somliv hozzászólásai

Ugrás somliv adatlapjára
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

Schindler listája - Vélemények

2022-09-26 09:18.30

Steven Spielberg egyik leghíresebb opusza. Melyet sokan neveznek minden idők legjobbjának. Úgy vélem, hogy ez azért sarkos állítás, de Spielberg profizmusa, filmezés iránti megszállottsága itt is megmutatkozik, meg hát a zsidóság kérdését szívügyének tekintette, saját leszármazása végett is. 1993-as alkotás, régi, majd harminc éves, műfajában tudhatnak még ennél is jobbat csinálni- ne felejtsd el, hogy mindig létezik jobb mindenben. Ám kétségtelenül tökéletes korrajzot mutat be a második világháborús eseményekről, egy Oskar Schindler nevezetű üzletembert központba helyezve, aki a zsidók megmentőévé, angyalává avanzsálódott a szörnyűségek közepette, na de ne trappoljunk eme gyorsasággal előre. A film különben fekete-fehér, mely visszanyúlik a régebbi noiros jelleghez, amit a 1930-as-40-es években láthattál, feltéve, ha vetted a fáradságot és néztél valaha is ilyet. Több részre osztható az alkotás, első felében Schindler birodalomépítésére van fektetve a sztori, azzal, hogy gyárat szeretne létrehozni, ahol edényeket fog majd gyártani munkásaival. Álljuk is meg egy pillanatra, mivel Oskar befolyásos úr színeiben tűnik fel, és már a bárban szembesülhetünk nagyvonalú cselekedeteivel, mely rögtön pozitív színben tüntetik fel őt. Erre érkeznek Spielbergnek a remek dallamválasztásai az adott korból, melyeket ki is tart, úgy értem ezt, miszerint a nótákat nem szabdalja szét- Por una Cabeza - Carlos Gardeltől, komor, sötét hangulattal bizony ezek benne maradhatnak az emberben. Az megint más kérdéskört vet fel magának, hogy a valódi üzletúr tényleg ennyire jóságos, joviális, kegyes volt e a valóságban, vagy rendezőnk jócskán púderozta személyét- az utóbbira tenném voksomat. Mivelhogy akadtak negatívabb vonásai is, hajszolta a kulináris élvezeteket, felesége mellett nőkkel flörtölt, sőt, megkaphatott magának bárkit, akit csak akart, plusz őt a haszonszerzés, pénzszerzés érdekelte, e célból alkalmazta munkásait, de az emberéletek megmentése természetesen ellensúlyozta gyengébb vonásait. Eme filmben ezek a gyöngébb vonások mondom elhanyagolhatóak, még ha sandítok személyét illetően a hálásabb karakterábrázolásra. Liam Neesonnak ez a szereposztás hálás, nem is tud belőle kibillenni, magáénak érezhette, mert nincs kétség, hogy az övé volt végig, illetve az utolsó 10 percet leszámítva, azt elbaltázta Steven, túlontúl szentimentálisra, csöpögősre vette a figurát, átesett a ló túloldalára, azzal, hogy elkezdte főszereplőnket önostorozni. Mely nem tett jót annyira mozijának, hollywoodi klisévé mártotta be majdnem. Mégsem lehet rá ezért haragudni, mert ettől függetlenül, felépítésileg, kivitelezésileg érződik az egészen a Cincinnati mester érzéke. Jön a film második fele, mely bemutatja nekünk a lengyelországi zsidók könyörtelen életsorsát, elsősorban kivégzését, a németek brutalitását, hogyan bánnak a másikkal. Érdekes dolog ez, mert ma is sokan előszeretettel nézik ezeket a felvételeket. Én csak szép csendben ültem és figyeltem, mint ahogy általában szoktam az ilyen műfajú filmeknél. Ám valljuk be, sajnos az ember egy galád teremtés, mert valahol vágyik a brutalitásra, kegyetlenségre. Ez szintén szembetűnő eme felvételek alkalmával. Mellesleg, régebben csináltak videókazettákat erről, és úgy vették nyugaton, mint a cukrot- döbbenetes dolgok ezek, ha veszed a bátorságot és pár percre belegondolsz. Az meg még elkeserítőbb, hogy számtalanunknak ez mozgatja fantáziáját. Tehát megkapjuk a világháborús vérengzéseket, melyek baromira valósak- még a közeli lepuffantások is azok voltak. Rendezőnk erre láthatóan sokat fektetett, éreztük, lelkünkig hatoltak a látottak- szívszorító képsorok tárultak elénk ez ok folytán. Azért kíváncsi leszek, hogy milyen alkotást fognak majd készíteni a most lezajló Orosz - Ukrán háború kapcsán,- na de ezt inkább kerüljük is el. Vissza az alkotásunkra. A német főtiszt szerepét megformáló Ralph Fiennes, ha lehet ilyet mondani, de miért ne lehetne, kiválóan hozta a kegyetlen tisztet, aki szabad perceiben nőkkel tivornyázott, mint anno Hitler. Mi több, azt csinált, amit csak szeretett volna, gyilkolásai, abuzálásai közepette. Továbbá, akit érdemes megtapsolni, az Ben Kingsley, Schindlernek a főkönyvelője, az ipargyáros jobbkeze, ki a listát is írja, ezzel szerves része ennek a mentőakciónak. Még egyszer leírva, Neeson hihetetlenül humánus ebben a filmben, jó volt látni, hogy a borzalmak közepette mindvégig Ember tudott maradni ebben a cudar időszakban, a pénz sem rontotta el, sőt, képes volt ekkora Áldozatokat hozni másokért, még ha szerintem az igazi üzletember, keményebb, dörzsöltebb lehetett, mint akit itt láttunk bemutatni. Ám ez a Dráma a mai napig működőképes, Spielberg egyedülállósága pedig vitathatatlan ezen a téren is.

Kiképzés - Vélemények

2022-09-23 15:39.24

„Farkassá kell lenned, ha farkasokkal akarsz küzdeni” Antoine Fuqua 2001-es rendőrségi drámája, a korrupciókról, bűnözésekről, drogról, az utca kegyetlenségéről, szóval úgy összefoglalva az alvilági dolgokról, melyektől számtalanunk undorodik, mégis a való élet részét képezik számtalan országban. Lehetne csámcsogni azon, hogy még Oscarra sem jelölték ezt a filmet. Mert ha szívemre teszem a kezemet, igen, lehetett volna valamivel izgalommal telibb, eseménydúsabb ez a 24 órát bemutató dráma, néhol a lendület talajra lett szorítva, mégis fátylat rá, mivel Antoine valakit hozott magával, egy színészgéniuszt, aki miatt zsong ez a mozi. Ez a színészgéniusz nem más, mint Denzel Washington, aki jó, sőt, kibaszott jó. Mi több, továbblépdelek, Istenem, itt volt az egyik legjobb. Színészi játéka, arckifejezései, nyers érzelmei, gesztusai, modorossága révén. Alonzo Harris nevezetű nyomozóként, ő az utca kapitánya, kiskirálya, maga az origó, aki felkarol egy családos, ifjú zsarut, hogy kikupálja, bemutassa neki, hogy mi zajlik az alvilágban, hogyan tengetik magukat az utca söpredékei, ahol temérdek alkalommal a tisztes eljárások használhatatlanok. A sztori erről a beavatásról, kiképzésről szól, mely mindössze csak egy napot ölel fel, ezeket az eseményeket láthatjuk mi nézők. Melyek mondom pirinyóval lehettek volna pörgősebbek, vaskosabban kivitelezettebbek, de a két színész miatt ezt a két órát így 21 év távlatából is izgi végigülni. Egy esős városi napon kezdődik az első bálozó felavatása. Washington láthatóan rögtön kezd ficánkolni ebben a szerepben, mikor leszarom módjára átmegy a vizes aszfalton, abban a hosszú bőrszerkójában, fejkendőjével, tele ezüst kereszttel- úgy nézett ki, mint egy kiköpött gengszter! Aztán hagy szóljon: bepöccinti, feltuningolja, felnyomja a dominancia megtestesítőjét, az 1979-es Chevrolet Monte Carloját, amivel járja saját birodalmát, ahol ő a farkas, mindenhol ismerik, még a feketék gettójában is bérelt hellyel rendelkezik. E mellett szólnak a jobbnál jobb cool dumái, aforizmái: A latin amerikai állatokhoz tilos bemenned egyedül. Itt vágnod kell a nyelvüket, különben szétszednek, kicsinálnak téged. Engem megtűrnek, tartanak tőlem kicsikét, sőt, Tisztelnek, mert tettem már értük pár dolgot. Ethan Hawke jól játssza a zöldfülű, hótiszta lelkű kisrendőrt, aki mindenáron a jóságra, tisztességre, szabályok betartására törekszik. De hát ő nem tudja még az elején, hogy be kell mocskolnia magát, ahhoz, hogy megértse őket-„Egy igazi narkó kommandósnak még az ereiben is narkó folyik”. Ám ahogy telnek a percek, úgy kezd felnőni a korrupt Alonzohoz, aki kaméleonszerűen váltogatja énjeit, így nem tudod eldönteni, hogy szeresd vagy utáld. A fiatal újonc akkor ébred rá igazán, hogy mi folyik körülötte, mikor Rogert, Harris „bariját” kifosszák, becstelen módon az otthonában- ott döbben rá, hogy itt a ferség semmit sem számít. Ide ész, stratégia, türelem szükségeltetik, hogy valakit lekapcsoljál, partvonalra tegyél, vagy éppen kicsináljál, bármilyen eszközzel, akár törvénytelen módon is, ha úgy hozza a helyzet. A paradoxon az, hogy a néző ennek ellenére mégis kezd Alonzoval szimpatizálni, mert a rossz az mindig csábító, vonzalmat ébreszt bennünk. Akármilyen gennyláda, vannak helyzetek, amikor bizony az ő filozófiája a nyerő. Akadnak ebben a drámában, ami még road jellegnek is simán beillik, utcai balhézások, megaláztatások, díler lefülelések, behálózások, mi több, kínos, vérre menő összecsapások- Fuqua ezt nem túl sebes módon érzékelteti számunkra, mégsem ásítunk rajta. Színészeink végig brillíroznak, mellékszereplők szintén egytől-egyig hitelesek- sokuk hozzáteszem hajdani börtöntöltelék volt. Az utca császárára, Denzelre még mindig leesett állal figyelünk, amiket mond, és AHOGYAN mondja, közli felénk. Lehet utálni minden erőddel, de nem szabad közömbös skatulyába tenni személyét. Főszereplőnk hiába félisten galaxisában, mégis ha hibázik, akkor pillanatok alatt kihúzhatják alóla a széket, ellene fordulhatnak, szóval képben ildomos lennie. És a rés kinyílik egy szép napon, az oroszokkal való balhézása során, ez már nem rés, hanem tátongó űr, amit vagánysága ellenére sem tud kitölteni, így hát a pokoljárás kezdetét veszi, a nagy farkast a végére kifektetik- azzal a mindenkit lesöprő monológgal láthatjuk ezt tőle. Fuqua komorabb hangulatú drámai krimije, és egy név, akire emlékezünk ennek kapcsán: Denzel Hayes Washington.

Tágra zárt szemek - Vélemények

2022-09-18 11:34.18

Érdekfeszítő. Stanley Kubrick bizony ilyeneket tudott csinálni, nemhiába nevezték az innovatív filmkészítés csimborasszójának. Annyi filmet nem tett képernyőre, mennyiségre mondom ezt, mégis amiket csinált azok jórészt a minőség ékességei. E mellé jött a műfajkalandori szenvedélye, szóval több műfajt is kipróbált, sőt, keverte, ötvözte őket a saját látásmódja szerint, amire sosem lehetett azt mondani, hogy elsilányul valamiféle középszerré. És az utóbbi szót hanyagoljuk is, mert merem állítani, hogy a rendkívüli dolgokra törekedhetett pályája során, melybe vagy bele tudott találni vagy nem, de közömbösen nehéz egy filmjét is kezelni. A Tágra zárt szemek egy erotikus-thriller, mely jól egyensúlyozik a kettő között. Arthur Schnitzler Álomnovellája adta az ihletet ennek kapcsán, amely nem vette át kottára ugyanazt, amit itt terítékre vittek, hanem eltér tőle. Az egyik fele, az első fele inkább a párkapcsolati részre lett fektetve, másik pedig a bűnügyi thrillerre, viszont ebben a filmben az a jó, hogy nem tudod mi fog előre történni. Kiszámíthatatlan, megfejthetetlen, misztikus. No meg hát a Kubrickos nyomasztó, fullasztó hatása végig érezhető alkotásán, mely egy pillanatra sem ereszti el a szemeidet a képernyőről- nálam így volt. Talán ez az egyik igazi aduásza ennek a két és fél órának. Aminek a számlájára fel lehet írni azt, hogy hosszú, sőt, rohadt hosszú, mégse bántam, mert elillannak a percek nézése közben. Szereplőkre kitérve, Cruise és Kidman a valóságban is házasok voltak. Érződött az összhang a kapott perceikben, és a beszélgetéseik elég mély vonásokat tartalmaznak, melyeknek van közlése a néző irányába, amin utána el lehet töprengeni. Az egyes kommunikációjuk alkalmával mit érezhettek, ezek mélyebb értelmet kaptak színészeink eltolmácsolásával. A jelenetek, párbeszédek kimaxoltak, hát igen, ha Stanley felvett ötszázszor egy jelenetet, és ezzel feláldozott mindent a tökéletesség oltárán, akkor ez nem véletlen. Ha elcseszitek, akkor még felvesszük pár százszor- szigorú, kiakasztó lehetett ilyen téren. Az már más kérdés, hogy lehet még Tomnak is égnek állt a hajszála ennek hallatán. Cruisenak ezek voltak a színészévei, valljuk be, hogy ezekben az években igencsak tudott színészi téren alkotni. Például a Cég nevezetű drámája, enyhén hasonlít ehhez, ha lehetséges ezt összehasonlítani egymással. Mégsem mondanám, hogy kizárólag a két központi szereplő miatt vándorol végig tekintetünk, és maradhat meg bennünk ez a mű, melyre az utópisztikus hangok, légkör, zongorahangok, a különböző színek, szimbolikák használata rendezőnk által még jobban felteszi egy másfajta megvilágításra az egészet. Tuti, hogy bele lehetne menni itt még számtalan mindenbe. Az egyik beléd égő jelenet, az nem más, mint a régi kastélyban lévő rész. Az álarcos bálon történik- valami hihetetlen nyomasztó mélységbe vihet el. A világítással, zenével, díszlettel, orgiával, gyönyörű meztelen lányokkal, akik tökély testi adottsággal, alakkal, bőrrel mutatkoztak a mi örömünkre. Mondjuk, úgy halkan mondva, a kilencvenes években ezt az erotikus jelleget számtalan kisfilm, máshogy fogalmazva Zs kategóriás mozi velejárójának tekintette, mi több, akadtak mesterien kivitelezettek is, ezt ebben a korban valahogy iszonyatosan tudták, és mindenféle prűdség nélkül használták is. A rejtett szektás események nem merülnek ki, a furcsaság netovábbja az a pillanat, mikor keringőznek arra az elegáns dallamvilágú zenére a teremben- ambivalens érzések keveredhettek az emberben ennek szembesülésével. Végezetül még annyit, a mondanivalója, a közlése, a megoldása is olyan ennek a mozinak, mely nehezen hagy lenyugodni, és még másnap is gondolatokat, teóriákat ébreszthet benned. És igen, Kubrickot nem lehet magától értetődőnek kezelni, mint ahogy eme hattyúdalát sem.

Berlin, szeretlek - Vélemények

2022-09-03 17:30.33

Érdekes, hogy senki nem írt még a Berlin, I Love You-hoz. Készítettek két változatot régről, hasonlóan emblematikus, közkedvelt, nyüzsgő metropoliszról, gondolok most New Yorkra, és Párizsra, melyekre vevőbb, nyitottabb volt a közönség, jóval többen szimpatizáltak vele, mint ezzel a 2019-es változattal, ami az elfeledés homályába veszett. Európai moziról beszélünk, ezért lehetséges, hogy nehezen találta meg a maga érdekeltségét, pedig ennél szerintem több figyelmet érdemelne, mint, amit itt, vagy akár Magyarországon kapott. Úgy, hogy az imdb osztályzata az átlagos skatulyát lőtte be ennek a drámának, mely mindent egybevetve jogos, noha érdemes azért pillantást vetni rá. A műfaj dráma. A drámákat kedvelem, kedveljük, mert okítanak, adnak valami pluszt, érzelmeket válthatnak ki az emberből, régi érzéseket hozhatnak vissza, gondolatokat ébresztenek benned, melyeken közben el lehet töprengeni az életen, ne adj Isten, ha valami annyira megragadt, akkor még utána rágódhatsz rajta. Később eltöprenghetsz, hogyan is működik a való élet, milyen életsorsok, társadalmi különbségek, nehézségek, boldogságok, boldogtalanságok akadnak az univerzumban. Megállsz egy pillanatra és átértékeled saját életedet. Letisztíthatják rólad a kellemetlen salakot, lehet csak addig, amíg tart a film, de ez is több a semminél. Elég ennyi felvezető most. Hemzsegnek itt a kisebb sztárok, furcsa módon inkább a brit frontról lettek összeverbuválva, azért beugrott pár amcsi színész is, vegyült a nyugat a kelettel együtt. Néztem a mozit, és láttam benne olyan részeket, amik megfogtak. Elsőkben is térjünk rá, hogy többféle alkotói részecskéből van megrendezve, csak úgy, mint elődei. Ez náluk működött, még ha a folyamatosságot szorította ki ezzel, mégis élvezhetőnek bizonyult ez az úgymond szabdaltság. Van egy borzasztóan delejes Mickey Rourke jelenet, akitől ez a műfaj nem áll messze, húzott már elő erős lapokat a zsebéből drámákban is, itt is megmutatta, hogy nem méltatlanok ezek az elismerések. Szállodai bárban lévő iszogatással kezdődnek az ő percei. Amúgy is szeret ilyen helyeken dorbézolni, kis tüzet is szítani, sőt, őrültségeket csinálni, ha úgy hozza a helyzet,- de ez Rourke, őt így kell elfogadni. De a lényeg, hogy egy jól szituált, de fásult, kivénült ember iszogat magában, majd betoppan egy kinézetre igencsak mutatós, önbizalommal felvértezett nő, akit néztem, hogy tényleg nem is néz ki rosszul, aztán fellapoztam, szembesültem vele, hogy ez nem véletlen, hiszen ez a valaki egy szupermodell, akit Toni Garrn-nak nevezünk. Elkezdenek dumcsizni az élet dolgairól, komolyabb témákról is, mint például a megbocsátás. Homlokegyenest más korosztály mindkettejük, mégis érzik azt, hogy van közük egymáshoz. Annyira összhangban beszélgetnek azokban a percekben, hogy a nő kezdi megnyitni ezt a széttetovált, keményfiút, akiben a múltbéli törések ott lapulnak. Olyannyira meglágyul, hogy színt vall így „első ismeretségre” a másik előtt. Garrnt meglepődve néztem, hogy ennyire jól alakított abban a nyúlfarknyi szegmensben, milyen tartással állt oda a másikhoz, Rourke-kal egyetemben, ami óriási jelentőséggel bírt a továbbiakra nézve. Megy a mozi előre, kapunk az élet alantasabb részéből is, bordélyházak eseményeire, prostik életvitelére gondolok mostan, akiknek számtalan dolgot, kellemetlenséget, megaláztatást kell eltűrniük a puszta megélhetésért, létfennmaradásért- ezek nem kerülnek ferdítésre. Ezen kívül néhol lóg a mozi a levegőben, léteznek sallangnak, érdektelennek mondható szegmensek, több ilyen is akad. Mégis az egész alkotásnak van egy való élethez közelebbi része, mely végig érezhető rajta. Voltak, akik hiányolták, hogy maga a főváros kevés teret kap, mármint a nevezetességeit annyira nem hozták előtérbe. Igaz, hogy kiemelt fókuszáltságot nem kapott, de a történetek, a forgatott jelenetek a város belsejében, hol külvárosaiban zajlanak, noha a dicsőbb épületeket, bevillanva néhol érzékeljük, például: Győzelmi oszlop (Siegessäule). A végszó kihúzta örömtelibbre ezt a két órát, a Can’t Get Enough Your Love számra, mikor a téren összegyűltek, és mindenki kezdte jól érezni magát. Igen, Berlin ezt is kiválthatja az emberekből, személy szerint én is inkább erre a megközelítésre szavazok.

Nyomd, bébi, nyomd - Vélemények

2022-08-29 16:34.27

Nyomd, bébi, nyomd, a mai igényeket szolgálja, mégis egyénibb nézőpont szerint. Olyan brit rendezővel, aki a Vaskabátokat is csinálta, Edgar Wright asszisztált ehhez az akció krimihez. Maradtak hiányérzeteim, mert mozija nem robban, füstöl, ég 2600 fokon- bocs, helyesbítek, mert elején az első hat percet nem láttam. Aztán megnézve a bevezetőre illenek bizony az előbb felsorolt szavak, mert az valami ULTRABRUTÁL! Az atlantai intróra gondolok, amihez képest a Halálos Iramban, meg az egyéb felfutatott akciófilmek részei „kisiskolások”. Továbbiakra nézve is simán beleférhetett volna többféle ilyesfajta brutálisan kivitelezett cikázás, a musicalszerű, szórakoztató akció jellege miatt. Egészében nézve a percek előre menetelével ez apadt, így hát az elemi ereje valahogy elmaradt ennek a műnek. És igen, a karaktereknél van a problémának a melegágya. Kik ők, mit tudnak, mit képviselnek- nincs kifejtve, szádba rágva. Fátylat rá, mert ha nézed, akkor elgondolhatsz róluk több mindent, mit, miért csinálnak, mik a motivációik, mi okból lettek olyanok amilyenek. Szóval ez nem csupán egy szórakozási film, hanem túlmutat ezen. Főleg a Babyt játszó, egykori DJ-re, Ansel Elgortra értem ezt, akinek a gyerekkori traumái, veszteségei bevillannak, amit sziporkázóan jó visszacsatolt képekkel old meg rendezőnk. Ami miatt a srác több lehet, amiért a pártjára állhatsz, megértheted, hogy miért olyan amilyen, és a nézőben pozitívra húzza ki személyét. Rablásos skatulyába is beletartozik, mivelhogy ez adja a vezérszálat nézőjének. Vesézzük ki színészeinket. Kezdve Elgorttal, akire lett építve ez a két óra. Elsőre egy teljesen hétköznapi, átlagos csávó, aki megszállottan hallgatja folyton a jobbnál jobb zenéket az iPodján, szobája is tele van bakelitlemezekkel, régi kazettákkal- igen, ma már ezeknek kezd nőni, átértékelődni az értéke a felfokozott virtuális igények előtérbe helyezése miatt. Őt kérik fel, hogy rablások során furikázza el a rablókat, mivelhogy ez a szerény kiscsávó ebben űrbéli képességekkel rendelkezik. Még parkouri képességeit is előveszi, mert elég lazán ugrált ide-oda, szóval gyakorolhatott ilyen téren is, ami plusz piros pont neki. Anselről elhittem, hogy színészileg a zenés részeknél pofátlanul jó, sőt, tűpontos, olykor pedig kicsit vissza volt fogva. Jobban elengedhette volna az érzéseit, szerintem több krafttal is rendelkezett ezen a téren, mint amennyit mutatott. Láthatjuk Babynek a főgóréját, munkaadóját, Kevin Spaceyt, aki zsigerből, álmából felkelve is megoldja szerepét. Továbbá a rablóbagázs színes bőrű ásza, Jamie Foxx, aki nyomott már hatalmasabb vakerokat is, lásd például: Förtelmes Főnökök. Azt meg vétek lenne elfelejteni, hogy egykoron Oscar Díjat kapott, tehát jegyzik, ismerik, nagyra tartják ebben a világban, még ha mára már a célok másak, inkább az üdítőbb, szórakoztatóbb filmekre lettek kihegyezve. A sztoriban lesznek problémák, szerelmek, emberi vívódások, mint ami velejárója az ilyen történeteknek. De az igaz, hogy maga a karakterek túl szikárok. Ám van valami, ami kárpótol ezekért, ami olyan, mint Szaharában a víz. Az nem más, mint a zenei kollekció, mely más szintre emeli ezt az eksön krimit. Jó-jó, meg pár elkapott operatőri lassítás, vágás- nem véletlen az Oscar jelölés sem. De a korongok tényleg királyak, lüktetőek, intenzívek, a régi előadókkal, együttesekkel karöltve támogatják, sőt, kihúzzák jóra, élvezhetőre ezt az alkotást. Példaként pár előadó: Queen, Faith No More, Barry White. Az utóbbitól, a Never, Never Gonna Give You Up, 73-ból, mely az egyike volt az első számoknak, amit hallottam a szerelem mesterétől, I’m Gonna Love You Just A Little Bit More Baby mellett- Szeretni foglak még egy kicsit baby!-. Ezek olyan múltbéli ingerekkel, érzésekkel szolgálhatnak, amik máris pumpáló löketed adnak a filmhez. Persze, Baby a végén megkapja méltó büntetését, ami jogos. Bele lehetne kötni abba, hogy mindenki mellett vall, már-már hótiszta színben tüntetik fel, szerelme pedig évekig vár rá, azért ez mese habbal, mert ilyen a világon nincs,- de hát ezt szándékosan szürrealizmusnak szánhatta Wright. Edgarnak sanszos nem ez lesz a leggigászibb műve, melyet valaha csinált, de az vitathatatlan, hogy a tucattól jóval messzebb áll.

Csak egy csók (2007) - Vélemények

2022-08-25 18:16.21

Franciául néztem, úgy az igazi. Így nézzétek, akkor lehet találni benne némi spirituszt, persze, nem mindenkinek. Olyan nemzetre illő film ez, mint a huzat, már az első képkockákból kirívóan látszik. Mondom, eredeti nyelven mást ad, mintha magyarul nézed. Jó, bevallom, aládobtam egy angol feliratot, de próbáld ki, levihet nyugiba, egy másfajta világba, ha vevő és befogadott vagy rá. Azok az emberi kapcsolatok, párkapcsolatok, szerelmi vívódások, elhidegülések, érzelmek boncolgatása- ezért nézzük, ezért szeretjük a drámaibb kivitelű műveket, még ha egészbe nézve azért a történeti végkifejlet vissza van szorítva, de hát a franciák ilyenek, ezt tudják, így tudják, így csinálják. Ez a tipikus országra illő finomsággal, visszafogottsággal adja nekünk vissza a történetet. Lefordítva, érzelmi kitörések elenyészőek, balhék, összekapások, komolyabb mérgelődések nincsenek, tányértörések még fel se merülhetnek, mivelhogy ez náluk tiltólistán szerepelhet, csak úgy finom érzékkel vannak érintve az események, erre vagy rákapsz nézése közben, vagy sótlannak, érdektelennek, vontatottnak fogod érezni, és rögtön elutasítod. Emmanuel Mouret rendezte, játszik is benne, ő az a mamlasz matektanár, aki szimpatizálni kezd egy kémikus csajjal- a kettejük közötti vonzódást, érzéseket láthatjuk a képernyőn keresztül a mozi háromnegyed részében,- ez kapja a központot. Mindkettőjüknek ám van párja, ismétlem önmagamat azzal, hogy egy kapcsolat apad, ingadozik, kimerül, fuccsra vágódhat az idők folyamán. Vagy tartod az egészet, a hűségeddel, kitartásoddal együtt, vagy vágysz az újabb, intenzívebb impulzusokra, kalandokra- velük az utóbbi történik. Csók formájával kezdődik a viszonyuk, ami mindent megváltoztat bennük, mely az érzelmeket szimbolizálja. Titokban kezdődnek a találkozásaik, és ily módon élik ki testi vágyaikat. Ezt lassan kihámozva látjuk, az első érintéstől, az ágyig vezető útig, majd a kötődésig. Erre tényleg ráhangolódási képesség szükséges, mivelhogy elég lassan és tini mezsgyéken van ez ábrázolva, de hát a kábulat abban a korban éri el először az embert, aztán csak reménykedünk, hogy valamikor ez hátha belénk csap újra ideig-óráig, van, akinek ez sikerül, akad olyan is, akinek ez többé már nem nagyon. Figyeltem Virginie Ledoyen játékát, érzelemközvetítések mentek neki, el tudtam a másikkal képzelni őt, és e mellett még bele is vetette magát a kalandokba, szóval közel sem volt egy prűd csaj, mint amilyennek elsőre kinézett. A két elszenvedő fél traumáit szintén megkapjuk, de valami hihetetlen tapintatos formában van ez illusztrálva, színészeink tolmácsolásával, Stefano Accorsit, és a francia modellt, Frédérique Belt értem ez alatt, akik nem muzsikáltak a párbeszédeikben rosszul. Továbbá a másik pozitív dolog, amivel lehet sáfárkodni, a gallok ezt előszeretettel meg is teszik, az nem más, mint a kultúra, mely teret kap, mégis Franciaországban, a művészet elixírjében járunk. Be-behallatszódó klasszikus muzsikával, az osztrák világklasszis zeneszerző, Franz Schubert ikonikus arcképe a falon központba helyezve. És nem ez volt az egyetlen ilyen eklektikus rész, hanem végig látszódtak a diszkrét, kulturális jellegek a belső terekben, amik emeltek a nívón. Ha szeretnél látni valami országra jellemző alkotást, akkor ez olyan.

Édes Rita - Vélemények

2022-08-22 16:34.26

Morbid jelleget ölt magára. Középkategóriás szösszenetet tettek ide, melyet Christian Clavier tesója, Stéphane rendezett. Az elején hittem az erősebb kivitelben, forgatókönyvben, azzal az odabiggyesztett, mesés Pretenders betétdallal elindult valami, aztán valahogy nehezen állt össze ez a heist féle alkotás, vagyis érződik, hogy közel sem A szintű vígjáték tárul szemünk elé. Ám van egy piszok belevaló Julie Gayet, aki ontja magából a belevalóságot, a tequila szürcsöléseivel együtt, és kinézed belőle, hogy nem szarozik senkivel, ha úgy hozza a helyzet még le is tud akárkit puffantani sec perc alatt. Tulajdonképpen ő az egyik mozgatórugója, húzóereje ennek a mozinak, akire fel lehetett építeni a történetet, a másik Clavier, ám valahogy e mellett a Paz Vega temperamentumú francia nemzetiségű csajszi jelenlétében elmarad a kis gall. Ez a páros van a központban végig, a háttérben meg követik a megfigyelőik, Arielle Dombasle színésznő, és Eddy Mitchell, akiknek vannak némi hideg beköpései. Utazó filmnek is titulálhatjuk az Édes Ritát, mely jórészt a sötétben zajló cikázásokkal, akciózásokkal, üldözésekkel van tarkítva. Bevándorolhatunk valamennyi időre a kaszinók világába is, ami megint csak erősíti a külcsínt. Léteznek olyan élvezhető kis mediterrán dallamok, főleg eleinte, melyek tupíroztak a látottakon, azokkal a trombitahangokkal. Hangilag tényleg igyekeztek, és e mellé a vidék se gyöngécske. Mondanom sem kell, Antibes környéke, óvárosa valami csodás, lélegzetelállító, főleg a naplementi megvilágítással- feeling, még ha ebből nem kapunk oly sokat. Azért a napos part pár pillanatra visszahozta nekem a régi nyaralások érzését, de ennyi. Kissé morbidszerű, a komédiás percek minimálisak, az akciók sem izgik, a dumcsizások szintén nem verdesik az eget, összességében kevéske ez a rendezés. Mégis akad egy Julie, aki igencsak meggyőző, jó nő, még három-négy fokkal annál is jobb, ha másért nem is, de miatta nézhető egyszer-kétszer.

Patrick Swayze - Vélemények

2022-08-19 18:08.54

„Aki magasra akar törni, annak óriási árat kell érte fizetni” Tegnap lett volna hetvenéves a Point Break fenegyereke, amit inkább eredeti nyelven érdemes nézni, ami sokak szerint máig egy akciócsoda, a rabul ejtő szabadságérzete, társadalmi normáktól eltérő értékrendje, szenvedélye, élni bele a világba attitűdje miatt. Élj úgy, mintha nem lenne holnap szlogen ékes képviselője az említett. A híres Skydiving ugrással, amit a színészek közül csak ő mert tényleg megcsinálni a valóságban. Mikor egy zsarut, a rend, a fegyelem, a törvény mecénását, képviselőjét kizökkenti teljesen a megszokottságából, Keanut értem ez alatt, amikor versengenek, rivalizálnak egymással a levegőben, hogy ki fogja utoljára meghúzni a zsinórt, mert nem akarta egyikőjük sem, nem szeretett volna egyikük sem veszíteni, elmentek a végtelenségig rivalizálás gyanánt. Mikor félkörben lebegnek a levegőben, aztán odaordítja a másiknak: Fly like an eagle, baby- abban a pillanatban kikapcsol az egész világ körülötted Mark Isham átható, felemelő zenéjére, és maradandó perceket adhat. Tény, ekkor maximumra volt csavarva benne az ÉLETSZERETET, ezek az évek voltak az ő fénykorai. Okés, nálam mondjuk az Országúti Diszkó pöpecebb, de ízlések és pofonok. Ott rohadt jól hozza Swayze a placcmestert, no meg a kulturáltabb, csillogó dizsiféleségek, és a régi, dohos kocsmák, késdobálók hangulata, néhány formás spiné látványa azért szépen átjön képernyőn keresztül. Erre rátesznek még egy lapáttal a szövegek, coolságot, maszkulinságot árasztanak magukból, továbbá a zene, a rock műfaj érintése, amik belevésődhetnek elménkbe, és visszakatapultálhatnak minket a múltba, a nyolcvanas évek végére. Csak pár ilyen mondanivaló: „Úgy kisöpröm a csehóját, hogy rá se ismer, de aztán lelépek. Már megvettem a repülőjegyét is, jön a válasz: Nem repülök, veszélyes. Jó, de mikorra várjam ? Ne várjon, majd odaérek. Ez úgy látom késszúrás. - Az is belefér!”-, de ezt valami hihetetlen mimikátlan lazasággal teszi főkidobónk. Akárhogy nézzük Swayzenek az egyik legcoolabb filmje a Road House. Aztán még ennél is régebbre mehetünk vissza, 87-be, Dirty Dancing, egy klasszikus mozi tőle, mely a színészi kritikák ellenére azóta is dicsfényében tündököl, legalábbis a csajok repertoárjában ékes helyet foglalhat el- előszele meg az, hogy Wayne fiatalkorában balettozott, és a tánc élete végéig szerves részét képezte életének. Ugorva megint, Ghost 1990, mely engem azért nem talált annyira meg, de vitatás nélkül a gyengébbik nem romantikus igényeinek kielégítésére hiánytalan. Később pár kisebb vígjáték, road köntösű film, melyben megcsillogtathatta színészi képességeit, mert valljuk be, hogy simán rendelkezett ilyen vénával, ám sosem lehetett őt Hollywood sztárjának titulálni. Az amerikai filmgyár vonakodva fogadta be személyét. Negyven fölött kezdett lesüllyedni, depresszióba süllyedni, kezdte eltékozolni életét, magába fordult, a negatív beidegződés úrrá lett rajta, szép lassan az alkohol rabjává vált, és ilyenkor mások tolmácsolása szerint nem tudta türtőztetni magát. Ötvenen túl már alkoholistává vált, ebből kifolyólag alakult ki nála a hasnyálmirigyrák, mely évekig tartó küzdelem után végérvényesen taccsra tette. Ez a negatívabb rész vele kapcsán. De ne erre emlékezzünk, hanem azokra az élményekre, pillanatokra, amiket adott, és ebben szerintem mások is megerősítenének engemet.

Mr. Wonderful - Vélemények

2022-08-14 19:34.21

De jó kis romantikus vígjáték a kilencvenes évekből. Anthony Minghella értő kezei nyomán sikeredett ez egy figyelemre méltó másfél órára, mely az alulértékeltebbek, a névtelenebbek közül való. Filmje a régi mezsgyék mentén van összerakva, megjósolható véggel, mégis ezek a mozik, ha lehet így mondani „igazibbak”. Nyilván, ehhez kellettek az ütőképes színészek, Matt Dillonnal az elsők között, aki ekkor élegette virágkorát, akinek hálás ez a szereposztás, mellyel könnyűszerrel tud élni. Egy egyszerű kétkezi munkást alakít, aki Amerika betondzsungelében, Manhattanben ügyködik. Szerelő, a város világításáért felelős, a jól megszokott brigádjával együtt tolják ezt a csatorna közegében zajló melót. Mellékesen jön az ötlet csapata részéről, hogy a gyerekkori álmokat újjá kéne varázsolni. Az ósdi, porfészek kinézetű bowlingpályára gondolok ezzel, ami csöppnyi szórakozási faktor lehetne majd a jövőben ezeknek a munkásoknak- ez a szegmens nem lett annyira kidolgozva, csak részleges érintésre került, még ha a történet szempontjából ez így okés. Gusot alakító Mattnek a párkapcsolati problémái kapnak reflektort, műfajilag erre lett kiélezve az egész. Ő elválik fiatal feleségétől, ám sok lovettát kell utána fizetnie, ebből adódnak a kalamajkák, nézeteltérések. Plusz érkezik viszályként, a tudáshoz tartozó professzor, Hurt, aki összeboronálódik a volt feleséggel, ám valahogy az idő múlásával nehezen jutnak közös nevezőre. William szerepe itt háttérbe van szorítva, nem sok vizet zavart, csak úgy, mint Mary-Louise Parker, de a sztori oldaláról nézve nem volt ezzel gond. Ám Annabella Sciorra annál inkább megrázza magát, ő a másik főszereplő, aki színészileg panaszmentes alakítást nyújt, és meglehetősen jó csaj volt ezekben az időkben. Michael Gore betétdala patentos, passzol a romantikához, e mellé érkeznek elvétve azok a szaxofonhangok, zongorahangok, melyek rátesznek az egészre némi varázst. Mégis nálam Dillon viszi a győzelmi zászlót, ez az ő mozija, aki rettenetesen jól egyensúlyozik különböző énjei között. És még maga a szövegei is találóak, kreatívak, sőt, bármikor könnyedén képes volt beszállni a beszélgetésekbe. Üde, fiatalos, tréfás énjével megcsillant a kapott perceiben, ám át tudott változni komollyá, érettebb férfivá is, ha kellett. Elmondható róla, hogy színészi sokoldalúságát mutatta itt fel. Mikor főszereplőink beszélgetnek az 1959-es fekete Chevrolet Corvette-nél- amúgy hesszeld, hogy micsoda egyediség fénylik ebben a járgányban. De nem ez a fő, mivelhogy a végén Matt túlad az álomautóján is. Hanem, ami fontos, az Annabellával való beszélgetés, megkapjuk azt, hogy az érzések nem hűltek ki egymás irányába- érzelemdús jelenet volt bizony az. Aztán kiugróbban a vége, mikor Dillon a szimpátiáért képes szinte bármit megtenni. Kezd kicserélődni, agyilag kezdi pallérozni magát, még latinul növénytant is tanul a záró randi miatt, meghintve a munkájából adódó ütőkártyájával, a látványos fényáradattal. Remek volt ezt látni tőle, és a lényeg, hogy a közönség, mi ezt nem olyan csöpögősen kaptuk. Szerintem tűrhetőnek mondható ez a levezetés, még úgy is, hogy a merészebb újdonság elmaradt. Ám visszatérek a legelső megállapításomra, miszerint ez a közel harminc évvel ezelőtti alkotás még mindig valahogy szívhez szólóbb, ezért mindenféle nagyzolás nélkül mondva szimpatizálok vele.

Csak szexre kellesz - Vélemények

2022-08-10 17:25.15

Elvakult rajongás nélkül mondom neked, hogy Portman már tizenévesen egy őstehetség volt. Nemcsak én vacillálok erre a megállapításra, hanem belső emberek is így nyilatkoztak, akik a szórakoztatóiparban, filmvilágban dolgoztak akkoriban- az ő véleményük természetesen mérvadóbb. Ők szintén meg voltak lepődve, hogy milyen tulajdonságokkal, életrevaló énnel rendelkezik ezen a téren. Mivelhogy tíz éves korától már színpadi csaj volt, de ez még semmi, mivelhogy aztán ezzel mégsem volt megelégedve, utána áttért a színházi darabokra- ebben kezdte igazán megmutatni magát. És igen, releváns lehet az is, amit említettél, hogy millió ezer fiatal kiscsaj lehet, aki hasonló ambíciókkal van megáldva. Aki minden lében két kanál, osztályelső, eminens tanuló, valamiben élen jár, stb. Csak inkább ebben az a kérdés, kinek adják meg azt a lehetőséget, kit fognak kiemelni a tömegből, hogy megmutathassa magát a világ porondján. Nyilvánvalóan abban is van ráció, hogy ő olyan menedzserekkel, emberekkel dolgozott, állhatott kapcsolatban, akik tolták a szekerét, nyomták őt előre a világhírnév felé. Ez így működik a hétköznapi életben is, jó, ha vannak kapcsolataid, hogy előrébb tudjál lépni, vagy csak éppen felszínen maradjál. Személy szerint pontosan nem tudok róla annyi infót, mivel sajnos önéletrajzi könyve elkerült engem, de elvileg nincs is neki magyar nyelven lefordított, ha nem tévedek, ez még várat magára. Viszont elmondhatjuk azt is róla, hogy volt némi mázlija ilyen téren, és a kínálkozó lehetőséggel pedig volt mersze élni. Kérdés, hogy a Harvardot milyen módon végezte el színészi teendői mellett. Sanszos, miszerint az összes órára azért nem járt be, kapott haladékokat, olyan szőrösszívűen sem bántak vele vizsgák alkalmával- benne van a pakliban, ám amiket levésegettem azokban van simán realitás, mármint, ami az agytröszti képességeit illeti. Nálam a tizenéves, korai alakításai a csúcsok, valami hihetetlen gyermeki lazasággal, bájjal tudott a kamera előtt működni, amire valószínűleg születni kell. Későbbi szerepekben is sikeresen hozta mindig azt a bizonyos szintet, ami alább nem ment, bár a Fekete Hattyún kívül szerintem akkora „A” szerepet nem kapott. De nem vallott szégyent akármilyen háttérbe szorított szerepben sem, sőt, remekül hasonult szinte bármilyen karakterrel. Szívesen elnézném még őt mélyebb drámákban, mert hiteles érzéseket képes akármikor közvetíteni. Effektíven nem nekem kellene Natalieről mesélnem, hanem azoknak a fanoknak, megszállottaknak, akik több, mint 900 hozzászólást termeltek bele a topikjába.

Szeretlek, New York - Vélemények

2022-08-08 16:32.14

Művészmozi. Anthony Minghella emlékére lett elkészítve, aki olyan híres alkotásokhoz adta a forgatókönyvét, mint például az Angol Beteg. Számos kisjelenet fedezhető fel itt, ez által több rendező is belenyúlt a filmbe. Többek között Natalie Portman, vagy éppen a másik izraeli származású Yvan Attal, aki a Csúcsformában 3 nevezetű akcióvígjátékban volt a taxisofőr. Helyszín New York, de most ne a törtető alfák birodalmára gondolj, hanem valami mesebeli kiszínezett hellyé lett varázsolva nekünk. Valahogy így lehetne szépen leírni: A film születése óta az álmok és a lehetőségek városa. Lüktető kulturális sokszínűségével, az eget ostromló, szikrázó felhőkarcolóival több, mint száz éve szolgál kulisszául sikeres filmek ezreihez. Mostan a szerelmesek friss szemszögéből ismerhetjük meg a várost, melynek örökös zajába megannyi titok, sok humor és egy csepp erotika vegyül. Ez az a város, ahol minden megtörténhet, ahol az egyszerű, hétköznapi történetek is életre szóló kalanddá válnak. Így nézve jól estek számomra a látottak, merthogy ebben a filmben kapunk kisebb élettörténeteket, melyek elég egyszerűen, mégis művészi módon vannak tálalva a közönség irányába. Továbbá azonosulhatsz a szereplők életszerűbb helyzetével is, ezért tendál ez a mozi a jó felé. Ám olykor éreztem egyes jelenetekben azt, hogy se füle, se farka nincsen, mivelhogy nem lettek kibontva, nincsenek számodra elmagyarázva, se lezárva, hanem a képzeletedre van bízva, hogy a történet végkimeneteléből mi is kerekedhetne ki. Más szóval, rövidfilmnek is simán beillik, ahol különböző emberek, korosztályok vágyait, pontosan szerelmi kívánságait mutatja be, hol szebb, hol szomorúbb kivitelben. Érződik az egészen a melankólia, erre vagy rá tudsz hangolódni, vagy kapásból elutasítod. New York-i bevillanó képek mesések, láthatjuk a főbb nevezetességeket, és kikacsintunk a különböző nemzetiségekre is. Meg ugye összességében a város hétköznapibb módon van ábrázolva, amik pozitívabb hatással vannak a látottakra, amiket nézve egyszerűen képernyőhöz szegezhetnek téged, és idővel találhatsz benne értékeket. Számos csillagot behívtak erre a másfél órára, csak pár név a kínálatból: Orlando Bloom, Portman, Bradley Cooper, Ethan Hawke, Maggie Q, Shu Qi, Shia LaBeouf. LaBeouf jelenete megragadt bennem, egy rozzant, lenyomorodott komornyikot alakít, akinek be van állva a dereka, úgy végzi keserves módon a szállodai munkáját. Csak nehogy én is így járjak, mert akkor teljesen elveszítem azt a kicsinyke virtuozitásomat is, mely jobb napjaimon azért ott motoszkál még bennem. Komolyra fordítva a szót újra, ő találkozik egy idősebb nővel, aki régen híres énekesnő volt- kettejük képernyős percei ugyan nyomasztóak, mégis felszínre kerülnek az érzések. Shia pedig ezt szinte szavak nélkül is remekül közvetíti kifelé- elkapta ezeket a perceket az biztos! Összességében nem rossz ez a művészibb oldalról bemutatott megapolisz, melyet, ha megnézel, akkor más megvilágítást kaphatsz róla.

Csak szexre kellesz - Vélemények

2022-08-05 18:18.23

Ezek a képek, amiket bevillantottál azért odébb állnak az előnyösségtől. Vitán felül akadnak nála külsőben jobb nők, színésznők. Mégis van benne valamiféle természetesség, ami jól áll számára. A külső meg csak egy faktor, ott van mellette a személyiségvonás, ami inkább jellemzi az adott illetőt. Portman a mellett, hogy nem néz ki rosszul, még önbizalommal teli énnel is rendelkezik, amikor szembesülsz azzal, hogy valaki nem ijed meg a saját árnyékától- ez számtalan mozijában észrevehető, ez alapból egy olyan tulajdonság, ami vonzalmat kelthet a férfiakban, nem is kicsit. Fellelhető bizony benne az a bizonyos méltóság. Szóval ezért is lehet, hogy ennyien favorizálják őt. Mellesleg rengeteg nő van a világon, aki önértékelési problémákkal küzd, és ez valamilyen szinten negatív stádiumba sodorja őt az élet különböző színterein- szerintem ne is menjünk ebbe most bele. Arról meg már írtam régebben, hogy Natalie egy agytröszt, hihetetlen ambíciókkal, képességekkel rendelkezik ezen a téren, fiatalabb évei alatt tanulógép volt, ennek szentelte az idejét. Beszél hat nyelven: héberül, angolul, németül, franciául, japánul, arabul. Harvardon tanult pszichológiát, e mellett hallgatott történelmet, filozófiát és teológiát is. Sőt, tanulmányi vendégelőadásokat is tartott a nagyközönség előtt, cikkeket írt, számos kutatómunkája van, miegymás. Bevallom, hogy a mostani szuperhős filmeket, amik már irreális módon elrugaszkodnak a valóságtól, na, ezeket személy szerint általában mellőzni szoktam, a Thor legújabb epizódjára gondolok most, még ha megértem, hogy a mai nemzedéknek ez a nyerő, erre kíváncsiak, a mozi jegypénztárait ez dübörögteti meg. Portman egy évig fáradhatatlanul edzett, sanyargatta magát, figyelt oda a táplálkozására, mivelhogy szerepe ezt kívánta meg tőle. Akárhogy nézzük, a munka, a teljesítmény, a szorgalom még mindig dicsérendő.

Gyönyörű és agyafúrt - Vélemények

2022-07-27 18:45.21

Rendben van ez ám. A kenyai származású rendezősrác alkotása, akit Christopher Zallanak hívunk. Nekem ismeretlennek mondható ebben az iparban, csupán pár darab műve van terítéken, annak ellenére, hogy az ipse már nem olyan fiatal, hiszen közel az ötvenhez, mégis elég híján van rendezések terén. Mindegy is, mert ez a Tv filmnek szánt drámai-krimi nem feltétlenül az ő rendezése által válik nézhetővé, hanem inkább a színészi megcsillanások révén. Különösképpen a spanyol színésznő miatt, Paz Vegara gondolok, akire mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. Brillírozik a végzet asszonya szerepében. Úgy feltette magát a mozi térképére, hogy az nem kifejezés! 39 éves ebben a filmben, de figyelj rá, szegezd rá szemeidet, mivelhogy minden megmozdulásával csak úgy ontja magából a vonzóságot. Egy Ben Novack Jr. nevezetű jómódú hoteltulajdonosról szól az igaz történeten alapuló feldolgozás, akit Rob Lowe alakít. Aki felmenői által gondtalan életet él, hiszen mindene megvan, amit csak szeretne. Miamiban lévő egyik hotel az övé, ahol az ősidőkben számtalan sztár is megfordult. A családi bizniszt viszi tovább, ám belül üres, a szerelem nehezen talál rá az életében, ám egyszer mégis, mikor a helyi sztriptízbárban meglátja a nőjét. Minden este lejár „az oroszlánbarlangba”, azért, hogy lássa a rúd körül viháncoló teremtését, és ennek láttán egyre jobban kezdi rabul ejteni ez a titokzatos macskanő, hiszen így hívja őt. Belül érzi, hogy gyönyörűsége ellenére igencsak veszélyes teremtéssel áll szemben, de hát őt ez nem érdekli, hiszen vonzza, ugye, mint számtalanunkat az ilyes valaki. Szóval, összejönnek, összeházasodnak, boldog életet kezdenek élni egy káprázatos villában a lányukkal. De meddig mehet ez, mennyi ideig lehet fenntartani az idilli, komfortos légkört. Nem olyan sokáig, hiszen Narcy szembekerül először a zsémbes anyóssal, akivel első pillanattól kezdve rühellik egymást, és ez a későbbiekre nézve sem változik. Igen, aztán az évek mennek, a házasság egyhangú, uncsi, vérlázítóan unalmas egy idő után, ezért is szokott gajra menni az egész. Nos, Narcy különböző pezsdítő kalandokkal igyekszik felrázni a kapcsolatot. Még csajokat is szervez férjének, azért, hogy felpezsdítse újra a kapcsolatát. Bent sem kell félteni, mivel zugban kokainozik, vagy éppen csajokkal fekszik le- tehát ad az élvezeteknek. Ezek a jelenetek szemcsalogatóak, különösen, amikor Vega képernyőn tartózkodik, aki hihetetlenül jól hozza ezt a fennhéjazó, ördögi naccsasszonyt. Sasoltam, ahogy dumálgatott Lowenak, vagy éppen a rendőrnyomozónak, amilyen módon kiosztotta a lapokat a többieknek- az valami mérhetetlenül csábítóvá tette. Lowet fiatalabb éveiben láttam utoljára, amikor még szinte tinédzser volt, a nyolcvanas években, mostanában nemigen, de illett erre a szerepre. Ezt a napszemcsis, úri manust képes volt gond nélkül képernyőre vetíteni számunkra. Némi tanulság belehabarva a filmbe, az, hogy például a pénz mit válthat ki az emberből, mennyire ronthatja meg, milyen galádságokra vagyunk képesek ennek folytán. Jó, fel lehet rá róni, hogy kiszámítható, meglepő logikai dolgokat, csavarokat messze elkerüli ez a krimi, de nálam Vega miatt viszi a pálmát. Zalla felmondott egy szokványos házi feladatot a nézőknek, ami rutin ebben a műfajban. Ám most elfogult vagyok, ez van, néha kell az ilyen is.

Elmentek otthonról - Vélemények

2022-07-05 18:05.29

Nyári pezsgésnek akár jó is lehet. Tiszta kalandfilm, vígjáték erényekkel megtoldva, különösebb truvájnak számító dolog nincsen benne. Ám a túrázás feelingje elkaphat, bent az esőerdőben, hol barlangokban, ősi törzsek látogatásával egybekötve, kis kulturális betekintéssel. Rizikós repülőzések, lakatlan szigetek feltárása, szikláról való ugrások a mélybe,- egy mondattal: Olyan adrenalin élmények, melyek megmaradhatnak benned, melyekre utána jó visszaemlékezni. A delegáció útnak indul egy veszélyekkel teli túrára, ami elsőre nem tűnik annak, ám később azzá válik, mikor különböző kalamajkákba keverednek utazásuk alkalmával, erről szól ez a másfél óra. Szóval, nincs üresjárat, mert ez a mozi halad folyamatosan előre, mintha egy nyári táborba csöppennél pár különböző ismeretlen figurával, és velük együtt kellene kikecmeregned a dzsungelből. Na, ez pontosan olyan, még túlélőtúrának is mondható játékosabb formában. Van pár jó fürdőrucis préda a képernyőn, a szokásos Philippe vígjátékok egyik női tagja, Elodie Fontan. Plusz a barinője, meg nem mondom a nevét, keress rá, ha akarsz. E mellett a bebetonozott cimbik, Julien Arruti, meg a hórihorgas krapek, Tarek Boudali, akik elválaszthatatlanok a francia srác mozijaiban. Erre a körítésre ráspékel egy házsártos apa, akit Christian Clavier alakít. Aki így idősödve elkezdett színészkedni, csak lapozd fel a Bazi Nagy Francia Lagzikat, és tudni fogod, miképpen miről beszélek. Ő az odújából nézicskéli a többieket, a leendő menyasszonnyal, hogy a terepen lévő kiscsapat miként boldogul a dzsungelben. Kellemetlenebb helyzetekben milyen arcokat vágnak az otthonülők, hogyan magyarázzák ki a furcsa szitukat- jujj, hát érdekes volt ezt megfigyelni. A csapatot fellazulás volt elnézegetni a némi vidámabb, morbidabb szituk alkalmával. Tagjai közt volt egy tolókocsis idős nénike, aki ellopta a showt kicsit a többiek elől. Full kézikamerával dolgoztak szinte végig, engem személy szerint sokszor irritálni szokott, mert hát fricskát mutat a minőségnek. Ám itt ez élvezhető volt. Nem aprította szét a mozit, és kétségtelenül valósabbnak voltak érzékelhetők a látottak. Lacheau jól érzi ezeket a filmeket, azt, hogy mennyit érdemes adagolni, és még mindig a fiatalok igényeit célozgatja meg. Pedig ha jobban megnézzük, akkor ez elég langyosnak mondható kivitelezés tőle. Nincsenek óriási fordulatok, megoldásokban sem bővelkedik, meghökkentő, emlékezetes szegmensek is elmaradnak. Mégse bánom, mivel a környezet kárpótol ezekért a hiányokért. Olyan érzésem volt, mintha egy csapatépítő tréningen vettem volna részt, vagy az iskolai kirándulások feelingjét hozta vissza nálam- és ez az, amiért megnyerő.

Apák és lányaik - Vélemények

2022-06-21 17:35.14

Micsoda dráma. Pedig szögezzük le, hogy a forgatókönyv azért híján van. Ám a színészek kifogástalanok, legjavukat prezentálják nekünk erre a két órára, ez az, ami erősíti a mozit. Gabriele Muccino olasz rendező drámáján érződik az európai hatás, mely annyira közhírű sosem lett. Valahogy nehezen találta meg az erre nyitottabb nézőket, ez van, létezik ilyen. Mégis engem magával sodort hangulata a percek elteltével így a nyári éjszaka közepén nézve. Jó volt lecsillapodni, és eltöprengeni az egyes életsorsokon, mely a való életet hozza közelebb hozzánk. Brad Desch forgatókönyve talán az egyetlen vérző pont, ami miatt néhol ürességet, kevésséget érezhetünk, ám ez sem volt személy szerint nekem annyira zavaró tényező, mivelhogy mondom az actorok kiválóak, az operatőri munka szintúgy, és itt a lassan folydogáló cselekmény szerintem rendben van, mivel jobban nyújtotta, éreztette az egésznek a drámai vonalát. Trappoljunk rá a színészekre, elsőként Russell Crowet emelném ki, hát ez az új-zélandi csodafiú megint óriásit villant. Rég kinőtte már a Gladiátort, tessék, az ilyen szerepekre hivatott, mint ez. Méltán nevezhető korunk egyik legjobbjának. Elképesztően hiteles a betegséggel küzdő író szerepében, aki egyedül neveli a Katienek nevezett lányát. Muszáj írnia, hogy a kenyérkereset meglegyen, azért, hogy ne vegyék el tőle a kislányát. Olyan motivált, hogy a betervezett könyvet az 1 év helyett három hónap alatt megírja. Az írásai közben pedig klasszikus zene csengi körbe lakását, ilyenkor lehet dicsérni Paolo Buonvino zenei ízlését. Ám ennek az apának az a vétke, hogy annyira belemerül írásaiba, mindennapi teendőibe, hogy a lányára fordított ideje ezért leminimalizálódik, ezt a fiatal teremtés szóvá is teszi, ebből kifolyólag sajnos nem tud normális keretek között felnőni- pont Bruce Greenwood karaktere mutat rá erre a problémára, még ha kellemetlenebb módon is teszi mindezt, de ő mondja ki a fájó igazságot ennek a felnőtt férfinak. És az alkotás egyik újabb látásmódja, az a két idősíkon való ugrálás, amit jópáran nem tudnak megfelelően működtetni, sokszor a víz kiver ettől, mivel szétszabdalhatja a látottakat, de itt ezt nem éreztem rossznak. Katie felnő, látja a sanyarú, hányattatott gyerekkorát, ami mély nyomokat hagy benne. Mi több, negatívabb köntösben visszaköszönnek ezek, oly módon, hogy felnőttként egy riheronggyá válik, éjszakai szórakozóhelyeken kurváskodik. Minden faszinak kelleti magát, aztán lefekszik velük. Nem találja a valós helyét a társadalomban, tele van megválaszolatlan kérdésekkel. Egy zavart nőt láthatsz magad előtt, akinek mentális, érzelmi problémái vannak. A Katiet megformáló Amanda Seyfriedet sosem láttam ennyire jónak, most kitett magáért, érzései hitelessé váltak szememben. Megérthettük helyzetét, hogy milyen volt normális szülői szeretet nélkül felnőnie, és hogy ez a későbbiekre nézve milyenné tette. Pontosan ennek a vetületét látja abban az afroamerikai lányban, akit támogat, hogy teljesebb élete legyen majd a későbbiekben. Aztán az idő nem vár, megy szép lassan tovább, a sok átbulizott éjszaka után erre a csajra is rátalál a l’amour, megismerkedik egy újdonsült íróval, akit Aaron Paul alakít. Kezdenek összemelegedni egymással, ám Katienek a feje fölött vannak a démonok, mégis éveken keresztül olyan életet élt ahol széttette a lábát szinte minden hapsinak, tehát nehéz a változás, egyik pillanatról a másikra ez nem megy. Ám most illő lenne féket tenni kicsapongásaira, de ezen az oltáron elvérzik. Jön az újabb drámai fordulat, mikor már majdnem egyenesbe jön az élete, akkor megint a visszahúzó erők diadalmaskodnak felette. Paul alakítását figyeltem ezekben a részekben, amik meglepően helyén voltak. Pazarul tárta elénk, hogy mi játszódott le benne. Átérezhettük akkor a kínját, valós képet kaptunk erről az esetről. Továbbá, amit fontos még kiírni, az a muzsika, Michael Bolton két feléneklése, mely balzsamozza szívedet. Nálam főleg tőle a (They Long to Be) Close to You, melyet Katie az apjával hallgat gyerekkorában, és mikor a vége felé a bárban totál kész van, akkor a semmiből bejön ez a nóta, Bolton hangjával, füleld ezt a manust, milyen magas oktávokat tud kiénekelni. Azzal a két csodás instrumentel, Richard Clayderman zongora virtuozitásával, és a trombitával megkombózva,- hihetetlen mélységekbe visz el! Valami megmozdul ebbe a fiatal nőbe. Mert lehet akármi számodra mentőöv, mely kivezethet téged a sötétségből, és utat mutat egy szebb, jobb, tisztább világ felé. Fathers & Daughters lezárása hollywoodias mezsgyékre gördül rá, mégis figyel arra, hogy ne essen át szirupba, ezért nálam összességében mindenképpen erősen nézhető darab.

Kick-boxer - Vérbosszú Bangkokban - Vélemények

2022-06-20 16:51.29

Van Damme egyik legjobbja. A tipikus nyolcvanas évek életérzése, meghintve a távol-keleti kultúrával, mely karikacsapásra magunkba szippanthat. A fehér harcos életre kelése különböző fortélyok alkalmazásával. A jó és a rossz küzdelme, mint a mesékben. Ám előtte ennek a hérosznak göröngyös utat kell kijárnia, mely próbára teszi teljesítőképességét. Na, álljunk meg egy kicsit, és kezdjük az elejéről. A sztorit az ilyen jellegű filmekhez mérten méricskéljük, ahhoz viszonyítva meg rávághatjuk, hogy nincs problem. Két fivérről szól a történet, az egyikük menő kickboxer, címlapokon szerepel, ahol elindul ott győzedelmeskedik, ez által habzsolhatja az életet, minden olyan simán megy számára, hogy az hihetetlen. A tesó az edzője, aki az árnyékában lépked hosszú időn keresztül. Aztán érkezik a fordulópont, mikor bemennek a Thai világba, ami számukra új és ismeretlen hely. Ezekről a keményfából faragott harcosokról nincs tudomásuk, félvárról veszik a rájuk nehezedő kihívásokat. A mozi beindul, mikor kapjuk a képeket erről a mesebeli világról, a vízi utakról, csónakokról, vízre épült kuckókról, csillogó sztriptízbárokról, egyedibb kivitelű lányokról - arra a lüktető Paul Hertzog zenére. De jók is voltak azok a képsorok, mintha mi is ott csónakáztunk volna, valami olyasmit éreztetett velünk. Vissza a sztorira, az élharcos szembekerül egy muay thai barbárral, aki még a betonnak a falát is a lábával, vagy éppen a kezével üti szét, ezzel elrettentő példát mutat a belga fiúnak. Aki le szeretné fújni a mérkőzést, ám a testvér pajti ezt szóra se méltatja. Így kiáll ezzel a szörnyeteggel, aki annyira elveri, hogy lebénul, kerekesszékbe kerül- ez a film drámai pontja. Innentől Jeant a megtorlás fűti, ám először találnia kell egy olyan edzőt, aki megtanítja erre a harcmodorra, leviszi őt alfába, arra értem, hogy a spirituális harci stílust kigyakorolja. E mellett átviszi egy olyan univerzumba, ahol a külvilágot kizárhatja, egyfajta remete életet élhet, és csak magára figyelhet. Ezt a mestert megtalálja, aki az erdő közepén lakik egy eldugott helyen, ő készíti fel eme összecsapásra. Akár izzasztó, fájdalmas, keserves megpróbáltatások árán is- a felkészülés részei jól vannak adagolva, nem tűnnek töménynek. Főszereplőnknek a flexibilitása most tündökölhet, aki sihederként még balettozott is, azért volt mindig ennyire hajlékony. A védjegyéül szolgáló spárga, a bambusznád szétrúgása, a levegőben lévő rúgás, az éjszakai tréningezés a legendás küzdők emlékére, ezek mind-mind feltűnnek ebben a másfél órában, amik látványilag szemcsalogatók. És egyfajta misztikum az elejétől a végéig érződik az alkotáson, ez az, amiért valahogy átemel minket valami éteri spektrumba. Aktori teljesítmények nem csillognak, igaz, amit nagyon kell azt magukhoz képest hozzák, és nyilvánvalóan a fight részekre van minden kimunkálva, amik tényleg ott vannak. A testvéri féltés előtérbe helyezése, mit számít nekünk a másik fél- ezt szintén megpedzik a látottak. Végül a finis, a földalatti kriptában lévő harc, a páston, az emlékezetes véres haddelhadd, Tong Poval, ahol először Van Damme vesztésre áll a zsarnoki erők miatt, sőt, a keleti csaját is felpróbálják, amit mikor meghall, az abban a pillanatban kurvára fáj számára. Ott és akkor nullának, egy reményvesztett harcosnak érzi magát, game over van neki, ám a közönség és a tesó kisegíti, onnantól beélesíti magát, aztán valami csoda történik vele, bejön az a futurisztikus dallam, érezzük, hogy ettől a ponttól megállíthatatlan lesz. A fékezettebb képek rányomják az egészre a bélyeget, amik varázslatosak. Mint ahogy a pörgőrúgás is, vagy éppen az a rúgás, amit kitart hosszú másodpercekig. Okvetlenül távoli időutazás ez a harcművészeti mű, ám nálam az aurája miatt még mindig ékes helyen áll.

Nicky Larson - Ölni vagy kölni? - Vélemények

2022-06-17 15:34.20

Szórakoztató. Philippe Lacheau bizony frankó ebben a műfajban, és azt nyomja, ami jól áll neki. Se többet, se kevesebbet. Szerintem mást nem is tud ez az ürge, de nem is szükséges neki, ameddig huzamosabb ideig képes ezt a szintet tartani, addig rendben van. Ráérzett arra, hogy vehet át, koppinthat le nyugodtan más mozikból jeleneteket, és figurázhatja ki az embereket. Mert képes ebből filmet csinálni, olyat, ami ellazíthat egy másfél órára. Honnan is csent át nüanszokat, hát sok helyről megtette. Nikita, Védelmező, City Hunter japán adaptációja, miegymásból, amikkel nem lőtt mellé, sőt! A Nicky Larson - Ölni vagy kölni egy tipikus Lacheausan megkomponált akcióvígjáték, mely a tinédzser korosztály igényeit is igyekszik megcélozni. Nálam az Alibi.com favoritabb, valahogy ennél jobban fel volt építve, valamivel realisztikusabb, de ez is hozza a poénáradatot, ám ehhez kellenek a francia színészek, akik különböző viccesebb élethelyzetek alkalmával tudnak csillogni. Azok a gall pajtik, akikkel ő általában össze szokott dolgozni, akik már előtte is beváltak számára. Főszereplőnk a partnernőjével van képernyőn az esetek kilencven százalékában, a mesés Elodie Fontannel, aki most nem szőkésbarna hosszú hajjal, hanem rövidre vágott vörös frizurával, amolyan Nikitásan lépett színre. Egyszerűen ki kell mondani, hogy jó színésznő, mivel lámpaláz nélkül képes egy karaktert megformálni. Valószínűleg peches, mert ennél ő sokkal többre is hivatott lenne, de lehetséges, hogy beskatulyázzák majd erre a műfajra. Nem tudom, idővel kiderül, de azt tudom, hogy ez a nő drámai vonalon is akármikor szerepet vállalhatna, mivelhogy hiteles érzéseket tud prezentálni. A Philippe filmek szerves része az nem más, mint Tarek Boudali, aki mindig befészkeli magát az ilyen groteszk figurák megformálására. Itt egy langaléta, ártatlan arcú, kifordult krapekot alakít, aki lépten-nyomon a páros árnyékában van, és az utazások alkalmával követi őket. Térjünk ki a sztorira, ami igencsak szürrealista, mégis megállja a helyét. Egy varázsszérumról, pontosabban parfümről van szó, amit ha kifújsz, akkor magadhoz vonzhatod a nőket, férfiakat, azt, akit csak meg szeretnél hódítani. Szérum terjesztője a Letelliert megformáló, Didier Bourdon, ő a rosszarc a történetben. Ennek kapcsán jönnek a bonyodalmakkal átszőtt események, az akciók, megspékelve a műfaji jellemzőkkel. Nicky Larson a főszereplőnév, akit küldetésekre bérelnek fel, szabad időtöltéseiben pedig folyton csajozik, nehezen tudja az ösztöneit türtőztetni. Ebből kifolyólag hálistennek sok formás példány is feltűnik a láthatáron, kifutómodellek flangálását is láthatjuk a backstage-ben, látva ezt mindjárt jobb kedvem lett pár fokkal. Szóval a külcsínnel sem fukarkodtak, és természetesen a helyszín is szintúgy külsőleg mutat. Ám akire illő figyelmet szentelni, aki véleményem szerint a mozi színfoltja, az a kisember, Julien Arruti, aki borzasztóan elengedte magát. Ő a központ, mivelhogy nála van a varázsszérum, amiért ez a hercehurca folyik. Láthatóan remekelt a kapott részeiben, még Pamela Andersonnak is lenyomott egy chippendale showt- baszki, csak lestem egyet, hogy mikbe bele nem mártja magát. Ja, és Pamnek a flörtjei is adták az ívet, egyáltalán nem lógott ki a sorból. Mellesleg, egy név felsejlik a rosszfiúk között, a volt K1-es bajnok, Jérôme Le Banner, nézd, hogy milyen elcseszett, ronda orral mutatkozik, igen, sokat kapott, számtalan ütést pályája alatt- ez szemmel látható. Továbbá a rendezősrácnak a megvilágításai ülnek, gondolok a lassításaira, közelítéseire, a nyolcvanas évekbeli aláfestő zenéire, amiket jókor, jó helyen dob be. Vidámabb percek mellett pedig beszúr egy érzelmi történetet is, ami a szívéhez közel áll. Szóval, frappánsan lavírozik ezek között, még ha naná a szórakozási faktorra van fektetve a nagyobbik rész.

Top Gun: Maverick - Vélemények

2022-06-12 19:07.30

Kit hogyan érint meg egy film, mit indít el benned, milyen élményeket, érzelmeket vált ki belőled. Emlékszel e majd rá hetek, hónapok vagy akár évek múlva. Ezeket a kérdéseket mindig fel lehet tenni ennek kapcsán. Mivel is lenne ildomos kezdeni, hát azzal, miszerint egy nemzedéket megmozgató vadászpilótás alkotás újragondolásán kezdtek el fáradozni a készítők, ami nem aprócska feladatnak bizonyult. Iszonyatos beharangozást, kikiáltást kapott, olyat, amiben picit kételkedhettél, hogy tényleg olyan jóra is fog e majd sikeredni. Erre jött, hogy csúszott sok időt a covid járvány miatt a bemutató, ezért tűkön ültek az erre befogadottabb nézők, rajongók, filmőrültek, hogy végre lássák már ezt a vizuális gyönyört, amit híreszteltek róla. Nem véletlenül mondták róla ezt az állítást, hogy látványilag oda lesz téve, hiszen ezek a színészek valóban repüléseken vettek részt a valóságban, ebből kifolyólag csak acélozták a hitelesség nevezetű szót. Erre a megálmodásra felkértek egy Joseph Kosinski nevezetű rendezőt, aki előtte már csinált pár sci-fit is. Meg kell hagyni, hogy keményfába vágta fejszéjét a Top Gun kettő kapcsán. A legújabb kamerákkal, technológiával, eszközökkel kezdtek el dolgozni, hogy minél minőségibb és közelebbi képet kapjunk a pilótákról, mikor éppen gyorsulnak a levegőben, lássuk azt, milyen cudar állapotba is tudnak kerülni, hogyan torzul el az oxigénhiány állapotában az arcuk. De ne szaladjunk ennyire előre. Inkább vissza a múltba, a nyolcvanas évekbe, 1986-ban a videoklipes gurunak nevezett Tony Scott megálmodja, hogy vászonra viszi az amerikai légipilóták hősi sztoriját, egy fiatal, zabolátlannak tűnő színésszel a főszerepben, aki még csak akkor kezdte bontogatni szárnyait, ez nem más volt, mint Tom Cruise. Propaganda filmnek is mondták, sokan ennek a köszönhetően lettek vadászpilóták, vagy pusztán csak álmodoztak róla, hogy azok lesznek. A Maverick visszanyúlik a gyökerekhez, Kosinski rendezése átemeli a 36 évvel ezelőtti Scott féle kultuszi bevezetőt. A harangszó, az egyre erősödő szimfónia, majd gitárvirtuozitás, aztán belép Kenny Loggins euforikus hangja, a vadászrepülők a kifutón, a navigátorok sürgése, irányítása- igen, a bőröd alá kúszik az a legendás szám, és azonnal megragadhat téged azokkal a képekkel. Megérkeztünk, ez a TOP GUN, ahol az amerikai hősök születnek. A kezdés beindítja rögvest az embert, mert adhat neked valami pluszt, és elkezded érezni, hogy ez bizony egy komoly mozi lehet. És igen, nem véletlenül írtam ezt a szót, mert ez a komolyságot közvetíti nekünk végig. Inkább hasonlít egy helyenkénti letaglózó drámára, amiben kevés a könnyedebb, felhőtlenebb pillanat. Lehet azon morfondírozni sokat, hogy rendezőnk mire mennyit fektetett, és hogy miknek kellett volna még jobban teret nyerniük. Természetesen mi más is lehetne központba állítva, mint a légicirkusz, ez alkotja a műnek a háromnegyedét. Amire azt mondom okés, no de akkor hol maradnak a pilóták karaktereinek kibontása, hogy megtudjuk, hogy kik ők valójában, mit képviselnek. E mellett van színészi játék, forgatókönyv, továbbá az egyes szereplők előzményeit csak onnan tudhatod, ha átfésülöd a több mint három évtizedre visszanyúló sztorit. Felhívnám a figyelmet arra a kérdésre, hogy nem lett e későn megcsinálva ez a remake féleség, mert szerintem igen. Baromira későn élesztették újjá. A szerelmi szál mennyire illett bele, gondolok Tom és Connelly viszonyára, mivel nálam az gyengusra sikeredett, eljátszva sem éreztem a felek közti rezonanciát. Akkor a két egymással szemben álló pilóta, a Roosternek nevezett fiatal újonc és a veterán, Maverick összetűzései vajon milyennek bizonyultak. Vélekedésem szerint Miles Teller kicsit pórázra volt fogva, nem tudta kellően elengedni a kurázsival rendelkező természetét, egy ekkora színészcsillag mellett ez valamilyen szinten érthető, mégis a kettejük nézeteltérései adták az egyik ívét ennek a két órának. Na és akit illő kiemelni, az természetesen Cruise, aki újabb bitangul nehéz kihívást állított maga elé, és nem volt rest arra sem, miszerint megtanult vadászrepülőt vezetni, hogy minél élethűbb képet adjon nekünk nézőknek mi is zajlik fent a levegőben. Tény, az igazi meló az ez volt, minden csínját-bínját magába kellett szívnia a masinának, a többi filmszínész, segédpilóta közreműködésével együtt. Ezt mi is átérezhettük velük a képernyőn keresztül, még a halál közeli állapotot is. Mert amikor a pilóták a magasban voltak, akkor ez a mozi egy feszültséggel teli izgalombombává vált. Az mondom más kérdés, hogy talajon azért ez a színvonal elmaradt. Cruisenak az alakítása néhol tompa, de ez a karakterének tudható be, szembesülhetünk belső gyötrődéseivel, tanácstalanságával. Ám figyuzz arra, mikor Val Kilmernek, azaz Icemannek beszél, ilyen mély érzelemközvetítést körülbelül 20-30 évvel ezelőtt lehetett látni tőle. Hogy megfogta azt a jelenetet! Milyen drámaian mondta el, hogy az új tanítvány nem áll készen, nem hajlandó befogadni, amit én tudok nyújtani számára, nem tudom mi tévő legyek, tanácstalan vagyok, sosem fog nekem megbocsátani- az egyik legmeghatóbb rész volt. Akadt még pár ilyen, amikor villámcsapásra mindenki elhallgat a bárban, Rooster napszemcsiben elkezd zongorázni, és Mave a pubon kívül figyeli az ablakból a zongorázó srácot, emlékei felélednek újra, ott amúgy vihették volna tovább a zenét, mert jól szólt. Szóval, akik azt rebesgették, hogy Tom színészileg kiégett, akkor azoknak figyelmébe ajánlom az előbb említetteket. De aláírom, hogy akadnak még bökkenők, mégpedig például a szövegkönyv, ami ki lett jócskán spórolva, mert valami irtó lapos, és gyengécske dumálások, párbeszédek, szócsaták vannak. És még valami, hogy a drámaiság fojtogató érzése annyira tapintható a látottakon az elejétől a végéig, hogy ebből kifolyólag a tökösséget, maszkulinságot, szabadságérzést, a lüktetést leredukáltnak éreztem. Még ha a kifutón lévő fekvőzések a naplementében vagányak voltak. Ám személy szerint nekem összességében ez hiányzott, amik a régivágású ilyesféle mozikban szembetűnőbben megvillannak. Az a párharc, az a versengés, és itt nem az időről, a sikeres akció véghezviteléről van szó, hanem szemtől szemben a másikkal. Merthogy ha megnézed, akkor láthatod, hogy egy mindent eldöntő küldetésre van felépítve az egész cselekmény, ennek a készülődéseit, bonyodalmait, félelmeit látjuk, persze a vizuális parádé igyekszik kárpótolni, főleg nagyvásznon nézve, amikor szállingóznak a levegőben, és bármikor, bármi történhet velük, ez óhatatlanul fenntartja érdeklődésedet, sőt, olykor a levegőt is beléd fojtva, mert elképesztően feszes- ez a non plus ultrája az egésznek. Summa summarum, jómagam vártam volna a komplexebb kivitelt, főleg úgy, hogy mennyi de mennyi évet kellett várni erre az újjászületésre. Ám a kisebb hiányérzetek ellenére vitán felül nézhető, helyenként pedig csodálatos megoldásokkal tarkított élményről beszélünk.

Alibi.com - Vélemények

2022-06-07 14:25.22

Zsírkirály. Az Alibi.com nem akar sokat eléd vetíteni, óriási gondolatokat, ötleteket sem szeretne elhinteni benned, ám nézése közben elfeledtetheti a gondjaidat, ez az, amiért magával sodorhat már a kezdeti lépéseiben. És kérem, meglepiként ezt pont egy közel sem nevesnek titulált, inkább népszerűtlen vígjáték hozza. Philippe Lacheau rendezése, az ő buksijából jött az ötlet így 36 évesen, hogy össze kellene fabrikálni egy limonádé vígjátékot, a régi Louis De Funes filmek mintája is érezhető. Milyen kiváló dolgokat rakott ide bele, borzasztóan ráérzett, hogy mikor, mit kell terítékre rakni ahhoz, hogy valami végig a képernyőhöz szegezze nézőjét, mert ez itt nálam teljes mértékben megtörtént. Tálcán kínálja számunkra a poénos, vidámabb perceket, és percig sem ül le, hanem folyamatosan dübörög ez a francia nemzetiségű mozi. A másik érdeme pedig az, hogy a sok amcsi vígjátékot falra keni, azzal, hogy az alpáriságot igyekezett minimalizálni. A francia Riviéra, Cote d’Azur van perifériában, lent délen járunk, Cannes-ban, a luxusnyaraló helyen, part menti sétányokon- elképesztő feelinget kap el rendezőfiúnk, és amiket úgy suttyomban betol nótákat az adott részekhez, az emel még egyet-kettőt az amúgy is magas rátájú filmjén. Na és figyeljünk a színészeinkre, akik remekelnek, passzolnak a látottakhoz. Persze, a kiköpött Jacob Palmer utánzat, Lacheau megrázza magát, ő a központi figura, aki attitűdre is olyasmi, mint Ryan Gosling a Crazy, Stupid, Love-ban, kinézetére szintén elmondható ez a hasonlóság, csak hosszabb és valamivel kócosabb a hajkoronája. Ő egy alibi nevezetű céget működtet, aminek weboldala is van, mely különböző hazugságok árán segít sok férfit kihúzni a csávából, és gyógyírt adni a problémáira, főleg párkapcsolati értelemben mondom ezt. Didier Bourdon az egyik fő delikvens, akinek a házassága elhidegül. Ezért elutazik és egy kívánatos, latinos bukszával eltölt némi kalandos napot egy hodályban, ezzel újabb megvilágítást nyerhet majd a magánélete. Közben Philippe belegabalyodik egy lányba, vállalkozását előtte titkolnia kell. Ezt a lányt Elodie Fontan alakítja, aki folyton figyeli leendő párját, hogy vakációzása alatt merre csatangol, ebből kifolyólag megjelennek a poénosabb percek és a bonyodalmak is. Aztán visszaugorva az idősödő Bourdonra, akiről megállapíthatjuk, hogy bizony-bizony milyen jó színész, pazar életszitukban van benne a nejével, mikor együtt táncikálnak a szabadban- akadnak olyan elkapott lassítások, hogy az több mint figyelemreméltó. Amikor mondják egymásnak, de ez nekünk új zene: Figyu! Hagyjuk pár percre a múltat, mert itt és most ez csak a mi pillanatunk, és éljük meg ezt ketten. Ja, amúgy a nejét úgy nevezik, hogy Nathalie Baye, úgy csuklóból, lazán meghazudtolja a hollywoodi csillagokat is, bitang könnyed volt a képernyős játékrészeiben. A sztoriban jönnek a buktatók, Philippe kezd saját kardjába dőlni, hazugságai kezdenek kitudódni, ezért a két társa próbál neki segíteni- mosolyogtatóbb szituk alkalmával teszik mindezt. A weboldaljának az összes anyagát lenyúlja az a hárpiás csaj, ezzel pillanatok alatt megsemmisül, sőt, ripp-ropp szerelmét is elveszíti, a modell alkatú karcsúságot, a gyöngyszemet, a természetességet, Fontant. Elodien rajta voltak végig szemeim, de jó színésznő, még az érzések is olyan természetesen áradtak belőle. Mikor a végén zokogva ül a járgányban, mi pereg ott le benne,- megmaradt bennem! Előtte az a Bonnie Tyler szám, 1983-ból- A szív teljes napfogyatkozása- Total Eclipse Of The Heart még mindig az egyik legérzelemdúsabb ballada, amit valaha felénekeltek ezen a planétán. Ezt a dalt bevágják, oly módon, hogy érkeznek a siralmas életpillanatok, amik különben mégis viccesen vannak tálalva- előtérbe hozva az ambivalensség érzését, ami megint csak beletrafált ebbe a komédiába. Lacheau üzlete bedől, a parkban lecsúszottként, szinte csövesként kóvályog, ücsörészik a padon. Felbukkannak az ügyfelek, akik elégtételt akarnak tőle venni, be is kerítik őt, egyszer csak a szerelme meglátja, majd segítségére siet, amikor el akarják náspángolni, de valami mágia történik vele, és visszagondol a gyerekkori kedvencére, a Kickboxerre, erőt merít belőle. Atya Ég! Ahogy, amilyen ütemben feljön az a Dallamvilág, és a híres Van Damme pörgő rúgás- elementáris töltést pumpál újfent belénk. A vége vígjátékhoz mérten van lezongorázva, de ez összességében sziporkázóan jóleső cirka másfél óra.

Sérülés - Vélemények

2022-05-29 18:25.12

Nuku köze sincsen. Csak egy sztorit elevenítettem fel a múltból. Amerikában az NBA, NFL, NHL a három vezető sportág, fel is vannak rendesen hájpolva. Sokan ez irányba mennek el a horribilis prémiumok miatt, ezzel szemben az Atlétika anyagilag háttérbe van szorítva, pedig egy-egy jó eredményért igáslóként gürcölnek. Az amerikaifutball-ligában akadnak tehetséges sprinterek, akik lehetnének simán atléták is, sőt, 40-50 méterig még a rekortánon versenyzőkkel is felveszik a versenyt, de mondom, nem érné meg nekik strapálni magukat, mert nem lennének megfizetve. Húzódások, rándulások, ficamok, izomszakadások vannak, különösképpen 100 métertől 400 méterig, mert ott nincs matekozás, hanem izomból kell nyomnod, ez által maximális terhelés alatt vagy azokban a másodpercekben. Pont Bolt volt Londonban, a VB-n, 2017-ben, aki meghúzódott az utolsó világversenyének váltójában, mert előtte hosszúra sikeredett az eredményhirdetés, hosszú perceket kellett várnia, míg el nem kezdődött a futás. Erre az alacsonyabb hőmérséklet is rányomta a bélyeget, annyira kihűlt, hogy mikor megkapta a váltóbotot, akkor lerándult, rögvest a rekortánra vágódott hanyatt- mindenki őt leste elképedve, nem hitték el abban a pillanatban az emberek, ami történt. Dráma volt a javából, az volt neki az uccsó csatája világversenyen. Apropó, night klubokba is szeret csámborogni, bulizni a jamaicai. Egyszer találkozott az éjszakában, az éjszaka császárával, Mickey Rourke-al, aki beszólt neki: Tényleg olyan hatalmasnak tartod magadat. Hát akkor lássuk a medvét. Kihívta egy futópárbajra, hajnal négykor kimentek és loholtak egyet a londoni utcán. Visszatérve a további futószámokra, gondolok például a 800, 1500, 5000 méterre, ott bejönnek a taktikai, agyalósabb dolgok, hogyan tudsz helyezkedni, akár lökdösődések árán, ki tudod e „verekedni” magadat a tömegből, mikor nyitod meg a hajrádat, stb. Usain Bolt új értelmet adott annak a szónak, hogy nagyság, egy gyönyörű álomba ringatott el minket. Elhitette velünk, hogy bármilyen álom valósággá válhat. Szinte a semmiből, kiszámíthatatlanul robbantott az Olimpián, 2008-at írtunk, Pekingre gondolok mostan, amikor széttette a kezét, és kifordulva vágtázott 9.69-et száz méteren, onnan kezdődött el minden- erről már véstem régebben. A rekortán volt neki a színpadja, ahol produkciózhatott, feltűnési viszketegségét kiélhette. Már a versenye előtti warm up-ban, az előkészületi munkában is be-bevillanva őt vette a kamera. Sportágspecifikus bemelegítés van ilyenkor, szökdelések, ugrálások, megindulások, különböző mozgásvariációk, nyújtásokkal megtoldva.. Utána meg általában kapott egy jó lazító masszázst. Aztán lassan vártuk a gigantikusak párharcát, az izmos fiúk egymásnak ugrását. Kezdhetett izgulni a hömpölygő tömeg, és természetesen a képernyők előtt ülő milliók sokasága is. 2012-es olimpiai százas spuri necces volt számára, mert Justin Gatlin, Yohan Blake a nyakán lihegett végig. Azt híresztelték, hogy megszorongatják az óriás grabancát. Óriási beharangozók előzték meg ezt az összecsapást, érezni lehetett, hogy rizikós futás lesz, ki kell tolnia mindent ott és akkor magából, hogy majd újra faragják dicsőségszobrát. Felsorakoztak a futók, Bolt a hetes pályán helyezkedett el, aranylánc a nyakában fityegett, felnézett az égre, és fohászkodott magában: Könyörgöm Istenem, most ne hagyj engem cserben, adj erőt erre a mindent eldöntő megpróbáltatásomra. Előtte az emberek extázisban toporzékolnak, izgulnak az arénában, majd síri csend, a kivárás, aztán pisztolylövéssel a rajt. Usain szokásához híven a többiekhez képest méretéből adódóan nehezen tápászkodik fel a rajtgépből, Gatlin jóval előrébb tartózkodik, ám 60 méternél bizony már tiszta energiával tolja maga előtt az egész pályát, és némi mázlija is van, mert Gatlinnak a mozgása kezd szétesni, sőt, annyira befeszül, hogy szinte darabokra esik, akkor, amikor egymáshoz érnek. Megtörik az amerikaiak fenegyereke, így Bolt be tudja dobni magát a végén, és elmondhatja magáról, hogy neccesebb szituban, amikor csak pár szekundum dönt, ő akkor is uralkodni tud a mezőnyben.

Top Gun: Maverick - Vélemények

2022-05-24 11:30.41

Tom Cruise meghódítja Cannes-t. 75. filmes kavalkád kerül megrendezésre a franciák mediterrán üdülőhelyén, ami színvonalát tekintve méltán nevezhető Monte Carlo szerelemgyerekének. Május vége van, érezzük a tavaszt, vagyis inkább már a nyár előszelét. Mikor a filmszínészek vörös szőnyegre lépnek a Kongresszusi és Fesztiválpalota előtt. A világ minden tájáról érkeznek alacsonyabb, nagyobb költségvetésű filmek, amik bemutatásra kerülnek ezen a fesztiválon. Ám ami a lényeg, a fő attrakció, egyvalaki miatt kezd izgulni a tömeg, aki titkon toppan be erre az eseményre. Az akciócsillag, a szupersztár, a mára már szinte élő legendának tartott, Tom Cruise. Mikor kiszáll a hátsó ülésről, kamerások, fotósok hada támadja le rögtön, mellette a testőrei, és messziről természetesen a tobzódó rajongók, akik a kordon mellett állnak, ujjonganak, üvöltöznek, tapsolnak, végig fotózzák. Ő szupersztárként kilép eléjük, méregdrága szűkített szmokingban, csokornyakkendővel, de a haja az totál csapzott, erre nem ad, megteheti, bocs, inkább lekopírozza a nyolcvanas évekbeli Don Johnson féle késői Vice-os friszkóját. Mosolyogva üdvözöl mindenkit, derűlátóan néz fanjaira, a teamje picit háttérbe van szorítva, mármint a Top Gun 2 tagokra értem ezt, de a védői, közvetlen security brigádja közrefogja. Tom odalép a rajongóihoz, hosszú a kordon, lehet vagy száz méter, tudja, hogy protokoll van, szóval időtlen időkig nem lődöröghet mellettük, mindenki kedvébe sajnos nem tud járni, ám igyekszik sokaknak örömet szerezni. Elsősorban autogramokat osztogat, és csak selfie lehetséges vele, egész alakos picture nem készülhet,- a távolságot tartja, azt a három lépést mindenkivel szemben, néha azért egy ökölpacsi befigyel részéről. Folytatja az aláírásokat, még mindig mosolyog, lelkes, jókedvű, de rajta van a Cruise maszk, senkinek nem engedi, hogy belelásson belső világába. Képernyőn keresztül érezzük, hogy annak ellenére, hogy mekkora név, most mégis ezekre a percekre emberi alakot kezd ölteni magára, és bratyizik a többiekkel a kordonon keresztül. Az idő szűkös, így hát őrzői finoman tovább dirigálják, egy utolsó vidám üdvözlés, integetés, imába tett kezek, sziasztok a rajongói felé. A varázsnak ennyi, mert most már tényleg rá a vörös kárpitra, a reflektorfénybe, a nagyokkal, saját emberei hadában tartózkodik. Olyan nevek mellett virít, mint Jerry Bruckheimer, Jennifer Connelly, Joseph Kosinski, vagy éppen Miles Teller, akik a vadászrepülős mozinak az ékes képviselői. Jön az elnyűhetetlen nóta, mikor összekapaszkodnak a Danger Zone-ra, hogy velük együtt átéljük kicsit újra 1986-ot. Tom még mindig éli a témát, az összes fotós őt veszi, villognak a vakuk, minden egyes fényképész vele akar képet csinálni, a közös összeborulások után, külön a porond közepére hívják. A Cruise álarc rá van téve, azt nem veheti le, tartania ildomos magát, de végig ő a központ. Kérlek, csak fordulj felénk is pár pillanatra, hagy lőjünk mi is egy képet rólad, hangzanak ezek a szavak,- meg vannak veszve érte ezekben a pillanatokban. A meglepi pedig az, hogy vadászgépek jelennek meg az égen, a gallok, amerikaiak nemzeti zászlóinak színeit rajzolják az égre, sztárunk tiszteletére, aki számos interjúban elmondta, hogy brutális, verejtékes melót raktak bele ebbe az újjászületett adrenalin filmbe. Kicsikét talán meghatódik, de ez semmi, ami bent az arénai fogadtatását érinti, mivelhogy ott öt percig felállva csak őt tapsolják. És azt mondja a forgatag után, hogy az egyik legemlékezetesebb estém így közel a hatvanhoz érve, a tiszteletbeli Aranypálmával együttvéve-mi is megértjük, átérezzük ezt a mondatát a látottak alapján. Interjút is csinálnak vele, ahol beszél a filmezés iránti csillapíthatatlan szenvedélyéről, mennyi mozira kíváncsi, és arról, hogy általában baseballsapkában szokta a moziban hétköznapi figurákkal együtt nézni a mai felhozatalt.

Halálos iramban - Ötödik sebesség - Vélemények

2022-05-21 19:25.13

Itt a Fast & Furious 5. Brazil nagyváros, Rio de Janeiro, a Copacabana feelingje kerül terítékre helyszínként, na de ne vágtassunk ennyire előre. Előtte Dom kiszabadítása, majd pár járgány megfújása a vonatszerelvényről, mely rögtön adagolja azt, amitől ez a széria mindig is működött. Az elején a család kissé szétesőben, tanácstalanságban van, találnak egy mikrocsipet, vagy valami olyan kütyüt, ami bizonyára értékesnek mondható. Utána érkeznek ebből kifolyólag a haddelhaddok, és a többi bonyodalom. Justin Lin totojázás nélküli akciót kínál a nézőknek. 30 percnél indul be a buli, mikor megjelenik a mindenre elszánt felügyelő, az izomember, The Rock, aki most szigorba vágja magát, és csapatával együtt beevickél a latin-amerikai birodalomba, hogy rendet csináljon. Fegyverlövések, menekülések, a háztetőkön való ugrások, forrongó indulatok jellemzik azt a sikátoros részt, és azokkal a baromi jó hanghatásokkal vastagra húzza az akciófeelinget. Az intenzívebb jelenet után pici csitítás, kapunk érzelmesebb beszélgetéseket, a múltból, melyek érintik a szereplők privát életét, Toretto visszaemlékezése, merengése az éjszaka leple alatt. A szusszanás ennyi, mert utána jön a kitervelt utolsó balhé. A legnagyobb riói gengsztert, a drogkirályt akarják kirázni a gatyájából, mely komoly kihívásnak ígérkezik. De hát ahhoz, hogy valaha is békére lelj, előbb harcolnod kell,- tartja a mondás. Milyen Igaz! Tehát erre egy ütőképes, profi brigád szükséges. Összeverbuválják a jelölteket, akik belevágnak ebbe a rizikós akcióba. Ügyesen eltervezik, hogy mit, hogyan, kikkel fognak végrehajtani a sikeresség érdekében. Innentől még jobban éledezik, majd a végére bedurvul, felpörög ez a mozi. Előtte még egy csipet-csapat összehangolósdi, ahol láthatjuk, ahogy mocijával megérkezik az a vagesz csaj, akit Gal Gadot alakít, Ludacris, Tyrese Gibson szintén képbe kerül. Jönnek a manőverek, nyomkövetések, megfigyelések (ennél már csak én vagyok jobban megfigyelve), a vihar előtti csend- patentos, klipszerű képekkel egybekötve. És „slusszpoén” az, hogy az alvilág ura a zsetonját beviszi a rendőrségre, velük őrizteti, szóval onnan kell majd kihalászni a pénzkötegeket- ez már eszement küldetésnek néz ki. Egy kis mellékes, néztem Paul Walkert, aki általában azért háttérbe szerette magát szorítani így Vin kötelékében, amivel nincs gond. Ám láttam tőle ennél sokkal szembetűnőbb, erősebb alakításokat, például a Halálos hajszában, ahol végig tobzódta az egészet, ordibált az égbe felfelé, annyira indulatban volt. Na, lavírozzunk rá az előkészületi munkákra, melyre rendezőnk elég sok időt fordít, és elég elnyújtva teszi mindezt. Nézhetjük lassítva Gadot frenetikus odabillegését az alvilág urához- arra a jó kis zeneszámra. Közben a főnyomozó, Hobbs nyughatatlanul hajszolja ellenfelét. Majd az ominózus pillanat, a két keménylegény, tesztoszteronbomba összetalálkozása, amikor a VIRTUSSÁG toporzékol benned, ki a virtusosabb faszi ezen a vidéken. Gondolják magukban, csak most kezdek végre élni igazán. Ott és akkor még nem feszülnek egymásnak, ám később aztán véresen komolyan összezördülnek, hogy kiderüljön kiben mennyi virtus, elevenség, keménység van. Innen fordulóponthoz érnek az események, mivelhogy az alakulatot lefülelik, így a tervük kezd fuccsba menni, főleg, hogy a vezérbikát, Hobbst csapdába csalják, mégis kimenekülnek az izzasztó szituból. És elérkezik végre az utolsó leszámolás, Dom futhatna, menekülhetne amerre lát, ám őt más fából faragták, szembe megy a túlerővel is, kimondva azt: Bármi áron megcsináljuk az akciót, mert lenyomhatatlanok vagyunk. A látványbomba, az utolsó attrakció képernyőre kerülése, értem ez alatt a trezorral való őrületes cikázást a város belsejében- tajvani rendezősrác által ez össze lett pattintva. Rendben van ez a Halálos Iramban ötödik etap, még ha néhol szűkölködik az adrenalinban, olykor éreztem az összecsapottságot rajta. Nálam a további részek valahogy impozánsabbak, pörgősebbek, jóval impresszívebbek, ám a series részei közül ez is a helyére van téve.

Oroszlánkölykök (1958) - Vélemények

2022-05-13 14:43.25

Nézhető háborús film, 1958-ból, tehát a régmúltról. Irwin Shaw regénye szolgálta az alapot, igaz, nem nyálaztam át a könyvet, ami természetesen az én vétkem. Edward Dmytryk alkotásáról beszélünk, mely a korszakhoz illően lassan folyik előre, és talán a vártnál kevesebb katonai hadművelet van belegyömöszölve ebbe a két óra negyven percbe, ami összességében eléggé hosszúra is sikeredett. Ám a figyelemre méltó színészi játék kétségtelenül kisegíti ezeket a hiányokat. A legendával az elsők között, Marlon Brandoval, aki ekkor élte úgy igazán fénykorát, olyan szava volt, hogy kedve szerint még a forgatókönyvbe is belenyúlhatott. Itt egy szőke frizurájú német hadistent alakít, ennél humánusabb már nem is lehetett volna, egy rossz megnyilvánulása sincsen. Brando karizmája pedig óhatatlanul megvillan a képernyőn töltött idő alatt, ami egészen soknak mondható. Végig ügyel a mértékletességre, arra, hogy erkölcsös színben próbáljon feltűnni. Még ha belül vívódik is, hogy mi a helyes út. Jól érzékelteti nekünk a belső nyugtalanságát, vívódását. Totális ellentéte annak, mint ami a való életbeli megnyilvánulásai voltak, hiszen ott állítólag sokszor tobzódott, nem bírt magával, forrt benne az indulat. A háború borzalmába is betekintést kapunk, pár jól elkapott katonai akció során, és a koncentrációs táborok gyötrelmébe. Főfókuszba téve két német tiszt rivalizálását, Hardenberget alakító százados az egyik, aki hidegvérrel mészárolja le az ellenséget, nem kegyelmez senkinek sem, ezt Christian Diestl kezdi szóvá tenni, és elítéli a cselekedetét. Ám egy csapatban játszanak, így komolyabban nem szólalhat fel. Sőt, többször kéri meg Diestl, hogy menjen el a nejéhez, vigye el neki a meglepetéseit, amit szánt neki. Így kerül a képbe a berlini fényűzésben élő svéd szépség, Mai Britt. Brandoval lévő beszélgetéseik emelik a színészi játék színvonalát. A cselekmény több szálon fut, megismerjük egy zsidó származású fiatalnak, Noahnak a sorsát, akit Montgomery Clift játszik. Őt később besorozzák katonának. Ám előtte szerelembe esik egy hétköznapi lány iránt. A katonaságban a társai szívatják, lenyúlnak tőle némi pénzt is, ezért szabadidejében elégtételt vesz tőlük, kiáll harcolni, bokszolni velük, ezzel megmutatja, hogy belül valahol ő is egy oroszlán. Mi több, még a bajbajutott társához is visszafordul az egyik bevetés során, ezzel mutatva azt, hogy nem riad meg semmitől se. Közel sem egy maradandó darab, helyenként lagymatag, óriási fordulatokban sem bővelkedik, ám színészeink remeklése révén képernyő elé szegezheti a nézőt. És igen, a feldolgozás bizony még mindig várat magára.

Végzetes rágalom - Vélemények

2022-05-07 16:05.11

Majd amikor velem szemben állsz, és ezer ember közül pont a Te pofádat fogom kiválasztani és beverni, akkor legyél ilyen beszólogatós faszkalap! Kíváncsi leszek, hogy akkor is ilyen vidám leszel e. Élőben egyszer kiderül egy szép napon. Csabagának: Jók a feltevéseid. Audrey bánthatja, hogy nem szerepelt több ilyen jellegű letaglózó, drámai műben, bátran megtehette volna, mert jól állt neki, és akkor még finoman fogalmaztam. Megkockáztatom, hogy senki a világon nem volt ilyen pazar, amikor drámázni, emóciókat kellett közvetíteni ezekben a régimódi, fekete-fehér jellegű darabokban. Sec perc alatt képes volt átlényegülni az ilyen szerepekre. Egyszerűen másolhatatlan, valahogy erre mindenkinél jobban ráérzett. Nem tudod senkihez összehasonlítani és pont ez a megfoghatatlan benne. Valljuk be, hogy mai szemmel ez már viszont avítt, nem kíváncsi rá a nézősereg, mert mondjuk ki: teljesen mások az irányok, ám akkoriban ez volt a trendi. A Tiffany homlokegyenest más, ott a divatikonra jellemző jellegzetességeit vehette elő, egy stílusikonná téve ezzel saját magát, és példát mutatva ezzel másoknak. Még ha a vidámságok, könnyedségek ellenére akadnak a való élethez közeli pillanatok is. Ám Peppardnek túl visszafogottnak éreztem az alakítását, de ezt már írtam előtte, mikor beszéltünk róla. Az sem jó, ha egy nő szinte cérnaszálon vezet egy pasit, ugráltatja ide-oda. Ám inkább olyan félszegnek mondható volt ott, de betudom ezt a korának, kezdeti filmes lépéseinek. Garner nem volt rossz az itteni szerepre, a régi férfiak ezt a hidegséget, keménységet, összetartó erőt képviselték- ő meg ezt maradéktalanul hozta. Még ha megértem, hogy ez a szerelmi szál nem lett annyira kibontva, vagyis inkább döcögve működött, úgy is lett valamilyen szinten bemutatva, bár én nem bántam, mert hagyományossága révén nálam rendben volt. Ahogy írtad a mozi első fele kapta a gyerekek megvilágítását, utána átcsapott az egész erre a háromszögre, mely szerintem remekül állt ennek a filmnek.

2022-05-06 18:30.52

A Ben Hur rendezőjétől, William Wyler drámája a Végzetes Rágalom. 1961-es alkotás, fekete-fehér, mikor még tudtak filmeket csinálni, és nem is ez, ami először magával ragad, hanem a színészi játék- egyszerűen taníthatatlan, lemásolhatatlan. A törékeny bájjal az élen, Audrey Hepburnel, aki ezekben az időkben óriási ikonnak számított, itt sincs ez másként, mivel hihetetlen hiteles a nevelőnő szerepében. Minden pillantása, mimikája, érzelme ezt sugallja nekünk. Egy leányiskolában járunk, ahol van két fő nevelőnő, akik vigyáznak, foglalkoznak a gyerekekre, sőt, tanítják is őket. Mintha egy színdarabot néznél, egymáshoz irányított párbeszédek tömkelege fedezhető fel benne, beltérben zajlanak a jelenetek többsége, ám nem unalmasan, hanem végig fent tartja az ember figyelmét. A nevelőnők kicsit rivalizálnak is egymással, abból az okból, hogy az egyik férjhez akar menni, erre a másik féltékeny lesz rá. Egyikük nehezen képes elviselni ezt a viszonyt, ezért zaklatottá válik a munkájában. Úgy kerül be a képbe a hapsi, Audrey filmbéli párja, akit James Garner alakít, összeszedetten egyengeti a szálakat a nők között. Közben kapjuk a mindennapi élet eseményeit az iskolából, a tanórákat, délutáni foglalkozásokat. Hirtelen jön egy fordulat, mert van egy hárpiás rosszkislány, aki szemét módon bemártja a nevelőnőit, alátesz nekik, ezért a szülők kiveszik a gyereküket a magániskolából, ezzel befuccsol az intézmény. Ezt a sztorit a színészek teszik azzá, amivé, hozzáteszem a gyerekpalánták is remekek. Hepburn magával ragadó módon volt képes mindig is elénk tárni az érzelmeit. Vannak szép pillanatok, az a mosoly tőle a verandán, irtó Hepburnös, az tipikusan ő volt. Garner karizmája megcsillan bizony mellette, ezt is láthatjuk mi nézőnk. Itt egytől-egyig mindenki koncentráltan működik a szerepében, komolyságot tükröz vissza. Ám figyelem, aki párját meghazudtoló, az Shirley MacLaine, milyen fiatal ebben a moziban, de az az erő valami elsöprő az alakításában, ahogy odamondta, felhúzva a másiknak a szavait, mondatait- hát igen, ez a színésziskola legjava. A közepe lesújtó fordulatot vesz, nincs fikarcnyi idilli pillanat sem, a gyerekek bemószerolják főszereplőinket, majd kiröppenek az iskolából. Utána a tanácstalanság üti fel a fejét, mi tévők legyünk ezek utáni kérdések. Wyler rendezése nem kerüli a nyomasztó hangulatot, hanem végigsimítja moziján, mely úgy érzem még hitelesebbé teszi az alakításokat. Háromnegyedéhez érve nyomasztóságba torkollik a mű, James és Hepburn szívszorító, letaglózó búcsúja, a felek elhagyják egymást: „Járd a magad útját, én is ezt teszem, egy idő múlva tudni fogom és te is, aztán akkor majd meglátjuk.” Egy tabutéma boncolgatása, innentől William még komorabbra veszi a jelleget. Audrey kisétálása az udvarra, a tehetetlenség érzésével együtt, vonósok dominálására, a belsejében lezajlódó folyamatok előtérbe helyezése, ahogy lassan lépked és rámegy a kamera keserves arcára,- a régiességével, hagyományosságával együtt, és megérezzük, hogy ott és akkor mi játszódik le benne. Egy lelki sérült nőszemély színvallása a másik előtt, majd végzetes cselekedete, mely szívszorítóvá teszi az egész alkotást. Wyler nem fukarkodott az emóciókkal, mert ez az alkotása egy érzelmi hullámvasút, amely benne maradhat az emberben.

Salt ügynök - Vélemények

2022-05-04 14:47.27

Tehát a Salt ügynök. A nagy humanitáriussal, a jószolgálati lélekkel, a tiszta lelkiismerettel, a követendő példával, az ENSZ nagykövettel a főszerepben, Angelina Jolieval, aki most a való életben éppen nem Afrikába ment pátyolgatni, hanem Ukrajnába látogatott el, a nyugati részre, Lviv-be. Utazása során egy kávézóba is betért, elég toplák cuccban, tatyóval a hátán adta elő magát őfelsége, de hát őneki természetesen még ez is jól állt. Testőrök is alig voltak mellette, igaz, neki minek is kellenének. Aztán hirtelen jöttek a légvédelmi szirénák és spuriznia kellett a bunkerbe. Megkérdezték tőle inalása közben, hogy fél e, azt válaszolta: Dehogy félek. Hát igen, ez Jolie! A rettenthetetlen, megfélemlíthetetlen hősnő. Akiből ott és akkor legalábbis videón keresztül nem érzékelted ezt a bombasztikus hollywoodi sztárnőt, csak csendesen tette a dolgát abban a háborús országban. Oké, szóval a Salt ügynök, akció-krimi, mely lehet, hogy sokat szeretne vállára venni, amivel nehezen birkózik meg, ám kimondottan nézhetőnek bizonyul ez a néhol lassabb levezénylés is. A Jason Bourne filmekre is hasonlít, érződik rajta a hatása. Jolienak elsőrangú a szerep, a Tomb Raiderekben is penge volt, még ha a realitást sokszor kukába hajították, de hát a szórakozás mindenekfelett áll. Jolie a képernyőn, feszt rajta a kamera, lohol, harcol, ugrik ide-oda, történeteket hallgat, mocizik, buszozik, metrózik, bátor akciókba vágja magát, hotelek miliőjét élvezi, mindent csinál, amit egy szuperkémnek szükséges. Kievickél olyan helyzetekből, ami más számára elképzelhetetlen. Tényleg azt gondoltad, hogy lehetetlen. Dehogy az, csak te képzeled annak. Na, ez Angelina, pont ilyen a személyisége ennek a nőnek. Hálás ez a műfaj neki, itt kiélhette adrenalin vágyát. És a színészi vénája is működik még mindig, tud drámai lenni akármikor, ha szeretne. Akadtak részek eme moziban is, amikor ezt a képességét elővehette. Muzsika eléggé szimfonikus, sokszor húz a sziruposság, pátoszosság felé, még ha megértem, hogy a drámaibb beszélgetéseket ez jobban kiemeli és mélyebbé teszi, és megtudjuk, hogy a hősnőnek vannak érzései. Múltbeli eseményei folyton visszacsatolást szolgálnak számunkra, amit hajtóerőként használ fel főszereplőnk. Aztán az akcióknál a zenei dolgok mégis mesterien jók. És az is elmondható, hogy a kémfilmre jellemzők alkotják a nagyobbik részét, az ügynöki titkokkal, fondorlatokkal együtt. Nincs vége semminek, a 47. percben, a vadmacska, azaz Jolie imitt, amott, folyamatosan akcióban van, jó látni, ahogy beleveti magát az akciózásokba, és azt mutatja nekünk: akár könnyűszerrel négy pasast is kenterbe verek rátermettségemmel, cselekvőképességemmel. Aztán sem csillapodik le ez a nő, kiszabadul mindenhonnan, ahonnan csak lehet, a sikeres akció véghezvitele motoszkál a fejében. Feléget ebben a moziban minden létező hidat maga körül, szemtől szemben, Marsikus módon. Kérem, túltárgyalások nélkül mondom, hogy amire szánták ezt a másfél órát, arra igyekszik odapirítani egyet.

Nagyfater elszabadul - Vélemények

2022-05-03 13:37.14

Dan Mazer szabadjára engedte színészeit. Ennek ellenére szerintem nem lett olyan gyatra, engem képernyőhöz ragasztott. Megértem, hogy dögivel megbotránkoztató szituációk burjánzanak ebben a filmben. Ám kérem, ha a fiataloknak van megcélozva, márpedig nekik, ha így nézem, akkor okésnak mondható. De Niro lement alpáriságba, firtatták sokan, hogy ezt megmeri csinálni így idősen, hogy aláirkál ilyen alpári jellegű vígjátékhoz. Megtette, ő már szinte majdnem mindent megtehet. Nem állt rosszul neki, harmad virágzását élhette ki ebben az egy és háromnegyed órában, mint erkölcstelen dolgokat folytató nagypapa. Aztán aki jött neki ide segítségül, hát az nem más, mint, Zac Efron, akinek ez a kaszt áll a legjobban. Billegett rendesen a jófiú és a rosszaságokat csináló között. Volt olyan necces szitukban benne, hogy teljesen ledöbbenhetett az ember ennek nézése közben. Főleg annak fényében, hogy egy házasságra készülő kulturált fiatalnak a szerepe volt neki kiadva feladatául, de hát jött a papa, akit el kellett vinnie vakációzásra, ezzel borult a pakli. Még az elején igyekezett tartani magát Zac, de aztán kibújt belőle a kisördög. Milyen lazántosan, lila ködben rázta a Macarenara ?! Gátlás nélkül! Szinte csupaszon, sőt a parton is így szaladgált az átbulizott éjszaka után- az durva volt, sőt, inkább beteges, de hát mindent a közönségért, ugyebár értük, az ő szórakozásukért ezt is beáldozzuk. Ellenben a csajok vissza voltak fogva ezen a téren, ők jó kislányként vakációztak a brigáddal együtt, még ha Aubrey Plaza elemében tartózkodott, hozzáteszem, hogy ő általában ott szokott tartózkodni, és De Niroval jól adogatták a vakert egymásnak. Nem egy grandiózus ez az utazó, kalandokba keveredő filmecske, néhol érződik az egészen az űr, a semmit mondás, űrök vannak, de a két színész azért ilyenkor megrázza magát, ez által nem fullad ki semmi. Efronon azt láttam, hogy jól összehangolódott Roberttel, eleinte azt éreztem, hogy tart tőle némi távolságot, az öreget tiszteli annyira, hogy ügyeljen a mértékre, aztán ahogy egyre kalandosabbá, rizikósabbá váltak a látottak úgy lazította el magát ez a kettős még jobban. Szóval, vannak itt szövegek, egy rakat fiatal a nyári pezsgésben, egy kimért, szabályokat betartó, katonás menyasszony, aki hívogatja, abajgatja folyton leendő férjét. Szabadstrand, színpadi produkciózás, milyen emelés volt az, amit a színpadon láthattunk, szerintem bármelyik artistaképzőbe beillett volna simán, bár lehet dublőrrel csinálták, nem tudom, de akkor is attrakció volt. Buli, haverok, bazírozgatások, minden, ami a fiatalságot, egyetemi éveket képviseli,- mert ez ezt a korosztályt célozza meg, Mazer nekik lőtte be ezeket az üdítő perceket. Persze, némi tanulság belehabarva, a szigorból, a szabályokból, a fegyelemből való kiröppenés esélyének megnyitása, egy szórakoztató idős nagypapi által. Igen, a szem felnyitása, az új utazások, kalandok, programok közreműködésével, plusz, egy különös, elvarázsolt lány segítségével, akit Zoey Deutch alakít. Szó se róla, akadnak sokkal nézhetőbb vígjátékok ennél, de átlag fölötti szintet kibérelte magának, Amerikában biztosan ilyesmi a helyzet, és itthon is lavírozik erre a szintre.

Rocky 3. - Vélemények

2022-05-01 18:30.31

Rocky harmadik hőseposza. Rögvest múltba tekintünk, Apollo Creed és Balboa csatájára- hangzik a riporter mondása: Csak a győzni akarás tartja őket életben. Mert ha nincs cél, valamiféle kihívás, akkor vergődik a bokszoló. Ezt rá lehetne Rockyra is aggatni, ám a széria egyes részei ennél többről szólnak. Nincs levegővételnyi idő, érezzük, hogy ebből egy heroikussággal ellátott másfél óra lesz. Süvít a tűzijátékra, a csillogó fényekre Survivor- Eye Of The Tiger- tudod, tigristekintet. Érkeznek a meccsek bokszolónk számára, minden olyan simának ígérkezik, parádé a javából. Reflektorfényben van, utazik ide-oda a párviadalaira, címvédő meccseire, címlapokon, újságokban, reklámokban szerepel- egyszóval: Csúcson. Még dicsőségszobra is a városban olümposzi magasságokban van, mint egy görög istennek. Meddig mehet ez, mikor fog eljönni ebben az óriási sikersorozatban a holtpont. Melyik lesz az az alkalom, amikor el fog bukni a főhős. Nem tudjuk, hogy mikor, de azt sejtjük, hogy el fog jönni ez a pillanat. Közben a legendás edzője, Mickey mellette van, folyamatosan ösztönzi. A másik pártfogoltja, a lecsúszott, balhés árnyéka, Paulie bácsi pedig sokszor irigykedve nézi, és ábrándozik, hogy ő miért nem lehetett ilyen sosem. És igen, magunkon érezzük a nyolcvanas éveket, mikor az utca képei képernyőre kerülnek. A további szórakozási faktor sem maradhat el, mivelhogy betoppan a begőzölt pankrátor vendégsztár, Hulk Hogan, aki csillapíthatatlanul adja a pofonokat a ringben Balboának, de természetesen a nézősereg erre kíváncsi, mint ahogy mindig is lenni szokott. A hóka-móka kiszolgálja az embereket, ám ez csak pár perc, mert mire feleszmélünk már váltunk is a központi főmeccs beharangozójára. Egy ígéretes újonc tűnik fel a láthatáron, a különös frizurájú figura, a nagyszájú, a mindenre elszánt rombológép, a rosszfiú, a rémek réme, akit Mr.T testesít meg. Aki előtte miben is szerepelt, ja, tudom, két szerepe volt, amivel köztudatban forgott ebben a világban, az A-Team, plusz ez, amit itt látunk. Viszályok, szócsaták árán, de lezsírozzák a mi örömünkre ezt a mérkőzést. Közben Mickey kezd egyre ramatyabb állapotba kerülni, ám előtte leszállítja a földre túl magabiztos bokszolóját, azzal az indokkal, hogy ellenfele szét fogja cincálni a ringben, mert ki van éhezve a sikerre. Unszolások ellenére, de belemegy az idős boss, hogy utoljára felkészítse az egyik legkeményebb útján titánját. A viadal tragédiába fullad, Balboa könnyelműsége miatt, mert nem vette elég komolyan felkészülését. De ez semmi ahhoz képest, ami az edzőjét érinti, aki az öltözőben veszíti életét,- a széria részébe csempészik bele ettől kezdve azt, hogy valaki elmegy az élők sorából. Innen nincs kapaszkodó, a hős összezuhan, semmivé válik, darabokra hullik. Valamit ki kell találni, valami megoldást a továbbiakra nézve. Vállára veszi az új mentor, Creed, aki beviszi főszereplőnket a gettóba, a feketék dzsungelébe, az alja negyedbe, hogy a megszokott régi alapokhoz, technikai dolgokhoz nyúljanak vissza. De siralmasan vánszorog a felkészülés, nincs tempó, dinamika, ütemesség, gyorsaság. Egy kiégett, szomorú tekintetű sportolót látunk magunk előtt, aki a feladás szélén van. Mindannyian voltunk ilyen szituban, jó, ha van ilyenkor valaki, aki át tud minket lendíteni a holtponton. És akkor csodák csodájára megjelenik az a valaki, aki felrázza, életet önt belé, akit úgy nevezünk, hogy Adrian. Bill Conti szívmelengető, érzelemmel teli zongorája beléd markol, amit hallhatunk a parton lévő beszélgetés közben- még a romantikának is adott egy szeletet ez a popcornmozi titulussal felruházott rendezés. Beindul a gépezet, már nem csikorog, hanem tűzzel, elánnal, áhítattal robog. Szokásos pillanatképek a tréningről, a jól bevált feltüzelő ritmusra. Az óceánpart menti síkfutás, operatőrök is tudják a dolgukat,- nézd azokat a szuper közelítéseket. Mikor a body, az izomszeparáltság megcsillan a napfényben, ezzel esztétikát teremt. Az olasz csődör megfutja végre azt a Te vagy Én számot, nem akárhogyan, azt mondja magában: Akár egy kamionra is köthetsz, azt is elhúzom, ha beleszakadok, akkor is! Onnantól érezzük rajta, hogy harap, éledezni kezd benne az akaraterő, beleviszi magát a pokol tüzébe, az igazi vérre menő ütésváltásokba, test a test elleni küzdelembe, tomboló összecsapásba. A fináléban, a Madison Square Gardenben magunkkal ragadnak a pillanatok, elkezdünk szorítani a jóságos hősünkért, hogy újra csúcsra érjen. Elismerem, miszerint jórészt látványtúltengés, ám az egésznek a ritmusa, virtusa, inspirációja bizony kárpótol mindenért.

Lány a hídon - Vélemények

2022-04-23 19:34.21

Egy darab művésziség. Művészisége ellenére, azért ha lecsupaszítjuk a filmet, akkor találkozhatunk összecsapott, lebutítottabb jelenetekkel is, mégis az egésznek a különös atmoszférája, megfoghatatlansága, és a színészi játéka révén megragadhat az emberben. Két remek színésszel karöltve, Daniel Auteuilt és Vanessa Paradist értem ez alatt, akik egymásra hangolódtak. Érződött a francia rendezés, ez egy fekete-fehér dráma, ám enyhe derűsebb pillanatok is néha-néha fellelhetők, főleg a látottak azon percein, mikor szereplőinknek jól megy a szekerük, de nem ez a mérvadó. Kezdésként letargikus eseményt láthatunk, egy depressziós fiatal lányt, aki a hídon tesz kísérletet beugrani a vízbe, öngyilkosságot szeretne elkövetni, s lőn a sötétből megérkezik számára egy védőangyal, aki éppen magához képest jó bőrben van. Az attrakció világában tengeti napjait, késdobálóként. Ő instruálja a lánykát, hogy előtte az élet, nem lenne érdemes eldobnia ilyen könnyelműen- Leconte ezt ráközelített képekkel minél érezhetőbbé teszi számunkra, a lelkiekben lezajló folyamatokra jobban rávilágít, ami az egész filmjén valahogy végig érezhető- ez az egyik, amiért még utána is elkezdhetsz róla töprengeni. Na, szóval ez az idősödő férfi megmenti a hídról leugrott csajt, aztán felajánlja neki, hogy legyen a partnere mutatványai alkalmával, ahol majd fellépnek a közönség előtt. Rábólint, kisvártatva jönnek a közös kalandok, vándorlások. Betekintést nyerünk a késdobálás művészetébe, ijesztő, pezsdítő ritmusába. A felek közötti bizalmi kérdésekbe, rá merem e tenni a másikra az életemet. Ez csak kívülről látszik szórakozásnak, de egy rossz dobás végzetes lehet. Férfi és a nő közötti szexualitás,- mert az aluljárós jelenet, arra a lehangolt, mély dallamvilágra, Marianne Faithfull - Who Will Take This Dreams Away-re ezt mondja ki - érezni lehetett az intenzitást abban a jelenetben. Annyira remekül megy a párosnak, hogy közösen aratnak, megállíthatatlanok, semmi sem lehetetlen számukra. Még a kaszinókban is melléjük áll a Fortuna, a rulett asztalon, ami a legkiszámíthatatlanabb pálya, de valahol tudják belül, hogy nem mehet ez így mindig. Ezzel nekik is szembesülniük kell, akkor, amikor a tapasztalatlan kiscsaj lángra lobban a semmiből egy ismeretlen görög srác iránt, és pillanatok alatt otthagyja felkarolóját. Onnantól süllyed lefelé a Gabort alakító Auteuil. És az egyik hajós produkciózása közben, a halálkerék nevezetű variáció során beledobja a kést a másik félbe, ezzel kirúgják a cirkuszi csapatból. Nincstelenné, földönfutóvá válik, olyannyira lesüllyed, hogy a végén a Török bazárban árulja a késeit a mindennapi betevőért- a nemzetre jellemző zenét, a bazár hangulatát átélni, de hangulatos is volt, aki járt már ilyen helyen az tudja, hogy miről beszélek. Arról a kavalkádról, pezsgésről, a sok kirakodóval együtt. Ám itt nem a tudás a lényeg, hanem amit érzel közben, mikor főhősünk ábrándozik a lányról, visszaemlékezik a találkozásuk első pillanatára- rendezőnk érzékien tálalja ezt. Amikor képzeletben beszél hozzá, újra vágyik rá, és másokban is őt látja. Utoljára a mozi visszalép a kiindulópontra, így Leconte keretbe foglalja a történetet, de itt már a korábbi főhősünkön kell segíteni. A lezárás nincs nyitva hagyva, a felek összetalálkoznak újból, mégis oly finom érzékiséggel van megáldva, amellyel mi is rokonszenvezhetünk.

A kém (2015) - Vélemények

2022-04-14 18:42.12

Paul Feig közel sem a kultúrának a mecénása. És akkor még hálásan fogalmaztam vele kapcsán, mert körülbelül ennek a megosztóságnak is ez lehet az egyik oka. Amit Feig vígjáték mozijai képviselnek, azt a közönségesség kategóriájának nevezném. Johnny English mintájára lett elkészítve, csakhogy a Rowan Atkinson féle paródia szövegkönyvileg leányálom ehhez képest, vagy James Bond paródiára is hasonlíthatott A kém nevezetű szösszenet. Egy molett csajjal a főszerepben, Melissa McCarthyval, akire ki van hegyezve az egész sztori. Számtalan helyzetbe keveredik bele incidensei alkalmával, első bálozó beépített kémként, keveset hallhattunk még ennyi hablatyolást valakitől, mint amit ő ide lenyom, főleg káromkodások, keménykedések, odamondások formájában, ez egy idő után töményen hat a nézőre, de itt az összes színész szájából ömlengenek folyamatosan a mocskos szavak. Senki nem kertel, hanem odamondja a másiknak, amit gondol. Megértem, el lehet adni így is egy komédiát napjainkban- ezt csak úgy finoman megjegyzem. De milyen nézettséget képes produkálni valaki ezzel a beállítottsággal, mert a magyar társadalom vevő erre az alpáriságra, sőt, oda vannak érte, léteznek olyanok, akik az egekbe ajnározzák. Érdekes dolgok ezek, ha belegondolsz, a régebbi, hagyományosabb filmek értéke pedig lecsökken az ő szemükben, igen, mondjuk ki, hogy erre szocializálódott a mai fiatalság. Ám annyira nem bántam most ezt, mert ez a Paul féle mozi valahogy működik, mivel az elcseszett karakterek egyáltalán nem rosszak, hanem a percek nézése közben szórakoztatóvá válnak. E mellett azért a kémes velejárók, és a pikantériát szolgáló helyszínek emelnek a színvonalon, ilyet mondok, hogy színvonal, lehet erős túlzás, mégis mindjárt élvezhetőbbé váltak számomra a látottak, mikor láttam pár puccos fővárosi helyszínt: Párizs-Róma-Budapest. Az éjszakai fényekbe burkolt Párizs pedig képileg áraszt mindig valamiféle művészit magából. És pár színész miatt megnézendő, akik a kapott perceikben csillognak-villognak, és meghálálják azt, hogy behívó levelet kaptak erre a két órára. Kérem, akit elsőre érdemes feljegyezni a táblára, hát az Rose Byrne, aki sznob királynőként oltári jó, valami oltárit alakít. Félreállít, eltüntet, melegebb éghajlatra küld mindenkit maga körül, olyan címszóval: lábtörlők vagytok hozzám képest. Aztán amikor képernyőn tartózkodik, akkor nemcsak külsőben hozták ki belőle a maximumot, hanem az asztalnál lévő Melissával való dumcsizásban is megrázza magát, ott éreztem rajta azt, hogy mennyire magáévá tette szerepét. Nézd tőle azokat az arcmimikákat, gesztusokat, azt a lekezelő, lebecsmérlő stílust, AHOGY nézi, piedesztálról, kicsit oldalra billentett fejjel a másikat,- azt egyszerűen tanítani kéne! Elbandukoltam volna vele shoppingolni, akár divatbemutatóra is, feltéve, ha lett volna rá türelmem. Aztán a másik színészarc, Jason Statham, aki tényleg egy arcos manus, arcoskodásba vágta magát, ám érdeme az, hogy volt mersze hülyét csinálni önmagából egy „tizedrangú” komédiában, mely inverz azzal szemben, amit ő filmes szerepeiben általában képviselni szokott. Meglepetésre jól állt neki, annyit vakerált magáról, mint előtte egyik alakításában sem, persze, nem komolyan, hanem parodisztikus módon. Polgárpukkasztó viselkedéssel hívta fel magára a figyelmet. Továbbá, feltűnik az elsőkben Jude Law, ja meg még máskor is, akinek olyan csapott válla van, hogy a szmoking úgy áll rajta az elején, mint egy piszkavason, a túl slim fit sem passzol mindenkinek, főleg ilyen esetben- igaz, magam is tudom ezt tapasztalatból. De nem vagyok kukacos vele, mert a magabiztos énje ezt a dolgot feledtette, e mellett a könnyedség áradt belőle, csak mivel a filmben kipurcanáson van, ezért játékideje leredukált, mégis jelenléte érezhető volt. De mondom, összességében két ember happolja el a többiek elől ezt a mozit: Byrne az egyik, a másik pedig Statham, ám a többiek is szállítgatják, amitől vígjáték a vígjáték. Ez a Feig rendezés sokaknak megülheti a gyomrát, mert ocsmány párbeszédek mindenhol, minden percben felüti a fejét az ilyen jelleg, de ha jókor kap el, akkor még simán szórakoztathat is.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére