Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Deadpool & Rozsomák *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
A látszat csal - AXN, 18:45 |
Venom - Viasat3, 18:55 |
Az ártatlanság kora - TV4, 19:00 |
Bosszúvágy - Mozi+, 19:00 |
Nemzetbiztonság Bt. - Film+, 19:10 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Danny DeVito (80) |
Martin Scorsese (82) |
Stephen Root (73) |
William R. Moses (65) |
Sophie Marceau (58) |
További szülinaposok |
Utoljára értékeltétek |
Az emberi százlábú |
Jocelyn Hudon |
2016-08-25 22:16.46 |
Éjsötét amerikai álom
David Fincher ott kezdi filmjét, ahol a legtöbb romantikus mozi végzi...... "és boldogan éltek míg meg nem..." .......... de a folytatás a való életben bizony gyakran nem a hollywoodi filmek szerint alakul. Pedig ha az ember ma a facebookra pillant tökéletes párkapcsolatok sokaságát látja, meghitt pillanatokként beállított képek: gyertyafényes vacsora, hősszerelmes virágcsokrok és álomutazások "bizonyítják" együttlétük jogosságát a társadalom előtt. Pedig legtöbbször -és itt tisztelet a ritka kivételnek!!- mindez óriási púder! Ami kívülről csodaszépnek látszó lehet olyan rohadt belülről, hogy még az éhenhalás szélén álló féreg sem kérne belőle. Folytonos civódások, a birtoklási vágyból fakadó féltékenység tarkítják a hétköznapokat, vagy talán még rosszabbak a megszokás, beletörődés, feladás........ Mindezt miért? Talán mert a dalok, képeslapok és szirupos könyvek mind-mind belénk táplálják, hogy keresni kell a nagy Ő-t, a tökéletes, hibátlan lelkitársat, aki velünk nyomja le az életet. De nem ám nehézségekkel, sziklákkal a nagy úton......... mikor pedig a rózsaszín köd felszáll jönnek az igazi problémák, de a lényeg, hogy kifelé minden kifogástalan maradjon, nehogy valaki megvessen minket, amiért nem vagyunk Mr. és Mrs. Tökéletes. Valami ilyesmi képmutatás alól húzza ki a szőnyeget Gillian Flynn bestselleréből készült filmjével Fincher, aki igen rég volt már ennyire elemében. Kritikája köré olyan thiller hangulatot felhúzva, mely tűélesen lövi be a zsáner valamennyi lényegi gyújtópontját, furcsamód olyan hibátlan összképet alkotva, mire bírált ügye többnyire képtelen. A sztori legnagyobb erénye az, hogy nem is a sablonos krimiszál a legfélelmetesebb a történetben, főhőseink széteső, rejtélyes házassága ugyanis messzemenőleg ellopja a showt minden egyébről, amely finoman szólva is az egyik legbetegebb párkapcsolat, mit filmvásznon valaha láthattunk. Mindehhez megfelelő játékidőt biztosítanak nekünk, ugyanis a Gone Girl esetén különösen fontos volt, hogy legyen időnk alaposan elmerülni a film sűrű, nyomasztó hangulatában, ami szépen lassan telepszik ránk, mint egy veszedelmes élettárs......... hogy mikor elérkezünk a záráshoz átérezhessük a nagy döntés miértjét. Súlyos darab a Holtodiglan, a 2014-es évfolyam (egyik) legjobbja, egyszersmind méltó darab Fincher kivételes filmgyűjteményébe. Egy remek krimi-thiller ágyba bujtatott párkapcsolati dráma, mely erőteljes együttléti és médiát érintő bírálataival zúzza porrá az amerikai álompár illúzióját. A mozi megtekintése után pedig valószínűleg még a legkomolyabb kapcsolatban élők is elgondolkodnak legalább pár másodperc erejéig: biztosan tudom, hogy kivel is élek együtt? |
2016-08-25 18:32.02 |
Smart is the new sexy?
Egy animációs alkotás esetén mindig nehéz eldönteni mit érdemes tőle várni, csupán egyszerű gyermeki szórakozást, vagy esetleg magvasabb gondolatokat a csili-vili megvalósítás mögött. Szerintem alapvető ostobaság a gyerekeket hülyének nézni, a legtöbb felnőtt megdöbbenne milyen sok mindent tud a világra nyitott gyerkőc agy magába szívni. Viszont az igaz, hogy egy alapvetően kisebbeknek szánt produkció esetén borzasztóan nehéz belőni az üzenet összetettségének határait, megtalálni azt a formulát, ami nem túl bonyolult a kicsiknek, ugyanakkor elég komplex az őket elkísérő felnőtt közönségnek. A Zootopia alkotói az arany középutat találták telibe. Maga az állati világ zseniális módon kel életre az elsőrangú animációnak köszönhetően. De minden szép pixelen túl olyan kreativitással futkároznak a figurák Zootropolis utcáin, mely előtt nem lehet nem meghajolni. Igazi kis kincsesláda minden képkockája a figyelmes szemnek, ahol még a hátterekben is igen frappáns utalások és ötletek húzódnak meg. De minden megvalósítási bravúron túl engem a mozi okossága lepett meg. Nem is tudom mikor volt ennyire aktuális a társadalmi sokféleség témája, de semmiképp sem egy animációtól vártam ilyen nagyszerű feldolgozását. Ugye az előítéletek....... :) Pedig a Zootopia több mint meggyőzően mesél a közösségi beidegződések ártalmasságáról, az ösztönös gondolkodás kihasználhatóságáról, és arról, hogy milyen hatalmat lehet kovácsolni bizonyos rétegek démonizálása általi félelemkeltésből. Ráadásul a készítők merték nem polkorrekt maszlagként megjeleníteni ezt a rendkívül kényes konfliktust, ahol nem azt mondják mindenkinek ugyanolyannak kell lennie, éppen ellenkezőleg a közös együttélésnek a különbözőségek tiszteletén kell alapulnia (külön éghajlati negyedek, rágcsálók elválasztása a nagyoktól...stb) .......... mindez egy 6-10 éveseknek szánt produkcióban. :D Menten eldobom az agyam! Magasan a Disney legérettebb alkotása az elmúlt évekből, egy zseniális, haladó szellemű tanmese, mely nem külcsínével, hanem eszével emelkedik felül nem csupán a Kedvenceink titkos élete és hasonló animációkon, de megkockáztatom valamennyi eddigi élőszereplős mozin is az idei felhozatalból. UI: respekt a szinkronosoknak a híradós hangokért, gyanítom nem véletlen, hogy ilyen tartalom közepette Szellő Pistáék mellett döntöttek :) |
2016-08-25 03:11.52 |
3. rész vége ezzel a csodás dallal nagyot ütött.
http://www.youtube.com/watch?v=35XptNZU2OA (Peter Gabriel - Heroes) |
2016-08-24 22:33.18 |
James Horner gyönyörű dallamai a Bécsi Filharmonikusok legendás előadásában.
http://www.youtube.com/watch?v=98swTvSBFOc (Avatar Suit in Viennea) |
2016-08-24 11:42.46 |
Azt hiszem te túl keveset :) |
2016-08-24 03:00.12 |
Mondják jó filmet csak nagy sztoriból lehet csinálni......... hát egy nagy frászt! A Gravity a maga könnyed egyszerűségével szippant magába, vágás nélküli lebegés az űrben, te pedig rögtön elfelejted a fotel párnázott kényelmét, csak te vagy, Ryan, Matt meg a sötétség. A mexikói rendező erre építkezik magabiztosan, hibátlan tempót diktálva, tökéletes arányérzékkel adagolja a feszültséget, lehelet finoman pumpálja az emóciókat, észre sem veszed, és levegőt visszafojtva szorítasz a főhősnek. Bullock élete talán legjobbjával a képeken, vagyis legtöbbször csupán az arca, de bőven elég, hogy elhitesse velünk érdemes érte izgulni. Kiválóan érzékelteti az ember tehetetlenségét a végtelenül hatalmas, fullasztó feketeséggel szemben, minden nehézség, magány ott a kifejezéseiben, egészen páratlan alakítás főleg tudván mindezt egy zöld kockában kellett véghez vinnie.
Igaz a zöld háttérnek mégcsak a gondolata sem vetődik fel a nézőben annyira meggyőző a látvány összképe, melyben a digitális effektek nem teljesítenek öncélú szolgálatokat a retinánknak, csakis a cselekmény és a dráma szövetét igyekeznek merevíteni, szemkápráztató módon biztosítva a mozi masszív támasztópilléreit. CGI nem is emlékszem mikor alkotott ennyire szoros kapcsolatot a cselekménnyel, a mozgóképpel, egy olyan egységes vizuális atmoszférát teremve, melynek létezését egy percig sem vonja kétségbe a néző. Lubezki pörgő-forgó kamerája a lehető legillúziókeltőbben visz bele minket az események sűrűjébe, olyannyira hogy már az első percektől szinte fizikailag ránt bele a képekbe. Az első negyedórás vágás nélküli kamerakezelése pedig önmagában filmtörténelem, ahogy spirálba veszi főhőseinket, vált nézőpontokat, használja a nap ragyogását, és a földről származó fényeket...... olyan munka, melyet joggal fognak a filmes iskolákban évtizedekig tanítani. Mindezt olyan térhatással megtoldva anno a nagyvásznon, amiben nem csak egy technikai erődemonstrációt lehetett érezni, ugyanis a Gravitációban a plusz dimenzió első ízben a narratíva részévé emelkedett, elengedhetetlenül fontos elemmé az atmoszféra és feszültség keltésében. Óriási dolog, ahogy Avatar gyönyörűségétől eljutottunk ide, mert lássuk be még Cameronnál is leginkább szimpla látványelemként működött a 3D, Cuaronék azonban képesek voltak tovább szélesíteni a filmezés ezen perspektíváját ebben a lenyűgöző másfél órában. Összességében a Gravity jó értelemben vett hollywoodi tökéletesség, melyet a makulátlan összhatás -kép, zene, karakterek, dramaturgia- emel bőven az átlag fölé. A legapróbb részletekig kidolgozott űrdráma, ami pont annyira egyensúlyozik a realizmus határán, amennyire egy játékfilm ezt megengedheti magának. Igazi vizuális remekmű, amely minden technikai csodája ellenére képes fókuszát az emberen tartani, aki csak keresi a túlélés lehetőségeit élet és halál között az űr végtelenének közepette. |
2016-08-23 13:25.21 |
Nyilván a 3D rendkívül fontos eleme volt a sikernek (emiatt filmtörténeti), azonban azóta megtudtuk önmagában semmit sem ér, ha nincs mögötte megfelelő tartalom teljesen élvezhetetlen a plusz dimenzió.
Emellett már vagy 5-6szor biztosan láttam a moziélmény óta, így bizton állíthatom otthon, a TV-n is tud működni Cameron filmje. |
2016-08-23 13:19.14 |
Nem véletlen írtam. :))
"értő szemeknek igazi ínyencfalatok az ilyen mozik" |
2016-08-23 02:31.38 |
Az Avatar a 21. századi filmezés egyik legnagyobb vállalkozása volt. Szinte minden a 15 évig porosodó megvalósítási terv ellen szólt: a várható brutális költségek, technikai kivitelezhetetlensége...... ráadásul a mozi egyáltalán nem is illett korunk filmes zsánerébe, nem ismert alkotás rebootja vagy remake-je, de még csak hatalmas rajongótáborral rendelkező könyvadaptációs háttért sem tudhatott maga mögött. James Cameron azonban tett mindenki fejére, a szigorú stúdiókontroll uralta mozivilágra, és csak várt, jól tudta az idő neki dolgozik, közben pedig csiszolgatta művét, míg a technika utol nem érte képzeletét.
Az Avatar sikere abban keresendő, hogy szinte minden elemében képes volt megidézni a régmúlt hollywoodi tökéletesség eleganciáját: klasszikus elbeszélő stílus, nagyívű történet, szélesvásznú dráma, szárnyaló fantáziával megspékelve. A letöltések, és netes filmnézések világában képes volt újra elhitetni az emberekkel, hogy van még létjogosultsága a nagyvásznas filmnézési formának, képes volt megnyitni egy másik világ digitális kapuját előttünk, min belépve egy megelevenedett álom közepében találhattuk magunkat. Pandora mint mozgó festmény elevenedik meg, ahol a celluloidszalag a vászon, Cameron kezében pedig a CGI ecsetté nemesedik. Nála a vizuális effekt használat művészi evidencia, amely mentes mindenféle mesterkélt magamutogatástól, igazi ereje pedig, hogy nem tolakodóan van jelen, hanem atmoszférát képez, a felvett képkockákkal olyan elegyet alkotván, hogy el sem tudnánk választani az egyiket a másiktól. A szemünk elé táruló látvány annyira meggyőző, hogy az ember az első néhány perc után elfelejt ámuldozni a számítógépes mágusok munkáján, a fluoreszkáló bolygó megszűnik technikai csoda lenni, egyszerűen csak elfogadjuk, hogy amit látunk az egy élő, lélegző, vibráló őserdő. A képek összetettsége annyira aprólékos, hogy valójában fel sem lehet fogni minden részletét, érdemes egy-egy mozzanatát lassítva megtekinteni, megfigyelni a környezet egészen elképesztő mivoltát, a fények, árnyak színpompás kavalkádját. Mindezek összessége adja Pandora mozgó, lüktető valóságát, melynek felfedezése ezektől az alig észlelhető dolgoktól lesz olyan szédületes élmény, akár újra és újra. Az impozáns látványon túl a készítők igazi bravúrja nem az, hogy jó film lett az Avatar, hanem az, hogy annak ellenére lett jó, ami. Az innen onnan összeollózott történet alakulása felől ugyan egyetlen pillanatra sincs kétsége a nézőnek, mégis a vérprofi forgatókönyvnek köszönhetően a sztori tele van élettel. Cameronék másodpercre pontosan kiszámolták, hol szólaljon meg egy-egy szereplő, mikor kell behozni a sztoriba a szerelmi szálat, mikor a nagy csatát........ és a lényeg a kanadai rendező tud úgy mesélni történetet, hogy élvezzem, hogy maximálisan elmerülhessek benne, és ne kelljen a fejem fogni, hogy ezt a párbeszédet, meg ezt a szereplőt ugyan miért kellett........ Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a film fejben is meglehetősen erősen hódít. Igaz roppant egyszerű felépítésű konfliktusa nem rejti véka alá mondanivalóját, nem szándékozik rejtjelekben elkommunikálni, hanem direktbe helyezi középpontjába, ez azonban mit sem von le értékéből. A nyugati világ egyik legnagyobb bűne a nagyhatalmi eltaposás: Földünk erőforrásainak kiszipolyozása, más népek -Afrika, Közel-Kelet- teljes kizsákmányolása, szuverenitásuk semmibe vétele...... mind-mind benne a na’vik világa elleni hódító törekvésben. Összességében jó értelemben vett hollywoodi tökéletesség, mindaz amit az álomgyár tud, és ami naggyá tette benne van korunk egyik legkiválóbb rendezőjének tolmácsolásában. Ütős környezetvédelmi propaganda, univerzális szórakozás, érték 10-től 100 éves korig....... szavak, melyek jelzik az Avatar egy olyan monumentális mese, mely egyértelműen túlnőtte a szimpla látványmozik szellemi szintjét. Lehet nem szeretni, éppúgy ahogy imádni, de mindenképp filmtörténeti jelentőségű alkotás, illik hát ekként tekinteni rá. |
2016-08-23 00:26.07 |
Szerintem eléggé kifejtettem a film erődemonstrációs jellegét, ahol nem feltétlen a kerek, íves történetmesélés, szépen körbeírt karakterekkel....stb az elsődleges cél, hanem bevallottan inkább egyfajta technikai, és rendezői mutatványok sorozata adja elkészültének apropóját.
Amúgy nincs ezzel gond, anno Tarantino is eljátszadozgatott egyet a Kill Billben vágástechnikákkal, kameratrükkökkel, beállításokkal...értő szemeknek igazi ínyencfalatok az ilyen mozik, melyeket bátran lehet mutogatni filmes sulikban. |
2016-08-22 23:37.43 |
Enyhén öncélú alkotás a Revenant. Már Inárritu eggyel korábbi filmje, a Birdman is erőteljes technikai kísérletezgetésen keresztül valósult meg, de mindazt központi eleme -a mozi és színház világának ütköztetése- indokolta, és varázsolta teljes élménnyé. A visszatérő esetén azonban nincs ilyen kapaszkodó, kohéziós alap, így a szimpla túlélő road movie inkább tűnik egyfajta álcának egy jóféle rendezői kiteljesedéshez. A film bár rendkívül látványos valahol végig érződik, hogy egy nagy hűhó a semmiért.....? ....talán erős, de mindenképp amolyan erre is, meg arra is képesek vagyunk erődemonstráció. Annak viszont kétségtelenül rendkívüli!
A mexikói rendező alapjaiban vetkőztette le a széles narratív vázat, és gyakorlatilag egyetlen cselekményszálra építkezve töltötte meg nyers naturalizmussal, ez a fajta lecsupaszított elbeszélési mód pedig igen letaglózóvá teszi művét, melyben a verbális történetmesélés helyett inkább képek formájában kapjuk meg az események lényegi gyújtópontjait. Éppen ezért a mozi legnagyobb sztárja Emmanuel Lubezki, aki atyaúristen zseniként szárnyalja újfent túl az egész szakmát. Képei szinte felülemelkednek a filmen mint fogalmon, és külön művészetté válnak. Virtuóz fotózása valami egészen szédületes módon láttatja az eseményeket, minden látószög, árnyékolás, kameramozgás külön szemorgazmus közeli élménnyel ér fel, néha olyan érzést keltve mintha a filmfelvevő letelepedne a fotel mellé, és együtt lesnénk főhősünk hányadtatásait. Mindezt olyan környezetben, ami a legszebb természetfilmeket meghazudtoló távoliakkal operál, havas fenyvesek, széles folyómedrek vagy maga a csillagos ég valószínűleg soha korábban nem volt ilyen gyönyörűen megörökítve. Az anatómiai részletességig hatoló akciók is veszett jól mutatnak, DiCaprio mackós kalandja joggal követel helyet a technikai bravúr fogalma mellé példaként, de a telepesek falujának lerohanása is olyan jelenet formájában forog, mely a film egészétől függetlenül újranézésre sarkallja nézőjét. Bár a játékidőhöz mérten szegényes tartalma miatt, mint film szerintem nem túl szórakoztató a Visszatérő, azt el kell ismerni, aminek valójában szánták annak piszok erős. Impozáns, zsigeri rendezői vízió, melynek képkockáit érdemes kicsit más szemmel nézni, felfedezni bennük a progresszióra való hajlamot, a filmezésről ismert tudásunk kiterjesztésének vágyát...... kell ilyen is, hogy tudjuk hol tartunk, és meddig nyúlnak lehetőségeink. |
2016-08-22 17:24.10 |
Mondják gerinccel születni kell....... igaz embernek megmaradni, ebben a sokszor igen mocskos, megalkuvó világban meglehetősen komoly feladat. Sajnos a nagyhatalmi játszmákhoz hasonlóan mindennapjainkat is gyakorta átszövik a korrupció hálói, és ilyenkor bizony nem egyszerű a megfelelő lépesek mellett dönteni, az árral szemben menni, mert az legtöbbször nehezebb és kellemetlenebb is, mint beállni a sorba. Spielbergék szokásukhoz híven igaz amerikaiként járják körbe az elvek mellett kitartás fontosságát, azonban a korábbi alkotásaikhoz képest ezúttal nem vetítik ki az egész népre. Sőt éppen ellenkezőleg Hanks karakterét keményen szembeállítják a nemzet össztüzével, ahol csak főhősünk veszi komolyan a korrekt igazságszolgáltatás, és törvény előtti egyenlőség eszményeit. Ezáltal (HMáté barátom nyomán szólva) film nem azt mondja, hogy "de jók vagyunk", hiszen kb. mindenki az ügyvéd ellen van, sokkal inkább azt üzeni: "milyen jók lehetnénk, milyen jónak kéne lennünk...” ez pedig meglepően komoly szembefordulás a 90-es évekre jellemző spielbergi idealizmussal szemben.
Mindez természetesen a rendező nevéhez méltóan kifogástalan köntösbe csomagolva: a szkript végig igen élesen fogalmazza központi elemét, a színészek hitelessége egy pillanatra sem kérdőjeleződik meg, a hidegháborús hangulat szinte fojtogatóan tapintható, és úgy az egész miliő hibátlan teremti meg a korszak érzetét, melybe könnyen veszik el a néző pillanatok alatt. Magasan Spielberg legérettebb rendezése az elmúlt évekből. Gyanítom így is sokaknak túl kevés lesz Tom Hanks (és amúgy Rylance..!) gerinces figurája, pedig az elvek emberének megmaradni, egy bizonyosság nélküli világban több mint megemlékezésre méltó, amolyan igazi hőstett, mire azt hiszem Amerika Kapitányék is módfelett büszkék lennének. |
2016-08-22 01:46.47 |
„Mind furák vagyunk kicsit, csak van aki jobban leplezi”.............mondják ki az igazságot a fiatal srácok. Tininek lenni bizony nem egyszerű feladat: felfedezni a körülöttünk lévő világot, megismerni a másik nemet, megtalálni saját utunkat a nagybetűs életnek nevezett kavalkádban......... néha egyedül, vagy társsal legyen az rokon, család, barát, akárki lehet segítségünkre, de vezethetnek minket tévútra is, ha óvatlanok vagyunk. Egy jó szülő természetéből adódóan mindig mindenből többet, és jobbat szeretne gyermekeinek, mint ami neki jutott...........és sajnos megélt éveik alatt jól beléjük verik, ehhez keményen kell gürcölni, változni, idomulni, feladni sokat, akár magunkból is. De pont, mert annyi mindent megéltek már őseink sokszor elfelejtik milyen az ifjúság, milyen belekóstolni, megízlelni az életet...........gyönyörű időszak tud lenni, a szertelenség, önfeledtség korszaka, a világ problémái nem nyomják vállunkat, és nem is kell! Ezt felejtik el néha szüleink, legtöbbször egyébként pusztán jóindulatból, mert tényleg csak a legjobbat akarják, de közben olyan sebeket helyezhetnek el egy még igen sérülékeny lelken, melyek kegyetlenül fájhatnak, nyomoríthatnak, és ottmaradhatnak egy életen át. Szerintem érdemes hosszan tartani a „családi pórázt” egy tinédzser számára, nem teljesen elengedni, ott lenni, egyengetni a háttérből, és segíteni felfedezni magát, a képességeit, lehetőségeit, nem pedig magunk, vagy elvárt normákra formálni, mert a 3-szög úgy sem lesz 4-zet akárhogy is próbálnánk...............
Kötelező mozi a Breakfast Club, kortalanul felfedezhető fiatalnak, és idősebbnek egyaránt, kicsit elgondolkodni mit, és hogyan csináljunk mikor majd mi kerülünk a szülői szerepbe, mert cseppet se higgyük, hogy a másik oldal nem piszok kemény....... |
2016-08-21 22:55.38 |
A trailer remek figyelem felkeltő, de igazából a rendező személye adja a bizadalmam a moziba, Villeneuve-ben még egyszer sem csalódhattunk, remélem nem most kezdi el :) |
2016-08-21 22:53.23 |
Bárcsak hasonlított volna :)) |
2016-08-21 22:26.39 |
A Bronxi mese a maffiafőnököt alakító Palminteri dédelgetett álma volt, ami kedvéért De Niro hajlandó volt a kamera túlsó oldalára is átpártolni, igaz kettős igazolással. Maga a történet hibátlan simul a kor filmes vágányába, klasszikus vonalvezetésű, közvetlen elbeszélést alkalmazó gengszter sztori, kötelező szerelmi szállal, egy-két magvasabb gondolattal megtoldva. A végeredmény egészen tetszetősre sikeredett, az atmoszféra szinte tapintható, a kis utcáskáktól kezdve minden részlet a helyén, és a színészek is hozzák bőven mi elvárható tőlük. Azért azt be kell látni néha érződik, hogy De Niro inkább a vásznon mestere szakmájának, a bőrszínek közti szerelmi viszony menete hagy némi kívánnivaló maga után, és mégha többnyire hangulatosak is, de a dalokkal való aláfestést sikerült alaposan túltolni, szinte nincs egybefüggő 5 perc nélkülük, folyamatos jelenlétük pedig néha egy 2 órásra nyújtott videoklip érzetét keltik.
Kellemes erkölcsi tanmese kerekedett De Niro rendezői debütálásából, ami bár nem csap Scorsese-i magaslatokba, de nem érdemtelenül vált igazi közönség kedvenccé a VHS korszak derekán. Bármikor előkapható darab, ha az ember unja a Halálos irmabant és társait. |
2016-08-21 01:22.37 |
nem hinném, hogy fényeztem volna a mozit)) nincs is mit megvitatni, nem tartom jónak a filmet...... |
2016-08-20 22:41.49 |
Akár igazán jó film is lehetett volna az Egyiptom istenei. Az ötlet szerintem remek, az ókori mitológia tömve van olyan fantasztikus történetekkel, melyek a mai számítógépes technológiával életre keltve bomba kombinációt alkothatnának. De nem így....... Proyasék ugyanis elfelejtették, hogy nem elég a misztikus cselekmény, a lenyűgöző látvány, nem ártott volna ezeket filmmé kovácsolni. A sztori elnagyoltan, igen komoly ütemtévesztésekkel bontakozik ki, a párbeszédek néha bántóan fájdalmasak, és a mozi egésze valami félelmetesen pocsékul van megvágva. Főleg az akciójeletek annyira szét lettek csapva, mintha direkt az lett volna a készítők célja, hogy még véletlenül se tudjuk élvezni őket.
Azért azt el kell ismerni időnként tud szórakoztató is lenni amit elénk tárnak, a mitikus, egyiptomi helyszínek, karakterek némelye jól el lett találva, de a CGI tolakodó jellege mégis komolyan behatárolja ezt a lenyűgözőnek szánt isteni világot. Szigorúan a szemnek készült az Egyiptom istenei, ami még önmagában nem gyalázatra méltó, de ha mindent egy lapra tesznek fel, akkor illik azt közel tökélyre vinni, máskülönben a végeredmény valami ehhez hasonló vizuális kavalkád, ami mindenféle kapaszkodó nélkül hagyja a néző agyát erre a 2 órára. Proyastól meg érthetően többet várna az ember............ |
2016-08-18 23:35.33 |
Az Avatar a 21. századi filmezés egyik, ha nem legnagyobb vállalkozása volt. Ehhez mérten pedig ez az alig több mint 20 perces szösszenet még kóstolónak is kevés, nemhogy valódi kulisszák mögé tekintést nyújtson. |
2016-08-18 22:09.07 |
[link] |
2016-08-18 21:17.46 |
Futurisztikus Pinokkió
Ezidáig talán az utolsó „igazi”, nagyívű Spielberg mozi, mely stílusért szerettük anno nagyon ezt a rendezőt. Érdekes mód az AI már a maga idejében jóval megosztóbb volt, mint az amerikai filmmogul korábbi alkotásai, Kubrickkal közös látomásuk nem kevés értetlenkedő arcot hagyott maga után a sötét vetítőtermekből távozván. Nekem viszont igazán elnyerte tetszésem a film perspektívája, talán az egyetlen robotokkal foglalkozó mozgókép, mely valójában meg tudta ragadni egy nem emberi élőlény szemszögét, úgy hogy annak céljai, motivációi, mozgatórugói teljesen átjöjjenek. Ebben nagy segítséget nyújtott a kis Haley Joel Osment, aki valami egészen bődületes játékkal uralja a vásznat, lazán elhalványítva minden felnőttet, kik szinte csak asszisztálni tudnak neki. A srác szemeiben mindig tükröződik valami megfoghatatlan idegenség, mégis mikor emberi momentumaival van a képeken, nem lehet neki ellenállni. Spielbergék mozgóképes látomását a tökéletes megvalósítás mellett a vízió szépsége teszi valójában maradandó alkotássá. Végre egy film, mely nem csak mint az emberiséget eltipró szörnyűséges veszélyként tekint a mesterséges intelligenciára, önpusztításon kívül mer keresni benne egyéb törekvést, hogy talán valami olyasmit alkothassunk, hagyjunk magunk után, ami képes lesz megőrizi emlékünket egy felfoghatatlanul távoli jövő számára. Meseszép gondolat, mely Williams szokás szerint pazar aláfestésével képes átlendíteni a látottakat a néhai kicsit valóban „porcukros” mozzanatokon, közel maximális sikerrel. Megkapó mozi, amolyan felnőtt mese az amerikai játékmester tollából. Kevés filmes lenne képes hideg fémszerkezetek által ilyen szépen mesélni álmokról, szeretetről, arról hogy mi is tesz minket „igazivá”, miközben az ember saját kreálmányaival szembeni felelősségének kérdését járja körül. Érdemes hát kicsit tovább gondolni képeit, mikor szánkáznak felfele a nevek a sötét képernyőn. SPOILER UI: egyébként érdekes, hogy milyen sokaknak nem jött át a film vége. Pedig az egész mozi központi eleme, hogy mi tesz minket embereket „igazivá”, a választ pedig pont az utolsó fél órában kapjuk meg: a szeretet! Ilyen szempontból pedig a kis robotsrác beteljesítette pinokkió történetét, és maga is igazivá vált..... |
2016-08-12 02:36.05 |
Üres puskaporos hordó
Igazi vegyesfelvágott a rég várt Warcraft film, már ami a minőséget illeti. Duncan Jones mozija ugyanis végig dülöngél a Blizzard univerzum viharos vizein, hol jó, hol inkább rossz megoldások felé. Szerintem a készítők legnagyobb baklövése a sztori időzítése, egyszerűen túlságosan az alapokra mentek rá, viszont ez az egymásra találósdi borzasztóan elcsépelt fantasy klisé, aminél azért érthetően többet vár a színvonalas szórakozásra vágyó néző. Nem is tudom, hogy gondolták ezt a történetet kezdésnek, kb mintha a Gyűrűk Urát a Hobbit előtti időkből kiindulva próbálnánk elmesélni.......érthetetlen. Főleg annak ismeretében mennyi kivételes történés, jó és rossz között pengeélen táncoló karakter, izgalmas faj, lenyűgöző helyszín és utolsó kavicsot is belengő misztikum leledzik ebben a világban. Ebből még kóstolónak is kevés adagot kapunk, a 2 órás játékidő alatt gyakorlatilag semmit nem tudtunk meg Azeroth világából, csak hogy vannak emberek, orkok, meg mágusok, oszt jó napot...... Egyedül az orkok ábrázolása emelhető ki pozitívumként a forgatókönyvből, merték nem csupán vérszomjas fenevadakként, de büszke népként bemutatni, akik csak a túlélésükért küzdenek ebben a kavalkádban. Önmagában azonban kevés, hogy feledtesse a szegényes dramaturgiát, melyről mindent elmond, hogy még a 2000-es évek eleji alapjátékba is messzemenőleg több jutott. A harmatos belsővel ellentétben a külsőt már kevesebb panasz érheti, a látványért felelős team érezhetően komolyabban gondolta munkáját. Azért itt sincs minden 100%-ig rendben, a koncepció, pénz, és idő adta korlátok súlyát néha nem bírja el a mozi. Sajnálatosan időnként komolyan érezni mi az amit ténylegesen elkészítettek, legyen az kosztüm, páncél vagy díszlet, és mi az amit számítógépekkel pakoltak oda. A CGI nem mindig olvad egybe a képekkel, így nem igazán tudja ellátni valódi szerepét, hogy megteremtse a tökéletes illúziót számunkra erről a képzelt világról, ez pedig volt hogy kidobott a filmélményből. Viszont érdekes mód az effektek ott működnek a legjobban, ahol talán a legkomolyabb munkát igényelték, a közeli ork arcok több mint meggyőzőek, az érzelmek jóval magasabb iskoláját nyújtották, mint hús-vér kollégáik..........mondjuk ez megint csak részben dicséretre méltó. Amit viszont maximálisan magasztalni tudok az a mágia, ami ebben a moziban tényleg ott a vásznon, nem holmi varázspálcából röpködő kis csóvákkal dolgoztak itt a srácok, imádtam a tomboló erőt, ilyesmi érzésből kellett volna sokkal több ebbe az igen felemás 120 percbe. Összességében valahogy Hollywood továbbra is képtelen egy játékadaptációt rendesen levezényelni. A Warcraft ugyan nem olyan eszméletlen pocsék, mint amilyennek a kritikák leírták, a stílusa, és hangulata például abszolút rendben van, de mint film bosszantóan nagy kihagyott ziccer, főleg mert ezúttal tényleg egy igazán erős alapanyagból lehetett meríteni, de a készítők nem voltak sem elég kreatívak, sem elég bátrak. Csak remélni tudom, hogy nem ásták meg végleg a széria sírját, mert bőven lenne lehetőség ebben az univerzumban, illene azt ténylegesen kihasználni. |
2016-08-11 18:00.25 |
Vérbeli klasszikusa műfajának. Carpenter titka, ahogy hozzányúlt a történethez, mert ugyan a néhány oldalas novellából adaptált cselekmény, egy horrornak megfelelően nem túl bonyolult, mégis egészen példás, ahogy a bizonytalanságból fakadó feszültségét csúcsra járatja. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy mikor, merre, meddig.......közben zakatolnak az agytekervények, hogy ki is lehet bajos, és ki nem. Egészen briliáns. Közben pedig a mozi levetkőzi zsánere talán legnagyobb lufiját, a „screamjump” hiánya üdítően hat az értő nézőre, pláne a helyette alkalmazott groteszk látvány. Carpenter lényei a mai napig megállják helyüket, nincs CGI mi megromolhatna, helyette rendkívül kreatív plasztik, és hasonló anyagok szülte, észbontó kreálmányok tépik idegeinket.
A Halloween mellett A dolog is a rendező úr igazi adománya a műfaj számára. Aki igényesen áll a filmek világához, annak mindenképpen érdemes legalább egyszer megnéznie. Klausztrofóbiások azért csak vigyázva...... :) |
2016-08-10 03:02.45 |
Fájóan középszer. Pedig Amerika "opusának" nagyvászonra álmodása a 21. századi lehetőségekkel több mint nyerő vállalkozásnak ígérkezett. Sajnos azonban a varázslat csak a látványban működik valamelyest, a rendezés viszont kifejezetten erőtlen, a cselekmény pedig arcul csapóan lapos. Néztem a mozit, és így különösebben durva vagy szembetűnő hibák hiányának ellenére, mégis félelmetesen semmilyen az egész összkép, amolyan megnézi az ember, és felejti el darab. Ennél meg jóval több volt ebben, meg Howard-ban is. Kár érte..... |
2016-08-10 02:46.17 |
A maga idejében rendkívül szórakoztató mozi volt, bevallom a mai napig igen kellemes emlékeket idéz fel egy-egy mozzanata. Humora kétségtelen leginkább alsótáji jellegű, de hát a célközönséget ekkortájt ugye nemigen érdekli más jobban mint a másik nemmel való...öhm...ismerkedés. Viszont zsáneréhez mérten meglepően mókás figurákkal ügyeskedik, van itt minden mi szem száj ingere, válogathat az ember kedvére.
Kultmozi? Hááát még ha anno tizenéveink elején annak is tekintettük, sehogy sem volt az, de nem kevés kellemes órát adott a srácokkal ezért minden hibája ellenére sem tudom nagyon megszólni. Szép emlék no. :) |
2016-08-10 02:20.32 |
JN Howard egyik legjobbja, hamisítatlan Afrika hangulat egybegyúrva nyugati hangzással, pazar páros formájában.
Véres gyémánt http://www.youtube.com/watch?v=lHSdQ6ZOzQY (London) http://www.youtube.com/watch?v=hz6kAEQl9mw (Solomon Vandy) http://www.youtube.com/watch?v=ZBPY4txvlc0 (Solomon Finds Family) http://www.youtube.com/watch?v=imPZDjX3lYE (I Can Carry You) |
2016-08-10 01:42.58 |
John le Carré, mint művész nem egyszerű, könyvei nem igazán a mainstream vonalon mozognak, így ne is keressük Alkonyat rajongók kezében könnyed olvasmányként a 4es metrón. Azonban, ha valaki többre vágyik az 1X1-nél, akkor mindenképp érdemes az íróval próbát tenni, igazából nem is egyedi történetei okán, hanem sajátos stílusa miatt, mellyel valami egészen félelmetesen tudja építeni konfliktusait.
Nagyon örülök, hogy ez a kötet Meirelles kezében landolt, azt hiszem a legtöbb tősgyökeres hollywoodi rendező nem így nyúlt volna a cselekményhez. Pedig az Elszánt diplomata legfőbb erénye, a legtöbb támadásnak kitett tulajdonsága: a lassúsága. Ezt a fajta komótos tempót azonban illik nem összekeverni vontatottsággal, vagy ólomlábas unalommal, mert itt minden aprólékos ábrázolás – legyen az sztori, karakterek, háttérinfó – nagyon is kellett, hogy megfelelően összeálljon a kép erről a vaskos témáról. A biznisz mint tudjuk nagy úr, a gyógyszer pedig tagja a nagy triumvirátusnak (+fegyver, és olaj), mely olyan pénzeket mozgat, mibe jobb nem belegondolni. Azonban hol a határ profit, és emberi életek mentén? Meddig helyezhetőek a nagyvállalati érdekek egyszerű polgároké elé? Kőkemény kérdések ezek, melyeket ügyesen jár körbe a mozi, ahogy keresi az egyén felelősségét ebben a szélmalomharcban. Meirelles remek munkát végzett, mindenképp megsüvegelendő amilyen elhivatottsággal nyúlt az alapműhöz, nem gyorsította, darabolta fel a könnyebb befogadhatóságért, ugyanakkor kiválóan összerakta miérteket, mikénteket, hogy a végén egy igazán kerek, egészen finom szövésű krimi-drámát kaphassunk. Nagyszerű munka. |
2016-08-09 21:07.41 |
A főtéma szerintem is teljesen méltó Williamshez, és a karakterhez is.
A többi zene már bőven felejthető, egybefolyó maszlag, igaz az utolsó 1 óra is ilyen a filmben, így hát jól illik a képekhez. :) |
2016-08-09 16:13.46 |
Ez is az a fajta film, amit mindenképp levetítenék egy direkt erre a célra létrehozott óra keretében. Vallom, sokkal jobban meg lehetne fogni a mai fiatalságot az ilyen filmekkel, mint bármilyen ifjúsági regénnyel. Ezzel nem az olvasás ellen propagálnék, elvégre számomra is nagyon fontosak a könyvek, de tény, ami tény az ifjúság figyelmét lényegesen egyszerűbb, és talán hatásosabb is lenne hasonló alkotásokkal megragadni. A Saját szavak ugyanis egy igazán közvetlen darab, nem az a világmegváltó mozi, a zsáner kényszerű velejáróit nem tudja levetkőzni, de teljesen korrektül sikerült üzenetét olyan könnyed formába önteni, melyet bátran fogyaszthatnak a fiatalok, meg amúgy nem fiatalok is. Mert központi témája abszolút kortalan, a megkülönböztetés pedig nem csak a multikulti nyugat problémája, már itt kopog a mi ajtónkon is. Kérdés megismételjük a tengerentúli hibákat, vagy tanulva belőlük másképp csináljuk? Ahogy nézem sajnos inkább az előbbi............. |
2016-08-09 02:37.45 |
Niccol mindenképp az egyedibb látásmódú rendezők közé tartozik az Atlanti-óceán túlpartján. A Fegyvernepperben leginkább gengszterfilmekre jellemző narratíva formájában hív vendégül minket a világ legnagyobb bizniszének színpadára, a díszlet azonban nagyon is valóságos. Mert bár a mozi igyekszik főhősét, munkáját izgalmasnak eladni, nem árt tisztában lenni a tettek valódi súlyával, mely emberéletek millióban mérhető. Persze, ahogy a film jól rá is mutat ez is csak egy nagy kereskedelmi játszma, kereslet és kínálat........miben való igaz Nick Cage karaktere is csupán egy kis bábú, mely könnyedén pótolható bármikor.
A készítők fő érdeme mennyire könnyen befogadhatóan tudták eladni ezt a borzasztóan vaskos témát, szépen gyúrták egybe az erős üzenetet mainstream vonulatokkal, mely utóbbiért nem kevesen támadták a mozit, pedig így juthatott el mondanivalója széles körbe, miközben a nézőközönség szórakozik is. Én az ilyenekért tudom szeretni Hollywoodot, nem kell nekik feltétlen dokumentarista üzemmódba átmenni, hanem FILMEKKEL előállni, melyek egyesítik a kikapcsolódás és esetleges fejtágítás párosát. Ilyen szempontból pedig a Fegyvernepper több mint remek választás. |