülés volt látni, hogy végre nem táncolja, nem virgonckodja túl magát, vitt a szerepébe életet, ám ügyelt a mértékre, ezért volt nálam jó. Ahogy visszakalandozik gondolatban arra, hogy ki volt a múltjában, és mit szúrt el. Kapunk tőle egy-két elgondolkodtató mondanivalót ebből kifolyólag, mégpedig azt: Az álmok nem meghalnak, hanem mi magunk öljük meg őket! Te is azt akarod, hogy harminc évig csak tespedjél otthon a karosszékedben ?! Igaza volt, még ha az életbeli dolgokat megvalósítani azért merőben verítékesebb. Továbbá a másik központ, az nem más, mint a festőművész, Michael Beck, aki mások szerint kilógott a sorból, sokan Travoltát látták volna eme szerepben. Hát tény és való, Travolta igazi sikk volt mindig is ebben a műfajban, olyasféle kuriózumokkal, mint a Saturday Night Fever, Grease, Staying Alive- mind-mind őt dicsőítették. Beckről még annyit, vitán felül olyan egyszer nézős produkciózással szolgált ez a manus, mint a huzat. A festészeti tehetségén kívül nem sok színezést adott ennek a musicalnek, apropó, csodálatos festészeti ábrázolásokat láttam tőle, elcsodálkoztam azon, hogy miket tud. Mégis az egyszerűbb énje jóvoltából mellé állhattál, megérthetted később, hogy mit érez a lány iránt. Ebben a moziban az ógörög múzsán, Olivian volt a feladat, hogy emeljen felfelé a látottakon, ő meg az énekes bizniszi hozottakból élt, és abból, hogy ez idő tájt szinte minden férfiszem rászegeződött. Két favorit jelenet van nálam, ami engem a képernyőhöz vonzott, az egyik a Suddenly dalra való görkorizás (Bár tudtam volna ilyen istenien görkorizgatni hajdanán, mint ők tették, de zsírkirály is lett volna). Valami meséssé váltak kettesben, az üres teremben, a sötétben, azzal az esernyős résszel-tetszett, úgy mondom ezt, hogy az eredeti előadás az érinthetetlen, a klipre gondolok, Cliff Richarddal, az a kémia köztük, ami megvolt- megérintettük egymás lelkét, a tiszta romantikának nevezném azt az 1980-as balladát. A másik meg nyilvánvalóan a finálé, Olivia éneklésével, színpadi pörgéseivel, ám úgy akadt műsor a közepén is, ami jól állt, mikor a Rock and Rollt vegyítették össze a régi jazzel. Tagadhatatlanul álomszerű a Xanadu, ám egy időre elrugaszkodni a realitásoktól, olykor szerintem megéri.

Szerelmes hangjegyek - Vélemények

2022-04-05 15:52.10

Csalódás a High School Musical. Kenny Ortega híres név a zenés rendezői szakmában, sokan nem tudják róla, ám ő volt Michael Jacksonnak a turnémenedzsere, koreográfusa a Dangerous, History Touron, és a This Is It alkalmával is együtt dolgoztak 2009-ben. Human Nature nevezetű számnál, a próbán Kenny vezényel, mikor Jackson a színpadon van, a szintetizátoros résznél, hogy mikor lépjenek be a hangszeresek, ott bólogat, figyel az ipse, totál beleéléssel teszi mindezt. Plusz még annyit a This is it-re, ami amúgy visszanyúlt volna a Broadways jellegre, musicales elemekkel meghintve, mely halad a korral, vagy éppen visszanyúlik régebbre. Mert valljuk be, hogy Jackson sokat nem változtatott a turnéjai alkalmával, szinte egy koreográfiát tolt hosszú éveken keresztül, ez az igazság, ám ez nem von le abból, hogy föl tudta bizony égetni magát a színpadon. Na, de vissza erre az alkotásra. Kiknek szánták ezt a zenés-táncos mókát, hát gyerekeknek, tizenéveseknek- célcsoport be van lőve nekünk, ezzel nincs is probléma. Középiskolás évek, kezdjük onnan, gondolj vissza, azokra a mindennapokra, iskolaszünetekre, folyosón lévő lődörgésekre, bratyizásokra, kibeszélésekre, köszöngetésekre, tanórákra, tanárokra, és természetesen a színpadi fellépésekre, ahol ki kellett állnod és meg kellett mutatnod magadat. Ezt lett volna szükséges meglovagolnia ennek a mozinak, de ez Ortega által félresiklott, hiányzott belőle az, hogy átérezzem a gimis élet történéseit. Régi musicalekkel párhuzamot vonni blődség lenne, mert köszönőviszonyban sincsenek egymással. Belecsempészték fő sportágként a kosárlabdát, amit főszereplőnk, Zac Efron csinálgat, de nem sült el olyan jól, mert hiányzott az a meglepetésszerű dolog, amitől felkapod a fejed, amiket utána még többször megnézel, amik beléd ivódnak, ezek csak szavak, ám amikor átélsz egy ilyet élőben.. A koreográfiák le vannak semmizve, a végét kivéve, és ez önmagában vajmi kevés. Általános iskolában láttam ilyen kosaras parádét, 13-14 évesen, egy arénaszerű helyen, cirka ezer ember előtt, bitang hangerősítéssel megtoldva- Michael Sembello- Maniacre-, a robbanásszerű indítás az elején, az a pergés, a háttérzaj: BELÉM ÉGETT! Amikor nem tudod mi fog pontosan következni, amilyen váratlanság volt benne- bennem maradt. Olyan volt, mint amikor gyerekként elvisznek a cirkuszba, látod az artistákat, trapézugrókat, zsonglőröket, bohócokat, állatidomárokat, és ad valami pluszt ott és akkor számodra. Ezt azért hoztam fel, mert amit ide letettek az a plasztikra jellemző melléknévvel bírt. Annak ellenére, hogy ezek a skacok azért igyekeztek bugizni és dalolászni is, vannak elvétve jelenetek, közösek is erre, amikben ezt láthatjuk, de közel sem az, amit vártam. Hihetetlen az itteni osztályzat, írtatok annyi pozitív dolgot, mint égen a csillag, ezt a népszerűséget említettem már régebben is, a tinik, inkább tinicsajszik cuppantak rá erre a musicalszerűségre. Azért az imdb osztályzata sokkal relevánsabb. Efronért odavoltak a lánykák, aki mennyi idős is volt, 19 éves, pont jó korban erre a szerepre, mozgása szintén rendben, színészileg szerintem itt még éretlen, de tudta volna ezt ellensúlyozni a mozgásbeli rátermettségével, hiszen ez volt neki mindig is, csak valahogy olyan jelenetet nem szabtak rá, ami meghatározó lett volna számára, és ez így kapufa. Aztán a partnerére rátérve, az édi kislányra, Vanessa Hudgenstől sem dobtam hanyatt magamat, egy aranyos díszítőelemként szerepelt. Akik csípik ezt a műfajt, azok találhatnak benne némi szikrácskát, ám ennél megragadottabb pillanatok engem személy szerint elkerültek.

A meztelen Juliet - Vélemények

2022-04-04 16:01.29

Elég minimalista. Megrökönyödések elkerülése végett: A meztelen Juliet cím- Nick Hornby féle könyvből ered, amit most vászonra vittek. Ethan Hawke a Tucker Crowe nevezetű szétcsúszott, legatyásodott, alkoholista zenészt alakítja, akinek a zenei affinitása háttérbe van azért lökve, ezt kerüli ez a film, lehet jobb is, hogy elkerüli, inkább a családbeli zűrjeire, múltbeli életpillanataiba kapunk betekintést, és abba, miként tengeti a kiüresedett napjait ez a férfi. E mellett látunk egy unalmas életet folytató párt, akik értelmiséghez tartoznak. A férfi tanárember, aki megszállott rajongója ennek a zenésznek, a szobája tele van téve az ő fényképeivel, lemezeivel, ereklyéivel- minduntalanul őt hallgatja, ismeretek gyűjt róla. Később a pár szétmegy, mert rájönnek, hogy nem passzolnak egymáshoz. A női félt alakító Rose Byrne elkezd titokban levelezni valakivel a neten, hosszas beszélgetések után találkozik ezzel a személlyel, aki nem más, mint Tucker. Innentől bolydulnak fel az események- a sztori körülbelül ennyi. A mozi egyfajta jóleső érzéssel halad továbbra is előre, ha lemész hozzá alfába, akkor végignézhető ez a másfél óra, de ehhez fékezni érdemes magadon. Egyébként számtalan lehetőséget nem játszottak ki, mely nézése közben hiányérzet alakulhat ki az emberben. Kevés a közös program, esemény, kirándulás, amely több érdekességgel bírt volna, e helyett magával a hellyel próbáltak kárpótolni, mely nem jött rosszul. Brit szigeteken játszódnak a képek, Broadstairs tengerpartján, a szeles partszakasszal, azzal a tájjal, London leghíresebb pályaudvarát, a Waterloo pályaudvart is láthatjuk, amik tényleg idilli légkört festenek erre a filmre. Byrne nem rossz, mondhatni szokásos formáját akár álmából felkelve is tudja hozogatni, ám itt valahogy nehezen érzett rá magára a szerepére, meg mondom, szerintem vígjátékokban tud kellően kibontakozni, ott képes belecsapni igazán a lecsóba- az áll számára jobban. Ez meg egy művészibb mozinak lett alkotva Jesse Peretz által, melyben komolyabb konfrontációk sincsenek beleépítve, hanem langyosvízű mederben kezd kialakulni a két főszereplő közötti kapcsolat. És azt nem értem, hogy hol maradtak azok a számok, amik valamit emelnek rajtad, gondolok a 90. percnél, a végénél, mikor totálban bevillan a főváros, a Temze, az óriáskerék, az emberek kalandozása az utcán, a felkontyolt hajú Byrnel, arra az örökzöld, 1979-es, The Pretenders dalra- áhhhh milyen jól esett az nekem! Összességében megnézheted, ám a Juliet, Naked egy-két villanás mellett többet nem nyújt.

A Holnap markában - Vélemények

2022-03-29 20:16.32

Brosnan legjátékosabb Bondja. Mely azért alul marad jócskán a 95-ös Aranyszemtől, emlékezz arra, mikor kötélugrással ereszkedik le a bázisra, abban a jelenetben még a motorról is beugrik a szakadékba- Tina Turner száma a robbanásra- bődületes belépő. Nem rossz ez a Roger Spottiswoode rendezés sem, mivelhogy található benne szépen akció, amik pöpecek, gyorsak, Bondra illőek, olyanok, amikért kedveljük ezt a szériát. 1997-es készítés A Holnap Markában. Németországban (Hamburgban), Thaiföldön, Londonban, lakatlan szigeteken, öböl részeken zajlanak az események, és naná a fényűző hotelekbe úgyszintén betoppanhatunk, variáltak több hellyel is szokásosan, amik mindig fűszerezés gyanánt kézenfekvőek. És a mocis manőverre vess egy árva pillantást, mikor hajszolják a párost árkon-bokron keresztül. A kis ázsiai csaj pedig kilátástalannak látja a helyzetet, ám Bond még csak most kezdi igazán felszívni magát, és jön a válasz: Soha nincs vége! ÉN vagyok az egyetlen működő gyufaszál a dobozban, csakis én tudlak téged kihúzni a csávából, rám számíthatsz, mert nem ismerem azt a szót, hogy vége. Persze, számtalan szürreális jelenetsor alkotja ezt a két órát, ám az a kafa benne, hogy nem ül le ez a mozi, hanem lendületben van végig. A BMW-s üldözés Playstation a javából, sokat fektettek a játékosabb részekre, amik vizuálisan egy ilyen kaliberű moziban elférnek. Aztán fontos arra szintén kilyukadnunk, hogy a filmes rendezőink keze nyoma folyton érezhető, merthogy a beidegződéseik azért rányomják a jelleget az adott részre, szerintem ez érzékelhető volt itt is. Emocionális dolgokat kerülték, és inkább a kütyükre, az eszközökre, virtuális jellegekre igyekeztek fókuszálni. Főgenyó szerepét felejthetőnek éreztem, hasonlóan vékonynak bizonyult, mint az 1962-es Dr. No nevezetű alkotásban. Ám vita sem férhet ahhoz, hogy érdemes lecsücsülni hozzá.

Kanapé New Yorkban - Vélemények

2022-03-15 16:43.15

Egy francia-belga-német mozi, ami főként New Yorkban játszódik. Melyet tulajdonképpen a színészi játék tart életben. William Hurttel (Nyugodjon Békében) az egyik főszerepben, a másik pedig Juliette Binoche. Hurt a tehetős terapeuta, a pszichoanalitikus, akihez számtalan beteg jár kibeszélni problémáit, amik nyomják a lelküket. Ám ő egyszer csak elutazik Párizs sivárabb negyedébe kikapcsolódni, és egy ismeretlen nőszemély fogja betölteni a New York-i házában lévő állását, aki művészi tulajdonságokkal van inkább megáldva, hiszen klasszikus zenehallgatása is erre utal. Ne egy kulipintyóra gondoljál, hanem egy szállodai kéglire. Ezzel összekavarodnak a dolgok, mert az ipse bizony nem tud arról, hogy bitorolják szerepét, addig, amíg ki nem deríti az igazságot. Juliette állja a sarat és szüntelenül fogadja a vendégeket titkárnőjével együtt, akik ledőlnek a kanapéra, aztán elkezdenek mesélni az ügyes-bajos magánéletükről némi lóvé jóvoltából. Aztán fordul a kocka, mivelhogy szakemberünk fog tanácsért bandukolni a női álterapeutához. És ez az egyik remek kis csavarja az egésznek, hogy ebből az érdekes felállásból ugyan mi fog majd kisülni. Sigmund Freudnak a könyveit próbálja magába szívni felkészülés gyanánt, mivel elég illetlenül érzi magát a tanácsadások során.. Áhhh de jó volt az eső hatását a Central Parkban magamon érezni, a levegőt, a madarak csiripelését, a tavasz jellegét- elvitt picikét magával. Erre jön rá, a Brooklyn Bridge szürkületi fényei, mintha európaibbá tenné a betondzsungel légkörét- nekem olyan volt. Még valami, a repülőtéri terminál megvilágítása is milyen hangulatosan nézett ki Dietrich Lohmann operatőrnek köszönhetően - ezek klappoltak ebben a moziban. Mondom, az amerikai helyszínre rátelepszik az európai íz, és így már mindjárt mássá válik a leányzó fekvése. Mellette a színészeken van a megoldandó lecke, amit sikeresen abszolválnak. Sokat nem érdemes csámcsogni rajta, délutáni matinénak ajánlott.

A gyilkos szalamandra - Vélemények

2022-03-13 11:22.25

Lájtos. A gyilkos szalamandra Peter Zinner rendezésében, Franco Neroval a főszerepben. Aki a Matucci névre hallgató nyomozót alakítja, és fel szeretne göngyölíteni egy ügyet, olyan ügyet, melyet nehéz megfejteni, mely elég kiszámíthatatlan mezsgyéken halad. És Neroról elmondhatjuk, hogy ez idő tájt bizony tömegszámra ontotta magából ezeket a középszintű műveket, itt is ez kukucskál be nekünk. Nyolcvanas évek elei nem túl izgalmas krimiről van szó, ami betekintést enged a fasizmus mozgalmába is. A másik ékes színészt sem szabad kihagyni a felsorolásból, az öregedő Anthony Quinnt. És egy gyönyörű nővel megspékelve mindez, az osztrák-amerikai származású színésznővel, Sybil Danninggel, aki Francoval mozog végig az egész film során, akit főhősünk kismadárnak becéz. Helyszínek jók, Olaszország, e mellett a svájci hegyoldalas nyaralókba is bepillantást nyerünk, és a divat városába, Milánóba, és Velencébe úgyszintén- tesz rá némiféle nemzetre illő jellegzetességet, azokkal a bevillantott képekkel. Lesznek galibák a nyomozás alkalmával, nem megy minden olyan simán, Matuccinak menekülnie is muszáj, elzárkózik a világ elől, érdekes mondat hangzik el a szájából, mikor kényszerszabira küldik, mivelhogy belekotnyeleskedik a hatalmasak dolgába. Ilyet mond: El vagyok szigetelve és sebezhető vagyok. Igen, ott elkezd kicsit megtörni, de akad egy rendes ipse, aki jobb kezét nyújtja felé, és segít neki. Szóval, a nyomozónk visszamászik újra Olaszba, és szembeszáll a bűnözőkkel, felveszi velük a csatát. Agyalnia kell, sokat szükséges jártatnia az agytekervényeit, hogy kiderítse mi is az ábra a bűntények kapcsán. A szimfóniák hangulatosak, érzelmesek a jelenetek alatt, rányom egy bélyeget, ezzel jobban átérezzük a felekre irányuló nyomást. Ja, és Claudia Cardinale és betoppan úgy 1 órahossza után, jó volt látni feltűnését röpke időre. Békanyálon, de nézhető kategóriácskáról beszélünk.

Széplány ajándékba - Vélemények

2022-03-09 16:05.28

Kiváló komédia. Ami nem akar többnek látszani, mint ami. Michel Lang rendezte ezt a könnyed, visszafogott humorral megáldott francia-olasz nemzetiségű darabot, melyen a Louis De Funés féle moziknak hatását is lehet érezni, amik hasonló jellemvonásokkal működtek. Két etalon főszereplővel a porondon, főleg az első nevet lehetne nagybetűvel írni, mivelhogy rá lett építve szinte az egész mozi, akit Pierre Mondynak nevezünk, hajdan géniuszi vonásokkal bírt ez a köpcös fickó, és ebben az egy óra negyven percben pedig szemlátomást minden mozzanatában lubickolt, bolondos énjével megkoronázta a látottakat. A sztori is érdekességbe kezd burkolózni, azzal, hogy a konklúziókat levonva milyen pillanatnyi kalandok, élvezetek, élmények szükségesek ahhoz, hogy végül önmagadat ki tudd cserélni, és ezzel akár egy kapcsolatot fel lehessen újra éleszteni, utána megmenteni. Egy feldicsőített, nyugdíjba vonuló bankigazgatóról szól a történet, akinek ellaposodott már a házassága, nem leli örömét benne, később a semmiből az utazása során megismerkedik egy szemrevaló előkelő nővel, akivel kezdenek úgy összehangolódni, hogy ennek hatására ez a házsártos banki ipse újjászületik, a mennyországban kezdi érezni magát. Annyira egy hullámhosszra kerülnek útitársával, hogy közös lakosztályban töltik az idejüket, Ritz hotel színvonalú hodályra gondolj. Együtt mennek vásárolni, kéz a kézben töltődnek fel vakációjuk alatt. Ráadásul még este eltáncikálják a két emblematikus musicalistentől, Fred Astairetől és Ginger Rogerstől az egyik produkciójukat- lapozd fel őket, semmi görcs nem volt a mozgásukban, makulátlan folyékonysággal lépkedtek- micsoda összehangolt mozgásműveltséggel rendelkeztek. Figyeltem szereplőinket, és szembesültem azzal, hogy Mondy milyen gálánsan, beleérzően vezette partnerét. Előtte felemelő volt látni az állomás kavalkádját, a vonatozást, a zötykölődést, azokkal a vonaton lévő kabinokkal, a 80-as évek régiességével megfűszerezve, mert akárhogy is nézzük, bizony abban is van valamiféle varázs. Elmondhatjuk, hogy ez a kettő szereplő lett központba állítva, az ő párbeszédeik, helyzeteik adagolják számunkra a gondtalan kikapcsolódást. Clio Goldsmith-el a másik élen, micsoda alakkal bírt korszakában ez a spiné, milyen testtel rendelkezett, mikor szétterült azon a hatalmas ágyon, akkor szemrevételezhettük idomait. Mégsem kapott sok „A” listás szerepet, inkább erotikusabb töltetű kisebb alkotásokra irkált alá, abból élt, amit kapott a Jóistentől- lehet valahol rajta ezért pálcát törni, de én nem bánom, mert ide szörnyen illett. És amúgy hozzáteszem, hogy meglepetésre színészileg is remek módon adta alá a lovat Pierrenek. Továbbá, akit muszáj megemlíteni, az nem más, mint a legendás olasz színésznő, a tunéziai születésű szépség, Claudia Cardinale, aki hiába kezdett már idősödni, 44 évesen játszott, mégis mindig is volt JELENLÉTE a képernyőn. Bár itt vissza lett szorítva szerepe, csak a végére kapott fókuszt, de milyen jól tették, hogy engedték kibontakozni, mivelhogy megmutathatta, hogy mi rejlik valójában benne. A finálé perceiben megcsillogtathatta a nőies külső adottságain túl a színészi vénáját- az utolsó felvonásban láthattad, hogy miért is titulálták annak akinek. És figyelem, aztán a közepétől erre a filmre megérkezik az ámulatba illő helyszín, ami Olaszország északi régiójába kalauzol el minket, azon belül is a turizmus fellegvárába, a csodás Velencébe. Gigantikusan mutat a táj, a Szent Márk tér nyüzsijével, esti fények szintúgy, direkt vették még a turistákat is, ahogy fotózkodnak, azért, hogy minél valósabb képet kapjunk a város légköréről. Majd erre leginkább rásrófol az, amikor a hotelből kinéz Clio, a napsütötte kikötő, a tenger tárul szemünk elé, a velencei gondolázás, itt nincs elcsalva semmi, mert tényleg ezen a helyszínen forgattak- mintha Te is ott nyaraltál volna velük, valami ilyesféle érzést áraszt beléd és aligha kell több egy ilyen érzésnél. Na és az egyéb üde színfolt, Jacques Francois, tudod az a szemüveges, parókás, minden lében kanál bácsi, azokban a különféle mókás helyzetekben, azzal a szeleburdi kiscsajjal, amiket összehablatyolnak közösen- hát az valami pusztítóan jó, még feljebb tornázták az amúgy is pazarnak mondható perceket. Ha választani kellene az ősidőkből vígjátékot, akkor a Széplány Ajándékba az elsők között szerepelne.

Kuba - Vélemények

2022-03-04 18:58.11

Elviselhető. Sean Connery annyi ilyen középkategóriás filmben szerepelt munkássága során, hogy az ihaj, csak pár példa erre: Az Anderson-magnószalagok, A nyár öt napja, A nagy vonatrablás-(ami persze jó, ám mára már azért elavult) Itt sincs ez másként. Richard Lester különben nem egy kis ívű angol rendező, alkotott a Beatlesről olyan zenés mozikat, amik miatt érdemes a vállát veregetni, mégis ebbe az alkotásba valahogy nem igazán talált bele. Kubát fel lehet vázolni ezzel a szlogennel: Rum, cukor, dohány, ha ebből csak az egyik van meg, már akkor gazdag ember vagy ebben az országban. Az 1950-es évek végére megyünk vissza, a forradalom időszakára, első számú vezetőjére, Fidel Castro miniszterelnökségének éveire, ezt a kort személy szerint én nem annyira éreztem a látottakon, aztán a kémes hatás eléggé gyöngének mondható, amire lehetett volna jobban építeni, ami a sármos Seannak világéletében remekül állt. Ellenben néhol például a gazdagság és nyomor kontrasztját igencsak kézenfekvő módon megvillantja nekünk ez a film, főleg a belső berendezkedésű épületekre lehet ezt elmondani. A környék élethű volt, feltételezhetjük, hogy Kubában forgattak, pedig nem, hanem Spanyolországban vették fel az eseményeket. További erényei a part menti naplementés séta a vörös öltözékű hölgyeménnyel, Brooke Adams-el, az ottani felek közti beszélgetés, a múlt felhozása, újra átélése, visszaemlékezés a 15 évvel ezelőtt történtekre- kis romantika belecsempészése bizony próbálta emelni a nívót, meg is tette, mert jól állt ennek a mozinak. Merényletek olykor valami hihetetlen plasztik módon festettek a képernyőn, ekkor éreztem, hogy az 1979-es Kuba az alsóbb kategóriát acélozza. Sean belekerül természetesen különféle akciózásokba, tankkal szembeni ellenállásokba, amik próbáltak azért hitelesebb képet festeni erről a nehéz háborús időszakról. Mégis mondom ez a két óra hossza túl hosszú ennek a műnek, még valamit ezzel kapcsolatban, Robert Redford is készített később egy hasonló kaliberű mozit, Havanna címmel, mely egyénibb ízének köszönhetően inkább figyelemreméltóbb, mint ez. Nyilván, a búcsú meghatóra sikeredett, kínzó érzés, ahogy Brooke figyeli könnyes szemmel férfiját, és van egy pillanat, mikor Connery kinéz a repülőből, aztán gondolja magában azt, hogy ez máshogy is alakulhatott volna.

Rossz szomszédság - Vélemények

2022-02-23 15:06.19

Komáztam mindkét részét. 2016-ost láttam először, csak aztán ezt. Nincs ebben a vígjátékban semmi kivetnivaló, hiszen fiatalok részére lett megcsinálva, az ő korosztályuk számára lett belőve, serdülőknek, tizenéves sihedereknek, vagy akár olyanoknak, akik el tudják viselni a lazább, felhőtlenebb, bulizósabb mezsgyéken futó eseményeket is, szóval számukra garantálhatja a szórakozást, a gondtalan kikapcsolódást. És nálam tán a második etapja a látottaknak kedvelhetőbbé vált. Tény, sokszor mocskos, könnyelmű ez a komédia, nem a hótiszta beállítottságú egyénekre lett rászabva, tényleg így van, úgy is hat, pontosan ez a célja, erre megy rá ez a másfél óra. Mégis a helyzetek, amikben benne vannak a szereplők, azok egyszerűen mosolyt csaltak arcomra és ennél többet személy szerint nem várok el. Léteznek olyan faintos vágások, nagyítások, ráközelítések, hogy csak néztem, a bulizásnak, a tivornyázásnak belsejét milyen bevillantott képekkel láthatjuk, megfűszerezve egy-két jó zenei egyveleggel máris pluszt dob az egészre, és valahogy ezeket kiszámíthatatlanul kapjuk- rohadt jól állt például Efronnak a későbbi részben, mikor inalása közben ráközelít a kamera ijedt tekintetére- pusztító volt látni. Továbbá kérem szépen, a színészek sokat tesznek a nézhetőséghez, mert nem alszik meg a tej a szájukban, nyomniuk kell, alakítaniuk, nincsenek üres járatban. Rose Byrne-nel a piedesztálon, aki ezekben a családi összejöveteles, kibeszélős, oda-vissza való dumcsizós szerepekben sziporkázik, és görcs nélkül nyomja a vakert, ami több mint pazarul áll számára. Ezzel a pocakos, szakállas, szemüveges párjával együtt hogy összehangolódtak! Seth Rogennek sem kellett a szomszédba mennie, hogy bedobjon pár jóféle szövegfordulatot. Hihetetlen szitukba keverednek gyerekükkel egyetemben, és ők az egyik motorjai ennek a mozinak. Ezt követően mellettük érkezik a fiatal brigád, a frissítés, ennek a kornak ékes képviselői, akik a szomszédban vernek tanyát, ők lesznek később a rossz szomszédok, mivelhogy nem bírnak magukkal, folyton eget rengető, zajos partikat szerveznek. Igen, zajosakat, a zaj egy idő után kiboríthatja teljesen az embert, akkora házibulikat csinálnak, hogy odatódul ez egész fiatalság, ezért összetűzésbe keveredik ez a két korosztály egymással. Jön a fiúbrigád élére a szálkás testfelépítésű brigádfőnök, Zac Efron, aki akármilyen korosztálybeli lazafiús vetélytársát meghazudtolja színészileg, így például vélekedésem szerint Taylor Lautnert is - lehet nincs igazam, ám a csajok biztosan jobban tudnának erről mesélgetni. Hozza, amiket összeszedett a színésztanodában, még érzéseket is képes közvetíteni, amiket elhittem. És vannak remek kis benyögései, amiken csak pislogtam egyet. A tinibálvány skatulyából kitörni próbál, ez nehéz feladat, mégis dicsérendő, hogy megbirkózik ezzel. Azért ha ránézünk, látjuk, miszerint már ő sem lesz sokkal frissebb, aztán valahogy azt érzem rajta, hogy billeg az aktorra jellemző komolyság és a mókás figura énje között, állandóan inog a kettő mezsgyéjén, de ezzel sincsen gondom, bár sokak belekötnének ebbe. Elmondhatjuk, hogy mégsem lett ez a filmje valami népszerű, olyan hangosnak sem mondható, amiről ez a generáció folyton beszélne. Ellenben gondolj vissza, vagy lapozz utána, hogy a High School Musicallel mekkorát aratott ez a csávó, milyen nézettséget hozott neki, és akkor minden kiscsaj érte volt oda. Mi több, Efron nemcsak tipegni, hanem még táncolni is bizony tudott, volt mozgáskultúrája. Na de hol vagyunk már ettől, mennek az idők, ő is joggal többféle fronton szeretné kipróbálni magát. De a fővonal ez a kategória szerintem számára, és nem is muszáj feltétlenül ettől elrugaszkodnia, mivelhogy ez zsigerből passzol hozzá. Végig fenntartotta figyelmemet ez a film, pedig őszinte leszek, semmit nem vártam el ettől a komikumtól. Lehet benne hibákat találni, mindenbe lehet, de nem érdekel, mert jól elvoltam vele nézése közben, és mondom, a második rendezés szintén oda lett pirítva, az is hozza nálam ugyanezt a szintet.

Élőben Bagdadból - Vélemények

2022-02-14 16:01.38

A tudósítások terepi szemléjének kulisszái. Mick Jackson rendezése, mely betekintést szán nekünk az iraki mozgalmakba, háborús tudósításokon keresztül, a tudósítók izzasztó helyzeteibe, mindennapi munkájába. A hírek hajhászásába, egy csapat bevetése kerül terítékre, a CNN- csatornáé, minél kézenfekvőbb, komolyabb sztorikat tudjanak kicsiholni, ami nagyobb hatást gyakorol majd nézőjére. Különböző technikai kütyük segítségével dolgoznak, melyek még csak a 90-es évek vívmányait acélozzák, így a Tv szerepének jelentősége elsődleges média közvetítő szempontból elengedhetetlen. A vetélytársak szintúgy bekerülnek, a többi csatorna megjelenése, példaként: CBS- akik olykor ellopják a másiknak az anyagát. Ki milyen gyorsan képes egy adott hírre lecsapni, egy ad hoc helyzetet hogyan tudsz megoldani- fontos a leleményesség használata ebben az iparban. És hogy mit adsz le a televízióban, nem lehet mindent leadni, van egy határvonal, ezt vagy átmered lépni vagy nem- ezeket is érinti ez a film. Médiatagok kicsit tompák, és a látottak is vontatottak. Michael Keatonnak lehetnek akármilyen óriási fellépései, robbanékony belépései- Bizony vannak! Ám egymaga ebből még ő is nehezen képes kivarázsolni olyat, hogy az igencsak a képernyőhöz szegezzen, mentségére szólva ez nem az ő vétke. Megnyerő volt látni Helena Bonham Cartert, aki még mindig színésznőre jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. Ám valahogy úgy éreztem sok a belső világa az egésznek, ami nem szolgál akkora érdekességgel, ezzel szemben a szereplők személyiségének kibontása vissza van szorítva, enyhén érinti a bennük lezajló folyamatokat. Még ha ezt valahol megértem, mivelhogy a folytonos pörgésben illő tárgyilagosabban kezelned a rád nehezedő feladatokat, plusz, a hírhajhászásra van fektetve a hangsúly. Háború borzalmai egy-két villantásban képre kerülnek, olyan formában, mint ahogy az életben is zajlani szokott, nem ferdítgették el ezeknek képeit. A felvételek, a felvevő készülékek forognak, mikor az érintetteket interjúvolják. A médiacsapat állandó hajtásban van, és láthatjuk, miszerint veszélynek vannak kitéve egy ilyen helyen, mi több, az életükkel játszanak-, ezzel szembesülhetünk mi is. A fő interjúalany, Szaddám Huszein, az ő megnyerése a célja a csapatnak, akit csak lépésről-lépésre lehet megnyerni. Megjegyezném azt, hogy érkezéseinek pillanatai jók voltak, érezni lehetett az egész jelenetben azt, hogy nem babra megy a játék. Ám a percek elteltével Mick munkája a végső háborút leszámítva egyhangú, egy mederben folyik, nincs akkora íve az egésznek, így hát a konzekvenciákat levonva egyszeri szemrevételezésre alkalmas.

Bruce Greenwood - Vélemények

2022-02-11 15:47.23

Az egyik legkedvesebb filmje. Úgy mondva, hogy Bruce Greenwood munkássága elkerült azért engemet. Szerepelt több mint száz filmben, személye szerves részét képezte mindig is ennek a szakmának, de igazán sosem tartozott a felfuttatott sztárok közé, mivelhogy nem egy sztáralkat. Csak szép csendben, visszafogottan, háttérben működött közre számtalan moziban, többször negatív karaktert is magára öltött, hozzáteszem elég hitelesen hozta. Another Chance egy romantikus film, keverve utópisztikus jellegekkel, bevágásokkal. Bruce egy filmezésben dolgozó sorozatcsillagot alakít, aki sok csajjal flörtöl, hajt rájuk, ez mozgatja fantáziáját- elmondható róla, hogy laza életvitelt él. Folyton a Rockynak hívott fehér kutyájával lóg, ő az egyetlen biztos pont számára, őt viszi magával mindenhová. Éjszakánként furcsa álmok gyötrik, ezek kavargatják fel lelkiállapotát. Közben John Ripley néven szerepel, sorra különböző forgatásokra hívják. Egy szép napon meglátja álmai nőjét, a part menti molinón tűnik fel először, ezért kisvártatva felkeresi, megismerkednek egymással, majd a bonyodalmak ellenére szerelem kezd szövődni közöttük, még a családi farmjára is elviszi kiszemeltjét, ahol gondtalanabb perceket töltenek együtt, később közös képüket a saját falára teszi ki emlékként. Az idilli pillanatok után beüt a krach, mert hát az ördög, a kísértés a férfi körül lebeg, ez lesz a veszte, mivelhogy behálózza direkt egy másik csaj, ezért szakítanak szerelmével. Aztán az évek múlnak, egyre süllyed lefelé, megkapjuk lecsúszásának, töréseinek pillanatait. Továbbra is csajozik, szépségversenyekre jár, szükséges fenntartania a külső látszatot, de régi vágyáról, Jackieről ábrándozik, ám ő megközelíthetetlen, elérhetetlen számára. Közben a filmezésben John válságba kerül, nem kap szerepeket, már végül lakbérre sem futja, annyira szétőrlődik, felmorzsolódik a történések következtében. Kapunk mélyebb hanghatásokat Ron Bloomtól, melyet rátelepszenek erre a tizedrangúnak jegyzett mozira, valahol lehet igaznak mondani ezeket az állításokat. Ám ennek az alkotásnak mégis van szíve, hite, reménye, mely nézése közben magával ragadhat. Greenwood ekkor még fiatalnak számított, jól tudta hozni a hősszerelmes férfit, aki nyomára bukkan a végén Jackiere. Elkezd felemelkedni, kezdi magát újra jó bőrben érezni, kiírja a szöveget arra az orbitális útszéli felületre, és ordítja, hogy MEGVÁLTOZTAM! Plusz, sárkányrepülővel ereszkedik, szállingózik lefelé a homokos partra- mekkora megoldások lakoztak benne. Mint mi fiatalabb éveinkben, fegyverünk a folytonos lelkesedésünk, inspirációnk, rajongásunk volt valami/valaki iránt, aztán lelassulunk, belefásulunk, szürkévé válunk a mindennapokban, és ezek sodrása elvisz minket negatívabb irányba. Dióhéjban számomra valami ilyesmire lavírozik rá a fentebb taglalt alkotás.

Címlaplányok halála - Vélemények

2022-02-09 17:40.18

Címlapfotós spinék bevetésen. James A. Contner híres televíziós operatőr egy feledésbe merülő bűnügyi mozival lepte meg akkor közönségét. Modellcsajokról szól, akik elbandukolnak egy külön szigetre, hogy minél élvezetesebb képeket készítsenek róluk. Az egész stábbal való közreműködésüket láthatjuk képernyőn, miként, hogyan mozognak a fényképészek előtt. Milyen beállásokat, pózokat, mozdulatokat csinálnak egy sikeres fotósorozat véghezviteléhez. Fárasztó munka, bizony az, érezzük, amikor egésznap kint vagy terepen és csinálnak rólad több száz képet különböző beállásokban. Kívülről felüdülésnek, édes semmittevésnek tűnik, de századjára is jópofát vágnod ehhez, hát szerintem nem egyszerű feladat. Maga a környezet emel még egyet a látottakon, hogy minél csábítóbb képek készüljenek ezekről a két lábon járó formás egyedekről. Például: a sziklás part, a vízesés, meredek dombtető hozzájárul mindehhez. A csapatnak van egy női kapitánya, akit a brazil származású, mindig határozott Jennifer O'Neill alakít, aki persze külsőben sincs éppen eljutva, bár itt senkire nem lehet ezt mondani, mivelhogy mindenki formássággal, odaillő kinézettel bír, és akkor még nem szóltam semmit. Na szóval, ő tartja egybe topmodelljeit, a napi teendők alkalmával felügyeli munkájukat, minden percben ott sertepertél körülöttük, segíti őket, e közben éjszakánként furcsa, rémisztő álmok gyötrik, amiktől nem képes szabadulni. Ő fölött csak egy személy áll, a szalmakalapos, sikeréhes nagyúr, Rex, aki folyton vezényli stábját, és önös érdeke miatt képes felrúgni a normákat, fogalmazzunk úgy: Nem hatják meg komolyabban a tragikus esetek sem. Komoly hírverést és gázsit akar a magazinjával elérni, ezért fontos a pazar megvilágítással ellátott fotósorozat, és az, hogy akármi történik, de ne hagyja abba a lányokkal való forgatást. Cudar dolog kezdi felütni fejét, a csajszik sorra balesetet kezdenek szenvedni. Ám Rexet, az atyaúristent, a mindenséget semmi nem tántorítja el, és tovább folytatja küldetését. Mikor már óriási a baj, és le kellene állni, akkor sem teszi. Nem érdekli a lányok testi épsége, hanem csakis az öncélú indíttatása hajtja. Csordogál szép lassan ez a film, a csajszik szerepe nincs cizellálva, nincs kifaragva, nyilván, minek is lenne, mikor nap mint nap a napos parton fotózgatják testecskéjüket- akkora színészi játékok nem villannak be, merthogy nem ez kapja a vezérfonalat. De Rexnek kellett volna jobban belemennie a lányokkal való afférokba, flörtölésekbe, erotikusabb szegmensekbe, vagy csak pusztán abba, hogy párbeszédekben, jelenetekben fejtsék ki személyét, mert összességében vékonynak éreztem színrelépéseit. Ezzel szemben azt érzékelteti ez a mozi, hogy valaki a háttérben szedi a női áldozatokat, de nem tudunk semmi pontosat ezekről az esetekről, pillanatképek villannak be a sejtelmes tettesről. Ezért képes az egész továbbra is fenntartani kíváncsiságunkat. Mindegyik csaj eltűnik, mi több, majdhogynem a stáb összes tagja otthagyja fogát. Végére már csak a valódi természetesség, a kecses alakú, Angel marad, uhhh a fekete bikinis fotózása alatt, vagy amikor zuhanyozik kabinjában, ám a függöny el van húzva és te csak testének árnyékát látod- azt de jól megcsinálták, de egyben volt ez a csajszi ez idő tájt! Ugye-ugye a fejek, fejben is acélosan mutatkozik, tán ő bírja legtovább tartani magát mentálisan. Nem zuhan meg totálisan a halálesetek ellenére sem, hanem folytatja tovább munkáját, ami külsőségeinek kidomborítására irányul. Elmondható a többiekről az, hogy lassacskán felőrlődnek, aztán a végkifejlet máshogy festi le a történteket, merőben másnak. Még kitérnék arra, hogy a zenék nem elég jól érkeznek meg az adott fotózásos részekhez, ezek borzasztóan kellettek volna, de nem úgy kaptam, ahogy vártam. A fináléban jön a csavar, aminek jönnie kell. Ott kristályosodik ki, hogy ki az elkövető, mire ment ki ez a hajcihő. Contner nem lett ennek a műfajnak a csimborasszója, imdb-n kapott valami 4 körüli osztályzatot a 10-ből, akkor gondolhatod. Szóval különösebb truvájnak számító dolgokat nem akarok bemesélni ebbe a filmbe, mert nincsenek, de egyszeri megtekintésre úgy vélem alkalmas.

Tökös tekés - Vélemények

2022-02-08 14:11.21

Bevallom, hogy mára már azért sokat kopott ez a vígjáték. Farrelly tesók alkotása 1996-ból a Tökös Tekés, akikhez a Dumb és Dumber - Dilibogyók is tartoznak. Nálam az utóbbinak írt jóval jobban sikerült, pedig itt szintén utazásos keretek között zajló történések ficcennek be. Mégis Jim Carrey és Jeff Daniels kézenfekvőbb, szórakoztatóbb szitukban voltak benne, és párbeszédekben, poénosabb helyzetekben ütősebbnek bizonyultak, no meg az aspeni táj dobott az egészen, de még milyet. Farrellyék féle necces részeket, melyeket sokan firtatták, ezeket annyira nem éreztem alpárinak, csak gondolj bele, hogy jelenleg mennyi ilyen jellegű szemét lát napvilágot. Igaz, olyan sok se volt ezekből a neccesebb témákból. Meglepődésemre személy szerint én többel számoltam volna, kevésre engedték ezt a vonalat rendezőink. Ám a színészek nem rosszak, Woody Harrelson köré lett építve az egész sztori, aki általában ezeket az együgyűbb szerepeket érzi magáénak. Egy híres tekést alakít, akit aztán baleset ér, megsérül a keze, ezért abba kell hagynia a játékot, csüggedések, tépelődések után edzőnek áll, felkarol egy vidéki amist, őt a Daniels utánzat Randy Quaid alakítja, akiből kinézi, miszerint a jövő bajnoka lehet. Vele együtt utaznak, kalandokba, bonyeszosabb szitukba keverednek, lovét próbálnak szerezni, azért, hogy a híres bowling bajnokságon elinduljanak, mely a fényekkel elárasztott Renoban zajlik le. Hozzájuk szegődik az isteni testű, az erotikus vonzerejű, Vanessa Angel, aki lejátszogat majdhogynem mindenkit, és nemcsak külsőben volt number one (hozzáteszem még ma is párductestű!), hanem eléggé be tudott lépni azokba a párbeszédekbe is bizony. És a főellenfél szerepében pedig láthatjuk Bill Murrayt, a végső összecsapásban voltak viccesebb percei, nem zavartatta magát a kamera előtt, és ez jól állt neki, pár pillanat alatt komolyabbakat hengerelt, mint a többiek. Farrellyék tartják végig ezt a road köntösben futó mozit, mely adagol az egészbe némi hangulatot, léteznek gyöngécskének sem mondható számok, sőt, 1972-ből, I Saw The Light- Todd Rundgren éneklésében- érzed e közben a gondtalanság mámorító érzését. E mellett felcsendül a bárokban pár pulzálóbb ütem, Angel csücsülése, merengése közben hallható ez. Bowlingpálya ábrázolása, ahogy egyszerre indítják el a mozgást- kiválóan ábrázolták. A vége mer picit más lenni, elüt a sablonosságtól, bár ki ne cserélt volna Roy Munson helyzetével, mert amik igazán értékek azokat képes volt bevonzani, magához ragadni, a többi meg csak konfetti. Szóval, akadnak egysíkúbb percek, valahogy akkora szórakozást, élményfaktort sem kínál ez a komikum, mégis a korszak ráspékel egyet, ezért rosszat felróni rá úgy érzem, miszerint nem lenne ildomos.

Volt egyszer egy Hollywood - Vélemények

2022-02-05 15:00.26

Tarantino elkalandozott a szívéhez közel álló korba. Összehívta szupercsillagjait, favorizált sztárjait, aztán csinált velük némi visszatekintéssel járó időutazást, mely bekalauzol minket a színészek forgatásaiba, mindennapjaiba, szóval a régi Hollywood világába. Nálam egy vérlázítóbb hibája van ennek mesélésnek, a jó fenébe bele, hogy helyenként mennyire unalmas, tempótlan, erre jön az a meglátásom, hogy a 60-as évek vége, 70-es évek eleje igencsak messze volt, még leheletnyivel annál is messzebb, és ezt beadni a mai nemzedéknek, napjaink fiatalságának, hát nem egyszerű dolog, szerintem nekik sem volt könnyű ezzel birokra kelniük. Quentin igyekszik sajátságos stílusához mért lenni, ám feltehetjük azt a kérdést, hol vagyunk már a Ponyvaregénytől, a kiköpötten ütős szövegektől, tanításoktól, mondanivalótól- a mára már legendás párbeszédektől, még ha eme alkotása merőben másba enged nekünk betekintést, de akkor is na. A színészágyúk össze vannak eresztve, elérkezik a várva várt pillanat: egy képen DiCaprio és Brad Pitt, akik előtte azért nem voltak ekkora puszipajtások, de itt vállveregető módon egész jól elbratyiznak egymással. Pitt a dublőrje, a komornyikja, a szerelője, egyszóval mindenese a főhős pisztolyforgatónak. Caprio karaktere a westernhős negatív figurájába mártózik bele, ebből szeretne majd kitörni, Al Pacino szavai adnak neki instrukciót: ha folyton rosszfiút játszol, akkor végérvényesen úgy fognak elkönyvelni téged- ez pszichológia, biz a mester újfent beletrafált. Tehát variál egyet ezen főhősünk, és egy újabb stábbal kezd el dolgozni. Sír, sokat sírdogál, elég kilátástalan helyzetben látja jövőjét. A nehéz színészélet forszírozása ugyancsak szembetűnőbb teret kap, ki milyen szerepre hivatott, az ismeretség előnyeivel, szövegtanulás nehézségeivel szembesülhetünk. Leonardon olykor azt éreztem, hogy valami makett felüdülés ez a mozi számára, haláli beerősítéseket, monológokat nem kellett abszolválnia, bár néha megvillantotta képességeit, ám összességében elveszett a színésziskola forgatagában. Aztán úgy a semmi közepette megjelenik egy biztos pont, Kurt Russell, aki így idősödve is előszeretettel pofátlankodja be magát a mostani mozikba, nem is teszi rosszul, mert akármilyen gyűrött arcú Pittnek mattot tud még mindig adni. És nem rosszindulatból írok ilyen könnyelműen, hanem mert maga a movie is valamilyen szinten olykor egy paródiára hasonlít, gondolok itt Bruce Lee kifigurázására, aki Katot alakít, Zöld Darázs nevű sorozatban hívták így. Ja és kinek adott kungfu leckéket, filozófiai tanításokat szabadidejében, annak a hajdani belevaló csávónak, akit Steve McQueennek nevezünk. Továbbá elmondható, hogy nem ez a bemutatott korszak lesz az, amire elsőre feltesszük kezünket. Mivelhogy több mint ötven évre tekintünk vissza, ezzel nem is lenne gondocska, de ezt nehezen sikerült Tarantinonak meglovagolnia, hogy szórakoztató, figyelemreméltó, lefoglaló tulajdonságokkal bírjon. Pörögnek a percek, bocs, inkább lassítva vánszorognak, érdemleges mozzanatok alig akadnak. Sztárok a képernyőn végig, de valahogy senki sem az igazi, senki nem veti bele magát ebbe a játékba. És hiába igyekezett rendezőnk idevarázsolni a korszakra illő miliőt azokkal az izomautókkal, hippi lányokkal- aláírom, hogy voltak pillanatok, mikor éreztem ennek lenyomatát, főleg a vége felé, ám engem valahogy nem ejtett rabul. Nem tudta úgy igazán lenyomnia bennem delejesebb feelingjét, amit a régi ilyen filmek bizony tudtak, sőt, mai napig tudnak és képviselnek. Így hát ez marad egyszer nézősnek.

Baywatch (sorozat) - Vélemények

2022-02-04 10:24.23

Értelek, hogy mire akarsz kilyukadni. Hétköznapibb énnel rendelkezett Pamela az elején, mivelhogy akkor még nem futott be, hírneve is háttérbe volt szorítva, nem volt akkora közismertsége, dolgoznia kellet a figyelemért, azért, hogy majd a későbbiekben Vip kártyával lépjen be szinte bárhová. Aztán kezdett egyre inkább reflektorba kerülni, beindulni a szekere, megcsapta őt a hírnév, és oly fiatalon, hogy valljuk be ezt nehezen tudta kezelni, botrányosabb vizekre is beevezett, ha éppen úgy hozta a helyzet. És igazat adok a természetességét érintően, mely később picikét átesett a ló túloldalára, pont azt a naturalistább vonást irtotta ki magából, mely elején bizony mégis jellemezte. Ám mikor otthagyta a sorozatot, utána sem találtak ekkora női ideált, mivelhogy ő fényéveiben ezt testesítette meg- nemcsak én nyilatkoztam így, hanem temérdeken ezt állították. Csak hát mondjuk ki azt is, hogy ott a közepe felé maga a történet és a forgatókönyv egyre gyatrábbá, egyhangúbbá vált, meg, mint írtam más irányzatok kezdtek működni, előtérbe helyeződni. Az is egy faktum, hogy 242 epizódon keresztül folyton a parton lévő mentéseket mutatni, ez az azért egy idő után egyhangú, így okosan többször próbáltak ez ellen tenni, tehát bevitték a szereplőket szárazföldi, kalandosabb epizódokba is, amik ugyancsak szolgálták az akciódúsabb eseményeket. De még így is a beach folyton központban volt, mivelhogy erről szólt papíron a széria, ezt a vezérvonalat nem lehetett kikerülni, amivel nekem gondjaim nem akadtak, ám többeknek igen. Elárulom, hogy csomó jelenetet nem az óceánban forgattak, hanem egy erre kijelölt medencében, ahol statiszták kavargatták fel a vizet, hogy minél élethűbb megvilágítással bírjon. Főleg a merülésekre gondolok, mivelhogy a víz gyakran opálos, zavaros, sekélyes volt, az alja tiszta sötét, mocsaras, és nem olyan kristálytiszta, mint amilyet mi nézők láttunk. Ebből kifolyólag meg kellett oldani, hogy tisztán láthatóvá váljon a víz alatt történő kimentés. Ám akadt olyan alkalom, mikor a parttól több száz méterre ténykedtek, csakhogy ez nem volt észrevehető, mivel felvételen gyakorta a part elejét mutatták, ahogy a vízimentők hozzák ki a bajbajutottakat- ügyesen volt szükséges megvágni a részeket, hogy ez ne legyen feltűnő. Alexandra Paul mesélte, miszerint a színészek tudtak úszni, nem volt gondjuk az uszizással, bár személy szerint mindegyik csajra azért lehet nem bíztam volna rá az életemet, de amit vállaltak azt meg tudták csinálni, maximum olykor besegített nekik pár erre jól szakosodott kolléga. Például Michael Newman (Newmienak becézték), aki a valóságban is vízimentő volt, kicsit kelletlenebbül, megszeppenve mutatkozott a kamera előtt. Képzeletbeli színésziskolájának ékes képviselőjének nem mondtam volna, és Hamlet féle sírós jelenetsort sem aggattam volna rá, hogy játssza el. Ezzel szemben a sok felfuttatott lifeguard csajt oda-vissza verte rátermettségével. A másik pedig az, hogy nem mindig volt fenékig tejfel az időjárás, a hidegebb, szelesebb, borúsabb időben is forgattak, a hideg vízben is muszáj volt csobbannod, mikor azt vezényelték. Visszatérve, többen írták, rendezték az epizódokat, nemcsak Michael Berk és Douglas Schwartz ötleteiből, tollából merítettek ihletet, dolgoztak többféle televíziós producerrel, rendezővel, akik számtalan részben hozzájárultak a látottakhoz. Ám Hasselhoff mondta, miszerint még így is tátongó űrök voltak, ezért a fennmaradt időt klipekkel, zenékkel, vendégsztárokkal pótolták ki, személy szerint nálam ászok voltak ebben- hihetetlen löketet adtak pár odaillő nüanszal ennek a szériának. Ám azokat is megértem, akik többet vártak, mivelhogy ha a partot nyomatod folyvást, az egy idő után akármennyire csábító, mégis uncsivá válik, minden azzá válhat, ezért felüdüléssel, újítással bírt, mikor másvalami is bekacsintott. Például egy titkosabb köntösben levezényelt bevetés, egy hosszabb hajóút, elkalandozás a természetbe, vagy csak szimplán elrugaszkodni kicsikét a parti klímától. És Hoff felröppentett más ötletet is, miszerint be akart vinni az egészbe egy kis krimiszálat, szerinte ezzel nézhetőbbé, érdekfeszítőbbé váltak volna egyes részek.

2022-02-02 17:11.32

Matt Brody az egyik meghatározó név volt az újonc vízimentők között a hajdani részekben. Akit a francia nemzetiségű srác, David Charvet alakított. Bár először nem akart mentéssel foglalkozni, mivelhogy megvolt mindene, fittyet hányt a világra, nem szerette volna megerőltetni magát olyan dolgokban, amikor mással kell foglalkoznia, más istápolására van szükség, plusz arra fogta az egészet, hogy az úszás az ő sportja, ebben jeleskedik. Később úgy unszolták be, hogy lenne tehetséged a vízimentéshez is. Summert már a válogató előtt ismerte Brody, tudott róla, volt ennek az afférnak előszele, csak a történetben ennek nincs lenyomata. Nicole Eggert 19 évesen került be a Baywatchba, egy haláli aranyos kiscsaj volt a mazsolaszem termetével együtt, előtte még ekkora vízfelületet sem látott, tele volt kétségekkel, majrézással, hogy ténylegesen odavaló e, bevethető e ezen a pályán, abból kifolyólag is mivelhogy testben voltak azért hiányai, később a mellét is megcsináltatta ezért. Azután csak beverekedte magát oszlopos tagként, és helytállt a mentések során. És ez a motoros fickó is igába hajtotta fejét, onnantól kezdve fokozatosan kezdett formálódnia a személyisége, mivelhogy elején öntörvényűnek, kicsapongónak bizonyult, szintúgy, mint a későbbi Baywatch filmben, a ronggyá gyurmázott Zac Efron, aki megmérettetése alkalmával az akadálypályán fél kézzel röhögve ment át. Csak azt nem tudta, hogy a több méteres hullámok még a kigyúrt csávókat is megdobják, sziklaszirthez csapják, ha nem elég tanultak és felkészültek. Aztán meglepetésemre láttam meghatóbb, emberi értékekkel bíróbb jelenetekben is közreműködni, amik jót tettek személyének. Codyval és Mattel is lehet párhuzamot vonni, mivelhogy mindkettejük pályaúszóként versenyzett, aztán úgy ugrottak be az életmentők bagázsába kipróbálni magukat. Stephanie Holden volt Codynak a versenyfelkészítője, edzője, felfedezője. Inspirálta, hitt benne, hogy nemzete bajnoka is lehet belőle, idővel ebből semmi nem lett, mert versenyszituban voltak problémái, elagyalta többször futamait, de arra felettébb jó volt, hogy majd erősítse a teamet. Egyébként Alexandra Paul hivatásos vízimentő volt való életében, e mellett búvárkodott, műugrással is foglalkozott Daviddel egyetemben, és képzeld sokszor maga csinálta meg a többiek helyett a rizikósabb vízben zajló jeleneteket. És a kezdeti lépése Chokachinak az, amikor kimászik az úszómedencéből, felnyomja magát a rajtkőn egy kimerítő tréning után, gördülnek le a vízcseppek a szálkás testéről, megfeszülnek bizony azok a szimmetrikus izmok. Hasonló látásmódot használták a parton sütkérező fürdőrucis csajszikáknál, mikor feszes testüket kenték be naptejjel. De Bakker! Színpadi srácok, kifutófiúk sem voltak ilyen kidolgozottak, arányosak, mint ő, egyszerűen maga volt a megtestesült ARÁNY- benne van a hetedik évad Intrójában ez a szegmens, amiről beszélek. Apropó! A HD-s bevezető azóta is legendás nálam, arra fordítottak munkaidőt, nem szórakozták el, foglalkoztak azzal, hogy kifogástalan megvilágítású legyen. Jimi Jamison - I'm Always Here főcímdala, nagytotálban az emberek hadát, nyüzsijét kapod bevillanva, napsütésben, azt a tumultust, azt a temérdek fürdőzőt, akik a parton kapcsolódnak ki, aztán a vonzó, szemünket csalogató bikinis prédák testére ráfókuszálhatunk, sec perc és jönnek a csapattagok bevetései, vízbe ugrásai, lassított futásainak kiemelése- bődületes hatású és minőségű! Föntről a piros mentőhelikopter cikázik, száguldozik az óceán hullámzására. A süvítő motorcsónakon pedig a parancsnok, a fővezér, maga a szilárdság, a mindenhatóság, Hasselhoff, aki természetesen megkülönböztetett jelzéssel ellátott egyenruhában van, na és úgy elkapták a napsütéses futása közben, hogy komolyan mondom fizikuma is tiszta száraz volt, eléggé alacsony testzsírszázalékkal mutatkozott- tény, miszerint régi ez a bevezető, de még mindig valahogy úgy érzem, hogy beletaláltak.

2022-02-01 18:34.09

Tényleg megátalkodva fogadta a hírt Hoff, mikor közölték vele, hogy Anderson a Baywatch csapatának tagja lesz. Arra hivatkozott, miszerint számtalan gyerek fogja folyamatosan majd skubizni idomait. Valahol lehet igaza volt, ám vélekedésem szerint a forgatások alatt összehangolódtak, később meg is kedvelték egymást. Pam első snittje tudod mi volt ebben a szériában ? Az, amikor a harmadik évadban egy vadregényes, eldugott helyen vadvízi evezést végez, és állítólag nem alkalmaztak dublőrt, ez pedig egy veszélyes mutatvány, mert könnyen felborulhatsz, kisodródhatsz, az áramlat, az örvény elvihet téged, nemcsak evezőtudás, hanem egyensúlyérzék és bátorság is rendeltetik oda. Szóval, a vele szembeni előítéletek ellenére a húszas éveiben nem mondtam volna tehetségtelen, bátortalan csajszikának, és be mert vállalni húzósabb jelenetsorokat is, ha éppen erre volt szükség, ezt kívánták tőle. Nemcsak külsőbeli sokak általi túlzása a vízválasztóvonal nála, hanem az, hogy személy szerint úgy éreztem, miszerint az elején még akarta, törekedett megmutatni színészibb képességeit is, odafigyeltebb produktummal szeretett volna közönség elé lépni, utána már inkább ráment a küllembeli megjelenésre, minél jobban mutasson a kamera előtt. Ja, védelmére legyen szólva, hogy nem utolsó sorban a parton több ezer, több tízezer ember lődörgött napi szinten, halomnyi részecskét a nyaralók hadában vettek fel, tehát elég sokan láthatták őt az idő tájt reflektorfényben tevékenykedni. Úgyhogy ha így nézzük, akkor létfontosságúnak bizonyult az eszement formában való lépkedés az emberek jelenléte előtt. És a Lifeguard csajokra kitérve elmondanám, hogy aki nem nyert a genetikai lottón, azoknak kőkeményen diétázniuk, edzeniük kellett. Kívülről lehetséges, hogy szórakozásnak, magamutogatásnak tűnt az egész. Ám szigorúan betartatták ezt velük, mert hát ott egy színvonal azért szükséges volt, főleg, mikor a testi adottságaidon van az egyik főfókusz, amikor ennyi ember árgus szemekkel figyel akár a képernyő előtt. Nem tudom, talán Nicole Eggert mesélte, hogy megterhelőnek bizonyult ez a diétázás szervezete számára, sőt, sok csajszinak nehezére esett betartania a szigorú táplálkozási követelményeket- azt nyilatkozták, miszerint az egyik leg embert próbálóbb feladattal szembesültek. Bár mint írtam lejjebbi bejegyzéseimben, nekem Andersonnal nem volt akkorácska gondom, mivelhogy Cody Madisonnal akadtak sziporkázóan pazar jelenetek egymás között, napfényben tréningezés a parton, jó kis odaillő zenével megfűszerezve- egyszerűen a mai napig feelinges, mi több, napjainkban ez már a nullával egyenlő. Mely továbbá jól érzékeltette egy fiatalkori gondtalanabb mezsgyéken futó szerelmet. Csakhogy akadt egy súlyosabb bökkenő Pamelával, mivelhogy magánéletbeli cselekedetei árnyalták, mocskolták be őt, kisebbítették, lealacsonyították személyét, számtalanok szemében szálkát szúrt ez a magatartás, mivelhogy rocker csávójával, Tommy Leevel még szexfelvételeket is csináltak együtt tengerparti nyaralásuk alkalmával, amit nyilvánosságra hoztak, ő viszont ezt olyan természetes dolognak vette fel éretlenségéből, fiatalságából adódóan. Azonban nem kell messzire menni, merthogy finomabb, érintőlegesebb formában kétségtelenül magyar viszonylatban is voltak sztárok, közismert emberek, sőt, színészek is, akik némi zseton jóvoltából ledobták a rucit egyes magazinoknak, vagy csak azért mert meg akarták mutatni, hogy vonzóak, csábítóak, élvonalba tartoznak, és ezt a külsőbeli formát ki tudják magukból sajtolni. Mondom, akkor erre a jelenségre több alkalommal volt precedens, gondolok a magazinokban való szereplésekre, fotózásokra, ez akkora biztosítékot sem vert ki a köznépből, ma már ezt inkább becsmérlőbben kezelik, meg nincs is hírértéke, nézettsége közel sem, olyan, mint akkortájt lehetett.

2022-01-31 15:27.27

Hasselhoff ekkor már sztárként csillogott, mivelhogy a Knight Riderrel közismert színésszé vált a 80-as évek közepén, sőt, már-már férfiikonnak mondhatta magát. Magazinok, újságok címlapján, reklámokban szerepelt, sok rajongó csaj volt rá kíváncsi, meg akarták szerezni maguknak. Legjobb éveit taposta, fénykorát, úgy került be a szériába, 37évesen, fitten, magabiztosan, erejének teljében létezett. A való életben volt felesége, úgy hívták, hogy Pamela Bach. A szériában viszont egyedülálló státuszban tetszelgett, fiát, Hobbiet nevelgette, olykor játékosabb formában, bár a kissrác sok fejtörést okozott számára, mivelhogy nehéz volt kordában tartani impulzivitását, konok természetét. David a komolyabb erotikus jeleneteket kerülte, inkább romantikus oldalát hangsúlyozta ki, volt benne méltóság, fűvel-fával nem feküdt le. Amúgy bármilyen helyzetben igazságos királyként kiállt csapatáért, felelősséget vállalt irántuk, az irányítói szerepben ő mondta ki a végső szót. Mintakép lehetett bárkinek, oly példamutató magatartást tanúsított, hogy csak na, és nem lett lámpalázas számtalan közelében szaladgáló top csajszitól, cicababától sem. Egybe tartotta ezt a fiatalos, könnyed erkölcsű, néha-néha elkanászodó brigádot. Egy komolyabb része is volt az egésznek, ők nem hülyéskedhettek munkájukban, mivelhogy hivatásos vízimentőket alakítottak. Emberéletekért voltak felelősek- ezt a szemléletet maguk előtt kellett tartaniuk. Hasselhoffban, A Torony Urában, hihetetlen nyugalom, önuralom lakozott. Muszáj volt marhára jól úsznia, mert sok jelenet a vízben zajlott le, akadt, hogy több száz métert letolt, arra szívnod kell egyet magadon, szükséges edzésben lenned, főleg egy nehéz merüléshez, hogy úgy menjen, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. És amikor mindenki taccson, kimerülés szélén volt, akkor szempillantás alatt ott termett a mester, aki végső esetben sokak meglepetésére herkulesi teljesítményekkel rukkolt elő. Szükséges volt fenntartania az érinthetetlenség látszatát, nem hagyhatta el önmagát, nem puhulhatott el fárasztóbb, kimerítőbb helyzetekben sem, bár néha legszívesebben úgy sírt volna, mint egy csecsemő, de keménynek kellett maradnia, és hát az Ő mellkasánál nem volt erősebb azon a fényes parton! Aztanemjóját! Még később The Rocknak sem volt ilyen gigászi struktúrájú mellizma- ott állnak egymás mellett az egyik fényképen, hesszeld nyugodtan, ha nem hiszed el nekem. Mitch Buchannon szavai sziklaszilárdsággal bírtak, amit mondott az úgy volt, nem ferdítgette, mismásolta el a dolgokat. Kedvelt reggelente a homokos partszakaszon kocogni, mindenki üdvözölte, mi több, tisztelte őt, neki rangja volt a strandon, sehová nem kellett bekönyörögnie magát, hanem bérelt hellyel rendelkezett. Nyilván tudott könnyed, szórakoztatóbb is lenni szabadidejében. Szeretett piknikezni, vakációzni menni, általában kietlenebb, felfedezetlenebb partokra, szigetrészekre, ahová a madár se jár, egy-két udvarias, jómodorú, szemrevaló hölgy társaságában, kulturált keretek között elbeszélgetni velük, viszont megválogatta kit enged magához közel. Sokoldalúsága jóvoltából még a mindennapi életében dalolászott is, Németországban toplistán helyezkedett el, megannyi feldolgozása van, lemezeket adott ki, klipeket csinált, nem is volt olyan rossz például a Falling In Love Again-ben, bár nemzete énekespacsirtája díjat azért lehet nem adtam volna oda neki, ettől függetlenül hallgatható számai vannak.

2022-01-29 14:53.38

Gregory J. Bonann az egyik megalkotója, úttörője ennek a sorozatnak, Michael Berk és Douglas Schwartz mellett. Gregory kezdetben úszó volt, majd hivatásos vízimentő lett, aki 1975-ben végezte el a tanfolyamot, megannyi alkalommal szolgált ebben a státuszban hosszú éveken keresztül, később a tűzoltóságnak is dolgozott. Topanga Beachen, Will Rogers, Venice, Malibu- ezeken a helyeken forgattak számos epizódot is. Nemcsak úgy ad hoc találta ki ezt a projektet, hanem saját tapasztalatát vitte bele. Óriásit húztak ezzel a sorozattal 1989-ben, mivelhogy olyan nézettséget hozott, hogy volt olyan hét, amikor egy milliárdnál is többen nézték a Tv-ben, szerte 145 országban vetítették le több nyelven, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mellyel máig csúcsot tart a Dallas mellett. Bonann sport karrierje mellett a filmkészítésbe is betekintést nyert. Pályája elején sportfilmeket, dokumentumfilmeket csinált olimpiai sportolókról. Különböző stábtagokkal vette körbe magát, akik segítették munkáját, és rendelkezett egy rá jellemző védjeggyel, amit ezek kapcsán tanult meg, az nem más, mint a lassított felvételek alkalmazása. Ezt a fortélyt továbbvitte a Baywatchba, számtalan kezdő snitten ezek a klipszerű lassítások figyelhetők meg, melyet ilyen mértékben se előtte, se utána nem tudtak elkapni. Azokhoz a nyári naplementés megvilágításokhoz kellett az érzéke, sokszor elnyújtott tempóban ment a felvétel, mintha egy videóklipet néznél, ehhez választott egy odaillő zenét. Ezek után több háttérbe szorított alkotáshoz is nevét adta, például a pankrátorok gyöngyszemével, Hulk Hogannal is munkálkodott együtt. Továbbá filantróp hajlamainak köszönhetően létrehozott egy nehéz sorsú gyerekeket megsegítő szervezetet, aminek a neve: A Chance For Children Foundation. Fitness stílusirányzatként kezdett működni, előtérbe helyeződni a 90-es években. Bikinis csajok, modellek, címlapfotós lányok közreműködésével. Idővel a test, a formák, az idomok, a tónusok még inkább központba helyezése. Kellő kamera megvilágítással, minél hatásosabb, szemrevalóbb képet alakítson ki a nézőben. A rekreációs, mozgásos, sőt még a szellemi tevékenységek bemutatása számtalan epizódot foglalt magában, főleg a vízi sportokra battyogtak rá, aminek kulisszáiba mi is betekintést nyerhettünk. Például: Szörfözés, jetskizés, vadvízi evezés, hajózás rejtelmeibe. Szabadtéren végzett aktivitások szintúgy szerepet kaptak: kosárlabda, foci, röplabda, görkorcsolya, sziklamászás, túrázás… A szexista megnyilvánulásokat azért is pakolhatták rá, mivelhogy ezek a csajszikák messze álltak a prűdségtől, könnyűszerrel ledobták a rucit fotózások alkalmával, ha úgy szottyant kedvük, hogyha kaptak esetleg egy kecsegtető felkérést, akkor a Playboy címlapján is szerepeltek (Donna D'Errico, Pamela Anderson ezt tette), akkor ez esztétikai értékkel bírt. Akkoriban nem volt okostelefon, mobil se nagyon, ezért az újságok, hírlapok, magazinok értéke megsokszorozódott. E mellett ezek a bombázók néha-néha kikacsingattak a szexjelenetek birodalmába is. Teljes nevén: Vanessa Madeline Angel szintén belemártózott ebbe a világba pár régi jó kis thriller jóvoltából, aki még 55 évesen sem éppen rozogácska „néni”, és fényéveiben pedig hát finoman szólva is micsoda alakkal, szexisséggel bírt! Ám ebben a szériában az erotikusabb töltetű jelenetek voltak a plafon, volt egy határ, amit nem léptek át, erre ügyeltek a vezetők, és amit írtam feljebb arra fektették inkább a hangsúlyt.

Tőrbe ejtve - Vélemények

2022-01-28 17:22.22

Fukunaga számlájára írnám, hogy az nem olyan lett, mint amilyet sokan vártak. Erre rápakolt egyet az is, miszerint Craig jócskán formán kívül volt, észrevehetően kiégett ebben a szerepben. Külsőben helyén volt Ana, ám nem akciózásokba való, mert még a fegyver is rosszul állt a kezében. Majd idővel ezt lehetséges kinövi, de még fiatal, így aláírhat minden gond nélkül akármilyen filmbe, hogy kipróbálja magát. Ám nem szabad egy Charlize Theronnal vagy Angelina Jolieval összemérni, mert teljesen más alapanyagokból vannak összegyúrva. Igaz, ők sosem asszisztálnának egy piedesztálra emelt kém férfinak, inkább versenyre hívnák őt. Mert kemények, lehengerlőek, tudják belül, hogy értéket képviselnek, nem bólogatnak az erősebbik nem képviselőinek, sőt, senkinek se, és elhisszük róluk, hogy akármikor az asztalra csapnak, ha úgy kívánja a szitu. És ez azért vonzó tulajdonság, főleg egy adrenalinnal túlburjánzó action nézése közben. Visszakanyarodva erre a jelenségre: Például Marion Cotillardnál szintén ez a nem odavalóság történt pár ilyen kaliberű mozijában, nekik a színészi vénájuk kiemelkedő, amire építeni lehet, és bizony kell is. De ezzel sincs gebasz, mivelhogy Michelle Pfeiffert sem tudtam volna elképzelni kegyetlen mészárlások főasszonyaként, (bár érintette ezt a vonalat), ellenben micsoda drámai vénával rendelkezik, és hát évek leforgásával tekintélye, saját nimbusza is megkérdőjelezhetetlenné vált. Armas fórja az, hogy nincs súly rajta a No Time to Die-ban, ezért ezek a hiányok nem szembeötlőek, plusz a Bond lányok számtalanszor díszítőelemként működtek, főleg régebben, ebből kifolyólag például elhanyagolható jelentőségük volt, csakis a mutatósságot szolgálták, amit ügyesen válogattak mindig ki az erre kijelölt emberek. Don Johnson egy kultuszt teremtett a Miami Vice-ban, ahogy ÉLT bele a világba, azzal a szabadságvággyal, azzal a szabadelvűséggel, amit vallott, erre jött a stílusa, öltözködése, ami meghatározta őt akkoriban, mely napjainkban már nem akkora kunszt, de akkor ez újdonságnak bizonyult- olyan világot teremtett maga köré, mely pillanatokra elfeledtette veled a gondjaidat, problémáidat, nehézségeidet. Megmutatta, hogy így is lehet élni az életet- ezzel jó volt ideig-óráig azonosulni. Később szerepelt kisebb drámákban is, de a meghatározó „A” szerep, mint amit betöltött a Vice-ban az messze elkerülte. Valahogy nem sikerült neki színészként kibontakoznia, megmutatnia mi rejlik benne, bár mondjuk még énekesi fronton is működött, albumot szintén adott ki, van egy jó átdolgozása, Tell it like it is- jazzes töltetű dal, azzal a simogató szaxival alatta, bizony eléggé elkapta ezt a számot.

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére