Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Deadpool & Rozsomák *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Jesse Stone - Rejtélyes bankrablás - Film4, 23:45 |
Szóljatok a köpcösnek - Paramount Network, 23:45 |
Gumball csodálatos világa - Cartoon Network, 23:55 |
Gumball csodálatos világa - Cartoon Network, 00:15 |
HA/VER 2. - Film Mánia, 00:30 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Patrick Warburton (60) |
Kútvölgyi Erzsébet (74) |
D. B. Sweeney (63) |
Olga Kurylenko (45) |
Harland Williams (62) |
További szülinaposok |
Utoljára értékeltétek |
Borderlands |
Russell Tovey |
2015-02-24 22:46.52 |
Én vállalom, hogy nem kedvelem :D
Csak, hogy legyen itt társaságod :) |
2015-02-24 22:04.28 |
A Vikingek mindig egy kicsit késve jön az országba, úgyhogy egyelőre kétlem. |
2015-02-23 22:00.26 |
Nekem mindegy, de ennek már ideje volt. Most helyébe Kai Proctort állították, mint pihengető, megjavuló fiút, és ez nekem most nagyon nem tetszik :(
Jó, romantikázzon, jó, sírjon, de könyörgöm, ne irtsuk ki belőle az összes rosszat, mert Rebecca a végén eltapossa. :D |
2015-02-23 21:06.43 |
Nagyon jól megoldották az operatőri munkát benne, így sokkal izgalmasabb lett. És végre Gordonnak találtak valami erényt is :D |
2015-02-23 07:36.27 |
Ez a "takony" hatalmasat alakított, amit gondolom te nem láttál. Ha igen, akkor nem értelek.
Én is Keatonnek adtam volna inkább, de Redmayne-től sem sajnálom, ez legalább annyira az ő éve is volt. |
2015-02-22 16:00.28 |
Számomra ez volt eddig az év legnagyobb meglepetése magyar filmek terén.
Közvetlenül a Fehér Isten után néztem meg és bár az is egy el-elmegyegető alkotás volt, ez egy határozott felüdülés volt. Végre egy kis költségvetéssel összedobott, izmosabb dráma, tehetséges amatőrök és egy-egy tapasztaltabb ember odaadó közreműködésével. Mely nem csak azt mutatta meg, hogy a koprodukció jót tesz a magyar filmiparnak manapság, hanem azt is, hogy ne ítéljünk elsőre. Nagyon érdekesnek találom, hogy egy svájci ember egyszer csak gondolt egyet és magyar, azon belül is roma témát fog megragadni a drámájához. Egy 20-on éves nem túl szép, de végülis mutatós cigánylány nekivág Zürichnek, hogy a mélynyomorból kimenekülve dolgozzon. No és mit? Hát azt! Prostituált lesz annak magyarosabb ipari negyedében. Ott összeismerkedik a "munkáltatóival" és "kollégáival", és természetesen egy nagy adag nyomasztás lesz a vége. Mégis megfogja benne valami az embert. Talán pont az, hogy ez van annyira koprodukció, hogy a két világ, két ország közti különbséget ilyen kitűnően, és annál hangulatosabban ábrázolták. Minden egyes karakter nagyon realisztikus az utolsó rissz-rossz ruhákon át az arcukig. Átérezhető a magyar és a zürichi "gettó" közötti égető különbség. De nem csak a külsőségekben volt erős ez a történet, hanem bizony ezek a színészek, illetve első filmesek is kitettek magukért. Akár példaként Mundroczó Kornélnak is mutogathatnának, hogy látod, ez egy casting. Farkas Franciska nekem kiválóan eladta Viktória kissé estlen, majd egyre magabiztosabb figuráját, az eddig általam nem kedvelt Stefanovics Angéla pedig talán még jobb is volt társánál a túlhajszolt, lerobbant és kétségbeesett prosti szerepében. Nagy Zsoltról pedig tudjuk, hogy nagyon ért az ilyen strici-szerű szerepekhez. Nagyon tetszik az is, hogy a cigányság bevetésével Lareida direktor úrnak nem volt semmi mellékes üzenete, mint anno Fliegaufnak, hanem úgy láttatta velünk őket, ahogy ők magukat és ahogy mi is látjuk őket. Egy olyan népcsoportnak, akiknek nem sok jutott a jóból, de abból is próbálják a legjobbat kihozni és egy teljesen újféle életmódot kialakítani, mint elődjük. Mondhatnám úgy is, hogy ez a külföldi direktor ábrázolta eddig látottaim közül legjobban őket, ami minden magyar rendezőre nézve eléggé kellemetlen. Színészeknél meg úgy tűnik, hogy kutyák > romák > bejáratott, magyar színészek a jelenlegi sorrend, amin én már egy cseppet sem tudok csodálkozni. Megéltük ezt is. |
2015-02-21 23:56.26 |
Szerintem az idei ritka jó év. Rég jött össze ennyi csinos kis dráma, ráadásul némelyik az egyediségével is kitűnt. Jövőre is ilyen évet! |
2015-02-21 23:51.52 |
http://www.youtube.com/watch?v=zPonioDYnoY
Az első új eresztés? Lesz ez még jobb is, Tuomas tudom én :D Mert ez most elég langyi volt, bocsánat :) De tényleg jó az új csajszi hangja. |
2015-02-21 22:01.14 |
(SPOILERVESZÉLY)
Igen nehéz eldönteni, hogy ezt a filmet honnan is akarjuk szemlélni, mert Mundroczó Kornél direkt nagyon jól megvilágította nekünk az eseményeket több nézőpontból is. És pont az a baj, hogy ezek a nézőpontok nem működnek együtt. Egyáltalán nincsenek harmóniában, sőt, elég nagy minőségbeli különbségek is vannak ezek között. Megpróbálom belülről elkezdeni boncolgatni a filmet, mert szerintem a magja adta meg igazán az erősségét. Ez pediglen nem más, mint a magában hordozott kritika. És itt most nem arra gondolok, amit a rendező úr az emberekről akar itt elmondani, sokkal inkább, az aktuálpolitikai kritikája volt meghatározó, azaz: a nem fajtiszta kutyákat be kell jelenteni. Valamilyen kutyás törvényjavaslatra én is emlékszem. Lehet, hogy szó szerint ez volt, lehet, hogy nem pontosan, de tudom, hogy okozott némi felháborodást annak idején. Nem is ez a fő, hanem az, hogy ezzel együtt erősen üzen a fasizmusról, a kirekesztésről, ami valóban megint eléggé elharapódzott az országban. És ha nem kutyák, hanem emberek lennének ezek a halálraítélt „korcsok”, akkor ez egy holokausztfilm lenne valószínűleg. De nekem ez a kutya szimbolika kifejezetten tetszett, de csakis önmagában. Itt kezdődik a probléma. Ahogy kellett, természetesen Pest lakóit hozzáigazították a mondanivalóhoz (azaz a kizsákmányoló, szemét, kegyetlen, szívtelen úristenét minden egyes személynek), de az emberi világ a kutya világgal nagyon nem működött jól együtt, sőt, mi több, elég röhejes lett sok helyen. Nem csak azért, mert az emberek ábrázolása már nagyon hiteltelenül szélsőséges volt, de sikerült ehhez megtalálni az ország legtehetségtelenebb kislányát, nevezzük nevén: Psotta Zsófia, aki örült, ha egy mondatot ki tudott mondani helyesen az artikulálni képtelen kis száján, de érzelmek tekintetében a zéró határát ütögette játéka. Mondjuk a többi színész legalább próbálkozott (kivéve az anyukát játszó noname senki, aki szerencsére nem sok percig zavart minket ), és mégis a kutyákhoz képest valamennyien eltörpültek. Most már ezek szerint a magyar színjátszás, de inkább a dramaturgia (mert az alkotók hibásak elsősorban ilyen esetekben is) órákat vehetne azoktól a kutyáktól, amelyeket itt láthattunk. Például a Hagent játszó 2 négylábú egy jelenetben több érzelmet villantottak pofijukon, mint az összes ember az egész játékidő alatt. Egyébként az a történet, amit Lili köré körmöltek, magában teljesen jól megállja a helyét, és még szörnyű színészi játék mellett is voltak kifejezetten élvezetes momentumai. De még a különálló szálakban is a kutyák viszik persze a pálmát. Hagen egy kiváló élettörténetet mutat be, izgalmas és nagyon ügyesen összerakott szakaszokkal. De amikor ez a kettő találkozik, hát az egész mozi jobbra-balra dőlt a röhögéstől. Mikor létrejön az igazi „apokalipszis”, azaz egy jó 70-80 kutya végigfut Pest utcáin úgy, hogy az emberek úgy menekülnek előle, mintha szökőár közelegne, én ott alig tudtam magam türtőztetni. Az egyik erkélyről a kisgyereket bemenekítették….erkélyről (!!). Akkor voltak házak, amik vérben áztak…..most ezek zombik vagy kutyák? Komolyan mondom a röhej magasfoka. És aztán vesztegzárt kapott az egész főváros egy falka kutya miatt, amit még egy nagy rendőri csapat, gépfegyverekkel sem tudott legyőzni és persze a főszereplő kutya emlékei miatt bosszúból minden korábbi szereplő a nyakát vesztette, mert Hagen volt olyan kedves és kivezényelte rájuk az egész sereget. Ezt Kornél Úr hogy vállalhatta fel? A bizonyos foki szervezettség és gondolkodás a kutyák részéről még elnézendő, mivel ez segítette a film pszichológiáját és üzenetét kibontakozni, de amikor a realitás küszöbét átlépik, akkor szerintem ez nem működik. És most ne is beszéljünk Liszt szerzeményének eltúlzott szerepéről és a szereplők szájába adott dogmatikus szövegekről, melyek még pluszban szurkáltak tűket ebbe az eleve lyukas párnába. Pedig jól indult és én drukkoltam is a sikerének, de Budapest posztapokaliptikus kinézete, mely nem zombitámadás miatt alakult így, hanem 70-80 kutya futkározása miatt, na az nekem feltette az i-re a pontot. |
2015-02-21 21:20.19 |
Fehér isten, 3*
Viktória - A zürichi expressz, 5* Pride (2014), 4 vagy 5* |
2015-02-21 00:33.03 |
Lehet, hogy én éreztem egy csepp diszharmóniát eme film nézése közben, de nekem egy kicsit furcsa volt az egész.
James Ivory híre már kortárt filmelmélet órára is begyürkőzött, mikor az angol low class vs. high class filmekről és témákról beszélgettünk és a direktor úr arról ismeretes, hogy az utóbbi téma egyik nagy mestere. Akkor csak ajánlottak filmet tőle, azt hiszem pont ezt. Kicsit késve, de pótoltam végre. Hírneve nem volt alaptalan. Kitűnően fogja be alkotói szekerébe E. M. Forster regényét még akkor is, ha teljes könyvhűségről most sem beszélhetünk ( nekem aztán teljesen mindegy, én nem olvastam, és nem is volt szándékom). Szép, korhű jelmezek, környezet, kellemes angol vidék és még Firenze szemlélete is csöpög az angolosságtól. Számomra a századforduló környékét tökéletesen visszaadták, amire rátett egy lapáttal a magasan képzett színészek jelenléte is. Maggie Smith, Judi Dench, Bohnam-Carter, Day-Lewis és Simon Callow is kényelmesen elevickélhetett úri szerepében, hiszen egytől egyig a magasiskola képviselői. Ó, igen, és az ekkor még friss Rupert Graves-t is örömmel köszöntöttük a porondon, aki aztán szép karriert csinált meg magának. A történet sem volt nagyon egyedi ezekhez a filmekhez képest. Szerelmi dilemma, szerelmi háromszög, ahol minden második férfi epekedik Lucy kegyeiért (hozzáteszem Carternek is ez volt a debüt filmje és még meglátszik az amatőrsége, de valahol el kellett kezdeni), amibe beleszól a helyi pletyka, és legfőképpen a nagynéni, de semmi baj, a végén minden jóra fordul. A szociopatának tűnő, de aztán hirtelen megváltozó George vonzereje felülkerekedik Cecil enyhén meleg, nagyon férfiatlan és pökhendi személyén. A történet érthető, a felállás adva van, a színészek nagyon jók és aranyosak, na de hol a hiba? Ahol az ördög is - a részletekben. Úgyis mondhatnám, hogy a láthatatlan részletekben. Mert, hogy elég összeszedetlen szegény film néha, az szinte ordító. Láthatatlanul fejlődnek pozitív vagy negatív irányba szereplőink, különösebb okok nélkül, illetve okait nem látjuk. Szinte mindenki emiatt erősen neurotikusnak tűnik. Se tetteik, se érzéseik gyakran nem kapnak magyarázatot, hanem ahogy esik, úgy puffan. Lehet, hogy csak a kémia teljes hiánya okozza mindenki irányába, de például nem jöttem rá, hogy melyik szereplő hol és mikor jött rá, hogy szeretik egymást. Vagy a főszereplő fiú miért beszédes egyszer és miért csöndes másodszor; az öccsnek mi az igazi szerepe a történetben; a papnak mi a szerepe a történetben és miért fontos, hogy annyiszor felbukkanjon; miért nem tud senki semmit az egyik percben, mikor épp a pletyka erejére hívja fel a figyelmet a mű a másikban....és így tovább. Hiányoznak egyszerűen az összekötő elemek és emiatt kerekedik ki folyton újra és újra valami kérdés. Mondhatnám úgyis, hogy összecsapottnak tűnt az adaptálás. Képeket kiemeltek belőle, de sok mögöttes infót nem. A másik az inkább egy szubjektív észrevétel, de ahogy utána olvastam az írónak és a rendezőnek, kezdtem eloszlatni kételyeimet. Ez a film elég........meleg. Most nem csak ARRA a jelenetre gondoltam, ami számomra egy kész sokk volt, hogy visszafogott elit brit kosztümös környezet után egyszer csak három felnőtt férfi úgy dönt, hogy pancsol együtt a tóban anyaszült meztelenül és a drágaságukat vagy 5 percig mutogatják a nagyközönségnek. De azért ennél álljunk meg. Mi volt ez a jelenet? és ami fontosabb...MIÉRT? Kicsit feszélyezett, de miután láttam a rendező és az író szexuális ízlését, egyből pontot tettem a kérdőjel helyére. De Cecil karaktere is számomra nem volt teljesen tiszta. Szerintem őt is melegnek szánták, de ezt nem mondták ki, csak annak lehet venni. Ja, és Denhom Elliott úr (és akkor már Callow úr) is annak vallották magukat, így egy kicsit nagyon forró volt a hangulat, ami persze rendben is van, csak az akkori Britanniában ez egy igen bátor dolog volt egészen a 90-es évekig és ez tiszteletre méltó. Főleg ebbe a high class kultúrába belehelyezve....így én érzek benne talán egy kevéske korkritikát, még ha nem is belülről látszik ez tisztán, hanem inkább kívülről. Mindezek együttese egy nagyon érdekes, de inkább azt mondom "furcsa" élményt hagyott bennem maga után. De a színészeket úgy érzem, hogy muszáj felpontoznom, mert azok egytől-egyig kiválóak voltak, Carter meg szorosan a nyomukban volt. |
2015-02-20 23:55.17 |
Szoba kilátással (1985), 4* |
2015-02-20 10:03.30 |
Máris kiválóan nyit a 3. évad. A Vikingek szinte nem is tud hibázni. Nagyon nagyon kevés ilyen sorozat létezik. |
2015-02-19 11:13.44 |
Na látod, hát neked is sikerült megfogalmaznod. Hogy ma már látod a hibáit, régen meg agyonnézted. Ha valamit kritikus szemmel kell nézni, akkor ki kell zárni a gyerekkorban hozzá társított jó élményeket. Van olyan film, ahol el tudok vonatkoztatni, persze olyan is van, hogy összességében még ma is nagyon jó filmnek látom az egykor egyenesen imádottat, de az Ace Ventura esetében nekem nem így volt. Ez esetben a kritika nekem át tudott fordulni negatív irányba. |
2015-02-18 22:56.51 |
Azért ne legyenek illúzióink. Én is felnőttem ezen a filmen, minden egyes sorát oda-vissza tudom hangsúllyal, de még az apró neszeket is. Óvódás koromban 2 naponta nézegettem, sem akkor, sem ma nem tudom, hogy miért. De egyszerűen borzasztó :D
Ripacskodós, gyenge, mérhetetlenül aberrált, és ehhez meg tudtak győzni uram isten brit színészeket is. Persze az én generációmnak ez egy alap VHS filmélmény volt, amit rongyosra néztünk, ezt értem és ez a kötődés felemelte közepes osztályzatúra, de az Arany Málnára jelölés szerintem igenis jogos. Gondolom amit mi értékelünk benne, az az erős szinkronmunka (még akkor is, ha az is ripacskodós, de legalább új szép szóvirágokkal lettünk gazdagabbak), az idéznivaló poénok, és a kiváló helyzetkomikumok, mert azokat tényleg nem rontották el. Plusz nekem a környezet is szimpatikusabb volt, mint az első részé. És természetesen a Cliffhanger paródia az elején hibátlan :) De ezen kívül semmi mást nem tudnék a mai szememmel élvezni benne, különösen Jim Carreyt. 17 nyugtató nem lett volna neki elég, hogy végre leálljon a hiperaktív ripacskodással, a sztoriban fellelhető kilométeres hülyeségekről meg inkább ne is beszéljünk. Ez a kettő így egybe engem nagyon kirezzentett a múlt okozta szépségekből, vagy csak én komolyodtam meg túlságosan. Ki tudja. |
2015-02-18 00:47.00 |
Ez a film most egy olyan időszakában kaphatta el a lelkemet, mikor szüksége volt valami hasonló kis könnyed, de rétegelt angol komédiára, mert nem jellemző rám, hogy ezek ennyire tetszenek. Próbálok majd magam is rájönni a titkára, ahogy ásom bele magam.
A kortárs filmek egyik kikerülhetetlen nagy csoportja az angol kisrealista film, aminek ismérve, hogy a 90-es évekre eléggé terebélyessé vált proletár réteg próbált vehemensen odamondani a Thatcher által vezérelt uralkodó osztálynak és ehhez a filmművészeten belül is minden követ megmozgattak. Az akkor amerikai underground mozgalmak független filmes elemeiből is merítettek és így kerekedtek ki például a Mike Leigh drámák, később Guy Ritchie modern gengszterfilmjei, vígjáték téren meg igen vegyes volt az éter, de közülük is kiemelkedő alkotás a Négy esküvő, egy temetés. Ha példát kell erre a kategóriára hozni, általában ezzel kezdik, ugyanis az elsők között volt és szinte egyből berobbant a köztudatba. Hatalmas sikerei voltak, s azóta is próbálnak mindenfelé verziókat készíteni belőle, illetve szeretettel veszik át egyes elemeit. A felszín alatt érezhető ez a társadalmi-politikai mondanivaló kezdve a káromkodással, a meleg téma finom érintésével, egészen odáig, hogy a templom és a vallásosság szentségében is tréfát tudnak találni. Finom apróságok, amiket nem minden szem vesz észre. Nem is véletlenül. Nem fektetnek rá nagy hangsúlyt, viszont a szórakoztató elemekre annál többet és szerintem ez az, ami nevet adott ennek a produkciónak (egyébként minden rendszerkritikus mű jobban működik a közönségnek, ha eredendően nem annak akar kinézni, csak éppenhogy belecsepegtetik a finom kritikákat). Aranyosan, angolosan humoros, egyszerre édes és keserű és bizony romantikusságát tekintve is ma már igazi kultnak számít. Az én kedvenc történetelemem kétség kívül az esküvőkről esküvőkre vándorló kis tündéri baráti társaság volt. Egyikőjük főhősünk, Hugh Grant ( kinek ez a film egy igazi karrieregyengető trambulin volt), aki nagyjából azt játszott, amit MAJD KÉSŐBB mindig, és ezzel mindent elmondtam, de volt itt egy süket-néma, két meleg (és itt még Callow szokásos overactingjét is megbocsátottam), egy igazi szerencsétlen férfi, és két igazi szerencsétlen nő. Egyébként zseniálisak voltak egytől egyig és szerintem nem egy színész köszönhette ennek a hírnevét. A bonyodalmakért és szívszaggatásokért felelős hölgyet itt Andie MacDowell alakította tökéletesen, és Rowan Atkinson beugrójának is tudtunk tapsolgatni. (Szerencsés véletlen, vagy akár szándékos is lehet, hogy később az Eltakarítónőben is papot játszik, szintén Scott Thomas mellett). Szerintem az, hogy ez a film így fennmaradt, ugyanolyan jól ápolt hírnévvel és nem tűnt el a tucatnyi hasonló tematikájú társa mellett az pont az volt, ahogy a történetet hirtelen megtörték. Túl vagyunk három humorosra sikeredett esküvőn, amibe még a szerelmi csalódások is megfértek egy adag humor társaságában, de aztán hirtelen meghalt a társaság egyik tagja (neeem lövöm le, minek), és a mű úgy ért el egy váratlan mélypontot, hogy mindenki számított rá, hiszen a cím elég árulkodó. És hihetetlenül jól kapták el ezt a jó 15 perces drámába fordulást, hogy aztán ilyen megkavarodott érzésekkel készüljünk az utolsó esküvőre. Micsoda trükk, és milyen hatásos volt. Nevetés-sírás-nevetés. Mint a gyors-lassú-gyors tanulmányok szoktak lenni filmes berkekben. Összességében örülök, hogy ennyi halogatás után végre elkaptam és magamévá tettem Newell kiváló művét, pedig a zsánerért nem rajongok éppen, de ez mégis meg tudott venni. Bájos volt és újranézős kategória. Jó szívvel adom neki a maximális pontot. |
2015-02-18 00:01.44 |
Négy esküvő, egy temetés
Csak mert jó kedvemben ért engem, 5*. Hogyhogy nem láttam én ezt eddig... |
2015-02-18 00:00.41 |
Nem vagy egyedül. |
2015-02-17 23:59.42 |
Persze, én már rég nem a Birdmanről beszéltem. Ott a főhős egyik kategóriába sem tartozik az említettek közül, mert ebben a filmben kategóriák sincsenek.
Egyébként nekem Keaton karakterével sikerült azonosulnom. Probléma nélkül :) |
2015-02-17 12:28.12 |
Szerintem nem feltétlenül a főhőssel való azonosulás az, ami a nézőt bent tartja a moziszékben, mert lehet végig ellene is drukkolni - azért, hogy aztán legyen valami esemény az életében, ami visszarántja, és ezáltal emberibbé, hozzánk közelivé alakítja. A Social Network jó példa volt, én ott végig ezt éreztem. Persze az én verzióm azokban az esetekben működik, ha egyébként egy kiválóan megírt karakterről van szó, és nem az Alkonyat-filmek féle gyűlöletről van szó, amikor a színészeket és a történetet is ugyanúgy nem szívleljük, mint magát a karaktert.
Nem egy bevált jelenség ez, tényleg erre van kevesebb példa, de tudjuk, hogy a negatív oldalt is imádja a néző imádni, sőt szokták mondani akciófilmeknél például, hogy olyan a minősége, amilyen az antagonista minősége - ennek alapján ha főszerepbe emeljük magát az antagonistát, az is működhet, nekem efelől nincs kétségem. |
2015-02-17 09:36.45 |
Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy az antihősök korát írjuk. Ha ez filmen annyira nem is, de a sorozatoknál elég feltűnő jelenség lett. Dr House, Breaking Bad, Hannibal, Banshee, stb. A forgatókönyvírók igazi vágyálma volt ez, mert bennük sokkal jobban kiélhetik magukat. Ezért is tűnik néha laposabbnak a szokványos főhősök mellettük. És bizony elérik, hogy tudjunk velük azonosulni, még akkor is, ha ez minden normával szembe megy.
Bátornak bátrak, de legtöbb esetben mindegyik eléri, amit akar. Vagy a világ változott ekkorát az utóbbi időben, vagy ez egy hatalmas írói újítás, amit egyelőre még nagyon éltet a közönsége....vagy mindkettő. |
2015-02-16 19:26.41 |
"Azzal, hogy nem sajnáljuk a főhőst, egyáltalán nem tudjuk beleélni magunkat a szerepébe, a dráma elveszik"
Miért kötelező sajnálni a főhőst egy drámában? Attól, hogy dráma valami, még nem tragédia. |
2015-02-15 09:31.02 |
Szerintem maga Terry Gilliam is örülne, ha mostani filmjeiben vissza tudná hozni a 12 majom érzésének, történetének és belé fektetett munkájának 90%-át. |
2015-02-13 23:04.38 |
*nem akkor hallottunk RÓLA utoljára
Kimaradt... |
2015-02-13 23:03.16 |
Mikor először hallottam a filmötletről, nagyon megörültem, hogy végre bemernek vállalni angolföldön egy igazi elmélkedős filmet, amit sok egyház örömére az ateizmus egyik mintaszobráról alkotnak, a nagy Hawking professzorról. Egészen a trailer kijöveteléig így hittem, majd láttam, hogy mindenhol nők, gyerekek. Na mondom ez akkor szerelmi sztori lesz. Ami Hawking Úr esetében azért sem szerencsés, mert egy leépülésfolyamatot kapunk ahelyett, hogy a fizika mélységeivel találkozhatnánk, sőt mi több, egy filmen belüli vallás és tudomány párharccal.
Mégis sikeresen eloszlatott minden kétséget a végeredmény. Ugyanis mégis került bele némi ütköztetése a két nagy világteremtő elméletnek, még akkor is, ha a munkásságával láthatóan kevesebbet foglalkoztak, mint magával a betegség kiteljesedésével és arról, hogy hogyan élte meg mindezt felesége, Jane. Gondolom ez az arány nem véletlen. Nem csak azért, mert alapvetően ez a film nem egy szűk tudóscsoport számára készült, hanem azért is, mert pont az ilyen kellemetlen visszhangokat – amely ponton ugyanúgy sokáig vívta harcát a Brian élete is a keresztény felekezetekkel – próbálhatták elkerülni. Ez így elég óvatos, de abszolút érthető. Ilyenkor szokták az alkotók azt elkövetni, hogy szirupossá, túl hollywoodivá, ezáltal karaktertelenné tesznek egy biopicet. A mindenség elmélete szerencsére ezt nem tapasztalta meg. Talán ezt ha nem is 100%-ban, de Eddie Redmayne színészi brillírozásának köszönhette, mely nem csak kiérdemelt egy helyet az idei mezőnyben Michael Keaton mellett, de talán meg is ingatja annak biztos nyertesi pozícióját. Minden egyes rezdülése iszonyatos munkába kerülhetett, nem is beszélve arról, amikor a lebénultság állapotában is érzelmeket kellett kifejtenie. Ilyen megterhelő szerepkörben rég láttam már színészt. Ezzel a fiú egyértelműen beírta magát a nagyok könyvébe már ilyen fiatalon. Igaz már a Katedrális c. sorozatnál látszott, hogy nem akkor hallottunk utoljára. De nehogy aztán ez a csoda is három napig tartson (pl. a Jupiter felemelkedéséről nem hallottam jókat, mi személyét illeti). Ezzel együtt muszáj megemlíteni méltó társát, Felicity Jones-t is. Nagyon hálás szerepet kapott, amiben kiválóan helytállt, úgyhogy én az ő jelölésén sem csodálkozom. Ugyanakkor a zeneszerzőnek is gratuláció jár, mert kiérdemelte helyét a nevesebb komponisták mellett a díjazandók listáján. Nem azt mondom, hogy hallottam emlékezetes témákat, de nagyon dobtak a film atmoszféráján a dalok, melyek egytől egyig kiválóak. Sok helyen látszódott a történeten a szépítés, illetve a dramatizálás, de egyik sem vált a film hátrányára. Egyszerűen az alaptéma az, ami már eleve olyan nyomasztó, hogy az embernek nincs kedve még egyszer végigülni. Bármekkora IQ-val rendelkezik ez az ember és bármennyire is vállalja fel magát, ez egy szörnyűséges élet, mely filmre átültetve képkockáról képkockára jobban ingerli sírásra a nézőt a férfi tehetetlensége, vagy még inkább felesége tehetetlensége láttán. És így végig fejet fogóan nyomasztó érzés van bennünk már egészen az eleje óta, nem a kellemes fajtából. Kiváló rendezés James Marshtól, még kiválóbb dramaturgia és casting, igazán méltó ehhez a nagy tudóshoz, de nem tudok rá egyértelműen maximális pontszámot adni. |
2015-02-13 22:35.00 |
Theory of Everything, 4*
Inkább 4.5*, nagyobb skálán erős 8. |
2015-02-13 19:17.32 |
Szerintem nagyon jól illik a címbe személye, nekem Bessenyei mindig is egy dúvad ember volt, aki soha sem tudott másmilyen lenni. Tulajdonképpen jól elmondta a szerepeit és biztos, hogy színházban ő ennél több is volt, de ami vászonról nekem lejött az egy általában vagy idegbeteg, de mindenképpen szigorú két ajtós szekrény kikiáltása volt a világ felé, hogy "én ekkora férfi vagyok". És ez nem az én férfiszínésztípusom.
És őszintén szólva azt sem tudom, hogy ehhez mennyi intelligencia társult, mert hogy a szeméből így elsőre sokat nem lehet kiolvasni az is biztos. |
2015-02-11 20:41.12 |
Nekem ez a film mindig egy ilyen Körhinta utórengésnek tűnt.
Hasonló környezetben valami hasonló nagy kicsapongást akart visszaadni, de lehet, hogy a hibát pont maga a szándék jelentette. Én sem csodálom, hogy nem lett Fábri legjobbja. Egy olyan magyar filmes korszakban készült, ahol a Dúvad összetevőit inkább a termelési filmek kategóriájába sorolták, ami akkoriban már "elavult" volt, de nem ez a jó kifejezés rá. Egyszerűen itt már más kellett. Plusz Bessenyeivel nincs mindenki megbarátkozva, például én sem :) |
2015-02-10 23:08.14 |
Óóó, igen igen.
Az intro zene a második favorit. Harmadik talán ez: http://www.youtube.com/watch?v=3_JBKc__UIc |
2015-02-10 23:06.17 |
Disney Company ezúttal nagyon beletrafált, de még hogy. Ezek után aprócska SPOILER.
Nagyon alapos tervezgetések és nagyon tudatos behelyezések eredménye lett a Hős6os, ami szinte minden egyes másodpercében valahol a világban egy moziban ülő embert felsikkantásra ingerelt, hiszen tele volt utalásokkal, mégpedig képregények, sci-fi klasszikusok, tudomány, még animációs filmekre is. Gyakorlatilag ahány féle geek van a világban, mindenki talált valami kapaszkodót benne, amiben otthonosabban mozog. Nem is beszélve a film két főbb motívumával, ami legfőképpen egyben adja el magát: a robotizálódás és a japanizálódás. De úgy gondolták az alkotók, hogy kényelmesebb ezt hazai környezetben kivitelezni, így összekeverték a japán kultúrát s stílust - ami alapból hordoz magában némi futurisztikus vonást is, elég csak Tokio utcáira rápillantani - San Franciscoval, és mindezt belehelyezték egy alternatív jövőbe. Mindez csak a környezet, és ha belegondolunk, hogy milyen precíz és ötletes mindez, csak nem lőhetnek nagyon mellé a történettel sem. Így is lett. A Marvel család közreműködésével kreáltak mindebbe egy hőstörténetet - a főszereplőt is Hiro-nak nevezték el, ami eléggé árulkodik - mindezt Pixar filmekre jellemző cukisággal töltötték meg és így elérték, hogy ízléstől függetlenül mindenkit bevonzzanak a mozitermekbe. Emlékszem még, hogy az Up és a Wall-E környékén is mondogatták, hogy ilyen cuki karaktert még egy animációs film sem vonultatott fel. Szerintem ezt a mondatot megint elővehetjük. Baymax hiába egy robot, a cukiság szinte belé van kódolva. A hanglejtéseitől kezdve a vicces járásán át a szövegekig tökéletes. Egyszerre ölelnivaló, szánnivaló, törékeny, pufi, egyszóval olyan teremtmény, amibe mindenki beleszeret. Hiro és barátai sablonkarakterekből alkotott kockák, akik megint csak erősítik a divatos trendet, hogy bizony ez a komputerizált fiatal tömeg is lehet erős, lehet epic, lehet hősies. Ezt manapság nem győzik hangsúlyozni, hiszen igen népes tábort foglal magába. Valamennyire magam is ide tartozom, így nem látom ezt zavarónak. Persze a remek látványt, és még remekebb hangulatot is ki kell emelni, mert igazán ez volt az, ami magasra emelte ezt a hőssztorit. Maga a kerettörténet, a fordulatok nem sikerültek túl egyedire. Sőt, kicsit meglepett, hogy ennyire nem akartak poén belerakni. Az történt, ami már a legelején tisztán kivehető volt, ráadásul a befejezés engem erősen emlékeztetett a The Iron Giantre. Lehet, nem csak engem. De el lehet nézni, hiszen gyerekeknek is készült. Mondjuk az utalásokat inkább a felnőttek értik meg, vagy tűnik fel nekik, például az a Stan Lee-s családi portré. Na ott megvesztem . A díjakért jogosan szállt harcba, mert egy nagyon alapos munkával van dolgunk, de több társával van egy szinten, így kétséges, hogy meg is kapja. |