Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Deadpool & Rozsomák *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
A látszat csal - AXN, 18:45 |
Venom - Viasat3, 18:55 |
Az ártatlanság kora - TV4, 19:00 |
Bosszúvágy - Mozi+, 19:00 |
Nemzetbiztonság Bt. - Film+, 19:10 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Danny DeVito (80) |
Martin Scorsese (82) |
Stephen Root (73) |
William R. Moses (65) |
Sophie Marceau (58) |
További szülinaposok |
Utoljára értékeltétek |
Az emberi százlábú |
Jocelyn Hudon |
2016-12-28 23:13.54 |
Vérbeli, rendkívül hangulatos újkori western mozit pakolt le David Mackenzie, a műfaj valamennyi velejárójával. A képek annyira erős atmoszférát tükröznek, hogy a visszaverődő napsütés szinte bántja a szemünket, az izzadság facsarja az orrunkat, a folyton szálló por pedig bántja a szemünket. Mondják bűnt csak aljas szándékkal lehet elkövetni, jóérzésű ember nem venné el sohasem más pénzét, nem taszítana nyomorba embereket, nem venné el házukat talpuk alól.... hja hogy ha ezt a bank teszi rögtön nem bűn? Ezt a kérdést igyekszik a skót rendező körvonalazni, ahol a családjukért tenni vágyó srácok némileg a pénzvilág alteregójának is tekinthetők. Mindezt remek alakítások közepette érzékeltetve, itt tényleg mindenki maximumon pörög, még a könnyedebb mozikban edződött Chris Pine is meggyőzően feszít szűk farmerében. Mégis a főszám kétségtelenül a vén nyomozóróka szerepében tetszelgő Bridges...aki ugyan játszott már néhányszor hasonlót, mégsem lehet tőle elvonni semmi érdemet. Szikár jellemű figurája a tulajdonképpeni középső mérce a bűn, pénz, és olaj uralta modern nyugaton.
Belevaló, tökös mozi a Hell or High Water nem az a pörgős, kaszabolós fajta, amik mostanság dívnak, de rég tudjuk lassú víz partot mos. Mackenziek meg szépen megfürdetnek minket a mocsokban. |
2016-12-28 20:07.45 |
A Laika stúdió mára kétségtelenül a stop-motion animációs műfaj legprofibb képviselője, akik szerencsére szinte évről-évre megörvendeztetnek minket valamilyen varázslatos meseművel. Náluk abszolút evidencia a minőséghez való kérlelhetetlen hozzáállás, érződik, hogy alkotásaikat egészen addig csiszolgatják, mígnem valami olyasmivel tudnak előállni, ami egyértelműen ki tud emelkedni a mostanra igencsak megduzzadt animációs kínálatból. Ráadásul a készítők igényessége nem reked meg csupán a felszínességekben, a kiváló technikai kivitelezést megtoldva filmjeik összképe is közelít a tökéletes felé, legyen szó a megkapó történetről, a rendkívül kreatív látványvilágról, vagy éppen a jeleneteket mindig hibátlanul aláfestő zenei háttérről.
Kubo családmegmentő kalandja nemhogy hozza a cég szokásos képviseletét, de talán az eddigi legjobbjuk is lett! A történet távol-keleti fűszerezése olyan finom eleganciával jelenik meg, amihez hasonlóra példát mondani is nehéz a közelmúltból. Mintha a régmúlt Japán egy elfelejtett falatkája elevenedne meg előttünk, mely megragadó hangulat azonnal beránt a látottakba. Azonban a mozi igazi érdeme, hogy a bámulatos, és szemtelenül izgalmas kalandmese összetevőit, merte helyén kezelni, azaz a háttérben elhelyezni. Szó sincs esztelen akciókavalkádról, mely üres vizualitással igyekszik az egyéb erények totális hiányát elfedni. Nyilvánvalóan fontosak a Kuboékkal megélt események, de közben az alkotók olyan ÉRTELEMMEL és SZÍVVEL töltötték meg a képsorokat, hogy nem győztem elismerően ámuldozni, úgy 2 percenként...... Laikáék ugyanis nem nézik tök hülyének a legkisebbeket sem, szórakoztatás közben mernek olyan témákkal is előhozakodni, minthogy tisztelet és hagyomány nem feltétlen járnak kéz a kézben, és bizony vannak a régmúltnak olyan elemei, melyeket nem szükségszerű az újabb generációkra ráerőltetni. Hovatovább mindezt a végén megfejelik emlékeink fontosságának hangsúlyozásával személyiségünk alakulását illetően, valamint hogy milyen szerepe lehet elvesztett szeretteink felidézésének a gyász és veszteség feldolgozásában. Komolyan elképesztő teljesítmény egy alapvetően gyerekeknek szánt megvalósítási formától....... A Kubo és a varázshúrok egy lenyűgöző dinamikájú kalandfilm, mely valójában sokkal több ennél. Kívül (3D-s stop-motion!!) és belül is markáns ütköztetés régi-új, jelen és múlt között, miközben magunk is találhatunk némi gyógyírt olyan sebekre, melyek sohasem tudnak teljesen beforrni....... |
2016-12-27 01:11.20 |
* a kis Szofit természetesen Ruby Barnhill alakította |
2016-12-26 23:51.35 |
Kellemes családi mozi kerekedett "Maugli és Eragon" gyermekéből, mely történet természetesen régebbi vonásokra vezethető vissza mint Paolini regényei.
A kétségtelen szép körítés, jóféle színészek ellenére azonban bennem maradt egy nagyobbfajta hiányérzet, ezért nem is tudott magába szippantani Pete és Eliott társasága. Talán a történet túlontúli egyszerűsége, talán a sokadszorra idegesítően bedobott emberi önzőség, mint feszültségkeltés, talán mert a szívünk mélyén mind sejtjük jobb lett volna a gyereknek a sárkánnyal.....nem tudom, talán ezek közül egyik sem, vagy mind, de Lowery-éknak nem sikerült elkapniuk nosztalgiázós gyermeki énem.... Ettől függetlenül a kisebbek biztosan oda lesznek érte, mert kedves, és aranyos film az Eliott a sárkány, csak úgy semmi több ennél... |
2016-12-26 20:58.52 |
Spielberg végre megvillantott valamit abból a mérhetetlen mesemondó képességéből, ami részint csúcsra juttatta annó.
A barátságos óriás szerencsés csillagzat alatt születve nem vált mézes-mázos, gügyögős gyermekszórakoztatássá. Egyrészt köszönhetően az amerikai rendező mértékletességének, másrészt a kiváló szereplőválasztásnak. A kis Rebecca Hall és az Oscar-díjas Mark Rylance párosa pompásan egymásra hangolódva kelti életre Dahl híres történetét. Szofi személyében régóta az egyik legszerethetőbb gyermekfigurát kaptuk, igazi kis minden lében kanál, de közel sem az irritáló fajtából, eszes ugyanakkor esendően magányos, aki csak egy törődő kézre vágyik ebben a nagy világban. HABÓ pedig a modern technika igazi csodája, nem feltétlen azért, mert nem láttunk már erősebb CGI megjelenítést (bár természetesen annak sem utolsó..), hanem sokkal inkább mert Rylance arcjátéka annyira meggyőzően sugárzik át a vásznon, mintha csak a könyvlapokból lépett volna ki. Közel sem hibátlan alkotás a BFG, néhol kicsit megakad a lendülete, néha sajnos a legkisebbek humorára apelláltak, de képsorai között érezhető szív, a két csodálatos főszereplővel megtoldva igazán kellemes élménnyé varázsolják Spielberg régi megvalósítási álmát. Köszönjük hát neki. |
2016-12-04 16:23.53 |
A Captain Fantastic az a ritka eset, mikor egy mozi valamennyi összetevője remekül passzol egymáshoz. Jó szereplőválogatás, szépen megírt karakterek, nagyszerűen időzített cselekmény, és igazán fontos üzenet adják az alapnak valót.
A készítők ezekre a stabil alapokra építkeznek, folyamatosan hordva az újabb téglákat, megkenve néha egy kis drámai felhanggal, mely mint malter tapasztja egymáshoz a látottakat. Az egész szerekezetet azonban végül mégis Viggo Mortensen tartja egyben, visszafogott játéka egyik legjobb, mit tőle valaha láthattunk, minden apró tettében, rácolatában benne van, hogy neki csak a gyermekei számítanak. Szerencsére a kisebbekben sem lehet semmi kifogásolnivalót találni, sőt olykor meglepően érett mozdulatokkal veszik ki a részüket a sikerből. Az év eddigi legnagyobb meglepetés mozija a Captain Fantastic, amolyan fű alatt befutó versenyző, amely jónéhány híresebb vetélytársát lazán lepipálja. Velejéig szórakoztató darab, kiváló figurákkal, és tartalmas mondanivalóval...az egész család számára. |
2016-11-29 14:44.49 |
A Halál ereklyéi második felvonása után a Warner fejesei valószínűleg vért izzadva agyaltak hogyan is görgessék tovább a varázslóvilág történéseit, egyszerűen egy ennyire tuti üzletet nem lehetett annyiban hagyni. Úgy vélem Rowlinggal karöltve sikerült megtalálniuk azt a formációt, mely kellő tisztelettel tekint az elődökre (nem rondít bele az összképbe), ugyanakkor képes új fejezetet nyitni az univerzum keretein belül.
A Legendás állatoknak látványosan jól áll, hogy nem kellett egy 600-700 oldalas kötet eseményeit 2 órás játékidőbe belepasszírozni. A cselekmény végig feszesen halad, humor és komolykodás olyan precízen váltják egymást, hogy az üresjáratnak még csak a gondolata sem merül fel a nézőben. A képek hangulata akkora telitalálat, melyet Legolas sem lő legjobb napjain, New York pompázatos épületei, és sikátorai remekül olvadnak egybe a mágia jellegzetességeivel. Imádtam a füstös lebújok koboldjait, de valamennyi varázslény befogása során kitettek magukért a készítők, kreatív megjelenésű és igazán szépen meganimált „szörnyek” szaladgálnak a vásznon. A karakterek többségével is könnyű megbarátkozni, igaz Dan Fogler (Jacob Kowlaski) az utóbbi idők egyik legszimpatikusabb comic relief alakításával mindig ellopja a showt a többiek elől. Egyedül a negatív oldal kidolgozását éreztem kifejezetten elnagyoltnak, sem Graves, sem Grindelwald figurája nem kap kellő nyomatékot, hogy a film végi események igazán hatásosan bontakozzanak ki. Összességében egyszerűen, de látványosan szórakoztató darab a Fantastic Beasts, melynek összetettségére azért érezhetően ráfér még némi csiszolgatás. Nyitó felvonásnak azonban jól működik, az én kedvemet meg is hozta, hogy még vissza akarjak térni Göthe Salmanderék varázsvilágába. |
2016-10-24 00:25.03 |
A televízió, és az internet a modern társadalom rendkívül hatásos cumijai, melyek kérlelhetetlenül tömik be azt a rengeteg felszabadult időt, és energiát, ami a mindennapi életvitelünkből kiszakadt, azáltal, hogy már nem kell az összes erőnkkel a napi túlélésért küzdenünk. Nem kell halászni, vadászni, földet műveli, de még főzni sem, hogy meglegyen az aznapi betevő, elég csak leruccanni a szupermarketbe, vagy rendelni egy pizzát. Mindez szinte észrevétlenül annyira leegyszerűsítette az életünket, hogy ha nem volnának az igen hatásos idő, és figyelem lekötési technikák, valószínűleg néhány héten belül elkezdenénk legyilkolni egymást.......
Mégis igen kevesekben tudatosul, hogy valójában mi magunk alakítjuk a netes tartalmak, illetve TV- és moziműsorok színvonalát, azt hogy miről, és hogyan szóljanak. A paletta igen széles manapság is, nézhetünk agyas dokumentumfilmeket a Discoveryn és társain, vagy választhatjuk a 26. tehetségkutatót – nevezzék éppen bárhogy is -, esetleg akár lesüllyedhetünk a legújabb Való Világ epizód esti elmajszolásáig is. Minden egyes perc, amit egy-egy csatornán, honlapon töltünk (de amúgy igaz ez a mozijegyre is!!) valójában egy szavazat arra a típusú műsorszámra, szolgáltatásra, ami éppenséggel fut. Innentől kezdve meg kár a készítőket, programszerkesztőket szidni, hogy 60 csatornán átkapcsolva alig lehet valami értelmeset fellelni. Nekünk kell felnőni arra az igényességi szintre, hogy elvárjuk ne nézzenek minket tök sötétnek, hogy hír gyanánt nem fogadjuk el Pákó vagy Kiszel Tüncike aktuális baromkodását, és igenis tudatosan keressük a színvonalas kikapcsolódás lehetőségeit. Az idegpálya nem túl bonyolult, de annál feszesebb tempóban veti bele magát a témába. A készítők ügyesen teremtik meg az internet nyújtotta átláthatatlan környezetet, minek határait a játékidő során egyre inkább kiterjesztik, miközben keresik az egyén felelősségét a közösségi média alakításában. Ahogy emelkedik a tét, főhőseinket egyre hajmeresztőbb kalandokba rántja be a nézők kollektív akarata, néha meglepően ütőképes akciójeleneteket eredményezve. Ezeknél érezhetően nem a szemünk kielégítése volt az elsődleges cél (a film egyébként megkapó vizualitása ellenére), hanem sokkal inkább a belső izgalom fokozására játszanak rá, ennek köszönhetően pedig olykor lehet élvezettel szurkolni ebben a kissé túlságosan kapkodóra sikeredett másfél órában. A Nerve bár nem túl mélyen, de szerintem kellően szórakoztató mód képes szólni a felelősségteljes médium használatról, mely eszköz lehet a kezünkben a minőségi telekommunikációs szórakoztatáshoz, melyet ugyanúgy a kereslet, és kínálat klasszikus kettőse határoz meg, mint minden mást a piacon. Tessék, hát elgondolkodni, hogy ma mit néztél a képernyőn, olvastál a neten, vagy hallgattál a rádióban......és csak ennek tükrében kritizálni a kínálatot....... |
2016-10-01 00:41.29 |
"Miért oszlik szét mindaz, mely évekkel ezelőtt szilárd lábakon állt?"
A Blue Valentine nem az a fajta hollywoodi máz, mit a legtöbb ember (főleg a gyengébbik nem) nézni szeretne. Az álomgyár tényleg sokszor álomszerűen világítja meg a párkapcsolatokat: szőke herceggel, szerelemre vágyó hölggyel, majd pediglen minden megy a tökéletes kerékvágásban.....gyerek, jó meló, szép ház.....néha egy-két nehezebb pillanat, de a lényeg, hogy mindig minden elsimul a végre. Derek Cianfrance azonban másfelől közelíti meg a témát, egy múló álomkép formájában, mely kényszerűen fullad bele az egymás becsapásából eredő egyre csak gyülemlő elutasító érzelmekbe. A filmben remek mód elegyedik a régmúlt izgató egymásra találása, és a jelen pusztuló kapcsolata, mely már csak, mint végóráit szenvedő pislákoló gyertya emlékeztet a kezdetekre. Főhőseink éretlenül, forró fejjel vágtak bele egy életre szóló elköteleződésbe, egy komoly kapcsolattal járó valamennyi nehézség mibenlétének hiányával. A heves érzelmek ugyan sokáig el tudták fedni a problémákat, de az évek, évtizedek kérlelhetetlen hozzák felszínre az elnyomott gondolatokat. Biztosan ő a nekem való? A másik felem az életben? Az, akivel a teljes életemet le szeretném élni? Borzasztóan nehéz kérdések, melyek jónéhány kapcsolatot vágtak már tönkre, és fognak is, hacsak nem biztos fejjel lépünk be egymás életébe. De igazából még ez sem garancia....... Nehéz alkotás a Blue Valentine, egy remekbeszabott érzelmi tükör napjaink százával előforduló elkallódó kapcsolatai számára. Hogy szerelem első látásra, vagy hosszú évek biztos együtt járása-e tuti recept, senki sem tudja, de akárhogy is a következményeket így is, úgy is nekünk kell viselnünk..... |
2016-09-27 22:18.43 |
Szerintem rosszabb, ha van korábbi kapcsolat a játékkal (főleg a W3-mal), akkor igen nagy csalódás annak tudatában, hogy egy 2000-es évek eleji RTS game mennyivel erősebb, rétegeltebb sztorit/karaktereket tudott nyújtani, mint ez a film. |
2016-09-24 02:13.17 |
Érthetetlen miért akarta ezt bárki is megvalósítani....de főleg az érdekelne, hogy a forgatókönyv elolvasása után ki a fene adott erre pénzt?? |
2016-09-23 21:47.18 |
Azért azzal illik tisztában lenni a kínai bevételek 20-30%-a jelent valós pénzt a gyártó stúdiónak, ennek tükrében, plusz ugye a nem kevés marketingpénznek köszönhetően a film nagyvásznon távolról sem sikeres. Azért később bizonyára az lesz (blue ray, TVs jogok)....de egy mozis bukás mindig magában hordozza az újrázás lehetőségének kizárását.
Egyébként valóban nagy csalódás, hogy a Blizzard fejesei erre áldásukat adták. Valamelyik nap néztem meg az új WOW kiegészítő trailerét, és az a kb 5 perc messzemenőleg felülmúlta az egész mozit... nagyon eltolták ezt. |
2016-09-11 17:03.01 |
Egészen biztos. Amúgy a második felének látványosan kevés időt adtak, úgy kb 25. rész körül van a csavar, utána meg mindössze 13 epizód van, az új szereplők kibontására plusz ugye az egész lezárása. Kevés volt... |
2016-09-11 16:49.35 |
Wes Anderson egyike azon ritka művészeknek, aki az aránylag nagyobb ismertség, és ennek megfelelő stúdió támogatás ellenére is képes a mai napig megőrizni egyediségét. Bátran felvállalja magát, és amit a filmezésről gondol, nem kíván mindenkinek alkotni, de éppen ezért a különlegesre vágyók körében megjelenései mindig eseményszámba mennek.
A Grand Budapest Hotel amúgy az egyik legkönnyebben befogadható darabja, így annak is érdemes lehet megpróbálkozni vele, aki általában ódzkodik eltávolodni a biztos mainstream terepről. Vizualitása egyébként simán odaveri jónéhány blockbuster kollégáját, gyönyör a szemnek ez a sok burjánzó szín, valamennyi ruhadarab, díszlet, háttér valósággal megköveteli a figyelmet magának. Erre játszik rá a pompás fotózás is, ami mértani pontossággal igyekszik mindig a képek közepébe helyezni a cselekmény adott tárgyát. Mindezt egy kamionnyi sztár közvetítésben kapjuk meg, akik abszolút alárendelve magukat néha csupán néhány sor erejéig kacsintanak be, de ez is csak azt mutatja mekkora presztízs ezzel a rendezővel dolgozni. Rendkívül igényes, olykor színházi magaslatokba csapó mozi a Grand Budapest Hotel, egy nagyszerű memoár egy letűnt, virágzó kor előtt, melyet a háború szele könyörtelen söpört el........ de mindannyiunknak ott a lehetőség, hogy legalább egy picit M. Gustav lehessünk. |
2016-09-11 01:51.33 |
Alfonso Cuarón remekbeszabott térdimenziós űrdrámáját követően sokadszorra vetődött fel az emberben, hogy a végtelen sötétségbe való utazásból már tényleg nem lehet többet kisajtolni, de alig 1 évre rá jött Chris Nolan, hogy a kétkedők arcába nevessen.
Az Interstellar szépen elegyíti mindazt, amit korábban láthattunk már ilyen-olyan formában a témában: futurisztikus szerkezetek, tudományos fejtegetések, fullasztó szituációk és persze maga a fekete űr messzesége. Mindezt fogták a készítők belevágták egy szép nagy turmixba, megtöltötték valódi ésszel, és hozzáadtak egy a zsánerben legtöbbször mostohaként kezelt hozzávalót, a szívet. A végeredmény pedig: LE-NYŰ-GÖ-ZŐ! Komolyan elképesztő az a szélesvásznú vizuális csoda, és mélység, amit ez a mozi fel tud mutatni. Láttunk már nem egy látvány téren rendesen odapakolt sci-fit, és akadt bőven olyan is mely inkább történetében volt erős, de hogy egy hollywoodi produkció kívül és belül egyaránt közel hibátlan legyen az bizony szinte évtizedenként előforduló valami, egy valódi esemény a filmvilág rajongói számára. Nolan egyike azon utolsó mohikánoknak, aki még egy méregdrága blockbuster keretén belül is megtiszteli nézőit azzal, hogy nem valami full retardált, egy este alatt összetákolt darabbal hozakodik elő. Persze a tér idő kontinuum, meg fekete lyukak közepette bizonyosan ott az erőteljes leegyszerűsítés, de akik számon kérik tőle a tudományos háttér felületességét, azok mintha elfelednék azt, hogy egy sci-fi nemcsak "science", hanem egyben "fiction" is. A Csillagok között alkotói tökéletesen megtalálták az egyensúlyt nem csak ezen elemek, hanem pazar képi megjelenítés, és kifinomult gondolatiság terén is. A film sikere végig ezen kimért mértékletességen áll, ahogy az arany középúton haladva lehetünk szem és fültanúi főhőseink megpróbáltatásainak. A film bár lepipál bármely mai mainstream mozit, mégis visszafogottan tud szemkápráztató lenni. Az alkotók nem nyomták tele a képeket CGI-jal, a modern technika helye és értelme példás összhangban jelenik meg a cselekménnyel, melyet a vizuális effektek megjeleníteni kívánnak, és nem felüllicitálni. Az űrutazás veszélyes szépségét talán Kubrick óta nem láthattuk ilyen bámulatos közegben nagyvásznon, gyakorlatilag csak lélegzetvisszafojtva, néma áhítattal lehet nézni a világűr zabolátlan, meghódíthatatlan ugyanakkor megfoghatatlanul gyönyörű messzeségét. A képek, és végső soron maga a történet is akkora perspektívát ölelnek fel, mi után felállva borzasztóan kicsinek érzi magát az ember, egy jelentéktelen porszemnek ebben a felfoghatatlanul hatalmas világegyetemben, mely kellemetlen érzést talán tényleg csak a szeretet képes valamelyest feloldani valahol legbelül. Összességében szerencsés csillagzat alatt készült mozi az Interstellar, mely egy olyan ritka hollywoodi finomság, mely fejben, és szívben is egyformán erősen hódít. Nagyszerű tisztelgés az előremutató tudomány felé, amely közben nem felejti el nyomatékosítani mi is tesz minket emberré ebben a kietlen univerzumban. |
2016-09-05 22:04.02 |
Tipikus esete mikor sokat akar a szarka....... Az anime első fele abszolút megfelel kultstátuszának. Remek elmepárbaj 2 kiválóan megírt karakterrel, okos történetmeséléssel, és természetesen szemet gyönyörködtető megvalósítással elénk tárva. Viszont a cselekmény folyamatosan felfelé szárnyaló menete a "nagy fordulat" után erőteljes mélyzuhanást vesz. Onnantól visszaszorul főhősünk karaktere, az új elemek pedig látványosan nem tudnak beleolvadni a korábbi kitűnő összképbe, így lassacskán érdektelenségbe fullad Yagami Light kalandja. Ráadásként a zárás dühítően ötlettelen, a rendkívül komoly erkölcsi boncolgatnivalójának teljesen egyoldalúan vet véget, semmi kétely, kiigazítás, fordulat…csak fekete meg fehér.......ennél meg azért többet várt volna az ember a készítőktől.
Igen felemás filmélmény a Death Note, az első fele közel hibátlan, de ugye magasról lehet igazán szépet hasalni.....csak az évad kezdeti részei miatt elnéző 4 csillag..... |
2016-08-31 02:15.00 |
A boszorkány nem igazán horror a műfaj klasszikus jellemzői alapján, én hangulatfilmnek
mondanám, mely mint egy lassan szövögető fekete özvegy borítja be egyre erőteljesebben a néző érzéseit. Az elsőfilmes Eggers az emberi lélek sötétebbik felére invitál meg minket, amit mutat az pedig cseppet sem tetszetős. Puritán megjelenítése erős harmóniát mutat szereplőink belső sivárságával, akik közösségből kivetettként kerülnek a jó és rossz határmezsgyéjére. A film végig fenntartja a lehetőséget mind a külső, mind pedig a belső sátánábrázolásnak, és járja körbe azon kérdéseket mi tesz minket esendővé, azzá leszünk, avagy eleve némi gonoszsággal a szívünkön hagyjuk el az anyaméhet? Nem kapunk egyértelmű állásfoglalást, mert talán nincs is igazi jelentősége az eredetnek, csupán a harcnak, melyet kisebb, nagyobb léptékben mindannyiunk meg kell vívnunk a fény és sötétség önnön határán. Mindezt a készítők olyan kíméletlen lassú tempóban tálalják, mely az edzettebbeket is próbára teszi, miközben fokozatosan őrli fel idegeinket, a szűk metszésű látótér pedig kellemetlen módon kelti az összezártság érzetét a megkísértett főhőseinkkel. Ez a szuggesztív ábrázolásmód kétségtelen tud hatásos lenni, ahogy az ismeretlentől való szorongás szinte percről percre észrevétlen feszíti a feszültség húrjait. Embert próbáló filmélmény A boszorkány, egy olyan pszichodráma, ami megtekintését követően megveti magát az emberben, és napokig uralja a hangulatot. Egy hete lazán rádobtam volna a 3 csillagot, mondván nem kérek többször belőle. De, ahogy újra és újra visszatekintek rá egyszerűen meg kell hajlanom az alkotók művészi igényessége előtt, ahogy minden részlet -az óangol nyelvhasználattól kezdve, a bibliai áthallásokig- értelmet nyer ebben a hallatlanul erős atmoszférateremtő alkotásban. |
2016-08-30 16:21.50 |
A Patch Adams az a fajta film, melyet érdemes a szívünk közepébe belevésni. Számomra egyértelműen több is mint egy szimpla mozidélután, orvostanhallgatóként sokszor tartja bennem a lelket a számtalan kihívás közepette. Mikor megcsömörlök a sok tanulnivalóval, magolással eltöltött órákkal, mikor csalódom kell a leendő kollégákban, a rendszerben, a magyar egészségügy útvesztőiben....... akkor mehet a lejátszóba Robin Williams, aki 2 óra alatt újratölti megfáradt elemeimet. Szeretem minden percét, mert főhőse által olyan megkapó életigenlés lengi be képkockáit, mi mentes romlottságtól, irigységtől, megvetéstől csak az ember iránt szenvedélynek van hely a szívében. Idillikus? Túlzó? Meglehet...... de ne feledjük, hogy az első lépést mindig saját magunknak kell megtennünk, és minden lépt közelebb visz minket a mindannyiunk lelke mélyén áhított világhoz.
Igazi inspiráló történet, melyet a néhai hollywoodi manír sem tud megrontani. Számomra alapfilm a javából, egy olyan csodálatos szellemi kút, mihez érdemes időnkét visszatérni meríteni belőle gondolatokat, érzéseket, no meg persze humort. :) |
2016-08-29 16:44.41 |
Napsütötte kertvárosi képekkel indul David Lynch filmje, az amerikai álom illúziójával, szépséges kertekkel, frissen nyírt gyeppel, hófehér kerítéssel, no meg folyton mosolygós szomszédokkal. Mindez azonban jobban megtekintve csupán látszat, a tűzoltóautóról mosolygó koma ennél hamisabb már nem is lehetne, és a kamera szép lassan a felszín alá vezet minket, ahol a pázsit alatt visszatetsző bogarak jelzik, hogy ami távolról szépségesen idillikus az közelről koránt sem biztos hogy az.
A Kék bársony csak látszólag klasszikus értelemben vett krimi-thiller a 80-as évekből. Egyrészt a rendező sajátos légköre tagadhatatlanul ott a mozgóképen: sötéten kimért, letisztult kamerakezelés, és Badalamenti szinte tudatalattiba szivárgó aláfestése segítik a mozi masszív magába süppesztő hangulatát. Másrészt a forgatókönyv rétegeltségének köszönhetően a történet viszonylag könnyen értelmezhető alternatívákat ad kezünkbe. A sztori az emberi személyiségjegyek belső konfliktusaként is felfogható, ahol főhősünknek magának kell megtalálnia helyét ösztönös vágyai, és konvencionális gondolkodása között. Egy véletlen folytán talált fülön keresztül lépünk be főhősünk tudatának sötét vermeibe, amely briliáns térábrázolásban ölt formát. Az épületek és helyszínek egymáshoz való viszonya bizonytalan, a homályos ismeretlenbe burkolózó folyosók és lépcsők pedig kiválóan teremtik meg Jeffrey belső labirintusát. Mindez a tartalomhoz abszolút méltó színészekkel életre keltve, ahol Dennis Hopper letaglózó módon hozza a pszichopata őrültet, míg Laura Dern a maga egyszerűségében jeleníti meg a megtestesült jóságot. A jó és rossz örökös harca jelenik meg Lynch kísérleti alkotásában, mellyel egycsapásra helyet követelt magának a nagyhatású filmművészek dicső körébe, minek megérdemeltségére a későbbiekre sem cáfolt rá. Alapfilm a javából. |
2016-08-29 15:27.51 |
Azért a 7 Oscar jelölés (köztük kettő a rendezésért) nem azt jelzi, hogy "annyira nem bírják". :) Bár az kétségtelen Európában jobban elismert.
Amúgy jól megfogalmaztad a film kettősségét, bár szerintem is inkább egyértelműen pozitív serpenyőbe jutott több. Egyébként jó volt újra olvasni, eltűntél egy pár hónapra :) |
2016-08-29 15:04.53 |
Ja, mert olyan sokat baltázott el.... :)) |
2016-08-29 15:01.46 |
Zimmer egyik leghatásosabb aláfestése:
Lánglovagok http://www.youtube.com/watch?v=CDJWiWk5MT0 (Fighting 17th) http://www.youtube.com/watch?v=Nj974zkjylo (Burn it All) http://www.youtube.com/watch?v=Rm3YdAHGFcw (You Go, We Go) |
2016-08-29 14:58.01 |
Állítólag a film bemutatóját követő évben az USA-ban érezhetően megemelkedett a tűzoltónak jelentkezők száma. Nem tudom mennyi az igazság ebből, de az biztos, hogy Ron Howard ennél magasztosabban már nem tudta volna bemutatni a hétköznapi hősök kalandjait. Én azért szeretem ezt a rendezőt, mert bár művészi érzéket nem sokszor mutat, de szórakoztatni úgy tud mint kevesek. A Lánglovagok ugyan szinte roskadozik a kliséhegyek alatt, Howard magabiztos kezeinek köszönhetően mégsem omlik össze. A hangsúlyos testvéri kapcsolat felett szinte végig ott lebeg Damoklész kardja, de mindig jó érzékkel éppen akkor vesz vissza belőle, mikor már kellemetlenül a cselekményre telepedne. A bajtársiasság megjelenítése is bőven az ízléses határon belül marad, hogy aztán ezeket a remek fickókat veszélybe dobva kerekítsenek mai szemmel is lenyűgöző akciókat. A mindent elnyelő lángnyelvek megjelenítése úgy vélem azóta sem volt ilyen mesteri, egyszerre gyönyörű, ugyanakkor belső félelmeinket megidőzően hatásos, amit elénk tárnak. Minderre Hans Zimmer néha pátoszba hajló kompozíciója teszi fel a koronát, ragyogó érzelmi hátteret biztosítva mind a szívet megcélzó mozzanatoknak, mind pedig a forró helyzeteknek, mikor főhőseink éltre szóló küzdelmet folytatnak az emésztő lángokkal.
Nagybetűs hollywoodi szórakoztatás a 90-es évek elejéről, mely 25 éves szülinapjára sem kíván különösebben elhalványulni, köszönhetően emberi léptékű szívének, illetve a főszereplői pozícióba beemelt tűznek, mely olyan "rosszfiú", mi egyszerűen képtelen megkopni. |
2016-08-27 22:50.12 |
Szívesen megkérdezném az alkotókat, hogyan lehet ennyire súlytalan mozit összehozni több, mint 100 millió dolcsiból? Merthogy itt bőven minden adott lenne egy kellemes szórakozáshoz, de újfent bebizonyosodott, hogy erős forgatókönyv és legalább érezhető rendezői jelenlét nélkül csupán pénzszórás az egész. Sajnos a színészeken is baromira látni mennyire unalmas lehetett már a forgatás is, 2 vágás között pofátlan szunyókálnak, amit igyekeznek színészi játéknak eladni, háát nem annyira sikeresen. Egyedül Charlize Theron villant egy keveset tehetségéből kár, hogy szinte csak cameozni engedték, néhány perce igazi felüdülést jelentett a nagy sivárságban. Viszont azt el kell ismerni a film látványvilága messzemenőleg jobb, mint amit alapvetően megkövetelne: a jégkirálynő vikingszerű falujától kezdve, Colleen Atwood szokás szerint lenyűgöző jelmezein át, a CGI kiegészítésekkel bezárólag abszolút rendben a mesevilág megjelenítése. Ilyenkor sajnálja is az ember, hogy ezek a remek szakemberek gyakorlatilag a semmiért dolgoztak.
Számomra érthetetlen módon mennek félre sorra ezek az élőszereplős mese-fantasy feldolgozások, pedig az elképzelés szerintem egyáltalán nem rossz, csupán nem elég, hogy csak a technikai stáb veszi komolyan feladatát. |
2016-08-27 22:23.18 |
A Vérbeli hajsza az a film, aminek kivételesen jobb a magyar címe, mint az eredeti. Na jó azért ennél valamivel többet is fel tud mutatni. :) Például igen kreatív látványvilágát, az emberi test belső megjelenítése mai szemmel is teljesen korrekt, és ezen remek ötlet mellé sikerült produkálni egy-két jobbnak mondható akciót is. A szereplők is abszolút szerethetők, Martin Short mint pancser hihető, Dannis Quaid csuklóból hozza a laza srácot, Meg Ryan pedig szép.... meg őőőő....., na szóval nyújtja azt mit megszokhattunk tőle az összes filmjében.
Ha nem is került be a 80-as évek kihagyhatatlanjai közé, de kellemes családi mozinak kiválóan megfelel Joe Dante filmje, van mikor ez is bőven elég. |
2016-08-27 01:33.44 |
A film közel sem hibátlan, nem is emlékszem, hogy utaltam volna ilyesmire. pl. valóban akad néhány olyan sztorielem, amit a teljes kép kedvéért nem ártott volna jobban kidolgozni.
De a lényeg, hogy a készítők a zsáner iránti tiszteletből körítettek sci-fi hangulatot egy valójában drámai szituáció köré. Ebből kifolyólag nem akarták túlságosan kihangsúlyozni a fikció vonalat, hogy az ne telepedjen a valódi cél fölé. ennyi Hogy kinek szól? Mindenkinek, aki vevő az ilyesmire. Én igen, te nem, de nincs is az égvilágon semmi probléma ezzel. |
2016-08-27 00:59.19 |
Rosszul olvastad. :) Érdemes tisztában lenni miket tett le eddig a rendező úr az asztalra, minek tükrében egyértelmű, hogy a film nem akart mindenkinek szólni, máskülönben meghazudtolta volna önmagát.
Amúgy már elnézést de nem is van nagyon itt mit megérteni, amit közölnek a készítők sci-fi szinten bőven elég, hogy a gyermeküket elvesztő szülők drámája lehelet finoman átjöjjön. Ami ha nem tetszik nincs vele gond, de kár lenne az alkotók számlájára írni. :) |
2016-08-27 00:51.58 |
Sajnos. :( Szar belegondolni, hogy nem lesz több új szerzeménye, különösen érdekes lesz nélküle az Avatar folytatása, ha egyszer még megéljük. |
2016-08-27 00:49.54 |
Kíváncsi leszek mi újat tud még mutatni a témában Nolan, na meg hogy hogyan fog boldogulni 10 év után egy nem képregény/sci-fi történettel. |
2016-08-27 00:28.23 |
Jeff Nichols azon kevés óceánon túli rendezők közé tartozik, akinek filmről filmre sikerül átvinnie sajátos elképzeléseit, és egyedi hangulatát munkáira, anélkül, hogy az álomgyári színezet jelentősen beenné magát képsorai közé.
A Midnight Special-lel a 80-as évek sci-fi zsánere előtt igyekszik egy kalapemelésnyi tiszteletet mutatni, szerencsére azonban nem elégszik meg a szimpla múltba révedéssel. A nosztalgiafaktoron túl a cselekményben erős elemként jelenik meg az emberiség viszonyulása egy hatalmasabbnak, fejlettebbnek tartott létformával szemben, megjelenítve mind a vallási felmagasztalás, mind pedig a világot fenyegető rémkép elképzeléseit. Mindezt a rendező magához méltó mértéktartással kezeli, lassan kibontakozó története, visszafogott akciókkal megy ellen a műfaj kortárs berögződései ellen, a felesleges CGI puffogtatás elhagyásából származó játékidőt pedig ügyesen fordítja a drámai ív kihangsúlyozására. A Midnight Special a Cloverfiel Lane-nel egyetemben amolyan fű alatt befutó versenyző a 2016-os évben, ami sok túlhype-olt vetélytársát simán lepipálja. Kellemes műfaji, és szerzői látásmódot mixelő, inkább drámai alkotás mint valódi keményvonalas sci-fi, nem a megszokott fajtából, ami miatt sokaknak nem fog bejönni, de sebaj van elég más mozi, mi a nagyközönséget kiszolgálja. |