Nagyon nem tudok egyetérteni. Én legközelebb majd úgy próbálom megnézni, hogy ez egy Queen tribute-zenekarról szól, ahol a Rami alakította Freddie-imitátor megpróbál a lehető legközelebb kerülni az idoljához, de a többiek ezt túlzásnak érzik. Ez a film maximum erről szól, de nem a Queenről.

Saló avagy a Szodoma 120 napja - Vélemények

2018-11-28 01:02.38

Én úgy tudom, legfeljebb nem nyilvános filmklubokban, házi vetítéseken fordulhatott elő a '89 előtti Átkosban, becsempészett kópiákon, VHS-en, Betán, ilyesmiken. Egyik hetven feletti ismerősöm is ilyen keretek között látta (ahogy a Psychot, meg még egy pár ilyen hanyatló nyugati populáris kultúrterméket).
Egy elég alapos blogger által összeállított Wiki-szócikkben az áll, hogy először 1988-ban egyetlen napig a Filmmúzeum adott otthont a vágatlan Salónak egy Pasolini-retrospektív keretében, aztán az 1995-ös hivatalos magyar bemutatóig már megint csak informális utakon lehetett hozzájutni.

A szinkron készítési ideje meglepő módon 2002, amikor már sem Szacsvay, sem Harsányi nem szorult rá a szinkronszínészek különben is alacsony fizetésére. Művészi alázat vezethette őket, főleg Harsányit, amikor kimondja, hogy "Egyél fiam szart!". :D Szacsvay meg akkoriban, emlékeim szerint a mérsékelt polgári oldal híveként örömmel parodizálta a karakterét: "Csak mi fasiszták vagyunk az igazi anarchisták..."

Rocky Horror: ha kedveled a glam rock zenei stílusát és külsőségeit (Bowie sminkese dolgozott Tim Curry-n is), és vevő vagy a műfaji keveredésekre-kiforgatásokra, akkor tetszhet. Linkelem az egyik főszereplő belépőjét. Tökéletesen érthető a brit dialektusa. Ha ez tetszik, akkor valószínűleg az egész film tetszene.
http://www.youtube.com/watch?v=dxejiPJpi00

(Déjà vu-m van: nem linkeltem én ezt már régebben?)

Az oroszlánkirály (2019) - Vélemények

2018-11-27 23:38.26

Várjuk ki a végét. Lehet, hogy ezek a néhány másodpercnyi konkrét képi idézetek csak apró töredékét fogják kitenni az egész filmnek. Remélem, Favreau-ék mernek újítani, mint a Dzsungel könyvében. Ha nem...akkor Gus Van Sant '98-as Psycho-rimékjét többé nincs joga megbélyegezni az egyetemes filmtörténetnek.

Saló avagy a Szodoma 120 napja - Vélemények

2018-11-25 04:24.03

At your service :)

Amikor először láttam, nem tudtam elképzelni, hogy voltak képesek a neves szinkronszínészeink (Szacsvay, Harsányi...) ezt bevállalni.
Harsányin még egyszer meglepődtem, amikor egy másik gay cult filmben, a Rocky Horror Picture Show-ban szólaltatta meg Frank N. Furtert.

2018-11-24 01:26.46

Anno az első magyar hivatalos odeonos VHS-kiadáson így, helytelenül szerepelt a cím. (A DVD-verzióban már kijavították, de megmaradt a Szodoma helyett a "Sodoma".) Gondolom, azt vették alapul, utána így maradt.

A Hill-ház szelleme (sorozat) - Vélemények

2018-11-24 00:02.58

Ennyire átütő, tisztán műfaji horror-sorozatot azt hiszem, még nem láttam.
Amikor ezt írom, Mike Flanagan neve ennél a sorozatnál még sehol nincs feltüntetve a Filmkatalógus stáblistáján. Pedig ez a faszi valami olyat hozott össze, ami az életműve csúcsa lenne, ha most halna meg. Eddig is a 2010 utáni, bevállaltan horror-műfaji filmesek egyik legjobbjának tartottam. A Gerald's Game győzött meg arról, hogy Flanagan beérett. Többnyire helye van a pszicho-horror rendkívül nehéz műfaján belül is, ahová a filmtörténészek általában csak nagy késéssel szokták beszuszakolni azt a kevés művészt.

Flanagan lassan jött rá, hogy a szentimentalizmus nála csak akkor működik, ha árukapcsolással tálalja. Az áru a megalapozott pszichológiai jellemrajz, amihez viszont idő kell. Ezért választhatta a sorozat-formát.
Kicsit még szétfolyó, olykor funkciótlan a történetvezetés, töredezett a jellemrajz, ennek ellenére (vagy épp ezért) Mike Flanagan már kezet foghatna Stephen Kinggel. Egyes szegmenseiben pedig Stanley Kubrickkal, Alfred Hitchcockal, Luis Bunuellel, és Ingmar Bergmannal.
A Ház, mint szimbolikus tér (jungi analógiával az ember pszichés térképe) kihasználására viszont még soha nem láttam ennyire jól kifejtett példát. A Mother!-ben igen, de az nem tisztán műfaji pszicho-horror vízió.

A rendező annyira magabiztosan haladja túl Kinget, hogy képes az utolsó epizódba helyezni az Író karakterének a cselekménybe vezető motivációját, és annak kiteljesedését. (Az Író figurája - ha megjelenik - általában vezérfonal Kingnél, itt viszont nincs ilyen kimondottan vezérkarakter.) Ezen el is csodálkoztam, de figyelmeztetnem kellett magamat, hogy most nem egy adaptációval van dolgom, pedig Flanagan végig King hangulatvilágában mozog. Agyonra kell dicsérnem: tudtam, hogy Flanagan nem adaptál, de mégis annyira jól érzett rá Kingre, hogy megtévesztett: észrevétlenül is Kingebb a Kingnél.

Személyes benyomásokat nem nagyon szoktam itt a fórumon részletezni, de most úgy gondolom, itt helye van az őszinteségnek (ha már a film egyik alappillére is ez). Kétszer sírtam el magam a sorozat alatt. Nálam ehhez nagyon komoly behatások kellenek. Mindkettő azzal függött össze, ahogyan Flanagan a diszfunkcionális, már a gyökereiben rohadó családot ábrázolta.

***SPOILER ON***

Először az önmagában szenzációs 6. részben, amikor leszakadt a csillár (hopp, egy referencia!), és keresték a kislányt az egész átkozott házban, de kiderült, hogy mindvégig ott volt a hallban, csak senki nem vette észre. Átvitt értelemben, ahogy a felnőttek gyakran szokták mondani, nem tulajdonítottak jelentőséget a "hisztijének". Valójában nem figyeltek rá, amikor ordibált, hogy baj van. Ez amolyan Bunuel-áthorrorizálás, bravúros, Jancsót idéző kameramunkával megtámogatva.

Másodjára, amikor a gyermek-pszichoterapeuta csaj elárulta a nővérének, hogy a nagybetűs Semmit érezte, amikor a természetfeletti, empatikus-telepatikus adottságát kihasználva megérintette a hullát. Majd részletezte, hogy a legkegyetlenebb családon belüli szócsaták is kéjjel töltötték el, mert úgy érezte, hogy legalább van valami köze az életben levéshez. Úgy éreztem, Ingmar Bergmannál éltem át hasonló áramütést.

*** SPOILER OFF ***

A puszta létezéstől való egzisztenciális félelem a sorozatban a szülők alakjában összpontosul, és adódik tovább.
Gondolom, ezt azok a nézők érzik át igazán, akik a film apró jeleiből emlékeznek, hogy mennyire működésképtelen családban nőttek fel, hogy a családi konfliktusok, vagy a konfliktusok hiánya, a kibeszéletlenül maradt, látszólag jelentéktelen tragédiák mennyire elkísérték őket felnőttkorukba is.

Én pont ezért nem kárhoztatom a lezárást. Ennyire intenzíven megdolgozó élményt muszáj "pozitívan" lezárni, megoldani, kibeszélni, le kell csengetni. Lehet, hogy szirupos, de Istenem, itt nagyon jól jött az a szirup!
A csavarok és a katarzisok nem a sorozat végén vannak, hanem közben, folyamatosan. Flanagan van annyira magabiztos alkotó, hogy nincs szüksége végső csavarra.

Ki vagy, doki? (sorozat) - Vélemények

2018-11-21 17:29.17

Nálam mostanra sikerült végleg elérnie a sorozatnak azt a szintet, amikor már nem vágyok repesve a következő heti adagra. (Még Capaldinál kezdődött ez az érzés, de ott még bíztam benne, hogy na majd mostantól összeszedi magát a showrunner. Sokszor be is jött.) Ennyire unalmas epizódokat egyhuzamban a 2005-ös reboot óta egyszer sem láttam. A Doctor Who egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy unalmas legyen. Chris Chibnall még Steven Mofattnél is nagyobb csalódásnak bizonyult. Lehet, hogy jobban állna neki az egy évad = egy történet, ami a Broadchurchben is egyszer már bejött.

Úgyhogy én inkább folytatom a megkezdett klasszik-Who-sorozatot.

Sóhajok (2018) - Vélemények

2018-11-17 01:59.00

Szerintem nem áll a Mother! mellett, de mindenképpen különleges filmélmény. A '77-essel ellentétben itt már az agynak is járnia kell, végre dramaturgiai jelentőséget kap a sóhaj, a mozdulatokkal összefüggő rituálé, az anya-motívum. Ez egy valahová vezető továbbgondolás, nem szimpla remake. És végre Guadagninonak van rendezői koncepciója, még ha a multikamera-technika és az olykor indokolatlan ad-hoc vágások egy kicsit blöffszagúak. Guadagnino akkor nagyon erős - a színészvezetésen kívül, amikor megmutatja, hogy képes klasszikus filmnyelven is gondolkodni (pl. a két táncterem brutálisan jó párhuzamos montázsában).
Nagyon lassan építkezik a film, viszont erőteljes 70-es évek hangulatot áraszt, jól megalapozza a politikailag megosztott Berlin érzésvilágával a borús alaphangulatot. (Arról viszont fogalmam sincs, hogy a politikai szituáció belekeverésével volt-e valami mellékes üzenete.) Néha olyan érzésem volt, mintha Herzog, vagy Fassbender köszönne le a vászonról. Ezzel kapcsolatos Guadagnino problémája, az aránytévesztés: húzni kellett volna a szkripten, vagy gyorsítani kicsit az alaptempón. Végig volt egy hiányérzetem, amit egy horror-címkéjű filmnél, pláne egy Argento-újragondolástól elváram volna, de nem kaptam meg: nem volt suspense. Ehhez Guadagnino vagy nem ért, vagy tényleg csak Herzog szintén feszültség nélküli Nosferatujának egzisztenciális drámája volt számára a minta. Suspense helyett kapunk egy érdekes, vérbeli olasz gore-feastet is, azt viszont mindenki személyes ízlése döntse el, mennyire működőképes. (A mozi nagy része röhögött. Én felfedeztem benne a groteszk, valamennyire cronenbergi testhorror-humort, dehát megint az aránytévesztés miatt tűntek ezek a motívumok inkább kínosnak).
A hanghatások nagyon jelentősek egy ilyen című filmben, ezért Thom Yorke visszafogott filmzenéjét jó választásnak tartottam.

Első nézésre jobb, mint az eredeti, mert gondolatokat ébreszt.
Jöhet a két másik Anya sztorija is, ha a jegyeladások is úgy akarják. Mondjuk ehhez nem ártana műsoron tartani, és nem a művészmozik legkisebb termeiben.

Bohém rapszódia - Vélemények

2018-11-13 20:40.41

Sajnos nem tudok ilyen kompromisszumok mentén élvezettel filmet befogadni, de egy komolyabb folytatásnak örülnék. Egy remake-nek még jobban.
Édith Piafról sem egy életrajzi film készült, néha előkapják évtizedek elteltével.

2018-11-13 20:15.37

Pedig jobb lett volna, ha nem olvasod el ezt a sok spoilert. Most tele vagy prekoncepciókkal :)

2018-11-13 20:11.39

Nem vagyok Queen-szakértő, a zenekart kedvelem, pont ezért kifogásolom a film hibáit. Ahogy írtam, az írott és filmre vitt életrajzi dokumentumok alapján bűzlik a dolog, hadd ne írjam le még egyszer, miért.

Az I'm Going Slightly Mad valóban nem az utolsó videó volt, köszönöm a kiigazítást. Legfeljebb az utolsó, amiben Freddie kreatív társalkotóként közreműködött.
Én beismerem a tévedésemet, remélem, Brianék is így tesznek, mert részemről ez az egy tévedés még nem negligálja a többi észrevételemet.

(A személyeskedés-részét hagyjuk, nem szoktam rá reagálni.)

2018-11-13 18:16.56

Ezért utálok csillagozni. Szakadj le a csillagozásról, nálam ez annyira nem jelent semmit, mint a toplisták. Inkább annak mondj ellent, amit írtam.

Dehamár...
A Boldog halálnapot egy egyedi tinislasher, ami az elejétől a végéig le tudott kötni. Ahogy HMáté írta, arról van szó, hogy szerintem a műfaján belül - pláne úgy, hogy "átműfajosította" a Groundhog Dayt, közel tökéletes. Én pedig bírom nemcsak a B, de a Zs-kategóriát is. Habozás nélkül 5*-ot adnék a Robo Ninja c. trashre.

Stan Lee - Vélemények

2018-11-12 21:13.24

Well, fuck. :(

Bohém rapszódia - Vélemények

2018-11-12 20:02.33

jav.: Az I'm Going Slightly Mad klipforgatására, ami az utolsó videója volt. A Great Pretender pont abból az időszakból származik, amikor el kellett kezdenie a nagy megtévesztőshow-t.

2018-11-12 19:48.14

Reméltem, hogy valaki felhozza az Amadeust. Schaffer képes volt úgy megírni a darabot, hogy a történelmi hitelesség egy univerzális mondanivaló, és egy ahhoz igazított karakterrajz oltárán áldoztatik fel. Ma már tudjuk, hogy semmi nem igaz Mozart és Salieri konfliktusából (legfeljebb egészséges versengésről írnak a zenetörténészek). Schaffer még tapogatózhatott, megpróbálta megfogni a két figurát, de attól nem lett hiteltelen a mondanivaló, hogy utólag a zenetörténet nem igazolta a történetet. Az Amadeus akkor is tökéletesen működik, ha nem Amadeusról és ellenfeléről szól.
A Bohemian Rhapsodynál az a különbség, hogy a Queen és Freddie életútja mozartékhoz képest már előre sokkal jobban volt adatolva. Mozart személyiségét úgy lehet gyúrni-alakítani, ahogy a rendező elképzeli, de Freddie-nél és a többieknél teljesen más a helyzet.
Rengeteg olyan élethelyzet volt az énekes pályáján, amiből kiindulva alkothattak volna egy igazabb dramaturgiai ívet. Pl. Freddie tragédiája: a két végén égetett gyertya hatása az énekhangjára, végül az egészségére, miközben végig őrizni tudta a karizmatikus frontember-szerepet, még akkor is, amikor tonna sminkben úgy kellett betámogatni a Great Pretender klipforgatására. Vagy csak a se veled-se nélküled kapcsolata Jim Huttonnel, aki a megaláztatások ellenére a halálos ágyánál is kitartott mellette. Akár egy komplett leépüléstörténet meg lehetett volna csinálni irtózatos nagy katarzissal, ami után egy egész élet átértékelhető a néző számára (csak Hollywood tényleg nem annyira szereti a bálványrombolást). Szívszorítóak azok az olvasmányok, amikhez a témában bárki hozzájuthat. Ebből kiindulva tudom, mekkora ziccert sikerült kihagyni.
De ez??? Nem fogadom el, hogy egy ilyen önmagában hazug szentimentális dramaturgiai fogás igazolja a többi történelemhamisítást. Működne-e a sztori, ha nem a Queenről és Freddie-ről szólna? Asszem, akkor rá lehetne sütni, hogy átlagos, és hamar felejthető. Nincs benne semmi mélyebb, univerzális mondanivaló, ami az Amadeusban. Csakhogy a Queen zenéjével takarták be, ezért erről az ócska, giccses, ezerszer elmondott sztoriról azt lehet hinni, hogy igényes.

2018-11-11 21:31.17

Annyit tennék hozzá, ill. módosítanék, hogy az utolsó húsz percet tényleg élvezet végigtombolni meg headbangelni a moziszékben, még ha csak reprodukció is. Asszem, remegett az egész épület, és ez még hetekig meg fog ismétlődni. Így még tuti nem hallottam a Live Aid-koncertet, tehát ezért az egyért biztosan megérte megnézni. (A hangkeverésért már egyszer odavoltam.)

2018-11-11 21:19.16

Mivel tanultam filmelméletet és filmtörténetet, és foglalkozom vele nap mint nap (emiatt szerintem nem kell szabadkoznom, vagy szégyenkeznem, büszkélkedni meg végképp nem szoktam vele), a filmkritikusokhoz hasonlóan nézem a filmeket. A copy paste-hatást szerintem azért érzed, mert vannak bizonyos esztétikai alapvetések, amik egyeznek a filmkritikusok többségénél. Filmet is lehet úgy elemezni, mint egy verset, vagy egy festményt.

Pl. a biopic műfaja nehéz. Lehet jól is csinálni, mint a lentebb említett Rayt, vagy A nyughatatlant, ahol egyrészt nem csorbul a hitelesség, másrészt pont a zenész életéből merített valós konfliktusok miatt születhet izgalmas karakterábrázolás.

Ha viszont mismásolás van a forgatókönyv körül, ha idealizálni akarnak egy-egy karaktert, abból óhatatlanul papírmasé-figurák kerekednek. Ezeket átlagosan lehet eljátszani olyan klisékkel, hogy meredten áll az esőben, nem néz a szemébe, hosszasan bámul a semmibe, közhelyeket puffogtat komoly arccal, beolvas valakinek, akit ott hagy a színen stb. Ezek kedvelt fogások, de teljesen elkoptatottak. Hiába kitűnő színész pl. Benedict Cumberbatch, ugyanilyen közepesen játssza el Alan Turingot. Tehát nem szarul, hanem közepesen. Malek is remek színész, és nem mondtam, hogy szarul játszott, nemtom, hol olvastad tőlem.
Az nekem nem kiemelkedő színészi - még kevésbé rendezői teljesítmény, hogy a Live Aid-koncert szinte teljes egészében le lett másolva. (Amúgy miért is? Bármikor meg tudom nézni az eredetit, vagy a Wembely-t, még inkább a Népstadion-belit. Mi az állítás, vagy a plusz, ami miatt érdekel a koncert "remake-je"? Ja, hogy Freddie AIDS-szel folytatott küzdelme, plusz a bandabeli belviszály megszüntetése - ami mindkettő hazugság?)
Ezért írtam, hogy nekem olyan volt a Bohemian Rhapsody, mint egy dokumentumfilm illusztrációs betéte.

Természetesen a korszakot kiválóan adták vissza a legapróbb részletekig a díszletesek, kellékesek, maszkmesterek, ebbe nem is kötöttem bele. Ez mondjuk egy biopicnél alap.
(Igen, jók a műanyag söröspoharak a zongorán, meg a pezsgősek is a partin, de hogy ezek a Queen-tagok milyen absztinensek voltak, hogy egyszer sem ittak bele az italukba! :D A cigit legalább nem cenzúrázták.)

2018-11-11 17:53.18

Persze, hogy van jellemfejlődés, mint ahogy van konfliktus is, csak mivel hazugságra épül, ez egy mű-konfliktus. Én azt nem értem, hogy ha már egy életrajzot veszünk alapul, és tudjuk, kiét, akkor miért kell kozmetikázni, összevonni, ill. pl. rendes családos embereknek beállítani a többi Queen-tagot? Brian May legalább annyira tolta a kokót, mint Freddie, Roger Taylor sem volt absztinens...Mítoszépítés? Mítosz-szépítés. Inkább szeressük a hazugságot, csak ne fájjon, amivel szembe kell nézni, ugye? :)

Az, hogy kinek mit vesz be a gyomra, magánügy. Ha gyenge gyomrokra szabunk egy, a gyertyát két végén égető meleg pasiról és zenekaráról szóló filmet, akkor viszont ne mondjuk már rá, hogy ez a Queenről szól, hanem legyen egy fiktív zenekar. Ez baromira nem szól a Queenről.
Vagy ha szépelegni akarnak queenék, akkor mutassák be a dalok születését, az azokkal járó valódi konfliktusokat - ez még érdekes is, valamennyit a Bohemian Rhapsodyben is mutatnak belőle.

Miért kéne a Live Aid-del lezárni a sztorit? Értem, hogy kellett a kerettörténet, meg valami kifutás a sztorinak. Csakhogy Freddie szólóalbuma abszolút nem okozott törést a zenekar életében, annyira nem, hogy a Mr. Bad Guy hangszerelésében May is részt vett.

Olvasom az imdb-n, hogy Freddie-nek volt elképzelése, milyen filmet szeretne magáról. Hát abszolút nem ilyet.
"Also, I have visions of actually having a film made of my life story, one day, which I would have a key part in. I might not play the lead myself. My dears, the things I've done in my lifetime ... it'll be totally triple X-rated, I'll tell you!"

[link]

2018-11-11 14:22.19

Ez egy túlságosan illendő film lett Freddie-ről, és a lehető legjobb képet festi a többi bandatagról is. Látszik, hogy Brian May-ék mennyire belenyúltak a szüzsébe.

Hol van az 5-8 év, ami a hosszú hajú, csupasz arcú Freddie és a rövidre nyírt, bajuszos Freddie személyiségváltozása között telt el? Kivágták, vagy le se forgatták? Pedig igazán akkor történtek az izgalmas dolgok. Bizonyára a mítoszrombolástól félve fedték el az alkotók ezeket a kényes közönségízlés elől. Még Freddie is elmondja a buli után a komornyikjelmezes pasinak, hogy lassan visszakúszik sötétség, amit egyszer már maga mögött hagyott.
Na ez a sötétség hol van? Gondolom, Sacha Baron Cohent ez a jótékonyan kihagyott epizód érdekelte volna a legjobban.
Amikor a Queen 1980 táján az USA-ban megismerkedett a funkyval, és megkezdte a zenei stílusváltást, kb. akkortájt vezették be meleg barátai Freddie-t a diszkók és melegbárok bűnös-drogos világába, abba közegbe, ami William Friedkin Cruising (Portyán) c. 1980-as filmjében is keretet adott a cselekménynek. Ebben a mértéktelen, védekezés nélküli szexuális életet élő környezetben szedte össze Freddie is a HIV-vírust, de ahogy máshol is olvasható, '85-ben még ő sem tudott róla, nemhogy a Queen többi tagja. A film több más dologban is hazudik, de ezt hagyjuk.

A film filmként kb. úgy teljesít, mintha illusztráció lenne egy, a nevében "history" elő- vagy utótagot viselő tévécsatorna műsorához. Rami jól levette Freddie manírjait, de a karakterrajza tipikusan biopic-ízű.

Hogy mondjak egy pozitívumot is, a hangkeverés brutálisan jó volt.

Ki vagy, doki? (sorozat) - Vélemények

2018-11-10 19:13.22

Én direkt nem akartam belecsöppenni a Matt Smith-érába, ezért a 9.-től kezdtem. És tényleg Christopher Eccleston a favorit, akihez a többit mérem.
Beszélgettem már DW-fannal, akinek Capaldi a kedvence. De szerintem ez fog nála változni, mert 1 db Heaven Sent és 1 db Zygon Inversion még nem váltja meg a világot.

2018-11-10 19:02.43

Egy ilyen kaliberű sorozatnál kikerülhetetlen, hogy kinek melyik a legkedvencebbike, és a legnemkedvencebbike :)
Matt Smith-szel érkezett Moffat is, ezért kezdett a történetmesélés egyre hanyatlani, vagy szétesni, de ha valakinek a vizualitás fontosabb, akkor kénytelen vagyok az 5. évadtól ajánlani.

2018-11-10 18:39.49

Ha el tudod nézni a mai szemnek már kicsit elavult CGI-t, viszont nagyon jó történeteket-történetszálakat akarsz, akkor én is a 9. Doktortól javaslom.
Ha már eleve Full HD-re készült, minőségi CGI-os élményre vágysz (kevésbé jó történetekkel és történetívekkel), akkor a 11. Doktort az 5. évadtól.

2018-11-10 18:31.21

Meh. Én alig vártam, hogy Matt távozzon. Maga az epizód sem volt nekem különösebben érdekes.

2018-11-10 18:23.29

Mintha lett volna olyan karácsonyi epizód, amitől az agyadat eldobod... Szerintem totál felesleges modoroskodás a nézettségért.

Mike Flanagan - Vélemények

2018-11-04 03:12.31

Érdemes figyelni, mert ezekben a hetekben bővül az egyetemes filmtörténet az egyik legkiválóbb műfaji filmessel. Mik Flanagan korábban sem volt kispályás, de most, a The Haunting of Hill House c. sorozatával felírta magát Hitchcock, Bava, Carpenter, Argento, Craven stb. mellé.

X faktor

2018-11-04 00:55.54

Beszélni még csak tudnak, de értékelni már nem. Az első Megasztárban volt valami halvány kísérlet arra, hogy a zsűri elmondja a versenyzőnek, mi volt a rossz a produkciójában, és ezen hogyan tudna segíteni - akkor tanulta meg az egész ország többek között az alulintonált-felülintonált kifejezéseket. De egy darabig még az alsó-felső regiszter, a ritmusérzék, a rekesztés, az angolkiejtés, és hasonló szakmai titkok is szerepet kaptak ezekben a tehetségkutatókban.
Most az a szégyenteljes, hogy folyamatosan megszégyenítik a kandidátusokat bármilyen előremutató információ, vagy tanács nélkül. Olyan lett az egész, mint a parlamenti közvetítésekben az azonnali kérdések és válaszok órája, mikor azzal játszanak a képviselők, hogy ki tudja élénkebben leoltani a képviselőtársát.
Az nem információ, hogy Radics Gigi felkel a székéből, közbevág, és amúgy beéneklés nélkül kiválóan előadja azt a dalt, amit a versenyző nem tudott. Ezzel a jelölt felé nem közölt semmit, csak a saját egóját fényezte.
De legalább az X-fucktoros mentorokat nem mi fizetjük (remélem).

De mondom, trashnek azért is kiváló, mert már nem csak a versenyzőkön lehet röhögve-sírva szánakozni, hanem a másodvonalbeli, prosztó mentorokon is.

Bohém rapszódia - Vélemények

2018-11-03 18:13.21

Shame on me.

2018-11-03 18:04.08

Ne tőlem kérdezd, nem én írtam a forgatókönyvet :)

Sztálin halála - Kedvenc jelenetek

2018-11-03 00:26.36

"I will bury you in history."
Hruscsov első mondata Berija holtteste fölött. A Berija és a "bury you" nagyon összecseng Buscemi tolmácsolásában. A film egyébként nagyon helyesen tartózkodik a szóviccektől.

Sztálin halála - Vélemények

2018-11-03 00:22.44

A Sztálin halála kiválóan aknázza ki a történelmi tényeket (még ha nem is mindig pontosan). A diktátor utolsó, feljegyzett mozdulatára épített jelenet zseniális: egyszerre ismertem rá Örkényre és a Monty Pythonra. Ez a Moszkvától Londonig ívelő abszurd tengely még jó néhány jelenetben meghatározó, nem is győzöm dicsérni az írókat, hogy ennyire össz-európai humorral kezelték a szinte kezelhetetlent.
A frakciózás konfliktusa nem csak a miénk, de talán nem is kizárólag Kelet-európai, vagy egyáltalán európai.

Viszont témájában Kelet-európai politikai szatírát, vagy tragikomédiát már régen láttam. Nem csak jót, hanem...úgy általában. Kíváncsi vagyok, készültek-e hasonló múltfeldolgozások a '89 utáni K-K-európai államok filmgyártásában, amik ennyire bacsói élményt tudnának nyújtani, de nem jutottak el hozzánk.
Bacsó Péter a legjobb pillanataiban szvsz ügyesebben tudott egyensúlyozni a tragédia és a komikum határán - amikor nem tudtam eldönteni, hogy nevessek a jelenetek többségén, vagy sírjak. A Tanú mellett ez az érzés a Forró vizet a kopaszra! c. filmjében, valamint a Titánia, Titániában tört elő. (A Te rongyos élet! nekem egyértelműen tragikus.) Csakhogy ő is '89 előtt működött a legjobban.

Ezt a filmet itt, ezen a környéken kellett volna elkészíteni, sokkal hamarabb. A második felében, Berija letartóztatása környékén a film már sajnos engedett a komorság csábításának, majdnem kezdett átmenni BBC-biopicbe, de az utolsó (feliratban közölt) slusszpoén még így is elérte a hatását.

Egy poénforrást én még belevittem volna. Elvileg Feliksz Dadajev volt Sztálin egyik dublőre, akit még akkor is alkalmaztak, amikor a vezér haldoklott. (Eszerint nem igaz, amit a film állít, hogy Gulágra küldték a dublőröket, hiszen maga Dadajev 2008-ban "coming outolt".) A Pravda hivatalos közleménye szerint a népvezér csak megbetegedett, tehát egy rövid ideig még lehetett mutogatni a fáradt, integető alakját az ünnepi eseményeken. Aztán, amikor már ténylegesen felravatalozták, meg akarták kérni Dadajevet, hogy ugyan feküdjön már be a koporsóba Sztálin helyett. Csakhogy kilométeres sorok álltak a ravatal előtt, az meg nyilván kivitelezhetetlen volt, hogy a dublőr non-stop halottat alakítson. De erre a vélt, vagy valós történetre egy külön filmet lehetne - és kellene építeni.

KIS SPOILER
Egy pillanatra feltűnik Peter Capaldi (Malcolm Tucker a rendező, Armando Iannucci korábbi politikai szatíra-sorozatából, a The Thick of It-ből) statisztaként, mint egy olyan figura, aki az utolsó pillanatban menekül meg a golyó általi halál elől. Kár, hogy erre a Doctor Who-ban már nem lesz utalás.

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk